Skip to content


       Szűrés lista

"Még kompenzációnak sem nevezhető" - utalványeső a minisztériumokban

Az [origo] volt olyan tökös és megkérdezte az összes minisztériumot, hogy a válság kezdete óta mennyi plusz juttatatást adtak a minisztériumi alkalmazottaknak?
A Bajnai Gordon vezette Gazdasági Minisztériumról derült ki először (Extra kajajegy Bajnaitól), hogy több alkalommal összesen 200 000 forintnyi étkezési utalványt osztott szét a minisztériumi munkatársaknak.

A Pénzügyminisztériumban tavaly decemberben 100 000 forintnyi juttatást utaltak ki mindenkinek.
Indok:
"A 2008-ban meghozott takarékossági intézkedések a munkateljesítmény alapján év végén kifizethető jutalmak drasztikus csökkentésével jártak. Ennek legfeljebb jelképes kompenzációja lehetett az egyszeri, decemberben valamennyi munkatárs számára adott csekély mértékű juttatás, amely dolgozónként százezer forintos egyszeri juttatás volt."
 
Önkormányzati Minisztériumban sem szarral gurigáztak, szórták rendesen a juttatásokat. Mivel most Bajnai 120 milliárd forintot kíván elvenni az önkormányzatoktól, különösen szép ezt olvasni: "331 minisztériumi dolgozó tavaly decemberben 80 ezer forint értékű ajándékutalványt és ugyancsak 80 ezer forint étkezési utalványt kapott, majd februárban 60 ezer forintos üdülési csekket is felvehettek. Júniusban újabb 60 ezer forintos üdülési csekknek örülhettek a tárca köztisztviselői, egy hónappal később pedig 60 ezer forintos étkezési utalványt kaptak." Összesen 340 ezer forintnyi adómentes juttatást kaptak.
Indok:
"A kormány a gazdasági válság miatt módosította a köztisztviselői teljesítményértékelés és jutalmazás szabályairól szóló rendeletet, jelentősen csökkentve a minisztériumokban dolgozóknak adható jutalom maximális összegét. Az egyes intézmények számára azonban megmaradt a lehetőség, hogy saját hatáskörükben, saját megtakarításaik - a 2008-as bérmegtakarítás - terhére juttatásban részesítsék az ott dolgozókat."

Az Egészségügyi Minisztériumban 36,8 millió forintnyi ajándékutalványt, étkezési jegyet, illetve üdülési csekket osztott szét, ami fejenként 180 ezer forint plusz juttatás.

A Külügyminisztériumban Göncz Kinga nem volt olyan pokróc, mint a hajkoronája, ott 369 millió forintot dobtak szét utalvány formájában, fejenként 209 ezer értékben.

A Közlekedési Minisztériumban sajnos nagyon szűkmarkúak voltak, csak 19,1 milliót osztottak szét, fejenként 86 ezer forintot.

Szociális Minisztérium még nem válaszolt az [origo] kérdéseire, de onnan kaptunk egy fülest, hogy mindenki, a titkárnőkig bezárólag 400 000 forint juttatást kapott.
Az oktatási, a honvédelmi, a környezetvédelmi és az agrártárca nem osztogatott, a többi minisztérium még nem válaszolt.

A Kormányszóvivői Iroda mindent megmagyarázott:


"Az államigazgatásban következetesen érvényesül a takarékosodás, a költségek visszafogása. Ez legkevésbé a köztisztviselők javadalmazása terén kérdőjelezhető meg. Az állam takarékossági intézkedéseinek egyik legnagyobb teherviselői ugyanis éppen a köztisztviselők. Az elvont 13. havi juttatás, a teljesítményalapon megítélt pénzbeli jutalom lehetőségének radikális szűkítése, a bérbefagyasztások súlyosan érintették és érintik ma is a köztisztviselőket.

Semmiképp sem lehet kompenzálásnak, vagy bújtatott visszapótlásnak tekinteni, ha egyes tárcák saját bérmegtakarításaikból törvényesen, etikus módon és helyesen (az elvonásokhoz képest jóval kisebb mértékű) juttatásokat biztosítanak dolgozóiknak. Ezek a juttatások már csak nagyságrendjük miatt sem nevezhetőek kompenzációnak.

A jutalmak visszafogásával, és a 13. havi juttatás megvonásával idén 70 milliárdot takarít meg a költségvetés. Például a gazdasági tárcánál havonta munkavállalónként átlagosan 70 ezer mínuszt jelent a bér jellegű elvonás. Azon is tudnak spórolni, hogy nem vettek fel új embereket a megüresedett helyekre, szerintük utóbbi megtakarítás tette lehetővé, hogy minden dolgozójának étkezési és ajándékutalványt adjon a gazdasági minisztérium."

Tehát a Kormányszóvivő Iroda szerint nettó 200-300-400 ezer forint NEM kompenzáció. Akkor mi a tököm? Aprópénz? Motivációs-kuponok?
Szerintem a tárcák bérmegtakarításait vissza kellett volna utalni a költségvetésbe, mivel  ezt a pénzt onnan kapják. Ha nem költik el a teljes bérkeretet (ami amúgy is csak keret), nem azt jelenti, hogy a maradékot szét lehet/kell szórni.
Más pénzéből persze könnyű ... próbálnák ugyanezt meg egy magáncégnél.

És akkor egy sokkoló adat:
Minden kormány alatt téma volt, hogy túl nagy a költségvetési intézményekben dolgozók létszáma, vagyis karcsúsítani kellene az államot, mivel túl sokba kerül működése. A KSH legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a foglalkoztatási ráta 1%-kal csökkent (55%-ra, ami messze elmarad az EU-s átlagtól), regisztrált munkanélküliek száma 9,6%-ra nőtt, addig a a költségvetési intézményeknél dolgozók létszáma a 2008. decemberi 718 ezerről idén júniusra 768,5 ezer főre ugrott.
Vagyis nemhogy nem sikerült csökkenteni a számukat, de sikerült 50 000 fővel növelni! Cél a mágikus 1 millió fő!

Végül is így is lehet harcolni a munkanélküliség ellen, de azért jó ha tudjuk, a 768 500 fő fizetésének nagy része a költségvetésből jön.

Te mennyi plusz pénzt, juttatást, utalványt kaptál a válság kezdete óta?

