Skip to content


       Szűrés lista

"Ennek az országnak húsz éve van" - Nyírmihálydi polgármestere

A Heti Válasz helyi, nyírmihálydi riportja egyszerűen mindent visz. A tomboló uborkaszezonban pont kapóra jött...

Olvassátok végig, csak pár részt emelek ki:

"Egy hétig ne borotválkozz, víz közelébe se menj, a bizottság előtt csináld össze magad, mindent mondj, csupán arra ne felelj, amit kérdeznek. Meglásd, csak annyit mondanak: állj meg az ajtónál, és már le is vagy százalékolva. Ez volt a recept." - Nyisztor Ferenc, Nyírmihálydi polgármestere.

A 2100 lelkes faluból 900 roma. A putrisor 15 házában vagy kétszáz ember él összezsúfolódva; ők egész másra használják az udvart, tudniillik a házuk mellett végzik el a dolgukat. Nyírmihálydi 30 kilométerre fekszik Debrecentől ...
A két évvel ezelőtti hepatitisz-járványra emlékszünk, ezek szerint semmi sem változott ...


















Éppen ottjártunkkor telefonáltak a polgármesteri hivatalba, hogy az egyik gyermek fejében légylárvát találtak, vagyis kukacok mozogtak benne. "Pedig a család két éve költözött szocpolos lakásba, van fürdőszobájuk." - dühöng a polgármester.

Négy éve tűnt fel a gyámhivatalnak, hogy egy itteni lakos értelmi fogyatékossága miatt rokkantjáradékot kap, de közben maga gondoskodik több gyermekéről, elvégezte a nyolc általánost és jogosítványt is szerzett. Kiderült, hogy a 2100 lelkes faluból 138-an élnek rokkantjáradékból; a hasonló méretű településeken nyolc-tíz ilyen esetet találtak. A 450 felnőtt roma közül csaknem minden harmadik rokkantjáradékos.

"Itt a gyerek a kenyérkereső." - mondja a háziorvos is. Immár tanulmányok születnek arról, hogy miközben szinte minden roma munkanélküli, a faluban működő konzervüzem évek óta kölcsönmunkaerőt kénytelen idehozni.

Egy harmincéves nő akár többszörös nagymama lehet, mert a lányok 12-14 éves korukban már szülnek. Az apa rokkantjáradékos (32 610 forint), az anya pedig több gyest is felvehet: egyet a legkisebb gyermeke után (bruttó 28 500), de a 18 éven aluli, anyává váló lányainak járót is ő veheti fel, valamint a gyermekei és az unokái családi pótlékát is neki folyósítják. Utóbbi akár 25 900 forint is lehet, ha tartósan beteggé nyilvánítják a gyermeket, és - papíron - szétköltöznek a szülők. Vagyis egy család akár kétszázezer forinthoz is hozzájuthat, de persze a pénzen sokan osztoznak.

A polgármester gyerekkorában egyetlen roma család volt Nyírmihálydiban, ma a 15-18 év közötti gyermekek 58 százaléka, a 3-18 évesek 76 százaléka cigány.

"Nyolc osztályom van, nem olvastam soha a törvényt." - Nagy József, a cigány önkormányzat vezetője. Őt is egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen, amiért a bíróság szerint két gyermekének is segített a csalásban. Két fia is felfüggesztett börtönt kapott, emellett a családnak 6,1 millió forintot kellene visszafizetnie az államnak.

"Ennek az országnak húsz éve van. Nem több. Addig kell tenni valamit. Negyven közmunkásom van, abból ma hatan jelentkeztek munkára. Fizetés és családipótlék-osztás után két-három napig nem jönnek. Ha levonom a bérükből, megfenyegetnek. Az állami támogatások mennek be a játékgépbe. Utána ellopják a termést, és ha valaki szólni mer, fajtalan szavakkal illetik. Segélyből élnek, de egyesek Marlborót szívnak, minden udvaron ott áll a kocsi. Ha azt mondom, nem adok lakásfenntartási segélyt annak, aki az autóját fenn tudja tartani, akkor én sértem meg a törvényt. Mások azzal kérkednek, hogy analfabéták, és hülyének tettetik magukat, miközben ingyenes az oktatási rendszer, és minden segítséget megadunk, hogy tanuljanak. Oktatás és munka - csak ez segíthet mindenen, az áramlopástól a rokkantcsalásig." - Nyisztor Ferenc, Nyírmihálydi polgármestere.

"Biztos kezdet" - így hívják az önkormányzati programot, 530 millió forint állami és uniós támogatásból bővítik hozzá az iskolát. Már most húsz kétéves gyermekük jár "előóvodába", hogy mire ovis lesz, behozza a putriból fakadó hátrányt, tudjon kezet mosni, kanállal enni és az illemhelyet használni.

Már 37 ilyen "Biztos Kezdet Gyerekház" épül az országban. Vessük össze a fenti tömör összefoglalást a hivatalos magyarázattal:


"A Biztos Kezdet Gyerekházak célcsoportját a szegénységben élő, 0-5 éves gyereket nevelő családok alkotják, akik korlátozottan, vagy egyáltalán nem férnek hozzá a jó minőségű szolgáltatásokhoz, bölcsödei, óvodai ellátáshoz. A Gyerekház esélyt ad arra, hogy a legnagyobb szegénységben élő gyermekek is a lehető legkorábbi életkorban megkapják azt a támogatást, ami segíti képességeik kibontakozását és megalapozza sikeres iskolai pályafutásukat.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP 5.2.2. pályázata keretében létrejövő Gyerekházak napi nyitva tartás mellett, a gyermek és szülő számára egyaránt biztosítanak programokat, a Gyerekházban dolgozó szakemberek segítik és nyomon követik a gyermek fejlődését, szükség esetén megfelelő szakemberhez irányítják.
A Gyerekházak munkatársai a Biztos Kezdet programra felkészítő három hónapos képzést kapnak, munkájukat mentorok segítik majd.

A Gyerekházak azokon a hátrányos helyzetű településeken, településrészeken fognak működni, ahol magas a munkanélküliség, egyáltalán nincs vagy kevés az óvodai, bölcsődei férőhely. 2013-ig uniós forrásból további 150 helyen jöhetnek létre Gyerekházak."



A Szociális Minisztérium honlapján is fent van a program.

Mohácsi Viki már úgyis itthon van, hazaköltözött, mehet Nyírmihálydiba budit építeni, légylárvát írtani, meg megmutatni, hogy kell az angol wécébe szarni. Érdekes, ilyet egyetlen nagypofájú "jovédőtől" sem látunk soha! Vajon miért is nem???

Vajon ebbe hogy fogják belekeverni a rasszizmust, a Fideszt, a Jobbikot, a Magyar Gárdát?!

Bangladestől és Szomáliától pedig elnézést kérünk, hogy odaérkeztünk melléjük ...  

Erre már nem lesz, nem is lehet megoldás.

800 000 rokkantnyugdíjas van nálunk
, míg a fele ennyi lakosú Szlovákiában 70 000.


"Bár már 1990 óta tudott volt, hogy az igényléseken szigorítani kell, erre elsőként 1998-ban került sor, akkor veszett el a végleges jogosultság, és a jogszabály gyakoribb orvosi vizsgálatot írt elő, ezzel kevésbé biztos jövedelemmé vált a járadék. Ezután azonban csak 2006-ban történt változtatás, eközben azonban szigorodtak az öregségi nyugdíjak szabályai, emelkedett a korhatár, szűkült a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége, így emelkedett a rokkantnyugdíjasok száma." - Inforádió elemzése.


A kérdés, hogy mikor robban az a bizonyos lőporos hordó.

"Valahol megint felsír egy gyerek." - természetesen várjuk a szívfacsaró roma-történetek Vavyan Fabléjét, Miklósi Gábort, hogy ugyan meséljen már nekünk Nyírmihálydiról is ...

 

Címkék: bizarr társadalom cigány abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr71258585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dessert eagle 2009.07.21. 18:26:37

@tesz-vesz: Fellebbeztek, megy másodfokra az ügy.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 18:29:24

@Tündér_Lala: Európáé volt a fél világ, és a fél világ lelkiismerete, Európa vezekel. Európa lefekszik a liberális katyvasznak, mint egy rossz kurva, aki minden nap tudja, hogy rosszat csinál, de azt hazudja minden hajnalban a tükörbe, hogy ő szűz, hogy ártatlan, hogy jólelkű, hogy megbocsájtó, és mindenekelött : befogadó.
Végül is minden kurva befogadó, ha belegondolunk, nem ?
Olyan, hogy Európa, nincs.
Nincsenek válaszok sem a muszlim bevándorlásra, sem a török EU felvételre, se a cigányság problematikájára... semmire.
Európa polkorrekt, és ez lesz a veszte. Európa leépíti a nemzetállamokat, le az egészséges nacionalizmust, és nézi hogy húz el mellette Kína és az USA.
A polkorrektség jegyében.
Európának annyi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.21. 18:30:19

@nyílméregbéka:

Miklósi Gábor!!!
Tessék helyesen írni a nevét!

dessert eagle 2009.07.21. 18:31:56

@mind2: Szerintem meg mi is felelősek vagyunk ezekért a gyerekekért, és pont ezért kellene elvenni őket a jó édesanyjuktól és állami gondozásban - megfelelően lelkes pedagógusokkal - nevelni őket, biztosítva számukra egy emberhez méltó élet lehetőségét, számunkra pedig nem deviáns, a munka becsületét ismerő roma polgárokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.21. 18:34:30

kicsit off, de találtam miklósi "zsidó vagyok" gábortól egy írást, megéri elolvasni:

"Újra itt

Kedves antifaszista barátaim, mint bizonyára észrevehettétek elég régen írtam utoljára a blogba. Ennek nem az az oka, hogy megnáczultam, és a Gárda sem rabolt el - ahogy azt sokan sejtették. Igaz, szarrá drogoztam magam a fasizmus elleni harcban, távollétem oka nem ez volt. Köszönöm a rengeteg biztató, bátorító, és érdeklődő levelet. Nagyon meghatottak üzeneteitek, ilyenkor érzem igazán, hogy érdemes küzdeni.
Természetesen nem ezért írok most - nem henyéltem ugyanis a szünetben. Oknyomozást folytattam, beépültem, felfedeztem. És megbizonyosodtam benne, hogy ahogy a régi közmondás is mondja: Mindenki náczi!

