Skip to content


       Szűrés lista

A valóban radikális változás

A Jobbik pénteki, meglehetősen SZDSZ-esre vagy Benetton-reklámosra sikerült kampányvideója után szombaton máris jött az új imidzsük következő sokkoló összetevője, aminek láttán először majdnem lefordultam a székről a röhögéstől, aztán meg háromszor megnéztem, hogy tényleg biztos eredeti-e. Pedig az. Vona Gábor szivecskés fotója a Jobbik Facebook-oldaláról:

vona+szív.jpg

Ugyancsak szombaton tartotta a Jobbik a X., ünnepi kongresszusát, ahol a küldöttek 98%-a választotta Vonát miniszterelnök-jelöltnek; Szaniszló Ferencet és Mészáros Istvánt, az Új Magyar Gárda főkapitányát pedig Pongrátz Gergely Érdemkereszttel tüntette ki a párt.

Az eseményről készült fotók közül egy nagyon szépen mutatja azt a nyilvánvaló csalódottságot, amit azok éreznek, akik 2010-ben az "új erő"-re szavaztak, de most ilyen nyálas cuccokat kapnak az arcukba választottjuktól, a jól megszokott és szeretett zsidózás és cigányozás helyett.

gárdisták.jpg

A Jobbik egyébként már nem sokkal a parlamentbe jutása után is drasztikusan visszavett a korábbi kocsmai stílusából, szépen belesimultak az öltönybe, és bár becsúszott egy meghekkelt közlemény, kicsit vernyogtak az EU ellen, és elővették a meleg-kártyát is, már rég eltűnt belőlük a kezdeti vehemencia.

Viszont ha már most, a választások előtt fél évvel ilyen videóval és Vona-képpel állnak elő, mi következik később? Mondjuk ha emberjogi harcossá válnának, vagy cigánynótákat énekelnének a nagygyűléseken, az valóban a 2010-ben beígért radikális változás lenne! Esetleg varrhatnának EU-zászlókat a hagyományőrző szakkörön.

Címkék: kampány jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr155602219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2013.10.28. 09:11:38

Továbbra sem értem, mi ezen a vastagbőr.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.10.28. 09:29:42

A Jobbik szemmel láthatóan helyezkedik. A támogatottságuk egy ideje megrekedt a 8-10% között. (Már amennyire hitelesek ezek a felmérések).
Igyekeznek valami könnyebben emészthető arculattal előállni, mint a "morcos képű gárdista az árpádsávos zászló tövében". Azok a szavazóik, akik ebben csalódtak egyértelműen politikai dogmákban gondolkodnak. Ettől függetlenül a Jobbik még mindig egy erősen dogmatikus párt marad, hasonlóan a DK-hoz.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 09:45:25

@dr. Aullah:

"Továbbra sem értem, mi ezen a vastagbőr"

Semmi... ///magamban.: édes Istenem///

toportyánzsóti 2013.10.28. 09:45:51

Narancsmaffia teljhatalma szétqr mindent és mindenkit sajna.70-30 mutyinagykoalíció után sikerült Mária országát még lejjebb taszajtaniuk!

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 09:46:38

Egyébként Budapestet ki fogja ISMÉT felgyújtani egy esetleges liberál-bolsevik kormányváltást követöen?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 10:05:44

@dr. Aullah:
Én sem. Semmi mást nem látok, mint hogy a Jobbik jobbról próbálja felporszívózni a Fideszből kihulló szavazókat (teljes mellszélességgel ráfeküdve az "a fiatalok pártja" imidzsre), ahogy azt az MSZP-Együtt-PM teszi balról. Oké, hogy a korábbi stíllusukhoz képest ez szokatlan, de ezért is jött létre a Magyar Hajnal, vagy mi.
Ha minden efféle politikai helyezkedés Vastagbőr lenne, akkor elfüstölne az ujjatok a billentyűzeten.

7esbusz 2013.10.28. 10:07:34

A bukás kódolva van. A forgatókönyv innentől: pártszakadás lesz, a radikálisok újabb pártot gründolnak, ami aztán kiesik a parlamentből (be sem kerül) és miépesedik. A Vona féle vonal megpróbál benyomulni jobbról, ami azt eredményezi, hogy vagy elsüllyednek, vagy a fidesz leszalámizza őket kisgazda módra. Ha szerencséjük van, lehetnek második kdnp. Vagy kis kitérő után, ha Vona ezt felismeri, marad minden változatlan.... A radikalizmusnak a látszat ellenére nincs valódi táptalaja Mo.-on, kivéve ha mélyül a válság. Meg kell nézni a tagságot, reményt vesztett, vélt vagy valós sérelmekkel teli volt mszp szavazók, nemzeti nosztalgiára fogékony nyuggerek, politikai kultúra nélküli lecsúszott fiatalok, a többi, hőzöngő csőcselék. Valódi, hithű, ideológiailag elkötelezett szélső jobbos talán ha pár száz vagy ezer lehet.

Flekko 2013.10.28. 10:07:49

@dr. Aullah: Ha kellenek a szavazatok akkor szeretek mindenkit. Ha már benn vagyok a parlamentben akkor gyűlölöm a cigányokat, zsidókat, homoszexuálisokat, kifordulok önmagamból. Képmutató mintapéldája ez a viselkedés.

tobeor 2013.10.28. 10:33:32

Szerintem ez egy jó változási irány.

De ha az ismert farkas egy nap bárány-gúnyában kezd pózolni (meg a vicsorból mosoly próbál faragni), azt senki nem fogja elhinni. Ha viszont így maradnak akkor 10 év múlva már lehet elhiszik.

A döntés logikus, sőt kényszer: szélsőséges pártként nem nőhetnek tovább. De a változás lehet túl gyors a saját szavazóiknak, nem tudom mennyire készítették ezt elő.

És amit még évekig meg fognak kapni, megérdemelten: aki nem fajszittya harag-magyar, az mind buzi drogos libsi áruló :) Fel lettek vásárolva a világszdsz globáltőke nyaloncaibnak, stb., stb....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 10:56:59

Ha már képen kéne röhögni, akkor nincs meg esetleg a szarós VDSzSz-naptár aktuális darabja :)?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.28. 11:05:35

" elővették a meleg-kártyát is, már rég eltűnt belőlük a kezdeti vehemencia."
Amennyiben az óvodás magatrtás a külsőségekből eltűnt, az nem baj. De sajnos a színvonaluk maradt.
Szaniszlót kitüntetni, az már elég ok, hogy okos ember ne szavazzon rájuk. Meg egyébként is, attól függetlenül nem vehetők komolyan, hogy most már nem mellényezik a Vona. Ha a korábbi, megmondó stílusuk megmaradt volna, és nem csak üres puffogtatásként, hanem valódi érvekkel, tényekkel alátámasztva, akkor semmi gond nem lenne...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 11:33:22

Előszóul annyit, hogy nekem nagyon tetszik az új arculat. Semmi olyant nem látok benne, ami ellentmondana a Jobbik lényegi elveinek.
Azt csak a szerző próbálja sulykolni, hogy a Jobbik lényege a "cigányozás-zsidózás". De kutyaugatás nem hallik az égig.

De beszéljük inkább a lényegről.

Egy olyan országban szeretnék élni,

Ahol hóvégén nem azt kell számlálnom, mennyi pénzem van a tárcában a következő fizetésig.

Ahol ha a másik ember szemébe nézek, nem azt kell kutatnom hogy mennyit adjak neki "okosba", hogy ügyes-bajos dolgom elintézést nyerjen.

Ahol az alkotókészség (kreativitás), az értelem (intelligencia) és a találékonyság (innováció) jegyében a tehetséges magyarok felnevelése a cél.

Ahol nincsen "magyar ugar", ahol nincsen "Hortobágy poétája", ahol a tehetségek megtalálják számításukat.

Ahol az utcák szépek és tiszták, az erdők-dűlők-útmenti zsombékosok nincsenek tele szeméttel.

Ahol nem számláról-számlára kell táncolnom a tű hegyén.

Ahol nem kell kulcsra zárnom az ajtót, ha elmegyek otthonról, mert tudom hogy a környék biztonságos.

Ezért fogok a Jobbikra szavazni.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 11:49:50

Egy kicsit más: írtam már arról is, hogy a Vbőr már egy jó ideje afféle hisztériaoldal szerepét vette föl
Minden bejegyzés kapcsán el kéne ájulni, hogy "Úristen mekkora nagy szarban élünk". Ez pedig igencsak kontraproduktív, mellesleg értelmetlen is.

Attól még nem lett jobb egy ország sem, hogy az emberek összeültek és elkezdtek hűbazmegelni, hogy itt minden mennyire szar. A Vbőr mégis sokszor ezt teszi.

2010 előtt ez bőven elég volt, félre ne értsetek, de azóta vannak már olyan tényfeltáró oldalak mint az átlátszó, vagy kuruc.info, amelyek más-más szempontból, de sokkal mélyebben belemennek a dolgokba.

Szóval én azt érzem, hogy a Vbőr kifogyott egy kicsit a munícióból, és ilyen kamuhírekkel próbál hisztériát, meg olvasottságot kelteni.
Az olvasottság megvan, de a színvonaltalan stílus, egyértelmű ál-problémákkal (A szemét jobbik miért nem zsidózik meg cigányozik, amikor pedig a szerző szerint azt kéne tennie) a Vbőr tekintélyét is rombolja.
Ez a cikk a blikk.hu-n vagy a Story magazinban is ugyanígy megjelenhetett volna.

Ennél azért magasabbra kéne a lécet helyezni.

kenájkikit 2013.10.28. 11:51:58

@Nemzetstratégia: mindenki ilyen országban szeretne élni, csak az még nem derült ki, hogy a jobbik ezt hogyan kivitelezné.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 11:56:27

"Az eseményről készült fotók közül egy nagyon szépen mutatja azt a nyilvánvaló csalódottságot, amit azok éreznek, akik 2010-ben az "új erő"-re szavaztak, de most ilyen nyálas cuccokat kapnak az arcukba választottjuktól, a jól megszokott és szeretett zsidózás és cigányozás helyett. "

ez borzalmasan primitív mondat :) legközelebb vmi közvéleménykutatást, interjúkat azért csinálhatnál, mielőtt még ilyen mélyen színvonal alatti spekulációkba bocsátkozol :) érted is amit írsz? de a galamus csoportról jössz laspikám?

dr. Aullah 2013.10.28. 11:58:42

@kenájkikit: Az már bebizonyosodott, hogy a két nagy párt nem fogja kivitelezni. Reménykedni meg szabad :D

Secnir 2013.10.28. 11:58:56

azért érdemes megnézni a szívecskét. nagybetűvel ordít:
M A G Y A R O R S Z Á G
I G A Z S Á G

kicsivel kisebb betűkkel
ISTEN HAZA HŰSÉG ÖSSZETARTOZÁS

és egészen apró betűkkel:
eredményesség, szorgalom, hitelesség, méltóság.

azt hiszem, ezt egy pszichológus szétszedné darabokra :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 11:59:44

eltűnt belőlük a kezdeti vehemencia." igen? mert nem dobálóznak téglával a parlamentben? vagy most ez miért is? akkor meg az lenne a baj, hogy milyen primitívek , hogy köveket dobálnak a parlamentben
olyan megrendelt írásnak tűnik ez, vagy olyan gyűlölettel rendelkezik kedves laspikám, hogy elfeledkezett a rációról is.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 12:09:31

@Nemzetstratégia:

"Azt csak a szerző próbálja sulykolni, hogy a Jobbik lényege a "cigányozás-zsidózás". De kutyaugatás nem hallik az égig"

Ok. Akkor lapozzunk.

Mi van a következö kérdésekkel:

=> kilépni az Eu-ból,
=> bezárkózni, hogy önellátóak legyünk,
=> trianoni határokat vissza (lásd: kezdetnek Székelyföld)
=> abortusztörvény,
=> a fiatalokat (akár) eröszakkal, de mindanképpen retorzióval itthon tartani (nem röhög, a kurucodon olvastam),
=> idegeneket/iegenszívüeket (muahaha) megbélyegezni és Magyarországon jogfosztottá tenni, elvenni mindenét (még ez is kurucról van)
=> etnikai listázás,
=> Morvai-luvnya féle társasjáték "legalizálása", miszerint megfélemlítésként nyilvánosan vérdíjat tüzünk ki nekünk nem tetszö személyekre (kurucosan), legyenek (vér)bírók, protestek, vagy egyszerüen eu-s parlamenti képviselök.

Szerinted ezek így normális dolgok? Válaszodat várom.

Ja, és ne feledkezz meg légyszíves a 2006-os Budapest gyújtogatókról sem, akik több esetben személyesen vettek elégtételt a cselekedeteiket elítélö civilekkel szemben (álá kuruc).

Téhát elö a farbával. De nem, mellébeszédet-, ön-náczizó, ön-csöcselékezö megelözö támadást nem fogadok el.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 12:11:05

@Secnir: én meg azt hiszem hogy nem, na most erre mit szólsz?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 12:15:54

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: ostoba, trianoni határok vannak most, az a történelmi határ, amire te gondolsz, és azt senki nem akarja vissza, még 1923-ban is csak szlogen volt.

mi a baj az székelyföld függetlenségável? nem tetszik? ciki, add akkor vissza az állampolgárságod
A baliberális megmondóemberek szerint a rasszizmus ellen csak akkor kell harcolni, ha az nem a magyarok ellen irányul. Autonómiához pedig minden kisebbségnek joga van, kivéve a magyaroknak.

az euról meg ennyit:
több mint 4 milliárd euró volt a vámbevétel 2004-ben eu előtt itthon, és ez nem teljes év és az eu csatlakozás miatt ilyen kevés. de 2003-ban 8 milliárd euró volt.
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=19418

mit is mondtam? @Sexual Harassment Panda:

2004-2010 időszakában pl 5 milliárd eurót fizettünk be tagdíjnak és visszakaptunk 15 milliárdot.

www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=292

tehát megérte? számoljunk a 2003-as adattal: ha nem lépünk be az euróba nemcsak hogy nem kell 5 milliárdot befizetni, de a vámbevételünk 2004-2010-ig:
32 milliárd euró lenne! + a tagdíj nélküliség kb 20 milliárd euró, tehát megérte belépni?
és most nem nézzük, hogy az eu pályázati pénzeket csányiék, demjánék, raskóék és leisztingerék ellopják, ahogy a trafik- és földpályázatokon.

Achmed, a hitetlen 2013.10.28. 12:16:32

@Nemzetstratégia: Muníció lenne elég, a Vastagbőr szerintem a lendületből fogyott ki. Mostanában az igazi vastagbőrös hírek pl. a Varánuszon, a Ténytáron, Átlátszón jelennek meg.

Ahogy Laspalmas bevezette a cikket - "majdnem lefordultam a székről a röhögéstől" -, abból kiderül, hogy itt nem annyira a vastagbőr faktor dominál, bár van benne az is. A komoly témák kikoptak innen, máshová kell menni szörnyülködni...

Szörnyű! xD

Secnir 2013.10.28. 12:22:27

@tesz-vesz:
pedig csupán freudi megközelítésből lehet értelmezni helyesen. erre egy intelligens ember, vagy egy pszichológus képes, és azonnal átlátja - te nem. rendben van, elfogadjuk a véleményed.
:D

Virág et. 2013.10.28. 12:37:44

@Nemzetstratégia: "de azóta vannak már olyan tényfeltáró oldalak mint a(....) kuruc.info"

Ez gondolom valami vicc akart lenni. A kuruc, mint tényfeltárás. :) Ha erőszakos a bcs, akkor mindjárt cigány az elkövető, ha kiderül hogy mégsem (kiskunlacházi eset pl), akkor meg a zsidók másították meg a bizonyítékot, hogy a cigányokat védjék. :) Így könnyű tényfeltárni. Ha pedig intellektuális bcs vagy valamilyen korrupciós hír van, akkor zsidó a delikvens. Akkor is, ha nem az, erről Goebbels már beszélt, minek ismételni.
Mindez megfejelve 10-20-30 éves holokauszt-tagadó konteókkal, amik csak az újszületteknek újak és a "cigánybűnözés" felfedezésével - azaz annak hazugságával, mivel cigánybűnözés létező kriminológiai fogalom, az átkosban ezeknek külön osztályaik voltak a rendőrségeken, elég csak Moldovát olvasni hozzá.

Szóval mert valakinek valami téma új, attól még a kuruc minden lesz, csak tényfeltáró nem.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 12:52:20

@tesz-vesz:

Ostoba az anyád. De így is tudod, hogy miröl pofázok...ostoba.

Secnir 2013.10.28. 12:56:44

@Virág et.:
"Ez gondolom valami vicc akart lenni."
:D
csak öregszünk, és nem értjük.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 12:59:08

@tesz-vesz:

"add akkor vissza az állampolgárságod"

Vissza, Ostoba? Kinek adjam vissza? Ki adta nekem az állampolgárságot, Ostoba? Nem román vagyok aki felveszi a magyar állampolgárságot, akiknek a hátába kapaszkodva akarsz választást nyerni. Ostoba.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 13:00:43

@dr. Aullah:

"kuruc =/= jobbik"

népszabadság =/= mszp...Ja, de.

Virág et. 2013.10.28. 13:03:37

@tesz-vesz: "több mint 4 milliárd euró volt a vámbevétel 2004-ben eu előtt itthon, és ez nem teljes év és az eu csatlakozás miatt ilyen kevés. de 2003-ban 8 milliárd euró volt."

???

A cikkedből, amit forrásként jelölsz meg: "Így míg a VPOP 2003-ban a költségvetési bevételek 48 százalékát hozta, idén ennek az aránynak alig a felét adja, ebben szerepet játszik a vámbevételek drasztikus csökkenése. Ez tavaly még 131 milliárdra rúgott, 2004-re - a EU-határok felszámolása miatt - ez összesen csak 76 milliárd lehet, s ez sem marad mind az országban."

131 milliárd forint az hol 8 milliárd euró? Vagy 76 milliárd forint hol 4 milliárd euró? Gondolom a cikk eleji 1300 milliárd forint zavart meg: az a teljes VPOP bevétel, amelynek egy pici része csak a vám. Pontosan annyi, amit pár sorral lejjebb írnak.

És akkor arról nem is beszélek, hogy miután a környékünkön mindenki EU-tag lett, vajon hogyan alakult volna a vámbevétel, ha mi kimaradunk. Nem képzelhető el, hogy a) megkerülnek minket, vagy b) be sem hoznak ide semmit, mivel Mo nem elég nagy piac EU nélkül.

Virág et. 2013.10.28. 13:08:17

@Virág et.: Ráadásul ha már vám, akkor talán úgy teljes a kép, hogy számolunk a magyar export vámterheinek megszűnésével is. A magyar export húzta fel idén és tavaly is a gazdaságot, ez húzta ki az első Matolcsy év mínuszából, tehát nem elhanyagolható tényező. (A magyar export szinte kizárólag EU-ba, főleg Németországba irányul.)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 13:13:54

@kenájkikit: "mindenki ilyen országban szeretne élni, csak az még nem derült ki, hogy a jobbik ezt hogyan kivitelezné."

Köszi hogy mondod, mindjárt megkeresem a konkrét dolgokat a Jobbik programjából, egyelőre csak annyit: az utolsó pont ("nem kell kulcsra zárnom az ajtót") kapcsán ott van a Jobbik rendvédelmi programja, az Érpataki modell, amely több helyen ékes bizonysággal működik.

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:
szívesen válaszolnék, amennyiben a "kurucon olvasott" dolgaidra linket adnál. Mert a Kuruc véleménye nem egyenlő automatikusan a Jobbik véleményével, rendszeresen jelennek meg ott pl. olvasói levelek és hungarista, nemzetiszocialista szellemű írások is.

@Virág et.: erről most nem fogok vitát nyitni, mert félrevinné a témát. Direkt említettem melléje az átlátszót, nyugodtan számítsd le a kurucot, még mindig ott marad egy releváns eset, tehát a példám érvényes marad.

Virág et. 2013.10.28. 13:23:43

@Nemzetstratégia: :) Szerintem egy napra egy alufóliás-sipkás okosság elég. Ha a következő kommentedben a zeitgeist-ot hozod be, én esküszöm szűrőre teszlek.

@Virág et.: Ja igen, és az 5 milliárd befizetésben már benne van az import áfa is.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 13:35:09

@Virág et.: nyugodtan rakjál szűrőre, láthatólag neked ennyi telik.

@kenájkikit: a korrupcióval kapcsolatban ("nem azt kell néznem a szemében..."):

"III.1.13. A korrupció felszámolása
Az elmúlt húsz év:
A korrupció által hazánknak okozott károk összege – központi és önkormányzati szinten – évente több százmilliárd forintra tehető.
Mára gyakorlatilag nem létezik közpénzes beruházás, állami megbízás korrupció nélkül, legyen szó autópályáról, hídfelújításról, parkolásról, egészségügyről, hazai finanszírozású vagy EU-s pályázatról.

