Skip to content


       Szűrés lista

Megint a világ szégyene vagyunk - állatkínzás EU-pénzből

Nézem a híreket a svéd tv4 csatornán. A vezető hír a pihebotrány, amely könnyed neve ellenére elég komoly visszhangot keltett az országban. A csatorna tényfeltáró újságírói kiderítették, hogy az oly népszerű pihetermékekbe (ágynemű, ruhaneműk) bizony súlyos állatkínzás árán kerül a puha pihe. A forgatócsoport Magyarországra látogatott, ahol rejtett kamerával felvették, ahogy egy libafarmon az élő libákról tépik ki a pihét - egy állat élettartama alatt akár négyszer is. Az állatokon akár tíz centiméter hosszú sebek keletkeznek a durva bánásmód nyomán. A nagyobb sebeket érzéstelenítés nélkül varrják össze. A megrázó képeket tartalmazó riportfilm egy része itt látható.

A környezet- és állatvédelmet szívügyüknek tekintő svédek között ez a hír - megspékelve a megrázó képekkel, ahogy a tehetetlen állatokból fürge kezekkel tépkedik a pihét a dolgos magyar kezek - hatalmas felhördülést váltott ki. Egy megkérdezett állatorvos szerint a tépéskor érzett fájdalom az ember hajának marokszámra való kitépésével hasonlítható össze. A boltok azonnali hatállyal bevonták a pihét tartalmazó termékeket és a közvélemény teljes bojkottért kiált. 

Hab a tortán, hogy a meglátogatott libafarmokon EU-pénzből tartják fenn az állatkínzó tevékenységet. Ennek kapcsán a svédek szigorúbb ellenőrzést követelnek, mivel az ilyen módszereket tiltja az EU jog, és a svéd politikusok meg akarják akadályozni, hogy a közpénzből törvényellenes tevékenységeket finanszírozzanak.
A Baromfi Terméktanács nem meglepő módon arrogáns, pikírt stílusban kommentálta a történteket: "A Baromfi Terméktanács furcsállja, hogy egy olyan országban emelnek szót a több száz éves magyar hagyomány ellen, ahol nem tenyésztenek libát." 


Tisztelettel tájékoztatom a Baromfi Tanács elnökét, hogy Svédországban a háború, népirtás és kínvallatás sem hagyomány, mégis tiltakoznak ezek ellen. Ráadásul jogos követelés a svéd fogyasztó részéről, hogy ne állatkínzással előállított terméket adjanak el neki. Tetszik tudni, vannak országok, ahol számít az ilyesmi, bár úgy látom, a Baromfi Terméktanács számára az etika és a humánusság ismeretlen fogalmak. Tessék nyugodtan felzárkózni, nem szégyen az így, 2009-ben.

A BT elnöke nem elégedett meg ennyi arcpirító nyilatkozattal, hanem így folytatta: "[Svédország] gazdasági kárai ebben a vonatkozásban nem számottevőek, annak viszont nem örülünk, hogy egy újabb ország áll be abba a sorba, aki rombolja a magyar baromfitartás több évszázados imázsát". 
Bárány László mintha tanulta volna, hogyan kell a legkevésbé korrekt választ megtalálni. Nem érti, hogy nem a gazdasági kár miatt tiltakoznak a derék skandinávok, sőt: a humánusan előállított pihetermékekért alighanem borsosabb árat kell majd fizetniük. De a fogyasztók úgy gondolják, hogy ez megér annyit, hogy nyugodt lelkiismerettel ölthessék magukra kedvenc pihekabátjukat.

És jó volna végre, ha nem védené mindenáron azt a nyomorult imázst, amely, mint látjuk, elég szörnyű dolgokat rejt a felszín alatt. Tessék változtatni az imázson, tessék a modern nyugati normáknak megfelelő termékeket árulni. Ha a Nyugattal szeretnének üzletelni, akkor bizony az állatkínzás már nem fér bele abba a csodálatos imázsba.

Kis színes a végére egy baromfitenyésztő nyilatkozata. Szavai mélységes szakértelemről, humánusságról és állatttani kompetenciáról árulkodnak (not): "Ha nem kopasztjuk meg, akkor a liba nem tud nőni, és szenved. Ezért kopasztjuk meg 6 hetente."
Tiszta szerencse, hogy pár száz éve az ember rájött, hogy a libák évmilliók óta súlyosan szenvednek a tollaik miatt, és puszta állatbaráti szeretetből kitépik az oda nem való tollakat....

A megvizsgált cégek egyike, egy bizonyos Rádai Kft., nem kívánt nyilatkozni a botrány kapcsán. Magyarország pedig ismét elrettentő példaként szerepel a nemzetközi médiában...

Címkék: országimázs állat állatkínzás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr73919248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carnivora (törölt) 2009.02.03. 17:33:06

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Hm ez miképpen vág a témába? Na igen száz milkáért sok párnát adnak ... a cigó gárda elől meg dugjam el a párnákat?

derelyegrádi szellem 2009.02.03. 17:43:07

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

A második hír kapcsán érdemes tudni néhány infot.

A c.g. vezetésével megbízni kívánt Lakatos László (alias "Csinto") egy többszörösen büntett előéletű polgártársunk.

És nem is akármikért került sor bűnösítésére, zsarolás, ilyesmik. Ugyanis ő volt a helyi (györi) "maffia" önjelölt főnöke, aki védelmi pénzt kívánt szedni. Ennek érdekében megvertek üzlettulajdonosokat, üzlethelységeket szétvertek, stb. Aztán megelégelték csinto úr viselt dolgait, és akkor elvitték a rendőrök majd kapott vagy 4 évet.

Társadalmi szerepvállalása sem újkeletű, gyerekének keresztapja nem más mint Száva úr. Aki (rokonaival együtt) köztudottan szintén egy törvénytisztelő, becsületes állampolgár és adófizető.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.03. 17:43:16

@Carnivora: Szeretnék bocsánatodért esedezni, hogy lemaradt az off jelzés :)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.02.03. 17:51:55

Öntsünk morfiumot a libák vizébe a tépés napján meg az azt követő héten, a svéd állatvédőket b*ssza s*ggbe egy rénszarvascsorda, a BT komplett vezérkarát (és preventív célzattal a többi termékvédelmi egyesületét is) pedig írassák be egy kommunikációs tréningre. Ennyi röviden.

molaris 2009.02.03. 17:55:12

Sutka! A Papagáj elmegy a kupiba, és a Kiskacsára akar benevezni. A madam, Tyúkanyó közli, hogy az bizony 500 babérlevél. A papagáj leperkálja a zsugát és elvonulnak. Amikor letelik a kiszabott idő, tyúkanyó felballag, hogy mwegnézze mi van a kupi sztárjával. A szobába lépve azt látja, hogy a Papagáj, beszorítva a sarokba a Kiskacsát, őrjöngve tépi a tollát és kiabál:
_ 500 babérlevél? És még csak pucéron sem láthatlak????:)

Nanehogymá 2009.02.03. 17:59:05

na már megint valami francia vagy spanyol iparágnak szarabbul megy???? vagy éppen van még egy termékünk ami eladható ezért ezt is gyorsan ki kell írtania a konkurenseknek???
Vagy úgy gondolják, hogy a spanyol/francia libát nem tépik??? Na ne baszakodjunk már......
Aki meg a saját küszöbére szarik azzal, hogy a svéd álatvédők pártjára áll....

