Skip to content


       Szűrés lista

Semjén Zsolt megvédte a NAV-botrányt, kétszer is

Gondolom a NAV-botrányról mindenki hallott már, sőt. Az Átlátszó november 27-én tette közzé Horváth András egykori adóellenőr levelét, amelyet egy éve küldött Lázár János és Cséfalvay Zoltán államtitkároknak arról, hogy az adóhivatal kivételezett bánásmódban részesíti a kiemelt adózókat, ami visszaélésekre ad alkalmat. Mesterházy Attila még aznap írásbeli kérdést nyújtott be Orbán Viktornak "Mit tett a Miniszterelnökség Horváth András adóellenőr feljegyzésével?” címmel.

A miniszterelnök helyett - mint általában - Semjén Zsolt válaszolt, és a trafikbotrány valamint a rezsicsökkentés után természetesen a NAV-ügyet is megvédte; naná, mi mást is tehetett volna.

semjénnav1.jpg

Ennél is szebb azonban az a levél, amit az Mszp-s Józsa István által Orbán Viktornak benyújtott, "Tudott-e arról a bejelentésről, miszerint az adóhatóság elnézi a multiknak az adócsalást?" című kérdésre válaszolt.

semjénnav2.jpg

Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
Tiszta és egyenes beszéd. Nem is kell hozzátenni semmi mást.
............

Címkék: kdnp pofátlan nav

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr125698952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobeor 2013.12.20. 01:26:02

@Blogger Géza: @Larry Silverstein:
Tobzódtok, ocsmány narancsférgek? :)
A rohad maffiózó büdös kurva anyátokat :)

Larry Silverstein 2013.12.20. 01:26:56

Azt nehogy vmi csúnya összeesküvés kipattanjon Horvát irataiból, mint a bajai vidiónál.

Török Zsoca már izzad biztosan, mert ez a Horvát annyita segg hülye hogy lehet hogy olyasmit is megőrzött amit nem kellett volna.

tobeor 2013.12.20. 01:27:26

"Az adóhivatal feljelentésére gyorsan reagált a rendőrség. Amikor Horváth az áfacsalások miatt tett feljelentést, akkor egy hónapig nem indult nyomozás."

"A hatóságok vehemensebben üldözik egy közérdekű ügyben a feljelentőt, mint azokat, akiket feljelentett – így reagált az Origónak két jogász a hírre, hogy elrendelték a nyomozást és a rendőrség ma házkutatást tartott az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrásnál. A nevük elhallgatását kértő jogászok szerint az is egy ilyen eljárást célja lehet, hogy megfélemlítsék Horváthot, illetve azokat, akik szintén készek nyilvánosan kitálalni."

Blogger Géza 2013.12.20. 01:27:57

@tobeor: És az nem zavar, hogy többen, akik szintén a NAV-nál dolgoztak, képtelenségnek nevezték az állításait?

Larry Silverstein 2013.12.20. 01:29:19

Azt is megnézem majd melyik magán könyvelőiroda fogja felvenni a faszit aki hazasíbolja a doksikat.

tobeor 2013.12.20. 01:30:31

@Blogger Géza: Höhö, maga a rákosista maffiafőnöd is elismerte hogy tele az ország adócsalással.
Ugye élvezed hogy a rákosista férgek csicskása vagy?

Beer Monster 2013.12.20. 01:31:09

Természetesen mindenkinek joga bűncselekményt leleplezni, és az ehhez szükséges bizonyítékot megszerezni, ezt egyetlen tisztességes ember sem vitatja.

von Putri 2013.12.20. 01:35:41

@tobeor:
"tele az ország adócsalással"

Tele az ország fatolvajjal. És akkor mi van? Interpellálunk a parlamentben, tüntetgetünk és akkor nem lesz többé falopás?

Beer Monster 2013.12.20. 01:41:39

@von Putri: Ez valami félreértés lehet. Nem az adócsalás a kirívó probléma, hanem annak az elkendőzése.

von Putri 2013.12.20. 01:41:46

@Beer Monster:
Erre várunk már több mint egy hónapja. Ha nem lesz leleplezés, akkor meg minek rabolja az időnket?

von Putri 2013.12.20. 01:44:11

@Beer Monster:
Ha így van ahogy mondod, akkor Horváth a legnagyobb elkendőző. Hiszen ha ismeri a nagy ügyeket, és mégsem leplezi le, akkor elkendőzi

tobeor 2013.12.20. 01:44:29

@von Putri: Malacod van, több mint egy hónapja megtette a feljelentést az ügyészségen.
Mivel foglalkozol, hogy egy ilyen esemény rabolja az idődet?

thoma24 2013.12.20. 02:03:37

Milyen a magyar lélek:
Kitudódik a nagymértékű áfa csalások ténye. Ezt gyakorlatilag senki sem vitatja.
Nem azon töri a nép, ill. a kormánya a fejét, hogy hogyan lehet elébe menni a csalásoknak, hanem hogy azt, aki erre felhívta a figyelmet, likvidálják. A hozzászólók is inkább a kormány mellett állnak ki, holott évek óta köztudott, hogy hogyan lehetett búzát meg cukrot, stb. papíron utaztatni, és ezzel irdatlan mértékű áfát elcsalni.
Engem az emberek, a köznép véleménye és a témához való hozzáállása lep meg, és szomorít el a leginkább :(( A legnagyobb baj tényleg a magyar néppel van.
Ennél már nincs lejjebb. Ebből az országból soha nem lesz becsületes ország. De még csak félig becsületes sem.
semlyén válasza pedig kritikán aluli. hogy írhat ilyen orbitális baromságot egy ilyen pozícióban lévő ember? Ő honnan tudja, hogy "komolytalan" az ügy? Megi tudja indokolni?
Mellesleg szerintem az utolsó bekezdés első mondatát elrontotta. Helyesen így hangzana:
"Komolytalan emberek - mint mi - komoly dolgokkal - mint az ÁFA-csalások - nem foglalkoznak."

von Putri 2013.12.20. 02:07:45

@tobeor:
Akkor te az egészből nem értesz semmit, szokásod szerint

Horváth a nyilvánossághoz fordult támogatásért, amire azt mondom, hogy rendben, támogassuk őt a leleplező munkájában. Akkor tehát ki vele Andris halljuk mit tudsz, ne kímélj,mondd el nekünk az összes disznóságot! Ja hogy nem mondasz semmit, akkor most mi a baj, nem vagyunk elég figyelmes hallgatóid? Jó, mondjad el legalább az újságoknak, a becsületes pártok képviselőinek (ha van még ilyen a világon). Nekik se árulsz el semmit?

