Skip to content


       Szűrés lista

A nap híre - A rezsicsökkentésről szóló hirdetmények nyomában

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tegnapi napjának a híre, hogy szabotőr társasházi közös képviselőket kaptak el, akik nem tették ki az ilyen rezsitájékoztatókat. Vagy valaki leszedte a papírt. Ki tudja?
A sajtóközleményből olyan kellemes árad a tömény hülyeség és a borzongató 50-es évek levegője, hogy egyben érdemes elolvasni. 

Köszi Németh Szilárd, most már tényleg sokkal jobb mindenkinek, hogy ezeket a szabotázs-akciókat a magyar állam pénzt, időt és munkaórákat nem kímélve felkutatta, kinyomozta.
Reméljük a példás büntetés sem fog elmaradni!

"A közös képviselők rezsicsökkentésről szóló tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása tárgyában a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez érkezett panaszok és megkeresések magas számából arra következtethetünk, hogy a lakóközösségeket érintő megtakarítások összegéről való tudomásszerzés lehetősége élénk érdeklődést váltott ki a társasházakban és szövetkezeti lakásokban élőkből.

A közösen viselt közüzemi szolgáltatások díjai a rezsicsökkentés hatására mérséklődtek, azonban a bevételekkel való felelősségteljes gazdálkodás, a megalapozott döntéshozatal érdekében nélkülözhetetlen a megtakarítás összegének pontos ismerete.

A fogyasztók egy része felvilágosításért fordult a Felügyelőséghez, akik elsősorban a hirdetmények kötelező tartalmi elemeire, a költségcsökkenés feltüntetésének módjára, a betartandó határidőkre voltak kíváncsiak. Számos beadványban viszont sérelmezték, hogy nem került kifüggesztésre a rezsicsökkentés mértékéről szóló tájékoztató.

Ezekben az esetekben a Felügyelőség eljárást indított, annak tisztázására, hogy a társasház képviseletét ellátó személy eleget tett-e a rezsicsökkentésről szóló hirdetmény elhelyezésére, továbbá az éves tájékoztatás megküldésére vonatkozó kötelezettségének.

A fogyasztóvédelmi eljárás során először az érintett társasházak helyszíni ellenőrzésére került sor. A hatóság munkatársai a közös helyiségek, lépcsőházak megtekintése során egyik helyszínen sem találtak hirdetményt. Az ellenőrzés során az egyik közös képviselő mulasztását azzal kívánta kimenteni, hogy a hirdetmény által megkövetelt adatok csupán jelentős mennyiségű könyvelési anyagból gyűjthetőek ki, melyet a jogszabályban meghatározott határidőben nem tudott teljesíteni. A Felügyelőség ezen álláspontot nem tudta elfogadni, tekintettel arra, hogy a törvény konkrét határnapot jelölt meg a kifüggesztésre, továbbá a teljesítés elősegítése céljából a jogszabály hirdetmény mintát is tartalmaz, melynek értelemszerű kitöltésével a közös képviselő a kötelezettségének eleget tehet.

Azon ügyekben, melyekben a közös képviselők nem tartózkodtak a helyszínen, a felelősség megállapítása érdekében a tényállás további tisztázása szükséges, és ezután követően kerül majd sor a döntéshozatalra.

A Felügyelőség hangsúlyozni kívánja, hogy a hatósági eljárások célja elsősorban az, hogy a fogyasztók a jogszabályban rögzített határidőben, megfelelő tájékoztatásban részesüljenek a rezsicsökkentés révén elért megtakarítás összegéről, mely a lakóközösségben élők kiemelten fontos érdeke."

Tehát vannak ebben az országban olyan emberek, akik egy nyomorult papír miatt, amin ezer forintos tételek szerepelnek, és az égvilágon semmi sem következik belőle, képesek beadványokat írni a fogyasztóvédelemnek, akik persze erre rögtön ugranak és helyszíni ellenőrzéseket végeznek, közös képviselőket hallgatnak meg.

Ebből is látszik, hogy a fogyasztóvédelem is jobban teljesít!

Címkék: rezsi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr665891818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 11:55:20

Szoval az a baja a Vastagbörnek hogy a TÖRVÉNY szerint jártak el? A TÖRVÉNY az hogy a közös tegye ki a tájékoztatót a lépcsőházban, ezt nem tette meg, vagyis TÖRVÉNYT sértett és még a feljelentő a mocsok?

Ez tényleg vastagbőr szint. Gusztustalanok vagytok. Ez az sértsen mindenki törvényt, hajrá anarchia! :))

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 11:56:46

Én is feljelentettem volna. Basszameg, ti konkrétan annak örültök hogy megszegte a törvényt a közös képviselő és még őt mentegetitek...fasza!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 11:58:58

Faszom.. a Kormányt demokratikusan megválasztották 4 éve. A Kormány feladata a törvényhozás. Olyan törvényt hoztak hogy KÖTELEZŐ tájékoztatni a ház lakóit a megsporolt rezsicsökkentésről. Ezt nem tette meg a közös (tehát törvényt sértett) És még a lakó a szar szemét alak, mert jelentette.

Aki ezt nem érti meg és hőbörög az egy ostoba barom.

