Skip to content


       Szűrés lista

"Átcsúszott" a kávézó a bizottságon

Az évekkel ezelőtti Citadella-terasz ügye után most a Gellért-hegy tövében, az Erzsébet-híd lábánál épült illegális vendéglátóhely. A kivitelezők nem kértek építési engedélyt az I. kerületi önkormányzattól, csupán a Fővárosi Közgyűlés Városképvédelmi Szakbizottságától területhasználatit. Kérték és megkapták. Persze csak véletlenül, hisz itthon vagyunk.

"– Nem voltunk résen, átcsúszott a bizottságon a kérelem – ismerte el Ughy Attila (Fidesz), a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának elnöke, hogy miért adták meg a közterület-használati engedélyt. – Egyszerre több száz kérelemről szoktunk dönteni, és nem vettük észre, mit engedélyezünk. Pedig nem hiszem, hogy idevaló egy ilyen kávézó, az ivókút bejáratához – aggódott a képviselő."

Ez mekkora! Netán csukott szemmel láttamoznak a képviselő urak? Vagy szokás szerint ki van adva, hogy  "Egyes mehet, kettes nem, hármas igen, négyes-ötös nem..." Hm?

Azt egyébként én sem tudom, hogy a kávézó odavaló vagy sem, de hogy engedély kell az ilyesmire, az biztos.

Méghozzá építési az önkormányzattól, olyat pedig ugye nem kértek, ezért nem is kaptak, de a jegyző elmondása szerint ha kérnének se kapnának, ugyanis a terület a világörökség része, műemlékvédelem alatt áll.

A kerület meg is hozta a bontási határozatot, persze a vállalkozó rá sem hederített, így megbüntették: Példásan ám, 200 ezer forintra! Izgulok, hogy ki tudja-e fizetni....

Egyébként szerinte minden rendben van:

"– Minden engedélyünk megvan – jelentette ki Basits László (47), a beruházó megbízásából dolgozó kivitelező cég munkatársa (Pokorni leggyorsabb tanítványa). – Mindenki jól jár ezzel a kávézóval, mert elképzelni sem tudja senki, mennyi piszkot, szemetet takarítottunk össze ezen a területen. Ezt eddig vécének használták a szomszédos szórakozóhely vendégei, most tiszta minden. A falakról lemostuk a vizeletet és graffitiket. Az ivókút felé az utat nem zárjuk el, meg lehet közelíteni azután is, ha megnyílt a kávézó – magyarázta a férfi." 

Vajon hány évig fog tartani a hercehurca?

zero:
Ughy Attilának üzennénk, hogy sajnos csak kettő opció merült fel:

a, Ön totálisan alkalmatlan a Főváros Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottságának elnöki vagy bármilyen tisztségre, mivel Ön a világörökség részét képező területre adott engedélyt, úgy, hogy állítása szerint fogalma sem volt semmiről. Ön nem ért ahhoz, amit csinál Ughy úr, ön egy tipikus hozzá nemértő seggfej, egy megélhetési politikus, és semmi keresnivalója sincs a Fővárosi Közgyűlésben!

b, Basits László az Ön jó barátja. Nagyon jó barátja. Annyira jó barátja, hogy a nyilvánvalóan esélytelen kérelmet betette a nagy kupac kérelem közé, és szépen "átsegítette" a Bizottságon. Gondolom, Basits László nem volt hálátlan, és egy megfelelően vastag borítékkal honorálta meg az Ön figyelmességét. Önnek ez az eset nem egyedi, hiszen mint a Főváros Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság elnöke, az engedélyek tekintetében élet-halál ura. A több száz kérelem közül hányat kísért egy-egy boríték, Ughy úr? Ön egy tipikus korrupt városvezető, és semmi keresnivalója sincs a Fővárosi Közgyűlésben!

Ughy úr, A vagy B?

Ha Ön nem képest ezt eldönteni, akkor megkérdezzük az Ön felettesét, Tarlós Istvánt (emailcíme: tarlosistvan@budapest.hu), hogy mikor óhajt lépni ebben az ügyben...

Remélem, az I. kerület jegyzője tökös, és 5 nap múlva küldi a buldózert és bedózerolja az egész kócerájt a Dunába, ahogy Horvátországban lebontották az engedély nélkül épült villákat. Csak jelezzék, hogy mikor lesz, mert beülünk a szomszédos Romkertbe, rendelünk egy hideg korsó sört, feltesszük a lábunkat és ... élvezzük a nyarat.

(forrás:
Blikk)

Címkék: budapest botrány abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr71188070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.17. 00:04:03

@berciXcore:

Nem tudom, hogy fizetnek-e a károsultnak, de én is annak a híve lennék, hogy ezek után a minimum lenne, hogy helyrerakja a földet a kaszálástól a kézzel való bálapakolásig. Aki pár napot is izzad a földért, az tudja, hogy milyen fáradságos törődni vele, és hogy mekkora érték.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 00:18:59

A vastagbőr a Tények riportját közli? És ez alapján megy a mindenpolitikusmondjonle duma? Szánalmas igazából. Pokorni leggyorsabb tanítványa? Ti hülyék vagytok. Üljetek be a romkertbe, most már lehet. Azt ugyan a Hagyó Miklós bácsi hóhérai gyujtották fel, egy éjjeliőr meg is halt. Ezek itt meg büfét nyitnak. Hallatlan.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 00:38:32

@Mj: ...és hogy egy jégeső, vagy egy kábelégető _cigány_ (mert ugye ilyenkor nem említjük meg a szegínyromákok hovatartozását, csak ha ők az "áldozatok" sic!) egy pillanat alatt tönkre teheti a több hónapos kemény munkáját...

