Skip to content


       Szűrés lista

Az álommunkahely

Azt hiszem, megtaláltam az év munkahelyét, pedig még csak február közepe van.

Az APEH az a hivatal, amire bizony mindig is szükség lesz, mert sokaknak nem tetszik az állam által rákényszerített fejőstehén -szerep. Amit persze meg lehet érteni, mi is fogcsikorgatva olvassuk a fizetési papírunk "mínusz" rubrikáit. De nekünk nincs esélyünk! A vállakozók viszont próbálkoznak helyettünk is...

Ennek megfelelően az adóhivatalnál nagy a hajtás, hogy meglegyen az évi jutalom, vagyis beszedjék a jogszabályban meghatározott összeget. Legutóbb sikerült, tavaly a költségvetési törvényben előírtnál 41 milliárd forinttal többet harácsoltak, így 16,896 milliárd forintot osztottak szét a 16.500 apehos között. Ráadásul nem csak az irodisták , aktakukacok kaptak pluszpénzt, hanem a karbantartók is! Van-e ennél rendesebb cég?

Azért azt szeretném tudni, hogy a beszedett forintokba Akkad Imad budapesti lakos 5 milliárdja is beleszámít? Meg a mögötte sorakozó 196 cég/magánszemély tartozása a jelentős összegű adóhátralékosok listáján? Azok is? A 39,4 milliárd forint tartozás a hozzácsapott 31,7 milliárd büntetéssel beleszámít a fényes eredménybe, ami jutalmat érdemelt? Aztán majd csak befizetik ezek a becsületes emberek?

Akkad Imadról egyébként bevillan az "Adózók Kartája", annak is az egyes pontja: "Önt állampolgársága alapján sem érheti joghátrány adóügyeiben."  Pipa, a faszi nyerésre áll.

Figyelemre méltó az adóhátralék átlagosan 70-90 % -át kitevő  büntetésnek nevezett "kamat" is. Az uzsora nem büntetendő? Az államnak szabad? Hogy legyen miből jutalmazni?

Persze nem csak a pénz miatt jó apehosnak lenni. A szemét, adókerülő, sunyi bandán le lehet vezetni a feszültséget, az adóellenőr kimutathatja  foga fehérjét. Csesztetheti a Marikát a vegyesboltban, meg a Pista bá't a piacon, hiába no, sok kicsi sokra megy. Ugye a törvény az törvény, az előírt lóvénak meg kell lenni mindenképp, de nem mindenáron. Meleg helyekre nem merészkedik az APEH. Nem volt semmiféle vagyonelkobzás politikusoktól, pedig aztán egy-két képviselő meg a vagyonbevallása megérne egy misét. Szíjjártó, Gyurcsány, Gál, soroljam még? Ugye mindenki látja maga előtt a neveket?

Hát Sztojka Iván képét? A 22 éves, fuxos, audis cigánymaffiózóét? Tőle megkérdezték, miből van a pénz? Eszük ágában sem volt. Most kérte meg őket a rendőrség, hogy ugyan, nézzenek már utána, mert egy csöppet gyanús a vagyonosodása. Az anyja képes volt olyanokat nyilatkozni, hogy "mi egyszerű emberek vagyunk", "Iván szerény fiú", "a rendőrség hazudik, Iván nem büntetett előéletű", "bodzagyűjtésből és vasazásból élünk". Ehhez különösen pofa kellett, gratulálok a mamának.

Kiváncsi vagyok, mit fog találni náluk az Apeh. Vagy inkább arra, ki és mikor találja meg a kiküldött ellenőr maradványait.

Maradjunk annyiban, hogy adóügyben is vannak egyenlők és egyenlőbbek.

Az utóbbiak közé tartozik Gyenesei István is, aki már másodszor adott be poénkodó vagyonnyilatkozatot. Tavalyhoz hasonlóan idén is a "védett műalkotás"-rovatba írta a gyerekeit, unokáit, a szerzés idejéhez  a születési dátumokat, és így tovább, viccesen. Indoklás: "Épp ezért pici humorral többet írtam a vagyonbevallásba, mégpedig azért, hogy vegyük már észre: nem feltétlenül az ékszer, a festmény, a bunda, az autó, a nyaraló az érték, hanem a környezetünkben élő emberek legalább akkora - ha nem nagyobb - értéket kell hogy képviseljenek, mint vagyontárgyaink."

