Skip to content


       Szűrés lista

BKV, a színfalak mögött (I. rész)

Mostanában napról-napra röppentek fel botrányos hírek a BKV-ról, persze nem véletlenül, mindennek oka van, minden összefügg mindennel. Próbáljunk meg kicsit a színfalak mögé látni, kíséreljük meg kirakni a kirakhatatlan kirakóst, hátha választ kapunk az örök, égető kérdésre: Mi folyik a BKV-nál?!

MSZP-közeli forrásaink beavattak minket, elárulták, mi volt a nyári botrányok oka. Természetesen a pénz.

Azt susogják a székház folyosóin, hogy kemény hatalmi harc folyik a párton belül, a két csoport pedig a BKV-nál is kirajzolódott: Balogh Zsolt a Hagyó-féle csoport embere, Kocsis a másiké. Innen nincsenek nevek, de valószínűleg a régi, patinás szoci arcok (pl.Lendvai, Puch) Gyurcsánnyal és az OTP-vezérrel karöltve. Nos, olyasféle szóbeszéd kering a szegfűspalota falai között, miszerint a párt kiadta utasításba, hogy a BKV-n keresztül (is) kell pénzt szerezni a tavaszi kampányra, mert megfogyatkoztak az eddigi támogatók. Hamarosan várható 30 milliárd forint az MFB-től a közlekedési vállalatnak. Nem kis pénz: ennyi például az idei várható vesztesége is a cégnek. (Demszky ezt a hitelt már májusban emlegette, Kocsis most egész konkrétnak vázolja a megérkezését. Vagyis már eldöntött tény.) Szóval ebből a 30 milliárdból kellene az MSZP-nek 1-3 milliárd közötti összeg, mert a töménytelen mennyiségű csigatészta, óriásplakát, szórólap, tévéreklám etc. sokba kerül. Elkezdődött hát a verseny: az a csoport nyer, az állíthat listát, annak lesz állása és mentelmi joga, aki megszerzi a pénzt.

Húzós, nem?

Naiv volt, aki azt hitte, hogy dolgozik a BKV-nál egy tisztaszívű, nemeslelkű hős, aki csak úgy szívjóságból, afféle modern Robin Hood-ként röpteti kifele az infókat... Nem-nem, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. A két oroszlán veszekszik a húson, és néha pottyan konc a kutyáknak is. Vagyis sosem pattantak volna ki az "ügyek", ha nincs belharc. A sárdobálás Kocsis Audijával kezdődött, jött a cipőtanácsadás 780 ezerért, aztán kibuktak a sokmilliós mutyitanulmányok a két offshore-cégtől( az egyik forrásmegjelölés nélkül idéz szó szerint többek között az Indexről, a kormanyszovivo.hu-ról, a wikipediáról, vagy tükörfordításban angol nyelvű blogokról, a másik pedig teljes egészében - több mint száz oldalon -  tartalmazza a kormány konvergencia-programját, és teljes havi KSH-jelentéseket is), a gagyi munkaruhák, majd következtek az MVM-es offshore-ügyek és Mrs Istvan Kocsis, most pedig Kocsis visszatámadott a Balogh Zsolti által szignált szerződésekkel, pofátlan összegű végkielégítésekkel.

Hogy miért csak most? Felsőbb utasításra. Mindenképp kell NEKIK a 30 milliárdból, mert nincs más forrás. Eddig bíztak benne, hogy nyernek a lottón, ölükbe pottyan a pénz máshonnan, kötnek egy "szerencsés" üzletet, de csalódniuk kellett. Márpedig ŐK nem veszíthetnek. Mihez kezdenének magukkal a négy szűk esztendőben? Talán még a beígért elszámoltatástól is félnek (megjegyzem: igen önkritikusan, ám tök alaptalanul, nem lesz abból semmi). Szóval az idő sürget, mindjárt itt a tavasz, így hát "pénzt nekünk" jeligére csatába küldték Kocsist. Ő pedig nekilátott a feladatnak. Elővett a páncélból pár "jó lesz még valamire" jellegű iratot és beborítékolta őket.

Minden nap feladott egy-egy paksamétát a postán, és várta a hatást. Bukik-e Balogh? Mikor bukik? Hány levelet kell még postázni? Bukik-e Hagyó Miki, Balogh pártfogója?

Hamar nyert Kocsis: kevesebb, mint két hét alatt, 3 ügy kiteregetésével kiütötte Baloghot a székéből: Zsolti 31-én repült. "A munkaviszony megszüntetése Balogh Zsolt kezdeményezésére közös megegyezéssel történt."  Mu-ha-ha! De a "nem kap végkielégítést" - rész az előzményeket ismerve biztos igaz. Vagy majd kiderül?

És mi a helyzet most Hagyó Mikivel?