Szerettem volna mindenki előtt feltárni az országban uralkodó ordas állapotokat, a szélsőjobboldal dühöngését, országromboló hajlamait. Ahhoz, hogy mindezt a legjobban bemutassam Nektek kedves barátaim, be kellett merészkednem a Náczi ördög barlangjába - Borsod megyében jártam.

Ahogy vonatom kidöcögött a Keleti pályaudvarról megkönnyebbültem. Magam mögött tudhattam ugyanis azt az undorító nácziszagú várost amit egyesek még Budapestnek hívnak, nemsokára azonban ??? Budapest lesz a dicső neve. Ahogy zakatoltam tovább a kietlen tájon gondolkodóba estem: vajon hogyan lehet az, hogy egyesek képesek másokat származásuk szerint bántalmazni, inzultálni? Szegény Borsod-megyei romák nem érdemelnek meg emberi bánásmódot? Ki az a mocskos náczi állat aki sajnálja tőlük azt a picike kis segélyt?

Utamat csak néha zavarta meg egy-egy undorító magyarkodó faszista disznó, pl. a pusztában népi öltözetben Izrael hazánk juhait terelgető paraszt.
Mikor megérkeztem a vasútállomástól 200m-re levő ideiglenes 'állomásra' (ti. a síneket felszedték, mert zavarta a látképet) ismeretlen roma barátaim kitörő örömmel fogadtak. Miután átadtam nekik értékeimet, megszúrtak a bökővel és elküldtek a kurva magyar anyámba (amiért még a mai napig haragszom kicsit) folytathattam utam egy békés, befogadó roma család otthona felé, kikkel megbeszéltem hogy ha elmegyek helyettük napi 16 órát 'közmunkázni' - ahogy ők nevezik - befogadnak pár napra.

Megérkezésemet nagy örömmel fogadták, szorosan magukhoz öleltek és kedves szavakkal illettek. A még megmaradt értékeim ekkor tűntek el nyomtalanul. Igazából nem zavar, mert a párt pótol mindenféle anyagi hiányosságot, amit az utamon elszenvedek. Az antifaszista harcért mindent!
Ekkor ragadtam meg az alkalmat némi beszélgetésre a családfővel:

- Gáspár, látom nagy a család. Mióta éltek ezen a szép környéken?

- Há nemrégibe kőzötünk ide, mea comszéd faluba állandója rasszista támogatásnak voltunk kitéve. Akkó gyöttünk át a deles busszal. Meg fékettessel, me há sok rajkó van, nem úgy megy az. Na, oszt akkó pár napig ilyen illegás lakásfoglalók vótunk. A buta magyarja nem kőtözött ki a cép szóra, kicsit segített neki azöcsém. Tuggya mán évek óta gyúr. Más dóga nincs.
- Gyakoriak itt a rasszista, neonáci támadások? Kik ellen irányulnak?

- Ódemég mennyi...
-Büdöskurva magyarja! Sajnájják a szaros pézüket nem aggyák oda (ordít közbe mind a két fogával a feleség, Gizella)
- ...háta szegény rájkók iskolaji bűncövetkezetét is megbuktatták ezek a nácziak. Pedig egészen jól megvótunk belüle. Az igaccság az, hogy támadnak ezek má mindenhun.. Gyön a gárda, menetelnek itten. Azongyák né loptyunk - de akkor mibű éjjünk? Éhenhalni meg csak nem lehet. Nézze mennyi kis féreg poronty szalagdál itten. -- Lajos! Ném te, a másik! A kurvaanyádat ne foddost a nővérjed p***ját! Ehj, még csak három íves de mán egy igazi dzsigolló.

- Gondolom a fasiszta fenyegetés miatt félnek utcára merészkedni, ezért nem járnak dolgozni, vagy iskolába.

- A faszt. Mán mi a devláé járnák dógozni?
(az asszony, Gizella ekkor lebasz neki egy méretes pofont)
- Mámint a picsába is, rettegünk. Gyönnek azok a szagállarcos Hitlerék, vagy kik, oszt megmészárojják a pulyáinkat. Aztán akkó mire aggyák a családit, he?

- Ha jól veszem ki a szavaiból, önök a mocskos szélsőjobboldai magyarok miatt élnek ilyen nyomorban, egyik napról a másikra, éhezve, bűnözésre kényszerülve?

- Az! Na ecsém, mehetné munkázni már ideje vóna.

Ezzel félbeszakadt a beszélgetésünk, sajnos mennem kellett a beígért közmunkára.
Ennek végeztével betértem a kocsmába, ahol beszélgetésbe elegyedtem egy helyi - szintén roma származású - jól szituált úriemberrel.

- Jó napot. Mit csinál?

- Piros, piros, fekete kurvaanyád. Ráduplázok.

- Úgy tudom itt nyomorognak az emberek, ön miből játszik?

- Faszom közöd van hozzá? Lebaszok ekussúsz. Pisti, hozzadmán a söröm!

- Nyilván az iszonytató nácziterror üldözte önt a játékszenvedélybe, és alkoholizmusba.

- Azvót, mindkettő. Namost pézed van? Telefonod geci?

Szerencsémre sikerült megúsznom a beszélgetést egy törött orral miután kiderült, hogy nincs nálam semmi értékes dolog. Ekkor úgy döntöttem, hogy hazautazom, és megírom ezt a felháborodott cikket.

Szegény kiközösített, perifériára szorult romáknak, ebben az intoleráns, faszistáktól, mint férgektől hemzsegő (magyarnak nevezik magukat) országban lopni kell menni minden nap, hogy kiegészítse azt a picike kis segélyt, amit egy agresszív kisebbség (nem a romák, a Gárdafélék) meg akarnak tőlük vonni.

Kérdemén, nekik nincs joguk élni? Tüntetni az egyenlő jogokért? Őket már a google is legálisan diszkriminálja?
Már a mamutvállalatok is náczik?!

Remélem sikerült felnyitnom az emberek szemét, hogy itt bizony valami nagyon el van baszva. Nekünk drogos fiatal egyetemistáknak azon kívül, hogy beszólunk Tomketbélának rengeteg dolgunk van! Terjesszétek Jahve igéjét: a náczik ideje lejárt!

És te mit tettél ma a náczizmus ellen?

Tündér_Lala 2009.07.21. 18:36:24

@belzebubó: Sajnos erre van egy kézenfekvő magyarázat, ami annyira szélsőséges, hogy nem tudom elhinni. Szinte minden jelenséget megmagyarázna ez a csúf összeesküvés elmélet. Ha mégis igaz, akkor kár a gőzért.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 18:38:13

@dessert eagle: ennyire naív vagy , az Isten áldjon meg ? Európa közepén emberjogi témákat feszegetsz ? Amit írsz, az maga a megtestesült nácizmus. Kinek van ahhoz joga, hogy eldöntse, a retkes-buta-kurva anyja mellett van jobb helye, vagy egy állami neveldében ? Ezt se Te se én nem bírnánk észérvekkel megmagyarázni lilafejű ködemberkéknek az amnesztinél. Oszt készülne jelentés, hogy feltámadtunk újfasiszta mivoltunkból...
Ez is idealizmus...
Elér bennünket a fehér ember balfa**sága, meglátod. Majd mi élünk gettókban, mint Dél-Afrikában. Azzal a különbséggel, hogy ez a mi hazánk és nem Hollandiából termettünk ide :((((

dessert eagle 2009.07.21. 18:39:37

@mind2: Azt azért nem mondanám, hogy Európának annyi. Maximum a nyugati felének. Ez a fajta polkorrektség érdekes módon a volt keleti blokk országaiban - kivéve persze Magyarországot - egyáltalán nem dívik. Ezt tapasztalatból mondom, és mindig csodálkozom, hogy miért pont az idejétmúlt elveket kell nyugatról ávtvenni. Egyetlen dolgot köszönhetünk az orosz megszállásnak, hogy ezek a liberális dogmák 40 év késéssel értek ide. Legalább tanuljunk már más hibáiból - nyugati demokráciák - ha a sajátunkból nem megy. Igen, nagyon keserves dolog a tótoktól tanulni, de nincs más opció.

valójábannemberci 2009.07.21. 18:40:28

@mind2: Persze, ez a misszió nem egy hosszútávú dolog, de azért élmények és tapasztalatok lesznek a későbbiekben, és aki egyszer elment ilyenre, az az esetek nagyon jelentős hányadában később is belevág, egyre hosszabb távra és egyre nehezebb terepekre. Az idő csak a misszió anyagi kapacitásának függvénye. Itthon ennek is sajnos egészen más a kultúrája, társadalmi elfogadottsága, nálunk a szervezet próbál támogatást szerezni innen-onnan.
Az Államokban viszont tanulmányi kreditet és munkaügyi tapasztalatot jelent egy-egy önkéntes misszió, és az errevállalkozó fiataloknak maguknak kell anyagi támogatást szerezni hozzá (fundraising) cégek, vállalkozók, intézmények megkeresésével, vagy ép közösségi hálózatok használatával.
A terepre kimenni meg azért egészen más, mint az éves átutalások "nyugalma" gazdagéknál.

