Skip to content


       Szűrés lista

A magyar Beavis és Butt-head átszelte a Balatont

Ugye emlékszünk Beavis és Butt-head-re, az MTV két agyatlan rajzfilmfigurájára?

Úgy néz, léteznek még náluk is hülyébbek ... legalább is a hétvégét simán nyerték.

Egy 18 éves ikerpár péntek éjjel át szerettek volna Balatonboglárról jutni az északi parta. Hogy ezzel miért nem vártak reggelig? Ki tudja? Mindegy, ők nem szerették volna "körbevonatozni a Balatont", ezért fogtak egy egy darázs formájú, gumimatrachoz hasonló sporteszközt, beletették a holmijukat, két sporttáskát és egy hátizsákot, és éjszaka elindultak át a tavon.


Nagyobb térképre váltás

Hajnali 3 órakjor riasztották a horgászok a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának zánkai központját, hogy a sötétben kiáltásokat hallanak. VMSZ ábrahámhegyi mentőhajója azonnal a helyszínre indult, s folyamatosan kapcsolatot tartott a parton levő horgászokkal, akik segítettek a segélykiáltások irányát meghatározni. Három óra húsz perckor a mentőegység megtalálta a bajbajutott két fiatalt.

Az ikerpárt a VMSZ mentői a révfülöpi kikötőben juttatták a partra, ahonnan a fiúk
távoztak.


A két idióta összeteheti a 2 kezét, hogy éjszaka a koromsötétben megtalálták őket. Szerintem fel sem fogták, hogy egy hajszál választotta el őket, hogy Darwin-díjra jelöljék őket ...

A vizimentők előtt pedig le a kalappal, hajnal 3-kor, ügyeletben ilyen bravúros mentést véghezvinni ...
A két fiatal pedig minden büntetés nélkül megúszta ... bár végül csak átjutottak az északi partra. Mondjuk, én a mentés teljes költségét kifizettetném velük, és legalább 1 hónapos társadalmi munkára ítélném őket, amit 2009 nyarán a balatoni vizimentőknél ledolgozhatnak.

(a kép csak illusztráció, forrás: vizimentok.hu)

Címkék: idióta

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr63630388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.08.26. 12:12:07

tény, hogy elég nagyfokú idiótizmus kell ahhoz, hogy valaki gumimatraccal akarjon átkelni a Balatonon. én is azt mondom, hogy iszonyat mákjuk volt.
ja, asszem most hétvégén a Dráván is volt valami kenus-baleset. szerencsére azok is megúszták, valami szigetre kivergődtek, és ott találták meg őket a magyar "határrendészeti" szervek...

kwallet 2008.08.26. 12:13:14

hehe en ott dolgoztam aznap ejjel boglaron szoval az elsok kozott rohoghettem a ket balfaszon :DDDD

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.08.26. 12:14:02

Lényeg, hogy SIKERÜLT! Bátraké a szerecsen!
Az átúszást is segítik. Grat fíjugg!

Carnivora (törölt) 2008.08.26. 12:37:44

Miért máskor meg több ezren úsznak ... ők meg matracozók :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.26. 12:42:43

vasy90 2008.08.26. 12:13:14

kérünk több infót a srácokról...:-))

cheega 2008.08.26. 12:44:34

kifizettetes oke, de ezekre barmi munkat bizni?? :))
es ez uton is, mielott szemelyesen:
happy birthday to eric :o)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.26. 13:21:07

Jöttem offolni :D

"A Nemzeti Párt ma megüzente a Cseh Köztársaságban letelepedett cigány közösségnek, hogy hajlandó anyagilag támogatni minden egyes cigány távozását a Cseh Köztársaságból, menjenek bárhová, Indiától Kanadáig" - olvasható abban a közleményben, amely hétfő délután került fel a párt honlapjára. A romák akkor kaphatnak egyirányú ingyenes repülőjegyet, ha előzőleg írásban kötelezik magukat, hogy "2010 végéig nem lépnek a szuverén Cseh Köztársaság területére". A szélsőségesnek tartott Nemzeti Párt korábban azt javasolta, hogy a romakérdést Csehországban az érintetteknek az "indiai őshazába" való kitelepítésével lehetne megoldani.