Akkor tudod mit Andris? Menj az anyád izéjébe, ne hülyítsél minket

von Putri 2013.12.20. 02:17:13

@thoma24:
"A hozzászólók is inkább a kormány mellett állnak ki,"

Ennek a történetnek a szereplóje egy volt NAV munkatárs, a munkáltatója aki feljelentést tett ellene, a nyomozó hatóság amelyik vizsgálatot folytat, és a sok kíbic aki mindent jobban tud mindenki másnál.

Mi lenne a kormány szerepe itt szerinted? Rendkívüli állapotot hirdetni, kommandósokkal megszállni a NAV összes épületét, Recskre küldeni a vezetőiket? Adjál tanácsot, hátha okosabbak leszünk mindannyian

Beer Monster 2013.12.20. 02:27:44

@von Putri: "mégsem leplezi le"

Tudtommal megtette. Másképp nem lehet nyomozást elrendelni, bizonyítékok hiányában, a leleplező bizonyítékok tehát már ott vannak a rendőrségnél, illetve ilyen esetben az azt felügyelő ügyészségnél.

thoma24 2013.12.20. 02:41:06

@von Putri: a bajok okát kell megszüntetni (áfa csalások), nem a tüneteket kezelni. igenis szét kell szedni a NAV-ot IS(!), nem egy hétvége alatt kell a vírusirtót lefuttatni a rendszeren, és hétfőn közölni, hogy nem találtunk semmit. Ez az adófizetők teljes semmibevétele, ill. azok hülyének nézése.
természetesen a kormány sem fog semmit tenni az ügyben, ezt jól tudom, mert a választóik nem vonják felelősségre érte őket. hallgatnak mind, mint a birkák. magyarán a te adódba be van kalkulálva, hogy mások ellophatják az áfát, és ez a választott kormányotok szerint jól is van így. szerintem meg nem.

felcsutisuttyo 2013.12.20. 05:09:09

EZ A BUTA TÖMJÉN MIT RÖFÖG, MINT EGY DISZNÓ...?????? örüljön, hogy nem ő lesz az első akit föld alá tesznek...ha Lázad a nép

Szúrófény 2013.12.20. 05:22:15

@shwarcz bácsi: "Minél alázatosabb, annál gyalázatosabb!" Közmondásos!

Berzengő 2013.12.20. 06:05:36

@ "Adócsalókkal a lehető legkeményebben kell fellepni"

Kivéve ha az Fideszeses es/vagy fidesz közeli?

__________
www.vg.hu/vallalatok/kereskedelem/milliardos-afa-csalas-atveszi-a-boltokat-a-cba-360305
Milliárdos áfa-csalás - Átveszi a boltokat a CBA

444.hu/2013/12/10/origo-cba-tulajdonos-rokonahoz-kotheto-afacsalas/
CBA tulajdonos rokonához köthető áfacsalás

Az origo.hu nyomába eredt az áfacsalásnak és talált is kapcsolatot a CBA-val. Laki Péter tulajdonos családtagjának egyik cége ellen vizsgálat is folyt. A több milliárdos forgalmú cég Szlovákiából hozott be és valószínűleg papíron utaztatott élelmiszereket.

_____________
index.hu/belfold/simicskapeh0/

Több mint 93 millió forint értékben engedett el késedelmi pótlék hátralékot az APEH a Simicska Lajos és Kövér Szilárd érdekeltségi körébe tartozó Arzenál Kft.-nek 2002 előtt a felhalmozott 110 milliós köztartozásából. Az adóhatóságnál lefolytatott vizsgálat szerint 20 vállalkozás, amelyek többségében feltűnt Schlecht Csaba, Kövér Szilárd, Simicska Lajos, Stumpf János és Josip Tot, összesen közel 230 MILLIÓ FORINTNYI köztartozását könyvelték el behajthatatlanként
________________
index.hu/belfold/2011/02/11/ot_eve_nem_fizet_selmeczi_az_apehnak/

Öt éve nem fizet Selmeczi az Apehnak. A nyugdíjvédelmi megbízott kétmillió forinttal tartozik
______________

Berzengő 2013.12.20. 06:15:36

@von Putri: "Mi lenne a kormány szerepe itt szerinted? Rendkívüli állapotot hirdetni, kommandósokkal megszállni a NAV összes épületét, Recskre küldeni a vezetőiket?"

Szalai Annamária helyettesét a TEK-kel (!!!) vitették el bilincsben és azóta teljesen eltűnt mint anno a recskiek, semmi hír mi lett vele...

NAV vezetői ellen is lehetne akkor hasonló fellépés, hisz az 1000x nagyobb volumenű ügy.

index.hu/belfold/2013/09/06/bilincsbe_verve_vittek_el_a_mediahatosag_fotanacsadojat/

anonymand 2013.12.20. 06:22:18

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"Az kizárt, hogy te jól emlékezzél. Memóriád kicsi, mint a nyúl farka, szád viszont nagy, mint a csűrkapu!" - igen, az lehet, hogy nékem nagy a pofám, mindenesetre még mindig jobb, mintha olyan pofátlan lennék, mint Te.
Ahelyett, hogy a volt APEH, most pediglen magán adószakértő érintettsége okán megkérdőjelezhető véleményéről tárgyszerűen beszélnél, mellébeszélsz.
Vagy félre (ami az agyhalál viszonylag biztos jele).
Oszt az sem nagyon mellékes, hogy már sokadszorra elsiklottál olyan tények felett, amelyek hazug állításodat cáfolják.

"Hirtelen bukkant-e elő az állítólagos áfa csalás éppen azután, hogy a kiválónak mondott Bajnai és Oszkó letették a lantot?" - ha nem tudnál róla, akkor szíves tájékoztatásul közlöm, hogy Horváth "hirtelen", már 2011-ben jelzett (nem a ballib sajtónak), hogy az 5, azaz öt éves visszamenőleges vizsgálati lehetőség 2006-tól követhette volna az eseményeket.
"Horváth András nyilatkozataiban nem fogalmazott meg semmilyen konkrét visszaélésre utaló információt, " - más az amit nyilatkozatban meg lehet fogalmazni, mint amit egy ügyészségnek benyújtott be,- esetleg feljelentésben.
Ha felfogtad jó, ha nem halj meg hülyén...

