Skip to content


       Szűrés lista

Sokkal több embernek sokkal több ismerőse van, kevesebb embernek meg kevesebb

Már megint mivel van probléma?
Csak nem a kommunikációval?
Pedig kezdtek jól kicsivel jobban alakulni a dolgok, a Magyar Nemzet teljes oknyomozó csapata talált egy MSZP-közelinek vélt trafiknyertes, igaz, pár óra múlva kiderült, hogy fideszes. Nem baj, a próbálkozás dicséretes, előbb-utóbb csak bejön. 

Selmeczi Gabriella május 1-én tartott egy nagyobb sajtótájékoztatót, melyen kitért a trafikügyre is:

"A trafikpályázatokat érintően a Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, vissza kell, hogy utasítsa azokat a feltételezéseket, miszerint politikai szempontok alapján történt volna a pályázatok elbírálása. Itt arról van szó, hogy a baloldal egy nagyon súlyos maffiaügybe keveredett és próbálják elterelni a figyelmet erről a dologról, ezért most egyenként megpróbálják levadászni azokat a magyar családokat, akik nyertek a trafikpályázaton.

Selmeczi Gabriella határozottan cáfolta azon vélekedéseket, miszerint trafikpályázat nyerteseit pártállás szerint listázták volna. Kifejtette, a politikai hovatartozás különleges személyes adatnak minősül, amit csak akkor lehet kezelni, ha az érintett ehhez írásban hozzájárul. Ilyen listázást ráadásul nem is lehet csinálni, tehát felszólítom a baloldalt, hogy ne tegyen ilyet, mert ez a büntető törvénykönyvbe ütközik. A trafikpályázat nyerteseit pártállás szerint listázni törvénybe ütközik. Ilyet nem lehet csinálni."

Tegnap Kósa Lajosra került sor, aki hosszú perceken sorolta fel a szerinte baloldali nyerteseket, amelyeket a Fidesz helyi szervezetei gyűjtöttek összes (teljes videó itt). Majd 10 perc múlva, újságíró kérdésre letagadta, hogy ők bármit is gyűjtöttek volna, mivel "ezek azok az adatok, amelyek szórványosan bejöttek a pártszékházba". Jönnek-mennek a nevek, adatok ...

Nem vicc, kivágtam ezt a jelenetet a sajtótájékoztatóból:


A következő újságíró kérdés arra vonatkozott, hogy ha ilyen ügyesen ellenőrizték az állítólagos MSZP és Jobbik közeli nyerteseket, akkor ellenőrizték-e a Fidesz-közeli nyerteseket? 
Itt jön az igazán zseniális megfejtés: Kétharmad az több mint egyharmad, így jóhogy több támogatójuk nyert.
"Miután sokkal több embernek sokkal több ismerőse van, kevesebb embernek meg kevesebb ismerőse"

A 2010-es választásokon sokkal több fideszes képviselő nyert, mint ellenzéki, „és sokkal több embernek nyilvánvalóan sokkal több kapcsolata van, és már csak véletlenszerűen is sokkal többen lehetnek” a nyertes pályázók között.



Ma reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a szokásos pénteki interjújában arról beszélt, hogy "kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek főállásban, ne veszítsék el megélhetésüket. Most összesítik, hogy hány ilyen ember van."

Jó reggelt, Elnök úr! Micsoda meglepetés!

"Az volt a céljuk, hogy igazságosabban osszák szét a dohányértékesítésből származó profitot, hogy az multinacionális áruházláncok helyett magyar vállalkozásokhoz kerüljön. (...) Nemzeti szempontból az a lényeges, hogy nemzetközi cégek helyett magyaroké legyen a profit nagy része. Ha a multiktól a pénz egy része akár a baloldaliakhoz kerül, annak én örülök: nemzeti szempontból nincs különbség bal- és jobboldali trafikos között."

Ugye milyen szépen hangzik?
Dagad a nemzeti mellkas .... Kár, hogy a jelenlegi 44 ezer árusítóhely kb. 1% multicég (Tesco, Auchan, Aldi, Lidl stb), a nagy része kisbolt, benzinkút, újságos, trafik, kocsma. 
Lefordítva újfideszes nyelvről magyarra: a dohánypiac profitját a saját bázisnak csoportosítjuk át, de csurran-cseppen a szoci hátsó udvarnak is, nincs vele semmi gond.
Hiszen 2010 előtt is volt ilyen, igaz, akkor 70:30 volt a szocik javára, hát istenem, ez most már csak 10:90. 

Címkék: kósa dohány selmeczi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr225263173

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mutyiország II.: Nem lesznek nyilvánosak a trafikpályázatok 2013.05.07. 23:03:35

Visszautasította a NEFMI a több lap által indított petíciót, írja az origo.hu. Arra a felvetésre, miszerint az adatok mindenképpen közérdekűek, a minisztérium nagyképűen azt válaszolta, hogy nem azok, és kész.  Nem fogjuk tehát megtudni, mégis ho...

Trackback: Szent barmunk a politika 2013.05.05. 09:34:35

… az a baj, hogy mindmáig szabadon – sőt általános tisztelet által övezve – kószál közöttünk „szent barmunk” a nemzetállam szuverenitásának tiszteletre méltó mítosza …...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.04. 16:52:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2llkedő 2013.05.05. 13:50:17

@Lencsés István: "A négy pont a többdiplomás magyar tanárom szerint van így"

1., HAZUDSZ! Nincs is több diplomája a magyar tanárodnak.
2., Attól, hogy valakinek több diplomája van, tudhatja rosszul.
3., A Magyar Tudományos Akadémia hazudik.

2llkedő 2013.05.05. 13:52:33

@Lencsés István: Azért öröm nézni, ahogyan rátapintasz a mondandó lényegére!

Pistike, ülj le!

bolhazsák 2013.05.05. 13:54:25

A lényeg az, hogy a rezsicsökkentéssel nyertek fél millió potenciális szavazót és lézerjani még idejében átrajzolta a kerülethatárokat.

bolhazsák 2013.05.05. 14:01:17

@Balibgeczyk: van kölcsönbe egy nyugdíjkasszád? Csak kölcsönbe kéne, visszafizetem.

ihajja-csuhajja 2013.05.05. 14:05:12

@Lencsés István:

Amennyiben igényled, és nem tartod égőnek kielemezhetem tételesen a művedet. Én az elütéseket, elütéseknek hívom. Én nem mondom, hogy hazudsz. Én nem jövök azzal, hogy kisegítő iskolában a gyógypedagógiai végzettség miatt kellhet a több diploma. Felőlem úgy írsz, ahogyan akarsz, vagy ahogyan tudsz. Én csak reagáltam arra, ahogyan a félázsiait kioktattad. A jövőben is ezt fogom tenni, csakhogy nem fogom kímélni az OKJ-s képzésen csiszolt egódat.

Meridian74 2013.05.05. 14:12:10

@Lencsés István: a négy pont az nettó hülyeség, a tanárod adja gyorsan vissza az olcsón szerzett diplomáját.

Az idézetekben nem kell sem 3 pont sem pedig 4 (ez utóbbi mint olyan, nincs is), de ha jelezni akarod azt, hogy valamely szövegrészt az elejéről elhagytál (azaz egy mondatot kiemeltél az eredeti szövegkörnyezetéből), vagy a végéről (vagy pláne a közepéről), akkor 3 db és nem több pontot kell tenni, ami nem kötelező. De ha elhagyod, akkor az idézett mondhatja azt, hogy csúsztatsz, az eredeti értelmét kiforgatva idézted a szöveget...

Az írásjeleket gépi vagy elektronikus formában írva a szavak után közvetlenül kell írni. Nem pedig szóközzel. Persze ha valaki vak, és felolvasóprogrammal hallgatja a szöveget, akkor gondolom ez jobban kihallatszik a szóközökkel - bár ezt a szoftvernek tudnia kellene kezelni.

CyberDog 2013.05.05. 14:30:59

@Vidéki:
Azt eddig is tudtam, hogy Albert Eistein-nek volt egy Frank nevű testvére.
De te mint hithű narancsbolsi, áruld már el, ez a Finkelstein is ebbe a családba tartozik?
Vagy a tanácsadótok szimplán, buzizsidóimperialistakizsákmányolóluxusprofithajhászó, a szentkoronamagyarnemzet testén?
Vagy csak egy másik tolvaj a csutifutbalista és bandája melett?

2013.05.05. 15:00:24

@hazug fidesznyik:

Ezért szeretsz te engem, látom, és ezért sem szavazok már a fajtádra, egyszer ebből épp elég volt, majd' 20 évvel ezelőtt. Azóta nem szavaztam senkire, tán csak népszavaztam, de már azt se a libbancs módon. És - hála akár még neked is, te drága - már borítékolhatom is neked, hogy most viszont TUTIRA elmegyek majd, és leszavazok - az általad talán még nálam is jobban kultiváltakra, csak hogy örülj, peti cica :)))

Ilyenkor hol marad az a csodás ballibbant "irónia" számonkérése, meg az azt nem értők lesajnálása? Ja, hogy az csak egy irányba működik, értem.

Akkor felvilágosítalak: Pont ezt nevezem "szerelemnek" amivel te gyűlölsz, engem, akinek bármennyire is elege van abból, amit te, meg a többi, az itteni hazáért állítólag a kicsi szíve minden teljéből zokogó majom a valóságban képvisel, még mindig nem megyek le erre a csodálatos, demokrata, antibunkó, és ellen-turbómagyar színvonalra.

Nem vagy te polgár, csak "állampolgár", neked a "magyar", mint olyan csak szemét, mindenével, a népével, a történelmével, összes szellemi nagyságával, és mindennek a végeredménye tebenned mindösszesen az utolsó 5 szavad, amivel kiíratkozol mindenből, ami még normális. Épkézláb cáfolat helyett ezt adod, mert nagyon jól tudod, hogy egy fikarcnyit sem kedveled azt, amiről én beszélek. És tudod rólam is, hogy ezzel tökéletesen tisztában vagyok, akár meg sem kéne szólalnod.

