Skip to content


       Szűrés lista

Színészeink a rasszizmus ellen

A Sziget első, rasszizmus elleni napján stílszerűen mi is a témával kezdünk. Nézzétek meg Lily Allen Fuck You (Very Very Much) című számának magyar verzióját.

"Magyar színészek egy csoportjának elege lett a homoszexuálisokat érő verbális és sokszor fizikai támadásokból, a diszkriminációból és a költségkímélő, ám annál ütősebb saját videó módszerét választották, hogy elmondják véleményüket. A résztvevő művészek köre igen változatos, az érettebb generációhoz tartozó Molnár Piroska és Jordán Tamás mellett a fiatalokat Csányi Sándor és Fenyő Iván képviseli, de ott mókázik a videón Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Jordán Adél is, hogy csak néhány nevet említsünk.

A kisfilmet önkéntesek segítségével forgatták le és információink szerint az egyik résztvevő tinédzser fia vágta meg." - HVG

Mit ne mondjak, fantasztikus lett...Mint valami kommunista propagandafim.

Csodálatra méltó ez az SZDSZ-féle, igazi toleránshoz illő hozzáállás a dolgokhoz: baszódjanak meg a másként gondolkodók. Az egy dolog, hogy a kis Lily Allen elénekli ezt a számot ott a messzi tengerentúlon, de hogy a magyar színészek itt Magyarországon az arcunkba tolják, azt egy kissé erősnek érzem. Mi vette rá őket erre? Azt hiszik, hogy most valami nagy és hasznos dolgot cselekedtek?

Azt sem értem mondjuk, hogy Szabó Győző miért a csaját ölelgeti egy antihomofób klipben. Miért nem inkább Fenyő Ivánnal pancsolt a medencében?

Az szintén rejtély, hogy miért nem Sicratman számát dolgozták fel a színészek? Ez is a kirekesztés ellen íródott, és legalább magyar... 

Címkék: zene videó abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr91296194

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lily Allen: F*ck You-A liberális értelmiség bosszúja 2009.08.20. 18:45:42

"Joining the now international movement (france and england and brazil), a bunch of hungarian actors decided to make their own version of this music video... enjoy!" A liberális értelmiség üzeni. Először azt hittem ez vicc, és ez az ő par...

Trackback: Kapják be a homofóbok! (by hungarian artists) 2009.08.12. 15:29:33

Tegnap volt a ZARE, bizonyosan jól sikerült, én személy szerint nem voltam, ellenben cafatul jól töltöttem az egész napomat egy igen kedves ismerősömmel a belvárosban, ami viszont k*rvára fel van túrva, és vagy kétszer majdnem sikerült kitörnöm a nyaka...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plutonic 2009.08.11. 13:42:23

@pógárjenő: Ez is csak egy troll, aki basztatni jár ide, néha Turulként is. :))
Egyszerűen egy kétbites idióta. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 13:46:57

@LeonUris: sikerült gyorsan kigugliznod ezt a számodra idegen szót, hogy grid?

LeonUris 2009.08.11. 13:48:46

@Seduxen:
Jaja. Eltartott egy ideig.
De segített a begépelésben, hogy a szakdolgozatomat grid-computing témában írtam.

Marcellusca 2009.08.11. 13:49:09

@pógárjenő:
@Plutonic:
Ő még nem is troll.
Nem szívózik, nem provokál, nem személyeskedik, egyszerűen csak benyögi a "tutit". :)
Engem spec szórakoztat, mikor belöki a régi, komcsi alaptételeket. :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 13:49:40

@LeonUris: ezt viszonylag sokan kérdezték jack :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 13:50:53

@Marcellusca: annál is inkább, hogy gyanús, hogy valamelyik vicceskedvű kommentelőtárs - hogy is mondjam - "erő sötét oldalára tévedt" alteregója :)

LeonUris 2009.08.11. 13:52:21

@Seduxen:

Sebaj, Buck!
Azt se kérdezte senki, hogy misike mennyi SZJA-t fizetett.

Aaronka 2009.08.11. 13:56:15

Nehogymán bekajáljátok, hogy Idős asszony tényleg az. Valami vicces gyerek van a név mögött. Internacionálé meg himnusz...haggggyyyá má

Bélapáti Béla 2009.08.11. 13:57:09

@avus:
1: hallottál itt bárkit is arról beszélni, hogy hülye köcsög buzik, akik öltönyben, farmerban vonulnak, pfhöejj?
2: ha utazok a villamoson, 10 barátommal, ebből 9 be van baszva, kötözködik, bepisál, odahány a lépcsőre, és én nem szólok rájuk, jogosan róják-e fel nekem is az ő viselkedésüket a kedves utastársak?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 14:01:06

@LeonUris: ehhez nem mi közöm, hogy misikeh közölte? liberté-gyerek, mondd már meg...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 14:03:13

@LeonUris: ezt misikeh-vel beszéld le liberté-gyerek...

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 14:05:46

@Bélapáti Béla:

1. Igen. Már ebben a topikban is megszólták őket, amiért nem vetik ki őket. Már ebben a topikban is leírták, hogy ami szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek (konkrétan: heterók megcsókolhatják egymást, buziktól ez undorító), és itt a Vastagbőrön is kaptam már olyan véleményt, hogy a buzik ne akarjanak azonos jogokat, mert az öröklés, stb csak heteróknak jár. Vagy a kérdésed konkrétan a buzi/köcsög szavak használatára vonatkozik?

2. 9/10 és 5/500 (na jó, legyen, számítsuk be a paradicsommadárnak öltözött transszexuálisokat is, akkor mondjuk) 50/500=1/10. Tényleg nem érzel semmi különbséget a két arányszám között?

Marcellusca 2009.08.11. 14:06:19

@Seduxen:
@Aaronka:
Ezt mondom én is. :)
Mint volt egy másik vicces kedvű, aki, mint valami bezsongott csaj felajánlkozott itt. Azon is jót röhögtem. :)
De, aki nem veszi a lapot ...

LeonUris 2009.08.11. 14:07:06

@Seduxen:
Eddig még jack voltam :)
Össze szavakat a kevered?

Marcellusca 2009.08.11. 14:08:39

@avus:
"50/500=1/10. Tényleg nem érzel semmi különbséget a két arányszám között?" - 10% mindkettő. És?

LeonUris 2009.08.11. 14:09:48

@misikeh:
ahamm. sorry vagyok akkor
Ha nem haragszol: nem fizetnek meg téged eléggé. Nincs valami jobb hely?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 14:14:06

@LeonUris: igaz is, mit szenvedek én itt veled... annyit nem ér.

Olaf.Pifpaf 2009.08.11. 14:14:14

@avus: többek között én is voltam olyan homofób-náczi-geczi, hogy írtam, hogy ne legyen már ugyanaz a hetero-csók, meg a homo változat.

Erre hoztam a böfögés metaforát, amire még mindig nem válaszoltál...

kovego 2009.08.11. 14:15:14

@avus: nyílt színi közösülést nem említettem: "a bőrtangaján keresztül nyalogatja a herezacskóját és a faszát!"

én sem blogozásból élek, csak azért sűrgettelek, mert azzal vádoltál, hogy eltűntem 10:17:38 (ekkor kérted a képet), és 10:32:15 között

egyébként mi a véleményed az elhatárolódó leszbikus lányról???

LeonUris 2009.08.11. 14:16:42

@Seduxen:
Igaz is.
Kár is azt az egy bitet rám pazarolnod.

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 14:16:45

@Marcellusca: Ha érted, amit odaírtam, akkor tegyél ki egy szmájlit, ha nem, akkor segítek: a 9/10-re és az 1/10-re gondoltam.

Jurganov 2009.08.11. 14:18:06

@avus:
Már ebben a topikban is leírták, hogy ami szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek (konkrétan: heterók megcsókolhatják egymást, buziktól ez undorító)

te hogy vélekedsz erről? meg az azonos neműek általi gyereknevelésről?

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.08.11. 14:18:37

@LeonUris:
Az egyéb juttatások nicsenek az SzJA levonásban. Ha nem haragszol: Grid computing szakdogával eddig tartott összerakni a bruttót? :)

LeonUris 2009.08.11. 14:24:06

@misikeh:
segítek kicsit: a grid computing az nem a könyvelésről szól
másrészt meg nem a te fizuddal foglalkozom 7/24, ha nem gond

kovego 2009.08.11. 14:29:12

@Seduxen: leonuris=liberté????
nem lehetne, hogy a "blog fura ura" ne tiltsa ki libertét? mert úgyis mindig visszajön más nickel, így meg tudnám, hogy ő az, és simán át tudnám ugrani a kommentjeit!

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 14:30:07

@Olaf.Pifpaf: Nyilvánosan böfögni nem illik senkinek, de amíg az egyik lazán csókolózik kint az utcán, ne várja el a másiktól, hogy ő ne tegye.

@kovego: Általában ez a jellemző, hogy amikor szeretném látni azokat a nyilvánosan szexelős képeket, eltűnik az illető. Te legalább kerestél valamit. A lánnyal pedig maximálisan egyetértek.

@Jurganov: Nincs róla véleményem, illetve annyi igen, hogy per pillanat a melegek által nevelt gyerek sok sérülést szerezne - az iskolában, az őt szüleik hatására kiközösítő gyerekek miatt. Néhány év azonban, és bőséges külföldi tapasztalatunk lesz az egynemű szülők által nevelt gyerekek szexuális szokásairól. Nyilvánvaló viszont, hogy aki ellene kardoskodik, azt az égvilágon semmilyen példa nem fogja meggyőzni.

Speciel a jelenlegi (elég sok) meleg ismerősöm 100%-a nőtt fel hagyományos, illetve csonka (elvált, stb) családban, és egyetlen egyről sem tudok, akit egynemű szülők neveltek volna.

Továbbmegyek, abszolút többségük olyan korban lett meleg, amikor még nem volt pride, nem volt Cooltv, a téma teljesen el volt hallgatva.

Mindezektől függetlenül bizonyára a meleg szülőktől, illetve a "propagandától" lesz valaki meleg.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 14:33:31

@kovego: áá, az nem is úgy van, ő nem tudja, hogy kikről van szó. kár, hogy a stílus(talanság)a elárulja...

gondolom azt hiszi, hogy a személyeskedései(nek szánt szánalmas kísérletei) hanyafaszányit is érdekelnek... nem akarok gyermeki lelkébe gázolni...

@misikeh: vigyázzá ifjú náczi, az ő teste élő fegyver ha nem tudnád (anno kyncza megkapta), tudod ő a csáknorrissz hángörijjen edésön :)))

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.08.11. 14:36:06

@LeonUris:
Taníts mester kérlek, ostoba gépészként nem raktam össze a képet :)
Elnézést, ha az asszociáció kissé félreértelmezhető volt (grid comp. -> számtech -> matek -> mat. műv).
Kocka.

kovego 2009.08.11. 14:46:28

@avus: szexelős képekről szó sem volt. elmeséltem, hogy láttam egy videót, amin az egyik pasi szopta a másik faszát (igen itt kicsit túloztam, csak bőrtangán keresztül nyálazta a heréit, meg a fasza hegyit) ezeket neveztem "buzinak", az utánuk felvonuló, tőlük elhatárolódó leszbikus lányt pedig "melegnek"

Jurganov 2009.08.11. 14:49:46

@avus:
"Mindezektől függetlenül bizonyára a meleg szülőktől, illetve a "propagandától" lesz valaki meleg" - ezzel kicsit vitatkoznék, gondolom ismered azt a szót, hogy trendi.
ez az " eddig sem egynemű családban nőtt fel..." duma kicsit visszás, hiszen ez olyan mintha ezt mondanád, hogy eddig sem halt meg senki a marson, és ezután sem fog.

"hogy per pillanat a melegek által nevelt gyerek sok sérülést szerezne - az iskolában, az őt szüleik hatására kiközösítő gyerekek miatt."
-apu, apu. pistike megpuszilta a kukimat. azt mondta otthon is így csinálják a szülei, a jancsi bácsi meg a béla bácsi.
- ugyan már kisfiam, hagyd. játssz vele továbbra is ilyeneket.

szerinted EZ így normális?

Olaf.Pifpaf 2009.08.11. 14:54:45

@avus: úgy látom nem érted / nem akarod érteni, mire akartam kilyukadni...
ezért részemről lezárom azzal, hogy szerintem semmi olyat nem illik csinálni nyilvánosan, amitől az emberek többségének felfordul a gyomra. Ha pedig a népek ezt kifejezésre juttatják, hát viselni kell a következményeket és nem rinyálni meg nácizni.

Ennyi.