Ha valamelyikőtök a miniszter úrhoz hasonlóan egy fontos, társadalmi célú üzenetet szeretne az adóbevallásában megfogalmazni, ne habozzon. Az Apeh biztos díjazni fogja, az Adózók Kartájának hármas pontja szerint tök rendesek.

"Az adóhatóság az Ön és minden más adózó ügyeiben szakszerűen, udvariasan, segítőkész, korrekt módon és méltányosan jár el. Az adóhatóságok jóindulatúan bírálják el ügyét, ha Ön jóhiszeműen gyakorolta jogait és teljesítette kötelességeit."

 

 

Címkék: adó pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr86937795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.12. 10:32:30

@martonx:

Kiváncsi voltam, kiszúrja-e valaki? Beszédes név...:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 10:33:28

@Tűzvillám:

Tényleg a '89 előtt végzett tanárok miért nem lehetnek agymosottak? Ezek éppen a 40 fölötti kategóriába esnek bele, ennek alapján pedig csak 41 vagy 42 éves lehet az az illető, aki elkerülheti a kiirtást.:P

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.12. 10:35:52

@a szoci még kómában is lop:

Persze a hálás rokonok se csúsztatnak semmit, ugye? Ne nevettess már...

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 10:37:58

"Agymosott vagyok, és még csak nem is tudok róla."

Igen általában így szokott lenni. Mint amikor a hülyeség akarattal és szorgalommal párosul. De legalább nem a ti hibátok. A rendszer maga ilyen. Kicsi még a generációs "rés" ahhoz, hogy a mai csőcselék fiatalokból tanárok válhattak volna (ez csak majd olyan 5-10 év múlva érkező generáció), így viszont csak arra tudok gondolni, a képzésben rontanak el valamit. De elég a főiskolák rektori bagázsára ránézni, egyből mi is jut eszembe? Jéé, ez ugyanaz a fajta, amelyiknek a másik változata éppen kormányoz :S

derelyegrádi szellem 2009.02.12. 10:41:41

Tőgyarcú Barom

Félre ne értsd, szíves látunk itt, de ez egy kultúrhely, itt nem szokás "elsőzni". Te se tedd.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 10:42:14


@Jim Raynor:


majd kiderül


de a sürgősségi vizsgálatkérésnek megvannak az indikációi

kétlem hogy az anya kérése MIATT csináltak CT-t

viszont nem állhat minden egyes beteg felett egy orvos vagy nővér minden percben, hogy azzonal észleleje ha történik valami a beteggel

majd kiderül hogy is volt az egész pontosan

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.12. 10:44:16

Amúgy Akkad Imad mivel hozhatott össze több, mint 2 milliárd adótartozást? Gyrosbüfével?

broafka 2009.02.12. 10:44:32

még csak egy hír ma?
mi történt, lecsukták abszurdisztán összes korrupt, mocsok, arcpirító szemétládáját?
vagy esetleg meghaltam és a mennyországba kerültem? :)

öööö...izé 2009.02.12. 10:45:22

@laspalmas: ha már offtopicolunk (bár a címmel korrelál..álommunkahely)

Akkor trauma: barátom napi átlag 50 ellátás ambulancián: havi 30-50 közötti para

ennél többet hoz EGY műtét, csakhogy: a műtő orvos nagykutya, az első asszisztens (10 év praktizálás alatti orvos általában) meg az anesztes meg nem kap semmit

10 év praxis alatti orvos műtheti azt, akitől vélhetőleg nem lesz para..

Persze az egész azon múlik, hol húzzuk meg a határt: a havi 30-50 e forint is para, az is adómentes jövedelem, tehát illegális, (igaz, hogy ez egy hónapban ellátásonként 30-50 Ft parát jelent, de persze kriminalizálható..)

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 10:45:37

@derelyegrádi szellem:

Kultúrhely :DXD

Tényleg jó blog, csak amikor már sok mindennel értek egyet, úgy érzem, hogy megismétlődik a 2006-os nagy krach, amikor beszoptam a Gyurcsány-féle szocialista maszlagot. Addig a HetiHetes is defasza volt :S

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.12. 10:47:03

@Mj: az a baj, hogy lenne "munkája", ne aggódj! Eljárna előadásokat tartani, meg a faszomsetuggya hol nyomatná a libsi mantrát, és ezért még FIZETNÉNEK is neki...

