Skip to content


       Szűrés lista

Pártújság indul közpénzből

Elég erősen indul a hét: a Cink megtudta, hogy Magyar Krónika néven kormányújság indul, amibe maga Orbán Viktor is fog publikálni.

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor főszerkesztő írt felkérő levelet legalább 100 kormányhű szerzőnek (NÉVSOR ITT). Az újság alakuló értekezletét egyébként személyesen Orbán tartja majd most csütörtökön a Magyar Demokrata (főszerkesztő a békemenetszervező Bencsik András) Andrássy úti szerkesztőségében, és a tervek szerint május elsején, a munka szocialista ünnepén ki is jön az első szám. Havonta fog megjelenni, tízezer példányban - ingyen osztják szét állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatói, határon túli magyar iskolák és magyar intézmények, valamint hazai polgármesterek között - , és akkora lesz, mint az alkotmány díszkiadása, vastag papíron, reprezentatív külsővel. A havi egy hosszabb-rövidebb cikkért a számlaképes szerzők 50 - 200 ezer forint plusz áfát fognak kapni.

Kerényiék levelének a Cink által nyilvánosságra hozott legjobb részletei:

"Tudatom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Krónika címmel új havi folyóirat indítását szorgalmazza, melynek megalkotásában – mint szerző – személyesen maga is közreműködne. Miniszterelnök úrral egyeztetve tisztelettel felkérem, hogy e szellemi vállalkozásban – mint szerző – írásaival Ön is vegyen részt."


"A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. (…) Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. (...) A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány. Kordokumentum. (…) A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, (…), a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is."

"A Magyar Krónika célja a legjobb szerzők megnyerése, kik számlaképesek, s hajlandóak hónapról hónapra megnyilvánulni e folyóirat hasábjain.

A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond.

A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót.

Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót.

Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom. Ellenfelem jól szólalt meg. Megírom és megdicsérem.

A Magyar Krónika szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság."

"A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be. Tetszés szerinti tartalommal, alcímmel és terjedelemben."

"Egyetlen komoly kérés az oldalpárokban, az oldalpárban, az oldalban és a hasábban történő szerkesztés elvének betartása. A több oldalpár szerzője a monumentális formát valósítja meg, az oldalpáré a tekintélyes formát, az oldalé a kis formát, a hasábíró szösszenetével vesz részt e vállalkozásban.

Lehet választani.
Így jöhet létre a személyesség varázsa: ezek az oldalpárok az enyémek.
Vagy: ez az oldalpár én vagyok.
Vagy: ez az oldal én vagyok.
Vagy: ez a hasáb én vagyok."

"Javallott házi könyvtáraink képeinek és az általunk készített felvételek használata. A szorgalmas méhecskéről készített kép szép és jogtiszta. Ha ikergyermekeink születtek, jöhet róluk a mobiltelefonon készített felvétel."

Az újság szerkesztőbizottságának tagjai Balogh Zoltán, Kerényi Imre és Vizi E. Szilveszter, a szerkesztő a volt Magyar Nemzet-es Csontos János lesz. Főszerkesztői vezércikkel kezdődik majd, azután jön az adott szám központi témáját feldolgozó húszoldalas óriáscikk, amihez felkérték szerzőnek Bayer Zsoltot, Csontos Jánost, Kondor Katalint, Kristóf Attilát, Kudlik Júliát, Szentmihályi Szabó Pétert, és Torkos Matildot például. Ezután jön majd a Stratégia rovat, ahová a Fidesz politikusai fognak írni Orbán tábornokkal az élen. Itt a következő sztárszerzőket ígérik a miniszterelnök mellett: Balogh Zoltán, Boros Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Prőhle Gergely. A kultúra rovatba meghívták többek közt Keresztes Ildikót, a mandineres Balogh Ákos Gergelyt, Ókovács Szilvesztert, Orbánné Lévai Anikót, Baán Lászlót és Kálomista Gábort. Aztán lesz még egy Hasáb nevű glosszarovat is, aminek már a leírása is nagyon vicces:


"A hasábírás célja a szellemes és rövid forma megalkotása. E műfajban a balliberális oldal jelenleg verhetetlen. Tehát: saját műfajában kell legyőznünk az ellenfelet."

"A hasábíró táborunk jelese.
A hasábíró jelszava ez: írok, tehát vagyok.

A hasábíró élményt, verset, tárcát, jegyzetet, glosszát vagy viccet ír.
A hasábíró röviden szól. A tömör írás hatalmas hatás.
A hasábíró személyi adattal ellátott vonzó fényképe látható fent, a szöveg lent. A kívánt arány: aranymetszés.
(…)

A hasábíró társaival az eposzi seregszemlét jeleníti meg"

"Itt jöhetnek majd a baloldali és liberális útitársak is."

Ennél szebben nem is indulhatna az új év a magyar sajtóban.
Boldog ötvenes éveket mindenkinek!

szabadnép.jpg

Friss: Stumpf András, a Heti Válasz újságírója nemet mondott a felkérésre.

"A kultúrafinanszírozást egészen másképpen képzelem ideálisnak, mint ahogy akármelyik kormány alatt megvalósult, jó néhány dolgot nem támogatnék, ha én lennék az állam, ettől még van rá példa, hogy kormányzati segédlettel indult lap a saját lábára áll, minőségi termékké válik, a piacon is megállja a helyét, tehát igazolja, hogy szükség volt rá, hogy hiányt pótolt (Heti Válasz), és van arra is, hogy egy év alatt befuccsol (Nagyítás). A közpénzt elköltő felelőssége, hogy jól mérje fel, mire van valóban szükség, s azt támogassa."

