Skip to content


       Szűrés lista

A Synergon ismét színre lép

A pénteki Népszabadságban olvashattuk, hogy a fővárosi tűzoltóság új bevetésirányítási rendszerét a Synergon fogja szállítani, bár a három ajánlattevő közül ő kéri a legtöbbet.

Míg a rendszert jelenleg is üzemeltető, annak kiegészítését ajánló Professzionál Informatikai Zrt. 107 milliót, az EADS konszern  133 milliót, a nyertes vállalat 186,5 millió forintot írt a pályázati papírra.

Két független szakértő értékelte a pályázatokat, és egyöntetűen a Synergon mellett tették le a voksukat, szerintük ennek a cégnek az ajánlata a legkidolgozottab, legmagasabb színvonalúbb, leginkább jövőbemutató a három közül, szinte már tökéletes. Az értékelés szerint a rendszer jelenlegi üzemeltetője, a Professzionál elavult koncepciót adott, gyenge volt a műszaki színvonala, valamint az adatbázis-kezelés és a fejlesztési környezet nem volt a "legmegfelelőbb"; az EADS (Európa legnagyobb repülési és biztonságtechnikai konzurciuma) pedig nem volt képes megfelelően alátámasztott dokumentációt készíteni, és nem tudta elérni, hogy az egyébként általa szállított egységes digitális rádiókommunikációs rendszerhez megfelelő bevetés-irányítási rendszert csatoljon. 

Számszerű értékelés:
  egyik  bíró másik bíró
EADS 2 3
Professzionál 1 2
Synergon 5 5

 

Természetesen a két vesztes a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul, aztán majd kiderül (vagy nem), hogytörtént-e szabálytalanság, a tűzoltóság által kiírt pályázattal kapcsolatban.

Viszont azt szokták mondani, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Itt pedig fújja, sőt rázza üvöltve...

Kis kutatás után a Google az alábbiakat köpi ki a Synergon Rt.-ről:

2003.11.26.: Ítélet számlaügyben: 5 év a vezérnek

A pécsi számlagyáros, Vagyon Tibor által 1997-2000 között kibocsátott fiktív számlák mintegy kétharmadát a Synergon vette be, összesen kb. 600 millió forint értékben.

2006.09.06.: Kartellezés miatt 10 milliós GVH-bírság a Synergonnak

Az Albacomp Számítástechnikai Rt.-vel kartelleztek a Paksi Atomerőmű Rt. egyik közbeszerzési pályázatán, az ún. HR-projekt kapcsán.

2006.09.26.: A GVH megbüntette a Synergont és a SAP-ot

A cégek fejenként 21,8 millió forint bírságot kaptak, mert kartelleztek a győri önkományzat pénzügyi rendszer bevzetésére, és a Paksi Atomerőmű SAP-felülvizsgálatára kiírt pályázatokon. A részleteket nagyrészt emailen (!) beszélték meg.

2007.04.05.: Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak a Synergon-ügyben

A cég 2004-ben térítésmentesen mondott le arról, hogy a bérelt székháza felújítására költött milliárdos beruházását lelakja.

2007.05.16.: Elsiklik a HM a gyanús iratmegsemmisítés felett

A GVH 2006. június 29-én kartell gyanúja miatt indított eljárást, mert gyanús volt neki, hogy a HM által 2003-ban kiírt, 8000 felhasználónak vásárolandó Microsoft programcsomaggal kapcsolatban a pályázó cégek kartelleztek. Hogy, hogy nem, a HM-ben megsemmisültek az iratok... A pályázatot egyébként a Synergon nyerte, 8000 db MS nagyvállalati licencet vásárolt tőle a minisztérium három évre összesen nettó 1,59 millió dollárért.

2007.07.03.: A Synergon nyert az MFB informatikai pályázatán

A nettó 1,2 milliárd forint összértékű szerződés értelmében a Synergon feladata lesz az MFB informatikai infrastruktúrájának üzemeltetés-támogatása, a hibaelhárítás, a megelőző karbantartás, a tanácsadás, illetve a kapcsolódó informatikai fejlesztések végrehajtása is.

