Skip to content


       Szűrés lista

Magyar Krónika a közszolgálati és a jobboldali sajtóban

Kerényi Imre - nem túlzás nagy szavakat használni - de az Év Levelét kiküldte legalább száz jobboldali értelmiséginek, újságírónak, politikusnak, de egyikük sem gondolt arra, hogy ennek hírértéke lenne, és a nyilvánosságra tartozna, hogy állami pénzen valami elképesztő…

Címkék: média sajtó krónika kerényi

Kivezényelt diákok - régen és most

Kerényi Imre az egyik kedvenc figuránk a NER-ben, az asztalától és a festményeitől is eldobtuk az agyunkat, és valószínűleg mindegyikre örökké emlékezni fogunk. Az Alaptörvényhez közpénzből készíttetett abszurd képeket eleinte fegyveres őrök vigyázták az Országos…

Címkék: fidesz abszurd kerényi

Hoffmann Rózsa levele az 5. és 8. osztályosoknak

Ahogy 2011-ben bevezették, Kerényi ötlete nyomán idén is megkapták az általános iskolák 5. osztályos tanulói a Nemzeti Hitvallást, a 8. osztályosok pedig az Alaptörvényt. Hoffmann Rózsa ezúttal ezt a szép levelet küldte mellé a gyerekeknek, szeretettel. (fotó:…

Címkék: oktatás kerényi hoffmann alaptörvény

Béremelés mindenütt

Magyarország jobban teljesít. Ez egyértelműen látszik az alábbi hírcsokorból is. 1, PedagógusokSzegényeket rendesen becsapták. "Az úgynevezett életpályamodell megalkotásakor megígért teljes béremelésnek a 60 százalékát kapják meg szeptembertől, majd a következő 4 évben…

Címkék: oktatás abszurd pofátlan kerényi

Könyvkiadásba kezdett a főideológus

Kerényi Imre páratlan (kormányzati) munkásságát már egy jó ideje nyomon követjük: minden az Alaptörvény Asztalával kezdődött, majd jött a rajzpályázat és a Nemzeti Hitvallás, és az elhíresült festmények. Karrierje - és ezzel nincs egyedül - töretlenül ível az MSZMP-tag…

Címkék: állam közpénz kerényi

Kerényit a Showder Klubba!

Ha a politikusoknak lenne egy külön Dumaszínház, Kerényinek stabil és állandó helye lenne. A direktor úr ugyan nem igazi politikus, de mivel Orbán Viktor által kinevezett miniszterelnöki megbízott, így nyugodtan lehet annak tekinteni. Mivel most már reggel-délben-este is Kerényi…

Címkék: videó kerényi

Kerényi jól bevásárolt

Köpni-nyelni nem tudok, teljes mértékben osztom a Hírszerző véleményét: "Őszintén szólva alábecsültük ezt a történelmi festmény-történetet. Azt gondoltuk, hogy komolykodó, modoros historizáló festmények készülnek majd. Ezzel szemben tanácstalanul állunk ezek előtt a…

Címkék: fidesz abszurd kerényi

Van itt pénz

A szokásos hurrápéntek-hangulatot elrontó, holnapi munkanap okozta rosszkedvet szeretnénk enyhíteni két jóhírrel.Először is: Jól áll a korrupció elleni harc.Simon Gábor (MSZP) megkérdezte, Navracsics válaszolt. Újabb társadalmi egyeztetés (= levél és kérdőív a…

Címkék: fidesz alkotmány abszurd kerényi

Nemzeti Hitvallás a negyedikeseknek

Minden a tervek szerint halad, napra pontosan minden úgy történik, ahogy megígérték. Kerényi szavatartó ember, megírta, hogy a "középfokon" minden 10 éves gyerek meg fogja kapni a Nemzeti Hitvallást, vagyis az Alkotmány preambulumát október 6-án, és tessék, egy újabb pipa, ez is…

Címkék: alkotmány kerényi

Az Asztal Ideológusa

Az Alaptörvény Asztalának jó esélye van arra, hogy ha évek múlva visszagondolunk a II.Orbán kormányra, akkor az ő képe elsőként bukkanjon elő a homályból. Szeptember 1-én, a "telepítéskor" éppen nyaraltam, megfogadva, hogy se internet, se tévé, se újság, így…

Címkék: fidesz alkotmány abszurd kerényi


süti beállítások módosítása