A Heti Válasz, mint saját lábán álló, minőségi termék.....muhaha. Kormányzati hirdetésekkel teletömött, Bajnai után "oknyomozó", fideszhű lap, nem több.

De rájöttünk, honnan szedte az ex-MSZMP-s Kerényi a méhecskét meg a pitypangot. Innen:

Címkék: média fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr555737569

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megírom a naplót 2014.01.07. 14:28:14

Kedves Barátaim Naplóm! Tisztázzuk az alapokat. A terapeutám szerint el kell kezdenem naplót vezetni. Azt mondja, felépülésemhez elengedhetetlen, hogy néha legalább saját magammal őszinte legyek. „Egészséges lelki életemhez feltétlenül szükséges, hogy...

Trackback: Magyar Kraunika 2014.01.06. 22:21:26

- Pontosan így gondolom én is! A Magyar Krónika reprezentatív és gyűjtendő havi kiadvány lesz, igazi kordokumentum!- Nem, félreértett, Kerényi úr. Az lesz a legjobb, ha előjegyzem egy hallásvizsgálatra is... Egyébként azt mondtam: igazi kórdokumentum.

Trackback: Egyetlen kérdés a Magyar Krónika kapcsán 2014.01.06. 21:05:00

Kínzó kérdést vet fel a ma kipattant hír, amely szerint mMarkáns kormánytámogatás mellett májustól új, exkluzív magazint indítanak közelebbről meg nem határozott Fidesz-barát körök. A Magyar Krónika című lapot Orbán Viktor mellett...

Trackback: Magyar Blogrizsa - Köszöntő 2014.01.06. 17:40:17

Üdvözlöm Önt a Magyar Krónika online és fiatalos verziójának – és egyben előfutárának –, a Magyar Blogrizsának oldalán! Az egész szerkesztőség nevében szeretném Önt arra kérni, hogy írásainkban csak a jót és a szépet lássa meg – nem mintha lenne bennük...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a kormány embere 2014.01.06. 19:45:12

" és a tervek szerint május elsején, a munka szocialista ünnepén ki is ..."
Csak úgy csendesen.
"1891-ben az Egyesült Államokban május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították."
Nem kell szégyellni.

sentinel216 2014.01.06. 20:49:43

Ilyen formátumú újság - fényes, kemény papír, színes nyomtatott képek, érdektelen cikkek - volt már ezelőtti rendszerben. Az volt a címe, hogy Szovjetúnió. Ingyen osztogatták, kiskatonaként szemelvényeket olvastattak fel belőle, de vécépapírnak sem volt jó, akárhogy gyűrögette az ember.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.06. 20:51:54

Irigy vagyok. Engem nem kértek fel, pedig ennyi pénzért én is meg tudnék tölteni mindenféle pozitív küldetéstudatos zagyvasággal egy-két hasábot. Bár az is igaz, hogy se számlaképes, se fidesszantos nem vagyok. Lehet, hogy ezt ők is tudják? :)
Mindegy, azért küldök egy fociverset a nagyfőnöknek:

PIROS LAP

Suttyó balbekk talpal lábra
s tokán is térdel a galád!
Röhögve szól: „Mi az ábra?
Felkelsz, vagy én rúgjak alád?”

„Törött testem nem csak ál ok
arra, hogy itt haldokoljak!
Jaj-jaj, én nem szimulálok!” –
- bőgök, mint egy teli ól jak.

Zokszavamat tovább zengem.
Jön a bíró s ordít: „Hé, sért,
hogy át akart verni engem!”
Sípol s kiküld műesésért.

„Nem elég, hogy műesik a tizenhatoson belül, még bírónak is nevez a versében! Remélem, hogy örökre eltiltják!” /Vak II. Jenő, játékvezető/

„Ez az, játékvezető sporttárs! Vesszenek a szimulánsok! Tönkreteszik ezt a szép játékot!” /Balta II. Lajos, balbekk/

„I hate this disgusting simulating prima donna! Buried him forever!” /José Mourinho, the Special One/

„Nem szép dolog a műesés, de hát az igazi esés se mindig. Itt azért véleményes, hogy a csatár csak eljátszotta a nyílt lábtörést, vagy a védőjátékos valóban egy kicsit szigorúbb volt a kelleténél. A röntgenképek visszajátszása után okosabbak leszünk. A játékvezetőnek ilyen esetben elvileg sárga lapot kellene csak felmutatnia, de ilyen durva műesésnél jogosnak érezhető a kiállítás is. Ez a szép ebben a játékban, hogy mindig lehet rajta vitatkozni. Csak nem érdemes.” /Puhl Sándor, nyugalmazott játékvezető és szakértő/

„Az az idióta szimuláns fetrengés közben összevérzi és ledöngöli azt a szép zöld gyepet, amit én tartok karban! Megnézném, hogy fekete salakon is ilyen önfeledten hemperegne-e?!” /Salgó Imre, pályamunkás/

„Bőőőőő!!!” /egy ólnyi jak/

„A jak (Bos grunniens) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a tülkösszarvúak családjába és a tulokformák alcsaládjába tartozó állatfaj. Két alfaja a vadjak (Bos grunniens mutus) és a házijak (Bos grunniens grunniens).” /Wikipédia/

