Skip to content


       Szűrés lista

Ne kampányoljunk már az iskolában ....

Röviden:
Gordon, bmeg!

Bővebben:


"A saját tétovaságunk" is hozzájárult ahhoz, hogy a válság ennyire "megütötte" Magyarországot, azonban a gyors lépéseknek köszönhetően Magyarország ma Európa egyik legstabilabb országának számít.

Az elmúlt években olyan fejlődés indult el az országban, amely utólag is igazolja az elmúlt húsz év áldozatvállalását. A válságkezelés hatására külföldi elemzők szerint is 3-4 százalékos növekedés indulhat be Magyarországon 2011-től. Oroszlány három iskolája uniós támogatásból újul meg. A három intézményben a gépészeti felújítás, a hőszigetelés, a tantermi bútorok cseréje, a korszerű oktatási eszközök beszerzése 770 millió forintba kerül, ebből 496 forintot tesz ki az uniós támogatás." - mondta Bajnai Gordon.


Ez sima mezei kampányszöveg, Bajnai, a szakértői miniszterelnök besegít egy picit Keleti Györgynek (micsoda figurákkal operálnak a szocik ...)

A probléma csak az, hogy ezt a szöveget a szerencsétlen alsós diákoknak mondta, bent a Ságvári Általános Iskolában, Oroszlányban.

Keleti Gyuri is szólt a kis lurkókhoz, mikor azt mondta a gyerekeknek, kérdezzék meg matematikatanáruktól, hogy milyen sok az a 3,2 milliárd forint amit uniós forrásokból a térség felújításokra költhet.

Szerencsétlen 6-7 éves gyerek, ugyan mit értettek ebből? Vajon ha Orbán Viktor, Vona Gábor vagy Bokros Lajos tartana kampányeseményt az osztályteremben, mekkora lenne a felháborodás?

Szóval ki a politikával az iskolákból, ne öljük már ezzel a szegény gyerekeket ...


Bár Szekeres elvtárs miniszter úr is imád iskolában kampányfilmet forgatni ...

És úgy érezték a derék szocialisták, hogy ez még nem elég...


2009.07.23.

"Nagy forgalmú mellékutak felújítása fejeződött be a napokban Komárom-Esztergom megyében. (...) A Tatabánya és Oroszlány közötti mellékutak felújítását magába foglaló projekt elérkezett a műszaki átadás fázisába: a közlekedők megújulva vehették használatba a 8119-es és 8135-ös út érintett szakaszait összesen 11 kilométeren. Az immár európai szolgáltatási színvonalú mellékutakon naponta összesen több mint 20 ezer jármű halad el" – mondta el Légrádi Veronika, a Magyar Közút szóvivője.

 
Ha már úgyis arra járt Bajnai miniszterelnök úr, akkor átadta még egyszer a már egyszer átadott utat. Hiába, rengetegszer bele kell sulykolni a oroszlányiak kemény kobakjába, ki is újította fel azt a kurva utat.

Ja, a szegény általános iskolásokat persze kivezényelték az "átadásra", kellemes fél óra lehetett a mínuszban ...

Szerintem Keleti György még egyszer tuti át fogja adni az utat a kampányhajrában ....

Update:

A miniszterelnök úr honlapján büszkén emlékeznek meg az eseményekről.

Galéria az iskolai látogatásról

és képek az útátadásról.

 

Címkék: választás mszp pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr701754188

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ságvári (Spitzer) Endre, Kristóf László 2010.02.14. 16:01:15

Szégyen, hogy van nekünk egy ságvári endre gimnáziumunk kazincbarcikán. Meg egy szegedi tudományegyetemes ságvári endre általános iskolánk, meg egy szegedi tudegyetemes Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium.(hát mi van szegeden?! - botka lászló.)és Vörös C...

Trackback: Rákosi Mátyást kisdobosok köszöntik 2010.02.13. 13:42:08

A hír hallatán első gondolatom ugyanaz volt, mint Zerónak a Vbőrön: "Gordon, bmeg!" Aztán az agyamban elkezdett erősödni a zene, végül rázendített ezer boldog kisgyermek: "Köszönjük néked, Rákosi elvtárs!" Elegánsan lépjünk túl azon...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.13. 14:15:46

Kis guglizás:

Ságvári általános iskola van Oroszlányban, Tatabányán, Szegeden

-II- gimnázium van Szegeden, Kazincbarcikán

Az oroszlányi suli honlapján ott a hős antifasiszta névadó életrajza is:
sagvari.oroszlany.com/index.php?option=com_content&view=article&id=18&Itemid=41

A kazincbarcikai történeténél pedig ezt írják:
"Nevét alapítása óta viseli, mert Ságvári Endre gondolatai, életelvei és rövid élete – a tantestület megítélése szerint – méltó a követésre"

Rendszerváltás, mi?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.13. 14:19:59

Képzeld apu! Ma volt nálunk az a g..ci a tévéből!