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.03. 17:59:05

@reconquistador:
en is epp ezt akartam irni!


A film itt is ment a ZDF-en, magam is megdöbentem, mert azt gondoltam, hogy miutan leölik a libat, aztan koppasztjak (nagyanyam ugy csinalta).

Minden esetre csinalhatnak normalisan is, bar gondolom az ott dolgozok szarehugye teljesitmeny berben dolgoznak. Ugy aztan eleg nehez finomkodni.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.03. 18:00:39

(csak zarojelben jegyzem meg, hogy en meg Magyarorszagrol nemet csatornan jot nem hallottam - igaz magyar csatornan sem)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.03. 18:12:08

@laspalmas:
szerintem a talalekonysagunk csak legenda, csak amagayarok terjesztik magukrol

azt nem nevezenem talalkonysagnak. hogy magyar az aki a fogoajton utnad jön be, es elötted megy ki, ez siman pofatlansag

Kartal 2009.02.03. 18:41:44

1. Ne haragudjatok srácok, régóta olvasom a Vastagbőrt, de ez a poszt nagyon nem ide való. Marhára komolytalan.
2. De ha már itt van: a haszonállat attól haszonállat, hogy hasznot hajt. Akinek nem tetszik, az ne egyen húst, ne takarózzon pihepaplannal, tojást se egyen - igazi tyúkabortusz -, de mézet se vegyen magához - szerencsétlen méhek egész éves munkájának gyümölcsét elvenni, micsoda frusztrációt okozhat több milliárd méhnek...
3. Ha következetes akarok lenni, és továbbgondolom a dolgot, akkor növényi eredetű ételek, tárgyak sem szalonképesek, hiszen azért is ölni kell, vagyis a vegetáriánusok is mondjanak le. Mindenről. De ruhát sem gyárthatunk többet, mivel azok is nagyrészt növényi és állati alapanyagokra épülnek.

Nézzük mi marad: egy kis hullott gyümölcs - de CSAK HA NEM KUKACOS -, fotoszintézis, és tumo. Vagyis mindez magyarra fordítva: a hőzöngők nyugodtan fagyjanak meg vagy haljanak éhen. Csak addig hőzöngenek, amíg meg nem éheznek, utána jó a magyar libamáj is.

Másrészről: jó, legyen a libának joga, meg mindene, de amikor pár száz ember utcára kerül az ilyen megélhetési állatvédők miatt, akkor miért nem vizsgálja senki, hogy azoknak a rendesen dolgozó adófizető állampolgároknak TALÁN NINCS JOGUK A NORMÁLIS ÉLETHEZ??? Pár liba jóléte indok százak kirúgásához? Nem, nem indok. A valódi indok tényleg a gazdasági háború, és az, hogy velünk mindent meg lehet tenni. Birka nép, az vagyunk.

Tündér_Lala 2009.02.03. 18:46:19

Én valóban nagy állat barát vagyok. De... Nem túlzás ez a nyugati fejlett gondolkodás,amikor -multkor hallottam- 1 millió dollárt költenek egy partra vetődött bálna megmentésére Amerikában ? Közben pedig kedélyesen átlépik a saját hjléktalanjaikat ? Kicsit visszás ez így - ha nem üzleti fogásról van szó - akkor is.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2009.02.03. 19:03:21

Tépik a libákat? Komolyan? És bibis lesz a kis bőrük? Nils Holgerson tud róla?

Percenként ezrek halnak éhen a világban, kéne már egy kis reality check egy kurva nagy szívlapáttal, hogy végre észheztérjenek az emberek a hangyaszámolás helyett. Majd mikor a mi nyuggereink hullanak tucatszámra és éhséglázadások lesznek, remélem a libákra azért jut majd sebtapasz. Gondolkozzál már!

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2009.02.03. 19:09:36

Szemléletesebben:

Gyermekeink problémái > ... > az országunk problémái > ... 123 millió egyéb probléma ... > a 37346373. számú mezei egér székrekedése > libák nyűgjei

Projectelf 2009.02.03. 19:11:17

Jaj általában tökéletesen egyetértek a vastagbőr cikkekkel de ezzel speciel nem...legalabbis az író álláspontjával, tipikus jaj ne bántsuk szegény állatot (magam is állatbarát vagyok) de holnap megeszem a pecsenyémet meg a libamájat meg a csirkemellet stb. Faluban nőttem fel, többször láttam ilyet és szerintem 1000 más durvább módja van az állatkínzásnak -amit azért követnek el hogy az embereket kiszolgálják valamilyen módon- mint ez. A múltkori etetéses dolog meg az a nyílt gyomrú marhás na az durva volt, de ez...Jó tudom képzeljem magam a liba helyébe stbstb akik ezt írják látogassanak már el egy teljesen átlagos állatfeldolgozó üzembe mert ott se bánnak kezes kézzel az állatokkal.

sjbee 2009.02.03. 19:15:14

Megnéztem a videót, semmi durva állatkinzás nincs benne, sztem kár volt Rékuc pálcát törni az ügy felett. Nem mondom, h jólesik a libáknak, de mindenesetre túl van dramatizálva. Bárány Lászlóról a magam részéről csak jókat tudok mondani, remek szaktekintély, hidd el ebben a témában (ki hinné) nem vagytok egy súlycsoportban. Az, h így reagál teljesen jogos (lefogadom te is felháborodsz ha olvasod e sorokat). Ugyan ki szereti ha beleszólnak a tevékenységébe, az pedig nonszensz h teljesen tudatlanul, viszont én bátorkodom felmenteni magam jelen szituban a tudatlanság alól, ha már kritizállak, később el is mondom miért. A felvetésed a kizárólagosan csak döglött libák tépéséről, hogyis mondjam, szóval egyszerűen ultrahardcore naívitást mutat a részedről, vagy csak álszent vagy egy jó bejegyzés végett. Pár dolgot említenék, amit a humánus (vagy mondhatnám inkább liberális, nem ugyanaz tudom de összemosható itt-ott a 2 fogalom) gondolkodásnak köszönhetünk (szerintem ez a libatépéses dolog felfújása is ilyen): régen ugye a tanárok keze eljárhatott mindenféle következmény nélkül, otthon a szülők ilyenkor gyakran rá is kontráztak a "nevelésre" (sztem ezzel nem is volt különösebben probléma), ám ezt a sok okos modern gondolkodó túl embertelennek titulálta és a gyerekek "védelmében" törvényileg megtiltották a fizikai fenyítést. Meséljem, h ennek mi lett a következménye? Ma ott járunk, h a tanárok félnek a diákoktól, de legalábbis kevés tanár képes kivívni ma már a tekintélyét - erre vágják minden esetben oda, h alkalmatlan a tanár. De mondhatnám a pozití diszkriminációt vagy a személyiségi jogokat, ezek sem előre lendítik társadalmunkat mégha ezt is sulykolják belénk. Amire rá akarok ezzel világítani az az, hogy sokan, sok olyan dolgot véghez vittek már a humanizmus zászlaja alatt, ami teljesen a visszájára sült el, ráadásul - mint sztem jelen esetben is - direkt módon. Magyarán ki akarják csinálni a magyar baromfi ipart, többek között. Én nem tudom, de nem emlékszem olyan magyar ellenpropaganda filmre, ahol mi magyarok más ország valamely iparágát lejárattuk volna. Leszűkítve az állatkínzásra pedig szinte zéró esetről beszélhetünk. Rengetegszer hallottam már a szakmán belül (mezőgazdaság), h magyarországra hatványozottaban érvényesek a szabályok, vagy fogalmazhatnánk úgy, máshol könnyebben és gyakrabban hunynak szemet e szabályok felett.. Úgy látszik most már a médiát is bevetik ellenünk, "ellenünk" mert ezzel nem a libákat védik hanem egy újjabb ágazatot próbálnak a háttérben taccsra tenni, ami erősen befolyásolja a gazdaságunkat is, mégha sokan is is hinnék.
És végül, mielőtt valaki egy szívtelen szadista állatnak gondol, elmondom, h volt már olyan - valóban állatkínzás kategóriájú - dolog, amin konkrétan elsírtam magam mint egy fürdős..., mellesleg simán kivégeztetném az állatkínzókat, de csakis a tényleges állatkínzókat.
/egy agrármérnök - állattenyésztő/