„El kell ismerjem, hogy a versnek van eleje, közepe és vége is, bár utóbbi túl sokat várat magára. Utána viszont fellélegezhetünk és friss levegővel kifúvathatjuk a tüdőnkből Frady Endre izzadt jakszagú költészetének áporodott szelletét. Anyám, kapcsold be gyorsan a békebeli NDK-s szagelszívódat!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én egyszer fociztam életemben, de nem lett jó vége. Előbb megrúgott egy hátvéd, aki ettől atomjaira esett szét, majd a kapuba fejelt labdám a hálónál fogva kiszakította a földből a stadiont és a százhúszezer nézővel együtt magával rántotta az űrbe.” /Chuck Norris/

„Kedves Norris úr! Ha Ön tőkeerős külföldi befektetőként nálunk akarna stadiont építtetni, száz évre teljes adómentességet tudnánk Önnek biztosítani. Magyarország jobban teljesít!” /Orbán Viktor, miniszterelnök/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2014/01/piros-lap.html

LallyPop 2014.01.06. 20:59:41

@Barkasfan1: Meg a Népszabadságot, ami mostanra a tönk szélére került, ahova való.

Boka1 2014.01.06. 21:03:21

Nemzeti Krónika nem lehetne? Ha már van nemzeti Himnuszunk, nemzeti Dohányboltunk ! :)))

Amadeus62 2014.01.06. 21:07:01

@LallyPop:

A Népszabót mint nyomtatott sajtót még mindig többen olvassák mint a Fanyar Nemzetet. Többet adnak el belőle.

♔batyu♔ 2014.01.06. 21:14:28

Látván itt az indexen ezt a hatalmas ajvékot (2 cikk, 3 blog) azt kell mondanom, érdekel, nem lehet ez rossz lap.

LallyPop 2014.01.06. 21:14:30

@Amadeus62: Lehet de csak a Népszabi van csődben. Az MN kibírt valahogy 8 évet ellenzékben.

stf! 2014.01.06. 21:15:16

Ez most a bővített CBA magazin?

Kerek négyszög 2014.01.06. 21:18:28

Fideskomcsi pártlap indul?

Röhögjünk rajtuk még egy kicsit.

Ezeket az agitpropos fidesznyik lapokat le kéne fordítani angolra, és szétküldeni az európai demokratikus jogállamokba. Had röhögjenek rajtuk nemzetközi szinten is.
Lehet hogy a fides még vörös csillagot is kapna ajándékba.

Hihihi

Kerek négyszög 2014.01.06. 21:19:44

@LallyPop:

"Lehet de csak a Népszabi van csődben. Az MN kibírt valahogy 8 évet ellenzékben. "

Volt hozzá oligarcha számolatlanul a narancsvörös maffiában.

komplikato 2014.01.06. 21:22:32

@nevetőharmadik: Hasonló okokból szoktam elrakni szemléltetés céljából a Scurch of Sccientology újságjait, már amikor sikerül a családtagok előtt kimenteni a kukából. :D
Tanulság és elrettentés gyanánt. Ebből is kéne szerezni, bár nyilván nem üti meg ANNAK "minőségét".

Kerek négyszög 2014.01.06. 21:23:05

@♔batyu♔: " hatalmas ajvékot "

Ájvékot? Benézted. Ezeken már teli pofával röhögnek a népek. Én csak szeretném ha a fidesparódia folytatódjon. Nagyon jól szórakozom a fuldoklásukat látva.

Ja, és nekem lesz begyújtós a kazánba, tehát jöjjön az agitpropos pártlap!

LallyPop 2014.01.06. 21:24:26

@Kerek négyszög: Tehát a narancsvörös maffia a maszop kormány alatt hízott? Vagy nem? Akkor meg mi bajod a sikerrel?

komplikato 2014.01.06. 21:25:36

@Counter: "Az állam fizeti, tehát ingyen van, mondja erre Kerényi."
Jut eszembe mi is lett az "Alaptörvény" bőrkötéses 2 millás darabjaival? Nagyobb buktának néz ki, mint anno az MTV "A pápa látogatása" VHS kazija. :D

komplikato 2014.01.06. 21:27:38

@LallyPop: "Az MN kibírt valahogy 8 évet ellenzékben."
Na ja, de ahhoz képest, hogy a 2006-tól főleg Fidesz kézben lévő önkormányzatok rendelgetik be, gyakorlatilag 22.000-ről 8.000-re esett a példányszáma, mindezt erős hátszéllel, állami pénzkitöméssel és az intézmények "nem kötelező, de ajánlott" vásárlásával. Mennyi valódi olvasó lehet? 2.000? 2.500?

bioLarzen 2014.01.06. 21:30:38

Az adóhatóság csal, megírom.

A tárgyalásom tavasszal lesz, nem írják meg.

bio

bioLarzen 2014.01.06. 21:32:34

Gyerekek, blogger Géza hol van? Már rég itt kéne védenie a mundért.

Csak nem beteg?

bio

NYJetsTD 2014.01.06. 21:33:47

@bioLarzen: most nem ér rá, már az első szám megjelenéséhez írogat...

bukszindeksz 2014.01.06. 21:34:40

Az nem lehet, hogy Viktor előtt titkolják, hogy mit művel ez a szerencsétlen? Alkotmány asztala, festmények, kiállításmegnyitóra kivezényelt diákok, stb. Mert az szomorú, ha tud ezekről és még nem küldte el az anyjába...