Bélapáti Béla 2009.08.11. 14:55:28

@avus: érzed, hogy amit csinálsz, nem más, mint szarrágás ugye? Szeretnél bizonyítani egy olyan jelenséget, ami valójában nem vagy elenyésző mértékben létezik, ezért minden szalmaszálat megragadsz, mégsem megy. Az 5/500-as arányról képeket, videókat, bizonyítékokat legyél szíves prezentálni, mert amit én látok, az 100%-ban undorítóan vonagló buzeránsok gyülekezete izlésesen öltözködő, viselkedő melegek nélkül. Nem mondom, hogy nincs ilyen, de te is elvárod, hogy bizonyítékokkal támassza alá a vitapartnered az állításait.
Amúgy meg még nagyobb baj, ha egy 10 fős társaság 9 tagja hagyja, hogy az az 1 botrányosan viselkedjen, azt hiszem, érted miért. (Ha nem, akkor hagyjuk, nincs értelme a további diskurzusnak.)
"heterók megcsókolhatják egymást, buziktól ez undorító"-ez van, ez az emberek nagy többségének véleménye. Pl. szinte mindenki szerint aranyos a pandamacikölyök de undorító a varangy. Próbálhatsz ez ellen ágállni, nem sok minden fog változni. Az hogy undorítónak tartom amit művelnek nem egyenlő a kiírtásukkal. Más példa, szerintem az igénytelen emberek is undorítóak, meg a hugyosak, stb. ettől még nem vonom képségbe a jogukat az élethez.
"mert az öröklés, stb csak heteróknak jár"-ezt még nem hallottam, de ettől még lehet igaz. Amúgy végrendeletről hallottál-e már? Vagy az túl egyszerű lenne, nem lehetne a jogokon rugózni? Mellesleg tudtommal már ez is jár nekik. Amit hallottam, és egyetértek vele, az, hogy az örökbefogadás ne járjon már nekik.
"Már ebben a topikban is megszólták őket, amiért nem vetik ki őket."-ha ugyan ezt elvárjuk a cigány társadalomtól a bűnöző cigányok kapcsán, az baj-e?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 14:59:34

@Jurganov: nyugtass meg, a történetedben NEM te vagy "pistike" :)))))

Jurganov 2009.08.11. 15:02:21

@Seduxen: nem, én a jancsi bácsi vagyok :D

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 15:49:48

@Jurganov: Valószínűleg én kaphattam konzervatív nevelést, de kb 11-12 éves koromban tudtam csak meg, nálam avatottabb barátaimtól, hogy mit művelnek néha a szüleim a hálószobában. Előttem ugyanis sose csinálták. Miután ezt megtudtam, utána sem nyalogattam semmilyen nemű osztálytársaim semmijét. Gondolom ez nem általános, és ti kisiskolásként puncit nyalogattatok, és a szüleitek is előttetek nyomták. Mást nem tudok feltételezni, hiszen szerinted meleg szülőknél ez így működik.

@Olaf.Pifpaf: Értem, de elbeszélünk egymás mellett. Tisztában vagyok azzal, hogy te is és még sokan mások úgy gondolják, hogy amit nekem szabad azt másoknak ne szabadjon már, de nem fogadom el, innentől kezdve nyilván nincs értelme ezen vitáznunk.

@Bélapáti Béla: Gyere ki. Egy hónap már csak, és megnézzük. Nem kell részt venned, csak megállni valahol, és bámulni.

A végrendelkezés ügyében pedig, javasolnám a PTK tanulmányozását (net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=95900004.TV , 598-nál kezdődik, azon belül is érdemes a kötelesrészről is olvasgatni). Zanzásítva: mindketten eljuthatunk Szentendrére, neked kvázi ingyen van a HÉV (mennyibe kerül maga a házasság/bejegyzett élettársi kapcsolat, a lagzit hagyjuk ki, attól a házasság még érvényes), a szolgáltatás mellé automatikusan kapsz egy csomó mindent (átveheted a házastársad ajánlott leveleit, információt kapsz amikor eszméletlenül fekszik az intentíven, stb). Nekem fizetnem kell ugyanezért (közjegyző, vagy ügyvédi letét, ha biztonságban szeretném tudni, az öröklő pedig a kötelesrészt "fizeti"), és a szolgáltatás csak az utat tartalmazza. Szóval valóban ez szinte ugyanaz, csak én vagyok a szarrágó.

Az igaz, hogy a július 1. óta érvényes BÉK pont ezeket a hiányosságokat szüntette meg, csak éppen 1.) még az AB előtt van, 2.) éppen olyan kormány készül felállni, amely ellenzékben 100%-osan leszavazta ezt...

A cigányokkal kapcsolatban meg alighanem mindenkinek volt már negatív tapasztalata, míg melegekkel kapcsolatban unos-untalan ugyanazt az egy kamiont linkeli mindenki, századjára.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 16:24:43

@avus: ezt a köteles részes dologgal nem igazán értem mit akartál.

tényleg nem kötekedés, de éppen a Ptk. módosult 2009.07.01.-től (módosította a 2009. évi XXIX. évi törvény) aképpen, hogy a "házastárs" szövegrész MINDENÜTT kiegészült a ", és a bejegyzett élettárs" szöveggel.

ezen kívül 1982. évi 17. tvr.
1. § (1) Az anyakönyv hatósági nyilvántartás, amely - az ellenkező bizonyításáig - közhitelűen tanúsítja a benne feljegyzett adatokat, illetőleg azok változását.
(2) Anyakönyvet kell vezetni:
a) a születésekről,
b) a házasságkötésekről,
c) a bejegyzett élettársi kapcsolatokról,
d) a halálesetekről.

Ezt szintén a 2009. évi XXIX. tv. módosította. Itt az
"1. § (1) Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni."

Szóval szerintem valamit rosszul tudsz.

Az AB előttiséget nem vitatom, asszem a "keresztyények" fordultak AB-hez...

diotoro10 (törölt) 2009.08.11. 16:32:19

Szerintem meg akik szerepeltek a klippben, sokkal nagyobb eséllyel kapnak szerepet a Nemzetiben, ismert okok miatt!
Mondhatni úgy is, hogy benyaltak alföldinek......
Hihetetlenül beteg elme szüleménye a Bánk Bánt egy medencében eljátszatni. Meddig engedik még ezt az idiótát garázdálkodni ott?

Bélapáti Béla 2009.08.11. 16:32:36

@avus: " Gyere ki. Egy hónap már csak, és megnézzük."-ez ám a bizonyíték, ezzel te is elégedett lennél fordítva, igaz?
"Nekem fizetnem kell ugyanezért "-ne haragudj, de ezt tényleg szarrágásnak tartom. Ha neked fontos, hogy az életed társa kapja meg a halálod után a vagyonodat, nem pedig a legközelebbi hozzátartozód, akkor ezt igazán nem nehéz megtenned. Ha én mindenem a legjobb barátomra akarom hagyni, nekem is ugyan ezt az utat kell bejárnom; miért lenne más a helyzet azért, mert a barátommal szexuális életet is élek? A házasságnak ez az előnye-és van pár hátránya is, pl. az adóságait ugyan úgy öröklöm a házastársamnak.
"Az igaz, hogy a július 1. óta érvényes BÉK pont ezeket a hiányosságokat szüntette meg, csak éppen 1.) még az AB előtt van,"-te, aki hozzászólásaid alapján szíveden viseled a törvény illetve az alkotmány betartását és betartatását (ami nagyon helyes) miért tartod aggályosnak, ha ezt a meleg közöösségen is betartják, betartatják? Ha alkotmányellenes a törvény, hát töröljék el, és hozzanak újat, ha nem az, akkor meg érvényben fogják hagyni.
" 2.) éppen olyan kormány készül felállni, amely ellenzékben 100%-osan leszavazta ezt..."-előítélet? Most lehet hogy fontos nekik azok a szavazók, akiknek ez a lépés tetszik, de tartok tőle, hogy kormányon már másképp fognak viselkedni.
"A cigányokkal kapcsolatban meg alighanem mindenkinek volt már negatív tapasztalata, míg melegekkel kapcsolatban unos-untalan ugyanazt az egy kamiont linkeli mindenki, századjára."-jöhetnénk olyan példákkal is, hogy a haveromat fel akarta szedni egy buzi, és az milyen már, de te arról is fényképet kérnél, úgyhogy inkább nem. :)

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 16:38:24

@Seduxen: Igen, ez júli 1-től már van, és kiküszöbölte a fent említett aggályaimat. Azokat nem, miszerint ez az AB előtt van, illetve a Fidesz egyhangúlag elutasította, márpedig most kinéz nekik egy abszolút többség. Mit tudok rosszul?

A köteles rész pedig az, amit a legközelebbi hozzátartozó (gyerek, házastárs, szülő) kap akkor, ha ki van zárva az örökségből. Sima élettársi kapcsolat ebből a szempontból semmit sem ér, ott csak végrendelkezni lehet, ahonnan a mama kapja a közösen felépített javakból mindannak a felét, amit a végrendelet kedvezményezettje kap. Magyarán ha ők ketten vannak, akkor 1/3-adot. Ez szerintem eléggé méltánytalan, viszont házastársak (és most már bejegyzett élettársak) esetén ezzel nem kell számolni. Akkor már a házastársad a legközelebbi hozzátartozód, mindaddig, amíg nincs gyerek.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 16:39:07

@Bélapáti Béla: azt már csak én teszem hozzám, hogy feltehetően az AB nem fogja "elkaszálni" a törvénymódosítást. Miért?

Nagyjából ismert, hogy a mostani a 2. nekifutás. Az 1 még valamikor 2007. évben volt, és valamikor 2008.-ban lépett volna hatályba.

És miért találta alkotmányellenesnek az AB? Azért, mert a jogalkotó "bejegyzett élettársi kapcsolatot" írt a jogszabályba (ez esetben a különböző neműek is élhettek volna ezzel a lehetőséggel), ami "ellentétes lenne a házasság intézményével".

Érdekes, azon nem volt vekengés. (Illetve de. a - néhai - szadesz hőzöngött egy sort, hogy aljas az ab, mert ezért nem lép életbe a törvény, ami az azonos neműek élettársi kapcsolatát könnyíteni).

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 16:40:15

@avus: azt tudtad/tudod rosszul, hogy NEM CSAK KÖZJEGYZŐ előtt lehet. Leírtam.

de most el kell tépnem, holnap folytathatjuk, ha itt leszel :)

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 16:40:42

@Bélapáti Béla: B+, nem tudod ráhagyni a legjobb barátodra a vagyonodat, mert a hozzátartózóidnak is jár a kötelesrész, ha tetszik ha nem. Ez kurvára nem szarrágás, ha én felépítek valamit a párommal, amibe lehet mindkettőnk szülei beleadtak, lehet hogy nem, akkor abból ne az anyós örököljön. Ez neked szarrágásnak tűnhet. Szeretném, ha elvennék tőled ezt a jogot, aztán majd megnéznem, tetszene-e. Amikor a kis dolgok megvannak, nem tűbik fel a hiányuk.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.11. 16:41:39

@avus: még annyit, hogy - történetesen - asszony-pajtás és köztem is "sima" élettársi kapcsolat van, ami szart sem ér (nem házasodtunk össze), és bejegyzett élettársak nem lehetünk.

kezdjek el nyekegni?

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 16:43:24

@Seduxen: A szedeszt hagyjuk ki a játékból, azokat senki sem védte. Mármint itt. Ha az AB elkaszálja, akkor segget csinálnak a szájukból, az talán kevéssé veszély. De egy 2/3-os győzelem már igen, akkor kis alkotmánymódosítással vissza lehet vonni a törvényt. Remélhetőleg addig sokan élnek vele, mert a már megszerzett jogokat úgy is nehéz megpiszkálni.

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 16:43:53

@Seduxen: Nem kell. Nektek ott a házasság.

Bélapáti Béla 2009.08.11. 16:46:52

@avus: B+, ha én felépítek valamit a legjobb barátommal, mert ő az egyetlen, aki kiállt mellettem az alkoholproblémáim alatt, és segített visszatérni a normális életbe, mert a feleségem lelépett kenyába egy könyvelővel, anyámék meg utálnak mint a szart, akkor abból ne az anyós örököljön! Ez így fáj neked? Vagy csak akkor, ha meg is dugom a barátomat? (ps. mielőtt elkezdenél elemezni, nincsenek alkohol problémáim, ez egy úgynevezett példa.) Ha fáj, csak annyit írj, hogy igen. Ha csak a második esetben fáj, ne fáradj az írással.

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 16:54:56

@Bélapáti Béla: Megmondom őszintén, ezt most nem értem.

