Skip to content


       Szűrés lista

A miskolci képviselőnő gyerekekkel farsangol

Miskolci óvodások és iskolások szülei múlt csütörtök este írták meg felháborodva az ÉszakOnline-nak, hogy "Miskolcon 2014. február 7-én több óvoda, általános- és középiskola bevonásával farsangi menetet szervez Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. A farsangi menetre, amelynek útvonalát a rendőrség biztosítja, az intézmények meghívást kaptak. A részvétel ugyan nem kötelező, de az intézményvezetők, az ott dolgozók elmondása szerint, kötelezőként kezelik"

A miskolci Belvárosi Óvodában például ez a kis értesítő került ki a faliújságra:

csöbör.jpg(kép: ÉszakOnline)

 

A szülők programmal kapcsolatos kifogásai közül kiemelném a három legfontosabbat:

- az intézmények, ahogy az óvoda is, szülői kísérethez kötik a gyerekek részvételét, a gyermekek biztonságára hivatkozva, holott egyetlen más esetben sem (Mikulás-vonat, tanulmányi kirándulások) kérik ezt

- a 2014-es országgyűlési választási kampány a választás napját megelőző 60. napon kezdődik, azaz ez a rendezvény már beleesik a választási kampányba

- a köznevelési törvény szerint a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható

Persze egy farsang nem kampányesemény, de milyen jól mutat majd a fotókon a fideszes képviselőasszony a sok gyerek között, akik tiszta szívvel örülnek a bulinak.....s mindannyiukkal megy legalább egy szülő, akik szintén a tömeget növelik, és talán a szavazatukat is adják majd hálából áprilisban. Mert ugye ha a szülő nem akar menni biodíszletnek, akkor a gyerek sem mehet a farsangra, amire pedig közösen készül a társaival, és biztos nagyon vár, hisz ő még nem lát a cifra maszkok mögé. A szülőknek tehát vagy az elveikre vagy a gyerekük csillogó szemébe kell nemet mondaniuk. Roppant kreatív ötlet, csak épp gyomorforgató.

Csöbör Katalin persze megmagyarázta. Kétszer is, különféleképpen.

Először azt állította, hogy a 2014. február 7-én Miskolcon megrendezésre kerülő farsangi karnevált a Szabó Lőrinc Iskoláért Oktatási Alapítvány szervezi, akik őt a rendezvény fővédnökének kérték fel. Állítását bizonyítandó küldött az ÉszakOnline-nak egy plakátot is, viszont azon nem szerepel, hogy az alapítvány a szervező.

csöbör2.jpg(kép: ÉszakOnline)

Ráadásul a Szabó Lőrinc Iskoláért Oktatási Alapítvány a Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola alapítványa, ám az intézmény - abszolút naprakész - honlapján semmilyen hír sincs az ominózus farsangi karneválról.

Szóval ez így nem túl meggyőző, jött is a B-verzió.

csöbör1.jpgMásodszorra azt mondta Csöbör Katalin, hogy "A szocialisták már megint hazudnak, és képesek lennének egy ártatlan gyermekrendezvényt is tönkretenni. Az MSZP állításaival ellentétben a Fidesz semmiféle kampányt nem szervez óvodásokkal, hanem több helyi oktatási intézmény szervez farsangi karnevált február 6-án és 7-én a miskolci Avason és a belvárosban. A szervezők engem felkértek fővédnöknek, és azt örömmel el is fogadtam. Nem a Fidesz, hanem az MSZP használ fel a hazugságkampányához óvodásokat."

A véleményemet erről az aljasságról és Csöbör Katalinról inkább nem írom le, mert nincs annál gusztustalanabb, mint mikor egy politikus gyerekekkel jópofizik, csak azt szeretném megkérdezni a tekintetes képviselőasszonytól, hogy mégis miképpen lehet az, hogy fogalma sincs, ki szervezi azt a rendezvényt, aminek elvállalta a fővédnökségét.

