Skip to content


       Szűrés lista

"56 évesen, építkezek, élek, eladok, veszek, táplálkozom, alszom"

Lakos Imre az SZDSZ prominens tagja, országgyűlési képviselő, Újbuda alpolgármestere, a Főváros Városüzemeltetési bizottságának elnöke.

Havi fizetése a következő összegekből tevődik össze:

522.000,-Ft (újbudai önkormányzat) + 302.000,-Ft (fővárosi önkormányzat) + 100.000,-Ft (felügyelőbizottság). Ez összesen 924 ezer, ehhez jön még az OGY képviselői juttatás. Összesen havonta durván bruttó 1 milliót keres.

Mivel nagyon ügyes, ebből az összegből sikerült egy villát felépítenie. Nekem speciel nem tetszik, de persze ízlések és pofonok.

Nem kell egyből rosszra gondolni, csúszópénzekről suttogni, lehet szó bankkölcsönről vagy épp barátiról is.

Viszont úgy tűnik, kedvenc Molnár Gyulánk jól látja a dolgokat, és Lakos Imre tényleg egy faszkalap.

A magyar átlagpolitikus mintapéldánya: csak úgy árad belőle a cinizmus a plebsz felé.

Álljon itt a telefonbeszélgetés, amit a Helyi Théma újságírójával bonyolított a házikó kapcsán:


"- Szerepel a vagyonbevallásomban, de még mindig nem tudom, mi a kérdés!

- Akkor megismétlem, Öné-e a XI. kerület Repcsény utcai ingatlan?

- A telek igen.

- És kié a felépítmény?

- Mi köze van hozzá?

- Elnézést, újságíró lennék, megkérdezem.

- És önnek hány ingatlana van? Egyébként a vagyonnyilatkozatom korrekt – ezt tudom mondani. Ezeket a bevallásokat az év végi állapotnak megfelelően teszik. Amikor van rajta felépítmény, akkor azt kell bevallani. Ez a telek évek óta szerepel a vagyonbevallásomban. Év végén majd bekerül a felépítmény is.

- Ezek szerint a felépítmény is öné?

- A felépítménynek akkora a hányada, amekkora a nevemen lesz, bekerül. Az én vagyonbevallásaim mindig megfeleltek a tényeknek, az Ön gyanúsítgatása viszont felháborító.

- Mivel gyanúsítom? Az azért furcsa, hogy a Blikknek az elmúlt hetekben úgy nyilatkozott: azért bérli a BMW-jét, mert nincs pénze egy ilyen drága autóra. Viszont közben felépült egy villa. Mintha ütné egymást a két dolog.

- Lehet, hogy azért nincs pénzem, mert épül egy ház... Egyébként a kettőnek semmi köze egymáshoz. Negyven év munkaviszonnyal a hátam mögött, 56 évesen, építkezek, élek, eladok, veszek, táplálkozom, alszom. Ha ez mind érdekli önt, akkor erről tudok beszámolni."

 

Címkék: szdsz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr601463108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Villabarat 2009.10.20. 15:21:25

Lámpavas be lehet építve? Mert ha nem, a kollégának aktuális volna egyet beszereltetni a kecóba. Így legalább családi körben szenderülhetne "jobblétre".

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.10.20. 15:21:57

@Tarackos Sül: És ami még baj, hogy a 4 gyereke nevén lesz minden, ez a "felépítmény" is, az esetleges elszámoltatás itt meg is bukott.
Nem tudom, még meddig szaporodnak, híznak, remélem, most már egyre közelebb az ELÉG napja,amikor minden rendesen dolgozó, tisztességes családapa, és anya kivonul, és követeli a saját országában, hogy embernek nézzék, és biztonságban, békében, nyugodt körülmények közt élhessen. Én akkor ott leszek.