Horizont 2010.02.13. 14:34:21

@Tigeri:
Na azért egy ilyenért szájon vágtam volna a gyerekem, a miniszterelnök személyétől függetlenül:))

Noname Watanabe 2010.02.13. 14:45:40

@volánrulz: ne offold mán szét a nemek harca topicot!

arlequin 2010.02.13. 14:46:11

@Lone Wolf: komolyan mondom, hogy még becsülöm is a ferit miatta. megpróbálta teríteni a kártyát, oszt ez lett belőle. igazi antimessiás ;-)

Roxvox 2010.02.13. 14:48:52

Vajon minden gyerek ott volt aznap az iskolában? Mert akik nem voltak ott, azok szülei igencsak magyarázkodhatnak.

Noname Watanabe 2010.02.13. 14:49:03

Jogtalan, hogy a gyermekek csak két nem közül választhatnak... egy igazi neoliberális demokráciában legalább 4-5 féle nem kéne, hogy mindenki kereshessen kedvének valót.

Roxvox 2010.02.13. 14:52:28

Szülői igazolás: Gyermekem ma azért nem volt iskolában, mert Fidesz naggyűlésen voltunk.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.02.13. 15:00:43

Most mér, amikor az alámerülős antaljóska végre felfordult, 5 perces néma csend volt az iskolában a parókás disznónak, az talán smafu?! :)
Aztán jött helyette a hóbagoj, aki meg a vendéglátásból lopta össze a pénzét.
Aztán lett a pufajkás, utának a kisz-titkár, aztán a 209-es, majd megint egy kisz-titkár, és most ismét egy kisz-titkár.
Idén meg újraválasztjuk az előző kisz-titkárt.

A mocsok nem vész el, csak demokratizálódik.

Roxvox 2010.02.13. 15:02:36

@arlequin: A majdnem az milyen nem?

arlequin 2010.02.13. 15:04:21

@Roxvox: jövőidőben van. majd-nem...

arlequin 2010.02.13. 15:06:35

@szmoker /segílyes/: azért ne feledjük, hogy hóbagoj a csepeli rész főnöke volt, ahol az alumínium-hamutálba beleöntötték a lehallgatót...

Corry 2010.02.13. 15:07:00

Télleg a Keletinek a lánya nem segít a kampányban???? Mért kell oda a Gordon...

marcinátor (törölt) 2010.02.13. 15:42:44

Szerintem kezdenek rájönni, hogy max a 6-8 éveseknek lehet mesélni a kormány eredményeiről a képen röhögés veszélye nélkül, bár már itt is kétségeik lehetnek, ha csak a kommunista terrorista Ságvárit éltető iskolában merik ezt is vállalni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.13. 15:44:59

@szmoker /segílyes/:

"Most mér, amikor az alámerülős antaljóska végre felfordult, 5 perces néma csend volt az iskolában a parókás disznónak"

Sőt, a Disney-mesék is félbeszakadt sajnos.

Marcellusca 2010.02.13. 15:51:17

@volánrulz: Hát, "kösz"!
Ezen, most jól felb@sztam magam.
Eddig is gondoltam, hogy egy tejfölös szájú, kis (nagy) hátszeles.
B@ssza meg a jó ... én meg gépészmérnök diplomával vagyok "kénytelen" csinálni, amit csinálok.
És az az egyetlen "hibám", hogy nem jó családba születtem.
17 évesen már funkci, mi?
Mondjuk, én 17 évesen a puncikat hajkurásztam, nem a BKV (bocs, anno, ahol én voltak SZKV) buszokat.

Úgyhogy ne mondja nekem senki, hogy megváltoztak a dolgok!
Lóf@szt!
Ugyanúgy működik minden, csak mások vannak nyeregben.

arlequin 2010.02.13. 16:05:50

@Marcellusca: minek a rövidítése ez?: KBM!
viszont ez a vitézy gyerek legalább igazi 'hitetlen' zsidó és (állítólag, ennek utána kellene járni - valóban nem kell mindent elhinni a kurucnak) buzi.
tudod mit csinálna mózes a fajtájával? ... na meg velünk? ;-)))

Rwindx 2010.02.13. 16:06:52

@szmoker /segílyes/:
Azért én nem keverném össze a gimnáziumi kisz titkárságot, a kisz központi bizottságának valamitanácsi elnökségével....

