Skip to content


       Szűrés lista

A tökös ötös

A magyar kormány vezetői egymást letaposva igyekeztek a lehető legszívélyesebben gratulálni Iránnak az iszlám forradalom 35. évfordulója kapcsán. Iránt elég nehéz demokratikus államnak,  vagy az emberi jogok, a vallásszabadság, a sajtó vagy a szólásszabadság bajnokának tekinteni, ezért külön öröm, hogy egy igazán demokratikus, Európai Uniós ország nem feledkezik meg eme jeles napról.

Áder köztársasági elnök üzenetében a két ország közötti együttműködés minden területen történő kiterjesztéséért szállt síkra. Orbán gratulált. Kövér házelnök azt a reményét fejezte ki iráni kollégájának, hogy erősödnek a két ország közötti kétoldalú és gazdasági kapcsolatok és a két ország parlamentjei között is szorosabbra fűzik a viszont.  Martonyi külügyminiszter a két ország közti nemzetközi kapcsolatok erősítésére szólított fel. (Cink, Farnews)

Én tegnap szentül meg voltam győződve, hogy ez kamu, ilyen nincs.
Vagy hogy a "keleti nyitás politikájának" is van határa.
Nos, tévedtem.
Nincs semmilyen határa. 

Rajtunk kívül csak 4 ország gratulált, Azerbajdzsán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, és a Cink még megtalálta Bruneit is.

grat.jpgHa az új, ázsiai barátaink benne vannak a buliban, mi miért is maradjunk ki? Azerbajdzsánból csak az elnök gratulált, nálunk a külügyminiszter, a házelnök, a miniszterelnök és a köztársasági elnök.
Nos ki teljesít jobban?


Amúgy Pártunk és Kormányunk, ami minden lófaszról hírt ad ki, sajtótájékozatót tart, ezt az iráni köszöntést szégyelli? 

Mert se az MTI-n, se a kormany.hu-n nincs róla semmi …


Friss hírek Pekingből:
"Négyszázalékos gazdasági növekedést tűz ki célul 2016-ra a magyar kormány. Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba. A munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani, így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget. Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai eredetű nép, ezért ma jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba." - mondta Orbán Viktor

Ázsiai népek, szevasztok!
Iráni barátaink, szevasztok!
Azeri testvérink, szevasztok!
Tádzsik cimboráink, szevasztok!
Kirgiz demokraták, szevasztok!

Magyar politikusok, keletre menjetek!
Síránkozó EU-pártiak, nyugaton a helyetek!

(A Belga-szám aktualizálva)

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr445810780

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.12. 14:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hamajd 2014.02.12. 11:32:57

Magyarország (még csak ) politikailag halott.:((((

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 11:36:00

Ez megint egy választási műbotrány. Ez az ország nemzeti ünnepe. Bevett szokás a diplomáciában egymás nemzeti ünnepén gratuláció küldése.

Conchobar 2014.02.12. 11:36:17

Igen, ez az iráni dolog egy jó nagy és gondosan kimért fricska az EU-nak, az USA-nak és Izraelnek. Hogy hármuk közül melyik volt a célpont, nem tudni

Žďárský 2014.02.12. 11:36:59

Én jártam Iránban, szívesen tartok vetítéssel egybekötött élménybeszámolót bármelyik rezsicsökkentő fórumon. Utána azért szeretném feltenni a kérdést, hogy ki tartja őket követendő példának és ki szeretne úgy élni?

Virág et. 2014.02.12. 11:38:54

35. évforduló.

Iránnal a pacsizás számomra is érthetetlen, az ország embargó alatt áll, ez nagy mértékben korlátozza a ki- és behozható áruk körét, mennyiségét. Iránban a földgáz és a kőolaj-árusítás állami monopólium, de nekünk meg sem érné tőlük venni, mivel vezeték onnan-ide nyilván nincs, a hajós szállítás meg sokkal költségesebb, mint a mostani megoldások. Egyébként ilyesmiről szó sincs.

Azt se mondanám, hogy sorba állnának a nagy iráni befektetők, akik eurómilliárdokat hoznának ide. Akinek ott ennyi pénze van az inkább viszi az Emirátusokba vagy Malajziába befektetni. Ez inkább olyan dörgölőzésnek tűnik, hogy hátha csurran-cseppen valami onnan is. De amíg ez Kína vagy akár az oroszok esetében érthető, addig Irán esetében már nem annyira. Az sem sokat segít az iráni befektetői szándékon, hogy sokéves nemzetközi korlátozások miatt a nemzeti valutájuk hiperinfláció alatt van, a lakossági devizamegtakarítások egy részét pedig az állam beváltatta riálra (persze jó rossz árfolyamon). És akkor a konstans háborús helyzetről nem is beszélek. Ha republikánus elnöke lesz Amerikának Obama után (valószínű) és nem enyhül a most épp hadihajós izmozással teli feszült helyzet (nem zárható ki ez sem), akkor lehet készülni egy háborúra.

Meg is értem, hogy inkább ide kedveskedünk és nem a németeknek (Mercedes, Audi, Opel), az angoloknak (Tesco), a franciáknak (Auchan) vagy éppen az amerikaiaknak (GE, Coca Cola). Nyilván ex oriente lux ...

Virág et. 2014.02.12. 11:40:52

@maxval a gondolkodó birca: Rajtunk kívül még négyen gratuláltak. Illusztris társaság tagja lettünk, beszédes. Madarat tolláról ...?

Virág et. 2014.02.12. 11:46:33

@Conchobar: Egyrészt ezek hárman magasan és ballisztikus ívben tesznek arra, hogy egy picike ország picike miniszterelnöke kinek kalapoz. Ennél kb a reggeli kiválasztása fontosabb kérdés a Fehér Házban.

Másrészt okos dolog odasz.rni, ahol eszünk. Irán kb 0.000000001%-át hozta ide az eddig a rendszerváltás óta Magyarországon befektetett tőkének. A másik három, meg kb az egészet.

Briliáns húzás, mesteri fricska!

Conchobar 2014.02.12. 11:47:04

"Iránt elég nehéz demokratikus államnak, vagy az emberi jogok, a vallásszabadság, a sajtó vagy a szólásszabadság bajnokának tekinteni" - Ha külpolitikáról van szó, akkor talán annak kellene tekinteni Iránt, ami: egy többezer éves múltra visszatekintő regionális hatalom. Nem lesz jobb ám avval sem az irakiaknak, sem nekünk, sem másnak amiatt, hogy pl. az USA-ban milyen belső társadalmi berendezkedés működik

Tücsök1 2014.02.12. 11:47:59

@Layos: De ott nincs ám szabad pálinkafőzés, meg kurvákkal kokainozás! Ezek nélkül meg nem élet az élet!

Conchobar 2014.02.12. 11:50:25

@Virág et.: "Egyrészt ezek hárman magasan és ballisztikus ívben tesznek arra, hogy egy picike ország picike miniszterelnöke kinek kalapoz. Ennél kb a reggeli kiválasztása fontosabb kérdés a Fehér Házban" - Valóban? Akkor mi a f@sznak mentünk mi is és más kis országok Irakba, Afganisztánba stb. az USA, Izrael és Nyugat-Európa maga is eltudta volna intézni ezeket (sőt az USA egyedül is)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 11:54:22

@Virág et.:

Nem hiszem, hogy ez igaz adat lenne. Biztos vagyok benne, hogy mindenki gratulált.

Conchobar 2014.02.12. 11:54:38

@Virág et.: "Másrészt okos dolog odasz.rni, ahol eszünk" - Nem tudom, hogy te hol eszel, de egy biztos: az iráni távirat miatt nem lesz hektikusabb sem a forint árfolyama, sem a külföldiek magyarországi befektetési kedve (legalábbis én remélem, hogy ezeket nem egy-egy állam, nem az USA, vagy Izrael kormánya mozgatja)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2014.02.12. 11:57:25

"Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai eredetű nép, ezért ma jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba."

Asszem, ezt hívják paranoid skizofréniának.

Transylvanianmixedgrill 2014.02.12. 11:59:11

Változnak az idők, no! A 2014-es választásokon a mérleg nyelve a legtöbb kutatás szerint a Jobbik lesz. Magyarán mindent meg kell tenni, hogy a Jobbik vitorlájából ki lehessen fogni a szelet és a Jobbikos szavazók átcsábuljanak a "jó rendőr" Fideszhez. Az utóbbi fél-egy év másról se szólt, mint a Jobbikos szavazók körüludvarlása, azaz olyan témák és eszmék melletti burkolt vagy nem burkolt kiállás, amelyek a jobbikosoknak is tetszik.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 11:59:29

@maxval a gondolkodó birca:
"Bevett szokás a diplomáciában egymás nemzeti ünnepén gratuláció küldése."

Persze, egy ilyen már csak olyan, mint a babaszületés, arra is ír az ember dísztáviratot. Akkor ugye az is tök oké lenne, hogy ide a szomszédba a románoknak küldjön a kormány ilyen november 30-án? Ha már "bevett szokás"...
Csak mert pár éve még országos botrány volt belőle, pedig az nem is hivatalos gratulációról volt szó, hanem "csak" egy állófogadás helyszínéről.
index.hu/belfold/2010/11/17/erdely_elcsatolasara_koccint_alfoldi_robert/

Értjük mi, hogy arrafelé Orbán szerint izgalmasabb dolgok történnek, az ottani módszereket is jobban szereti, mint ezt a langyos juropéer tötymörgést, és ha már ennyien írnak, csak megkérdezi ott valaki "Ha már ezek ilyen rendesek, nem akarnánk egy kicsit többet kereskedni velük?". Értjük, csak nem mindenkinek tetszik...

Virág et. 2014.02.12. 12:03:44

@Conchobar: És megyünk Iránba is majd, Viktor lesz az első, aki felajánlja majd a magyar kontingenst a baráti Irán ellen. :)

A kérdésedre válaszolva: legitimáció. Ezzel tudták eladni a belföldi közvéleménynek, hogy ez nem egyedüli háború, hanem NATO-akció vagy Coalition of the Willing meg ilyen bullshitek.

Virág et. 2014.02.12. 12:10:21

@maxval a gondolkodó birca: Az erről író sajtó szerint ezek négyen vannak. Az tény, hogy a nemzeti (irámi) hírügynökség is csak erről a négy jókívánságról számol be. De persze azt hihetsz, amit akarsz.

@Conchobar: Egyrészt én nagyon remélem, hogy az amerikai befektetéseket a befektetők és nem a kormányuk mozgatja, ez azért nem Oroszország, ahol Putyin dönt mindenről egészen a legapróbb szintig. Másrészt meg magadnak mondasz ellent: te állítottad, hogy ez micsoda fricska a nyugatnak. Szerintem szimplán nem érdekli őket.
Az viszont már igen, hogy amíg nyugatra nagyon kritikusak vagyunk, addig keletre meg túlságosan szívélyesek és én pont erről beszéltem. Nyugat hanyatlik (lásd Orbán Kínában épp a minap), Amerika nem a szabadság hazája bezzeg az oroszok (lakájmédia), EU-ellen szabadságharc stb-stb. A ténylegesen nálunk befektetők országaival szuperérzékenyek és kritikusak vagyunk, Iránnal, ahol a minap egy ellenzéki költőt öltek meg a börtönbe csak úgy, azzal meg nagyon barátiak. Egyszerűbben: akik idehozzák a pénzt, azok ellen szabadságharcot vívunk, akik meg nem, azoknak smúzolunk.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 12:11:12

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Szerinted nem küldött a magyar kormány üdvözletet december 1-jén a román kormánynak? Gondolkozz!

Virág et. 2014.02.12. 12:21:12

@Virág et.: Időközben a Cinken befutott még Kuvait, Bahrein, Omán és Örményország, meg a jolly joker Fehéroroszország üdvözlete is. :) Alakul a csapat. :)

Mondjuk a szomszédokat (örmények pl.), térségi országokat megértem, a sorból csak Lukasenka és mi lógunk ki. :) Szép.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 12:22:21

@maxval a gondolkodó birca:
Szerintem nem, ugyanis akárhogy gondolkozom, arra jutok, hogy csak elhallatszottak volna idáig a halálsikolyok, ahogy legalább a Jobbik-szimpatizánsok felkoncolják őket az Erdély elcsatolásához való gratuláció után :).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.12. 12:26:26

Erre a hírre egy hatalmas facepalm volt a reakcióm.
Mást nem lehet.

Conchobar 2014.02.12. 12:37:49

@Virág et.: "És megyünk Iránba is majd, Viktor lesz az első, aki felajánlja majd a magyar kontingenst a baráti Irán ellen" - Ha te mondod

Tücsök1 2014.02.12. 12:38:14

Megint lapoztak egyet a Hogyan tereljünk jobbikos birkákat saját akolunk(aklunk)ba c. kézikönyvben.Az agysejtpusztulás-megújulás témában meg a 444 ír.

Conchobar 2014.02.12. 12:40:35

@Virág et.: "Ezzel tudták eladni a belföldi közvéleménynek, hogy ez nem egyedüli háború, hanem NATO-akció vagy Coalition of the Willing meg ilyen bullshitek" - Akkor tehát magad is azt tartod, hogy bizony odafigyelnek a Fehér Házban arra, "hogy egy picike ország picike miniszterelnöke kinek kalapoz"

Etilcsoport 2014.02.12. 12:41:57

Az ilyen hireket olvasva olyan buszke vagyok Magyarorszagra.

2014.02.12. 12:42:52

@maxval a gondolkodó birca: gondolom Észak-Koreának is helyénvaló gratulálni ilyenkor.

Conchobar 2014.02.12. 12:45:21

@Virág et.: "Másrészt meg magadnak mondasz ellent: te állítottad, hogy ez micsoda fricska a nyugatnak" - Én azt írtam, hogy "gondosan kimért fricska az EU-nak, az USA-nak és Izraelnek", mire te azt válaszoltad, hogy ti onnan esztek. Ami meg a "Egyszerűbben: akik idehozzák a pénzt, azok ellen szabadságharcot vívunk, akik meg nem, azoknak smúzolunk" mondatot illeti, szemmelláthatóan csúsztatni akarsz, össze akarod mosni a magánbefektetőket a kormányokkal és államokkal

Virág et. 2014.02.12. 12:46:33

@Conchobar: Hol is mondom ezt? Azért, mert az iraki háborúban jól jött a másik 47 ország neve legitimációnak, abból hogyan következik, hogy a Fehér Házban fontos téma, hogy a Vezérünk épp melyik sötét keleti kényúr hátsóját csókolgatja? Nehezen találom a logikai kapcsot a kettő között, világosíts már fel!

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.12. 12:48:12

A fidesz-maffia vezetöje egy köztörvényes bünözö, de...

...2007-ben, amikor az egész kibaszott nyugati világ (beleérteve az EU-t is) bojkottot hírdetett Irán ellen, akkor az Osztrákok nemes ecccerüséggel fogadták öket (az iráni delegációt, a LEGNAGYOBBAKAT méghozzá) a schwechat-i olajfinomítóban, és mellé jó zsíros üzeletet kötöttek, hogy a Steyr-fegyvergyár további fegyvereket fog exportálni Iránnak. Ugyanis az egyik legnagyobb piaca a Steyr-nek Irán.

Nefédd, az EU meg az USA csörömpölt mint a kurvaélet, oszt annyi.