Címkék: kampány fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr175797337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2014.02.04. 09:18:19

szólta neki a lendvai utcából, hogy fővédnök lesz. igenis, felelte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 09:29:46

Mondjuk a fene tudja, szerintem olcsó kis akármi ez... Nem foglalkoznék vele, nem üti meg az ingerküszöböm.
Jól mutat majd a fotókon? Nézegesse ő, mert én nem szoktam képviselők kampányképeit nézegetni...

stoppos76 2014.02.04. 09:37:55

Oda kell menni, a gyereket még sem illendő megszivatni és szépen ki kell fütyülni a nyanyát.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 09:38:06

Off:
Most jött a hír hogy a Paks bövitésének 80%-át az oroszok állják és csak 20%-t mi!

"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az új paksi erőmű megépítéséhez annyi kölcsönt kívánnak felvenni Oroszországtól, amennyibe az kerül, írja az MTI. Varga az M1 Az este című műsorában elmondta, hogy a pénzügyi megállapodás még nem született meg, de abban már megállapodtak, hogy a költségek 80 százalékát finanszírozza az orosz fél, és 20 százalékát a magyar.

Hozzátette: a 20 százalék a beruházás későbbi szakaszában is kifizethető. Ez azt jelenti, hogy ha "10 milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése. Ez az ár nagyjából annyi, amennyi a nagy-britanniai vagy a finnországi erőműveké.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tudható a paksi bővítés teljes költsége, azt felelte, hogy még nem született megegyezés a pénzügyi szerződés minden pontjáról. Sok olyan része lesz a beruházásnak, amelyet az orosz fél tendereztetni fog, azaz verseny lesz, a vállalkozók egymás alá vagy fölé fognak ígérni - mondta."

Baszki ezért ment a sipitozásotok?!! Menjetek a picsába!!

Ennél jobb üzlet az ország javára nem is létezhetett volna!!
A bővítés árának 4/5-t az oroszok állják az ő pénzükön!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.04. 09:40:00

Jaaj már kedves Vastagbőr!
Ez csak akkor lenne kampány ha a szocik csinálnák!:))

Netuddki1979 2014.02.04. 09:42:20

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te komolyan ennyire nagyon hülye vagy? 20% önerő, a többi a hitel amit az oroszok finanszíroznak...

Netuddki1979 2014.02.04. 09:48:09

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: hát sajnos nem erről van szó :) 80%-t tényleg az oroszok állnak, de ez hitel lesz. Úgy képzeld el, mint amikor egy bank megfinanszíroz egy pláza vagy egy lakópark építést.

stoppos76 2014.02.04. 09:50:52

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ezek után nem csodálkozom az oldalválasztásodon. Aki ennyire nem tud szöveget értelmezni, annak tényleg elég selmeci gabriellát felfogni.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 09:51:25

@Netuddki1979:

Hát pedig Varga Mihály pont nem erröl beszélt, hanem kerekperec arról, hogy az oroszok állják a beruházás 80%-t!! Ennyi! Pont. Semmi hitelröl nem beszélt, mit nem értesz ezen?!

Netuddki1979 2014.02.04. 09:55:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Én igazán próbáltam kedvesen válaszolni. Légyszíves mond meg, mégis mi a faszért fizetnék az oroszok a mi atomerőművünket? Putyin annyira jó fej? :D Egyébként meg isten őriz, hogy tényleg odaadják csak úgy, mert akkor amit majd kérnek cserébe, az sokkal jobban fog fájni... Gondolom az egyszeri fideszes irtózik a hitel szótol, ezt meg úgyse tudják értelmezni gondolták akkor jó lesz ez. De most komolyan legyen már eszed... a roszatom egy segélyszervezet? :D Semmi nincs ingyen

Egyébként nem kell aggódnod, a magyarok nagy része funkcionális analfabéta, legalább nem kell, hogy kirekesztve érezd magad.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.04. 09:56:23

Én mondjuk el tudom képzelni azt az esetet, hogy egy túlbuzgó óvódavezető "varrta" a képviselő asszony nyakába ezt a "szervezést", az elvárt szervilizmus jegyében, csak visszanyalt a fagyi. Igen, van az a helyzet, mikor az emberek túlspilázzák, hogy a "Hogyan hívjuk fel magunkra a politikusok figyelmét és tegyük őket elégedettebbé?"-versenyben mit és hogyan kell megtenniük.

