Skip to content


       Szűrés lista

Történelmi Este

Péntek este a Magyar Televízió úgy gondolta, hogy egy igazi médiatörténelmi pillanattal, mit pillanattal, egy egész műsorral ajándékozza meg a pár százaléknyi, hűséges és kitartó nézőit.

Először is sikerült egy igazi nagyvadat becserkészni, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úr tisztelte meg közmédiát azzal, hogy interjút adott a műsornak, amit ki más is csinálhatott volna, mint a műsor házigazda-műsorvezetője, a máris legendává vált közmédiás, Obersovszky Péter, a mi Ron Burgundynk.

orban113.gif
Ha gyorsan kellene mondanom egy olyan interjút, amit a jövő digitális e-tankönyveibe kellene beépíteni erről a 4 évről, akkor a szintén legendás Matolcsy "hángérien féritél" interjúja mellett a csodálatos Schmitt Pál-interjút mondanám.

Obersovszky szeptember elején kapta meg a közmédia napi közéleti-politikai műsorát, és emellett a vasárnapi este a Lényeget is ő vezeti. Tökéletes választás volt erre a feladatra, Péter nem tud hibázni, hibátlanul hozza azt, amit kértek és elvárnak tőle abban a székben.



A pénteki műsor nemcsak azért volt különleges, mert Obersovszky kérdezte Orbánt, hanem mert után az elhangzottakat elemezte Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével. Nem vicc. 

És ez még mind semmi.

Rogán Antal után jött még egy vendég, Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője, akivel a miniszterelnök és a frakcióvezető által mondottakat elemezte, kontextusba helyezte a kedves nézőknek és Obersovszky Péternek. (Illetve az "elemzés" szó túlzás.)

Sajnálatos, hogy nem volt elég tökös az MTVA hogy kimaxolja az estét, és megcsinálja a Tökéletes Kört.

Obersovszkynak interjút ad Orbán -> ezt elemzi Rogán Antal -> az elhangzottakra bejelentkezik és egyből reagál a kormányszóvivő (Gíró-Szász) vagy a 4 szóvivő-droid közül bármelyik -> a közszolgálatiságon azonban nem eshet csorba, ezért úgy illik, hogy reagáljon a kisebbik kormánypárt is, vagyis Harrach "Ciceró" Péter. Legvégül pedig Obersovszky elmeséli, hogy neki milyen nagy élmény volt ennyi nagy emberrel beszélgetni, közszolgálatilag, természetesen.

interjúkör.jpg
A péntek esti Az Este.

00:51 - 16:25: Az Orbán-interjú
16:25 - 24:00: Rogán Antal
24:00 - 31:41: Barcza György, Századvég

Obersovszky nyolc kérdést tett fel Orbánnak, hármat-hármat Rogánnak és Barczának. Nem tudok kiemelni egyet sem közülük, mindegyik művészet & tökély a maga nemében.

Szerintem megér évi 78 milliárd közpénzt, szerintetek?

Digidugi alkotásától pedig elhatárolódunk:

orban_digidugi.gif

Címkék: közszolgálat

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr165639636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.18. 09:59:04

Jól tettem, hogy a "Válság vágóképei" után nem fogadtam senkivel, hogy ennél mélyebbre nem tud süllyedni a "közszolgálati" tévé... Esküszöm visszasírom az objektív és mértéktartó Pártkeltét!

És hol vannak már a Baló-féle Esték!

2013.11.18. 10:24:23

én akkor csodálkoztam rá először az ilyen machinációkra, mikor a 2002-es választás előtt picivel véletlenül volt egy műsor a köztévén a kommunizmus áldozatairól vagy hasonló csúnya dolgokról, és hirtelen csak annyit lehetett látni egy sírkövön nagytotálban, hogy MEGGY (!!!!!!!!), aztán onnan zoomolt ki az operatőr, és látszott a teljes felirat (bla bla meggyilkoltak bla bla). Gy.k. akkor az első számú közellenség Medgyessy volt, és nem lehetett kihagyni, hogy minden rá mutasson. :)

Kandeláber 2013.11.18. 10:25:48

Van olyan mazochista, aki ilyen műsorokat megnéz?
Ezek szerint igen. :D

Zeppeliner 2013.11.18. 10:33:18

@TaTa86.: Ez is párt kelte, csak este 8-kor.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.18. 10:37:48

@somewhat damaged: Jegyezzük meg: az ország egyik legnagyobb szégyene, hogy képes volt egy pufajkást és egy SZT-tisztet miniszterelnöki székbe ültetni.

tomwar 2013.11.18. 10:47:37

@TaTa86.: Mert a mostani csapat egyeb szekekben kulonb, ugye? Az orszag szegyene, hogy a pufajkas nagyobb demokrata volt, mint a cseppet sem fiatal, de neveben demokrata...vagy nemzetikereszteny, keresztyen...epp ami...igazmondo (nem fulke nem forradalmar...ugye?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.18. 10:52:46

@tomwar: A pufajkás opportunista. Lett volna ő nyilas is ne félj, ha éppen korábban születik!
Nem volt demokrata. Nem volt semmilyen. (Egyébként érdekes dolog ez a demokrataság: pl azt vágod, hogy Horn alatt nem volt jobboldali médium? Illetve a Magyar Nemzet tulajdonosa emeszpés nagykutya volt? Hogy is van ezzel a szólásszabadsággal?) Demokrata értsd: az szdsz céljainak akkor éppen megfelelt.