Az Üdvhadsereget meg azért hoztam fel, mert hátha kielégíti egyesek egyenruha-fétisét. :P

belzebubó 2009.07.21. 18:41:23

@mind2: a nemzetállamok kialakulása előtt is volt élet Európában,csak kicsit háborúzósra sikeredett mig eljutottunk a célig,amit most vernek szét :)
Azt nem tudom,hogy milyen alapkövekre éptkezve akarják egy felsőbb cél érdekében egyben tartani,mi lesz az összetartó erő a fejekben? Ha nem lesz közös nemzet,nyelv, vallás (mert ugye nem került be az EU alkotmányba) akkor mi?
Hogy két fülünk van?
Törökország felvételétől a hideg is kiráz,ilyet szádra ne végy! :)))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.21. 18:42:45

de ne aggódjunk az LMP és a Fidesz jó kezekben tartja a magyarok sorsát. nemrég kukkantottunk bele a fidesz programjába: "a cigánycsaládoknak megfelelő támogatást kell kapniuk!" nagyon helyes.
az lmp meg nem is foglalkozik a népesedési problémával, jól teszi. minek is kellene: a cigányok is magyarok! (csak akkor azt nem értem, minek van cigányönkormányzat, a határontúli magyaroknak más az anyanyelve, oké, de a cigányoknak magyar, akkó' minek?)

Roxvox 2009.07.21. 18:44:42

Cigánytábor az égbe megy ( csak már látnám ).

dessert eagle 2009.07.21. 18:49:41

@mind2: Azt csak mi hisszük, hogy fontosak vagyunk és mindenki minket figyel. Kicsi és jelentéktelen ország vagyunk, ezt jobb tudomásul venni. Viszont, egy kicsi és jelentéktelen országnak is vannak belügyei, amibe nem szokás beavatkozni.
A skandináv szociális rendszert ajánlom figyelmedbe, merthogy az maga a megtestesült nácizmus. Ha a védőnőnek nem tetszik a gyereknevelés, megy az gyerek állami neveldébe. Pont.
Pozsonyi Ádám szavaival élve: ezt speciel nem tartom jó rendszernek fehér emberek esetében.

Tündér_Lala 2009.07.21. 18:50:34

@mind2: Sok igazság van abban amit írsz. Európa a liberalizmus és a PC mentén nem tudja és akarja képviselni saját értékeit. Ezzel pedig romlásba dönti önmagát.

Roxvox 2009.07.21. 18:52:57

@belzebubó:
Hosszútávon az EU életképtelen, ennyi nációt nem lehet sokáig egyben tartani az érdekek sérülése nélkül.
Teljesen külömböző kultúrák és fejlettségi fokok, gazdasági konfliktusok stb... Az Európai Egyesült Államok csak utópia.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 19:00:14

@dessert eagle: igen, érdekes paradoxon, hogy egy olyan mesterséges képződményben, mint az Unio, megint mi vagyunk a nemzetállami lét utolsó bástyái, persze az örökölt marakodásainkkal egyetemben... És az is érdekes, hogy a jobboldal megerősödése azért jelent valamit.. lehet Nyugaton kiábrándultak már ebből a korrektségből, csak a lusta és marakodástól félő politikusaiktól ez nem jön át. Érdekes ívet futott be ez a földrész, ha azt nézzük, hány liter vér áztatta.... lehet ez egyfajta undor is a háborúskodástól, csak az a baj, hogy a ló másik felére estünk, és a nagy kapaszkodásban nem vesszük észre azt, hogy szakadék felé rohan velünk :(

@berciXcore: olvastam, hallottam, tudok róluk... magyar világmegváltó egyetemistákról Afrikában, és más helyeken... tudod, az a bajom ezzel, hogy ilyen emberek nélkül a világ kevesebb lenne, viszont mindig vélek bennük felfedezni egyfajta önmegvalósítási kényszert, egyfajta vezeklést...
Olyat, mint amikor,azért lesz valaki pszichológus, mert magára keresi a válaszokat, és magát akarja elsőként gyógyítani :) Egyébként tisztelem őket és a szándékot is, de el kell, hogy ismerd : csepp a tengerben.

@belzebubó: hát az összetartó erőröl nekem sincs fogalmam, viszont a gázvezeték kapcsán a törökök zsarolhatják a bagázst.... rövidlátó banda és kiszolgáltatott :(

Roxvox 2009.07.21. 19:06:07

Nincs közös nyelv, de ha netán lenne melyik lenne az?
Legyen mondjuk a közös nyelv az angol. Hogyan lesz bevezetve és mindenki által elfogadtatva? Ha mihamarabb akarják, akkor az csak kényszer hatására megy, az pedig azt jelentené, hogy a szlovák nyelvtörvény megelőzte a korát. Na ez az egész, úgy hülyeség, ahogy van.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 19:08:13

@dessert eagle: Bár látnám már az egyértelmű megoldásokat, és a politikusokat, akik szarnak a bécsi meg svájci liberális csaholókra az újságokban.... ami Svédországban szociális politika, az nálunk fasizmus, vagy nácizmus....
mondjuk ott nem csaholnak ennyien kifelé, lévén elsőként svédek...
És itten nem beszélek másról, hanem arról, hogy elsőként kéne magyarnak lennünk.... aztán a többin röhögni :)

belzebubó 2009.07.21. 19:10:27

@mind2: én ha meghallom Törökországot,mint leendő EU tagot, mindig eszembe jut,amit a Közgáz EU szakán még 1997-ben tanitottak,miszerint az EU hosszútávú terve Törökország felvétele után Izrael felvétele társult tagként.És mindig abban bizom,hogy a professzorunk ezt 1997-ben tanitotta és azóta változhattak a dolgok,de az ehhez hasonló nyilatkozatok olvasásakor meginogok:

"Verheugen EU-bővítési biztos Oslótól Jeruzsálemig terjedő óriási gazdasági térségről vizionál, amelyet egymiliárd fogyasztó népesít be." Igazából az ilyen megnyilatkozásokból derül ki, hogy ez az egész EU nem másról, mint a pénzről szól. Közös értékek, emberi jogok, összehangolt politika etc. Mind csak duma. A lényeg, hogy pénzügyileg egyesek jól járjanak. Végül is talán jobb is, hogy az Alkotmányból kihagyják a keresztény hagyományokra való utalást, mert az EU nem erről fog szólni...És ha megnézed az izraeli sportolók nem az Ázsia Játékokon indulnak már,hanem Európa-bajnokságokon...tehát van tendencia.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 19:12:22

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": jól fogalmaztál... nincs külpolitikánk, ami maradt , az meg egy rakat sz*r.

dessert eagle 2009.07.21. 19:13:07

@mind2: @dessert eagle: Valamit félreértesz. Nem mi vagyunk a nemzetállami lét utolsó bástyái. Mi már elestünk. A nemzetállami lét utolsó bástyái az Eu-ban: Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, Észország, Litvánia, Lettország, Bulgária. Eu-n kívül: Horvátország, Oroszország, Szerbia, Törökország, és még sokan mások.
Ez nemcsak kellemetlen, de életveszélyes is a magyarság számára.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 19:19:16

@belzebubó: Igen, ez tendencia, Izrael részvétele ilyen-olyan játékokon ma is valóság ( EU-s részvételre gondolok ).. Mikor először meghallottam, nem tudtam, ez paródia, vagy.... ?
Törökország ? Készek is lennénk. A németek után megszívná az egész kontinens... Persze valamikor jól jöttek a németeknek ( háború után ) és ma is revolverezik az EU-t, nem csak ők, hanem az amcsi támaszpontok miatt az amerikaiak is...
Meglásd, lenyeletik az EU- val a törököket is, meg a zsidókat is.... előbbi mert piac, és támaszpont, és gázvezeték fut majd keresztül rajta, utóbbinak meg Európa menedék...
Itt senkit nem érdekli a tej felvásárlási ára, vagy Kalányos Izaura hepatitis fertőzése.... ááá...
Mocskos játék a politika

mind2 (törölt) 2009.07.21. 19:20:49

@dessert eagle: rosszul fogalmaztam, mert nem csak ránk gondoltam, hanem úgy block Kelet-Európára... a régióra... később vettem észre, igazad van :))

dessert eagle 2009.07.21. 19:34:26

@mind2: Én mindezek ellenére hiszek a nemzetek Európájában. Biztos túl idealista vagyok, de szerencsés módon elég sokat jártam Nyugat-európában és az a benyomásom, hogy a liberalizmus hatására barátságos, békés - mondhatjuk úgy is: leszedált - emberekké váltak, és egy két nép kivételével (pl. franciák) teljesen jól ellehetnénk velük egy laza politikai formációban. Persze ehhez az is kellene, hogy ne gazdasági oldalról közelítsék meg az együttműködést.

maxwell murder 2009.07.21. 19:41:54

én is most jártam Egerben, ami még mondhatni egy sziget, mert alig van pár cigány, nah azok tipikus szar arcok. viszont amilyen falukon keresztüljöttünk, most, hogy az M3-as bedugult és kerültünk. hát jöttünk végig, szinte mindenhol csak cigányokat láttunk és nem néztek valami kedvesen. ha megállunk tuti elkezdenek kötekedni, vagy valami...:S:(

nyílméregbéka 2009.07.21. 19:44:04

@Tündér_Lala: szerinted csak 300 évvel lenne lemaradva a cigányság?
Én olvastam az Isten rabjait, az a XIII. sz.-ban játszódik. Ott az számított értelmiségi, művelt embernek, aki tudott írni-olvasni. Egész pontosan itt tart a mi cigányságunk: a XIII. században.