A szebb jövő:
Követeljük valamennyi nagy állami beruházás utólagos kivizsgálását, a futó projektek felfüggesztését és felülvizsgálatát, betekintést az off-shore jelleggel bejegyzett cégek dokumentumaiba az érintett országtól, az állami beruházás döntéshozó folyamatában résztvevők anyagi helyzetének feltárását vagyonosodási vizsgálat eszközeivel, annak büntetőjogi következményeivel együtt.
Megszüntetjük a meghívásos pályázati rendszert: minden közbeszerzést, pályázatot, állami támogatást a meghirdetéstől az elszámolásig nyilvánossá kell tenni az érintett hivatalban és az interneten.
Radikálisan szigorítjuk a korrupciós cselekményekre vonatkozó büntetési tételeket.
Megalkotjuk az Államszámviteli törvényt, amely előírja a közpénzekkel és a közvagyonnal való részletes, szigorú elszámolás követelményeit.
A politikai korrupció ellen törvénymódosításokat kezdeményezünk a pártfinanszírozás szabályainak a számviteli szabályokkal való összehangolása, a pártok pénzügyi beszámolóinak a szakmai standardok szerint történő auditálása, hitelesítése és nyilvánosságra hozása, az összeférhetetlenség szabályainak szigorítása, a köztisztségek halmozásának tilalma érdekében."

Virág et. 2013.10.28. 13:38:16

@Nemzetstratégia: Még nem raklak. Egy Lóránt Károly, mint forrás még csak fél lépés a szűrő felé.

Secnir 2013.10.28. 13:38:21

@Nemzetstratégia:
hát ne haragudj, elolvastam a prezit meg a html-t is. a preziről nagyjából annyit, hogy így, nem igazán értelmezhető, ugyanis nem stimmelnek a számok a KSH ill. az ÁAK számaival.
a html az egy vicc. így kezdődik a vicc: "Lóránt Károly közgazdász az MNO online-ban megjelent írását teszem közzé," és így végződik: " (Forrás: Pannon-Info) " a http:\\pannon.info\ -t nem minősítem, nem az én dolgom.
szóval ez így, ilyetén formán nem indok. ráadásul aki pénzügy körökben a "szivattyú" kifejezést használja, az nálam bogári magasságokba zuhan.

sanity 2013.10.28. 13:39:15

Ez amolyan, 2010-es Fidesz plakátra sikeredett. Vona ingje elég cuki fiús :D

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 13:43:15

@Nemzetstratégia:

"A szebb jövő...."

Ez olyan jó. Már korábban említettem, hogy baromi nagy hasonlóság van Vona és a 98-as Orbán között. Akkor Orbán akart mindenkit megregulázni (olajszökítöket, zsebszerzödéses földtulajokat stb), aztán rájött, hogy jobb inkább együttmüködni velük. Na kérlek, most itt tartunk. Hogy csak a legismertebbeket említsem: Simicska, Nyerges, Csányi, Leisztinger, Mészáros...húúúúú´, de még mennyi van az alsóbb szinteken.

Secnir 2013.10.28. 13:43:36

@Nemzetstratégia:
bocs, jav. most látom, hogy időnként felbukkant a pannon-info.hu, az a helyes., nem a pannon.info.

mondjuk a pannon-info sem mond semmit...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 13:46:02

@kenájkikit: A Jobbik és az innováció

"A Jobbik szerint a gazdaságpolitikának illeszkednie kell a nemzetstratégiai célokhoz: védenie kell a magyar ipart, a magyar termelőket, a magyar kereskedelmet, a magyar árut és a magyar piacokat. Az államnak meg kell őriznie a stratégiai nemzeti vagyont, a földet, a vizet, a földgázt, az erdőket, indokolt esetben a már eltékozolt nemzeti vagyont is vissza kell szereznie azért, hogy az állam az aktív, gazdaságélénkítő szerepét ténylegesen elláthassa, birtokolva és felhasználva az ország, a nemzet komparatív előnyeit. Nemzetgazdaságunk kitörési pontjainak a mezőgazdaságot és a ráépülő élelmiszeripart, az infokommunikációs technológiák minél szélesebb körű alkalmazását, a kutatás-fejlesztést és innovációt, az építőipart, a logisztikai ipart és a gyógyturizmust tartjuk."
2010-es program, 8. oldal.

"III.1.6. A magyar gazdaságstratégia kitörési pontjai
Az elmúlt húsz év:
Az értékválság és a gazdasági megszorítások következtében a termelő, alkotó szakmák megbecsültsége, gazdasági jelentősége erősen csökkent, minimálisra szorítva a hazai érték-előállítást.
Hazánk nem tudta kihasználni komparatív előnyeit, nemzetközi szinten jelentős versenyhátrányba kerültünk. A multinacionális cégek állami asszisztencia melletti megjelenésével komplett termelői ágazatok szűntek meg.
A szebb jövő:
Állami eszközöket bevetve feltámasztjuk a kivitelre és kiváló minőségű élelmiszerek előállítására képes magyar feldolgozó és élelmiszeripart, az alapanyagot szolgáltató mezőgazdasággal együtt.
A nemzetgazdaság minden területén támogatjuk az infokommunikációs technológiák minél szélesebb körű és minél mélyebb használatát, integrálását a termelési és szolgáltatási folyamatokba.
Az innovációs szektorban tudatos nemzetstratégiát alkotunk, és a források növelésével fellendítjük a hazai kutatásfejlesztést.
Az oktatás fejlesztésével, a magyar kutatók és feltalálók számára a kibontakozási lehetőségek honi biztosításával, a stratégiai találmányok levédésének állami segítésével, az ezekre épülő magas hozzáadott értéket előállító ipari termelés és az innovációs cégek támogatásával hatékonnyá tesszük a teljes innovációs folyamatot.
Hazánk geopolitikai adottságainak köszönhetően, valamint a külgazdasági kapcsolatok kelet felé nyitása révén a logisztikai ipar jelentős nemzetgazdasági potenciált hordoz magában, ezért azt állami infrastrukturális beruházásokkal is ösztönözni fogjuk.
Kedvező továbbfejlődési feltételeket biztosítunk a turizmusnak, kiemelten a gasztro- és borturizmusnak, az egészségturizmusnak, azon belül a gyógyturizmusnak, ami a finanszírozási és kapacitáskihasználási nehézségekkel küzdő egészségügynek is kitörési pontot jelenthet. A belföldi turizmus fellendítése érdekében újra adómentessé tesszük az üdülési csekket.
Geotermikus és egyéb alternatív energiaforrások támogatásával csökkentjük hazánk energia-importfüggőségét, hozzájárulva egyben a hozzá tartozó háttéripar fejlesztéséhez is."
11. oldal

cornwall 2013.10.28. 13:46:25

az utóbbi napokban olvasható Jobbikos témájú V'bőr bejegyzésekről a van sapka-nincs sapka effektus ugrik be.. :)

Kandeláber 2013.10.28. 13:53:16

Még mindig jobb, mint anno a szadeszes Kovács Pisti meg "Jöjjön el az én országom".

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 14:00:08

@Nemzetstratégia:

Ez mind-mind valóban hangzatos, csak megkérdezem újra, mit szólnak ehhez "Simicskáék"?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.10.28. 14:01:35

Hol a Vastagbőr?

Én pont a neoprimitivizmus miatt nem szavazok rájuk, és azért mert a szurkolótábor legfőbb elvárása pontosan az, hogy "ne simuljanak be". Másszóval ne legyenek profi, potens, a hazáért tényleg érdemben tenni tudó alakulat.

Ha ezt komolyan gondolják, akkor '18-ban akár sikeresen is pályázhatnak a szavazatomra.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.10.28. 14:10:55

@Nemzetstratégia: Ha kilépünk az EU-ból akkor másnap 1€ = 1000HUF lesz az államadósság elszáll mint a győzelmi zászló.
A mocskos multik szintén másnap kivonulnak, (mert nem lesznek akkora idióták hogy védővámot fizessenek).
Mit kezdetek majd az 1.000.000 munkanélkülivel? Mennek közrabszolgának havi nettó 50.000-ért miközben 1 kiló kenyér 600-700 forint lesz?
A külföldi bankok meg 0 hitelt fognak adni.
A GDP valószínűleg évente 3-4%-al esne vissza.
Szebb jövőt mi?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 14:15:36

@Nemzetstratégia:
Bocs, de ez legjobb esetben is egy célgyűjtemény, rosszabb esetben kívánságlista. A "hogyan?" gyakorlatilag mindenhonnan hiányzik, "hogyan?" alatt értve például, hogy honnan lesz erre a sok csudára pénz, ilyeneket az etnocentrista-szocialista megfogalmazáson kívül bármelyik párt "programjában" olvashatnék, és csak részben mentesíti a Jobbikot, hogy olvasok is.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 14:32:14

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Lózung.

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
"honnan lesz erre a sok csudára pénz"
egyrészt a hatékonyabbá tett államból, a feketegazdaság-korrupció visszaszorításából, másrészt meg ha tanultál pénzügytant az egyetemen, akkor tisztában vagy a zárt kibocsátású váltó fogalmával. Messzire vezetne itt minden kicsi részletbe belemenni, itt egy wiki, ha érdekel:
en.wikipedia.org/wiki/Promissory_note
Itt az Oeffa-váltókat érdemes megnézni, valamint a Lautenbach-Woytinsky tevet, amelyet a Friedrich List-társsaág 1932-es ülésén terjesztettek be az akkori kancellár (asszem Brünnig, de lehet már Schleicher volt, mindegy) elé. Közmunkaprogramok, fakivágás és -ültetés, parkosítás, csatornaépítés, vasútvonalak fölújítása, stb, a felsoroltak szinte mindegyike tételesen megtalálható a Jobbik programjában.
Ha közmunkákra ill. közművekbe megy a pénz, akkor elkerülhető az infláció.
Ha túl bonyolultan magyaráztam, akkor elnézést.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 14:43:28

@Secnir: mit nem értesz ezen? a fontos dolgok vannak bele írva, fontossági sorrendben betűméret szerint, nem kell ebbe belemagyaráznod az elmebetegséged

bocsi, de frajd egy csaló volt, ahogy Picasso se volt festőzseni, csak jó vol t a PR-jük, és ne haragudj ha belegázolok a főáramlatú bulvártudásodba :)
kkbk.blog.hu/2013/08/13/a_freud-mitosz_frajd_csalo

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 14:51:35

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: amúgy az élelmiszerbiztonság az egyik elgfontosabb egy ország életében, enni kell, munka-multi nélkül is. és mit csinálsz, ha mindig külföldről hozzák be a élelmiszereket? mit csinálsz 10 fokos felmelegedésnél? vagy amikor 50-150 év múlva elfogy a benzin, mit csinálsz? majd könyörögsz a szlovákoknak adjanak tejet, mert itthon már nincsenek tehenek a falvakban, olyan "sikeresek" 20 éve a kormányok.
de az biztos hoyg a benzin ára már nem fog lejjebb menni, mit csinálsz majd 900 forintos drágulás után? hogyan szántson a paraszt a mezőn ?
nyilvánvaló, hogy minden közösségnek, országnak magának kell előállítania a saját élelmezésnek a nagyrészét, 40 éve se volt még ilyen, hogy mindent külföldről hoznak be, ráadásul GMO-s mérgeket, amiket nekünk meg kell enni. soha nem votl még ilyen a világtörténelemben, hogy ennyire legyengítenek közösségeket, népeket, országokat, miért olyan rohadt természetes az utóbbi 50 évben ez, de irreális nektek hogyha valaki önellátó akar lenni, mikor ezt megelőzően 4000 éve az élelmiszerbiztonság alapvető funkciója volt egy társadalomnak? ne menjetek a fenébe!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 14:53:08

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: hát pedig úgy viselkedsz mint egy román, ha nem akarsz a székelyeknek szuverén országot

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 15:01:07

"Ahol a tehetségek megtalálják a számításukat"

"V/5. Övék a jövő
Ifjúságpolitikai program
- Önálló és stratégiai szemléletű ifjúságpolitika
- Intézkedések a népességfogyás megállítására, a családtámogatási rendszer átalakítása
- Gyermekeink tudatos magyar állampolgárrá történő nevelése
- Tehetséges fiatalok képességeinek kibontakoztatása, a külföldre vándorlás megállítása
- Lehetőségek biztosítása az önálló egzisztencia megteremtéséhez

Ifjúságpolitikai alapvetések
A magyar ifjúságnak nem hitelekre, segélyekre és alamizsnára van szüksége, hanem lehetőségekre, hogy a benne rejlő képességeket kihasználva a saját hazájában boldogulni tudjon. Ez ráadásul nem csupán az ő, hanem az egész ország érdeke is.
(..)
Nemzetünk megmaradásának és fejlődésének kulcsa fiataljaink megfelelő szellemben és módon történő nevelése. Olyan generációkra van szükség, amelyek a tanulást és a tisztességesen elvégzett munkát tekintik az egyéni-közösségi-társadalmi boldogulás egyetlen lehetséges útjának, és amelyekben megfelelő kötődés alakul ki nemzeti identitásukhoz és hagyományainkhoz.
Meggyőződésünk, hogy minden magyar fiatal tehetséges valamiben. Ezeket a tehetségeket kell felfedeznünk bennük, és mindent meg kell tennünk azért, hogy azokat ki is tudják bontakoztatni. A magyar ifjúságnak minőségi oktatást, biztos és kiszámítható jövőt, szociális biztonságot és a saját egzisztencia megteremtésének lehetőségét kívánjuk biztosítani.
Az elmúlt években magyar fiatalok tízezreinek kellett külföldre menniük, mert itthon nem találtak lehetőséget arra, hogy önálló életüket képességeikhez, szorgalmukhoz méltó módon kezdhessék meg. Az elmúlt húsz év bűne, hogy tehetséges és tisztességes magyar fiatalok nem találtak boldogulást a saját hazájukban. A Jobbik fontos feladatának tekinti, hogy ez a folyamat megálljon, hogy az ifjúság itthon találja meg a számításait, akiknek pedig el kellett menniük, minél hamarabb és minél nagyobb számban hazatérhessenek egy olyan országba, amely megbecsüli őket.

V.5.1. Stratégiai szemléletű magyar ifjúságpolitika
Az elmúlt húsz év:
A rendszerváltás óta a parlamenti pártok az ifjúság és a magyar fiatalok ügyét inkább napi politikai, semmint nemzetstratégiai kérdésként kezelték.
Ifjúságpolitika címén csupán a pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek dotálása történt.
A koncepciótlan és kapkodó intézkedések következtében kilátástalan helyzetbe került a fiatalok pályakezdése és boldogulása.
A szebb jövő:
Nemzeti Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács (NIÉT) felállítását kezdeményezzük, amelyben az ifjúságpolitikával foglalkozó szakmai szervezetek szabadon fejthetik ki véleményüket stratégiai jelentőségű intézkedés-tervezetekkel kapcsolatban.
Kialakítjuk az ifjúsági referensek határokon túli hálózatát.
Biztosítani kívánjuk a fiatalok megfelelő ütemű előrehaladását az államhoz kötődő szférák munkahelyein, és ehhez fel kívánjuk számolni egyes munkahelyek kádertemető típusú újratermelődő jelenségeit is.
V.5.2. Tudatos magyar ifjakat!
Az elmúlt húsz év:
A magyar ifjúság súlyos erkölcsi-világnézeti válságba sodródott az ún. rendszerváltást követő húsz évben. Ez a folyamat
az utóbbi évek során mindinkább felgyorsult.
Az egymást követő kormányzatok szisztematikusan rombolták az ifjúság értékítéletét, és akadályozták egzisztenciális
és szellemi felemelkedését is.

A szebb jövő:
Az oktatáson és a nevelésen keresztül a fiatal generációk körében olyan életmódot és fogyasztási kultúrát kívánunk
népszerűsíteni, amely erősíti a társadalmi kohéziót, az értékes és az értéktelen közötti különbségtétel képességét, valamint a magyar nemzetgazdaság alapvető érdekeire tekintettel van.
Erősítjük a magán-, a közösségi és társadalmi tulajdon sérthetetlenségét a hit- vagy erkölcstan-oktatásban. Ezt a korrupcióellenes harc egyik legfontosabb eszközének tekintjük.
Az önkéntes munka intézményén keresztül növeljük a fiatalok közösségi és társadalmi felelősségérzetét és aktív állampolgári részvételét.
Középpontba állítjuk a fiatalok egészségnevelését, és gátat szabunk a droghasználat terjedésének.
V.5.3. Lehetőséget az önálló élet megteremtéséhez!
Az elmúlt húsz év:
Az utóbbi évtizedek társadalom- és ifjúságpolitikája kilátástalan helyzetbe hozta a magyar fiatalok tömegeit, akik nem látnak esélyt az önálló egzisztencia megteremtésére.
A magyar fiatalok széles rétegei számára az otthonteremtés, a képesítésének megfelelő munkához jutás és az anyagi értelemben vett gyarapodás megoldhatatlan kihívást jelent.
A szebb jövő:
A magyar szak- és felsőoktatást a nemzetgazdaság igényeihez és a magyarországi foglalkoztatási struktúrához igazítjuk.
Gyakornoki programot dolgozunk ki a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javítására.
Gazdaság- és társadalompolitikánk segítségével elősegítjük a kényszerből külföldre távozott fiatalok hazatérését.
Átláthatóbbá, igazságosabbá és elérhetőbbé tesszük a lakásépítési kedvezmények rendszerét, és országos lakásépítési programot indítunk be."

61-62. old

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 15:03:42

@Virág et.: svájc azért elég jól tartja magát. önellátásra törekszik, még a fegyvergyártásban is

A Vám- és Pénzügyőrség idei bevételi előirányzata - 1298 milliárd forint, a tavalyinak mindössze 55 százaléka."

mit gondolsz ha leépítik akkor képes ekkora bevételt valaha összeszedni?

2000-ben 1851,2 milliárd forint bevételt ért el a VPOP,
www.origo.hu/gazdasag/hirek/2001012218512.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 15:05:28

@Virág et.: A vámunió 60 milliárdos bevételkiesést okoz

Az európai vámunióhoz való csatlakozás következtében hatvanmilliárdos bevételtől esik el a magyar költségvetés, közölte a Külügyminisztérium. A csatlakozást követően várhatóan 80 milliárdos vámbevétellel lehet számolni, de az uniós előírások miatt ennek csak a negyede maradhat nálunk, a többit be kell fizetni a közösség kasszájába - írja a Világgazdaság.

www.origo.hu/gazdasag/hirek/hazaihirek/20030307avamunio.html

Virág et. 2013.10.28. 15:08:17

@tesz-vesz: 60 milliárd forint és 8 milliárd euró messze vannak egymástól ...

Magyarország meg nem Svájc.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 15:08:29

@tesz-vesz:

Nem érdekelnek a székelyek. Fogalamzzunk inkább úgy: leszarom (ahogy ök is engem).

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 15:10:39

@Nemzetstratégia:
Nem bonyolult, csak hiányos:
- A váltó (tökmindegy, hogy nyílt vagy zárt) tudtommal egy fizetési igérvény, a késleltetett fizetés bizonylata, kamattal... vagyis tulajdonképpen hitel, csak nem pénzre vonatkozik, hanem az adott munkatevékenység "meghitelezésére". Persze, a kifizetések elhalasztásával lehet nyerni, például a Fidesz is milyen szép csendben emelte fel az ÁFA-visszatérítések határidejét 45 napról 75 napra, nyerve ezzel vagy 200 milliárdot a költségvetésnek (egyben ugyanekkora mértékű finanszírozási lyukat ütve az exportra termelő cégek kasszájában), de ez egyszer működik, aztán többet sem...
- Az sem új nekem, hogy túlkínálatos gazdaságban nem produktív munkákkal lehet és érdemes "lekötni" a munkaerőt (a német esetet nem ismerem, de úgy emlékszem, talán a New Deal is tartalmazott hasonlókat), amik felszívják a gazdaságban levő felesleges árút, de nem állítanak elő újat. Viszont "valakinek" ezt is meg kell fizetnie, és mert ezek nem produktívak, így értelemszerűen önfenntartásról sem lehet beszélni. Viszont hogy ebből hogy jön az "elkerülhető infláció", azt nem értem: a forint leértékelődését oké, mert segít mesterségesen, államilag "lélegeztetni" a gazdaságot, amíg az pang, na de az infláció hogy jön ide?

Múltkor már ajánlottam valakinek, érdemes megnézni ezt a kisfilmet, bámilyen nagyvonalú is, még a Jobbik pozíciója és "programja" is szépen benne van:
index.hu/gazdasag/2013/10/15/dalio_oktatofilm/

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 15:12:10

@tesz-vesz:

Ok. Mondjuk, hogy egyetértek veled.