2007.10.02.: 300 milliós megrendelést kapott a Synergon a Moltól

A vállalat feladata lesz a meglévő informatikai platform alkalmazás továbbfejlesztése, nettó 298,9 millió forint összértékű szerződés keretében.

2007.12.22.: 1,5 milliárdos megrendelést kapott a honvédségtől a Synergon

Három évre szóló egyedi szerződést írtak alá a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségével. Ennek keretében az informatikai társaság szoftvereket szállít és kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt.

2008.06.17.: Kormanyszovivo.hu

A közbeszerzési eljárás nyertese a Synergon és a HP. Avagy hogy dobjunk ki egy gyenge copy+paste munkára 200 milliót?

2008.11.08.: A T-Systems helyett a Synergont választotta a BKV

A BKV január 18-án azonnali hatállyal felmondta a T-Systems Hungary - jelenleg IQSys Zrt. - nevű társasággal a 2001-ben kötött, 2010-ig szóló informatikai szolgáltatási szerződését. Az új partnerrel kötött megállapodástól bővebb szolgáltatást és összesen több mint hárommilliárd forint megtakarítást várnak.

Nos, ennyi a cégtörténet röviden.

Gondolom, mindenki meggyőződött arról, hogy ez egy nagymúltú, jólbevált, becsületes vállalat, amire bátran rá lehet bízni bármennyi adóforintot. Kiváncsi vagyok, mi lesz a tűzoltós üggyel. 

Címkék: közélet korrupció

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr631237723

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.07.13. 10:17:07

Kossuth-díjat kapott Sas József!"A tavalyi fiaskó után Sas József 2009-ben mégis átveheti a Kossuth-díjat." - közölte hétfőn Budai Bernadett kormányszóvivő. Az indoklás szerint a művész "a származása és politikai nézetei miatt üldözött pest…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DArchAngel 2009.07.13. 09:09:13

Tipikus magyar mutyi, semmi más. Csak tudnám, mikor lesz vége, mert nem vagyok biztos benne, hogy a következő garnitúra jobb lesz.
Sajnos, már egyáltalán nem bízom benne, hogy a pofátlanságnak legalább határa lesz valamikor.

Mourinho már nem a király 2009.07.13. 09:09:43

Hát aki ilyen szinten akar érvényesülni (HM, Tűzoltóság, BKV, stb.) annak szinte kötelező valamit mutyizni. Néhány ilyen megbízás után már elég komoly referenciái/tapasztalata lesz, onnantól pedig partiban van.

Parkőr (törölt) 2009.07.13. 09:15:11

ebben az a furcsa, hogy ezekre bizottságok szoktak alakullni, és az értékelési szempontokat már a kiírásnál rögzíteni kell.
A pontozás nem szubjektív, hanem objektív adatok alapján történik(ár, gyorsaság,garancia hossza ), és amikor megjönnek a pályázatok és kialakul a pontozás végeredménye akkor sem szubjektív döntés születik, hanem a pontozás eredményétől függően automatikusan kihírdetik a végeredményt.

Megint jó lenne tudni, hogy milyen típusú pályázat volt.

Parkőr (törölt) 2009.07.13. 09:17:50

@Parkőr:

és a mutyi kötelező, de az általában a kiírásnál történik, olyan feltételeket kialakítva, hogy az előre kiválasztott cég nyerjen.

Jim Raynor 2009.07.13. 09:19:49

teljesen félreértitek.

a táblázatban nem a számszerű értékelés szerepel, hanem hogy győzelme esetén melyik cég hány milliót osztana vissza a bíráknak.

persze, hogy simán nyert a Synergon a fejenkénti 5 gurigával....(a másik két cég meg zsidósko...ööö...skótoskodott, rá is basztak.....)

f.m.j. 2009.07.13. 09:21:19

Egy kérdésem van: mikor lesz ennek vége?