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.10.20. 15:23:23

@Tarackos Sül: "...a 25000 négyzetkilométernyi kormányzati negyedben, a mai Pest megye helyén."
legalább egészen pontosan be lehet majd határolni, hogy hova essen a bomba... 8-)

Potyoló 2009.10.20. 15:27:02

Ennek a két lábon járó becsületkasszának honlapja is van: www.lakos.hu.
Szép példány. A fotóalbumba remélem, hamarosan bekerül néhány újabb kép: portréfotó szemből és oldalról, egy számozott táblácskával.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.10.20. 15:27:58

A fizetésének a feléből havi 500 ropiért egy csúcs BMW 730D-t lízingel a drága Lakos!

"- Nem az enyém az autó, csak bérlem. Most nincs rá pénzem, nem engedhetnék meg magamnak egy ilyen kocsit - közölte érdeklődésünkre."

www.blikk.hu/blikk_aktualis/luxusautoval-jar-lakos-2000912/

És még azt mondtuk, hogy nem értenek EZEK a pénzügyekhez!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.20. 15:28:00

@*talicskavirtuóz*(L42): "elszámolniuk nem kell, sem most, sem jövőre"

én szívből kívánom neki, meg a hozzájuk hasonlóknak, hogy egyszer el kelljen számolniuk. ha nem is nekik, de a hóhérnak, mielőtt kirúgja a sámlit...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.20. 15:28:20

Ezek a vagyonnyilatkozatok valami csodásak.
Nekem csak egy 30 négyzetméteres tatbányai panelom van, és egy huszonöt éves skodám.
Ja, egyébként ahol lakom, az a 350 négyzetméteres Gellérthegyi ház az a sógoromé, nagyon rendes, megengedi, hogy ott lakjam, ingyen. Az SLK merci meg az anyukámé.

Marcellusca 2009.10.20. 15:30:14

"Nekem speciel nem tetszik, de persze ízlések és pofonok." - azé' lennék én ott önkényes lakásfoglaló! :)

A rohadt cinikussága miatt nyílt ki a lámpavas a zsebemben!

"- A felépítménynek akkora a hányada, amekkora a nevemen lesz, bekerül. Az én vagyonbevallásaim mindig megfeleltek a tényeknek," - most még lehet, hogy 1/1 tul. hányad az övé, de meg kellene nézni évvégén is!
Lehet, hogy már nem is lesz tulajdonos, ill. valamelyik rokon (gyerek) lesz a haszonélvező.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.10.20. 15:30:39

Annyira szarnak az emberekre, hogy nem is titkolják, hogy mennyi pénzt lopkodtak össze.

Mert építhetett volna Horvátországban vagy a spanyol tengerparton is villát, soha senki nem jönne rá.

De nem.

Budán kell neki ez a felépítmény ...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.10.20. 15:32:07

szerintem ez a csako nem szdszes, mert kirekeszto es elhatarolodo a / biztosan rasszista szandekkal / hozza kozeledo ujsagiroval szemben. Ez pedig nem eppen liberalis hozzaallas! Mi lesz igy eme tomegpart tekintelyevel?????

Borzalom! Nacikok!

belzebubó 2009.10.20. 15:32:27

56 évesen 40 év munkaviszony? Pedig az életrajzában csak 25 éves kora óta van munkaviszonya.
Minek még ebben is hazudnia?

Marcellusca 2009.10.20. 15:33:01

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Ahaaaa! Akkor Te is csak vigyázol rá, mint a malibui villákra a helyi egyetemisták? :)

Marcellusca 2009.10.20. 15:35:47

@belzebubó: Nem hazudik, jóvan?!
Csak szabadelvűen számol! :)

Tudod, mint a régi filmben: 2x2 néha 5
xD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.20. 15:36:22

@belzebubó: nem érted te ezt butuska náczi felebarátom. ő 30 év alatt ledolgozott egy egész emberöltőnyit. persze mindezt a KÖZ érdekében.

Stimmt?