Bélapáti Béla 2009.08.11. 17:04:18

@avus: csak akkor fáj neked az öröklés rendje, ha melegekről van szó, vagy akkor is, ha csak simán úgy szeretnék rendelkezni a vagyonomról, ahogy én akarok (pl. a barátomra akarom az egészet hagyni, nem a családomra, mert pl. a családom elhagyott, és csak a barátom állt ki mellettem)? Az első példám is erről szólt. Hogy nem csak a melegeknek kell ilyenkor kellemetlenségekkel szembenézni, de csak a meleg jogokat ismételgetik a "jogvédő" körök. Így érthetőbb?

birdlady 2009.08.11. 17:04:39

A "sick and tired" az azt jelenti, hogy elegem van vmiből, nem pedig "betegek és fáradtak vagyunk" bakker... ki feliratozta?????

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.11. 17:14:03

@Bélapáti Béla: Erre kicsit később, még ma válaszolok.

LeonUris 2009.08.11. 17:14:46

@birdlady:
Bezony.
mehet a leiterjakab.blog.hu -ra

f.m.j. 2009.08.11. 17:19:16

@Seduxen:

azt hittem azért, mert te voltál a magyar hangja...:)

f.m.j. 2009.08.11. 17:26:31

@Seduxen:

Látjuk majd még LeonUris urat SiruNoel néven futni, amit Zero nem fog észrevenni, hogy ki is valójában... :)

(elnézést az "aktuális" reagálásért, de engem egész nap nem engedett fel a blogmotor, vagy a saját gépem, egyébként meg tudja mondani vki, hogy mi az ami nem enged fel? Amúgy egy pár hete van ez...)

tudi 2009.08.11. 17:27:55

Ez szép, tehát ha valaki nem szereti a homokosokat az már homofób, pedig ez alkotmányos joga az alkotmány garantálja a gondolat szabadságát.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.08.11. 17:33:24

@fmj:

Kicsit kimaradtam ... LeonUris néven fut az aktuális troll?
Ezek nem tanulnak semmiből?

f.m.j. 2009.08.11. 17:36:43

@zero:

ez délelötti történet, én csak követtem, mert mint mondtam egész nap nem engedett fel a gép, sztem semmi gond (de ezt ne én mondjam már meg :):):))))

LeonUris 2009.08.11. 17:41:37

@zero:
troll aki trollra gondol.
mit csináltam??

f.m.j. 2009.08.11. 17:44:54

@LeonUris:

nyugi, én csak Seduxennek reagáltam, mert liberté gyereknek hívott :) és ő fordította meg a nevét :)

de neked is szép lesz a SiruNoel, nem? :)

LeonUris 2009.08.11. 17:47:22

@fmj:
Seduxen csak komp akart lenni.
Sir Unoel? Teccik.

f.m.j. 2009.08.11. 17:51:13

@LeonUris:

szerintem is jobb, mint az a bulváríró ;)

LeonUris 2009.08.11. 17:53:01

Sajnos a rendkívül kifejező és átütő esztétikai valamint intellektuális élményt nyújtó fmj már foglalt volt, így be kellett érnem ezzel.
Ne is mondd, tudom, hogy loser vagyok.

LeonUris 2009.08.11. 18:03:46

@fmj:
Egyébként van is erről egy teóriám. Amikor nicket kell megadni, az emberek nagy része (akinek nincs kész ötlet a tarsolyban) körülnéz, és az első bevillanó írásképből összerakja a nickrevalót.
Én is így tettem, bevallom.
Seduxen is valószínűleg, és még sokan mások.

f.m.j. 2009.08.11. 18:10:35

@LeonUris:

"a rendkívül kifejező és átütő esztétikai valamint intellektuális élményt nyújtó fmj"...

ez a saját nevem, te szamár :)

és nem gúny tárgya, oké? Mert saját, a leonuris meg nem

LeonUris 2009.08.11. 18:13:25

@fmj:
saját neved, mi?? személyidbe ez van írva?
naugyehogy nem. max kiragadott betűl a nevedből.

egyébként a Leon Uris betúiből én is ki tudom rakni a családnevemet és az utónevem kezdőbetűjét maradék nélkül.

na ki a szamár?
:)

Jurganov 2009.08.11. 18:27:16

@avus: amit írtam nyilván egy erősen sarkított példa volt. és nem, nem arra gondoltam, hogy előtted csinálták, de mint gyerek akaratlanul is tudatosul benned a családmodell.
nézd, lehet ragozni de nem tartom jó ötletnek, hogy egyneműek gyereket neveljenek. azért mert ha a gyerek felnőttként, józan ésszel választja a saját nemét akkor tegye. de ne befolyásolják a döntésben. a szülő és a tanár példamutató. és ha azt látja, hogy béla apu belemarkol béla anyu seggébe az bizony a gyerek szemében követendő példa. döntsön maga. a másik pedig, hogy egy kicsit el kéne gondolkodni. a homoszexualitást megpróbálják valami pozitívként és különlegesként beállítani. pedig nem leszel különleges attól, hogy saját nemeddel bújsz ágyba. és főként nem az a dolog amire annyira büszkének kéne lenned. légy büszke a teljesítményedre, arra amit elértél. ne pedig arra, hogy kibe dugod a pöcsöd. ennyi.

Kartal (rezervált) 2009.08.11. 20:54:45

"az egyik résztvevő tinédzser fia vágta meg." - én meg őket vágnám meg, hogy fejre álljanak. akármilyen paradox is, PONT NEKIK KELLENE a liberalizmus jegyében kiállni a homofóbok mellett. elvégre ők is csak emberek, mint kati, lali...

v_feco 2009.08.11. 22:01:59

erdekes kis film :):)

ime egy pelda,hogy a rastafari Buju Banton mit gondol a melegekrol, edekes jamaicai szlengekben tolmacsolva...erdekes,h addig mennyire felkapott volt liberalis korokben, amig ki nem jott ezzel a szammal...utana bojkottalta a legtobb radio...nem tudom h mi vele a gond :):)
www.youtube.com/watch?v=SWa7fzeX3xo

LeonUris 2009.08.11. 22:54:57

@Kartal (a morc):

'akármilyen paradox is, PONT NEKIK KELLENE a liberalizmus jegyében kiállni a homofóbok mellett. elvégre ők is csak emberek, mint kati, lali... '

ezt a marhaságot a tuTsziktól hallottad?

Stannoa 2009.08.11. 23:25:03

Kérdemén, ezek az "anti-rasszisták" nem rasszisták?! Utálják az összes olyan embert aki nem úgy gondolkodik, mint ő... mi ez, ha nem rasszizmus?!

f.m.j. 2009.08.11. 23:44:14

@LeonUris:

már miért lenne marhaság? egész jó felvetés,

...egy tuTszi... (hihi)

I. P. S. 2009.08.12. 06:49:46

@Bélapáti Béla: "jöhetnénk olyan példákkal is, hogy a haveromat fel akarta szedni egy buzi, és az milyen már"

Te jó isten, valaki ismerkedni akar a XXI. században. A szégyentelen! Azonnal kerékbe töretni!

Bélapáti Béla 2009.08.12. 08:24:03

@I. P. S.: miről beszélsz, cicamica? Vagy csak te is ismerkedni akarsz?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.12. 08:42:22

@avus: ezt kifejthetnéd bővebben. ha az azonos neműek létesíthetnek bejegyzett élettársi kapcsolatot, akkor a nem azonos neműek miért vannak kizárva ebből? kettős -e mérce e? és "ne keverjük ide a házasságot". miért akar engem bárki erre "kötelezni"?

a szadeszt ne keverjük ide? ki kardoskodott az egész mellett kezdettől fogva? az külön pikantériája a dolognak, hogy az irm-ben nem tudták úgy megszövegezni azt a nyomorult törvényjavaslatot (mint megannyi mást sem), hogy kiállja az alkotmányosság próbáját. röhej.

"Ha az AB elkaszálja, akkor segget csinálnak a szájukból," ... írod. MIÉRT kaszálná el? Leírjam megint? Az eredetit sem azért kaszálta el, mert "homofób" lenne a taláros testület. PONTOSAN a heterok bejegyzett élettársi kapcsolata nem tetszett az AB-nak, ezért "dobta vissza". TI: a jogalkotónak lehetett volna annyi esze, hogy taxatíve felsorolja, hogy "azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata", és "különböző neműek bejegyzett élettársi kapcsolata". És akkor nincs gond. Az AB kiszedi a különböző neműek szövegrészt, és akkor az EREDETI jogszabály 2009.01.01-től hatályba léphetett volna.

Bélapáti Béla 2009.08.12. 09:04:58

@Seduxen: "kettős -e mérce e?"-úgy látszik, az (ha nem is avus mércéje, de a megmondóembereké az biza) ezért feszegetem én is azt a dolgot, hogy akkor is zavarja őket az öröklés rendje, ha x szabadon akar rendelkezni a vagyonáról, vagy csak akkor, ha x történetesen meleg, cigány, zsidó, vagy piréz? Mert vagy egyetemes jogokról beszélünk, és akkor az öröklés, örökbefogadás, stb. szabályai mindenkire ugyan úgy vonatkozzanak (amivel nem értek egyet), vagy csak bizonyos csoportokról (házastársak, meleg élettársak, stb), akkor viszont el kell fogadni, hogy választott törvényalkotóink azokat a csoportokat részesítik előnyben, akiket hasznosnak tartanak, vagy akikből hasznot remélnek. Nem mellesleg a házastársak nem véletlen kaptak kedvezményeket anno, pl. azért, mert a szaporulatukkal igencsak hasznosan szolgálták a társadalmat. Azóta annyit változott a helyzet, hogy a szaporodás nem feltétlenül a házasságon belül történik. Ennek ellenére azokat a kapcsolatokat kellene pozitívan diszkriminálni véleményem szerint, ahol gyerek születik (és tegyük hozzá, normálisan fel is nevelik). Az, hogy van különbség az élettársi kapcs. és a házasság közt, szerintem normális, hiszen a házasság nem csak több joggal, de több kötöttséggel is jár.
Arról értekezni, hogy a szemét AB elkaszálja vagy sem, felesleges, és káros. Ha alkotmányellenes, kaszálja el, ha nem akkor meg ne. Vonatkozzon már az alkotmány mindenkire, szexuális beállítottságtól függetlenül...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.12. 09:25:40

@Bélapáti Béla: nem is a kivételezés miatt említettem az AB-t. Az eredeti jogszabályba sem az azonos neműek miatt "kötött bele". Ergo: nem hiszem, hogy okunk lenne feltételezni, hogy UGYANAZ a testület, aki 1 éve úgy döntött, ahogy, most segget csinálna a szájából.

Igazából én ezért voltam pipa, hogy a heterokra nem vonatkozhat az élettársis dolog (nekik ott a házasság felkiáltással), mert nekem (egoizmus rulez :))) ) miért nem jár az, hogy házasságon kívül is megnyugtatóan rendezzem a vagyonjogi közösséget az "asszonnyal"? Függetlenül attól, hogy ott a gyerkőc, aki ugye örökösként jelenne meg, ha bármelyikünkkel történik valami (és kiskorú lévén a "megmaradó" szülő lenne a gyám).

na mind1, evvan, lapozzunk :)

Bélapáti Béla 2009.08.12. 09:49:00

@Seduxen: nolátod, pedig te is szervezhetnél menetet, ahol ebbeli nagy elkeseredésedben beöltözöl akárminek, és fajfentartást imitálsz az asszonnyal, hogy felhívd a figyelmet trathatatlan helyzetetekre. :)
Amúgy meg bárkinek miért nem jár a jog, hogy "megnyugtatóan rendezze vagyonjogi közösségét" azzal, akivel akarja? Miért ne hagyhatnám én a vagyonom a teknősömre, az egyházra, vagy Bélabácsi Pálinkafőzdéjére, ha úri kedvem úgy tartja? Ahoz bezzeg van jogom, hogy halálom előtt elkártyázzam a pitsába az egész (adott esetben közös) vagyont... No mindegy, télleg lapozzunk! Vagy szervezzük meg mégis azt a menetet? :)

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.08.12. 11:00:10

az antirasszista-antihomófób is utál valakit, semmivel nem különb, mint az, ami ellen tiltakozik.
azzal érvelnek, hogy a rasszizmus-homofóbia bűn, szándékos stb., holott annyira szándékos, mint az, hogy valaki buzi...
így nézve a dolgot az antirasszista egy olyan ember, aki zsigerből gyűlöl valakit, csak azért, mert az nem tudja az érezelmeit irányítani.
így már nem annyira "igazságos"...

vagy nem? :)

pógárjenő 2009.08.12. 12:25:21

@Marcellusca: úúúútálom....... ezeket a paneleket, 2 évig szopattak velük a főiskolán s mível képtelen voltam megtanulni ceausescu efftás beszédeit, majdnem repültem! Hát ezért van okádékom ezektől a ragyás f@szságoktól!