Lassan egyenesedik a kasza ám, ezt ott a nagy nagy BuTapesten nem látjátok. De már nagyon elegünk van itt vidéken...

valójábannemberci 2009.06.17. 00:45:20

@KuKori: Bár a jégeső nem fogható be munkára, a kábelégetéssel, vagy bármi mással a földet felégető akárki viszont igen.
Ezért mondtam, hogy az ellenőrzött mezőgazdasági munka egy nagyon jó megoldás lenne.
Gondolom a leégetett árpával sokat nem lehet kezdeni, ezért már az eltakarításban és a föld újradolgozásában serénykedjen a tüzes csóka, aztán nyomjon le egy teljes kört, a munkálatok elejétől a végéig. Az akácos újratelepítésében is legyen ott szépen aktívan, felügyelettel.
Ennyi.
A károsult meg ne állítsa bele a kaszát, mert akkor nem tudja ledolgozni a tettét.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 01:05:53

@berciXcore: Ebben csak az a bibi, hogy addig a gazda esetleg éhenhal, mert ezek a francos növények nem akarnak megnőni 1 nap alatt ;) A rossz munkaerő (hozzá nem értő, hányaveti) esetleg több kárt tud okozni. Inkább seperjen utcát és a fizetéséből vonják le, ahhoz talán ért is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.17. 01:09:43

@KuKori:

Igen, gondoltam, hogy kátrányos helyzetű.
Mert te honnan tudod, hogy milyen időközönként vagyok Budapesten kívül, hm? Meg mondjuk arról sem kell tudnod, hogy dolgoztam már földeken - ingyen -, és tudom, hogy milyen rohadt nehéz. De azért az általánosítás már megy simán.
Ha a cigányokat nem szoktatjuk vissza egészen kicsi koruktól kezdve a munkához, akkor itt tényleg már csak egy népirtás segíthet. Azt meg nem szeretném.

valójábannemberci 2009.06.17. 01:14:08

@KuKori: Azért kérdeztem, hogy a biztosító fizet-e. mert ha fizet, akkor a gazda nem hal éhen. Mert a kasza egyengetéséből se fog jól lakni. :)
A többi napszámos közt meg elfér az a tüzes fazon, majd a többiek és a valamiféle hatósági felügyelet gondoskodnak a munkakedv meglétéről. Tudtommal még alkalmaznak napszámosokat a mezőgazdasági munkában. A tüzelő kolléga maximum nem kap pénzt a munkájáért. vagy az ő napszámát valamely hatósági szerv szabja meg, és ők is fizetik, viszont x %-a a károsultnak megy.

A lényeg, hogy érezze: amit leégetett, annak a helyrerakása kemény meló. Utcasepregetéssel ezt nem fogja megérezni.

belzebubó 2009.06.17. 05:38:29

@Mj: nézzétek meg No-ot: a háború után ahol egy egész nemzetet aláztak meg,fosztottak ki testileg-lelkileg és tettek kollektiv bünössé, már a 60-as évekre összeszedte magát. Sokan mondják,hogy ilyen a történelemben egyedül csak velük történt,hogy ennyire összeszedték magukat és persze Adenauer is kellett ehhez,de Mo-on is megtörténhet ez, csak kellene ehhez egy új szemlélet nem a mutyizós,összekacsintós,merjünk kicsik lenni féle libsikommancs,hanem egy összetartó erejü biztos erkölcsi alapokon álló és erős állam.De ahogy a számok mutatják erre már sokan rájöttek.

Nzoltan 2009.06.17. 08:08:09

Nekem pár dolog jut eszembe:

1: Valakinek eszébe jut engedély nélkül kávézót nyitnia, hát bontsák el a picsába. Bár mintha erre számítana is az üzemeltető, ezért nem költött sokat, felállított egy sátrat.

2: Valaki üzletet lát benne, akkor nyudodtan hasznosíthassa azt a területet,végülis egy betonozott placcról van szó. De Városképvédelemi Bizottságon hogy a túróba mehet át egy ilyen ordenáré tákolmány? Kirúgni az összes felelőst!

3: Ez úgy működik általában, hogy aki fantáziát lát az üzletben az nem kap engedélyt, hanem az egyik önkormányzati tag rokona fogja megkapni rá az engedélyt.

4: Ki a fasz akar egy autópálya mellett kávézni, egy ilyen szarban?

Liberté__73 2009.06.17. 08:50:47

@belzebubó:

na azért ha lehet választani a gárdásjobbik és a Marshall segély között, én az utóbbiban jobban hiszek

Liberté__73 2009.06.17. 08:52:29

@belzebubó:

"biztos erkölcsi alapokon álló "

ha arra gondolsz, hogy ott még az ilyen zikhájlozó, szalonnácizókat is nagyon keményen bevarrták, akkor igazat adok

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.17. 09:01:58

@Liberté__73: Marshall segély!! (IMF hitel)
Az ilyeneket mindig beszopjuk. Mert mindig vannak titkos záradékok, meg nem publikus részek. Ennek a levét isszuk kedves Liberté ne feledd% Én inkábba a gárdistásjobbikra szavaznék.

Liberté__73 2009.06.17. 09:04:12

@Noname Cowboy:

öregem, ha nálad a segély meg a hitel egy kategória, akkor már értem miért szavazol a gárdistajobbikra

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.17. 09:23:58

@Liberté__73: ezek szerint fingod nics mi a Marshall segély...

"Így Amerika a második megoldást választotta a gazdasági-politikai egyensúly fenntartása érdekében: programszerűen és szervezetten segélyeket osztott az európai országokban: javarészt adományként, kisebb részét kölcsönként"

"Hatásai [szerkesztés]

A szovjet érdekszférával szembenálló országokat támogató Marshall-terv elmélyítette és rögzítette a földrész megosztottságát. Az anyagi támogatás folyósítása érdekében létrejött a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap."