Biztos nem boldog, hogy Kocsis helyett az ő embere bukott meg, és ezzel vége is, nincs folytatás. (Balogh) "Munkakörének a műszaki területre vonatkozó részét Takács Péter jelenlegi logisztikai igazgató veszi át megbízott műszaki vezérigazgató helyettesként, az általános vezérigazgató helyettesi feladatokat pedig saját hatáskörbe vonja a vezérigazgató"

Ügyes ez a Kocsis, két legyet ütött egy csapásra, a pénz is az övé(k), meg a titkai is, nem lesz aki szivárogtasson a mutyijairól (azért remélem, igen).

Hagyó pedig bármennyire is el van kenődve most ott a messzi zarándoklaton, tulajdonképpen örülhet: maradhatott a helyén, pedig az ő fejét is követelték. Lehet viszont, hogy a most zajló ellenőrzésbe majd belebukik, várjuk ki a végét...

A négyes metróra várva egyébként azt hallottuk, hogy a két rossz közül Balogh a rosszabbik, ő vitte a pénzt, a pártkassza mellett a saját zsebeit is tömögette erősen, Kocsis viszont lájtosan nyomja, ő milliárdosként nincs erre annyira rászorulva. Mondjuk a 46-os sárga villamoson elcsípett beszélgetés szerint a buszok bekamerázása az ő biznisze, nem véletlenül támadja azt az ombudsman...

(Sorozatunk következő részében végigvesszük a BKV-nál eddig kiosztott végkielégítéseket.)

 

 

 

 

Címkék: mszp bkv botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr281282165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vomit 2009.08.04. 09:16:02

isa szumtukkel, ez a szervezett bunozes

kacsa! 2009.08.04. 09:20:02

@vomit: Pontosan. Még a bodzabusinessnél is sokkal kártékonyabb, amit ezek művelnek.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.08.04. 09:24:57

tegye fel a kezét, aki azt gondolta, hogy az a bizonyos 100.000.000.- (egyszáz-millió) végkielégítés címen könyvelt összeg egésze ahhoz a nímandhoz került, akit itt anyáztak miatta. ugyan, az is ment a megfelelő helyekre leosztva.

Tapmancs 2009.08.04. 09:26:51

Börtönbe velük, hogy ott rohadjanak meg talpig vasban!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.04. 09:26:56

@kacsa!: Csak úgy mint a bodzaszedőket ezeket sem fogja elkapni senki!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.08.04. 09:30:40

én az urak eme eszmefuttatásába nem akarnék nagyon belekotnyeleskedni, de Nyakó úr embere Balog azé egy kicsit erős, szerintem meg Nyakó valakiknek az embere, akiké lehet Balog úr is, de szerintem csak spontán lopás történik a BKV-nál, ami személyi költségeket fedezi csak, szerintem az uniós pénzek lehívássából lesz választási pénz, és a tészta meg ect csak apró pénz, azt a helyikirálylányok megoldják, de ze is csak mende-monda.

rolika 2009.08.04. 09:34:14

Van még valakinek egy icurka-picurka halványan pislákoló illúziója a demokráciával kapcsolatban?

spájdernecc 2009.08.04. 09:43:37

@rolika:
van
Izlandon spec úgy néz ki működik

Potyoló 2009.08.04. 09:43:50

@zsanett- a élet van és szoci fan:
Balogh a Hagyó embere. Hogy jön ide Nyakó?

Kocsit nemcsak Csányi és az MSZP-s "nagy öregek" támogatják, hanem a fidesz is, mert így is ütni tudnak Hagyón. Vele verik azt a bizonyos csalánt...

A BKV mindig is pénzmosoda volt. Aba idejében az szdszhez ment a pénz nagy része, azóta az MSZP-hez. Kedvenc példám a reklámok ügye. Minden jármű és megálló tele van hirdetéssel. Ezek a hirdetések egy mszp közeli magáncégnek évente 5 milliárd fölött fialnak, a BKV 500 milliót kap a saját hirdetési felületeiért, sőt fizetnie kell, ha a saját járművein hirdetni akar.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.04. 09:44:01

@rolika: Nincs. :-) Az már rég szertefoszlott.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.08.04. 09:57:32

és dobjuk még hozzá, hogy mi mehet még az alábbi cégeknél (pl)

- MVM
-MÁV
-APEH
-..

meg a minisztériumoknál, önkormányzatoknál..

Insp. GrossSkin 2009.08.04. 09:58:32

@Noname Cowboy:
Tul regi a szemletrendszeretek! Nemcsak ugy az egesz demokraciat kell nezni, hanem mikro- es makro demokraciakat. A BKV megfelelo koreibe tartozo emberkek tokeletesen elvezik a mikrodemokracia aldasos elonyeit :).
De lehet szerencsesebb lenne inkabb mikordemokracianak hivni. Van mikordemokracia van mikor nem az!

sTr · http://kocsma.blog.hu 2009.08.04. 10:06:36

@Insp. GrossSkin: Inkább kvázi-demokrácia: úgy néz ki de mégsem az. Mindenki kussoljon amíg van banán a teszkóban, és Maounika a tévében. Mi kell még he? Nektek semmi se elég?!?! :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.04. 10:09:10