 

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr171333703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karcolt lendület 2009.08.24. 15:55:27

@Karcolt lendület:
"mennyire magunkon és mennyire a politikán múlik"
mennyire MAGUKON és mennyire a politikán múlik

Soha nem voltam állami alkalmazásban, csak kibaszottul fel bír idegesíteni, mikor a másik parizerét irigylik egymástól emberek...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.24. 15:59:24

@mind2: ez ciki, de a tökfőzelékkel velem nem baxnál ki :)))) még ha pacalt, vagy zúzapörköltet írtál volna...

a tanga meg akár hasznos is lehet. meg lenne a "fellépőruhám" a büszkeség-déjre :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.24. 16:08:31

@Karcolt lendület: Isten látja lelkemet, nem kekeckedés, de akikre te gondolsz "de csak elég szarul fizetett emberektől vennétek el valami juttatást,", azok nem éppen a minisztériumi alkalmazottak.

akik igazán szarul keresnek a(z állami) közigazgatásban, azok az megyei határkösű közigazgatási szervek (nyugdíjbiztosító, földhivatal, etc-etc) dolgozói, KÜLÖNÖSEN akik középfokú végzettséggel rendelkeznek csak.

nem tudom mennyire ismert előtted a közszolgálati előmeneteli rendszer, és az "illetménytábla", ha gondolod a Ktv. (köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény) eligazít.

a különféle "szorzókkal", meg "pótlékokkal" egy minisztériumi "talpas" ügyintéző (ezt nem sértésnek szánom), akin kb semmilyen felelősség nincs, életkortól függően nettó 3-4 kiló havi fizetésre elég könnyen szert tehet...

és én sem irigylem tőlük. nem minisztériumban, de voltam közszolga, mintegy 8 évig. elég is volt...

synthesizer 2009.08.24. 16:10:13

@Karcolt lendület: Nem a más parizerét irigyeljük, hanem szeretnénk, ha a sajátunkból több maradna.

Ezt a "Jellegzetes magyarországi hozzáállás" szöveget meg hanyagoljuk, mert szájbabaszok valakit legközelebb. Ugyanolyan emberek vagyunk mint más népek, nem kell minden általános emberi gyengét "tipikus magyar" hibává előléptetni. Így is épp elég alacsony a nemzeti öntudat/önbizalom.

Gyerekeink is ezt hallják majd minden nap, aztán ugyanolyan kis szánalmas komplexusos nyomorékok lesznek, mint amilyenek mi vagyunk.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.24. 16:23:50

Én befogom a pofámat, mert kaptam kb. egy havi zsozsónak megfelelő bónuszt. Jó kis, oldschool rondakapitalista multitól.

Marcellusca 2009.08.24. 16:28:22

@Seduxen: Jóvanna! Mindenki tévedhet. :)

@mind2: Mongyuk én se mindig rájuk szavaztam 2-3. helyen. :)
A végén már össze-vissza minden idióta blogot bejelöltem, nehogy utolérjenek minket. :D

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.08.24. 16:31:03

@Karcolt lendület: Szolidaritás, kedves pallérozott honfitárs, szolidaritás. Ismered ezt a szót?

Lehetséges, hogy mesélték már Neked a folyosón: válság van a világban. Bizony.

Képzeld, embereket vágnak ki az utcára. Cégek tömege jelent csődöt. Hitelek dőlnek be, kicsik és nagyok.

Emberek tömegei lehetetlenülnek el, és akinek van munkája, az szerencsésnek érezheti magát.

Ja, és még a talponmaradó cégek is beintettek az idei prémium- és jutalomosztásnál. Még fizuemelés sincsen, nemhogy párszázezres prémiumok. Erre ezek meg...

Nem a másik parizerét irigylem én, hanem azt a kurva vastag bőrt arról az állami képéről!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.24. 16:31:19

na dikkmáshalom mindenkinek, eriggyetek haza náczi nővéreim, és fivéreim, és szaporodjatok-sokasodjatok :)))

cikkhájl :)

Plutonic 2009.08.24. 16:33:33

@Marcellusca: Elárultad magadat, Te kis szenya! XDDDDDDDDDDDD
De legalább megtudtam, hogy miért fogok ezentúl úgy olvasni Reakciót, hogy a kommenteknél nem gördítem lejjebb a képernyőt! :)))))))

Plutonic 2009.08.24. 16:34:12

@Seduxen: 88 :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Szép napot, Sedux! :))))

2009.08.24. 16:34:36

@Karcolt lendület: Ha ennyire nem éri meg a minisztériumokban dolgozni, (mert a példák nem ezt mutatják, és a tények sem) akkor az a sok léhütö miért nem megy el a VERSENYSZFÉRÁ-ba?.Akkor majd dolgozhat Bivalybasznádon, és nem fog segget vakarni, meg bámulni, mint a borju az uj kapura! De azért ne fizessenek tul senkit( pláne most amikor szinte mindenhonnan csak a pénzt szedik el), mert holmi minisztériumban vakarja a hátsófelét!( a másik felét meg vakartatja) Ha egyszer kuss van az adófizetöknek, akkor kuss legyen az"elit" vircsaftnak is! Mert attól még nem hülye senki, hogy nem a "széles látókörü és tévedhetetlen" apparátusban dolgozik. Söt!

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.08.24. 16:34:42

Zero, Laspalmas, ez láttátok már? Átlag 233 ezer Ft-ért vesz repülőjegyet a MÁV. Nem írtok erről egy posztot? Én már írtam egyet, de kevésbé szalonképes :-)

tudtad.blog.hu/2009/08/24/a_anyadat_mav

Plutonic 2009.08.24. 16:37:42

@mind2: Mondtam én, hopgy Ő lesz a blog saját gyermeke! XDDDDDDDDDDD

Marcellusca 2009.08.24. 16:40:07

@Plutonic: Jóvammá!!! Most mindenki a fejemre olvassa tévedésem? :DDDDDD

Egyébként én is így döntöttem. Lehet, hogy egy-két posztot elolvasok majd, de nem fogok VITÁBA szállni velük.

Nem érdemlik meg. :D

szmoker (Homo Trollicus) 2009.08.24. 17:02:03

"Te mennyi plusz pénzt, juttatást, utalványt kaptál a válság kezdete óta?"

3 éve nem kaptunk fizetésemelést (infláció: 8%, 6%, idén kitudja mennyi, tán' 3-4%), idén megszűnt a kajajegy (72000/év).