Liberté__73 2009.06.17. 09:30:04

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

miért ne lenne?

"javarészt adomány" - ha erre gonolsz

a többi politika

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.17. 09:32:02

@Liberté__73: Arról nem is beszélve, hogy a 14 milliárd dollár több mint 60%-át a Franciák, az Angolok és az Olaszok kapták. Tehát kurva nagy fals azt hinni, hogy a németek abból az 1,4 milliárd javarészt áruból álló segélyből álltak talpra...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.17. 09:33:06

@Liberté__73: De nem pénz. Áru. Amerikai áru. Amit az amerikai gazdaság termelt. Érted-e mit jelent ez?

Liberté__73 2009.06.17. 09:33:49

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

fenntartom, hogy 1,4Mrd (46os) dollárt választanám a gárdásjobbikkal szemben

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.17. 09:35:32

@Liberté__73: Persze, csak éppen azt ugrod át, hogy azért van Jobbik, mert itt nem volt SOHA Marshall segély.

reKorrekt 2009.06.17. 09:49:13

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": azért van Jobbik mert RADIKÉLIS (ez a kulcsszó) változásokra van szükség az államigazgatásban és az azt kitöltő állományban.

Liberté__73 2009.06.17. 09:51:20

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):
"az államigazgatásban és az azt kitöltő állományban. "
nem mondod hogy pont ott vannak a cigányok ?? :)

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
finnországban sem volt, mégsincs jobbikjuk

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 10:10:44

@Liberté__73: Valóban, Finnoszrágban nincs Jobbik :D ott Kereszténydemokraták-Igazi finneknek hívják a szélsőjobbos pártot, akik 2 mandátumot szereztek így hirtelenjében az EP-ben. De látom az üres baromságaidnak nem igazán nézel utána....

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 10:12:07

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: és hála az ilyen hozzád hasonló liebrális fostartályoknak, a radikális pártok folyamatosan erősödnek. ;)

mind2 (törölt) 2009.06.17. 10:13:28

@Liberté__73: kiváncsi vagyok, mi a véleményed liberálisként az alábbi megoldásról ( New Deal )

A gazdasági recesszió már Calvin Coolidge elnöksége alatt kezdetét vette, a helyzet azonban Herbert Hoover alatt fordult válságosra. Az 1932-es választásokon diadalmaskodó Roosevelt átfogó válságkezelő programot kínált a kilábalásra, a New Deal három R-je (relief, recovery, reform) a társadalom perifériájára szorultak és a válság által legsúlyosabban érintettek számára is megváltást ígért.
"
A politika világában mágikus számnak tekintett első 100 nap alatt az elnök gyors megoldásokat foganatosított a legsürgetőbb területeken. Négynapos bankzárlatot rendelt el, új banktörvényt vitt keresztül a kongresszuson, megtiltotta az arany kivitelét az országból. A bankok újbóli megnyitását engedélyhez kötötte, így helyreállította a bankokkal szemben megcsappant bizalmat. Az inflációs gazdaságpolitika jegyében leértékelték a dollárt.

A munkanélküliség megszüntetésére létrehozták a polgári tartalék hadtestet (CCC), a munkások táborokban laktak, ingyen étkezést, szállást, egyenruhát és napi 1 dollár zsebpénzt biztosítottak számukra. A program keretében erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek, folyószabályozást végeztek. Megalakult a közmunkaügyi hivatal is, melynek feladata a közmunkák szervezése volt. "

Különösen a 3. bekezdés érdekelne :)

Liberté__73 2009.06.17. 10:21:31


@mind2:
egyetértek vele
itt is szükség lenne hasonlóra
tennivaló lenne bőven

eszkep 2009.06.17. 10:23:06

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): A dolog pikantériája, hogy közben - a válság hatására - a külföldi bekektető lelépett, és itthagyta nekünk a gödröt...

mind2 (törölt) 2009.06.17. 10:25:10

@Liberté__73: az emberijogi vonatkozásaival együtt ? Mondjuk Észak- Magyarországról az alsó Tisza vidékre vinni embereket, ártéri területeken dolgozni ? Táborokban lakni, ahhoz kötni a hátramaradott családnak nyújtott segélyeket ?
A munkabér egy részét bankszámlára utalni és abból fedezni a család iskoláztatási lakhatási költségeit ?
Hmmm ?

Liberté__73 2009.06.17. 10:28:03

@mind2:
simán. miazhogy-nagyonis!
az állam ezesetben egy munkáltató.
ha kell a meló jössz, ha nem kell úgy is jó, de segélyre nem futja.
(kötelezővé persze nem tenném, az már deportálás lenne :) de mint lehetőség nagyonis támogatott)

mind2 (törölt) 2009.06.17. 10:36:26

@Liberté__73: és ha a Jobbik azt mondja ( mondjuk kormánytényezőként ) hogy munkáért segélyt, meghatározom a prioritásokat ( erdőtelepítés, csatornák építése ) és x.dátumtól köteles vagy elfogadni a felajánlott munkát , elvégezni azt, különben nem kapsz a válságra tekintettel semmilyen segélyt, támogatást...stb. ???
És nem kibúvő, hogy 24 évesen rokkantnyugdíjas vagy, sőt, felülvizsgálatra mész és punktum....
Nem fasisztoid megoldás ez, hogy a kedvenc minősítésen lovagoljunk ? Vagy a fasizmus netán a New Deal- hez lenne köthető ?
Ugye-ugye árnyalatok. Vagy egy ország él túl valamit, vagy foteljogvédők torpedóznak meg minden lehetséges megoldást...
Beszélhetünk jogokról, és beszélni kell kötelezettségekről is. És amíg csak nekem jogom és kötelezettségem adókat fizetni, legyen jogom meghatározni a megoldásokat is.