@sTr: Józsibarát baszod! Anélkül nem lehet élni :-)))

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.08.04. 10:30:26

@Potyoló: bocs annyira egyformák hogy összekeveredtek bennem a szálak.

rolika 2009.08.04. 10:35:26

@sTr: Ahogy Hofi mondta: nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy! :-DDD

mind2 (törölt) 2009.08.04. 10:40:42

30 milliárdba kerül egy évnyi családtámogatás, vagy csak egy évnyi Gyes- kifizetés, ha jól emlékszem.
A kemoterápiás kezeléseken spórolniuk kell a kórházaknak, mert megint 70 ( 170 ? ) milliárdot vontak meg tőlük, és nincs pénz sem a modern kemós szerekre, sem kötözőanyagra, kajára..
A mentőktől ismét megvontak kötelező támogatást, nincs pénz még benzinre sem az autókba...
A bankok nyeresége 20 %-os.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 10:47:58

egy kellemes hír bkv vonalon...

www.fn.hu/belfold/20090731/rohado_buszokat_vett_bkv/

csak nem a hatékony "lobby" miatt esett a belgákra a választás??

jozicsenko 2009.08.04. 10:48:55

@mind2: a bankok még adhatnak pénzt Gyurcsányéknak (nekem már csak ő marad a fő mumus, a tudásával simán ott áll a háttérben és dolgozik, ahogy tud), de se az eü-től, sem a mentősöktől nem kap pénzt (bár legalább egy muszálykabátot rá adhattak volna anno)

redriot77 2009.08.04. 10:52:32

@mind2: arra kíváncsi lennék, hogy máshol mekkora a bankok nyeresége.

Itthon baromi kedvező terep volt számukra ez előző években: pénzügyileg teljesen analfabéta, a valós lehetőségeitől többet fogyasztó lakosság, megfejelve irányítható, megvásárolható takonykormányokkal. Minden bank álma, komolyan, csak be kell szedni a pénz és elosztani egymás közt. (Kartellt szervezni meg csak tudunk má', nem-e? lásd: bankok kollektív díjemelése a napokban)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.04. 10:52:43

@Potyoló:

Igen-igen, én is úgy hallottam, hogy Kocsisnak fideszes kapcsolatai, bizniszei is vannak bőven.

A háttérben minden összefonódik....

mind2 (törölt) 2009.08.04. 10:53:21

@jozicsenko: Feri most arról blogol ( nem olvastam a szöveget, csak idézeteket ), hogy 500 év múlva mi lesz Európával, meg a világgal. Megszűnik ?
Érted ? 500 év múlva....
Ha ez nem orvosi eset, akkor semmi. Szerintem kajak Megváltónak hiszi magát :)

érdektelen 2009.08.04. 10:53:50

"Talán még a beígért elszámoltatástól is félnek (megjegyzem: igen önkritikusan, ám tök alaptalanul, nem lesz abból semmi)."

Ez az igazi tragédia. Ennek sose lesz vége.

Magyarországon már olyan sok ilyen eset történik, az ingerküszöbünk pedig olyan magas lett, hogy nem foglalkozik ezzel senki. Kell ide egy kis náciveszély, robbantás és ez, az állami vállalatok gátlástalan megfejése.

Irány a Balkán.

mind2 (törölt) 2009.08.04. 10:58:18

@redriot77: Mammon papjai híztak itt egy ideje, az biztos. Az IMF hitel egy része ( 400- 600 ? mrd Ft ) egyenesen az ő ún. megsegítésükre ment, arra, hogy segítsék a mikro-kis-közepes vállalkozásokat. Akivel én beszéltem, SENKI nem kapott semmire.
Ellenőrizve sincsenek, hogy kihelyezték- e hiteleket. azt hiszem ezt a munkát a PSZÁF helyett egy cég végzi majd el 3-4 milliárdért..

@laspalmas: olyan ez, mint a polip. DE hol van itt bármelyiknek is lelkiismerete ? Annak azért csak kéne lenni, nem ? Egy icinyke-picinyke. Halványan pislákolva.... szarabb a helyzet minden nappal :(

redriot77 2009.08.04. 11:05:21

@mind2: "... szarabb a helyzet minden nappal :("

Pár éve még kiröhögtem és vészmadárnak neveztem volna azt, aki délamerikanizálódással riogat, de a folyamat most már kristálytisztán látható. És az a szar, hogy folyamatról, kurvára negatív irányú folyamatról van szó. Vagyis, pár év múlva örülnénk majd a mai állapoktoknak. :(((

Véraláfutás 2009.08.04. 11:10:06

@mind2:

A korházak állapotát ne is emlegesd, felforr tőle a vérem, mit műveltek ezek a szar alakok az egészségüggyel >:(

LeonUris 2009.08.04. 11:34:30

@Véraláfutás:
Miért, mit műveltek?
Én amerre járok -és mostanában sajnos járok- kórházakban, rendelőkben, azt látom, hogy nagyon erős a pozitív elmozdulás akár csak a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest is.
Ne ülj fel minden demagóg szövegnek, higgy a szemednek.