Gyűlöletetek egyetlen tárgya az, aki képes volt elorozni a hatalmatokat, más bajotok nincs, ám az a hatalom valójában úgysem a tiétek, meg nem is az övé, hanem azoké, akik őt is, a ti gazdátokat is, meg vele titeket is ugyanaztokon a drótokon rángatják, és csak egy bábszínház vagytok, aztán van aki gyerek még elhiszi ezt, meg van az a gyerek, aki már nem.

És boldog Anyák Napját neked is, ha már idáig vitt téged az a magas műveltséged.

Horizont 2013.05.05. 15:00:52

Végigolvastam ezt az iszapbirkózást ami itt ment a kommentelésekkel. Azon már én régen nem csodálkozom, hogy milyen ember ez a Kósa, istenem rosszul szocializálódott, de azon még mindig nagyon rémülten el tudok csodálkozni, hogy milyen emberek azok akiknek egy ilyen ember tetszik, védendőnek, vagy védhetőnek tartják! Az összes többi fideszessel egyetemben. Amikor az előző szoclib kormány túllihegte a dolgokat, jöttek a hírek Hagyókról, Nokiás dobozokról meg a sok (ma már sokkal kisebbnek tűnő) szemétségekről, akkor azért volt felháborodás, olyan mértékű ami 2/ 3 -ot hozott (ami csak 53%) ennek a hatalmi mámorban tobzódó, komoly mentális zavarokkal küzdő O. V. töketlennek! Most miért nem lehet felháborodni KÖZÖSEN??? Miért van még mindig ennyi barom kisember aki beszopja tőlük ezt a sok irdatlan aljas szemétséget és még tapsikol is hozzá?
El kéne jönni annak a pontnak amikor MI a nép húzunk egy vonalat és ennyi volt, vége! Ennyire szar ország mégse lehetünk akik mindent de tényleg MINDENT szó nélkül benyelünk, és még leállunk itt vitázni ilyen agyhalottakkal!
Van egy szemét vezetőnk, egy aljas klientúrájával, egy tágabb körben lévő haszonélvező sleppel, egy rakás haszon nélküli agymosáson átesett szektahívővel, egy csendben meghúzódó tehetetlen értelmiségi réteggel, egy nagyon töketlen ellenzékkel (baloldal és Jobbik együtt) és vagyunk mi a nép normális része akinek nincs elég lehetősége, tere és levegője a saját hazájában! Az évek meg múlnak ........egész addig míg ki nem múlunk! És az nem vigasztal, hogy baromagyúak is kifognak..........

ördöngös pepecselés 2013.05.05. 15:20:17

@Horizont:

kár bögni!

fleton kérjétek számon hogy miért baszta szét ennyire ezt az országot!!! köcsögök

ördöngös pepecselés 2013.05.05. 15:22:26

@Horizont:

meg menjetek el a milla tüntetésére "összefogni" :DD

Lencsés István 2013.05.05. 15:33:58

@Meridian74: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nem hülyeség , egyértelmű hogy a többdiplomás MAGYAR tanáromnak van igaza és nem neked te kis anonim .... 3 . Nem olcsón szerezte , hanem tanult veled ellentétben aki a legalapvetőbb dolgot nem tudta .... 4 .Az idézetben akkor kell négy pont elé és mögé az idézett szövegnek ahogy leírtam . 5 . Én direkt teszek szóközt a pont elé , oka van .

Horizont 2013.05.05. 15:38:21

@Balibgeczyk: Először is ki a fene szólított meg téged! Másodszor mi az, hogy köcsögök? Nekem szántad? Mondtam én rád ilyet? Nem! De most fogok! Idefigyelj te szánalmas kis pöcs! Ne villogtasd már, hogy nem volt gyerekszobád (se)!!! Tanulj meg helyesen írni aztán pattogj itt mint kecskeszar a deszkán! Ma anyák napja van, én is édesanya vagyok, de a te anyádnak semmiképp nem gratulálnék, hogy ilyen hülye kölke van. Édes fiam van még mit tanulnod az életben mielőtt ilyen helyekre ide büfögsz, azt se tudod kinek és mit és főleg minek??!!!! Szegény kicsikém csak sajnálni tudlak!

Vidéki 2013.05.05. 17:15:14

@CyberDog:

A Cyber kutya csak ugatni tud.

Meridian74 2013.05.05. 17:20:55

@Lencsés István: azt te mondjuk például honnan veszed, hogy nem tanultam? Mit tudsz te rólam? Semmit. Gondolom, taxisnak hiszel és persze utálod a taxisokat, lenézed és lesajnálod őket.
De egyébként miért is hiszed, hogy egyébként taxis vagyok? Mert kitettem egy weboldal linkjét a nevem mellé? És akkor mi van...? Fogalmad nincs miért tettem ezt ki. De maradj csak a többdiplomás tanárodnál aki "ismer" olyan írásjelet, hogy: "...." (Muhahaha!)

Azért, hogy ne teljesen hülyén halj meg, elárulom: én nem taxizom. Leginkább azért is, mert nincs taxis vizsgám - amit nem is olyan könnyű megszerezni, mint azt te hiszed... persze, ha te azt hiszed, hogy létezik 4 pontból álló írásjel, akkor felesleges is ezt ragozni, neked egy taxisvizsga egy semmi, nulla, egy csuklómozdulat lenne, mivel a passzát szelet is te fingottad.

Amúgy meg nekem nem kenyerem az írás - és szoktam nagyon rosszul fogalmazni is -, de hogy a többdiplomás _magyar(!)_ nyelvtanárod azt tanította neked, hogy van 4 pontos írásjel... hát, az csak egyet jelent, amit saját bőrömön is tapasztalok: katasztrófális helyzetben van a magyar közoktatás. nemcsak a rendszer és tematikája elavult, de még a tanárok is hülyék.

Tisztelet a kivételnek.

Meridian74 2013.05.05. 17:24:28

@Lencsés István: ja, és még valami: "... neked te kis anonim". Ha a választott nicknevem (ez nem egyenlő az anonimmel, egyébként) helyett azt írtam volna, hogy "Pablo Diego José Santiago Francisco de Paula Juan Nepomuceno Crispín Crispiniano de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz Picasso", akkor máris én lennék _Pablo Picasso_?

Ugye, hogy nem.

Meridian74 2013.05.05. 17:46:56

@Meridian74: még egy plusz melékes gondolat... úgy vélem, hogy a "lencsés istván"-ok miatt tart ott ez az ország, ahol éppen most tart.
Ebben az országban irgalmatlan méreteket öltött a sötétség, legfőképpen a fejekben. Azok is idióták, akik - még mindig - a fideszre szavaznának, de azok sem különben, akik valamely korábbi bandára, pl szarházy, libajnai, kurcsány, bokros, kuncze, fodor, stb-re szavaznának.

Ezek mind benne voltak tevékenyen az ország helyzetének lerontásában, de azok is, akik ezek után rájuk szavaztak. Persze tévedni emberi dolog, de a hibákat már nem egyszer követték el, és ezek után bármelyikükre is szavazni, az már sötétség.

Két csoport van, akiknek mindehez kevés közük volt, az egyik az LMP, a másik a Jobbik. Ha nem ezeket támogatjuk, az olyan mintha saját magadat vernéd ostorral.
Az LMP-nél sajnos már most kiderült, hogy javarészük úgyanolyan elvtelen mint az eddigi társaságok, lásd pénzért, hatalomért feladták az eredeti elvüket (amiért LMP a párt neve) és befeküdtek bajnainak. Tisztelet a kevés kivételnek, de azok már nem sok vizet fognak zavarni.

A Jobbikban is előfordulnak ilyen elemek, de szerencsére tisztulnak már, és legalább kevesebb nem kívánatos erkölcsű ember van a soraik között. De azért amit a szegedi csanád művelt, azt szintén nehéz lesz überelni, a vastagbőr szintjén...

jpmjpm 2013.05.05. 18:07:22

az a szitu, hogy van egy jól jövedelmező üzletág, ami eddig is részben hatóságilag szabályozott volt. és rájöttek, hogy egy pici törvény módosítással rátehetik a kezüket a haszonra. a törvény erejével einstandolták a piacot és kiosztoták a haveroknak (remélem nincs senkinek illúziója, az mszp is haver. csak a mindenkori ellenzék sokkal kevesebb részt kap, mint aki kormányoz). államosították az üzletágat és akik eddig becsületes munkával ebből is fedezték a megélhetésüket, azok ki lettek baszva az üzletből. mert írtak rá törvényt.

és most arról beszélnek, hogy a fidesz azért kapott több trafikot mint az mszp, mert sokkal több embernek, sokkal több ismerőse van, kevesebb embernek meg kevesebb. nyilván én nem vagyok annyira penge agyilag mint a fidesz, de nekem ez a magyarázat teljesen értelmetlen. szó sem esik azokról, akik eddig cigit is árultak a trafikban, abc-ben stb... és most az államosítással elvesztették a megélhetésük egy részét. a pórnép eszükbe sem jut. csak ők léteznek. fidesz-mszp.

többször megnéztem a 2 videót. igazából semmi értelme annak amit ez a kósa gyerek beszél. annyira hülye, hogy indiában 3 lukas zokniért el lehetne adni az ócskapiacon és észre sem venné.

ha már ekkora maffiozó vagyok mint a fidesz és átvágok egy egész országot, akkor azért csak alkalmaznék legalább egy nem hülye embert, aki kitalál egy középtávon is működő, ésszerű magyarázatot arra, hogy a teljesen egyértelműt megpróbáljuk eladni a pórnépnek úgy, hogy abból jól jöjjünk ki.

ehellyett a fidesz összes idiótája zöldségeket beszél. az mszp ezt jobban csinálta. okosabbak nem voltak, csak kevesebbet beszéltek.

jpmjpm 2013.05.05. 18:18:14

videó 1: kielemzi, hogy még jobbikos is kapott trafikot és nincs gond az elosztással, mert a fidesz-mszp-jobbik olyan arányban részesült, amekkora erejük van a politikában (nem szó szerint ezt mondja, csak a lényege ez annak amit mond). majd hozzáteszi, hogy természtesen nem végeztek adatgyűjtést. epic bazdmeg. tudják, hogy jók az arányok, de mégsem onnan, hogy megnézték konkrétan. vagy de. vagy nem is tudom, mert annyit hazudok, hogy nem tudom mikor mit lehet elmondani.

fasza.

jpmjpm 2013.05.05. 18:20:57

video 2: "nem nagyon tudtuk lecsekkolni, meg nem is volt ilyen szándék."

ha így lenne, akkor nem magyarázkodnának 1 hete.

hüjjegyerek :)

jpmjpm 2013.05.05. 18:26:20

video 2: 0:15-1:10. kérek bárkit, hogy aki érti, hogy miről beszél ez az ember, az ossza meg velem. szörnyű érzés, hogy egy ilyen nagy és okos politilkus mondanivalóját nem értem. kétdégek közt gyötrődök jelnleg.

előre is köszi. a ner legyen veletek!

