Skip to content


       Szűrés lista

Sok jó ember kis helyen is elfér

Tessék, egy kis szombati vidámság:

"Dr. Tábi Tibor gyulai rendőrkapitány elmondta, Sarkadról egy Ladában érkezett a fürdővárosba a későbbi nyolc (!) elkövető, akik többek között dezodorokat, spray-ket, tusfürdőket, testápolókat, valamint konyakot, Unicumot, Jagermeistert, Tokaji furmintot vittek magukkal. A fizetésről valahogy megfeledkezhettek, mert az előkerült 55 ezer 800 forint értékű áruk megvásárlását semmivel sem tudták igazolni.

A kedd délutáni eset után a boltban felszerelt riasztó előbb a vagyonvédelmi szolgálat emberét értesítette, aki nemcsak a rendőröknek szólt, hanem üldözőbe is vette a képzeletbeli „Egy Ladába mennyi ember fér” verseny egyik dobogóesélyes akrobatacsapatát. A kompánia tagjai végül hamarabb kinyúztóztathatták elgyötört tagjaikat, mintsem szerették volna, hazafelé tartva ugyanis a sarkadi rendőrök állították meg a 100 százalékos, rendkívüli kedvezménnyel bevásároló csapatot, akik elismerték a terhükre rótt cselekmény elkövetését. A szabálysértési eljárás keretén belül legfeljebb 100 ezer forintra büntethetők."

Állításuk szerint egymás tevékenységéről mit sem tudva loptak.

forrás: beol.hu

Címkék: vicces

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr47869048

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: etinkum 2009.10.22. 08:12:02

A legcikibb szaloncigányozó kifejezések versenyében az ~ métan állhat a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Gonosz, összekacsintós, igazán mély kispolgári utálat csöng benne. Használói valahogy mindig ugyanarra az ~ra utalnak vele. Persze ha valaki ha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maestro 2009.01.10. 13:24:31

há mink ném tudtúk ázt bíztosúr! de visszávisszük ázonnál, igáz Gázsi?

ehh, magántulajdon cigókáim, magántulajdon.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.10. 13:49:10

Csak nyócan' ültek a tésókáék a Gazsuliban?
Szerintem ennél sokkal többen is beleférnek ám.

De jó a cikk :)

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.10. 13:54:38

Na akkor, az elején:

1. "A fizetésről valahogy megfeledkezhettek, mert az előkerült 55 ezer 800 forint értékű áruk megvásárlását semmivel sem tudták igazolni."

Miért feltételezték, hogy nem fizettek érte? Mert bizonyos etnikum tagjai? RASZZIZMUS 1

2. "hazafelé tartva ugyanis a sarkadi rendőrök állították". Aha, szóval ez szervezett eset volt, valaki direkt provokálta őket, ezáltal csőbe húzva a még szintén nem azonosított hovatartozású egyéneket. RASSZIZUMUS 2

3. A post írója mire akar utalni azzal, hogy nyolcan ültek egy Lada típusú személygépjárműben. Esetleg a szám / autó típusa alapján valamiféle előítélet? RASSZIZMUS 3

4. Miből gondolja ezen komment írója, hogy egy bizonyos etnikum tagjai voltak az elkövetők? RASSZIZMUS 4

Leülök :D

Irónia mód off

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.10. 13:56:47

"3. A post írója mire akar utalni azzal, hogy nyolcan ültek egy Lada típusú személygépjárműben. Esetleg a szám / autó típusa alapján valamiféle előítélet? RASSZIZMUS 3"

Igazad lehet, ugyanis Kolompár Viktória Ármándó most nyilatkozta, hogy létezik 16 személyes Lada is, amit unatkozó milliomosok hajtanak, kilinccsel előre!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.10. 13:58:23

Tuti, hogy nem romákok voltak, kenceficéket loptak. :)

dr.justice 2009.01.10. 13:59:21

Ha egyszerre érkeztek oda, ugyanabból a boltból loptak, egyszerre, együtt távoztak, nagy valószínűséggel megállapítható a szándékegység, így a társtettesség ezért bűncselekményt követtek el, viszont ezért is pénzbüntetés várható.