Thule 2014.04.03. 12:04:48

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:

Jajj hát itt vagy megint :D Figyelj....van fogalmad róla hány házban laknak olyanok, akiket nem érdekel ez a szar papír és MÉGIS nézni kell? Van fogalmad róla, hogy ez egy politikai propaganda? Bazdmeg ha tudnád hányan vannak akik fizetnék az eredeti, rizsacsökkentés nélküli árat (+3-4e Ft évente, HŰHA), csak ne kelljen ezt a szaros papírt nézni. Mert őket SENKI nem kérdezte meg arról, hogy kell-e a házukba ez a papír vagy sem.
Vágod?

Jajj amúgy válaszolj már te birka :D, hogy:

- hol vannak azok az "innen-onnan források", linkkel légyszi
- Magyaroszág nettó befizetője az EU-nak, tehát eddig kb 18 ezer milliárd Ft-ot fizettünk be az EU kasszába szerinted, mutasd már ennek a linkjét légyszi
- beszélj már Esztergomról, véleményed szerint orbáncfű átvállalta az egész város adósságát, mutasd már meg ennek a linkjét légyszi

Köszi, puszi :P A többi rizsád nem érdekel........ ezekre válaszolj.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 12:06:59

@Thule:

"van fogalmad róla hány házban laknak olyanok, akiket nem érdekel ez a szar papír és MÉGIS nézni kell?"

Baszod, értsd már meg hogy ez a TÖRVÉNY! És vonatkozik a közös képviselőre miszerint KÖTELEZŐ kitennie! Ugyanolyan TÖRVÉNY mint hogy ha lopsz a boltból, akkor megbüntetnek igy, vagy ugy.

Ennyi! Aki ennyit nem ért meg annak miért van szavazati joga?!?

Algopirin 2014.04.03. 12:07:02

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: figyumá. én napi 10-15 autóst látok átmenni piroson, záróvonalon meg stb...
feljelencsem mindet?
te mindenkit feljelentesz akit szabály/törvénysértésen érsz?
Egyébként ja, abban igazad van, hogy a törvényeket be kell tartani.

De szerinted ez egy értelmes törvény?

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 12:09:03

Ja és nem kell nézni a papirt ha nem akarod...viszont kitenni KÖTELEZÖ, ez a törvény. Amit a Kormány hozott.

vegyészmérnök (törölt) 2014.04.03. 12:09:13

@Algopirin:

A gyalogosokról nem is beszélve...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 12:09:45

@Algopirin:

Jogod van hozzá hogy feljelentsd igen...amennyiben törvényt sért. Ez nem új dolog, a 20. században is így müködtek a dolgok.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.03. 12:09:52

"A Felügyelőség hangsúlyozni kívánja, hogy a hatósági eljárások célja elsősorban az, hogy a fogyasztók a jogszabályban rögzített határidőben, megfelelő tájékoztatásban részesüljenek a rezsicsökkentés révén elért megtakarítás összegéről, mely a lakóközösségben élők kiemelten fontos érdeke."

Nem, a "tájékoztatás" kormány érdeke.

A lakóközösség érdeke maga a megtakarítás, de nem csak a rezsicsökkentéssel összefüggésben keletkező, hanem bármilyen. Sőt, a legkevésbé a rezsicsökkentéssel összefüggésben keletkező megtakarítások a fontosak a közös képviselő és az ő tevékenységének hatékonyságával kapcsolatban, hiszen azok jellemzően hatósági díjasok, vagy önkormányzati szerződésekkel összefüggésben jelentkező díjak.

Kevésbé lenne hányingerem, ha tökösen bevallanák, hogy faszán találtak még egy csatornát a kormány intézkedéseinek népszerűsítésére, és hagynák ezt az ótvar, átlátszó dumát a "bevételekkel való felelősségteljes gazdálkodás"-ról meg a "megalapozott döntéshozatal"-ról ezekhez ugyanis nemhogy nélkülözhetetlen ez a házmester-basztató adatlap, hanem felesleges.

Algopirin 2014.04.03. 12:10:30

@vegyészmérnök: pláne.

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: lennél kedves megtisztelni azzal, hogy a kérdésemre felelsz?

Thule 2014.04.03. 12:10:41

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:

Neked miért van szavazati jogod, amikor 3 alapvető dologban, amit te állítottál, képtelen vagy napok óta bizonyítékokkal szolgálni, tehát hazudsz. Hazudni pedig bűn. Aki bűnös, az bűnhődjön -> mehetsz a börtönbe. Ott pedig nincs szavazati jog....

Vagy csak a fidiótáknak és a birkáknak jár szerinted a szavazati jog? :D

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 12:12:20

@Algopirin:

Értelmes törvénynek tartom mert értelmes dolog tájékoztatni az emeletes ház lakóit hogy mennyi spóroltak meg. Ebben semmi propganda/kampány nincs, sima tájékoztatás.
A közös képviselők meg jobb ha meghúzzák magukat, mert igen csak szeretnek sikkasztgatni...

Transylvanianmixedgrill 2014.04.03. 12:12:27

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:

Éljenek a TÖRVÉNYTISZTELŐ emberek! Ugye amikor fodrászhoz mész, akkor kérsz számlát, amikor a piacon veszel egy kiló krumplit az öreg nénitől, akkor is kérsz, amikor anyád átjön takarítani, akkor bejelented és nem zsebbe fizetsz neki és persze még sorolhatnám még a sok-sok hétköznapi példát, amikor te annyira tiszteled a törvényt, hogy ihaj, és ha törvénytelenséget látsz, azonnal FELJELENTESZ, mindenkit, mérlegelés nélkül: ismeretlent, ismerőst, rokont, vagy akár a saját anyádat is! Kössszzz

stoppos76 2014.04.03. 12:14:57

Az ötvenes évek szűk levegője, pámpárámpám pámpámpám...