(továbbá: mikor elég nekik, mikor csömörlenek be, lehet-e ennél mocskosabb az egész magyar közélet, és ha igen, ki fogja megállítani...

ilyenkor mindig olyan pesszimista leszek, nincs okunk bízni semmiben, és senkiben, ha megpróbál valaki ellene tenni, rögtön náci-ha csak kifejezi, hogy nem tetszik a rendszer- rögtön nem haladó européer, inkább bizonyára valami feudális rendszert fenntartani kívánó pathópálúr, aki nem hajlandó tenni se magáért...

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.07.13. 09:25:29

A Synergon védelmében annyit illik elmondani, hogy a múltbeli elkaszált ügyek tudomásom szerint a mostani vezetés előtti időszakból származnak.

A lista második felében az elmúlt 2 évben elnyert munkák sorakoznak komment nélkül. Az, hogy az MFB vagy a MOL megbízza őket munkával az miért is lenne baj?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 09:28:36

@Pallos Levente: MFB állami, MOL magas állami tulajdonrész! Ergó mutyi!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.13. 09:30:34

az értékelési szempont lehet a "legolcsóbb" vagy a "legkedvezőbb". ebben az esetben nyilvánvaló az utóbbi volt.
mivel nem szerepel itt egyetlen sem ezek közül, így nem is lehet érdemben véleményt nyilvánítani.
általában úgy vannak kiírva ezek a nagyberuházások, hogy már előtte le van zsírozva gyak. minden. talán még az is, hogy a nem nyerők jogorvoslattal élnek és emiatt csúszik.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.07.13. 09:37:00

@Noname Cowboy: Amennyiben?
Gyengébbek kedvéért: lehet mutyi, őszintén szólva fogalmam sincs az ügyekről, de az állami céggel szerződik = bűnöző a beszállító elég leegyszerűsített nézőpont. Ezzel azt mondod, hogy bárki nyert is, az lopott.

Szóval először legyen némi alátámasztás azokra az ügyekre.

Parkőr (törölt) 2009.07.13. 09:37:52

És ha jól tudom a synergon legalabb magyar tulajdonban van.
Ez is valami, jobb mint a T system ami lassan lehalássza a teljes állami szférát, és ugye német kézben van.

A jogorvoslat sem olcsó asszem kbt-nél csak az hogy megtámadja a döntést valaki, 800e Ft körül van.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 09:42:01

@Pallos Levente: Láttál már nem mutyi állami beszerzést?
Tehát ezzel minket adózó állampolgátokat lopnak meg. Ergó bűnöző! Bár a jog ezeket nem tekinti annak.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.07.13. 09:48:18

@Noname Cowboy: De a Te gondolkodásmódod szerint az is rossz ember, aki a S helyett kapja a munkát!!! Hiszen az is állami pénzt kap!

Tehát Te csak azért hőzöngsz, mert BÁRKI pénzt kap állami munkára. Ez így elég sommás.

rolika 2009.07.13. 09:48:24

A Professzionál fogja csinálni alvállalkozásban, a Synergon meg keres 80 millát a semmiért.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 09:51:35

@Pallos Levente: Nem erről van szó!
Egy állami pályázat úgy zajlik, hogy mire kiirják addigra megvan a befutó! A kiirásig lejátszák a szükséges köröket. Ki mennyit merre kinek oszt vissza.
Ne legyenek illuzuóid! Itt is minden le van zsírozva.
Ez a legfőbb baj! Nem állíottam, hogy a pl a Syneregon szar cég lenne.
Itt nincs egészséges verseny.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.07.13. 09:56:25

@Noname Cowboy: Illúzióm nincs.