Gyakorlatilag letérdelünk elébük, hogy ugyanmár, járassák a rajkókat iskolába, ne tüzeljék el a tankönyvet, fürdessék meg, de nem, és nem.
Akkor meg mi a jóistenért kell csodálkozni ezen a 23 %-os Jobbik-eredményen? Tavasszal lesz ez még 50 %-is Nyírmihálydiban.

nyílméregbéka 2009.07.21. 19:48:16

@maxwell murder: én jártam egy balatonföldvári, szép, 9 emeletes, közvetlen vízparti, 3*-os szállodában, ahol valami felfoghatatlan okból a vendégek 90 %-a cigány volt.
Valami csoportos nyaralás lehetett, mert mind ismerték egymást a családok. Átkajabáltak egymásnak az ebédlő egyik feléről a másikig, a purgyék rohangáltak a folyosón.... valami rémálom volt... nyaralás!! Cigányok közt!!

Szerencsére eltakarodtak néhány nap után, és különösebb balhé nem is volt (késelés vagy ilyesmi), de abba a szállodába SOHA TÖBBÉ NEM MEGYEK.
1-2 család még OK, de hogy nyócker legyen a balatonföldvári, közvetlen vízparti szállodában, azt NEM.

dessert eagle 2009.07.21. 19:58:00

@mind2: Izrael felvétele azért hála Istennek nem valószínü. Egyrészt az araboktól tart egész Európa, azok pedig ugye valószínüleg egy kalap alá vennék az EU-t Izraellel. Izrael gazdasága és pol. rendszere meg nem EU komform, annak átalakítására kérni őket maga a holokauszttagadás, és különben is kapna vagy 10 EP képviselői helyet, ami szintén nem állna arányban eddigi szenvedéseikkel.
A törökök felvétele viszont sajnos sanszos. Bár ha belegondolok még sosem ártott nekem a sarki kebabos és jobban elviselném őket, mint egyes polgáltársainkat.

maxwell murder 2009.07.21. 19:58:53

@nyílméregbéka: te atya isten...
nah ezaz bazdmeg. egyszerűen valahol ott vannak a cigányok az mindent elbasz. manapság ez a mérce, ha egy környékről, városról, faluról akarsz képet kapni. mi a kérdés? "ott sok cigány van?"
egyszerűen ez a nép csak rombolni tud. haverom anyja ingatlan-közvetítő. szerinted mi az ügyfeleknek a 2.-3. kérdése? "vannak erre cigányok?". hát ez ma Magyarország.

belzebubó 2009.07.21. 20:03:56

@maxwell murder: ezt piszin valaki úgy kérdezte tavaly,hogy van romantika? Nem értettem először,néztem bután, de ez állitólag az ingatlanügynökök rejtett nyelve :)

belzebubó 2009.07.21. 20:12:02

@dessert eagle: szerintem olyannal beszélj egy kicsit aki élt köztük.A kebabos nem igazán mérvadó.No-ban 3 millióan vannak.De márvadó ha elmész a müncheni Ostbahnhofra,vagy Berlinbe Kreuzbergbe,Neu-Kölnbe a Ruhrgebietbe.
Izraelről pedig társult tagként beszéltek.

dessert eagle 2009.07.21. 20:23:02

@belzebubó: Szerintem hozzánk nem jönnének nagy számban, mert itt nincs munka, és segély is csak a magyar állampolgároknak jár. Nyugaton tudom én is hogy rühellik őket, de gondolj már bele mekkora piacról van szó. Szűnjenek meg német munkahelyek, és tengődjenek havi kétezer eurós segélyen a friccek ezrei? Azok torkán bármit le lehet nyomni, benyelik ők a törököket is.
Ez a társult tagság elég aggasztóan hangzik (gondolom jócskán engednek a belépési követelményekből), utána fogok nézni, jó hogy említetted.

belzebubó 2009.07.21. 20:32:24

@dessert eagle: a németeknél is az a baj,hogy a törökök tanulhatnának mert ott az egyetem,de nem ,inkább döneresnek áll és a java nem is beszél rendesen németül,pedig ott született és ha egy német fiú ránéz a lánytestvérére,akkor üt.Miközben ő ezt úgy gondolja megteheti visszafelé.
A németek torkán mindent le lehet nyomni,mit vársz egy olyan országtól,ahol a foci-vb előtt 3 hétig azon rugózott a sajtóban az állitólagos értelmiség,hogy lehet-e használni egyáltalán a német zászlót a lelátón,mert esetleg a zsidóknak rossz emlékük lesz.A sima, fekete-vörös-arany verzióról beszélek.

jozicsenko 2009.07.21. 20:43:08

@tesz-vesz: hmmm, szép jó este!

"Ki az a mocskos náczi állat aki sajnálja tőlük azt a picike kis segélyt?" - aki dolgozik, adózik és nem EVA-s/Ekhos, mint az ujságírónak hazudott bértollnok

japp, hogy ez vicc, kösz, lépre mentem...

Desszert Eagle: hála a jó istennek, ez a polkorrekt duma az szdsz-szel együtt bukott meg, a jobbiknak köszönhetően: azért mert nem nevezzük C-bünözésnek a dolgokat, azért az megtörténik, annak van áldozatata...

mind2 (törölt) 2009.07.21. 20:52:46

@belzebubó: a kebabosról csak annyi élményem van Berlinből, hogy fizetés nélkül hagytunk ott véletlenül egyet :))) Annyira jót dumáltunk az unokabátyámmal, hogy simán kisétáltunk közben.... ilyen gyorsan futni törököt papucsban és a 10 cm-es hóban még nem láttam... de utolért, mi fizettünk, és sűrű bocsánatkérések közepette azon álmélkodtunk, mennyire kétségbeesett arcot vágott:))) Barátságos volt... meg multikulti.... de az nem Törökország...
Bonyolultabb minden...

belzebubó 2009.07.21. 21:00:58

@mind2: veled már jóideje "beszélgetek" itt lehet,hogy eddig nem tudtad,de én félig német vagyok apám révén,állampolgárságilag is,genetikailag is :) tehát apám nem magyar disszidens,hanem echt hivatalos náczi, hidd el nekem ott nőttem fel félig, (13 év) a törökökkel sok gond van Németországban.
Az,hogy Magyarországot is nagyon szeretem és sajnálom ami ott történik,lehet megtévesztett :))

mind2 (törölt) 2009.07.21. 21:14:22

@belzebubó: nem tévesztett meg, láttam a férfiakat elől peckesen járni , hátul az asszonyok szatyrokat cipelnek verziót is :( És tudom, hogy a kulturális - vallási okok sokkal erőteljesebbek a mindennapi élet kapcsán :)
És tudom azt is, milyen kicsit ilyennek, kicsit olyannak lenni... Mikor Hollandiában jártunk említett unokabátyám ( echte 56-os leszármazott = 2 magyar szülő ) és német felesége társaságában, a hollandok a magyarra talányos értetlenséggel válaszoltak ( inkább rokonszenvbe hajlott ) de a felesége németségén kiakadtak ( érződött a náciszag ) Utána napokig azt hallottam tőle : de én nem tehetek semmiről, miért az ősök miatt szívok mindenhol ? Los Angelestől Amszterdamig ???? Hát akkor csak néztem.... ma már egyre jobban értem :(

Miért szívok azért mert magyar vagyok ? .... szar ügy :(

belzebubó 2009.07.21. 21:25:35

@mind2: nem csak LA-től Amszterdamig,de Szingapúrig is igy van,itt is lenácziznak :S
De amiatt,hogy a jó autókat szeretik,kicsit megbocsátanak,meg az angolokat a gyarmati idők miatt még jobban utálják,a japánokat meg a megszállás miatt és ez azért vigasztal :))) A dajcsokat itt csak a propaganda miatt nem csipik.
Ezt sikerült elültetni az emberekben a világon mindenhol.
És No-ban sem szeretnek a török problémáról a médiában beszélni (mert a német nép sokak szerint eredendően bűnös igy ilyenről ne pofázzon),ugyanúgy ahogy a cigányproblémáról Mo-on sem beszélnek igazán. Ez egy világtendencia.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.21. 21:28:21

@belzebubó:

Ez gondolom nem vicc, mégis roppant hülyén hangzik....a németek az idők végezetéig szívni és hallgatni fognak Hitler miatt.

Mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy az EU nem szól másról, csak a pénzről. Amiket meg kirakatnak a zászlójára tűzött, azt mindet feláldozza a PC viselkedésével. Két szék között fog a pad alá esni és megsemmisülni: se a hangoztatott, se a valódi célok nem fognak megvalósulni hosszútávon, ennyi embert képtelenség összehangolni úgy, hogy mindnek jó legyen.