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: Vámosinak szakértelmét nem nagyon vonta kétségbe szakértelmét, viszont Te az érintettségét (folyó ügyei miatt) nem kérdőjelezheted meg.

anonymand 2013.12.20. 06:24:47

@anonymand:

Nem sikerült az utóirat, nekifutok újra:

Vámosinak szakértelmét nem nagyon vonta kétségbe senki, viszont Te az érintettségét (folyó ügyei miatt) nem kérdőjelezheted meg.

Talán érthetőbb...

anonymand

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.20. 07:17:56

@tobeor:

Na jó frle kapisgálsz.. Arról is bebizonyosodott "Hosszú bájtok" hogy irdatlan MSZP-s kamu.

Az MSZP-s adócsaalókat, akik 2007-től kezdve Horváth állítása szerint, elintézte az adócsalást multiknak, pedig nem engedjük vissza !

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.20. 07:20:23

@Berzengő:

Nem tudsz róla valamit véletlen ?

Mert pl az MSZP diktatúra idején, egykori ex-vezetőket pénzügyi elszámolás okán, több hónap börtönnek vetette alá az MSZP, és némelyiknél a vaginális vizsgálatot is végeztek, biztos ami biztos nem is egyszer.

SZóval tudsz valami ehez hasonló MSZP diktatúrában elkövetett becsületsértésről ??
Ki vele..

www.gondola.hu/cikkek/26767-Berkecz_Maria_becsulete.html

csak egy néző 2013.12.20. 07:30:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Nem veszitek észre, hogy most ugyan ez zajlik, csak fidióta égisz alatt?

cellular 2013.12.20. 07:32:53

@von Putri: Pl.mert sejthető volt, hogy miután kitálal, kirúgják. Utána pedig nem tudna bemenni többet az ex-munkahelyére.

cellular 2013.12.20. 07:38:51

@von Putri: A kormány dolga, hogy úgy állítsa be, mintha ők nagyon meg akarnák oldani az ügyet. De közben besározzák Horváthot, meghurcolják, hiteltelenítik. Ez a dolguk, ezért kapták azt a rengeteg pénzt még ellenzékben is.

Most pontosan az a dolguk, hogy valamit visszatörlesszenek. Tehát minden politikai erejüket fel kell használnuk, hogy falazzanak azoknak, akik végig kiálltak mellettük anyagilag az ellenzéki időkben is.

A kormány feladata, hogy bizonyos cégeket előnyhöz juttasson, hogy ezek a cégek minél több állami megrendelést nyerjenek. A kormány feladata, hogy olyan törvényeket írjon, hogy ezek a cégek minél jobban járhassanak. Sőt, néha ezen cégekkel közösen írják meg a törvényeket.

A kormány most csak azt csinálja, amit a valódi megbízói elvárnak tőle. Mert számukra a fidesz (és az MSZP) kilóra megvétele befektetés volt, és épp most térül meg busásan.

Berzengő 2013.12.20. 07:42:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ha Varhegyi Attila elitélről lenne szó meg érteném azt a hasonlatot.

Egyébként sehogy sem jön a Simicska, Kövér stb cégek 230 milliós köztartozásához, a CBAs vagy Fidesz tanácsadó szokott elítélt Varga Tamás áfa-csalásához stb.
_____________________

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/az-evtized-egyik-legnagyobb-ket-milliardos-afacsalasa-83630

Az ÉVTIZED LEGNAGYOBB ÁFACSALÁSÁT követte el Varga Tamás, a FIDESZ VOLT GAZDASÁGI TANÁCSADÓJA irányításával egy cégcsoport: 1996 és 1999 között mintegy 2 milliárd forint áfát igényeltek vissza hamis számlázással. A számlázást számítógéppel modellezték, s ehhez beruházásokat szimuláltak. A munkát részben Brunner István szervezte, aki tagja volt olyan Fidesz közeli cégeknek, amelyek Kaya Ibrahimhoz kerültek. Az APEH 1998-ban vizsgálatot indított, de még 1999-ben is fizettek ki pénzt a cégeknek.

Varga Tamás és társai olyan céghálózatot hoztak létre, amely csak látszólag valósított meg milliárdos beruházásokat, valójában több milliárd forint áfa jogosulatlan megszerzése volt a fő tevékenysége.
______________________________

hirszerzo.hu/hirek/2010/1/8/136066_az_elitelt_fidesz_partigazgato_ujabb_videki

______________________________

Berzengő 2013.12.20. 07:44:59

@csak egy néző: " Horváth pedig azonnal talpig bilncsben, vezetőszáron, adótitok megsértéséért. Habár, ahogy ezek intézik a dolgokat, valószinűleg ez lesz a vége és minden megy tovább"

Igen...
_________
index.hu/bloghu/fenteslent/2013/12/19/a_polip_kostolgatja_horvath_andrast

Mit üzen a ma reggeli házkutatással a hatalom? Meg akar félemlíteni. Mégpedig szánalmas, pitiáner eszközökkel, amiről az embernek csak a szovjet fekete KGB-s Volgák és olasz maffiafilmekből ismert korrupt tisztségviselők aljassága ugrik be.

Kitartást kívánunk Horváth Andrásnak, és egy hangyafasznyit felhívnánk a figyelmet a társadalom felelősségére is. Egy ilyen fajsúlyú botrány jobb esetben elsöpri a sunnyogó kormányoldalt, és a mondvacsinált okokból a korrekt parlamenti vizsgálatot hátráltató szocikat is.

Ha meg nem üti át az ingerküszöböt az évi 1000 milliárdos lopás, akkor meg is érdemli az ország.
___________

cellular 2013.12.20. 07:45:37

@Blogger Géza: Nem, gyakorlatilag semmit sem jelent. Csak tudnám, mik akkor a motivációi. Unta az eddigi normális életét? Keresztbe akart tenni a nagy pártoknak? Akkor névtelenül, a médián keresztül szivárogtatott volna.

Miért olyan hihetetlen, hogy visszásságokat talált, bizonyítékokat a csalásra, és állampolgári kötelességével élve megtette a feljelentést?

És mi ez a kemény kiállás a NAV mellett? Miért olyan elképzelhetetlen, hogy bizony szemet húnytak bizonyos cégek ellenőrzésekor, illetve nem is ellenőrizték azokat?