Liberté__73 2009.06.17. 10:40:35

@mind2:
"és ha a Jobbik azt mondja ( mondjuk kormánytényezőként ) hogy munkáért segélyt"

a kormánytényezőig még ne fussunk azért előre :)

de a lényeg: NE azt mondja, hogy munkáért segélyt, hanem változzanak a segélyezési szabályok és végrehajtásuk PLUSZ az állam tudjon ilyen munkalehetőséget felajánlani, munkabérért (nem segélyért)


ez egy (gazd)jobboldali-liberális felállás

eszkep 2009.06.17. 10:51:36

@Liberté__73: Érdekes, hogy a Marshall segély számodra elfogadható megoldás lenne... Akkor mi a véleményed a Széchenyi-Tervről?
Úgy vettem észre, hogy a balosoknak a gazdaságélénkítés teljesen tabutéma és képtelenek felfogni annak, gazdaságra gyakorolt hatásait.

Liberté__73 2009.06.17. 10:57:33

@eszkep:
hát azon kívül, hogy másról szól a 2 dolog még az a baromi nagy bajom a SZT-vel, hogy olyan magyarosan lett kivitelezve.
elvek szintjén még voltak benne értelmes dolgok, de aztán nagyon gyorsan kiderült, hoyg a haveri kör kistafírozása az egyetlen célja illetve a Fidesz (a Párt) gazdasági hátországának kiépítése-megerősítése

5% alatt voltak a "nem-érdekes" folyósítások (nem darabra, összegre)

eszkep 2009.06.17. 10:59:39

@Liberté__73: "finnországban sem volt, mégsincs jobbikjuk"
Szeretnélek megkérni, hogy ne hazudozzál, vagy ha hiányosak az ismereteid ne beszélj sületlenségeket, inkább maradj csendben!
Ott Igazi Finnek-nek nevezi magát a radikális párt és ott is jelentősen megerősödtek az elmúlt 5 évben.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 11:01:53

@eszkep: már elmagyaráztam neki, de amikor besül a langyosgyerek akkor kussol.

Amúgy a jelentős megerősödés majdnem 10% ;)

mind2 (törölt) 2009.06.17. 11:02:45

@Liberté__73: hogy változzanak a segélyezési szabályok, ha nem : segélyt csak munkáért alapon a munkaképeseknek ? ( vagy nevezzük munkabérnek ugyebár... )
Hmmm ?
És mi van akkor, ha ezt a libsi-szoci kormányzat nem lépte meg 7 év alatt ?
És mi a helyzet akkor, ha ez a szándék egyedül a Jobbiknál öltene testet ha a parlamentbe kerül ?
Elvetnéd az ötletet, bármily jó is, csak azért mert egyedül a Jobbikban lenne meg a szándék és az akarat a végrehajtására is ?
Megtámadnád liberális oldalról csak azért, mert összefüggne - az általad radikális...stb - jobboldallal ?
És ne kerüld ki a választ

Inner Circle 2009.06.17. 11:02:51

Rolika, Parkőr, Belzebúbó: na ja, egy engedélyezett kávézónál rosszabb egy engedély nélküli, viszont egy engedély nélkülinél is rosszabb a szeméthegy és húgyszag (és igazán perverzeknek a szarspotting, amire szintén lehetőség van a Belváros szívében), ami ezen a környéken az alapállapot, amiről el kéne mozdulni. Én személy szerint többre tartom az engedély nélküli rendet, mint a gondosan szabályozott mocskot (amit 47-től 89-ig olyan tökélyre fejlesztettek, hogy sokan még ma is elhiszik, hogy az a normális). Persze a szabályozott rend lenne az ideális, de az ma még utópia. Például ahogy NZoltan is megírta, ha valaki valamiben fantáziát lát és engedélyt kér rá, jó sansza van, hogy elküldik a francba, aztán a havernak kiadják az engedélyt, négyévente egy pennyért. (Nemrég a Nagymező utca környékén adtak egy kávézónak egy jó nagy darab ÚTTEST-FELÜLETET, INGYÉR'.)
Az állam és az önkormányzatok pocsékul dolgoznak, ez sajnos tény, és szép dolog ostorozni őket a Neten, de többet használ a városnak, ha valaki tesz valamit; még akkor is, ha szabálytalanul.
Szép és vicces dolog a szabálysértőknek sünt meg dózert kívánni a karosszékből, de én speciel örülnék annak, ha minden dózerkívánó inkább keresne magának egy szeletet a városból, amit illegálisan hasznosíthat úgy, hogy a közvagyont nem károsítja, a városképet javítja, és nem irigylem a pénzt, amit keres vele. Sőt, tudom hogy ez kábé megvalósíthatatlan, de jó lenne egy olyan törvény, amivel az ilyeneket legalizálni lehetne az elbirtoklás mintájára. Ugye ha valaki használni kezdni az ingatlanodat, és ez 15 évig nem tűnik fel neked, akkor elbirtokolja, azaz huss, az övé lesz, mert b.zmeg, neked kellett volna odafigyelni rá! (Ld. még "A föld azé, aki megműveli!") Szerintem komolyan használna a városnak, ha nem is a tulajdonjogot, de a hasznosítási jogot mondjuk öt évre ugyanígy meg lehetne szerezni BÁRMIRE. Hány szeméthegy, "barnamező", bezárt WC és lepukkant trafik van mindenhol?! És ebből mennyit lehetne hasznosítani, ha a vállalkozót nem riasztaná egyrészt az átláthatatlan ügyintézés, másrészt a tulaj mohósága? "Persze, kedves uram, üzemeltetheti ezt a 30 éve bezárt mocskos fabódét havi egymillióért!", mert ha valaki érdeklődik utána, na akkor az biztos ér is valamit, és vágjuk is meg a pofát, mert csak ő veszíthet, mi nem, hiszen amúgyis üresen állt, szóval nem csökken a bevétel! Állítom, ezért esik szét fél Budapest. De ilyen törvény úgyse lesz, egyrészt mert gondolkozni kéne rajta és dolgozni kéne vele, ami mindig strapást, másrészt tisztességtelen előnyhöz juttatna valakit és súlyosan sérti az állam és az önkormányzatok szuverenitását, ami ugyan semmit sem jelent vagy használ a gyakorlatban, de a papíron sérthetetlen, szent, és ezért (is) maradunk a sz.rban még egy darabig.