Ennyiből köpjünk le engem is mert én meg általánosban úttörő voltam, sőt ami még durvább hogy hogy kisdobos is és Tigris őrs tagja...

Azé kezeljük helyén a dolgokat. Ha valakit basztatni kell, basztassuk olyanért amiért megérdemli.

Marcellusca 2010.02.13. 16:07:19

@arlequin: Kötsög Blog Motor(os). :)
Egy másik topikon tanátuk ki.
Mindig belökjük és láss csodát, megjelenik az előtte írt komment. :)))

Marcellusca 2010.02.13. 16:09:07

@Rwindx: Egy másik KISZ funkci meg pártelnök/miniszter elnök lett.
És most megint arra pályázik.
Csak ezt sokan (ő és seggnyalói is) elfelejtik. :)

Marcellusca 2010.02.13. 16:15:47

@Rwindx: Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! :)
Még ő mondta anno, egy KISZ összeröffenésen, hogy ezzel a Gyurcsányival vigyázni kell.

Rwindx 2010.02.13. 16:16:57

@volánrulz:
Ha nem jött volna le a VEKE egy civil, non-profit szervezet, ingyen dolgoznak a szabadidejükben. Alapvetően értünk.

Rwindx 2010.02.13. 16:17:39

@Marcellusca:
Akkor viszont nem értetted azt amire válaszoltál nekem.

Horizont 2010.02.13. 16:37:37

@szmoker /segílyes/:
"Most mér, amikor az alámerülős antaljóska végre felfordult, 5 perces néma csend volt az iskolában a parókás disznónak, az talán smafu?! :)"

Már ne is haragudj, de akármilyen is volt Antal József, az első Miniszterelnök volt a diktatúra után. Arról nem is beszélve ha valaki meghal (betegségben) nem beszélünk így róla. Parókás disznónak meg pláne nem nevezünk senkit, te is lehetsz még beteg.
Nem ismered azt a magyar közmondást, hogy halottról jót vagy semmit?
Megáll az ember esze!

rbbj 2010.02.13. 16:52:32

Mivel gazdasági témáába bonyolódott egy régi bejegyzés kommentezése, ezért jobbnak láttam itt folytatni.

Loláb-nak válasz...

"Jó lenne tisztázni, hogy miről beszélünk, a reálgazdaságról, vagy a pénzpiackról."

Én is a reálgazdaságról (is) beszéltem. Egyébként a kettő elég szorosan összefügg manapság. ;)

"A 60%-os maastrichti küszöbön néhány ország van csupán túl az euban."
hehe, ennek nézz utána ;) És az USA-é az egyik legproblémásabb, a 100%-kal...meg afelttivel...és ha USA gondban van/lesz, tudod jól, hogy EU is.

" És megszorításokkal röhögve leszorítható a küszöb alá a legtöbb adóssága."
Csak közben az elégedetlen tömegek majd utcára mennek, és mikor ezt mondod nekik, hogy már csak egy picit kell húzni az amúgy is szoros nadrágszíjon, kiverik a fogad...

"szerintem: 1% sem jó, ha transzferekre megy el, és 100% is jó, ha gazdaságélénkítésre fordítják a hitelt" Hát rosszul gondolod. a 60% is sok, ami már maximumnak volt előiráynozva. A hitel nem jó, és nem kell élénkíteni a már túlpörgött gépet. Más szavakkal: drogosnak ne akarj még több drogot adni, és azt gyógyításnak nevezni.

"A fogyasztás amerikában nyár óta növekszik, inflciós nyomás mégsincs."
Növekszik? Ja, hogy a pincéből....és netán elérte a korábbi szintet? Jah nem... És miért növekszik? Jah, egyszeri roncsprémium meg hasonlók miatt. Vagy butaságot írtál, vagy nem látsz tovább az orrodnál...

"Ráadaásul ugyebár rekord alacsony kamatok vannak, mindenhol, az inflációs nyomás esetén kamatemeléssel kordában tartható a pénzromlás."
Te tényleg nem látsz át semmit... Mikor még el se éri a rengeteg benyomott likviditással se a gazdaság a korábbi teljesítményt, szted mi lesz, ha kamatot emelnek??? Pedig fognak...