Horizont 2013.05.05. 18:30:58

@jpmjpm: Soha, de soha nem szavaztam a Fideszre, Orbánt elítélem mindazért amit tesz hazánk ellen. De őszintén bevallom, hogy a legeslegelején amikor szóba hozták a Nemzeti dohányboltokat bizony a pillanat töredékrészében még én is azt hittem, hogy tényleg a dohányzás ellen meg, hogy a fiatalok nehezebben jussanak ....meg ilyenek. Isten bizony majdnem bevettem de csak egy töredékpillanatig.Beismerem hülye voltam:)
Az elmúlt 23 évben a nagyon sok aljas szemét szar közül, nálam 4 dolog a legsötétebb. A rendszerváltáskor az állami gyárak elkótyavetyélése bennfenteseknek, a kárpótlási jegyek, a földbérletek a mostani fidesz alatt és a dohánymutyi!

jpmjpm 2013.05.05. 18:33:50

@Meridian74: te mekkora arc vagy. szerinted mindenki hülye. ebben egyébként az a jó, hogy akkor fel sem tűnik senkinek ez a sok idiótaság. és boldogan élünk amíg....

jpmjpm 2013.05.05. 18:35:17

@Horizont: sajnos bármi amihez hozzászolnak/beszélnek róla az el lesz lopva, csak az a kérdés, hogy mennyi idő alatt.

jpmjpm 2013.05.05. 18:40:52

@Meridian74: "Két csoport van, akiknek mindehez kevés közük volt, az egyik az LMP, a másik a Jobbik. Ha nem ezeket támogatjuk, az olyan mintha saját magadat vernéd ostorral. "

kemény lesz számomra a 2014-2018-as intervallum. már meg is rendeltem a faszkorbácsot.

Meridian74 2013.05.05. 18:41:56

@jpmjpm: sztem az a hülye, aki nem képes belétni, hogy a rendszerváltás óta éppen elég idő telt el, de ezt nem rendszer változtatására hazsnálták fel, hanem az ország szétlopására az eddigi politikusi garnitúrák, akik tényleges hatalomhoz jutottak.

És mivel még mindig ~40-60% biztosan a fideszre szavaz, a másik ~10-30% a mszpre vagy bajnaira (aki gazdasági miniszter volt gyurcsány alatt - nemcsak később szimplán egy teszi-veszi muja pislogi miniszterelnök), így igencsak megalapozottan mondhatom azt mindent egybe véve, hogy dúl a sötétség a fejekben és az országban egyaránt...!

jpmjpm 2013.05.05. 18:47:13

selmeczi gabika: "Itt arról van szó, hogy a baloldal egy nagyon súlyos maffiaügybe keveredett és próbálják elterelni a figyelmet erről a dologról, ezért most egyenként megpróbálják levadászni azokat a magyar családokat, akik nyertek a trafikpályázaton."

gabika, szívem, tehát akkor ez a magyarázata annak, hogy a lázár jani a haverjával 1 éve agyal azon, hogy miként kéne lenyúlni az üzletágat?

Ironfist 2013.05.05. 18:48:15

@félázsiai 2llkedő:
"Mondhassuk inkább úgy, hogy Nemzeti Szocialista?"

Hát, a nemzetiszocialisták a nácik, a fidesz meg inkább populista, mintsem náci, nem meggyőződésből utálják a zsidókat (pláne, hogy izraeli testvérpártjuk a Likud), meg a melegeket, hanem mert a meleg zsidó tanácsadójuk, Finkelstein ezt tanácsolta nekik, és épp erre fúj a szél, hát meglovagolják. Ha a többség meg éppen a melegjogokért, meg a zsidókért rázná a kapukat, akkor úgy hidd el, hogy Orbán Viktor a zsidók, és a melegek védőszentje lenne, azonnal, és átmenet nélkül.

Ráadásul MSZMP-s múltja van nem csak neki, hanem a teljes fideszvezérkarnak, kommunista propagandát nyomnak, a retorikájuk is kommunista, a politikájuk is a kommunizmus legsötétebb napjait idézi.... Szóval megintcsak azt a konklúziót lehet levonni, hogy a FIDESZ KOMMUNISTA (nagybetűvel a sok fideszfannak, hátha kicsit elgondolkoznak... bár tudom, ez reménytelenebb kérés, mintha egy csimpánzt kérnénk meg ugyanerre).

jpmjpm 2013.05.05. 18:51:11

@Meridian74: szerintem az a hülye, aki hisz a tündérmesékben. a politikai "elit" hozzáálása nem fog változni. teljesen mindegy, hogy hogy hívják őket. emberek, akik soha életükben nem végeztek érdemi munkát, hanem össze-vissza beszéltek sületlenségeket, hirtelen nem fognak megtanulni ésszerűen vezetni egy országot. inkább ellopják. ész nélkül.

jpmjpm 2013.05.05. 18:59:32

video 1: "miért ne lehetne a tifán ellenfelének trafikja?"

miért ne lehetne bárkinek trafikja, aki már eddig megdoigozott érte? mert elvettétek tőlük és kiosztottátok a haveroknak.

laja, figyi, az embrek azért vannak felháborodva, mert lenyúltatok egy üzletágat. te pedig azzal jössz, hogy mekkora fejek vagytok, mert nem a tifán, hanem az ellenfele kapta a trafikot. az, hogy valakiktől elvettétek az nem is téma. de mindenki kussoljon, mert a tifán ellenfele lett a trafikos. vicces faszika vagy te.

Sir Bates dö Hól 2013.05.05. 19:04:02

@jpmjpm: Előre bocsájtom nem értek egyet a lopással/csalással. Sem a köz, sem a magánszemély sérelmére elkövetettel.
Az viszont legalább ennyire zavar, hogy ilyen ostoba, buta módon hajtják végre. Ez nem arrogancia, hatalmi gőg vagy pofátlanság. Ennyit tudnak. Semmi agyuk nincs ehhez sem. Be lehet csapni, meg lehet lopni úgy is valakit, hogy a sértett még hálás is az elkövetőnek. Persze ez az eset valamiféle intellektust feltételez.
És ugyan ilyen hülyék a kormányzáshoz is.
A szocialistákról alkotott véleményeddel egyetértek.
Videóban segíteni nem tudok.
Az alábbi link Kósa városában történtekre utal. Jellemző az intelektusára.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4337_a_debreceni_remizrolo

jpmjpm 2013.05.05. 19:05:04

@Meridian74: "így igencsak megalapozottan mondhatom azt mindent egybe véve, hogy dúl a sötétség a fejekben és az országban egyaránt...! "

csak az ad reményt, hogy egy ilyen okos ember mint te utat mutat nekem. :)

jpmjpm 2013.05.05. 19:08:05

@sírbateszezazegész: "Videóban segíteni nem tudok. "

írónikusan kértem a segítséget. normális ember nem fog értelmet találni ebben a sajtótájékoztatóban. mert nincs benne értelem.

Sir Bates dö Hól 2013.05.05. 19:21:52

@jpmjpm:
Írónikusan írtam.
Én most már csak azt nem értem miért nem merül fel ennek a baromnak a tudatában az a lehetőség, hogy olyan is nyerjen akinek semmi -semmi alatt azt értem, hohy semmi- politikai kapcsolata, elköteleződése, szimpátiája nincs.
Nem igaz. Értem. Ezeknek minden zsákmány. Mert ez ilyen hülye.

jpmjpm 2013.05.05. 19:21:56

"Lefordítva újfideszes nyelvről magyarra: a dohánypiac profitját a saját bázisnak csoportosítjuk át, de csurran-cseppen a szoci hátsó udvarnak is, nincs vele semmi gond. "

azt kihagytátok, hogy a több száz mszp-s mellett jobbikos is van tucatjával. ez nagyon fontos, laja is kiemelte. nyilván így már több értelme van a nemzeti dohányboltnak. ha a jobbik kimarad, akkor csak simán dohánybolt lett volna a neve.

jpmjpm 2013.05.05. 19:27:54

@sírbateszezazegész: "hogy olyan is nyerjen akinek semmi -semmi alatt azt értem, hohy semmi- politikai kapcsolata, elköteleződése, szimpátiája nincs."

ők odáig nem látnak el. csak saját maguk és az ellenfél létezik. és amire ráteszik a kezüket, azt kiosztják maguknak és az ellenfélnek, mert tudják, hogy ha az ellenfél lesz hatalmon, akkor nekik is csurran-cseppen majd valami. kéz kezet mos.

jpmjpm 2013.05.05. 19:28:52

egyébként én még a kerényit szeretném meghallgatni trafik ügyben. az az ember olyan okos. :)

jpmjpm 2013.05.05. 19:37:13

video 1: "miért ne lehetne a tifán ellenfelének trafikja?"

laja, te aztán tényleg mindent megteszel a választók érdekében. köszönjük. többen komolyan aggódtak, hogy nem marad trafik a tifán ellenfelének. de ti őrá is gondoltatok. (könnyes a szemem a meghatódottságtól).

laja, te barom, ezt te tényleg komolyan gondoltad? és magadtól találtad ki vagy csak felolvastad?

jpmjpm 2013.05.05. 19:41:53

video 1: "miért ne lehetne a tifán ellenfelének trafikja?"

egyébként óvatosan a nagylelkűséggel, mert a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. nehogy visszaüssön a nagy szívetek!