Csak azt nem értem mi ebben a szenzáció.

epres négercsók 2009.01.10. 14:06:16

@dr.justice: Kolléga, Ön most pojénból, vagy viccen kívül fapofa? De tényleg...

Nem baj, én azért sírva röhögtem rajtatok, csak így tovább :DD

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.10. 14:08:09

Egymás tevékenységéről mit sem tudva... Zseniális. :)

vernon 2009.01.10. 14:10:08

Na és mennyi az átlagéletkoruk? Jogsi, forgalmi rendben volt?
Bár biztos a nagy éhezésben fogytak le annyira hogy 8an is befértek.

dr.justice 2009.01.10. 14:18:39

@epres négercsók:

Nevelési célból írtam le, nem hiszem, hogy mindig poénkodni kellene. Kin röhögtél ?

Horizont 2009.01.10. 14:19:14

Miért nem kérték kölcsön az előző posztban szereplő limuzint? Abba mennyien befértek volna és mennyi szajré befért volna!!

Csillagszemű Juhász 2009.01.10. 14:22:38

ezek még gyökerek is voltak. Hála jogrendszerünk előrehaladásának, mostmár 20.000 ft-ig van szabálysértés. Simán vihettek volna 160.000-ért is cuccot. Főleg, hogy nem is tudtak egymás cselekedeteiről. Én meg nyártól nem ennek az országnak fizetek adót...

Horizont 2009.01.10. 14:25:12

laspalmas csak Te vagy talpon e vidéken? Hát a fiúk hová lettek?
zero, eric? Elfáradtak az első hétben?
Igaz ők dolgoznak, Te meg csak kisbabával vagy otthon:))))

dr.justice 2009.01.10. 14:28:26

@laspalmas:

Ma még nem szexeltem :)

Egyébként nem vagyok mérges.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.10. 14:33:18

Kíváncsian várom, hogy mikor fogalmazzák meg a kegyelmi kérvényüket Sólyom felé.

8 hímnemű elkövető, kb. 50 poronty, sok lesz az a 100e ft. Egyébként egyenként 100e, vagy együtt.

Mert ha együtt, akkor érdemes volna legközelebb még több beduinnak bezsúfolódni a Ladába, így ugyanis többfelé oszlik a bünti, akár rentábilis is lehet a capcara.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.10. 14:34:18

@dr.justice: Hofi szavaival, "Mert mindjárt ott a jobbkeze." :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.10. 14:34:37

@Horizont:
Csak, mi? Te beszélsz 3 után? :))))

@dr.justice:
Akkor megnyugodtam, csak olyan zordan hangzott az a "nevelési cél". :)

dr.justice 2009.01.10. 14:36:09

@koborló:

Két szereplősre gondoltam.

Horizont 2009.01.10. 14:38:03

@laspalmas: azért írtam mert azt soha nem ismerik el, hogy milyen nagy munka otthon lenni:)))
Elfelejtettem idézőjelbe tenni a csakot..

epres négercsók 2009.01.10. 14:41:46

@dr.justice: Ezek az esetek annyira felháborítóak, hogy semmit nem lehet vele csinálni, csak poénkodni rajta.
Az a baj, hogy a Btk kielemzése, rajtunk, jogászokon kívül az itt vidulni vágyók között nem sok embert hat meg. Másképp fogalmazva, felesleges okoskodás. Ezt majd az ügyész is nyilván ismertetni fogja a tárgyaláson (mert ha jól tévedek, az 55 ezer forint már túlmegy a szabálysértési értékhatáron, ergo bűncselekmény).

És ne aggódj, Kolléga, nem téged nevettelek ki. Azon mosolyogtam jókedvvel, amit néhányan leírnak. Pl a Gazsuli-n. Vagy Tarackos Sül iróniáján. Sajnos, a te kommenteddel sokmindent lehet kezdeni, csak megmosolyogni nem. Helye van az ilyen megállapításoknak is, természetesen, de a fentebb jelölt személy szájából, a fentebb jelölt helyszínen. De a potenciális tolvajjelöltek tényleg okuljanak belőle.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.10. 14:55:15

Micsoda furfangos lelemányes Laokoon csapat ez ... 8-an egy Ladában?