Kezdem azt hinni, hogvy ezek találtak egy listát a negyvenes évekből, amin az MKP írta le, hogy miket kell végignyomni, hogy itt kommunizmus legyen. Hogyaszongya:
Államosítások
Ellenzékiek börtönbe zárása
Padlássöprés á la manyup
Feljelentések, állampolgárok vegzálása

Vajon kik lesznek a kulákok?

Algopirin 2014.04.03. 12:15:00

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: a közös képviselőkről nekem sem a legjobb a véleményem. de azt mondom, ez biz kampány, és hótt felesleges ezzel baszakodni, pláne fogyasztóvédelmi kapacitást lekötni emiatt.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 12:15:25

Na én léptem ebből a gumicsont posztból...leirtam amit gondolok azt mindenki azt gondol amit akar, de attól a törvény még él.

Transylvanianmixedgrill 2014.04.03. 12:17:41

@Transylvanianmixedgrill: És persze a legfontosabb: amikor anyád születésnapján csinálsz róla egy fotót, ugye kérsz előtte róla irásos engedélyt te kretén, hiszen ez szerepel az új Ptk.-ban, ez a TÖRVÉNY! Ugye elvárod, hogy anyád feljelentsen téged?

haku 2014.04.03. 12:18:24

A törvény az törvény, akármilyen értelmetlen és/vagy propagandaszagú.

Zero szerintem arra akart rávilágítani ebben a bejegyzésben, hogy ilyen kis súlyú, ügyekre milyen lelkesen ugrik az aktuális hivatal, miközben sokkal fontosabb és húsbavágó ügyeket megpróbál a szőnyeg alá söpörni (gondolok itt mindenféle gyanús közbeszerzésekre, áfacsalásokra, stb...). Valamint ezáltal egy elméletileg független hivatal gyakorlatilag kampánytevékenységet folytat, ami szintén nem egy túl jó jel.

stoppos76 2014.04.03. 12:20:02

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Hát nézzük sorra. Ahelyett, hogy az adót csökkentették volna, elkezdték más faszával verni a csalánt. Majd mindezt a házaknak a saját pénzükön ki kell függeszteni, hogy láthassák, hogy mekkorát spóroltak. Aztán, aki erre nem hajlandó, azt fel lehet jól jelenteni és meg lehet büntetni. Mindkét esetben más pénzéről van szó ugyi... Szerinted pedig ez így rendben van...
Cseréld le a képed erre
lh3.googleusercontent.com/-nENrj6IPkPg/TmdvFJbjm6I/AAAAAAAABxs/72-PX0f3InY/s800/167316_195672730448335_100000168285360_822016_6287263_n.jpg

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.04.03. 12:20:08

@stoppos76:

Ja meg a netet is betiltották, meg mocskolni, szidni sem szabad a Miniszterelnököt. Ennyit erről.

Transylvanianmixedgrill 2014.04.03. 12:20:33

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:

Leírtad, amit le kellett írnod, most menned kell, mert ebédidő van a propagandaosztályon is, már sül a rántottsajtod a pártmenzán.

Thule 2014.04.03. 12:26:08

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:

Takarodj, vissza se gyere, hülye paraszt. énmegmondomamitakarokésleszarommindenkimásvéleményét fidióta birka vagy. Húzzál innen, vissza se gyere! Nem vagyunk rád kíváncsiak, csá

vizsla_barat 2014.04.03. 12:28:12

vannak akiknek kifejezetten hianyzik a csengofrasz a padlassepres es a fekete pobjeda

Transylvanianmixedgrill 2014.04.03. 12:40:56

A feljelentgetőkről egy hasznos olvasmány: epa.oszk.hu/00700/00713/00247/pdf/tiszataj_EPA00713_2012_04_088-091.pdf

„A feljelentés a különböző civilizációkban ismert jelenség
volt, és az ma is. De általában sehol nem emelték az erény
rangjára. Az Új Hit civilizációjában a jó állampolgár alapvető
erényeként propagálják (bár magát a feljelentés szót gondosan
kerülik körülírásokkal.) A feljelentés az alap, amelyre a
Félelem épül: mindenki fél mindenkitől.” Majd másutt, de
ugyanaz: „Mind az esztétika, mind az etika területén léptennyomon
beleütközünk abba a problémába, hogy az emberi
különcködés szembeszegül a bölcs teóriával. A megfelelően
nevelt gyereknek föl kellene jelentenie az apját, ha észreveszi,
hogy akadályozza a szocializmus építését (az egész emberiség
boldogsága ennek a sikerén múlik) – ez ésszerűnek
látszik” – vetette papírra mára klasszikusnak számító megállapításait
1951-ben a kommunizmus lengyelországi hatalomátvétele
elől Nyugatra emigrált Czesław Miłosz, a ma
alapműnek számító, elsőként 1953-ban megjelent esszéjében,
A rabul ejtett értelemben.

stoppos76 2014.04.03. 14:02:23

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Majd akkor dumálj, ha Rogán "ezt még beleírom" képviselő vagyonnyilatkozatáról szó lesz az mtv1 hiradójában, majd nyomozás kezdődik.