Secnir 2013.05.05. 19:49:08

@Vidéki:
"Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információsszabadság Hatóság elnöke állásfoglalását ismerteti a HVG"

ha jól értem, arra a HVG-re hivatkozol, mint hírforrásra, amit fikázni szoktatok, hogy hazudik?
nincs több kérdésem.

2013.05.05. 20:42:17

@Meridian74:

Asszem, minden eddigi itt felvonult személyek tekintetében toronymagasan te vagy itt a legnormálisabb ... :))) Lencsés pubi agybajának oltásához meg KÜLÖN GRATULÁLOK, maximum riszpekt. Király vagy, na.

2013.05.05. 20:57:12

@Ironfist:

Látod, éleslövésű pléhmancs koma, a vikkancs takonygerincében és a csatolt meglátásokban én sem kételkedem, sőt száz százalékig egyet értek veled, csak mind e mellett ne tagadnád azt, hogy a cuclibek is ugyanez a fajzat, mert ők sem ismernek mást ... Mert hogy náladf az bacta ki, velem kapcsolatban, hogy a becses figyelmedet erre az apróságra is merészeltem felhívni.

Asszem, persze most is nagyot röhögsz, hogy úgysem látod, mit írok, pedig rosszul teszed, hidd el, mert most sem azt mutatom, hogy ellenség vagyok, csak azt az idiotizmust próbálom korrigálni, hogy ezer más baromhoz hasolóan fideszfannak bélyegzel egy más véleményen lévőt, jó demokrata, és egyáltaklán nem kommunista szokás szerint. :)))

Egyébként ha a fityisz ennyire főkommancs, akkor az ellenségei ugyan vajon miért nem teszik le és száműzik a nevükből a "szocialista" kitételt, meg az eszköztárukból a vöröset végre? :))) (Újabb nagy költői kérdés, ha jól sejtem ...) Merthogy kb. annyira "szocialisták" azok is, ahogy én, csak épp hozzá mág nemzetietlenek is ... :)))

Meridian74 2013.05.05. 21:08:52

@jpmjpm: védik a védhetetlent... pedig, ha azt vesszük nekik elég lenne diplomatikusan azt mondani, hogy felállítunk egy parlamenti vizsgálóbizottságot, és megvizsgáljuk/kivizsgáljuk az ügyet... aztán eltelik vele 1-2 hónap vagy akár több is, aztán 2/3-dal megszavazzák: nem történt itt semmi különös kérem szépen, oszoljanak...

Hihetetlen balfácánok a kommunikáció szintjén, pedig az előbbi műveletben több éves rutinjuk van már... nemcsak a beígért felelősségre vonással jártak így el, hanem szinte mindenben. És mégis, védik a védhetetlent. Az idióták.

Meridian74 2013.05.05. 21:23:02

@jpmjpm: egyébként egy kérdés... trafikja bárkinek lehet, csak dohányárut nem árusíthat. Ugye? Na meg nem kaphat rá állami támogatást - ami miatt lewarezolták a trafikokat a fidesz holdudvar részére.

Egyébként én inkább emiatt aggódnék. Irgalmatlan nagy összegek vannak beígérve a nagy semmikre állami támogatással. És persze van olyan akinek 7 dohányárusítós trafikja lett, amire 7x is igényelhet támogatást. mondjuk legyen csak 5 millió/trafik, az 35 millió. Felmarkolja a pénzt, aztán beleszarik a trafikokba, akár csődbe is mehetnek, de a 35 milliója akkor is meglesz.

Ilyen igyenpénzt én is szeretnék, de úgysem kapok. Meg aztán, nap mint nap leköphetném magamat, mint erkölcsi zombi-hulla...

Meridian74 2013.05.05. 21:46:45

@jpmjpm: "a politikai "elit" hozzáálása nem fog változni."
Meg kell nézni, a jelenlegi fidesz kikből és kiknek a hozzátartozói. Szinte kivételek nélkül volt mszmp-sek vagy azok közvetlen leszármazottjai. Orbán a kommunista rendszerben angliában tanult. Ki engedhette ezt akkoriban meg magának? A szüleim pl nem. Ismerettségi körben sem senki. 3 évente kaphattak útlevelet, és egyszer sem voltak "nyugaton" - nemhogy pl engem NSZK-ba, USA-ba, Angliába küldtek volna tanulni. Jah, pénzük sem lett volna rá, pedig apám maszek volt - szóval nem az a egyszerű proli munkásember volt... De a rendes hozzáállású komcsik is a moszkvai egyetemre mentek továbbtanulni, nem pedig a "gaz, imperialista" országokba.
Na, ezektől nem is lehet mást elvárni, mint hogy szanaszét lopják az országot, hisz ezt tanulták a felmenőiktől. Persze ezzel nem azt mondom, mindenki szar alak kivétel nélkül, aki külföldön tanult.
A Jobbikban nem tudom mennyi az ilyen személyek aránya, biztos van köztük is. De én úgy látom, hogy ott jóval több az utcáról bekerült politikus, akik nem azért lettek most politikusok, mert ez volt az eredeti életcéljuk, hanem azért, mert már kurvára elegük volt/van a rendszerváltozás nélküli rendszerváltásból, mint ahogyan nekem is. Vona Gábor valami cégnek valami területi képviselője volt, azaz salse-es, így elsőkézből tudja azt, milyen a helyzete egy magyar munkavállalónak... lehet, hogy ha megnyernék a választásokat, egy idő után ők sem lennének különbek, de akkor is ezzel mit veszítenénk? Többet ők sem tudnának lopni, mint a mostaniak. Ha viszont mégsem, hanem komolyan gondolnák a rendrakást, akkor csak nyernénk velük. Azaz velük semmi többet nem veszíthetünk, de viszont bennük még ott van a nyerési potenciál, míg a többiről ez utóbbi már egyáltalánn nem mondható el.

Mert mi lesz ha MSZP nyer? Azt a nagyarccal való kormányvisszavételt inkább nem szeretném megtapasztalni... szavaim nincsenek rá, a baljóslatú megérzéseimre, ami akkor történni fog. ha meg a Fidesz nyer újból? Na, akkor a mostani pofátlanság pitiáner bohóckodás lesz ahhoz képest, ami azután történni fog... szvsz.

Az LMP már most szétszakadt atomjaira, ezek mér nem állnak talpra, ráadásul, az amit képviselnek, nagyon sok mindenben nem tetszik. Pl az atomenergiával való szembenállásuk. Meg még sokminden egyébben. A java részük amúgy is kocsonyagerincűvé váltak, mikor lepaktáltak bajnaival, holott pont bajnai és gyurcsán okán alapítottak pártot, azzal a szlogennel, hogy lehet más is a politika, mint a bajnai-féle, a gyurcsány-féle, az orbán-féle... stb hazug-féle.

zollerbá 2013.05.05. 21:50:04

1000 Ft-os ciginél már érdemes lészen beindítani a házi dohány termelést.
A csempészés is ugrásszerűen fog nőni. A trafik mizéria miatt is és az elmúlt negyed század végtelenül gátlástalan és pofátlan országrombolása után itt az ideje a titkos ügynökök által, felülről felépített, magukat pártnak nevező bűnszervezeteket felszámolni!!!
Visszaállítani a kétkamarás parlamentet, így is épült a T. Ház épülete, egyéni területi listás, visszahívható képviselők és ügynökmentes szakszervezeti, egyházi, kamarai és egyéb valódi társadalmi szervezetekből álló felsőház.
A jelenlegi párt struktúra egy zsákutca, bűnszervezetek harca egymással, a nép teljes megnyomorítása mellett.

Meridian74 2013.05.05. 21:51:46

@jpmjpm: "azt kihagytátok, hogy a több száz mszp-s mellett jobbikos is van tucatjával."

Mindez azért van, mert lehessen mutogatni rájuk is, hoyg mit ordibáltok, hát nemcsak fideszes nyert, nyert mszp-s is, meg jobbikos is, meg lmp-s is... jah, lmp időközben megszűnt, bocsánat, így jártak.
Csakhoyg az arányok, 5400-ból 5300 fideszes, a több meg mszp-s, meg jobbikos, meg egykét nevenincs alak. Ígyhát nincs itt fidesz mutyi, mert legalább 100-an nem fideszesek, márpedig a 100 az már nem semmi.

Szvsz kimondottan csak ezért nyert néhány, nem számottveő mennyiségben, nem fideszesek is, hogy legyen mivel takarózni...

Ironfist 2013.05.05. 22:04:21

Per pillanat egyébként a legnagyobb bűnös ő:
hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_J._Finkelstein

Meridian74 2013.05.05. 22:05:56

@zollerbá: "1000 Ft-os ciginél már érdemes lészen beindítani a házi dohány termelést"

Végülis miért is ne?
Egy sor káposzta, egy sor dohány. Egy sor krumpli, egy sor dohány. Egysor mák, egy sor kanna... ööö, izé... egy sor dohány... ;) :P

Lencsés István 2013.05.05. 22:12:19

@Meridian74: 1 . A mondatkezdés továbbra is nagybetá , ha ez nem változik , ma nem reagálok rád többet . 2 . Látszik rajtad hogy nem tanultál , hisz alapdolgot nem tudsz . 3 . Nevethetsz , attól még a tény nem változik . :) ;) 4 . Az a hülye aki mondja . Nem hiszem hanem tudom hogy idézni úgy kell ahogy én írtam , van különbség . 5 . A magyar oktatás jó . 6 . A lényeg hogy anonim vagy , míg én nem , ennyi . :) ;)

Amadeus62 2013.05.05. 22:30:29

@Meridian74:

Egy sor fideszes, egy sortűz!

zollerbá 2013.05.05. 22:48:23

@Meridian74
Kiváló minőségű dohányt termelt egykoron dédnagyapám a Jászságban, nehogy bárki azt gondolja, hogy ez baromi bonyolult dolog.
A sörárakat elnézve, a kisipari sörfőzdék termékeinek is lenne piacuk, de sajna előbb ezt a polip szerű, élősködő "politikai elitet" kell elszámoltatni és hűvösre tenni! Mint feljebb írtam a struktúra nem jó, előbb azt kell megváltoztatni. Ezzel a pártrendszerrel csak egy roma ország felé haladunk. 25 év alatt 350 ezerből másfél milla lett, mennyien lesznek 25 év múlva???

jpmjpm 2013.05.05. 23:09:22

@Meridian74: bennem fel sem merült, hogy van tanult jobbikos. nem azért, mert ezt gondolom, hanem azért, mert amit az elmúlt 3 évben csináltak az ezt tükrözi. csak a legutóbbi dolgot említem, ami eszembe jut róluk: adj gázt! az, hogy náluk ez teljesen természetes, azt már megszokhattuk. de hogy nem értik, hogy ez miért nem helyén való az tükrözi a lelki világukat.

teljesen értelmetlen a választások eredményén filózni. a jelenlegi politikai "elit" (elit, az b+) egy tőről fakad.

a dohányboltokat olyan arányban osztoták el egymás között, amilyen arányban tényezők a magyar politikában. tök egyértelmű.

egyébként vajon a tifánt megviselte, hogy kimaradt a mutyiból? vagy dobjunk neki össze egy kis zsét? :)szívesen kisegíteném ezt a derék embert, most hogy derékbe tört a karrierje.