INkvizítor 2008.08.26. 14:11:42

OFF2 folyt. :)))

"2010 végéig nem lépnek a szuverén Cseh Köztársaság területére"

ez így nem jó! ez egy hosszúra nyúlt vakáció lenne csak! 2100!!! az igen. (bár azért ez is felelőtlenség lenne a dédunokákkal szemben!!)

more 2008.08.26. 14:51:36

es nem zarja ki oket az EU? marmint a cseheket

GatyaPityu 2008.08.26. 14:59:06

Végül is sikerült nekik, tényleg átjutottak a másik partra! :-)
Csak nehogy mások is megpróbálják.

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.26. 15:07:59

eric · vastagbor.blog.hu 2008.08.26. 13:28:50
Isten éltessen, 27 éves eric:)!

Horizont 2008.08.26. 16:08:12

Állítólag meg akarták spórolni a vonatjegyet.
Ezt már kommentelni se lehet mert annyira abszurd...

Horizont 2008.08.26. 16:30:17

eric ma 27 ??
Gratulálok!
Irigylésre méltó évszám :-)

more 2008.08.26. 16:51:46

eric cartman maaaar 27eves??? rohan az ido:))
gratulacio innen messzefoldrol is!

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2008.08.26. 17:33:31

Combi, minek a repjegy, ússzanak át gumimatracon Indiába. Vagy mégse, mert jövőre én is vissza akarok menni, és bőven elég, hogy az összes frissen leszerelt izraeli odajár szívni.

reKorrekt 2008.08.26. 19:19:46

*Combi
Kedvenc náci bajtársam! :)

Kiszámoltam, hogy a kormány ~43 Mrd-os kommunikációs/marketing/reklám/blabla költekezéséből 20.000 családot lehetne Indiába szállítani turista osztájon, az alábbi megosztásban:
- 2 felnőtt
- 4 gyermek
- 1 csecsemő

Ez 140.000 ember. Hmmmnyamm...

reKorrekt 2008.08.26. 19:23:12

Ja, lehet van olcsóbb is, de erre nem sajnálnám xD
A 2 phelps nyomerátor meg nem normális. Horvátban egyszer megpróbáltam elúszni a szemben lévő kis szigetig, ami kb 200 m-re volt. Félúton ki kellett csavarnom egy srác karmaiból a gumikrokodilját, mert majdnem megfulladtam xD és én szín józan voltam!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.08.26. 20:24:05

Tényleg,nem voltak vajon egy csöppet sem ittasak a srácok?!

reKorrekt 2008.08.26. 20:42:50

Ezen elfilóztam én is, miszerint vagy részegek voltak és azért indultak el "darázs alakú" matracokkal, vagy józanok voltak és ezért éjszaka :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.08.26. 21:48:26

De kész csoda, hogy partközelbe értek és meghallották őket. Pár éjjel a hang, főleg vízen, kilométerekre is elmehet

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.08.26. 21:50:09

ennyi erovel mehettek volna vizibiciklivel is...
a ciganydeportot tamogatom, indiaba most ugyis irtjak a keresztenyeket /de ezt nem kell nekik tudni/

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.08.27. 06:56:18

Hát józanul ilyen hülyének lenni nagyon gáz. :)

kwallet 2008.08.27. 12:47:21

sajnos nemtudok tobbet, csak ejjeli or voltam a rendezvenyen, es hallottam ahogy a polgarorok ujsagoljak egymasnak.. :DDDD

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.27. 13:17:00

korrekt 2008.08.26. 19:19:46
Lenáciztál?
Az én nevem ízeltlábú szélsőjobboldali. Jól jegyezd meg :D

felpsz01 2008.10.11. 14:25:32

anyátokat hivjátok nyomerátornak parasztok
én voltam az egyik
és az nem darázs volt hanem egy hernyo
és geci jo volt
már atunk neki nevetis:Boglárka let a neve

reKorrekt 2008.10.11. 16:47:24

Cigány-e vagy?
xD

Asszem erre már nem fogsz tudni válaszolni :(

reKorrekt 2008.10.11. 16:54:01

Na jó, sorry a kiejezésért.
Akkor elmondanád normálisan hogy mi is történt valójában?