És igen, el lehet hordani Orbán bandáját mindenféle söpredéknek, de SZT-tisztet, pufajkást nem volt képük miniszterelnöknek megtenni.

(Egyébként meg f*szért véded a mundér becsületét? Én jobber vagyok, de ha egyszer a fidesz átment komcsiba, akkor minden további nélkül kriitzálom ezért, teljesen függetlenül attól, hogy de a vörösök ííííííííííííííís!)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.11.18. 10:57:47

@TaTa86.: Vagy a Szempont, ami nagyon jó kis műsor volt, azóta nem nézem az M1-et, amióta kinyírták ezt a műsort.

Marcellusca 2013.11.18. 11:00:33

Az első gif csodááálatos! :( :)
Az uccsó meg qrva jóóóóó! :D

A vidijót muszáj mennézni? :S

tomwar 2013.11.18. 11:01:04

@TaTa86.: Horn alatt nem volt jobboldali medium...hm....tilos volt, vagy nem volt ra igeny?
Azert Horn hozzaallasa a torvenyhozashoz es a 2/3-ot meghalado koalicios tobbseg alkotmanyhoz valo viszonya szerintem pelda erteku. Akkoriban volt szerencsem kozelebrol latni...haaaaat, engem is meglepett, pozitivan. Tortenelmi (pufajkas) szerepenek megitelese nem az en kompetenciam.
Nem allitottam onmagaban Hornrol, hogy demokrata volt, hanem a jelenlegi miniszterelnokhoz hasonlitottam...mondjuk nala nem nehezebb...ez teny.
Nem sopredek: rablohorda. Es valamiert nem szeretik a partallami mult feltarasat tamogatni, amit igen nehezmenyezek.
Mifele mundert vedtem en? Te kezdted vedeni a Fideszt, hogy nem tett meg SZT-tisztet meg pufajkast ME-nek...en csupan azt allitottam: Horn demokratikusabb ME volt mint Ovi.
Orulok, ha kritikus jobber vagy, de egyelore az MSZP politikusait kritizaltad...ez meg nem kifejezett jobbos onkritika, ugye?:-))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.18. 11:10:27

@tomwar: "Horn alatt nem volt jobboldali medium...hm....tilos volt, vagy nem volt ra igeny?"
Az elvtársak minden pozíciót fogtak, nem volt jobbolali tőkés, mivel ilyen a kommunizmusban nem lehetett, és politikai kapcsolatot sem tudtak átmenteni.

De ez lényegtelen nem? Igazából nem is volt diktatúra.

"Azert Horn hozzaallasa a torvenyhozashoz es a 2/3-ot meghalado koalicios tobbseg alkotmanyhoz valo viszonya szerintem pelda erteku."
Egyetlen egy rossz szó, és Hornt kicsinálja az SZDSZ. Zsarolható volt, pl pufajkás és pártállami múltja miatt. Persze, hogy "példaértékű" volt. Más szóval: béna kacsa.

"Tortenelmi (pufajkas) szerepenek megitelese nem az en kompetenciam."
Miért ne lenne? Magyar vagy és/vagy magyar állampolgár. Horn egy ellenséges idegen hatalom verőlegényeként jött vissza Moszkvából a megtorlásokat végrehajtani, amiért kitüntetést is kapott.

"Es valamiert nem szeretik a partallami mult feltarasat tamogatni, amit igen nehezmenyezek."
Így van.

"Horn demokratikusabb ME volt mint Ovi. "
De ez nem áll. Horn zsarolhatóbb ME volt, mint Ovi.

Egyébként erről eszembe jut egy vicc:
Jézus húsából falatoznak a keselyűk, látja ezt egy őr. Megsajnálja, és odamegy, hogy a dárdájával elhesegesse őket. Ekkor Jézus odaszól:
- Haggyad őket! Csak éhesebbek jönnek!

Orbán éhesebb. Ő nem volt hatalmon 40 évig.

"Orulok, ha kritikus jobber vagy, de egyelore az MSZP politikusait kritizaltad...ez meg nem kifejezett jobbos onkritika, ugye?:-)) "
Az előbb írtam, le hogy Orbán bandája komcsi söpredék. Szerintem ennél kritikusabb nehezen lehetnék. ;)

Secnir 2013.11.18. 11:50:08

@Marcellusca:
"A vidijót muszáj mennézni? :S "

addig nem kommentelhetsz.

tomwar 2013.11.18. 11:56:57

Most kisse tullottek a celon mediafronton, de nem annyira a jobboldal, mint a kormany...mar az elozoek onfellatiojaval is tele volt a tokom, de ez a mostani...hejjj....
Azt gondolom, ha egy media deklaralja az ertekrendjet, s annak menten halad, akkor ezt el tudom fogadni, oldaltol fuggetlenul. A magukat fuggetlenennek kikialtottak elhajlasat mar kevesbe....