Különben rosszul tudja bayerzsolti: akitől a pizzát rendeljük (vagy a BigMac-et nagy kólával), az a BÖLCSÉSZ. Ahhoz meg még sokat kellene tanulnia gennyedék_péterkének :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.12. 10:52:11

@broafka:

Mi az, hogy egy hír? Ebben a postban négy hír van csokorba szedve. :)

Tőgyarcú Barom · http://dgulyas.blog.hu/ 2009.02.12. 10:52:50

Kéne csinálnom egy blogot IdősAsszonnyal, mit a véleményetek? :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.12. 10:53:05

Hüpp...hüpp...hüpp...Sztojka trükk...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 10:56:51

@Tarackos Sül:

Én a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanulok, tőlük is szerzem a 4 diplomámat. A generációs résről meg annyit, hogy a bátyám idén lesz 37 éves, édesapám meg éppen 40, édesanyám meg 39 évvel idősebb nálam. Most akkor ezek után minek általánosítani? Egyáltalán milyen jogon?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 10:57:22

@derelyegrádi szellem:

Ezt az elsőzést sose értettem.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 10:58:27

@broafka:

Szerintem lesz még cusis hír, meg kéne jönnie annak az argentin posztnak is.:)

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 10:58:33

@laspalmas:

mert még nem tanultad meg a leckét

egy 3 decis joghurtot

4db 75milisként kell eladni

Jim Raynor 2009.02.12. 10:58:47

@a szoci még kómában is lop:

nah, ha majd kiderül, addig maradj csöndben, kérlek.

egyébként meg ne legyél már ennyire demagóg, senki nem mondta, hogy minden percben doki álljon a beteg mellett. Az viszont elvárható, hogy ha a gyerek már a szemét sem tudja kinyitni, akkor megcsinálják azt a kurva CT-t, MAGUKTÓL, és ne a szülőnek kelljen kierőszakolni.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.12. 10:59:48

@Mj: Ha nem lenne ott az a 4 diplomás duma, megkérdezném, roma vagy?:)))

öööö...izé 2009.02.12. 10:59:57

@Mj: hú, ez úgy hangzik, mint egy példatáros matekházi:)

martonx 2009.02.12. 11:00:11

@laptalan_monitor:

Ez így igaz. De hol van ez a másfél millió Ft a nagyon durván alul kalkulált 20 milliós befizetésemhez?
Nem is mondtam, hogy egy kemoterápia olcsó, csak azt mondtam, hogy a jelenlegi helyzet nagyon durván pazarló. Szerintem.

A feleségem komplikációmentesen szült. Hajnalban vittem be, két éjszakát töltött bent. És kaptunk egy számlát, amit a TB fog kifizetni 300K-ról. Azon ultrahangtól kezdve, újraélesztésig, intenzív osztályig minden volt. Miközben hangsúlyozom komplikáció mentes volt, és én vittem be ételt-italt, vitaminokat, kötszert, MINDENT!

Ezek után ne furcsálljam, hogy az általam befizetett TB, minden évben deficites?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:02:25

@Seduxen:

Én bölcsész vagyok, de maximum itthon sütök olyat, amit még a pizzázóban sem kapsz.:P Azzal mondjuk egyetértek, hogy rohadt sok nálunk a láblógató és az elhelyezkedni nem tudó, mert a rendszernek még mindig a túlképzés jó.:-/
Egyébként az előbbi kommentem egy volt a ritka optimista pillanataim közül.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:05:54

@VonPerez:

Nem, csak nagycsaládos, ötödik gyerek.:P Tudnék mesélni, hogy a nagytesóim milyen körülmények között kellett, hogy nevelkedjenek, pl. 45m2-es Havanna utcai lakótelep, szükséglakás, ahol folyosón van a víz, hasonlók. És mind adózó, tisztességes, 3/4 részben diplomás emberek lettek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:07:43

@Tarackos Sül:

Mármint alanyi jogon? Nem értem pontosan.:-/

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.12. 11:16:30

@Mj: ja, bocs, nem úgy értettem, csak azok a fránya előítéletek :))))

Segítsen Gusztos "úr", szeretnék öntől tanulni. Jó sokat...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.12. 11:17:43