I. P. S. 2009.08.12. 23:13:35

@Bélapáti Béla: Arról beszélek, Bélapáti úr, amiről beszélek. Ha nem érti, szíveskedjék még egyszer elolvasni.

I. P. S. 2009.08.13. 00:53:29

@Bélapáti Béla: És kikérem magamnak, hogy letegezzen, maga pernahajder.

Geza 2009.08.13. 08:15:57

@v_feco:
Ha már a fartúrók jamaicai megítélését említetted, itt egy kis gyöngyszem, ami valahogy elég ritkán kerül lejátszásra:
www.tar.hu/mozsafa/Lou_Rankin-Boy_George.mp3

Stannoa 2009.08.11. 23:25:03
"Kérdemén, ezek az 'anti-rasszisták' nem rasszisták?! Utálják az összes olyan embert aki nem úgy gondolkodik, mint ő... mi ez, ha nem rasszizmus?!'
Kirekesztés, de nem rasszizmus, ez utóbbi ugyanis származás alapján különbözteti meg az embereket (ami kb. olyan, mint amikor a vizslát különbözteted meg németjuhásztól), az említett 'anti-rasszisták' pedig önmagukat különböztetik meg a világ többi részétől (akikkel permanens 'forradalmi' harcban állnak), így tulajdonképpen nem mások, mint új szlogen mögé bújtatott klasszikus bolsevik proletárcsürhe.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.13. 09:38:41

A mai sajtó szerint lilliállen koncertje kirobbanó volt...

értsd: kirobbanóan szar, és kirobbanó érdektelenségbe fulladt. talán ha a közönség férfirészét lepippantotta volna, azzal nagyobb sikert arat...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.08.13. 10:34:52

@Seduxen:

a világ legszarabb koncertje volt (kb. sziámi szintű), a 2. szám után tömött sorokban mentek el a nézők ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.13. 11:06:58

@zero: mondom én, hogy némi "oral-action" ott tartotta volna a férfinépet :)))

avus · http://avus.blog.hu 2009.08.13. 20:32:33

Bocska a késői reagálásért, csak fontosabb dolgaim voltak.

@Bélapáti Béla: A példád vajon hány embert érint az országban? Egyébként pedig, konkrétan a vázolt esetben, a kötelesrész nem gond, ugyanis azt kitagadás esetén nem kapja meg az egyébként arra jogosult. Kitagadni valakit természetesen nem lehet csak úgy, nyomós ok kell hozzá, de a példádban szereplők esetén megvan az ok.

@Seduxen: A heterók ugyanúgy ki vannak zárva a BÉK-ből, mint a melegek a házasságból. Nem igazán érzem át a kettős mércét, hetero szemszögből legalábbis semmiképp. Az tény, ismerek én is heteró párt, akiknek kapóra jött volna, ha ők is köthetnek reg élettársi kapcsolatot, és biztosan nem zavarna, ha holnaptól mégis elérhető lenne heterók számára is.


A Vastagbőrre meg már mehetne a poszt a mai felháborító államtitkári coming outról.

picur3ka 2009.08.13. 21:24:45

@avus:

Valojaban senkit nem erdekelne, hogy ki buzi, s ki nem, csak politikai pontot csinaltak szegenyekbol, mint a romakbol, innen a budos.

elfelejtette 2009.08.13. 21:28:12

Ez a video, meg osszefogas mar annyira hianyzott, olyan nagyon...kimondhatatlanul unom, hogy a sajto ezzel meg a kurva naci-antinaci fassaggal van allandoan tele, ennel meg Nyako Pista nyilatkozatai is jobbak.

Egyesek szerint a magyar rasszista meg minden ilyen, es ezert sokszor ezt az orra ala kell dorgolni.
Nekem viszont ugy tunik, mintha forditva lenne.
Allandoan az orra ala dorgolik, hogy mekkora szemet rasszista, es most mar kezd egyre inkabb az lenni.

F.T. - törölt (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.08.18. 16:07:16

A homoszexualitás a bölcseleti erkölcs mérlegén


Napjainkban a média a homoszexualitást elsősorban politikai kérdésként kezeli: a homoszexualitás megítélése szerint szokták jobboldalinak, vagy baloldalinak minősíteni azt, aki belenyúl a darázsfészekbe. Van, aki e kérdésben csupán jogi problémát lát, és mindent elkövet azért, hogy a homoszexuális személyeket, illetve párokat ugyanazon jogok illessék meg, mint a heteroszexuálisokat. Mások pedig orvosi esetként kezelik ugyanezeket, és azon vitatkoznak, hogy örökölt, vagy szerzett biológiai anomáliáról van-e szó velük kapcsolatban.

Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a jelen cikk sem jogi, sem politikai, sem orvosi szempontból nem kíván foglalkozni a homoszexualitással, hanem kizárólag erkölcsi szempontból. Rögtön meg kell jegyeznünk, hogy az ’erkölcs’ szó latin megfelelőjének a ’mos’ szónak (amiből a ’moralitas’ szó származik) kettős jelentése van: egyrészt szokást, másrészt mércét jelent, amelynek alapján eldönthető, hogy egy konkrét emberi cselekedet megfelel-e természetadta céljának, vagyis, hogy jó-e. Mi az ’erkölcs’ szót az utóbbi értelemben használjuk, ugyanis annak ellenére, hogy az emberi szokások koronként változnak, az emberi természet és az emberi cselekedetek természet adta céljai minden időkben és mindenütt ugyanazok. Ezért van objektív mérce, amelynek alapján minden korban eldönthető, hogy egy bizonyos cselekvésforma, amelyet egy adott korban az emberek szokások alapján elfogadnak, erkölcsileg rossznak minősül, és fordítva: megeshet, hogy egy cselekvésforma erkölcsi szempontból jónak mondható, jóllehet ellenkezik az emberi szokásokkal.

Még egy fontos megkülönböztetést kell tennünk. Objektíve akkor jó erkölcsileg egy emberi cselekedet, ha megfelel a természet adta céljának. Szubjektíve pedig az a tett mondható erkölcsileg jónak, amelyet a cselekvő – lelkiismerete szerint – erkölcsileg jónak vél. Mi kizárólag objektív szempontból foglalkozunk a homoszexualitás erkölcsi megítélésével, és nem foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy szubjektív lelkiismeretük szerint bűnösök-e, vagy sem az egyes homoszexuális személyek.

A vizsgált kérdésre csak annak megfontolásával adhatunk helyes választ, hogy mi az emberi szexualitás természet adta célja. Egy cselekedet természet adta céljának azt nevezzük, amire az illető cselekedet elsődlegesen irányul, és amin keresztül éri el minden másodlagos célját. Nyilvánvaló, hogy minden cselekedetnek csakis egy természet adta (elsődleges) célja lehet, hiszen a természet adta (elsődleges) tárgy, ami egyben cél, adja meg a cselekvés mivoltát (nem = genus), ámde minden cselekedetnek csak egy mivolta lehet. – Ebből következik, hogy a nemi cselekedetnek (szexuális aktus), illetve a szeretkezésnek is kizárólag egy elsődleges (természet adta) célja van.

Egyesek azt állítják, hogy a szexualitás célja a fajfenntartás, illetve a gyermeknemzés. Ezt azonban képtelenségnek kell tartanunk az emberi szexualitással kapcsolatban. Az ember szexuális ösztöne ugyanis akkor is működik, amikor az adott konkrét körülmények szerint lehetetlen a gyermeknemzés (például a nőnek terméketlen időszaka van, a nő már korai áldott állapotban van, menopauzán túl van a nő, a férfi magtalan, a nő meddő, vagy sterilizált). Az ösztön viszont az ember lényegéből folyó sajátosság. Lehetetlen tehát, hogy egy ösztönös cselekvésnek az legyen az elsődleges tárgya s így egyben jellegadója, aminek az elérése bizonyos esetekben a dolgok természetéből következően lehetetlen.

Mindebből az következik, hogy a szexuális aktus, illetve a szeretkezés elsődleges tárgya és egyben természetadta célja – az ember biológiai felépítettségét és a testtől különböző, szellemi lelkét is figyelembe véve – egy férfi és egy nő lehető legtökéletesebb testi-lelki önátadása. Ez testi vonatkozásban a férfi és női nemi szervek anatómiai egymásra rendeltségéből következik, lelki vonatkozásban pedig a férfi és női psziché egymásra vonatkozó jellegéből.

A mondottak erkölcsi következménye, hogy akkor és csak akkor jó erkölcsileg a szeretkezés, ha az elsődleges célja, természet adta rendeltetése nincs meghiúsítva, vagyis az egymásnak való lehető legtökéletesebb testi-lelki önátadás nem lehetetlen. Az olyan esetekben pedig, amikor ez a cél szükségképpen meghiúsul, a szeretkezés erkölcsileg rossz.

Világos, hogy ez a természetadta cél homoszexuális aktussal semmiképpen sem érhető el. Ebből következik, hogy a homoszexualitás természeténél fogva erkölcsileg rossz. Testi oldalról ez azonnal belátható: két férfinak, illetve két nőnek nincsenek kölcsönösen egymáshoz rendelt, egymásnak megfelelő nemi szerveik, éppen ezért kell mesterséges módozatokat alkalmazniuk a homoszexuális partnereknek. De ugyanez lelki síkon is belátható: két férfi, ill. két nő – lényeges, strukturális pszichikai sajátságaikat tekintve – párhuzamos, és nem egymásra vonatkozó sajátosságokat mutatnak. Lelki egymásra vonatkozásuk pszichikai hiánya megmutatkozik a homoszexuális kapcsolatok általánosan instabil jellegében, aminek az a következménye, hogy egy homoszexuális személynek egymás után igen sok homoszexuális partnere van. (Ez az instabilitás heteroszexuális kapcsolatok esetében is előfordul, de ez nem a heteroszexualitás természetéből, tehát nem szükségszerűen következik be, nem minden esetet jellemez. A homoszexualitás említett hiányossága viszont a dolgok természetéből következő, vagyis szükségszerű okozat.)

Mindez nem jelent természetesen ítéletet az egyes konkrét homoszexuális személyek szubjektív erkölcsösségéről. Ennek megítélése egyedül Isten számára lehetséges. Ám az objektív erkölcsi tisztánlátás érdekében feltétlenül szükséges az erkölcsi relativizmus elkerülése, ezért le kell szögeznünk, hogy a homoszexualitás erkölcsi megítélése nem lehet bizonyos korok szokásainak, vagy esztétikai értékítéletének függvénye, hanem erre is érvényes, ami általában az erkölcsre: az erkölcsnek nincs múltja, jelene és jövője, mert az nem időleges, hanem örökérvényű létviszonyok (relationes essendi) velejárója!

Mindezzel kapcsolatban még néhány közkeletű tévedésre rá kell mutatnunk. A homoszexualitás nem gyakorlati okok miatt rossz: nem azért rossz, mert nem járhat együtt gyermeknemzéssel; nem is a jelenleg fennálló AIDS-veszély teszi erkölcsileg rosszá magát a homoszexuális aktust (az AIDS-fertőzöttséget eltitkoló homoszexuális személy felelőtlensége ettől független, különálló bűn). Az is téves felfogás, hogy „csak a fiatalkorúak homoszexuális megrontása homoszexuális bűntett, a felnőttek saját lakásukban azt csinálnak, amit akarnak”. Kétségtelen, hogy a fiatalkorú megrontása súlyosbítja a homoszexualitás erkölcsi rosszaságát, de elfogadhatatlan, hogy általában az erkölcs, és ezen belül a homoszexualitás magánügy lenne. Egy társadalom nem szűnhet meg mindent elkövetni, hogy elősegítse oktatással, példamutatással, propagandával minél több ember tisztánlátását!

Szándékosan nem térünk ki a homoszexualitás valláserkölcsi megítélésére, mert az a célunk, hogy kimutassuk: az ember képes a természetes ész fényénél, a filozófiai etika határán belül, a keresztény hit felhasználása nélkül is – oly sok más erkölcsi következtetés mellett – arra, hogy objektív ítéletet mondjon a homoszexualitás erkölcsi vonatkozásairól.