A kompetenciam hianya a ralatas hianyabol fakad...a fulke maganyaban meg tudtam itelni anno allampolgarkent is. Marmint a szavazofulkeben!:-))

Zsarolhatobb? Lehet.
magyarnarancs.hu/belpol/az_alkotmanyozas_es_az_mszp_ertekeikhez_huen-61113

40 evig ne is legyen - igy semmi esetre sem!
A komcsi sopredeken atcsusztam, bocs! Ez eleg kritikus!:-)) Lehet, meg sem Rakosi volt Sztalin legjobb tanitvanya...

Kosz a reszletes valaszokat, dijazom!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.18. 12:25:36

@tomwar: Nekem egész konkrétan hányingerem van attól a mindent átható szervilizmustól, ami a "jobboldalt", ma jellemzi. És ez látszik a médiában is. Erre nincsen mentség.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.11.18. 12:41:24

Ezek szerint nemcsak a jó koncertért lehetek hálás a Powerwolfnak, hanem hogy így miattuk komplettül megúsztam ezt a műsort?!...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.11.18. 12:44:44

Kicsit olyan hangulatú ez, mint a ker. tv-ken a most futó műsorokban. Pl.: Ének iskolája, Sztárban sztár...stb. Amikor a zsűri tagjai, a fellépők közösen szopkodják egymást metálfényesre.
Az a kifejezés a sajtóban, hogy "független" kb. annyira elkoptatott, mint az "akció" kifejezés a Tesco, Auchan áruházakban. Persze tudom... köztévé... mi adófortintjaink...stb. Ez megy már lassan azóta, mióta bevezették a közteherviselést az országban.

A tartalmi részéről:

Sajnos az "adócsökkentési láz"-ból egy dolgot nagyon hiányolok, mégpedig a munkáltatói járulékok jelentős csökkentését, könnyítését, vagy csak valamilyen racionális kedvezményeit. Mivel ez alapozza meg munkabéreket, a foglalkoztatottak számát is több esetben. Mert hiába a gyermek(ek) után járó adókedvezmény, ha relatíven alacsonyabb bérből élők állnak a családtervezés előtt.

Ebből a deviza/lakáshitel problémából nem tanulva, még mindig nem gondolkoznak egy fenntartható bérlakásrendszeren, mint amilyen Nyugat-Európában már működik.

Volt néhány szimpatikus gondolata is a miniszterelnöknek.
És volt egy komoly ferdítése is, amikor valami "nemzeti együttműködésről" beszélt, ami valójában a párt és kormányközeli cégek, csoportok együttműködése.

Nem hinném, hogy ez az ország gazdaságilag olyan mélységekben fetreng, mint ahogy a kormányt utálók lefestik, de nincs is olyan magasságokban, ahogy az az interjúban elhangzott. A morális válság sokkal égetőbb probléma.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.11.18. 12:52:45

@TaTa86.:
Ezt nem csak a "jobboldal" sajátossága. Ez egy jó ideje tartó folyamat a pártok körül, ami most újabb mélypontot ért el és félek messze még ennek a szellemi mélyrepülésnek a vége.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.18. 13:01:49

@csabapayne: Jah, csak én a többit eleve sérült identitásválságban szenvedő felkapaszkodott prolinak tartom. Volt, amikor úgy tűnt, a "jobboldal" ennél egy hajszállal több.
Szóval, úgy vagyok a baloldallal, mint Jar Jar Bingsel a Phantom menace-ban. Alapvetően nincs vele bajom, mert az egyetlen logikusan gondolkozó és következetesen felépített karakter. Egy retardált, aki retardáltként viselkedik.

tomwar 2013.11.18. 13:43:45

@TaTa86.: A Jar Jar hasonlat utott...
A kritika es az onkritika teljes hianya...mint a szemelyi kultusz legsotetebb napjaiban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.18. 14:00:16

Én azon tűnődöm, hogy egy magát államférfinek képzelő valakit ezek a könnyű győzelmek ki tudnak elégíteni? Előre leegyeztetett kérdések, aztán a két kutyám egymást lökdösik el a seggem mellől?

Komolyan mondom, azért ennél még Kádár is bátrabb volt...

whatsoever 2013.11.18. 14:00:18

@TaTa86.: "Becsületem a hűség." - ez van ma megint. Ungváry Rudolffal nehéz nem egyetértenem, szerinte mutatja Mao a fasisztoid rendszerek 3 fő vonását: Vezérelvűség - Folyamatszabályozási, fékek és ellensúlyok korrigáló potenciálja típusú megoldások helyett személyi megoldások, becsületem a hűség, ha hű vagy, akármit tehetsz, megvédünk - Bűnbakképzés (hibás az, akitől elszedjük, amije van, hogy a mieinknek adjuk - Fideszes innováció, hogy ez a bűnbak dinamikus: aki nem velem van, az az ellenség)........