"de a munkanélküliség is csökkenő pályára állt (jó, ebben még egy-két hónap kell, mire biztosat mondhatunk, de amerikában novemberben 10%, decemberben 9,7%, ez már a statisztikai hibahatárnál nagyobb csökkenés, mert kb 1,5 millió állást jelent amerikában"

Na jó, komolyan, vagy nagyon vak vagy, vagy bután optimista....Szted ez csökkenő pálya??????!!!! Mert volt egyetlen olyan adat, mikor az agyonmanipulált adatok 0,3%-os korrekciót mutattak???? Baszki, egy részvény ára se ugy megy, hogy nincsenek benne kis korrekciók...A munkanélküliség növekedése majd akkor torpan meg, ha egy éven át folyamatosan csökken. És nem 0.3-mal...

"Nem is hagyják, az abu dhabitól származó 10mrd usd 2011 közepéig elég a nakheel, meg a dubai world adósságszolgálatára."

Jól van :))) És ha a többieknél is kibuggyan a kaka? :) Ki fogja őket megmenteni? :)

"Ezért nem rohannak megmenteni őket, de meg fogják. (konteó, de szerintem az eunak még jól is jön, hogy nem 1,48 az usd/eur árfolyam, hanem csak 1,35, ezért sem kapkodnak a megmentéssel, megvárják, ameddig az exportot jobban támogató szintre megy az árfolyam)"

Egyszerűbb lenne őket kizárni az Euro zónából. Nem tudom, miért veszed biztosra a mentést. Semmilyen szakértő nem biztos ebben...

"Spanyolországban mindig is magas volt a munkanélküliség, és nem tudom, hogy a 17% körüli hivatalos adatból mennyi köszönhető a mostani válságnak."

Akkor nézz utána a stat-i adatoknak. Segítek: sok köszönhető a válságnak...

"Oroszoknak miért nyekk?"
A nyersanyagárak jelenlegi szintje spekuláció. És ezt sokan állítják. Ja, és ha összerogy az exportpiacuk, akkor nyekk. És összerogy, mert nem lesz keresletnövekedés a nyersanyagok terén, sőt. Pláne, hogy ők főleg gázból és olajból élnek. És a pénzügyi piacuk az összeomlás szélén áll.
De ettől még lehet mázlijuk. Növekedni viszont semmiképp se fognak nagyot.

Ukrajnáról sincs hiteles képed...Ukrajna sose fogja hagyni, hogy csicskája legyen az oroszoknak, előbb dőlnek késbe, vagy polgárháborúba.

"Az EU, USA, Ororszország, az IMF, és a gazdag arab olajállamok. Mindenki csak azt fogja megmenteni, ami neki fontos." Kezdek mérges lenni ettől a tájékozatlanságtól. USA???? Magát se tudja menteni, te!!! EU???? Kivérzett! Normális vagy? Magát próbálja egyben tartani, nem segíteni másoknak! És épp most beszéltük, hogy EU harmada szkadék szélén van.
IMF??? Szted mennyi pénzük van még? Arab olajállamok? Mert annyira összetartóak voltak mindig...

"A negyedik negyedévi jelentési szezonban az snp500 cégeinek 80%-a felülmúlta az elemzői várakozásokat eps szinten."
Igen, mivel nevetségesen alacsonyak voltak a várakozások :DDD És ha én -80%-ot várok pl. , akkor szted -50% k. jó?? Csak sarkítva bemutatom, hogy mennyire légvár ez is...
A tény: az EPS-ek szarok. Meg se közelítik a válság előtti szintet. ÉS a LEGFONTOSABB: az utolsó negyedéveknél csak egyszeri, nem fenntartható tételek miatt nem roskadt össze minden: bankónyomás, kamatmentes likviditás, ÉS ELBOCSÁTÁSOK. Sokat spóroltak a kirúgásokkal. De ezzel törvényszerűen tovább fognak zsugorodni...
Bevételek növekedése?? Na nézd, sztem ezt kár folytatni, én ezzel foglalkozom. Én indexekre lebontva TUDOM, és nem hablatyolok hülyeségeket, hogy a bevételek JELENTŐSEN ALACSONYABBAK (cégek, szektorok átlaga). Csak a visszafogés javított az eredményeken.

"ha ezek mind egyszerre jelentkeznének, akkor nagy szarban lennénk, de nem egyszerre fognak, (és kezelhetőek lesznek)." Még mindig nem kalkuláltad be ennek a rendszernek a fő elemét: a fogyasztót. Vele lesz a gond. És ha ott jelntkezik, az lesz a gyújtúpontja a bombának.