Kim Jong Un 2014.01.06. 21:34:40

A mai jo hir inkabb az, hogy beveszik a boszmet a nagy koalicioba!!!!!

SIMA fidesz gyozelem jon tavasszal!

polly graph 2014.01.06. 21:36:04

@Kerek négyszög: lehetetlen. Az egész úgy, ahogy van (lesz) egy úgynevezett "nyelvi reália" :azon tárgyak, dolgok gyűjtőfogalma, melyek egy kultúrára, nyelvközösségre jellemzőek, és egy másik kultúra számára ismeretlenek. Angol célnyelvre lefordítani valószínűleg amúgy is az új alaptörvénybe ütközik. Másrészt, a Monthy Python repülő cirkusza stílus már kezd kimenni a divatból angol nyelvterületen is. :)
Ellenben Kossuth Országgyűlési Tudósításai remek ötleteket szolgáltathatnak a Magyar Krónika nemeslelkű hasábíróinak. A home-made jelleget és a nemzeti összefogást erősítendő, javaslom, hogy többdiplomás közmunkások az alkotmány asztalai fölé görnyedve kézzel másolják le a kiadványokat. Az iniciálék hosszú hónapokra való közmunkát jelenthetnek kallódó képzőművészeknek.

komplikato 2014.01.06. 21:37:03

"De rájöttünk, honnan szedte az ex-MSZMP-s Kerényi a méhecskét meg a pitypangot."

Na igen, de EZ SE rossz tipp: 444.hu/2014/01/06/valahogy-igy-kene-osszerakni-a-magyar-kronikat-is/

komplikato 2014.01.06. 21:40:14

@stf!: "Ez most a bővített CBA magazin?"

Nem, az a melléklet lesz életvezetési tanácsokkal, pl. hova menjünk fácánra vadászni vagy miként vegyünk Szerbiában rengeteg termőföldet, esetleg az off-shore cégek tippek és trükkökkel. A végén akciós sonkával ,,,

komplikato 2014.01.06. 21:44:21

Hümm, azért ez IS mutat valamit:
444.hu/2014/01/06/kosa-lajosnak-sokkal-tobbet-kene-szerepelnie-a-teveben/

"RTL – Miért azután indult az egyeztetés a klinikával [elvileg miattuk nyitották újra az állomást], hogy bezárták az anyatejgyűjtő állomást?

KL – Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? (…) Az fog történni, hogy én nem erre a kérdésre válaszolok egyáltalán. De azt nekem szabad. Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok."

i.imgur.com/p8g5F65.gif

Amadeus62 2014.01.06. 21:47:33

@komplikato:

Letiltották a videót az előbb (túl kellemetlen)

komplikato 2014.01.06. 21:48:48

@Amadeus62: Lol. :D
Akkor gondolom most nem töltik fel több százan lelkesen YB-re, torrentre és mindenhova.
Mondjuk az animált GIF már önálló életet él közben ... MÉM lett a Kósa!

gnme 2014.01.06. 21:49:10

teljesen és tökéletesen mindegy mit csinál

..az évek múlnak

szemétdombra kerül.

ahova való

komplikato 2014.01.06. 21:50:10

@Amadeus62: Ja, de ott van a letiltott videó felett a kivágott rész. :D

Dubito 2014.01.06. 21:50:54

Van egy nagyon szép méhecskés képem, pitypangot is tudok hozzá fotosopolni, hová küldjem? Számlaszámom xxxxx, az 50-200 ezer Ft-os tartományból inkább a 200 felé gondoltam. Ja, és papírt is tudok mellé küldeni, hogy echte jobboldali vagyok, már az oviban is zsoltároskönyv volt a jelem.

jazzcool 2014.01.06. 21:52:05

a közmédia/fideszmédia 72 mrd-ot kap az idén, ezek után egy brossúra néhány milliója érdektelen.

Amadeus62 2014.01.06. 21:52:07

@komplikato:

Én meg azon gondolkodtam, hogy a debreceniek ennyire hülyék lennének, hogy Kósa Lala mindig fölényesen nyer ott, vagy pedig balfasz jelölteket indítanak a másik oldalról...kíváncsi vagyok idén ki nyer. Már csak azért is mert élnek ott rokonaim.

Barkasfan1 2014.01.06. 21:55:42

@Kim Jong Un: Ez gondolom nem vastagbőr kategória, mert az a ballerek érdekeit sértené. Mély szarba süllyed a baloldal, lényegében nem tudnak változtatni, ugyanazt a pár idiótát húzzák elő a kalapból állandóan. Hiába, igaz a mondás: "In der Gülle schwimmt die größte Scheiße immer oben". Csak azt nem értem, hogy miért nézik ekkora utolsó balfasz prolinak az embereket, hogy az egyébként méltán hírhedt "elmútnyócév" után még egyszer bizalmat szavaznak ezeknek a pöcébe való véglényeknek. Nem mintha Orbán olyan kurvajó lenne, de most komolyan: ezek a szarjankók jelentenék az okos alternatívát???

