Skip to content


       Szűrés lista

Gyere haza - hazahívnak az ifjú kereszténydemokraták

A KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) honlapot és kampányt indított annak érdekében, hogy "szemben a 2002 és 2010 közötti évek fiatalokat elüldöző politikájával- praktikus információval, tanácsokkal és erkölcsi támogatással lássa el azokat a…

Címkék: kdnp iksz

"Minden rendben": az utólag aláírt szerződés

Végre minden tisztázódott a március 15-i ünnepségen az Orbán Viktort körül álló 500 fiatal ügyében. Az Origo szúrta ki március 15-én a sorban álló fiatalokat (videó), akik elárulták, hogy 1500-2000 forintot kapnak a "munkáért". Mint utólag kiderült, a szervező…

Címkék: abszurd

Véget ért a Szoboszlai-ügy

Közel három év után ma végérvényes, másodfokon lezárt Szoboszlai Barna bírósági ügye. 2008. július 1-én éjszaka három ittas férfi (aznap volt a segélyosztás) áramütést szenvedett egy kesznyétei ház kertjében, mivel a tulajdonos, Szoboszlai Barna a veteményes köré…

Címkék: rendőrség bíróság

Leszámolt a reakciós sasfészekkel a kormány

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter mellett dolgozik a Földrajzinév-bizottság, immár 1989 óta. Feladata, hogy szakmai véleményt adjon a földrajzi neveket érintő döntés előtt. 21 tagját a különböző minisztériumok delegálják, valamint a Közigazgatási és…

Címkék: politika fidesz abszurd

Mea culpa, csak megélhetési politikusokról beszélt

Török Gábor okosan azt írta ma, Lázár előtt két út áll: vagy "beleáll az ügybe, példák, előképek sokasága áll ehhez rendelkezésére: beszélhet megvágott felvételről, félreértett szavakról, őszinteségről és még sok minden másról ... vagy rendhagyó módon…

Címkék: lázár

Álamfő

Schmitt Pál köztársasági elnök úr tavaly szeptemberben Bécsbe utazva megállt a hegyeshalmi Paprika Csárdában, gondolom evett-ivott, majd egy kedves kis üzenetet hagyott a helyi "hírességek falán"... Hát igen, necces ha nincs a szövegíró stáb a háta mögött, és…

Címkék: abszurd schmitt

Formabontó reklámmal kampányol az egy százalékért a Református Egyház

Május 20-ig lehet leadni a rendelkezést a 1+1% felajánlásáról. (Nyilatkozat itt.) 1%-ot felajánlhatunk civil szervezeteknek (kereső itt), a +1 százalékot pedig valamelyik egyháznak vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a "Nemzeti Tehetség Program…

Címkék: reklám videó társadalom

Mindenre odafigyelnek

Tavaly nyáron a pálinkafőzők örülhettek, mert az új kormány az első intézkedési között egyből rájuk gondolt, és visszaadta nekik a pálinkafőzés szabadságát. A Kormányunk és Pártunk szemét, figyelmét nem kerülheti el semmi, ha úgy látják, ha valahol ebben az országban…

Címkék: fidesz válság abszurd

Ismét hülyének néztek minket

Tarlós István március 2-án jelentette be, hogy az egyik, még név nélküli budapesti teret Elvis Presley-ről kívánják elnevezni, és "kérjük, hogy szavazataikkal segítsék a város vezetőit és döntéshozóit abban, hogy eldönthessék; a jövőben Budapest mely közterülete…

Címkék: budapest tarlós pofátlan

Egészségügy: Szócska Miklóstól a nővérekig

Kicsit sajnálom Szócska Miklóst, az egészségügyért felelős államtitkárt. Jó fejű, értelmes politikusnak tűnik, nem beszél össze-vissza, nagyobb botrányok sincsenek vele meg a tárcánál, igaz, a mélyben az egészségügy csendben rohad tovább. A Széll Kálmán tervben nem sok…

Címkék: válság egészségügy


süti beállítások módosítása