Persze ettől ez még lehet kampány, de azért attól szerintem messze van, hogy Balogh Zoltán gyerekeket vacsoráztat a Hiltonban meg hogy Kerényi "kötelezően választható" turnén mutogatja a mázolmányait iskolásoknak. Csöbör Katalin, ha megfeszül sem tud kibújni a bőréből, ő akkor s országgyűlési képviselő, ha parizert vesz a boltban, ha elmegy a gyerekeiért az iskolába, vagy elvállalja egy rendezvény fővédnökségét. Nem feltétlenül politikusként jelenik meg ezeken a helyeken, de a politikussága alapvetően együtt jár a megjelenésével. Hülyén és félreérthetően mutat a plakáton, hogy ennyire ki kell hangsúlyozni, hogy "országgyűlési képviselő", de az.

Netuddki1979 2014.02.04. 09:56:34

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: hol olvasdtad, hogy ezt így leírva? Mert a finanszírozás nem ezt jelenti...

Netuddki1979 2014.02.04. 09:58:49

A tárcavezető az M1 Az este című műsorában hétfőn emlékeztetett arra, hogy a felek között a pénzügyi megállapodás még nem született meg, de abban már megállapodtak, hogy a költségek 80 százalékát finanszírozza az orosz fél, és 20 százalékát a magyar. Hozzátette: a 20 százalék a beruházás későbbi szakaszában is kifizethető. Ez azt jelenti, hogy ha "10 milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése. Ez az ár nagyjából annyi, amennyi a nagy-britanniai vagy a finnországi erőműveké - tette hozzá.

"azt jelenti, hogy ha "10 milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól"," !!! most akkor adják vagy kölcsönvesszük? Ez a fidesz.hu-ról van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.04. 09:59:00

@Netuddki1979: Ne magyarozzál már könyörgöm!
Inkább csak fideszesezzél!
Egyébként én is gondolkodtam azon,hogy valahogy elmagyarázzam ennek a baromnak.
De te is látod milyen egyszerű.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 09:59:14

@Netuddki1979:
Hát mit? Finanszorozás = fizetés, beruházás állása pénzügyileg

Vagy szerinted amikor anyuci finanszirozza a gyereke kirándulását vagy költségtéritéses egyetemét akkor hitelt ad neki?!

Hülyegyerek! :D

dr. Aullah 2014.02.04. 10:00:19

Aztakurva ez a fizetett troll. Beszarás.

Netuddki1979 2014.02.04. 10:01:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.

Ezt Te linkelted. Felhívnám a figyelmed a KÖLCSÖN SZÓRA

milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése. milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése. milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése. milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.
milliárd eurót veszünk kölcsön az oroszoktól", akkor nagyjából 5,5 milliárd euróba kerül egy erőművi blokk megépítése.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 10:08:30

@Netuddki1979:

Nekem ez még mindig furcsa, amennyiben hitelröl van szó tényleg jó lenne tudni hogy mekkora lesz a kamat, hány százalék!

Szoval? Mekkora, hány % a kamat??!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.04. 10:10:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Na látod, többek között a kamat mértékét titkosították 10 évre, talán nem véletlenül...

Netuddki1979 2014.02.04. 10:11:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Hát ez az bazdmeg ezt akarja tudni mindenki!!! Csakhogy a gazdáid nem mondják meg. Végülis mi közöm van nekem ahhoz, hogy Magyarország történetének egyik legnagyobb hitelét veszik fel úgy, hogy semmi háttérszámítást nem lehet megismerni, mert mindent 10 évre titkosítottak? :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.02.04. 10:11:40

@Netuddki1979: Egy fideszgyökérnek magyarázhatod!
MANYUP pénztár van.(már csak volt)
MNB valutatartalék van.
Hogy honnan,kié az nem számít.
Na viszlát.

A fideszgeciket meg küldjétek el helyettem is!

SirTocy 2014.02.04. 10:12:49

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Bírom, hogy azt se olvasod el rendesen, amit utána idefosol. Oda van írva, feketén-fehéren, hogy becsengetünk 20% önerőt és 80%-ra hitelt veszünk fel. Ráadásul van pofája a tagnak kijelenteni, hogy még igazából fingjuk sincs elég fontos részletekről, de azért már lepapíroztak mindent Putyinnal.

Hányinger.