Projectelf 2009.02.03. 19:16:30

Ez van amúgy nagyon régóta és minden más nagyüzemi állattal így bánnak, 5x2 méteres teherkocsiban 25 disznó stb...aki nem bírja az nem megy ilyen helyre dolgozni, nem bírja a vért nem megy orvosnak, nem szeret szenvedni a nyuggerekkel nem megy beteggondozónak ilyen egyszerú. Az éhező 10 kilós gyerekek miért nem címlapsztori?

Tündér_Lala 2009.02.03. 19:19:00

Mondjuk komunikálni viszont lehetne jooban,ügyesebben.Az nem kerül pénzbe.

sjbee 2009.02.03. 19:19:15

helyesen:
"ami erősen befolyásolja a gazdaságunkat is, mégha sokan nem is hinnék."

sjbee 2009.02.03. 19:22:38

pina_csaba , Tündér_Lala, Projectelf egyetértek, minden kommentet nem olvastam, de örülök h többen helyén kezelik ezt az "ügyet".

mind2 (törölt) 2009.02.03. 19:40:29

@Geza: már kétszer visszaolvastam ! Sőt a párommal is elolvastattam. Megnéztem, hogy eddig 700 hsz-ed volt.... egyszerűen HATALMAS !!!!
Vinnyogva röhögtem délután...... még1x KÖSZ ! :)

Carnivora (törölt) 2009.02.03. 20:02:52

National Geographic Wild-on most nézem Új-Zealandon nem lehet otthon disznyót levágni , merhogy az állatkínzás ... bokámat lefosom.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.03. 20:20:17

@reconquistador: na pont a tecsos sonka nem sok disznót látott...

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.02.03. 20:30:42

Ehelyett a post helyett inkább az MSZP-s cigánygárdán kellene rágódni ...

Csillagszemű Juhász 2009.02.03. 20:35:46

A svédek csöndeljenek el az IKEA-val. Gyerekmunka, éhbérért, embertelen körülmények között. Mégse csökken a forgalmuk. A libatollé se fog.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.02.03. 20:37:25

off


ugy tunik - vagy csak en vagyok bena - a borsodonline - boon.hu - osszes hirerol levettek a kommentelhetoseget. erdekes. delutan meg lehetett hozzaszolni. most mar semmihez.

vajon ennek van-e koze ahhoz, hogy a penteki bomba is ott robbant, es onnan indult ki a tuntetes szervezese es a felhaborodas?

csak nem fel a hatalom? cenzura? kommunizmus? mit gondoltok?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.03. 20:48:04

@blogszemle:

Arról írunk ami tetszik:-)

Mellesleg nekem nincs bajom semmiféle "gárdával" ... ez a demokrácia

Carnivora (törölt) 2009.02.03. 20:58:38

@zero:

Cigány gárda régóta van csak még sosem hívták gárdának csak cigány csordának :D kiabálásra rándul ö kapákkal, kaszával , és lincselni szokott, vagy két ilyen cigány gárda veri egymást.

charlie 2009.02.03. 21:28:06

@Kartal: Nos, bármily meglepő, de veganként is lehet élni. Sőt, mielőtt jöttök a fizikai munka ellenérvvel, elég sok ironman, futó (világbajnok, nyertes!) van, aki vegan, vegetariánus. Plusz az a sokmillió hindu, védikus tanításokat követő, stb. ember is végez fizikai munkát.

A zölzdség evés nem azt jeletni, hogy akkor most krumplit meg rizst zabálunk, hanem el kell tekinteni a keleti konyha felé, ahol jóformán csak zöldségeket esznek, és mindezt változatosan, stb.

misc · http://misc.blog.hu 2009.02.03. 21:41:37

állatnak lenni alapvetően nem jó. pech. ez van.

rékuctól sztem nem kellene több cikket olvasnunk a vastagbőrön...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.03. 21:49:43

@SCUMM: amig a postjaim ekkora nézettséget és kommentáradatot generálnak a blognak (köszönet a te kommentedért is), addig szerintem még sokat fogtok olvasni tőlem :o)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.03. 22:12:15

@SCUMM:

Nos, ezt majd mi eldöntjük, rendben?

Carnivora (törölt) 2009.02.03. 22:21:31

@charlie:

Jah lehet , miért ne lehetne? szerzetesek meg nő nélkül élnek ... de mi értelme is van úgy élni?

Keleti konyhát nem nagyon ismered ott kb. mindent megesznek ami életjeleket ad magából ...

Carnivora (törölt) 2009.02.03. 22:30:08

@SCUMM:

Miért ne kéne? :O nő , és érzékenyebb az ilyesmi dolgokra, mikor cukiságokat bántanak csúnya bácsik, ezért szeretjük a őket ... emocionálisak.

sjbee 2009.02.03. 23:00:03

Ha mindenki vega lenne a világon, akkor a vágóállatnak mint olyannak nem lenne értelme ergo pl. a többszáz milliós sertésállomány párezres szintre csökkenne, azok is állatkertekben lennének, vagy még ott sem, mivel a 2 szép szemükért ugye a kutya se tartaná őket. Végülis akkor nem szenvednének. Tovább vive a gondolatot tulajdonképpen ha az összes ember megölné magát, akkor világbéke lenne, hmmm micsoda magvas gondolatok.

luchador 2009.02.03. 23:19:30

Nemtom melyik gazabb, a svedek sokadik ilyen faszsaga, vagy ez a csodalatos Termek Tanacs...

Udv Daniabol

Carnivora (törölt) 2009.02.03. 23:23:46

@luchador:

Elég vicces, hogy a vikingek így elkislányosodtak ...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.03. 23:28:10

vega sosem tudnék lenni, de ha tudok olyan húst választani, amit normális eljárással állitottak elő, akkor azt választom. (pl. szabadon kapirgáló tyúkok)

érdemes még megemliteni a norvég dunnalúd-kolóniákat, ahol az emberek a ludak elhagyott pihéit használják fel és árusitják. A dunnalúd melltollából készült paplanok akár az egymillió forintos árat is elérhetik.
Prémium kategória :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.03. 23:30:00

@Carnivora: gyere elviszlek egy stockholm-helsinki hajóútra ahol a svédek kitombolják magukat hétvégenként... azán utána majd beszélünk elkislányosodásról :D asszem tetszene a dolog :D

the dragon (törölt) · http://rajottem.blog.hu 2009.02.04. 01:21:44

Huhh, az állatkínzóknál talán csak az állatvédőket rühellem jobban. Jól ki kéne cipőzni az összes buzzancsot, akkor talán elkussolnának végre...

molaris 2009.02.04. 07:58:18

@Rékuc:
Csak azért, hogy ne kekeckedésnek tekintsd az előző bejegyzésem, magyarázatul: a dunnaludak -mivel Északon fészkelnek- rengeteg alsó, ún. pehelytollat tépnek ki MAGUKBÓL/RÓL. Ha ugyanezt a műveletet, hozzáértő emberkéz végzi, ugyanúgy nem okoz az állatnak szenvedést. Stimmt?

