Skip to content


       Szűrés lista

A MIG-29 flottánk a szabad ég alatt rohad szét

A Spotter blogról vettem át a sztorit.

1993-ban az orosz államadósság fejében 28 darab MIG-29 Fulcrum vadászgépet szerzett be a magyar állam. 1993-ban ez 800 millió dollárba került.

1997-ben már csak 20 aktív gép üzemelt, majd csak 14 gépet tettek NATO-kompatibilissé. 2005-ben már csak 3-4 üzemképes MIG-29 volt, pedig az életkoruk csak 13 év volt ...

2006-ban még repültek:
 

Az első példának a 16-os oldalszámú példányt választottam. Ezen a 2006-ban készült felvételen a gép még ereje teljében látható. Az üzemidő hosszabbításon átesett, NATO szürke festést kapott Fulcrum készültségből szállt fel, a repülésről visszatérve éles R-73-as rakétákkal a szárnyai alatt közelít a bázishoz
Ugyanaz a gép napjainkban. Az egykori büszke vasmadár, mely most már leállítva, mindenféle takaró és védő elem nélkül szó szerint rohad a szabadban, mintegy emlékművet állítva az elmúlt évtizedek magyar valóságának.


Lengyelországban a 48 megvásárolt F-16-os mellett gond nélkül üzemel a MIG-29-es flottájuk is, nincs NATO-kompatibilitási probléma, nincs velük semmi gond. Nekünk nem volt jó a MIG-29, a hülye lengyeleknek meg jó?

"A MiG–21 és MiG–23 típusok 2003-as kivonása után egyedül a 22 db MiG–29-re hagyatkozott a légvédelmük (ebből 9 db együléses és 1 db kétüléses gépet a cseh légierőtől kaptak). A németektől 2004 áprilisára átvett 22 db géppel együtt ez a szám 44 darabra nőtt, amiből 8 db UB. Ezzel Lengyelország a legnagyobb Fulcrum-üzemeltető a NATO-ban." - wiki

És hol vannak a mi MIG-29-es gépeink?

A Gripenek üzembe állításakor, 2008. decemberében Szekeres miniszter azt mondta, hogy a Gripenek mellett "2009 végéig a MiG-29-es vadászgépek is a rendszerben maradnak és három hetenkénti váltásokban látják el a készenléti szolgálatot."

De hol vannak a vadászgépeink?

A kecskeméti reptér "Jurassic Park" nevű részén, kint rohadnak a szabad ég alatt!

Még újságíró igazolvánnyal és a HM-től kapott riportkészítési engedéllyel sem lehet fotózni a bázison belül a "Jurassic Park" gépeit, de nagyokosok jól megszívták, mert a Google Maps kitette a nagy felbontású műholdfotókat:



Szép. Nagyon szép! Az orosz államadósság szépen rohad a hóban-fagyban-esőben.
A 19 darab MIG-29 ...

Címkék: botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr181716543

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mig29 2010.02.01. 10:22:06

 Vastagbőr cikk :  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.01. 15:17:48

@Walter Melone: A konzerválva szó jelentése a magyarban az, hogy a betonon rohadnak... :(

Azok a gépek alkatrészdonorok voltak és most is azok valószínűleg. Soha nem fognak azok már szárnyalni.

A gépek naptári élettartama tudtommal lejárt, tehát ha még elvileg fedett hangárban álltak volna, akkor sem lenne egyszerű feladat feltámasztani őket, mert akkor is nagyjavítani kellene őket.

Walter Melone (törölt) 2010.02.01. 15:23:12

@molnibalage:

Repült órát számolnak, nem naptári napot a nagyjavítás idejének meghatározásához.

Az alumínium nem rohad! ;-)

Honnan veszed az értesüléseidet? Mert elég meleg amit állítasz....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.01. 15:28:24

Szerintem néhány X-wing elég lenne a légvédelemre. Nem kell bele üzemanyag (nem láttam a filmben, hogy tankoltak volna bele), és a pilóták is bírják (őket sem láttam a filmben egyszer sem kimenni wc-re. Lehet, hogy igazi MDF-es belevaló fickó volt Luke Skywalker is :D)

Walter Melone (törölt) 2010.02.01. 15:28:57

van a képen 2 Alba is meg egy 21-es...

Walter Melone (törölt) 2010.02.01. 15:33:30

Rengeteg dolog ki van ám takarva ezen a Google képen.....

kb minden ami érdekes lehet....

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.01. 15:34:52

@Walter Melone: Nem csak a repóra számít. Egyes gépek estén pl. leszállási számot is meghatároznak. A gép nagyjavítás előtti üzemideje vagy X óra vagy Y év, vagy Z leszállás ,stb.. Akármelyiket túlléped, akkor irány az üzem.

Hajtómáveknél a jenkiknél - de valszeg másol is - már nem repóra van meghatározva, hanem "ciklsuok". A digitális technika megkönnyíti a naplózást. A hajómű adott üzeméhez van rendelve egy adott cikulus szorzó. Utánégető kapcsolástól kezdve utáégető üzemidőt is figyelnek. Ezek összesített ciklusideje adja ki, hogy mikor kell nagyjavítani vagy cserélni a hajtóművet. Egyfajta egyenértékű terhelés számítás ez.

Nem kell sok és, hogy kiderítsd azt, amit én leírtam. Air Power blog, HTKA.hu és még számtalan olyan fórum van a neten, ahol olyanok írnak, akik nálam is sokkal többet tudnak. Apám huszonx évig katoni gépeket nagyjavított, most is gépeket javít, csak máshol. A kapcsolatok, attól még megvannak. Az üzemeltetéssel kapcsolatos metodika és meghatározása meg számtalan könyvben, folyóiratban vagy netes anyagban megtalálható.

A Jurassic Park állapota meg kb. egy évtizede ismert tény repülős vagy repülés iránt érdeklőldő berkekben és évről évre csak azt látjuk, hogy egyre szarabb a helyzet. :(

Walter Melone (törölt) 2010.02.01. 15:48:02

@molnibalage:
"évről évre csak azt látjuk, hogy egyre szarabb a helyzet. :"

Mert már régen meg kellett volna szabadulni az egész cucctól.... :-/

Rwindx 2010.02.01. 15:58:29

@Sörömpőőr: A NATO nem Irakról és Afganisztánról szól. Ezen országok esetében önkéntes szerepvállalás volt (persze ott volt a gond hogy Mo kormánya mindig szart bele a kötelező dolgokba ezért az ezzel gyűjtött a fekete pontokat itt lehetett kompenzálni olyan súlyú NATO tagországok felé mint pl USA).

Ha pl megtámadják a szintén NATO tag Olaszországot szó sincs önkéntességről. Megy mindenki megvédeni, Szlovákiától, USÁig velünk együtt. A hadsereg egy része közvetlenül a NATO parancsnokság irányítása alá fog esni.

Ezért ne keverd a szezont a fazonnal.

tudi 2010.02.01. 16:32:17

Sajnos ez ma így van kishazánkban, azok a gépek közül jópár még repülhetne. Szlovákia a saját Mig-jeit felújíttatja, és már csak nagy valószínüséggel az F35 fogja felváltani őket valamikor. De ha jól tudom a csehek szinte aprópénzért adtak volna (vagy lehet, hogy adnak) L159-es gépeket.
Amúgy meg ami régi azt lehet modernizálni, pl:T-72-es, Mi-24/Mi17 ezek modernizállásával sok cég foglalkozik. Ja de azok nem haverok, és akkor mit lehetne mutyizni.

Irish Whiskey 2010.02.01. 17:36:39

@Sörömpőőr: HÜLYE vagy ?!!!!! Mi az, hogy minek harci repülő ? Te pöcs egy háborút az a fél nyeri meg amelyik birtokolja az eget! A légierő a legeslegfontosabb haderőnem!

Az ilyen embereket akik ilyeneket mondanak, hogy "minek hadsereg a nátóó úgy is megvéd minket" ezeknek a kezét széttördelném.

Delano: Te is nagyon okos vagy ha nem kamuznál itt összevissza akkor tudnád, hogy az oroszok semmilyen vadászgépet nem vettek Izraeltől. Max pilóta nélküli felderítő gépeket esetleg, de még az sem valószínű. Oroszország nem szorul rá, hogy máshonnan vegyen fegyvereket megszerkesztik azok maguknak.

Izrael meg nem gyárt repülőket max felújít vagy modernizál. Az új F-22-es Raptorokat az Usa adogatja féláron a zsidrákoknak.

Cutbertus 2010.02.01. 17:49:49

@z666:
köszi ;)
látom.. van aki gondolkodik és nem csak a hülyeségeket írja mint a delano nevű fazon.
most olvastam csak ezt a hsz-od de igen, pontosan erre gondoltam mikor írtam.
csak nem akartam ennyire kifejteni a dolgot az arab technikai állapotokkal kapcsolatban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.01. 18:00:23

@Walter Melone: Miéer nem merül fel az, hogy talán normálisan kellene üzemeltetni őket?

Akkor ennyi erővel dózeroljuk le a fél országot, mert szarul működik. Talán javítani kellene rajta.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.01. 18:08:47

@Irish Whiskey: Abban igazad van, hogy Izrael nem gyárt vadászgépet, de F-22 exportjáról szó nincsen senki számára perpillanat, még degradált verzióban sem.