Petiking25 2009.08.04. 11:35:31

"Azt susogják a székház folyosóin" , "olyasféle szóbeszéd kering", "azt hallottuk", "a 46-os sárga villamoson elcsípett beszélgetés szerint"

Most ezt komolyan gondoljátok? szánalmas.hu

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.08.04. 11:40:22

@spájdernecc: Remélem, ezt viccből mondod. Izlandot most vette meg kilóra Oroszország.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.08.04. 11:43:46

Amúgy mindenkinek ajánlom, hogy szerezzen be egy foxi-maxis tankönyvet, és olvassa el a "szocialista demokrácia" definícióját, rögtön világosabb lesz a kép.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 11:43:46

@LeonUris: lehet, hogy nem ugyanoda járunk, de én csak elmúlt 1 évben volt szerencsém járni 2 rendelőintézetben, és 1 kórházban...

én mást tapasztaltam, de ettől még lehet neked igazad (bár lenne!). ami pozitív volt, az az emberi hozzáállás, mert az nagyobb hányadában volt igen kedvező, mint ahány esetben negatív...

Agyalap 2009.08.04. 11:49:47

egyszer az életben valaki el fogja számoltatni a pártokat - honnan a retekből szerzik a kampánymilliárdjaikat?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.04. 11:55:20

@Petiking25:

Tényleg?
Esetleg az, hogy nem gondolkodsz...

doberman 2009.08.04. 12:14:42

Jó a poszt, gratulálok.

Függetlenül attól, hogy részleteiben mennyire pontos, jól megvilágítja a szervezett bűnözés legveszélyesebb formájának egyik mechanizmusát.

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.08.04. 12:17:16

@mind2: "olyan ez, mint a polip" ... amelyiknek ha levágod az egyik csápját, kinő helyette kettő másik! 8(

kovego 2009.08.04. 12:18:31

@Seduxen: Mint válaszukban írták: "az utas- és forgalombiztonságot veszélyeztető vázhibájuk nincs. "

Szilágyi Károly, a cég szóvivője lapunknak az üggyel kapcsolatban annyit mondott, hogy a hibákról tudnak, de pontosan nem tudni, melyik busznak milyen hibája van.

Most van vázhiba, vagy nincs??? Megint valaki hazudik!!!

doberman 2009.08.04. 12:18:49

Egyébként konkrét részleteiben ezeket az ügyeket nyilván csak azok a gecik ismerik, akik benne vannak.
És még ők se jól, hiszen ezek egymásnak is hazudoznak, ahogy a különböző fokozatokon levő maffiózok húzogatják le saját maguk számára is a pénzeket.
A lopás pedig végül szentesíti, hogy a pénz a Szent Grálba, a pártkasszába kerül.
És e nemes cél biztosítja természetesen a rendőrségge egyéb szarrágókkal szembeni védettséget is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.04. 12:29:32

mekkora röhej, hogy ez a csapat döntötte meg az előző világrendet, kezdve onnan, hogy szabadság-egyenlőség-testvériség, a világ proletárjai egyesüljetek.

és most akkor ....?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.08.04. 12:30:21

egészen a világ proletárjai egyesüljetekig.

Petiking25 2009.08.04. 12:31:35

@laspalmas: Értem én, hogy nem lehet rágalmazni meg hitelt rontani, de mennyivel hitelesebb ez a cikk mint pl egy index vagy akármi? Számomra semmivel sajnos, de bár igazad lenne, bár kiderülne minden, és megrohadna az összes telhetetlen tolvaj!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 12:34:26

@kovego: ha "szerencsénk" van, újfent feltűnik Szilágyi úr, és megvilágítja sötét elménket bkv-ügyileg :)))

Kartal (rezervált) 2009.08.04. 12:37:15

off, de
@LeonUris: ha tényleg fejlődést látsz, fogadd szívből jövő, őszinte sárga irigységem! tavaly halt meg az apósom, utána eltörtem a kezem, jártam eleget kórházba, pár évvel előtte meg ott is dolgoztam. hát én nem számolhatok be fejlődésről, legfeljebb visszaesésről. persze mi esztékába jártunk meg sima kórházba.
ami talán javult, az a rendszer működése, de még így is egy nap elment a sebészet-röntgen-sebészet útvonallal, mire gipsz került rám. tüdőszűrésre is négyszer mentem be, mire sikerült egyszer bejutni, mert valahogy soha nem ért rá az erre beosztott illetékes... nem is sorolom, mert nem fejezem be soha.
azt mindenesetre megjegyzem, apósomat úgy ölték meg, hogy azt hazudták, leigényelték Pestről az életmentő gyógyszert, miközben az igénylőpapír a fiókban porosodott. ha a család ezt nem nyomozza ki, soha nem tudjuk meg az igazat. mintha orvos és asszisztens azért dolgozna, hogy dögöljön már meg az a szerencsétlen beteg, ne kelljen tovább foglalkozni vele. hát nekem ilyen tapasztalataim vannak az egészségügyről.

redriot77 2009.08.04. 12:41:11

@vero: "egészen a világ proletárjai egyesüljetekig."