Nem mond ellent ezen megállapításunknak az, hogy nagynevű görög bölcselők is akadtak, akik a homoszexualitást magasabb rendűnek tekintették a heteroszexualitásnál. Annak megállapításánál, hogy mi igaz, és mi nem, nem az számít ki képvisel egy tételt, és ki hangoztatja az ellentételt, hanem az a döntő, hogy milyen érvvel támasztja alá, amit mond. A bölcseletben, és azon belül a filozófiai etikában nem személyi tekintélyekre, hanem tárgyi érvekre alapozódik a bizonyítás!

Azzal áltathatja magát a homoszexuális ember, hogy ő „a szexualitásnak ebben a formájában találja meg a boldogságát”. Ám a boldogság – ahogy Boëthius mondja – „olyan állapot, amelyben minden jó együtt van”. A „minden jóban” pedig stabil lelki harmónia és általában a lelki stabilitás is benne foglaltatik. A test és a lélek harmóniáját nem adhatják meg a természetellenes cselekedetek, és az ember véget nem érő boldogsága, végső célja csakis olyan cselekedetekkel érhető el, amelyek arra irányulnak, amire természetüknél fogva irányulniuk kell. Az erkölcs követése sohasem fosztja meg az embert az igazi, természet adta boldogságtól és élvezetektől, hanem az igazi boldogság biztosítója!

I. P. S. 2009.08.20. 06:37:04

@Geza: "Kirekesztés, de nem rasszizmus, ez utóbbi ugyanis származás alapján különbözteti meg az embereket (ami kb. olyan, mint amikor a vizslát különbözteted meg németjuhásztól), az említett 'anti-rasszisták' pedig önmagukat különböztetik meg a világ többi részétől (akikkel permanens 'forradalmi' harcban állnak)"

Minden ember folyamatosan megkülönbözteti önmagát a világ többi részétől, valahányszor azt mondja, hogy én. Ez a szánalmas próbálkozás annál nevetségesebb, mivel még az ember neve sem egyéni, rengetegen viselik magukon. Ennek ellenére nem szoktál ujjal mutogatni a szüleidre, ha azt mondják, "én", és nem bünteted meg a gyerekedet, ha azt mondja, "ő". Valahányszor otthon azt mondod, hogy "mi", hatmilliárd embert utasítasz ki köreidből. Az emberek nem minden megkülönböztetése egyformán káros. Még nem hallottam olyan esetet, amikor elvakult leszbikusok géppuskával lövöldöztek volna homofóbokra, de az ellenkezőjére akadt példa. És ne felejtsd el, hogy egy kisebbségnek a puszta fennmaradásához is meg kell különböztetnie magát a többiektől. Mi magyarok például büszkék vagyunk arra, hogy nem vagyunk szlávok, vagy bármi más, így a csángók száz év óta is megőrizték az eredeti nyelvüket. Ez is kirekesztés? A csángók is a klasszikus bolsevik proletárcsürhe részei?

I. P. S. 2009.08.20. 16:50:35

@F.T. (Ferenc testvér): Ez az okfejtés egyszer már megbukott, és egyébként is mindenki számára nyilvánvalóan téves, annak ellenére, hogy egyébként szimpatikusan lelkes. Boëthiusnak igaza volt, neked nincsen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.20. 18:46:50

ja most láttam hogy ti is megcsináltátok a videót
(de én egy héttel ezelőtt:D)

F.T. - törölt (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.08.25. 15:12:30

Buji Ferenc

A HOMOSZEXUÁLIS PROPAGANDA


A hagyományos értékek, sőt általában az értékek, bizonyos tekintetben pedig maga az értékeszme elleni támadás egyik igen fontos vonala a nemiség mentén húzódik. Aki az eseményeket nagyobb intervallumban szemléli, láthatja, hogy a hagyományos nemi erkölcs bástyái egymás után esnek el. A hatvanas és hetvenes évek egyértelműen a heteroszexualitás jegyében telt el: minden nem büntetendő formáját – egészen a promiszkuitásig bezárólag – normálisként és természetesként igyekeztek elfogadtatni. Az úttörő szerepet ebben a beat-nemzedék hippimozgalma játszotta. Úgy látszik azonban, hogy a heteroszexualitás területén a lázadási lehetőségeket kimerítették. A nyolcvanas és a kilencvenes évek egyértelműen a homoszexuális propaganda korszaka, sőt valószínű, hogy szükség lesz még a következő évezred első évtizedére is ahhoz, hogy e területen is ledőljön az összes tabu.

A homoszexuális propaganda hatásmechanizmusának megértéséhez tisztáznunk kell, hogy a homoszexualitásnak tulajdonképpen három formája létezik: az öröklött, a szerzett és az elsajátított homoszexualitás. Vizsgáljuk meg most ezeket röviden.

(Az öröklött homoszexualitás) Ami az öröklött homoszexualitást illeti, e kategóriába döntően, ha nem kizárólagosan azok tartoznak, akikben nincs összhang a belső nemi természet és a külső nemi jelleg között. A homoszexuális párkapcsolatokban ezek magától értetődően nem a saját nemüket fogják képviselni, hanem az ellenkezőt: a férfi–férfi viszonyban a női szerepet játszó férfit, illetve a nő–nő viszonyban a férfi szerepet játszó nőt.

(A szerzett homoszexualitás) E párok fennmaradó tagjai, vagyis a homoszexuális kapcsolatokban férfi szerepet játszó férfiak és női szerepet játszó nők esetében nincs szó öröklött rendellenességről, hiszen az adott férfi férfias, az adott nő pedig nőies. Mivel nemi konstitúciójuk nem különbözik a normális szexuális kapcsolatot folytatókétól, annak oka, hogy e férfiak és nők mégis a saját nemükhöz tartozókban keresik nemi kiegészülésüket, a modern lélektan szerint nem lehet más, mint a gyermek és az ellenkező nemű szülő közötti koragyermekkori kapcsolat bizonyos zavarai. Ezt tehát szerzett homoszexualitásnak nevezhetjük. Itt azonban egy komoly megszorítást kell tennünk: e második kategóriában nőket csak elvétve lehet találni. Ennek roppant egyszerű magyarázata van. A szerzett homoszexualitással rendelkező férfiak ugyanis vagy egy túlzottan szoros anya–fiú kapcsolat, vagy egy normális, de a fiú részéről pszichésen rosszul feldolgozott anya–fiú kapcsolat miatt keresik nemi kiegészülésüket a férfiak között (ez utóbbi esetben itt kénytelenek vagyunk a homoszexualitás okaként egy közvetett öröklött tényezőt felvetni). Ami a nőket e kategóriában a homoszexualitás felé terelhetné, az az apa–leány kapcsolat lenne, ez azonban rendszerint sokkal kevésbé szoros, s így sokkal kisebb az esélye annak, hogy a homoszexualitás irányába tereljen, mint az anya–fiú kapcsolatnak. Mindenesetre a homoszexualitás imént említett két kategóriáját tulajdonképpen olyan elemi csapásként – s ugyanakkor olyan abnormalitásként – kell felfognunk, amelyről az adott személy nem tehet. Éppen ezért a homoszexuális propaganda számára csak annyiban érdekesek ezek, amennyiben normálisként mutatja be őket. Az eddigiekből azonban mindenkinek világossá válhatott, hogy ezek semmiképpen nem tekinthetők normálisaknak: az öröklött homoszexualitással rendelkezők azért nem, mert külső és belső nemi természetük nincs összhangban, a szerzett homoszexualitással rendelkezők pedig azért nem, mert eredeti nemi orientációjukat a koragyermekkori kapcsolatok gátolták. Ez utóbbiak egyébként – éppen e gátlás természete miatt – nem az azonos neműekhez vonzódnak, hanem az ellenkező neműekkel való nemi kapcsolattól irtóznak, s ez kergeti őket az azonos neműek karjaiba. Az első kategóriába tartozók között a domináns tendencia viszont nem az ellenkező neműektől való irtózás, hanem a saját neműekhez való vonzódás – és ebből fakad az ellenkező neműektől való tartózkodás.

Mintegy átvezetésképpen a harmadik kategóriához, érdemes megjegyezni még ezzel a két első kategóriával kapcsolatban, hogy az öröklötten homoszexuális férfiak döntő többségének párja a szerzett homoszexualitással rendelkező férfiak közül kerül ki, tekintve, hogy saját kategóriájukban nem találhatják kiegészítésüket (ott ugyanis csak nőies férfiak vannak). A nők esetében viszont ez magától értetődően csak erősen korlátozott mértékben lehet így (hiszen ezek száma – mint arra rámutattunk – elenyésző): az öröklötten homoszexuális nők többsége ugyanis már a harmadik kategóriából, az elsajátított homoszexualitással rendelkező nők közül kénytelen kiválasztani a párját. Miután azonban ez utóbbi nők – mint majd látni fogjuk – nem valódi homoszexuálisak, hanem biszexuálisak, a női homoszexualitásra a férfi homoszexualitással ellentétben sokkal kevésbé jellemző az együttélésben megnyilvánuló tartós párkapcsolat. A homoszexuális nők kapcsolatai inkább csak rövidebb-hosszabb ideig tartó kalandok. Tartós homoszexuális kapcsolat inkább a férfiak között jön létre, éspedig a két első kategóriába tartozó férfiak között.

(Az elsajátított homoszexualitás) E két első kategóriába tartozó homoszexuálisok aránya az össznépességhez viszonyítva aránylag kicsi, néhány százalék, de semmiképpen nem éri el még együttvéve sem az öt százalékot. És meg kell mondanunk, hogy ezek számát semmiféle propaganda nem is tudja növelni. A homoszexuális propaganda kizárólag a harmadik kategóriába tartozók, az elsajátított homoszexualitással rendelkezők számát képes befolyásolni. Egy normális, vagyis tradicionális normák szerint rendeződő társadalomban ezek száma hozzávetőlegesen zéró. Ahol ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a homoszexualitás abnormális dolog, ott az embereknek nem jut eszükbe homoszexuális kalandokba bocsátkozni. Kalandokat említünk, mert mint ahogy már utaltunk rá, e kategóriába tartozó homoszexuálisok csupán „műkedvelő” homoszexuálisok. Tulajdonképpen nem is homoszexuálisak, hanem biszexuálisak, vagyis éppúgy hajlandók homo-, mint heteroszexuális kapcsolatra lépni. Eredendően ezek persze heteroszexuálisak, viszont a homoszexuális propaganda hatására – az „örömelv” és a „miért ne”-elv alapján – mintegy megpróbálkoznak a homoszexuális kapcsolattal is. A propaganda feladata itt tehát az, hogy – normálisként, sőt modernként bemutatva a homoszexualitást – lerombolja azokat az erkölcsi és emberi gátakat, amelyek ezeket az eredendően heteroszexuális személyeket visszatartották a homoszexuális kapcsolattól. De más miatt is ők a homoszexuális propaganda kedvencei, éspedig azért, mert tulajdonképpen elvtelenek (azaz szabadelvűek), helyesebben csak az örömelvnek engedelmeskednek. Ahogy ugyanis a heteroszexuálisok rigorózus ragaszkodását ellenkező nemű partnerükhöz túlhaladandó ódivatú beállítottságnak bélyegzik, éppúgy – ha igazán következetesek lennének – a valódi homoszexuálisok (első két kategória!) rigorózus ragaszkodását ugyanazon nemű partnerükhöz túlhaladandó ódivatú beállítottságnak kellene bélyegezniük – hiszen a valódi homoszexualitás éppen olyan „morális rigolya”, mint a heteroszexualitás. Hogy ezt mégsem teszik, ennek taktikai okai vannak, ami viszont egy átfogó stratégia keretébe ágyazódik. Mert tévedés ne essék: nem homoszexualizálni akarják az embereket, hanem azt az embertípust akarják megformálni és elterjeszteni, amelyik számára a homoszexuális kapcsolat ugyanazt jelenti, mint a heteroszexuális kapcsolat; azt az embertípust, amely már nem tud értékbeli különbséget tenni, mert nem is látja a különbséget; azt az embertípust, amely kizárólag az „örömelv” alapján tájékozódik a világban; azt az embertípust, amelynek korlátlan manipulálását nem akadályozzák holmi elvek, tabuk vagy morális rigolyák; azt az embertípust, amelyiknek már nincs tartása.