Netuddki1979 2014.02.04. 10:14:36

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "Azt a hitelt, amelyet az oroszok ajánlottak, nem tudna a piacon felvenni Magyarország, mondta az államtitkár. Most a hosszú távú euróalapú hitel Magyarország számára a piaci alapon 5,6 százalékos kamatozású, ehhez képest lesz kisebb a kamat Lázár ígérete szerint, de konkrét mértéket nem említett, a még folyó tárgyalásokra hivatkozva." Lázár János.

Ennyit tudni, hogy tényleg mennyi, azt senki nem tudja, szerintem még ők sem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 10:15:10

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Nem baj, utána meg majd az oroszok megmondják, mennyibe kerül 1kWh. Nem lesz kicsi a végső szám, gondolom.

Marcellusca 2014.02.04. 10:20:37

@SirTocy: @Netuddki1979:
(Én nem értek a lovakhoz, de ...) nekem az jön le ebből az infóból, hogy a 10 milliárd ójró az a két blokk árának csak a 80%-át fedezi, azaz nekünk is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
Meg majd szépen (ismeretlen részletekben, ismeretlen feltételekkel) törlesztgetni is kell.

Netuddki1979 2014.02.04. 10:21:04

:-D teljesen kész vagyok. Hogy tudsz te egyáltalán életben maradni? :D Mivel úgysem olvasol csak írsz, gondolom ez nem zavar, mind 2010 utáni is nem lehet vele vitatkozni, de azért próbáld meg :D

baleseti adó
bankadó (szektorális)
tranzakciós illeték
burkolt ingatlanadó
chipsadó
energetikai különadó (szektorális)
gyógyszeripari különadó (szektorális)
ingatlanspekulációs adó
kereskedelmi láncok különadója (szektorális)
jövedéki adóemelés minden termékkörben
EVA megemelése 37%-ra
bioetanol különadó 80 ft literenként
gázolaj +16 ft literenként
külföldi rendszámú autók különadója
multiplexmozik különadója
szociális hozzájárulási adó (nyugdíjjárulék helyett)
nyugdíjadó (előnyugdíjasok esetén)
online szerencsejátékadó
pornóadó
igazgatási szolgáltatási pótdíj
telekomadó (mobiladó, előtte szektorális különadó)
végkielégítések különadója 98%
játékgépadó emelése
katasztrófavédelmi hozzájárulás
pénzügyi tranzakció
ÁFAemelés

Marcellusca 2014.02.04. 10:22:02

@Netuddki1979:
"Azt a hitelt, amelyet az oroszok ajánlottak, nem tudna a piacon felvenni Magyarország,...." - vajh, miért is?????

Marcellusca 2014.02.04. 10:24:25

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"na, akkor foglaljuk össze, hogy milyen tényeket tudunk:
-simon gábor szocialista
-simonnak volt rendszeres jövedelme
-simonnak volt/van két ingatlana

foglaljuk össze, mi az, ami nem tény, és az mno is csak találgat, mert nincs bizonyítéka:
-simonnak van ausztriában egy titkos bankszámlája
-ezen a bankszámlán van 204 millió titkos forint
-ezt a pénzt egy cég és egy ingatlan eladásából kapta, ami nem simoné volt"

és ne keverd össze a két ügyet: az első, aminek nagy része "úgy gondoljuk", "azt hallottam", "sejthetjük", az még nem tény. a második, az meg tény - viszont ott 'csak' pármillióról van szó. azzal is lebukott.
namost, ha olyan hülye, hogy egy számlát nem tud kiállíttatni, vagy figyelni a dátumokra, akkor egy többszázmillás vagyont el tud dugni?
ne röhögtess, kérlek.
(vagy valóban olyan ostoba)

forrás: Varanus, Secnir kommenter :)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 10:24:49

@Netuddki1979:

Tedd hozzá azt is, hogy ezeket a kiigazításokat azért kellet bevezetni mert katasztrófális állapotban volt az ország 4 éve a balliberális álmokfutás miatt!! Vagy szerinted viccből kellettek ezek a kiigazítások!? Menj már!