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.10.20. 15:46:05

A kerítés meg a kapu az fasza.

spájdernecc 2009.10.20. 15:47:40

@belzebubó:
nem tartott ebédszünetet, meg túlórázott feszt :)

Kartal (rezervált) 2009.10.20. 15:47:56

"Dehogy kerül. Biztosan van vagy 4 gyereke (mert ezek is szaporodnak, van mire), akik majd szép, zsíros állami tisztviselők lesznek, családi hagyományként" - és eképp kitermeltünk egy új magyar arisztokráciát, akik generációkon át nem dolgoznak, mert a munka nem az ő dolguk.

@zero: a másik feléből meg villát épít. Ez nekem miért nem megy???
Egyébként köszi a tippet, majd ha egy háztetőn csücsülök egy McMillan TAC-50-essel a kezemben, akkor eszembe fog jutni ez a nyilatkozat... :P

@*talicskavirtuóz*(L42): Én nem. Egy háztetőn leszek, és fürkészem a hátsó kijáratokat.

Marcellusca 2009.10.20. 15:53:30

@Slanger: Ne náczuljá', vazze! :)

spájdernecc 2009.10.20. 15:55:51

- Legyen szíves elvtárs, vegye le a sapkáját, nem látom tisztán Brezsnyev elvtársat!
- Legyen szíves, hajtsa le a gallérját, még mindig nem látom tisztán Brezsnyev elvtársat!
-Távcsövet ne adjak?
- Köszönöm, az van a puskán !

százfogú c.zenekar 2009.10.20. 15:58:37

Off:
A gusztos(talan) peti törölte magát iwiwről!
Biztosan nem bírta már a sok a nácit (köztük engem), akik észrevették, hogy ott lehet b@szogatni az érettségivel 1 millát kaszáló nógrádi szpottgombócot...:)

spájdernecc 2009.10.20. 16:05:48

@százfogú c.zenekar:
nyugi, csak a koradélutáni blogdémon .)

Dr Minimum 2009.10.20. 16:06:31

Nem baj te patkány, jön még egy jobb kor, amikor nem az újságírók fognak kérdezősködni, hanem egyszerűen belelőnek valami emésztőgödörbe :)

isti77 2009.10.20. 16:10:34

Igen, érdekes ez a heves védekezés.
Mellesleg havi nettó 1 millából pár év alatt csúszópénzek és lenyúlások nélkül is össze lehet sodorni egy 80 millás vityillót, ez azért elég tűrhető jövedelem.
Bár a "munkáját" elnézve, a hivatalos fizetése eleve egy lenyúlás.

Horizont 2009.10.20. 16:11:52

"Negyven év munkaviszonnyal a hátam mögött, 56 évesen, építkezek, élek, eladok, veszek, táplálkozom, alszom. "
Én meg 36 év munkaviszonnyal a hátam mögött 55 évesen, egyre nehezebben élek, nem tudok mit eladni, nem is tudok semmit venni, de én még plusz szidom a szemét, alja, cinikus, korrupt politikusokat! A táplálkozom, alszom megegyezik , bár gondolom jobbakat zabál, és innen üzenem ne aludjon nyugodtan....

DArchAngel 2009.10.20. 16:12:10

"40 év munka" - fetrengek a röhögéstől...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.20. 16:17:33

@isti77: bocs, de havi BRUTTÓ 1 misi. És gyanítom nem 10 éve keres ennyit.

@Horizont: látod, te is rosszul csinálsz valamit. Bár ki tudja, lehet, hogy 4 év múlva Rád mosolyog a szerencse, és Te is ekkora kecóban találod magad. Lehet, hogy 40 év munkaviszony után ez valamiféle automatizmus... :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.20. 16:18:58

@Marcellusca: már csak egy íves tábla hiányzik a bejáratról, mi? :))

Horizont 2009.10.20. 16:19:51

Ha már villa! Azt olvastam, hogy Oszkó Péter 8 milliós büntetést kapott az engedély nélküli építkezésért, nem fog fellebbezni, egy összegben (!!) befizeti, és a villaépítéshez 120 (!!) milliós hitelt kapott. Na mondjuk ez az egész kiveri a biztosítékomat, de a legdurvább, hogyan kaphat valaki 36 évesen ennyi hitelt? És egyébként is....
A vagyonnyilatkozat NÁLUK meg egy nagy rakás szar, semmi értelme!