Nekem fura ez a hozzáállás. Legalább a kételynek ott kéne lennie, mi van, ha a fickónak igaza van? Ha most befeketítik, vegzálják, elítélik, akkor talán sosem fogjuk megtudni, hogy igaza volt-e. Mi van, ha igen?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.12.20. 08:09:26

Ehhez a témához csak óvatosan szabad hozzászólni, ha nem akar az ember kéthetente egy adóellenőrzést.

Blogger Géza 2013.12.20. 08:22:56

@cellular: Ez egy habókos megszállott, aki nem bírja elviselni, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy azt ő ideálisnak tartja, és most megrágalmazta az összes főnökét., az összes kiemelt adózót (akik lényegében eltartják ezt az országot) . Ha vannak konkrét, egy perben helyüket megálló bizonyítékai, hajrá elő vele. Eddig ezzel adós maradt. Sőt, miért nem tett feljelentést 2011-ben, ha már akkor megvoltak ezek a "bizonyítékok"? Az eddigi nyilatkozatai alapján ez a fickó nem teljesen komplett, sajnálom.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.20. 08:27:48

Az volt már, mhogy védjen meg téged a SemjénZsóti?!

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.12.20. 08:34:35

A köztörvényes-bűnöző-fideszt mosdató tucat-nick regisztrálójának:

Próbáld meg magánszemélyként (és nem Habony-katonaként) a NAV botrányt (elméletben) átkonvertálni egy másik idősíkra, teszem azt 2006 novemberére...

Ha ez megvan, akkor próbáld meg elképzelni, hogy a budapesti gyújtogatásokra 2006-ban miféle katalizátorként hatott volna ez az APEH botrány.

NA, megvan? Hát persze. Tehát fejezd be seggnyalónak lenni, mert szarszagú lesz a pofád.

cellular 2013.12.20. 08:38:26

@Blogger Géza: Vagy te valamiért ezt akarod hinni, elhitetni. Miért lenne valószínűbb ez az eshetőség annál, amit ő állít? Mit érne el egy rágalmazással, ha tisztában van vele, hogy nincs bizonyítéka, sőt kitaláció az egész? Azzal csak magát járatná le, elveszítené az állását, ahogy ez meg is történt, stb. Előre látható volt, hogy így lesz. Ahhoz,hogy ezt bevállalja, kevés, hogy habókos, meg, hogy megszállott. Egyáltalán nem tűnik annak.

A bizonyítékait pedig nem neked fogja megmutatni, nem tudom, mit vársz tőle. A rendőrség számára elérhetővé tette a bizonyítékait. A többi a rendőrség dolga kéne, hogy legyen. A nyomozást meg is indították. A rendőrségi meghallgatáson feltárt bizonyítékai a rendőrségre tartoznak. Nem is értem, miért vagy biztos benne, hogy nincsenek konkrét bizonyítékai. Ott voltál ezen a meghallgatáson? Vagy azt hiányolod, hogy ország-világ elé tárja ezeket? Talán pont azért sem tette, mert ezek olyan adatokat tartalmaznak, amik nem kéne, hogy mindenki számára hozzáférhetők legyenek.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.12.20. 08:42:46

Egyébként csak annyit mondok erre az egészre, hogy:

B U L V Á R K A C S A :)))))) :)))))) :)))))))))) :)))))))))))))))

bgp 2013.12.20. 08:46:37

@von Putri: Most még ez is. Ha a traktoros fatolvaj csoportokat kapnák el, nem az egyszeri rőzseszedő emberkéket, talán lenne valami.

Larry Silverstein 2013.12.20. 08:48:55

@cellular: 'Miért lenne valószínűbb ez az eshetőség annál, amit ő állít? Mit érne el egy rágalmazással, ha tisztában van vele, hogy nincs bizonyítéka, sőt kitaláció az egész? '

A bajai vidióban részt vett az egész mszp színe java, meg a dk-é. De párton kívül is csak az idióták állnak szóba velük, úgy látszik.

Trackers 2013.12.20. 08:48:58

Felcsapok jósnak:

1. Horváthot még ma kiengedik.
2. Legalább három blog születik, hogy volt értelme a tüntetésnek.
3. Mivel az MSZP és Fidesz egyaránt érintett, így valódi megoldás nem fog születni még jó ideig (Esetleges kormányváltás esetén sem)

Trackers 2013.12.20. 08:51:56

@cellular:

Ez könnyen kideríthető. Mutass egy linket ahol Horváth konkrét esetről beszél.
Konkrét cégekről, konkrét eltusolásról.
Én ilyet nem ismerek.
Sajnos teszem hozzá.
Mert akkor nem tapogatóznánk mi sem a sötétben, és a pártok nem pecáznának a zavarosban.

Blogger Géza 2013.12.20. 08:53:30

@cellular: Ez kétszínű dolog. Ha nem akart volna nyilvánosság elé állni, simán tehetett volna egy feljelentést, és kész.. Az viszont nem korrekt, hogy nyilvánosan megrágalmazza lényegében a fél magyar gazdasági elitet, és az összes főnökét, de a bizonyítékokkal meg sunnyog. Tehát igenis erkölcsi kötelessége lenne ezek után a nyilvánosságot nem csak rágalmaival, hanem bizonyítékokkal is előállni. (Snowden ugye nem rágalmazott, hanem előállt bizonyítékokkal.) Vagy ha az nincs, akkor a rágalmaival sem kellett volna megfertőznie a közbeszédet. Így most ott lebeg a rágalom minden egyes kiemelt adózó, minden egyes NAV-os vezető, illetve minden egyes politikus felett - bármiféle konkrétum nélkül. Még egyszer: Ha már 2011-ben megvoltak a bizonyítékai, miért nem tett feljelentést? Miért várt vele a választások közeledtéig? Ha az mozgatta, hogy minél hamarabb véget vessen valami bűnös gyakorlatnak, miért várt eddig? Csupa érdekes kérdés...

Röhejes az is, amit az átlátszónak mondott: besározza az összes főnökét, nyilvánvalóan jogosulatlanul kezel adatokat, és azt hiszi, azok majd ezt némán tűrik? Persze, hogy feljelentik, és megindul ellene is a nyomozás, Ez hülyébb, mint hittem...

bgp 2013.12.20. 08:56:45

@agyamputáltak: Le fogják állítani mielőtt célhoz ér. Akkor szívják meg, ha még több NAV-os, rendőr, stb, előáll a sztorival :D Remélem, még a választások előtt megteszik.
Egyet mondjuk nem értek, miért kellett a fidesznek 2011-ben leszarnia a fickót. Akkor még bőven az mszp-re lehetett volna verni az egész botrányt. És a multikat szívatják amúgy is.
Szóval a kérdés: miért nem érte meg a fidesznek kiborítani a bilit 2011-ben?
Erre válaszolj Gézuka!