@Tőgyarcú Barom: ő most gondolom a kaccsolatosok faxát szopogatja. vagy ferencünk oltárképe előtt imádkozik: "Mindennapi parizerem' add meg nekem ma!" :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:18:46

@Tarackos Sül:

Márpedig akkor is teljesen önkényesen általánosítasz. Egyrészt a Kádár-rendszerben végzett tanárok is ugyanolyan agymosottak lehetnek - csak más ideológia által -, másrészt a fiatalabbakat is a 40 évesnél idősebb szüleik szocializálták. Önmagában az életkor nem lehet döntő tényező. Egyáltalán, mit nevezel te olyan agymosásnak, ami csak a 40 évesnél fiatalabbakat terhelheti?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:19:59

@Seduxen:

Akkor munkaidő után szépen szedd a sátorfádat, és keresd föl a legközelebbi SZDSZ-székházat, biztos tárt karokkal várnak.;-)

csikósnindzsa 2009.02.12. 11:20:16

á de gonoszak vagytok.

a Sztojkáéknál azért nem volt vagyonosodási vizsgálat, mert nem tartózkodtak a tartózkodási helyükön!

ennyit sem értetek, hülyék?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:21:03

@Tőgyarcú Barom:

Igen, a történelmet is a BTK-n tanítják. Micsoda bűn.:D Lennék inkább fizika-, rajz-, vagy tesitanár, az sokkal előkelőbb.:P

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 11:21:17

@Jim Raynor:

nulla tudással hőbörögtök:


agydaganatok tünetképzésére jellemző, hogy a specifikus neurológiai tünetek viszonylag későn alakulnak ki, hirtelen, és nem mind egyszerre


de olyan jó hogy abszolút nulla tudással rögtön ítélet is születik


ez egy kurvajó ország, itt mindneki agysebész az mlszelnöki poszt mellett

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:21:38

@Seduxen:

És mi lesz a csirkefarháttal?:P

csikósnindzsa 2009.02.12. 11:22:53

@Tőgyarcú Barom:

A "Kolompár Tomésdzserri" óta a te neveden sírtam a legtöbbett...
:D:D:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:23:06

@a szoci még kómában is lop:

Meg történész, jogász, politológus, környezetvédő, informatikus, focista, ésatöbbisatöbbi...:)

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 11:28:10

@a szoci még kómában is lop:

És azt hogy híjják, amikor beviszi a gyereket, és már folyik a nyála és reszket, magán kívül van, de hazaküldik, mert ninc semmi baja? :@

Jim Raynor 2009.02.12. 11:28:15

@a szoci még kómában is lop:

ez biztos így van, mégsem hiszem, hogy azzal a kurva CT-vel várni kell addig, amíg teniszlabda nagyságú daganat nem lesz a gyerek fejében....

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 11:31:51

@Jim Raynor:

Hagyd már, a sok sületlenségét. Minden, paraszolvenciát érintő cikk / post hozzászólásainál megjelenik valami "belsős", aki elkezdi altatni a népet, hogy "nem is úgy van az", meg "nem is gazdagok", "meg ő nem kap". Na ja, lehet hogy csak irigy? Én - és ismerettségi köröm - nem jókedvből mászkálunk orvoshoz, de tartom magam annyira normálisnak, hogy meg tudjam ítélni, amit látok. És kórházakban és orvosi rendelőkben én nem azt látom, hogy csak egy-két csúnya gonosz műveli, a többi pedig szent szűzi ártatlansággal harcol ellene. Maximum sírnak, hogy nekik nem jut elég.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.12. 11:32:20

@Mj: velem kurva rosszul járnának, fogalmazzunk úgy (Pelikán Józsi gátőr után szabadon): "Én ehhez ideológiailag nem vagyok elég képzett!".

Kevésbé virágnyelven: én MINDENNÉL, és MINDENKINÉL jobban rühellem a szadeszt, a szememben ezek nagyobb károkat okoznak ennek a szerencsétlen országnak, mint a tatárjárás-a török uralom-a két Vh-és a 40 év cocializmus EGYÜTT...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.12. 11:33:34

@Mj: az csak vasár- és ünnepnapon!

Úgy mint: Április 4, november 7.