Ettöl még Viktor köztörvényes. De nem ezért... :(

Conchobar 2014.02.12. 12:48:52

@Tücsök1: "Megint lapoztak egyet a Hogyan tereljünk jobbikos birkákat saját akolunk" - És másfajta birkákat hogyan kell terelni? Vagy csak a Fidesz- és Jobbik-táborban lehet birka, a velük szemközti oldalon nem?

Virág et. 2014.02.12. 12:52:17

@Conchobar: Szemmel láthatóan nem tudsz olvasni. Az államok és a magánbefektetők kapcsolatát leírtam Iránra vonatkoztatva: olvasd már el válasz előtt, hogy mire is válaszolsz! Vagy inkább ne írj semmit, ha ez túl nagy szellemi erőfeszítés.

"mire te azt válaszoltad, hogy ti onnan esztek."

MI onnan eszünk, te is, meg az egész ország is. Nyugatról, az EU-ból, picit az USA-ból. Onnan jön a pénz, oda termelünk és onnan vásárolunk, onnan jönnek a turisták, a fogyasztási cikkek és velük vagyunk egy gazdasági-politikai szövetségi rendszerben. Vagy valamit átaludtam és Németország már nem EU? Helyette Iránba exportálunk meg onnan hozzuk az Audit és a Siemens kütyüket? Az Apple is áttette a székhelyét Teherán-alsóba? A Google meg a General Electric is bezár az USA-ban és irány mittudomén Shiraz?

Virág et. 2014.02.12. 12:54:24

@Conchobar: "Ami meg a "Egyszerűbben: akik idehozzák a pénzt, azok ellen szabadságharcot vívunk, akik meg nem, azoknak smúzolunk" mondatot illeti, szemmelláthatóan csúsztatni akarsz, össze akarod mosni a magánbefektetőket a kormányokkal és államokkal "

Konkrétan mindkettővel szabadságharcot vívunk. Az EU-val és a részes tagállamokkal, mint intézménnyel és államokkal, az USA-val, mint a szabadságjogok nagy ellenségével (szemben az oroszokkal, ugye) és a magánbefektetőkkel is: bankok, közmű cégek, multik stb. a lista hosszú.

Mit is akartál mondani?

Conchobar 2014.02.12. 12:56:39

@Virág et.: "Azért, mert az iraki háborúban jól jött a másik 47 ország neve legitimációnak, abból hogyan következik, hogy a Fehér Házban fontos téma, hogy a Vezérünk épp melyik sötét keleti kényúr hátsóját csókolgatja?" - Én azt írtam: fricska. A fontos téma nem szinonímája a fricskának. Bármennyire is próbálod demonstrálni azt, hogy te mennyire rühelled Orbánt, azt tudomásul kell venned, hogy bizony odafigyelnek arra a Fehér Házban is, meg máshol is, hogy egy csatlós megfricskázza az urát, hogy egy csatlós üdvözletét küldi a kiátkozottnak és kitagadottnak

Conchobar 2014.02.12. 13:02:00

@Virág et.: "és a magánbefektetőkkel is: bankok, közmű cégek, multik stb. a lista hosszú. Mit is akartál mondani?" - Azt, hogy felülsz a propagandának. Nem hirdetett senki szabadságharcot a magyarországi multik ellen, sőt 'nemzeti stratégiai partnerség'-et kínálnak nekik. Ami kormány elsődlegesen a multikat és bankokat érintő megszorításait illeti, te nem tartod azt, hogy az nem a multikon fog csattanni, hanem a lakosságon?

2014.02.12. 13:05:10

kereszteny ertekek es demokrata kormanyzas, nemdebar?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.12. 13:06:03

@Whave: Pontosan! Ilyenkor valahogy nem tiltakozik a KDNP, nem is értem.

Virág et. 2014.02.12. 13:06:13

@Conchobar: Ami nem fontos téma, az a Fehér Házig aligha jut el. Ez sem fog. Ezért nem alkalmas fricskának sem, mert nem érdekli őket. Nem lényeges, kiismerték Orbánt már az évek alatt, tudják, hogy "nem azt kell figyelni, amit mondok, hanem amit csinálok". Ő maga vallotta be, hogy egy populista szélkakas, komolytalan ember.

" Bármennyire is próbálod demonstrálni azt, hogy te mennyire rühelled Orbánt"

Én Orbánt nem rühellem, nem is ismerem. A politikáját "rühellem", mert azon nem nagyon van mit szeretni.

"csatlós"

Nem tartom az országot senki csatlósának. Az EU-nak tagjai, nemrég meg pont soros elnökei voltunk. Teljes jogú tagok vagyunk. Az USA szövetségesünk, igazán nem mondhatni, hogy kezünket-lábunkat törnénk értük vagy akár ők értünk. Laza szövetséges, inkább a gazdasági kapcsolatok azok, amelyek összekötnek minket, mint a katonai-politikaiak. Izrael meg még ennél is kevesebb.

Irán meg egy sötét kis diktatúra. Egy korábbi, nem kevésbé szörnyű diktatúrát sikerült leváltani egy másik ugyanolyanra. A különbség, hogy az előbbi nyitott és nyugatbarát volt, a másik vallásos és bezárkózó. Az előbbi biztosította az ország jólétét, az életszínvonalt a többi perzsa-öbölbeli olaj-országhoz hasonlóan magasan tartotta, az utóbbi erre sem képes.

Conchobar 2014.02.12. 13:07:43

@Virág et.: "Vagy valamit átaludtam és Németország már nem EU?" - Attól, hogy a magyar a gazdaság a német függvénye, és hogy Magyarország félgyarmattá vált, még nem jelenti azt, hogy nekünk ezt a helyzetet konzerválni kellene. Megtanulhattuk volna már a 2009-es válság nyomán, hogy a pofáraesés nagyon keserves tud lenni

vontod75 2014.02.12. 13:08:08

Hát persze hogy Iránnak kell gratulálni, mert onnan dől a lé. Oh, wait...
index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/

vontod75 2014.02.12. 13:09:51

@ColT: Azok is csak addig húzzák ki Orbán seggéből a fejüket, amíg ideböfögnek valami oltári nagy baromságot... Szóval ez annyira nem meglepő.

Conchobar 2014.02.12. 13:09:56

@Virág et.: "Ami nem fontos téma, az a Fehér Házig aligha jut el. Ez sem fog. Ezért nem alkalmas fricskának sem, mert nem érdekli őket. Nem lényeges, kiismerték Orbánt" - Ha te mondod. De mi a helyzet a Wikileaks-szel?

Conchobar 2014.02.12. 13:14:36

@Virág et.: "Nem tartom az országot senki csatlósának. Az EU-nak tagjai, nemrég meg pont soros elnökei voltunk. Teljes jogú tagok vagyunk. Az USA szövetségesünk, igazán nem mondhatni, hogy kezünket-lábunkat törnénk értük vagy akár ők értünk" - Nem törtük kezünket-lábunkat egymásért, de akkor hogy kerültünk Irakba meg Afganisztánba? Nem voltunk mi a náci Németországnak se csatlósa? Csak szövetségesek voltunk?

vontod75 2014.02.12. 13:20:15

@Conchobar: Hogy kerültünk Irakba. Talán emléxik, hogy a jugoszláv háború idején kézzel lábbal kapartunk befelé a NATO-ba, hogy legyen aki megvéd. Az USA meg benyújtotta a számlát, így kerültünk Irakba.
Ettől függetlenül nem ártana katonapolitikai szaktopikokat, blogokat olvasni, mivel mindannyian egyetértenek abban,. hogy a külföldi küldetések, missziók máshogy nem megszerezhető gyakorlathoz, tudáshoz juttatják azt a pár ezer honvédet...

Virág et. 2014.02.12. 13:20:26

@Conchobar: "Nem hirdetett senki szabadságharcot a magyarországi multik ellen"

De, Orbánék, szó szerint. Még ma is zajlik, ma úgy hívják: rezsiháború.

"nemzeti stratégiai partnerség"

Ami tartalom nélküli, nem jelent semmit, nem jár semmivel. Annyi az értelme, hogy a kormányfő parolázhat a kamerák előtt nagy cégek vezetőivel, lehet belőle PR-fotó és címlapkép mintha éppen új befejtetőt hozna az országba. Amire négy évig nem volt képes, Gyurcsány stuttgarti tollaival (merci) ékeskedik még ma is.

"multikat és bankokat érintő megszorításait illeti, te nem tartod azt, hogy az nem a multikon fog csattanni, hanem a lakosságon"

100%-ban nem tudták átterhelni a lakosságra. Ezzel kapcsolatban néhol jogszabályt is hoztak (pl. ingyenes pénzfelvét), máshol meg eleve nem is lehetséges (rezsicsökkentés). A maradékot a fejlesztésekből kénytelen kivonni. Nézd meg az érintett cégek eredményeit és látni fogod a mélyrepülést. A közműcégek döglődnek, nyilván államosítást készítenek ezzel elő, ezt nem is titkolja a kormány. A bankok eredményei a béka segge alatt, fiókok zárnak be, bankok vonulnak ki (pl Volksbank).

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.02.12. 13:21:09

Ez mondjuk gáz. Nem azért mert mi is gratuláltunk, hanem mert összesen 4 ország gratulált. Még a közel-keleti országok sem gratuláltak, akik közösek Iránnal vallásilag, társadalmilag.

Conchobar 2014.02.12. 13:22:29

@Virág et.: "Irán meg egy sötét kis diktatúra. Egy korábbi, nem kevésbé szörnyű diktatúrát sikerült leváltani egy másik ugyanolyanra. A különbség, hogy az előbbi nyitott és nyugatbarát volt, a másik vallásos és bezárkózó. Az előbbi biztosította az ország jólétét, az életszínvonalt a többi perzsa-öbölbeli olaj-országhoz hasonlóan magasan tartotta, az utóbbi erre sem képes" - Ha nem akarsz Iránban élni, akkor mit érdekel mindez téged? Miért nem aszerint akarjuk megítélni Iránt (és minden más országot), hogy az hogyan viszonyul mihozzánk? Miért foglalkozunk a minket nem is érintő belügyeivel?

Conchobar 2014.02.12. 13:24:38

@Virág et.: "De, Orbánék, szó szerint. Még ma is zajlik, ma úgy hívják: rezsiháború" - Miféle szó szerint? Netán felétek a multikat rezsinek hívják?

vontod75 2014.02.12. 13:25:45

@Conchobar: Pisitke otthon rendszeresen veri a hugát, kínozza az állatokat és megdobálja a szomszéd bácsit? Ha nem akarsz Pistikével együttlakni miért is érdekeljen ez Téged?

OMG!

Virág et. 2014.02.12. 13:27:29

@Conchobar: Hülye. Irakba küldtünk egy logisztikai zászlóaljat. A Donra a teljes 2. magyar hadsereget. Egyébként tudod te, hogy mi a különbség a csatlós és a szövetséges között? Segítek: az alá-fölé rendeltség. A csatlós szolgál, a szövetséges segít. Ennek tükrében mérd már fel, hogy szerinted az a nem harcoló zászlóalj, akit mi küldtünk, az mekkora áldozat volt a részünkről egy teljes (harcoló) magyar hadsereg kiirtásához képest, amely közvetlen német irányítás alá került Horthyék döntése eredményeképp.

Tücsök1 2014.02.12. 13:29:25

Majd még a sajtószabadság elveit is keletről importáljuk! Szarvast már kóstolgatja az elmúlt napok termése miatt valami fényképész blogger.

Virág et. 2014.02.12. 13:29:59

@Conchobar: "Miért foglalkozunk a minket nem is érintő belügyeivel? "
Empátia? Egyébként meg a kölcsönös tisztelet és az elsők között megyünk segget csókolni között azért van egy pici különbség. Nem kell rosszba lenni Iránnal, ítélkezni sem kell felette. De az is biztos, hogy hajbókolni sem kell előttük.

"Netán felétek a multikat rezsinek hívják? "

Nem, de a rezsiháborút nem is a rezsi ellen vívják, hanem a közműszolgáltatók ellen. Azok jelentős része pedig - a háború megkezdésekor legalábbis - még külföldi cégeknél, multiknál volt.

Conchobar 2014.02.12. 13:34:46

@vontod75: "Talán emléxik, hogy a jugoszláv háború idején kézzel lábbal kapartunk befelé a NATO-ba, hogy legyen aki megvéd" - Mi ez a baromság? Kik kapartatok kézzel-lábbal félelmetekben? Ha a jugoszláv háború legelején (1991) nem is, de aztán már nyilvánvaló volt, hogy Szerbia-Montenegró nem bír se a szlovénekkel, se a horvátokkal, még kevésbé akart volna egy külső erővel ráadásként megbirkózni

Conchobar 2014.02.12. 13:36:23

@vontod75: "Pisitke otthon rendszeresen veri a hugát, kínozza az állatokat és megdobálja a szomszéd bácsit?" - Ez a hasonlat nagyon sántít Iránra. Próbálkozz tovább

Achmed, a hitetlen 2014.02.12. 13:37:58

@Conchobar: @maxval a gondolkodó birca: Ha jövőre április 4-et ismét piros betűs ünneppé tenné orbán, vagy nemzeti ünneppé nyilvánítaná Rákosi, Sztálin, Hitler, esetleg Mussolini születésnapját, ti annak is tapsolnátok.
Nem tűnik fel, hogy senki nem vesz titeket komolyan már? Nem tűnik fel, hogy utálat és hányinger kíséri a megjelenéseteket? Mit akartok ezzel elérni? Egy dolog biztosan sikerülni fog: NEM SZAVAZOK SOHA TÖBBÉ A BÜDÖS ÉLETBEN A FIDESZRE!
Gratuláljatok magatoknak, barmok!

Egyébként szerintem titeket az mszp pénzel, pontosan ezért.

@poszt: én sem értettem az egészet, bár hamarabb napirendre tértem felette. A baltás-ügy óta nem lepődök meg semmin.

Conchobar 2014.02.12. 13:41:15

@Virág et.: " Segítek: az alá-fölé rendeltség. A csatlós szolgál, a szövetséges segít" - Ugye-ugye. A Don-kanyarban ugyanúgy idegen parancsnokság alatt, idegen hadműveleti tervek alapján, idegenek céljaiért tevékenykedtünk, mint Irakban és Afganisztánban. A különbség valóban csak annyi, hogy anyagiakban és emberéletben a don-kanyari kaland jóval többet követelt Magyarországtól, mint az iraki és afganisztáni kalandunk

Conchobar 2014.02.12. 13:42:01

@Achmed, a hitetlen: "Ha jövőre április 4-et ismét piros betűs ünneppé tenné orbán, vagy nemzeti ünneppé nyilvánítaná Rákosi, Sztálin, Hitler, esetleg Mussolini születésnapját, ti annak is tapsolnátok" - Ha te mondod

Lasombra 2014.02.12. 13:43:35

most mi a baj ezzel? hisz nem is olyan régen szomszédos népek voltunk. mi, magyarok (értsd: sumérek) és a perzsák.
ja, meg a párthusok is, akiknél az a Kerecsen nevű ács gyerek akkora celebbé vált. (rosszul értesült népek Jézusként ismerhetik.)
ennyi csak kijár.
sőt, ha úgy tartja kedve, OV az unokáját Xerxésznek fogja hívni. (keresztelni?) aztán lehet duzzogni.

vontod75 2014.02.12. 13:45:07

@Conchobar: Hahaha... Külső erővel. A magyar honvédség még arra az időre sem képes megvédeni az országot, amíg a NATO mozgásba lendül...
Igen is minden az országért felelősséget érző ember a NATO csatlakozás mellett szavazott.
Ellenben Irán max a jobbikosok között arat osztatlan sikert.