whatsoever 2013.11.18. 14:05:04

Egyébként megdöbbentő a válaszok színvonaltalansága, úgy értem, meg lehetett volna előre írni és betanulni kicsit meggyőzőbb, kevésbé üres dumákat. Értem én, mért kommunikálnak tendenciózusan hiányos mondatokban (egyik kedvencem az arányos adórendszer - mivel arányos?? ) - na de hogy kizárólag olyan közhelyek hangozzanak el, amiket még vonatkoztatni is nehéz bármi konkrétumra... ("megáll a lábán, rendet kell tenni") - ez még a lenézett és vélelmezett iq-40 szavazónak is kevés, még az is megkérdezi, hogy ki, és az nekem mennyi és mikor, és mit, meg hogyan?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.18. 14:05:10

@TaTa86.: "Egyetlen egy rossz szó, és Hornt kicsinálja az SZDSZ. Zsarolható volt, pl pufajkás és pártállami múltja miatt. "

Neked úgy tűnik, hogy ebben az országban bárkit is zavarna akárki pufajkás, vagy pártállami múltja? :DDD

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.11.18. 14:11:50

@TaTa86.:
Anno (2002 tájékán) a fidesz egyébként nagyon ügyes módon pont ezt a rémképet : ("identitásválságban szenvedő felkapaszkodott prolik") festette az ellenfeleiről. A sokat emlegetett "emúlt8év" alatt a fideszen belül is egy hasonló folyamat indult be. Ugyanis rájöttek, hogy megfelelő "pártbirodalom", oligarchák, támogató rendszer nélkül nem lesz hosszú távon életképes a párt.
És akik az elmúlt8év alatt jól helyezkedtek (lásd: fidelitas) és jó pártkatonák voltak, azok most kapják meg érte jutalmukat. A földosztás, trafikosztás is egy jó alkalom volt arra, hogy kialakítson vagy épp megerősítsen egy olyan bázist, amely majd jól mozgósítható a választások és a békemenetek idejére.
Orbán Viktor a mostani nyilatkozatban is kijelentette, hogy a csúnya gonosz baloldal elvenné az adókedvezményeket. Így próbálja meg kialakítani azt a képet "a kedvezményezett réteg" felé, hogy van vesztenivalójuk is.

2013.11.18. 14:12:51

Az a mondat, amit az Obersovszky"szájába" adtak, az volt a legjobb és nagyon szép.
Ez kifejezi a valóságot és a lényeget, ezt igy kell csinálni..
De csak szeretném tájékoztatni, hogy miként nagyon sok embernek--úgy nekem sem áll mellette rendőr, sem TEK-es. Jöhet hozzám is Obersovszky úr, ha nagyon szeretné, fogmosás után talán, esetleg, de meggondolandó, mert hát....................

whatsoever 2013.11.18. 14:17:19

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Hát persze, de attól még lehetne azt a benyomást kelteni, hogy nem egy retardált ül ott, akinek nem kenyere a valóság verbális megközelítése és ezért nem tud megfogalmazni logikusan értelmezhető bővített mondatokat... Pl. azt is érteni véltem, mért intonálnak úgy, mint az "egyszerűbb " emberek, az azonosulás könnytése miatt (?) - de újabban úgy olvasnak fel a fideszesek, mostanában orbán is, mint egy negyedikes, aki egyszerűen nem érti, mit olvas... Ha másért nem, azért várnék mást, mert valóban nincs mögötte valós stratégia, tartalom - számukra csak egy szakma létezik, a kommunikáció, a többiről nem vesznek tudomást... vagy lehet, már erről sem, elég az erő...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.18. 15:00:20

@whatsoever:

De, szerintem nagyon is tudatos ez a hiperprimitív kommunikáció, a fidesz merte annyira hülyének nézni a magyart, amennyire az a jelek szerint tényleg hülye. Továbbá felhasználják azt a nyelvészek által feltárt tényt, hogy az emberi elme a jellegéből fakadóan egy nyelvtanilag nagyjából rendben lévő mondatot akkor is értelmesnek fogad el, hogy ha az egyébként teljesen értelmetlen, pont ilyen a "Magyarország jobban teljesít!".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.18. 15:33:13

@TaTa86.: azt hiszitek, hogy az mszp-s közmédia jobb volt? hát nem, akkoriban is téptem a hajam, balónál is két szdsz-es vitatkozott folyton, csak az egyik civil volt, de a nómenklatúra uo tagja, mint egy párttag.
most csak azért nem tépem, mert nem nézek már tévét.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.11.18. 15:36:05

@tesz-vesz: Baló egyszer volt hiteles, amikor épp égett az autója a TV előtt.

buddha 2013.11.18. 15:51:13

@TaTa86.: nyugi, Vitya is puffajkás volt meg az apja is.
csak erről nem szeret beszélni a kommunistája

én már a fény gyermeke vagyok 2013.11.18. 15:52:04

Hatodszor néztem meg a videót, de még mindig nem tudom melyik szereplőnek adjak igazat.

ursus artos 2013.11.18. 15:58:43

Az megvan még, amikor A demokrata 2006 augusztusában rendkívüli műsormegszakítást kért és kapott a tévékben, hogy bejelentse: döntsük el együtt, hogy mire költsük az uniból jövő sok-sok pénzt.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2013.11.18. 16:01:05

Őszintén kíváncsi lennék annak a szerencsés fogyasztónak a lelkére, akinek 1-nél több adója van otthon és ezt nézi.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.18. 16:06:54

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Az MSZ(M)Psek egy valamiben nagyon jók: tudják merre kell nyalni, hol a hatalom. Az SZDSZ volt az interfész a nyugat felé, úgyhogy ők irányítottak. Így pufajkásék megkaphatták a demokrata jelzőt.