A háziasított állatok amúgy is átestek egy elkényelmesedési folyamaton. A domesztikáció azzal járt, hogy háziállataink ösztönélete visszafejlődött, és RÁNK hagyják a dolgokat. Ne kelljen már sorolnom a példákat.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.04. 09:23:53

@molaris: nem kekeckedés, személyeskedés volt. De már csak volt.
Lehet, hogy kicsit többet tudok a dunnaludakról, mint te, tehát természetesen az sem volt ismeretlen, hogy magukból tépik ki az értékes pihét, amit aztán a gyűjtők összeszednek a fészkekből. De hogy jön ez a magyar házilúdhoz, amely nem tépi magából, ergo fáj neki, ha a teljes testéből kitépik a tollat (és nem csak a melléből, ahogy a dunnalúd teszi)? A norvég dunnalúdgyűjtőknek eszébe se jut kitépni a tollakat, hanem évszázadok óta gyűjtik és ajnározzák a ludakat, kis kunyhókat épitenek nekik, hogy évről évre visszajárjanak költeni. Úgy fest, nekik megérte.

molaris 2009.02.04. 09:42:15

@Rékuc:
A második felét is el kellett volna olvasnod. Mert azt -mint élénk fantázájú- magam elé képzelve, hogy a vadon élő dunnaludakat kergetik a helybéliek?- a röhögés ráz.

molaris 2009.02.04. 09:45:48

Ps.: egy ilyen bélésű paplan 520000 rénes forint.

százfogú c.zenekar 2009.02.04. 09:48:59

Én annyit mondanék, hogy lehet úgy pofázni, hogy valakinek fogalma sincs az állattartásról, de nagyon az az érzésem, hogy ez csak egy eltúlzott felhajtás a svédek részéről. Csak szenzációkeltés. Én láttam annak idején nagyanyámat, amint kacsát tépett. A lényege, hogy csak a pihét tépjük ki. Ez körülbelül annyira lehet fájdalmas, mintha neked kitépnének egy szál szőrt a kezedről. És egyáltalán nem marokkal tépik. El nem tudom képzelni, hogyan maradhat egy tíz centis vágás, ha csak a pihét tépik...
Másrészről, én mindig úgy láttam, hogy a kacsa szó nélkül tűrte. Szóval, ez úgy baromság, ahogy van. Mindegy.
Rékuc megint melléfogott.

molaris 2009.02.04. 09:55:22

@százfogú c.zenekar:
Minekünk segíteni is kellett. Mi gyerekek fogdostuk össze.

Carnivora (törölt) 2009.02.04. 10:05:20

@Rékuc:

Jó meg Bill Gates kispárnájában lehetnek aranyszálak is ...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.04. 10:07:03

@molaris: dehogyis kergetik. Vigyáznak rá, gondját viselik. Azt a pihét szedik össze, amit már kitépett magából. És hogy ne kelljen az egész szigeten keresgélni a fészkeket, kis házakat épitettek nekik, ahova mint a gólyák, évről évre visszatérnek költeni.
Na.

Carnivora (törölt) 2009.02.04. 10:07:26

@Rékuc:

Az emberállatok nőstényei pediglen gyantával tépik a külső szőrzetüket brrr az milyen fájdalmas lehet

INkvizitor 2009.02.04. 10:22:13

Szavazati jogot, és arányos képviseletet követelek a libáknak!!! MOST!!! (meg hibrid volvókat!!)

menjenek a p...-be hisztis kis köcsögök. a libákat tömik, meg tépikk, ahogyan a disznókat meg vágják. a halakat meg embertelen hálókkal fogják ki, amiután a parton, vagy a fedélzeten meg fulladásos halált szenvednek!!! értitek FULLADÁSOS!!! min mehet át az a szegény halacska míg vissza adja kicsiny lelkét teremtőjének!!!
A kőolajat meg Földanyánk testéből szívják ki ezernyi szúnyog módjára az olajbányászok! (hogy szárítaná le a kezét mindnek az égi fúrótorony őre!!!)
És akkor még nem is meséltem a svédacélról!!! (mondhatni a Földanya csontját vájják ki nap nap után, ezzel megannyi szenedést okozva Neki!)

Carnivora (törölt) 2009.02.04. 10:26:50

@Rékuc:

Pedig létezik ilyen szólni kell a svédeknek biztos jó filmet csinálnának belőle.


Szőr sztorik
A szőrtelenítési terror legkorábbi áldozatai a nők. Szőrös nő nem létezhet, csak egy perverz férfi álmaiban. A nőknél a kiindulás: a tesztoszteron-mentes milói Vénusz. Tovább »
Kérhetjük kozmetikusunktól, de végezhetjük otthon is. Bár fájdalmasabb a borotválásnál, sokkal tartósabb, mivel gyökerestől tépjük ki a szőrszálakat. Hatása akár másfél hónapig is eltarthat, és állítólag hosszú távon alkalmazva ritkul a szőrzet.

lhp.hu/cs_olvas.php?m=29&a=7185&k=33

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.04. 12:28:16

hogy te miket olvasol...
'Ne növekvő holdfázisban szőrteleníts!'

na idáig birtam olvasni, itt lefordultam a székről a röhögéstől.
Nem véletlen nem olvasok női magazinokat...

molaris 2009.02.04. 13:25:11

@Rékuc:
Azért mint az eü.- ben élő, és mint tapasztalt férfi, meg kell jegyeznem, hogy a fennvázolt macera a nők 95%- ánál, bizony jelentősen emeli az orgazmikus élményt. Csak megfelelő hímet kell hozzá találni.:)

molaris 2009.02.04. 13:28:59

@Rékuc:
Most már a vita után. Azért ilyen elmaradottak a skandinávok, mert még mindig azt a hülye gyüjtögető életmódot folytatják.::))::))

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.02.04. 14:05:30

Elég durva ez a "leszarom én a libáákat"-hozzáállás, de juhászkutya legyek, ha ezeknek tisztábbak a szándékaik, mint a négy mancsnak. De igazából a címszereplő EU-pénzek szúrják a szemem, emberek, ébredjünk már föl, milyen EU-pénzek vannak itt, amiket előzőleg nem mi fizettünk oda be? Nem a libatépést tartják fent EU-pénzből, hanem az Eu-ttartják fent - többek között- a libatenyésztők adójából. Taskentben lúdtollat osztogatnak.

belzebubó 2009.02.04. 16:13:22

Most lesz egy müsor a Kossuth Rádióban liba-témában,a svéd riporterrel aki a riportot készitette. Már Brüsszelben tárgyalják ma az ügyet 18 órakor.

belzebubó 2009.02.04. 17:10:35

Kossuth Hangtár 16.30-kor:
A film készitőjével csináltak riportot:

2008.augusztusában vették fel a filmet a riporter állitása szerint. Az ausztrálokat is bojkottáltatta és felvette mit csinálnak a merinó gyapjúval. A riport röviden:
Libatépésről azt mondta,hogy Lengyelo.-ban, Mo-on és Kinában csinálják ezt ő hallotta valahonnan.Ezt mondta:
-Nem szeretnék túl sokat a magyarországi utazásaimról beszélni.Teljes névtelenséget akarok biztositani az informátoraimnak.
-Miért pont Harkakötönybe mentek?
-Nem tudom megmondani,a lényeg,hogy libatépésről van szó.Franciaországban is bemutatták a filmet.