2010.02.01. 18:43:15

@Irish Whiskey: HÜLYE vagy? Minek ide háború? Egy háborúnak csak vesztesei vannak! Tudod mi volt Luxemburgban a II. világháború? Elindult a német hadsereg, luxemburgi határnál megálltak a sorompónál, kérdezte a vámos, hogy mit akarnak. Jöttünk elfoglalni Luxemburgot, adjátok meg magatokat! - mondták. Egy kis türelmet kérek, így a vámos, ebben az ügyben csak a nagyherceg dönthet. Felhívta a fakabátból a nagyherceget: itt áll a sorompó előtt a fél német hadsereg, és el akarnak foglalni minket, mit tegyünk? - Micsoda? Húzzátok fel a sorompót, és jöjjenek! - válaszolta a nagyherceg az esélytelenek nyugalmával. Nem is dördült egyetlen lövés sem, nem voltak halottak, sebesültek, betört ablakok, legégett házak, semmi! A németek hátrahagytak egy helyőrséget, és mentek tovább Franciaországba. Hát nem praktikus? Mi a faszomnak kellene háborúkba bonyolódni? (Most arról nem beszélve, hogy kinek és minek kellene Magyarország? Nincs itt már semmi, csak adósság. Már a földet sem vetik be.)

Horizont 2010.02.01. 18:45:24

Nem lehetett volna az orosz államadósság fejében csak 27 db. vadászgépet kérni és a plusz egyért cserébe pedig egy sorozat hangárt építtetni velük?

Irish Whiskey 2010.02.01. 19:27:09

@Sörömpőőr: ja, csak tudod a németeknek semmi bajuk nem volt a Luxemburgiakkal. Útban voltak semmi több. A szlovákoknak romulánoknak szerbeknek viszont mi igencsak a bögyében vagyunk. Erről tanúskodik az állandó magyar verés magyar gyalázás e környező 3 országban. Malina hedvig ügye, számtalan eset szerbiában ahol magyart vertek sőt öltek is. Na meg azokról a dolgokról ne is beszéljünk ami ki sem derül. Mert a megvert magyar mehet a szerb rendőrségre panaszt tenni, hogy ezek meg ezek meg vertek.. a szerb rendőr megadja a harmadik vonást. Feltételezem ha nem egy másik dimenzióban élsz akkor ezekről a dolgokról te is hallottál/olvastál.

Az meg a másik, hogy nem mindenki olyan szolga lelkű mint te és nem mindenki olyan, hogy lefekszik az első szóra. NEM háború kell, önvédelem. Rendes hadsereg nélkül nincs önvédelem. Gondolom te ilyen pacifista bájgúnár vagy akire, hogy ha rámegy 1 cigánysuhanc vagy akármilyen tolvaj, te első felszólításra átadod minden értékedet. Mert hogy minek verekedésbe bonyolódni ? Hát ehhez csak gratulálni tudok. Tudod az embernek van méltósága, büszkesége is. Inkább kapjak egy verést mintsem meghunyászkodjak, behódoljak mint egy gyáva szar.

Auris 2010.02.01. 19:51:15

@Sörömpőőr: Hát sajnos ebben szerintem sincs igazad. Van bőven néhány náció közel és távol, akiknek igencsak kéne ez az ország. Sajnos mi vagyunk azok, akikről ez legkevésbé mondható el, és ezért komoly esélyeik is vannak.

Én nem értek a hadi ketyerékhez, de egyet azért mondhatok. A magyar honvédelemnek egyenlőre nem az a gondja, hogy milyen haditechnikai eszközöket tartson rendszerben. Sajnos már ott tartunk, hogy az a kérdés hogy ki? Ma már azok sincsenek akik egy egyszerű géppisztolyt szét tudnának szedni. Lassan a 40-es generáció az, aki katonai ismeretekkel rendelkezik.

Korábban hivatkozás történt az egyik hozzászólásban a Trianoni diktátumba. Való igaz, annyi katonát sem tartunk hadrendben, amennyit ott meghatároztak, pedig az úgy került rögzítésre, hogy ez az ország képtelen legyen megvédeni magát.

Amúgy a fiatalságunkon is meglátszik. Sok ember ott tapasztalna először fegyelmet, önfegyelmet, hazafiságot, bajtársiasságot, jó értelemben vett alázatot és szembesülne azzal, hogy igenis kötelezettségei is vannak, nemcsak jogai.

És mielőtt egyesek kimosnák a számat, nem a régi agyament sorkatonaságra gondolok, a hülye félalkoholista tisztekkel, és a kiképzés utáni felesleges szivatással. Profi, hazafias, képzett, intelligens kiképző állománnyal, a katonai hagyományainkra és hazaszeretetre épülő intenzív katonai kiképzésre, folyamatosan gondozott tartalékos állományra lenne szükség.

Hogy miért nincs? A válasz: SZDSZ. A többit gondoljátok tovább.

Irish Whiskey 2010.02.01. 19:55:15

@Auris: Teljesen egyetértek az írásoddal!

szabogyula 2010.02.01. 20:03:27

Az állambiztonsági iratok 2060 - ig / !!! / titkositva vannak .
nol.hu/belfold/adatbanyaszok_konferenciaja__szalagok_es_rekordok

delano 2010.02.01. 20:33:26

@Cutbertus: Bocsánat, hogy fel mertem emelni a hangom egy teljesen értelmetlen és rendkívül primitív zsidózás ellen. Ennek ellenére ezt a jövőben is meg fogom tenni.

Irish Whiskey 2010.02.01. 20:59:04

@Sörömpőőr: "Ha meg mégis megindulnak a szlovákok vagy a románok, azzal még jól is járunk ehhez a kormányhoz képest."

Valaki lecsaphatná már ezt a döglegyet. Azért az látszik , hogy vendégségben vagy nálunk sörömpőőr.. tökéletes példa vagy arra, hogy hogyan gondolkozik nálunk egy "vendég".

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.01. 21:22:13

@Sörömpőőr: Esetleg a történet folytatását is ismered? A nácik az elfoglalt területeket szépen végigrabolták, módszeresen és vittek kényszermunkára embereket. Tényleg vidám dolog volt.

Atyaisten...

Cutbertus 2010.02.01. 21:29:37

@delano
szerinted miért értelmetlen?
mert az igazat írtam és nem bírjátok elviselni azt?
ezért kell a nyomi hollókosztozásotok és az összes szart hallgatnom a rádióba meg minden egyéb helyen.
húzzátok már el a kipás fejeteket a szar sivatagi lopott országotokba és kussoljatok.
remélem hamarosan ledarálnak benneteket az arabok és én is szívesen segítek nekik benne mert eluntam a pocsék, hazug, mindenhonnan folyó szövegeteket.
most menj és sírj az ócska rabbitoknak meg akinek akarsz.

ez a világ szebb lesz nélkületek! ;)
mert magatok fejére hozzátok a bajt az állandó ugatással, az helyett, hogy csendben meghúznátok magatokat és akkor talán nem kerülnétek összetűzésbe az emberi fajjal!

arlequin 2010.02.01. 21:39:51

@molnibalage:
igazad van. sokkal humánusabb az egész bandát egyszerre koncentrációs táborba zárni á lá Gáza.
jessz!

(igazad van. a náciknál még mozi, meg medence is volt, itt meg gyógyszer se...)

"jó lesz nekünk, jó lesz nekünk,
foszforbombával szeretkezünk"

arlequin 2010.02.01. 21:43:58

@Auris:
"Korábban hivatkozás történt az egyik hozzászólásban a Trianoni diktátumba. Való igaz, annyi katonát sem tartunk hadrendben, amennyit ott meghatároztak, pedig az úgy került rögzítésre, hogy ez az ország képtelen legyen megvédeni magát."

hehe. asszem azt az én billentyűzetemen írta be valaki.
látod, helyette most belülről bomlasztjuk mind a zsidókat, mind a nátót ;-)

ezek a szittyák! hadsereg nélkül is képesek vagyunk megszivatni a nagy birodalmat. lásd gyurcsány és EU.
TAPS!

ez az igazi virtus kérem, na meg a trükkök százai. hüje patás...

<printscreen>

arlequin 2010.02.01. 21:45:37

@Cutbertus: honnan veszed, hogy ez a balage ilyen-olyan? nem köll indulatoskodni ember.

Auris 2010.02.01. 21:54:42

@arlequin: Na ezt mélezd el a Vonának is, mer akkor ő is nagy tévedésben van.
Asszondod Frenki fijú a mi emberünk? Egy igazi Nato partizán?

2010.02.01. 22:06:57

@Irish Whiskey: Szlovákiában meg Romániában ugyanolyan agresszív majmok ugrálnak Magyarország mielőbbi elfoglalásáért, mint amilyen te vagy. Azt azonban vedd észre, hogy ez a nemzettudat-dolog a sengeni határok korában már kurvára lejárt lemez. Az egyik kollégám erdélyből idetelepült igazi román (tud magyarul), a főnököm szlovák rendszámos mercivel hasít (sose lakott ott) a nemzetállam fogalma gyakorlatilag megszűnt az eu-val, így aztán nincs szükség arra sem, hogy egymás ellen fegyverkezzünk. Rohadjanak meg a mig-29-esek, ezer jobb helye van annak a pénznek, amit azokra rá kéne költeni. Pl. megnyithatnák belőle a bezárt vasutakat, vagy ilyesmi.