De nézz Gordonkát:

csökkentette a gyest 3-ról 2 évre
megszüntette a gyedet
befagyasztotta családi pótlékot
csökkentette a gyerekintézmények élelmiszer támogatását
megszüntette a 13. havi bért és nyugdíjat
eltörölte a nyugdíjak inflációt követő emelését
megszüntette a gáz- és távfűtés árának támogatását, helyette árat
emelt /az Mszp 15-ször emelte a gázárat!!!/
megszüntette a lakásvétel állami kamattámogatását, ezért vették fel az emberek a valutahiteleket.
növelte az államadósságot és a munkanélküliséget
65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt
Elvette az állami pénzt az önkormányzatoktól, de a terhüket növelte, így eladósította őket.

Lopcsányt meg már be se kell mutatni...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 10:26:29

@Marcellusca:

Ja! Meg milliókat sikkasztott mint Hagyó miki meg Cuslág

Amúgy jó fejek vagytok! Észre sem veszitek hogy szarrá offolom a posztot :DD (de legalább nem hamis dolgokkal)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 10:27:57

@Netuddki1979:

A Kormány azt mondta hogy nagyon kedvezőek a feltételek Magyarország javára, nem kell a para!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 10:28:12

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Az a baj, hogy 1. még mindig katasztrofális állapotban van, 2. hogy szerintük ez nem megszorítása.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.02.04. 10:30:32

Bajnai:

csökkentette a gyest 3-ról 2 évre
megszüntette a gyedet
befagyasztotta családi pótlékot
csökkentette a gyerekintézmények élelmiszer támogatását
megszüntette a 13. havi bért és nyugdíjat
eltörölte a nyugdíjak inflációt követő emelését
megszüntette a gáz- és távfűtés árának támogatását, helyette árat
emelt /az Mszp 15-ször emelte a gázárat!!!/
megszüntette a lakásvétel állami kamattámogatását, ezért vették fel az emberek a valutahiteleket.
növelte az államadósságot és a munkanélküliséget
65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt
Elvette az állami pénzt az önkormányzatoktól, de a terhüket növelte, így eladósította őket.

NEM ÉRDEMEL TÖBB ESÉLYT !

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2014.02.04. 10:30:42

Ott van a plakáton a kulcsszó: alakoskodás... más egyebet mondani szükségtelen!

Netuddki1979 2014.02.04. 10:31:32

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: nem-nem. Pont hogy bemutatod, milyen egy igazi "pártkatona", ahogy a poszt is írja: visszataszító, undorító, gusztustalan, mindenhova odapofátlankodó, másokról tudomást venni nem akaró, más véleményét meg nem hallgató, agymosott és szűklátókörű. Remélem semmit nem hagytam ki.

Remek példával szolgálsz, köszönjük szépen!

Conchobar 2014.02.04. 10:36:27

"a köznevelési törvény szerint a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható" - Azzal messzemenőkig egyet lehet érteni, hogy kissé unalmas már az, hogy a politikusok gyerekeket maguk köré gyűjtve próbálják eladni önmagukat (az SZDSZ Kovács Pistikéjétől kezdve a mostani miskolci esetekig), de felesleges ezt túlreagálni, úgy tenni, mintha az a képviselő agitált volna/agitálni akart volna a gyerekek és szüleik körében. Egyébként ilyen képviselő-gyerekek találkozó alkalmával nemcsak a politikus kerül rivaldafénybe, hanem a gyerekek is. A mostani népesedési viszonyok között nem árt az, hogy a potenciális szülők a politikai híradások margóján (is) önfeledt, vidám gyerekeket látnak. Hátha kedvet kapnak... (no, nem a képviselőségre)

stoppos76 2014.02.04. 10:39:19

@Netuddki1979: Csak munkaidőben kommetoló. :)

Ádámka Auditore 2014.02.04. 10:41:11

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te most komolyan ennyire hülye vagy? Az oroszok szerinted jótékonyságból finanszírozzák az építési költségek 80%-át? Nem gondolod, hogy azt majd nekünk egyszer, valamikor, a távoli ködös jövőben vissza is kell fizetni kamatostól? Hát ha még nem teljesítünk és jönnek a szerződés teljesítésnek biztosítékaiból fakadó többletköltségek, fincsi késedelmi kamatok, stb....