Nehogy azt hidd hogy azt közülük bárki is akár csak egy másodperc törtrészéig is komolyan gondolta. :)

redriot77 2009.08.04. 12:48:32

@Kartal (a morc):
enyhén OFF:
az a gond, hogy a tudatlan emberek szentként, felettük valóként tekintenek a Főorvos Urakra. Pedig, semmivel sem különbek másoktól: sok orvosnak ugyanúgy büdös a meló pénteken négykor, mint a butikban rágózó, pulton könyöklő szilikonozott szőkének.

A különbség annyi, hogy utóbbiak flegmasága, hanyagsága nincs közvetlen kihatással embertársaik egészségére.

Az is milyen szép új orvosi szokás, hogy a szükséges vizsgálatoknak felét-harmadát végzik el, utána meg a fullos vizsgálat/kezelés után járó pénzt hívják le az államtól. A párom tegnap volt az ortopédián, egy egyszerű 3 perces vizsgálaton, mert fáj a bokája, és még sebkötözés is szerepelt a számlán! Morálisan ott vannak, ahol a kábeltolvaj cigányok.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.04. 12:58:12

@leila iron: Tégy róla, hogy a Jobbik legyen a kormányzó párt. Nekik muszáj valamit felmutatniuk, hiszen pont azért kerülnek a parlamentbe, hogy borítsák a bilit. Akkor is borítaniuk kell, ha egyébként tökéletesen elegendő lenne számukra a megélhetési képvielősdi/bizottságosdi pénzbánya. Ha nem akcióznak, 2014-ben mehetnek a szadesz mellé a kispadra, senki nem fog megint rájuk szavazni.

szabogyula 2009.08.04. 13:03:46

A BKV egy.
Mi lehet a többi /részben/ fővárosi tulajdonú cégnél ?
Főkert, Gázművek, Vizművek, Kéményseprők ....

Véraláfutás 2009.08.04. 13:19:12

@LeonUris:

Akkor te biztos magánklinikákra jársz. Én az elmult egy évben 3 kórházta látogattam rendszeresen Budapesten (rokont). Innen a véleményem.

szabogyula 2009.08.04. 13:22:01

De az örök kedvencem a " vissza nem téritendő állami támogatás "
Egyszerüen valakik adnak valakiknek jó sok pénzt , és utólag megmagyarázzák , munkahelyeket teremtünk, átállunk az alternativ, környezetkimélő energiaforrásokra, stb, stb. Amik egyébként jó dolgok , nadeazért....

kovego 2009.08.04. 13:26:10

@Seduxen: Szilágyi úr múltkori feltűnésekor úgy tűnt, hogy egy jó fej arc. a helyében otthagynám ezt az egész hóbelevancot a francba!

jut eszembe mi a fene van a vekével, mostanában nagyon kussolnak!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 13:32:46

@kovego: amúgy igen, tényleg annak tűnt. azt szeretném leszögezni, hogy az ő munkáját semmi pénzért nem csinálnám. annyira menthetetlen ügyet menteni minden nap, ami neki "jutott"... köszönöm, de nem :)

Kokas Gergely 2009.08.04. 14:27:57

off

@redriot77: Ugye azt tudod, hogy az orvosok 90%-a csak becsületből robotol, mert hogy pénzt nem kap érte az biztos. A maradék 10% az, aki a nagy lóvékat kapja. Anyám orvos, és odáig süllyedt a rendszer, hogy 50 éves fejjel azon agyal, hogy ki kéne mennie Svédországba, mert ott megbecsülnék.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.04. 14:29:23

Szomorú... és teszünk ez ellen valamit? Nem. Akkor meg megérdemeljük.

Higany 2009.08.04. 14:30:44

Kínában - egy kommunista diktatúra, egypártrendszer, stb, stb - halálra ítélték pl Peking és Sanghaj polgármesterét is korrupcióért. Előbbit azért, mert az olimpia idején bugázott meg egy akkora összeget (talán 16M USD-t) amiért ezek a hazai gazemberek csak lesajnálóan kiröhögnék. Igaz, ezek "felfüggesztett" halálos ítéletek, tehát nem hajtották végre, de megrohadhatnak a börtönben, vagy Belső-Mongóliában. Istenem, de szép is lenne ez itthon, felérne egy ciánozással...
Egyébként nemrég jártam az említett országban, döbbenetes eredményeket érnek el sok szorgalommal és kevesebb lopással...

Kokas Gergely 2009.08.04. 14:33:34

off

@redriot77: Feltehetőleg az a módszer is azért van, hogy pénzhez jusson a kórház. Mivel nektek nem kellett semmit fizetni érte, nem érte a felháborodást, viszont hogy az orvosok munkáját egy lapon említeni a cigányon lopásaival egyszerűen abszurd.