Most ismét csak azt mondod, hogy aki nyer, az csal. Ez azt jelenti, hogy szerinted BÁRKI nyer, azt nyugodtan piszkálhatjuk. Ha a másik cég nyer, akkor azt írjuk ki szalagcímbe.

martonx 2009.07.13. 09:58:30

@rolika: Sajnos valószínűleg pont ez fog történni. Viszont a Synergon csak 70 millát keres, 10-et pedig, aki meghozta a döntést.

:-)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 10:14:59

@Pallos Levente: Kb igen. Mert akkor Ö volt kiirva befutóra

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 10:32:29

'napot nácik!

tegnapi sky-nyilatkozat egy gyönyörűséges mondatát szeretném megosztani veletek:

"Demszky Gábor szerint minden olyan szabad demokrata politikusnak félre kell állnia, aki eddig meghatározta a párt országos politikáját."

wehehehehehe

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 10:34:59

@Seduxen: Patkányok le a süllyedő hajóról!!!!
Ennyit jelent :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 10:36:17

@Noname Cowboy: te nem érzed úgy, hogy ez esetben "örökös főpolgármesterünknek" is a távozás hímes mezejére kellene lépnie??

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 10:38:43

@Seduxen: Dehogyisnem! Csak mondom ez a mondat olyannak hat mintha azt mondaná: Gyertek patkányok meneküljünk!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.13. 10:41:21

En csak annyit szeretnek hozzatenni - szakmabelikent - hogy azert itt nem olyan egyszeru az eset, mint egy autopalya epitesnel. Az autopalyaknal mindenki latja, mit kap, mi hogyan van megcsinalva, mennyi benne a mutyi...

de egy informatikai rendszernel latni kellene a harom palyazatot, hogy mit tartalmaz, milyen technologiakat, melyik reszre mennyi idot, stb.

Lehet hogy az egyik ceg egy trabantot kinal, mig a masik egy audit. Tehat igy, hogy ugyanarra nyujtottak be palyazatot, eleg keves info nekunk laikusoknak, hogy mi okozza a kulonbseget az araknal.

Persze ez nem zarja ki a megvesztegetes tenyallasat. Csupan nem tudunk objektiv velemenyt alkotni a technologiai hatter ismerete nelkul.

[A kormanyszovivoi honlapnal is ez volt a velemenyem, hogy nem mindegy, hogy egy phpban osszetakolt oldal, vagy egy j2ee-ben megirt, tobb ezer felhasznalos terhelesre optimalizalt oldalrol beszelunk.]

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 10:44:40

@Noname Cowboy: azért egy mondata miatt riszpekt ennek a Retkes Attilának:

www.mno.hu/portal/649523

Így van, Kóka abszolút vállalhatatlan. Az egész közéletben. Gy.F 2.0

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 10:45:23

OFF:
azért remélem erről a SZDSZ tündöklése és bukása operettből is lesz post :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 10:46:35

@Seduxen: Azért látni kellet Kóka pofáját. S köpni s nyelni nem tudott. Akkor és ott még méltóságteljesen felállhatott volna. De most már csak saját magát égeti.

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.13. 10:49:12

@Pallos Levente:
Érdees lenne picit kutatnod a Krasznai és Kollár ügyvédi iroda házatáján. Ők védték a Synergont anno. (Meg Kaczircz Béla, egykori kiváló focikapus is) A büntetőügy végén a Synergon félmilliárdos kártérítést kapott. Hogy jöhetett ez létre? Na, erről kérdez meg Kollár Karcsit: Hány ügyfelüket adták el, hogy a Synergon végül megússza?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 10:53:43

@Noname Cowboy: azért kókányjanit és a méltóságot egy mondatban szerepeltetned... hááát. elég vastagbőr :))))

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.07.13. 11:00:12

@Biomechanoid: ?? Én? A franc akar kutakodni. Nem vagyok én oknyomozó újságíró meg rendőr sem, és időm sincs rá. Ha tudsz valami kézzelfoghatót, akkor írd meg.