_most_ 2014.01.06. 22:11:54

asszem mindenféle paródiák kimeríthetetlen alapanyaga lesz ez az újság :D A fidesz holdudvarában rengeteg az idióta, annyira látszik, hogy nem a hozzáértés vagy intelligencia alapján történt a szelekció, de azért vicces, mikor ezek az ostoba emberek elhiszik, hogy okosak, és elkezdik fullba nyomni a kretént :D

waze 2014.01.06. 22:15:24

..se Vidéki, se Birca....gondolom most van eligazítás...holnap megkapjátok, a NER lecsap.

gnme 2014.01.06. 22:15:52

@_most_: mitakarsz, ők józanul eljutottak a részegség sokadik szintjére

a "mindenttudás" szintjére, a polihisztorok sárgulnak a butaságban

a vadászat új szakértője:

www.blikk.hu/blikk_aktualis/arisztokratakkal-vadaszott-lazar-2230391

komplikato 2014.01.06. 22:19:38

@_most_: Kerényi e'ftársz már Kádár alatt is a legokosabb volt. ;)

tobeor 2014.01.06. 22:55:35

Nem értem mi ezzel a baj, a Fidesz a saját pénzén olyan választási lapot gründol magának amilyet csak akar.

Amadeus62 2014.01.06. 22:57:35

@tobeor:

A TE pénzeden megy ez. Meg az enyémen...hogy rohadjanak meg.

csak egy néző 2014.01.06. 22:58:08

@tobeor:
Ugye nem mondod komolyan, hogy Viktor fizeti saját zsebből?
Biza ez is a te lóvédból fog megjelenni és te fizted majd jő vastagon a sok seggnyaló firkászt is.

tobeor 2014.01.06. 23:06:41

@Amadeus62: @csak egy néző:
Nem hiszem el hogy nem pártpénzből menne. Teljesen nyilvánosan közpénzből pártlapot csinálni, ez totálisan nyílt lopás - sikkasztás - hűtlen kezelés - hatalommal való visszaélés.

Sőt, nem csak hogy nyilvános lopás, de hivalkodóan, tüntetőn nyílt lenyúlás.

Én sok rosszat láttam már a maffidesztől, rengeteg lopást is, de ennyire totálisan látványos, a lopással egyenesen kérkedő lenyúlást nem hiszem megengednének maguknak a választások előtt pár hónappal.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.01.06. 23:06:56

Az a szép ebben a leendő lapban, hogy a megmaradó példányai örök bizonyítékai lesznek annak az úrületnek, ami ma folyik ebben az országban, de egyszer vége lesz.

NYJetsTD 2014.01.06. 23:08:41

@tobeor: sikítva röhögök a naivságodon. Most nekiállnánk sorolni és reggelig tartana a nyílt lopások száma.... Csak itt a vastagbőrön van több száz...

Amadeus62 2014.01.06. 23:09:50

@tobeor:

Amúgy bocsi, lehet téged vádoltalak meg egy posztnál, hogy kamu vagy, de tényleg úgy rémlett ,hogy januári regisztráció.

Csak mert szoktak olyat csinálni, hogy nickeket lopnak, mert a blog.hu engedélyezi ugyanazokat a neveket használni más címekről..

tobeor 2014.01.06. 23:16:40

@NYJetsTD: Ha elhinném hogy a hatalom ilyen nyíltan, röhögve, a nép pofájába tolva lop, az olyan szinten kiborítana, hogy pszichés önvédelemből inkább nem hiszem el. Ez a magyar nemzet megalázása, pofán baszása lenne.

Amadeus62 2014.01.06. 23:17:42

@tobeor:

Azt teszik pedig. Amúgy voltak ennél durvább esetek is, nem tudom miért pont ez baszta ki nálad a biztosítékot.

NYJetsTD 2014.01.06. 23:23:39

@tobeor: bocsáss meg, távol álljon ebben az esetben a személyeskedés tőlem, de te hol éltél az elmúlt három és fél évben? Minimum 1500 milliárd ment a "barátok" zsebébe...

tobeor 2014.01.06. 23:41:49

@NYJetsTD: Ezt tudom jól, de a trafikoknál, földeknél, Közgépes közbeszerzéseknél, stb. legalább kamu pályázatokat csináltak. Most azt se.

Bocsássatok meg, nehéz napom volt egyébként is, nem bírom még ezt is. Nem igaz hogy csak így bejelentenek egy nyílt lopást. Nem _akarom_ elhinni hogy már ide süllyedt a hatalom, és az ország is hogy ezt simán megteheti vele a maffia. Nem akarom elhinni hogy a hatalom feltörli a hazámmal a padlót. Inkább homokba dugom a fejem.

És innen üdvözlök mindenkit aki ebbe a lopásba írni fog, adja hozzá a nevét. A jobboldali bérírók kollektíven csatlakoznak a lopáshoz?

Amadeus62 2014.01.06. 23:48:01

@tobeor:

Azért annyira nem jelentették be ezt, nem is kürtölték (még) szét. A manemen szerintem erről nem találsz semmi hírt sem, vagy a fasz tudja, nem olvasom azt.

NYJetsTD 2014.01.07. 00:03:34

@tobeor: "Ezt tudom jól, de a trafikoknál, földeknél, Közgépes közbeszerzéseknél, stb. legalább kamu pályázatokat csináltak."

Már bocsáss meg, de ha csinálnak egy kamu pályázatot, akkor neked már rendbe van?

" Nem akarom elhinni hogy a hatalom feltörli a hazámmal a padlót. Inkább homokba dugom a fejem."