Most viszont felteszem a kérdést újra (neked is): a "Simicskákkal" egyeztettél?

Emlékszel még a kilencvenes évekre, amikor csak úgy röpködtek a levegöbe az autói az akadékoskodó "személyeknek"...? Vagy ekkor még kis porbafingó voltál valamelyik oviban...?!

Virág et. 2013.10.28. 15:12:43

@tesz-vesz: 15 milliárdot vettünk ki, 5 milliárdot fizettünk be 6 év alatt. Ez 10 milliárd nyereség / 6 év, azaz 300 forintos euróval számolva 500 milliárd forint per év. Ebből levonjuk a 60 milliárd forintot per évet, még mindig 440 milliárd forint pluszban vagyunk.

Ahhoz tényleg Lóránt Károly kell, hogy itt mínuszosan jöjjünk ki.

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 15:13:37

Látom kurva savanyú a szőlő, és kifejezetten fáj a szerzőnek, hogy egy nemzeti radikális párt nem azokat a sztereotip kliséket hozza, amiket az ő fajtája szeret "a szélsőségesekről" fantáziálni. Biztos nagy csalódás, hogy egyáltalán még létezik a Jobbik, ráadásul egyre népszerűbb, sőt, ennek tetejében nem átall kulturáltan kampányolni, ahelyett, hogy mindenki kopaszra nyírná a fejét, majd karlengetve elgázosítana pár zsidót, miközben literszám vedelik a cigányvért...
A magam részéről jót derülök ezen a már-már fizikai szenvedésen, külön vicces az az állatfajta, amelyik 2006-ban teli arccal csőcselékezett, most pedig puhányozik és nyálasozik. Szánalmas :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 15:14:15

@Virág et.: a 8 milliárd euró az a 2003-as vpop bevétel
a 60 milliárd az pedig hiány, legalább ezt a kettőt ne vedd egy kalap alá...

lehet Magyarország is svájc, lehetne itt is családoknak nyerni a trafikot és földet, lehetne itt is önellátó mezőgazdaság

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 15:14:44

@tesz-vesz:

Nem utolsó sorban pedig nem avatkozunk bele más országok belügyeibe. Ahogy a szomszédoméba sem egászen addig, amíg fel nem gyújtja a saját pajtáját...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 15:16:03

@Virág et.: a magyar exportnak vámhiányának semmi köze az állam bevételeihez. a gazdaság gdp-je emelkedhet, de az még nem feltétlen jó a többségnek.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 15:16:45

@Dzsentrisvihák:

Te vagy szánalmas. Egyébként pedig csak tessék cigányvért inni... :)))) Jól kibaszol velünk :))))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 15:17:23

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: jaja, ezért legyél román, ha a románokat véded, azok a magyarok ottvannak már 1200 éve, és joguk van saját nyelvet használni, saját országban élni. legalább ne lennél büszke az ostoba véleményedre

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 15:19:58

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: simicska és csányi exporta is termel és nem is használnak magyar alapanyagot, tulajdonképpen ők is multinacionális cégek.
hogy jön ide a robbantás?

Virág et. 2013.10.28. 15:22:21

@tesz-vesz: A vpop bevétele az nem egyenlő a vámmal. Te vámbevételről írtál olyan kontextusban, hogy 4 mrd volt 2004-ben, szemben a 2003-as 8-cal, mert az eu. Ez pedig hülyeség.

" a magyar exportnak vámhiányának semmi köze az állam bevételeihez."

Hogy a francba ne lenne. Részben a gdp növekedés miatt, részben pedig az exportcégek bevételnövekedése miatti adóbevétel-növekedések révén (belső fogyasztás, beszállítást terhelő áfa, szja növekedések, beruházások, plusz munkahelyek).

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 15:22:46

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:

Húha, jobb lesz vigyázni, a "szellemes" visszavágások nagymesterével van dolgunk... :D

Amúgy mi ez a nagy Simicska-fetisizmus, barátocskám? Ja, hogy megint a mindenható maffia klisénél tartunk, oké... Ha neked ez az ultima ratio, akkor inkább ne foglalkozz közélettel, mert az nem arról szól, ki visítja hangosabban, hogy minden hiába, itt úgyse változik soha semmi, mert a naaaaaagy, gonosz oligarchákok nem engedik. Ha tényleg így gondolod, mindenkinek jobb lesz, ha nem akarsz beleugatni a dolgokba.

Mellesleg a '90-es éveket ne akard már holmi Szicíliának beállítani, messze volt az attól (ja, hogy kicsit látványosabban gyakták egymást a rosszarcúak? a nullához képest valóban, egyébként semmi extra), a mostani viszonyokat pedig szintén nem az olasz gengszterfilmek hangulata jellemzi, szóval majdhogynem invalid "érvelés" amit leművelsz.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 15:25:43

@Nemzetstratégia:
Ugyan nem "fakivágás és -ültetés, parkosítás, csatornaépítés, vasútvonalak fölújítása, stb.", de közmunkaprogramnak megteszi:) : mesterségesen kialakított rezsisóhivatal, és kikényszerített többletfoglalkoztatás a cégeknél:
index.hu/gazdasag/2013/10/28/fogyasztovedelem/

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 15:34:16

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Persze, a kifizetések elhalasztásával lehet nyerni, például a Fidesz is milyen szép csendben emelte fel az ÁFA-visszatérítések határidejét 45 napról 75 napra, nyerve ezzel vagy 200 milliárdot a költségvetésnek (egyben ugyanekkora mértékű finanszírozási lyukat ütve az exportra termelő cégek kasszájában), de ez egyszer működik, aztán többet sem..."

A fidesz cigánykodása az állami támogatások és áfa-visszaigénylés késleltetésével és ki-nem-fizetésével nem tudom hogy jön ide. Lényegét tekintve teljesen más mechanizmus.

"Viszont "valakinek" ezt is meg kell fizetnie, és mert ezek nem produktívak, így értelemszerűen önfenntartásról sem lehet beszélni."

Attól függ. A sok akác mag bálványfa (invazív fafajok, kizsarolják a talajt, nem képeznek humuszt stb) kivágásával lenne faanyag is, tehát valamennyit produkálna. faültetésekhez pedig föl lehetne használni magyar trágyát, magyar szerszámokat, stb. lehetne belőle önkormányzati programokat is csinálni. Valamennyi fedezete biztos lenne.
A lényeg hogy munkásnak lenne elkölthető pénze, ami beindítaná a business-cycle-t, a váltókat pedig 10-15 év alatt szépen ki lehetne vezetni a rendszerből. Megemlítendő még, hogy ez nem a külföld felé való , már most is öngyilkosan magas kiszolgáltatottságot (államkötvények meg egyebek) növelné, hanem átmenetileg a belső államadósságot. Mintegy legalább 1000 milliárd forint elég lenne erre, aminek nagyrészét fedezné a gazdaság fehérítése és a bürokrácia visszaszorítása, a maradék meg lenne váltóból, a MNB által rendelkezésre bocsátott pénzből, és esetleg különböző különleges kötvényekből, mint pl. ha ráharapnak, érdemes lenne minél többet kibocsátani, a "zero-coupon century bond"-ból is. Kétlem hogy erre nagy kereslet lenne, de egy eladott kötvény is kötvény. Magyarország megújításához találékonynak kell lenni.

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Simicska Orbán iskolatársa volt. A jobbikhoz semmi köze. Azon kívül meg számos módszer, törvényes eszköz van rá, hogy az emberkedő oligarchát kispadra lehessen ültetni. Pl. A hatályos, most is érvényes törvények nagyrészét egyszerűen csak be kel tartatni. És akkor még új törvényekről, illetve a már meglévők hatékonyabbá tételértől még nem is beszéltünk.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 15:39:58

@Nemzetstratégia:
"Biztosítani kívánjuk a fiatalok megfelelő ütemű előrehaladását az államhoz kötődő szférák munkahelyein, és ehhez fel kívánjuk számolni egyes munkahelyek kádertemető típusú újratermelődő jelenségeit is."

Ugye hogy mégsem olyan köpedelmesek a liberális alapelvek, legalábbis azok eredeti formájában, de azon szánalomhalmazként, amivé az SZDSZ degradálta azokat :)?! Még a Jobbiknál is beleférnek :)...

Zerge_ 2013.10.28. 15:41:47

@kenájkikit: Először is venni kellene a fáradtságot a pártok programjának elolvasásához. De ezen túlmenően, megkérdezném: miért, az eddigi két kormányzó párt esetében kiderült, hogy hogy gondolják? Netán jutottak valamire? Hát, nem hiszem hogy erre igennel felelne a többség. Szóval akkor miért is akarnak az emberek egy már kipróbált szart még egyszer a nyakukba? Igazából ... a pártok csak az emberek hülyeségét használják ki, szóval nem is tudom miért haragszom rájuk ,....

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 15:49:49

@Dzsentrisvihák:

Drága testvérem, ha lesz idöm, elolvaslak. Addig is maradjunk abban, hogy a "latinba" (muhahaha) lapátolt energiát használd valami értelmesebbre. Töketlen ügyvédtanonc... (legyint)

kenájkikit 2013.10.28. 15:52:48

miből gondolod, hogy nem olvastam el? és miből gondolod, hogy ez eddigi két kormányzó pártról az a véleményem, hogy majd ők?

azért mert buták az emberek, de ha nem érted, hogy miért baj, ha ezt kihasználják a pártok, az elég nagy baj.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 15:56:15

@Nemzetstratégia:
"A fidesz cigánykodása az állami támogatások és áfa-visszaigénylés késleltetésével és ki-nem-fizetésével nem tudom hogy jön ide. Lényegét tekintve teljesen más mechanizmus."

Lényegét tekintve tök ugyanaz a mechanizmus: plusz kifizetési haladék. Kevésbé szép kifejezéssel élve: a jövő felélése a jelen fogyasztása, "jobbléte" érdekében. Az egy más kérdés, hogy kötvényként szebben hangzik, és az esélyét természetesen nem lehet elvenni, hogy ezekből a haladékokból 10-15 év múlva valami jobb lesz, de ez akkor is haladék meg lutri.
A belső államadósság felpörgetése egyébként a Fidesz részéről sem új, elég megnézni, hogy hogyan tolják egyre jobban előtérbe a lakossági államkötvényeket, amik már adózni is kedvezőbben adóznak, mint a bankbetét. Csak hát azokat is ugyanúgy ki kell majd fizetni, nem? Forintos államkötvény szempontból a "kiszolgáltatottság" nehezen értelmezhető, legfeljebb devizásnál vagy főleg devizás hitelnél. Csak remélni merem, hogy ez senkinél nem jelenti azt, hogy Mari néninek meg Pista bácsinak ráér később és a szerződöttnél kevesebb kamattal kifizetni az államkötvényt "hazafiságból", mint Tomnak meg Hansnak.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 15:59:32

@Nemzetstratégia:

"A hatályos, most is érvényes törvények nagyrészét egyszerűen csak be kel tartatni. És akkor még új törvényekről, illetve a már meglévők hatékonyabbá tételértől még nem is beszéltünk"

Ez mind olyan jó, csak nem hiszek benne, a fene egye meg. A jó Isten lássa lelkemet, hogy még csak nem is ironizálok.

Ki eteti Vonát? Szeretném tudni, ugyanis a "vízböl nyert zoxigénböl" nem él meg egy párt sem. Ergo valakinek a privát-szférából az esetleges Vona-kormány idején vissza kell majd osztani... LEX-ek formájában. Érted é a kétségeimet???

Volt nektek egy megingathatatlan Csanád-komátok. Még ki sem ment Brüsszelbe, már elviekben elosztotta a pénzt a zsarolóknak (igaz, a jogos jussát). Na de mégis.

Tehát ne mond azt, hogy ez huszáros vágással sikerül, mert nem fog.

Kandeláber 2013.10.28. 16:02:01

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Szánalmas szöveg. Mármint ez a "be nem avatkozás."
Ausztria a '60-as években tevékenyen támogatta a dél-tiroli osztrákok mozgalmát.
Persze az osztrák szocdemek nem olyanok, mint az itteni hungarofób balosok, és Ausztriának óriási szerencséjére olyan okoskodó libsik sem jutottak a hatalom közelébe, mint itt a kártevő szdsz.
Ausztria egyébként az EU második leggazdagabb országa.

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 16:05:41

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:

Nahát, most megleptél, nem gondoltam volna, hogy ennyire futja tőled. Mondjuk értelmes válaszra még mindig nem, de ne add fel, idővel talán még neked is összejöhet ;)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 16:05:58

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Lényegét tekintve tök ugyanaz a mechanizmus: plusz kifizetési haladék. Kevésbé szép kifejezéssel élve: a jövő felélése a jelen fogyasztása, "jobbléte" érdekében."

Ezt bármely kapitalista ország kötvénykibocsátására el lehet mondani. Mennyi olaszo, spanyolo, Portugália, vagy akár Németország, anglia, USA államadóssága? szint mindenhol több mint az éves FGDP 100%-a. Ezek már mint "felélték a jövőjüket"? ennyi értelem van Magyaro kapcsán feltalálnod a spanyolviaszt.

"Lényegét tekintve tök ugyanaz a mechanizmus: plusz kifizetési haladék."
Bármely bank leszámitolhatja a váltókat.bármikor, míg z ÁFÁT akkor is 75 nap múlva kapod csak vissza ha megfeszülsz belé. Ostobaságot írsz, amikor külön dolgok közé próbálsz egyenlőségjeleket rakosgatni, felületes hasonlóságok alapján. Ez intellektuális lustaság.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 16:13:14

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: "Ez mind olyan jó, csak nem hiszek benne, a fene egye meg. A jó Isten lássa lelkemet, hogy még csak nem is ironizálok."

Hát akkor mit vársz? Nem vagyok én hittérítő:), vagy ha az lennék, akkor el kéne hinned a "bemondásra", amit mondok. A hitnek pont az a lényege, hogy nem keresünk mögötte logikus magyarázatot, hanem csak hisszük.

"Ki eteti Vonát?"
Szerintem a szorgos talpasok etetik, nem Vonát hanem a Jobbikot, és nem pénzzel, hanem munkával.
Valamennyi pénz biztos kap máshonnan is, de ezt én nem tekintem "védelmi pénznek", hogy onnantól azt kell csinálni mindig, amit a szponzor mond.

Egyébként mivel nem tudjuk mennyi pénzt kap "külföldről) (bőven lehet hogy semmit), valamint épp a Jobbik nyújtotta be ama javaslatot mely megtiltja az évi egymillió forint fölötti külföldi szponzorációt, ezért erről ilyen értelemben teljesen fölösleges és értelmetlen beszélni.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 16:23:02

@Kandeláber:

Ugye nem akarod bemutatni Ausztriát? Az okoskodó libsik itt a második leggazdagabb osrzágban is okoskodnak ám. Bizony. Még csak itt van nekik tér hagyva okoskodni. Más kérdés, hogy az osztrák paraszt mindenkori vezetöi a te mindenkori vezetöiddel ellentétben ki nem állhatták a feudalizmusnak összes jellemzöjét.

A hungarofóbiát pedig te, súlyosan nemzeti érzelmü (röhögés nélkül nehezen megy) testvérem, TE diagnosztizáltad. Ez pedig annyira hiteles, mint a fehér karácsonyt megjósolni, mondjuk ma.

Bee-zony 2013.10.28. 16:26:16

A valóban radikális változás: de hát megmondták, hogy ők radikálisok, nem?! :)
A Fidesz is megmondta, hogy csak a Fidesz, és úgy lett. Na ugye.
Ha valami kétértelmű, akkor biztosra lehet venni, hogy azt az értelmét valósítják meg, amire csak kevesen gondoltak.

Egy régi vicc:
„Régen úgy köszöntünk, hogy „Jó napot!”, vagy „Dicsértessék”
A leventében aztán úgy köszöntünk, hogy „Szebb jövőt” – és mindig rosszabb lett.
Aztán úgy köszöntünk, hogy „Kitartás” – és a fél ország elszaladt.
Most úgy köszönünk, hogy „Szabadság”, és a fél ország börtönben van.
Hát „Aggyisten”!”

Most az a szlogen, hogy „Mi győzelemre születtünk!” és… megint be fog jönni a papírforma.

A Jobbik az n+1 párt, amelyik megpróbál szarból várat építeni, miközben ők maguk sem kiválóságok, hanem inkább az átlagos (szar) színvonalat reprezentálják.
Itt már csak az a kérdés, hogy meddig lehet hitetni embereket a szép szövegekkel, és mikor jönnek rá a fentiekre, hogy a Jobbik az n+1 csapat, akik csodálatos várat akarnak építeni nem megfelelő anyagból, szarból – aztán következik az a rész, hogy nekik sem sikerült. Mindenki így jár, amíg a szar nincs a várépítéshez megfelelő anyaggá változtatva.

A Jobbik a kaméleonosodás útjára lépett, a hívószó- és lózunggyűjteményt (amely szó- és mondat-csaliktól a buta halak a horgász horgára akadnak) belerakták egy szívbe. Lényegében ugyanezt csinálta az SZDSZ, az MSZP, a Fidesz, és a többi, csak ők nem ennyire nyilvánosan.
Ön a fenti csalik közül melyikre harap rá? - hogy aztán így eljusson a végcélig, ami nem más, mint az, hogy megegye a horgász.
A nagy különbség nem a bal- és jobboldal között van, hanem a fent és lent között, és a horgászok és a halak között.
A halak és horgászok rendszerében, becsapja a horgász a halakat? Be bizony.
Becsapja a szavazathorgász politikus a választókat? Be bizony.
Ne arra figyeljenek, hogy mit mond, hanem arra, hogy mit tesz.

1. politikai tantétel: A szar nem megfelelő anyag a várépítéshez. Tehát bárki, aki felvázolja a „csodálatos várat” (ahol nem kell kulcsra zárni az ajtót, mert nem lopnak, stb.), mindig meg fog bukni a várépítéssel, ha nincs meg hozzá a megfelelő anyag, jelen esetben a meghirdetett tervekhez a szükséges emberi minőség.

2. politikai tantétel: Szinte mindegyik párt a kaméleon útjára tér, a következő helyzet miatt:
A cél: többségi szavazatszerzés általi kormányra kerülés;
A valóság: az eredetileg meghirdetett, és/vagy képviselt politikai programmal nincs meg az ehhez szükséges mennyiségű szavazat – és a párt újrapozíciónálja magát, és jönnek az új szlogenek, térdre, csuhásokból kereszténydemokrata, stb.

3. politikai tantétel: Amikor így megvan a többség szavazat, „ha hatalomra kerülök, akkor meg már úgyis azt csinálok, amit csak akarok, úgyhogy ennyi az egész.”

4. politikai tantétel: Ha nincs meg a megfelelő emberi minőség, akkor csak ugyanaz van, mint ami addig is volt, és akkor mindegyik hatalomra került párt nagyjából ugyanazt az erkölcsi, szellemi, gazdasági szintet fogja produkálni, mint az elődje.

5. politikai tantétel: A valódi javulás alapvető feltétele az ehhez szükséges emberi minőség megléte; ha ez nincs meg, akkor semmi sem lesz meg a szép ígéretekből, a nagy tervekből, és amíg a hatalmon lévők az egész országra kiterjedő minél jobb emberi minőségben ellenérdekeltek, mert pl. a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak (kiválasztottak és gójok, felsőbb- és alsóbbrendűek, urak és szolgák) rendszerét hozták létre és tartják fenn, addig az ígéretek csak szavazatszerző népámítások, a hatalom megszerzéséhez szükséges hazugságok – és hazudnak, reggel, éjjel, meg este, hazudnak minden hullámhosszon.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 16:26:24

@die hard live free:

A kubatov-fösulis hülyegyerek, aki a maga vállát veregeti:

"die hard live free 0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt

2013.08.29. óta tag."

Anyósom "szokja" mondani: ókotyka

hehehehe 2013.10.28. 16:28:37

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Végigolvasva az eddigi hozzászólásaid, meg sem próbálok építő jelleggel kommentelni, mert nálad a személyeskedésben ki is merül a vita, így alkalmazkodva a primitív stílusodhoz, szeretnem jelezni, hogy nem csak ostoba vagy, de reménytelenül idióta is! Nem bóknak szántam, mielőtt kihúzod magad... :D

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 16:28:42

Na minden jót, drága dzsobbik fanjaim.

Magpróbálok hinni, ígérem nektek. Na pápá.