Ahogy a második kategória vizsgálatánál jelentős különbséget találtunk a férfiak és a nők között, úgy itt is tapasztalható bizonyos különbség. Arról van szó, hogy a homoszexuális propaganda a nők esetében termékenyebb talajra hullik, mint a férfiak esetében. A férfi ugyanis nemileg sokkal polarizáltabb és differenciáltabb, mint a nő. Ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a férfi sokkal inkább férfi, mint amennyire a nő nő. Világosan kitűnik ez abból, hogy két normális szexuális beállítottsággal rendelkező férfi között mindig sokkal nagyobb nemi taszítás érvényesül, mint két normális szexuális beállítottsággal rendelkező nő között. Bárki megfigyelheti, hogy minden homoszexuális, sőt homoerotikus vonzalom nélkül nők – különösen tizenéves lányok – az utcán kéz a kézben sétálnak, a buszon egymás ölébe ülnek, szorosan összebújnak. Ilyen testi érintkezés a fiúk vagy férfiak között gyakorlatilag nem figyelhető meg, s míg a barátnők igen gyakran megcsókolják egymást találkozáskor vagy elváláskor, a barátok között ilyet csak a legritkább esetekben lehet látni. A férfi rendszerint szégyelli, ha egy másik férfit nyilvánosan arcon kell csókolnia. Ráadásul a nők homoszexuális kapcsolata – a nők általános gyengédségigényének megfelelően – inkább „soft”, míg a férfiaké „hard” típusú eljárásokra támaszkodik, ami ismét csak a nők számára teszi könnyebbé ilyen kapcsolat kialakítását: a férfiak durvasága vagy éppen „gyorsasága” miatt kielégületlen nőket a gyengédség utáni vágy egyre gyakrabban hajtja más nők karjaiba (ehhez hasonló motivációs szempontok viszont a férfiaknál fel sem merülhetnek). A homoerotikus vonzalom és a homoszexuális „aktus” között a nő esetében sokkal kisebb a távolság, mint a férfiak esetében, s ilyen módon a férfinak az egyikből a másikba átlépni sokkal nehezebb, mint a nőnek. És ez ad magyarázatot arra, hogy miért több a férfiak között a homoerotikus kapcsolat, mint a nők között: a férfiak kapcsolatai ugyanis gyakran megmaradnak a szexualitás nélküli erotikus vonzalom síkján (mint S. Freud és W. Fliess viszonya), míg a nők aránylag könnyen átjutnak az erotika síkjáról a homoszexualitás síkjára.

A homoszexualitás deviáns, vagy ami ugyanaz, perverz, vagy ami ismét csak ugyanaz, aberrált volta (mindhárom kifejezés azt jelenti, hogy „a rendestől eltérő”) igazán akkor tűnik elő, ha belegondolunk abba, hogy homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs is. Mert határozottan ki kell jelentenünk, hogy homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs! Kizárólag heteroszexuális kapcsolat van. Hogy heteroszexuális kapcsolat minden nemi viszony prototípusa, azt éppen a homoszexuális kapcsolat mutatja: itt ugyanis – legalábbis az igazi homoszexuális kapcsolatban (első két kategória!) – az egyik fél mindig kénytelen felvenni a női szerepet, míg a másik a férfi szerepet, s egyúttal a nemi dominanciák is megjelennek: a férfi avagy a férfit játszó nő a domináns, míg a nő avagy a nőt játszó férfi a passzív. Ilyen módon a homoszexuálisok mindig kénytelenek úgy csinálni, mintha heteroszexuálisok lennének – ugyanis minden nemi kapcsolat és vonzás alapja a nemi sarkítottság, ami viszont szükségképpen a férfias és nőies jelleg feszültségében fejeződik ki. Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy a homoszexuális kapcsolat nem mint homoszexuális abnormális, hanem mint heteroszexuális! Ezek szerint a heteroszexuális kapcsolatnak két fajtája van: a normális heteroszexuális kapcsolat és az abnormális heteroszexuális kapcsolat. A normális heteroszexuális kapcsolat a férfias férfi és a nőies nő, míg az abnormális a férfias férfi és a nőies férfi, illetve a nőies nő és a férfias nő között jön létre. Ez természetesen a három kategóriánk közül csupán az első kettőre – a „valódi homoszexuálisokra” – igaz, azokra, akiket nem pusztán az örömelv mozgat, hanem akiket a nemi vonzás is befolyásol. Ellenben azt a kapcsolatot, helyesebben azt a kalandot, amelyet csupán az örömelv határoz meg, joggal nevezhetjük egy olyan autoszexuális kapcsolatnak, amelyben a nemi polarizáltság mozgató szerepét teljes mértékben az örömelv – a kielégülés keresése – foglalja el, akárcsak az autoszexualitásban (szeretnénk hangsúlyozni, hogy autoerotika nincs, csak autoszexualitás van, ugyanis az erotika minden formája feltételez valamilyen lelki viszonyt).

Írásunk elején utaltunk arra, hogy míg a hatvanas és hetvenes éveket a heteroszexualitás jellemezte, a nyolcvanas–kilencvenes évek, valamint az elkövetkezendő évszázad első évtizede még a homoszexualitásé lesz. De vajon az ezután következő évtizedek szexuális forradalma minek a jegyében fog zajlani? Nem kell különösebb prófétai tehetség annak előrelátásához, hogy a hagyományos nemi értékeknek – vagy ahogy ők nevezik: tabuknak – melyek azok a bástyái, amelyekre a támadó erők legközelebb megpróbálják kitűzni a zászlójukat: az egyik minden bizonnyal a vérfertőzés (incesztus) lesz, míg a másik az ember és állat közötti nemi kapcsolat (szodómia). Nyilvánvalóan ezek legitimizálásáért síkraszállni ma még elképzelhetetlen, viszont az események logikája kétségtelenül ebbe az irányba fogja hajtani a ma még homoszexuális propagandistákat. Ha ugyanis az örömelvet alkalmazzuk, amely szerint mindenkinek jogában áll úgy élvezni, ahogy tud (feltéve, ha ezzel nem árt senkinek), akkor az, hogy a szodómia polgárjogot nyerjen, tulajdonképpen semmiféle akadályba nem ütközik. Hiszen nem árt senkinek! Tán még az állat is élvezi. E pillanatban a szodómia még ritka, de ha a megfelelő propaganda hatására a szodómiával kapcsolatos „természetellenes” ellenérzéseket sikerül kiküszöbölni, akkor egyre többen fognak az állatokkal való nemi kapcsolat útjára térni. Elvégre miért ne, ha egyszer jól esik? S csakugyan, ha kizárólag az örömszerzés és a nem-ártás elvét alkalmazzuk – mint ahogy a homoszexualitás esetében is –, akkor a szodómia a heteroszexualitáshoz képest pusztán csak más. Sőt a szodómia haladottabb formáiban esetleg tartósabb együttélés is kialakulhat (különösen magányos férfiak és nők esetében). Innen már csak egy lépés, hogy megjelenjék az igény a kapcsolat törvényesítésére, amelynek kiharcolása újabb nemes feladat elé állítja majd propagandistáinkat. Mert miért ne?... És szóról szóra ugyanezt mondhatjuk el a vérfertőzés vonatkozásában is.

Nem minden jelentőség nélküli, hogy a szexuális forradalom kérlelhetetlen propagandistái, akiknek figyelme egészen a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadásáig kiterjed, miért feledkeznek meg az egyik legmasszívabb szexuális taburól: a többnejűségről (poligínia). Ugyanis komoly jelentősége van annak, hogy miért éppen a többnejűség, ez a valóban hagyományos tabu az, amelynek ledöntése érdekében egyetlen szót sem lehet hallani. A többnejűség tiltása ugyanis mind vallási, mind pedig jogi alapon teljesen indokolatlan, sőt tarthatatlan. És mégis, propagandistáinknak eszébe sem jut, hogy szavukat felemeljék a szabadság e korlátozása ellen. Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ennek oka a többnejűség erősen patriarchális jellegében keresendő, és a patriarchális szemlélet erősödését a modern kultúrában éppen propagandistáink kívánják a legkevésbé. A többférjűségért (poliandria) alighanem szívesen felemelnék a szavukat, viszont jól tudják, hogy a többférjűségért való harc nem volna elválasztható a többnejűségért való harctól – s ugyanakkor azt is tudják, hogy a többférjűségnek semmiféle perspektívája és vonzereje nem lenne a modern világban, ellenben a többnejűség lehetőségét sokan kihasználnák. A liberális elvekből kiindulva tehát nagyon is indokolt lenne a poligámia érdekében harcot indítani, hiszen ennek – a homoszexuális házassággal ellentétben – még vannak hagyományos gyökerei is (a többférjűségnek is!). Hogy ezt mégsem teszik, az éles fényt vet a közvélemény mélységesen manipulált voltára. Ugyanis témává csupán az lesz, amit témává akarnak tenni. És vannak dolgok, amelyeket, úgy vélik, jobb nem bolygatni, s amelyekről jobb bölcsen megfeledkezni.

Annak, hogy a többnejűség törvényesítése semmiképpen nem szolgálná propagandistáink céljait, van azonban egy másik oka is: tudniillik az, hogy az kiemelné a férfi és a nő természete közötti különbséget. Márpedig propagandistáink egyik célja éppen e különbség eltörlése lehetőleg minden területen. Ennek a jegyében zajlik a másság liberális kultusza, és ennek a jegyében zajlik az a folyamat is, amely lehetőleg mindent uniformizálni és standardizálni kíván. Éppen ezért szeretnénk itt rámutatni a férfiúi és a női természet különbözőségére, éspedig egy olyan területen, amelyen eddig azt – legalábbis tudtunkkal – még nem vizsgálták: a féltékenység területén. A férfiúi és a női féltékenység között ugyanis alapvető különbség van. Ez a különbség, éppen mert alapvető, nem pusztán mennyiségi, noha mennyiségileg is kifejeződik: a féltékenység sokkal jellemzőbb a férfiakra, mint a nőkre. Ez azonban abból fakad, hogy a férfiúi és a női féltékenység között minőségi különbség van. A nők ugyanis csak akkor féltékenyek, ha erre nekik a férfiak okot adnak magatartásukkal. Nem így a férfiak! A férfiúi féltékenység bizonyos értelemben ok nélkülinek nevezhető, amennyiben oknak kizárólag a nő féltékenységre okot adó magatartását tekintjük. Jól tudjuk azonban, hogy ok nélkül nem történik semmi. Ilyen módon a férfiúi féltékenységnek is megvan a maga oka. Hogy ezt az okot felfedezhessük, érdemes megfigyelnünk, hogy a férfiak – még akkor is, ha okuk lenne rá – csak elvétve féltékenyek arra a másik férfira, akit ők mutattak be feleségüknek. Pedig a férjek felszarvazói elsősorban ezek közül kerülnek ki. Az eset többnyire úgy szokott történni, hogy már mindenki tud a viszonyról, csupán a férj nem, noha a flörtök gyakran a szeme előtt zajlanak. A nők az ilyet rögtön észreveszik férjükkel kapcsolatban, s ilyen módon őket sokkal nehezebb orruknál fogva vezetni, mint a férfiakat. A férfiúi féltékenységnek, a híres „zöld szemű szörnyetegnek” az okát tehát nem itt kell keresnünk. A férj szemében viszont gyanús a feleség minden olyan férfiismerőse, aki nem az ő, vagyis a férj révén került kapcsolatba a feleséggel. És ezek között is különösen azok a gyanúsak, akik a feleséget már azelőtt ismerték, mielőtt a férj megismerte volna. De nem kerülnek sokkal kedvezőbb elbírálás alá azok a férfiak sem, akik már a férj és a feleség megismerkedése után, de nem a férjen keresztül ismerkedtek meg a feleséggel. A féltékenység oka mindkét esetben ugyanaz: a férj a feleség életének bizonyos területein, bizonyos aspektusaival kapcsolatban leküzdhetetlen hátrányban van ezekkel a férfiakkal szemben. Hiszen azok a férfiak, akik a feleséget már hamarabb ismerték meg, mint ő – vagyis a férj –, vagy azok, akik a feleségnek olyan élettevékenységeit, életmegnyilvánulásait is ismerik, amelyeket ő nem – vagyis akkor is látják, hallják stb., amikor ő nem –, e szempontokból jobban ismerik a feleséget, mint a férj. ők, ha csak mellékes területeken is, de előnyben vannak a férjjel szemben, éspedig behozhatatlan előnyben. Éppen ezért akit a „zöld szemű szörnyeteg” elragad, az nincs tekintettel a személyre: a leglehetetlenebb „vetélytársakra” is képes gyanakodni, olyannyira, hogy az a nő számára gyakran már megszégyenítő. A nő ezt a fajta „ok nélküli” féltékenységet nem ismeri, és csakugyan, a „zöld szemű szörnyeteg” valahány irodalmi leírása között egyet sem találunk, amelyben e szenvedély elsőrendű áldozata nő lenne. A női féltékenység mindig két lábbal áll a realitás talaján. A férfi féltékenysége viszont bizonyos értelemben irreális szférákban mozog: vagy minden látható ok nélkül és őrülten féltékeny, vagy a bárgyúságig vak, amikor pedig nagyon is oka lenne féltékenykedni; és az sem ritka, amikor ez a két magatartás egyszerre jelentkezik.