Ezt szeretnék. Sok-sok homokba dugott fejű idiótát. Ne tedd.

tobeor 2014.01.07. 00:03:54

@Amadeus62: Részemről tele vagyok. Sikerült apátiába sokkolni. Már nincs erőm se felháborodni hogy micsoda trágyalét csinált a hazámból Orbán. Jó éjt.

tobeor 2014.01.07. 00:05:18

@NYJetsTD: dehogy van rendben. hagyjál már, elegem van, fáradt vagyok.

NYJetsTD 2014.01.07. 00:08:50

@tobeor: oksi, bocs hogy megtapostunk, de nem lehet hagyni, hogy mindenki belefásuljon. Jó pihenést.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.07. 00:13:31

@tobeor:

Ja amugy a Fidesz idén tavasszal is nyerni fog, és lehet 2/3 is meg lesz ismét, ti meg gondolkodhattok hogy Lopcsányra szarházira vagy baynaura szavaztok, ugyanis valszeg nem lesz közös lista. :DDDD hihihihihi Bár ha lenne, akkor is bukta lenne a ballibnek

Jó éjt! :)))

bioLarzen 2014.01.07. 00:16:33

@NYJetsTD: Ja!

Gondolom, a Ráday-féle "Kapott eflkérést, de em vállalta", a Borókai-féle "Nem kapott felkérést" és a Kálomista-féle "Kapott felkérést és vállalja" mellett Géza lesz a "Nem kapott felkérést, de vállalja" variáció :)

bio

NYJetsTD 2014.01.07. 00:25:55

@bioLarzen: Géza és Vidéki biztosan díszpéldányt kap. A francba, pedig nekem milyen jól jönne, az előbb is szalvétán pucoltam a mogyit...

Kata78 2014.01.07. 01:00:51

külföldi megrendeles latatlanban lehetseges? Csak mert 20 oldal Bayer, Ákos, stb reggelihez tök jo lenne egy honapra.... Bocs, ha volt mar :O

Bee-zony 2014.01.07. 03:10:03

„A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót.” Nos, eddig a legjobb a húszezres; keresték, és meg is találták az államkasszában. Ilyen egyszerű ez Narancsföldén, és ez annyira überszuper, hogy narancsvöröset látok tőle.

Ingyen pártpropaganda-újság, és pártpropaganda-fizetés, disznóknak, a többi állat pénzéből.
Hogy is lehetne ez másként, ugye elv-polgár-ner-munkatársak?
Az újság címe ez lehetne: Magyar Krónika – A rendszer eszenciája; mert hogy töményen benne lesz a nagy büdös lényeg az biztos, az önfényezés, a mellébeszélés, a szektásság, és a többi, csak olvasni kell tudni a sorok között.
Magyarország már annyira jobban teljesít, hogy Kim Dzsongék előbb-utóbb ide fognak járni tanulni.
Erre szavazott a többség 2010-ben? Igen, csak akkor még nem tudtak róla. Most meg már szavaztál – és néhány hónap múlva megint mehetsz, és az lesz 1990 óta a legpontosabb népszámlálás arról, hogy hány szavazati joggal rendelkező magyar hülye van Magyarországon, és a gúnyhatáron túl.
A profi bűnözők helyett inkább jöjjenek a gittegyletes amatőrök, mert ez a kisebbik rossz, mondom én, a többség viszont megint vissza fogja szavazni a profi bűnözőket, ez borítékolható.
Mikor volt Magyarországon kizsákmányolás-mentes rendszer? Soha. Akkor miért pont most legyen? Amikor rendszerváltás sem volt? Na ugye.
Majd ha a többi állat, de legalább a többségük nem szavaz a disznókra, és kitalálnak egy jobb, igazságosabb rendszert, és elkezdik a megvalósítását, akkor következhet ez, de előbb nem, mert az nem megy. Addig tort ül az aljasság, a hülyeséggel karöltve, és tessék, megvan a heti (napi) sírva röhögős, megint megkaptad a cirkusznak, avagy színháznak ezt a műfaját.

Alzheimer Fauna · http://fauna.ingyenblog.hu/ 2014.01.07. 05:54:01

Magyar vizsla (2006)
Magyar krónika (2014)
Magyar komondor (?)
Mert Magyarország jobban teljesít?
Ötlet további "kormánypárti" magazinra: fauna.ingyenblog.hu/21-ezt-igy-ne.blog

megamedve 2014.01.07. 06:36:43

Csak derűsen fiúk, fog ez menni.

felcsutisuttyo 2014.01.07. 07:20:57

EZ NEM MAGYAR KRÓNIKA, HANEM az felcsúti suttyó könyörgés lapja:
"FIDESZ SEGGNYALÓK IDE JÖJJETEK" .....védjetek meg hogy ne akasszanak fel ha kormányváltás lesz.....

felcsutisuttyo 2014.01.07. 07:21:49

pedig Chauscescu már várja:DDDDDDDDDDDDDDD

Bretschneider detektív 2014.01.07. 07:55:10

Egy ismerősöm verse jut eszembe, még régről...

A Pravda igazsága

Brezsnyev elvtárs a díszszemlére
a Vörös téren megjelent.
Caesar, Batu kán s Napóleon
meghívottként vele ment.
Masíroztak nyalka gyalogosok,
vége-hossza nincs neki.
Mit szólsz hozzá, kérdi Brezsnyev,
s erre Caesar feleli:

„A római légiókban is
voltak bátor harcosok,
de számuk a csatákban
olyan hamar elfogyott.
Lett volna csak század ennyi
és ilyen snájdig emberem,
hát én a vén Európát
játszi könnyen megverem.”