Felps02 2008.10.12. 20:42:49

Én meg vagyok a másik és jó buli volt mert ti balfaszok vagytok mi élvzük az életet nem csak otthon verjük a faszunkat.és nem nem vagyunk cigányok csak picsa részegek voltunk.gyökerek

dugessz.nyőőő 2008.10.12. 20:54:42

Csűsztök, mit szopakottok, két izom jó fej ember habár csak az egyiket ismerem, oszt.társam és kurvajó haverom. Szoktunk tolni pucérmaratont is egy igen nagy városban tanulunk. Élvezzük az élete nem a buzi győzikét meg a köcsög sorozatokat nézzük meg kockulunk a gépen. ennnnnyi

reKorrekt 2008.10.13. 08:26:02

Örülök hogy még iskolába jártok, ennek szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint gondolataitok és mondataitok kuszasága. Már ha valóban különálló személyek vagytok, amit azért erősen kétlek...

És hogy felps(xx) kolléga utolsó, nekem címzett levelét is idézzem:
"..a balaton átuszásrol a matracal!!!!!te nyomorék kis geci nekem legaláb van életem nem anyámék nyakán élek te troger.."

lol

Felps02 2008.10.13. 20:15:13

Te aztán kurva okosnak érzed magad.nincs jobb dolgotok mint ide irogatni és olyan emberekröl irni akit nem is ismertek.Az intelektuális irásodal azt akarod sugalni hogy te mien kibaszot okos vagy.De mindegy ha az ember iszik hülyeségeket csinál nekünk ez jutott.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.10.13. 20:36:25

Felps02 2008.10.13. 20:15:13
Én speciel kikapcsolódásként jövök ide "irogatni". Azt nem tudom, hogy korrekt okos-e, de hogy nyelvtanból ötös volt, az tisztán látszik.
"De mindegy ha az ember iszik hülyeségeket csinál nekünk ez jutott. "
Igen, részegen mindenki csinál hülyeségeket, de gumiméhecskével átkelni a Balatonon?! Lol. Ha egy kicsit többet ittatok volna, gyalog is nekivágtok? :)

Felps02 2008.10.14. 18:27:23

Igen gyalog is mentünk volna mivel volt olyan is hogy részegen gyalogoltunk 40km.Engem nem érdekel hogy okos-e de ne irogason faszságokat olyanokrol akiket nem is ismer.És az nem méhecske hanem hernyó.Azon a faszon meg látszik hogy segg nyomorék.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.10.14. 21:02:57

A gyalog nekivágással Jézusra próbáltam utalni, úgy látom, kevés sikerrel, mert "nem jött át".
40 km? Dicséretes, hogy ilyen sportos életmódot folytattok. Vagy akkor is csak a vonatjegyet akartátok megspórolni?
Elnézést kérek, amiért leméhecskéztem a HERNYÓT. (wáháháháhá)
"Azon a faszon meg látszik hogy segg nyomorék. "
Ezt a mondatot sajnos nem tudom értelmezni.

SoulReaver 2008.10.15. 10:50:05

Hát írnék én is, de most csak LOL!!!

SoulReaver 2008.10.15. 13:26:16

A három (vagy egy) fiatal sporttehetség remélem rajta van az agytranszplantációs listán. Neeeeeeeeeem, nem mint donor...

reKorrekt 2008.10.15. 16:07:37

Sosem voltam olyan disznó részeg, hogy akár csak egy tiszavirág életű gondolattól is vezérelve, egy fanedvből készült hernyón átkeljek a halnyálas Balatonon. Vesztes-e vagyok, nem úgy mint te?