Tőgyarcú Barom · http://dgulyas.blog.hu/ 2009.02.12. 11:34:39

@csikósnindzsa: Merci mon ami. Mit gondolsz indítsak saját blogot IdősAsszonnyal?

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 11:36:21

@Jim Raynor:

amíg nincs specifikus tünet, gyanú, addig nem fogsz

pláne egy gyereket, pláne az agyát

feleslegesen sugarazni


sok hülye

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:37:01

@Seduxen:

:DD

Egyébként nálam még mindig a Kádár-rendszer 33 évnyi butítása van vezető helyen, és csak utána jönnek a szadeszosok.:P

öööö...izé 2009.02.12. 11:37:34

@Tarackos Sül: már bocs, de szerintem ez a normális. Vagy szerinted az a normális, hogy csak egyik nézőpontból lehessen nézni egy történetet?

Ha esetleg nem értetted: mindenki elhiszi, hogy ilyen tapasztalataid vannak, ami sajnálatos, ennek ellenére ha tetszik, ha nem, az éremnek van másik oldala is...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:37:45

@Seduxen:

Elfelejtkeztél március 21-ről, a dicsőséges 133 nap kezdetéről.:P

öööö...izé 2009.02.12. 11:39:13

@Tarackos Sül: mellesleg azt meg kikérem magamnak, hogy irigy lennék a többi orvosra...ha a para miatt mentem volna annak, akkor olyan szakmát választok, amiben van cseszdmeg...

Hír-Mond-O 2009.02.12. 11:39:20

@Tőgyarcú Barom: Ki a faszom az az idős asszony?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:40:10

@öööö...izé:

Pl. az, hogy alig százezres fizetéssel valakitől elfogadni egy borítékot más kategória, mint milliós fizetéssel a szállásköltség és utazási költség után is fölvenni a térítést az adófizetők pénzéből, bemondásra.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:41:43

@Mj:

Javítom magam, alig százezer forintos kezdőfizetéssel könnyen lehet, hogy még borítékot sem adnak neki.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 11:42:05

@öööö...izé:

Azt sosem mondtam, hogy nincs másik oldala. Csak nem a farok csóválja a kutyát, és nem 10% paraszolvencia-buzi orvos van, hanem 90%. A másik mundérvédő hülyézésére már nem is reagálok, valahol a "vér nem válik vízzé" határán van.

És csak szűkebb környezetemből kb. 10 ember nevében beszélhetek. Még jó, hogy megmagyarázzátok, hogy a fekete az valójában fehér.

öööö...izé 2009.02.12. 11:45:07

@Tarackos Sül: ok...a sok sültparaszt meg adja a parát, innentől kezdve az összes beteg meg orvos menjen a picsába, oszt gyorsan megoldjuk a népegészségügyi problémákat is, mindenki Tajgetosz-pozitív lesz, aztán a maradék 100.000 egészséges lakos meg elkezdheti újra benépesíteni a Kárpát -medencét :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:47:01

@öööö...izé:

Plusz maradnak azok, akik nem járnak orvoshoz.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.12. 11:47:39

@Tarackos Sül:

Nem, kérlek alássan, ez pepita, mint a világon a legtöbb dolog.

Jim Raynor 2009.02.12. 11:49:22

@a szoci még kómában is lop:

tanulj már meg olvasni, meg szövegérteni:

"A betegség első jelei 2008 novemberében jelentkeztek Ineznél. Előbb a Bethesda, majd a Madarász utcai kórházba került.

Ott néhány nap után már sem beszélni, sem a szemét kinyitni nem tudta a kislány. A gyereket ekkor is csak az anya kérésére vitték CT vizsgálatra...."

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 11:50:11

@Jim Raynor:

Falra hányt borsó. A kislány a hibás, miért nem nyitotta ki a szemét?

laptalan_monitor 2009.02.12. 11:53:25

@martonx: A másfél millió HUF csak 1 (!) kezelés gyóygszerára!. Ezt ált. 3 hetente meg kell ismételni, és ebben a költségben még nincs benne a kórház egyéb költségei (bérek, rezsi, amortizáció stb). Hidd el hamar összejön a 20-30 millás költés, ha nagyon beteg vagy. A 300k egy általag összeg, ugyan ennyit számláznak ki egy komplikáltabb esetért is (kis túlzással persze) mert az OEP általánosít és nem a tényleges költségeket téríti meg. Ha tényleges költségeket fizetné meg az OEP akkor nem lenne egy kórház sem csődben. Az OEP annál inkább! :)
Ennek ellenére egy véleményen vagyunk, tényleg nem jó a rendszer. SZVSZ ott a hiba:
1. Kevés a tényleges befizető (minimálbéresek...stb)
2. Pazarló gazdálkodás tényleg van: a mutyi itt is ezerrel megy (beszerzések, felújítások, stb)