Azért egyvalamit tisztázzunk.
A béren spórolni tipikus hernyó magyar hozzáállás. Akkor inkább nem kell 500 milliós pályázatot kiírni (állami pénzpumpák), illetve nem kell a főnöknek új S-klasse (tipikus magyar vállalkozó).

szmoker (Homo Trollicus) 2009.08.24. 17:11:25

Na erről beszélek:

kuruc.info/r/2/45585/

"200 milliót tapsol el a pénzünkből a MeH

A Miniszterelnöki Hivatal 200 millió forint keretösszegű kommunikációs kampányra indított gyorsított tárgyalásos közbeszerzést, a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az ajánlattevőknek a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására kell vállalkozniuk.
A feladat a bruttó 200 millió forintos keretösszeg kimerüléséig vagy 2010. június 30-ig tart.
(MTI)"

Karcolt lendület 2009.08.24. 17:13:10

@Seduxen:
Majd utánakérdezek, azt az 1-2 embert, akiket ilyen helyekről ismerek, hát nem veti fel a pénz.

@synthesizer:
Miután nem ismerek általában minden más országot, viszont ez a más munkájának, szakértelmének általános el nem ismerése - még teljes hozzánemértés esetén is ("mindenki hülye, csak én vagyok helikopter") - és a hozzá tartozó javadalmazás jogosságának kétségbevonása kimondottan jellemző itt. Persze a tudálékosság és az irigység általános emberi jellemző, az itt művelt szintje túlzásnak tűnik - és nálunk némileg kevésbé individualista, szövetkezésre jobban képes népeknél visszafogottabban is művelik. De speciel nekem nem lesz attól kisebbrendűségi érzésem, hogy mindent jobban tudok a telefonszerelőtől Sir Alex Fergussonig. ;-)

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Miután a minisztériumok a saját bérjellegű megtakarításaikből fizették ezeket, így kellett ott lennie nadrágszíj-meghúzásnak, csak azt természetesen a bulvárújságíróknak nem volt kedve összeszámolni és hogy miből jön. Tavaly pedig még - válság ide vagy oda - a magánszektorban is osztogatták még a jutalmakat. (Előfordul olyan is, ahol tán még idén is lesz és még mindenféle jegyeket is kapnak a dolgozóik.)

Pont ma kaptam egy e-mailt, amiben a szerző szépen végigvezeti, hogy a Guardian cikkétől az Indexen megjelenő hírig hogyan lesz éves összegből havi: bocs, hogy szolid fenntartásaim vannak, hogy az ilyen nagyon komoly névtelen levelekre hivatkozó cikkek mennyire tartalmaznak pontos információkat.

Plutonic 2009.08.24. 17:13:31

@Marcellusca: Ők nem érdemelnek meg minket! :DDDDD
Én bocsánatos "bűnnek" tartom, megbékélek Veled! XDDDDD
Persze ismered a mondást, hogy "Minek vitatkozni, ha verekedni is lehet?". XDDDDDDDDDDDDDDD

globocnick 2009.08.24. 17:32:00

@Seduxen:
Azért meghallgatnám erről mindkét kormányszóvivő magyarázatát...

synthesizer 2009.08.24. 17:34:38

@Karcolt lendület: "Miután a minisztériumok a saját bérjellegű megtakarításaikből fizették ezeket"

Az mitől megtakarítás, amit kifizetnek utána?

Karcolt lendület 2009.08.24. 17:59:45

@synthesizer:
Így végül nem lett akkora a megtakarítás, de a dolgozók több nettóhoz jutnak. :-)

Mindegy, talán túlpörögtem a dolgot, nincs elég információm, hogy mennyit takarítottak meg, arról hozzávetőleges van, mennyit fizettek ki pluszban a dolgozóknak. Az ésszerű takarékosság teljesen elvárt minisztériumoktól és nem muszáj minden pénzt elkölteni, amire keret van (csak ha gördülő módszerrel kapják a jövő évi keretet, azaz ha kevesebbet költenek, akkor jövőre is kevesebbet kapnak, függetlenül az aktuális feladatok mennyiségétől). Azon húztam fel magam, hogy a minisztériumi dolgozók egységes utálata került előtérbe a döntéshozók felelősségének firtatása helyett. Az előzőre is lehet ok - csak tapasztalataim szerint nem érdemes általánosítani, dolgozik ott mindenféle szándékú és képességű ember.

Tündér_Lala 2009.08.24. 18:35:01

@Karcolt lendület: Van igazság abban amit mondasz, de csak rész igazság.
A dolog úgy működik, hogy ez is része az emberek szándékos egymásra uszításának, megosztásának.
Emlékszel amikor az oktatásban különféle megszorítások voltak (óraszám növelés, elbocsájtások stb) és a minisztériumi emberek komoly prémiumokat kaptak.
Mert az jó ha az emberek egymásnak esnek (konnyebb uralkodni rajtuk) másrészt azzal nem tolunk ki olyan véresen, aki a folyosón jön szemben, mert nem szereti a vezető érezni a folytott útálatot.
Észre kell venni, hogy a verseny szférát ráuszították a közszolgákra és viszont, a városlakókat a parasztokra és viszont, a dolgozókat a nyögdíjasokra és viszont stb,stb. Az atomizálódott társadalmi csoportokal pedig egyenként kitolnak és és a másik csöndben (esetleg még kárörömmel is) szemléli a szituációt, miközben nem gondol rá, hogy holnap ő következik.
Vagyis kiirtják a társadalmi csoportokból a szolidaritást. Vegyük észre, hogy ez a híres SZALÁMI taktika és nem volna szabad bedőlni neki.

Fnord 2009.08.24. 18:46:21

"Mivel most Bajnai 120 milliárd forintot kíván elvenni az önkormányzatoktól, különösen szép ezt olvasni: 331 minisztériumi dolgozó [...] Összesen 340 ezer forintnyi adómentes juttatást kaptak."


331 * 340 000 = 112 540 000 forint juttatás, ez a 120 milliárd elvonás kevesebb, mint egy tízezreléke. Legyenek boldogok vele!

Arányérzék?

Tündér_Lala 2009.08.24. 18:56:42

A kormány mindig az emberek alap ösztöneit használják (irigység, kapzsiság, félelem stb) ami könnyen megy akkor, mikor az emberek döntő többsége pár ezer vagy pár 10 eFt-os gondokkal küzködik. Ilyenkor a másiknak nyújtott 100 eFt-os juttatás amit mi nem kapunk iritáló.
Közben pedig vezetőink hatalmas dohányokat vágnak zsebre, elsődleges szempont a különböző intézkedéseknél nem az ország állapota, hanem hogy mennyit lehet vele szakítani a közösből. Nekünk pedig az üvegzsebről és a "nincs ingyen ebéd"-ről szavalnak. Ez a lényeg.