A nemzetek egészséges öntudatát lerombolni életidegen, bár már nincsenek "hódító hadjáratok", azért igenis védje mindenki a maga igazát, jogait. Sajnos a magyar vezetésnek ez még belpolitikai kérdésekben sem sikerül, nemhogy külföldön....

Gondoljatok bele, mi lenne, ha pl. Nyírmihálydiban -megjelenne egy csapat gyámügyes, összegyűjtenék az elhanyagolt, koszos gyerekeket, és bevinnék a gyivibe, kihozatali lehetőség nélkül, 18 éves korukig
-az álrokkantosokat elzavarnák közmunkában udvarokat/házakat/kerteket rendbe tenni, fürdőszobákat építeni etc
-ha minden falubeli közmunka elfogyna (nem egyhamar), akkor mehetnének az említett konzervgyárba, esetleg utat építeni, a fizujukból havonta vonnának egy fix összeget kárpótlásként a jogtalan rokiért, aki meg nem akar dolgozni, az mehet a sittre, vagyis ugyanúgy utat építeni, csak fizu nélkül
- a segélyből tengődő autósok, Marlbisok jövedelmi helyzetét, vagyonosodását az APEH komolyan megvizsgálná
- a terménylopókat megtanítanák a mezőgazdaság gyakorlati oldalára, vagyis irány kapálni a 40 fokban

Ugye elképzelitek, hogy jópár okos világcsúcsot futna Brüsszelig?

dessert eagle 2009.07.21. 21:32:58

@belzebubó: Én innen itthonról úgy látom, hogy a jelen helyzetben sokat nem lehet várni a németektől. Nemrég egyesült Németország, ha úgy tetszik, egyik fele nemrég szabadult fel 40 év megszállás alól. Sem ez, sem a II. vh utáni dolgok nem nevezhetők sikertörténetnek. Nem irigylem őket, mert ma csak az életszinvonalukra lehetnek büszkék, ami a nemzeti léthez nem elég.
Tudom rosszul esik, de nem feltétlen baj, hogy ott van az a 3 milla török, mert különben nem változik semmi. (Nem vígasztalásként, de a spanyolok 10%-a bevándorló, az azért mégis brutálisabban hangzik.)
Sajnos nagyon lassan változnak a dolgok, de szerencsére semmi sem állandó.
A szomorú, hogy történelmileg a németek a fő szövetségeseink, így nélkülük elég kényszerpályán mozgunk, és nagyon-nagyon észnél kellene lenni, mert csak rossz és kevésbé rossz között választhatunk. Kizárólag ebből a szemszögből nézve mondtam én, hogy jöjjenek a törökök, inkább, mint mások. Egyébként mi itthon kevesebbet szívnánk, mert testvérnépnek tartanak, csak ahhoz kellene hozzászokni, hogy Allah az egy isten és Jézus az ő prófétája.
Viccen kívül, sajnos jobb az, ha az EU felé haladnak, mert van náluk több szélsőséges irányzat is, akik türk birodalmat szeretnének létrehozni a SZU iszlám utódállamaiból, ami nemcsak a keleti gázinportnak tenné be az ajtót, de azt hiszem az EU-nak is.
Egyéb iránt az én egyik nagymamám is volksdeutsch volt, szóval nem hagynak teljesen hidegen a németországi történések.
Most elbúcsúzom, mert kiscsaládom hiányol.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.21. 21:36:03

@laspalmas: "a németek az idők végezetéig szívni és hallgatni fognak Hitler miatt."

Nem. Csak pontosan addig, amíg nem jön II. Adolf... Mert ebből az lesz. Veszélyes dolog a túlerőltetett bűntudatkeltés, előbb-utóbb el fog megint durranni a németek agya.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.21. 21:51:29

@mind2:
mert analfabéták.
akiktől te nem sajnálod a szavazati jogod. illetve nem érdekel téged, vayg mit is mondtál az ortt-snél múltkor

@TaTa86.: ja, ha hitler nem csinál konc tábort, és ha csak a barbár oroszokat rohanja le (szerintem így sikerült is volna győznie), akkor ma ő lenne a német Napóleon.
aki a nácinémet gazdaságba beleköt az nem normális

mind2 (törölt) 2009.07.21. 21:53:29

@tesz-vesz: hát gőzöm nincs miről beszélsz... miféle szövegkörnyezetből emeltél ki vmit.... ne gyere megint az általam nem nézett maunikasóval, mert esküszöm, lehidalok :(((((

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.21. 21:57:41

@mind2: azt vágom h ennyire feledékeny vagy, de akkor idézlek, bár nem akartam:
"lesz*rom az analfabétákat"
márpedig nagy hiba így gondolkodni.

a férjed mit dolgozik?

belzebubó 2009.07.21. 21:57:43

@dessert eagle: "II. vh utáni dolgok nem nevezhetők sikertörténetnek." Szerintem meg Németország II.vh.utáni Adenauer időkben véghezvitt talpraállása nagyon is sikertörténet volt egy porig lerombolt ország,sárbatiport lelkivilággal és mégis talpraállt. Konrad Adenauer nagy érdeme,hogy hitet tudott adni,azokban az időkben.A német ipar,tudományos kutatások,mérnöki fejlesztések pedig pont a legsikeresebb országok közé emelték. 3 gazdasági nagyhatolm van, USA,Japán,Németország.És ez már jó ideje igy van. A mostani német nyugdijas azért él úgy ahogy,mert a 60-as évektől kezdve a gazdaság és az ipar pályája,gyönyörűen ivelt,mig közben 20 éve összehozták a Német Egységet is,mellékesen és nem mentek tönkre sem.

"mert csak rossz és kevésbé rossz között választhatunk." ettől én is tartok. A kurd problémával kellene valamit kezdeni náluk és prezentálni valami előrelépést,mert ilyen emberi jogokkal nehéz lesz EU konformnak lenni ez hiszem,hogy kizáró ok és ők nem kötnek ebben kompromisszumot.Lehet,rosszul hiszem.A gázimport megoldásának van egy terve az alternativ energia ezzel nem tudom mi lesz,ha jönnek a patásék.Állitólag az ő általa már többször emlegetett "kell 1 Mio. munkahelyet csinálni" szlogent is erre alapozza,mivel ott sok emberi erőforrásra szükség lesz.Nem tudom mi van ezekkel a tervekkel,de állitólag ez lesz majd a nagy dobása.

"Allah az egy isten és Jézus az ő prófétája." ez lesz a fő probléma.

belzebubó 2009.07.21. 22:07:21

@laspalmas: Svédországhoz hasonlóan No-ban is,ha a családban egy személyre nem jut 15m2,viszi a kölköt a gyámügy,vagy kiutal lakást,de ha ott asszociális, akkor viszik.

"a segélyből tengődő autósok, Marlbisok jövedelmi helyzetét, vagyonosodását az APEH komolyan megvizsgálná"
Ez azért nehéz,mert nehogy azt hidd ezek fizetnek bármit az autóra. Putrisok mellett élő "belső infóm" van Putnok City (sajnos), nekem újdonságként hatott. Ezek az autókat csöves,hajléktalan emberek nevére iratják. Nem fizetnek semmilyen dijat,biztositást,adót igy le sem tudnak foglalni ezektől semmit.Azt sem tudják,hol,melyik megyében van az autó.Mert arra vigyáznak,hogy a stróman ne a földijük legyen.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 22:09:55

@tesz-vesz: haljak meg ha értelek... leszarom az analfabétákat... miért indítsak IQ gyűjtést, hátha teleportálhatunk vkinek + 100-at ??
Férjem ? Nem szociális munkás, nem szociológus, .... q hétköznapi szakmája- hivatása van.
És büszke vagyok rá... egyéb kis kekec ?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.21. 22:11:57

@tesz-vesz: Szerintem nincs olyan gazdaságpolitika amit nem lehet megkérdőjelezni. :)

valójábannemberci 2009.07.21. 22:22:26

@mind2: A hollandok valamiért nehezen bocsátják meg a németek II. VH-ban tanúsított magatartását: Hollandia semleges-független országnak nyilvánította magát, a Harmadik Birodalom meg úgy gondolta, hogy ezt leszarja, mert nekik a Németalföld pufferzóna, tehát ők márpedig nekimennek.
Ezért nem szeretik igazán őket, olyan szinten, hogy a holland himnuszban található vitatott sort, melyben sokak szerint a német ősökről van szó, következetesen kihagyják. És angolul is szívesebben beszélnek, mint németül.
És hogy miért megértőbbek a magyarokkal szemben? Pontosan '56 miatt. Hollandia is azon országok között volt, amely örömmel fogadta be a magyar menekülteket. Ráadásul Magyarország se Habsburgként, se a Tanácsköztársaság, se Horthy, se a Nyilasok, se Rákosiék alatt nem rohanta le őket. Nincs miért neheztelniük ránk.

belzebubó 2009.07.21. 22:23:15

@mind2: volt valami oktatáspolitikával kapcsolatos diskurzusotok,de lehet,hogy nem jól emlékszem. Akkor,bocs.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 22:33:58

@berciXcore: vettem észre :))))
@belzebubó: nem !!!!! maunikasós diszkurzusunk volt, és keményen amellett voltam, hogy váltsa meg mindenki magát :)) Nehogy ez is az én - mi - dolgunk legyen...
Semmi bajom teszvesszel, de az amplitudója néha veszélyesen kileng....
Talán a kielégítetlenség ??? ;)

mind2 (törölt) 2009.07.21. 22:47:43

@berciXcore: Az egyik legmegdöbbentőbb találkozásom a nyolcvanas években( 1986 ) egy német öreggel volt, Hamburgban , aki az ötvenes években tért vissza Nyugat - Németországba az orosz hadfogságból...
Feltálaltam neki a magyar pörköltet... nézett.. nézett... és azt mondta, ez nagyon finom és szereti...és nekem szeretetreméltó volt...aztán elképzeltem SS egyenruhában az ukrán mezőkön, meg egyéb helyeken...
Ezt feldolgozni nem lehet soha... tégy igazságot :(
Ha egyenként ismersz meg bárkit, és vonzó... mi a francot gondolsz???