@molnibalage: A történet folytatása olyan amilyen, nem ez a kérdés, hanem hogy mi a faszt érhettek volna el azzal, ha ellenállnak? Egy nagy semmit. A németek jól halomra lőtték volna őket, oszt úgy mennek tovább. És mi mit érhetnénk el a MIGjeinkkel, ha valaki (ki?) megtámadna minket? A MIG repülési sebessége 2430 km/h, oszt ehhez képest az ország leghosszabb átlója nincs 500km... vicc az egész, minek ez ide?

Auris 2010.02.01. 22:15:09

@Sörömpőőr: Hát azért ezzel a lejárt nemzettudat dologgal ne kapkodjál annyira!
A kívánságod pedig máris teljesült, hiszen ez a poszt arról szól, hogy épp rohadnak a MIG-ek megfele.
Tehet még érted valamit az MSZP-SZDSZ?

arlequin 2010.02.01. 22:19:22

@Auris: wellnesshétvégére hajtok, ne tegyél már keresztbe, légyszi. köszi.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.01. 22:19:54

@Sörömpőőr: A helyedben nem írkálnék le olyan technikai adatokat, aminek semmi köze a reális harcászati paraméterekhez.

A gépek üzemidejüknek kb. 1-2%-át töltik hangsebesség felett. Teljes rakétafegyverzettel közepes magasságban egyetlen vadász sem tud ma többet 1.4-1.5 Mach-nál, mert a 4. generáció tagjait a 0.6-0.8 Mack körüli manőverező légiharchoz optimalizálták. Még ezt az értéket is csak 9-11 km magasan tudják. A gépek harchelyzetben az elmúlt 40 évben 500 és 900 km/h közötti sebességgel repültek és jellemzősen 6000 méter alatt zajlottak az összecsapások.

Legalább az a hülyeséget nem írtad le, hogy az országban nem tud megfordulni. A jelek szerint nálad már ez is haladás. Ha a kb. 20 db együléses MiG-29-et nem hagyták volna szétrohadni és nem vágjuk ki a Szu-22 gépeket, akkor az ex. VSZ "csatlós" országok közül a Magyar Légierő lenne a legkomolyabb. A lopások és lenyúlások tekintetében lengyel hozáállással egyáltaln nem a realitásoktól elszakadt tény lenne 10-12 db Szu-22M3 és 16-18 db MiG-29 üzemeltetése.

Az egész poszodnak semmi értelme.

www.mediafire.com/?zjmuz4zkgtz

Ennek IV. fejezetét javaslom tanulmányozásra, mert kb. te vagy az a kategória, akinek készült. Az alapok is hiányoznak. (Pont tegnap lett "kész". Még újra el kell olvasnom az egészet és javítani az elgépeléseket és magyartalan mondatokat.)

Auris 2010.02.01. 22:31:34

@arlequin: Bocsi-bocsi... Nem tudtam, hogy titok!

arlequin 2010.02.01. 23:20:39

hát erről a blogmotorról jót és semmit...

arlequin 2010.02.01. 23:24:12

@Auris:
rontod a züzletet. mit fogok mondani az asszonynak?!? hogy nincsen sapi?
ne csináld már kérlek.
már kaptam 10 (!) pendrájvot.
ebből 6-ot elpasszoltam a piacon.
vették a nyuggerek mint a cukrot.
felmásoltam rá az őszödi beszédet.
darabját 3000-ért adtam!
volt aki ötezrest adott!!!
hidd el: rögtön pizzát rendeltem ebédre, persze vörös feltéttel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.02. 01:11:21

Pedig annyira kurva sokba nem kerülhet a konzerválás. Főleg, hogy ha már üzemeltetni nem tudjuk őket, akkor simán el lehetne pl. adni.

A másik, hogy eladni, ezek az A széria elejéről való gépek, bár asszem a lengyeleknek is ilyenek vannak, ők megoldották a korszerűsítést, de jobban jártunk volna 9.14-es vagy újabb gyártmányokkal, kicsit kevesebb darabbal.

Irish Whiskey 2010.02.02. 06:05:05

@Sörömpőőr: "Azt azonban vedd észre, hogy ez a nemzettudat-dolog a s(ch)engeni határok korában már kurvára lejárt lemez."

Te nem vagy normális ... te egy vérszemet kapott szdsz-es lehetsz. Egy hardcore szdsz-es. Ugyanazt csinálod mint ők de te pofátlanul bemered ordítani a közösbe azt, hogy a nemzettudat már idejét múlt.

Amúgy golyófogónak tökéletes lennél egy esetleges háborúban.

Mondjuk te még hasznos is lehetsz. Tudsz románul, szlovákul ? Menjél akkor pozsonyba és ott bomlasszál, hogy a nemzet tudat idejét múlt.

Irish Whiskey 2010.02.02. 06:08:34

@Irish Whiskey: "Mondjuk te még hasznos is lehetsz. Tudsz románul, szlovákul ? Menjél akkor pozsonyba és ott bomlasszál, hogy a nemzet tudat idejét múlt.--->

ott aztán nem sokáig rontanád a morált... jönnének a slotakutyák aztán piff puff. :) Ott egy Sör ott megy egy pőőr

fokabacsi 2010.02.02. 07:39:56

@Auris: Egy olyan országban, ahol hadügyminiszter lehet egy olyan személy, aki kaszárnyát életében nem látott??! A MIG-ek simán használhatók lennének, csak akkor nem lehetne beszerzési pénzeket lenyúlni. Hozzá nem értés, gondatlanság , felelőtlenség , nemtörődömség. Ez a redves banda amihez nyúlt , minden szarrá változott .

fokabacsi 2010.02.02. 07:49:53

@Sörömpőőr:"" Húzzátok fel a sorompót, és jöjjenek! - válaszolta a nagyherceg az esélytelenek nyugalmával. Nem is dördült egyetlen lövés sem, nem voltak halottak, sebesültek, betört ablakok, legégett házak, semmi! A németek hátrahagytak egy helyőrséget, és mentek tovább Franciaországba. Hát nem praktikus? Mi a faszomnak kellene háborúkba bonyolódni? (Most arról nem beszélve, hogy kinek és minek kellene Magyarország? Nincs itt már semmi, csak adósság. Már a földet sem vetik be.)""Ezt a szöveget mondd -írd le Izraelben az izraelieknek ,mit gondolsz mennyi idő kellene, hogy agyoncsapjanak ?? Mi miért vagyunk alábbvaló náluk?? Csak annyit és úgy mint a zsidók ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.02. 08:18:44

@Sörömpőőr: dehiszen rákosi is fejlesztgette a hadsereget, nem értem miért ítéled el így a fejlesztést

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 08:19:43

@ColT: Az eladás mint opció olyan 12-14 éve még esetleg reális lett volna. Ma nem. Gyakorlatilag roncs gépekről van szó.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.02. 08:19:59

@Irish Whiskey: egy rákosiimádó nem lehet pacifista bájgúnár

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 08:23:05

@fokabacsi: A MiG-29 cseréje a 2000-es év első évtizedének közepén mindenképpen időszerű lett volna, csak éppen nagyon eltolták a beszerzést és a kitűzött célokat is. A megvásárlással odafentről a support véget is ért. Nem tudatosult - bár szerintem inkább szarnak rá - hogy a technikát üzemeltetni is kell.

Magyarországon honvédelmi miniszter és nem hadügyminiszter van. Attól, hogy valaki nem volt katona még lehetne jó szakpolitikus. A kettő között nincs összefüggés. Persze, ha jól csinálná, akkor nem ezen kellene csámcsogni...

Walter Melone (törölt) 2010.02.02. 08:34:31

@molnibalage:

Mert túl drága és felesleges ilyen képességű gépeket üzemben tartani.

Bőven megfelelne az ország sajátosságainak hangsebesség alatti modern fegyverzettel, elektronikával rendelkező típus is. A manőverező légiharc már úgyis kiment a divatból....

Ezeket a gépeket sokkal olcsóbban fenn lehetne tartani, és a hajózó állomány is repülne legalább, nem csak a földön bámulná a kifutót...

Walter Melone (törölt) 2010.02.02. 08:41:28

@molnibalage:

Jó, hogy említed, már régóta meg akarom kérdezni valakitől akinek vannak pontos infói:

Mi lett a szu-22-kel?
Amikor a 21eseket leszerelték nagy csend volt a su-k körül.
Azóta sem hallottam semmi biztosat. Mondjuk nagyon nem is kutattam....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.02. 08:46:35

ezt meg kéne nézni, aki még nem látta

erősen kapcsolódik

www.youtube.com/watch?v=uCt0hcaBtOM

2010.02.02. 08:51:05

@tesz-vesz: És szerinted most ugyanaz Mo. világpolitikai helyzete, mint a kora-ötvenes években?

@fokabacsi: úgy akarsz viselkedni, mint a zsidók? szerinted az helyes, amit izrael csinál? le akarod zülleszteni a mi országunkat is az ő szintjükre???

@molnibalage: és akkor mi lenne, ha mienk lenne a legerősebb légierő? Nem támadnának meg a románok és a szlovákok? De hát így sem támadnak meg! Igazi felesleges pénzkidobás lenne minden erre költött garas! Adják el a picsába a gépeket, mint ahogy eladták a tankokat meg a flotillát is, és a kutya sem fog csaholni utánuk.

@Auris: igen! Adják el, és a bevételt költsék el valami értelmes, közhasznú célra! Ha éppen semmi ilyesmi nem jut az eszükbe, akkor fizessenek belőle vissza pár államkölcsönt! Még annak is több értelme lenne, minthogy ott rohadjanak szét működésképtelen állapotban, ahol most vannak, amíg teljesen el nem veszítik az értéküket.

delano 2010.02.02. 08:56:23

@Cutbertus: Gratulálok ehhez a böfögéshez. Talán a kurucinfón kéne ezt nyomni, és nem itt.