One Bad Habit 2009.10.20. 16:22:00

@DArchAngel: Vajon mit csinált az első 20 éveében, '90 előtt?
Ellenált?

Jobbágy 2009.10.20. 16:22:33

Érdemes a honlapján lévő szerény válaszok között is szemezgetni...

Horizont 2009.10.20. 16:23:33

@Seduxen:
Nem, nem nekem az a bajom, hogy kirepült a 3 gyerek és itt vagyunk kettecskén (+anyukám+ 1 kutya) a nagy házban:DDDD Ezek bezzeg a nagy házba igyekeznek! Hogy mi a francnak???

Villabarat 2009.10.20. 16:24:25

@Seduxen: Nem íves tábla hiányzik a házról, hanem cél. Olyan, amit RPG-vel is be lehet célozni.

Marcellusca 2009.10.20. 16:27:12

@Seduxen: Nem én vizionáltam! :)))
De ezt (is) lehetett érteni Slanger kommentjéből. :)
Csak itt is alacsony a kerítés. :D

És milyen szép is lenne, ha 4 év múlva látnánk (,mert addigra csak összejönne és ott a blogtalálkozó :D), amint Horizont "néni" ücsörög a villája kertjében a kis hintaszékében és körül szaladgálják, kényeztetik az unokák! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.20. 16:27:21

@One Bad Habit: abban biztos lehetsz. Ellenállt, hogy rendszerváltás legyen :)))

@Horizont: Én tudnék nekik "nagy házat". Olyan szép rácsos ablakokkal...

@Villabarat: én olyan feliratra gondoltam, ami a "munka áldásos hatásait" taglalja, ha teccikérteni :)

2009.10.20. 16:28:11

4 évig voltam a szadi tagja - nagyon szégyellem, de már nam tudom visszacsinálni.

Ha bele gondolok, hogy az én munkám is benne vana abban, hogy az ilyen tetük szívják a vérünket, a falba verném a fejem, azóta az én eszem megjött, vannak akik úgy maradtak.

spájdernecc 2009.10.20. 16:29:17

@Frengi:
ha ez 89-93 között volt, az még bocsánatos bűn....
szerintem

Tarackos Sül (törölt) 2009.10.20. 16:30:28

@Seduxen:

" Én tudnék nekik "nagy házat". Olyan szép rácsos ablakokkal..."

Megjárja a szűk gödör is ilyen ínséges időkben.

Marcellusca 2009.10.20. 16:34:02

@Seduxen: Tán csak nem olyan "csillag" alakzatúra gondúttá? :)

snorbi 2009.10.20. 16:36:27

"Negyven év munkaviszonnyal"

Vajon mit dolgozott életében az alatt a 40 év alatt? Aktatologatás, mutyizás, politikusi szarakodás nem ér, csak RENDES MUNKÁT lehet felsorolni!!!!!!!!!!!

Egyébként kíváncsi lennék, hogy csakugyan vett-e fel rá kölcsönt, és ha igen, akkor olyan kamatozással-e, amit a lúzer halandóknak is kínálnak. Ugyanis - bár elsőre soknak tűnhet -, a bruttó 1 milla annyira nem sok, nettóban az kevesebb, mint fél milla. Ennyi pénzből - feltéve, hogy nem vízen és kenyéren él az illető - egy ilyen kaliberű házat nem könnyű felhúzni és berendezni. Még akkor sem, ha a telek már megvolt (ugyanis jobb helyeken a telek ára néha jóval magasabb, mint egy házépítés költségei).