Tücsök1 2014.04.03. 14:29:52

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Csezdmeg! Másodszor vagy képes leíni, hogy a KORMÁNY hozta a törvényt! Rád valami külön szemellenzős baromtörvényt is hozott? Megérdemelnéd!

SirTocy 2014.04.03. 14:45:25

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Még nem "tiltották be a netet", de azért szerették volna rátenni a kezüket a Vezéredék (Magyarország aláírta az ACTA-t). Továbbá nem lehetne, hogy csak egy kicsit (tényleg csak minimálisan) kisebb talpnyaló, demagóg faszfej legyél? Szívből kívánom, hogy egyszer téged kapjon el valami hatóság, amiért mondjuk siettél, és tilosban szaladtál át az úton, vagy járművel lecsípted a záróvonalat, hogy kikerülj valami bunkót, vagy hogy amikor majd az asszonyt szülni viszed, basszanak a kocsidra egy mikuláscsomagot, mert a szabály az szabály! Te is nagyon jól tudod, hogy ez az egész egy kormánypropaganda, hogy többe kerül vesződni vele, mint amennyit a tájékoztatás ér, amit ad (sőt, megkockáztatom, hogy van, ahol még annyit se ér szarakodni vele, mint amennyi a rajta szereplő megtakarítás értéke). Gondolom, ha holnap törvény születne arról, hogy mostantól neked minden hónapban kötelező mindenkinek a levélbedobóján bedobni egy MSZP-s szórólapot (mert csak, hogy a főnökeidet idézzem), nyilván minden politikai, erkölcsi és morális meggyőződésed, sőt, a józan paraszti ész ellenére is boldogan mennél, és csinálnád, nem? Mert csak.

SirTocy 2014.04.03. 14:49:08

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Egyébként meg van egy kollégám, akit rendszeresen kitör a para, mert egy közvetlen hozzátartozója is közös képviselő. Persze, ha az említett képviselő által kirakott plakátot letépik, majd feljelentik a közöst, akkor is ő lesz elővéve, szóval megy az agyérgörcs, hogy mikor kap a család egy húsos (önkormányzati sonkás?) kis bírságot a magadfajta hígagyú kretének miatt.

SirTocy 2014.04.03. 14:59:52

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Egyébként meg hadd szólítsalak már meg közvetlenül is: mi a faszom bajod van neked? Neked tényleg ez hiányzott? A kommunizmus emlékeiből visszaköszönő, értelmetlen propaganda-törvények, és a folyamatos rettegés attól, hogy a szomszéd milyen piszlicsáré ökörség miatt jelent fel holnap?

dr. Aullah 2014.04.03. 15:11:29

Ne kommunikáljatok már vele, nem igaz. Őt fizetik azért, hogy itt provokáljon. Esélyetek sincs ellene. Olyan, mint egy gép.

ON:
Hát igen, nagyon durva. Nálunk sincs kirakva és senkit nem érdekel. És amúgy milyen büntit kaptak? Pénzbírság?

Algopirin 2014.04.03. 15:13:41

@dr. Aullah: az is hülye aki komolyan akar vele beszélgetni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.03. 15:23:05

@dr. Aullah:
Ahogy olvastam, a mulasztás 15 000 és 500 000 forint közötti fogyasztóvédelmi bírsággal sújtható, és a bírságot még akkor sem háríthatják át a lakóközösségre, ha nyilvánvaló, hogy egy lakó tépte le a határidőre kitett tájékoztatót.

Tehát aki szopatni akarja a közös képviselőjét, akár naponta is letépheti, aztán már írhatja is a feljelentést, és csak remélnie kell, hogy a képviselő (esetleg mert talán akad fontosabb dolga is, mint hogy ezt a "tájékoztatót" naponta ellenőrizgesse) nem pótolja azt időben.

sada67 2014.04.03. 16:03:21

Szerintem, ha valaki megsérti a törvényt az jogos, hogy vizsgálódjon a hatóság, élő példa a kettős mércére az én esetem. A falunkban Szigetmonostoron 2014. januártól a Zöld híd Kft vette át a szemétszállítást. A rezsi csökkentés ellenére az eddigi (2013. utolsó negyedév) 3.500 Ft-ról (ez kedvezményes a komposzt miatt, egyébként 4.600 Ft) 7,033 Ft-ra "csökkentek" a díjak. Ezért eljárást kezdeményeztem a Fogyasztóvédelemnél. A Fogyasztóvédelem elutasította a panaszomat, azért mert negyedévente küldik a számlát a Kft.-től és eddig még nem küldtek egyet se, ezért a panaszom nem megalapozott. A 7,033 Ft-ot egyébként ne m a kisujjamból szoptam ki, a Kft. küldte meg a tájékoztató levelet, hogy ennyi a díj.
Szóval ennyit a hatósági munkáról. Mást nem tudok hozzátenni, csak annyit, hogy ha nem akarnak akkor nem vizsgálódnak. :) :)

sada67 2014.04.03. 16:05:11

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:
Az előbb hozzászólásomhoz (2014.04.03. 16.03.21.) is van valamilyen jó megjegyzésed? Várom válaszod.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.03. 17:09:09

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Anyád nem II/III-as ügynök volt te abortusz szökevény? Értsd már meg, hogy a rezsicsökkentéses bumázskák kirakása nem kötelező, egy 2010-es törvény alapján, amit a társasházak nagyobb önállósága érdekében hoztak ugyanezek a gengszterek.