Nyilván kurva vicces szerinted hollókosztnak hívni azt az eseményt, ahol a családom nagyrészét megölték, és amire a nagymamám alkarjára tetovált szám minden alkalommal emlékeztet mikor találkozok vele. Ennek ellenére senkitől soha nem várom, hogy megemlékezzen erről, de a gúnyolódást sem tűröm el. (Legalábbis élőben, itt a neten persze mindenkinek névtelenül nagyon bátor.) A kipás fejemet meg nem húzom el, mert ez a hazám, ugyhogy ha nem akarsz velem egy országban élni, akkor neked kell távozni. Nem lesz nehéz célországot találni, például Irán és Szíria is biztos boldogan befogad, ott bátran és hangosan zsidózhatsz egész nap. A barátnőd meg majd megszokja, hogy csak a szeme látszik ki a fekete ruciból.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 09:02:31

@Walter Melone: Drága és felesleges? Ez minden fegyverre igaz, amíg használni kellene és nincs..

Hangsebesség alatti géppel hogyan fogsz el egy behatoló célt? Még egy fegyvertelen kereskedelmi utasszállítót sem tudsz ilyen géppel megfogni nemhogy egy támadó gépet...

A manőverező légiharcnak mi köze a szubszonikussághoz? A BVR-nak is alapfeltétele, hogy kedvező pozíciót vegyél fel. Ha nincs se sebesség, se gyorsulás, akkor ez a képesség nincs meg. A védekező manőverekhez is tolóerő kell.

A manőverező légiharc a magyar viszonyok között előfordulhat, mert AWACS nem áll rendelkezésre - azért idő kell, míg ide vezényelnek egyet - és a radar lefedettség miatt a gépek légi helyzetképe bizony nem teljes. A földi rendszer sem lett a Griffhez megéve, az adatkapcsolat nem 100%-osan kihasználható. Manőverező légiharc bizony befigyelhet.

Még az 1999-es AF alatt - full AWACS supporttal is 5 mérföld - távolságba jutott egy MiG-29 egy jenki géphez mikor az AMRAAM-ot bekapta. A pilóta a fedélzeti rendszert már dogfight módba rakta és készült ahhoz, amit nagyon nem akar senki élesben. Dogfightra egy 29-sel. Akkor még nem volt AIM-9X...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 09:07:33

@Walter Melone: Nagyjavítás után minimális repülés után kivonták őket 1997-ben. Okos... Ha már annyira nem kellett volna el lehetett volna adni. Gyakorlatilag új gépeket kidobtunk. Ezért minimum tarkónlövés járna szerintem.

A MiG-21bisz 2000-ben búcsúzott. Érdeessége a kinvonásnak, hogy asszem 14 db (?) gép röpképes volt a 16 (db (?) darabos állományból. A MiG-21 üzemeltetése biztosított volt és repidő is volt még a gépekben. Érdemes lett volna eltöprengeni azon, hogy azokat a gépeket kellett volna modernizálni indiai vagy román módra, esetleg vegyítve a kettőt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 09:09:18

@Sörömpőőr: Látom a felfogásod továbbra sem javult. Ha meg szükség lenne ezekre, akkor nem tudod a zsebedből előkapni őket.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.02. 09:25:08

Ha jól tudom, Izrael készített vadászgépeket, KFIR néven, gyakorlatilag átalakított Mirage-ok voltak, amiknek a tervrajzait kilopták Franciaországból, majd a helyi viszonyokhoz fejlesztették.
Románia Izraelben újította fel MIG 21-es repülőgép-parkját (ha jól tudom). A sárkány és a hajtómű maradt, az elektronikát, a tűzvezető-rendszert és a fegyverzetet újították fel. A gép sárkánya és hajtóműve még mindig jó, bár nem éri el a 4. és 5. generációs gépek színvonalát.
Mellesleg, mire igazán szolgálatba állnak nálunk a grippenek, már elavultak lesznek. Tudom, hogy most is repkednek, de a svédek mondják meg, hogy merre, és mennyit. (Ismét hozzá teszem, hogy ha jól tudom..., nem vagyok szakember.)Az oroszok most mutatták be az új 5. generációs repülőgépüket.
repulo.indavideo.hu/video/Sukhoi_PAK-FA_T-50/
A MIG-29-esek rendkívül jó sárkánnyal és hajtóművel rendelkező gépek voltak, csak sajnos a hadsereg is olyan, amilyen az ország. Hozzá nem értő töketlen idióta a hadügyminiszterünk. Ezeket a gépeket felújítva nagyon jól hasznát vennénk az ország légierejében. Csak sajnos az a kevés pénz is, amit a hadsereg kap, szétfolyik mindenfelé. A hadseregünk vízfejű, szinte több tábornokunk van, mint harcoló személyzet, civil biztonsági cégek védik a hadsereg objektumait, és még lehetne sorolni a visszásságokat.
Röviden ennyi. Mint mondtam, a magánvéleményemet írtam le.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 09:33:14

@Ásómaci: A Gripenek már szolgálatba vannak állítva, csak a hadrafoghatóság siralmas.
Ma Gripen-t nem lehetne normálisan leírni? Olyan nehéz egy p-vel írni és nagy betővel? Az a gép neve ugyanis...

A Griffeken most volt egy szofver update. A gép elektronikailag a csúcskategóriát képviseli, szó sincs elavulásról. Az 5. generációs gépek megjelenése ellenére a 4++ genercáióra még évtizedes vagy több évtizedes szolgáltat vár még a világ élvonalába tartozó légierőkben is.

A MiG-29 gép '80-as évek verziója már kuifutó típus. Olyan sokba kerülne felhozni komolyabb szintre, hogy új gép vétele jobb választás volt. Az orosz gépek BVR képessége az R-77 miatt nagyon komolyan elmarad az AMRAAM shooter gépek képességeitől. A Griffjeink elvileg képesek lehetnek akár az Meteor alkalmazására is, ha elkészül egyszer az a cucc.

Magyar légierőnek kéthajtóműves típus drága, nem valós alternatíva.

2010.02.02. 09:51:20

@molnibalage: Nem tudom elképzelni azt a szituációt, amikor erre szükség lehet. És nekem tényleg matt mindegy, hogy gyurcsánynak facsarja-e ki belőlem az utolsó petákokat adóba, vagy slota vagy illiescu. Ez csak nekik fontos, intézzék el egy iszapbirkózással, nekem itt ne csináljanak háborút, mert abból nekem csak felesleges bosszúságom és károm származhat.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 09:56:02

@Sörömpőőr: Az lehet, hogy te nem tudsz és örvendetes tény, hogy most jelenleg nehéz tényleg komoly fenyegetést találni. Viszont nem ebből kellene kiindulni.

986-ban senki - na jó, 99,9% - nem tudta elképzelni az alábbiakat.

- A SZU szétesik 5 év múlva és gyakorltilag, ha az atom ütőerejét nem számítjuk kb. annyira jelentős ország lesz, mint Hollandia...
- Irak lerohanja Kuvatiot
- Polgárháború kezdőik Jugoszláviában

Most akkor képzeld el azt, hogy nincs semmi fegyveres erőnk, ahogy te vízonálod és a szerbek akkor úgy döntenek, hogy akkor ha már mással is lövöldöznek, akkor velünk miért ne... Éppen kell valami védelem. Honnan kapod elő? A seggedből?

Olyan szintű haderőt kell fenntartani, amivel az ilyen kalandor húzások simán elrettenthetőek, mert aránytalanul nagy veszteséggel járna. Egy tisztességesen üzemelő Girpen flotta - 14 helyett inkább 20 gép - és némi nehézfegyverzhet és tisztességes mobil légvédelem ezt jelentené.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.02. 10:00:45

@molnibalage: Bocs, akkor Gripen, így, nagybetővel (sic!)

zsurkenyer 2010.02.02. 10:40:27

@Flak:
A BTR-el kapcsolatban enyhén csúsztatás az "Ilyen járműben halt meg Afganisztánban az első magyar katona is."

Nagy Richárd valóban egy BTR ben utazott (konvojkísérés) de kinn ült a tetején,mert figyelő volt!

És különben is,Irakban,nem Afganisztánban.

2010.02.02. 10:58:31

@molnibalage: de már nem írunk 986-ot! Itt vagyunk az unió közepén, szoros gazdasági, politikai és katonai szövetségben az osztrákokkal, a szlovákokkal, a románokkal, bolgárokkal, törökökkel. Az, hogy szabó albi helyi megfelelői miket nyilatkoznak ezekben az országokban, mellékes. Itt maximum a FÁK jelentene fenyegetést nekünk, de ha az oroszok megindulnak, azt mi úgysem fogjuk megállítani, legjobb, ha szépen továbbengedjük őket, mint anno Luxemburg a németeket. A szerbeknek kivan a seggük a gatyából a legutóbbi "béketeremtés" óta, nem fognak ők kézifegyverekkel nekimenni az egész Eu-nak, abban biztos lehetsz.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 11:04:38

@Sörömpőőr: Az osztrákokkal nehezen, mert ők semleges állam. Talán minimálisan utánanézhetnél a dolgoknak mielőtt leírod őket...