@tesz-vesz: Jobb volt. Nem sokkal de jobb volt. Akkoriban volt egy-két műsor, amit ha a kuruc.info szemlézett érdemes volt megnézni. Ma konkrétan nincs ilyen. Teljesen érdektelen Orbán-seggnyalás az egész. Még arra is lusták és gyávák, hogy kormányközeli félcivileket futtassanak. Totális szervilizmus kell nekik. Obersovszky -> Orbán -> Rogán. 0 kritikai észrevétel, 0 kockázat, 0 önálló gondolat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.18. 16:33:24

@TaTa86.: Horn nem nagyon jövögetett vissza Moszkvából 1956-ban, ne dimenzionáld túl. Senki volt ő ahhoz akkor, hogy kikerüljön.

Viszont a JarJar-hasonlattal egy életképesebb baloldal választást nyerhetne! :-D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.18. 16:36:22

@csabapayne: A másik, hatékony módszer az, hogy jól láthatóvá és azonosíthatóvá (és ezáltal gyűlöltté) teszi azokat, akik kapnak. Nehogy kiegyezhessenek az ellenoldallal.

Ezt ők is tudják, hogy róluk tudni fogják, hogy ők és azért kaptak. Tehát a jólétük direktben függ a kormány hatalomban tartásától, egyszerű ez.

whatsoever 2013.11.18. 16:40:09

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Hm, talán igazad van és talán csak én szeretném őrizni azt a mítoszt, hogy nem vagyunk hülyék, legalább annyira, hogy legalább amikor a szükség és a kétség türelmetlenné tesz, konkrétumokat kérjünk... Olvastam egyébként valamilyen kutatásról, ami a beszéd elemeinek mintákba rendeződését vizsgálja, és ebből az elfedni kívánt valós tartalomra / állapotra következtet... és eszerint a fidesz kommunikációja sokkal defenzívebb, mint régebben... Na jó, ebből a "legjobb védekezés" a támadás megléte triviális..) Sajnos nem találom hirtelen és nincs sok időm előkeríteni, pedig elég izgalmas volt... .. Még egy félelmetes következtetés adódik az általad írtakból: hogy a polgárháborús és a rasszista uszítás is tudatosan használt - és sztem sikeres is, és fog is vér folyni. :(

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.11.18. 17:21:10

@Counter:
"A másik, hatékony módszer az, hogy jól láthatóvá és azonosíthatóvá (és ezáltal gyűlöltté) teszi azokat, akik kapnak. Nehogy kiegyezhessenek az ellenoldallal."

Ez valóban így logikus. Azért is tehetik meg, mert a viszonylag stabil szavazóbázis úgy is ellenzéki lejárató propagandának vél bármilyen vádat, kritikát. És sajnos nem is látok ettől a szellemiségtől eltérő politikai alternatívát.

DSityu 2013.11.18. 17:22:37

Gyerekkorom óta (jó 30 éve) a Kossuth Rádiót hallgattam minden reggel. Pár héttel ezelőtt viszont átkapcsoltam egy kereskedelmire. Ennyi volt. Tévécsatornákból meg már évek óta leginkább az ismeretterjesztőket, esetleg ha van valahol egy jó film. M1/M2-őt régóta egyáltalán nem. A nézőpont tényleg jó volt anno.

Kandeláber 2013.11.18. 17:24:18

@tesz-vesz: A gatyaváltás hajnalán, '89-ben volt egy műsor, a "Napzárta".
Ebben nagyrészt akkori "ellenzékiek" beszélgettek-vitázgattak nagyrészt egymással.
Az szdsz már akkor kimutatta a foga fehérjét.
Pető, Kis János, Magyar Bálint vagy éppen Demszky esetleg Kőszeg minde3nt mindenkinél jobban akart tudni, és mindig maguknak akarták az utolsó szót.
A Magyar Néppártos Varga Csaba nevű fazon egyszer nagyon ki is akadt ezen.

vittore 2013.11.18. 17:27:08

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nem politizálok, de az emberi oldalát nézve biztos lehetsz benne, hogy az ilyen habitusú embereket ezek a "győzelmek" közel sem elégítik ki. Lesz még folytatás....

jet set 2013.11.18. 17:36:12

Ezt a 78milliárdot értelmesebb dologra kellene költeni. Nem kell "közszolgálati" média.

