Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Skip to content


       Szűrés lista

Pornófilm a költségtérítés terhére

Megnyugtatásul, hogy nem csak a mi 386-unk él vissza a költségtérítés adta lehetőségekkel:

Jacqui Smith, brit belügyminiszter a Sunday Express című vasárnapi brit bulvárlap híre szerint egy 67 fontos (kb. 22 ezer forintos) havi internet- és kábeltévé-előfizetési számlát is beterjesztett egy 2008-as elszámolásában. Ebben még semmi feltűnő nem lett volna, ha a tételes kimutatás nem tartalmaz öt olyan filmet, amelyekért külön fizetni kellett, és ezek közül két esetben egyértelműen pornóról volt szó. A két filmért a szolgáltató egyenként 5 fontot számolt fel.

A miniszter környezete azonnal bejelentette, hogy a szexfilmek megtekintésének idején Jacqui Smith nem tartózkodott otthon, vagyis a fizetős műsorokra férje, Richard Timney volt kíváncsi.

A belügyminiszter vasárnap nyilatkozatban kért elnézést, amiért az internetes előfizetés elszámolásához tévedésből hozzácsatolta a kábeltévé-szolgáltatás költségeit is. Hozzátette, hogy ez utóbbi tételt teljes egészében visszafizeti.

Az eset azért különösen kellemetlen, mivel Smith ellen már folyik egy parlamenti vizsgálat, amelyben azt vizsgálják, hogy jogosan számolta-e el egy olyan lakás rezsijét, amelyben nővére él állandó jelleggel, és ő csak átmenetileg lakott ott.

Gordon Brown miniszterelnök nemrég éppen a botrányszagú esetek megszaporodása miatt kezdeményezte az alsóházi képviselők költségtérítési rendszerének teljeskörű felülvizsgálatát.

Címkék: politika közélet szex

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr991033459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerik001 2009.03.30. 11:16:23

de számlát kell benyújtania és nem 450ezret vesznek fel számla nélkül.

Karma17 2009.03.30. 11:23:55

De az nem is demokrácia, ot KIRÁLZNŐ van :)

Csak emiatt lehetnek ilyenek :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 11:26:01

Csak egy politikus vagy annak rokona lehet olyan hülye, hogy fizet a pornóért, az online Porntube meg kismillió társoldala korában ...

Marcellusca 2009.03.30. 11:31:57

Azért az pozitívum ott, a ködös Albionban, hogy számlák után kapják a költségtérítést.
Bizti azért, amit Karma is ítr, mert ott Királynő uralkodik. Más lesz itt is a helyzet, ha majd I. Viktor fog uralkodni. :)

Egyébkét meg jó példa, hogy a politikus (és a családja) is ember. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.30. 11:37:43

hehe azért a mi "elitünk" ezt a nőt kb 30x körbeveri a saját kis mutyijaival, lsd szili katika:) mekkora botrány......:) vagy sajnos a mi ingerküszöbünk van már hihetetlen magasságokban:(

nyistapista 2009.03.30. 11:53:29

@zero: Ja, tudjuk, egy talpraesett magyar semmiért sem fizet.

Szilu Bácsi 2009.03.30. 11:53:56

Hát elég szar ügy. Bár ha jól tudom, elismerte és bocsánatot kért.
ELISMERTE, MAJD BOCSÁNATOT KÉRT!!! Még lehet, hogy a végén le is mond....
Ilyen mikor volt nálunk???

Flea 2009.03.30. 11:55:09

Bár ilyen botrányaink lennének... 5 font a qrva életbe, nálunk meg 5 mrd törvényesen, számla nélkül...

Marcellusca 2009.03.30. 11:59:07

@Szilu Bácsi: Ez, gondolom, költői kérdés volt. :)))

Szilu Bácsi 2009.03.30. 12:01:12

@Marcellusca: Költőibb már nem is lehetne.:)))

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.30. 12:18:00

Teljesen jogos volt a költségek között elszámolni, mivel bokros miniszteri teendői okán nem jutott ideje a férjére.

Ráadasul telejsen legális áfával és jogdíjakkal terhelt ponót nézett a férj, mi itt a probléma?

Zep 2009.03.30. 12:31:28

Azért kiváncsi lennék a férje magyarázkodására is.

Samott 2009.03.30. 12:35:01

Ez olyan pitianer dolog... miniszterkent csak keres annyit, hogy ne kelljen ilyen 70 fontos tetelek elszamolasaval veszodnie.

hotten totta 2009.03.30. 12:43:33

God save the Queen! Szerencsére nálunk ilyesmi nem fordulhat alő. Még, hogy számlával igazolni? Pfujjj, az olyan versenyszférás.

petrocelli111 2009.03.30. 12:45:55

Én örülnék neki, ha a magyar képviselők csak ennyit számolnának el stikába. Nevetségesen említésre sem méltó tétel!

2009.03.30. 12:47:05

@Zep:

Mi olyan nagy szam abban, ha megnezett a ferje ket pornot ? Biztosan a pokol tuzen fog egni, de a tobbi, kb. 30 millio brit ferfi ennel biztosan tobbet latott.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.30. 12:50:53

Ugyan. Ennek semmi köze az olyan dolgokhoz amik nálunk folynak. Rettentően kétlem, hogy pitiánerségről van szó. Az összes kérdés a két öt fontos (azt hiszem együtt annyi) videó, nem is a 67 font ami szintén semmi. Gondatlanáság volt az egész. Azért botrány Angliában, mert szemben a magyar viszonyokkal minden ilyesmi eleve tűrhetetlen.