Horizont 2014.04.03. 17:11:34

Elnéztem többször ezt a Németh Szilárdot itt meg ott! Hihetetlen egy (bunkó) fazon. Annyit nyomatja ezt, hogy mára már ő maga is elhiszi amiket kibüfög magából. Nem tudom van-e felesége. Ha van, szerintem amikor meghágja az asszonyt azt üvölti közben is.......rezsicsökkentéééés ahhhh :DDDD

Horizont 2014.04.03. 17:13:18

Mindenki ír ennek a gyökérnek! = @Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:
Nem érdemli meg!!!!!!

punkfrog 2014.04.03. 17:16:29

a társasház magántulajdonban van.
a lépcsőház is.
semmi köze hozzá a kormánynak, hogy mi van a faliújságon.
legközelebb ha előírják, hogy otthon a saját előszobádban rakjuk ki a baromságukat, azt is hagyjuk???
gondolkodjunk!
(arról már nem is beszélve, hogy a rezsicsökkentést a szolgáltató adja nekünk a saját profitjából.a kormány csak áll mögöttük a pisztollyal.a kormány 0 Ft-al járul hozzá!)

Hamajd 2014.04.03. 17:18:52

@Horizont: Azért van amelyik kommentet megérdemli.:)))

Horizont 2014.04.03. 17:30:11

@Hamajd:
Ó ennél súlyosabbat is megérdemelne :)
De attól, hogy mindenki neki ír, teljesen elbízza magát!
Azt hiszi magáról, hogy valaki, pedig annyira egy senki, semmi!

Hamajd 2014.04.03. 17:44:01

@Horizont: A baj az, ha nem írunk neki akkor is róla beszélünk és lehet ez a célja.((

Horizont 2014.04.03. 17:47:36

@Hamajd: Célja a zavarkeltés:) A kis köcsögöcske!

sey21 2014.04.03. 20:28:39

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:

" KÖTELEZŐ tájékoztatni a ház lakóit a megsporolt rezsicsökkentésről." Tényleg ennyire egyszerű a drótozásod? Valóban tájékoztatni kellene az embereket, hogy miként spórolnak a rezsicsökkentéssel! Viccesek a hozzászólásaid. Te biztos valami agymosott kis bérenc vagy. Ajánlom figyelmedbe a Tanú című filmet.

Zedder 2014.04.03. 21:47:28

Ebben nem az a szomorú, hogy a balfasz itt terel meg gyűlölködik (arra ott van a szűrés gomb, én csak a neki adott válaszaitokat látom), hiszen ő ezért kapja a fizetését. Majd az élet meg fogja őt büntetni ezért, kegyetlenül. Lehet nem most, nem 5 év múlva, de egyszer. És akkor az fájni fog neki. Nagyon.

Az igazán szomorú az, hogy több tíz- de akár százezerre is tehető azok száma, akik ebben HISZNEK. Akik tényleg úgy gondolják, hogy fel kell jelenteni a szomszéd Katikát meg Marikát, akivel 20 éve együtt sírnak és nevetnek, csak azért, mert hát a kibaszott törvény... Vagy épp a narancs-szektás vakhit...

Amíg ilyenek lesznek a hazámban, addig esélye sincs Magyarországnak a felemelkedésre. Lassú pusztulat, halál. Undorító, semmirekellő, szervilis kádárnépe van otthon, ők szennyezik a mindennapokat, mérgezik a közéletet, teszik élhetetlenné a hazámat.

Én inkább méltó módon meg fogom ünnepelni május elsején hazánk EU-s csatlakozásának 10. évfordulóját, ami az utóbb ezer év talán egyetlen jó döntése volt. Ennek is köszönhetően én, a családom egy része és a barátaim is hanyatló nyugaton szenvedünk már, és lemondóan, ám belül szomorkodva legyintünk ezekre a balfaszokra odahaza. De hát egy élete van mindenkinek, el lehet dönteni, hogy élni szeretne vagy permanens háborúban lenni kitalált ellenségekkel szemben, meg attól rettegni, hogy az aktuális kiskirály mikor nézi ki az ő munkahelyi pozícióját, boltját, vállalkozását, lakását, szántóját, akármilyét einstandolásra.

Zedder 2014.04.03. 21:48:37

@Zedder: ha nem jött volna át az irónia: "szenvedünk", idézőjelben.:))))))))))

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.04.03. 22:00:58

Hát ez lett a "polgári" Fideszből, amit én 3 választáson is támogattam 2002 óta. Többé nem teszem. Mindenkitől bocs. :(

Na mentem is aludni de inkább elhúznék innen valahova északra...Skandináviába!

konrad77 2014.04.03. 22:30:40

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Ja, meg fekete vágás, norma sértés, meg a reakciósok... Friss vagy elvtárs, mesélj, melyik pártiskolán végeztél?

konrad77 2014.04.03. 22:35:29

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: ...és majd a sikkasztókért, meg a feketézőkért, meg az árdrágítókért jön a fekete autó.... Ügyes vagy elvtárs. Te biztosan Moszkvában végeztél..... A Foximaxi ehez kevés. Minimum Lumumba egyetem.....