Kandeláber 2013.10.28. 16:31:05

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: Terelsz, habosítasz.
Tehát vajon miért is "avatkozott be" anno Ausztria Olaszország "belügyeibe", amikor szorgalmazta a dél-tiroli autonómiát?
Ja, és elég sokszor nyaraltam Ausztriában, de nem itt a határ mellett, hanem Oberösterreichben, ahol érdekes módon még a sörözőkben is ki volt téve a falra a feszület.
És azok a kisvárosi emberek, sőt parasztok, valahogy nem voltak ám annyira liberálisak, mint ahogyan te azt magadban elképzeled.
Sőt.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.10.28. 16:31:24

@hehehehe:

Köszönöm szépen, drága csöcselék. Ez számomra símogatóan hat a részedröl :))))

Vezérezredes 2013.10.28. 16:40:44

@Bee-zony: Jó sok betűt egymásra hánytál, de érvet egyet sem sikerült beleírnod.
:DD

A normális emberek látják ez mekkora a hulladék, de akit jobban érdekel hogy ez a bizonyka mekkora nagy szemétdombot hányt ide, örömest kifejtem !
:DDD

@7esbusz: "A bukás kódolva van"
Azt csak ti szeretnétek. Nyugi, nem lesz akkora szerencsétek.
:DDDDD

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 16:40:53

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott:

Ó, csak nem holmi összeesküvést akartál ezzel elmélkedni? :D
Cuki, de egyrészt veled szemben pláne nem szorulok ilyesmire, másrészt amúgy sem. Better luck next time ;)
(Ellenben jó tudni, hogy éleslátó anyósod ilyen adekvátan kommunikál veled, sok dologra enged következtetni...)

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 16:43:05

@Bee-zony:

Azonkívül, hogy egy szólás-mondásnál beakadt a lemezjátszó egyéb érved is volna, vagy csak grafomániás magömlésed volt, és pont ide sikerült?

Vezérezredes 2013.10.28. 16:49:47

@Dzsentrisvihák: Kész van a gyerek, mint a házi feladat....
:DDDDD

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 16:59:19

@Vezérezredes:

Komolyan nem hiszem el, hogy ez a sok katyvasz ne fért volna bele 2 mondatba, mondjuk annak se lett volna több értelme.

dr kíváncsivagyok 2013.10.28. 17:10:05

A Föld minden országában vannak nácik , újnácik... itt is .
Mindenhol 5 - 10 % között mozognak . Itt is .
DE NEM MINDENHOL VANNAK A PARLAMENTBEN !

Itt se lesznek 14' - től....remélem !

dr kíváncsivagyok 2013.10.28. 17:12:49

@Bee-zony:
"A Jobbik az n+1 párt, amelyik megpróbál szarból várat építeni, "

A képviselői se agykutatók , itt van pl. ez a Zagyva gyerek .
Egy primitív állat szegény....

♔bаtyu♔ 2013.10.28. 17:13:04

Ha "cigányoznak" az a baj, ha nem, akkor pedig az. Persze amíg a ballibsik "magyaroznak", addig persze amúgy sincs miről beszélni, felőlem üldögélhetnek a jobbikosok akár fürdőgatyában is a parlamentben, akkor sem szavaznék ballibsi pártra.

Vezérezredes 2013.10.28. 17:16:15

@dr kíváncsivagyok:

na, itt egy újabb "született demokrata"
Ezt a nácizást nektek tanítják valahol, vagy mi van?
:DDD

@Dzsentrisvihák: direkt a terjedelemre hajt a gyerek.
Nekem 5 hozzászólásban válaszolt, igaz, a tőlem vett idézetek tették ki a háromnegyedét :D
Minél többet ír, annál jobban úgy látszik (első ránézésre), mintha szólna is valamiről a firkálmánya...
:DDDDD

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.28. 17:18:57

@Nemzetstratégia:
Nem mondtam, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, pont ahogy mondtad, azért, mert ez szinte minden országról elmondható, amelyik folyó kifizetésekre, és nem megtérülő beruházásokra fordította a hiteleit. Ettől a tény még tény marad.

"Bármely bank leszámítolhatja a váltókat bármikor"... aha, tehát feltételezéseket írni automatizmusként, az tök oké. Miért nem ezzel kezdted? Ja, hiszen mégis...

Vezérezredes 2013.10.28. 17:20:18

@dr kíváncsivagyok: "A képviselői se agykutatók , itt van pl. ez a Zagyva gyerek ."

Szerintem te se legyél agykutató, mivel Zagyva nem a Jobbik, hanem a HVIM tagja.
Most direkt nem mondom el mi az, gugli a jóbarátod.

Bee-zony 2013.10.28. 17:23:30

@Dzsentrisvihák: Az érv te magad vagy; arra, hogy megérdemlitek a sorsotokat.

Bee-zony 2013.10.28. 17:28:43

@Vezérezredes: 2. számú elmebeteg, te egyedül is olyan jól lejáratod a Jobbikot, hogy hozzád képest a fideszes Vidéki és társai csak ipari tanulók.
Nem csodálom, hogy Vona megőrül.
„Ments meg, Uram a barátaimtól, ellenségeimmel magam is elbánok.”

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 17:32:01

@Bee-zony:

Miért, milyen a mi sorsunk? Egyáltalán, ki az a mi? Mivel vagyok én érv? Most akkor Lao-ce álmodja a lepkét, vagy fordítva...? :)

Amennyiben képtelen vagy értelmes megnyilvánulásokra, akár le is kászálódhatsz a magaslóról. De az internetről is elég lesz, a választás szabadságát meghagyom neked.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.28. 17:35:06

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "mert ez szinte minden országról elmondható, amelyik folyó kifizetésekre, és nem megtérülő beruházásokra fordította a hiteleit."

akkor a felsorolt egyik ország SEM megtérülő beruházásokra fordította hiteleit, erre ékes bizonyíték a (visszafizethetetlenül) magas államadósságuk.
Amiről én írtam, különbözik a külföldi hiteltől: ettől nem lesz kockázatosabb egy ország besorolása.

A Japók pl. 215%-os GDP-államadósságon vannak, még sincs semmi, mert az adósság 90%-a japán ("belföldi") befektetők kezén van. Egyáltalán nem gondolom hogy ők lennének a példa, de ez is _jelzi_ hogy államadósság és államadósság közt is van különbség. Belföldi adósság esetén nagyobb a mozgástér. Egyébként meg amiről én írtam, simán vissza lehetne fizetni emberi határidőn belül.

Válság idején az államnak be kell avatkoznia, különben káosz, zűrzavar lesz úrrá a szívekben és a fejekben. Angol mondás: Idle hands are the devil's playground.
A tétlen kéz az ördög játszótere.
Válság idején munkát kell adni az embereknek. Így működött a New Deal is Amerikában.

Vezérezredes 2013.10.28. 17:40:08

@Bee-zony: Ha te vagy az első számú elmebeteg, hozzád képest valóban csak 2, lehetek..te überelsz mindent :DDDD

"Ments meg, Uram a barátaimtól, ellenségeimmel magam is elbánok.”
Jópofák a Talmud-idézeteid. Van még a raktáron?
:DDDDD

Bee-zony 2013.10.28. 17:44:41

@Dzsentrisvihák: Te a hülye kérdésekre, és úgy általában a hülyeségre vagy egy élő bizonyíték, és a tis sorsotok, a tied és a hozzád hasonlóké, a megérdemelt bukás.

Netuddki. 2013.10.28. 17:54:48

Szerintem át fogja operáltatni magát és Vona Gabriella lesz...

Bee-zony 2013.10.28. 17:55:32

@Vezérezredes: Aranyhalmemóriájú 2. számú elmebeteg, az 1.-es számú elmebeteg Vona Gábor.
Tegnap egész sokáig erről volt szó, kár hogy már nem emlékszel rá.
Kezet foghatsz a másik amnéziással, Gergényivel.

Ezek szerint Voltaire lopott a Talmudból?! Hogy mik ki nem derülnek…
Házi feladatként, gyorsan derítsd ki, mi történt.

Netuddki. 2013.10.28. 18:01:11

Qtyából nem lesz szalonna. De legalább megpróbálták...
Muhaha!

hehehehe 2013.10.28. 18:02:26

@dr kíváncsivagyok: a dr a nicked előtt önirónia, ugye?! :D

Netuddki. 2013.10.28. 18:03:08

@Bee-zony: @Vezérezredes: Ha nem hajátok azonnal abba úgy kiszűrlek benneteket mint a pinty! Balfasz trollok...

♔bаtyu♔ 2013.10.28. 18:04:13

@Bee-zony: Ez jó. Valójában kollégáid azt sem nagyon tudják egyáltalán melyik politikus jobbikos, a Vezérezredes helyreteszi, majd te azt írod, hogy ő járatja le magát.

Legalább olvass pár hsz-t, mielőtt égeted magad.

Void Bunkoid 2013.10.28. 18:06:03

@tesz-vesz: elnézést kérek. Joguk mindmáig van a székelyeknek otthon magyarul beszélni, és ápolni a hagyományaikat.

Ahhoz, hogy a jelenleg Romániához tartozó intézményeikben saját székelymagyar stemplispapírokon küldhessék el a csomagot az anyaországban tanuló lurkónak, és magyarul kommunikáljanak, ahhoz ja, függetlenedni kell.

Tök egyszerű, itthon is ha mittomén, örmény vagy görög vagy szlovák nemzetiségű vagy, iszonyúan nem várhatod el, hogy a postán a postáskisaszony tudjon a te nyelveden. MÉG AKKOR SEM, ha a kis faludban, ahol laksz, ti vagytok többen, és a postás ügyintézőcsaj máshonnan jár ki dolgozni. Őneki magyarul kell tudnia, és magyar nyelvű űrlapot fog az orrod alá tolni, kész.

Szóval a hivatalos nyelvhasználathoz igen, vagy függetlenedniük kell, vagy elérniük egy akkora kritikus tömeget az össznépességhez viszonyítva, hogy felvehessék hivatalos nyelvnek az országban a magyart. Ennyi.

♔bаtyu♔ 2013.10.28. 18:06:11

@kovi1970: Magadat is kiszűrheted, épp te trollozod a másikat?

♔bаtyu♔ 2013.10.28. 18:09:40

@Void Bunkoid: Nem hasonlítanám az itthoni nemzetiségeket a román, szlovákhoz. Azok ugyanis őslakosok, nem bevándoroltak, csak földjüket idegenek foglalták el.

Nálunk a szlovákok, görögök önként vándoroltak be, vállalva ennek rizikóját.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 18:11:23

@Void Bunkoid: ez nem egy kis falu és ez nem a csomagküldésről szól (???)
több mint egymillióan vannak a székelyek, és nem betelepült örmények, vagy görögök, hanem őshonosak, előbb ott voltak mint a románok

agyamputáltak 2013.10.28. 18:16:15

@tesz-vesz: aztán mégis ki a fasz fizeti/né meg a vámot? ennyivel olcsóbb az import. és igen örülök, hogy legalább itt kevesebbet lop el tőlem a feneketlen zsák. az már más kérdés, hogy a kieső bevételek miatt - a lopás minimalizálása, akarom mondani a kiadások csökkentése helyett - hitelt vesz fel a költségvetés.. na meg a járulékos előnyök nem is biztos, hogy számszerűsíthetőek. ha nem vagyunk EU tagok lehet, hogy még ez a kevés multi se itt termelne. na de hívőknek ezt hiába vakerja bárki. :-)

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 18:18:46

@Bee-zony:

Jaj, ha valamit nem tudsz értelmezni, te műveletlen furunkulus, akkor nyilván a világ a hülye, hát persze :D

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.10.28. 18:21:40

:D hianyzik a sok liberalisnak a ciganyozas-zsidozas :D igen, ugy latszik a Jobbik penzt koltott valami szakertore mert ez nyitas a szelesebb szavazoreteg fele - es ez nagyon nem tetszik a megmondoknak :DD

Nem tartom erettnek a Jobbikot kormanyzasra de nem banom ha bent ulnek a parlamentben, amihez amugy is joguk van.

agyamputáltak 2013.10.28. 18:21:54

@tesz-vesz: szerintem se összehasonlítható a szórvány nemzetiségekkel a székely autonómia igénye. az más kérdés, hogy pl. ha az orbán nem lenne ekkora faszfej, akkor esetleg már rég megnyerhette volna az EU támogatását a románok ellenében.

Vezérezredes 2013.10.28. 18:23:15

@Bee-zony: Írásképed szerint sokkal inkább te vagy az első számú, tegnap is ez derült ki elég jól.

Talmud vagy Voltaire.... idézet-eredetként mindegyik gáz.:)
Ezt egyébként amit Voltaire csinált, plágiumnak hívják, tudom, te még nem találkoztál e szóval, ezért maradtál prolimódra a "lopás" mellett. Nem baj, még egy proli (mint te) is képezheti magát.
Ne add fel!
:DDDD

Baloldali érték 2013.10.28. 18:30:48

Szóval most a Jobbikkal az a baj hogy nem zsidózik és nem cigányozik, máskor meg az a baj hogy zsidózik és cigányozik.

Döntsétek már el hogy mi a kóser.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.28. 18:31:20

@Virág et.: A vpop bevétele az nem egyenlő a vámmal. igen, elírtam az előbb, de a bevétel nagyban függ a vpop létszámától és a határtól is.

Te vámbevételről írtál olyan kontextusban, hogy 4 mrd volt 2004-ben, szemben a 2003-as 8-cal, mert az eu. Ez pedig hülyeség.

a vpop bevétele volt 4 mrd 2004-ben, és 2003-ban 8, 2010-ben is a vpop bevétele 4 mrd körüli, de 2001-ben is 7 mrd volt.
a hiány az EU-nak köszönhető ahogy már többen rávilágítottak:
"A vámunió 60 milliárdos bevételkiesést okoz

Az európai vámunióhoz való csatlakozás következtében hatvanmilliárdos bevételtől esik el a magyar költségvetés, közölte a Külügyminisztérium. A csatlakozást követően várhatóan 80 milliárdos vámbevétellel lehet számolni, de az uniós előírások miatt ennek csak a negyede maradhat nálunk, a többit be kell fizetni a közösség kasszájába - írja a Világgazdaság.

A vámhatárok eltörlésével a magyar külkereskedelmi forgalom jelentős része, az export 85, illetve az import 70 százaléka eltűnik, és 2004. május elejétől már a belső piac részét képezi. A csatlakozás pillanatában már a közösségi vámszinteket kell alkalmazni. Ennek alapján több mint ötezer termék vámja csökken, 1600-é nő, a többié változatlan szinten marad.

A Pénzügyminisztériumban készült hatástanulmányok szerint az uniós vámszintek ugyanolyan vámvédelmet jelentenek majd a magyar termékekre, mint a jelenlegi hazai mértékek - közölte Beszteri Sára, a tárca főosztályvezetője.

A magyar külkereskedelemben az uniós vámkódex váltja fel a hazai szabályozást. Némely területen azonban szabad kezet kapnak a tagországok. Ilyen például a vámbiztosíték kérdése. Ebben meglehetősen szigorú a magyar gyakorlat, a biztosíték összege eléri a 100 százalékot. Ez garantálja ugyanis, hogy a vámbevétel teljes egészében befolyjon a büdzsébe. A későbbiekben azonban elképzelhető, hogy versenypolitikai megfontolásokból csökken a biztosíték, hiszen nem lesz kötelező nálunk elvámoltatni az unióba beérkező importtermékeket, a kereskedőnek joga van ezt bárhol megtennie."

www.origo.hu/gazdasag/hirek/hazaihirek/20030307avamunio.html

" a magyar exportnak vámhiányának semmi köze az állam bevételeihez."

Hogy a francba ne lenne. Részben a gdp növekedés miatt, részben pedig az exportcégek bevételnövekedése miatti adóbevétel-növekedések révén (belső fogyasztás, beszállítást terhelő áfa, szja növekedések, beruházások, plusz munkahelyek).

Baloldali érték 2013.10.28. 18:31:56

@dr kíváncsivagyok: Szerintem se lesznek bent újnácik, de a Jobbik bent lesz :)

mruniverzum 2013.10.28. 18:34:27

Én régen nagyon szerettem ezt a blogot. Minden napom veletek indult. Most jó, ha hetente felnézek és akkor sem igazán kápráztat el a tartalom. Valami nagyon mellément fiúk/lányok.

Csalódottan néztem végig, ahogy úgy jártatok, mint egyik idióta munkatársam, aki erőteljesen a Jobbikért kampányolt, de legvégül a fideszre szavazott (azért idióta, mert azóta is megmagyarázza, hogy minden, amit tesznek, az nekünk miért jó, mint itt a vidéki meg a másik vadbarom). Aztán jött a nagy reménykedés meg a rácsodálkozás (amin őszintén ledöbbentem), hogy ezek milyen szemetek. Kb. egy korosztály vagyunk, nekem zsenge koromban elég volt egyszer látnom, hogy mit művel kormányon a fidesz, hogy soha többé ne szavazzak rájuk és a legrosszabbat várjam, ha győzelmük bekövetkezik. Itt csalódtam bennetek először kurva NAGYOT. Politikai tényfeltáró blogot vezető, pártatlan és tiszta fejjel gondolkozó ember NEM várhatja épp ésszel egy fidesztől az ország megmentését.

A másik csalódás pedig akkor ért, mikor láttam, hogy a Kétfarkú kutyákat támogatjátok. Nekem is tetszett ez a szervezet, míg kicsit utána nem néztem, hogy kik ők és mit akarnak. Ugyanaz a szélsőliberális, idióta banda (csürhe), amelyik az Együtt 2014 magját alkotta (mertazhirtelenhúdetrendilett) és amelyiket (szerencsére) a bajnai ideje korán belengetése széterodált a fenébe.

Én hiszem és vallom, hogy ebben az országban BÁRMILYEN ÁRON rendnek kell lenni és ehhez a Jobbik már tényleg nem elég radikális. Viszont ezért nem fogok (ha véletlenül végül indulhatnak) a Kétfarkú kutyákra szavazni. Ti meg térjetek vissza a régi, lényeges és velős tartalomhoz. Pártfikázó blog van bőven (a Zsindex címlap is tele van velük), semmi szükség még egyre.

Pacsi.

Le_Penseur 2013.10.28. 18:40:41

@Nemzetstratégia:
A fideszkdnp 2010-óta kis változtatással a jobbik programját hajtja végre. Én úgy látom nem jutunk vele ötről a hatra...

kurgan 2013.10.28. 18:47:36

túl van lihegve ez a stílusváltás. a kongresszus mondanivalójából világosan kiderül, hogy semmit sem változott a jobbik. kitüntetni szaniszlót? ez mindent elárul, vastagbőr, most nem fogtad meg a lényeget, csak megpróbáltad ráerőltetni a prekoncepciódat.

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 18:48:58

@Le_Penseur:

Szavakban lehet, lényegi tartalmát nézve semmiképp sem. Az összes átvett javaslatot/ötletet kiherélik, pont a tényleges effektivitásuktól fosztják meg őket (arról nem is beszélve, hogy amennyiben egy organikus, összefüggő programot szétdarabolsz, és csak bizonyos, ötletszerűen kiválasztott részeit kezded el alkalmazni, ne csodálkozz, ha szutyok eredményt kapsz...).

Bee-zony 2013.10.28. 18:51:24

@♔bаtyu♔: „Ez jó. Valójában kollégáid azt sem nagyon tudják egyáltalán melyik politikus jobbikos, a Vezérezredes helyreteszi, majd te azt írod, hogy ő járatja le magát.

Legalább olvass pár hsz-t, mielőtt égeted magad.”

De az még „jobb”, hogy fogalmad sincs, hogy kik a kollégáim, csak úgy lövöldözöl vaktában, hátha talál. De nem talált, és nem is fog, nem vagy rá esélyes.

Egyrészt, Zagyva Jobbikos politikus, szó van arról, hogy visszavonul. de még mindig ott van a Jobbik honlapján a „képviselőink” rovatban:
jobbik.hu/kepviseloink/zagyva-gyorgy-gyula

A Wikipedián is:
„Zagyva György Gyula (Eger, 1976. május 18. –) politikus, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egykori elnöke, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője.”
hu.wikipedia.org/wiki/Zagyva_Gy%C3%B6rgy_Gyula

Itt is:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=z010&p_ckl=39

Zagyva György Gyula visszavonul a politizálástól, sem egyéniben, sem listán nem indul jövőre a választásokon, írja az Origo. A lap szerint bár a politikus maga döntött így, a pártja is megkérte, hogy a botrányaival ne terhelje tovább a Jobbikot
index.hu/belfold/2013/09/10/zagyva_gyorgy_gyula_visszavonul/

Zagyva Jobbikos és HVIM-es, úgyhogy aki azt állítja, hogy Zagyva csak HVIM-es, az hazudik.