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.21. 22:53:43

@mind2: nagyon furcsa egy ember vagy te...

@belzebubó: és komolyan a németek "értelmisége" is olyan mint itt? a német zászló miatt károgtak, h az sérti a zsidókat?
(láttátok a Hullám című filmet? abba volt egy csaj, aki undorítónak aposztrofálta a német nemzeti zászlót.)
mesélj még a német értelmiségről, nem véletlenül küldték kertészt ki svédbe. és kapott nobelt: a politika,

belzebubó 2009.07.21. 22:54:26

@mind2: emlékszem már.ORTT-s poszt.

@berciXcore: mindhárom ugyanúgy szivott,Belgium,Hollandia,Luxemburg de a hollandok különösen bemorcultak a mai napig.De azért ott a Royal Dutch Shell kötött egy jó kis zsiros szerződést 1933-ban Berchtesgadenben személyesen Hitlerrel olajügyben a hosszútávú ellátás reményében.Össze is jött.Akkor annyira nem finnyáskodtak :) A politikai és gazdasági érdekek olyan szépek. A világ akkor is ugyanilyen volt,max. mást tanitottak és most jobban kinyilt.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 23:04:26

@tesz-vesz: nem furcsa vagyok... az vagyok aki vagyok.. általában vívódom, mert egyrészt humanista vagyok a szó klasszikus értelmében, másrészt tömeggyilkos is lehetnék ... ha elengedném magam :)))) Ez utóbbi persze vicc. Vagy mégse ?
Egyébként a lényeget tudod rólam. Megírtam ugyebár ;)
Mára nincs más agyaggalamb csak én ? ;) De legyen... szikrázzunk :XD

@belzebubó: jehhhh, ORTT :)))))

belzebubó 2009.07.21. 23:13:05

@tesz-vesz: persze amiatt pampogtak az újságokban,mert sok német elővette a zászlóját.Ez egy értelmiségi vita volt,ahogy ők mondták.Itt egy elég jó vélemény a helyzetről. Ahogy irja: "megvivta a német zászló a csatáját a foci vb idején"
welemeny.transindex.ro/?cikk=7669
Bizonyos körök nem nézték jó szemmel.

Kertész meg Budapest diszpolgára,miközben közölte, Berlinben érzi jól magát.

Esterházy meg Lübeckben a thomasmanni levegőtől inspirálódik. Gondolod,ha nem lennének elnyomva a nemzeti érzelmeik,akkor ezek ott jól éreznék magukat? Van-e olyan német irói dij,amit Esterházy nem kapott meg? Van-e olyan könyvvásár amin nincs ott? Esterházy a Kék harisban azt irja,a németek már jó útra tértek,"megtörtént az Abrechnung mit der Vergangenheit".És ezt leirja németül.Azaz elszámoltak a múltjukkal.De ott van akár Nádas is,az is állandóan ott inspirálódik.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 23:17:27

@belzebubó: így van.. német könyvesboltokból élnek... mind egy szálig :) Az a rohadt német nyelvterület ugyebár... bár Márai inkább Olaszországban dívott úgy pár éve..
Meg No- ban is.
Micsoda véletlen :)

mind2 (törölt) 2009.07.21. 23:26:19

Mindentől függetlenül, nem tudom, miért nem állunk ki azért ami másoknak max egy sms-t jelent történelem címén... Ennyire nem érdekel bennünket, ennyire nincs zászlóvivő, ennyire félünk, hogy túlkompenzálunk, ennyire nincs erőnk ahhoz, hogy dícsérjük azt, ami van ?
Mikor törték el a gerincünket, és mikor szegték le a fejünket.... jó lenne tudni a dátumot :(

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.21. 23:27:37

@tesz-vesz: Náluk brutálisabb a helyzet. Nem tudom meséltem-e már.
Anyukám egyik haverja tesi tanár, és mint ilyen gyakran beszélget tesi tanár kollégákkal. Az egyik történetesen Kölnben volt egy kicsit vendégtanítani.

Kezdi az órát: tornasorba állítja a gyerekeket... Az óra végén az igazgató paprikavörös fejjel tajtékzott, hogy hogy merte úgy beállítani a diákokat, ahogy a Hitlerjugendben volt szokás.

Szóval ahhoz képest a Gárda-hisztéria tényleg visszafogott. :)

valójábannemberci 2009.07.21. 23:28:29

@belzebubó: Erről az üzletről van egy meglehetősen részletekbe menő bejegyzés itt: royaldutchshellplc.com/2009/01/03/royal-dutch-shell-tom-cruise-youtube-and-hitler/
Akkoriban nyilván szó nem volt arról, hogy "Háááá, majd jól lerohanunk titket, és Rotterdamot a földdel tesszük egyenlővé!", ráadásul az üzletben érdekelt vezetőt, Sir Henri Deterdinget politikai álláspontja miatt le is mondatták. Németország meg a halála után támadta meg Hollandiát. Ha Deterding még élt volna, nyilván nem tapsikolt volna örömében.

belzebubó 2009.07.21. 23:30:33

@mind2: Márai pár éve kötelező olvasmány volt az olasz humángimnáziumokban, Molnár Ferenc Pál utcai fiúkjával együtt.
Frankfurtban átadták Esterházynak a legnagyobb német irodalmi dijat,amikor a könyvvásár diszvendége volt és mindenki olyan átszellemülten éltette...rossz volt nézni.Tele volt vele az összes újság. Svédországban is befuttatta Esterházyt, Nádas "barátja" (Richard Schwartz) aki ott egy irodalmi tótumfaktum és "olyan" barátja Nádasnak.
Egyetemi előadások,iró-olvasó találkozók, (E.P. ne tagadjuk, kitűnően beszél,gyönyörűen a németet) nagy összegű dijak,persze,hogy szeretik az ottani levegőt.

belzebubó 2009.07.21. 23:34:30

@berciXcore: de a német nem túl européer szándékok már akkor is nyilvánvalóak voltak amikor a szerződést megköttetett.És ez mégsem számitott akkor,csak ennyit akartam mondani.

mind2 (törölt) 2009.07.21. 23:36:21

@TaTa86.: igen, nyugaton ( Németország ) tényleg ez a helyzet, hogy azt is elnyomják a bűntudat jegyében ami természetes kéne hogy legyen...mint az agymosottak, még a téma említése is visszatetszést kelt. Egyszerűen nem illik történelemről beszélni, mert minden sérti őket a jólneveltség jegyében :)
Érdekes módon keleten nagyobb az egyetértés, bár ott meg azt nem tudod, ki volt ügynök és ki nem :) És több volt, mint gondolnánk :(
Skizofrén ország...

mind2 (törölt) 2009.07.21. 23:43:15

@belzebubó: Hát hallod, a rokonaim mégis csak Márait keresték német nyelven, és meg is találták egy- két - sok hamburgi könyvesboltban.... vagy a reklám volt profi, vagy a szóbeszéd... de A gyertyák csonkig égnek messze lekörözte Kertész Imre nem is tudom ... hát zagyvaságát., Nobel ide vagy oda :)

belzebubó 2009.07.21. 23:50:47

@mind2: persze,több könyvét is kiadták Márainak No-ban,én csak azt mondtam,hogy az olaszoknál kötelező olvasmány is lett még ezen felül,Molnárral együtt. A Fűvészkertbe pedig az olasz cserediákokat el is vitték,mert látni akarták,hogy hogyan néz ki.Innen tudom,mert rákérdeztem mit keres ott a sok olasz kölök?

A nagyim nem rakhatta ki az esküvői fotóját a falra,mert a nagyapám akkor volt sorkatonai szolgálaton volt és egyenruhában házasodott és esetleg valaki beparázhat a Wehrmacht egyenruha láttán. Még összekeveri a Waffen SS-szel és trauma éri. Nekünk titokban mutogatta. Ez Ny-No. 1980-as évek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.21. 23:53:27

@mind2: Okosak ezek a libsik. Németeknek megmondják, hogy náczulni TILOS. És a németek engedelmesen nem náczulnak.
Tudják, hogyha a magyarnak ezt mondják, csak azért is náczulni fog (ezt szúrták most el), ezért minket inkább egymás ellen fordítanak, és a mainstreamban (eddig) a náczulás nem (volt) téma.
Szerbeknél, meg tudják, hogy egyik taktika sem jön be, így őket halomra bombázzák. XD

@belzebubó: pozsonyiadam.gportal.hu/gindex.php?pg=19857414&nid=5109374 :D

valójábannemberci 2009.07.21. 23:54:53

@belzebubó: Akkor, ott nem számított, mivel az üzletet nyélbe ütő Shell vezér nácibarát volt. Neki nyilván nem esett nehezére. De pont a nácibarát meggyőződése és az ebben a szellemben fogant tárgyalások és tervek miatt kellett távoznia a cég vezetőségéből. Tehát végül nem lett náci-támogató a Shell. Hollandia tényleg ki akart maradni az egészből.
Aztán lehet, hogy emiatt rágtak be valójában a Sasfészekben, és döntöttek úgy, hogy ledöngölik a hollandokat.
Bárhogy is volt, nem volt túl nemes lépés, s a kor demagóg propagandáján kívül nem igazolható, főleg észérvekkel nem.