toportyánzsóti 2014.02.04. 10:42:51

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Mára ezt dobta ki a gép nektek,hazaáruló moszkovitya mutyipincsik?Ki gondolta volna még pár éve hogy nektek kell putinka seggét is fényesre takarítani?!A lengyel elvtársak már elküldtek titeket az anyátokba!USA konzervatív oldala is belelökte az arcotokba hogy seggszáj seggfejek vagytok nem emberek.Már csak a moszkvai operában pávatáncolhat a csuti csüngőhasú.

dr. Aullah 2014.02.04. 10:43:58

MARADJUNK MÁR A TÉMÁNÁL EMBEREK!

vantaan2 2014.02.04. 10:49:20

Orbán egy hazaáruló! Bizony bizony olcsó pénzért elárulta szeretett hazánkat az oroszoknak!
...az hogy mennyit fizettek neki az oroszok nem is érdekel! Akadjon a torkán amit a Júdás pénzen vesz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.04. 10:52:29

@dr. Aullah: Ott a Conchobar, ő maradt, aztán az olyan is...

Skidrow 2014.02.04. 10:54:29

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: legyél kedves a fideszes "unortodox"gazdpolról egy összefoglalot iderittyenteni...merthogy az" elmultnyolcévezésen" kivül nem sok minden ragadt rád 2010 óta...
a gazdáidnak meg üzenem,h csunya dolog volt lenyulni a manyupunkat!

ja és biztatásul,anno a szoclib kormány több egészségügyi intézményt felujitott-unios támogatással...a pech az volt,h volt ,ami 2011 elejére készült el és a fideszeseknek volt pofájuk saját sikerük elismeréseként átadni..-és sok uj eszközt,műszert vásárolt... azota ezek csak amortizálodtak...majd ha korházba kerülsz gondolj bele milye szerencsés vagy,mert ha 2006-2008között ez nem történt volna meg,akkor potenciálisan a 90es években vásárolt cuccossal látnának el manapság....

Gera 2014.02.04. 10:54:36

Az említett index cikkhez: most akkor már Varga Mihály se tud számolni vagy csak az indexesek segghülyék szokás szerint? Csak mert ha tízmilliárd eurot veszünk fel hitelként és ez 80 százalék, akkor az önrészünk 2,5 milliárd euro és egy blokk ára 6,25 milliárd euro.

Algopirin 2014.02.04. 11:01:22

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: így van! ez a sok ballib pöcs meg nem érti.

Az fáj ezeknek a marháknak, hogy nem ők írtak alá egy ilyen remek megállapodást!

Conchobar 2014.02.04. 11:04:13

@ColT: "Ott a Conchobar, ő maradt, aztán az olyan is..." - Nekem nem lyuksógorom egyik párt se, meg nem is akarok úgy tenni (mintha az lenne)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.02.04. 11:18:30

Látom a Paks is szóba került itt a poszt alatt. Nekem akkor egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Szóval ugye 2009-ben elfogadtak valami határozatot, miszerint megkezdődhetnek az előkészítő tevékenységek, meg elvi hozzájárulás, stb...de ebből az előkészületből mi lett? Mi az, "előkészülés", ezt mit takar pontosan? Meddig tartott, mi lett a végkifejlete ennek a határozatnak? Ez nem ködös eléggé. Szóval? Mi lett a végeredménye ennek a 2009-es előkészületi valaminek?

Kandeláber 2014.02.04. 11:27:58

Gondolom, ha dékáscuci lenne, akkor bájos kis dolog lenne az egész.

Hamajd 2014.02.04. 12:29:31

A poszthoz:
Csak annyit kell megnézni, hogy a "tisztelt" képviselő asszony az elmúlt években (nem a focivb éveiben=választás) hányszor szervezett ilyeneket, ha többször akkor respekt, ha egyszer sem, akkor kampány, oszt ennnnnnyi.

Tücsök1 2014.02.04. 13:19:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Te szerencsétlen! Szerinted a 80%-ot a Gyed Maróz hozza? Könnyű lehet az élet,így agy nélkül!

Tücsök1 2014.02.04. 13:31:19

Az már az én bajom,hogy ma is a parlamenti üléssel teszem undorítóvá a napom. De én ennek az úrihölgynek a nevét nem hallottam még.De még az arca sem ismerős.