A nő reális féltékenysége szoros kapcsolatban áll azzal, hogy őt még mind a mai napig elveszik, s ő a férjéhez hozzámegy. A nő ezért a házasságban a birtokoltság állapotában van (vö. „házassági szerződés”, „eladó sorba került leány” stb.). A birtokló a férfi. És aki birtokló, az nem tűrheti, hogy ahhoz, akit ő birtokol, bármilyen tekintetben vagy vonatkozásban is több köze legyen másnak, mint neki. Nem tűrheti, hogy az ő birtokosi jogai bármilyen értelemben is csorbuljanak. A férfi irreális féltékenységének hátterében ez a kizárólagosság-igény van: teljesen és kizárólagosan birtokolni a nőt annak minden életaspektusával egyetemben. Viszont a nő számára – akinek féltékenysége reális típusú – a birtokoltság tudata csupán azt követeli meg, hogy birtoklója birtokolja őt. Ezért csak akkor lázad, ha ezt a birtokviszonyt veszélyben látja. Nem a birtokoltság teljessége érdekli – mint a férfit –, hanem a puszta birtokviszony. Másképpen – és a problémát élére állítva – úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy míg a férfi számára a nő a fontos – de nem mint adott személy, hanem mint birtokolt teljesség –, addig a nő számára a kapcsolat: a birtokviszony. Ezért van az, hogy a többnejűség a házasságnak a premodern típusú civilizációkban természetes formája volt, míg a többférjűség valamely külső kényszer hatására kialakuló deviáció csupán. A nő féltékenységét ugyanis alapjában véve nem sérti a többnejűség (hiszen a nő, mint a birtoklás tárgya, ugyanúgy birtokolt, mint a monogám házasságban), míg a férfi féltékenységét a többférjűség minden szempontból mélyen sérti (hiszen a birtokon osztoznia kell). Ugyanis az, hogy – szigorúan birtokjogi nyelvezetre lefordítva – egy ember több dolgot birtokol, a lehető legtermészetesebb dolog; viszont az, hogy egy dolgot többen is birtokolnak, komoly bonyodalmakhoz vezethet. Ezért a többférjűség sosincs kifejezett matriarchátus nélkül (különben ilyen helyzetet a férfi nem is viselne el), amelyet viszont éppen az jellemez, hogy a nők csak a férfias magatartástípusok egy részét birtokba véve képesek a társadalomban a meghatározó szerepet betölteni.

Ne kerteljünk, hanem minden szépítés nélkül szögezzük le, hogy a homoszexuális propaganda megfogalmazott vagy megfogalmazatlan, tudatos vagy öntudatlan célja az ember lerántása. A harc az ember ellen folyik, minden területen, összehangoltan. Előbb megfosztani az embert isteni, transzcendentális normáitól, majd megfosztani pusztán emberi, immanens normáitól is, hogy aztán ezt a mélyen emberalatti szintre süllyesztett embert mindenek mértékévé tegyék, és istenítsék. Még csak véletlenül se maradjon valami vagy valaki a világban, ami vagy aki magasrendű, tiszta, szép, magasztos, nemes. A tévé ünnepelt műsorvezetője – voltaképpen egy tőrőlmetszett nímand – arról beszél, hogy számára mennyire szimpatikus volt Scorsese Krisztusa, akit a film éppen olyan gyarlónak, esendőnek, bűnösnek mutat, mint amilyen akárki közülünk. Sehol nem nyilvánul meg tisztábban a propagandisták közvetlen motivációja. Nemcsak kiküszöbölni a magasrendűt, a szentet és a nemest, de megrontani, bemocskolni, pervertálni is azt: igazi kielégülést csak ebben találnak a közvéleményt befolyásolók. Mert e szavaktól – megtoldva még a „renddel” – úgy rettegnek, mint ördög a szenteltvíztől: legszívesebben még a szótárból is kitörölnék őket. És mi más ez, mint a lealjasításban való kéjelgés. Ez a lerántás öntudatlan mozdulata: mindenkit, aki magasabban van nála, lerántani a maga szintjére, mert nem viseli el a magasrendűt. Ugyanis zavarja önmagáról kialakított képében. Nemes és szent vagy egyáltalán nincs, vagy az egész nem más, mint „papi csalás”; vagy ha mégis van, akkor azt le kell rántani.

Talán mondanom sem kell, hogy ennek a beállítottságnak milyen szoros a kapcsolata az egyenlőség eszméjével. Mert az egyenlőség eszméje – jobban mondva babonája – nyilvánvalóan nem a tiszta és magasrendű, nemes emberben született meg, hanem a mocskos és alacsonyrendű, nemtelen emberben. Mert lerántani sokkal könnyebb, mint felemelni. Lerántani csak egyszer kell valakit, aztán magára lehet hagyni. Ott marad. Az emelkedéshez azonban mindig saját erő kell. Ez a nivellálás, vagyis az értékektől való megfosztás értelme, amely oly szoros kapcsolatban van az entrópia fizikai fogalmával. Egyenlőség csak lent jöhet létre; az érték hierarchikusan differenciál. És egy olyan kultúra, amely a magasrendűt, a nemest, a tisztát és szentet nem viseli el, s amelyik azt hiszi, hogy a méltóságot osztogatni lehet (Dignity for all – Méltóságot mindenkinek! – ahogy a szlogen mondja), s az nem egy belső tartás eredménye, az tökéletesen jellemezhető egyetlen szóval: nemtelen.

A kidolgozás alatt álló új embertípus vallása a másság liberális kultusza, amely mindenféle érték értéktelenségét vallja és – ami még szimptomatikusabb – hirdeti. A televízió- és a rádióadók egyre burjánzó homoszexuális műsorai voltaképpen heteroszexuálisoknak szóló homoszexuális propagandaműsorok – olyan propagandaműsorok, amelyek csak ebben a relációban ismertek: homoszexuálisaknak szóló heteroszexuális propagandaműsorok ugyanis nincsenek. S hogy ez a propaganda már verbálisan is mennyire ellentmondásos, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy éppen azok beszélnek tele szájjal a másság tiszteletéről, akik az ugyanolyan neműek felé vonzódnak, s miközben önmagukat eufemisztikusan „melegnek” nevezik és neveztetik, a normális szexuális beállítottságú embereket burkoltan „hidegnek” (vö. frigid) minősítik. A propagandának ugyanerről a tövéről, ugyanezzel a logikával összhangban fakad egy másik hajtás is, amely a négerek vonatkozásában már csak a „színesbőrű” megnevezést hajlandó elfogadni: ez ugyanis túl azon, hogy a fehérek „színtelen bőrűnek” minősítését foglalja magában, egyúttal szemérmetlen hazugság is, ugyanis a négerek bőrének rendes színe minden, csak éppen nem színes (vö. színes televízió).

Mindazonáltal figyelmeztetnünk kell azokat, akik az események mozgatóinak hiszik magukat, hogy az általuk be nem látható háttérből, a kulisszák mögül ők is mozgatva vannak. Fentebb utaltunk a balekok tömegeire, akik valóban az emberi lét kiteljesedését várják a homoszexualitás normalizálásától. Meg kell mondanunk, hogy akik e balekok mögött állnak, éppúgy balekok a hátterükben álló személyiségek vagy erők szempontjából. A sötét oldalnak, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a fordított hierarchiának ugyanis az a természete, hogy a balekok mögött mindig olyan balekok állnak, akik magukat autonóm irányítóknak tekintik. Az események, amelyeket hitük szerint ők hoztak mozgásba, éppen azért fogják őket is maguk alá temetni, mert saját mozgatott voltukat képtelenek átlátni. A felidézett és nem teljesen átlátott – s ilyen módon nem uralt – folyamatok ugyanis kényszerítő belső logikával rendelkeznek. Jól látható ez a társadalmi-politikai forradalmakban: az igazi forradalom igen gyakran maga alá temeti azokat is, akik önmagukat a forradalom kirobbantóinak gondolták. S ez a szexuális forradalom kapcsán sem lesz másképpen, noha ez a visszaütés egyáltalán nem biztos, hogy a szexualitás szintjén fog végbemenni. Mindenesetre e marionettfiguráknak, akik azt hiszik, hogy saját kényük-kedvük szerint mozgatják a tagjaikat, e „szabadgondolkodóknak”, akiknek a valódi szabadságról sejtelmük sincsen, figyelmébe ajánlom Vlagyimir Szolovjov Antikrisztusának utolsó fejezetét. Azokat, akik most lelkes destruktőrei az emberi kultúra még fennálló néhány morális kötöttségének, a háttérerők, miután végrehajtatták velük a feladatot, úgy fogják félresöpörni az útból, mint ahogy a forradalom félresöpri szülőit és gyermekeit. De akkor már késő lesz észbe kapni. A „Nagy Koppanás” szükségképpen csak akkor következhet be, amikor a feleszmélés az események adott irányba – lefelé – való rohanását már nem befolyásolhatja.

Nem is olyan rég még az volt a kérdés, hogy a cél szentesíti-e az eszközt. Azóta ez a kérdésfelvetés, függetlenül attól, hogy a válasz igenlő vagy tagadó, elavult. A homoszexuális propaganda célja és eszközei teljes összhangban vannak: a nemtelen célokat nemtelen eszközök szolgálják A homoszexualitásnak mint a heteroszexualitáshoz képest pusztán másnak az elfogadtatása csupán eszköze egy mélyebben fekvő szándéknak. Annak, aki ezt látja, nem szabad felülnie a homoszexuális propagandistáknak. Ez utóbbiak ugyanis a homoszexualitás-ellenesség életrehívásával, s aztán ennek inhumánus, intoleráns voltára való rámutatással kívánják saját pozíciójukat megerősíteni. A homoszexualitás azonban nem bűn, nem vétek; aki homoszexuális, az nem elítélendő, megvetendő, lenézendő – hiszen az, aki valóban homoszexuális, csupán elszenvedi a homoszexualitást; ellenben az a szemlélet, amelyet a homoszexuális propaganda hívei magukévá tettek, s amelybe balekokként tömegeket – s ezen belül homoszexuálisok tömegét – ugrattak be, s amely szerint a homoszexualitás éppen csak más, mint a heteroszexualitás – nos, ez a szemlélet nagyon is elítélendő, megvetendő és lenézendő, nagyon is bűn és vétek: közvetlenül az ember értékeszméje ellen irányuló támadás.

I. P. S. 2009.08.29. 03:21:41

@F.T. (Ferenc Testvér): Jó írás, de néhány részletkérdés nem a legszerencsésebb...

"A hatvanas és hetvenes évek egyértelműen a heteroszexualitás jegyében telt el: minden nem büntetendő formáját – egészen a promiszkuitásig bezárólag – normálisként és természetesként igyekeztek elfogadtatni. Úgy látszik azonban, hogy a heteroszexualitás területén a lázadási lehetőségeket kimerítették."

Hát azért én el tudok képzelni még lázadnivalót itt :)

"A homoszexuális párkapcsolatokban ezek magától értetődően nem a saját nemüket fogják képviselni, hanem az ellenkezőt: a férfi–férfi viszonyban a női szerepet játszó férfit, illetve a nő–nő viszonyban a férfi szerepet játszó nőt."

Illetve az összes többit, a részben női idegrendszerrel született férfit, a részben férfi idegrendszerrel született nőt, illetve a férfi idegrendszer nélkül született férfit és a női idegrendszer nélkül született nőt.

"Mivel nemi konstitúciójuk nem különbözik a normális szexuális kapcsolatot folytatókétól, annak oka, hogy e férfiak és nők mégis a saját nemükhöz tartozókban keresik nemi kiegészülésüket, a modern lélektan szerint nem lehet más, mint a gyermek és az ellenkező nemű szülő közötti koragyermekkori kapcsolat bizonyos zavarai."

A száz évvel ezelőtt modern lélektan szerint. Mikori ez a szöveg?

"Az eddigiekből azonban mindenkinek világossá válhatott, hogy ezek semmiképpen nem tekinthetők normálisaknak: az öröklött homoszexualitással rendelkezők azért nem, mert külső és belső nemi természetük nincs összhangban, a szerzett homoszexualitással rendelkezők pedig azért nem, mert eredeti nemi orientációjukat a koragyermekkori kapcsolatok gátolták."

A normalitás különböző módokon definiálható. Ugyanez a szerző valószínűleg az anarchizmust sem tekintené normálisnak, de a demokratikus jogrend az anarchistáknak is megadja a létezés, a személy és a szólás szabadságát.