Conchobar 2014.02.12. 13:46:48

@Achmed, a hitetlen: "Egyébként szerintem titeket az mszp pénzel, pontosan ezért" - Tapsolunk Orbánnak, sőt azért tapsolunk, mert az MSZP fizet ezért, ugye gyerekem?

Virág et. 2014.02.12. 13:47:52

@Conchobar: Ha arra akarod kihegyezni, hogy a második világháborúban nem csatlósként, hanem a náci Németország egyenrangú szövetségeseként vettünk részt, akkor (1) nem leszel túl népszerű a jelenlegi rezsimnél, mert most épp a másik irányba próbálják eltolni a dolgot, (2) óriási aránytévesztésben vagy. De ezen én nem fogok veled vitázni.

A te logikád szerint, akkor a NATO-szövetség vagy az ENSZ-tagság is csak más-más szó a csatlósságra. Ha egy ország szövetségi rendszerbe lép be, akkor már mindjárt csatlós lesz. Azért világ nem ilyen fekete-fehér. A NATO az nem Varsói szövetség, ahogy az EU sem Szovjetunió, bár névben mindkettő unió. Vagy úgy is mondhatnám: Brüsszel nem Moszkva. :)

Conchobar 2014.02.12. 13:52:30

@vontod75: "A magyar honvédség még arra az időre sem képes megvédeni az országot, amíg a NATO mozgásba lendül..." - Ez minden kisebb NATO-oszágra igaz, ugyanis az egy általános tendencia, hogy egyre kevesebbet költenek a hadügyre, mondván a NATO (azazhogy az USA, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) majd megvéd bennünket

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 13:57:04

@Conchobar:
Akkor a kedvedért pontosítok én:
Pistike otthon alacsonyabb rendű életformának tekinti a nőket, ennek megfelelően is bánik velük, kínozza az ellenzéki poltikikusokat, szimpatizánsokat, esetenként kivégeztet belőlük egyet-egyet.

Igazad van, így tényleg kevésbé sántít.

Conchobar 2014.02.12. 13:57:27

@vontod75: "Igen is minden az országért felelősséget érző ember a NATO csatlakozás mellett szavazott" - Ha meg 1940-1941-ben rendeztek volna szavazást, akkor ugyanúgy nagy lett volna a tengelyhatalmakhoz való csatlakozni akarók száma. Róluk is elmondták ugyanazt akkoriban (hogy ők "országért felelősséget érző ember"-ek)

Conchobar 2014.02.12. 14:03:30

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Pistike otthon alacsonyabb rendű életformának tekinti a nőket, ennek megfelelően is bánik velük, kínozza az ellenzéki poltikikusokat, szimpatizánsokat, esetenként kivégeztet belőlük egyet-egyet" - És mi gondod van neked mindezzel? Felkértek téged valamire az iráni nők? Nem érzed azt, hogy semmilyen indokkal sem kellene beleszólni mások belügyeibe?

Conchobar 2014.02.12. 14:05:09

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "kínozza az ellenzéki poltikikusokat, szimpatizánsokat" - Ami meg a kínzásokat illeti, mi meglátásod Guantanamo esetében

Vidéki 2014.02.12. 14:06:49

Iránba 35 évvel ezelőtt érkezett vissza Franciaországból Khomeini ayatollah, és ezt az eseményt a " "Szabad Világ" még szabadabb sajtója lelkesen üdvözölte.

Iránban az ayatollahok szerepe szerepe annyira misztikus, mint egykora Bibliai "prófétáké" volt,

akik azzal a kiváltsággal rendelkeztek, hogy csak és kizárólag ők léphettek közvetlen kapcsolatba Istennel és csak ők voltak képesek tolmácsolni Isten parancsait.

35 éve ilyen rendszer működik Iránban, ahol az ayatollahok tanácsa van a legfőbb döntéshozó szerepében, míg a többiek csak a bűnbak, vagy az áldozat szerepét játszhatják el.

Nem sok híja, hogy nálunk is hasonló rendszer nem jött létre.

Sólyom László is Alkotmánybíróként betévedt a hit birodalmába, amikor a "Láthatatlan Alkotmány" elméletét bevitte a köztudatba.

Ezt az elméletet az alkotmányjogászok széles tömegei nagy örömmel fogadták, mert ez illetékességük körét határtalanná tette,

úgy hogy semmiféle felelősség nem terhelte őket döntéseikért.

A "Láthatatlan Alkotmányt" még a "hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezete" a parlament sem képes látni, csak néhány természetfeletti képességekkel megáldott felkent személy.

A költségvetést érintő kiszámíthatatlan döntéseik hatalmas lukat ütöttek a már elfogadott költségvetésen (a Bajnai, szakértői kormány alatt is) olyan eredménnyel, mint egy viharban elszabadult hajóágyú egy régi vitorlás hadihajón.

A "Láthatatlan Alkotmány" ködös fogalma beavatatlanok számára racionálisan megközelíthetetlen.

Itt véget érnek a természeti törvények és a logika is csődöt mond, mert mégis csak van néhány személy, aki képes látni a láthatatlant.

Ebben az összefüggésben az AB szerepe annyira misztikus lenne, mint a Bibliai "prófétáké"

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 14:18:26

@Conchobar:
Ha szerinted nem kéne beleszólnom "semmilyen indokkal" Irán belügyeibe, akkor szerinted mennyiben kéne beleszólnom az USA belügyeibe, vagy akár külügyeibe, amennyiben az engem és Magyarországot nem érinti? Talán nem tetszik, ahogy az USA "viszonyul mihozzánk"? Felkértek téged a guantanamoi foglyok valamire?

Vidéki 2014.02.12. 14:19:46

Az a körülmény, hogy Magyarország az elsők között gratulált Khomeini ayatollah visszatéréséhez arra utal,

hogy Magyarországon az alkotmányjogászok széles tömegei, akik hatalmas befolyással rendelkeznek,

éreznek mérhetetlen szimpátiát az ilyen papság által irányított állami szervezet gondola iránt.

Nem mondtak le a "Láthatatlan Alkotmány" eszméjéról, amelyet ha sikerül lenyomni az állampolgárok torkán, akkor ők is olyan korlátlan, de felelősséggel nem járó hatalomhoz juthatnának, miként az ayatollahok Iránban!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 14:26:23

@Conchobar:
Gondom?! Végülis miért ne tarthatnám személy szerint aggályosnak, hogy például a nemi erőszakok áldozatait nyilvánosan kövezik halálra Iránban?
Örülj, hogy te nem tartod annak, és legyél ezen örömödben boldog!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 14:28:42

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Pedig igen. Nagyon barátságtalan lépés egy másik országot nem köszönteni annak nemzeti ünnepén.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 14:32:30

@Conchobar:
Egyébként meg szerinted mióta mentség az egyik ország hagyományokon alapuló kegyetlenkedéseire az, hogy egy másik ország paranoiás, és azért kegyetlenkedik?

Blázser Bozsó 2014.02.12. 14:32:54

@Virág et.: "az ország embargó alatt áll, ez nagy mértékben korlátozza a ki- és behozható áruk körét, " - ... eddig.
Segítek: Irán, embargó, atom, Paks...

CSENDES 2014.02.12. 14:33:11

@maxval a gondolkodó birca: Egészítsd már ki lécci. Nagyon barátságtalan lépés egy másik baráti országot nem köszönteni annak nemzeti ünnepén.

De mióta baráti ország Irán? Lemaradtunk valamiről?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 14:34:27

@vontod75:
Aha... Nem baj, ha a szomszéd veri az asszonyt és a gyerekeket, ha előre köszön a folyosón meg meghív egy sörre...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.12. 14:35:59

@CSENDES:
Ott éppen már nem Iránról van szó, hanem Romániáról és az ő december 1-ükről :)...

Kovács Ferenc 14 2014.02.12. 14:41:46

"A munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani" - aha, persze, ezt már ismerjük. Aki nem megy el részmunkaidős közmunkára havi 36e-ért, azt azért törlik a nyilvántartásból, aki meg elmegy, azt meg azért. És már lehet is döngetni, hogy kevesebb lett a regisztrált munkanélküli.

Blázser Bozsó 2014.02.12. 14:46:57

Kár lenne most azon pörlekedni, hogy ki ölt meg kit, elvégre ünnepre gyűltünk itt össze...

www.youtube.com/watch?v=tLrOjszO6Lo
GY.G: 52:43

Blázser Bozsó 2014.02.12. 14:48:39

@CSENDES: Mindig is Eurázsiával álltunk harcban...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2014.02.12. 15:04:17

@Vidéki: szerinted ki mondta?

"A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz."

megfejtés:

444.hu/2014/02/12/a-keleti-politika-nem-turi-az-onallosagot-nem-turi-a-fuggetlenseget-es-nem-turi-a-szabadsagot/

Secnir 2014.02.12. 15:06:23

@Virág et.:
"Nyugat hanyatlik (lásd Orbán Kínában épp a minap)"
ezen én is csodálkoztam. gondolom, a kínaiak is:
-...és tudják meg, a Nyugat hanyatlik! - dörgő taps a kínai nézőtéren. megkérdi Csaj-Sek Hu-wei-t:
-te, honnan jött ez a picike ember?
-nyugatról.

@Conchobar:
"Ha nem akarsz Iránban élni, akkor mit érdekel mindez téged? [...] Miért foglalkozunk a minket nem is érintő belügyeivel?"
segítek: olaj, atomháború. más kérdés?

@Vidéki:
gratulálok. irántól eljutottál az AB-ig 4 lépésben, de senki nem érti.

@Blázser Bozsó:
szerinted irán honnan kapja az uránt? segítsek? :D

Secnir 2014.02.12. 15:11:02

@maxval a gondolkodó birca:
"Nagyon barátságtalan lépés egy másik országot nem köszönteni annak nemzeti ünnepén. "
LOL
hány ország van a földön? 200? országonként két nemzeti ünnep, az napi egy Üdvözlet. kormányfőtől vagy miniszterelnöktől. hányat küldtünk tavaly? tízet?
akkor mi egy nagyon barátságtalan ország vagyunk...

NYJetsTD 2014.02.12. 15:13:05

Úgy látom jó pár baromnak megint kiadták a reggeli utasítást: Ma Iránt szeretjük emberek. Feladat kipipálva. Gerincet visszavehetitek munkaidő után.

CSENDES 2014.02.12. 15:13:46

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): De ezt már elsütötte a legelső hozzászólásban, amikor "betépett" ide.

CSENDES 2014.02.12. 15:15:38

@Blázser Bozsó: Más aq baráti ország, más az ellenség, megint más aki számunkra semleges. Tudod azokra gondolok ilyenkor akik nem velünk vannak, de azért nem ellenünk.

Virág et. 2014.02.12. 15:37:52

@Vidéki: "Iránba 35 évvel ezelőtt érkezett vissza Franciaországból Khomeini ayatollah, és ezt az eseményt a " "Szabad Világ" még szabadabb sajtója lelkesen üdvözölte."

Akkor Anglia meg az USA nem a Szabad Világ része, mert konkrétan a forradalmat követően minden diplomáciai kapcsolatot megszakítottak az országgal. Ebben az is segített, hogy mind az angol, mind az amerikai nagykövetséget megtámadták a forradalmi gárda erői. Volt is valami homályos túszhelyzet, ha emlékszel rá.

Azt meg már csak az érdekesség kedvéért, hogy a 14 éves száműzetésből 4, azaz 4 hónapot töltött turista vízummal Párizsban. Az utolsó négyet. Az előző bő 13 évet nagyrészt Irakban, picit Törökországban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 16:01:24

@Secnir:

Igen, ilyen a diplomáciai élet. Naponta több ezer üzenet.

protézisesh 2014.02.12. 16:08:36

@maxval a gondolkodó birca: te agyhalott, akkor miért csak "isztánok" gratuláltak rajtunk kívül?! A G8 / G20 / EU miért nem?

CSENDES 2014.02.12. 16:32:08

@protézisesh: Mert ők udvariatlan, faragatlan népség, mint az közismert, Safranek.

Virág et. 2014.02.12. 16:47:05

@maxval a gondolkodó birca: Mindenki. Csak az a szemét nemzetközi meg az iráni sajtó hallgat róla. :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 17:18:10

@Virág et.: @Lasombra:

Ezek rutinszerű üzenetek, nem lesz belőlük sajtóhír.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.12. 18:00:20

Fú de kár, hogy nem értem rá olvasni, asszem a trolljaink kitettek magukért :D

Secnir 2014.02.12. 18:52:13

@CSENDES:
leesett a stílusából: volt nekünk egy snájdig parasztleányunk, ő lesz az ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.12. 18:54:50

@Istóczi Csucsu Győző: :D:D:D:D:D Vikike meg Gyurika :D
Meg a tudukkik, csak hát, az meg ugye pont az említett ország :D

Ugocsa non Coronat 2014.02.12. 20:45:35

Végre látható az önálló magyar külpolitika.

Ne legyünk mindig az EU csicskái.

Ne legyünk Gyarmat.

nlgy.blog.hu

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 21:48:41

Magyarország? Méééég Nyugat... de már komp jár át Leningrádba!

tobeor 2014.02.12. 21:50:44

Orbánék elintézik hogy szégyellni kelljen hogy ha valaki magyar.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 21:50:58

@maxval a gondolkodó birca: A faszért kell neked mindenhol ott lenni? Válts már legalább nicket vagy valami, az ember kedvét elveszed, hogy minden kibaszott blogbejegyzés alatt ott virítasz.

Nem hiszem el, hogy van munkád. Hacsak nem ez.

Zedder 2014.02.12. 21:56:46

@Sárga Pecsenyekacsa: túlpörgitek ezt a témát. Amióta köcsögbár és birka szűrésen van, alig látok hozzászólást, gyorsan végig lehet pörgetni.:) Ha ti sem reagálnátok rájuk, akkor maradnának az értelmesebb írások.

Kámasuka 2014.02.12. 21:59:26

'Rajtunk kívül csak 4 ország gratulált, Azerbajdzsán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, és a Cink még megtalálta Bruneit is.'

Érdekes ma minden komcsi blog ezt hazudja

DE - german.irib.ir/nachrichten/item/254175-un-generalsekret%C3%A4r-gratuliert-zum-sieg-der-islamischen-revolution-im-iran

'die UN-Botschafter von Deutschland, England, Frankreich, Australien, Spanien, Holland, Russland, China, Italien, Afghanistan, Pakistan, Indien, der Türkei und einer Anzahl arabischer Länder teilgenommen'

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 22:00:40

@Sárga Pecsenyekacsa:

Engem mások véleménye nem érdekel, különösen nem anoním párrtkatonáké.

Kerek négyszög 2014.02.12. 22:04:04

"A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget, és nem tűri a szabadságot. Felszámolja az emberek független életét védő védvonalakat. Vagyontalanná tesz, elszegényít, kiszolgáltatottá vetkőztet, ha kell, megfélemlít. A hatalomtól függő élet láncába fűz.
Mióta a Kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták; szabadulni sorvasztó öleléséből, és elzavarni hazai helytartóikat. A keleti önkény világa helyett megalkotni a magunk szabad magyar világát, kiszakadni a hatalomtól függő élet láncolatából, visszaszerezni, újrateremteni az önálló és független polgári élet garanciáit; tisztességes munkát, tulajdont, szabad vállalkozást és védelmet nyújtó jogrendet. Mindig is ez volt a kívánságunk."