Minorkavidor 2013.11.18. 17:58:41

@TaTa86.:

Hogy nem volt jobboldali médium akkor?

Nos tv nem volt. A politikai napilap területén :
1. Új Magyarország: Ezt a lapot még 90-ben alapították, kedvenc jelmondatuk és így is hirdették magukat: Új Magyarország a polgári napilap! A tv-s hirdetés érdekessége, hogy úgy mondjam klasszikus hirdetést alkalmaztak: egy férfi karosszékben napilapot olvas és akkor hangzott el a fent idézet mondat. Ez a napilap 94 után nehéz helyzetbe került, de Hornék segítségével megmenekült és Napi Magyarország néven folytatta tevékenységét 2000-ig.
2: Magyar Nemzet: már ekkor is szintén jobber, pontosabban konzervatív napilap. 2000-ben egyesítették a Napi Magyarországgal. A közös újság szintén a Magyar Nemzet címet viseli. A zavart az okozza, hogy ma már nem sokan emlékeznek az Új illetve a Napi Magyarországra. A Napi Magyarország és a Magyar Nemzet között az volt a leglényegesebb különbség, hogy az előbbi napilap újságírói minimum radikálisok, vagy kifejezetten szélsőségesek míg a másik újság a mérsékelt jobboldaliaknak szólt. Az ún. egyesítéskor az új Magyar Nemzet hangját a Napi Magyarországtól jött radikálisok határozták illetve határozzák meg. A régi Magyar Nemzet mérsékeltjeinek zömét azonnal elküldték.
3: heti- és havilapból illetve folyóiratból is több volt jobboldali már ekkor is lásd pl. Századvég, Magyar Fórum.

J.László 2013.11.18. 18:02:16

Biztos most is szar a köztévé, nem tudom, mert legalább tíz éve nem nézek királyi tévét. Én azt untam meg egy életre, hogy minden közéleti műsor arról szólt, hogy három eszdéeszes dicsér a stúdióban egy negyediket.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.11.18. 18:09:54

Szégyellem hogy a Magyar kormány állampolgára vagyok,szégyellem hogy Magyarországon a korrupció legyőzte a becsületet, szégyellem az igazságszolgáltatás a bűnözők szolgálatába állt,szégyellem ,hogy a rendőr a legutolsó ember akitől segítséget kérnék, szégyellem ,hogy a szemem előtt fagynak meg ,vagy halnak éhen emberek, akiket ostoba,primitív, ingyenélő rendőrökkel üldöztetnek.Szégyellem ,hogy Orbán Viktor nevű élőlényt kell Magyarország miniszter elnökének megneveznem.Szégyellem ,hogy tudatosan megosztják,listázzák az ország lakóit politikai indításból.Szégyellem,hogy politikusok és a bankok fondorlatos csalásai miatt kerülnek utcára emberek ,családok.Szégyellem hogy csak az a gyerek tanulhat aki tud fizetni,míg az ingyenélő politikusok gyerekei a mi adónkból járnak a legjobb ,legdrágább iskolákba.Szégyellem hogy az egészségügyben különbséget tesznek csóró,gazdag,politikus,vagy csókosok között.Szégyellem hogy egy hazug NŐVERŐ helyet kap a Parlamentbe,sőt az ellene tüntetőket meg is büntetik. És elég szégyen ,hogy a REZSICSÖKKENTŐ ? ÉS MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT DUMÁT? intelligens emberekkel a választás érdekében meg tudják etetni.Hát ennyit a szabad vélemény nyilvánításról ,és szólás szabadságról.

Sírköves Slomó 2013.11.18. 18:17:04

Én nagyon szeretem az M1et és az M2-t, meg a HirTV-t is.

Csak azért kapcsolom el soxor mert az M1-en egy kicsit sokat mutatják a fingszagú demokrata ellenzéket.

Minorkavidor 2013.11.18. 18:19:07

@TaTa86.:

Nem akarlak elkeseríteni, de a vastagbőr már foglalkozott ezzel a témával:

vastagbor.blog.hu/2013/05/07/a_kommunista_mult_nem_nemzetbiztonsagi_kockazat?fullcommentlist=1#comments

A listához csak annyit, hogy mind Matolcsí, mind Martonyi III/II-es együttműködő is volt.
Amúgy a listán szereplők közül többen voltak azok, meg funkcik, a neten rákereshetsz.

mokkaczuka 2013.11.18. 18:33:40

@TaTa86.: Inkább ezer pufajkás és SZT-tiszt, mint ez a mocskos tolvaj féreg. Hogy ott rohadjon el az összes barommal, aki még mindig imádja.

czjanos 2013.11.18. 18:57:28

A műsor címe: Esti mese, gyermeteg felnőtteknek.

kkss 2013.11.18. 19:10:20

Én elkaptam "A lényeget" 21:15-töl 21:20-ig csak mellet lehet látni.
Igaz Kunhalmi Ágnesét. :D

<iframe src="http://videotar.mtv.hu/VideoPortal/embed.html#http://streamer.carnation.hu/mtvod2/lenyeg/2013/11/17/lenyeg_131117.wmv" width="433" height="285" frameBorder="0" scrolling="no" noResize="true"></iframe>