A magyar nagykövetet meghivta tegnap reggel a TV4.
A svédek valóban azt mondták nem tudták,hogy tépik a libákat (b+! ezek nem lehetnek ennyire hülyék).
A telepen 4 éve nem tartanak libát-állitja a Kossuth Rádió riportere.Az EU pénzek a kukoricasilókra kaptak,nem igaz,hogy a libatépésre. A nagykövet is álltja csúsztatások vannak.Bemondták 3 országban csinálnak ilyet,Kina,Lengyelo.,Mo. Hétvégén bemutatják a kinai filmet.EU-ban az élő állatokon elvégzett hasonló müvelet tiltott,2 ország kapott felmentést ez alól Lengyelo.,Mo. Erről sem tudnak a svédek.
Mo-ot ki kell zárni,semmi magyar terméket nem akarnak venni,ilyen leveleket kap a nagykövet.Norvégiában is bemutatták a videót.A nagykövet a honlapokra akar kirakni valami magyarázatot.(sokan fogják olvasni,gondolom...)

Harkakötöny polgármestere azt állitja már nincs is liba a településen. Az EU-s logót vágóképként használtak.Előfordulhat,hogy sérül a bőre,de sebekről beszélni túlzás.

A Kossuth német tudositója szerint az egész Mo. gazdaságát akarják lejáratni,a mondanivaló,hogy a magyar parasztok a legprimitivebbek.Ez a No-ban megjelent riportok alapvető mondanivalója.
Szinte úgy mutatják be a filmeket,mintha Mo. Észak-Korea lenne,ahol titkos kamerával kell felvételeket csinálni.Mintha nem lehetne ezt normális kamerával felvenni.A másik fél nem lett meghallgatva.Csak ugyanazt a filmet mutatják.A forrás a négy mancs. Úgy csinál,mintha segitene.A magyar Mezőgazd.Min. tartott sajtótájékoztatót.Nem volt újságiró igazolványa sem a 4 mancsos embernek.Az RTL köpönyegébe bújva jött,mintha munkatárs lenne,az RTL azt mondta munkatárs.
Amikor a sajtótájékoztatót tartották a magyar Mezőgazdasági Minisztérium kibérelte a termet a 4 mancsos súgta mit kell kérdezni az RTL-eseknek,majd magánelőadást tartott.Zentai Péter a német tudositó szeme előtt súgta a kérdéseket.Zentai véleménye:RTL-t mozgatni hatalmas pénzbe kerül.Meggyőződésem,mondja Zentai,nagy pénzek vannak mögötte.Akik ezt a forrást adják-ez a 4 mancs-üzleti csoportok pénzéből csinálják.Hatalmas pénz van mögötte.Megmondják a tévében melyik láncnál van magyar kacsa,liba ott ne vegyenek,de más országok libamáját lehet venni.Mivel Mo. a leggyengébb láncszem,azért vagyunk a céltábla közepén mondja habzó szájjal Zentai Péter.

Most gyorsan leirtam az interjúk lényegét.
Jó lenne,ha meghallgatnátok ti is az interjút és a másik oldalt is,mert ez igy nagyon egyoldalú.Fent leirtam hol tudtok utánanézni.

Johnny336 2009.02.04. 17:17:04

Rékuc!

Erről írjál felháborodottan, ne a libatépésről:
velvet.hu/sztori/kg090204/

Az ilyeneket én is megkínoznám.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.04. 17:32:23

@belzebubó: a svéd jog szerint még megkérdezni is tilos egy újságírótól, hogy kitől kapta az információit.

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.02.04. 18:01:32

Alapvetően egyetértek, hogy valószínüleg van olyan megoldás is, amely állatkínzás nélkül lehetővé teszi a tollak begyűjtését. Ezt természetesen preferálom, s szívesen fizetek többet a kultúrált módon gyűjtött tollú párnáért.
Azonban ha számolgatunk, ez nem kevés pénzt jelent libánként, nem mindenki tudja megfizetni szerintem, bár nem vagyok otthon a témában annyira, hogy ezt teljes bizonyossággal állítsam.
Azt végképp megemlíteném, hogy figyeljünk oda az üzemi tojó tyúkokra, tápos csibékre, stb. Ha egy fogvatartott, nevelt tyúkot kiraksz az udvarra, fingja nem lesz mi az a kukorica, nem bír majd a lábán állni több órát és a sötétedéssel sem lesz egészen tisztában. Hiába ismeri a magyar is többezer éve a tyúkot, más a bánásmód az üzemben.
Így aztán el tudom képzelni, hogy a lúd sem kivétel... Lehet, hogy nem tartja karban a tollait, s ez visszaveti a fejlődését is. Megintcsak mondom, nem tudom, de megkérdeznék egy hozzáértőt. Valószínüleg aki évek óta ezzel foglalkozik, legalább egy kicsit tudja miről beszél, így alapból nem írnám le amit mond, csak ha utána jártam, hogy mennyi valóságtartalma van annak, amit mondott.
De kövessétek a példámat, vegyetek szivacs kockákat, és csináljatok párnát. Ahhoz nem kell állatkínzás...

sjbee 2009.02.04. 19:27:46

@Rékuc:
Vazze, ez aztán a velős reagálás belzebubó szépen összefoglalt hsz-ére. Kit érdekel, h a svédekre milyen jog vonatkozik!

Visszakanyarodva még egy gondolatmenethez, Rékuc írta:
"A norvég dunnalúdgyűjtőknek eszébe se jut kitépni a tollakat, hanem évszázadok óta gyűjtik és ajnározzák a ludakat, kis kunyhókat épitenek nekik, hogy évről évre visszajárjanak költeni."

Erre molaris:
"Mert azt -mint élénk fantázájú- magam elé képzelve, hogy a vadon élő dunnaludakat kergetik a helybéliek?- a röhögés ráz."

és újra Rékuc kontráz:
"dehogyis kergetik. Vigyáznak rá, gondját viselik. Azt a pihét szedik össze, amit már kitépett magából. És hogy ne kelljen az egész szigeten keresgélni a fészkeket, kis házakat épitettek nekik, ahova mint a gólyák, évről évre visszatérnek költeni.
Na."

Kedves Rékuc, te felvetetted h a norvégoknak eszébe sem jut kitépni a tollakat, molaris pedig cinikusan (de jogosan) megjegyezte, h igencsak kabaréba illő jelenet lenne, amint skandináv embertársaink ott kergetik a vad ludakat a libaházak környékén, te meg újra leírod, h "hát de nem kergetik, pont hogy nem... blabla".