Roxvox 2009.08.24. 19:45:36

Mindenkinek megvan a más baja. :))

mind2 (törölt) 2009.08.24. 19:55:21

@Tündér_Lala: ha figyeled, ez több éves tendencia. Gyakorlatilag nem volt olyan társadalmi- szakmai réteg, akit ki ne kezdtek volna. Mozdonyvezetők, orvosok, tanárok, parasztgazdák... amíg az iszapbirkózás itt lenn folyik, addig fenn osztozkodnak.
Az elv, a megosztás és az osztozkodás, marad.
És ha jobban belegondolunk az apparátus ilyetén megvásárlása később - egy másik kormány esetében - döntő jelentőséggel bírhat.
Elég az is, ha csak szabotálnak munkameneteket, ha lassítják a működést, ha semmi nem készül el időre, ha egymásnak ellentmondó döntéseket, előírásokat hoznak.
Az a baj, hogy a minisztériumi apparátus nem pártfüggetlen, és a hatalma is jóval nagyobb mint gondolnánk. Könnyen tönkre tehetnek egy kormányt, ezért a mindenkori hatalom - gondolván a holnapra - előre meg is jutalmazza őket.
Nem szabadna kurzusokhoz kötni az egészet.
Igy csak káosz van. Mint azt nap mint nap látjuk is :(

Horizont 2009.08.24. 20:03:27

Mindennap megfogadom, hogy nem nyitom meg a Vastagbőrt, nem és nem! Aztán mint egy drogos a heroin adagjára úgy csapok le. És itt ülök és nézek ki a fejemből. Most még bónuszként benéztem a Reakcióra is:
"a vbőr azért nyerhetett, mert az olvasó/kommentelő közönség egy 10essel fiatalabb lehet átlagban. a gyerekek még szeretnek szavazgatni."
Köszönöm, kedves vero, nekem ez jól esett:)))

A poszthoz is szóljak:még ilyet én nem írtam, de dögöljenek meg! Na nem akik felveszik hanem akik adják a pénzt.
Egyes dolgokban "régi vágású" ember vagyok. Ha kiáll a hazám miniszterelnöke "elém" és azt mondja, na emberek baj van, húzzuk össze a nadrágszíjat, és tanulják meg, hogy nincs ingyen ebéd, akkor én úgy gondolom hiszek neki és tényleg nagy a baj, és a gyerekeimért, meg sem született unokáimért, szüleimért, magunkért, nem morgok még magamban se azért, mert nem volt fizetésemelésem, megszűnt a 13. havi jutalmam, a kisnyugdíjas anyukámnak szintén nincs 13.havi, a gyerekemnek (aki készülődne unokával megajándékozni) jócskán megugrott a lakáshitel törlesztése, a legkisebb diplomával munkanélküli,a boltban nemcsak az áfá-val emelték az árakat..... tovább is van mondjam még??
Tehát megbeszélem magammal, hogy nincs mese, és akkor jönnek a kiesett csontvázak és csak esnek rám vég nélkül és én ott lent alul betemetve, azt gondolom magamban, hogy a konyhapénzből vásárolnom kéne egy fegyvert és én lennék az első magyar ámokfutó.....
Ja minisztériumok! Hallottatok már olyanról, hogy BÁRMIKOR, bárki, álláshirdetés útján bejuthatott bármelyik minisztériumba? Földi halandóként? Ugye nem? :(((

mind2 (törölt) 2009.08.24. 20:30:17

@Horizont:
"Tehát megbeszélem magammal, hogy nincs mese, és akkor jönnek a kiesett csontvázak és csak esnek rám vég nélkül és én ott lent alul betemetve, azt gondolom magamban, hogy a konyhapénzből vásárolnom kéne egy fegyvert és én lennék az első magyar ámokfutó..... "

Na figyelj nyanyus ! Én is csatlakozom, és mi leszünk Thelma és Louise. Két pityu, oszt végigpasizzuk utoljára a Kárpát - medencét, és miután búcsút mondtunk eme örömöknek, véghez visszük azt, amiért összefogtunk. Írtunk.
Kocsi van, misikeh meg ad fegyvert.
:DDDDDDDD

Horizont 2009.08.24. 20:49:00

@mind2: Nagyon jóóóóó:))) Összefogásban az erő:))
De azért az jobban tetszik:"oszt végigpasizzuk utoljára a Kárpát - medencét."
Na ez a része oké, és UTÁNA szólhatunk misikeh-nek:))))

mind2 (törölt) 2009.08.24. 21:21:16

@Horizont: ugye egyből jobb a kedved ?
Nekem is az első rész tetszik, csak tudjuk abbahagyni... még a végén rászokunk, és az ámukfutásra nem marad se idő, se energia :DDD

mind2 (törölt) 2009.08.24. 21:28:38

@Horizont: De most gondolj bele. Bedobozolod otthon a marhapörit, bevágod a fagyasztóba, szólsz életed eddigi párjának, hogy ott a kaja szolgáljátok ki magatokat.
Kivasaltam mindent, utoljára kiporszívóztam, le is törölgettem, ennyi .
Erre csodálkozva kérdezi : Miért Te hova mész ?
Erre Te : olvastam egy blogon a minisztériumi plusz kifizetésekről és megvilágosodtam.
Járok még egy nagyot utoljára.
Erre Ő : Jársz, mi az, hogy jársz ? Mi az, hogy utoljára ?
Erre Te : Hát végidöngetek a Kárpát-medencén....ha érted mire gondolok. Aztán ha beleunok a sok pasiba, felmegyek a Honvédelmi Minisztériumba és rákötöm az infúzióra a Szekerest meg a Vadait .....
:)))))))))))

Horizont 2009.08.24. 21:53:03

@mind2:
"ámokfutásra nem marad se idő, se energia" :))
Te kis optimista gondolod, hogy van annyi jó pasi????