eszkep 2009.06.17. 11:03:36

@Liberté__73: Igen, ezt a neoprimitív demagóg dumát szokták a balosok nyüszögni, valószínűleg mindegyikötök a nol.hu-rol másolja be...
Az igazság az, hogy 2004-ig a fokozódó osztogatás közepette a Széchenyi-Terv gazdaságélénkítő hatásaiból élt a Medgyessy-kormány. Aztán kifulladt a gazdasági növekedés üteme, így már nem tudták finanszírozni a 100 Napos Programok intézkedéseit, jött két év sumákolás, hazudozás, statisztikai adatok meghamisítása, stb, stb.

Tündér_Lala 2009.06.17. 11:09:20

@Liberté__73: Sajnos a hívatalos kommunikáció és főleg az intézkedés sorozat nem ezt a véleményt képviseli. Nem lenne jobbik, ha bármi ebből látszana.
A jelen képtelen helyzet azonban az az öngyilkos politika, hogy képzetlen emiatt nem dolgozó és a közteher viselésben részt nem vevő, csak pénzbe kerülő réteget támogatunk abban, hogy tizszeres reprodukciójánál fogva mind nagyobb szeletet képviseljen a társadalomból.
Tisztázzuk a népcsoportot itt mindenki integrálni szeretné a társadalomba (legyen képzettségük és munkájuk, az alap együtt élési normákat tartsák be,
stb) és akkor senkit nem érdekelné, hogy a bőrük barna , zöld vagy fehér.

Liberté__73 2009.06.17. 11:10:38

@eszkep:
olyan baromi jelentősek trufinnék, hogy csak na:

"percent of vote by party - Kesk 23.1%, Kok 22.3%, SDP 21.4%, VAS 8.8%, VIHR 8.5%, KD 4.9%, SFP 4.5%, True Finns 4.1%"

mind2 (törölt) 2009.06.17. 11:11:46

@Liberté__73: nem válaszoltál az utolsó hsz-re :)

Na ha meg szélsőjobb, akkor most van elegem és megint másolok ha nem gond :) :

Koalíciós megállapodást kötött vasárnap éjjel Izraelben a jobboldali Likud a szélsőjobboldali Jiszráél Béténu párttal, amely az első ilyen megállapodása a választások után kormányalakítással megbízott Benjámin Netanjahu vezette Likudnak. A megállapodás értelmében az Avigdor Lieberman vezette Jiszráél Béténu (Izrael az Otthonunk) párté lesz a külügyi, a belbiztonsági, az infrastruktúraügyi, az idegenforgalmi és a bevándorlásügyi tárca. Maga Lieberman lesz a külügyminiszter - jelentette be Miri Reihman, a Likud szóvivője. A kijelölt kormányfő pártjának, a jobboldali Likudnak 27 képviselője van a 120 fős kneszetben, és a Jiszráél Béténun kívül a következő pártok koalícióra való lépésére számíthat: az ultraortodox Sasz, a Tórai Zsidóság Egyesült Pártja, illetve a szélsőjobboldali Nemzeti Unió és a szigorúan vallásos és nacionalista Zsidó Haza.

A izraeli közszolgálati rádió úgy tudja, hogy Netanjahu a következő napokban köti meg a koalíciós megállapodást ezekkel a pártokkal - először hétfőn a Sasszal -, majd csütörtökön bemutatja kormányát a parlamentben. Mindegyikre szüksége van a parlamenti többség megteremtéséhez, pedig korábbi hírek szerint a Nemzeti Unió és a Zsidó Haza ragaszkodik ahhoz, hogy folytassák a zsidó lakótelepek építését a megszállt területeken.

Akkor most mi a francról is beszélünk ?

eszkep 2009.06.17. 11:16:13

@Tündér_Lala: "Nem lenne jobbik, ha bármi ebből látszana."

Radikális párt Európa minden országában van, ezzel nincs is gond. Természetesen, ha ilyen elképesztően dilettáns módon viszi csődbe a politikai paletta elenkező pólusa az országot, nagyobb tere van a radikálisok megerősödésének.
Az már más kérdés, hogy hazánkban a balosok alacsony értelmi szinvonalának köszönhetően a kormány politikája kiemrül a "fasisztázásban".

Egyébként a szélsőséges és radikális jelző marhára nem ugyanazt jelenti, de ha már itt tartunk:az EU-ban pl, több az anarchista (szélsőliberális) párt, mint a náci-, fasiszta vagy akár szélsőségesen soviniszta párt összesen.

mind2 (törölt) 2009.06.17. 11:17:47

@mind2:
Izrael az otthonunk : Magyarország az otthonunk
Ultraortodox Sasz : Magyar Katolikusok Pártja
Tórai Zsidóság Egyesült Pártja : Magyar Keresztény Hitűek Pártja
Nemzeti Unió : Magyar Nemzeti Unió
Zsidó Haza : Magyar Haza Pártja

:)

eszkep 2009.06.17. 11:19:13

@Liberté__73: Te egyébként melyik bogygó élsz???
Most hirtelenjében nem találom az Index-es cikket, hiába no, a Google nézettség szerint rakja sorban a keresés eredményét, ez volt az első...