Orbán Viktor
2007

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 22:07:47

@Secnir: Stefánia, a troll parasztleány, a peenemündei tündérke mostanában a 444-en tűnt fel, majd el (persze más néven, de a jellemző attribútumokkal, északi, nordikus hangulat, náci tiszt avatar és Orbán-seggből kiugatás.). Bár ott hamar betelt a pohár, mert már néhány nap alatt két nicket használt el. (Pedig az nem egy kitiltós bagázs.)

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 22:10:35

@maxval a gondolkodó birca: Hja, mondjuk ez látszik. Mondjuk az anoním pártkatona kifejezést a helyedben átgondolnám, mielőtt másra alkalmazom.

Megy a barika a mezőn, találkozik a nyuszikával.
- Hová mész barika?
- A birkaiskolába.
- És ott mit tanultok?
- Hát... Karámból ki... Karámba beeee. Meg orosz.

nandras01 2014.02.12. 22:11:50

@Conchobar:
"gondosan kimért fricska az EU-nak, az USA-nak és Izraelnek. "

az a mi nagy szerencsénk, hogy mindig gondosan ki tudjuk választani, hogy kinek adjunk egy fricskát.
eddig minden esetben be is jött...

Kámasuka 2014.02.12. 22:20:19

@nandras01: Milyen fricska?

german.irib.ir/nachrichten/item/254175-un-generalsekret%C3%A4r-gratuliert-zum-sieg-der-islamischen-revolution-im-iran

'die UN-Botschafter von Deutschland, England, Frankreich, Australien, Spanien, Holland, Russland, China, Italien, Afghanistan, Pakistan, Indien, der Türkei und einer Anzahl arabischer Länder teilgenommen'

Nem kell szó szerint venni a poszter hazudozásait.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.12. 22:26:43

@Sárga Pecsenyekacsa:

Megértelek, hiszen magadból indulsz ki, így képtelen vagy megbékélni azzal, hogy léteznek pártfüggetlen közírók.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 22:28:58

@maxval a gondolkodó birca: Ezt már máshol is elsütötted, nagy derültséget keltve.
Nem kéne hazajönnöd, s megismerkedni újra a magyar nyelvvel?

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 22:31:25

@maxval a gondolkodó birca: Annyira vagy te pártfüggetlen közíró, amennyire Lencsés Pityuka sportkommunikátor. Mondogasd sokat magadnak, hátha te is elhiszed. Egyébként innentől ignorállak, ahol lehet szűrlek, mert azt mondtad más véleménye nem érdekel. Engem se már a tiéd.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 22:33:54

@Zedder: Megfogadtam a tanácsod, de most meg magamat kell olvasgatnom, s a scrollbar is akkora lett, hűű. :-)

nandras01 2014.02.12. 22:38:51

@Kámasuka:
ha esetleg kikapcsolod a write only üzemmódot, akkor felfedezheted, hogy én a conchobar nevű agyhalott hülyeségére reagáltam, és nem magára a posztra.

Egyszer Kell Bukni de Akkor Nagyot 2014.02.12. 22:45:57

Nem értitek, egyszerű pedig: a magyar jobboldal szerint bármely ország azt tesz az állampolgáraival, amit akar, kivéve Izraelt, a szomszédos országokat (ha magyar kisebbségi az állampolgár), illetve Magyarországot (amennyiben jobboldali az állampolgár).

Sárga Pecsenyekacsa 2014.02.12. 23:17:55

@nandras01: Nem fricska lesz az, hanem saller. :-) Vagy miként is fogalmazott a mini. elnök?

the_line 2014.02.12. 23:22:32

@Kámasuka: a linked: bad gateway. Egyébként érdekes, hogy pont a farsnews (az iráni MTI) nem ír erről ... azt megemlítik, hogy a berlini iráni nagykövetségen ünnepeltek....

Kámasuka 2014.02.12. 23:39:45

@the_line: Hát mert biztos tegnap írta....:)

Iráni weblap más id infoja van nem tudom beilleszteni ide, gugli

'New York (Irna/Farsnews) - Der UN-Generalsekretär Ban Ki Moon und der Vorsitzende der UN-Generalversammlung, John William Ashe, haben der iranischen Bevölkerung und Regierung zum Sieg der Islamischen Revolution gratuliert. '

vagy ezen a másik blogon elfogadja a linket, ott vk a kommentelők közt

y-gen.blog.hu/2014/02/12/a_fulkeforradalom_peldakepei#comment-form

dr kíváncsivagyok 2014.02.12. 23:46:13

@Vidéki:
"A "Láthatatlan Alkotmány" ködös fogalma beavatatlanok számára racionálisan megközelíthetetlen."
Csak nektek , szemellenzos jobbereknek az...

Kámasuka 2014.02.12. 23:47:33

@dr kíváncsivagyok: Nem baj nektek marad a láthatatlan alkotmány, Dopeman meg az árnyékkormány.

Nem sajnálom tőled, vagy ilyesmi.

iroda lom történ. és? 2014.02.12. 23:48:55

Ez ugyan olyan elévülhetetlen sunyi aljasság volt, mint a baltás gyilkos kiadása.

rasztaszív 2014.02.13. 00:30:52

érdekes,hogy az ismert klerikálfasiszta trolloknak hogy megtetszett irán.nem túl bonyolult az összefüggés : ezzel is a vallási alapú államszervezést vélik legitimálni.hogy másik vallásról van szó,az most nem számít,mert jó messze van.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.02.13. 01:02:06

@maxval a gondolkodó birca:
"Ez az ország nemzeti ünnepe. Bevett szokás a diplomáciában egymás nemzeti ünnepén gratuláció küldése."

A kndk-ban az összes kim születésnapja is az. Mégsem megy gratuláció.
Menj ki legelni, te barom. X-DDD

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.02.13. 01:10:52

@Conchobar:
"egy jó nagy és gondosan kimért fricska az EU-nak, az USA-nak és Izraelnek"

EZ?! MUHAHAHAHA!!!!
Röhögnek rajta, és hasonlóan seggfej koleszos társain.
Az EU, USA, Izrael teljesen tisztában vannak vele, hogy a törpecsútid kettős beszédet folytat.
Külföldön igazi szervilis nyalógép. Merkelnél, Barrosonál fülét-farkát behúzva takarodott haza.
Csak M.o.-n mer izmozni a hasonló faszságaival. A hozzád hasonló segghülyék pedig benyelik, mint kacsa nokedlit.
Ez a húzása csakis a jobbikosok narancs akolba gyűjtését szolgálja. X-DDD

Berzengő 2014.02.13. 02:39:10

@iroda lom történ. és?: Szvsz mindeki teved!

Ez nem benyalás volt (ugyan mi befektetés van a bojkottal agyonsulytott Iránnal?), hanem BOSSZÚ A magyar ZSIDO SZERVEZETEK ELLEN a Holokausztos terveik elutasítása miatt!

Berzengő 2014.02.13. 02:45:34

@ColT: Miert a KDNP vagy a melldongeto Nemzeti oldal is tiltakozott amikro Szijjarto Kuwaitban árulta az araboknak a magyar történelmi (!) kastélyokat?

A mi jaj de keresztények, jaj de nemzeti magyarjaink meg nem hogy kussolnak de támogatják, mit Hunyadiak, Dobóék forognak a sírjukban.
_______

www.borsonline.hu/cikk.php?id=66670
_______

Berzengő 2014.02.13. 02:51:09

@maxval a gondolkodó birca: Ilyen nevvel hasznalhatnad az agyadat!

Ha annyira bevezett akkor a 200 orszagbol miert csak 4 tette meg, te IQ bajnok?

Vagy van valami amit nem magyaráznál ki a szektavezered kedvéért?

Ha holnap a Szerb ustasakat hatalomrákerülését üdvözli a magyar kisebbség gyilkolászása miatt akkor azt is kimagyarázod, hogy de érthető mert az a Horthysta csapatok Hideg Napos vérengzése miatt volt?

Berzengő 2014.02.13. 03:04:12

@vontod75: Ugye gazdasági érdekünk nem lehet egy agyonbojkottált országgal (ha már szuper-gazdag Kuwait se jött be a nemzeti erekjek eladásával sem, lásd fentebb a link)

Ellenben, csak azért hogy az itthoni zsido szervezetekbe belerúgjanak mert a Kormány ellen mertek fellepni.

index.hu/belfold/2014/02/09/kivonul_a_megemleekezesbol_a_mazsihisz/

index.hu/belfold/2014/02/05/ket_zsinagoga_is_visszautasitja_az_allami_tamogatast/

picur3ka 2014.02.13. 03:06:03

Es? Izraelnek is folyton gratulalnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 06:54:49

@Berzengő: A szarkazmus szó mond neked valmit? :)

Virág et. 2014.02.13. 07:24:23

@maxval a gondolkodó birca: Ja, nem lesz. Kivéve, ha az ilyen rutinszerű üzeneteket Kirgizisztán, Azerbajdzsán, Tádzsikisztán vagy Magyarország küldi. Mert azokból sajtóhír lett valahogy mégis. :) Ha pl az USA vagy Anglia küldene a feszült viszonyban lévő másik országnak, az a lőtéri kutyát nem érdekli. Na de ha a tádzsikok, akkor rohan a CNN ... :)

Te vagy a tegnapi nap legszórakoztatóbb kommentelője!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.13. 07:28:36

@Virág et.: Az a fasza ebben, hogy a legfőbb szövetségeseink (NATO-tagok, USA, stb) nem hogy nem barátiak Iránnal, hanem egyenesen vannak olyan szándékok, hogy megtámadják őket. :D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 07:51:41

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:

Minden országnak egy darab nemzeti ünnepe van. Akkor is ha belsőleg több van, diplomáciailag csak egy. Pl. Mo-nak 3 nemzeti ünnepe van belsőleg, de diplomáciailag csak augusztus 20. az.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 07:54:01

@Virág et.:

Azt hiszem a Fidesz kampányközpontja időnként bedob ilyen gumicsontokat, s az ellenzék meg birkamódra ráveti magát a téves infóra. Ismétlem: a diplomáciai életben rutinszerű az ilyen üdvözlés küldése. S szinte biztos, hogy az ÖSSZES állam küldött ilyet Iránnak, melyek diplomáciai kapcsolatban állnak vele.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 07:54:50

@Berzengő:

"Ha annyira bevezett akkor a 200 orszagbol miert csak 4 tette meg, te IQ bajnok?"

Eleve ez nem igaz, nem csak 4 tette meg,

"Vagy van valami amit nem magyaráznál ki a szektavezered kedvéért?"

Nincs se szektám, se vezérem.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 07:55:44

@Berzengő:

"Ha holnap a Szerb ustasakat hatalomrákerülését üdvözli a magyar kisebbség gyilkolászása miatt akkor azt is kimagyarázod, hogy de érthető mert az a Horthysta csapatok Hideg Napos vérengzése miatt volt?"

Ilyen abszurd történelmi álismeretekkel akarsz vitázni?

Virág et. 2014.02.13. 07:56:29

@ColT: Ami passzolna is Orbánhoz: gondoljunk csak Mubarakra Egyiptomban. :)

Komolyan: ezt nem értem én is. Miért pont olyan országhoz kell dörgölőznünk, amelyik az első helyen áll a "melyik országot bombázzuk vissza kőkorba" listán. És bár szeretik itt is majmozni meg Obongozni Obamát a jobboldali, kurucon érlelt idióták, de addig van béke Iránban, amíg demokrata az elnök. Ha Romney nyert volna, már Irán újjáépítéséért menne a marakodás a világon. Ebből egyébként a republikánusok nem is csináltak titkot.

Az pedig kizárt, hogy a következő ciklust demokrata nyerje. Nem véletlen, hogy Irán hirtelen megenyhült és próbál engedményeket tenni. Ha a keményvonalasok ebben megakadályozzák a nyitottabb Rohanit, akkor itt háború lesz. Iránnak barátai a világhatalmak között nincs. Itt nem lesz Oroszország, aki vétót emel, mint Szíriánál. Kínát meg pont nem érdekli, mi zajlik Iránban. Iránnak jelenleg a világon csak ellenségei vannak, elsősorban a térségben a tradicionális arab országok között és persze Izraelben. Az egyetlen esélyük, ha az amerikai belföldi közvéleményt a háború ellen tudják hangolni, de erre egyelőre kísérletet sem tettek.

Virág et. 2014.02.13. 08:00:15

@maxval a gondolkodó birca: Ezt nem a fidesz oldaláról szedtük, hanem az iráni médiából. Mind az olaszok, mind a franciák, mind a németek tartanak fenn követséget Teheránban, az angolok is csak azután vonultak ki, hogy 2011-ben ez a baráti ország megtámadta az angol követséget. A népek közti barátság jegyében, nyilván.

Egyébként a jókívánságok nem követségi, hanem kormány- és államfői szinten lettek átadva, ehhez még külképviselet sem kell.

kúrórudi 2014.02.13. 08:03:43

@maxval a gondolkodó birca:

"Ez az ország nemzeti ünnepe. Bevett szokás a diplomáciában egymás nemzeti ünnepén gratuláció küldése."

valahogy csak mi meg félázsiai barátaink gratuláltak a nagyon emberbaráti irakiaknak.... ráadásul a teljes állami vezérkar.

döbbenet. orbánék vagy akkora faszok h azt hiszik ez poén és tök tudatos az egész vagy akkora ostoba baromhok h a külpolitika, diplomácia alapjait sem ismerik... hasonlóan a piaci működés alapjaihoz...

te meg olyan ostoba fasz vagy aki mindezekért még feltétel nélkül tapsikol is és nyalja a seggüket.

ízlik a szaruk?
egyed csak szarevő birka

CSENDES 2014.02.13. 08:04:02

@Virág et.: Most ez a hivatalos álláspont. Havasi buci Birca álláspontját osztja. Azért tettük, mert rendes szokásunk. Érdekes. Tavaly, tavaly előtt ez nem volt szokás.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 08:05:43

@Virág et.:

Ahol van diplomáciai kapcsolat (ami nem azonos követség fenntartásával), ott szimpla udvariassági szokás a kölcsönös üdvözlet. Ez annyira rutinjellegű, hogy hír ritkán lesz belőle. Az üdvözlet sosem követségi szintű, hiszen a diplomáciában az azonos szintek kommunikálnak egymással.

Netuddki. 2014.02.13. 08:05:59

Valójában ezzel a fidesz fricskát mutatott a holokauszt emlékévet bojkottal fenyegető zsidóknak.
Az meg ne zavarjon senkit, hogy ennyire IQ lájtos nyakatekert logikája a fideszen kívül csak a jobbiknak lehet...

Netuddki. 2014.02.13. 08:07:46

@kúrórudi: Lófaszt! "Ez" egy kibic troll Bulgáriából.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 08:13:36

@CSENDES:

Mindig ez volt a szokás. Csak te nem tudod.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 08:14:09

@kovi1970:

Troll = akinek más a véleménye.

Kibic = aki nekem nem tetszik.

kúrórudi 2014.02.13. 08:14:55

@kovi1970:

nyilvánvalóan fidesz bérkommentelő... kubatov embre...
0-24ben nyomja az összes blogon.... 3 percen belül azonnal kormányseggnyal ha megjelenik vmi negatív....