Meridian74 2013.05.06. 00:31:46

@Lencsés István: "A mondatkezdés továbbra is nagybetá" - értem én, de mi a lópikula az -nagybetá-? Csak nem egy e l ü t é s ...? Hát szabad ilyet?!
Aztán a 2. pontodban milyen alapdologra gondolsz? Még nem vagyok perfekt gondolatolvasó... még nem.
A 3. pontodban, valóban, a tény az nem változik... azaz, "4 pontból álló" írásjel nincs, nem létezik egyetlen egy élő nyelv írásában sem. Nevetni meg azon nevetek, hogy ha ezt egy állítólagos magyar tanár mondta - szerintem nem állított ilyet, csak te értelmeztél valamit rosszul - akkor az duplán ROFLMAO!
4. pont: rosszul tudod, de felfogni sem tudod, mert úgy látszik, sok ez neked, mint a mondataidban a szóköz.
5. pont: felsőoktatásra járok éppen, a magyar közoktatás az minden, csak nem jó. Ezt a tanároknak is kifejtettem, és elfogadták, de mint mondották vala, nekik sajnos a tantervhez ragaszkodniuk kell, ha jó, ha nem jó az.
6. pont: ennek alapján számomra te is anonim vagy, mert nem ismerlek, nem tudom hogy hány éves vagy, nem tudom, hogy férfi vagy nő vagy, nem tudom hol laksz, röviden soha nem láttuk még egymást. De ha láttuk is volna - véletlenül - egymást, akkor sem ismerlek fel. Tehát te, mint odafirkantott lencsés istván karaktersorozattal ugyanolyan anonim vagy, mint itt bárki más.
Sőt, te még anonimebb vagy mint én, mert rólam legalább tudhatod azt, hogy van egy általam készített weboldal, amely jónéhány olyan információval rendelkezik, amelyek kapcsolódhatnak akár a személyemnhez is... De ez az anonimitás csak a te elképzelésed szerint van így, mivel az anonim az lenne, amikor többen is használnának egyazon nicknevet ebben a blog komment-motorban... azaz pl 100-an az "anonymous" felhasználói névvel irogatnának ide, na akkor aztán tényleg nem lehetne tudni azt, hogy mikor, ki és mit írt... mivel minden személy ugyanazzal a névvel írogatna. Ez az anonim, nem pedig az, hogy valaki XY nicknévvel irogat. Persze valószínűleg te egy frissen a netre szabadult nyugdíjas vagy, aki felfedezte, hogy jé, hát itt tudok hozzászólni, még válaszolnak is, jéééééé(!), hát akkor írjunk, írjunk, de legelőször is RENDRE UTASÍTGATJUK azokat akik nem írnak helyesen... és nem állnak vigyázba, mikor megjelenek. :D

Mivel az internetet azóta használom, amióta egyáltalán Mo-n elérhető, felvilágosítanálak, ha egyáltalán ez még kivitelezhető az esetedben - mert dúl a fejedben a sötétség -, a netetika szerint, nem illik más helyesírását kritizálni, legfeljebb ha vevő rá, akkor felhívni a figyelmét, hogy egy adott dolog úgy nem helyes vagy hogy lenne az helyes. Nem tudhatod ugyanis, hogy az véletlenül nem egy elütés-e vagy direkt elírás-e, vagy stb.
Itt ugyanis nem a magyar órán vagyunk, fogalmazás-dolgozat írása közben. Gépelni egészen más, mint tollal írni. Azt sem tudhatod, hogy az illető véletlenül nem egy külföldi, aki tanulja a magyar nyelvet és példának okáért még nem tudja, hogy az adott fogalmat, kifejezést, szót azt nem helyesen írta le. Segíteni lehet, de kéretlenül kioktatni, és leköpdösni mást a helyjjesírásssi vétségeiért az trollkodásnak számít. Van akit irritál is. A fóumra írt szövegeket vedd úgy, mint az élőbeszédet, abban sem keresgéled a helyesírást, mert nincs - és nem fogsz a szavába vágni másnak csak azért mert valamit nem pont helyesen ejtett ki a száján. Ja, lehet, hogy te igen, egészen addig, amíg egy fogsorod nem bánja...
Például engem irritál az, hoyg lépten nyomon valaki csak azért írogat, hoyg ki mit és hol írt el.. Olvasni tudok, értelmezni is, és nem érdekel az, hogy valaki nem éppen helyesen írt le valamit. Ez itt nem a nyelvtanóra, ismétlem. Nem érdekel az sem, hoyg valaki jobban tudja azt, hogy valamit hogyan kell leírni. Vagy külön-külön felhívja arra a figyelmemet, "hoyg" az hogy, az "épen", az éppen, az "illik" az íllik. Ez olyan, mint a spamelés a levelezésben. Személy szerint sem kérkedek az IQ-mal, pedig megtehetném, továbbá érvként sem használom.
Persze törekedni kell a helyesírásra, de egy kommentelésnél nem az a legfőbb szempont. Ráadásul elfogadott a kifejezések rövidítése is, pl szvsz, és hasonlók, amelyek viszont helyesírásban már nem elfogadott.

Meridian74 2013.05.06. 00:40:32

@zollerbá: tudom, hogy minőségi dohányt lehet termeszteni akár házilag is. De lehet, hogy rosszul tudom, de ez állami monopólium, vagy nem? Azaz tiltják a magánszemélyeknek a dohány termesztését... hatósági engedély kell(?) hozzá - azt meg nem adják csak úgy -, de ebben nem vagyok biztos.

mitmiért? 2013.05.06. 00:45:55

Komolyan, olyan kurva fárasztó lehet egyfolytában hazudni, hogy egyes emberek ezt se szellemileg se idegileg nem bírják es akkor elkezdenek rettentő hujesegeket beszélni. Nem lenne egyszerűbb igazat mondani? Ja nem, mert akkor mind mehetne börtönbe. Hááát, ami késik nem múlik, mert minden látszat ellenére 8.5 millió magyar mégsem huje es pontosan tudja mit tettetek, tolvaj banda.

Meridian74 2013.05.06. 00:55:44

@jpmjpm: Az tény, hogy a Jobbik tevékenységében is vannak olyan dolgok, amik nevetségesek... de az legalább nem kerül semmibe sem nekünk. És ha mérleget vonunk, akkor azért szvsz sztem több hasznos tevékenységük van, mint káros. Megjegyzem, nem a zsidókat utálják ők, hanem a cionizmust. E kettő között nagy a különbség. A szegedi csanád is megtarthatta volna, (sőt, újból meg is választották), a pozicióját, ha később nem derül ki az, hogy vesztegetni próbált elvtelenül az EU-s pénzéből, amit eredeti szándék szerint nem erre adták neki . Az hogy valaki zsidó, az nem számít. Mit tesz és miként gondolkodik, egyedül ezek számítanak, és legnagyobb magyarnak tartanák azt a fekete ruhás, kalapos, pajeszos illetőt is - hiába hogy echte zsidó és ortodox zsidó vallású -, aki a Magyarország és a magyar nép érdekében valamely érdemleges áldozatot hozna.

Az adj gázt-tal kapcsolatban meg egyesnek a tökük tele van azzal, hogy a háború után, mennyivel is, 68 évvel(?), még mindig fizetni kell, és mindig egyre többet és többet akarnak. Sztem jogosan. Az meg külön vicc, hogy csak izraelben 192ezer holokauszt túlélő van, a világban meg cirka félmillió. Hát akkor most kivégezték a zsidókat vagy sem? Mert ez a félmillió ember átlagéletkora 80 év körül van... ha a 80-90%-át(?) kivégezték az eu-s zsidóknak, akkor, hogy a fenébe él még ennyi belőlük? És többségük 80 év feletti korral egy szörnyű háború, meghurcoltatás, vagonírozás, koncentrációs táborbeli kegyetlenkedés sorozat - azaz trauma - után... a bányászok meg 55-60 évesen meghalnak. Nincs itt ordas ellentmondás?
Szvsz ezért volt ez az egyesek számára elfogadhatatlanul irritáló elnevezés.

Meridian74 2013.05.06. 00:57:31

@mitmiért?: "Ja nem, mert akkor mind mehetne börtönbe"
Igazából nem ez az oka, hogy hazudnak. Hanem az, hogy akkor egy rakás lóvéról le kellene mondaniuk, és nem az esetleges börtön veszélye miatt... pénzről szól a hazudozás mindig.

jpmjpm 2013.05.06. 01:28:30

@Meridian74: "Megjegyzem, nem a zsidókat utálják ők, hanem a cionizmust."
a gyűlölet gyűlöletet szül. ezért alapból alkalmatlanok a vezetésre.