Szal még akár az is lehet, hogy tényleg egész életében erre spórolt. Ha nem lenne ott a neve mellett az SZDSZ címke, még akár el is hinném... :)

drkovax 2009.10.20. 16:38:47

Nem mintha a lényegen változtatna, de a posztban hibás a jövedelem, mert az OGY képviselői tiszteletdíj biztosan nem bruttó 93 eFt (+bizottsági tagság, +költségtérítéssel) ... (ezek amúgy a vagyonnyilatkozatban nem szereplő/szerepeltetendő tételek).

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.20. 16:39:06

@Marcellusca: igen :))

nu dikkmáshalom náczi csőcselék, irány-surány :)

este meg hajrá loki! :))

Horizont 2009.10.20. 16:39:44

@Marcellusca:
Miután még egyik gyermekem se cuppant rá a gyerek projektre, nehezen képzelem el, hogy 4 év múlva körülöttem rohangáljanak az unokák:DDD
Ja és mivel még 9 (!!!) évet kell dolgoznom a hintaszékben ücsörgés se jön össze:DDD

Vágási Matyi 2009.10.20. 16:44:15

Nem is annyira ízléstelen és nagyzoló ez a ház, láttam már ennél sokkal gázabbat is.
A pali viszont röhej, az pedig elkeserítő, hogy senki nem jár utána, nettó max 6k-ból hogy lesz alsó hangon 60-at érő ház. Persze ha jókor jótól megvette a telket, esetleg a szomszédos telkeket is (pajtin keresztül), és később sokkal magasabb áron túladott rajtuk, akkor simán.
A felépítmény pedig vagy valamelyik gyerek, vagy valamelyik cég nevén lesz...

drkovax 2009.10.20. 16:44:32

@Horizont: A "gyerek projektre való rácuppanás" és a nagyi körüli rohangálás közt eltelő idő nem feltétlenül több 2-2,5 évnél. Vagyis bármi lehet ... :-)

tudi 2009.10.20. 16:56:18

Szemét utolsó féreg, és még neki áll feljebb, hogy az újságíró miért kérdez ilyeneket tőle. pedig jogosan kérdez, sőt nekem mint adózó honpolgárnak is jogom van tudni, hogy miből és kié ez a (egyébként én elfogadnám, de inkább az ára kéne) vityilló.
Még egylámpavas bérelve + 1 személynek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.20. 17:06:00

@____hews:

"A telefonbeszélgetés során Lakos elismerte, hogy a telek az övé, és ez szerepel is a vagyonnyilatkozatában, azt azonban tagadta, hogy teljes egészében az övé lenne a felépítmény. Ezzel szemben a földhivatali nyilvántartás szerint 1/1 arányban Lakos Imre a tulajdonosa az ingatlannak."

www.helyitema.hu/2009101924813/Hirek/Kie-a-villa-Lakos-Imre-telken.html

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.10.20. 17:35:52

A képen a 4-es metro egy darabja látható.

Horizont 2009.10.20. 17:36:53

@drkovax:" Vagyis bármi lehet ... :-) " Igen itt nálunk Magyarországon bármi lehet, csak a fiatalok gyerekvállalási kedvének ösztönzése nem:(((
A fiatalok gyerekvállalási kedvét meg inkább nem véleményezném....

Horizont 2009.10.20. 17:37:47

@RAMBO: :DDDDDD Ez a nap kommentje!!

Galocza 2009.10.20. 17:38:01

Molnár, Lakos, Kupper, csoda, hogy meg van még egyáltalán ez a kerület. Itt aztán megtalálta a zsák a foltjait.

nyusziii 2009.10.20. 17:50:54

a geci szájbatekert anyja picsáját az ilyeneknek

ErEr 2009.10.20. 17:53:34

Mennyi is egy ilyen ingatlan? Meg ebbol a fizubol is nagyon sok idonek kellene eltelnie mire osszejon ra!!! Volt ott mas is boven innen onnan...