Na mindegy. Hollandia mindig is befogadó volt a magyar menekültekkel szemben. Velünk sosem volt semmi bajuk. És ez a lényeg a kérdésben.

mind2 (törölt) 2009.07.22. 00:01:18

@belzebubó: tudod, min mosolygok ? hogy tudathasadt egész Európa.., hogy a franciák kirugdosták az amcsikat, miután elég vért hullattak értük, csak a sírokat nem ásták ki, hogy az amcsi hullákat is hazavitessék Normandiából :( Pedig De Gaulle de szerette volna :(
Hogy képmutatásra épül az egész és vannak olyan játékszabályok amik megingadhatatlanok..
És vannak olyan nemzetek, akik képesek az önérvényesítésre... Lúzerség = aránylag pofabefogó életszínvonal, lásd No.
Lúzerség = nemzethalál, lásd Mo, néhány évtized múlva, a tehetetlenség jegyében. Rosszul esik ez utóbbi. Nagyon rosszul :(
Lúzerség

mind2 (törölt) 2009.07.22. 00:11:37

@TaTa86.: de mi a fa**ért tudnak MINDIG egymásnak ugrasztani bennünket ? Vagy mi beszéljük ezt túl ?
Tavaly több országhatáron átmentünk, és a nyugati Balkán összes nációjával szembesültünk. MINDEGYIK büszke volt, pedig a seggük kilógott ( Bosznia ) és mindegyik barátságosabb és egybetartóbb ( Montenegró ) mint mi... De a legbüszkébbek az albánok és a horvátok voltak, előbbin ledöbbentünk, utóbbin nem csodálkoztunk..
Mondd meg nekem, mi miért nem tudunk egyenes gerinccel kiállni magunkért ? Irigyeltem ezeket az állítólagos vadembereket... több a büszkeség és az öntudat bennük külön-külön mint itt együttvéve...
Pedig se jó boruk, se igazi konyhájuk, mert egy balkáni katyvasz az egész... és mégis.. a pincérgyerek úgy szolgálta fel az albán semmit, mintha államelnök lett volna... könyörgöm, balkánozhatunk, de előbb a fejünket kéne felemelni nem ????

belzebubó 2009.07.22. 00:12:27

@berciXcore: Igen, igy van amikor a Shell befejezte a szállitást a Rockefeller cége a Standard Oil (későbbi EXXON) átvette az üzletet,igy juttatták olajhoz a nácikat.Az olajat Onassis hajóin szállitották főleg, aki Perontól argentin állampolgárságot kapott.Aki Churchill egyik jó barátja volt,C. az életének utolsó 8 évéből minden évben 2 hetet Onassis hajóján töltött...
Érdekesek ezek a dolgok...

Hollandia a magyar éhező gyerekeket is befogadott,hogy feltáplálja őket,több ezret. Nem tudom mikor volt pontosan a háború után,de mostanában volt egy akció,hogy az akkori gyerekeket összehozták a nevelőszüleikkel ha még éltek és azok gyermekeivel,akikhez Hollandiába küldték őket pár hónapra.

@TaTa86.: azért a németek vigyáztak arra ki jöjjön Adenauer után. Willy Brandt aki egy ideig norvég állampolgár volt,majd amikor kiderült a stasinak dolgozott a miniszterelnökségéről is le kellett mondjon 1974-ben.A háborúban egy ideig hivatalosan hontalan volt,majd norvég lett.
Vagy ott van Helmut Kohl aki a Kohn család gyermekeként jött világra,melyről könyvet is irtak, Der Erfinder cimmel.Vagy ott van Schröder aki épp az oroszoknál ügyködik.Merkel asszony eddig kakukktojásnak tűnik :))

mind2 (törölt) 2009.07.22. 00:15:54

Azért ezt bírom, hogy így éjfél után már nincsenek kekecek :)))) Élvezem az olvasást itt tőletek :))))

mind2 (törölt) 2009.07.22. 00:22:23

Jóccakát mindenkinek :)
Szisztok, :))))))

valójábannemberci 2009.07.22. 00:25:54

@belzebubó: Az amerikai üzletekre is fény derült az Államokban 1941-ben, de aztán jegelték a vizsgálatot, mert szükség volt az amerikai hadviselés ipari támogatóira. Viszont a vezetőségben ott is hullottak a fejek több cégnél, így a DuPontnál is.

belzebubó 2009.07.22. 00:28:57

@mind2: De Gaulle azt is mondta,az angolok addig amig ő él,nem léphetnek be az EU-ba (akkor még Közös Piac),mert züllesztenek. Ez igy is történt.1970-ben meghalt és ha jól emlékszem Anglia 1973-ban lett csak tag.De jól látta De Gaulle,az eurót sincs kedvük bevezetni és külön kérésre a schengeni szabályokat sem kivánták bevezetni. Vannak ők és van a kontinens en bloc...

Igen vannak szabályok amik megingathatatlanok és mégis próbálják és feszitik a húrt. Ha De Gaulle meg tudta vétózni az angol belépést mi miért nem tudjuk felemelni a hangunkat a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban? Mi lenne ha ilyen nyelvtörvény lenne Németországban,ahol 20 millió nem német él?

dessert eagle 2009.07.22. 00:32:03

@belzebubó: Gondoltam csak visszanézek :)

Én nem vitatom Adenauer kancellár érdemeit, kifogástalan volt a válságkezelés. Azt is tudom, hogy a “háború” jelenleg gazdasági szinten zajlik, ahol Németország jól áll, hiszen a legnagyobb exportőr.
De mégis milyen dolog, hogy a biztos nyugdíj fejében a németenek le kell mondaniuk arról, hogy büszkék lehessenek németségükre?
Nem hiszem, hogy nem játszottál még el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Adolfunk megvárja amíg az oroszok támadnak Európára, vagy azzal, hogy mi van, ha a Hess féle irányvonal megy tovább 41-től.

Ami az alternatív energiákat illeti, nincs jó hírem. Az Unió szükségleteinek csekély része váltható ki vele. Mik ezek? Árapályerőmű, vizierőmű, napkollektorok, szélkerekek, geotermikus energia, fa és energiafű tüzelés. Magyarországon a napkollektor fém elemei miatt szabadban kinn nem hagyható, a szélkerékhez jelentős szél kellene, a vizierőmű drága és Bős-Nagymaros óta nem dívik, a fa (biomassza) és az energafű pedig nem nő túl gyorsan és füsttel ég. A szóba jöhető opció a geotermikus energia, illetve üzemenyagként a hidrogéncella. Mindkettő magas szintű szakmai hozzáértést és technológiát igényel, nem betanított munkásokat. De lehet, hogy a narancsosok felvezetik a Börzsönybe a Dunát, ki tudja?

A németek által a Szaharába tervezett óriás napkollektortelepekből viszont lehet még valami, csak sajnos az arab sem túl megbízható fajta...

belzebubó 2009.07.22. 00:34:24

@berciXcore:Azért erről sokat nem lehet megtudni a mai napig sem. Pár könyv jelent meg erről a témáról,amit nem nyomtatnak újra.
De azért valahogy csak kaptak még olajat továbbra is Rockefellertől.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.22. 00:36:55

@mind2: Jó8!

Nem tudom. Nekünk ez a spec skillünk. Túl jók lennénk ha összefognánk. ;-)
A másik skill, hogy mindig ahhoz a hatalomhoz állunk amelyik veszíteni fog. 6. érzék.
De ezt ki lehetne ám használni. Az EU nem akarja, hogy Kína vagy az oroszok legyakjanak minket? 100millárd euróért, és Erdélyért, és egy atomért Bukarestre átállunk az ellenséghez. XD (Persze aztán úgyis kikapunk, és mindent elveszítünk, de legalább addig élvezhetjük a helyzetet.)

belzebubó 2009.07.22. 00:45:52

@dessert eagle: jól látod a nyugdijáért fejében,hogy nem tették tönkre őket,kuss a neve. Ezt mindenki tudja,csak nem beszélnek erről.Mo-on meg se nyugdij,se büszkeség nem lesz.Melyik a jobb? Szánalmas az egész helyzet.