Rengett Moszkva, mert a téren
tank özönlött tank után.
Irigykedve nézegette
a felvonulást Batu kán.
„Ha mind az enyém lehetett vón,
Isten biz, nem tódítok,
de ami csak van a Földön,
én mindent meghódítok.”

Hangja elfúlt, mert az ég
s a föld egyszerre mennydörög,
lövöldöznek vaktölténnyel
a katyusás ördögök.
Napóleon, mit szólsz ehhez?
De Bonaparte nincs sehol.
Brezsnyev elvtárs kapja magát
s a császár után lohol.

A lépcső alján, közel ahhoz,
hol Iljics alussza álmait,
Napóleon lapozgatja a
Pravda újabb számait.
„Ha ilyen újságom lett volna,
ma úgy tudnák az emberek,
hogy a waterloo-i ütközetet
Napóleon nyerte meg.”

alien 2014.01.07. 08:41:46

Szobodság elvtársak!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.07. 09:36:18

Eskü Kerényi a legjobb stand upos. Nincs még egy akin ennyit lehet nevetni.

szekertabor · provo.blog.hu 2014.01.07. 10:18:44

Az Íratlan Magyar Médiatörvény szerint:

Orbán Viktor antidemokratikus nácifasiszta önkényuralkodó, ezért
Orbán Viktorról csak rosszat szabad írni.
Orbán Viktorról csak ellenszenves fotókat szabad közölni.
A FIDESZ-ről minden botrányos hírt igazként kell kezelni.

Orbán Viktor nem érdemli meg, hogy az ő álláspontja is megjelenjen, ezért
Minden nemzeti sajtótermék a közpénzek bűnös elherdálása.
Nemzeti sajtótermékben tilos közpénzen hirdetni.
Nemzeti sajtóterméket tilos közintézményeknek előfizetni.
Nemzeti sajtóterméket a standokon tilos jól láthatóan elhelyezni.

czjanos 2014.01.07. 10:49:22

Lenin-Sztálin összes helyett Orbán-Kerényi összes lesz az elvtársak polcain. Azok is állami pénzből készültek, csak úgy, mint emez. Azokat sem olvasta a kutya sem, emezt sem fogják rojtosra lapozni.

Lencsés István 2014.01.07. 11:07:57

" .... Pártújság indul közpénzből .... " .

Nem közpénzből indul .

belekotty 2014.01.07. 11:14:33

Követeljük Blogger Géza azonnali jelentkezését!

@Lencsés István: Szia Piftike! Fáj az igaz? Fosva kommenteled a párlapotokat? Hazudva fosol? Amíg a helyközök helyes használatát nem tanulod meg, addig nem reagálok rád ebben a blogban!

belekotty 2014.01.07. 11:16:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Már hiányoztál! Te helyettesíted Gézát?
Bajnai meg Szarházy le van szarva, már rég nem érdekelnek minket.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.01.07. 12:43:11

@belekotty:

Dehát akkor hogy lesz Kormány váltás???!! :OO

Lencsés István 2014.01.07. 12:49:17

@csak egy néző: Nem vagyok " .... Pityuka .... " , azaz tanulj meg olvasni . Igen én is adnék bele ha tehetném .

@belekotty: Nem vagyok " .... Piftike .... " , azaz tanulj meg olvasni . Neked fáj az igaz , azért nem reagáltál a tegnapi tényeimre se . :) ;) :D Nekem nincs pártlapom , és van nevem , szóval én nem fosom veled ellentétben . :) ;) :D Én SOHA nem hazudok . Én helyesen írok , az hogy téged ez zavar , az nem az én bajom . :) ;) :D

bukszindeksz 2014.01.07. 13:07:20

@szekertabor: Mi az a "nemzeti sajtótermék"?
Miről lehet felismerni?
Miről ismerhető fel a nem nemzeti sajtótermék?

true 2014.01.07. 13:46:44

@Lencsés István: Helyesen írsz. Bizony! A gyogyós szintet hozod... Egy óvodásnak még elnézném, amit művelsz, de könyörgöm ennyi idősen nem lehetsz ilyen hülye!

Lencsés István 2014.01.07. 13:48:30

@true: A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Amit művelek , az csupán annyi , hogy leírom a tényeket . Az a hülye , aki mondja .

antropomókus 2014.01.07. 13:49:10

@tobeor: Már hogyne engednék meg maguknak? Csak átkötik szépen nemzetiszín szalaggal, és a többség örömmel nyeli le ezt a szart is.

true 2014.01.07. 13:58:45

@Lencsés István: Az én apukám erősebb! Az a hülye aki mondja. Bebebeeee. Mindjárt megmondalak az óvónéninek! Dedós, fogyatékos Lencsés István...

Lencsés István 2014.01.07. 14:02:00

@true: Abban igazad van hogy az apukád erősebb , mert az enyém nagyon beteg . :( Bölcsöde után vagy még csak ? :D akkor szép életet kívánok . :) ;) :D A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

true 2014.01.07. 14:03:18

@Lencsés István: Legalább lesz időd magadba szállni, te fogyatékos senki!