A NATO meg nem szeretetotthon. Pont. Arányos védelmet vár el. Ezt mi perpillanat nem teljesítjük és ez egyre kínosabb.

Az EU-t a NATO-val meg nem kellene összemosni. Szezon és fazon esete.

greybull 2010.02.02. 11:48:13

@molnibalage: a Sheffield rombolón, ha jól emlékszem, volt még néhány (száz) tengerészgyalogos is, de lehet hogy tévedek, szerintem 300 tengerész értelmetlen halála is pont 300 fővel több a még megengedhetőnél és elviselhetőnél, mindez tetű szar linkség miatt, amit a franciák követtek el. Őszintén mondom, hogy ezt a szemét francia bandát szívből gyűlölöm, dolgoztam francia érdekeltségű cégnél, ismerem a mentalitásukat jól, és csak undor, utálat, minőségi esetben: gyűlölet, amit irántuk lehet/érdemes érezni. A dél-kelet Alföld elárasztásához ne egy homokozót végy példának, hanem Hollandiát, amúgy a hidak felrobbantása is igen célszerű (lásd: A híd túl messze volt c.örökbecsű filmet, a másik csúcs a Halál ötven órája c. film - na kb.annyit érnek a tankok - tudniillik tankcsatában az győz, akinek marad még hadrafogható páncélosa az ütközet után, mert a lényeg, hogy ma már minden harckocsi kilőhető, ki is lövik, tehát ha 500-500 tankkal indul az ütközet, oszt a kékeknek marad a végén 15, a pirosnak meg kilőve 500, akkor nyer a kék sarok). Baszakodunk itt Gripenekkel, de azt nem kérdezte még meg senki, hogy netán Svédország NATO-tag-e-é-e? Oszt az honnan van biztosítva, hogy egy NATO konfliktus esetén is szállít majd alkatrészt nekünk? Vagy bízzunk benne, hogy olyan semlegesek lesznek, mint a II.vh.alatt, amikor vígan bótoltak Adolffal szénben, meg acélban? Abban egyetértek azzal, aki azt írta, hogy minimum 3, de inkább 4 környező ország és nép úgy utál bennünket, mint a szart kb. annyira, mint a zsidókat az arabok, csak az a pech, hogy mi nem vagyunk az USA szíve csücske, hogy évi 10 milliárd dollárt adjanak ajándékba katonai fejlesztésekre nekünk. Esetleg halkan felvetem, habár tudom. hogy hörögve lesz a torkomnak rontva: nem lenne érdemes megpróbálni a semlegességet? Lenne itt ebben a kurva közép ajrópában egy cordon sanitaire svájccal, ausztriával, magyarországgal egy vonalban, hátha még erdély is kimondaná a függetlenségét, és semlegességét...

2010.02.02. 13:44:09

@molnibalage: Én ebből a nátóból csak annyit látok, hogy jól belekeveredtünk miatta a jugoszláv, afganisztáni és iraki háborukba, amihez kurvára semmi közünk nem lenne, és ami kurva sok pénzbe került nekünk, adófizetőknek, a hasznát meg mások élvezik. Ha a nátó csak erre jó, ideje kilépni belőle.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 13:47:19

@greybull:

5 másodperc Google.

www.historylearningsite.co.uk/hms_sheffield.htm

20 áldozat volt.
-----
Hollandiát könnyű elárasztani, mert a tengerszint alatt van a nagy része. Úgy könnyű... Itthon hogyan csinálod. Ne semmitmondó hasonlatokat írjál. Mutasd meg, hogy honnan vennéd a vizet és a terep adottságait is nézzed már meg, legalább azt, hogy merre lejt az a nyomorult Alföld...
----
A Halál Ötven órája lehet, hogy x év jó film volt, ma egy nosztalgikus valami, egyenesen ZS kategória.
----
>mert a lényeg, hogy ma már minden harckocsi kilőhető<

Nem mondod? Kilőhető egy harckocsi? Úristen! Miket meg nem tud itten az ember. :)
Nincs se elsüllyesztetetlen hajó, lelőlehetlen repcsi és kilőhetetlen hk. sem.
-----
Miért ne szállítanának a svédek? Mellesleg pótalkatrész minidg kell, hogy legyen raktáron valamennyi. Tudod, az olyan komoly légierőkben, ahol nem a BKV-s felfogás van, hogy akkor rendelünk, ha már kell. Az már késő...

A svédek meg nem ingyen adták az acélt. A svéd sem ingyen ad pótalkatrészt, ha a lízingnek vége van.
----

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.02. 13:48:50

@Sörömpőőr: Mibe keveredtük? Juogszláv háborúba? Kérlek mutass egyetlen katonát, akit harcolni küldtek a Balkánra 1999 márciusa után vagy előtte.

Afganisztán NATO akció ENSZ felhatalmazással. Irakban önként mentünk segget nyalni.

Másegyéb?

Cutbertus 2010.02.02. 14:41:22

@delano:
Nyilván kurva vicces szerinted hollókosztnak hívni azt az eseményt, ahol a családom nagyrészét megölték, és amire a nagymamám alkarjára tetovált szám minden alkalommal emlékeztet mikor találkozok vele
milyen kár, hogy megmaradt és ilyen kis semmirekellőt ellett a világra mint az apád.. és az meg folytatta a reprodukciót veled.
nem undorodtam én tőletek hosszú ideig, de tettetek róla, hogy most már azt tegyem.
és hidd el.. nyugodtan elmehetsz a hasonló alakok közé, befoghatod a hazug szádat.. akkor talán majd elfelejtik nektek a sok ocsmány böfögést és okádékot amit az emberi fajra zúdítottatok.
az talán esélyt biztosít a túlélésetekre mert ha most kézzelfogható közelben lennél.. már nem kellene több hanuka neked. mint a patkány (hiszen azok is vagytok) visítanál a szaros életedért.
szerinted mi váltotta ki belőlem az imádatotokat?
gondolkodj ha van mivel .
na, de végül is csak ennyit, ha zsidó vagy és zsidóként élsz, gondolkodsz.. akkor eredj izraelbe.
ez itt Magyarország és a Magyarok hazája!
nem kelletek nekünk és nem kelletek a világnak. szeressétek egymást (a 3 éves kislánytó a saját gyerekeiteken át) amint a retkes tekercsetek írja. tudod.. a 3éves lánynak még összenő a szűzhártyája!
mocskos fajta :@ vagytok akik a saját kölykeiteket is meg..
az állat se viselkedik így, de ti képesek vagytok rá. gratulálok a fajtádnak!
ja, a mazsihisz honlapján van egy rabbi aki a kérdéseitekre válaszol. onnan tudom ezt mert olvastam a válaszát valamelyik gumiszökevény hittársad kérdésére!
én nem vagyok keresztény és nem hiszek semmiben, de ti patkányok vagytok mind.

2010.02.02. 15:04:27

@molnibalage: Voltak, ne félj, találkoztam egy párral a Toifor Kft-nél. Osztán itt voltak nálunk a bombázók, Barcsot még vissza is bombázták a jugók, nem sokon múlott, hogy nem lett komolyabb baj. Afganisztánhoz meg Irakhoz meg aztán tényleg mi a fasz közünk volt? Nehogy már az amerikai hadseregnek pont a mi támogatásunk hiányzott volna ahhoz, hogy leigázzanak néhány csóró sivatagi kecskepásztort... én szégyellem, hogy ebben részt vett a hazám. Követelem, hogy a Honvédség esküdjön fel az alkotmányra, hogy a magyar honvédeket ne vigyék el külföldre, és a külföldieket vigyék el innen!

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 15:17:37

@Cutbertus:

"Nyilván kurva vicces szerinted hollókosztnak hívni azt az eseményt, ahol a családom nagyrészét megölték, és amire a nagymamám alkarjára tetovált szám minden alkalommal emlékeztet mikor találkozok vele"

Pont annyira vicces, mint a Terror Házát Terror Plázának hívni, ahol viszont az én rokonaimat verték félholtra, meg nyomorékra, és egyketten egyáltalán elő sem kerültek onnan soha. Na erről mondta Kovács Laci bácsi elvtárs 2002-ben, inkább legyen az a megbékélés háza. Aha, majd ha pl a auschwizti haláltábor az lesz, majd utána, ahogy a meggyilkolt zsidók hozzátartózi megbékélve összeölelkeznek a Totenkopf SS-es őrökkel, meg az NSDAP vezetőivel, majd akkor Laci bácsi. Javasolnám Laci bának hogy menjen el egy auschwitz-i megemlékezésre és süsse el azt megbékélés emlékmúzaeuma dumát ott is. Ha élve eljön onnan, akkor szerencséje volt.

Pont olyan nekem hallgatni a kommunista állatok rémtetteinek relativizálását, mint azt teszi itt Mo-n egy-két történész, meg politkus, meg a majd újra megnyitjuk Recsket (Vastagh elvtárs MSZP 1990, lakossági fórum) dumákat, mint neked ezt.

Nem volt könnyű, de kitartó kemény munkával sikerült 20 év alatt ezeknek kiprovokálni az emberekből, ha te köpsz az én síromra, én is köpök a tiedre reakciót. Belőlem még nem, de ezt kizárólag neveltetésemnek, és olvasmányaimnak köszönhetem, de ezt nem várhatod mindenkitől./Egyébként azok köpnek mindkettőnkére, lásd Zusli elvtársat, aki soha többet nácizmust pólóban viccelődik a szerencsétlen áldozatokon./

Sajnos. Fel kellett volna lépni a "terrorplázásás", meg a hasonlók ellen is, és akkor joggal róhatsz meg bárkit. Így - sajnos - nem. A sajnost legőszintébben írtam oda. Minden áldozatot megillet a részvét, a kegyelet, és a tisztelet. De: MINDET!