"Hát akkor most kivégezték a zsidókat vagy sem?"
hagyjuk már ezt. nagyjából tudjuk, hogy mi volt a 2.vh-ban. most nehogymár elkezdjük számolgatni, hogy mennyi áldozattal járt ez. kicsit olyan ez a kérdésed, mintha keveselnéd az áldozatokat. 1 ártatlanul kivégzett ember is sok szerintem. lapozzunk. egyébként meg a gazdaságot kéne helyre rázni. jobbikost még nem hallottam megfontoltan beszélni a gazdasági programjukról.viszont remekül tudnak zsidózni, cigányozni.

egyébként a jobbik már csak azért is alkalmatlan bármilyen vezető szerepre, mert nem előre tekintenek hanem hátra. kurvára mélymagyarok és baszott átéléssel csinálják ezt. de jövőképük nincs. mondjuk a rovásírást bevezetnék, mert az mennyire fasza. nevetséges.

Ironfist 2013.05.06. 05:23:36

Annyira imádom, hogy ezek a fideszesek ilyen hülyék. :D Meridian, és exvájzed is folyamatosan ontja felém a - gondolom, mivel mást úgyse tudnak - hülyeségeit, holott én mindig vagyok olyan jó, hogy elmondom nekik egyesével, hogy nem látom, mit írnak, csak az értesítőt, hogy a letiltott valaki már megint nekem írt...
Folyamatosan jönnek persze az értesítők, így tartják a fideszkomcsi színvonalat. :D

2llkedő 2013.05.06. 05:39:28

@Ironfist: "nem meggyőződésből utálják a zsidókat (pláne, hogy izraeli testvérpártjuk a Likud), meg a melegeket"

Nem csak ez a jellemzője a Nemzeti Szocialistáknak.

Ironfist 2013.05.06. 05:46:43

@félázsiai 2llkedő:

Lehet, csak a nemzetiszocialisták meggyőződésből hülyék, ezek meg arra fordulnak, amerre a szél fúj. Ez viszont nem jellemző a nácikra.

Meridian74 2013.05.06. 06:55:00

@jpmjpm: "egyébként meg a gazdaságot kéne helyre rázni. jobbikost még nem hallottam megfontoltan beszélni a gazdasági programjukról"

Akkor csak egyszer hallgasd meg Vona Gábort, például a mostani évértékelőjét, vagy Volner Jánost... ennél megfontoltabban beszélni - mire gondolsz?
Mélymagyarkodás? Leszarom, meg mi is az tulajdonképpen?

Meridian74 2013.05.06. 06:56:41

@Ironfist: ez nem olyan nagy probléma, legfeljebb csak számodra. Te nem látod, mindenki más meg igen.

Lencsés István 2013.05.06. 09:30:57

@Meridian74: Új nap , új esély . :) 1 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 2 . A gépelési hiba az nem alaphiba , miont ami nálad van . 3 . Nem tudod mik az alapdolgok ? :D Akkor tényleg vannak gondok , bár ezen nem csodálkozom , " bizonyítottál " már . 4 . Hiába hazudsz , a tény nem változik , a több diplomás MAGYAR tanárom szerint kell a négy pont úgy ahogy leírtam , ha nem jut el , az nem az én bajom , te maradsz szellemileg szegényebb . :) 5 . Nevess csak , amíg megteheted . :) 6 . Te jársz felsőoktatásra , nekem meg diplomám van , tehát erről IS ennyit . :) ;) :D 7 . A MAGYAR közoktatás jó , de hazudozz csak tovább , sokáig így ebben a formában úgy sem teheted meg . :) ;) :D 8 . Hihetsz anonimnak , ott a nevem , ha nem hiszed el az nem az én bajom . 9 . Nem tudod hogy férfi vagyokk e vagy nő ? :D Szóval szerinted az István női név ? :D Gratulálok , nagyon a legalja vagy , de legalább szebbé teszed a napom . :D :D 10 . Nem ez vagyok " .... lencsés istván .... " . Hanem Lencsés István vagyok . 11 . Meridian 74 nem a neved , nem az van a személyidben , ennyit erről IS . 12 . Nekem nem elképzeléseim vnanak mikor kommentelek , hanem tényeim , van különbség . :) ;) 13 . Aki nem a saját nevével van fenn , az csak egy fosós anonim semmi más . 14 . 26 évesen nehezen lehetek nyugdíjas . :D 15 . Én csak alapdolgok miatt szólok , mert akinek ilyenje nincs az ultra gáz , te ebbe a kategóriába tartozol . 16 . A rövidítés IS szint alatti . 17 . A sötétségről a helyedben nem beszénék akinek az István női név . :D 18 . A rólam kialakított véleményed ( anonimnak sosincs ténye ) nem érdekel . ( Mivel hazugság . ) 19 . Ha gépelési hibám van , elnézést , az a gyors gépelés miatt van . 20 . A mondatkezdés nagybetű az nem gépelési hiba , meg az idézés pontosítása IS alapdolog , ezek nem gépelési hibákl , ezek az ALAPDOLGOK , segítettem , lásd kivel van dolgod . :) ;) Bár nagyon nem érdemled meg , de hát én rendes vagyok . 21 . Értem a szófordulatot , de nem lehet köpködni . 22 . Troll az aki anonim , azaz te . 23 . Ilyen nincs . : " .... helyjjesírásssi .... " 24 . Én élőben is ( mert ez a normális ) ha valaki mer - t mond mert helyett szólok neki ugyanis ez is alapdolog . 25 . Ha valaki ezért megüt , az nem EMBER bár te sem vagy hisz az anonimok csak emberszerű lények nem mások .... 26 . Az érv sosem lesz tény , az IQ - dról meg inkább nem írnék semmit , akinek az István női név , év vicce vagy . :D :D pedig még csak május van . :D :D 27 . A rövidítés csak a fosós anonimoknál elfogaott akinek neve van és EMBER azoknál nem .

kifordított nagyanyó 2013.05.06. 10:50:05

@Balibgeczyk: Akkurva kibaszott retkes geciláda anyádat,azt te köcsög.
Lehet hogy szarban lévő országot vettek át de sikerült még lejjebb nyomniuk az országot a szarban.

Meridian74 2013.05.06. 18:24:40

@Lencsés István: a kommented egy nagy ROLFMAO! fetrengek a röhögéstől...! :D MUHAHAHAA!
Az külön tetszik, hogy aki veled nem ért egyet, az máris konstans hazudozó.
Parancs, értettem, Nyugalmazott Rendőr Elvtárs Úrrr! :D

De ezért egy dolgot nem hagyok szó nélkül:
"Nem ez vagyok >>.... lencsés istván ....<< . Hanem Lencsés István vagyok . 11 . Meridian 74 nem a neved , nem az van a személyidben"
Miért, neked az van a személyidben, hogy Lencsés István? És azt mivel igazolod itt? Én meg Pablo Picasso vagyok, az van a személyimben... nem tudtad? Nem hiszed el? Én sem azt, hogy a te személyidben Lencsés István van... Na, akkor most mi van?

Jah, jut szembe, ezt az eddigi hozzászólásaidból úgy vélem, ezt képtelen vagy értelmezni, felfogni, diplomásan sem - bár az is igaz, egy diplomával nem jár együtt feltétlenül az ész is. Ezt nagyon jól láthatóan te is igazolod, meg a többdiplomás "magyar" tanárod. Összeilletek, igaz nem kiegészítitek egymást, hanem erősítitek egymást - az ostobaságban.

A másik dolgok: "14 . 26 évesen nehezen lehetek nyugdíjas"
Akkor miért viselkedsz úgy, mint egy szenilis öregember? Bár egy szenilis öregember hozzád képest csúcs, mert akiket ismerek, és internetközelbe kerülnek, azok igyekeznek megérteni az új dolgokat, és ha valamiről kiderül, hogy esetleg nem úgy van ahogyan azt elképzelik, utánajárnak. Példának okáért, utánanéztél már az MTA-nál (segítek: Magyar Tudományos Akadémia. Tudod, van egy ilyen intézmény... van telefonszámuk is, ami hívható...), hogy akkor most a 3 pont vagy 4 pont? Van-e egyáltalán olyan írásjel, hogy 4 pont? Idézet szövegekben mikor célszerű kitenni a pontokat? Kötelező-e ez egyáltalán vagy sem?

Aztán ez meg megaROFL:
"27 . A rövidítés csak a fosós anonimoknál elfogaott"
Lo-ho-ho-ho-lol! Mehehehe...! Megpusztulok...! a röhögéstől...!
Ez már a "no comment" kategória...! :D:D

Egyébként az OPNI-ból szabadultál, és személyesen Napóleonhoz van szerencsém, lencsés istván álnévvel? Szerveződik már az új francia forradalom...?

Lencsés István 2013.05.06. 20:49:07

@Meridian74: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Nevess amíg megteheted . :) ;) 3 . Nem vagyok rendőr .4 . Elvtársak már rég nincsenek , el vagy tévedve pár évvel . 5. Nyugalmazottan nehezen írnék . 6 . Ilyen nincs. : " .... Úrrr .... " . 7 . A rövidiítés szint alatti . 8 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 9 . Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot . 10 . Nem kell igazolnom , ez a nevem ha nem hiszed , nem az én bajom . 11 . Én sohasem hazudok . 12 . Az észről a helyedben nem írogatnék , hisz alapdolgokat nem tudsz . :D 13 . Négy pont kell , már indokoltam miért , ha nem érted , nem az én bajom .

Meridian74 2013.05.06. 22:12:49

@Lencsés István: OK, és mi a helyzet az új forradalommal? Mikor lesz a "nagy" nap...?

jpmjpm 2013.05.06. 23:17:12

@Meridian74: "...vagy Volner Jánost... ennél megfontoltabban beszélni - mire gondolsz?"

mindenképpen szeretném hallani a faszit. jól nyomja:

index.hu/belfold/2013/05/06/volner/

2013.05.06. 23:36:41

@Meridian74:

Szerintem ejtsd az ürgét, rég rászolgált ez már erre, mindenhol, ahol csak megfordul, ez egy intézményesült átok ... biztos vagy szimplán beteg, vagy azért fizetik, hogy offoljon, főleg az ilyen cikkek alatt, ahol a bálványait alázzák. Túl jó vagy te neki, szerintem megtisztelve csurrant maga alá a gyönyörtől, hogy elkaphatott téged egy ilyen kifutása-nincs, végtelen forgóba. Bár ha neked örömet okoz, hogy örömet okozol neki, akkor ne hagyd abba :))) Az ilyenekkel, sajna, tele a világegyetem, és még egy kisherceg is megveszne közöttük, ha rájuk figyel.