Qkac · http://urvezeto.blog.hu 2009.10.20. 17:57:51

@Potyoló: A legjobb a blogja: 2008 január 24-én frissült utoljára! De van neki! B+

Beosztott 2009.10.20. 18:45:43

@belzebubó:
azért lehet, mert korábban munkaviszonyként került elszámolásra a szakmunkásképző és az egyetem évei is.
én nem olvastam az önéletrajzát, de biztosan erről lehet szó.

2009.10.20. 18:55:35

Az elektromos garázskapu csapja tarkón.

Izrael Kapitány 2009.10.20. 18:56:26

@RAMBO: Váááá, mekkora duma!!!!!! És tényleg...

Izrael Kapitány 2009.10.20. 18:58:11

Egyébként megint sok a duma. Mikor és kik hajlandóak oda kimenni, és megdobálni azt a szép, friss vakolatot tojással? Na, gyerünk nagypofájú náczik, ki szervezi le?

szabogyula 2009.10.20. 19:15:47

@RAMBO: Ez jóóó! Emiatt lesz pl. az egyik 130 méter mélyen lévő megállóban mozgólépcső helyett hagyományos , viszont a lépcsőlapokat a Lakos & fia Gmbh. szállitja majd , mitadisten pont Ciprusról... Aztakurva..

Csillagszemű Juhász 2009.10.20. 19:22:42

nem tagadja, hogy az övé. azt mondta, ami az övé, az rajta lesz a nyilatkozaton.

Otegi 2009.10.20. 19:28:19

Már tényleg az utolsó rúgja a jelenlegi politikusi garnitúra! Lopnak, csalnak, hazudnak, sikkasztanik, vagyis SPEJZOLNAK! Jön a hét szűk esztendő!
Hol van már a Kuncze- féle LOPSTOP, meg az Üvegzseb- törvény? Ugyan már! Hülye vagy Te, "tisztelt" választópógár?
Politikusok lelövésért is annyit adnak, mint egy rendes emberéért? Csak kérdezem, hátha....

Perfectname 2009.10.20. 20:10:06

Remélem a szép kis kerítését összefirkálja majd vmi liberális grafitis vagy tag-elő. sárga festékszóróval.

drkovax 2009.10.20. 20:40:46

@Horizont:
Minden lehet. Az is. Csak nem föladni ! ...

Marcellusca 2009.10.20. 20:40:50

@RAMBO: Vazze, kellett majd' egy perc, mire leesett! :)

megaLOLmán!!!

szabogyula 2009.10.20. 20:49:21

@RAMBO: Megnéztem az adatlapodat ... Két fröccs között irjál ide gyakrabban ..:)

llll5 (törölt) 2009.10.20. 21:09:34

OFF Molnár Oszkár mellett tüntetett az edelényi Fidesz és a helyi szervezet egyhangulag javasolja Ogy.-i képviselőnek/Index-hír/.Na, ez a ciki, Orbán Viki!:DDD ON

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.20. 21:30:03

@llll5:

Annyi mostanság a tüntetés, mintha tavasz lenne...

llll5 (törölt) 2009.10.20. 21:32:18

@laspalmas: stimt, de azért valjuk be, Orbánnak most főhet a feje...

kulalak 2009.10.20. 22:38:08

@RAMBO: hehehehehehehehe:))) csatlakozom a gratulalo tomeghez. Ez volt a "kave helyett" ellenszere a mai nap.

Tulajdonkeppen miert nem lehet penzmozgast kovetni ma Mo.-n? A TV-ben olyan jol nez ki, mikor valakit szembesitenek, hogy ennyi meg ennyi penz kapott meg ilyenek a koltesi szokasai:)
Vagy a Gizike felrenyomja a szamitogepet es ez is eltunik? (fax es iratmegsemmissito osszekeverese a titkarnoknel megszokott dolog ugye)

netopi 2009.10.21. 01:34:46

Akkor rendezünk egy kis családfakutatást az iwiw-en! Ismerősei:
Lakos Gábor, "Vállalkozó", "A Gengszterek" klub tagja, kisfia?
Lakos Imre (Jr.), "Jövök megyek intézkedek ", nagyfia?
Lakos Krisztina, "Politológus" (LOL), kislánya?