Másrészt „vezérezredes”-t ezen poszt hozzászólásaiban „volt szerencsém” megismerni, nem csak most.
vastagbor.blog.hu/2013/10/25/a_jobbik_uj_imidzzsel_probalkozik

Úgyhogy ez megy vissza az „újszülöttnek”: Legalább olvass (még) pár hsz-t, mielőtt égeted magad.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.10.28. 19:04:11

Jobbik? Ne b***z már fel agyilag, de tényleg... Ezek? Ülnek a húsosfazék mellett, böfögnek, röfögnek, közben Orbán szekerét tolják...
Egy értelmes önálló gondolatuk sincs, de komolyan...
Háborognak a FB-n a "brazilok" ellen, de javaslat sehol, kidolgozott stratégia sehol.
Örülhetnek, ha meglépik a küszöböt...
Ha az LMP a baloldal szégyene, akkor a Jobbik a jobboldal szégyene...

Bee-zony 2013.10.28. 19:05:16

@Vezérezredes: A házi feladatot persze nem csináltad meg, hanem ehelyett a plagizálás / lopáson lovagolsz. Nem ez a feladat, és nem ez a kérdés.
A szöveglopást, azt úgy hívják, hogy plagizálás? Ó, tényleg? Nahát, hogy te milyen okos vagy…
Bár én továbbra is lopást fogok írni plagizálás helyett, ha valamit hangsúlyozni akarok ezen a téren.
Ha nem lennél aranyhal-memóriájú, akkor emlékeznél a másik postból, hogy említettem Plagi bá’-t, mint példát, hogy miért számít az, hogy a választók mit gondolnak egy szerintük nem alkalmas politikusról, és hogy hiába gondolja azt magáról a politikus, hogy vele nincs semmi baj.
Trollkodsz, és közben lejáratod az általad „megvédett” Jobbikot, úgy, mint rajtad kívül senki, ez szép teljesítmény; annyi öngólt rúgsz, hogy valójában látens „liberális” vagy. De végül is mindegy, annyira hasonlítotok egymásra.

Vezérezredes 2013.10.28. 19:10:15

@Bee-zony: Zagyva pártonkívüliként (Mint a HVIM egyik vezetője) tagja a Jobbik-_frakciónak_

a _Pártnak_ nem tagja...a Jobbik oldalán mint a Jobbik-frakció, nem pedig mint a jobbik, mint mozgalom vagy párt képviselője van bejegyezve. A különbség fontos.

a magyar wiki színvonalát ismerjük, meg a ballib torzításokat is ezzel kapcsolatban, egyik sem döntő bizonyíték. Köszöntük emese, megint bebuktál.

Legalább olvasgass pár hsz-t mielőtt égeted magad...
:DDD

Vezérezredes 2013.10.28. 19:14:35

@Bee-zony:
"Nahát, hogy te milyen okos vagy…"

Nyilván, bár hozzád képest okosnak lenni elég könnyű feladat...
:DDD

Bee-zony 2013.10.28. 19:22:21

@Vezérezredes: „Sem egyéniben, sem listán nem indul jövőre a választásokon Zagyva György Gyula jobbikos képviselő...”
Oké, mindenki hülye, csak te vagy gőzmozdony.
Jobbik párt vs. Jobbik frakció fontos különbség? Reszeled a fingot...

Zeppeliner 2013.10.28. 19:26:22

@tesz-vesz: @Nemzetstratégia
Dolgoztok is valahol, mondjuk exportra,belső piacra termelő cégnél
(mert gazdasági,banki területen aligha) vagy csak bloggerkedtek?:)

nu pagagyí 2013.10.28. 19:27:45

Most, hogy a Fidesz szélsőjobbra csúszott, Vonáék úgy gondolják ideje elfoglalni az űrt. Ez lenne aztán a nagy mutatvány!

Vezérezredes 2013.10.28. 19:30:26

@(II. Állatosító) THY Rokk *n* Troller: Hát téged meg honnan fújt ide a szél?

"Háborognak a FB-n a "brazilok" ellen, de javaslat sehol, kidolgozott stratégia sehol."

elég lenne csak az első néhány hsz-t elolvasnod, hogy lásd, mekkora sötét vagy. De hogy ne maradj hülyén, csak itt-csak most-csak neked: jobbik.hu/program

"Egy értelmes önálló gondolatuk sincs, de komolyan..."
Talán nem magadból kéne kiindulni...

nu pagagyí 2013.10.28. 19:30:51

@(II. Állatosító) THY Rokk *n* Troller: Van cigánystratégiája a Jobbiknak. El kell lopni a tűzifát a cigányok elől, nehogy ők lopják el.

pedes75 2013.10.28. 19:32:51

Mi az ördög, a Vastagbőr kevesli a szélsőjobboldalt?

Zeppeliner 2013.10.28. 19:38:15

Hát igen a Zagyva Gyuri.
Nem ismerek rajta kívül olyan egri villanyszerelőt, aki parlamenti székig vitte volna.
Vszleg annyi lóvét szedett össze 4 év alatt, hogy bármelyik rock kocsmában király lehet belőle élete végéig.

Vezérezredes 2013.10.28. 19:38:31

@Zeppeliner: kérdésbe ágyazott Argumentum ad hominem: a személyükön akarsz fogást találni, ha már a mondanivalójukon nem tudsz...

hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_hominem
"Az argumentum ad hominem (latinul „személy elleni érvelés”, „személyeskedés”), vagy röviden ad hominem, olyan érvelési hiba, amely a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, esetleg cselekedeteit, szavait használja fel vele szemben, gyakran elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít."
Eléggé átlátszó...

Bee-zony 2013.10.28. 19:43:46

Lehet, hogy úgy okoskodtak a Jobbiknál, hogy a hazaffyaknak úgy sincs más szavazási választásuk, csak a Jobbik, tehát őket nem tudják elveszíteni, hacsak protest-nem szavaznak, és újabb szavazatokat a mérsékeltebb fiataloktól tudnak szerezni.
Ez még egy ok arra, hogy Vona még szkizofrénebb legyen, mert a két választói rétegnek mást kell előadni, az egyiknek Vona Gábort, a másiknak Vona Gabriellát, ahogy Orbán is mást beszélt Brüsszelben és mást Budapesten.

Másik: „...ahol a küldöttek 98%-a választotta Vonát miniszterelnök-jelöltnek;”
Ilyen elsöprő választási arányt csak igazi diktátorok és diktatúrák produkálnak, Észak-Korea, Szaddam Husszein Irakja, és a múltban a volt szocialista országok.
Szerencse, hogy a Jobbik tisztes távolságban van a kormányra jutástól.
Orbán-Olstein-Orsóssal is bőven elég rossz, de Zázrivecz-Vonával már szíriai típusú menekülés lenne. Jó hivatkozási alap, hogy Orbán kormányzása alatt félmillióan elmentek az országból; Vona kormányzása alatt mennyi a várható szám?
Van választék Magyarországon (is): rossz, és még rosszabb.

_most_ 2013.10.28. 19:46:11

ez nekem is feltűnt, hogy tiszta liberális, hippis benyomást kelt a jobbik új kampánya, mondjuk szerintem ez szimpatikusabb, mint a nácis vonal :D

Vezérezredes 2013.10.28. 19:50:56

@Bee-zony:

Erre az idehányt szarra mi a bizonyítékod?

Dzsentrisvihák 2013.10.28. 19:53:58

@Bee-zony:

Ó, bizony (igen, ez szándékos volt :D ), ha egy párt túlnyomó többséggel újraválasztja (érted, _választja_) azt az elnökét, akinek tulajdonképpen a létét és fennmaradását köszönheti, na aaaaaaaz tényleg diktatúra a javából... És még te merészelsz bármibe beleszájalni, ami közéleti/politikai ügy!? Ilyen nehézkóros aggyal, bátor vagy, kispajtás :)

Zeppeliner 2013.10.28. 19:55:12

@Vezérezredes: Eltudom képzelni mennyi sok okosságot tudna nekem mondani a Gyuri.
Egy üveg bor mellett lehet jól el tudnák vele beszélgetni mondjuk arról, hogy mi lett volna ha Paulus kitör Sztálingrádból.
De mondhatsz nekem egy előremutató törvényjavaslatot, amit személyesen ő dolgozott ki.

Vezérezredes 2013.10.28. 20:09:13

@Zeppeliner: Nem a Gyuriról volt szó, aki persze teljesen rendben van. Ha Gyurcsány és a többi hasonló formátumú is tagja lehet a parlamentnek, akkor Zagyva is teljesen jogosan van ott.

Arról volt szó, hogy pár kommentelő személyes tulajdonságaiba kötöttél bele, így próbálván elterelni a figyelmet arról amit mondtak. Hamis érveléssel operálsz, erről volt szó.

Bee-zony 2013.10.28. 20:19:58

@Vezérezredes: Milyen idehányt szarra mi a bizonyítékom?

Egyébként eszem ágában sincs mindent bizonyítani egy elmebeteg trollnak. Volt már itt egy Fidesz-troll, a tényes, most pedig Jobbikos trollként te vagy a bizonyítékos, aki idomított papagájként úgy reagál mindenre „mi a bizonyítékod, mi a bizonyítékod?”
Állítás: – Ma hétfő van.
Bizonyíték-troll kérdése: – Mi a bizonyítékod?
Ha minden egyes állítás körbe lenne bizonyítékolva a hülye trollok kedvéért, akkor megállna a világ a működésben.
Neked, bizonyíték-troll, legyen elég csak annyi, hogy a Nap keleten kél, nyugaton meg nyugszik, úgyhogy nyugodj meg te is.

gnme 2013.10.28. 20:20:54

lehet rajtuk röhögni, de

kelet emó egy kibaszott cigánylugas... aztán az emberek nem tolerálják ha a cigányok kirabolják őket

szal van támogatottságuk, nem kevés

www.youtube.com/watch?v=3bEZp6Q_Rsk

Faszbuk Berci 2013.10.28. 20:23:09

ez a vastagBŐR
a www.zsidesz.hu egyik kockafejének, magát "szerkesztőnek" titulált, fitymavágott, fartúró, anyakomplexusban szenvedő kisbuzigyerek "Blogja"

ezt olvassátok? komolyan? hány évesek vagytok???

kenájkikit 2013.10.28. 20:29:27

@Faszbuk Berci: ezért kár volt regisztrálni vagy új nicket csinálni

Bee-zony 2013.10.28. 20:32:41

Viktátornál is rezeg a léc, hogy nem kellene-e szétlőni a seggét, mint annó Kadhafinak.
Vona-diktátornál egyértelmű.
Vona Gábor miniszterelnök = háború.
Vona tuti tipp a (polgár)háborúra, úgyhogy aki (polgár)háborút akar, az szavazzon a Jobbikra, és várja meg, amíg hatalomra kerülnek; és akkor háborúban is megbuknak, mint a nyilasok ’45-ben.
Van a rossz, és van a még rosszabb, ahogy már írtam.

tryclops 2013.10.28. 20:33:47

Zero, zero,
ha náculnak, azabaj?
ha hippülnek, azabaj?

LOL, szép találat,
make love not war.

gnme 2013.10.28. 20:39:10

@Bee-zony: az efféle szájnyalogatós rosszulkinéző / zavart pszichopaták elkurvulnak maguktól

szétkúrják majd a seggét egy elegáns szállodában, aztán eloltják (kábszerrel)

..mint az amerikai filmekben

az ilyenek megdolgoznak ezért

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.10.28. 20:47:40

@Vezérezredes: hát Vezérem a pártod nem sok mindent csinált az elmúlt pár évben!
Pedig nagyon ígéretesen indultatok! Csak aztán a Vektor megvett benneteket kilóra. Ez a helyzet...

Bee-zony 2013.10.28. 21:01:10

@Dzsentrisvihák: Értem.
Büszkeségeink: diktátor-vezér Hitler, diktátor-elnök Szaddám, diktátor-Kadhafi, és diktátor-elnök Vona.
Hogy az elődök mind megbuktak, és szarrá verték-lőtték őket, és az országot is? Na és?
Hát, aki hülye...
„Háromféle férfi létezik: az, aki olvasva tanul, néhányan a megfigyelésekből okulnak és a többi, aki lepisili az elektromos kerítést.” /Will Rogers/

Megdobbent 2013.10.28. 21:01:49

"Esetleg varrhatnának EU-zászlókat a hagyományőrző szakkörön."
... az Internacionalet dudoraszva, aztan csoportosan el sabbath-ot tetlenseggel unnepelni :)

Bee-zony 2013.10.28. 21:09:00

@gnme: A szélsőbal és a szélsőjobb összeér – de annyira, hogy egymásba ér a farkuk? :)

Vezérezredes 2013.10.28. 21:23:15

@Bee-zony: "Állítás: – Ma hétfő van.
Bizonyíték-troll kérdése: – Mi a bizonyítékod?"

Hamis párhuzam, mivel a napra elég bizonyíték, hogy nézd meg naptárt.

Mégegyszer: mi a bizonyítékod erre a szarra, amit idehánytál?
Láthatólag semmi, csak a büdös pofád jár.

Achmed, a hitetlen 2013.10.28. 21:24:14

@Bee-zony: ebben semmi meglepő nincsen, addig mentek jobbra, míg a bal oldalon találták magukat. Nem ők az elsők, mással is megesett már, ott van pl a fidesz...

Bee-zony 2013.10.28. 21:26:30

Úgy gondolom, hogy a Jobbik valamivel kevesebb szavazatot fog kapni 2014-ben, mint amennyit 2010-ben kapott. Vannak a tapasztalt csalódottak, akik már nem szavaznak rájuk (sem), és vannak azok a tapasztalatlan fiatalok, akiket megpróbálnak a csali szlogenjeikkel megfogni, akik még horogra akaszthatók ígéretekkel-szövegeléssel.
A tapasztaltak távozását kiegyenlíti a tapasztalatlanok jövetele, és továbbra is benne maradnak a 10-15%-os sávban. Ennyi. A többi pedig a szokásos felhajtás, lufik és légvárak, amire kár időt pazarolni.

Vezérezredes 2013.10.28. 21:33:03

@Bee-zony: "Egyébként eszem ágában sincs mindent bizonyítani"

Nem azt kértem hogy "mindent" bizonyíts, ez szalmabáb-érvelés, amelynek lényege, hogy a beszélő valódi álláspontja helyett annak torz mását támadod, és cáfolod meg "könnyedén".

Tehát erre: Bee-zony 2013.10.28. 19:43:46 alatti hozzászólás, milyen bizonyítékokkal tudsz szolgálni, amelyek alátámaszthatják állításodat?

Eddig SEMMIT sem tudtál bizonyítani, (sem indokolni, sem pedig érvelni) üres vádaskodás az egész, amit idehánytál.

Achmed, a hitetlen 2013.10.28. 21:35:39

Nem a Jobbik pálfordulása a vastagbőr, azt három éve lehetett tudni. Ez a szöveg a vastagbőr:

"A „bizonyítékhamisítási botrány” mélyen aláásta a demokratikus intézmények működésének normális rendjét, veszélyezteti a demokrácia intézményeinek stabil működését, ezért „nem engedhetjük meg, hogy a közelgő választás előtt ilyen még egyszer előforduljon” – indokolta a javaslatot Rogán Antal frakcióvezető." (Innen: index.hu/belfold/2013/10/28/bortonbe_kerulhet_aki_videot_hamisit/)

Hogy pont a „bizonyítékhamisítási botrány” ásta alá a "demokratikus intézmények működésének normális rendjét, veszélyezteti a demokrácia intézményeinek stabil működését", na azért ehhez szerintem meg kellett erősíteni a plafont a feje felett, nehogy a nyakába potyogjon a kupola. És ezt komoly arccal ki tudja mondani egy fideszes... ez már nem vastagbőr, erre a magyar nyelvben nincsenek szavak.
Mert már az is durva, amikor valaki nyílt színen odaszarik a demokrácia asztalára, de hogy aztán amikor más fingik, akkor rá mutogatva vonyítson a büdös miatt, az az én fogalmaim szerint már nem fér bele az "ember" kategóriába.

Bee-zony 2013.10.28. 21:41:08

@Vezérezredes: »Mégegyszer: mi a bizonyítékod erre a szarra, amit idehánytál?«
-> „Milyen idehányt szarra mi a bizonyítékom?” <-

A Nap már lenyugodott, de a bizonyíték-troll nem nyugszik.
Egy bizonyíték-troll számára a bizonyíték csak ennyi: azért vannak így a dolgok, mert a kisnyuszin vagy van sapka, vagy nincs, tehát ez mindegy; és az is mindegy, hogy egy bizonyíték-troll számára van valaminek meggyőzőereje vagy nincs, mert a troll az troll, az ibafai papi pipa pedig papi fapipa, úgyhogy most már elmehetsz 3,14csába.

Vezérezredes 2013.10.28. 21:48:35

@Bee-zony: Tehát:

Azt kérdeztem, milyen bizonyítékaid (indoklás, érv) vannak, amelyek alátámaszthatják mondanivalódat? Kíváncsi vagyok, mert még egyet sem láttam tőled. Egyetlen egy érvet sem.

Sexual Harassment Panda 2013.10.28. 21:50:59

Meghogy a jobbik nem lesz bent a parlamentben??
Biztos hogy bent lesznek.
Szerintem gyengebbek lesznek mint 2010-ben, de ott lesznek.
Sztem 10-15% korul.
Fidesz 50%
Mszp 30%
Jobbik 15%
Jobbik 15%

Bee-zony 2013.10.28. 21:51:12

@Achmed, a hitetlen: „…amikor valaki nyílt színen odaszarik a demokrácia asztalára, de hogy aztán amikor más fingik, akkor rá mutogatva vonyítson a büdös miatt…”
Igen, ez a Fidesz, a kettősmércével a maximumon. Pontos, talált-süllyedt.

Bee-zony 2013.10.28. 22:01:25

@Vezérezredes: Nem is tudtam, hogy (szelektív) vak vagy, jó hogy mondod.
Bizonyíték-trollok számára nincs bizonyíték, indoklás, érv, a többieknek pedig nem szükséges, tehát jól van így, ahogy van.

Vezérezredes 2013.10.28. 22:06:35

@Bee-zony: Kétlem hogy a démonizálás hasznos lenne akkor, amikor egyetlenegyszer sem hoztál érvet, indoklást mondanivalód alátámasztására.

Tehát: miből gondolod, hogy ez így lesz, és nem pedig máshogy? Milyen érveket tudnál hozni erre?

Vezérezredes 2013.10.28. 22:08:32

@(II. Állatosító) THY Rokk *n* Troller: "Csak aztán a Vektor megvett benneteket kilóra. Ez a helyzet... "

Nagypofával kijelentett ostobaság, 0% bizonyítékkal. Lehet hogy felétek nem divat érvelni, csak hazugságokat köpködni a levegőbe, de ez titeket minősít.

7esbusz 2013.10.28. 22:42:49

@Vezérezredes:
Szerencsénk? Már kiknek? Amúgy ez nem talált, mert pont lesz@rom, hogy a kis kedvenceid mit csinálnak. Nekem egyik szemét tolvaj rabló banda olyan, mint a másik. Mert ne legyenek kétségeid afelől, hogy ha egyszer véletlenül odaférnek a fazékhoz, jó mélyen markolnak majd ők is, te meg az árpádsávos, bakancsos haverjaid meg le lesznek ejtve magasról.

Vezérezredes 2013.10.28. 23:05:56

@7esbusz: "Mert ne legyenek kétségeid afelől, hogy ha egyszer véletlenül odaférnek a fazékhoz, jó mélyen markolnak majd ők is, te meg az árpádsávos, bakancsos haverjaid meg le lesznek ejtve magasról."

Kétségeim vannak efelől, mivel állításod semmivel sem indokoltad, tehát ez nem egy gondolat, hanem egy vélemény: a vélemény meg olyan mint a segglyuk: mindenkinek van egy belőle. Láthatólag neked is, de ettől még gondolatként értéktelen, amit ideköptél.

Ha "úgyis mindenki megromlik, ha a hatalom közelébe kerül", akkor mit keresel itt? Akkor miért nem kerestél már egy fát és egy kötelet? Ennyi az értelme a cinikus baromságodnak.

Kámasuka 2013.10.28. 23:48:40

@Achmed, a hitetlen: A baloldal büncselekményekkel harcol a demokráciáért. Mint tette az 1948 óta mindig.

Hehe

Bee-zony 2013.10.28. 23:54:13

@Vezérezredes: Bizonyíték-troll számára már csak azt az érvet tudom felhozni, hogy ha egy bizonyíték-troll megfő a saját levében, az jól van így, mert nincs szükségem bizonyíték-trollra – és azért nincs rá szükségem, mert még egy párbeszéd is bizalomra, korrektségre, és kölcsönös hasznosságra (nyer-nyer helyzet) épül, és ha ezek nincsenek meg, akkor nincs párbeszéd (vö. a diplomáciai kapcsolatok megszakítása). Majd ha úgy látom, hogy képes vagy betartani önként és stabilan a korrekt párbeszéd szabályait, akkor majd változtatok ennek megfelelően.
Nekem nem lesz abból kenyér, ha meggyőzlek, és abból sem, ha nem, és nem-meggyőzni könnyebb. Tehát, ha valakivel szóba állok, vagy valaki velem szóba áll, az egy szívesség, de csak akkor, ha a fentiek teljesülnek, mert egyébként jobb a hallgatás, lévén az 0 szint, nem pedig mínusz.