"Egymás tevékenységéről mit sem tudva" ?

Hogy lehet ilyen kamut kitalálni ?

Az EREDETI 2009.01.10. 14:58:12

A "Segítő Kéz Asszonygyülekezet" már szervezi is nekik a gyűjtést, nemsokára aláírással is lehet támogatni a felmentési kérelmüket.

Carnivora (törölt) 2009.01.10. 15:03:03

Az MSZP szerint le kellene mondania megyei és helyi önkormányzati képviselői mandátumáról annak a kiskunfélegyházi iskolaigazgatónak, aki az interneten található képek szerint hagyta, hogy egy diákját Adolf Hitler viaszmásával fényképezzék le - mondta Garai István Levente szocialista országgyűlési képviselő szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

EZ MÁR A VÉG?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.10. 15:11:42

zero · vastagbor.blog.hu/ 2009.01.10. 14:55:15
Micsoda furfangos lelemányes Laokoon csapat ez ... 8-an egy Ladában?

"Egymás tevékenységéről mit sem tudva" ?

Hogy lehet ilyen kamut kitalálni ?


Ma Abszurdisztánban nem nehéz :)

Az egyik aszongya majd:
Én csák' á klozetra mentem, mer' meghajtott a varnyúleves!

A másik meg majd azt mondja, hogy
-Jáj há' én a játékosztályon voltam, keserstem válám unikumos játékot.

A harmadik azt, hogy:
-A super 1200 speciálbó' kifogyott az ablaktörlőfolyadék, aszt aszittem a folyékony szappany is jó'

Végül is lehet, hogy nem tudták kinek mire volt épp szüksége, hogy otthon majd nézhesse nyugodtan az LCD-tévét.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.10. 15:13:44

Hoppá, Carnivora beelőzött :D

...és ez a f@szképződmény _törvényekről_szavaz, értitek???

Garai István Levente szamárszex.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.10. 15:15:43

Garai István kakiszex

Most már nem lehet elmenni egy panoptikumba anélkül, hogy ne nézzék az ember NÁCZInak.

Na jöjjön még egy, Garai István szereti seggből szájba.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.10. 15:23:49

Nem értem mi a a baj?
Megengedte egy Fidesz-es (!!!) hogy egy diák (!) a Hitelr viaszbávúval fotózkodjon!

Mi ez ha nem a nyílt, tomboló nácizmus!

Csak aut nem értem, ha így gondolkoznak, miért nem írnak Londonba, hoyg zárják be a panoptikumot?

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.10. 15:46:41

Ha az én tanárom lenne, tuti pofánverném, már elnézést.

A vicc az, hogy az ilyen mehetne Hitler mellé könyvet égetni :S

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.10. 16:34:36

be kell zarni a panoptikumot, azonnal!

fokabacsi 2009.01.10. 16:39:33

A mocskospiszkosnácifasisztarsszista kirekesztögárdistatrockista,megmég elhajló.Orvos már látta ezt az egyedet??? Mert szerintem közveszélyes.De minimum paranoid skizo.

fokabacsi 2009.01.10. 16:42:20

Ki ez a Garai 128 Levente??

wlakos 2009.01.10. 17:07:29

Ha pedig bevezetik a boltokban face kontrollt akkor tudjuk, hogy mi van: rásszízmus! A faj védők jeles képviselői pedig azért tiltakoznak, hogy aránytalanul sokat ellenőrzik a rend éber őrei a cigók által vezetett járgányokat.

mind2 (törölt) 2009.01.10. 17:08:50

háhá, nekem akkor is az alábbi eset tetszik a legjobban, ami arról szól, hogy rostáslakatoskolompár ladával ment KRESZ órára, tudjátok az elméletre ::::)))) A gyerekem mesélte, hogy neki meg az oktatója mesélte :) Na ezt übereljétek ! :)

k9 2009.01.10. 17:11:51

Állításuk szerint egymás tevékenységéről mit sem tudva tulajdonítottak el különböző illatszereket és alkoholos italokat egy gyulai boltból sarkadi lakosok."
____________________________________________

