Skip to content


       Szűrés lista

Kormányzati kezességgel 3,1 milliárd hitel a magyarfocinak

A kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat az Advertum Kft., amely az összegből törleszti a Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet országos médiarendszer kiépítésére. Ha a hitelt 15 év alatt nem tudja visszafizetni - fizet az állam.

A 103 millió(!) forintos jegyzett tőkéjű Advertum regionális televíziós és rádiós csatornákat üzemeltet Kelet-Magyarországon, valamint birtokolja a Média 1 című hetilapot. A kft. megszerezte az NB I-es Diósgyőr és Nyíregyháza vagyonértékű jogait.

Az Advertum Kft. egyik tulajdonosa  egy nyíregyházi vállalkozó, Sziky Gyula.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megkerülhetetlen vállalkozóinak egyike, vagyonát milliárdosra becsülik. A neve fölbukkant a Kaya Ibrahim-ügyben és üzleti kapcsolatokat ápolt Wappler Lászlóval, akit Szlávy Bulcsú, a "Balaton királya" meggyilkolásával vádolnak. A Magyar Nemzet szerint kifejezetten baráti viszonyt ápol Veres János pénzügyminiszterrel. (Sziky többségi tulajdonosa a Nyíregyházi Spartacus FC-nek, amellyel a nyíregyházi önkormányzat hároméves megállapodást kötött. 2008-ban a klubot az önkormányzat százmillió forinttal támogatja, az utánpótláscsapatokat pedig az önkormányzati alapítású Nyírsuli Kht. indítja.)

Nyíregyháza, Veres János, Pénzügyminisztérium ... biztos csak véletlen egybeesés.

"Az APEH heteken belül inkasszót nyújtott volna be az adóssággal szemben, amely néhány klub esetében a 170 millió forintot is elérte volna. Ennek ellenére egészen mostanáig senki nem tett semmit" - indokolta a tranzakció szükségességét Klausmann Viktor, az Advertum Kft. képviselője. (Igen, a Szerencsekerekes Klauszmann. Kicsi a világ.)
"A Pénzügyminisztérium szóvivője a Magyar Nemzetnek elismerte, hogy az állam valószínűleg rossz üzletet kötött, de arra hivatkozott, "kényszerhelyzetben" voltak. Bár ezt nem részletezte az illetékes minisztérium, a kormány valószínűleg nem akarta vállalni a botrányt, hogy NB 1-es klubok csődölnek be sorra."

A felvett hitelből 3,1 milliárdot azok a klubok kapnak meg, akik korábbi hiteleiket nem tudták törleszteni és közteher elmaradásuk van.

Aha ... nincs "igyenebéd", mi?

Kit érdekel, hogy "Újpest Kft." vagy "Fehérvár Kft." becsődöl, mert nem fizeti az adókat vagy a TB-ét? Magáncégekről beszélünk...kapitalizmus van, vagy mifene.
Tehát az állam már most elismeri, hogy rossz üzletet kötöttek. Királyság. Vajon visszafizetik 15 éven belül az adósságot? Ha nem, akkor ugrott 3 milliárd közpénz? Ha én nem adom fel határidőre a kitöltött adóbevallást, automatikusan kapom a 200 000 ft-os bírságot A futball káeftékre más (puhább) szabályok vonatkoznak? Például Tisza Tibi (UTE) után nem kell befizetni a járulékokat?

Tegyük fel (elméleti szinten) Tisza Tibi havi bruttó 800 000 ft-os fizetésért "dolgozik".
(2006-ban Debrecenben bruttó 1 millió volt az alapbér, érthető, miért titkosak a hazai focis bérek ....)
No, Tibi a bruttó 800 000-ből kézhez kap 393 290 ft-ot, a kft.-nek pedig be kell fizetni az államnak 676 660 ft-ot. (Itt ki lehet számolni más bérrel is.) Vajon ezt a összeget mind a 22 játékos után befizeti minden futball klub minden hónapban? Ha nem fizetik be, akkor időről-időre az APEH elengedi a tartozást, vagy az állam kifizeti. MIÉRT IS???