7esbusz 2013.10.29. 00:02:22

@Vezérezredes:
Ááá én vagyok a hülye az igaz. Pedig nem szoktam leállni etetni a trollokat, nácit főleg nem...
Vagy te vagy az vidéki? Elnácultál? A fát meg a kötelet már keresem, de nem magamnak....

Bee-zony 2013.10.29. 00:07:51

@7esbusz: Ezek a pártok egy kaptafára működnek, a rendszer lényege ez: kihasználók és kihasználtak (a többi meg felszín, a címke és a látszat). A Belső Párt tagjai, (vö. Orvell: 1984) a fő pártfunkcik és a gazdasági adok-kapok elvtársurak kapnak a zsákmányból – nekik adni kell, mert különben nincs párt; a többiek kihasználtak, akik bevették a kormányra kerültek választási maszlagját, illetve akik nem vették ugyan be, de a törvények és adók útján rá vannak kényszerítve, hogy a munkájukkal, a pénzükkel szolgálják a hatalmon lévőket.
Tehát alapvetően becsapók és becsapottak, kihasználók és kihasználtak vannak (vö. Állatfarm), és az eddigiek alapján biztos vagyok benne, hogy a Jobbik, ha hatalomra kerül, legalább annyira meggyőző példa lesz erre, mint a Fidesz-KDNP és az elődjei.
Hogy ne ilyen legyen a rendszer, ahhoz olyan szellemi kapacitás, erkölcsi és szellemi színvonal kell, ami a Jobbikban nincs, sem a többi jelenlegi ismert magyar(országi) pártban. Így pedig csak azoknak a nevei változnak, akik a „húsosfazékhoz” avagy „vájúhoz” kerülnek, nem pedig maga a rendszer. Ha igaz, hogy Vona azt mondta még (már) a kezdetek kezdetén, hogy „ha bejutunk a Parlamentbe, megszedjük magunkat”, akkor egyértelmű, hogy Vona disznó tudja, hogy mi a rendszer, és ugyanúgy az állatfarmi szabályok szerint cselekszik, mint a többiek, az eltérés max. csak annyi, hogy az alul levők hazaffyasan, ilyen körítéssel lesznek kizsákmányolva.
Még kigondolni is nehéz egy valóban igazságos rendszert, mert a kizsákmányoló-kizsákmányolt rendszer „adja magát”, a kizsákmányolók jó nagyokat markolnak a közösből, „igényeik és szükségleteik szerint”, a többieknek pedig marad a maradék. Ez zsákmányszerző ragadozó-hierarchia, ami jelenleg a legtöbb ember természetének megfelel, és minél primitívebb, erkölcsileg-szellemileg fejletlen egy ország népe, annál inkább megfelel; ezen pedig felszíni változtatásokkal nem lehet változtatni, mert ez egy eléggé stabil adottság.

Vezérezredes 2013.10.29. 00:11:46

@Bee-zony: Tehát nem tudod semmivel alátámasztani mondanivalódat. Jól van, kezdhetted volna ezzel is. Mindenki aki ezt olvassa, láthatja melyikünknek van igaza.

@7esbusz: Gyenge, amikor csak a nácizásra fussa... bár tőletek ez a természetes.

Vezérezredes 2013.10.29. 00:23:18

"Ezek a pártok egy kaptafára működnek, a rendszer lényege ez: kihasználók és kihasználtak (a többi meg felszín, a címke és a látszat). A Belső Párt tagjai, (vö. Orvell: 1984) a fő pártfunkcik és a gazdasági adok-kapok elvtársurak kapnak a zsákmányból – nekik adni kell, mert különben nincs párt; a többiek kihasználtak, akik bevették a kormányra kerültek választási maszlagját, illetve akik nem vették ugyan be, de a törvények és adók útján rá vannak kényszerítve, hogy a munkájukkal, a pénzükkel szolgálják a hatalmon lévőket."

mi támasztja alá, hogy a Jobbik valóban ilyen? Mert ha nincs rá bizonyíték vagy indoklás, akkor egy elborult agy terméke is lehet példának okért.

"az eddigiek alapján biztos vagyok benne, hogy a Jobbik, ha hatalomra kerül, legalább annyira meggyőző példa lesz erre, mint a Fidesz-KDNP és az elődjei."

pontosan mi alapján vagy annyira biztos benne? mik a konkrét jelek, amik ezt valószínűsítik, hogy a Jobbik olyan lesz, mint a többiek?

"Ha igaz, hogy Vona azt mondta még (már) a kezdetek kezdetén, hogy „ha bejutunk a Parlamentbe, megszedjük magunkat”"

Mi bizonyítja hogy ezt mondta? van erre bármely hiteles forrás, vagy csak suttogó propaganda?

"Még kigondolni is nehéz egy valóban igazságos rendszert, mert a kizsákmányoló-kizsákmányolt rendszer „adja magát”, a kizsákmányolók jó nagyokat markolnak a közösből, „igényeik és szükségleteik szerint”, a többieknek pedig marad a maradék. Ez zsákmányszerző ragadozó-hierarchia, ami jelenleg a legtöbb ember természetének megfelel, és minél primitívebb, erkölcsileg-szellemileg fejletlen egy ország népe, annál inkább megfelel; ezen pedig felszíni változtatásokkal nem lehet változtatni, mert ez egy eléggé stabil adottság. "

Akkor az összes nyugati demokrácia kivétel nélkül ilyen, mert "ilyen az emberi természet"?
nincs kivétel, egy sem?
Ha van, ott mi működik másként?
Van-e értelme ilyen általánosító kijelentéseket tenni a demokráciákról?

Pagnar 2013.10.29. 00:24:32

@Bee-zony: azert sir csak a pofad es diktatorozol mert ti ott a baloldalon tobb mint 20 eve probaltok magatoknak egy olyan vezeregyeniseget, meghataro karakteres figurat talalni, akit legalabb 2 cikluson keresztul dicserhetnetek. De ti kis libsi faszfejek keptelenek vagytok erre. A retardalt baloldalon vagy egymast szurjak hatba a hatalomert, vagy kenytelenek lemondani a hatalmas bukasaik miatt.
Tudod van ugy, hogy ha egy part / csapat sikeres, akkor megtartjak az edzot / elnokjeloltet tobb cikluson keresztul is, mert az igy logikus.

Nektek ballib faszfejek tovabbi sok sikert a tovabbi fejvadaszathoz, elobb-utobb csak talaltok egy Gyurcsany v2.0-at aki majd megint "lemossa" Orbant egy tv-vitaban.

LOL

Bee-zony 2013.10.29. 00:53:27

@Vezérezredes: 2. számú elmebeteg nekem mindig igazam van bizonyíték-troll, hát persze hogy mindenki láthatja, hogy kinek van igaza.
Elmondtad a napi rögeszme-mantrát: igazam van, igazam van, bizonyíték, bizonyíték…
Idézem magamat: „Miben van igazad? Különben, hagyjuk, a rögeszme az rögeszme, úgyhogy persze, 1.) neked mindig igazad van. Te már csak tudod, hogy igazad van, és ki tudhatná ezt jobban nálad – és ha netán mégsem lenne igazad, lásd az első pontot. Te vagy már annyira becsavarodott, hogy rád hagyjam.”

Ismered a mondást? Hülyékre rá kell hagyni.

Küldöm neked ezt a számot:
www.youtube.com/watch?v=mQf_9-SO6rY
Besenyő Pista bácsi és te közted az a különbség, hogy ő nem gondolja komolyan, te viszont igen; ő okos és hülyéskedik, te viszont hülye vagy és okoskodsz.

Bee-zony 2013.10.29. 01:13:22

@Pagnar: „…ott a baloldalon…”
Mellé.
Ahogy mondani szokás, „a többi stimmel”.
Egy biteseknek van a bal oldali lövészárok és a jobb oldali lövészárok, és kész, ennyiből áll a világ, és ha valaki nem jobb, akkor az csak bal lehet, és fordítva.
Csá' egy dimenziós ember, én 3D-ben élek.

Bee-zony 2013.10.29. 01:23:37

Nem azt mondom, hogy hiányoznak az MSZP-s, Fideszes, és a többi trollokat, csak azt, hogy a jobbikos trollok mindenkit alulmúlnak. Ez Magyarország legalja, és köszönöm hogy, megismerhettem, és hogy széles körben megismerhetővé váltak… és most már mehettek a süllyesztőbe és a trolltartóba.

Kandeláber 2013.10.29. 07:07:18

@Bee-zony: Atyus, téged soronként fizetnek?

Zeppeliner 2013.10.29. 08:12:48

@Vezérezredes: Anno a kurucinfon a jobbikot nem kedvelték aztán a Tomcat-et a jobbikos Novák Emőke kibaszta a picsába,(talán a kettőjük balhéja még megvan a neten, mert a régi jobbikos videókat szedik lefele mostanában)
Vajon a Novákot is kibasszák majd egyszer a kurucinfóból mert megunják a zsidó-cigány-szláv/román anyást?
Nem a Zagyva az első akitől igyekeznek szabadulni népszerűtlenségi okokból.

Zeppeliner 2013.10.29. 08:21:18

@Bee-zony: Annak idején az MDF is kettészakadt erkölcsi? okok miatt.
Volt ilyen törés a jobbikban, nem is olyan régen. A Szegediék nagyon nyomultak Borsodban, kitúrva a helybélieket, aztán páran feldühödtek és elmentek kutakodni a levéltárba.
Az eredményt tudjuk, semmivel nem működnek másképp, mint a többi párt., van egy elitje ami jól megszedi magát és kész. Egyébként meg mindegyik tag annyi lóvéhoz jut 4 év alatt, amiről a civil életben csak álmodhatnának.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.10.29. 08:55:37

Mi lett ezzel a náczirasszista bloggal?:))

dr. Aullah 2013.10.29. 09:07:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Valóban radikálisat változott. Olvasd címet :D

Secnir 2013.10.29. 10:47:13

@tesz-vesz:
"mit nem értesz ezen? a fontos dolgok vannak bele írva, fontossági sorrendben "

ahá, értem! azért van legalul az igazság, és az őszinteség. rendben, örülök, hogy elmagyaráztad.

Meridian74 2013.10.29. 10:48:55

"...nagyon szépen mutatja azt a nyilvánvaló csalódottságot, amit azok éreznek, akik 2010-ben az "új erő"-re szavaztak, de most ilyen nyálas cuccokat kapnak az arcukba választottjuktól, a jól megszokott és szeretett zsidózás és cigányozás helyett. "

Ez oltári nagy faszság. Senki nem várja azt a Jobbiktól, hogy cigányozzon, zsidózzon, ellenben azt nagyon is várják, hogy az ezzel kapcsolatosan rendszeresen felmerülő problémákat ténylegesen kezelje, megoldja. Nem mellesleg ezzel senki más nem foglalkozik, csak a Jobbik.

Secnir 2013.10.29. 10:50:56

@Zeppeliner:
"Vajon a Novákot is kibasszák majd egyszer a kurucinfóból mert megunják a zsidó-cigány-szláv/román anyást?"

ööö...
...saját cégéből már csak nem basszák ki.

Bee-zony 2013.10.29. 10:56:18

@Kandeláber: „Atyus, téged soronként fizetnek?”
Kis kíváncsi, vatikáni valutáért írtam mind a három és fél sort.

Bee-zony 2013.10.29. 11:11:25

@Meridian74: „Nem mellesleg ezzel senki más nem foglalkozik, csak a Jobbik.”
Igen, ebből élnek, ebből van a 10-15% szavazó. Minél rosszabbul mennek a dolgok Magyarországon, nekik annál jobb. De ebből az is következik, hogy nem szüntetik meg a létalapjukat, csak foglalkoznak vele, mint a fogorvosok a rossz fogakkal, a rákkutató alapítványok a rákkal... Elqúró és társai adtak a Fidesznek 2/3-ot, a Jobbiknak 10+%-ot, mert előtte 2% körül voltak. Viszont a Jobbik sem jobb, mint a MIÉP volt, sőt, egyre rosszabbak, úgyhogy lehet, hogy lesz másik párt is. Az pedig alapból borzalom, hogy Magyarországon mindösszesen kétféle párt van, a judeonácikat kiszolgáló, és a náci-nácikat kiszolgáló – tehát a két szélsőséget kiszolgáló, aztán persze hogy a szocializmus és a nemzetiszocializmus váltakozásából áll itt a történelem. Hol vannak a normális emberek? Mind elmentek már?

Meridian74 2013.10.29. 11:36:01

@Bee-zony: ez is faszság. a Jobbik sem nem náci sem nem fasiszta párt. A problémák tényleges kezelését akarják, különben nem is politizálnak ha látnák azt, hogy a problémák akár lassan akár gyorsan de elfogadható módon megoldódnának. Ezt még maga Vona Gábor mondta, még 2009-ben.

A problémák meg láthatóan nem akarnak szűnni. Lásd pl 2 hét alatt rendet teszünk. Azóta volt kamu sebességmérés trafipax-szal, elharapódzott gyilkosságok, amelyek már egyes politikusok hozzátatrtózóit is elérte, stb. Egyelőre a rendőrség trafipaxra többet költ mint a közrend fenntartására. Ja, meg persze ezres létszámban vonulnak fel, ha a Jobbik vagy Gárda valami megmozdulást szervez...

Void Bunkoid 2013.10.29. 11:51:07

@tesz-vesz: a "ki volt itt előbb" nem különösebben mérvadó, mert ha jólemlékszem, a székelyek is oda lettek telepítve még az államalapítás után ráadásul nem is kevéssel, határőrzési céllal.

Ennyi erővel a Jászság is fellázadhatna itthon belül, hogy a mi anyánkat, őközöttük él a legtöbb olyan akiben még van némi az egykori ősi avar vérből, és az avarok bizony régebb óta itt ücsörögnek, mint mi. Sőt, a kevés fennmaradt, de fennmaradt dísztárgyaik, kulturális referenciák alapján egyértelműen mongol eredetű hunok még az avarok előtt itt tanyáztak jódarabig, elvileg Batu kán és hordája, amikor idejött egy jót rabolni 1241-ben, igazából csak "hazajöttek".

Az amerikai kontinens őslakosait már csak ne is említsük, kivétel nélkül minden amerikai országban az egykori megszállók-gyarmatosítók nyelve a hivatalos.

Annyi a bizonyosság mindössze, hogy előbb éltünk ott szervezett, államszervezet jellegű társadalomban, mint a románok. Mondjuk ez speciel nyomós ok.

Zeppeliner 2013.10.29. 11:56:34

@Secnir: Munkahely,tudás,szakértelem szót én még véletlenül sem találom, lehet rossz a szemem.
De HIT,HŰSÉG az van. Nem marad már a magyarnak lassan semmi csak remény, hogy valaha értelmes ember lesz ennek a szerencsétlen országnak az élén.

Bee-zony 2013.10.29. 12:13:50

@Meridian74: A Jobbik úgy nem náci-náci, ahogy a többi párt nem judeonáci. Az eszmei alap ez, és vannak tagként és szavazóként talmudisták és nácik, csak letagadják (már aki). Egyébként sem a címkék a lényeg, hanem a szélsőség, legyen az bármivel is felcímkézve.
Jó, hagyjuk a címkéket, térjünk a lényegre: mi az ideológiai alap a Jobbiknál, és mi a többieknél?

Még egy szelektív vak… Ez mikor jut el a tudatodig?
„Minél rosszabbul mennek a dolgok Magyarországon, nekik annál jobb. De ebből az is következik, hogy nem szüntetik meg a létalapjukat, csak foglalkoznak vele, mint a fogorvosok a rossz fogakkal, a rákkutató alapítványok a rákkal...”
Foglalkoznak vele? Igen. Megszüntetik? Nem. Kevesebb lett pl. a gyilkosság? Nem.
A MIÉP is foglalkozott vele, de nem szűntette meg, a Jobbik dettó. Írhatod erre, hogy de hát ők csak ellenzékben vannak, onnan meg nem lehet, de ettől még az állítás és a helyzet marad ugyanaz. Patthelyzet, amiből az következik, hogy ezt a tábla lesöprésével lehet megoldani, restarttal, ami lehet egy teljesen új ideológia, ami hatalomra jut (és amihez a Jobbik agyilag kevés, mint mackósajtban a brummogás), vagy teljes szétválás, mint India és Pakisztán, vagy háború, vagy ezek kombinációja. A miért megvan (egymással össze nem férő életmódok és célok), a kérdés a mikor.

Secnir 2013.10.29. 12:18:05

@Zeppeliner:
"Munkahely,tudás,szakértelem szót én még véletlenül sem találom, lehet rossz a szemem."

a szemed jó, valóban nincs ilyen sem a képen, sem a jobbik szótárában. egyedül zagyvának volt valami szakképzettsége, mert ő ugye villanyszerelő volt, de a többi? várj, valamelyik ex-fkgp-s asszem egyetemi tanár (talán).

Bee-zony 2013.10.29. 12:24:18

@Meridian74: Egyébként te, mint a Jobbikot reprezentáló, szépen reprezentálod, már a mondatkezdéseddel is: „ez (is) egy faszság”, aminek érv-értéke nincs, ez csak a te „kulturált” véleményed (vö. sértés) – és látszik, hogy „a kapanyél kilóg a szádból” – és akkor még finoman fogalmaztam.

Bee-zony 2013.10.29. 12:29:36

A talmudisták a szabadság, egyenlőség, testvériség fogalmakat járatták le, aztán ehhez jött a demokrácia, a liberalizmus… A Jobbik viszont mindazon fogalmakat járatja le, amiket beletettek a szívbe, ez a fejlődés. Alaposan végignézték a szótárt, kiírták belőle az összes csaliszót, amivel választókat horogra lehet akasztani.
Idáig úgy gondoltam, hogy a judeonácik Magyarország legalja, de most kiderült, hogy nem, van még náluk is lejjebb, a jobbikosok (mert ők nem náci-nácik, ugye, hanem valami meghatározatlan izék, tehát jobbikosok, ami egy külön kategória, és mindennek a legalja).
Remélem ez már a teljes politikai paletta, és nincs rajta több szörnyszülött.
Tanulni, alkotni, szélsőségektől mentesen – milyen messze van Magyarország ettől?
Jelenleg túl közel van Makó (úgy is, mint vitéz) Jeruzsálemhez, lévén hogy a Jew-York, Judapest, Jeruzsálem tengely része. Az egyik szélsőség léte magával hozza a tükörkép-szélsőség létét is, úgyhogy a jelenlegi Magyarországon ez a választék: rossz és még rosszabb. Ilyen ideológiákkal, és a hozzájuk tartozó mentalitásokkal ez a választék.
Valószínű, hogy az emberek többsége normálisnak születik, aztán rácuppannak valamelyik szélsőséges ideológiára, vagy éppenséggel ilyenbe születnek bele, és nem elutasítják – mert ahhoz azért gondolkodni is kell (elemez, mérlegel, kritizál) – hanem elfogadják.
„A természet irtózik a vákuumtól”, és így van ez a politikában is, valamelyik ideológia betölti az űrt. Az, hogy Magyarországon ezt az űrt két szélsőséges ideológia tölti be, és ezek harca, az katasztrófa, mert a harmadik ideológia, a normális közép hiányzik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.29. 12:54:21

@Secnir: "azért van legalul az igazság, és az őszinteség"

viszont a hazugság és a hazudozás nincs benne, ennyire fontos, ennyivel fontosabb az igazság, és az őszinteség, idióta
te teljesen ostoba vagy? ezt most zárójelbe kérdezem

Csigataposó 2013.10.29. 13:09:55

@tesz-vesz: Azt mikor fejted ki hogy a 100 milliard forint vambevetel, hogyan lesz 4 milliard euro? Illetve 25 forintert hol vehetek nalad eurot errol beszelj.

Bee-zony 2013.10.29. 13:48:56

Perel a Jobbik a konyári ügy miatt
index.hu/belfold/2013/10/29/perel_a_jobbik_a_konyari_ugy_miatt/
(..) A keresetlevél szerint a Jobbik tart a népszerűségének elvesztésétől is. „Felperes létjogosultsága a szavazókon múlik, a bizalomvesztés, a szavazók esetleges elfordulása a politikai süllyesztőbe juttathat bármely pártot, esetlegesen fejlődését, népszerűségének növekedését gátolhatja.”
(...) „ingadozó, nem biztos szavazók, azonnal igazolva látták azon híreszteléseket, melyek szerint a jobbikosok cigányellenesek. Ez különösképpen sértő és hátrányos felperes számára akkor, amikor a köz érdekében dolgozik, nem feledve a hazánkban kisebbségben élőket, külön időt és energiát szentelve a beilleszkedésükre, a valós segítségnyújtás feltételeinek a kidolgozására.” (...)