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 15:21:44

@derelyegrádi szellem:

az írás delenonak is szól. mindkettőtöknek.

Irish Whiskey 2010.02.02. 15:55:43

@molnibalage: hagyjad... sörömpőőr a vastagbőr bohóca. Bolond szegény, nincsen a szellemi képességeinek teljes birtokában.

greybull 2010.02.02. 16:14:00

viszonylag hamar sikerült néhány tönkrevágott MIG 29-estől eljutni ajsvicig - olyan ez a magyar toposzvilág, mint Móricka lelkivilága, akinek mindenről AZ... jut az eszébe - itt meg előbb-utóbb a zsidózás. Fasza. Helyben vagyunk. Közben meg mi magyarok vagyunk pont olyan helyzetben, mint Izrael a szomszédaival - csak még nem tört ki a háború. Na csá - én, mondom: ÉN - elmegyek a picsába! Ki jön velem?

Irish Whiskey 2010.02.02. 16:28:08

@greybull: "Közben meg mi magyarok vagyunk pont olyan helyzetben, mint Izrael a szomszédaival"

hát nagyon nem... Izrael egy féreg állam telis teli féreg emberekkel(izraeli politikusok, nem minden zsidó féreg). Ők elfoglalták azt a területet ahol most élnek. Kiszorítva, lemészárolva az őshonos lakosságot. Izrael szomszédai -jogosan- vannak felháborodva jogosan teszik azt amit tesznek.

Magyarországot ezzel szemben éppen, hogy a környező országok a szomszédok szipolyozták ki. Szóval -mi vagyunk jogosan felháborodva- trianon után úgy mint ahogy a palesztinok is jogosan vannak felháborodva miután a kiválasztottak csak úgy kiválasztották maguknak a szentföldet.

Szóval a lényeg, hogy Magyarország helyzetét nem lehet Izraeléhez hasonlítani mert az egyik fehér a másik meg fekete. Izrael azért nyeli a szart mert megérdemli, Magyarország meg azért nyeli a szart mert megengedi, hogy szarral etessék.

greybull 2010.02.02. 16:45:13

@Irish Whiskey: az a szép a társadalomtudományokban (történelem, politika stb.) hogy elvileg többféle igazság is el lehet egymással. Teljesen igazad van, hogy az előzmények tekintetében jelentős különbségek vannak (habár a Szvatopluk-sztori a fehérlóval földfoglalásilag kicsit necces...) a magyar és a zsidó helyzet között, de eredményét tekintve: adott egy állam, amit a szomszédai nagy egyetértésben basztatnak - a különbség minimális. A románok azt mondják, hogy a betelepített román jobbágyok zsírján híztak a magyar urak. Hazugság? Félek: nem. A szlovákok: dettó. A szerbek: no ott azért oda lehetne dörgölni egy-két szerb despotának az árulását, akkor, amikor őket is védeni próbáltuk az iszlám hódítástól. Az a baj barátom, hogy országonként persze vannak eltérések, csak éppen az összes szomszédunk egyetért abban, hogy minimum nem kedvel (ez a szlovénekre és a horvátokra igaz, mert ők valóban igen mérsékeltek velünk, persze ők sem a barátaink, sajna, az osztrákok - ők még csak-csak, habár a schengeni határ megnyitás után egyes út elzárások nem voltak valami gusztusosak a részükről), node a többi, az meg inkább nem kedvelés helyett utál, vagy inkább gyűlöl minket! szóval feketén-fehére, hogy Téged idézzelek, bizony én - most - nem látok különbséget Mo. és Izrael között politikai, katonapolitikai szempontból. Körkörös védelem, mondta volt Fürlala, s hogy röhögtek rajta akkor, pedig la' milyen igaza is volt!!! Tanulni (nem háromszor, csak egyszer) mindenkitől lehet és kell, és amikor valaki szidja a zsidókat, mindig boldogult nagbátyám szavai jutnak eszembe, mikor ifjú koromban én is lelkesen zsidóztam, hogy aszongya: Ne szidd a zsidókat - légy különb náluk!
Amúgy ez a nép már saccperkábé 60 éve hadakozik, szóval kurva kemény katonanép lett belőlük, én nem becsmérelném az izraeli zsidókat - inkább tanulnunk kéne tőlük.

Cutbertus 2010.02.02. 17:34:33

@derelyegrádi szellem:
ezzel kicsit félreérthető voltam mert elfelejtettem "-be tenni
"Nyilván kurva vicces szerinted hollókosztnak hívni azt az eseményt, ahol a családom nagyrészét megölték, és amire a nagymamám alkarjára tetovált szám minden alkalommal emlékeztet mikor találkozok vele"
ez a kipás hozzászólásából származik.
mondjuk érdekes lehet egy 87éves nagymama aki még tetoválva van (alighanem ez csak egy szokásos zsidó szólás-mondás) most elgondolom ahogy megérkezik a vonat (nyilván már nem gyerek mert akkor irány a "gázkamra".. tehát 18év körüli volt akkor.. aztán túléli a nagy mészárlást a nyomort és pont egy ilyen makinak a nagyanyja aki ide írogatott.
és mielőtt sajátságos szokásukhoz híven majd rám tolja, hogy "mert én basztattam" érdemes a legelső nekem címzett hsz-át olvasni. "okos gyerek lehetsz.."
na wazze! akkor ő meg zsidó! és ezzel én nem tévedtem mert lassan-lassan kibökte magától és mindjárt a koncentrációs-haláltáborokra hivatkozott. ocsmány szokás (persze nem csak ez az egy van nekik) ez a "bántották a nagyit :( jaj.. Iehova most mééé teszik ezt velem mee én zsidó vagyok?!)

a 60éve hadakozó seregük pedig most már belülről bomlik és a saját épeszű civiljeik is megtagadják a szolgálatot benne. még az utcán is tüntettek.. igaz, nem sokáig mert hamar bezárták mindet.

ha pedig azt akarják, hogy ne szidják őket, akkor illő lenne némi önmegtartóztatást mutatniuk és nem az előtérbe tolakodni mindig a hollókoszttal, illetve törvényeket és retorziót követelni más államoktól meg nem történt/felfújt dolgok után.

derelyegrádi szellem 2010.02.02. 17:46:54

@Cutbertus:

nem tudok csatlakozni ezen vélekedésed mellé. Nekem minden áldozat áldozat, és nem gondolnám, hogy csupán azért, mert egyes zsidó vezetők, szervezetek ebből egy üzletet/ipart csináltak, ez kihatna a valódi áldozatokra, mégpedig oly módon, hogy ne illetné meg őket az együttérzés, a kegyelet, és tragédiájukat hollókosztnak lehetne nevezni. Ezt egyáltalán nem gondolnám, sőt. Mint ahogy azt sem szeretem, ha terrorplázának. Ha azt akarod, hogy te fájdalmadat, tragédiádat mások méltányolják, akkor neked is méltányolni kell másokét.

Cutbertus 2010.02.02. 18:50:51

@derelyegrádi szellem:
hmm.. nem érzékelem, hogy a Magyar jogsértettségét, fájdalmát valahol is méltányolták/méltányolják.
emiatt én is csak a régi mondás szerint teszem mások irányában a méltánylást:
"amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten"
az egyéni sorsom méltánylását viszont nem várom és nem is kérem senkitől.
továbbá.. ha bármikor sérelem ért/ér nem hánytorgatom föl azt, hogy szüleim elhaltak 17éves koromban és ezért kérem vegyék figyelembe illetve ezért kárpótoljanak egy egész nemzetet. ha meg valaki (mondjuk ez tény és papírral bizonyított) kétségbe vonná a dolgot akkor nem ragaszkodnék ahhoz, hogy azt az embert jogilag vonják felelősségre és ezt az egész világon tegyék meg. a személyes tragédiák a személyekre tartoznak a háború meg háború és népeknek (MINDEN RÉSZTVEVŐ NÉPNEK) okozott veszteséget. nem összemosható a két dolog.
a cionizmus pedig szinte egyenértékű fasizmussal (CSAK MILY ÉRDEKES, HOGY EZ MÉG A BÉKÉBEN IS MŰKÖDIK) és nincs aki elítélné.
meglátásom szerint pedig ez így sokkal durvább.
az "elégő áldozat" megnevezés kicsit furcsa használata a háborús veszteségekre.
aztán meg.. igen csak elcsépelték már a dolgot és 70 év után, ideje lenne ezen már túllépni és nem naponta hallgatni a mindenféle médiákban 30-40percenként (pl. Kossuth rádió).
ha valamit ennyire erőltetnek akkor felmerül bennem a kérdés, hogy ilyen ostobák vagy valamit ennyire takargatni akarnak esetleg mint zsarolás merül föl az ügy (na de az meg büntetendő. vagy nem?).
az ostobaságot nem feltételezem..
egyébként unom és utálom ezt a témát (sose írtam ilyeneket és ebben a formában se) de nagyon teleszaladt a cipőcském a jude beszólásával. ez az amit nem bírok elviselni.. mikor valaki koptatja a száját (tegye) de ne személyeskedjen (ha mégis megteszi akkor nyelje le a következményeit)!
ez is egyik csodálatos tulajdonságuk, hogy nem bírják alapállásban tartani a pofájukat.
pontosan.. mint a cigányok.