Sarkalatos pont, hogy a bolt nyitva volt, és úgy loptak (mert ekkor egyedileg felelnek, hiába egy kocsival mentek), vagy betörtek. Amennyiben betörtek, úgy nehezen áll meg a szabálysértés.

mind2 (törölt) 2009.01.10. 17:13:01

misikeh !!!! fényképezkedhetek veled ? válladra teszem a kezem és belemosolygunk a lencsébe :::))))

monstress 2009.01.10. 17:43:45

Oké, vissza az eredeti témához:
Jancsibohóc 2009.01.10. 15:11:42
Hogyne tudták volna, kinek mire van szüksége! Nógrádban a Tesco-újságból lehet rendelni az árut - házhozszállítással, de nem ám a Tesco új szolgáltatásaként :)
Gondolom, a "nyolcan egy Gazsuliban" c. mutatvány a költségcsökkentés végett történt.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.01.10. 18:10:23

A rosszakat el kell ítélni, a bűnösek szenvedjenek. Egy mindenkiért, mindenki egyért.

Gyara 2009.01.10. 19:40:45

Ezúton szeretném kérni hogy ne bántsátok szegény Ladát! A Lada igazából rasszista, csak a túlerőben lévő rostonsültmagyarok túszulejtették.
Mivel nekem is Ladám van szeretném ha engem nem cigányoznátok le!
Sőt az autómmal együtt szeretnénk ha re lennénk habilitálva :D:D:D

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.10. 20:56:15

Mi egyszer ültünk be egy ezerkettesbe nyolcan, és majd besz4rtunk - a röhögéstől, mert az egyik gyerek beszólt, hogy "na, leruccanunk Balcsira?". :DD

de csak 400 métert kellett mennünk, mit ne mondjak, halál volt: sofőr + 2 fő az anyósülésen + 3 ember hátul + 2 fő az ölükben.

kérdem én: hogy a rákba tudtak ezek a... gyanúsítottak Sarkadról Gyulára átladázni ilyen körülmények között?? ez kb. 16 km!!

Use Less 2009.01.10. 21:30:33

A híír tv Célpont műsora összefoglalót készített a durvább 2008-as rásszista esetekről.

Felháborító az egész:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=253181

A videók gombnál megtekinthető a 20 perces adás.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.01.10. 22:18:00

OFF:
Gyerünk Balzsay Karesz verd ki a ruszkiból a gázt is:)

irrelevant 2009.01.10. 23:25:01

Örülök, hogy nem lóval közlekedtek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.10. 23:29:28

@Dexter Morgan78:

Van-e kevésbbé érdektelenebb téma mint a magyar "profi" "bunyósok"?

Asidotus 2009.01.11. 00:16:46

Urban legend Egerben, tehát megerősíteni nem tudom, de akár még igaz is lehet:
Egy autóban 6-an utaztak, a rendőrök megállították őket. Srác kiszállt, yard kérdezte, hogy hány személyes az autó, felelte, hogy 5. Hányan ülnek benne? 5-en. (A sofőr a rendőr mellett állt.) Izé, akkor bocs, menjenek tovább. Srác visszaszállt, továbbmentek, és látták, hogy a rendőröknek leesett, és anyáznak rendesen...

Perillustris 2009.01.11. 00:27:05

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): "hogy a rákba tudtak ezek a... gyanúsítottak Sarkadról Gyulára átladázni ilyen körülmények között"

Beleszületnek.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.01.11. 09:10:10

@Nűnű:
Azok lehet mi voltunk :) Csak nálunk a rendőr a hátsó fejtámlát nézte sokadik embernek.