Ami viszont sokkal komolyabb dolog, hogy akadnak képviselők, köztük egy miniszter, akik a második otthonnal kapcsolatos pénz fölvételét játszották ki minden jel szerint. Ezzel viszont foglalkozni fog a parlament, megint csak nem úgy ahogy nálunk. Nem szerencsések az önmegnyugató összehasonlítások olyan ízzel, hogy persze máshol is úgy megy. NEM MEGY ÚGY.

is 2009.03.30. 13:36:20

hamarosan mi is újra emlékezni fogunk, hogy ki javasolta, hogy töröljék el ezt a költségtérítést és rendezzék már végre a fizetéseket, és ki mondta, hogy "most ne urizáljunk", azaz hogy minden maradjon a régiben. nálunk egyébként tényleg nagyobb ennél a probléma.

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.03.30. 13:38:58

Viccelsz? Itthon az egész forgatás költségét elszámolnák költségtérítésbe'. Sőt, rosszabbat mondok: még számlát is hoznának róla, minekutána a bíróság (ahol mellesleg beperelnének hitelrontásért és jó hírnév megsértéséért), még azt is megállapítaná, hogy lehet, nem etikus, de teljesen szabályszerű (ez a kedvenc mondatom mostanában)...

ügyfélszolgálatos 2009.03.30. 13:46:49

@Karma17: Khmm Alkotmányos monarhiának hívják hivatalosan.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 14:21:10

@Karma17:

Akkor ennek alapján az alkotmányos monarchiában élő norvégok, svédek, dánok, hollandok, belgák, luxemburgiak, spanyolok, monacóiak és lichtensteiniek borzasztó elnyomás áldozatai lehetnek.:) Bezzeg a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság, már az államformája garantálja a politikai berendezkedését is.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 14:23:09

@Szilu Bácsi:

Nálunk egy tilosban dohányzást is csípőből letagadnak, majd arra hivatkoznak, hogy de mindenki más is. Mert ilyen a politikai kultúrá(latlanságu)nk.

Mike36 2009.03.30. 15:03:02

politikus mindehol politikus

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 15:06:28

@Mike36:

Szerintem meg a fenéket. Van, aki bocsánatot kér azért is, mert nem tudta, hogy tudtán kívül adót csalt a minisztere, van, aki nem bejelentett takarító miatt azonnal lemond, és van, aki meg beperel azért, ha csak egy rossz szót mondasz rá. Ég és föld a politikai kultúra régi demokráciákban és Magyarországon.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.03.30. 15:10:45

Lássuk:
Anglia: a miniszter a kábelTV-t is el akarja számoltatni (hogy véletlen, vagy sem, azt nem tudom...), a _számlán_ 10 font pornóval. Közfelháborodás, bocsánatkérés, a képviselők költségtérítési rendszerének a felülvizsgálata, stb...

Magyarország: az összes képviselő ott lop, ahol tud, bemondásra vesznek fel költségtérítést, és amikor rákérdeznek, hogy mittudomén két szem alma miért került 340.000 forintba, röhögve a pofánkba hazudják, hogy új-zélandi alma.

Érezhető a különbség... :-(

Horizont 2009.03.30. 16:45:31

Laspalmas ezen jót röhögtem! Nem merültem olyan mélységekbe, hogy hasonlítgassak a mi imádott képviselőinkkel. Én azon röhögtem, hogy millió féle képpen meg lehet bukni! Ezt most bebukták:)
Ha a férje pornófilmezett ( titokban) az is bukta, ha a belügyminiszter asszony (44 éves, azt is beismerte, hogy fiatalkorában füvezett) az is ciki! Nem az a kínos, hogy nézte bármelyik is, hanem az, hogy ezt most már a világ minden hírügynöksége világgá kürtölte! És ezt most már mindenki tudja!
Gondolom erre nem vágytak:))

Véraláfutás 2009.03.30. 17:45:32

@Horizont:

A közszereplők élete már csak ilyen, ezzel is jár ;)

navera 2009.03.30. 18:12:25

Itthon mikor lesz ilyen?
Belenézni a számlás elszámolásába egy képviselőnek? Gondolom Gordon és OV sem sezeretné! :D
hajjaj
Qrva-ország!

Corry 2009.03.30. 19:33:58

Télleg vicces. Még az érdekelne, hogy ki és hogyan szúrta ki ezt a tételt? Mert azt sejtem, hogy a miniszter asszon teljes térítési listáját nem tették ki a Netre beszkennelve, hogy egy szabadidő-milliomos ezt a tételt megtalálja...

MentalPista /Egyenesen menjetek! Ne jobbra-balra!/ 2009.03.30. 19:39:19

Majdnem egy adófizetők által fizetett faszverés lett belőle... Ott kiderült, itthon meg még a kurvákat is mi fizetjük a mocskos-perverz-degenerált köcsögöknek!

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.03.30. 19:51:24

Hát igen. A mi tiszteletlen képviselőink, minisztereink, még ettől a mentalitástól nagyon messze vannak. Lehet, hogy apuci kellően fel akarta spanolni magát, mire anyu hazajön.

caralho voador 2009.03.30. 21:52:06

Amúgy ha már Anglia, milyen mókás párhuzam, ott Tony Blair bukása után jött GORDON brown, itt meg "a magyar tony blair" után egy szintén b betűs gordon. Kár, hogy már rég nincs kedvem kacarászni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 23:29:24

@caralho voador:

Néha az étlapokon is gordon bleu szerepel, biztos félnek, hogy cenzúrázzák a cordon kifejezést.:) Így viszont ismét felül kell vizsgálni a helytelen kifejezést, ugyanis így meg azt állítják, hogy Gordon kék, azaz Szadeszos.:)

süti beállítások módosítása