Jim Raynor 2009.02.12. 12:01:45

@Tarackos Sül:

áhh, ilyen szempontból a dokik tényleg olyanok, mint a politikusok, már ami az egymás fedezését illeti.....mindenki hibás, csak ők nem....

öööö...izé 2009.02.12. 12:03:11

@Tarackos Sül: @Jim Raynor: @a szoci még kómában is lop:

Nincs baj a témával, meg a véleményekkel sem, csak a stílus rossz, meg a forrás, amire hivatkoztok anélkül, hogy bármi konkrét ismeret lenne az ügyről, a Bethesdában történtekről, a Madarász-ban történtekről...

két mondaton megy a vita, meg egy újságírói szokásos kommentálásról...ez nem hír, csak egy információ a teljesség igénye nélkül...

(ld: még az MTI is felvette hírei közé a szerb bosszúállókat, meg a testőrcéges apát...www.urbanlegends.hu/2009/02/10/veszpremi-keseles-sesum-apja-300-arkan-katona/)

belzebubó 2009.02.12. 12:03:24

@öööö...izé: ...csak egészség legyen!...no meg beteg...;-)

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 12:05:44

@Jim Raynor:


te meg szerezz orvosi diplomát


RETROSPEKTÍV TEKINTEV

egy kis fejfájás szédülés hányás is nyilván ennek az agydaganat tünete VOLT - RETROSPEKTÍV TEKINTVE


de ott akkor helyben 2008 novemberében egy gyerknél egy kis fejfájás szédülés akár banális vírusinfekció tünete is lehetett -

ami ugye sokkal valószínűbb, főleg egy gyereknél -

és ezért nem fogja egy gyerekorvos sem bedugni a gyereket a CT-sugárba

te teljesen hülye


egy agytumor - pontos helyétől függően - simán megnőhet pinponglabdányira különösebb specifikus neurológiai tünet, vagy akár komoly roszullét nélkül


a sok agysebész

öööö...izé 2009.02.12. 12:05:49

@Jim Raynor: aham, ez igaz egyébként... de mégis hogy jön ez ide? Ezt melyik kommentemből olvastad ki?

Jim Raynor 2009.02.12. 12:18:23

@a szoci még kómában is lop:

ja, és amikor már beszélni sem tudott, meg a szemét sem tudta kinyitni, akkor mi a faszomra gondoltak, lábtörésre bazmeg?!

ööö...izé: mire gondolsz, mert már elvesztettem a fonalat ....D

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 12:18:43

@a szoci még kómában is lop:

Drágám, és azt mivel magyarázod, hogy a sokadig alkalommal, is csak az anya kérésére vizsgálták meg? Ha hallgat a fajtátokra, akkor most se tudná, mi a baja a gyereknek.

Ebből mosd ki magad, idióta, utána meg folytathatod a száddal!

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 12:19:53

@Jim Raynor:

Látod, ezért mondtam, hogy mehetnek a darálóba. Puszta úri jókedvből én sem pocsékolnám a töltényt ilyen kutyákra :s

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 12:20:20

@Jim Raynor:


verd a nyálad tovább

se a betegségről magáról, se a konkrét eseményekről nincs fogalmad

de szád már véres


szar vagy

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.12. 12:25:15

"se a betegségről magáról, se a konkrét eseményekről nincs fogalmad"

Persze hogy nincs, hiszen nem orvos. Ez nem is baj.