Virág et. 2014.02.13. 08:17:56

@maxval a gondolkodó birca: Csak szólok, hogy ezzel saját magad cáfolod. Nekünk van diplomáciai kapcsolatunk (ami persze, hogy nem egyenlő a követség fenntartásával, de ahol követség is van, ott vannak diplomáciai kapcsolatok is), mégsem lettünk hír. A többiek sem. Nem gondolod, hogy nagyobb hír lenne a Fars News-nál (iráni média), hogy Merkelék vagy Hollande-ék vagy Cameronék üdvözlik őket, mint a tádzsikok vagy a Kárpátok Géniusza?

Netuddki. 2014.02.13. 08:20:08

@maxval a gondolkodó birca: Ó bammeg! Mintha nem informatikai vonalon dolgoznál sirálykám! Nagyon jól tudod kit hívnak trollnak. Kibic meg azért vagy mert qurvára nincs közöd az itteni belpolitikához de állandóan itt lógsz a blogokon. De akkor mikor dolgozol? Vagy ez a főállásod? A trollkodás?

Virág et. 2014.02.13. 08:20:53

@Virág et.: "mégsem lettünk hír" helyett "mégis hír lettünk". Eh, kell az a reggeli kávé :)

JewRivers 2014.02.13. 08:21:06

Holocaust év, öt milliárdos emlékezés mellett pár írásbeli gratuláció igazán elfér oda is.
Persze ez a Vastagbőr, ahol van olyan vastag, hogy meg is legyen a mindennapi kettős mérce.

Netuddki. 2014.02.13. 08:22:21

@Virág et.: Kárpátok ánusza! Ez jó volt! Titánia, Titánia. A zorbánnak vajon van dublőre?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 08:22:48

@Virág et.:

A hír forrása eleve magyar, ott kezdődött az egész. S ismétlem, ezek rutinüzenetek. Ennek kb, olyan a jelentősége, hogy azt mondod a kollégádnak, hogy "boldog születésnapot", mikor más is köszönti, miközben egyébként alig beszélsz vele.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 08:23:38

@kovi1970:

Mikor dolgozol, miért kommentelsz állandóan? Troll vagy tehát és kibic.

iroda lom történ. és? 2014.02.13. 08:23:39

@Berzengő: Mmm... Nem rossz meglátás. A 'stílusukhoz' mindenképpen passzol...
Nincsenek elvek, csak nyerjek.

Virág et. 2014.02.13. 08:31:08

@maxval a gondolkodó birca: A hír forrása az iráni fars news hírügynökség, az egyik legnagyobb ott, hanem a legnagyobb. Erre hivatkozik a Cink, az index és a VB is.

monddazigazatmar 2014.02.13. 08:36:29

Mennyire igaz a poszt! Fletó bezzeg leterroristázta az iraki fociválogatottat, az legalább tökös volt. Hát hogy képzeli a kormány meg az áder, hogy gratulál valakinek a legnagyobb nemzeti ünnepe alkalmával?

Virág et. 2014.02.13. 08:42:49

@monddazigazatmar: Az a szaúdi volt, nem az iraki. És utána elnézést kért, ha Viktorék is megteszik, akkor minden oké részemről.

"legnagyobb nemzeti ünnepe "

Ez a jelenlegi rezsim erőszakos hatalomra jutásának és az előző rezsim leváltásának az ünnepe. Sokezer ember halt meg, még többen kényszerültek elhagyni az országot, mások azóta is elnyomásban élnek. "Legnagyobb ünnep", mint nekünk április 4 vagy november 7 volt. Szaddám Huszein iraki elnök születésnapja is a "legnagyobb nemzeti ünnep" volt Irakban, mégsem emlékszem, hogy szaladtunk volna oda hajbókolni még életében (halálakor meg a kivégzése napja lett ünnep).

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 08:44:22

@Virág et.:

Csak az iráni Külügynek van teljes listája a beérkezett üzenetekről, nem jellemző, hogy minden üzenetből hír lesz.

Genius2 2014.02.13. 08:51:20

érthetetlen számomra a hír, diplomáciai bakinak tartom. Bár ha a szándék a zsidókkal való szakítás, akkor az viccnek durva...:-) várom, mi lesz holnap Esztergomban, akkor gyertek a demokrácia-dumával.

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 08:53:14

@Virág et.:
Maga a forradalom egy brutális elnyomó rezsim elleni harc volt, amit a társadalom nagy része támogatott. Más kérdés, hogy mi lett belőle, de ne legyünk már hülyék, és lehetőleg ne csináljunk úgy, mintha nem lett volna teljesen jogos a sah elleni forradalom.

Virág et. 2014.02.13. 08:59:31

@maxval a gondolkodó birca: Persze, Magyarország hír, Németország, Franciaország, meg a világ vezető hatalmai meg nem hír. :) Mert onnan rutin, tőlünk nem rutin. Meg a tádzsikoktól sem.

Azt még megérteném, hogy Merkelék pl nem vernék nagy dobra, mert elég ciki, de hogy ebből címlapos hír lenne Iránban, az biztos.

♔bаtyu♔ 2014.02.13. 09:00:27

Ballibsik, már teljesen kivagytok. Persze megértem.
Izrael, Szaúd Arábia, most így hirtelen, ami a nők jogait illeti.

Virág et. 2014.02.13. 09:01:10

@Muad\\\'Dib: Nem is vagyunk hülyék, feljebb olvashatod, hogy írtam, hogy egy igazságtalan elnyomó diktatúrát váltottak egy hasonlóra.

Viszont az a széles társadalmi támogatás az egy picit megcsappant már az elmúlt 35 évben. Nyilván nyíltan senki nem fogja bírálni a rezsimet, de nem sokan szomorkodnának, ha Khamenei hirtelen eltűnne az ország éléről.

Nikorene 2014.02.13. 09:01:20

@maxval a gondolkodó birca: lol... tehát ha a mienkbôl sajtóhír lett, akkor az nem volt rutinszerû. Itt körbe is értél és ellentmondasz az elsô kommentednek. GG.
Mielôtt tovább próbálkozol: Iránban is sajtóhír lett, nem csak Magyarországon.

♔bаtyu♔ 2014.02.13. 09:01:25

@monddazigazatmar: Aztán amikor a saját marhaságaik miatt elbukják a választásokat, Orbánékat hibáztatják.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 09:02:58

@Virág et.:

Biztos lehetsz benne, Németo. is küldött táviratot.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 09:04:10

@Nikorene:

Nem tudom, hogy az iráni hírügynökség miért pont a magyar táviratot emelte ki, ezt tőlök kellene megkérdezni.

Nikorene 2014.02.13. 09:06:24

@Virág et.: fene... tovább kellett volna olvasnom :D

Nikorene 2014.02.13. 09:08:46

@maxval a gondolkodó birca: hát olyan nagyon soka oka nem lehet. Valszeg meglepôdtek...

monddazigazatmar 2014.02.13. 09:09:41

@Virág et.: Kérjenek elnézést a gratulációért? Te normális vagy?

Te meg ki vagy, hogy innen megítéld, hogy mi a jó az irániaknak? Emellett álltak ki, ezt akarták. Ünneplik. Biztos jobb lett így mint előtte volt.
"Sokezer ember halt meg, még többen kényszerültek elhagyni az országot, mások azóta is elnyomásban élnek. " Ez igaz 48-ra, 56-ra is.
"mégsem emlékszem, hogy szaladtunk volna oda hajbókolni még életében" Szaddamot az amcsik támogatták. Azok hajbókoltak neki. Mi meg mintha a ruszkik csatlósaiként a másik félnek hajbókoltunk. Talán a baráti népi demokratikus líbiának és bölcs vezérének kadaffinak?

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 09:10:00

@Virág et.:
A jelenlegi támogatottságot nem tudom megítélni, mert nem hiszek a különböző irányból érkező, és egymással ellentétes propagandának, mivel kérdéses melyik mennyire hazudik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.13. 09:10:59

"Én tegnap szentül meg voltam győződve, hogy ez kamu, ilyen nincs.
Vagy hogy a "keleti nyitás politikájának" is van határa.
Nos, tévedtem.
Nincs semmilyen határa. "

Ez még kérdéses volt a baltás kiadása után??????

Nikorene 2014.02.13. 09:12:55

@maxval a gondolkodó birca: Jah mielôtt félreértenél, sztem se valószínû a poszt beli 5ös fogat, kb 5 perc utána nézni, elôttem meg is tették néhányan, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy nem jól érvelsz :D

nimfus 2014.02.13. 09:16:27

Ezek irányítják az országot. ...
Semmi kétség elmebeteg mindegyik!

Nikorene 2014.02.13. 09:17:35

Mondjuk annak se nehéz utána nézni, hogy végül is mihez gratuláltunk... Mivel igazából nem számít, hogy Magyarország mit gondol, akár meg is találhattuk volna a gerincünket, és baszhattunk volna gratulálni...

Virág et. 2014.02.13. 09:17:38

@maxval a gondolkodó birca: Azért mert ennyien küldtek, azért.

@monddazigazatmar: "Kérjenek elnézést a gratulációért? Te normális vagy?"

Igen, kérjenek elnézést a civilizált világtól és a saját országuktól, hogy megint egy sötét kis diktatúrához sikerült dörgölőzniük és ezzel lejárattak az egész országot.

"Te meg ki vagy, hogy innen megítéld, hogy mi a jó az irániaknak? Emellett álltak ki, ezt akarták. Ünneplik. Biztos jobb lett így mint előtte volt."

Te meg ki vagy, hogy innen megítéld, hogy mi a jó a Tanácsköztársaság-korabeli magyaroknak? Emellett álltak ki, ezt akarták. Ünneplik. Biztos jobb lett így mint előtt volt.

Te meg ki vagy, hogy innen megítéld, hogy mi a jó az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtti magyaroknak? Emellett álltak ki, ezt akarták. Ünneplik. Biztos jobb lett így mint előtt volt.

Te meg ki vagy, hogy innen megítéld, hogy mi a jó az észak-koreaiaknak? Emellett álltak ki, ezt akarták. Ünneplik. Biztos jobb lett így mint előtt volt.

Te meg ki vagy, hogy innen megítéld, hogy mi a jó a Nagy Októberi Szocialista Forradalom korabeli oroszoknak? Emellett álltak ki, ezt akarták. Ünneplik. Biztos jobb lett így mint előtt volt.

stb. stb. stb.

Ezt csak azért írom, hogy lásd, hogy mennyire korlátolt egy szerencsétlen vagy.

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 09:24:33

Egyébként pusztán annyiról van szó, hogy más országok ügyesebben és profibb álszenteskedéssel csinálják ugyanazt, mint mi.
Érdemes megnézni, hogy a németek kikkel képviseltették magukat:
www.presstv.ir/detail/2014/02/12/350311/iran-embassy-in-berlin-marks-islamic-revolution-anniv/
Ők volt minisztert, és üzletembereket küldtek segget nyalni.
Most akkor ők is dörgölőznek a diktatúrához?

Berzengő 2014.02.13. 09:25:58

@maxval a gondolkodó birca: Mi nem igaz benne? Mi volt Csurogon? Es mi lett a következménye?

A Hideg napokat nem tudjatok a nemetekre kenni, az színtiszta magyar verengezes volt. Persze utána a válasz mar fajt, hogy jaj bántanak minket vérengzőket, jaj. Kepirot is de védték, a szentet.

Nikorene 2014.02.13. 09:26:34

@maxval a gondolkodó birca: Ebben nem lennék biztos, itt tele van a sajtó azzal, hogy Irán a 35. évfordulón rakétákat tesztel. Nem hinném, hogy a németek örülnének emelett a hír mellett annak, hogy a kormányuk gratulál az Irániaknak. Márpedig itten nem szokás elsumákolni egy ilyen dolgot. A rakéta teszttel kapcsolatban viszont megemlítik, hogy mi gratuláltunk... el is kezdték feszegetni, hogy miért is. :D

Virág et. 2014.02.13. 09:26:43

@monddazigazatmar: 1956-ban a magyar szabadságharcosok nagyon várták, számítottak az amerikai segítségre, beavatkozásra. A korabeli naplókból, a túlélők elmondásából ez egyértelműen látszik - egész az utolsó pillanatig erre vártak.

Soha nem érkeztek meg. Lehet persze a hidegháborús helyzetre fogni, de az igazság az, hogy ha lett volna kellő belső nyomás Amerikában, akkor felvállalták volna a konfliktust - ahogy megtették azt más országok esetében.
Az, hogy ez nem volt meg, az sok ilyen "ki vagy te, hogy innen megítéld őket, nekik biztos jobb, ezt akarták" véleménynek is köszönhető. Ezen gondolkozz el.

monddazigazatmar 2014.02.13. 09:27:21

@Virág et.: Én? Kispofám, ne ugasson bele senki egy ország belügyébe. Nekem se mondja meg senki külföldről, hogy hogyan is kéne élnem. Ha nem vetted volna észre, nálunk 48 és 56 is arról szólt, hogy magunk akarjuk intézni a dolgainkat, aztán a külföld nem hagyta.
Tudod, te szerencsétlen, hogy keményebb meg komolyabb diktatúrákat is megdöntöttek már a világban mint a koreai? Ha az ott élőknek tele lesz a töke, de úgy tényleg, akkor majd elzavarják a séróbáró brigádját. Neked meg fingod nincs, hogy hogyan élnek ott, mennyire jó nekik, hogy érzik magukat, úgyhogy kinek érzed magad, hogy beleugass?

Ja, mellesleg, dörgölőzzenek csak mindenféle arabhoz, nálunk nem volt még repülőgép felrobbantás.

Virág et. 2014.02.13. 09:29:08

@Muad\\\'Dib: Nem volt hivatalos állami köszöntés. Civilek paroláztak az iráni követségen, ez nálunk is bőven belefért volna, kutyát nem érdekelné. Senki nem akarja, hogy minden szálat megszakítsunk Iránnal - a két véglet között ez volt az okos megoldás. Mi a másik végletet, a teljes szervilizmust választottuk.

Mint mostanában mindig, ha keleti kényurakról van szó.

Mária 2014.02.13. 09:31:18

1. Ha problémamentes diplomáciai kapcsolatban állunk egy országgal, akkor miért ne üdvözölhetnénk őket a nemzeti ünnepük alkalmából?

2. A szélsőséges demokrácia legalább annyira káros az emberiség, és a benne élők jól-léte szempontjából, mint a szélsőséges iszlám, amivel a szélsőséges demokraták riogatnak.

Úgyhogy a hazó szájú poszter először legyen szíves a saját szeméből a gerendát ...

kifordított nagyanyó 2014.02.13. 09:32:14

Miért kellett ezt istenbarma banda?

Mária 2014.02.13. 09:33:38

@Mária:

hazó szájú = habzó szájú

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 09:33:45

@Virág et.:
"...Mint mostanában mindig, ha keleti kényurakról van szó."
Szerintem ez így nem igaz. Egyszerűen szerencsétlenek a vezetőink és tehetségtelenek, nem érzik mikor mi a megfelelő lépés. Egyébként pedig azért az jelzés értékű, hogy a németeknél volt miniszter is megjelent. Ők rutinosan csinálják. Egyetértek, nekünk is így kellett volna.
Amúgy a külpolitikában édes mindegy, hogy valahol diktatúra van e, vagy sem. Lásd pl. Szaúd-Arábia, ami a némi szolid ejnye-bejnyén kívül semmiféle szankciót nem kap a nyugati tömbtől, pedig bőven vetekszenek Iránnal (sőt, bizonyos dolgokban szépen lekőrözik).