Jack da' Clown 2009.08.04. 14:40:58

@G3G3:
A csalás az csalás, a lopás az lopás.

"Mivel nektek nem kellett semmit fizetni érte, nem érte a felháborodást" na ezt még finomítsd kicsit, ha kell segítek! (Ilyen kulcsszavakon indulj: TB, adó, járulék, stb)

belzebubó 2009.08.04. 14:46:45

@G3G3:" Mivel nektek nem kellett semmit fizetni érte"

Ennek újra átgondoltabban nekifutnék. Nekem magán biztositásom van,mert olyan országban élek,ahol lennie kell.De Mo-on többet fizettem társadalombiztositási járulékot 1 évben a bruttó fizetésemből vonták,mint most az AVIVA-s fullos legmenőbb biztositásom,ami mindent fedez inkl. rákkezelést,no limittel!
Ez nagy hazugság,ezt próbálják bemesélni,hogy ingyen van.Lófaszt mama!

Jack da' Clown 2009.08.04. 14:48:20

@belzebubó:
Pont hogy próbálták megértetni hogy nem ingyen van, de ezt a próbát elvitte a népharag.

Kokas Gergely 2009.08.04. 14:51:54

@Jack da' Clown: Köszönöm, de tudom, hogy mi az az OEP.

Az a különbség, hogy ők azért "lopnak", hogy meggyógyíthassák az embereket, Megjegyzem, kétlem, hogy ez olyan gyakori eset lenne.

Jack da' Clown 2009.08.04. 14:52:53

@G3G3:
Akkor miért írsz baromságokat?

Egyébként sajnos mindennapos eset.

Jack da' Clown 2009.08.04. 14:55:45

@G3G3:

"ők azért "lopnak", hogy meggyógyíthassák az embereket"

sajnos ez sem ilyen naívan egyszerű dolog
azért lopnak, hogy ne kelljen kirugni a liftes nénit, a 4. portást illetve hogy több jusson ide-oda meg amoda.
A fizetésüket mindenképpen megkapják.

belzebubó 2009.08.04. 14:56:51

@Jack da' Clown: az egy nagy mellélövés volt.Az egy másik kérdés,hogy a feketefoglalkozásból,segélyből nem jön TB járulék,csak onnan aki adózik.Vannak akik nagyon sokat fizetnek és mások pedig ebből járnak orvoshoz. Pl. segélyesek,kamu munkanélküliek,kamu leszázalékoltak,stb.

Jack da' Clown 2009.08.04. 14:58:54

@belzebubó:
na igen.
de valahol el kell kezdeni.
mondjuk újabban már legalább a TB kártáyt ellenőrzik

Kokas Gergely 2009.08.04. 15:03:10

@Jack da' Clown: Úgy értem helyszínen nem fizettek semmit... nem kell mindenbe feltétlenül belekötni.
Szerintem hagyjuk a témát, hiszen nincs sok köze a bkv ügyeihez.

derelyegrádi szellem 2009.08.04. 15:03:30

@Jack da' Clown:

Neeeem, ők nem azt próbáltákmegértetni, "hogy nem ingyen van" (mindeki tudja - kóka janit leszámítva-, hogy nem ingyen van, hisz a világ egyik legmagasabb tb járulékát fizetjük érte), hanem azt próbálták ezzen a dumával eladni nekünk, hogy a világ egyik legmagasabb tb járuléka mellé fizess érte MÉG EGYSZER, ha igénybe is veszed. Ezt "vitte el a népharag".

Te hülye vagy, vagy direkt hazudsz? Esetleg a te agyad szerepelt a szadeszes reklámfilmben, amit egy kefével mostak?

Roxvox 2009.08.04. 15:07:17

Gyűűűlik a lóvé a mézesmadzaghóóó :(((
Ha a BKV egy pénzmosoda, akkor Minarik Edét elnöknek, mert ő a legjobb mosodás.:)))))

belzebubó 2009.08.04. 15:09:48

@G3G3: sehol nem a helyszinen fizetsz.Viritod a kártyádat ők meg a számod alapján elintézik a biztositóval.Mo-on az OEP-pel máshol meg mással.