Meridian74 2013.05.07. 00:56:28

@jpmjpm: mivel az ATV nyomta a cikket eredetileg, azok számomra nem számítanak... és a cikk végén van a lényeg, ennek okán jobb lett volna, ha semmit nem írnak:

"Az adófizetési kötelezettségemnek minden esetben pontosan eleget tettem, a vállalkozásaimnál folyó hatósági vizsgálatok semmilyen hiányosságot nem tártak fel. Vállalkozói tevékenységemet mindvégig törvénytisztelő módon, becsületesen végeztem ### és ezt a vállalkozásaimnál folyó hatósági ellenőrzések is megerősítették. ###"

Meridian74 2013.05.07. 00:59:12

@ekszvájzed: ha az neki örömöt okoz, hogy szarrá alázzák, nem fosztom meg ettől. :P

jpmjpm 2013.05.07. 03:23:35

@Meridian74: mindenki abban a mítoszban hisz amiben akar. magánügy. bár azt sosem értettem, hogy akik ilyen nagy hívők miért nem hisznek a tényeknek is.

Lencsés István 2013.05.07. 09:28:39

@Meridian74: Tudom milyen forradalomról beszélsz , de azt nem úgy írják , szóval ne célozgass az a gyávák fegyvere .... Mondjuk te nem csak az vagy , sorolhatnám még mi vagy de annyi időm nincs , úgyhogy elnézést . :)

Meridian74 2013.05.07. 11:28:39

@Lencsés István: nahát, tudod? Ez máris felér egy coming out-tal...! Napóleon hanyadik reinkarnációját tisztelhetjük becses szemnélyében? És mikor lesz a forradalom?

Aztán nem értek valamit:
"...szóval ne célozgass az a gyávák fegyvere" - mióta? És miért? Mire lehet lőni vele? Napóleonra...?
Egyébként a megszakadt gondolatvitel jelölése a szövegben szintén nem 4 db pont, hanem csak 3. És nincs szóköz sem közte. Nem tudtad?

Lencsés István 2013.05.07. 12:04:23

@Meridian74: 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 3 . Ősidők óta , azért mert alapból gyáva vagy hisz neved sincs . 4 . Napóleon halott , el vagy tévedve jó pár évvel .... 5 . Idézésnél van 4 pont . 6 . Direkt írok így . 7 . Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot .

2013.05.07. 12:09:57

@jpmjpm:

Tisztázzuk: ma itt bármiben is hinni sajnos nem a tények kérdése, ha ez nem lenne egyértelmű. MIféle TÉNYEK? Mikor a mindenféle pártkötődésű, s véletlenül sem független médiák által teli vagyunk fél- és negyedinformációkkal, elhallgatással, elhallgatTATással, ferdítéssel, csúsztatással, mellébeszéléssel és mindenek felett propagandával,

ami még azt is kiforgatja, ha hazugságvizsgáló gépre kötve azt mondod el, ami veled történt, személyesen te élted át, és el tudja intézni, hogy akkor se higyjenek neked, ha az igazad bizonyítására a szavaid kimondásának helyszínén ölöd meg magad. Rosszabb, mint a komcsik alatt, mert akkor csaK egy hazudott és ferdített, most viszont már MINDENKI, mert ugyanannak a hatalomnak szolgálnak.

És akkor persze kérhetne az ember olyan tényeket is, amelyek ezen állítások cáfolhatóságát támasztják alá. Tudod, ha a fenti csodás hírtálaló és véleménydiktáló gépezet hagyná, hogy mindenki mindent valódi tényeket megismerve dönthessen, akkor semmilyen elmélletre nem volna szükség. és egy csodálatos, konteómentes világ nyílhatna meg, minden értelmes ember örömére.

A kulcs: ellenőrizzed és igazold az általad tényeknek vélelmezett tényeket te magad, ha tudod ... Főleg olyankor, ha pl. a jog, meg a törvény is úgy akarja, a mai Magyarországon még egy hang- és / vagy képfelvétel sem bizonyít semmit.

Ez sem biztos, hogy nem ide vág, úgyhogy: Pl. miért is van az, hogy a nemrég itt végetért 3 napos kongresszus alapját adó eszmerendszer feltárásával, az arról szóló információkkal, annak történelmével, szervezetével, eseményeivel, vezető személyiségeivel, világban jelen lévőségeivel, és mindenféle tevékenységeivel nem foglalkozik sem a közoktatás, sem a média, sem a történelemtudomány?

Miért hagynak minket, tudatlan turbómagyar bunkó gojokat tévhitekben, az ő csodáikkal kapcsolatban, akik a világot, és az egész emberiséget a keblükre ölelvén oly önzetlenül szolgálják és védik a cúnarosszbáciktól? És miért kell beérnünk az antiszemitizmusunkról, rasszizmusunkról való nyilatkozgatásaikkal, holott azzal kéne foglalkozniuk, hogy az anti-cionizmus, mint olyan, miért is van, és mi ellen? Ha már egyszer a tudatlan népet nem sietnek felvilágosítani AKÁR ŐK MAGUK, hogy valójában mi is volna az ...

Meridian74 2013.05.07. 23:42:31

@Lencsés István: elemezzük akkor ki a "Napóleoni" hibákat az irományodban!

a., "1 . Mondatkezdés nagybetű ." - ez helyesen: "1. Mondatkezdés nagybetű.". A sorszámot jelölő pont és a szám között NINCS szóköz, közvetlenül a szám után kel lírni a pontot!

b., "2 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :)" - ez helyesen: "2. Ha idézel, pontosan tedd, köszönöm szépen! :)". Az írásjelek a szavak után közvetlenül állnak, NINCS köztük egy szóköz. Továbbá felszólító mondat végére felkiáltó jel kell, nem pedig pont. Ezen a hibán a smiley sem enyhít...!

c., "3 . Ősidők óta , azért mert alapból gyáva vagy hisz neved sincs . " - ez helyesen: "3. Ősidők óta így van, továbbá alapból gyáva vagy, hiszen neved sincs.". Itt rengeteg helyesírási hibán kívül ordas fogalmazási hibákat is vétetél, ráadásul úgy válaszoltad meg a kérdést, hogy erre igazoló forrást sem jelöltél meg. A kérdés az volt, hogy mióta a gyávák fegyvere a célozgatás, amire azt válaszoltad, hogy ősidők óta. Ezt rajtad kívül senki más nem gondolja így (ezért forrás megadása szükséges - honnan veszed, minek alapján állítod ezt), sőt, ez az állításod rendkívül nevetséges is, még egy óvódás is magasabb szellemi szinten tud érvelni, mint te.

d., "4 . Napóleon halott , el vagy tévedve jó pár évvel ...." - ez helyesen: "4. Napóleon halott, el vagy tévedve jó pár évvel...". A szokásos írásjelek balfasz módjára való alkalmazása, és a 3 pont helytelen írása, 4 pontként. NINCS olyan írásjel, hogy .... - sem idézésben, sem pedig félbehagyott gondolatmenet jelölésekor. Csak 3 pont.

e., "5 . Idézésnél van 4 pont ." - ez helyesen: "5. Idézésnél van 4 pont.". Szokásos. Ráadásul tévhitben élsz, ezért vagy te "Napóleon.

f., "6 . Direkt írok így ." - ez helyesen: "6. Direkt írok így.". A fentiekben már ismertetett hibák. Direkt írsz helytelenül? Nem mentesít fel az alól, hogy így helytelenül írsz.

g., "7 . Kötőszóval ( és ) nem kezdünk mondatot ." - ez helyesen: 7. Kötőszóval (és) nem kezdünk mondatot.". Ez egyébként nem helyesírási hiba, hanem legfeljebb stílusbeli hiba, a kettő nem ugyanaz!

Értékelés: ha ezt - ilyen formában - egy dolgozatban írtad volna le, akkor több lenne benne a "vörös" aláhúzások, mint Kádár kormányában "kommunista".

Ülj le Lencsés - Napóleon - István, egyes!

2013.05.08. 07:50:02

@Meridian74: Hagyd a francba, ótvar troll a drága, mindenütt ezt csinálja. Még a szövege is ugyanaz.

Lencsés István 2013.05.08. 08:41:10

@Meridian74: Új nap , új esély . :) 1 . Mondatkezdés nagybetű . 2 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 3 . Én direkt teszek szóközt a pont elé , okom van rá . 4 . Nekem nincs helyesírási hibám , veled ellentétben , aki a legalapvetőbbet nem tudja , lásd 1 . pont . 5 . Nem kell forrás , én csak akkor írok kommentet amikor tényem és nem holmi véleményem van mint neked , azt meg remélem nem kell magyarázni hogy a tény többet ér mint egy anonim geci véleménye . :) ;) :D 6 . Érvelni a tényt nem kell , remélem ez már eljut , ha az előző pont nem is .... 7 . Van négy pont , többdilpmás MAGYAR tanárom jobban tudja mint te akinek se neve alaptudása , lásd ( ismét ) 1 . pont . 8 . Nem vagyok Napóleon , ott a nevem , tanulj meg olvasni IS . 9 . A kötőszóval való mondatkezdés is alaphiba , szóval a helyedben kussolnék , bár ne tedd , legalább röhögök rajtad . :D 10 . Ne zavarjon hogy 5 - ös lett anno a MAGYAR érettségim , szóval ezt IS beszoptad . :) ;) :D 11 . Napóleon pedig halott ( elég régóta ) , járj utána . :) ;) , hidd el tanulni soha nem késő még 37 évesen se , bár az tény , az alaptulajdonságaid ( azaz a hibáid , mert erényed az nincs .... ) nem változnak .