Auris 2010.02.02. 19:03:58

@Sörömpőőr:
Szerintem sem jól érzékeled a geopolitikai helyzetet. És az pedig igen naiv hit ahogyan a háborúról gondolkodsz. Na persze! Neked csak az a gondod, hogy károd fog származni a háborúból.

Tudod mikor fog a legnagyobb kár érni? Amikor az ellenséges katonák (esetleg szabadcsapatok) behatolnak oda ahol laksz, kiterelnek minden férfit az erdőbe, lelőnek mint egy kutyát, a feleséged megerőszakolják, a gyerekeidre meg rágyújtják a házat vagy a templomot. Aztán rövid idő múlva hospesek jönnek, akik felszántják a kertedet, tetőt tesznek a leégett falaidra és élnek a te házadban.

Na amikor ebben nyakig benne leszel és állsz a puskacső előtt, majd átfut a fejeden, hogy de jó lenne ha lenne egy géppisztolyom és tudnék valamit tenni. De ehelyett csak a sírás fojtogat és a füst csípi a szemedet. Mindamellett a kivégzőidet nem fogja meghatni, hgoy te pacifista vagy, erre fogadhatunk. Durva lenne? Lásd Srebrenica.

És azok a népek nem egy laza gazdasági szövetségben voltak (Európai Únió), hanem közös államuk volt és még majdnem a nyelvük is közös.

Ja és az események előtt 10 évvel senki nem mert volna még álmodni sem arról, hogy az megtörténhet. Tudod mi lesz 10 év múlva? Mert nekem fogalmam sincs. De azért örülnék, ha lennének vészforgatókönyveink az ilyen és hasonló helyzetekre.

hapcika 2010.02.02. 22:25:06

Vagy Grippen, vagy MIG. Azt senki se mondta, hogy MO-nak olyan sok pénze van, hogy mindkét tipust hadrendbe tartsa. Eladni se könnyű, így maradnak a földön.

2010.02.02. 22:41:06

@Auris: "Mivel mindenki vakon meg van győződve arról, hogy ő nem más, mint a saját nagyon szerény és jelentéktelen tudata, amely derekasan teljesíti a kötelességeit, és átlagos szinten fenntartja magát, senki sem veszi észre, hogy ezt az egész racionálisan szervezett tömeget, amelyet államnak vagy nemzetnek neveznek, egy látszólag személytelen, láthatatlan, de félelmetes , szörnyű hatalom hajtja, sarkallja, amelyet senki és semmi nem tud feltartóztatni. Ezt a félelmetes hatalmat többnyire azzal indokolják, hogy félnek a szomszédos nemzettől, amelyről felttelezik, hogy megszállta a gonosz ördög. Mivel senki sem képes felismerni, miben és milyen mértékben megszállott és tudattalan ő maga, saját állapotát egyszerűen átvetíti a szomszédokra, és így szent kötelességgé magasztosul az, hogy megszerezzék a legnagyobb ágyukat és legmérgesebb gázokat. A szomszédokon ugyanúgy eluralkodik az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen félelem, mint rajtunk. A tébolydában jól ismert tény az, hogy a félelemtől szenvedő páciensek sokkal veszélyesebbek, mint akikben a harag vagy gyűlölet dolgozik." C. G. Jung Grundwerk 4. kötet 54-55 oldal
Na szevasztok!

delano 2010.02.03. 10:49:01

@derelyegrádi szellem: Veled nagyrészben egyetértek. Soha nem hívnám a Terror Házát Terror Plázának, őszintén szólva még nem is hallottam soha ezt a gyúnyolódást. Sajnos a 'hollókosztozás' naponta olvasható mindenfelé. A biztosítékot nálam Cutbertus verte ki, aki az első kommentjében azonnal zsidózni kezdett egy olyan témánál, ami orosz vadászgépekről szól...

greybull 2010.02.03. 11:07:12

Mindenkitől elnézést kérek: a Falklandi háborúban nem 1200 brit tengerész veszett oda, hanem "csak" 39. 20-an haltak meg, amikor a Sheffield rombolót lőtték ki és 19-en, amikor a Coventry-t. Az azonban igaz, hogy a Sheffieldet NATO kódról át nem állított francia gyártmányú Exocet rakétával lőtték ki. Úgyhogy amit a franciákról írtam: igaz.

delano 2010.02.03. 11:07:27

@Cutbertus:
Röviden reagálok, mert sok időm nincs ilyen mániákusokra, meg egyébként is sok időt visz el az uralkodás a világ bankjai, bíróságai, médiacégei és persze a politikusok felett:

"az egyéni sorsom méltánylását viszont nem várom és nem is kérem senkitől.
továbbá.. ha bármikor sérelem ért/ér nem hánytorgatom föl azt, hogy szüleim elhaltak 17éves koromban "
Leírtam egy korábbi kommentemben, hogy ezt én sem várom. Egyedül a gúnyolódást nem tűröm. Szüleid korai halálát meg sajnálom.

"a cionizmus pedig szinte egyenértékű fasizmussal (CSAK MILY ÉRDEKES, HOGY EZ MÉG A BÉKÉBEN IS MŰKÖDIK) és nincs aki elítélné."

A cionizmus mindössze a zsidó érdekek védelmét jelenti. Az, hogy Te mit magyarázol ebbe bele, az egészen más.

"aztán meg.. igen csak elcsépelték már a dolgot és 70 év után, ideje lenne ezen már túllépni és nem naponta hallgatni a mindenféle médiákban 30-40percenként (pl. Kossuth rádió)."

Ne hallgasd. Én sem hallgatom.

"egyébként unom és utálom ezt a témát (sose írtam ilyeneket és ebben a formában se) de nagyon teleszaladt a cipőcském a jude beszólásával. "

Én is unom. Ha nem gúnyolódnak vele, akkor magamtól nem emlegetném sose. A hollókoszt kifejezés viszont sértő, és ez ellen mindig is szólni fogok, ha meghallom, vagy meglátom.

"ez is egyik csodálatos tulajdonságuk, hogy nem bírják alapállásban tartani a pofájukat.
pontosan.. mint a cigányok."

Tényleg nem birom tartani a pofámat, ez az életben is így van. Ez nem mindig jó, de legalább kimondom a véleményemet, akárcsak te.

vontod75 2010.02.03. 21:06:52

Én örülök neki, hogy ilyen honvédelmi miniszterünk van.

www.youtube.com/watch?v=8ubC6_XM5UI&feature=related

szabogyula 2010.02.04. 00:56:33

@vontod75:
És ez az ember ma , 2010 február 4.-án a Magyar Köztársaság Honvédelmi MInisztere .
www.hm.gov.hu/miniszterium
Elképesztő ....

Cutbertus 2010.02.04. 09:47:34

@delano:
rövid leszek.
kiragadott részleteidre a magyarázat talán elegendő.. de nem az általad kiragadott részletek adják előző hsz-om esszenciáját!

tehát, tökéletes bizonyítékát látom válasz hsz-ban annak.. miként jár agyatok és miként igyekeztek mellébeszéléssel (a lényegtelen dolgok kiemelésével és annak megválaszolásával) manipulálni másokat.

úgy hiszem.. pontosan értetted miről beszélek és érted most is.

de a veled folytatott beszélgetés "parttalan" és számomra érdektelen mint ahogy a "zsidó
érdekek védelme" is.

a valóság pedig ebben is kicsit más.. cionizmus?? érdekvédelem??

igen..
ha kell hazugsággal, manipulációval, erőszakkal, népek kiirtásával, vesztegetéssel, zsarolással.. de megvédem az érdekeinket! na, ez az érdekek védelme!

hozzátenném, hogy ezek a módszerek nem csak elítélendők de büntetendők is.

akkor milyen jogon mentitek föl magatokat ezen bűnök alól?

ja persze!
az egész holokauszt cirkuszra ezért van szükségetek,
és ezért kell büntetendővé tenni minden országban ennek a kamunak a tagadását.

imádtam, mikor arról olvashattam, hogy egy kislány azért menekült meg mert kimászott a gázkamra nyitva felejtett ablakán..
édes istenem.. legalább néha gondolkodjatok reálisan!

delano 2010.02.04. 17:43:30

Látom bármit írok, te az alapján tökéletes bizonyítékát látod prekoncepcióidnak.

"A holokauszt cirkuszra azért van szükségetek" kezdetű hülyeséget csak te emlegeted, és én erre újra leírom, hogy nekem nincs szükségem erre a cirkuszra, és csak akkor emlegetem, ha gúnyolódnak vele, mert valszeg te is felszólalnál, ha rokonaid megölésén valaki viccelődne. Fogalmam sincs mi ez a sztori az ablakon kimászott kislányról, de ez nyilvánvaló hülyeség. Ettől még megtörtént, ami megtörtént.

A cionizmus érdekvédelem, igen. Lehet, hogy erőszak és manipuláció is van benne, de melyik nép történetében nem volt ilyesmi?