De ha jól értem, Te egy korábbi ügyről beszélsz, és azt mondod, hogy az MFB, MOL stb. megbízás azért disznóság, mert korábban elkaszálták őket. Nem érzem az összefüggést.

f.m.j. 2009.07.13. 11:06:32

index.hu/velemeny/eheti/2009/07/13/szdszover/

Íme Tótagyerek nagybecsű véleményével a dolog...

és még ő szidja az egybites, esetleg kétbites agyúakat... :).... legalább ne vágna fel, hogy őneki mennyi bitje van agyilag, vagy csak én nem látom?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 11:08:52

@Noname Cowboy: kicsit.

én örülök, hogy nem takarodott el. sem ő, sem a kis sleppje. marakodjanak csak minél tovább, remélem ennek jövő tavasszal meg is lesz a hozadéka :)))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 11:15:46

Érdekes:
A lezuhant gép egyik tulajdonosa, Kóka János, a PSINet alelnöke jelenleg a baleset helyszínen tartózkodik, de mivel barátai, közeli ismerõsei utaztak a gépen, zaklatott lelkiállapotára hivatkozva nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

f.m.j. 2009.07.13. 11:18:58

@kispista2:

és aszongyátok, hogy a Kóka keze ebben is benne volt?

Mert én ezen nem is lepődnék meg, csak hát ővele miért nem bír ilyen megtörténni? ;)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.13. 11:47:52

Jó reggelt náczikok. Ismét Bécs, szép az idő, és magas ívből elszarom kinek az sql-tábláját fogja használni a tűzoltóság sok pénzért :D

Mosonmagyaróvár fele ahogy a Sláger Rádióban mondták "hatósági túlkapás" van. A pihenőhely előtt bent a szántásban áll egy TT, abból készítik a sztár- és célfotókat, majd kicsivel később kiterelnek mindenkit a pihenőhelyre. (Kicsit remegett a seggem, mert 150-el lőttek le, szerintem nem akarták elhinni, vagy később kapom a büntit)

Na remélem sikerült szétoffolnom a Synergon-t, Retkes a melegek és agyhalottak új vezére, éljen éljen éljen!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 11:51:52

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: OFF-olni meg régi náczi szokás, mint tudjuk :)))

f.m.j. 2009.07.13. 11:52:54

...fura volt ez a 40 perc csönd, mi van veletek? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 11:56:36

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: vagy aki off-ol, az náczi?? nem mindegy... :))

ahogy a régi mondás tartja:

Nem minden szadista fradista, de minden fradista szadista.

:)))

martonx 2009.07.13. 11:57:04

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: Igaz amit mondasz, viszont szakmabeliként néha könnyen azonosíthatjuk az elkészült termékeket is. Mint pl. a kormaszovivo.hu-t drupal-lal dobták össze, nem pedig javaban fejlesztett valaki hetekig/hónapokig.
Namost, ha az 200 misi volt, akkor szegény tűzoltók, mit kaphatnak 185 misiért?
Persze ne legyen igazam, de ha ez megint egy olyan okosság lesz, mint a kormanyszovivo.hu oldal, akkor ismét adtunk jó sok közpénzért a szarnak egy pofont.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.07.13. 11:59:09

az uram szerint a lecsúszó sürgősségi hüvelyt kellene felújítani, minimum egy Margit híd rendszerű beruházásként, és nem azt hogy most melyik piros villogó lámpa mit jelent, és melyik alegységet kell kivezényelni egy autó balesethez és nem egy árvízhez vagy egy airbusz katasztrófához.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.13. 11:59:09

@Seduxen: Miért nem szóltál, hogy mész a bettit megsunázni!
Én meg várom, hogy tolj valami náczi kommentet! :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.13. 12:05:19

Aztán ha megnézzük a post-ot:

"Két független szakértő értékelte a pályázatokat, és egyöntetűen a Synergon mellett tették le a voksukat, szerintük ennek a cégnek az ajánlata a legkidolgozottab, legmagasabb színvonalúbb, leginkább jövőbemutató a három közül, szinte már tökéletes."