Trackers 2013.12.20. 09:03:51

@bgp:
Ne viccelj már.
Szerinted mi volt a célja ?

Láttunk már bili borítást és az egyik se így nézett ki.
Snowden, és a többiek, először hozták nyilvánosságra az általuk megismert adatokat, és utána kezdtek nyilatkozgatni.
Mert az adatok nyilvánosságra hozatala jelenti
1. Az őszinte szándékot
2. Védettséget a nyilvánosság által

Embert nem láttam még, aki dossziéval a hóna alatt rohongálva vádaskodik.
Mert így
1. Se az őszinteség nem túl hihető
2. A védettség sincs meg, hisz azt mondja Horváth is, hogy elvették és nincs másolat.

Mire jó ez, ha nem csak és pusztán zavarkeltésre ?

Karcolt lendület 2013.12.20. 09:21:47

@Blogger Géza:
Horváth elő akart állni a bizonyítékaival ott, ahol ezt jogszerűen megtehette volna: egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt. Azt viszont a Fidesz minden eszközzel akadályozta, akadályozza.

Ha nyilvánosságra hozza, amit tud, abban a pillanatban bevarrták volna adótitoksértésért. Így is személyes adattal való visszaélés miatt megy ellene a nyomozás: eldönthetnétek, hogy titoksértéssel vádoljátok vagy még nagyobb titoksértést vártok tőle.

Erkölcsi kötelességet számonkérni Horváthon, miközben, ha egy kicsit is komolyan gondolnák a bejelentő-védelmet ( www.fidesz.hu/hirek/2012-10-31/bejelent337-vedelem-a-korrupcio-megel337zeseert/ ), akkor a NAV-nál mindenféle retorzióra irányuló feljelentgetést le kellett volna állítaniuk, amíg a végére nem járnak azügynek.

Az összes ilyen szánalmas, önellentmondásokkal terhelt magyarázkodásból csak az látszik még jobban, hogy a Fidesz sunnyog.

Karcolt lendület 2013.12.20. 09:29:21

@Trackers:
Hol is bujkálnak a bilit így kiborító emberek és a nyilvánosság általi védelem mennyit is segít rajtuk?

Próbáljátok kimosogatni a Fidesz sunnyogását, de csak egyre nevetségesebbek lesztek: miközben HA-nál személyes adatokkal való visszaélés gyanuja miatt tartottak házkutatást tegnap, azon pörögtök, hogy miért nem beszélt nyilvánosan ezekről. Le vagytok maradva egy kommunikációs panellel: a Fidesz így próbálta elérni, hogy HA lehúzza magát a retyón titoksértéssel és bevihessék.

Blogger Géza 2013.12.20. 09:32:17

@Karcolt lendület: Pont ez az, a jogosulatlan adatkezelést már így is megvalósította,mégsem tudtunk meg semmit. Horváth már ott villogott a zöld dossziéjával a parlamentben, le vagy maradva, mégsem derült ki semmi. Szerintem ennek a lököttnek van egy dossziéja, bele van írva, hogy a Gipsz Jakab Kft. szállított (például) a TESCO-nak olcsón, időszakokkal, adatokkal, a Gipsz Jakab Kft. később lebukott áfacsalásért, de nem sikerült behajtani az összes tartozást a revízió után, és azt várja, hogy ezt hajtsák be a TESCO-n, és hogy ez fantasztikus táblázata most az évszázad bizonyítéka. Nem fogja fel, hogy ez nem így működik, az adóhatóság még ennél jóval aládokumentáltabb ügyet is elbukott európai bíróságon, nem lehet egy egyik adózó sarát csak úgy bevasalni egy másikon, ez nem kívánsághangverseny.

tobeor 2013.12.20. 10:17:51

@von Putri: Nem, aki itt hülyít a dedós gagyi bullshit baromságaival az te vagy, Horváth a lehető legjobb megfoldást választotta az ügye menedzselésére, mert a csepegtetős technika kiváló arra, hogy meggátolja az ügy eltussolását. Mellesleg ha kimondana egy nevet azonnal szétkapná a megnevezett cég tulajdonosa és ha nem állna elő azonnal cáfolhatatlan bizonyítékokkal (miközben ehhez állandóan létrejövő és azonnal fel is szívódó cégek után kéne hajkurásznia, mert ezek viszik el a formai csalásokat, és ezeket nem képes még a nagy NAV sem elkapni) akkor szétkapnák. Szóval a taktikája tökéletes, és épp ezért utálják gyűlölik őt a maffia emberei, mert nem tudják lekaraktrgyilkolni, nem ad rá lehetőséget. Ha előállna valamivel azonnal ráugornának, és akkor meg az lenne a baj, akkor neked is az lenne a bajod, tudod, van sapka nincs sapka.
Mindeközben azt, hogy vannak giga ÁFA csalásos az tény, azt még a maffidesz is elismeri, hogy vannak bizonyítékai, azt pedig az ügyészség is elismeri hisz befogadták a feljelentését. Még egy konkrét árucikk is meg lett nevezne a sokból, a szlovák cukor, amiből többet importálnak be hozzánk, mint amennyije egyáltalán van egész Szlovákiának.