A történeted szuper csak úgy gondolod, hogy életem eddigi párja 35 év után még megkérdezi, hová mész??? :DDDDDDDDD

Hangosan röhögcsélek itt magamban. Mondjuk eddig is tudtam, hogy jó humorú nő vagy:))
De ne tereljük el magunkat, mert a végén annyira jól mulatunk, hogy elfelejtünk ámokfutni:))
Pedig ok ezer van rá....Mármint az utóbbira....

akTa 2009.08.24. 21:57:40

Én még azt a 80ezer forintot sem kaptam meg ami törvényesen jár elbocsájtásom után, pedig már majdnem 3 hónapja esedékes:) De semmi pánik, majd dönt a bíróság...

mind2 (törölt) 2009.08.24. 22:24:11

@Horizont: na látod, nevess... :))) ma is tettem vmi jót ;)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.24. 22:30:55

@Horizont:

"Mindennap megfogadom, hogy nem nyitom meg a Vastagbőrt, nem és nem! Aztán mint egy drogos a heroin adagjára úgy csapok le"

Mi is nagyon szeretünk, Horizont "néni". :)))

mind2 (törölt) 2009.08.24. 22:39:56

@Horizont: egyébként meg a fiúk trécselhetnek geronazzóról meg a szájáról fél délután ?
legfeljebb zero kitöröl innen a végéről :)
Ha nem lesz elég jó pasi, majd veszünk magunknak, elvégre gondolom Te is kirámolod az utolsó útra a családi kasszát nem ?
35 év ? Mondjuk ha kimászna a 3 hetes sonkaszalámi a hűtőböl csak észrevennék nem ?
Meg eldőlne a szennyestartó... csak lenne hiányérzet..az utolsó tiszta alsógatyával való szembenézés során :DDDDDDD

DE mi lenne, ha vmelyik minisztériumba mennénk előtte dolgozni ? Szerintem egyikben sem vennék észre, hogy kettővel többen vannak. Legfeljebb kettővel többen innánk a kávét, köremileket meg Te is tudsz küldözgetni meg én is. Aztán felmarkolnánk az első havi lét meg a kajajegyeket, és az üdülési csekkekkel nyitnánk valahol Hévíz környékén. Ott szép képeslapokat lehet kapni :DD

Liberté....73 2009.08.24. 22:45:50

@mind2:
Pedig előbb utóbb fel fog neki tűnni, hogy a szex ugyanolyan, de egyre több a mosatlan edény.
:D

mind2 (törölt) 2009.08.24. 22:47:31

@laspalmas: az első háromgyermekes drogos családanya akivel valaha is találkoztam :)))))
És még azon retteg, hogy öregszik. Szerinted is simán letagadhatna egy huszast nem ???? Főleg amióta itt befigyel ...
:)))))

Liberté....73 2009.08.24. 22:48:27

@Fnord:

"331 * 340 000 = 112 540 000 forint juttatás, ez a 120 milliárd elvonás kevesebb, mint egy tízezreléke"

egy nagyságrenddel elcsúsztál, ~1 ezreléke
nem mintha nem lenne mindegy, csak for the record

Liberté....73 2009.08.24. 22:49:53

@mind2:
(én kérek elnézést, de nagyon lábra jött)

Hannibal22 2009.08.24. 22:56:25

@Liberté....73: nem tudok tőletek dolgozni:)

mind2 (törölt) 2009.08.24. 23:04:01

@hannibal22(A kettétört gumibot): miért te mit csinálsz ilyenkor ? Portás vagy a hadügyben ? :DDDD

mind2 (törölt) 2009.08.24. 23:06:04

@Liberté....73: jah, magaslabda :)) Nem baj. Még nem hallottam, de jót nevettem :)

Liberté....73 2009.08.24. 23:06:19

@hannibal22(A kettétört gumibot):
Akkor neked jobb, mert én meg nem tudok a dolgozástól ide írogatni.

Hannibal22 2009.08.24. 23:07:30

@mind2: akkor célpont lennék?:) Pókerezek egyébként.

Liberté....73 2009.08.24. 23:09:33

@mind2:
Eredetileg úgy kezdődik, hogy:

Honnan tudod, hogy meghalt a feleséged ...

mind2 (törölt) 2009.08.24. 23:11:43

@Liberté....73: jajj, nem is tudod mekkora veszteség ez nekünk ;) :))))

Hogyne lennél célpont. Föld-levegő rakétával nyitunk. Szétlőjük a Szekeres vodkás üvegeit meg a Vadai hajvasalóját :))))

mind2 (törölt) 2009.08.24. 23:12:52

@mind2: Jaj, a 2. bekezdés hannibalnak ment... :)

Hannibal22 2009.08.24. 23:16:23

@mind2: elég rémisztően hangzik:) inkább a portyátok első felében kapjatok el! Vagy az még rémísztőbb lenne,:))

Liberté....73 2009.08.24. 23:17:00

@mind2:
Azért sejtem, -és bár ez néha közvetlen veszteséget jelent- mégsem hagylak magatokra titeket holmi munka miatt teljesen.
"This attitude should be highly appreciated."

mind2 (törölt) 2009.08.24. 23:27:27

@hannibal22(A kettétört gumibot): lehet Te is meglepődnél a harcmodort illetően, ugyanis minden támadás alapja a meglepetés. :DDD

@Liberté....73: gondoltam:) Villanthatnál több humort, ha még nem esett volna le, egyrészt Neked azért valószínűleg van - bár jól álcázod - másrészt a humor összehoz. Nincs jobb egy asztaltársaságnál, mint a teli szájjal röhögés. jah, és egészséges, mert felszabadulnak a boldogság hormonok :)))

Liberté....73 2009.08.24. 23:32:58

@mind2:
majd igyekszem
nam álcázok én semmi, IRL rendszeresen űzöm a teli szájjal röhögést, nekem nem kell bemutatnod az áldásos hatásait
tudom, hogy a jó humor=szellemesség, amihez első sorban "szellem"re van szükség, ha érted mire gondolok.
na további jó ámokfutást, most nagyon oda kell figyelnem

mind2 (törölt) 2009.08.24. 23:43:56

@Liberté....73: értem mire gondolsz, én meg arra gondolok, hogy jelen esetben sem hazudtolod meg magad, örülök, hogy a "szellem " egyedüli letéteményese Te vagy. Kár, hogy közben görcsölsz. Nálad ez felvett manír, vagy tényleg hiányzik a só az életedből- ételedből ? Lazábban, tudod ? Nem szégyen jól érezni magunkat. Az a szégyen, ha ezt titkoljuk, mert nem trendi.
Figyelj oda. Nagyon. Nehogy valamit nagyon elcsessz. Én még ámokfutok. És ha megnyugtat, az ember nemes vadra lő. ... ha érted mire gondolok :)