Jack da' Clown 2009.08.04. 15:11:15

@derelyegrádi szellem:
belőled ennél sokkal többet néztem volna ki
nem fogom elmagyarázni neked (offtopic is lenne)
nem fogom a buszjegy, színházjegy stb analógiáját idehozni
készséggel elhiszem, hogy téged 300 Ft (vagy évi 6000) a földhöz vág

a lényeg, hogy most frankó lett az EÜ, nincs már co-payment

Ami pedig az agyat illeti: ismered a történetet az ügyvédről és a formalinban úszó agyról, ugye? :D

Jack da' Clown 2009.08.04. 15:13:08

@belzebubó:
Igen.
És az amit trükköznek az elszámolással semmivel sem jobb, mintha a boltban a bankkártyás vásárlásodhoz még hozzátennének pár tételt, amiket meg sem vettél.

belzebubó 2009.08.04. 15:15:40

@G3G3: most belemehtnénk,hogy miért kell egyes kórházaknak bizonyos politikai párthoz kötődő cégektől (Mediker)pl.14.000-ért csecsemőhossz mérőt venni,70.000-ért paravánt olyat amilyet 10.000-ért egy szadai lakatos simán összedob,miközben minden rendes országban fog az orvos egy madzagot és azzal méri le a gyereket,akkor elmennénk a BKV témától,de abban viszont egybevág,hogy az egügyben is ilyenekre megy el pénz.Igy játszák át a befizetéseiteket pártkasszákba.
Rendes sebészfonalra meg nincs pénz.

derelyegrádi szellem 2009.08.04. 15:28:32

@Jack da' Clown:

Pedig jól tennéd ha elmagyaráznád (saját szavaiddal, a szadesz formadumát ismerem), miként próbálták a vizitdíjjal elmagyarázni a nem ingyenességet? Egyébként nem vág földhöz 300 forint, de a kórházi napidíj 1000 forintja se. Csak egyszerűen pofátlannak tartom. De mivel nem csak én létezem (ugye ez furcsa egy "liberálisnak"? ), esetleg Mari néninek, ha 10 napot kórházban tölt sok lehet ezért a 10 rugó, meg egy kétgyerekes családnak is, ha mondjuk keresnek összesen 160 nettót egy hónapban, és csak azért ennyi, mert a világ egyik legmagasebb tb.-jét vonták tőlük.

Mozijegy hogy a f--omba jön ide? A Cinemacitybe kell bérletet, meg jegyet is venni, ha filmet mész nézni ? Ezt nem tudtam, igaz nem is járok moziba...

Ismered a történetet a folyamatosan hülyeségeket írogató, mellé kizárólag trolloskodó és nemlétező vagyontárgyival vergödő (mint valami rossz fuxos cigány) nevetséges faszkalap liberté-73-ról? Ugye ismered? :-)

Jack da' Clown 2009.08.04. 15:37:56

@derelyegrádi szellem:
Ez arra alkalmas posztnál szívesen megteszem.
Bár félek, nem értenéd a 4,5 év agyatlan magolás a látszatdiplomáért és a grátisz doktori címért kiöli az ember használható agysejtjeit.

Mari néni meg a 2gyerekes család 10 rugónál többet tol a főorvosúr zsebébe most is, nekem ne gyere ilyen banális faszságokkal.

Mozijegyet hol írtam, te kutyákszégyene?
Színház. Tudod mi az? Állam bácsi fizeti a jegyár 70%-át, aki bemegy az meg a maradékot. Pedig adhatnák ingyen is, mert mi van, ha a 4gyerekes családnak sok az a 8000 Ft?
BKV dettó.

De ha olyan okos vagy: a patikában miért nem adják ingyen a gyógyszert? Pedig a "világ legmagasabb TB-jét fizetjük".

Ezzel a libertézéssel már mások is beszopták, te is be fogod.

derelyegrádi szellem 2009.08.04. 15:52:56

@Jack da' Clown:

"Mari néni meg a 2gyerekes család 10 rugónál többet tol a főorvosúr zsebébe most is, nekem ne gyere ilyen banális faszságokkal."

Tehát ha lenne vizitdíj, akkor nem tolna? Te tényleg hülye vagy. Meg kértelek ne szadesz dumával gyere mert azt ismerem, és már könyökömön jön ki, az aállam roszz tulajdonos, meg öngondoskodás dumával együtt.. A paraszolvencia nem vizitdíj függő, hanem orvosi fizetés függő. Egy orvos kap ma 130 rugó fizetést...talán itt kéne az okokat keresni. Tudom, hogy hozzád képest csak 6 + 4 évet agyatlanul magolt, egy grátisz doktoriért, de azért mégis....

"Bár félek, nem értenéd a 4,5 év agyatlan magolás a látszatdiplomáért és a grátisz doktori címért kiöli az ember használható agysejtjeit."

Hűűűűha! Szerencsére a tiedek érintetlenek, mert a 8 elemivel+ szadesz párttalpaló (álá Gál elvtárs), ilyen hatások nem érték.

"Ezzel a libertézéssel már mások is beszopták, te is be fogod."

Na, ezt megvárom. Beugratsz az irodámba a nagymociddal, vagy mi lesz liberte öcsém?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 15:54:28

@Jack da' Clown: "Mari néni meg a 2gyerekes család 10 rugónál többet tol a főorvosúr zsebébe most is, nekem ne gyere ilyen banális faszságokkal."

és az ominózus vizit- illetve kórházi napidíj következtében megszűnt a hálapénz? ezt nem gondolod komolyan...

ez üres propaganda, hogy ez oldaná meg a paraszolvenciát...