Mindez oly nyilvánvaló, hogy mindenki azonnal átlátja egyből, csak te nem. Miért? Az a te bajod, hogy a szar oldalon állsz, mert fideszes vagy, nem magyar. ha magyar lennél, drukkolnál neki, és annak, hogy sikerüljön legalább a csalók egy részét elkapni, és részben vége legyen Magyarország folyamatos kirablásának. De te úgy néz ki csak egy újabb fideszes bértroll vagy a sok közül, vagy még inkább egy régi troll új néven.
Ha tényleg nem hiszel Horváthnak, akkor ne higgy, foglalkozz mással, nem hiszem hogy bárkit és érdekelnének a görcseid. De te nem csak nem hiszel neki, hanem próbálod hitelteleníteni, ami finoman szólva is leleplez téged.

salv 2013.12.20. 10:20:42

"Bizalmas felsobb utasitas: az eberseg az elso. Sok bejelentes erkezik hozzank, hogy itt is tuz van, meg ott is tuz van. Elobb le kell ellenorizni, ki kell nyomozni, hogy nem vezetnek-e felre bennunket. Ehhez ido kell."

tobeor 2013.12.20. 10:20:50

@Trackers: Be se vitték, idióta. Csak a zöld dossziéért mentek.

tobeor 2013.12.20. 10:23:01

Látom nyüzsögnek a maffidesz trolljai, úgy látszik általános mozgósítás van :)

CSENDES 2013.12.20. 10:27:33

@tobeor: Ja, kiverte a biztosítékot náluk. Gejza már el is ítélte rágalmazásért. "Az viszont nem korrekt, hogy nyilvánosan megrágalmazza lényegében a fél magyar gazdasági elitet, és az összes főnökét, de a bizonyítékokkal meg sunnyog."
Mert ugyebár, ha rágalmaz, akkor valótlant állít, viszont akkor nem tud a nem létező bizonyítékkal sunnyogni.
N o mindegy.

gyárvárosi 2013.12.20. 10:35:38

Kár, hogy az az apróság a NAV hős védelmezőit nem zavarja, hogy a szlovák szervek nyilvántartása szerint a szlovákiai teljes cukortermelés többszöröse kerül be Magyarországra, legalábbis az importőrök dokumentumai szerint!
El tudom képzelni mi lehet a lengyel burgonya, vagy éppen a déligyümölcsök körül.
Nem adta ki a csalók neveit! harsog a hívek kórusa. Nem, mert ha kiadta volna nyilvánosan, akkor személyiségi jogot sértett volna, és nemcsak a zöld dossziéját és számítógépe merevlemezét, hanem őt magát is elvitte volna az NNI.
Még jó, hogy a Transparency felfedezte, hogy Magyarországon az emberek nem szívesen jelentik be a hatóságoknak, ha korrupciót tapasztalnak.Na vajon miért?!

von Putri 2013.12.20. 11:14:41

@tobeor:
"A nevük elhallgatását kértő jogászok szerint "

Hát már itt tartunk? Rettegnek a jogászok is?

Vidéki 2013.12.20. 11:42:55

@Blogger Géza:

Remekül érvelsz Géza!

Megemelem a kalapomat!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.20. 11:44:32

@ Blogger Géza: @LArry Silverstein és többiek:

Szerintetek ki kell-e vizsgálni Horváth állításait?

Szerintetek át lehet-e világítani két nap alatt a NAV-ot?

Szerintetek miért jó a kormánypártnak, hogy sorozatosan elkaszálja a vizsgálóbizottságot?

3 egyszerű kérdés, kettőre egy szóban is lehet válaszolni.

tobeor 2013.12.20. 12:05:53

@von Putri: Naná. Csak az idióták és a maffiatagok nem rettegnek. Azt pl. hallottad hogy tegnap reggel mi történt Horváthtal?

Larry Silverstein 2013.12.20. 12:43:28

@gyárvárosi: Erre se láttunk bizonyítékot csak a duma volt qrvanagy.

von Putri 2013.12.20. 12:50:46

@tobeor:
"Horváth a lehető legjobb megfoldást választotta az ügye menedzselésére, "

Akkor legyen a te miniszterelnök-jelölted Horváth, ha már úgyis politikai pályára készül. Végül majd kihozhatjátok hogy ő a magyar Hodorkovszkij, akit azért üldöznek mert Orbán helyére pályázik

Horváth az én szemeben inkább egy szánalmasan csetlő-botló kabaréhős. Nála siralmasabban még nem adta elő senki a nagy leleplezést

von Putri 2013.12.20. 12:52:35

@tobeor:
Meséljél, rád figyel az egész rettegő nép

von Putri 2013.12.20. 12:57:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Szerintetek ki kell-e vizsgálni Horváth állításait?

Szerintetek át lehet-e világítani két nap alatt a NAV-ot?

Szerintetek miért jó a kormánypártnak, hogy sorozatosan elkaszálja a vizsgálóbizottságot?"

- Miféle állításait?
- Attól függ, konkrétan mit keresnek
- A vizsgálóbizottság felállítása törvénybe ütközik

thoma24 2013.12.20. 12:57:31

@Larry Silverstein: természetesen az országok statisztikája, miszerint pl. a megtermelt cukormennyiség többszörösét exportálják, az nem bizonyíték a csalásra.
az, hogy pl. gabonával trükköztek itthon, áfát csaltak hosszú éveken keresztül (saját szülővárosomból tudok konkrét neveket mondani, akik ellen ezügyben - hála a jó égnek végre - büntetőeljárás folyik), az nem bizonyíték... á nem!
csak az nem lát, aki nem akar látni. sokan a fide(m)szmp szemüveg miatt teljesen elvakultak. ez tény! birkák, ez is tény!
1000 mrd Ft-os csalás Mo lakosságára leosztva 100.000 Ft/fő-t jelent. a valódi csalás mértéke ennyél jóval nagyobb lehet. az állam minimum ekkora összeget vesz ki a te zsebedből is azzal, hogy elnézi a régóta ismert áfa csalásokat. 10 év alatt ez már kb. 1 millió Ft-odba fáj. nem hiányzik az a pénz a családodnak? nem lenne jó, ha ezt nem lopnák el tőled?

Larry Silverstein 2013.12.20. 13:00:50

@thoma24: Hol van a statisztika? Mutasd már meg nekünk is!

von Putri 2013.12.20. 13:03:49

@Karcolt lendület:
"Horváth elő akart állni a bizonyítékaival ott, ahol ezt jogszerűen megtehette volna: egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt. "

Tudod ez olyan, mint amikor Csöcsös Marcsi nem hajlandó odahaza a falujában énekelni, csak ha meghívják a Metropoliten Opera színpadára

von Putri 2013.12.20. 13:07:03

@bgp:
"Ha a traktoros fatolvaj csoportokat kapnák el, nem az egyszeri rőzseszedő emberkéket, talán lenne valami"

Akkor hívjanak össze egy parlamenti vizsgálóbizottságot a tripperes fatolvajok ellen, majd attól megszűnik a probléma

CSENDES 2013.12.20. 13:17:58

@Larry Silverstein: Hol a statisztika? az ÁSZ-nál. "Kiemelte: az adóhatóságnál a 2012 végéig nyilvántartott hátralékállomány már meghaladta a 2100 milliárd forintot, a hátralékok kétharmada nem működő adózókhoz kapcsolódik, a behajtás ez esetben kétséges." (HVG.hu: Domokos László)

von Putri 2013.12.20. 13:38:41

@CSENDES:
"a behajtás ez esetben kétséges"

Ez köztudott, csak az nem világos, mit segít a problémán Horváth fellépése?

thoma24 2013.12.20. 13:52:13

@Larry Silverstein: példaképp minden ország statisztikai hivatalában elérhető. érdeklődhetsz a szlováknál...... komolyan ilyen dolgokat el kell magyarázni? tényleg sötét a nép. nagyon.......