Azaz! A biomassza. A termesztéshez kellenek emberek,spanyol befektetőkről szóltak a hirek,de valamiért pár hónapja erről nincs több szó.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.07.22. 06:59:31

Aztabüdös.... én egy megoldást látok, összeterelni az összes ilyen típusú cigányt az Alföld egy lakatlan részére, és hagyni őket egymás közt,hamarosan csökken a létszám, vagy éhen halnak. Sajnálni nem fogom ezt a réteget. Ezt kéne végrehajtani, éljenek egymás közt, ahogy tudnak. És nem kiengedni őket onnan. Az lenne az igazi munkatábor, vagy dolgozik, vagy éhen hal.

dessert eagle 2009.07.22. 11:48:03

@belzebubó: Sajnos a biomassza mint energiaforrás sem csodaszer.
Két technológiát fed, egy kőkorszakit, és egy eléggé vitatottat.
Egyrészt az eleve száraz, vagy kiszárított növényekből (faforgács, fűrészpor, kukoricaszár, szalma, energiafű, stb.) lehet bio briketett, illetve bio pelletet készíteni, amit az ember eltüzel. Erről csak annyit, hogy ha próbáltál már kandallóban bio brikettet égetni, igen nagyra fogod értékelni a tűzifát! Igaz persze az is, hogy a kopár mediterrán országokban a bio brikettet is szívesen eltüzelik, de belátható, hogy nem egy jelentős energiaforrás.
Másrészt, a benzin helyett használható etanolt elő lehet állítani sok cukrot (cukorrépa, cukornád), keményítőt (búza, burgonya, kukorica), vagy cellulózt (nyárfa, fűzfa, energiafű) tartalmazó növények elégetésével is. Ezzel sokaknak az a komoly fenntartása, hogy emelkedő élelmiszerárak mellett vajon nem kellene-e a búzát, a burgonyát, a cukorrépát, illetve, a kukoricát más célokra használni, különösen egy jó termőföldekkel rendelkező hagyományosan agrár országban. A nyárfa, fűzfa és energiafű ültetés nem egy rossz ötlet, de nem hiszem, hogy ipari méretekben az erdőtulajdonosok hajlandóak lennének ráállni.
A spanyoloknál már a 20%-ot veri a munkanélküliség, valószínüleg most azzal vannak elfoglalva.

törökszultán 2009.07.22. 19:32:22

Bács-Kiskun Megyében, északon, egy kisvárosban több olyan retket is ismerünk akiknek annak ellenére, hogy analfabéták, jogositványuk és kocsijuk van. Nem is akármilyen. A sünök meg nem tesznek semmit. Ők is tudják. Szép nem?

Perillustris 2009.07.22. 22:31:57

@Brekkancs01: "Ismerek olyan véglényt, aki pépesre verte egyik embernek a fejét, de az ügyvédei kimosdatták. Jogos önvédelemnek minősítették. Így kapott 7 évet, amiből hármat leült"

Nem tiszta ez. Ha jogos önvédelem volt, nem ül.

cooper (törölt) 2009.07.23. 00:23:06

diplomás orvosok százalékolták le az embereket
kérdés ez után?

cooper (törölt) 2009.07.23. 00:52:30

jaaa, és és a postabankra 140 milliárd???????????????
belőhetjük a dunába a cigányokat, de a princz is velük lesz?
meg simicska? meg kapolyi? és a szomszédom, ki zsír fehér, és megkente a ma fideszes (képviselő, kerületi, ha neve kel ide írom) háziorvost, hogy leszázalékolja, vazzz, mindkettő mehet a dunába a cigányok mellett? többet loptak, ha koponyánként számolunk

37_'etrebiL 2009.07.23. 07:48:29

@Perillustris:

Főleg, hogy "jogos önvédelem" tényállás nincs is, csak jogos védelem / jogos védelmi helyzet.

Persze minnyá jön derelye és elmondja a frankót

jozicsenko 2009.07.23. 09:21:43

@cooper: azért álljunk meg egy percre, ok?

ismerős orvoshoz bement a páciens, hgoy jogsihoz kellene segítség: páros lábbal rugta ki
Általában az elsőnél van megkenés,utána inkább fenyegetéssel: ha a jauzsinak megcsináltad, nekem miért nem? megtalállak ugyis!, stb

számolj mielött hülye vagy:
800.e ember, min. fejenként 30e Ft (és soknál simán több)
namármost, mondj fel a felének, az évi
400e Fő * 30e Ft * 12 hó= 144 MRD ft
évente!!!!

nem kell a liberális mosdatás, mert a gondolat meneted alapján mindenkinek mindent szabad, csak nekünk nem szabad szólni ellene, mert Naáczik vagyunk!

Kartal (rezervált) 2009.07.23. 11:23:15

sőt, még fokozódik:
kuruc.info/r/35/44019/
www.heol.hu/heves/kozelet/tunjon-el-a-ciganycsalad-ezt-koveteli-a-varos-246859

nem kell ide húsz év, talán tíz sem. ennek kurva rossz vége lesz.

daneeka 2009.07.23. 14:02:20

Közben meg Sólyom László megvétózza a GYES lerövidítéséről szóló javaslatot.

tokmányos 2009.07.26. 21:32:04

@Kartal (a morc): Üdv! Nagyon örülök,hogy összefognak a kiskőrei polgárok.A jászsági roma polgárjogi képviselő ,Kállai László meg húzzon a kurva anyjába " kényszerkiköltöztetésre jogállamban nincs mód" -nekem meg ez a véleményem a jogról,meg aki ilyen esetben nem a JOGHÉZAGOT keresi, hanem a büdös naplopó cigányt védi, függetlenül attól, hogy Ő is biztos cigó.Marad a kirekesztés:boltban nincs kiszolgálás stb....Szopassátok meg a genyákat!!!!!ÖTLETEM a következő:Nézzétek meg a vill.,gáz.,víz. számlájukat fizetik-e ?????? Biztos,hogy nem -ha lopják még jobb-feljelentés,bejelentés.Higgyetek nekem rájöttem ezek a férgek nem félnek a rendőrtől stb...,de BIZONYOS OLYAN HIVATALOS SZERVTŐL ahonnan függhet a szociális segély,és a különféle egyszer adható pénzösszegek FOSNAK!!!! Nem fejtem ki ,hogy milyen összefüggései vannak a kifizetetlen közüzemi számlák,és az adható segélyek között.22-es CSAPDÁJA kapsz segélyt, ha kifizetted a közüzemi számládat genya.-múlt hónapban erre kaptad a segélyt bedobtad a félkarúba ,bocsi éhen döglesz rohadék.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.03. 13:37:52

@jozicsenko: a papíron minimálbéresek hazájában? q7 minimálbérből? lóf.szt. azzal ugyanott tartanánk.
érvényes, 0 adós adóbevallással bizonyára sokat ad emberünk a közösbe...

lehr 2009.11.28. 08:11:01

@berciXcore: Hello
Ezt jó tudni,lessz ugyanis hova menni, mikor kiszorítanak bennünket a saját országunkból.
Persze ha addig el nem önti a tenger.

lehr 2009.11.28. 08:16:33

@Kartal (a dühös): Ne csodálkozz ezen .Különben az ország nem kurva , ne állj be a gyökferi mellé a sorba,nem jó társasaság.
Azt nem értem , sokan miért dühösködtök.
Gondolj arra , hogy rengeteg krízist kellett már átélni.A szüleink átélték 56-ot meg az post -időket.
Tatárjárás... Egyszerűen , a mi generációnkat még nem kóstolta meg a történelem, és nekünk ez most, hogy tenni kellene valamit ,rosszul esik.
Most cigányjárás van. Fel kell állni... nem?

lehr 2009.11.28. 08:23:43

@tokmányos: Bp.Bajcsy Kórház.Szívintenzív.Este 10 óra.Hozzák a vajdát -szívbeteg.Van 20% százalék szíve-ennyi dolgozik, de nem sokáig-meghal.Nem menthető.200 cigány ,az egész osztály, a kórtermek felrúgva, a többi beteg nem érdekes.Az első emeletről leszól a 20 kg.-os nővérke:Csak egy picit halkabban ,kérem a betegek.... Válasz:A k... anyád ,gyere le ,kicsinálunk...stb.
Kijön 100 rendőr,beosonnak és megkérdezik:Tisztelt uraim(mármint a cigányok),csak nincs valami baj?
Fazit:Mindenki dögöljön meg és kussoljon-itt mi ,magyarok már nem vagyunk urak.

lehr 2009.11.28. 08:29:23

@*roma integrátor*(L42): Nincs roma integráció.Nem is lessz.Aki ilyenről beszél ma menjen orvoshoz. Ha egy népcsoport nem képes saját életkultúrát összehozni,nem két , hanem kétezer év alatt -ki és mit vár el tőlük.
Aki integrációról papol, menjen egyedül közzéjük és próbálja mmeg .Tessék.Voltak misszionáriusok régen is,úgyhogy várom az első fecskéket.

lehr 2009.11.28. 08:34:20

@mind2: Itt németországban mindenkinek nagyobb a pofája mint a magyaroknak.
Mindenféle gyanús , rosszarcú népség,ki tudja honnan-200 kg, három lépést nem tud menni-így építi a német társadalmat.De arca az van és követelőzik.
Véletlenül rossz helyre parkoltam, tényleg nem láttam a jelzést.Dagadt bosnyák domina,ordítva sérelmezte ,két másodpercen belül.Gratuláltam neki ,elfoglalt két négyzetmétert németországból és sikeresen el is mar onnan minden átlaglényt.

lehr 2009.11.28. 08:48:29

@belzebubó: A lehető legjobb amit tehet egy vadember, beékelődik egy kultúráltabb közösségbe és terrorizálja azt. Törvényes , törvénytisztelő közegben ,törvénytelenül él,élősködik.
A XXI századi magyar társadalom védtelen . Megszületett és szaporodik a "homo associalis"
Van egy régi szovjet Sci-Fi: A harag napja
A története: Kifejlődik egy lény, kicsit hasonlít az emberre-de nem ember.Vad és kegyetlen.
Vadsága , kegyetlensége folytán sikeresen nyomja el az igazi embert. Ravasz is sokáig elrejti igazi lényét.Egy napon az ember mégis harcba indul ellene,mert nincs tovább.
Olaszliszka, Kiskunlacháza , Sajóbábony...

süti beállítások módosítása