Az meg kimondott rosszindulat, ha valakinek zsidók kapcsán nem Neumann János, Teller Ede, vagy Radnóti Miklós, vagy Rejtő Jenő jut eszébe, hanem pl Rákosi vagy azok a komcsik, akik valóban zsidónak születtek, de sosem tartották magukat annak, és el is hagyták a vallást. Izrael kapcsán is lehetne pl arra a cégre asszociálni, amelyik babák ezreinek életét mentette meg a bébi légzésfigyelő feltalálásával, de te ott is csak a negatívumokat látod.

derelyegrádi szellem 2010.02.04. 17:58:58

@delano:

Csak annyit tudok neked mondani, hogy több delano-t, kevesebb zoltai gusztávot , és akkor jó irányba indulhatnának el ezek a dolgok is. Több Radnótit (aki nem sok jót kapott ettől az országtól, mégis szerette) kevesebb Imre Kertészt, Spiró Györgyöt, Kornis Mityut (akik megbecsülést, gazdagságot, hírnevet kaptak Mo-tól, és mégis csak gyalázni és köpködni tudják)

Ezzel búcsúznék:

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el."
...
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újra a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek."

Ámen.

fokabacsi 2010.02.04. 19:01:29

@derelyegrádi szellem: "nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt" . Senkinek semmi baja radnótival, és a hozzá hasonlókkal Amitől minden jóérzésű embert hányinger fog el, az az a 63 milliárd dollár amit a nagy gyász közben egy percre sem felejtettek el észben tartani. De kutatni nem szabad, mert az bűncselekmény!

Cutbertus 2010.02.04. 19:56:51

@delano:
tudd már, hogy miről beszélsz folyamatosan..
itt az első bejegyzésem és itt van a te első nekem címzett válaszod!
olvasd, értelmezd és szórj hamut a fejedre, majd tépd meg ruhácskádat is mellé.

Cutbertus 2010.02.01. 09:18:24
ezek már soha nem fognak repülni Mo-on.
majd eladják vagy inkább oda adják a zsidóknak gyakorolni, hogy az egyiptomi meg a többi légierő ellen ne legyenek felkészületlenek.
támogatni kell azt az igazságos, munkaszerető, becsületes népet!

delano 2010.02.01. 09:50:04
@Cutbertus: "ezek már soha nem fognak repülni Mo-on.
majd eladják vagy inkább oda adják a zsidóknak gyakorolni, hogy az egyiptomi meg a többi légierő ellen ne legyenek felkészületlenek. "

Te aztán nagyon okos gyerek vagy. Izraelé jelenleg a világ legmodernebb és az egyik legerősebb légiereje. Ha olvasnál külpolitikai híreket is, akkor tudnád, hogy még az oroszok is Izraeltől vettek tavaly vadászgépeket, mert annyival előttük járnak technológiában.

Ezekután szerinted pont ezekre a lepukkant magyar gépekre van szükségük? Vagy csak zsidózni akartál egy jóízűt, mert az olyan vicces?

ki is volt az aki kikezdte a másikat?
"Te aztán nagyon okos gyerek vagy."

és hol van az enyémben zsidózás?
erre gondolsz?
"támogatni kell azt az igazságos, munkaszerető, becsületes népet!"

vajon miért érezted annak ezt a mondatot? még csak smile sincs utána.
ah.. értem már.. úgy érezted nem ez az igazság velük/veletek szemben!
vajon mi lehet ennek az oka? talán az, hogy belül érzitek/tudjátok a valóságot de ez csak belső használatra való és senki nem tudhatja meg rajtatok kívül?

aki ismeri a cigányok érvelésének alapjait annak nem olyan nehéz követni a tiéteket se.

Radnóti egyébként elhagyta vallásotokat!

mondjuk.. nem a vallás tesz benneteket olyanná amilyenek vagytok az csak kibúvó számotokra, hogy megmagyarázzátok magatoknak miért tehettek meg mindent bármilyen népcsoporttal (goj).
szelektív az agyatok és a gondolkodásotok is.. a baj ezzel csak az, hogy nem az emberiség hasznára hanem kárára és a saját hasznotokra alkalmazzátok.

speciel.. szó szerint kufárok vagytok akiknek csak a haszon számít és nem érdekli ezen kívül más emberek boldogulása, joga.

nem vagytok ám kivételezett/felsőbbrendű faj mint hiszitek, hirdetitek.

mi több magatoknak szerzitek az egyre több ellenséget az ostoba hozzáállásotokkal a többi emberhez.

remélem sikerült levonnod a megfelelő következtetést az első hsz-ok felfrissítéséből!
de talán a többit is érdemes lenne ismét elolvasnod, hogy ne keveredj ismét az előzőhöz hasonló botlásokba.

Tündér_Lala 2010.02.05. 09:50:16

@derelyegrádi szellem: Pontosan elmondtad, amit gondolok. A borzasztó a dologban az, hogy a fennti (és még sok más) hangadó urak tevékenysége (nemzeti jelképeink leszolása és nevetségessé tétele, értékeink minimalizásála, hibáink aránytalan felnagyítása, nemzetunk elleni kulfoldi aknamunka, évenkénti hatvan holokauszt megemlékezés nem mulasztva el megemlíteni, hogy bűnös nemzet vagyunk, stb), miatt kialakult ellenérzés olyanokat is ér, akik ezt nem érdemlik meg. A provokáciok tehát elérni látszanak eredményuket. Ez ellen pedig elsősorban a zsidoság tehetne, úgy hogy ők kuldik melegebb éghajlatra a fennt említett provokátorokat.

kino 2010.02.05. 15:43:26

A MiG29 a mai napig az egyik legjobb vadászrepülő aerodinamikai és repüléstechnikai szempontból.

Denken 2010.02.07. 16:56:15

Többen felvetették csupán józan észre hivatkozva hogy minek ennek az országnak szuperszonikus repülőgép? Én tovább mennék. Minek ennek az országnak hadsereg? Itt nem a terroristáktól kell félni hanem a tiszai árvíztől. Egy jól felszerelt katasztrófavédelemre nagyobb szükségünk lenne. Irakba meg csak akkor lenne érdemes menni, ha nem a ruszkiktól folyna az olaj meg a földgáz.

Thulsa Doom (törölt) 2010.02.07. 22:29:22

@Denken: Azért kell szuperszónikus vadászrepülő bazmeg, mert a kétfedeles propelleres repülők, amivel a Vörös Báró is repült már száz éve kimentek a divatból. Azokkal ma a levéltetvek és a gombák ellen harcolnak az Alsóbivalyrekettyei téeszcsében.

Bemmbemm · http://nemzeti-radikal.blog.hu/ 2010.02.08. 20:46:48

@Auris: Ez egyenes beszéd volt barátom és teljes mértékben egyet értek veled.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.08.12. 18:52:38

Hátha valaki olvassa.

htka.hu/2011/08/12/mig-29-est-vegyenek/#comment-49942

Maga a kiírás önmagában egy önbeismeréssel ér fel, két okból is.

1. Talán a gyakorlatilag zsír új Szu-22 gépeket - nagyjavítás után közvetlenül - nem kellett volna eladni? A még üzemidő tartalékkel bíró – tudtommal volt bennük – MiG-21bisz gépeket?

2. 800 millió USD – 1993-as dollár, tehát + infláció – értéket sikerült 17 év alatt így elbarmolni – ez még igen enyhez kifejezés – hogy saját megállapításuk szerint a felkínált dolgok érnek kb. 22 millió dodót. (180-as forint /USD)

Primitív modell. 3%-os inflációval a 800 millió az ma 1,03^18*800 millió = 1,3 milliárd dollár. Tetszik érteni? Az eredeti beruházás maradvány értéke – nem tudom, hogy ez a pontos szó – az eredetinek durván 1,7%-a.

Uraim, gratulálok…

(Tessék megnézni, hogy a jó állapotú F-16 MLU gépeket mennyiért sikerült eladni és milyen állapotban, de más használtgép vásárlást is érdemes megnézni.)

blash 2013.06.19. 13:58:53

hvg.hu/itthon/20130619_kiarusitasba_kezd_a_honvedseg

most meg eladják, vagyis csak szeretnék...

"„24 db MiG-29 vadászrepülőgép és a hozzájuk rendszeresített 21 db RU-33 típusú tartalékhajtómű” (...) A régi orosz vadászgépek értékesítése már régóta napirenden van, de mostanra a HM eljutott odáig, hogy megszabja a legalacsonyabb árat, amit elfogad: nettó 7,7 milliárd forintnál kevesebbért biztosan nem adják a MiG-eket."

and/or 2017.01.01. 16:33:25

@Walter Melone (törölt): Megpróbálták eladni öket. Olcsón. Senkinek nem kellettek. Privát ember - még külföldi sem - nem veheti meg, mert robbanóanyag (a katapultülés kis rakétája!) van benne! Pedik külhonban nem ritka dolog modern katonai gépet látni a repülöklubok birtokában! Például egy Hunter Trainer és egy Mirage III. Svájcban! Nemsokára egy F-5 Tiger is lesz náluk! Eddíg 470 fizetö utasuk volt, pedig nincs ingyen a móka: egy repülés 5992 CHF a Hunter-el, és 17000 CHF a Mirage III.-al.
www.aerobuzz.fr/aviation-generale/un-mirage-iii-et-un-f-5-prives/
Az oroszoknál a MIG-29-el lehet egy civil utasként repülni. vagy esetleg átvenni a botot is! Na nem ingyen!
11'500 € egy 25 perces repülés
13'500 € supersonikus repülés 45 perces
16'500 € egy “edge-of-space” repülés (az ür határán 20-22 km magasságban)
www.migflug.com/fr/vols-en-jet/vol-en-jet/mig-29-fulcrum-en-russie.html
Ha nekik megéri, itt miért nem?

süti beállítások módosítása