Istenem segíts meg, tarts távol a sátáni személyeskedéstől...

belzebubó 2009.02.04. 19:42:54

@Rékuc: igen,jól ráéreztél,pont ez volt a lényeg a dologban...

Carnivora (törölt) 2009.02.04. 21:40:26

@sjbee:

A norvégok bizonyára kedveskednek a lúdakkal azok meg zsákba viszik házhoz a tollaikat :P

sjbee 2009.02.04. 22:09:42

@Carnivora:
Továbbvive a gondolatot, sztem náluk a libatömés is egészen máshogy zajlik :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.05. 01:07:49

Éljen, éljen, rúgjunk bele még egyet a hazánkba. Nem elég, hogy most mindenki rászállt a magyar libára, hogy még ezt az ágazatot is tönkretegye, mi, magyarok is álljunk be a svédek mögé - akik nyilván a halaikat is úgy fogják hálóval, hogy szenvedés nélkül pusztulnak el -, hadd rohasszuk le a maradék mezőgazdaságunkat is.
(Egyébként meg bocs, ha már korábban leírta volna más is, pár napja nem voltam gépnél, mert beteg vagyok.:-/)

molaris 2009.02.05. 11:55:31

@HZ323F:
Ott az ára fentebb, leírtam: 520 000FT.

molaris 2009.02.05. 11:59:27

@HZ323F:
Szivacsot?- Barátom, itt csak a liba tolláról és nem az életéről volt szó! Te meg megölöd a szivacsot? Vagy műszivacs? Hol van a környezettudatosság, az eü. előnyök?

Pénzről szól ez, nagy pénzről. Billerbeckék invesztáltak egy kicsit, a hülyék meg rákapnak.

Vladimir Harkonnen 2009.02.05. 22:17:49

@charlie: Ez a film a Halál ezer arca (Face of death), és több más 30 évesnél régebbi filmből van összeollózva. Pedig a fent említett filmekben is van egy csomó még régebbi jelenet, amit máshonnan loptak. A mai valóság teljesen más, de a "zöldeknek" mindegy, a lényeg az elrettentés!
Biztosan ma sem mindenki tökéletes, de azért ez eléggé sarkított.

charlie 2009.02.06. 08:45:04

@Vladimir Harkonnen: nem olyan más 8legalábbis mon). jártam többször téeszekben, és nem voltak hűde sokkal jobbak a viszonyok.

a tehenek szarban álltak, a disznók dettó, minimális helyre összezsúfolva.

aztán a magyar gazdák meg csodálkoznak ,hogy csődbe mennek, hát kinek kell ilyen termék?

és a vágóhidak se lettek annyival jobbak, mint az ember várná.

mg mindig igaz, hogyha a vágóhidaknak üveg falai lennének nagyon sok ember lenne vegetáriánus.

Geza 2009.02.06. 11:02:46

@charlie:
Ha a vágóhidaknak üveg falai lennének, sokkal kevesebb ember lenne finnyás és több lenne őszinte magához. Aki nem tudna szembenézni azzal a ténnyel, hogy mindenevők vagyunk, az vagy bevállalná az egyoldalú táplálkozás hiánybetegségeit, vagy megkapná őket bevállalás nélkül is.

Aranyos dolog a nyuszi (musz-musz kis szőrmók, édibédi üngyülücukorfalat) és finom dolog a nyúl (paprikásnak nokedlivel, savanyúsággal, pici tejföl a tetejére, ízlés szerint).
A kettő között az a kapcsolat, hogy a kis muszmusz szőrmókot anyu tarkón húzza a konyhakés fokával, kb. tizenötször akkora lendületet belevive, mint amit a csigolyák kibírnak, így a nyuszmusz kb. olyan gyorsan elveszíti a kapcsolatát a világgal, mint az ember, ha egy ágyúgolyó leviszi a fejét. Nem szenved, mert egyszer csak egy tizedmásodperc alatt -hopp- szétugrottak a szomatikus idegek, beleértve az érzékelőket is, és így már nincs mivel. A gerincvelőben záródó szabályozókörök még próbálnak izomfeszülési egyensúlyokat fenntartani, ezért rángatózik még egy kicsit a tetem, de mivel a légzés nem automatikus, ez rövidesen leáll.
Ekkor anyu szépen kiengedi a tetemből a vért, pár nyisszantással kifordítja a bundájából, a belsőségeket megkapja Bodri kutya (aki nem gondolkozik a vegetáriánus életen, pedig végtelenül jóindulatú és kedves lélek), a hús pedig megy a konyhába, ahonnan nemsokára a sülő pörkölt ínycsiklandó illata tölti be az udvart.

Nomármost, nem venni tudomást a fenti folyamatról szerintem nem más, mint önmagunk hülyítése, némi álszenteskedéssel fűszerezve, és sokan ezen tények tudomásul vétele elől menekülnek a vegetárizmusba.

Ehhez persze még hozzá kell tenni, hogy könnyű úgy vegásnak lenni, hogy az ember nem végez kemény fizikai munkát (amihez energia is kell) ill. 'táplálkozáskiegészítő készítmények' formájában rendelkezésére áll az összes olyan anyag, ami az életünkhöz szükséges és csak húsból nyerhetjük ki.
Ha minden ember átállna vegásnak, mind egy szálig éhen halnánk (a fizikai dolgozók meg a túlterheléstől), ezért aztán álságosnak tartom, amikor egynémely dudvafaló etikusabbnak vagy felsőbbrendűen táplálkozónak tartja magát, és finnyáskodva szólja le a húsevőket.

charlie 2009.02.06. 11:25:06

@Geza: gondoltam, hogy előhozd a fizikai munkát, a húszabálóknak ez mindig egy komoly érv.

ellenérv: egy halom ironman, futú stb van aki vega (sőt, vegan is van). én nem mondanám, hogy ők nem fejtenek ki sok energiát.

aztán ott a sokmillió hindu indiában, aki nem eszik húst. a te teóriád szerint már rég ki kellett volna halniuk, mégse teszik. aztán ott is előfordul a fizikai munka dögivel.

ésszerű, változatos táplálkozással nem fog kialakulni hiánybetegség. lehet, hogy kell egy kis idő a szervezetednek, amig hozzászokik, de utána már minden jó lesz.

a főemlősök sem igen esznek húst, alapvetően növényevők.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.02.07. 23:23:21

"Ráadásul jogos követelés a svéd fogyasztó részéről, hogy ne állatkínzással előállított terméket adjanak el neki."

Ez a követelés jogosan állná meg a helyét, ha ezek a fogyasztók nem vásárolnának állatkísérlettel előállított kozmetikai termékeket, nem viselnének szőrmét, nem mennének KFC-be, McDonalds-ba, Burger King-be zabálni (abszolút nagyüzemi, kegyetlen állattartás, telenyomva nyugtatókkal, tömegnövelőkkel), vagy egyáltalán nem ennének húst, ami ugye ráadásul az állat értelmetlen és brutális meggyilkolásával jár. Persze gondolom kicsit nehezebb egy Johnson&Johnson-t betámadni, mint egy hazai baromfitelepet..
Állatvédő vagyok, nincs pihés párnám, nem eszem állatokat, mert nincs hozzá jogom, csak mert kiszolgáltatottak nekünk, embereknek.

Karahun 2010.09.22. 12:08:08

Sziasztok.