Ez egyáltalán nem elképzelhetetlen. Ugyan nem ismerem a cégek munkáit, de most a régi mutyizásoktól eltekintve, lehet hogy ez a cég tudta a legjobbat prezentálni.

Másodsorban. Biztos hogy a tűzoltóságnál az új informatikai, és távközlési rendszerek bevezetése a legfontosabb?

Ha tűz volt fel tudtad hívni őket? Fel!
Tudták hova kell menni? Tudták!
Eloltották? El!

Ebből a pénzből azért pár kosaras autót lehetne venni.....

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 12:05:35

@Noname Cowboy: bocs, el voltam foglalva a kaccsolaton. át kellett csinálni az avatart, meg raktam fel a "kedvenc videók" közé ActionSÜN videót július 5-ről...

szmoker (Homo Trollicus) 2009.07.13. 12:05:50

off: tótavé megint fasz.
index.hu/velemeny/eheti/2009/07/13/szdszover/

Beszarok, most meg a bibsiket rugdossa... ez tiszta hülye.
Amióta a Jobbik "nyert", minden káderelvtárs pánikszerűen keresi az új irányvonalat, és szórja a muníciót mindenfelé.

Csak a végén nehogy a maszopnak is kijusson :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 12:06:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: szőke nős vicc megvan?

"És hogy jutunk el Önhöz Asszonyom????
Miért, már nincs meg az a nagy piros autójuk?"

:))

f.m.j. 2009.07.13. 12:09:12

@szmoker:

hagyd el, már én is próbálkoztam vele (idelinkeltem, de nem ugrott rá senki :))

Magyarán: Tóta W. Árpás már nem érdekes (és én ennek örülök) nem meghatározó megmondó ember, véleménye elszívódik az éterben, rajta is túllépett az idő... szarügy :)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.07.13. 12:11:39

@fmj: mert csak egy érdek mellett favorizált "orbánt ne!"

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.13. 12:12:30

@fmj: tóta welszopó ájpika azon egyedek közé tartozik mifelénk, akit még szájbafosni sem érdemes...annyira szánalomra méltó.

@Noname Cowboy: na majd mindjárt megnézem :D (elvileg még megvan a profilom)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.07.13. 12:13:42

Budai Bernadett:" a Seduxentől teljesen elalléltam."

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 12:19:04

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: a kommentelést most hanyagolom (nincs sem időm, sem energiám kijavítani a sok vadbarom hülyeségét), tevékenységem mostanában főleg karcos videók felrakására korlátozódik, és várom a hatást :))))

@fmj: tótaw nekem azóta nem jelent annyit sem, mint a légyszar a tavalyelőtti naptáron, amióta megcsinálta az okos "Modern képmesék" című faszságát...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.13. 12:21:09

@Seduxen: szerintem küldtem neked szívecskét :D Ja, és neked spanod a rezsónéni? Ez így nem ér!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 12:22:18

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: rezsó? mé' lenne span? kb 3-4 kommentváltás után letiltott... a sztárkönyvtáros bazze :))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 12:23:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: aha, tényleg küldtél. de miért nem az itteni neveden nyomod??

(főleg a zárójeles rész ütne :)))) ).

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.13. 12:26:00

@Seduxen: mert az itteni nevemet azonnal kimoderálták (szerintük én nem lehetek Bohóc János)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 12:26:12

@Seduxen: stornó.

megkaptam az újabb szívecskéket :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 12:29:36

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: wehehehehehe, asszem megvan a NAP kommentje:

"Lehet, hogy az SZDSZ változtatgatta a véleményét, de az alapvető értékeit NEM. "

muhahahahahahahahahahahaha

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.13. 12:35:30

@Aradebil: "kill the gypsies oléoléo, gypsy crime existing oléoléo"
www.youtube.com/watch?v=LBIiSe_Qu-c

ON

f.m.j. 2009.07.13. 12:36:47

@Seduxen:
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ezeket hol lehet olvasni? Olyan kíváncsi vagyok, miket írkáltok oda?

