Skip to content


       Szűrés lista

200 millió forintból ijesztegettek bennünket az IMF-el

2012 októberében IMF-ellenes reklámokat jelentetett meg a kormány, melyre a felhívást, az eredményhirdetést és a szerződéskötést öt nap alatt bonyolított le (és ebben már egy hétvége is is volt), sőt, a hatodik napon maguk a hirdetések is megjelentek. A 200 milliós…

Címkék: reklám imf img közadat

A Nemzeti Konzultáció reklámköltségei

Az előzmények: 2012. májusában jelentette be Orbán Viktor, hogy negyedjére is megkérdezi a népet az úgynevezett nemzeti konzultáció formájában. A kiküldött 16 kérdés azonban nagyon gyengére sikerült. A kérdések 8,2 millió példányban készültek, ennyi levelet és…

Címkék: reklám fidesz kormány konzultáció

Formabontó reklámmal kampányol az egy százalékért a Református Egyház

Május 20-ig lehet leadni a rendelkezést a 1+1% felajánlásáról. (Nyilatkozat itt.) 1%-ot felajánlhatunk civil szervezeteknek (kereső itt), a +1 százalékot pedig valamelyik egyháznak vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a "Nemzeti Tehetség Program…

Címkék: reklám videó társadalom

Ötlettelen kreatívok

Bár jövőre a rá kivetett adó miatt (Zseniális ötlet, dőlni fog a lé az államkasszába! Illetve nem, de erre az eshetőségre nem gondoltak.....) nem nagyon, vagy egyáltalán nem kapunk, azért nézzük meg az üdülési csekk legújabb reklámfilmjét:     Aztán ezt a…

Címkék: reklám

"Romboló hatású" reklám Budapestről

2007 ősze óta fogad vendégeket Budapesten az easyHotel, amely főként a fiatal, nyitott turistákat célozta meg online vírus kampányával. A vírusfilm több magyar videómegosztó oldalra is felkerült, de főleg angol, német, holland és orosz közösségi platformokon folyt a hírverés.…

Címkék: reklám abszurd

Ronaldok és a Bivaly

Mind a 2 Ronaldo-nak (Cristiano Ronaldo és a brazil Ronaldo) van egy szinte teljesen egyforma reklámfilmje, igaz az egyik egy sör reklám (Brahma beer) a másik pedig elektronikia (FUJIXEROXC).  De vajon mindehhez hogy kapcsolódik egy bivaly? A bonusz videó egy "Hogy készült a…

Címkék: reklám sport

Mindent el lehet adni a pekingi olimpiával?

Lassan ébredeznek itthon a reklámguruk, hogy bizony idén lesz egy olimpia Pekingben.Szerintük ezzel mindent el lehet adni, bár a toalettpapír - pekingi olimpia párosítás egy kicsit erősnek tűnik, szóval még számíthatunk egy sor olimpiás reklámkampányra. Ez első fecske meg is…

Címkék: reklám :bizarr

"Melyik Bob háza ?" Formabontó Pepsi-reklám a Super Bowl szünetében

Ilyen reklámot sem láttam még... Nincs alatta semmilyen hang/zene, mert a főszereplők süket-némák. Egy nagy köszönet a Pepsi-nek a bátorságáért, hogy ezt be merték próbálni ! Vajon melyik Bob háza ?

Címkék: reklám

Mi, ketten...együtt vagyunk...

Rubint réka - új kazija intrójában - egy bugyiban próbál meggyőzni minket, hogy milyen jó is lesz vele fogyni, majd fesziteni a strandon. Teszi mindezt olyan tagoltsággal, ahogy mi szoktuk magyarázni a kutyánknak, hogy nem szabad a szőnyegre szarni. Szerencsére nem afektál közben,…

Címkék: reklám kurva hülyepicsa rubintréka

REARC vagyis RE-ARC

A REARC egy ellen ARC óriásplakátverseny, mivel az ARC színvonala évről-évre süllyed és nem igazán mernek (?) már kirakni igazán elgondolkodtató plakátokat. Az idei kiállításon talán ha három jó plakát volt jó ... Íme néhány (rákattintva bejön nagyban) : 4 fős…

Címkék: média reklám


süti beállítások módosítása