kuruc.info/r/35/41855/

Liberté__73 2009.06.17. 11:20:24

@mind2:
baszki nincs időm arra, hoyg 4őtök minden böffenetét azonnal leoltsam:

nem vagyok kormánytényező, nem tehetek róla, hoyg 7 év alatt nem lépték meg, előtte se lépték meg mások mondjuk

ha a jobbik beül a tutiba, nekik sem lesz ez olyan fontos, majd meglátod

mind2 (törölt) 2009.06.17. 11:21:12

@eszkep: így van, nézd meg a brit párt szóhasználatát, ahhoz képest a Jobbik megfogalmazásai enyhe fuvallatok :)

Tündér_Lala 2009.06.17. 11:26:28

@eszkep: Ez mind igaz, de az is, hogy a jobbik megerősödésének legfontosabb momentuma, hogy, merte vállalni a cigánykérdés felvetését. (Ami talán a legfontosabb társadalmi problémák egyike és katasztrófálisan félre kezelték.)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 11:31:14

@Liberté__73: Meddig óhajtod itt károgni az ócska "jobbikgárdázásos" szövegedet?

A gárda a mai napig egyetlen egy (!) erőszakos cselekményt nem hajtott végre, ezt jó lenne már a neolibsi-héber köreidben is megemlíteni csak érdekességképpen. A cigányokról ugyanezt nem tudom elmondani, de még a vezetőikről sem (Kolompár Orbán még mindig vád alatt áll? :P)

Azt se felejtsd ki legközelebb, hogy a pár évvel ezelőtti árvíznél ki segített gátat építeni, amikor a Feri barátodék magasról leszarták az egészet. Ja, és cigány munkásokkal együtt! A rohadt náczik, mi?

Liberté__73 2009.06.17. 11:33:35

@KuKori:
amíg jólesik :)

már jeleztem, hogy eléggé elszaporodott itt is a parlagfű, johetnek a gárdistagyerekek kapával, kaszával

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 11:34:30

Angolul tudóknak javasolnám még ezt a honlapot megtekinteni:

bnp.org.uk/

Van képviselőjük az EP parlamentben és szépen erősödnek. Nos, szalonképes?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 11:36:40

@Liberté__73: Tudom, mert TE mint liberális polgár nem fogod lekaszálni, sérti a növények jogait :P Sebaj, a szájtépésből is el lehet még itthon gazdálkodni egy darabig...

Liberté__73 2009.06.17. 11:38:40

@KuKori:

gondoltam, ha már úgyis van egy erre a célra létrjött szervezet, munkaruhájuk is van, akkor jobb az ilyesmit profikra bízni

derelyegrádi szellem 2009.06.17. 11:41:49

@Liberté__73:

Pontosítsunk: amíg ki nem basznak innen téged, egyébként teljes joggal.

Ha a parlagfű elszaporodott ott a "hatszobás lakásod" környékén, ami ezek szerint valami elhanyagolt, lepukkant pusztában (tanyán?) lehet, akkor kimész öcsém és levágod. Ez a legkevesebb amit egy ilyen testem élő fegyver műmájer megtehet.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.17. 11:44:09

@derelyegrádi szellem: már bocsánat, de ez nem jog, hanem kötelesség. a saját "portáján" mindenkinek, különben jön a cúúúnyagonosz önkormányzat, és szankcionál...

Liberté__73 2009.06.17. 11:48:33

@derelyegrádi szellem:

idő és kedv hiányában most ezért fizetek egy cigányembernek
de ha a gárda ingyen megoldja, az nyilván jobb nekem
lehet jönni!
apád is jöhet, múltat nem nézek,csak jól dolgozzon

Tündér_Lala 2009.06.17. 11:50:29

Liberté mondott valamit ami előre mutató. Hiába montam el a véleményem, odáig nem jut el (csak hallgat) hogy elismerje, az övéi elkúrták. Az önkritikát csak másoktól várja el. Ez van.

eszkep 2009.06.17. 11:55:23

@Tündér_Lala: ne legyenek illúzióid, ezt sosem fogja belátni! A maradék "hívek" menthetetlenek, lásd liberté megnyilvánulásait, melyek időnként teljesen elrugaszkodnak a realitástól, tényektől, de ha kell szemrebbenés nélkül leírja a nyilvánvaló hazugságot is...
Hibás itt mindenki: az ellenzék, "fasiszta hordák", a tatárok, egyedül az elvtársak tévedhetetlenek.

Liberté__73 2009.06.17. 11:56:44

@Tündér_Lala:

Lajos! nekem nincsenek enyémei a politikában, én szabadon gondolkodom, nem állok nyájba bégetni

eszkep 2009.06.17. 12:03:01

@Liberté__73: Mondja ezt az, aki a pártközpontban kapott direktíváknak megfelelően hazudozik, dezinformál, uszít (szövegei nagyrésze a Népszavából valók...)
Áruld már el légyszíves, hogy ezt honnan szedted???

""percent of vote by party - Kesk 23.1%, Kok 22.3%, SDP 21.4%, VAS 8.8%, VIHR 8.5%, KD 4.9%, SFP 4.5%, True Finns 4.1%""

Te "csináltál" 4%-ot a 14%-ból, vagy már így vetted át a Népszavából??? Nem érzed kellemetlennek a nyilvánvaló hazugságaidat?

Liberté__73 2009.06.17. 12:04:40

@eszkep:

LOL OMG
giglizd ki te is magadnak, nagyfiju!

aztán csapj a szádra, hogy lehazugoztál ...