"a női homoszexualitásra a férfi homoszexualitással ellentétben sokkal kevésbé jellemző az együttélésben megnyilvánuló tartós párkapcsolat"

Ez érdemelne némileg hosszabb kifejtést, a heteroszexuális emberek körében éppen a nők azok, akik összetartják a kapcsolatokat.

"Egy normális, vagyis tradicionális normák szerint rendeződő társadalomban"

Ismét csak a normalitás és a tradicionalitás egyoldalú, indoklás nélküli összemosása a hiba. Természetesen állíthatja, hogy a tradicionális normákon kívül semmi sem normális, de tegye hozzá legalább azt, hogy "ez, véleményem szerint, nem igényel magyarázatot". Mert egyébként innen hiányzik valami.

"Ahol ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a homoszexualitás abnormális dolog, ott az embereknek nem jut eszükbe homoszexuális kalandokba bocsátkozni."

Ennyi erővel azt is mondhatná, kedves Buji úr, hogy "ahol ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a gyilkosság abnormális dolog, ott az embereknek nem jut eszükbe gyilkolni".

"A férfi ugyanis nemileg sokkal polarizáltabb és differenciáltabb, mint a nő. Ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a férfi sokkal inkább férfi, mint amennyire a nő nő."

Ezzel vitatkoznék. Kétségtelen, hogy a férfi többet hangsúlyozza saját nemi identitását, mint a nő, de ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a nőkben nem számít ugyanolyan fontosnak. Csupán kommunikációjukban, felszínükben van különbség.

"Ilyen testi érintkezés a fiúk vagy férfiak között gyakorlatilag nem figyelhető meg, s míg a barátnők igen gyakran megcsókolják egymást találkozáskor vagy elváláskor, a barátok között ilyet csak a legritkább esetekben lehet látni."

Nálunk valóban ritka, de például az egész óhitű világban elterjedt a csókkal üdvözlés, a szerb vendégmunkások hatására a honi lumpenek között is terjedőben van.

"a férfiak kapcsolatai ugyanis gyakran megmaradnak a szexualitás nélküli erotikus vonzalom síkján (mint S. Freud és W. Fliess viszonya)"

Fliess konkrétan a tizennegyedik férfi, akivel tanítványai össze akarták hozni Freudot. Maga Freud mindig tiltakozott a túlanalizálás ellen.

"A homoszexualitás deviáns, vagy ami ugyanaz, perverz, vagy ami ismét csak ugyanaz, aberrált volta (mindhárom kifejezés azt jelenti, hogy „a rendestől eltérő”)"

Ajánlott irodalom: "Mindenki másképp egyforma". A rendestől való eltérés sokféle formában jelentkezhet, amiket azonban nem hívunk mindig perverziónak. A rendellenesen jó zenei tehetség, a rendellenesen magas intelligencia például devianciák, de nem perverziók, és végképp nem aberráltak.

"minden nemi kapcsolat és vonzás alapja a nemi sarkítottság, ami viszont szükségképpen a férfias és nőies jelleg feszültségében fejeződik ki."

Ez igaz, de ebből nem szükségszerűen következik, hogy ez a sarkítottság állandó legyen. Konkrétan a homoszexuális kapcsolatokban kényelmesen változtatható a felek aktivitása vagy passzivitása. Az a tény, hogy a heteroszexuális kapcsolatokban általában az egyik fél mindig domináns, a másik pedig mindig alávetett szerepet játszik, sokféle tényre visszavezethető, és egyáltalán nem igaz, hogy MINDIG a férfi lenne az aktív fél. Ítéltek már el nőt férfi ellenében erőszakos közösülés miatt.

"Írásunk elején utaltunk arra, hogy míg a hatvanas és hetvenes éveket a heteroszexualitás jellemezte, a nyolcvanas–kilencvenes évek, valamint az elkövetkezendő évszázad első évtizede még a homoszexualitásé lesz."

Magyarországon feltétlenül, de a világ egyes tájain már a kilencvenes évekre úgy érezték, a homoszexuális forradalom kifulladt, érdemleges mondanivalója már nem maradt.

"a hagyományos nemi értékeknek – vagy ahogy ők nevezik: tabuknak"

Lehetséges, hogy egyesek helytelenül használják a szexuális tabu fogalmát, de természetesen a szerző nem gondolhatja, hogy a szexuális tabu egyet jelentene a hagyományos nemi értékekkel. A tabu ugyanis elsősorban a hallgatásra, vizsgálhatatlanságra vonatkozik.

"az, hogy a szodómia polgárjogot nyerjen, tulajdonképpen semmiféle akadályba nem ütközik. Hiszen nem árt senkinek!"

Rengeteg potenciális ártalom van egy állattal való közösülésben, de ezek tényleg nem fognak előfordulni olyan gyakorisággal, hogy az meggyőző legyen.

"szóról szóra ugyanezt mondhatjuk el a vérfertőzés vonatkozásában is."

A vérfertőzés egyes formái esetében ez elképzelhető, tehát tényleg síkra szállhatnak az utódnemzés nélküli szexuális kapcsolatok érdekében. De a vérfertőzés legalapvetőbb formái genetikailag károsak, más formái pedig (az együtt felnövő testvérek közötti kapcsolat) rendkívül ritkák, ezért valószínűtlen, hogy teljesen legalizálnák, vagy legalább próbálkoznának vele.

"A többnejűség tiltása ugyanis mind vallási, mind pedig jogi alapon teljesen indokolatlan, sőt tarthatatlan."

Más, a vallási vagy jogi vaskalaptól független szempontok szerint viszont már ma is elképzelhető többnejűség, az érintett felek beleegyezésével, és jogi oltalom nélkül. Ennek propagandistái legfeljebb bizonyos élettársi kapcsolathoz fűződő jogok finomítását tűzhetnék ki célul, ami nem tűnhet igazán inspiráló célnak egy propagandista számára. Különösen mivel azokban a kultúrákban, ahol a poliandria igazán elterjedt, már létezik is ilyen jogi oltalom.

"A nő reális féltékenysége szoros kapcsolatban áll azzal, hogy őt még mind a mai napig elveszik, s ő a férjéhez hozzámegy."

A nem tradicionális magyarázatok szerint a férfi féltékenységének oka egyszerűen abban keresendő, hogy ő sohasem lehet biztos apaságában, míg a nő a terhesség révén kétségtelenül biztos lehet benne, hogy gyermekei az ő örökösei.

"Ugyanis az, hogy – szigorúan birtokjogi nyelvezetre lefordítva – egy ember több dolgot birtokol, a lehető legtermészetesebb dolog; viszont az, hogy egy dolgot többen is birtokolnak, komoly bonyodalmakhoz vezethet."

Nem, ha egy ember több dolgot is birtokol, az a személyen belüli konfliktust eredményez, míg ha több ember birtokol egy dolgot, akkor az személyek közötti konfliktust eredményez. A dolgok "természetessége" abból fakad, hogy a személyen belüli konfliktus jobban elrejthető.

"többférjűség sosincs kifejezett matriarchátus nélkül (különben ilyen helyzetet a férfi nem is viselne el), amelyet viszont éppen az jellemez, hogy a nők csak a férfias magatartástípusok egy részét birtokba véve képesek a társadalomban a meghatározó szerepet betölteni."

Nem, a társadalomban meghatározó szerepet betölteni csak bizonyos jellemvonásokkal, jogokkal lehetséges, amit egy matriarchátusban a nők, egy patriarchátusban a férfiak birtokolnak, ennek nincs közvetlen köze a férfiassághoz. A férfiak hajlamosak vonzódni a jogok birtoklásához, de ettől még maga a birtoklásuk nem szükségszerű.

"A tévé ünnepelt műsorvezetője – voltaképpen egy tőrőlmetszett nímand – arról beszél, hogy számára mennyire szimpatikus volt Scorsese Krisztusa, akit a film éppen olyan gyarlónak, esendőnek, bűnösnek mutat, mint amilyen akárki közülünk."

A példaválasztás nem szerencsés, tekintve, hogy a Fiú istenségét évszázadokon keresztül maguk a hívők sem fogadták el, s miután dogmává lett, még mindig igen erős maradt az ariánus eretnekségben.

"Mert az egyenlőség eszméje – jobban mondva babonája – nyilvánvalóan nem a tiszta és magasrendű, nemes emberben született meg, hanem a mocskos és alacsonyrendű, nemtelen emberben."

Vannak ellenpéldák. Krisztus például megalázta magát tanítványai előtt, életében nem tett sok különbséget közöttük, s maga a katolikus egyház nyilvánította ki, hogy a földi sikerek helyett a lelki értékek szerint ítéli meg az embereket. Ami kétségtelenül az egyenlőség valamilyen formája, ha nem is olyan szélsőségesen, mint a modern liberális államok felfogják.

"A propagandának ugyanerről a tövéről, ugyanezzel a logikával összhangban fakad egy másik hajtás is, amely a négerek vonatkozásában már csak a „színesbőrű” megnevezést hajlandó elfogadni: ez ugyanis túl azon, hogy a fehérek „színtelen bőrűnek” minősítését foglalja magában, egyúttal szemérmetlen hazugság is, ugyanis a négerek bőrének rendes színe minden, csak éppen nem színes (vö. színes televízió)."

A színesbőrű kifejezés eredete nem a négerek felemelésében keresendő, habár tény, hogy a néger kisebbség volt a legnagyobb Amerikában a fogalom kialakulása idején. Maga a színesbőrű kifejezés inkább azt a felismerést tükrözi, hogy a "fekete", "sárga" vagy "rézbőrű" kifejezések már nem mindig alkalmazhatóak, mert megjelentek a mulattok, azaz a színesbőrűek és fehérek házasságából származó kevert gyermekek, akiknek a bőrszíne kevéssé vagy alig különbözik a fehérekétől. Ennek a ténynek az elfogadása feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy tisztes fehér polgárok fekete feleségtől származó gyermekei ne legyenek jogfosztottak. Amerika jelenlegi elnöke például színesbőrű, mert nem igazán negroid, és van benne egy kevés sémi szín is, ezért bőrszíne pontosan nem határozható meg, még a legjobb körülírás az, hogy "színes", azaz a mindennapos fehérekhez képest valamilyen színben eltérőnek érzékelhető.

"Fentebb utaltunk a balekok tömegeire, akik valóban az emberi lét kiteljesedését várják a homoszexualitás normalizálásától."

Azt gondolom, roppant kényelmesen lehet baleknak nevezni emberek milliádjait, ám ez a módszer nem vezet sehová, mert ezek az emberek ugyanolyan könnyedén nevezhetik szektásnak, agymosott vallási fanatikusnak egy több ezer éves tradíciókkal rendelkező egyház híveit. A címkézés helyett a szerző bizonyára ezért is kezdett értekezések írásába. Egy jól felépített értekezésben a személyeskedésnek semmilyen szerepe nincs, az utána következő fejtegetés tökéletesen elegendő.

"A homoszexualitás azonban nem bűn, nem vétek; aki homoszexuális, az nem elítélendő, megvetendő, lenézendő "

Érdekes módon éppen Ferenc testvér egy korábbi írásában volt olvasható az az állítás, hogy a homoszexualitás erkölcsi bűn - azóta talán revideálta nézeteit?

F.T. - törölt (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.08.31. 09:59:07

@I. P. S.:
""A homoszexualitás azonban nem bűn, nem vétek; aki homoszexuális, az nem elítélendő, megvetendő, lenézendő "

Érdekes módon éppen Ferenc testvér egy korábbi írásában volt olvasható az az állítás, hogy a homoszexualitás erkölcsi bűn - azóta talán revideálta nézeteit?"

A dolog úgy értendő, ahogy az Egyház érti:
Ha valaki homoszexuális, értsd: homoszexuális hajlamú, ilyen irányú vágyakkal rendelkezik, stb., az önmagában nem bűn, hiszen erről az egyén nem tehet. A bűn a homoszexuális cselekmény, azaz a szodómia, vagy az ilyen irányú bujálkodás. Épp ezért az a homoszexuális hajlamú egyén, aki felismeri, hogy az amire vágyik, objektíve súlyos bűn Isten és természet ellen, és ettől tartózkodik, az nem tekinthető bűnösnek, sem erkölcstelennek, hanem az igazságért egy nagy áldozatot hozó embernek, ami dícséretes.

"2357 A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva --mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket [Vö. Ter 19,1--29; Róm 1,24--27; 1Kor 6,9--10; 1Tim 1,10.] -- mindig vallotta, hogy ,,a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek''. [Hittani Kongregáció: Persona humana, 8.] Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

2358 Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

2359 A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez."
(Katolikus Egyház Katekizmusa)

süti beállítások módosítása