Virág et. 2014.02.13. 09:34:20

@monddazigazatmar: " Ha nem vetted volna észre, nálunk 48 és 56 is arról szólt, hogy magunk akarjuk intézni a dolgainkat, aztán a külföld nem hagyta. "

Hát nem, 56-ban mindenki tudta, hogy az ország csak akkor nyerheti vissza a függetlenségét, ha a nyugat elismeri. Erre nagyon vártak.

"Ha az ott élőknek tele lesz a töke, de úgy tényleg, akkor majd elzavarják a séróbáró brigádját. Neked meg fingod nincs, hogy hogyan élnek ott, mennyire jó nekik, hogy érzik magukat, úgyhogy kinek érzed magad, hogy beleugass?"

Elsőnek: én beszélek, ugatni a fajtád szokott Orbán hátsójánál.
Másodszor meg, ha azt gondolod, hogy egy rezsim nem képes elnyomással fenntartani saját magát, mert a nép bármikor elzavarhatja őket, akkor húzzál vissza az iskolapadba.
Pol Pot? Sztálin? Megvannak? Szuper vezetők voltak, mi?

Arról meg fogalmad sincs, hogy nekem miről van "fingom" és miről nincs.

Egy húzásod van még, ha nem sikerül normális hangnemben válaszolnod, akkor a takarodsz a szűrőre.

Mária 2014.02.13. 09:36:36

@kifordított nagyanyó:

"Miért kellett ezt istenbarma banda? "

Azért, mert a szavazataikat leadók többségének elege lett a másik oldalból.

Szerinted mégis hogy kerültek kormányra? Alanyi jogon, vagy hogy?

Melee 2014.02.13. 09:43:12

Példaképének mindenki szokott gratulálni, nincs ebben semmi különös.
Oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló.

Virág et. 2014.02.13. 09:43:30

@Muad\\\'Dib: A diktatúra jelleg mellékes ebben a viszonylatban. Fontosabb, hogy egy VESZTES országhoz dörgölőzünk megint, egy páriához, kiközösítetthez. Az összes szövetségesünk több lépés távolságot tart vagy éppen ellenséges Iránnal. Az ország háború szélén áll a mi szövetségeseinkkel ráadásul. Erre mi küldünk egy üdvözletet arra az ünnepre, amely ennek a rezsimnek a születését ünnepli. Azé a rezsimet, amelyiknek lényegében így vagy úgy, de meg vannak számlálva a napjai. Ha háború nem is lesz, akkor belső reformok fogják felpuhítani, mert a régi keményvonalas irány nem lesz fenntartható. Sem gazdaságilag és a legkevésbé nemzetközi politikailag.

A szaúdiak semmivel sem jobbak demokrácia szempontjából, ez igaz. De politikailag ők baráti ország minden szövetségesünknek. Erre írtam, hogy odasz.runk, ahol eszünk. Azokkal szemben megyünk, akiktől lényegében függünk.

CSENDES 2014.02.13. 09:44:51

@Mária: Persze, a kétharmados alanyi jogon járt. Nem emlékszel? Magától a Jóistentől kapta OV.

monddazigazatmar 2014.02.13. 09:49:52

@Virág et.: Mi is az én fajtám? Fejtsd ki a náci elméleteidet, hamar.
"Hát nem, 56-ban mindenki tudta, hogy az ország csak akkor nyerheti vissza a függetlenségét, ha a nyugat elismeri."
Nem ki akarták zavarni a ruszkikat, hogy független legyen az ország? Hagyták? AKkor?

Tudod, az úgy van ebben a világban, hogy ha a népnek tele lesz a töke, akkor elzavarja a vezetőket.
Nem lehet a széllel szemben hugyozni. Ehhez az kell, hogy a népnek, az ott élőknek legyen tele a töke, legyen akkora az elégedetlenség, hogy kimenjen az utcára.
Neked meg ebbe semmi beleszólásod. Főleg úgy, hogy FINGOD nincs, hogy mit gondolnak az észak koreaiak
Ja, leszarom, ha kiszűrsz, te paraszt. Sötét vagy mint az éjszaka, és ezt még megfejeled azzal, hogy aki nem ért veled egyet, azt moderálod. Szépen elleszel a kis világodban majd pár másik sötéttel, aztán néztek mint a vett malac, hogy a világ miért nem úgy működik ahogy ti gondoljátok.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 09:50:38

@Mária: "2. A szélsőséges demokrácia legalább annyira káros az emberiség, és a benne élők jól-léte szempontjából, mint a szélsőséges iszlám, amivel a szélsőséges demokraták riogatnak."
Mi az, hogy "szélsőséges demokrácia?"

Virág et. 2014.02.13. 09:54:57

@monddazigazatmar: A te fajtád a hülyék fajtája. Ha ez náci elmélet, akkor vállalom. :)

Szűrőre meg azért teszlek, mert tuskó vagy, nem tudsz normálisan beszélni, neked a másik "ugat", meg "paraszt", meg "sötét" stb. Ha nem tudsz normálisan beszélni, a fenének szólsz hozzám? Idejössz, egy két napja folyó beszélgetésbe beledumálsz, személyeskedsz, aztán meg felhúzod magad és a végén én vagyok a "paraszt". :)

Egy rakás emberrel vitatkozok, egyiket sem raktam még szűrőre. Se Vidékit, se enrico-t, de még Blogger Gézát se, mert emberi hangon képesek vitázni. Te erre nem vagy képes, 12 egy tucat kis izé vagy, aki képtelen a véleményét értelmes ember módjára kinyilvánítani.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 09:56:29

@Berzengő:

Gondolkodj! Nézd át mit írtál aztán keresd meg benne a hibákat. Persze, tudom, hogy könnyebb elővenni egy lemezt és azt felmondani... Ne várd el tőlem, hogy alapfokó oktatásban részesítselek.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.02.13. 09:56:39

Most már biztos, hogy OrrBán-ék bukják a választásokat.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 09:57:38

@Virág et.: Van még vagy 10 azonosítója ennek a szerencsétlennek, ne foglalkozz vele...

==T== 2014.02.13. 09:57:43

Fantasztikus bejegyzés. Csak azt tudnám, hogy ez miért vastagbőr kategória.

Mondjuk a demokráciabajnok USA az elmúlt években megölt pár 10 ezer civilt a drónháborúk során - nyugodtan tekinthetjük ezeket bírósági eljárás nélküli tömeges kivégzéseknek - , még most is százakat tartanak fogva mindenféle ítélet nélkül guantanamon, meg ugye Eduard Snowdben is rámutatott Sam bácsiék mennyire demokraták, de ugye a cikk sugalmazása szeritn nekünk hozzájuk kéne igazodni, ugye?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 09:59:04

@Mária:

S nekem azóta lett csak igazán elegem a másik oldalból. Tavaly tavaszig még úgy álltam hozzá, hogy szavazok az MSZP-re, mert a kisebbik rossz. De pl. az ebben a cikkben is előadott infantiis, debil kommentekhez hasonló szövegek az utóbbi 1 évben győztek meg arról, hogy ezt ne tegyem.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:06:25

@Mária:

Egyszerűen nevetséges, hogy valaki ezt képtelen megérteni.

Elmondtam: a magyar Külügy mindenkinek küld ilyen üdvözletet, akivel az országnak diplomáciai kapcsolata van.

Ezt a buta kommentelő úgy képzeli, hogy reggel Orbán bemegye a hivatalába, ránéz a naptárra, majd a homlokára csap "a fenébe, ma van az iráni forradalom napja, majdnem elfelejtettem üdvözölni őket!", majd az íróasztalához siet és kiadja az ukázt.

Most elmondom, hogy ez valójában hogyan működik. A Külögyben van egy lista az összes ország nemzeti ünnepéről. Dr. Szaros Béla ügyintéző a protokollosztályon reggel bemegy a szobájába, előveszi a listát, s megnézi "ma Iránnak, Szamoának és Ruandának kell táviratot küldeni", s elküldi "Áder, Köbér, Orbán, Martonyi" aláírással. A főnökei nem is értesülnek erről.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:07:41

@Nikorene:

A kettőnek egymáshoz semmi köze. Ismétlem: ez pont olyan, mint amikor köszönsz a kollégádnak, akit nem is ismersz valójában.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 10:07:55

@==T==: "de ugye a cikk sugalmazása szeritn nekünk hozzájuk kéne igazodni, ugye?"
Miután katonai és politikai szövetségesek vagyunk az USA-val, nem nehéz kitalálni, hogy hova kellene igazodnunk.

bgp 2014.02.13. 10:18:34

@maxval a gondolkodó birca: Eddig azt hittem, te normális vagy. De ez az egy bejegyzésed mutatja, hogy szimpla fidesznyalonc. Nehogy azt akard bemesélni, hogy Magyarország a diplomácia fellegvára (ha csak olyan "csodásan demokratikus és diplomatikus" országokkal kerültünk egy listára, mint Azerbajdzsán). Ezek a fickók hősként ünnepelték a "diplomatájukat" aki hazánkban lebaltázta egy másik nép követét. Ezért a régi időkben itt Magyarországon koncolták volna fel a baltást, de mostanában is minden demokratikus országban életfogyt járt volna. Nálunk meg sumák módon hazaengedték a "hőst". Szóval, mi ebbe az aljanép kategóriába tartozunk most.

Virág et. 2014.02.13. 10:26:49

@maxval a gondolkodó birca: Senki nem állította, hogy személyesen intézik az állami vezetők az üdvözletek küldését. Az viszont messze nem automatizmus, hogy éppen melyik országnak, milyen alkalomból küldünk üdvözletet. Mert ennek diplomáciai üzenete van, nem minden ország minden ünnepére küldünk üdvözletet. És annak is van jelentősége, hogy ezt milyen formán, milyen szinten tesszük. Itt a legmagasabb szinten ment a szívélyes üdvözlet, az ország szinte összes közjogi méltóságától. Ezeknek mind üzenetértéke van.

Érted te ezeket, csak maszatolsz.

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 10:29:06

@bgp:
A baltás gyilkost kár idekeverni. Olyan országokról van szó, ahol folyamatos az egymás elleni uszítás, és a másik démonizálása. Szerintem magánügyük hol gyilkolják le egymást, bár az is érdekes lenne, ki volt az a külügyi zseni, aki egymás mellé pakolta őket (speciel az nem fityeszes volt). Ahhoz mindenesetre semmi kedvem nem lett volna, hogy az én adómból tartsuk el az egyik fél elmebetegét évtizedekig.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 10:31:28

@maxval a gondolkodó birca: "Most elmondom, hogy ez valójában hogyan működik. A Külögyben van egy lista az összes ország nemzeti ünnepéről. Dr. Szaros Béla ügyintéző a protokollosztályon reggel bemegy a szobájába, előveszi a listát, s megnézi "ma Iránnak, Szamoának és Ruandának kell táviratot küldeni", s elküldi "Áder, Köbér, Orbán, Martonyi" aláírással. A főnökei nem is értesülnek erről."
Nem, Birca, ez nem így működik. A diplomácia ennél sokkal kifinomultabb tudomány, Dr. Szaros nem küldözget hivatalos táviratokat senki nevében az érintett tudta és a kormány állásfoglalása nélkül.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:31:45

@bgp:

Maradjunk annyiban: halvány fogalmad sincs az egész kérdésről. Hozzászólásod stílusa meg azt mutatja, primitív bunkó is vagy.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:32:57

@Virág et.:

Nincs semmilyen jelzésértéke. Jelzésértéke annak van, ha valaki NEM üdvözli azt az államot, mellyel diplomáciai kapcsolatban van.

citrix 2014.02.13. 10:34:34

Pártunk és Kormányunk a Führer iránymutatásával egymás után cserkészi be a haladó szellemiségű és példamutatóan demokratikus országokat.Akiktől csak tanulhatunk és példát vehetünk.Úgy mint:Fehéroroszország,Oroszország,Irán,Azerbajdzsán,Kazahsztán,Észak Korea.Ők a mi barátaink és üzletfeleink,referenciáink az államigazgatást tekintve.Nagy előrelépés büszke és szabad népünknek a Kádár rendszerhez képest,minderre volt 25 évünk.Gratulálok!

Virág et. 2014.02.13. 10:34:48

@Muad\\\'Dib: Az egy NATO gyakorlat volt, amelynek pont az volt (lett volna) a célja, hogy a leendő szövetséges (azeri és örmény) népek megbékélését, kiegyezését segítse elő. Szokás ilyen célból még közös hadgyakorlatokat is tartani pl. Ha teljesen elzárják a két náció katonáit, akkor mi értelme az egésznek? Pont az volt a cél, hogy tanuljanak meg egymással együttműködni, mert béke csak úgy érhető el. Egy katona elvileg az átlagembernél fegyelmezettebb valaki, tőle elvárható lenne, hogy tudja saját magát parancsra türtőztetni. A baltás egy csapnivaló katona, nem is katona, szimpla gyilkos. Az országát meg jól jellemzi, hogy ezt nevezi hősnek, aki egy alvó embert le tud mészárolni. Szar ember, szar ország.

"Szerintem magánügyük hol gyilkolják le egymást, "

A magyar büntető törvénykönyv ezt másképp gondolja. Az itt elkövetett bcs-ek esetében a magyar joghatóság az irányadó. Azzal, hogy itt szabadon lehet ölni, azzal a mi országunkat tekintik súlytalannak, alázzák meg.

Ehhez asszisztált Orbán. Csak a tisztánlátás végett.

Virág et. 2014.02.13. 10:36:35

@maxval a gondolkodó birca: Egy fenét. Egész mást jelent, ha minden állami méltóság külön személyes levélben gratulál és ha ugyanezt a nagykövetség útján teszik meg egy szimpla táviratban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:37:00

@Vombatus Ursinus:

Rosszul tudod. Van egy lista és kész. A lista tartalmát persze nyilván nem az ügyintéző dönti el, de alapból mindenki rajta van.

Ugye nem gondolod komolyan, hogy minden apró diplomáciai üzenethez felsőbb döntés kell.

Ez olyan mint a protokoll lista a magyar követségen. Rajta van mindenki akit meg kell hívni a fogadásra. Aztán a titkárnő küldi minden alkalommal az üzenetetket és nem kérdezi meg a nagykövetet. Időnként szól anagykövet "vegyük le a listáról XY-t" vagy "tegyük fel a listára XY-t", ennyi.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 10:38:12

"Az államközi kapcsolatokban elemi udvariassági szabály megemlékezni egy ország megalapításáról – igyekezett az MTI-ben csitítani a kedden Iránnak küldött tripla kormányzati üdvözlet miatti felháborodást Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője."

Azért valaki szólhatna nekik, hogy Iránt NEM az iszlám forradalmárok alapították.
Ez így kb olyan, mintha kapnánk Észak Koreából egy üdvözletet márc 21-én, amelyben gratulálnak a Tanácsköztársaság kikiáltása alkalmából, köszöntve ezzel a magyar állam megalapítását.

Amúgy nincs para az elemi udvariassággal. Gondolom hasonló irat ment részükről tavaly novemberben a román állam megalapítása kapcsán is.
Pedig mekkora hiszti volt anno, mikor Megyó elkocogott ama fogadásra... :D
Pedig csak elemi udvariasság. Mint kiderült.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:38:25

@Virág et.:

Ezt mindig a Külügy/nagykövetség csinálja, állami vezetők nevében. Nem a nagykövet küld a saját nevében táviratot az államfőnek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:39:22

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Így igaz, ugyanilyen távirat megy Romániának is, mindig december 1-jén, mert akkor van a román nemzeti ünnep.

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 10:40:14

@Virág et.:
Azért a kiadatás intézménye sem olyan (ha már jog), hogy én úgy gondolom te majd kiengeded, ezért leszarom a kérésed.