(ha nem megy, küldök URL-t)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 12:09:42

@eszkep: A hülye barom kimásolt egy 2003-as eredményt :D Szakadok már ezen a nyomorulton :ASD:ASD

eszkep 2009.06.17. 12:10:39

@Liberté__73: Egyébként ha elolvastad volna, kb. az első bekezdésben van, hogy a NOL-ból vették át... Vagy az is fasiszta média???

Egyébként jellemző, hogy én alá tudom támasztani a mondókámat, te meg nem... Ez a te szinvonalad, amikor szembesítenek a hazugságaiddal: "giglizd ki te is magadnak, nagyfiju!"

picur3ka 2009.06.17. 12:12:04

@Liberté__73:

www.elections2009-results.eu/en/finland_en.html

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Sajnos, azt sem tudja, hogy 4%-al nemigen lehet tagot bevinni, istenem, istenem.

derelyegrádi szellem 2009.06.17. 12:12:39

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Mit vártál egy ilyen gyökértől :-)

Pedig ne szakadj meg, szerintem most jönnek Liberté-val a jobb részek. A szolgálatisba már alakul a helyzet. :-)

eszkep 2009.06.17. 12:13:25

Adminisztátor!!!
Szándékos hazugságért nem jár BAN????????????

mind2 (törölt) 2009.06.17. 12:14:22

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Te, én ott feljebb nagyon nehéz kérdéseket tettem fel ? Csak New Deal meg ilyenek, érvelni próbáltam, meg a véleményére voltam kiváncsi. Direkt nem válaszol, vagy nem tud válaszolni ? ;)
jajj, pedig Sedux is mindig rám szól, hogy ne játszam a naívat D

Liberté__73 2009.06.17. 12:15:54

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

milyen 203as te húgyagyu

ezek a legutolsó (2007es) PARLAMENTI választások eredményei

az EP cucc hol mérvadó?

derelyegrádi szellem 2009.06.17. 12:17:29

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

Nem kell ezen sajnálkozni, ezek mind ilyenek. Ez a szegény szerencsétlen NapiRaj Liberté csak az archetípusuk.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 12:17:31

@Liberté__73: 203-ast mondtam valahol liberó? Mit idegeskedsz netköcsög? :D Az EP cucc hol mérvadó? Lengyelország kivételével mindenhol mérvadó, és szép mutatója annak, hogyan erősödnek a "náci" pártok. Ami neked rossz. Higgadj le buzikám ;)

derelyegrádi szellem 2009.06.17. 12:23:07

@KuKori:

Olyan "liberálisok" esetében nincs. Nem tudtad?

picur3ka 2009.06.17. 12:24:31

@Liberté__73:

'finnországban sem volt, mégsincs jobbikjuk'

jelen ido

2007 mult ido

Nekik is van, meg nekunk is, akkor pedig nekunk sem volt. Es tedd hozza, hogy sokkal kevesebb bajuk van.

Hogy a II. vh-s karuk mekkora volt, nem tudom, de gyanitom, sokkal kevesebb, mint a mienk.

Liberté__73 2009.06.17. 12:25:07

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

ooppardon 2003-ast írtál, ami nem kevésbé egetverő faszság

"Ami neked rossz." nyilván nekem nagyon rossz :( brühühü, most elkeserítettél nagyon

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 12:27:13

@Liberté__73: ideges vagy felszopófiú, a 2003-ast azonnal javítottam, és válaszoltam ostoba kérdésedre. Na menj sorakozni a menzán a tejbepapiért. ;)

Picurka felettem leírta azt amit kihagytam, bár felesleges említenem, hiszen képtelen vagy szöveget értelmezni te autista genetikai hulladék :D

eszkep 2009.06.17. 12:56:55

Azért mindenki következtethet Liberté agyi kapacitására, hogy amikor az írom, hogy a radikális párt Finnorszégban is jelentősen megerősödött az elmúlt 5 évben, Liberté egy 2007-es adattal kívánja megcáfolni...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 12:57:59

@eszkep: jóvanna' a matek nem az erőssége, viszont ő milliomos tudtad?

eszkep 2009.06.17. 13:00:31

Azért jellemző "szabadon gondolkodó" Liberté szabad gondolkodására, hogy bármi is a poszt témája - most épp a Fővárosi Közgyűlés egyik szakbizottságának hülyesége - csakis egy dologról tud "érdemben" beszélni: a náciveszélyről...
Aztán 160 kommentnél tartunk, mert Liberté hazugságait kell helyretennünk...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.17. 13:01:41

"az EP cucc hol mérvadó? "

és ehun e a HIVATALOS liberális álláspont a remek szereplésről...

weehehehehehehe

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.17. 13:12:01

@eszkep: sajna már nem tudjuk meg, ugyanis moderandusz maximusz rábaszusz áldozata lett a lipótmezői csodagyerek :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.17. 13:15:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: látom életreszóló barátra leltél a néhai véglény személyében :))))

picur3ka 2009.06.17. 13:28:05

En olyat linkeltem amibe kep is vot, arra man nem valaszolt.

Na, amen.

derelyegrádi szellem 2009.06.17. 13:30:10

@eszkep:

ha tényleg tudni akarod: a billentyűzet segítségével. :-)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 16:09:39

@derelyegrádi szellem: Ja, tényleg, el is felejtettem :) Nekik csak jogaik vannak, kötelességeik nincsenek :) Hé, várjunk csak! Ez emlékeztet engem egy színes bőrű itthoni kisebbségre, ehh, hogy is hívják őket? Valami Kolompár az egyik vezérük... :D

derelyegrádi szellem 2009.06.17. 16:17:38

@KuKori:

Na azért! Nem szeretném, ha ezért még egyszer nekem kéne szólnom! :-)

f.m.j. 2009.06.17. 17:43:37

@Mj: eredetileg nem akartam már írni, de nem hagy nyugodni...