Liberté....73 2009.08.24. 23:50:22

@mind2:
Itt rágjanak szét a vérmókusok, ha értem.
Annyit próbáltam átvinni az előbb, hogy értékelem, hogy feltételezed nálam a humor meglétét, mert számomra a humor=szellem(esség).
Másról egy betűvel nem nyilatkoztam, nem tudom, honnan veszed ezt a letéteményes izét meg a többit.
Az ámokfutáson pedig a fentebb vázolt nagyívű terveteket értettem.
Figy. Ma egész éjjel nyertem, nem is keveset. Az átlagosnál is jobb a kedvem, miért rúgnék beléd? Tényleg nem értem, pedig visszaolvastam az előző kommentemet kétszer is.
Na mind1.
Ha azt írom, hogy jó éjszakát, akkor megsértődsz?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.24. 23:54:31

Szerintem az állandó közszféra-bashing nem vezet sok jóra. Amikor egy pályakezdő választott, hogy köz- vagy versenyszféra, akkor szépen bekalkulálta a 13. havit és a mindenféle egyéb juttatásokat. Ha tudta volna, hogy ezeket eltörlik, akkor könnyen lehet, hogy másféle döntést hoz. A posztban szereplő kifizetések egyáltalán nem drámaiak, a közszférának más a bérezési gyakorlata, mint a magánszektornak.

Hannibal22 2009.08.24. 23:56:42

@Liberté....73: Nem mondod,hogy te is pókerezel?? Vagy mit nyertél?

Liberté....73 2009.08.25. 00:00:02

@hannibal22(A kettétört gumibot):
Nem pókerezem, de eléggé hasonló, online daytrade deviza-spekulálok.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.25. 00:00:20

@Horizont:
A minisztériumok ott vannak pl. az egyetemi állásbörzéken is - állásajánlatokkal.

Liberté....73 2009.08.25. 00:02:05

@hannibal22(A kettétört gumibot):
Póker az csak igazi asztalnál, igazi kártyával, hobbi célból, de nagyon meg tudom érteni azt, aki online nyomja, nekem azt még tanulni kellene, ez meg már 'jól' megy.

mind2 (törölt) 2009.08.25. 00:04:20

@TuRuL_2k2: nézd, én világ életemben a privát szférában dolgoztam. Volt, hogy 160 emberből én lettem a nyerő. Ez csak tény, nem nagy az arcom. És kibrusztoltam, hogy 13, sőt 14. havit is kapjak, sőt egyéb juttatásokat. És ennek most lőttek. És maradt 12 hó meg a pofára esés. Szerinted ?
Tudom milyen a közalkalmazottak fizetése.. szégyen. És azt is tudom, - mint fentebb írtam - , hogy a minisztériumi apparátust a mindenkori kurzus próbálja megfogni magának. Önző érdekből. A nosztalgia miatt. És azt is tudom, hogy soha nem élik át azt a napi harcot, amit én, vagy más magánszférában dolgozó átél. Hogy tanulni kell orrvérzésig, mert amit előtte 4 évig csináltál, holnaptól szart sem ér. És vissza kell mászni az ablakon, ha kirúgnak az ajtón. És el kell rejteni a remegő kezeidet azon a rohadt állásinterjún, mert a stressztűrő képességet éppen rajtad tesztelik.
Szóval 2 külön világ. És nincs bennem irigység, ők oda kerültek. Én meg a nehezebbik utat járom.
Mondjuk cserébe azért annyit kérhetek, hogy ne külsős cégek csináljanak meg egy olyan joganyagot, amit a minisztériumi jogászgyereknek munkaköri kötelessége lenne főműsoridőben kisujjból kirázni.
Talán az AB sem izzadna vért a sok baromság miatt.
Igaz a haverok se gazdagodnának a külsős megbízások során. Az én adómból.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.25. 00:04:45

Má megin' az anyu a ravatalon. Micsinált a Szadi 11 évig?

Hannibal22 2009.08.25. 00:06:51

@Liberté....73: aha:) sok sikert hozzá! Már azt hittem,hogy kolléga vagy:)

Liberté....73 2009.08.25. 00:11:10

@hannibal22(A kettétört gumibot):

Köszi, neked meg jó lapjárást!

Kolléga? Hát...annyiból talán, hogy -sokakkal ellentétben- már tisztában vagyok vele, hogy a póker nem szerencsejáték.

Hannibal22 2009.08.25. 00:19:02

@Liberté....73: Szintén ,köszi! "a póker nem szerencsejáték" azért hálistennek elég sokan szerencsejátéknak tekintik és úgy is űzik:)) Jó éjt mindenkinek!

Liberté....73 2009.08.25. 00:21:06

@hannibal22(A kettétört gumibot):
Na azoktól kell a gatyájukat is elnyerni, "oszt'jónapot!"

(hogy klasszikust is idézzek, végülis egy mainstream blogot offoltunk épp szerteszéjjel)

Fnord 2009.08.25. 02:16:07

@Liberté....73: Jogos! Így jár aki fejben próbál milliárdokkal osztogatni.

Szóval az adott minisztériumban a válság miatti elvonások kevesebb, mint egy ezrelékét költötték egy év alatt különböző juttatásokra. Szerintem így is fair; felőlem dupla annyit is adhattak volna.

Amikor legutóbb néztem a közalkalmazotti bértáblát, akkor elég látványosan kisebb számokat találtam benne, mint ami hasonló munkakörökben a Való Életben megszokott. Ha így szokás a béreket valamelyest eltűrhetőbbé tenni, hát lelkük rajta.

jozicsenko 2009.08.25. 08:24:33

Reggelt!

@mind2: ez jutott eszembe a fent leírtakról:

Kannibál törzset alkalmaz egy világcég, az afrikai leányvállalat őrző-védőinek. Tartanak tőle, hogy el-eltűnnek majd alkalmazottak, de semmi gond, mert a törzsfőnök Aghwopakitru-ra felesküdött hogy nem fognak megenni senkit legfeljebb csak a konkurenciától.
Fél évvel később eltűnik az egyik takarító. Miután a körzete piszkos marad, keresni kezdik, nem találják. Összedobolják a kannibálokat, a törzsfőnök a rendőrök szeme láttára mindenkit megesket az összes szellemre, hogy ők ilyet nem (t)esznek... Nyomozók elmennek. A törzsfőnök rákérdez:
- Ki volt az?!? Hátulról egy ifjú kannibál halkan beszól: ő volt. A törzsfőnök erre:
-"Vazze..."!!!, nem megmondtam, hogy a takarítókat ne bántsátok! Itt olyan jó helyünk van! Hat hónap alatt megettük a managementet, a kontrolling osztályt, a financial monitoringosokat, a strategic finance departmentet, a marketingeseket, az asset optimalisation expertise workgroupot, és a corporate customers relations officert, de a kutya se vette észre! Erre te megzabálsz egy dolgozót...!