A Jobbik nem szent, de sérthetetlen, valamint perelnek mindent és mindenkit. Kik is ilyenek rajtuk kívül, hm? A Jobbik a módszereiket illetően egálban van a judeonácikkal. Úgyhogy vagy odaáll valaki valamelyik oldalra, vagy azt mondja, hogy mehet a kukába mind a kettő.
„...ingadozó, nem biztos szavazók, azonnal igazolva látták azon híreszteléseket, melyek szerint a jobbikosok cigányellenesek.” Ezt a dumát... a zsidóknál úgy hívják, hogy hücpe (kb. pofátlanság, pimaszság, cinizmus), amikor az apját-anyját megölő gyerek árvasági segélyt kér; a Jobbiknál ezt minek hívják? Hücpének vagy jobbikosságnak?
Egyébként a népszerűségvesztésük első számú oka maguk a bunkó jobbikosok, minden más csak utánuk következik a sorban, úgyhogy el ne felejtsék beperelni saját magukat is.

Csigataposó 2013.10.29. 13:51:00

@Virág et.: Nyugodtan tedd szurore teszveszt. Modszeresen es tudatosan hazudik. A masik bejegyzesnel mar tetelesen elmagyaraztam neki mi a kulonbseg vpop bevetel es vam kozott. allamkincstar linkel bemutattam neki vam alakulasat es ezekre nem reagal viszont tovabbra is bekopipesztel teljesen irrelvans vamunios bejegyzeseket amiket nem is olvasot es nem is ert. Majd vegere odairja: 4 milliard 8 milliard 20 millliard, ez pedig ugy jon ki, hogy mindenki mas retardalt.

Bee-zony 2013.10.29. 14:10:04

Valóban radikális változás: a Jobbik nem náci, a Jobbik nem cigányellenes, a Jobbik nem is zsidózik.
Hanem mit csinál? Ücsörögnek a Parlamentben, tömik a pénztárcájukat, és közben hülyeségeket beszélnek... Ennyi.
Ebből vagy pártszakadás lesz, vagy egy új párt alapítása – és az lesz a csúcs, ha a Jobbik kettészakad, és mindkét rész kap 2014-ben 4,99%-ot.
Akkor majd magyarázkodhatnak, hogy a Jobbikot nem vette meg kilóra valami gazdag zsidó – és akkor ők alapból ilyen negatív IQ-sok, nyilván, ami a másik „csodálatos” tulajdonság.

Kandeláber 2013.10.29. 14:50:45

@Bee-zony: Már megtörtént.
Párttá alakul a Magyar Hajnal.

Bee-zony 2013.10.29. 15:48:28

@Kandeláber: Aha. Tehát a hatalom- és pénzmániások klubjában Vona rájött, hogy a megalomániája 10-15% szavazóval nem tud ki(és be)teljesedni, ahhoz ennél több szavazó kell, úgyhogy halad tovább a „szent” célja felé. Az addigi keményvonalasok leadva, ők majd átmennek a Magyar Hajnalba, a többiek maradnak, Dúró Dóráék pl. Így már érthető az új, szoftverziós arculat. A Fidesz után ők is elkezdték az újrapozícionálást, a kaméleonkodást. Viszont a kaméleonságnak nem az elvhűség a lényege, hanem az, hogy minden körülmények között a vályú mellett tudjanak maradni, tehát ez az egy elv, amihez hűségesek – mint a Fidesz. Érdekes lesz a kaméleonok marakodása a hatalomért és pénzért, és kíváncsi vagyok, mit csinál a Fidesz a konkurenciával, leszalámizza és kicsinálja, vagy csatlós párt lesz belőle, mint a KDNP-ből?

Vonáék 2006-ban átváltottak utcai üzemmódra, most pedig kaméleon-üzemmódra, úgyhogy ez a „radikalizmus” már régóta megvan bennük.

A „szentháromság”: néphülyítés, hatalom, pénz, és ez megy körbe-körbe. Ha kevés a hatalom és pénz, találj ki új néphülyítést. (Köp.)

„Jobbik kampányfilm akkor és most”
magyarhajnal.com/jobbik-kampanyfilm-akkor-es-most/

Bee-zony 2013.10.29. 16:05:13

Röviden és tömören: „Így lesz a radikálisból ratyikális. ;)”

Meridian74 2013.10.29. 16:36:08

@Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: ""kuruc =/= jobbik"

népszabadság =/= mszp...Ja, de. "

Ha kurucot a Jobbik pénzelné, akkor már "Chanádka" rég kitálalt volna ezzel...

Meridian74 2013.10.29. 16:53:38

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): "Ha kilépünk az EU-ból akkor másnap 1€ = 1000HUF lesz az államadósság elszáll mint a győzelmi zászló."

Hasonló módon szajkóztátok, hogy ha megadóztatják a bankokat, akkor a bankok másnap kivonulnak... azóta is nagy erőkkel vonulnak. Ha rugdosnák őket, akkor sem akarnának menni, mert látják mi van odahaza. Ahhoz képest itt sokkal nagyobb a haszonkulcsuk, ráadásul ha egy felállna, akkor máris ketten verekednének a megüresedett helyért...

Ugyanez igaz az összes multira is. Nem hülyék itthagyni a megszerzett piaci pozícióikat. Inkább alkalmazkodnak.

Dzsentrisvihák 2013.10.29. 16:56:59

@Bee-zony:

Fiacskám, ezzel a harákolással csak magadat minősíted, de nem baj, így legalább megkíméled magad attól, hogy nekem kelljen...

Meridian74 2013.10.29. 16:58:39

@tesz-vesz: én a VÁM-al úgy vagyok, hogy nem baj az ha kevesebb... azt mi fogyasztók fizetjük meg. Persze ha rendes bérszínvonal, és nem ötöde-hetede a Nyugat-Eu-hoz képest, akkor ám legyen.

Meridian74 2013.10.29. 18:00:12

@Bee-zony: ez a "Vona megőrül" nálad valami szellemi mantra? Mert amúgy gyenge erőlködés, egyébként.

Bee-zony 2013.10.29. 18:10:41

@Meridian74: Nálam ez egy felismerés. Nálad persze erőlködés, mert jobbikos szinten állsz. Fejlődj tovább.

Bee-zony 2013.10.29. 18:12:30

„Háttérbe szorítottuk az ízlésünket”
www.origo.hu/itthon/20131028-jobbikos-kepviselok-a-part-uj-fiataloknak-szolo-kampanyarol.html
„Igazodtak a közízléshez, A Jobbik sokfélesége, Megvillantják az emberi oldalukat”

Háttérbe szorították az ízlésüket - miért is? A több szavazat, vagyis a több hatalom és több pénz reményében.
Ha ilyen erős kezdés után is így maradnak, a radikális-ratyikálisok überelni fogják a Fideszt a kaméleonságban (is).
Mi az undorító fokozása? MSZP, Fidesz, Jobbik.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.10.29. 19:01:48

@Bee-zony:
Nem kell túldramatizálni és túlbonyolítani, az egész egy szóval leírható: mézesmadzag.

Bee-zony 2013.10.29. 19:35:05

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Autót nyert harmicezerért, szóvirágokat és videoklipet nyert a szavazatáért; az átverés show folytatódik, naponta újabb nyeremények. Hagyja ki!

Horizont 2013.10.29. 19:45:44

Én nem szerettem ha cigányozott meg zsidózott a Jobbik! Egyet vártam el tőlük. Tökös ellenzéke legyen a Fidesznek!!!!! Ezt sem teljesítette!!! Mellesleg nem csak ők a többi sem! Orbán meg csak hömpölyög, akadály nélkül sodorja el az összes többi pártot vagy magukat annak tartókat, végül elnyeli az egész országot a "határontúllal" együtt. És ezt bizony hagyta a Jobbik!!!! Is!

Bee-zony 2013.10.29. 20:07:23

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): A használata, és a fogalom eredete (állítólag): vadász (madarász) mézzel bekent madzagból hurkot formálva madarat fog, akár két lépésben is: a mézre rámennek a bogarak és a legyek, ezekre pedig a madár.

Bee-zony 2013.10.29. 20:26:06

@Horizont: Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki
a szívemről, ha szavaztam, csak néztek rám...

Nem tudtam, hogy a szavaást könnyen kell venni,
És vigaszt sosem kereshet a jobbos már...

Örökre el kell temetnem a boldogságot,
Kit szavazattal szerettem, rossz volt hozzám!

(Koós János, kissé átköltve)

Meridian74 2013.10.29. 21:24:14

@Bee-zony: "...és közben hülyeségeket beszélnek... "
Ez inkább rád igaz, úgy látom.

Bee-zony 2013.10.29. 22:44:01

@Meridian74: Érvek 0, minősítés 100% = jobbikos. Színvonal? Ez a legalja.
Ami a hülyeségeket illeti, nem én fogom megírni a Vona Gábor válogatott hülyeségei c. könyvet, mert ennyi fáradságot nekem nem ér meg, úgyhogy itt csak egyet említek a mostani „terméséből”: Vona: „...neki kevés a kormányfői tisztség, annál nagyobb az ambíciója.”
kuruc.info/r/2/119508/
Ha neked csak egy ambiciózus ember, és nem egy megalomán diktátor, akkor lesz még neked meglepetés. Szaddam és Kadhafi sem egyből diktátorként kezdték, hanem kifejlődtek. Vona évről-évre egyre vadabb dolgokat mond, csökken a realitásérzéke, egyre jobban eltávolodik a valóságtól, és nem lesz neki jó vége: vagy a bolondok háza (mondjuk most is ott van, csak az még nem a sárga ház), vagy a diktátorok szokásos sorsa, magával rántva a híveit is.
Jim Jones is „teljesen normális” ember volt; és gondold el, ő csak egy kis szekta fölött uralkodott, Vona Magyarország fölött akar uralkodni… Mivel progresszív a betegsége, évről-évre rosszabb lesz, és el fog jönni az az idő, amikor – hacsak nem vagy teljesen vakhitű szektatag, olyan, akiknek a szektavezér az isten, mert pont olyan bolondok, mint ő, és vele mennek a halálba – már te is kénytelen leszel észrevenni. Az USA-ban jogod van hülyének lenni (in America you have a right to be stupid) ezt John Kerry mondta, és úgy látom, hogy itt is érvényes. Demokrácia, liberalizmus, szabadság – a hülyeséghez való jog megvan a radikális ratyikális Jobbik által is, és élnek is vele, folyamatosan. Ebből már csak egy jó, normális, élhető ország lehet, ugye?

Meridian74 2013.10.29. 22:50:22

@Bee-zony: "...Ami a hülyeségeket illeti, nem én fogom megírni a Vona Gábor válogatott hülyeségei c. könyvet..."
Ezt meg tudom érteni, mert a végén rádsütnék, ez nem Vona hülyeségei, hanem a tieid. De egyébként annyit süketelsz itt feleslegesen (mert egyébként már rég nem olvasom végig, mivel túl fárasztó a szófosásaid - egyébként fizetnek érte, vagy mi?), hogy inkább írjál te könyvet, hátha sikere lesz; annyi Debreczeni-féle szardobálós közé jól beleilleszkedne a kínálatba...

Bee-zony 2013.10.29. 23:23:41

@Meridian74: Ha ez neked sok betű, akkor ajánlom az első osztályos olvasókönyvet, abban kevés betű van, és sok kép.
A jobbikos propagandaanyag (pártprogram) sok betűjét persze el tudtad olvasni, kettősmércés szektatag.

Bee-zony 2013.10.30. 01:15:02

@Meridian74: „…egyébként fizetnek érte, vagy mi?”

(Ha már csak szótagolva tudsz olvasni, mert ennyit segített neked a Jobbik a szellemi leépülésben, akkor kérj meg egy 2. osztályos tanulót, az majd felolvassa, és adj neki érte pár forintot.)

Nekem nem fizet ezért senki, magánszorgalomból írom, ahogy igyekszem megérteni a világot (és közben néha túlságosan előre haladok a lemaradottakhoz képest).
Mögöttem (már) nincs párt. Mögötted viszont van; és ahogy a többi pártnál, a Jobbiknál is lehet választani, hogy vagy aljas lesz valaki pénzért, vagy pedig hasznos idióta ingyen. Az állatfarmi rendszerben ez a választék: vagy kihasználó, vagy kihasznált. Te melyik vagy? (Az „egyik sem” nem választható opció abban a rendszerben.)
Én egy mérsékelten hasznos idióta (szimpatizáns és szavazó) voltam, egészen a ratyikális változásukig, ami egybeesett azzal, hogy Vona dolgaival tele lett a „hócipőm”.

Vonáról írjon könyvet az, akit Vona kirúgott a pártból, biztos lenne róla mondanivalója.
Az is „jó”, hogy egy szélbalos firkászt emlegetsz itt; tőlem írhat róla ő is, bár azt kétlem, hogy sokat tudna róla írni, mert nem a széljobbos körökben járatos.

Bee-zony 2013.10.30. 01:27:38

A Jobbik elindult a kaméleonosodás útján – és miért kellene bárhol is megállniuk, ők nem nácik, nem cigányellenesek, stb., és így elhárulnak az akadályok a Fidesz-Jobbik koalíció útjából is… Korpa közé keveredtek, megették őket a disznók (avagy bedarálta őket a rendszer), és kész, vége. Így lett a Jobbikból a Legrosszabbik.
Radikálisból 3 és fél év alatt puhatestű ratyikális parlamenti polippá válni, ez radikális változás, valóban.
Mivel most újrapozícionálták magukat, újra fel kell tenni a kérdést: kiket képviselnek? Vona a saját diktátori ambícióját, a többiek felhasználásával, ezt már tudom; és a többiek? Ezt nem tudom, csak azt, hogy kilépett belőlem a Jobbik, és már nem zavar, ha olyanok, mint a cseresznyemag: kicsik és köpnivalók.
A protest-szavazatomat megkapja a Magyar Hajnal – nem mintha olyan nagyon egyetértenék az ideológiájukkal, amit nem is nagyon ismerek még, viszont belőlük még nem lett ratyikális polip, még megvan a tiszta lap. Ha már nem lesz meg, akkor a szavazatom sem lesz meg – valamit valamiért. Van valami kis elvárás a részemről, az elvárt minimum, de a mostani Jobbiknak már ez is túl magas.

Kandeláber 2013.10.30. 08:45:37

@Bee-zony: Ha szted Vona "megalomániás", akkor Gyurcsány mi a 4 %-val? :D

Bee-zony 2013.10.30. 10:05:14

@Kandeláber: Gyurcsány a pszichopatás Hibbant Néró, és ő is csak egyre őrültebb lesz – de ő legalább volt miniszterelnök, belső puccsal, és onnan küzdötte le magát, és közben indirekt módon adott a Fidesznek 2/3-ot, és a Jobbiknak 12%-ot. Az MSZP pedig megérdemelte, ők puccsolták meg Medgyessyt (a bevezetni akart lop stop program miatt) Gyurcsány vezetésével.
Megalomán Vona zsebdiktátor álmodik a miniszterelnökségről, és annál is többről, és közben a valóság nem érdekli, mert a saját álomvilágában él. Ő (is) jó helyen volt jó időben, mert Kovács Dávidék leléptek (a pénzzel) így lehetett pártelnök, de ez olyan, mint az egyszeri lottóötös, és most éli fel a nyereményt.

Bee-zony 2013.10.30. 10:29:21

A párt érdekképviselet (is); én segítek nekik azért, hogy cserébe az én érdekemet, világnézetemet (is) képviseljék. Ha én segítek nekik, ők pedig nem az én érdekeimet, világnézetemet képviselik, akkor ott van vége a történetnek.
A csalódás után az érdektelenség következik.
Úgy látom, hogy a Jobbik két út közül választhat, és egyik se jó. Vagy lesznek a hanyatló szakaszú MIÉP 2, ahol van néhány száz párt-szektatag, akik a végsőkig kitartanak, és közben lassan elenyésznek, vagy pedig tovább kaméleonkodik a Jobbik – akkor viszont konkurenciája lesz a Fidesznek, mert az általuk elfoglalt mezőn aratnak, úgyhogy a Fidesznek csinálnia kell valamit velük – vagy a Kisgazdapárt, vagy a KDNP sorsa, és a kisgazdáké sanszosabb.
Elkúrták – több mint bűn, hiba –, és nincs már bennük reményem. Az utolsó keresztet felállíthatják a saját sírjukra. R.I.P.

Meridian74 2013.10.30. 10:52:15

@Bee-zony: nagymennyiségű szövegekkel nincs bajom... de amikor lépten-nyomon redundánsan nyomod ugyanazt a süket dumát, na azzal igen. Kinek írod? Mert itt már mindenki átlépi, legfeljebb egy-két sorra rápillant, aztán lép tovább. Nincs erre idő.

Meridian74 2013.10.30. 10:54:51

@Bee-zony: "Gyurcsány a pszichopatás Hibbant Néró,"
Gyurcsány képes volt ma kijenelnteni, a kamerák objektívébe, mikrofonok tucatjaiba, hogy a bajai videót a fidesz csinálta. ROFLMAO. Mindezt rezzenéstelen arccal... a "trükkök százai"-nak tudója. MUHAHAHA.

Ki hisz ennek a futóbolondnak még?

hardenberg 2013.10.30. 13:12:46

Nemzeti ratyikálisok. Phű.

Bee-zony 2013.10.30. 16:19:37

@Meridian74: Gy. Ferenc gátlástalanul és céltudatosan hazudik. Ez a Csubakka-védelem egyik epizódja, lásd itt:
„Ilyen egyszerű a bajai videós ügy”
index.hu/velemeny/2013/10/20/ilyen_egyszeru_a_bajai_videos_ugy/
A normálisok tudják, hogy hazudik, de ők eddig sem szavaztak rá, tehát őket nem fogja elveszíteni, a fanjait (vö. notórius hazudozók klubja) pedig eggyel több vagy kevesebb hazugság nem zavarja.

És a Vona futóbolondnak hányan hisznek még?

Minden pártnak van egy kemény magja, azokból, akik egyrészt lelkileg hasonlítanak a vezetőjére, másrészt már túl sok időt és energiát fektettek a pártba ahhoz, hogy ott hagyják – még ha tudják is, hogy rossz, de nem hagyják el, mert benne van a fél életük.
Minél több időt-energiát fektet be valaki valamibe, annál nehezebben hagyja ott; még ha tudja is, hogy rossz, kitart mellette a végsőkig, hátha megjavul. Aztán persze nem javul meg… De mindig vannak legkitartóbbak, utolsó csatlósok; és Magyarországon az utolsó csatlósságra lehet számítani.

„Kognitív disszonancia”
hu.wikipedia.org/wiki/Kognit%C3%ADv_disszonancia
Szép példa vagy erre:
A választott alternatíva ellen szóló érvek figyelmen kívül hagyása.
A választott alternatíva felértékelése és a nem választott leértékelése.

„Kinek írod? Mert itt már mindenki átlépi, legfeljebb egy-két sorra rápillant, aztán lép tovább. Nincs erre idő.”
Ha azt írtad volna, hogy te átléped, stb., az korrekt lett volna. Így viszont, vagy mindenkit megkérdeztél, vagy hazudsz.
Mennyivel vagy különb Gyurcsánynál? Annyival, hogy nem annyira nyilvánosan, és nem annyit.
És ha annyi lehetőséged lenne rá, mint neki?
Vajon miért kívánja a valódi kétharmad a fenébe mindegyik parlamenti pártot, hm? Csak nem azért, mert mindegyikben hemzsegnek a hazudozók, pszcihopaták, és a többi aljadék?
De azok is hülyék, akik hagyják, hogy így legyen, mert ha hagyják, akkor mindig így lesz, mert a fent említettek azért motiváltak és kitartók is. „A pöcegödörben mindig a legnagyobb darabok vannak legfelül.” /Murphy-törvény/

Bee-zony 2013.10.31. 01:44:05

„…and now something completely different.” – déjá vu. Történelemismétlés azoknak, akik még mindig nem tanulták meg.
De ha eljutnak odáig, hogy szavazni lehet rájuk, dafke kapnak tőlem egy szavazatot 2014-ben.

„A Magyar Hajnal 2013. október 31-én csütörtökön 11 órai kezdettel sajtótájékoztatót tartott volna az Országház sajtószobájában az alábbi témákban
- Megalakult a Magyar Hajnal és elindul a választásokon
- Miért volt erre szükség?
- Mik a céljaink, mit akarunk?
(...)
Az esemény azonban nem marad el, hanem ugyanakkor, de a Nagy Imre téren tartjuk meg, ami a Kossuth tér sarkán van.”
magyarhajnal.com/kover-letiltotta-a-magyar-hajnal-parlamenti-sajttajat/

A pártprogram:
magyarhajnalmozgalom.hu/?page_id=24

„Csodálatos” dolog a demokrácia, kétfarkú kutyáékra nem lehet szavazni, mert komolytalanok, magyar hajnalékra viszont lehet, mert ők komolyak; ami nem számít, az a károkozás várható foka. Hogy is számítana, mert akkor a parlamenti pártokat is ki kellene zárni…
Akkor, hajrá, ha van rabbi(judeonáci)képző, akkor legyen hitlerjudendképző is: kettősmérce helyett legyen szimmetria; a normális szavazó azzal csak nyer, ha a szélsőségesek lekötik egymást.