De az orvosoknak se, és ez annál inkább.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 12:26:59

@Tarackos Sül:

"a sokadig alkalommal, is csak az anya kérésére vizsgálták meg"

ebben így egyáltalán nem vagyok biztos: mint mondtam,

1. a tünetek hirtelen és váratlanul jelentkeznek

2. nem állhat minden pillanatban minden páciens felett egy orvos vagy nővér - ha meg ott van vele a hozzátartozó még talán zavarna is - szóval teljesen normalis, hogy ha az anyuka észrevesz valamit, szól


persze ezt meg lehet úgy fogalmazni, hogy az anyukának kellett kikönyörögnie a viszgálatot - jobabn is hangzik, nagyobb a "hír"


a magyar csőcseléktársadalom meg vevő arra, ha
"4 autós"
"olyan háza van mint a parlament"
"90%a gennyes"
orvosok fikázására

Jim Raynor 2009.02.12. 12:28:42

@a szoci még kómában is lop:

neked mennyivel van több fogalmad, te szerencsétlen?

egyébként meg, engem igenis felháborít a trehányság, különösen ha orvosok csinálják.....ha téged nem, akkor csak remélni tudom, hogy nem az egészségügyben dolgozol.....

p.s.: eddig akármelyik témához szóltál hozzá, mindig csak ugyanazokat a faszságaidat szajkóztad.....

Tőgyarcú Barom · http://dgulyas.blog.hu/ 2009.02.12. 12:28:50

@Mj: Nem kell úgy telenyomni a nacit. A B-kar se rosszabb mint a 8 általános.

öööö...izé 2009.02.12. 12:29:21

@Jim Raynor: a fedezésre...bár ez így kétértelmű erősen:)

hát én lassan csomagolok 2009.02.12. 12:33:41

@a szoci még kómában is lop:

te meg kitűnően illusztrálod a pökhendi hozzászólásoddal a mentalitásukat.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 12:35:00

@Jim Raynor:

viszont a te szád már a vita elejétől fogva véres

Véraláfutás 2009.02.12. 12:35:05

Egy kollégámat a héten műtötték. Mi volt az első, mielőtt bement a korházba, azt érdeklőtte mennyi jattot adjon a dokinak...

Jim Raynor 2009.02.12. 12:38:48

@öööö...izé:

ja, hát kétértelmű, bár milyen jó lenne, ha egymást baszogatnák, és nem minket....

nem a te kommentedhez kötődött, csak a dokis történet kapcsán eszembe jutott, hogy nyilván majd itt is kihozzák, hogy a dokik nem hibáztak, majd megállapítja a "szakértő" hogy legfeljebb "diagnosztikai tévedés" történt, ami az egészségügy szokásos kockázata....

a felelősség elhárításában a dokik méltó párjai a politikusoknak....

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 12:39:08

@Véraláfutás:

azt érdeklőtte mennyi jattot adjon a dokinak


és miért ezzel kezdik a betegek?

ki mondta neki hogy adni kell


GONDOLOM NEM AZ ORVOS

akkor meg?

miéert ilyen balfasz?

Jim Raynor 2009.02.12. 12:42:59

@a szoci még kómában is lop:

mondjuk elég hozzá, hogy egyszer nem adsz jattot a dokinak, aki persze "véletlenül" pont a te kezelésedet bassza el, + szarik a fejedre, akkor többször nem fogod megkockáztani....

azt meg még dokitól nem hallottam, hogy "hova gondol, tegye el azt a borítékot, nem fogadhatom el.."

laptalan_monitor 2009.02.12. 12:43:29

Az egészségügy - orvostudomány olyan mint a foci! Mindenki qrvára ért hozzá! :)

Nem akarok senkit védeni se vádolni, de SZVSZ az nyilvánvaló, hogy a médiában egy tudatos EÜ szak-személyzet elleni hergelés folyik. Addig sem a finanszírozási gondokról beszélnek. Összeesküvés off.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 12:45:25



én még sehol nem láttam kiírva,

hogy ellátás után a hálapénz kötelező

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.12. 12:45:47

igaza van a minisztenek, mert a gyerek legalabb annyi zset vesz le mint egy bunda, vagy egy mütargy, hanem többet, es ha vegre valami hasznat is latnam, fogja magat es megnösül, nem latok töle egy vasat sem.

A következö az lesz, hogy a gyerek utan is kell vagyon adot fizetni, mert aki gyereket tart, plane meg tanitatja is akkor dupla erteken.

a szoclib még kómában is lop 2009.02.12. 12:48:10

@Jim Raynor:

már bocsánat

ARRÓL NEM AZ ORVOS TEHET,
hogy te mit FELTÉTELEZEL azzal kapcsolatban, hogy ha nem adsz pénzt nem lát el legközelebb rendesen

hát én lassan csomagolok 2009.02.12. 13:03:26

@a szoci még kómában is lop:

arról viszont már igen, ha nem műt meg, ha nem fizetsz.