Szelid sunmalac 2014.02.13. 10:41:18

@maxval a gondolkodó birca: A nagy lofaszt baratom. A listan ugyanis az is rajta van kinenk NEM kuldunk taviratot, mert bojkott alatt van, mert a szovetsegeseinkkel egyutt (akikkel szerzodesunk van) egy kozosseget alkotunk es nem szarunk oda, ahol eszunk. Na persze egy birka ezt nem fogja megerteni, mert o bizony odaszarik.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 10:42:09

@maxval a gondolkodó birca: "Nincs semmilyen jelzésértéke."
A diplomáciában mindennek jelzésértéke van. Annak is, ha küld valaki és annak is, ha nem. Annak is, ha senki sem küld néhány országon kívül, csak mi. Nem csak az érintett ország felé, hanem a többi ország felé is. Annak pedig különös jelzésértéke van, hogy az összes közjogi méltóság küldött táviratot.

bgp 2014.02.13. 10:42:46

@maxval a gondolkodó birca: Ez is egy egetverő nagy balfaszság, de inkább ordas hazugság.
Az itt írkáló "másik oldal" egyrészt nem homogén, másrészt nem mérvadó a leendő kormányzással kapcsolatban. Sorsodra semmilyen formában nincs befolyása. Saját szavazatodnak viszont van. Ha neked az a jó, legyen. Csak azt ne kamuzd, hogy pár másik szavazó megnyilvánulása miatt változott a véleményed.

==T== 2014.02.13. 10:44:03

@Vombatus Ursinus: büszkék lehetünk erre a szövetségre mondhatom.

konrada 2014.02.13. 10:44:09

@Virág et.:
...hát ha neked az a szabadság, hogy 6-8 évet letöltesz sitten...

...egybként meg: az azeriekkel szembeni sértés lett volna, ha előre közli velük a kormány, hogy hazudósak, ezért nem fogadjuk el azt a kiadatási egyezményt, amit az ENSZ-ben többek közt velünk is aláírtak.

konrada 2014.02.13. 10:46:59

@Szelid sunmalac:
Akkor linkeld azt a listát, hogy lássuk mi is.
...mert egyenlőre csak egyí lista van, amin egy egészen aprólag elfogult blogger rakott össze, s amiről messze nem biztos, hogy a teljesség igényével.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 10:48:01

@maxval a gondolkodó birca: Úgy megnézném! Van belőle példányod? És oooooolyan kiváncsi vagyok a jobboldal véleményére! Főleg azokéra, akik hónapokig hazaárulóztak Megyó kapcsán. :)

És milyen ügyesen megjegyzés nélkül hagytad a másik megjegyzést! Ez főleg olyan valakitől igen nagyvonalú lépés aki a csetnik-usztasa vonalon oly érzékenynek bizonyult...
;)

bgp 2014.02.13. 10:48:02

@Mária: Felesleges, de leírom. Nem azt kérdezte, miért kellett ennek a balfasz bandának hatalomra kerülnie. Hanem, hogy miért kellett ezt a baromságot meglépni (Iránnak a levél, tudod, ez a téma).

Virág et. 2014.02.13. 10:49:54

@maxval a gondolkodó birca: Nem ezt jelenti, amit írtam. A nagykövetségen keresztül, az azt jelenti, hogy a külügyi államtitkár - főosztályvezető küld üdvözlő táviratot a helyi (budapesti) követségnek. Ez azért nem ugyanaz, mint a mostani hajbóklás-verseny.

@Muad\\\'Dib: @konrada: Azerbajdzsánnal NEM VOLT KÖTELEZETTSÉGÜNK, HOGY KIADJUNK NEKI BÁRKIT. A kiadatásról az egyezmény alapján az igazságügyért felelős miniszter dönt. Ez nem formalitás, hanem valós döntési jogkör. Ugyanez az egyezmény alapján utasította el 2010 előtt az igazságügyi tárca a tucatnyi kiadatási kérelmet és ugyanez az egyezmény alapján engedélyezte Navracsics.

A szabadság az, ha valaki a kiszabott büntetése előtt jogellenesen szabadul. Az szabadság, ha ez 1 évvel jelent kevesebbet vagy 11-gyel az mindegy. Egyébként életfogytiglanit kapott, ehhez képest a 6-8 év az semmi.

Szelid sunmalac 2014.02.13. 10:50:00

@konrada: Te tenyleg hulye vagy, vagy csak jatszol? Szerinted a kulugyben nem tudjak ki van bojkott alatt? Vagy Magyarorszagnak mindenki baratja? Nincsenek erdekcsoportok, mi semlegesek vagyunk, meg jobban, mint a Svajc. NATO, EU, ezek neked semmit nem mondanak. Menj baszki es kuldj viragot a Kim Dzsong csaladnak.

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 10:53:05

@Virág et.:
Ez tény, de az is necces, ha folyamatosan megkérdőjelezed más ország kötelezettségvállalásainak valóságtartalmát. Itt most nem tartották be, amit vállaltak. Pont úgy, ahogy megjegyzem az USA sem szokta betartani a külföldön elítélt állampolgárai esetében. Ott viszont mindig abból van a balhé, ha valaki hasonló okokból nem adja ki az illetőt nekik.
De ez a téma tényleg eléggé off itt.

dr Smittpálelnökúr 2014.02.13. 10:54:26

@==T==: Putyin valóban sokkal jobb szövetséges, így igaz. Minden magyar Moszkvába vágy. Bár mintha nem így lenne. Két éve még a Moszkva tér sem volt jó nekünk, most már a segguket nyaljátok.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:54:42

@Szelid sunmalac:

A magyar külügy úgy döntött nem sérti meg Iránt.

konrada 2014.02.13. 10:55:01

@Szelid sunmalac:
Már hogy üdvözlési bojkott??? ...és erről a németek sem tudtak például???
Lehet hogy ők is teljesen hülyék, vagy esetleg a kedves kérdezőnek nincs semmilyen apró fingja sem a protokollról, ezért hiszi azt, hogy az úgy működik ahogyan ő, egyszerű kismalacként a saját kis óljában.

Virág et. 2014.02.13. 10:56:21

@Muad\\\'Dib: Azerbajdzsán esetében mindenki pontosan tudta, hogy nem fogja betartani. A kormány is, a miniszter is, te is, én is, az egész világ. Pontosan ezzel az indokkal utasították el korábban a kiadatási kérelmet, mert várható volt, hogy azonnal kegyelmet kap, amint odaérkezik.

A hivatalos álmeglepődést, amit a mi kormányunk előadott, azt azért nem veszem be, ne haragudj. Ehhez nagyon naivnak kellene lenni. Főleg, hogy az örmények már a kiadatási döntés előtt is jelezték hivatalos úton, hogy ez lesz. Bár ezt a kormány pontosan tudta. Ha meg nem, akkor alkalmatlan dilettáns idióták ülnek a miniszteri székekben, akiknél a portás megfelelőbb jelölt lenne.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:56:29

@bgp:

Pedig véleményem az átlag hívek magatartásának hatására változott meg. Nem bírom a barmokat, ennyi. Az meg, hogy te ezt elhiszed vagy kamunak gondolod, NEM érdekel cseppet sem.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 10:57:08

Amúgy meg legalább kiderült jól, hogy világ 99%-a mekkora bunkó!
Kellett már ez a megerősítés, az indiai kézcsók, vagy a királynő lemadamozása után...
Végre kihúzhatjuk magunkat!
Nekünk megvan az elemi udvariasságunk. A többi meg suttyó! :D
Az orrát abroszba fújó Ceausescu óta nem érezhettük ennyire felsőbbrendűnek magunkat! :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 10:57:27

@bgp:

Másik oldal alatt a ballibre gondolok, nem általában minden ellenzéki erőre, az pedig lényegileg homogén.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 10:59:15

@==T==: "büszkék lehetünk erre a szövetségre mondhatom."
Nem kell rá büszkének lenni, nem azért kötöttük. Olyan értelemben azonban mégis büszkének kell rá lenned, hogy a világ egyik legerősebb gazdasági és politikai hatalmával (EU) és a legerősebb katonai erejével (NATO) vagyunk szövetségesek, ugyanis sem gazdasági erőnk, sem hadseregünk nincs.

Muad\\\'Dib 2014.02.13. 10:59:47

@Virág et.:
Na mondjuk az örményeket alapul venni az azeriekkel kapcsolatos kérdésekben legalább annyira dilettáns, mint amit te írsz. Attól függetlenül, hogy most igazuk volt.
De ismétlem, pl. az USA esetében is mindenki tudja. Ott mégis a demokrácia elleni merényletről beszél a sajtó, ha netán nem adnak ki nekik valakit.
Persze nyilván az erősebb kutya bas*ik, ez tény.

konrada 2014.02.13. 11:00:59

@Virág et.:
...ja, ezek szerint egy gyakorlott rab vagy, így kívülállóként tényleg nem értek ahhoz, hogy milyen kevés az a 6-8 év...
...mert persze, mnt írtam, nyugodtan lehazugozhattuk volna őket, de ez miért lett volna jó??
...s ne gyere azzal, hogy milyen profi volt az előző kormányzat akár gazdaságban, akár külpolitikában, mert ezt azért az eredmények ismeretében nem sokan fogják neked elhinni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:01:46

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Medgyessy hazaárulózása politikai kampány volt. Pont ugyanaz, mint a jelenlegi eset.

Hozzáteszem: kormányfői szinten elmenni egy ünnepségre egész más súly, mint ezt nagyköveti szinten tenni. S egész más, mint egy távirat elküldése.

A diplomáciában sokféle szint van.

Ha pl. haragszunk, akkor nem a nagykövet megy el az állami ünnepre, hanem a helyettese. Ha meg nagyon jóban vagyunk, akkor az államfő és a kormányfő is ellátogat az illető ország követségére, a fogadásra.

Tucatnyi szint van.

Szelid sunmalac 2014.02.13. 11:02:05

@maxval a gondolkodó birca: Ez jo. Ezen hadd rohogjek meg egy kicsit! Ezt az ervelest....

@konrada: Tehat szerinted a kulugyi protokoll szerint mindenkit felkoszontunk fuggetlenul barmitol. Nem tudom. Valoszinuleg regen volt mar, de en mintha nem igy tanultam volna a diplomata professzoraimtol a nemzetkozi kapcsolatok szakon.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:02:26

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

"És milyen ügyesen megjegyzés nélkül hagytad a másik megjegyzést!"

Ismételd meg, nem emlékszem.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 11:02:41

@konrada: "Már hogy üdvözlési bojkott??? ...és erről a németek sem tudtak például???" Kormányzati szinten senki sem üdvözölte őket. Vagy az irániak elhallgatták.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 11:03:15

@maxval a gondolkodó birca: Ezt speciel meg tudom erősíteni.
Én mondjuk Bajnaival voltam hasonlóképp. A "követői" valami egészen elrettentőek.

Arról már nem is beszélve, hogy a vélhetőleg jó arc Jézus ügyét is elég hidegrázós arcok tudták/tudják képviselni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:03:34

@Virág et.:

"a külügyi államtitkár - főosztályvezető küld üdvözlő táviratot a helyi (budapesti) követségnek"

Ez nem szokott előfordulni. A legrosszabb esetben is a külügyminiszter üdvözli a nagykövetet.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 11:05:03

@maxval a gondolkodó birca: Áááá... Annyira nem érdekes. Két klikkedbe került volna, ha tényleg érdekel.. :D

Arról nem is beszélve, hogy újra látni a szóismétlésemet elég sokkoló... :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:07:26

@Szelid sunmalac:

Pedig ez a lényeg. A nemküldés barátságtalanságot jelent, amire nincs ok.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 11:08:50

@maxval a gondolkodó birca: Ugyanmár! Ha haragszunk, nem megy el senki. :)
Ha kicsit duzzogunk, akkor megy a helyettes. Ha akarunk valamit, akkor meg a titkárnő megy! :)

Szóval? Megvan a román távirat? ;)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:08:56

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Igyekszem mindig minden hozzám intézett kérdésre válaszolni, nagyon kevés kivétellel. Szóval ha nem válaszoltam valamilyen kérdésedre, nem direkt csináltam. De most nem találom, hogy pontosan mire utaltál.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:10:54

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Kb. így van, persze nem pont így. A nagykövetség egyik diplomatája a minimumszint, a titkárnő nem diplomata.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:12:36

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Biztos meg lehetne taláni a neten a nyomát, ha felkerült, de kizárt, hogy pl. tavaly Mo. ne üdvözölte volna Romániát nemzeti ünnepén. Alapvetően ez rutinjellegű és nem szokott MTI-hír lenni.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 11:14:38

@maxval a gondolkodó birca: mondom hogy hagyjuk ! :D Pusztán a szóvivő történelmi képtelenségéről volt szó. És nem kérdés volt, hanem megjegyzés. :)

Azt viszont lásd be, hogy ha tényleg kérni akarunk valamit, egy dekoratív titkárnő hatékonyabb, mint bármely standard dilettáns diplomatánk.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 11:20:18

@maxval a gondolkodó birca: "Biztos meg lehetne taláni a neten a nyomát, ha felkerült, de kizárt, hogy pl. tavaly Mo. ne üdvözölte volna Romániát nemzeti ünnepén."
Nem a románokról van szó, hanem Iránról. Üdvözöltük őket tavaly?

Szelid sunmalac 2014.02.13. 11:22:51

@maxval a gondolkodó birca: A Becsi egyezmeny szerint:
- segedattase
- attase
- 3., 2., 1. osztalyu titkar
- 2., 1. osztalyu tanacsos
- kovet
- nagykovet
- kulugyminiszter

A katonai attase kakukktojas, elvileg tanacsosi szinten van, de a katonai rangja is megvan, plusz altalaban kem az illeto.

Ne beszeljunk hulyesegeket kerem!

konrada 2014.02.13. 11:24:03

@Vombatus Ursinus:
Ezek szerint te mindennapos bejáró vagy az iráni külügyminisztériumba. ...így valóban nincs sok értelme az érvelésemnek, ha ilyen bennfentessel állok szemben.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:24:16

@Vombatus Ursinus:

Nem tudom. Lehet, hogy akkor nem, mert még ENSZ-embargó volt ellenük. De nem biztos.

konrada 2014.02.13. 11:28:54

@Szelid sunmalac:
Ha nem állunk velük hadban, vagy diplomáciai összetűzésben, akkor szvsz. igen. Vannak elemi udvariassági szabályok a diplomáciában, amiket íllik betartani, pláne azon kisországoknak, akiknek abból sokkal több kára származhat, ha bunkóskodik, mint ha megfelelne a protokollnak.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 11:29:18

@konrada: Hol van annak nyoma, hogy a németek állami (diplomáciai) szinten üdvözölték volna az iráni forradalom évfordulóját?

Szelid sunmalac 2014.02.13. 11:33:55

@maxval a gondolkodó birca: Csak annyiban, hogy a ket orszag viszonyatol fuggoen egy udvozlo taviratot a diplomacia szintek kozul barki kuldhet, nem csak diplomata.