Bee-zony 2013.10.31. 02:08:08

Ezt is észben kell tartani: azok a pártok, amelyek abból élnek, hogy minél rosszabb helyzet van Magyarországon, nekik annál jobb, mert attól nő a rájuk adott szavazat, ők nem fogják felszámolni a létalapjukat jelentő problémákat, hanem csak foglalkoznak vele.
Egy viszonylag normálisan működő Magyarországon a Jobbikra adott szavazatok aránya 2% körül van (volt, lesz), és be sem jutnak az Országházba. Ahhoz hogy bejussanak, problémának, cigány / zsidó / politikusbűnözésnek, stb.-nek kell lenni. Fel fogják számolni a létalapjukat jelentő problémákat? Dehogy fogják – csak foglalkoznak vele. MIÉP, Jobbik, Magyar Hajnal, ezek mind „foglalkozós” pártok, és tőlük ugyanúgy nem fog megoldódni a probléma, hanem fenn fog maradni, mert addig vannak az Országházban, amíg a probléma fennáll, ahogy azoknál is ez a helyzet, akiknek a bűnözők a szavazóbázis része.
Ezeket a problémákat csak olyan párt számolja fel, amelyiknek nem a bűnözők, stb. problémák megléte a fő profilja, nem ebből élnek, hanem a minden körülmények között érvényes fő programjuk hasznos mellékhatásaként szűnnek meg ezek a problémák, tehát ami másoknál fő cél, az náluk csak a fő céljuk hasznos mellékhatása. Ez lenne az a harmadik típusú párt, amilyen még nincs az Országházban...

Zeppeliner 2013.10.31. 10:28:49

@Secnir: Nekem még a Murányi jutott eszembe az alelnök asszem.
Régen Jaguarral foglalkozott, mint autószerelő,forgalmazó.
A többi az tényleg egytől egyig bölcsész,történész.
Magyarul semmit nem csináltak még az életben és nem is értenek semmihez.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.31. 11:48:56

Ha jól tudom, akkor a Vona állítólagos elmebetegsége körüli suttogó propaganda annak nyomán indult meg, hogy Vona közölte, a miniszterelnöki pozíció "neki nem elég". Erre indult be az ugatókórus.

Nos, innen mindenki eldöntheti hogy Vona mit mondott és hogyan értette:
www.youtube.com/watch?v=BgKQsG7czQE

Bee-zony 2013.10.31. 18:53:35

Az előző postban (A Jobbik új imidzzsel próbálkozik) már ki lett vesézve ez a téma:
vastagbor.blog.hu/2013/10/25/a_jobbik_uj_imidzzsel_probalkozik/fullcommentlist/1#c20895927

Az a véleményem, hogy aki végig bírja nézni ezt 42 perces pártvideót a Jobbik fanokon kívül, az egy mazochista, lévén hogy fárasztó és unalmas (a szöveges összefoglaló meg ugye „nem az igazi”, kimarad belőle egy csomó kötőszó és összekötő mondat); aki pedig végig akarja nézetni, az egy szadista.
Szado-mazo videó, jó nézegetést. :)

Bee-zony 2013.10.31. 18:59:15

A Jobbik hamar mar… hiába, a konc az konc.
„Tízfős asztaltársaság próbál párttá alakulni Magyar Hajnal néven - Jobbik: "kamupárt"”
kuruc.info/r/1/119740/
(…) „…s annak ellenére, hogy indulni kívánnak a választásokon, nem rendelkeznek se programmal, se koncepcióval.” (…)
Mi lenne, ha Dúró Dóra tájékozódna, mielőtt nyilatkozik? Esetleg nem égetné le magát… A M. H. programjának linkjét lásd 5 hozzászólással feljebb.

Bee-zony 2013.10.31. 19:02:52

...vagy 6 vagy 7, szóval itt van:
A pártprogram:
magyarhajnalmozgalom.hu/?page_id=24

Bee-zony 2013.10.31. 20:17:10

Egy másik szado-mazo kategóriás videó, csak nagyon elszántaknak, kroko tanár úrtól, „A JOBBIK október 23-i tüntetése (2013)” – mit mond az egyik, a másik, a harmadik, és mit mond Vona.
www.youtube.com/watch?v=-SPa02MXe0o
Megalomán-autista-szkizofrén Vona legalább egyszer mondott (pontosabban, rikácsolt) igazat is: „…ez azt jelenti, hogy mindenki hazudik! Hogy az összes hazudik.”
Vona néhány éve írta krokonak egy vitában, hogy neki (ti. krokonak) valami beütése van.
Krokonak valóban van valami beütése, viszont mostanra már egálban vannak, és kroko is írhatja ugyanezt neki.
Ennyit a szuperintelligens és teljesen normális Jobbikról, ami mostanra már nem is kicsit a pénzről szól, és érződik is rajta.

Végül de nem utolsó sorban:
Zagyva György Gyula: „Olyan ez, mint a Túró Rudi: azt sem azért veszik meg az emberek, mert látták a buszmegállóban, hanem mert ettek már, és ízlett nekik. A plakát csak eszükbe juttatja.”
Barna és büdös, és Túri Rudiként akarják eladni, mi az? Zagyva fején találta a sz…t.

Bee-zony 2013.10.31. 21:34:13

A bibi:
(ráadásnak egy komment, nem tőlem, hanem egy másik látó embertől)
„...ismerem a Jobbikban történő tülekedés és ambíciók egyéni kiteljesedését......és kívülállóként azt látom, hogy minden politikai ambícióval ellátott emberke, pártfüggetlenül, megeszi majd egymást pld a pártlistás helyekért. Fele ekkora parlament lesz, fele ennyi képviselő. A Jobbik, parlamentbe kerülése jó. De a céljaikat nem tudták valóra váltani politikai szinten, és ez nem csak az ő hibájuk. Ez kudarc!! A látszatdemokrácia ma már egy kívülálló választó részére a képviselő jelölt csúnya szóval munkahelyi ambíciója. Választóként régi nemzeti szavazók (értelmiség) el sem fogunk menni szavazni. A Fidesz úthengere komunikációjával és Kubatov módszereivel meg fogja nyerni a választásokat, a baloldal már agóniában van, szdsz-es szindrómában szenvednek.....
A nemzeti oldal oly mértékben megosztott, - most már veletek ez még szélesebb - hogy esélye sincs kormányra kerülni. Márpedig, ha nincs erre esély, felesleges szavazgatnunk. Ráadásul, a nemzeti oldal képzettsége, felkészültsége véleményem szerint nem kormányzó képes! Hatalomra kerülésükkel a nemzeti radikális erők nem lennének képesek az államigazgatásban és a kormányzásban, járásokban és megyékben képzett és felkészült emberekkel dolgozni, és a reformokat elindítani. Hiába van/lesz jó program, nincs senki aki ezt majd végrehajtsa. Hiába látod a problémákat, hiába látod a megoldást, ha nincs megbízható jogkövető képzett végrehajtó állomány. Sajna ezt én így látom, ezért mi nem fogunk szavazni, és sajnos ez nem csak az én véleményem. Persze, jöhetsz a bizalommal, az esélyekkel, de láthatóan ezeknek nincsen realitása. A Jobbik láthatóan formát vált, nyílván az egyéni ambíciójuk és nem a választóik érdekében, s igyekeznek majd bejutni, "munkahelyet" szerezni. Számukra ez a cél, nem a kormányzás...ők is tisztában vannak azzal, egy tucat fecske nem csinál nyarat. Sajnos, a nemzeti oldal szavazóit, szervezeteit ma nincs olyan ember aki egyesítené.....olyan, aki erre képes lenne, olyan van, de ez számára is elsülhet rosszul, gondolok itt a primitív, helyesen írni sem tudó, agresszív erőből-gyerünk szavazókra. A nagymagyarizmus, a kommunikációs lehetőségek szélesedésével, pld a net, jól lejáratta magát....így a szavazók ezt látják, mert ők ezt láttatják....”

Bee-zony 2013.10.31. 23:42:48

A negatív csúcs, a Mariana-árok… ha nem látom, el se hiszem, hogy ilyen van.
Nem csodálom, hogy Vona megőrül, mert ez az egész tömény őrület és abszurditás.

„Pősze Lajos: A Jobbik csak egy horda”
www.hir24.hu/nagyinterju/2013/09/19/posze-lajos-a-jobbik-csak-egy-horda/
(...)
Ön a Jobbik listájáról került 2010-ben az Országgyűlésbe, de pár hónap után kizárták, mondván, „végleg eltávolodott a párt irányvonalától”. Ez elég ok a sértődésre. Sőt egy zagyvai köpőhadműveletet is indokol.
Legkevésbé sem a sértődöttség beszél belőlem. Egyszerű matematika, meg kell nézni az időköziket, mondjuk Szigetszentmiklóst: mostanáig a párt egyik főhadiszállásának számított, a parlamenti frakció jelentős része onnan jön, 10-12 százalékot kellett volna hozni, ehhez képest pár hete mindössze öt százalék jött össze!

Miért?
Mert az országnak nem jön be a jobbikos politika.

Melyik része? A cigányozás, zsidózás?
Leginkább azok. A zsidózás sehol nem jön be. Egyrészt mert a kulturált embereknek – márpedig Magyarország jelentős része mégiscsak Európához tartozik – nem jön be a zsidózás, a magyarok zöme eleve ösztönösen tartózkodik az ilyen viselkedéstől. A cigányozás ugyan bejön, de csak bizonyos régiókban, az ország talán egyhatodában, például Borsodban, de ott sem ér többet 8-10 százaléknál. Nagyon rosszak a párt kilátásai. De ugye onnan indultunk ki, hogy 6-8 százalékos eredmény éles helyzetben csodálatos eredmény lenne, és az reálisan hét parlamenti hely. Az elnökség meg nyolctagú. Hát még ők sem kerülnek be mindannyian! Hogy jutna hely Zagyvának?
(...)
Tegyük föl, hogy tényleg csupán hét mandátum jut a pártnak. Az mire lesz elég?
A szétesésre. Egy pártot képtelenség úgy életben tartani, hogy a megyék kétharmadából nincs képviselője a Parlamentben.

Majd az önkormányzatin szereznek helyi mandátumokat.
Addig nem bírják ki. A tagságban már most óriási a kiábrándultság, a szervezetek zöme feloszlott, megszűnt.

Vona?
Ő már most sem ura a helyzetnek, nincs befolyása arra, mi történik a Jobbikban.

Kinek van?
Meglátásom szerint Szabó Gábor irányít, egy másfajta erőtérben, másfajta csoportra támaszkodva pedig a Novák Előd, és talán… Talán nincs is más. Vona csak figyeli az eseményeket.

A betyársereges, hatvannégyvármegyés világban azért komoly befolyással bír a párt.
Fordítva. Azok mozgatják a Jobbikot.

Ha a Jobbik szétesne, hová csapódna a szélsőjobbos közönség? Párt kell nekik.
Össze-vissza szervezgetik magukat. Amíg a gazdasági helyzet nehéz, amíg rosszul működnek a rendvédelmi szervek, addig szabadon virulhatnak az anarchisták, a szélsőségesek. Talán azt hiszi a hatalom, hogy ez ellen nem kell fellépni, majd elmúlik magától. Pedig kezelni kell a társadalom betegségeit.

Mi a túrót keresett maga a Jobbikban?
Azért hívtak, arra kértek föl, hogy egy európai szinten is védhető, nívós programot írjak a pártnak.

Nyilván ismerte a Jobbikot, tudta, hogy cigányoznak, zsidóznak olykor.
Én azt nem tudtam.

Hogyhogy?
Nem tudtam.

Úgy vállalt velük közösséget, hogy nem ismerte a csapatot?
Nem. Amikor 2009-ben, az EP-választások előtt felkértek, nem ismertem őket. Megmondom őszintén, hogy bár én is használok internetet, visszamenőleg biztos, hogy egy vagy két alkalomnál többször még a nevét sem láttam a pártnak.

Úgy lépett be ebbe a politikai vállalkozásba, hogy…
Nem léptem be sehova se, már bocsánat.

Jó, akkor úgy vállalta a programírást és a választási listán való szereplést, hogy…
Nönönö! Ez egy folyamat. Először felkérést kaptam, hogy szakmai kabineteket hozzak létre, és kezdjek programot írni. Beleegyeztem. Megjegyzem, a szakmai kabinetek egy részében nem is ült Jobbik-tag.

Úgy írt programot, hogy nem volt tisztában a párt, hogy is mondjam, szellemi alapvetéseivel, irányultságával? Hogy jobbos vagy balos…
Nem. Nem is volt alapvetése a pártnak.

Ott van például a neve.
Mondom, nem volt alapvetésük, én csináltam meg a programot.

Csak állt valami a megrendelésben. Ha már ön nem ismerte őket, bizonyára elárulták, milyen brigádnak kell az a program.
Az volt a kérés, hogy egy középre nyitó párt nívós programját alkossuk meg. Ergo azt érzékeltették, azt sugallták, hogy szabadulni akarnak a múlttól, ezektől az általuk is szinte elítélendő jelenségektől.
(...)

Bee-zony 2013.11.01. 01:59:21

Annó gondolkodtam azon, hogy került bele Pősze a legfelső (most már azt is tudom, hogy piszkos) 12-be a Jobbikban, és arra a következtetésre jutottam, hogy bevásárolta magát, csak az nem volt világos, hogyan.
Így már megvan a kézenfekvő megoldás, ő külsősként megrendelésre megírt a Jobbiknak egy jól kinéző pártprogramot („egy középre nyitó párt nívós programját”, és akár le is vehette a polcról, ha pártprogram-íróként előre dolgozott), és mindezt úgy, hogy előtte gyakorlatilag nem is tudott semmit a Jobbikról, és cserébe nem a Jobbikosok pénzéből fizették ki, hanem adtak neki egy képviselői helyet – majd kifizetik Pőszét az adófizetők. Aztán persze hogy nem mondott le a képviselőségről, amikor neki ez a fizetsége a Jobbiktól. Az is érdekes persze, hogy Jobbikék hogyan akadtak rá a pártprogam-íróra; beajánlotta egy másik párt, amelyiknek már írt programot, vagy pedig közzétette az eddigi referenciamunkáit? Mivel megjárt már néhány pártot, lehettek referenciamunkái...
Nem vagyok büntetőjogász, de ezt a kérdést én is el tudom dönteni: ez a módszer (pártprogramot megrendelni és képviselői állással kifizetni) nem ütközik a jó erkölcsbe, ez nem korrupció? De.
Amit meg nem hiszek el a Jobbiknak (most már azt sem, amit kérdeznek), hogy a képviselőséget csak úgy grátisz adták neki, és nem volt a biznisz része.
A megrendelők pedig tudták, hogy ezt a programot nem kell megvalósítaniuk, biztonságosan távol vannak ők attól, és ez csak arra kell, hogy nézzétek, milyen jó a Jobbik programja (egy szép vágylista), és oh, ah, jááá, aléljatok – az ügyesen elrendezett szavak és mondatok gyűjteménye az átverés egyik fontos kelléke, a csali, amire ráharapnak a halak, avagy a mézesmadzag-hurok a madaraknak.

Az aktuális kérdés: ezt a szívet is külsőssel csináltatták (netán zsidóval, mert ők ebben úgyis profik), vagy ez a csilivili szógyűjtemény már saját?

A csaliszavak: átláthatóság, tisztesség, becsület, korrektség
A valóság: kamarilla-politika, tisztességtelenség, becstelenség, korrupció

A Jobbik tényleges pártprogramja:
Jobbik –> Legrosszabbik –> A történelem szemétdombja

Bee-zony 2013.11.01. 23:29:14

Nem elfelejteni, hogy Kisgergely András nem egy jobb, magasabb erkölcsi és szellemi szinten álló politikus, hanem egy másik politikus, és nem az erkölcsi és szellemi színt nőtt, csak a választék színesedett; lett egy új NBIII-as politikuscsapat.

Az aláírt eskü
(…) „Amennyiben szent ügyünk képviseletére a Jobbik országos elnökségének kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válok, úgy képviselői mandátumomat azonnal visszaadom. Isten engem úgy segéljen!”

Kisgergely nem országgyűlési képviselő, hanem önkormányzati képviselő Ózdon, és ez nem olyan nagy szó. A nagy szó az, hogy még erről sem volt képes lemondani. A képviselőség és a pénz maradt, az eskü és a becsület ugrott, úgyhogy a hit és bizalom az ő esetében már nem jöhet szóba.
Mammon az istene neki is, úgyhogy ennyi erővel lehetne akár zsidó is… Elképzeltem, hogy valamelyik gazdag zsidó az egyik gój sameszén keresztül megkeresi Kisgergelyt egy kedvező pénzügyi ajánlattal (4 magyar felmenővel rendelkező samesz jó vétel a megtévesztéshez), és Kisgergely visszautasítja… aztán felébredtem.

1 zsidó ajánlatot már el is fogadott, a milliárdos Zuckerberg Facebook nevű kémprogramjának üzenőfalát (akárcsak a kuruc.info). Közös istennel miért is ne lenne meg a zsidó kapcsolat?

„Tízfős asztaltársaság próbál párttá alakulni Magyar Hajnal néven - Jobbik: komolytalan formáció, céljuk a pénzszerzés”
kuruc.info/r/1/119740/
(A hírből kimaradt egy „a” betű: a Jobbik: komolytalan formáció, céljuk a pénzszerzés,.íA továbbiakban viszont megvan az „is”: Jobbik: a Magyar Hajnal is csupán egy „kamupárt”)

Itt magyarázza meg Kisgergely, hogy az esküszegés az nem esküszegés (már akinek lehet, a szöveg egyértelmű, amit aláírt, és nincs benne az elnökségre vonatkozó további feltétel, hogy ha ők alkalmatlannak találtatnak a másik fél részéről, akkor nem kell visszaadni a mandátumot; másrészt az esküszegésnek nincs szankciója, a pénz meg pénz, és a becsületért nem adnak kenyeret vagy sört a boltban, és akkor ugye miért ne a pénzt válassza - ennyit a pártvezető nagymagyarokról):
„A Magyar Hajnal válasza: meghajlunk Dúró Dóra előtt”
magyarhajnal.com/a-magyar-hajnal-meghajlik-duro-dora-elott/

A görögöknél már elkezdődött…
„Két embert lőttek le a görög neonácik pártirodája előtt”
index.hu/kulfold/2013/11/01/ket_embert_lottek_le_a_gorog_neonacik_szekhaza_elott/

Bee-zony 2013.11.01. 23:57:47

Aki megállapítja, hogy mindegyik magyar(országi) parlamenti párt fehérgalléros bűnszervezet – a megállapítás helyes, igazolják a történések, a tények.
Aki ennek alapján levonja azt a következtetést, hogy a becsületes embereknek nem kell elmenni szavazni, mert nincs kire – a következtetés téves, ha a legkisebb kárt, mint az ilyen körülmények között elérhető optimumot keressük. El kell menni szavazni, azért, hogy a parlamenti fehérgalléros bűnszervezetek között az erőviszony minél kiegyenlítettebb legyen, mert akkor lopnak a legkevesebbet, ha az egyik tolvaj lefogja a másik kezét, és viszont, mert ha valamelyik társaság túlsúlyra jut, akkor beindul a szabadrablás, az „einstand”, lásd most. Győztes párt mindig lesz, megszavazza a bűnszervezet tagsága és a holdudvara (ha nem éri el a jelenlegi szükséges küszöböt a szavazók száma, akkor lejjebb veszik a szintet, és kész), úgyhogy ezen a helyzeten nem segít az, ha valaki nem megy el szavazni.
El kell menni szavazni, a kicsiket erősíteni, a nagyokat gyengíteni. Nem azért mert jó – egyik sem jó – hanem azért, hogy minél kisebb arányú legyen az elkövetett lopás.
A legkevésbé ellenszenves gyengére kell szavazni, ha van ilyen, ha nincs, akkor pénzfeldobással, vagy kockadobással választani a gyengék közül – és így a becsületesek is megtették a hazafias és demokratikus kötelességüket, törődnek a közügyekkel és az ország javulásával. A legjobb persze egy becsületesekből és hozzáértőkből álló párt lenne, de amíg ilyen nincs, addig ez a megoldás eredményezi a legkisebb rosszat.

süti beállítások módosítása