VT Man 2014.02.04. 13:38:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt"

Na ez az! Az előző (MSZP) kormány felemelte a nyugdíjkorhatárt 60-ról 65 évre.

Miért is nem volt népszavazás? Ez emberek millióit érinti?

Miért nem tiltakozott senki, hogy "de amikor én dolgozni kezdtem, akkor még azt ígérte az állam, hogy 60 éves korig kell???"

VT Man 2014.02.04. 13:39:56

@Ádámka Auditore:
"Hát ha még nem teljesítünk és jönnek a szerződés teljesítésnek biztosítékaiból fakadó többletköltségek, fincsi késedelmi kamatok, stb.... "

A hitel már csak ilyen. Vannak kamatok, vannak késedelmi kamatok.
Ugyanúgy, mint az egyszerű ember lakáshitelénél.

Tücsök1 2014.02.04. 13:44:29

@VT Man: Ne tessék olyan sokáig élni,és akkor nem kell aggódni a magas nyugdíjkorhatár miatt.

SirTocy 2014.02.04. 14:16:39

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Csak most jöttem rá, hogy valszeg te is ott lehettél a Beke Sanyis összeröffenésen.

titan 2014.02.04. 14:45:13

@SirTocy: vazze, amikor indexen láttam úgy gondoltam: "tök jó neki, lapozzunk", így el se olvastam, most hogy belinkelted a mellékelt kommentárral... nos a röhögés úgy tűnik nagyon ragályos, annyira, hogy interneten keresztül is el lehet kapni :D

Liszi 2014.02.04. 17:33:45

@Hamajd: "Csak annyit kell megnézni, hogy a "tisztelt" képviselő asszony az elmúlt években (nem a focivb éveiben=választás) hányszor szervezett ilyeneket, ha többször akkor respekt, ha egyszer sem, akkor kampány, oszt ennnnnnyi. "

Állítólag volt tavaly is ez a rendezvény.

Ami érdekes, hogy csak a Belvárosi Óvoda hirdetményében szerepel ez a "csak akkor mehet a gyerek, ha a szülő is megy vele" kitétel, úgyhogy, ahogy fentebb is írta valaki az offtenger közepén, valószínűleg csak az adott óvodában volt túlbuzgó valaki, vagy ténylegesen félti szegény kis óvodásokat (esetleg épp Csöbör Katalintól :D ).
Más óvodában nem hallottak ilyenről, hogy a szülőknek is menniük kéne a gyerekkel, továbbá csütörtökön lesz a rendezvény, nem pénteken.

"A részvétel ugyan nem kötelező, de az intézményvezetők, az ott dolgozók elmondása szerint, kötelezőként kezelik"

Általában a versenyszférában sem nagyon szoktak beinteni az alkalmazottak a (kvázi) főnök ilyen-olyan meghívásaira, a közszférában meg pláne nem jellemző...

Secnir 2014.02.04. 17:39:50

@SirTocy:
de nem az az érdekes, hanem az, hogy a képviselő még hazudni sem tud: "szelvénnyel nettó (adólevonás után) 10.000.000 Ft. nyereményem volt" adózandó nyereményről beszél, amiből ő (!) adózik le, tehát a tízmilla az már adózott nyeremény. a fasz nem tudja, hogy a szerencsejátékoknál a zrt levonja az adót, és eleve a nettót fizeti ki.
szerintem meg megvette valakitől a nyertes szelvényt, oszt jónapot.

Secnir 2014.02.04. 17:49:04

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
ajjajj, észnek, látom, híján vagy te is:

De nézz Gordonkát:

csökkentette a gyerekintézmények élelmiszer támogatását
-erre tudnál valami linket adni? mert ez így ordas hazugság, olyan selmecis

megszüntette a 13. havi bért és nyugdíjat
-amíg egy év 12 hónapból áll, addig a fizetések és a nyugdíjak is. apropó, a fideszes gazdáid első dolga volt ugye visszaállítani ezeket, nem?

eltörölte a nyugdíjak inflációt követő emelését
-nettó hazugság

megszüntette a gáz- és távfűtés árának támogatását, helyette árat emelt /az Mszp 15-ször emelte a gázárat!!!/
-nem szüntette meg, ez egy faszság. az msz 15* emelte, ez igaz, de 8 év alatt, míg a fidesz 3 év alatt emelt annyit, mint az mszp 8 alatt...