:: M/OR :: 2014.01.07. 15:40:10

@Lencsés István: előre is elnézésedet kérem amiért merlek kijavítani, de ha helyesen kívánsz írni akkor kérlek tartsd be az írásjelekre vonatkozó szabályt! hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyes%C3%ADr%C3%A1s_szab%C3%A1lyai/Az_%C3%ADr%C3%A1sjelek Vagyis, "tapadjon" az írásjel az előtte álló szóhoz,betűhöz. Köszönöm, és még egyszer elnézést, hogy kimertelek javítani.

:: M/OR :: 2014.01.07. 15:42:12

@:: M/OR ::: Önmagamat is kijavítom: szóhoz, betűhöz.

:: M/OR :: 2014.01.07. 15:42:44

@:: M/OR ::: Önmagamat is kijavítom: szóhoz, betűhöz.

csak egy néző 2014.01.07. 15:50:54

@:: M/OR :::
Csak nem azt akarod mondani, hogy te nem ismered Lencsés Pistikét??
Akkor te még nem tudhatod, hogy nála okosabb kommentelő e nagyvilágon nincs., mert neki tényei vannak és nem fosva a bekopizott link az nem tény. Csak az a tény, ami neki van, egyébkent is te rosszul tudod és nem tudsz helyesen még írni sem

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.01.07. 18:27:14

"a tejcsináló Cserpes úr"

Anyatejfakasztó lajbi úrról lesz cikk? X-DDD

Lencsés István 2014.01.08. 09:51:50

@:: M/OR ::: Mondatkezdés nagybetű . Semmi baj , hogy kijavítottál , csak nem hibáztam . Amikor hibázok , javítom , vagy ha más szól amikor tényleg hibázok , akkor el is ismerem . Én helyesen írok . A link nem tény . Nem kell tapadnia .

titan 2014.01.09. 13:05:03

@Lencsés István:
Kedves István!
Az alábbi link ugyan nem tény, csupán a Magyar Tudományos Akadémia által elfogadott helyesírási szabályzat, amit bármikor megtekinthet az Országos Széchenyi Könyvtárban.
mek.oszk.hu/01500/01547/01547.pdf
A 70. oldalt ajánlom szíves figyelmébe.

csak egy néző 2014.01.09. 13:15:42

@titan:
@Lencsés István: Pistikével vitatkozni a helyesírásról, kb olyan vállalkozás, mintha egy disznót próbálnál megtanítani késsel, villával enni. Minden akadémikus, nyelvészprofesszor hülye csak még nem tudják. Pityucinak ugyanis, tényei vannak és nem fosva. A link az nem tény. Nézd meg a facebbokon, hogy kivel is próbálsz beszélgetni. Egyébként is, ha nem tanulsz meg helyesen írni, akkor ezen a blgbejegyzésen ma utoljára fog reagálni rád.

csak egy néző 2014.01.09. 13:18:01

@titan:
Lencsés István 2014.01.09 11:38:34
" Kötőszóval ( és ) nem kezdhető mondat . Minden olyan könyv ami MAGYAR nyelvtannal foglalkozik . Amiket látsz , azok rosszak . A nyelvészek IS tudják ."
Ime egy értelmes bejegyzése.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.09. 13:39:25

@csak egy néző: Dehogy olyan: a disznó intelligens és tiszta.

csak egy néző 2014.01.09. 13:42:33

@Counter:
Nem hasonlítanám Pistikét a beszélő csigát egy röfihez. DDD

Lencsés István 2014.01.09. 15:33:52

@titan: A link nem tény , jól mondod , így tök mindegy mit linkelsz .

@csak egy néző: Nem vagyok " Pistike és Pityuci .... " , azaz tanulj meg olvasni . Vitatkozni a ténnyel amit írok nem lehet , ezt nem érted meg és ezért IS foglalkozol velem , meg azért meg buzi vagy . :) ;) :D :D :D + :D Aztán mikor reagálok rád ténnyel a mocskos pofádba , egyből bekussolsz és nem reagálsz , mert egyszerűen nem tudsz mit kezdeni a ténnyel , és bekussolsz , mert akkora tömegszerencsétlenség vagy . :D :D :D + :D A rövidítés szint alatti . Ilyen nincs , hogy . : " ... facebbok .... " . Aki arcról ítél meg embert úgy hogy maga még a nevét sem vállalja és hazudik , az a legszánalmasabb dolog . Igen , ez vagy te .

titan 2014.01.09. 15:54:35

@Lencsés István: Akkor fáradj el az Országos Széchényi Könyvtárba, és nézd meg személyesen. Ha az MTA által kiadott szabályzat nem tény, akkor nem tudom, hogy mi az. Az elolvasandó könyv címe: "A magyar helyesírás szabályai".

csak egy néző 2014.01.09. 16:03:16

@Lencsés István:
Pityuka komám.
Ha nem vetted volna észre, én nem veled beszélgettem, hanem rólad.
Az ember nem nagyon szokott beszélgetni egy csigával, vagy egy bogárral.

Lencsés István 2014.01.13. 11:37:49

@titan: A rövidítés szint alatti . Kötőszóval ( ha ) nem kezdhető mondat .

@csak egy néző: Nem vagyok " Pityuka .... " , azaz tanulj meg olvasni . Nem vagyok a komád . Kötőszóval ( ha ) nem kezdhető mondat . Te nem vagy ember , mert nincs neved . Én nem vagyok sem csiga , sem bogár , mert az állatok nem tudnak internetezni , én EMBER vagyok .

süti beállítások módosítása