Roxvox 2009.01.11. 15:32:41

@laspalmas:
Fürdés nélkül is lehet "jóillatú" a gádzsi, ehhez kell a spray és egyebek.
A tusfürdő csak tévedés volt, elnézték.

mutant · http://universal.blog.hu 2009.01.11. 20:49:27

Mi egyszer egy Trabiba ültünk 8-an(nem vagyunk putrisok:P) Na,persze,3-an a csomagtartóban ültünk és piáltunk,amíg a haverom hazavezetett 11 km-t:D:D:D

mutant · http://universal.blog.hu 2009.01.11. 20:50:08

u.i: A jó emberek,nem lopnak:P

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.11. 20:51:48

Mi is ültünk már öten Kispolskiban, de nem lopni mentünk, hanem a kocsmából haza. :)

u.i.: irónia :P

majomkutya 2009.01.11. 23:00:57

Jólvanna, mér kell cigányozni?
Ez megélhetési bűnözés: nincs munkájuk szegényeknek, ezért frusztráltak. "valamint konyakot, Unicumot, Jagermeistert, Tokaji furmintot vittek magukkal. A fizetésről valahogy megfeledkezhettek"
Kedves kommentelők! nem kellene leszólni szegényeket. Hát lehet konyak,jéger,unicum meg tokaji nélkül élni?

BonFire 2009.01.12. 03:28:20

Lehet, csak sajnos elég nehéz! :) Egyébként ez a történet teljesen tipikus; szinte semmi meglepő nincsen benne. Megkérdeztem mit sem sejtő, gyanútlan édesanyámat, hogy szerinte milyen emberek mennek előre megfontolt szándékkal lopni nyolcan egy Ladában? És rávágta, hogy cigányok. És ez nem előítélet, hanem tapasztalat. Ő 23 évig, én 3 évig dolgoztam intézetben állami gondozott gyerekekkel, úgyhogy "élmény" van bőven.

Nincs az a jóindulatú ember, aki jó szívvel erre is rá tudná húzni, a "megélhetési bűnözés" címkét. Nem vekni kenyér, meg rúd szalámi volt a szajré, hanem... nos hát tudjuk mi.

Nem akarok itt rinyálni, de általában minden harmadik hónapomat kórházban töltöm a gyógyulás legkisebb reménye nélkül, és bizony nekem 27 000 Ft jövedelmem van, édesanyámnak meg rokkantnyugdíja. Mégis megelégszünk azzal ami van; nem megyünk lopni. Ez nevelés kérdése. Mi egy bizonyos erkölcsi értékrend szerint lettünk nevelve. Apámat sem láttam lopni járni, és anyámat sem. Így természetes, hogy nem járok én sem. Persze, aki így nő fel, hogy ezt látja, számára ez természetes dolog, és nem is fogja sose megérteni, hogy miért vannak ezen mások felháborodva.

Yasashi Tanuki 2009.01.12. 06:53:10

Mekkora lehetett az a bolt, hogy nyolcan egy időben tudtak benne lopni?

Plutonic 2009.01.12. 08:54:50

Ennyire gerincvelői reflex náluk a lopás, hogy egymás tevékenységéről mit sem tudtak???? :)

Gyara 2009.01.12. 11:18:54

@Yasashi Tanuki: ez csak egy kisbolt volt, egymás kezébe adták a kilincset, persze a másik tervéről mit sem tudva..... :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.12. 12:32:39

8-an egy Ladában? Először is gratula :)

Másrészt: erre nem lehetne ráhúzni a bűnszervezetben elkövetett törvényi t(r)ényállást? /csak, hogy többet kapjanak _ RASSZIZMUS5 /

Bűnszervezetben, különösen nagy kárt okozó lopás. Hm? A "jogász-csapat" mit szól ehhez?

derelyegrádi szellem 2009.01.12. 12:46:16

Bűnszövetségben inkább.

De ha abszulta meg se álmodták vóna, hogy ki mi járatban van abban a romaráró zsiguliba akkor aztatat sem lehet megállapotosítani nekijjük.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.12. 21:07:23

@derelyegrádi szellem:

Akkor igencsak furfangosak, hiába próbálják elhitetni az ellenkezőjét. Tudták nagyon jól, mit kell mondani.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.14. 20:40:10

@laspalmas:

Eredetileg is azt akartam leírni, hogy nyilván ügyvéd koma súgott nekik, hogy mit mondjanak.:P

süti beállítások módosítása