Horizont 2013.11.18. 19:15:28

Reggelente időnként belenézek az Este ismétlésébe vagy a Lényegbe. Puszta kíváncsiságból.
Egyet el kell ismerni. Obersovszky a maga nemében páratlanul egyedülálló, nem tudok olyan műsorvezetőt az elmúlt évtizedekből aki überelni tudná. Úgy tud beszélni, hogy látom a szája két szögletében a nyálát lecsurogni :) A szeme nézés közben pedig "alászáll" annyira alázatosnak akar látszani:) Oscar díjas alkotások.
Orbán nagyon lestrapált, nyúzott, legyengült, megtört, megöregedett ember benyomását kelti. Ha minden olyan csodás lett mára, miért nem röpköd a boldogságtól a sikerélménytől? Na miért is nem???
Amikről meg beszél olyan messze van a magyar mai valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől .

Rátóti Mutyikos 2013.11.18. 19:20:55

@TaTa86.: nana..azeert az kicsit huzosabb, hogy a fidesz altal csak komcsi alkotmanynak csufolt 89-es alkotmanyt egy "tepett szaju senkivel" (gy.k. p.i. et.) egyutt alkotta meg az alcsuti parttitkar kiszfiuja...

nadetényleg 2013.11.18. 19:21:42

ISTENI!!!
Szerintem ezt MINDEN este le kéne vetíteni! Szigorúan közkívánatra!
Fusson ki merre lát.......

béla a görög (törölt) 2013.11.18. 19:32:00

Hogy bírjátok gyomorral ezt a falusi parasztot?
Már a hangjátol is hányingerem van, olyan primitív.

Netuddki. 2013.11.18. 19:38:01

Nincs türelmem végighallgatni. A NAV botrányról mit mondott?

átlátó 2013.11.18. 19:47:23

...nem értek hozzá, de mivel újra lesz Eurovízió Dalfesztivál és ott a zsűri állandó tagja volt az elmúlt években az intendáns, szóval egy vezérighelyettesnek ha már az ciki lesz, akkor ha lehetne kérem tisztelettel... az Obersovszky úr is tud laffantani, de azért komolyodjunk ám már meg egy pillanatra... ez azért mégsem zsűrizés lett volna...

czjanos 2013.11.18. 20:31:15

@Horizont: Nem überelni, hanem alulmúlni.

zobod 2013.11.18. 20:54:04

Szerencsétlen, megnéztél egy félórás műsort, hogy jól megsértődhess?

Kutyuu 2013.11.18. 21:04:09

Azért édes az a vélemény, hogy ennek-annak szégyene, hogy szt-tiszt, meg pufajkás az ország vezetője lehetett.
Annál dilettánsabb, balfékebb, pofátlanabb, szervilisebb vezetője nem volt ennek az országnak - mondjuk a rendszerváltás óta - mint amilyen schmitt pál volt, akit ugye Viktor emelt oda. Az már csak hab a tortán, hogy exkomcsi, feltehetően a szolgálatokkal is kapcsolatban állt. Azért ezt űberelni Horn és Megyó kisnyúl...

szuperkrumpli 2013.11.18. 21:21:50

A legnagyobb seggnyalók egyike! Remélem megélem amikor ezt a szaros közmédiát végre beszántják a gecibe! Lopás, hazudozás és kőkorszaki műsorok terepe.

Fullánkos Algol 2013.11.18. 23:32:40

@Fullánkos Algol: Róla hetivalasz.hu/data/cikk/2/96/54/cikk_29654/kover_rovid_hajjal.jpg nem is beszélve: www.origo.hu/i/1310/20131031-oszirozsas-forradalom-1918-magyarorszag-a.jpg
Meg gondolom a Szájer sem, aki az Ágoston Péter mek.oszk.hu/00300/00355/html/img/7b.jpg volt
A Pokorni sem, aki a Kunfi Zsigmond volt: www.delmagyar.hu/133_napon_at_tarto_kulonos_alom/cikk/210/2092123/4.jpg
Ezen filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5227 meg az egykori Pintér Sándor látható (1:10), ő Garbaiként legalább természetes halállal végezte tudtommal, bár szintén emigrációban. Ott van mellette az egykori Martonyi meg Révész Máriusz is.