És ha becsődöl pár klubb? Legalább eljönne a tisztulás végre ... Ha csak 10 csapat marad az élvonalban, akkor csak 10 marad. Ha 6, akkor csak 6. És? Maffia az egész. 20 éve lopják ki a pénzt a nagyar futballból, és jóízűen röhögnek rajtunk ....

Ami még érdekes: vajon az Advertum Kft-nek mi ebben az üzlet?

Advertum a médiahálózatot elsősorban sportmarketing célokra hozná létre, mert a marketingjogokat úgy lehet hatékonyan értékesíteni, ha több labdarúgócsapat összefog. A mérkőzések felvételeinek értékesítéséből az Advertum is részesedni kíván.
Vagyis olyan klubbnak is át kellene adni a saját marketingjogát az Advertumnak, akinek semmilyen tartozása sincs .... Okos, ügyes. Magyaros.

Címkék: közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr69499353

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DArchAngel 2008.06.03. 10:06:14

Dehogynem. Sok mindenkinek jár ingyenebéd ebben az országban. Barátoknak, haveroknak csak úgy, jófejségből, az ingyenélő szavazógépeknek meg a hatalom megtartásáért.
Elkeserítő.
Még csodálkoznak, hogy akinek van esze, és nem olyan hülye "hazafi", mint én, takarodik innen, vissza se néz...

ex-Zep 2008.06.03. 10:17:33

Mondjátok már meg nekem, hogy ki a faszt érdekel a magyar foci agóniája! Van pár ezer szerencsétlen aki kijár a meccsekre, oszt ennyi.
Akkor hogy röpködhetnek itt milliárdok?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.06.03. 11:06:22

Bezzeg a szociális kiadások szúrják a Veres úr s néhányak szemét. Ja hogy azt is szét kellene osztani a haveroknak??
Minden kormányzat lop. Mindenhol a világban. De ami itt folyik az nyíltszíni rablás. Nem is titkolóznak.
Elkeserítő

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.03. 11:23:21

Noname Cowboy

Minden idők legfelháborítóbb dolga, ha az APEH elengedi egy fociklubb köztartozásást. Ezzel aztán faszán rá lehet szorítani őket a rendes járulékfizetésre....

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.06.03. 11:26:57

A franc esne beléjük. Már megint közérdek a foci?

DArchAngel 2008.06.03. 11:39:59

A köz én is vagyok, engem nem érdekel.
Akit érdekel, az fizessen érte. De az ne, akit nem érdekel...

Dr Kangörény 2008.06.03. 11:45:53

Na, azt hiszem ez az a téma, ahol nem lesz ellenvélemény.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.06.03. 11:47:14

Érdekes. Én annak örülök, hogy a Fradinak nem egyszerűsítették le ennyire a dolgát. Igy legalább megvették jó pénzért és minden esély megvan arra, hogy egy normálisan működő európai csapatot csináljanak belőle mind gazdálkodás, mind színvonal szempontjából.

Takika 2008.06.03. 11:48:08

Engem igazabol az erdekel, hogy miert megint azok a csapatok jarnak rosszul (akik nem kertek a reorganizacios hitelbol), akik normalisan, jol gazdalkodtak. Es megint a rosszul, felelotlenul, kolcsonokbol (es azok elengedesebol) gazdalkodok orulhetnek.

krtek 2008.06.03. 11:53:13

ítipikus magyar mutyi biznic. Pont olyan mint a szarházi politikusoknál a felelősségrevonás hiánya.

A "klubok" (inkább pénzmosodának kéne hívni, mert az igazi funkciója ez. Az hogy pár idióta sportot mímel az ki a francot érdekel, max az a pár másik csapat hőbörgö szakértőt, akinek nincs jobb dolga mint meccseket átkínlódni és pofázni a semmiről) ezekután is nagyíveb toszni fognak a szabálokra (a hülye rendőr is aszongya: a szabál az szabál).

Ilyenkor közügy a foci, amikor nyúlják a lopott pénzt akkor magán üzlet. Okádék.

Mi a faroknak ennyi sportklubb?
Hajnalka! Pont azért, amiért ennyi képviselő kell.