A helyes válasz: 5+1

Felps02 2008.10.15. 18:07:50

Szánalmas kis szarháziak vagytok.Csak mondjátok hogy hol laktok és még a szart is kiverjük belöletek.
Nem nem sporoltunk csak olyan kedvünk volt te kis buzi mert hülyeségeket irnak az nem az én dolgom soha nem volt gondom a pénzel és nem is lesz.Gondolom te faszfej még soha nem voltál részeg.KURVA ANYÁTOK

SoulReaver 2008.10.15. 18:14:33

Gondolom a szüleitek nagyon büszkék rátok és az életfelfogásotokra... A szókincsetekről már nem is beszélve... LOL

gurikecske 2008.10.15. 19:03:09

nem kellene az ikreket kibeszélni mert mindenkinek vannak szar döntései én az egyiküket 3 éve ismerem és kurva rendes gyerek úgyhogy nem kell őket fikázni. Ő is olvasta ezt a blogot és nagyon ideges jobb lenne ha nem folytatnátok ezt a témát, mondjuk hiába is beszélek ilyen tetű embereknek mert azok vagytok:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D::D:D::D::D:D:D:D::D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.10.15. 20:44:15

korrekt, ugye a te címedet adjuk meg? :D

reKorrekt 2008.10.15. 21:03:40

Felps02 2008.10.15. 18:07:50

~1000.

reKorrekt 2008.10.15. 21:06:28

Nyugodtan. 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 8.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.10.15. 21:12:16

korrekt, te egy bicikli vagy????????

reKorrekt 2008.10.15. 21:20:26

Szerintem még kicsit balra :) de inkább nem szólok mert én leszek a hülye...

reKorrekt 2008.10.15. 21:22:40

Ja, csak a műhold képen látszik :|

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.10.16. 06:45:48

Hogyhogy nevet változtattál?
Nem Pesten lakom, úgyhogy a gugliban kerestem rá a címre, és a bicikliboltot találtam. Ja, meg most a Komjádi uszodát. Ügyes.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.10.16. 08:23:21

Ha már Beavis & Butt-head:

"I am Cornholio, I need piccata for my bunghole!"

Gondolom felps fiú is ezt mondogatta höhö

"Szánalmas kis szarháziak vagytok.Csak mondjátok hogy hol laktok és még a szart is kiverjük belöletek."

Félek, ha leírnám Stroke-ot kapna az agyad a sok térképlapozgatásban. :(

Felps02 2008.10.16. 14:09:24

Jólvan fiúk bocsi a baromságomért csak felbasztam magam.Énis normális ember vagyok csak más az életszemléletm.És a szüleim büszkék ránk igaz nem ezért,hanem amit másban értem el.De mért osztotok olyan embereket akiket nem ismertek?

reKorrekt 2008.10.16. 14:27:12

Igazad van, de személy szerint nem titeket osztottunk, csak röhögtünk egy jót a dolgon.
Akkor nem számított személyeskedésnek, most viszont már, hogy felbukkantatok, igen. Utólag megkövetek mindenkit :)

reKorrekt 2008.10.16. 14:31:11

"Hogyhogy nevet változtattál?"

Untam már a régit. Nem fejezte ki igazán azt hogy milyen is vagyok itt legbelül, nem hatotta át a személyiségem.

:)

reKorrekt 2008.10.17. 09:12:16

És ebből egy egész kántááányi :(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.10.17. 09:15:15

Azt sajnos nem tudom, mit jelent, de látom, el vagy kenődve miatta. :D

Péter Szakács 2014.02.20. 08:24:23

Bár jó pár év eltelt az első és utolsó komment óta,de mind két srácot ismerem és a barátaim. Fiatalon kicsit bolondabbak voltak mint az "átlag" ezért kicsit mások (voltak) de most tudom hol tartanak és megállják a helyüket a mai napig. Jó gyerekek és jó barátaim mind a mai napig 2005...óta és tovább....

süti beállítások módosítása