megszüntette a lakásvétel állami kamattámogatását, ezért vették fel az emberek a valutahiteleket.
-HÁHÁHÁHÁHÁ bizonyos típsú állami támogatást szüntetett meg. a valutahitel az devizahitel, amiket 2000-től kezdtek felvenni nyakló nélkül

növelte az államadósságot és a munkanélküliséget
-hogyne, persze, és éjfélkor a kodály köröndön csecsemővért ivott

65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt
-logikus: kevesebb nyugdíjas, kevesebb állami kiadás, több adózó, több adóbevétel. a fidesz megfordította: több nyugdíjas, kevesebb adózó. hülyegyerek, gondolkoznál egy kicsit.

Elvette az állami pénzt az önkormányzatoktól, de a terhüket növelte, így eladósította őket.
-hódmezővásárhely már 2002-ben tudta, hogy bajnai 2009-ben elveszi az állami pnzt, ezért lázár gigadevizahitelt vett fel. meggyes is és kósa is. meg további 1000 fideszes település polgármestere. geci bajnai.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.04. 20:43:26

@Secnir:
Szerintem meg éppen tavaly volt itt téma Zsiga úr kapcsán, hogy a magánszemélyként, nem a képviselői tevékenységgel összefüggésben szerzett jövedelem eredetét nem kell igazolni a vagyonbevallásban, az "bemondásra" megy. A lottószelvény az pont ilyen, az ekkora nyereménynél meg titoktartás is van, lottótitok, adótitok, meg ami kell.

Ettől ő még nyerhetett, igazából mindegy is. Az egész vagyonnyilatkozatosdi egy sóval beszántandó valami, az évenkénti politikai kabarén kívül túl sok mindent nem szolgál.

Secnir 2014.02.04. 21:48:34

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):
miért, a többit igazolja valaki? komolyan veszi egyáltalán bárki is?

Micimackó, a csekély értelmű medvebocs 2014.02.04. 21:50:41

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"A bővítés árának 4/5-t az oroszok állják az ő pénzükön!!! "

Ennyire nem lehetsz hülye. Majd puszta jótékonyságból, mi? Erről híresek.

Secnir 2014.02.04. 22:04:58

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
"A bővítés árának 4/5-t az oroszok állják az ő pénzükön!!! "

amit mi fizetünk ki, persze.
(idióta)

Ádámka Auditore 2014.02.04. 22:13:40

@VT Man: Akkor ezt magyarázzuk el valahogy fideszes embertársunknak is, aki szerint, aki szerint Pétervári Szent Vlagyimirovics, a világi javakról lemondó, önzetlen ortodox remete meg a ROSATOM pro bono épít nekünk atomerőművet. A ruszkik már csak ilyen fényevők. :( Sőt még azt sem árt, hogy ha a magyar állam ugyanolyan megbízható adós marad, mint amit eddig megszokhattunk, akkor bizony az ügyvédeink sem ingyen fogják törni magukat nemzetközi választottbíróság előtt, szóval a vitarendezés költsége sem két fillér lesz.

lyken 2014.02.05. 09:06:08

"Nem a Fidesz, hanem az MSZP használ fel a hazugságkampányához óvodásokat."

Az ilyeneken mindig jókat röhögök. 2010 előtt a szocik dörögték azt állandóan, hogy a vastagbőr fidesz bérenc. 2010 óta a fideszesek rötyögik, hogy a vastagbőr mszp bérenc.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.05. 10:54:21

"Ha egyszer lesz egy rendszerváltás, ez a blog lesz a vádirat."

Csinálhatnátok egy folyamatosan frissülő online regisztert az összes politikusbűnözőről. Név, párt, betöltött pozíciók, elkövetett szemétségek, kapott jutalmak, meglakolt-e már (ha igen, hogyan), linkekkel a forrásokra illetve a posztjaitokra. Az olvasók javasolhatnának a regiszterbe újabb és újabb neveket. Nagy meló lenne, de nagy népszerűség is. :)

lyken 2014.02.05. 12:01:27

@Holger Hartland: ", meglakolt-e már"
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

süti beállítások módosítása