MeeCee 2009.02.12. 13:05:55

@a szoci még kómában is lop:

Tessék a tűzoltó utcai gyerekklinika onkológiai osztályán kezelt gyerekek szüleit végigkérdezni. Mindenkinek lesz egy ilyen, vagy hasonló története arról, hogyan bagatellizálták el a gyerek agydaganatát a bethesda, madarász u., heim pál és egyéb helyeken. Persze, az orvos a gyerek fejébe nem láthat, de a tünetekre odafigyelni sem árt néha. Főleg, h az ilyen agydaganatok első tünete lehet a vírusinfekcióhoz hasonló tünet.

hát én lassan csomagolok 2009.02.12. 13:16:19

vagy bármelyik egészséges gyerek szüleit tessék megkérdezni a terhesgondozásról (5-10e/ alkalom számla nélkül, kórházi eszközzel), és a szülésről (100e +-50e számla nélkül, kórházi eszközzel).

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.02.12. 13:17:32

Hm... ezt hívják úgy, hogy intézményesített kenőpénz, nem?
A képviselők megszavazzák az X százalékos prémiumot, cserébe őket nem baszogatja az APEH az esti mese... izé... a vagyonnyilatkozatuk után.

Mellesleg: bár az állam elég mohó, az APEH mégsem az ún. mohó-algoritmust alkalmazza. Csak azt nem értem, miért :-(
(kevésbé informatikus olvasótársaknak: en.wikipedia.org/wiki/Greedy_algorithm ) Ja, hogy akik nem tízmillió fölötti összeggel tartoznak, azok nem szamurájkarddal várják a behajtót? Vagy úgy...

Jim Raynor 2009.02.12. 14:09:02

@a szoci még kómában is lop:

az nem feltételezés, hanem tény. de ha a beteg el is bassza, miért nem adja vissza egy doki sem a borítékot?

trewq 2009.02.12. 21:50:04

Tarackos Sül tipikus példája a szarházi kommunista prolinak, aki kiírtaná minden szellemi foglalkozást végzőt, az orvosokat, tanárokat stb. Az ő mocskos elvbarátai öltek meg több millió embert Kambodzsában, mindenkit aki nem munkás vagy földműves volt. Magyarországon eddig még szinte csak cigányokat hallottam ennyire gyűlölettel beszélni az orvosokról és tanárokról.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.13. 04:28:58

@Tőgyarcú Barom:

Ja kérem, akkor tanítsa nyugodtan az érettségizett Gusztostalan Péter a gimnáziumi diákokat, ha neked ez kell.:P Tulajdonképpen ennek alapján bármelyik 8 osztályt végzett idióta taníthatja a gyerekedet, úgy tűnik, nem gond.:P A szoknyámat meg pláne nem tudom telenyomni, főleg, hogy, 1,5 órája osztottam ki egy balegyenest egy idióta libcsi srácnak, aki szétzúzta a fürdőszobánkat.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.13. 04:31:06

@Jim Raynor:

Anyám dokija elvből nem fogad el pedagógustól hálapénzt, évtizedek óta.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.13. 04:35:53

@trewq:

Tarackos Sül szerintem egyáltalán nem komcsi. Egyszerűen azt hiszi, hogy ekkora fanatizmussal képes megváltani a világot.

Ntmlan 2009.04.15. 16:01:08

az apeh-os adóellenőrökből is van kétféle. az okj-s az, akit magánszemélyekhez küldenek.
van emellett a diplomás, aki cégekhez jár.
az előbbit nemigazán fizetik meg, olyasmi mint a bkv ellenőr.
ja és azért nem vizsgálódnak ilyen neves embereknél, mert a felsőbb vezetés tiltja. szerinted olyan hülyék, hogy nem látják?
honnan tudom? ismerős ott dolgozik
még valami: ha neked az álommunkahely, ahol közlik veled, hogy hát a fene tudja meddig tudnak kifizetni, akkor csatlakozz hozzájuk, úgyis hiány van ellenőrből.

süti beállítások módosítása