@konrada: Nem. Nem kell harcban allni. De hogy te is megertsd, megprobalom egyszeruen leirni: Van harom szomszedod. Egyikkel kozos helyisegeket hasznaltok, szerzodesetek van, segititek egymast. Van egy masik szomszedod, vele joban vagytok, de evente egyszer latjatok egymast. Van a harmadik, aki a az elso szomszedoddal haragban van es ott tesz alatok, ahol csak tud.
Jon a karacsony. Az elso athivod egy italra, o egy sutire. A masodiknak kellemes unnepeket kivansz es mesz a dolgodra. A harmadikkal na talald ki. TE ugyebar meghivod egy sutire, pont akkor, amikor az elsot hivtad volna at. A harmadik ettol teged szeretni fog? Szerinted orulni fog az elso? Utana magyarakodsz? Es miert?

Talan nem artana gondolkodni. A diplomaciaban igen sok szint van, nem annyi, hogy Haboru es beke.

konrada 2014.02.13. 11:37:37

@Vombatus Ursinus:
Ott, ahol a Kiribati köztársaságot üdvözölték....
Te komolyan azt hiszed, hogy a világ 20x országának az összes egymásnak küldött protokoll levelezése olyan hír, amely megrengeti a világsajtót???

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 11:40:45

@Vombatus Ursinus: De. A románokról van szó. Mi ugyanis arról beszéltünk, hogy vajon kaptak-e a románok is ilyen üdv kártyát...

Megjegyzem a külügy honlapján egyik se található...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 11:41:30

@Szelid sunmalac:

Magántáviratot küldhetsz te is, de nincs jelentősége.

konrada 2014.02.13. 11:44:45

@Szelid sunmalac: ..te már sütinél tartasz, pedig csak arról volt szó, hogy a protokoll szerint illik-e azt mondani akármelyik szomszédodnak, hogy "boldog karácsonyt"...
...mert ha már a példádnál tartunk, írjad már meg, hol is tett alánk Irán??? (Nem mintha egy cseppet is szimpatikus volna számomra a rendszerük, de ettől még felsorolhatnád, hogy mit követtek el a magyar állammal szemben. )

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2014.02.13. 11:47:16

@Szelid sunmalac: A magyarok diplomáciai antitalentumok. Többek közt ezért tartunk ott, ahol..

Szelid sunmalac 2014.02.13. 12:04:03

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Nem a diplomatak azok. Nekik megmondjak hogy mit mondhatnak, mikor es kinek. Az iranyvonalat a politikusok szabjak meg.

@konrada: A szomszedunk ala. De ha nem akarod megerteni, nem segithetek. Sajnalom.

Virág et. 2014.02.13. 12:32:40

@Muad\\\'Dib: Sokakat nem adnak ki az USA-nak. Pl. Roman Polanskit sem adták ki évtizedekig, vagy Julien Assange-t, esetleg Edward Snowden-t. Utóbbi épp most aspirál a Nobel-díjra. Azért akkora botrány ebből nincs. Igaz, ezeknél a helyzet fordított, az USA-ban nem szabedság, hanem börtön várna rájuk.

@konrada: Mi az a gyakorlott rab? 6-8 év sok, életfogytiglan sokkal több. Ezen kár vitatkozni.

"mnt írtam, nyugodtan lehazugozhattuk volna őket, de ez miért lett volna jó"

Nem kell őket lehazugozni, csak úgy eljárni, ahogy a jogszabály megkívánja. Pontosan azért van mérlegelési joga a szakminiszternek, hogy eldönthesse, hogy a célországban milyen büntetés vár a kiadatást elszenvedőre. Az egyik véglet sem jó: ha kínzás és kivégzés, embertelen bánásmód, akkor azért nem lehet kiadni, ha pedig teljes büntetlenség, akkor meg azért. Ne tetesd a hülyét, mindenki tudta, hogy ki fogják engedni a baltást. Te is, a kormány is. Ez szándékos akció volt a kormányzat részéről, a következmények teljes ismeretében.

Az előző kormányzat pedig azért volt példa, mert azt a látszatot teremtetted, mintha itt valami mechanikus jogszabály-alkalmazás lett volna. Nem volt. Ugyanaz az 1994-es egyezmény alapján volt jogszerű a korábbi tucatnyi visszautasítás is. Az annyival volt jobb a mostaninál, hogy az ország a tekintélyét megőrizte, a nemzetközi botrány elmaradt és nem haragítottunk magunkra egy egész népet (örmények).

kúrórudi 2014.02.13. 12:36:10

@maxval a gondolkodó birca:

"Így igaz, ugyanilyen távirat megy Romániának is, mindig december 1-jén, mert akkor van a román nemzeti ünnep."

hát igen..csak románia a szomszédunk, 3 milla magyar él ott, eu tagállam, demokratikus ország ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat és együttműködik a nemzetközi szervezetekkel... iránról ezek közül egyik sem mondható el... tehát kurva szar példát hoztál...

az meg külpolitikai alapvetés h gesztusoknak politikai üzenetértéke van.. nem véletlen h mindössze 4 félázsiai ország nyalta az irániak seggét rajtunk kívül és senki más!

orbánék vagy 0.0 a diplomácia érzéke vagy tudatosan barmok

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 12:40:42

@kúrórudi:

Az adat, amire hivatkozol hamis, így a következtetéseidnek sincs értelme.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 12:52:26

@kúrórudi:

A "mindössze 4 félázsiai ország nyalta az irániak seggét" mondat kétszeresen hamis.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 12:54:15

@konrada: "Ott, ahol a Kiribati köztársaságot üdvözölték...."
Aham, szóval sehol nincs nyoma.
"Te komolyan azt hiszed, hogy a világ 20x országának az összes egymásnak küldött protokoll levelezése olyan hír, amely megrengeti a világsajtót???
Nem gondolom, de ha az iráni hírügynökség azt közti, hogy a magyar kormány üdvözli a forradalmukat és az országot, akkor talán azt is megemlítette volna, ha a németek is ezt teszik. Nem gondolod?

kúrórudi 2014.02.13. 12:54:43

@maxval a gondolkodó birca:

miért is?

5 ország küldött ilyet
rajtunk kívül 4

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 13:06:29

@maxval a gondolkodó birca: a többi országról miért hallgat az iráni hírügynökség? Szégyellik?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 13:11:00

@Vombatus Ursinus:

Mert ez nem hír. Az, hogy miért csak ezeket az országokat emelték ki - tőlük kérdezd.

Most komolyan: te el tudod képzelni, hogy egy rakás ország, mellyel Irán sokkal jobb kapcsolatban van, mint Mo-gal, nem küldött üdvözletet? Gondolkozz el ezen.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 13:12:16

@Vombatus Ursinus:

S még egy kérdés: láttal hírt arról, hogy az USA üdvözölte Mo-t augusztus 20-án? Vagy azt hiszed, nem volt üdvözlet?

A lényeg: ezek nem hírértékű rutin üzenetek.

kúrórudi 2014.02.13. 13:15:53

@maxval a gondolkodó birca:

és te honnan tudod h több ország is küldött? és mi erre a bizonyíték?

az 5 mellett az iráni hírügynökség a bizonyíték (megjegyzem érdekükben áll h minden üdvözletről beszámoljanak büszkén hiszen egy a nyugattal ellenséges viszonyban álló rezsimnek ez önigazolás befelé és kifelé is)

kúrórudi 2014.02.13. 13:17:43

@maxval a gondolkodó birca:

"láttal hírt arról, hogy az USA üdvözölte Mo-t augusztus 20-án?"

nem. mert 2 demokratikus és egyébként is kapcsolatban (mondhatjuk szövetségesnek is) álló ország részéről egy ilyen valóban protokoláris így nincs hírértéke.

szerinted az usa küldött üdvözletet most iránnak?

2014.02.13. 14:24:10

Ez nem tökös ötös, hanem 5 barom. De akkora hogy ha szarvuk olyan nagy és hatalmas lenne, mint amekkora marhák, akkor az Univerzumban nem tudnának megfordulni,mert beakadna valamelyik okos és szép fideszes őstulokba.
Ez a magyar polgári, kereszténynek önmagát mondó politikai elit !
Bakker ! A szocik ezekhez képest értelmesek voltak. Pedig ott sem dübörög az ész, mint ahogyan látható és tapasztalható volt .
De az ázsiai fiúk nem hazudtolják meg önmagukat. Barmok, sötétek, hazugok és ostoba pojácák.
Kéz a kézben vonulhatnak a szocikkal !

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 14:52:14

@maxval a gondolkodó birca: "A lényeg: ezek nem hírértékű rutin üzenetek."
Akkor miért pont ennek az 5 országnak az üzenetét tették közzé? A többit miért nem, ha szerinted ez egy "rutin-eljárás" (nem az egyébként egy olyan országgal, amelyik fundamentalista iszlám vallási tanokra építi az államát és a fő ellenségük a nyugati civilizáció, Amerika és Izrael.). Ne védd már ezt a mérhetetlen hülyeséget...

kúrórudi 2014.02.13. 14:57:14

@Vombatus Ursinus:

azért mert ez az 5 küldött csak.. egy ilyen nyugatellenes iráni rezsim nyilván saját érdekből büszkén teszi közzé minél többen gratulálnak.... így tuti h csak ez az 5 volt...

max birka el is tűnt amint érvekre és indoklásra kértem....

Vádló Bitófa 2014.02.13. 14:57:46

Kb. ez volt a fidesz egyetlen pozitív tette az elmúlt 4 évben...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.13. 15:25:24

@kúrórudi:

Irán és az. USA között nincs diplomáciai kapcsolat.

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 15:25:43

@kúrórudi: egy hete praktizál ezen a nicken (gondolom az előző, ehhez hasonlót már kivágták mindenhonnan) 372 bejegyzése volt egy hét alatt. Szerinted troll e, és ha igen, akkor miért nem? :)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2014.02.13. 15:49:47

@Vombatus Ursinus: "Nem kell rá büszkének lenni, nem azért kötöttük. Olyan értelemben azonban mégis büszkének kell rá lenned, hogy a világ egyik legerősebb gazdasági és politikai hatalmával (EU) és a legerősebb katonai erejével (NATO) vagyunk szövetségesek, ugyanis sem gazdasági erőnk, sem hadseregünk nincs."

legnagyobbrészt azoknak köszönhetően nincs, akik említett szervezetek "legsúlyosabb" államai. Irán mikor támadott meg minket (vagy mást), hogy ennyire félni kell tőle? tartanak(?) a zsidók tőle izraelben, és rettegnek EK-ban, USA-ban, Franciaországban, hogy atombombát építenek Iránban? a kérdésem: atomhatalom-e az imént felsorolt öt állam? igen, igen, igen és igen! egyikük be is vetette háborúban, és mindegyik egy gyarmatosító terrorállam, amelyik a saját civil lakosságára, de még a katonáira sincs tekintettel - nemhogy más országokéra.. Iránt is fenyegetik pár évtizede.

Irán 1978-ban nem akart lefeküdni az usraeli akaratnak, azóta szívatják őket. annak idején amikor az Európában I. VH-t követően összecsődített zsidó kongresszuson eldöntötték a később nyíltan new yorkból kihirdetett gazdasági bojkott Németország ellen (mely nyögte a háború terheit a gazdasági világválság ellenére) egy évtized múlva a németek léptek az ügyben (és még így is a háború jelentősebb részét a SZU ellen harcolták meg - amely ellen aztán mintha pár évtizedig a vasfüggöny mögött haragudtak volna tessék-lássék módon a bátor franciák, angolok, amerikaiak és a vöröspajzsosok..). Irán meg több évtizede nem akar támadni. elképesztő, felháborító! :-) legyűrnék őket egyébként nem vitás. csak hatalmas véráldozatok árán (és az USA közvéleménynek kell még pár false flag operation), no és az olajárak is elszabadulnának.

még valami a globális történelemszemléletből: az oroszok soha nem vonultak ki a kelet-középeurópai térségből. lehet nincs már itt jelentős katonai erejük, de az amerikaiaknak sincs. jelenlétük mégis erőteljesen behatárolja a lehetőségeinket. és nem csak a miénket.

amikor életünket és vérünket ajánlották, amikor tisztességgel harcoltunk olyanok érdekében akik jobbára ellenünk voltak (de meg lehet nézni IV. Károly vagy Habsburg Ottót életszemléletét hogyan alakult át a javunkra) megcsonkították az országunkat. gazdaságilag, nemzetileg. mindenhogy. aki mocsok, kétszínű, megalkuvó az nyer. így nyertek ellenünk is.

az meg nyilvánvaló (kellene legyen, hogy) pl. az azeri ügy sem saját találmány volt. kellett a "Nyugatnak" és közel-keletnek egy bűnbak (a máskor oly kitartó, és hazug lejáratások ezügyben mintha viszonylag hamar elhallgattak volna, nem? ;-)), miközben az oroszok közelében fenntartanak egy kvázi-szövetségest.

visszatérve Iránra, ettől függetlenül az a suta mód, hogy egyébként teljesen normális és hétköznapi köszöntést, - amit durcából, műfelháborodásból éppen az Iránnal alaptalanul szembehelyezkedő agresszorok nem tesznek meg - titokban elküldik a köszöntést, de nyilvánosságra kerülés után titkolva, sunnyogva (mintha rossz fát tettünk volna tűzre) próbálják elütni félhangon - na az tipikus "magyar" politikai "elit" szokás..

Vombatus Ursinus 2014.02.13. 17:44:38

Jó sokat írtál, az egyszer már biztos.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.13. 18:11:01

Szlovákia függetlenné válása alkalmából mikor köszöntöttük utoljára a szlovák állam vezetőit?

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2014.02.13. 20:45:52

@Vombatus Ursinus: ha megértetted a felét (az ezredének) amit kifejezetten neked írtam, már nem volt hiábavaló.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2014.02.13. 20:53:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: nem láttad I. Bánatos Ádert szilveszterkor? "Békéscsobá Boldogová Ujészlovenszko!"

miért ne köszöntenék. udvarias gesztus. jobban mondva illik. mikor hogy. örömteli, hogy legalább nevében köztársaság, mintahogy nevében mindegyik ország az vagy valami más elfogadott államforma, állami berendezkedés. ettől még akár háborúzhatnán(a)k is.

VeteranKabal 2014.02.13. 23:12:02

Ugyan iránt miért esik nehezedre demokráciának nevezni? Irán iszlám alapokon szerveződött demokrácia. Rendes parlamenttel, választásokkal. Persze a sajátosan gyarmati világnézetedbe ez nem illik bele, hiszen az Usa megmondta már, hogy a demokráciát neoliberalizmusra kell felépíteni, mert az úgy jó. Ha ez nem tetszik, és még értékes ásványkincse is van egy országnak, az előbb utóbb megkapja a terrorista jelzőt, majd a bombákat. Szándékosan nem térek ki az emberi jogokra, mert mindkét említett ország magasról szarja torkon őket...

Geza 2014.02.17. 10:28:41

Nem értem, mire fel a rinya, így kell ezt: egyet az ultizóknak, egyet a betlizőknek, szívassák csak egymást, mi meg majd kontrázunk, ahol csak lehet.
Bár, így jobban belegondolva, a kontrával bukni is nagyot lehet, és ezekből az eddigi kormányaink bármelyikéből kinézem sajnos, hogy négy ásszal is nekilát terített betlit játszani, és még vigyorog is hozzá.
Szerintem még ma sem értik, hogy gyerekkorukban miért kellett folyton a fürdőkádban a hajszárítóval játszaniuk...

Clogfly 2014.02.21. 19:41:31

@monddazigazatmar: Ha valaki kimondja az igazat, rögtön náci, ugye? Egyébként is mit parasztozol? A kommenteid alapján öt forintot nem ér a bőröd, egy alföldi paraszt kisujjának a körme alatt a piszok többet ér, mint te.....
Balfasz.

süti beállítások módosítása