Szabványok 2014.04.03. 22:36:08

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:
A baj a törvénnyel van. Az olyan 50-s évek hangulatú, hogy a társasházokban a tömbbizalminak kötelező kitenni, kötelező formátumú, népnevelő, vezérdicsőítő tacepaókat. Az én világomban senkink semmi köze ahhoz, hogy mi van a lépcsőházban, kivéve a tulajdonosokat.
Mi lesz a következő? Előírják, ha hazajön a feleségem, akkor fegyházbüntetés terhe mellett kötelességem úgy köszönteni, hogy "Jó rezsicsökkentést, drágám! Ma 41Ft-ot takarítottunk meg pártunk és kormányunk jóvoltából."

Szabványok 2014.04.03. 22:41:45

@dr. Aullah: Hú, basszus, most jut eszembe, a mi társasházunkban sincs kitéve! (Feleségem a közös képviselő.) De nem is hiányolja senki. Remélem nem jön senkihez olyan vendég, aki feljelentené.
Vagy jön egy betörő és névtelenül feljelent?

alte trottel 2014.04.03. 22:42:42

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:
A törvény (méghozzá nem ez a turujbankőtt elmebeteg fasság, hanem még a Tízparancsolat része) kimondja, hogy tilos a lopás. Akkor áruld már el, hogy ez a törvény miért nem vonatkozik Ő Sohanemhazudó Felsége vejére? Hogy a többi bálványodat ne soroljam, mert reggelig tartana.

alte trottel 2014.04.03. 22:44:01

@Szabványok: Két tanú, hogy kinn volt, és valamelyik álnok letépte.
"Oszt jónapot."

Szabványok 2014.04.03. 22:45:58

@konrad77:
A Nép megválasztja a Pártot, ezzel mindenre felhatalmazást ad nekik.
A Párt kétharmaddal többségben van a törvényhozásban, tehát mindenről dönthet.
A párttagokat köti a pártfegyelem (frakciófegyelem), tehát úgy szavaznak, ahogy a PártVezető mondja.
A PártVezető jó tanácsadókat tart, megfogadja a tanácsaikat.
Tehát ki az ország ura?

Szabványok 2014.04.03. 22:47:09

@alte trottel: És ha kiderül, hogy az egyik tanú egy malomtulajdonos kulák szeretője volt? Összeomlik a védelem!

alte trottel 2014.04.03. 22:49:18

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!:
Mondtam már, hogy az az ótvaros sarki kurva anyád szeret sikkasztgatni?
(már csak a miheztartás végett)

A többi, épeszű olvtárstól elnézést kérek, de ez a prokarióta végletesen visszaél a Lex Simicskával, olyannyira bornírt elmeroggyant, hogy az már csernobili nagyságrendű környezetszennyezés.

Szabványok 2014.04.03. 22:51:10

@punkfrog: "arról már nem is beszélve, hogy a rezsicsökkentést a szolgáltató adja nekünk a saját profitjából.a kormány csak áll mögöttük a pisztollyal.a kormány 0 Ft-al járul hozzá!) "
Várd ki a végét! Addig basztatják a szolgáltatót, míg hazamegy és akkor jön a reklám: "Végre biztonságban, nemzeti tulajdonban az ELMÜ." Ezután az ELMÜ is úgy fog működni mint a MÁV, rosszul gazdálkodva, kádertemetőként, óriási állami támogatással. A birkák meg örülnek a rezsicsökkentésnek, holott a csökkenés többszörösét fogják megfizetni adóban, dotációnak.

alte trottel 2014.04.03. 23:01:13

@Algopirin:
Ezt a szellemi dögkutat nem lehetne közfelkiáltással IP-cím alapján végleg kigyakni a hóra?

alte trottel 2014.04.03. 23:04:41

@konrad77: Ehhez Moszkva is kevés, kevés volt már egy nappal zsugás vili halála után is. Esetleg Peking, a kultforr alatt, vagy Phnom Penh, Pol Pot idején.

alte trottel 2014.04.03. 23:07:31

@Szabványok:
Hadd emlékeztesselek:
"Az egyes ember tévedhet, de a Párt, élén a Bölcs Vezetővel nem téved soha!"

alte trottel 2014.04.03. 23:09:59

@Szabványok: Hehe, látszik, hogy nagyon fiatal vagy!
Mindkét tanú katolikus pap, vagy szerzetes legyen! Őket maga a Sohanemhazudó se meri meghazudtolni!

Algopirin 2014.04.04. 07:20:59

@alte trottel: beregel más néve. de nem kell szerintem. a helyén kell kezelni.

Marcellusca 2014.04.04. 07:39:55

Hmmm, most elgondolkodtam egy csöppet.
Tegnap a társasházunk bejáratánál 3 középkorú hölgy téblábolt. Lehet, hogy nem is pártaktivisták voltak?
Előfordulhat, hogy ellenőrök?
Ha igen, már csak az a kérdés, hogy önként jöttek, vagy valaki "hívta" őket.
(A za sz@r kint fityeg, egyébként.)