Larry Silverstein 2013.12.20. 13:52:28

@CSENDES: Az adóhártaléknak semmi köze ahhoz amilyen statisztikákról szó van.

tobeor 2013.12.20. 13:53:01

@von Putri: Jól van, látom téged annyira zavar ez a szerinted komolytalan figura, hogy egész héten vele kell foglalkoznod. Megértem, biztos nem azért csinálod mert fizetést kapsz érte. Azt javaslom, írj róla könyvet, hogy feldolgozd ezt a számodra ekkora súlyú ügyet.

Larry Silverstein 2013.12.20. 13:53:59

@thoma24: Akkor virítod a linket ami az állításodat alátámasztja.

Elég lesz ez az egy nem kell minden országé. Vagy te is Horvát vagy?

Larry Silverstein 2013.12.20. 13:55:16

@thoma24: Te magad bizonyítod hogy ilyen statisztikát sosem láttál, ahogy más se.

Ennyit erről.

thoma24 2013.12.20. 13:57:22

@Larry Silverstein: mellesleg szerinted ha nem lenne áfa-csalás, miért nyilatkoznák azt vezető politikusaink, hogy azt nem lehet felszámolni?! :DDD
megértem én, hogy szereted a maffia fide(m)szp-t, de hogy emiatt direkt ennyire vak legyél... közben meg úgy lopnak meg téged is, ahogy éppen nem szégyellik. bemondanak valami orbitális baromságot, amire a te fajtád ráizgul, és elhiszitek, hogy minden szép és jó. közben meg ott röhögnek rajtad a parlamentben, hogy milyen butuska vagy :D
szerencsére én egyetlen adóforinttal sem támogatom a maffiakormányt. tőlem nem tudnak lopni egy fillért sem ;)
így csak nevetni tudok az egész magyar cirkuszon :)))))

thoma24 2013.12.20. 13:59:36

@Larry Silverstein: leírtam fent. az adatok mindenki számára nyilvánosak. ne játszd a hülyét.

CSENDES 2013.12.20. 14:03:02

@von Putri: Igen, az a része köztudomású, hogy ezek a nem működő cégek azok, akiknél utóbb megállapítják, hogy jogosulatlanul igényeltek vissza ÁFA-t, vagy jogosulatlanul vontak le. Ezért keletkeznek hirtelen nagy összegű tartozásaik. Amikor már bottal üthetik a nyomukat. Az segíthetne a helyzeten, ha azok a bizonyos kiutalás előtti ellenőrzések megtörténnének, mégpedig a kiemelt adózókkal szemben is.
atlatszo.hu/2013/11/20/eltuno-milliardok-a-magyar-allam-legnagyobb-adosai/

thoma24 2013.12.20. 14:03:31

@Larry Silverstein: mellesleg én bármiféle statisztika nélkül elhittem már évekkel ezelőtt is, mert mint kiderült, a saját környezetemben is csaltak ily módon áfát. most éppen süntetőeljárás folyik az illető ellen, akinél már csak a büntetés mértéke a kérdés. tehát ez egy a saját környezetemben is kézzel fogható bizonyíték. nekem nem kell a gyenge rizsád, te bérkommentelő :DD
szánalmas a hasonló fórumokon végzett ámokfutásotok, és saját szegénységi bizonyítványotokat állítjátok ki....

Larry Silverstein 2013.12.20. 14:04:10

@thoma24: Nem írtál le semmit. Nem is vártam.

thoma24 2013.12.20. 14:05:20

*büntetőeljárás

Larry Silverstein 2013.12.20. 14:05:47

@thoma24: Nem mondtam hogy ninsc ÁFA csalás.

Azt mondtam hogy amit állítasz arra nincs bizonyíték. Ennyike.

CSENDES 2013.12.20. 14:06:30

@Larry Silverstein: www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&ved=0CDgQFjAB&url=http%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Fitthon%2F20131202-afacsalasok-cukorkereskedelem-magyarorszag-es-szlovakia-kozott.html&ei=PkC0UsrRNsyVswbZ1YCgAw&usg=AFQjCNEeTN9w-mLc2TLu0MMfxvPjPQRvkw&sig2=F9VxYC_WJaUMljHOtkIlmQ&bvm=bv.58187178,d.Yms&cad=rja
EUROSTAT adatok

"A szlovák statisztikai hivatal kimutatása szerint az ország a 2011/2012-es szezonban 128 ezer tonna cukrot termelt, az import pedig 350 ezer tonna volt. A kivitel mértékének 634 ezer tonnája azonban 155 ezer tonnával haladja meg a termelés és a behozatal összegét – világos, hogy ez csak úgy történhetett, hogy az export egy jelentős része fiktív."

Csak neked, csak most

thoma24 2013.12.20. 14:06:48

@Larry Silverstein: hogy nem tudsz egy weboldalt megnyitni, és statisztikát értelmezni, az nem az én bajom ;))))) IQ-huszár :DDD

thoma24 2013.12.20. 14:07:45

@Larry Silverstein: van! konrkét neveket és folyamatban lévő büntetőeljárást tudok. ennyike ;)

thoma24 2013.12.20. 14:11:07

@Larry Silverstein: fellépsz pl. a szlovák statisztikai hivatal honlapjára. lehívod az éves cukor termelés és az export mennyiségét. megnézed a kettő különbségét.
szólj, ha sikerült!
ennyi tudással csak rendelkezel ;)

Larry Silverstein 2013.12.20. 14:16:08

@thoma24: Akkor lépj fel. Te állítod nem én.

Te itt tényklént tálalsz olyasmit amit sosem láttál és a nyelvet sem beszéled. Ugye?