Attól tartok, ezek a srácok most a külügyminisztériumban dolgoznak ;-)

mind2 (törölt) 2009.08.25. 08:35:55

@jozicsenko: szia :) tökéletesen igazad van. És hogy mennyire nincs súlyunk, tekintélyünk az EU- ban, azt kiválóan példázzák az elmúlt 2 nap eseményei.
Úgy hogy tőlem felfalhatják a takarítót meg a portást is, aztán ha végeztek kitehetik a táblát, hogy M o. külpolitikája Pozsonyba, Bukarestbe költözött.
Aztán mehetnek a Gazdasági meg Pénzügyminisztériumba őrizni-védeni :)

BiszBasz 2009.08.25. 08:40:20

Egyébként meg kérem a posztomat!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.25. 08:44:34

@globocnick: ha Bettike sajtótájékoztatna, akkor bizonyára azt mondaná, hogy a torrentező kollégákat is megilleti az ártatlanság véDelme :)))

'reggelt mindenkinek!

mit is kívánhatnék még így reggelre, mint "Hajrá Loki!" (bár ezt nekem nagyon nehéz "kimondanom")

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.25. 09:00:57

@Fnord: nem kötekedés, de a minisztériumokban viszonylag kevés KÖZALKALMAZOTT dolgozik.

akiről mi beszélünk, ők KÖZTISZTVISELŐK. Ami azért nem mindegy, mert teljesen más fizetési szabályok vonatkoznak rájuk.

abban igazad van, hogy a kaffétéríjja rendszert azért - IS - vezették be a közigazgatásban, hogy valamelyest "versenyképesebbé" tegyék a fizetéseket. Ezzel csak 2 bajom van:
1: meghatározott összegben AMÚGY is kapnak étkezési-jegyet, üdülési csekket (elég sok helyen éves bkv-bérletet) a dolgozók, éves szinten megnemmondom milyen értékhatárig (talán olyan 250.000??, de ez nem biztos) adómentesen adható. Ha már válság van, némi "önmegtartóztatást" sz'tem illene.
2: ha már ilyen összegű "extra" kifizetésre kerül, szerintem illene ezt NEM CSAK a minisztériumokra korlátozni, hanem a nekik alárendelt szervek dolgozóira is kiterjeszthetnék.

mind2 (törölt) 2009.08.25. 09:08:33

@Seduxen: mindig összekeveredik a két státus, közalkalmazott és köztisztviselő....és mindig leírásra kerül, hogy nem ugyanaz a kettő :(ű
jó reggelt Neked is :)

Marcellusca 2009.08.25. 09:26:01

Reggelit, Mindegykinek!

@Seduxen:
@mind2: Mindig keverik, mert sokszor csak annyit mondanak, hogy a közszférában dolgozók.
De nem mindegy, mert a KÖZTISZTVISELŐknek magasabb az alapjuk és más a szorzóik is. Azaz jóval többet keresnek, mint a közalkalmazottak.
És más a kafeterijja rendszerük is. Míg a közalkalmazottaktól elvonják, addig a ktv.-ktől nem. Sőt! Mint a példa mutatja még ki is egészítik.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.25. 09:26:10

@mind2: tudom, és valahol nem is csodálom... aki nem dolgozott ilyen munkakör(ök)ben, annak honnan kellene tudni? pláne, hogy a 'felkészült' médiaipari cakmunkások is állandóan keverik...

Taktikai Atompingvin 2009.08.25. 09:27:56

@Félkupica_Fehér_Főnök: "A blogban el szeretnénk kerülni a szélsőséges megszólalások lehetőségét, ezért nem lehet kommentelni."
Kár érte, pedig érdekes téma :)

Marcellusca 2009.08.25. 09:29:48

@Horizont: Na, persze. Női összefogás, igaz Horizont "néni"? @mind2: Bezzeg nem kapott ezért: "Na figyelj nyanyus !". :DDDD
Pedig még csak idézőjelbe senem tette!!!! :D

Marcellusca 2009.08.25. 09:30:46

@csodagyerek: Pedig lecsaptál volna, mint gyöngytyúk a takonyra, mi? :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.25. 09:33:29

@Marcellusca: gyöngytyúk a MELEG takonyra, már ne is haragudj!

klasszikust csak pontosan illik idézni :))))

Liberté....73 2009.08.25. 09:34:17

@Seduxen:
Így van.
Csak pontosan, szépen, ahogy a csiga megy a réten.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.25. 09:37:27

@Liberté....73: én ezt emígyen ismertem:

"dolgozni csak lassan, szépen, ahogy csiga megy a jégen, úgy szabad" :)))

de a lényegen ez nem változtat...

ezek a "mai fiatalok" folyton csak kapkodnak... :)

Marcellusca 2009.08.25. 09:38:09

@Seduxen: BEJA!!!! :D

Kicsit OFF, de a tegnapi reakciós kiruccanásunkhoz kapcsolódik.
Bekopitok egy kommentet/véleményt, ami, szvsz, egész jól megfogalmazza a lényeget:

jános515 2009.08.24. 17:21:16
Megmondom öszintén hogy én is a VASTAG-ra szavaztam, és másodiknak a REAKCIÓT tettem. Tudom, én is egy csökkent IQ bajnok vagyok és benácultam, de vállalom. Ám van egy óriási különbség a 2 blog között, mégpedig a fiatalos lendület, a heves kommentálás, a valódi problémák sokszor, " forráspontig" való tálalása. Mert itt TI, közel sem olyan hevesen és dühösen irtok, kommenteztek és biráltok mint a Vastagbör. Ti visszafogottabbak vagytok, és nem meritek, vagy akarjátok kimondani a problémát, hanem körbeirjátok. Na ez a nagy különbség köztetek! Pedig tudjátok ti is, hogy ha a sz@rt, selyempapirba csomagolják, akkor sem változik arannyá, sz@r marad! Talán bátrabban kéne a blogba leirni, mindazt ami nem tettszik, és nem körbeirni. Amugy gratula nektek a 2. helyhez!Mert TI is jók vagytok!