Szóval az almák nem estek messze a fájuktól ...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.21. 07:19:12

zakatol a szivárványszínű pénzszivattyú!!!

f.m.j. 2009.10.21. 07:55:51

Én sajnálom őt valahol, mert azért az hihetetlen, hogy valakinek 56 évesen ennyi az élete, hogy -ahogy ő fogalmazott- "építkezek, élek, eladok, veszek, táplálkozom, alszom"
Istenem, de szánalmas... hasonlít szegény arra a viccbéli kislányra, aki "tetyek.vetyek, mosogatok, eccercsak csöngetnek..."- ezt motyogja magában, debár a rendőrség lenne, és vinné a hűvösre! Én szigorú lennék, cinizmusért 10 évet is kiszabnék :):):)

Rambo-nak igaza van :):):) de akár kanyarodhatna arra is a fúrópajzs, de csak két méterre a föld felett :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.21. 08:02:45

@RAMBO:

Be is tettem egy plusz képet a postba. :))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.21. 08:27:52

@Talon Karrde: na azért ez a komment se' kutya :))) és milyen igaz: az egyik piros pénzszivattyúról pofázik, a másik narancssárgáról, pedig az igazság az, hogy a paletta minden színében pompázik ez a szívóeszköz :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.21. 08:34:15

www.lakos.hu/?page=2&cid=2022

wehehehe, legalább őszinte:

"Kincses szigetté változott a munkaterület". Ebben egyetértünk, te szarrágó, milliárdok lelőhelye sky barátod gödre, ahonnan bőszen szedegetitek is ki a "kincseket". Hogy dőlne rád a kurva házad, te szarzsák!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.21. 08:35:55

Ja, míg el nem felejtem: tegnap valaki feltette a költői(nek szánt) kérdést, hogy a ker.tv.-k közül valamelyik hírnek tartja -e lakos e.t. építkezését. örömmel jelentem, hogy a t(el avi)v2 lehozta.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.21. 09:10:59

@Seduxen:

A honlapjáról én a galériát ajánlom, sírni fogsz a röhögéstől. :)))

Teniszverseny, máltai lovagok, orvosi rendelőben, játszótérátadás, bokréta-ünnep....stb. Tisztára mint valami népi hős.

Ez a kép a bestof: XY-Molnár-Lakos-Veres teniszruciban a Csók Teniszversenyen xD
www.lakos.hu/inc/kep2.php?img=../kepek/1830/1217951508_csoktenisz4.jpg&width=500&height=300

Izrael Kapitány 2009.10.21. 09:29:04

@laspalmas: Sok szar erőlteti ezt a teniszt, mert az ugye úri sport...hiába! Akkor is csak büdös paraszt marad az összes...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.21. 09:47:39

@ostoba 8o: na kussóóóójáááá elfele :))))

nem elég, hogy egy kurva strandlabda vert meg "minket" szombaton, tegnap még a rebellis békazabálók is nyertek az Anfielden. Mivé lesz így a viláááág??? :)))

andreasue (törölt) 2009.10.21. 10:25:44

építkezek, élek, eladok, veszek, táplálkozom, alszom, lopok, csalok, hazudok....

cooper (törölt) 2009.10.21. 10:27:14

ebből építette:

index.hu/belfold/2009/10/21/negyedevel_dragabban_vasarol_az_allam/

megj.: találkoztam egy ügyvéddel(NEM NAGYÁGYÚ, VIGYÁZAT, azzal büszkélkedett, hogy milliókat szakít abból, hogy az adócsalást elsikálja(Az APEH, önkormányzatok szerinte mind 100% korruptak, bárkit le lehet fizetni), no comment

szabogyula 2009.10.21. 12:10:48

@Seduxen: Na kibújt a szőg a zsákból !! Hétvégén Ördögeink átszellemült mosollyal jönnek majd le a 93-dik percben a pályáról , és megbocsájtóan fogadják majd Benitez mester utolsó kézfogását !! Viva MU !! :))