Larry Silverstein 2013.12.20. 14:17:00

@thoma24: Ja csak nem mondod el mint Horvát...:DD Te kis csibész!

thoma24 2013.12.20. 14:18:09

@Larry Silverstein: Sajnálatos módon az ilyen elvakult párthívő, szándékosan látni nem akaró emberek miatt, mint amilyen Te is vagy, nem lehet a korrupciót felszámolni ebben az országban. Túl sokan vagytok, akik kiálltok a maffiózók mellett, pedig azok ahol tudnak, meglopnak Titeket. Engem végül is nem zavar, pusztán meglep ez a fajta hozzáállás. Ezek után, hogy a magyarok hagyják magukat kirabolni, nem értem miért siránkoznak, hogy nem megy nekik jól, és miért ilyen pesszimisták? Hiszen pont az történik, amit ők is akarnak, és hagynak: kilopják a zsebükből a pénzt. Százezres-milliós szinten. Az egy családnak már egy autó. Hosszabb távon egy fél családi ház vidéken. De ha erről önként lemondtok, hát legyen :)
Legyen meg a Ti akaratotok, Ámen.

thoma24 2013.12.20. 14:21:21

Mindenki tehet az ellen, hogy az áfa-csalók, és a rablókormány az ő zsebéből ne vehessen ki pénzt! VAN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG!

Larry Silverstein 2013.12.20. 14:26:38

@CSENDES: És ez hogyan kapcsolódik Magyarországhoz? Cukrot egyébként lehet raktározni is, nekem is van a pincében. Majd jövőre exportálom ha jó ára lesz.

CSENDES 2013.12.20. 14:54:11

@Larry Silverstein: Te Drága Szépember!

Az általam adott link tartalmaz egy táblázatot. A felirat szerint a Magyarországi termelés és export alakulásáról szól, 2003. és 2011. között. Szerinted hogyan kapcsolódik ez Magyarországhoz? Ne fárassz már. Gyakorlatilag a két különböző hír arról szól, hogy hogyan utazgat oda-vissza a cukor. Magyarország többet exportál, mint termel. A szlovákok is többet exportálnak döntően Magyarország felé, mint amennyit termelnek, + importálnak. És mindenhol lenyúlják az államot.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.20. 22:38:27

@von Putri:

"- Miféle állításait?"
-- Tudod, kiemelt adózók, vizsgálatok szabotálása, kedvezett adózói kör,.....

"- Attól függ, konkrétan mit keresnek"
-- Akkor szerinted mit kereshettek, ha két nap elég volt hozzá?

"- A vizsgálóbizottság felállítása törvénybe ütközik "
-- Itt 5 perc alatt lehet alaptörvényt módosítani, ha egy törvény alaptörvénybe ütközik.Úgyhogy ez az érv nem áll meg. Az viszont egyre jobban látszik, a fidesz nem akarja ezt az ügyet vizsgálni. Miért?

csak egy néző 2013.12.20. 22:46:45

Polt Peti és a magyar rendörség példát vehetnének török kollegáiktol.
"
Akcióba lendült a török ügyészség, hogy felgöngyölítse az ország történetének egyik legszövevényesebb megvesztegetési ügyét. Letartóztattak nyolcvan embert, húsz rendőri vezetőt eltávolítottak, letartóztatták három miniszter gyermekét, akiknél sok millió dollárt foglaltak le. Minisztériumi tisztviselők és városvezetők is buktak, akik építési engedélyektől kezdve állampolgárságon át sok mindent "árultak." A miniszterelnök szerint politikai ellenfele próbál így támadást indítani ellene."

Marcellusca 2013.12.20. 22:49:29

Jól látom? Címlapos volt a post? :D

szmoker (Homo Trollicus) 2013.12.21. 14:21:10

@thoma24: "semlyén válasza pedig kritikán aluli."
Ne csodálkozz, a TömjénZsóti meg a szánalmas, KDNP-nek nevezett torzszülöttek gyűjtője is csak azért létezik még, mert Tömjén elvállalta, hogy ő legyen a Viktor segglyukán a szarcsimbók.

Na ezért. Ő pont annyira komoly ember, mint a professzordoktor Pali.

Bee-zony 2013.12.22. 12:25:54

„Isten hozott újra a kommunizmusban
(...)
...gondoljuk meg, mikor ugrálunk, és kinek a lábára akarunk ráugrani közben. Hogy az államhatalom, ha úgy érzi, hogy csúnyán viselkedtünk vele, nagyon csúnyán tud viselkedni velünk. Hogy nem árt megjegyeznünk, hol a helyünk a rendszerben – mert rendszer van itt, sőt, rendezettség, a legnagyobb fokon. És a legszomorúbb persze az egészben az, hogy az egész rendszer nem most lett ilyen – bár jó ideje nem volt ennyire nyilvánosan ennyire nyilvánvaló akciója a Hatóságnak –, hanem mindig is ilyen volt az elmúlt huszonhárom évben. Ahogy a megelőző negyvenben is.”
index.hu/velemeny/2013/12/20/isten_hozott_ujra_a_kommunizmusban/

>

Bródy János: Ezek ugyanazok (2011)

Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

(...)

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/72833/brody-janos/ezek-ugyanazok-zeneszoveg.html

>

Ez az a ház (1967)

Nézd, itt áll az ódon régi épület
Szép nagy ház, és elrejt sok-sok életet
Az ablakain kívül zúg a nagyvilág
S némán őrzik titkukat a kis szobák

Ez az a ház, ahol semmi se változik
Ez az a ház, ahol áll az idő
Ez az a ház, ahol semmi se változik
Ez az a ház, ahol áll az idő

(...)

www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/39959/koncz-zsuzsa/ez-az-a-haz-zeneszoveg.html

Történelmi visszatekintés: 2013-1990-1956-1945; 68 év büdöskomcsi-judeonáci uralom, és még mindig nincs vége. Előtte egy rövid időre náci és kapitalista korszak volt, azelőtt pedig nagyrészt feudalizmus.
Mikor volt ez jó? Szerényen számolva, az államalapítástól kezdve, soha.
Ilyen mentalitással és ilyen vallási-világnézeti alapokkal ilyen rendszerekre telik, és ilyen arányban; ez csak a földi pokol egyik bugyra, ahol most visszafelé forog a történelem kereke, a rákosi-korszakon át a feudalizmus irányába. A hatalomátmentés megvolt, és most irány visszafelé.
Az előre nehéz ügy és fárasztó, de nem teljesen reménytelen, csak kb. 99%-osan: a jelenlegi helyzet szerint ennyi embernek felel meg a régi rendszerek valamelyike.

süti beállítások módosítása