Sosem lejárt téma. Charlie teljes mértékben egyetértek veled. Geográfusként kijelenthetem hogy a föld mintegy 1/5-e vegetáriánus. Csak Indiában 700 millió!!! Nos nézzük csak. Az átlag életkor nagyon magas náluk. Mind a férfiak, mind a nők esetében egyaránt. A fizikai munkáról annyit. Az Indiai családokban nem szokatlan dolog hogy a 7 éves fiúgyermekek már dolgoznak. Fizikai munkát persze. Volt szerencsém egy Indiai professzor előadásához még anno a Pécsi Tudományegyetemen. Lenyűgöző volt. Az Indiai ember élet kultúrájáról tartott előadása mind a mai napig elevenen él bennem. Az egészséges táplálkozásnak nem feltétele a húsevés. Ma már tudományos ismeretek is alátámasszák. A másik dolog. Az ember önző, kizsákmányoló életvitele tekintetében bátran kijelenhetjük, hogy húst nem a benne található tápanyagok miatt eszi az ember, hanem az íze miatt. Ez is tény. Teljesen fittyet hányva az általa sokszor hangoztatott a hús kell alapelvre. Ő sem azért eszi ;) Rengetek sportoló ismerősöm van aki vega. Szal semmi alapja a vega nem egészséges feltevésnek. Sőt ;) Arról meg hogy mi a felsőbbrendűség. Fogadjuk el azt a tényt hogy az ember az egyetlen lény a földön, aki háborúzik, képes saját csökönyös elveiért másokat gyilkolni, szüntelenül erőszakoskodni, saját gyermekeit megölni, mások kizsákmányolásából meggazdagodni, üzleti érdekei érdekében teljes földi élettereket elpusztítani a föld színéről, lopni, csalni, hazudni ;) Ergo a mi felsőbbrendű fajunk az ki folyton pusztítja kicsiny bolygónkat. Ha a bolygónk sorsa a megkínzott, az ember kicsinyes érdekei által lemészárolt állatok kezében lenne, ma ugyanolyan szép és tiszta hely lenne mint a föld hajnalán.

Tiszteletem mindenkinek

trojka 2010.09.22. 12:47:43

Azzal kell kezdjem, hogy nagy állat-és természetvédö vagyok, de gyerekkoromban nagyanyám az orrom elött tömte a kacsat, libát, meg tépte a tollukat. Erröl talán annyit, hogy más nagyanya is ezt csinalta falun, mert hizott a kacsa-liba, kellett a dunyhába, párnába a toll. kiváncsi lennék rá, hogy a mostani libamáj, kacsamáj és a toll hova kerul. Legjobb tudomásom szerint nagy százaléka kulföldre. Nálunk már nem divat a tollal tömött paplan, vagy dunyha, párna. (libamájat sem divat annyira enni, az ára miatt) A tépésröl sokat és sokaig lehetne vitatkozni, de nézzuk csak a birkanyírást: ha valaki látott már ilyent, igazolhatja, hogy ott is sérul az állat böre, ezek feluletes sérulések, kárt nem okoznak. Fájdalmat bizonyára. akkor, tessék megnézni a profi ökölvivo mérközeseket...az állatokrol: nem is tudom, hol bunkozták (bunkozzák) még most is nagyszámban a fokákat...erdekes, de ugy tudom, nem Magyarországon..."kutatás" céljábol hol ölik a bálnákat, delfineket...ha jok az értesuléseim, nem a Balatonon...hol psztulnak az állatok ezrével egy-egy olajkatasztrofa után...lehet, hogy nem a Velencei tavon...azért, márol-holnapra ne akarjuk megváltoztatni a világ emberekre vonatkozo szokásait (nem rendjét), mert az visszaut...apropo, megkérdezte valaki, hogy az a libafarm hány asszonynak ad munkalehetöséget...nos, ezen is el kene gondolkodni ...még egy dolog: négy eve befogadtunk egy kobor kutyust, felhizlaltuk, foglalkozunk vele, ezért ö nagyon hálás. Sajnos, láncon kell tartani, mert itt sok a latogato, meg amit elér, igy is szétrágja, tönkre teszi. Ha elszabadul, mégjobban. Nos, az állatorvos a multkor közölte, hogy a láncnak (az uj törvény szerin) tiz méteresnek kell lennie, másként buntetés jár. Sajnos, a lánc nincs tiz meteres, de nem is lehetne, met a porta szelessége nem éri el a tiz metert. Kerdezem, mi lesz a jobb: marad a kb. hét méter, vagy a kutya megy a menhelyre, s ha nem viszi el senki, elaltaják...

arlequin 2010.09.22. 14:00:39

@charlie: annakidején vegáztam vagy fél évet. bár szeretem a húst, de elég keveset eszünk.
na ez nyilván nem túl érdekes... ;-D
de
a főemlősök közül a ragadozóknak elöl van a szemük, nem pedig a fejük két oldalán.
az embernek hol van a szeme?
;-D

Karahun 2010.09.22. 16:10:03

@arlequin: ez nem feltétlenül jelenti azt hogy az ember ragadozó. Mivel mindenevő ;) fogazat, bélrendszer, gyomorsav viszonylagos gyengesége... A döntés a tiéd. Legjobb belátásod alapján táplálkozol. Vagy elveszel annyit a természetből ami szükséges az életben maradásodhoz, sőt ízletes is, vagy választod a másik utat. Húst eszel, és hirdeted a szükségességét. Még akkor is ha mára hiteles tanulmányok igazolják hogy a teljes értékű étrend hús nélkül is lehet tökéletes. Ha egy oroszlán elé hajtasz két "táplálékot", ő a legkönnyebben elejthetőt választja. Ha az ember elé raksz kettőt, ő azt amelyik ízletesebb. Kb ennyi. Itt jön a képbe az ember kapzsi életmódja. A legtöbb ember hangoztatja hogy mit kellene tenni az állatkínzókkal, ám maguk is különbséget tesznek állat és állat között. Ez az ami nem helyes. A földön minden élőlénynek van menedék, és táplálék. Érző lények vagyunk. Hát akkor érezzünk is, ne csak létezzünk.

arlequin 2010.09.22. 18:30:07

@Karahun: még csak nem is mondok neked ellent. mindössze annyit jegyeznék meg:
"az embert nem az fertőzi meg ami a száján bemegy, hanem ami kijön"
és a boldogsághoz képest másodlagos az életkor.

2010.09.22. 19:07:57

@Karahun: Ellenkijelentés: kannibálok is vannak. Nem kell prűdnek lenni, együnk embert, lovat, kutyát, macskát, az ember mindenevő állat, nem valami málé kérődző, mindent meg kell ennie! ;-)

@trojka: Tök igazad van, én nem is értem, mit gondoltak eddiga svédek, hogy kerül a pihe a dunyhájukba? Mókásak ezek az ökohippik, amikor szembesülnek a valósággal, aztán kitalálják az olyan faszságokat, hogy a disznót csak érzéstelenítés után szabad levágni, meg ilyesmi. Hahaha, hülye városiak... régen még a heréléshez sem volt érzéstelenítés, sőt, a juhászok aznap birkahere pörköltöt ettek. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni, a cápának, grizzlimedvének, farkasnak sincs egy szikra lelkifurdalása sem, ha bezabál egy túristát.

picur3ka 2010.09.22. 19:26:51

Nem olvastam vegig, szoval elnezest kerek, ha ismetlek valakit/ket. De a poszt felduhitett.