Bee-zony 2013.11.18. 23:53:16

@Kandeláber: Itt lehet nosztalgiázni / köpködni / röhögni:

„Napzárta (1989.06.16.)”
www.youtube.com/watch?v=78MJ2fyI4Vw

„Napzárta 1990. augusztus 20. Tájékoztatás az 1968-as Csehszlovák eseményekről”
www.youtube.com/watch?v=3swS1nq_zqk

„gálvölgyi Napzárta”
www.youtube.com/watch?v=Wazmobn1Fwc

Bee-zony 2013.11.19. 00:21:55

Kezd megszilárdulni csodálatos képességük, a diktatúra… A kádárizmusban is ilyen unalmas, lapos, alányalós interjúk voltak. Most megtudhattuk, hogy Magyarország jobban teljesít. Propagandában. Mindenki láthatja, hogy tényleg, és ennél jobban már csak Észak-Korea teljesít… A szervilis mikrofonállványok megvannak, az új diktátorok is megvannak, minden megvan, ami kell. Restauráci jó, reinkarnáci jó. Egy különbség viszont van, a jelenlegi kúrmányunk össze tudja hozni a diktatúrát a rendetlenséggel, és ez azért már valahol művészet.
Az aktuális csúcs Orbán szövegében az, hogy „kigondoltuk azt a stratégiát, aminek eredményeképpen nem az emberek viselik a válságkezelés terhét…” (video 7 perc körül). Hanem kik? Ez itt egy nagyon nem mellékes körülmény. Úgy lehetséges ez, hogy nem az emberek, hanem a barmok, a gójok viselik, az emberek a romák, meg a zsidók. Valaki meg merné kérdezni kisnapóleontól, hogy van ez a „nem az emberek viselik…”?
Magyarországon van a judeonáci média szélsőbalról, van a halkuló hangú MSZP média kicsit balról, ahogy épp halnak kifelé, van a Fidesz urambátyám-szolga-média kb. középről, és van a Jobbik média szélsőjobbról.
A hatalom- és pénzmániás judeonácik az akciózó fix pont szélsőbalról, a többi meg már a reakció, és így csinál egy bolond százat.
A Klubrádióban tegnap azt nyilatkozta az egyik judeonáci a sok közül, hogy nem tűrhetjük a zsidózást az utcáinkon, a tereinken…
Ezt már megírta Wass Albert: „Patkányok honfoglalása”
(…) „Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!” (…)
kuruc.info/r/7/7835/
Volt olyan PM-es nyilatkozó is, aki szerint ki kell állni, és elítélni a mocskos zsidózást, viszont amit ők kiabáltak a Horthy-meneten, hogy mocskos nácik, az rendben van. Csak úgy virít a kettős mérce… és a Pár(t)beszéd Magyarországról arról szól, hogy a judeonáciké, vagy a tükörképeiké legyen-e Magyarország… tehát olyan, mint az izraeli-palesztin „párbeszéd”.
Ahová a judeonácik beteszik a lábukat, ott nincs béke, és minden lassan de biztosan hanyatlik, lezüllik, leromlik és pusztul.
Mindeközben bezárkózó és elkülönülő média-körök vannak, és mindegyik a saját köreivel beszélget, és azokhoz szól.

A görögöknél már magasabb szinten folyik a „párbeszéd”. A franciáknál is.
„Lövöldöztek a Libération szerkesztőségében”
index.hu/kulfold/2013/11/18/lovoldozes_egy_francia_lap_szerkesztosegeben/
Az utolsó érv a vitában az ágyú…
Alakul a káosz, és alakul az európai tavasz; aztán persze Észak-Amerika és beszáll, és mindenki megtámad mindenkit. „Érdekes idők.”
Addig is itt van ez a szám:
www.youtube.com/watch?v=Qf1gUN_cy_I
(Szöveg: jobb oldal második gomb.)

szmoker (Homo Trollicus) 2013.11.19. 11:46:54

@kovi1970: nincs NAV botrány. Soha nem is volt NAV botrány.
Eurázsia mindig is Óceániával állt háborúban.

Mad Mind 2013.11.19. 12:25:30

@TaTa86.:
De azért az alaptörvényüket rábízták volt MSZMP főmuftira.

2013.11.23. 07:27:14

@TaTa86.: Kissé ellentmond annak, amit írsz, hogy Horn meg merte húzni a Bokros-kártyát. És az szdsz ezt kurvára nem akarta, mert népszerűségvesztéssel járt. Bele is buktak...
Azért az kurva rossz érv, hogy nem tett meg miniszterelnöknek a fidesz pufajkást!!!
Fidesz nincs. Orbán van. Ha miniszterelnök, akkor csakis Orbán. Kijafasz lehetne más????
Azért volt ott egy Schmitt Pali, ott ül, tanácsadóként Pozsgai elvtárs, Pokornyi azért mondott le, mert kiderült apukáról...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.23. 15:05:05

@kifordított nagyanyó: Egyáltalán mi a halált jelent az, hogy demokratikus?
Orbán mitől nem demokratikus, hogyha messze vezeti a közvélemény-kutatásokat, megnyerte a demokratikus választásokat, és úgy néz ki megnyeri a következőt is?

@Könnyen elkaptuk, uram!: Add meg Bokrosnak, ami a Bokrosé. Függetlenül attól, hogy egyetértek-e vele vagy nem, ő tényleg be merte vállani a népszerűtlen döntéseket is. Horn mellesleg egy év múlva ki is dobta.

De továbbra is: Mit változtat ez a pufajkás múlton? Miért kell védeni a mundér becsületét?
Nem olyan nehéz gerincet növeszteni!
Szóval igen: Schmitt kinevezése elfogadhatatlan, és szégyen.

@Mad Mind: Olyan is.

süti beállítások módosítása