Bee-zony 2014.04.04. 13:14:11

Volt már ilyen eset a történelemben bőven – legális és törvényes, csak éppen erkölcsileg defektes –, és nem kellene gyarapítani a számukat.

www.vulture-bookz.de/imagebank/Karikaturen/pages/1932-02-27~Hitler_legal_%28Der_Wahre_Jakob%29.html

ofthehighest.files.wordpress.com/2013/03/reichstag-fire-decree.png

Amint a helyzet mutatja, a magyarországi erkölcsileg és szellemileg defektes többségnek kell egy vezér, más nyelven führer; hogy náci, vagy judeonáci, az nekik kb. mindegy, csak legyenek meg a diktátori attitűdök. Így aztán a társadalmi tragédia kódolva van, és előre kiszámítható.
A farkasoknak és a birkáknak egyaránt vezér kell, falkavezér, illetve vezérürü, legyen az akár Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Orbán, Vona… és pl. a svájci 7 fős agytröszt nem felel meg nekik vezetésként, mert „jó, de ki a vezér?”. Pedig valaha 7 vezér volt a magyaroknál, de aztán jött Vajk-István, a királyság és a központosított hatalom, és azóta is ez van, csak a „csomagolása” változott.
Ehhez képest mikor volt Magyarországnak normálisnak mondható vezére, rendszere és társadalmi helyzete? Eddig még egyszer sem – és a többi már „hagyománytisztelet”. Előbb halnak ki, minthogy megváltoznának.

„Amíg az emberek istenítik a Cézárokat és a Napóleonokat, mindig lesznek Cézárok és Napóleonok, hogy tönkre tegyék őket.” / Aldous Huxley /

(…) „Valaki megkérdezheti: "Hogy lehetsz szószólója egyes törvények megszegésének, és ugyanakkor más törvényeknek való engedelmességnek? "
A válasz abban a tényben van, hogy kétféle törvény van: igazságos és igazságtalan. Én lennék az első, aki az igazságos törvényeknek való engedelmességet tanácsolja. Az egyénnek nem csak jogi, hanem erkölcsi kötelessége is engedelmeskedni az igazságos törvényeknek. Ezzel szemben, az egyénnek erkölcsi felelőssége, hogy ne engedelmeskedjen az igazságtalan törvényeknek. Egyetértek Szent Ágostonnal abban, hogy "egy igazságtalan törvény egyáltalán nem törvény".

Nos, mi a különbség a kettő között? Hogyan lehet megállapítani, hogy a törvény igazságos vagy igazságtalan?
Az igazságos törvény ember alkotta szabályozás, amely egyezik az erkölcsi törvénnyel, avagy Isten törvényével. Az igazságtalan törvény ember alkotta szabályozás, amely nincs összhangban az erkölcsi törvénnyel. Aquinói Szent Tamás megfogalmazásában: egy igazságtalan törvény olyan, ember készítette szabályozás, amely nem az örök törvényben és nem a természet törvényeiben gyökerezik. Minden olyan törvény, amely felemeli az emberi személyiséget, igazságos. Minden olyan törvény, amely lefokozza, lealacsonyítja az emberi személyiséget, igazságtalan. (…)

Soha ne feledjük el, hogy minden, amit Adolf Hitler tett Németországban "legális" volt, és minden, amit a magyar szabadságharcosok tettek Magyarországon, "illegális".”

Martin Luther King (1929-1968) “Letter from Birmingham City Jail,” 16 April 1963.
abacus.bates.edu/admin/offices/dos/mlk/letter.html

Egy legújabb kori magyar gondolkodó:
„A törvény olyan lesz, ami nekik jó...”
„A rossz törvényeket nem kell betartani, ha a törvényszegéssel nem ártunk másoknak, azokat a törvényhozásnak kutya kötelessége lenne megváltoztatni. Tiltakozásképpen még a polgári engedetlenség is alkalmazható.
Egészen tömören: A törvényeket betartva nincs forradalom.”

Most az államot képviselők befészkelték magukat a zemberek magántulajdonába (társasház); ebből is látszik, hogy a narancsbolsikból sem lesz rendes, erkölcsös ember; ehelyett gőzerővel építik a kommunizmust, ahol nincs magántulajdon, van viszont központi irányítás és egypártrendszer, és ahol az államot képviselők rendelkeznek minden állampolgár és minden vagyon felett (vö. államkapitalizmus).
Már most is úgy gondolkodnak, hogy vannak ők, és van a másik világ.
Mindeközben Magyarország már most is kétfelé oszlik fizikailag: vannak, akik maradnak, és vannak, akik mennek. Aztán a maradók is oszolhatnak területileg két- vagy inkább három felé, úm. vörösök, narancsvörösök, feketék… vagy a polgárháború.
Itt nincs valóban jó opció a normális, igazságérzettel bíró, erkölcsös és értelmes emberek számára, csak a legkisebb rossz logikailag levezethető esete van, ami jelenleg a távozás egy többségileg normális, és éppen ezért sokkal élhetőbb országba; nem mintha sok lenne ilyenekből, de aki keres, az talál, ha nem előbb, akkor utóbb.

Bee-zony 2014.04.04. 13:24:16

Nézzük az erkölcsi defekteseket egy másik aspektusból is (bár így sem jobb):

„Az MTI nem adta le a Tiborcz család falopási ügyéről szóló sajtótájékoztatót
2014. 03. 21. 16:22
Bár részt vett az MTI újságírója a DK pénteki sajtótájékoztatóján, a Csabdi-Tükröspuszta melletti Tiborcz-birtok szomszédságában álló erdő illegális kivágása miatt indított nyomozás ügye nem lett hír a távirati irodánál.”
index.hu/belfold/2014/03/21/az_mti_nem_adta_le_orban-veje_csaladjanak_falopasi_ugyerol_szolo_sajtotajekoztatot/

„Telefont loptak Orbán Ráhel esküvőjén, a rendőrség DNS-mintákat is vett
2014. 04. 03. 14:49”
index.hu/belfold/2014/valasztas/2014/04/03/telefont_loptak_orban_rahel_eskuvojen_a_rendorseg_dns-mintakat_is_vett/

Ez az a társaság, ahol mindenki lop mindenkitől; ha ő lop, az rendben van, de ha tőle lopnak, az felháborító bűncselekmény, és kinyomozandó, kerül, amibe kerül az adófizetőknek.
Mint a cigányok... Magyarországon van kb. félmillió barna cigány, és több millió fehér cigány.
Úgyhogy nincs min csodálkozni (a papírforma valósul meg).