'Tisztelettel tájékoztatom a Baromfi Tanács elnökét, hogy Svédországban a háború, népirtás és kínvallatás sem hagyomány'

Nem a lofaszt, kerdezd csak meg a finneket errol.

Masreszt, kedves Rekuc, olyan hulye vagy, mint a seggem a temaban. Amit itt latsz, az piaci haboru. A jobb arfekvest kinalo konkurencia lejaratasa. A legaljasabb eszkozokkel, ez az uzleti vilagban nem ritka, ennyi a hir. Sajnalatos, ha az atlag sved allampolgar ennyire buta, hogy ezt beveszi.

Ezen tul, a szakertot ugy kritizalod, mint aki ert hozza. Mennyi libat tenyesztettel egesz pontosan?

Ez a sok, hulye, ontudatos polgar esete, akiket a szocializmus kitermelt. Mindenrol van nagy, kibaszott velemanyuk, fogalmuk semmi.

En kopasztottam es tomtem is libat nem egyszer eletemben. Hogy bizonyos munkahelyeken, a tapasztalatlan kezek, az ipari gyorsasag miatt sebeket okoznak, en nem vitatom, altalaban ez nem tortenik meg. Ilyen egyszeru. Propaganda film.

Mellesleg, szoktal gyantazni? Asszzem, irok az Amnesty Internationalnak akkor rolad. Kb ennyi az ugy, mint egy hajvagas.

Lehet beszelni valami temarol, amit ertesz. Legkozelebb mar a juhokat se lehet megnyirni, mer' valami hulye kitalalja. Igen, mind a ketto jol jar raadasul a kevesebb szorzettel, tollazattal.

Madarakkal ez azt is jelenti tradicionalisan, hogy nem tudnak csakugy elszallni, kerlek. Ilyen komplikalt az elet. A tyukokat nem kopasztottuk, de a szarnyukat megnyirtuk, na, most haljal meg!

Kicsit Karcos 2010.09.22. 19:28:44

@Karahun: bizony, nekem kell a hús. Ha nincs hús az ételemben, akkor éhes maradok. A kedvenc ételem pedig a hús hússal, többféle recept szerint, lehetőleg jó zaftos körettel.

Amikor lezabálok egy májjal és szalonnával töltött oldalast, majd utána kényelmesen hátradőlve elszívok egy cigit, többnyire arra szoktam gondolni, hogy milyen nemes tett volt tőlem, hogy egy rakás oxigént termelő növényt megkíméltem... tudod, hogy egy sima csalamádéhoz hány élőlényt kell lemészárolni? Mert egy féldisznóhoz csak egyet...

trojka 2010.09.22. 19:51:10

@csernaja obca:
söt, az ugyesebb juhászok a fogukkal herélték a disznot...

trojka 2010.09.22. 19:56:08

@csernaja obca: söt, az ugyesebb juhászok (meg amelyiknek volt) a fogukkal végezték a herélést...

2010.09.22. 20:07:24

@trojka: Azok inkább bevállalós juhászok voltak.... ;-) Bár ki mit szeret, a kecskepásztorok a bakkecskét is megrakták, hátulról, a szarvába kapaszkodva.

trojka 2010.09.22. 20:26:34

@csernaja obca:
Magyar Néprajzi Lexikon, talán 2. kötet...a kecskések azok az albánok voltak...ott van, hogy minden kecske szuz, amelyik gyorsabban tud futni,mint a pásztor...

Karahun 2010.09.22. 20:27:39

@arlequin: Boldogság? Hát igen. A Boldogság a lényeg. Pont ez a szép benne. Kevés annyira boldog ember van a földön mint az a 700 millió Hindu akik Indiában élnek ;) De hát én elmondtam amit akartam. Az szerintem meg nem prűdség ha az ember lemond bizonyos élvezetekről, mások vérének hullajtása okán. Én ebben hiszek.

arlequin 2010.09.22. 20:31:14

@Karahun: egyetértek. de ehhez nekem nem kell se hindunak lennem, se indiában, se pedig hinnem. pláne nem lemondani, vagy ellentmondani.
szép dolog ez a vegázás, csak az ahimszá önmagában semmit nem ér a pradzsnyá nélkül.

picur3ka 2010.09.22. 20:35:57

@trojka:

Number 3: ne tartsd lancon, egyaltalan. Komolyan. ha nem elmebeteg, sok javulast fogsz latni a viselkedeseben idovel.

picur3ka 2010.09.22. 20:43:49

@Karahun:

700 000? India nagy resze hindu.

Nem olyan boldogok azert. Sok egyeb hulyevel vannak megaldva.

Ezen tul, mindig tartottak allatokat es fogyasztottak tejtermekfele eteleket, mint tojas es miegymas, szoval nem igazan nem ettek semmi allati termeket es elvoltak jol latva feherjevel.

picur3ka 2010.09.22. 22:31:25

@Karahun:

Hello! A bekezdesrol hallottal mar?

Csak egy otlet, usd meg az 'enter' billentyut gyakrabban.

picur3ka 2010.09.22. 23:01:35

@charlie:

A hinduk sok proteint fogyasztanak tejtermekek es tojas formajaban. Egyebkent teljesen jogos.

fokabacsi 2010.09.23. 07:57:55

Ráérő magukkal mit kezdeni nem tudó egyedek, hülyeségeket beszélnek ! Mégis mit gondoltak, hogy veti le a liba a tollpihéjét??! Gyerekkoromban Anyám is tépte a libákat ! A liba gágogott is ! Igaz "véresen" egyet sem láttam közülük ! Mint ahogy most ,tiszta véresek voltak azok a libák. El tudom képzelni ,hogy ezeket a libákat nem is nálunk videózták !Hazudnak mint a hülye ! Normális állam fellépne ellenük , és szétperelné őket ! Mi miért nem tesszük?? Nincs elég jogász aktatologató, a minisztériumokban?? Szíveskedjenek már az elhájasodott seggüket megmozdítani, és jogi lépéseket tenni !!!!!!!!!!!!!

fokabacsi 2010.09.23. 08:10:14

@trojka: ""söt, az ügyesebb juhászok a fogukkal herélték a disznót... ""
Tévedésben vagy! A disznót a -kanász- (kondás) vette kezelésbe! A juhokat a -juhász- ! A tehenekkel a gulyás foglalkozott ! A lovakat a csikós futtatta !
@Karahun: Te is valami rózsaszín ködben élő égre leső vagy ! Jó lenne, ha leszállnál a földre és nem beszélnél butaságot ! A Nagy "érzékenységedben" az ilyenek mint te , szokták tiltakozásból emberek
megélhetését munkáját tönkre tenni. Te sem találnád fel a kereket !

MOT 2011.03.09. 21:33:06

De tényleg, mit hittek korábban a svédek? Hogy a tollpihe fán terem???

trojka 2011.03.10. 07:44:14

A fokákat humánus modon elaltatják ugye? vagy nem is tudom: lebunkozzák?

trojka 2011.03.10. 07:49:02

@fokabacsi: totál igazad van, ezt valoban elnéztem. ahhoz képest, hogy néprajzos vagyok. kérlek, o Uram, bocsáss meg nekem. A falusi kondát a kondás hajtotta ki, de volt csurhe is, azzal a csurhés foglalkozott. a falusi tehéncsordát a csordás hajtotta a legelöre.

süti beállítások módosítása