Asidotus 2008.06.03. 11:55:34

A 90-es években hasonló játszódott le a felsőoktatásban is. A vidéki intézmények kigazdálkodták a nehéz időket, a pestiek meg sírtak a haveroknak a minisztériumban, és megkapták puszira a pénzt. Felháborító ez az ország.

krtek 2008.06.03. 12:17:01

A kormányzati kezesség, magyar fordításban: lopjátok el úgy sem lesz semmi következmény. Csak a jattot el ne felejtsétek.

hunkor (törölt) 2008.06.03. 12:17:07

Pártfinanszirozás egyik módja?

Manyizga (törölt) 2008.06.03. 12:19:52

Hihetetlen. Régen meg kéne szüntetni a magyar fociklubok támogatását. Most meg csak úgy kapnak egy valag pénzt?? Nem inkább valami gazdaságélénkítő csomagba kéne fektetni? Hihetetlen, mi mindenre el tudják szórni a pénzt. Fölháborító.

Bakter 2008.06.03. 12:22:56

Oszt tudjátok-e, mi az a 3 milliárd adósság?
Az, amit még a Viktorék adtak a Ligának, hogy az majd meghatározott időpontban visszafizeti azt. Ez az időpont lejárt, a pénz nem lett visszafizetve az államnak. No, ezt akarják valahogy rendezni.
Ezt a magyarfocit pedig lerombolni kellene, sóval beszórni, a művelőit tíz évre becsukni. A romokon kinőne valami jobb is talán idővel.

labi 2008.06.03. 12:23:26

apjuk faxát a béna falábú focistáink támogatásának már!
Vizisportoktól kezdve a 3D íjászatig sikeres sportolóink vannak kilószámra, akiket le se xarnak, saját költségükből lesznek világbajnokok, zek a semmirekellő falábúaknak meg ki van nyalva a segge...

pillez54 2008.06.03. 12:25:57

ha most ez az mlsz-ben arra menne hogy a gyerekeknek legyen normális sportolási lehetőség akkor oké, de kérdés hogy kinek a zsebébe fog ez a pénz vándorolni

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.03. 12:27:45

Tudjátok mi a legtragikusabb az egészben?

Egy sima lakáshitelt vennél fel, 8 millió forintot. Kis millió papír, igazolés, közjegyző,ügyvéd, jelzálog.

A magyar klubbokhoz meg állami kezességgel vágnak hozzá 3,1 milliárdot, amikor minden JÓZAN ember tudja, hogy SOSE fogják visszafizeteni!!!!

arta 2008.06.03. 12:36:29

Rohadt, korrupt állat banda... Viktoréktól Ferencékig. A tetű, gengszter futballmaffiáig. Nincs valahol egy bitófa???

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.06.03. 12:41:39

magyar fotballt tamogatni eleg luzer szokas. A magyar focit hatosagilag kene tiltani, nem enny penzt belepumpalni ebbe a fekete lyukba.

Greo (törölt) 2008.06.03. 12:50:00

én azt nem értem amikor a fradiról volt szó hogy elengedjenek ilyen tartózást azt bezzeg senki nem vállalta be de ezeknek a puhapöcsü mocskos újpestieknek minden adósságát rendezi az állam a fradival meg baszakodtak bassza meg a parlament

Raka1885 2008.06.03. 12:52:47

A játékosok nem bért kapnak. Egyéni vállalkozók!

Greo (törölt) 2008.06.03. 12:55:31

Raka1885:

hát te nem vagy normális.majd jutalékban fociznak szerinted.okos.
hidd ezt élj ebben a hittben.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.03. 12:55:36

Raka1885

Minimálbéresek ? :)

oTTo$$ 2008.06.03. 14:12:16

errol nem lehet nepszavazast kezdemneyezni???
ez legalabb ertelmes lenne!

Bakter 2008.06.03. 14:22:39

Aha, népszavazás. Amivel elköltenél ugyanannyit, mint amiről szó van. Valóban értelmes lenne.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.06.05. 16:36:49

Nah végre felünt a FIDESZ-nek, hogy mi zajlik a pénzügyi manőver hátterében.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.05. 23:50:13

Noname Cowboy

Hamarabb kapcsoltam mint a Fidesz :)
Lol ... vagy szánalmas ...:-)

süti beállítások módosítása