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.04.04. 14:58:14

Éjfél.
(csöngetés)

- Ki az???
- A Halál.
-Jöjjön be... atyaúristen, a frászt hozta rám, azt hittem, a Németh Szilárd...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.04.04. 15:00:50

@Bee-zony:

Viszont a fehér cigány sokkal szebben ideologizálja meg,hogy miért muszáj most lehúznia a sportcipődet...

Vannak, akik még fel is vonulnak megköszönni.

Bee-zony 2014.04.04. 15:39:47

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Igen, ott már bejátszik az intellektus is, nem csak a nyers erő: többet csalással, mint erővel, és következik a kormányra kerülés, és a saját erkölcstelenségek, bűncselekmények legalizálása.
Nem direktben rángatják le a sportcipőt, és a többit, hanem először törvényesítik, hogy ez így helyes, ez az ország, a nemzetgazdaság, a nép érdeke (és a többi néphülyítés).

Milyen régi nóta ez már (1975), és mégis milyen aktuális:

Kicsi ember, add nekem... ami nekem tetszik (einstand).
www.youtube.com/watch?v=twvHJRelkNw

Hazudj valami szépet... tessék, két hét alatt rend lesz…
www.youtube.com/watch?v=n4f9Mqa4L8Y

Bee-zony 2014.04.04. 16:45:42

Hogy én milyen hülye voltam… 1975-ben már kódolva volt a 2014-es szarkupac, csak nem mertem meghúzni azt a lefelé tartó vonalat, hogy innen ide, és így vesztettem kb. 30 évet, és most aztán kaparhatok.
A tudást átadni pedig még sokkal nehezebb.
Leegyszerűsítem: magyar politikusnak soha ne higgy, mert mindig hazudik, átver, hitet, és közben kihasznál és kizsebel, miközben minden egyre csak rosszabb lesz a valóságban, amit hitetéssel próbálnak ellensúlyozni, hogy csokoládénak lásd a szart, és nem Magyarország az egyetlen hely, ahol ez így van, máshol is kerülnek hatalomra pszichopaták, degeneráltak, hatalom- és pénzmániások, világuralmisták…
Megtalálni a valóban hozzánk illő párunkat, keresni és találni egy normális országot, legyen 4 gyermek, megtanulni, ami valóban fontos az élethez, és megtanítani, és akkor már kiscsoportos szinten jól megvagyunk, és minél többen teszik ugyanezt, akkor már nagycsoportos szinten is. Ez a jó, a helyes, és el is érhető, de ezért is meg kell küzdeni – és közben semmit sem szabad beszopni a ferde utas politikacsinálók pofázásaiból, mert csak letérítenek a jó útról, tehát a szellemi rezisztenciának is meg kell lenni –, és végleg szakítani kell az ő útjukkal, mert ez két különböző út, két zászló, két világnézet, és két különböző eredmény.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.04. 16:58:15

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Retkes telibebaszott kurva anyádnak kötelező lett volna elvetetnie téged ,de nem tette.
Most jelentsem fel?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.04.04. 19:13:48

A JBQA, hogy a normál munkájukat meg le se szarják!!!

Azért bezzeg nem intézkednek, hogy a kereskedő háromszoros törvénysértését olyan vásárlók könyvébe kell bejegyeznem, amit le sem bélyegeztek! Rohadjatok meg!

Zedder 2014.04.05. 07:57:19

@labrabbit: mert nekik dolgozik. Csak azokért a kommentekért kap fizetést, ahol még az írásképben is csontig benyal a narancskomcsiknak.

Szabványok 2014.04.05. 10:51:49

@alte trottel: "Hehe, látszik, hogy nagyon fiatal vagy!"
Ilyet is nagyon-nagyon régen mondtak nekem. :-))))
De igaz, ami igaz én Rákosi alatt születtem, akkor nem két tanúval "dolgoztak" a koncepicós perekben, az a háború előtt volt. Rákosi alatt tárgyi bizonyíték kellett. Amit előzőleg odarejtettek.
Orbán rendszere kombinálja Horthy, Rákosi és Kádár módszereit. Paternalista, személyi kultuszt épít, szocialista (szavakban), feudalista (hűbéri rendszert épít), nemzeti (harcol a világ ellen), keresztény ideológiával nyugtatgatja a népet, jelszavakra építi a kommunikációját, tömegmozgalmat szervez felülről, saját támogatására, a nép egyszerű gyermekének szeretne látszani, Népstadiont épít, aranycsapatot akar létrehozni, mindenben illetékes, ha ő egyszer kijelent valamit, akkor lesz magyar narancs!
Ugye felismered, hogy ezek a politikai jegyek közül melyik, melyik példaképétől származik?

Endre Haász 2014.04.05. 14:45:50

@Böszmelopás 14,9%. Szavazz hogy meg legyen nekik!!: Te se mehetnél választani, mert nem tudod, hogy a törvényt nem a kormány hozza (ez nálunk, sajna, csak elvben van így).

süti beállítások módosítása