Jack da' Clown 2009.08.04. 15:57:25

@Seduxen:
Micsináljak? Meghülyült teljesen.

jozicsenko 2009.08.04. 15:59:27

elaludtam rajtatok, ezután nem iszok sört ebéd után...

derelyegrádi szellem 2009.08.04. 16:02:16

@Seduxen:

libertével mindig jól kijöttem! :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 16:03:14

@jozicsenko: a beled Úr Istenit.... SÖRÖZNI ilyenkor???? Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr

jozicsenko 2009.08.04. 16:08:08

@Petiking25: nem gondolod, hogy bárki mer forrást írni?

vagy maradéktalanul beveszed, hgoy minálunk
- az alföld megeszi a betont, ezért drágább az autópálya, mint a horvát hegyvidéken?
- löszbe alagutat rakni drágább, mint svájcban az alpokba?
- a margithidat felujítani négyszeres áron reális, mert a német hid a tengeri levegő mellett valójában szemfényvesztés?

csak felébredek, kv helyett jó ez is...

@ostoba 8o: banknak ilyent adni mezei lopás volt

ha hitelt kapnának, akkor nincs baj, mert visszafizetik, mi az IMF-nek, oszt kevesebb baj

ha viszont gyF-ék egyszeruen átvezették rajtunk a pénzt, az már hazaárulás, na azért kötelet követelek (és magaasan lesz@rom, ha valami libeális felhuzza a szemoldoket, mert nekem adoban kell azt visszafizetni)

bár könnyű kivédeni: X.Y bank kapott anno segélyt, ha nem adja vissza, az állam nem utal pénzt azokra a bankszámlákra: szivatás, de esik akkorát a részvénye majd, hogy inkább soron kivul fizeti be: nameg, lehet még itt 90%os adó a bankárok jövedelmére (pénzügyi szektorban dolgozó felsővezetők)

Marcellusca 2009.08.04. 17:10:15

Ez itt jó lesz? :)

www.mno.hu/portal/654307

Ez az ürge tudja is, hogy mit beszél, vagy csak úgy jönnek ki a szájnak nevezett nyílásán a sz@r?

Vagy a feltételezéseinek az alapja, hogy mindenki magából indul ki?

Meg, ha egyszer már tettek feljelentést és azt vizsgálta az ügyészség/rendőrség, akkor milyen "ha „odaérnek”, ha egyértelmű lesz jogilag is helyzet"-ről beszél?
És utána meg arról szövegel, hogy az ügyészség teszi a dolgát.
Egyik mondatával üti a másikat.

szabogyula 2009.08.04. 17:46:20

@Marcellusca:
Azt hiszem ez a választási kampány brutális lesz, visszasirják még azt , hogy " Orbán egy titokzatos amigónál nyaralt"
Lesz itt minden ...

Lenny [Cabdriver] (törölt) 2009.08.04. 17:49:04

@Marcellusca:
Erre már nem tudok újat mondani. Bandó megtette helyettem.
Igaz, 20 éve, de amilyen örökérvényű, akár tegnap is mondhatta volna.
data.hu/get/43363/Nagy_Bando_Andras_-_Uton-utvegen_B_oldal.mp3.html

(((A oldal data.hu/get/43364/Nagy_Bando_Andras_-_Uton-utvegen_A_oldal.mp3.html)))

Előre is bocsánat a közvetlen linkelésért, de most úgy érzem, megéri az esetleges büntit.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.08.04. 17:50:56

Valahogy nem tudok meglepodni a dolgon.

Na majd a Fidesz.
Ok mas hogy lopnak a kozosbol...

Marcellusca 2009.08.04. 18:10:47

@ostoba 8o: Abban igaza van ennek a Demetriusznak, hogy nagyon durva kampánynak nézünk elejbe. Mindkét oldalról.

BTM · http://dokumentalis.blog.hu 2009.08.05. 04:57:19

A posztkép mindent elmond. Zseniális!

@laspalmas
Van linked az eredetihez?

molaris 2009.08.05. 07:42:40

@Marcellusca:
Már zajlik a kampány, csak még nem nevezik a nevén.

Viszont remélem, hogy a platformok, kiegyezési tárgyalásaikat, már egy jól őrzött objektumban folytatják le, és nem lesznek időszűkében.::))

molaris 2009.08.05. 07:47:35

@jozicsenko:
Jó a meglátásod, átvezették, hazaárulók.
Kötél. Az az igazi reform, visszatérünk Hegedűs hdgy.-hoz. És legyen nyilvános, hogy tanuljanak belőle.::)) /Sajnos ez nem logikus nálunk./

Az EREDETI 2009.08.06. 09:37:04

És mit képzelnek ezek? Azt hogy azzal a 30 millióval majd nem 15%-uk lesz?

tucka 2009.08.16. 11:37:07

Szerintem ezek morálja alatta van a kábel lopó cigányokénak, mivel nem azonos poziból indul egy cigány meg egy ilyen hájas tehén (bkv humán politika kúrvája)

süti beállítások módosítása