Marcellusca 2009.08.25. 09:38:56

@Seduxen: Meg: Mindig csak a szex, a szex, a szex! :D

Marcellusca 2009.08.25. 09:40:42

@Marcellusca: És mind2 is megmondta a magáét és megpróbálták kikezdeni.
De olyan riposztja volt, hogy azóta is ezen röhögök:


mind2 2009.08.24. 18:02:45
@TuRuL_2k2: Az UFI- tól követlek benneteket, a Reakció is előfizetési listán volt. Már írtam a Bőrön, hogy annak idején vártam a példányokat, és mikor a postaládából kiesett, tudtam, hogy lesz megint pár jó percem, mert egyedülálló, lendületes, irónikus/szatírikus, és vérbő humorú volt minden egyes példány.
Mondhatnám úgyis, hogy rászoktam :)
Itt is olvasom az írásokat, a kommenteket nem mindig. Tudom ez senkit nem érdekel, de én szeretem az ízeket, a színeket, az érzések-vélemények hullámzását.Nem szeretem ha nincs se bors, se só, se tárkony, se oreganó... ha nincs fűszer, a kaja nem ér semmit.
És a Bőr védelmében. Hangulata van. Ott a lámpavasazás kemény irónia - pukkasztás - amire ha fanyalogni akarok, azt mondom : mucsai, tahó..stb. Ha ismerem a szövegkörnyezetet és a célzatos iróniát - öniróniát, akkor nevetek rajta. Mint a náci- fasiszta " önjellemzésen " is. Lehet ott nem alakultak köldöknéző klubok,és nem vagyunk szerelmesek magunk okosságába... sőt az is lehet, hogy néha ritka nagy marhák találnak oda, a többség szereti és félti ezt az országot, a gyerekeit,a társait.
Igy aztán kedves egyes itteni kommentelők : mucsainak és tahónak azt az embert tartom, aki általánosít, minősít,és azt hiszi, a tükör róla szól. Mert csak magát látja benne.
Válasz erre
Bell & Sebastian 2009.08.24. 18:09:36
"...se bors, se só, se tárkony, se oreganó..."

Azér' a kó'bászhoz kell ám még valami is! Itt megtalálod. :)
Válasz erre
mind2 2009.08.24. 18:17:59
@Bell & Sebastian: a " kó'bászhoz " magyar fajta házilag nevelt disznó kell. Erre gondoltál ;)? Mert megnyugtató, ha itt megtalálom ;)Bár azt hiszem a nárcisztikus egyedeknek gőze nincs a vágáshoz. Valószínűleg összekevernék a karajt a csülökkel....
Vagy a disznót a mirelt dínóval ;)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.25. 09:40:56

@Marcellusca: azért nem egészen...

tudod mi a világ 3 legjobb dolga?

előtte egy ital, utána egy cigi :)))

na hess (nem, nem "a rudolf") vissza dolgozni :)))

Marcellusca 2009.08.25. 09:44:21

@Seduxen: Idézet akart volna lenni, de nem mertem id.jelbe tenni, mert mingyá fikázol, hogy az nem úgy vagyon az. :)
Majd mingyá kikeresem a jutyúbon egy részletet.

Egyébként nem lesz ma új poszt?
Nem gond, mert ezt is szét tudjuk OFF-olni. :D

Ja, és most nem gógozom. Majd íccaka. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.25. 09:46:35

@Marcellusca: "Ja, és most nem gógozom. Majd íccaka. :) "

ezek után meg sem merem kérdezni, hogy mi is a foglalkozásod :)))

wehehehe, úgy látszik ma - tudtomon kívül - tréfarépát reggeliztem, naooon húmooos vagyok :)))

nesze, egy hír:

www.mno.hu/portal/658229?searchtext=atlasz

Marcellusca 2009.08.25. 09:49:17

@Seduxen: Nem találom a részletet, de Brian anyja mondogatja mindig. :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.25. 09:52:12

@Marcellusca:

Ne irigykedj, egyszer majd mi is megöregszünk. :)

Marcellusca 2009.08.25. 09:53:04

@Seduxen: Kösz!
No komment!
Legalábbis saját magam moderálom. :)

mind2 (törölt) 2009.08.25. 09:53:50

@Marcellusca: mi már szétoffoltuk nyanyussal az egészet iccaka :)))) vagyis én, mert világvége hangulatban leledzett,...gondoltam ráerősítek... :DD
Egyébként @Bell & Sebastian: nem rossz csóka, calam ..... na Ő igen, ő érdekes lehet ;)

Marcellusca 2009.08.25. 09:54:17

@laspalmas: Héééé! Azé' még nem vagyok annyira öreg, hogy mán csak emlékezni tudjak rá! :DDDD

Marcellusca 2009.08.25. 09:56:23

@mind2: Hát, asszem ennyi volt a történetben. :)
Főleg, hogy nem volt másik poszt, mert még a hosszú hétvégét nyögték a szerkesztők. :D

mind2 (törölt) 2009.08.25. 10:01:12

@Marcellusca: a nyanyus- ban meg szeretet- féle volt... magamat banyázni szoktam... hogy ekkora hülye banyát mint én.... ha valami nem sikerül :))))
DE tényleg, ma nem lesz semmi új őrjöngeni való? :)))):

Marcellusca 2009.08.25. 10:06:14

@mind2: Már van. Megyek is elolvasom. :)

Plutonic 2009.08.25. 12:35:13

@Marcellusca: Ezen a riposzton felsírtam! XDDDDD
@mind2: Legmélyebb tiszteletem, kedves Dzsí! :)))))

kamasuka 2009.08.27. 14:52:09

Semmi egyéb nem történt, mint 2006-ban a jelenlegiek kirúgták a velük nem szimpatiálókat és a nyuggereket, pártreferenciától függetlenül (jól megalázva a sajátjaikat is), majd szépen feltöltötték saját embereikkel az üresen maradt helyek először felét, majd az összeset, vagy átemelték őket sógor-koma alapon más területről, mert az államigazgatásban mindenki ért mindenhez.
De mivel eltelt három év és kikerültek az újabb csókisták az egyetemekről a szir-szar - nem versenyképes - szakokról, így kénytelenek voltak újabb és újabb helyeket teremteni nekik az állami szektorban, ugyanis kommunikáció-alkoholizmus szakkal túl sok helyen, max. éhbérért lettek volna képesek elhelyezkedni.

Persze váltás után kezdődik majd minden előlről, csak ellenkező előjellel: a régi jó elvtársak repülnek ill. zsíros nyugdíjakkal továbbállnak holmi tanácsadó állásba, a régebben "főleg politikai alapon" kitettek egy része meg visszatér. A korábban felvett fiatalok meg eldöntik, hogy vagy nyalnak négy vagy több évig, vagy megvárják míg kirúgják őket, aztán élik a munkanélküliek korántsem egyszerű életét.

süti beállítások módosítása