belzebubó 2009.10.21. 12:38:03

@laspalmas: Jesszus! Megnéztem. Ez valószinűleg még a különbséget sem tudja a rendes Máltai Lovagrend és a kamuútlevélkibocsájtós Máltai Lovagrend között és abban a hiszemben feszit,hogy ő a történelmi máltai lovagrend lovagja. Az igaziak kollektiv öngyilkosságot követnének el, ha egy ilyen hitetlen komcsi a soraik közé kerülne.
Első alapvető kitétel,hogy katolikusnak kell lenni. Ha ref. vagy más az mehet Johannitának. De ilyenek akik Veresekkel Csók teniszversenyeznek az igaziak közelébe sem mehetnek. Ő annak a tagja aminek a sóbertnorbi is és szinte az összes biztonságtechnikai cég és NBH vezetője ott virit,de azok a kamu máltaiak. Szerencsétlen, proli balfaszok.

Krikri 2009.10.21. 16:07:20

Megnéztem a honalpját és leesett hogy miért is a 4-es metró egy darabja :-)
(nekem tetszik a ház de ez nem 50 milla volt, max ha a Bamco építette :-) sztem több, piaci áron)

kulalak 2009.10.21. 16:46:53

Hja kerem, Budapest a 'kolteszet' varosa. Akar szlogennek is megtehetnenk!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.10.21. 21:54:19

@RAMBO: Nekem is eltartott egy darabig,de leesett! Király!XDDD

Roxvox 2009.10.22. 16:58:08

Jól van Ramboka ügyes voltál leülhetsz, de holnap küld be apukádat. :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.23. 11:25:23

"A BKV belső dokumentumaiból az is kiderül, hogy a Hagyó-kör mellett az SZDSZ-es Lakos Imre sem igen ad a látszatra. A felesége nevét viselő Molnár Judit Ügyvédi Iroda ugyanis az idei első negyedévben ötmillió forintos díjazásban részesült a BKV-tól - honorálandó a 4-es metróhoz nyújtott szakértői támogatást. Molnár a met ró sze rel vé nyek fogadóállomása, a kelenföldi járműtelep telekrendezése ügyében képviseli a vállalatot - és ez teszi kényessé a helyzetét. Férje ugyanis amellett, hogy a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnökeként kvázi felügyelője a metróprojektnek, egyben a XI. kerület alpolgármestere is; márpedig az érintett kelenföldi telek éppen Újbudához tartozik.
(Bódis András, Heti Válasz)"
www.delilap.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=16035&Itemid=52

Roxvox 2009.10.23. 14:21:16

Ha mindent összeadok van már vagy 120 év munkaviszonyom, de a nyugdíjig is van még vagy ugyanennyi. Nem vagyok Jedi, csak hazudós.

vomit 2009.10.27. 12:56:27

az archivum kedveert: tul nagy a lakos villa
mandiner.hu/cikk/tul_nagy_villa

belzebubó 2010.01.26. 18:55:50

"56 évesen, építkezek, élek, eladok, veszek, táplálkozom, alszom." -remélem ebből a jövőben már csak 3-at tehet meg a cellájában,de azt sem nyugodtan és Gyulussal együtt.
BKV szele elsodorja őket is remélem.

derelyegrádi szellem 2010.01.26. 19:07:29

@belzebubó

Őket a kopaszi-gát (Öböl-project) szele fogja, ha fogja.

belzebubó 2010.01.26. 19:13:21

@derelyegrádi szellem: Igaz, bár már úgy látszik itt mindenki mindenben ami sáros benne van.

"A felesége nevét viselő Molnár Judit Ügyvédi Iroda ugyanis az idei első negyedévben ötmillió forintos díjazásban részesült a BKV-tól - honorálandó a 4-es metróhoz nyújtott szakértői támogatást." Sziebert Gyuri irta-e alá aki most előzetesben csücsül?

süti beállítások módosítása