Én bármit megnyitottam, csak a kiírást kaptam, hogy nincs jogom belenézni... :):):)

Meg aztán olyan sok ott az írás, hogy nem igazodok ki, csak Feriét találtam, aki újra futni kezdett... na, hát ezért tűnt el, mert műtétje volt szegénynek... :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.13. 12:40:31

@fmj: amikor regisztráltunk, akkor írtunk mindenfélét. Megpróbáltunk normális hangnemben kommentelni a feri blogjára. Ezt úgy képzeld el, hogy 10 kommentemből kettő ment át a cenzorokon, úgy hogy egyetlen vulgáris kifejezést sem tartalmazott.
Az adatlapjainkat érdemes megnézned. Én jancsibohóc vagyok, a többieket megtalálod az ismerőseim között :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.13. 12:53:22

@Seduxen: már én is sokat gondolkoztam h regelek a kapcsolatra, vmi elképesztő poén lehet gyalázni a fideszt, meg a jobbikot vmi őskommer stílusban! "rákosi bezzeg jól elintézte őket", "a tatabányai turul szobrot elbontani!!" stb mondatok.
ezek meg harapnának rá.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.13. 12:58:54

@Seduxen: Az megvolt, hogy a hétvégén Szanyi kiakadt, mert cenzúrázták és egy blogbejegyzésen elküldte a moderátorokat, meg "azt a pár száz fanatikust" az anyjába ill. még azt is odaszúrta, hogy mindez Fletót minősíti?

Print screenelnem kellett volna, mert már törölték azta blogbejegyzését is...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 13:27:48

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": de káááár. én most "sünsün" nicknevű harcostársnak címeztem egy kommentemet (ingatlanadó-témában), de gondolom más is rákattan majd :)))

Plutonic 2009.07.13. 15:07:00

Pénz a zsebbe, fasz a seggbe!
Hát ennyi lesz.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.13. 15:38:56

@Plutonic: jaja, csak az a baj, hogy más emberhez tartozik a zseb, és a segg... mert ha legalább kiadósan seggbekúrnák azokat (ez most a Synergon-ügytől független, mert lehet, hogy a legjobb ár-érték arányban az ő ajánlatuk van), akik közpénzeket mutyiznak el (valami nagyfarkú nigerrel végrehajtva), az némi elégtételt jelentene...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.07.13. 15:49:02

Nahát a Synergon pályázatán sokkal szebb volt a fejléc, meg voltak kis szívecskék a margón, meg klassz fekete bőrkötésben adták be.
A bírók értékeléséből nekem kb. ez jött át.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.13. 15:55:50

@kispista2:
index.hu/pilota/veszhelyzet/cessna/

"Véletlenül lezuhan a vezérkar. "

nem tudom, valaki végigolvasta-e a cikket, de: "A lezuhant gép egyik tulajdonosa, Kóka János, a PSINet alelnöke jelenleg a baleset helyszínen tartózkodik, de mivel barátai, közeli ismerősei utaztak a gépen, zaklatott lelkiállapotára hivatkozva nem kívánt nyilatkozni lapunknak. "

Hopp!

K.Jani 2009.07.13. 17:10:35

magyar maffia köztársaság

K.Jani 2009.07.13. 17:12:15

ui: kispista2 linkjét érdemes elolvasni! fölöttébb érdekes!

vomit 2009.07.14. 17:28:28

@kispista2: eppen dobni akartam a linket, hogy a nemkicsit Stingre hasonlito Gyurós Tibor lezuhant a repulovel par eve, eppen vmi botranyok idejen. nem sokkal elotte lett elnok-vezerig. valoszinlueg nem illett oda, vagy valakire csunyat mondott.
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20010115gyuros.html

süti beállítások módosítása