Téged nem bizonytalanít el pl. az esztergomi polgármester esete, Pokorni kivárásos, időhúzós remek taktikája, és biztos lehetne még sorolni, szóval miben különbek?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 17:50:13

Az esztergomi polgármester szimplán egy diktatórikus fasz (itt élek éppen), mindenki tudja, hogy veri az asszonyt (az előzőt is verte, pedig az még most is egy gyönyörű nő, nem is értem, hogy mehetett hozzá ahhoz a kocsmatöltelékhez - anno). A Fidesz szégyene, szerintem.

belzebubó 2009.06.17. 19:39:53

@Liberté__73: mivel te nem vagy német ezért elnézem neked azt,hogy ilyen rosszul ismerted meg a kitartásukat és fogalmad sincs mit épitettek fel honnan-hová jutott az ország a háború után már 10 évvel,de én hiszem,hogy Mo-on is van ennyi az emberekben.De te csak örülj a kártékonykodásnak,úgy látszik neked az a jó.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.06.17. 21:52:51

@belzebubó:
azokra a németekre gondolsz, akik fővárosukban jelképesen ápolják a Vörös hadsereg két egykori T-34sét?
nos köztük, akik tudnak tanulni, ismerik az alázatot, sikeresek, és a mindig rinyáló, és semmire fennhéjázó, a szovjet emlékművet feszt ledönteni akaró önedefiniált magyarok közé párhuzamot vonni elég merész. sztem.

Liberté___73 2009.06.17. 22:00:36

@Pierre (Bezuhov):

szerintem inkább azokra a németekre gondol, akik tanácsi engedély nélkül egy botot nem szúrnak le a saját kertjükbe sem, mert tudják, hogy ami ma nekem az holnap neked és hogy a szabadság lényege a rend...node ezeket is merész lenne összehasonlítani az engedély nélkül közpénzből köztérre szobrot emelő, majd sokévi szintén közpénzzabáló pereskedés után a bírósági bontási végzésre cinikusan rákulázó, önmaga erkölcsi felsőbbrendőségétől elalélt magyarokkal...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.06.17. 22:47:14

@Liberté___73: Új nap, új nick? Ejnye-bejnye :) Az a fene nagy liberalizmus, az a te bajod :D

Liberté___73 2009.06.17. 22:50:24

@KuKori:
no és a te nagy bajod vajon mi?

belzebubó 2009.06.17. 22:57:48

@Liberté___73: te melyik vagy ezek közül? Én mindkettő,de te magyarnak sem tartod magadat az látható.Hát akkor minek? Te honnan jöttél,ki vagy genetikailag,ha a magyarokat mindig csak negativ jelzővel illeted?Valahová csak tartozol.
Sajnállak,ha olyan helyen kell élj,ahol leginkább csak gyülölet él benned az ott élőkkel szemben,de hogy idézzek egy agytrösztöt:"el lehet menni,ha nem tetszik."

Liberté___73 2009.06.17. 23:03:47

@belzebubó:
"Te honnan jöttél,ki vagy genetikailag,"
"Valahová csak tartozol."
-legyen ez az én titkom


"leginkább csak gyülölet él benned" - az barátom benned él, csak megpróbálod belém beszélni :)

":"el lehet menni,ha nem tetszik." " segíts, kit idéztél?

belzebubó 2009.06.17. 23:12:39

@Liberté___73: annyi mindent elárultál már az edzésprogramodtól a szobaszámodon át, a motorod köbcentiméteréig, nem gondoltam vannak még titkaid. Max. a barátnőd lehetnék,de ugye ezt te se.
A politikával és a hires emberek mondataival látom nem túl régóta foglalkozol,ha ez igy nem esik le,de gugli a barátod :) csak beirod "el lehet menni" és máris elsőként kidobja.

csviktor 2009.06.17. 23:51:51

Próbáltatok már átmenni arra bringával? Az egyik útvonal, amit használunk, pont a híd alatt vezet el (mióta a rakparti bringautat szó szerint feltörték). Aztán egyszer csak megyek és székek, meg asztalok vannak az utamban. Mondjuk csóró pincér jól bírta, amikor elcentiztem a székek mellett. 1 hónapja még nem volt ott, szerintem 1 hete vettem észre. De tényleg, egyik napról a másikra.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 00:29:53

@belzebubó:

Igen, föl kéne emelnünk a fejünket, de ez csak egy dolog. Németország még szétszakított határokkal is hihetetlen erős geopolitikai tényező maradt mind a mai napig, ezért sem teljesen igaz az, hogy egyedül Hitler rakta rendbe a gazdaságukat. Ugyanis erős volt a gazdaságuk 1871-ben és 1914-ben is, és csak ideiglenesen tudtak kiszúrni velük, akkor is majd' egész Európa bánta. Mi sajnos 1920 óta nem vagyunk se nagyhatalom, se középhatalom, se gazdasági óriás.:( Viszont rengeteg kiváló lehetőségünket sem ragadjuk meg - kiváló földek, termálvíz, geotermikus energia és még sorolhatnám -, ami még kisebbé, szegényebbé és jelentéktelenebbé tesz minket.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 00:34:13

@mind2:

És még ez is kevés volt egyébként. Ha nem lett volna II. világháború, az ő válságuk is elhúzódott volna.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 00:57:59

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

Azért a szovjetekkel elég kegyetlen harcokat vívtak a téli háborúban, és ugyanúgy hadüzenet nélkül bombázták le a helsinki repülőterüket, mint nálunk Kassát és környékét, úgyhogy vannak párhuzamok, kivéve a végjátékot.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 01:04:07

@fmj:

Nem mondtam, hogy különbek, Isten ments! Viszont előbb-utóbb ők is lengedezni fognak a lágy tavaszi szellőben, ha nem csinálnak sürgősen valamit.

süti beállítások módosítása