Meridian74 2013.05.08. 14:24:50

@Lencsés István:
"direkt teszek szóközt a pont elé" - gondolom súlyos agybaj, amit persze nem érzékelsz, momentán a jellege miatta, azaz AGYBAJ.

"Nekem nincs helyesírási hibám" - dehogyis nincs, hiszen előző kommentemben tételesen felsoroltam, megjelöltem. Persze agybajod okán ezt sem látod.

"em kell forrás , én csak akkor írok kommentet amikor tényem " - ahoygan mondod, ez csak neked tény, azaz a te tényed. Senki más számára nem tény, persze ezt az agybajod okán ennek az értelmezési fázisáig sem jutsz el, nem hogy felfogd. Körül kellene nézned, és észrevenned, senki más nem ír úgy, ahogyan te. Azaz mindenki más helyesen ír, csak te nem. Az agybajod okán ezt te fordítva látod, de ez az agybajod velejárója.

"Van négy pont , többdilpmás MAGYAR tanárom jobban tudja mint te" - nincs is ilyen többdiplomás magyar tanárod, mert valamennyi többdiplomás magyar tanár jól tudja, hogy nincs 4 pont. Pontosabban szólva hibás jelölés, ha 3 pontnál többet írsz egymás után. Az agybajod okán ezt persze nem tudod felfogni, és azt hiszed, hogy a többdiplomás magyar tanárod neked adna igazat, holott nem.

"Ne zavarjon hogy 5 - ös lett anno a MAGYAR érettségim" - a helyedben én erről mélyen kussolnák, mivel ez így szegénységi bizonyítvány rólad, 5 érettségivel ilyen szarul írni... nem a helyesírásodra kaptad az 5-öst, az biztos, vagy az agyadban a defekt később, az érettségi után keletkezett... persze mint az előbbieket, ezt sem fogod tudni értelmezni és felfogni.

"Napóleon pedig halott" - mi tudjuk, de te nem - az agybajod okán -, mivel Napóleonként viselkedsz.

"hidd el tanulni soha nem késő még 37 évesen se" - ez az egyetlen dolog, amiben egyetértünk. De gondolom, emiatt most az agybajod okán rövidzárlat keletkezett agyvelőd egyes részein... de segytek feloldani a rövidzárt, szóval, ne hidd magadat okosnak, mert az előbbit leírtad. Ez ugyanis egy nagy közhely. Amit persze az agybajod okán... ugye.

Na, de mikor lesz az új "nagy" forradalom?

Lencsés István 2013.05.08. 16:06:07

@Meridian74: 1 . A mondatkezdés továbbra is nagybetű , ha ez nem változik nem reagálok rád ma többet . 2 . Nem nagyon érdekel a rólam kialakított véleményed , mivel hazugság . 3 . Amit te megjelöltél az mind jó , csak neked nem tetszik , de az nem az én bajom . 4 . Amikor én kommentelek az világ szinten tény , ami neked nem tetszik ( azaz fáj az igaz ) és azért foglalkozol velem . 5 . Vannak akik helyesen írnak rajtam kívül is , de te nem tartozol közéjük , lásd 1 . pont . 6 . De van többdiplomás volt MAGYAR tanárom , de ezt sem kell elhinned , szabad ország , de attól még a tény nem változik . 7 . Van négy pont , de ez sem jut el mert nincs hova .... 8 . A helyesírásomra IS kaptam az 5 - öst , de nyugodtan irigyekdj , nem érdekel . :) ;) 9 . Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 10 . Én Lencsés István - ként viselkedem , önmagam adom , veled ellentétben aki csak egy fosós hazudozó , se írni , se olvasni nem tudó anonim . 11 . Én sohasem mondtam magamról hogy okos vagyok , de hogy okosabb mint te az 1000 % , hisz akinek az István női név , az mindennek a legalja . 12 . Az utolsó kérdésedre meg már reagáltam , csak ez sem jut el , és ez végtelenül szomorú . :(

Meridian74 2013.05.08. 16:22:35

@Lencsés István: Tudjuk. Persze. Ahogy azt Napóleon elképzeli... de ehhez a sötétséghez már nincs mit hozzáfűznöm, semmi újdonság nem került elő.

Meridian74 2013.05.08. 16:23:51

@Lencsés István: ja, és igen. ez egy csupa k i s b e t ű s mondat, napóleonka.

Meridian74 2013.05.09. 01:12:20

@jpmjpm: íme a cáfolat.
kuruc.info/r/2/111856/

persze a kuruc.infot lehet köpdösni, bizonos stílusú cikkei miatt... de nem midnegyik az, és ez egy tényközlő cikk.

Egyébként valószínűleg ez majd máshol is elérhető lesz, az is igaz, ezt már nem fogják akkora nagy garral kürtölni.

"... A legsúlyosabb rágalom azonban egyértelműen Volner korábbi Gavron Kft. nevű cégének értékesítése, megszüntetése. A cikk szerint a vállalkozásban a nemzeti radikális honatya 2008 júniusának elejéig volt tulajdonos és ügyvezető. A tulajdonosváltás után több mint fél évvel az adóhatóság felfüggesztette, majd törölte a cég adószámát, illetve kezdeményezték a vállalkozás felszámolását. Mint a szélsőbaloldali hírportál írja, a Szekszárdi Törvényszék tájékoztatása szerint a Gavron Kft. több mint tizenkétmillió forint adótartozást halmozott fel.
Volner János az ATV kérdésére először szóban, majd közleményben is cáfolta, hogy bármikor adóhátralékkal értékesítette volna üzleti tulajdonrészeit. Mint írta, vállalkozói tevékenysége alatt több gazdasági társaságban rendelkezett üzletrésszel, de köztartozással soha nem értékesített vállalkozást, éppen ezért természetesen az adóhivatal sem keresett rajta közpénzt. ..."

Meridian74 2013.05.09. 01:17:22

@jpmjpm: van még érderkesség az előbbiekben:

"... E tények az ATV-t nem zavarták fantazmagóriáikban, ők továbbra is tételes cáfolatra vártak. Szerdán újabb cikk jelent meg az ATV honlapján, melyben azt írták, hogy a Gavron Kft. ügyében büntetőeljárás is indult, melyben Volner feleségét is meggyanúsították. Az Alfahír telefonos érdeklődésére dr. Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnökhelyettes megerősítette, a Gavron Kft.-vel kapcsolatban valóban van folyamatban büntetőeljárás, az ügyet vádemeléssel átadták az illetékes bíróságnak. Azonban – és ezt a cionista szócsőként funkcionáló ATV „elfelejtette” megírni – „a büntetőügyben vádlottként sem Volner János, sem Volner Beatrix nem szerepel”. Magyarul: az ügyben mind Volner, mind a felesége tiszta. ..."

Azt azért javaslom figyelembe venni, hogy a Jobbikot pártállástól függetlenül próbálja valamennyi eddigi politikai elit bemocskolni, és köztudatban olyan képet kialakítani, hogyha a a Jobbik hatalomra jut, na akkor itten világvége lesz.
Ez áll érdekükben. Nemcsak félnek tőlük, hanem súlyos anyagi érdekeik fűzödnek ehhez.

Márpedig ha az eddig mocskos geciláda bandák ennyire elleneztetni próbálják a Jobbikot, akkor az csak egyet jelent. Már csak azért is Jobbik.
Betiltanák, de tudják, hogy ezzel pont az ellenkező hatást érnék el.

Meridian74 2013.05.09. 01:20:31

@jpmjpm: és még mindig valami, amit az összes politikustól szeretnék viszontlátni, de naív álom marad csupán ez a dolog:

"... Az ATV folyamatos hazudozására válaszul Volner olyan lépésre szánta el magát, melyre talán a rendszerváltozás óta egyetlen példa sem volt. Levelet írt az adóhatósághoz, hogy az bocsássa rendelkezésére az állítólag 12 milliós adótartozással felszámolt cégnek azon dokumentációját, mely az ő ügyvezetése alatti, 2006. április 3. és 2008. június 3. közötti időszakra vonatkozik. Mint a Jobbik alelnöke elmondta, mihelyt kézhez kapja az iratanyagot, azt nyilvánosságra hozza, így nem csupán a bíróságon, de a sajtó nagy nyilvánossága előtt is cáfolni fogja az ATV becsületsértő rágalmait."

Kell ennél több? Vagy ezt is mellébeszélős hazudozásnak véled?

jpmjpm 2013.05.12. 01:26:10

@Meridian74: "Kell ennél több?"

igen. szólj ha a nyilvánosságra hozatal megtörtént. a politikusok igéreteiből mindig csak a megvalósítás hiányzik. egyébként szépen hangzanak a beszédeik. (mondjuk legtöbbször nincs értelme annak amit mondanak. de el vannak helyezve a beszédben olyan kulcsszavak amitől az egyszeri párt fanatikus térdre borul.)

a fidesz is az adócsökkentés kormánya akart lenni. milyen fasza kis gondolat. kell ennél több? aztán mire odajutottak már nem ezt valósították meg.

szóval kell a puszta szavaknál is több. a megvalósítás.

egyébként jó reggelt kivánok neked.

jpmjpm 2013.05.12. 01:30:48

@Meridian74: "Volner János az ATV kérdésére először szóban, majd közleményben is cáfolta..."

ja, az más. közleményben is cáfolta. a közlemény komoly dolog.

kifordított nagyanyó 2013.05.16. 11:57:03

@jpmjpm: Ha csinált valami szart nem örülnék neki.
Nem tudom miért pont most találták meg.
De remélem tisztázza magát.
Igaz a többiek sokat loptak de ez akkor sem mentség.
Mondjuk Volner nekem szimpatikus.

jpmjpm 2013.05.16. 14:00:27

@kifordított nagyanyó: "Ha csinált valami szart nem örülnék neki."

nem vagy egyedül. senki sem örül a mutyizó politikusoknak.

jpmjpm 2013.05.16. 14:07:27

a második videó egyébként nagyon ott van. főleg az utolsó mondatos lezárás.

másfél perc alatt szarba alázza saját magát.

süti beállítások módosítása