"Szerintem meglehetősen potens gazdaságpolitikát vittek a nagyok az elmult bő egy évben."

Semmit sem tettek, ami osszú távon segíteni. Egyáltalán nem soroltál fel olyat, amit "potensnek" lehetne nevezni. Lufifújás megy ezerrel. U.az történik, mint 2001-ben, akkor is sokáig 1% körül volt az alapkamat. Nézd meg, mi sármazott belőle. Szted ebből miért származna jobb??

"Kár volt bedőlni hagyni a lehmant"
Igen, kár volt, az összeset hagyni kellett volna. A piac megtisztulhatott volna. És egyből új, potens szabályozás kellett volna. Új rendszer. De elhúzzák a haldoklást, mert a vezető pol-i-gazdasági elitnek nem érdeke, átadni az új időknek a bársonyszéket, és elveszteni a felhalmazott mrd-jait. De csak idő kérdése, és kényszerből meg fog történni. De annál fájdalmasabb lesz, minél többet húzzák az időt.
Akár 10-20 évig, vagy még tovább is lehet talán húzni.De ez a rendszer végleg csődöt mondott 2001-ben, csak te még ezt nem látod.

Tündér_Lala 2010.02.13. 16:58:10

@Horizont: Egyet értek. Antall (ma már tudjuk) kétoldali meglehetősen ocsmány politikai szorításban (szdsz külföldi támogatásban + mszmp) sok hibát követett el, de szerintem alapvetően jószándékú és tisztességes volt. Ezt azért nem érdemli. Egyáltalában az akkori politikai elit minden oldalon különb volt mint a mai.

rbbj 2010.02.13. 16:59:37

Tündér_Lala-nak válasz

" bár tipikus tüneti kezelés történt, későbbi hatásait tekintve erősen kérdéses kimenetellel ....Teljesen nyilvánvalónak tűnik, hogy válságok sorozata következik beavatkozás és szabályozás híján. "
Szerintem ez így van.

"A reálgazdaságtól teljesen elkükönült - azt már nem is segítő - pénzvilág egy globális, szabályozatlan és felfújt lufi (valós materiális, anyagi háttér nélkül), amely erejénél fogva (a pénz hatalom) a legnagyobb nemzetek által sem szorítható szabályozott viszonyok közé."

Pontosan. Egyetértesz ezzel loláb? Vagy szerinted normális, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszerben lévő pénz 85%-ának gyakorlatilag nincs fedezete??

"a reáltermelés hiteligényének finanszírozását egyre kevésbé látja el." jelenleg még kevésbé, mint valaha. Ezek a rendszerszintű problémák, amiknek kezelése meg sem kezdődött a válságban. Érted loláb?

És úgy általában a kommented minden szavával egyetértek. :)

rbbj 2010.02.13. 17:02:32

@szmoker /segílyes/: ez annyira színvonaltalan, hogy több szót nem is érdemel.

loláb 2010.02.13. 17:03:38

@rbbj: Küldök üzenetet folytassuk privátban.

Horizont 2010.02.13. 17:06:11

@Tündér_Lala: Ha politikailag is követett el hibákat, de egy úriember volt. De ha egy (nem túl jó természetű )átlagember lett volna akkor se beszéljünk már így egy halott emberről, aki ráadásul betegségben hunyt el. Csodálkozunk, felháborodunk a dolgokon és mi emberek milyenek vagyunk, lettünk? Tényleg semmi se szent? Totál kiakadtam, ilyen mocskos szöveget!
Túl sok a halottam már......

rbbj 2010.02.13. 17:13:05

@loláb: ok, nem is tudtam, hogy lehet privátban :D
És azt hol kell megnézni? :D Mert én is úgy küldtem volna akkor...

Cutbertus 2010.02.13. 17:46:49

könyörgöööm..
akasszuk fel mindet!
mondjuk rögtön azután, hogy felpróbálták a "spanyolcsizmát" melynek áldásos közreműködéseként megtalálnánk minden pénzt ami szőrén-szálán eltűnt eddig.

Nyomdász · http://www.ritternyomda.hu 2010.02.13. 17:54:08

Kampány az iskolában?
Én még emlékszem arra, hogy Viktor korábbi uralkodása alatt mi történt.
Egész narancsot osztogattak a suliban a kölyköknek. Volt mellé egy kis üzenet is.
Gyerekek, ne egyétek meg a narancsot, hanem vigyétek haza és mutassátok meg a szüleiteknek!
Apu, anyu érteni fogja.

sorokinV 2010.02.13. 17:54:34

Mikor kissrác voltam mindenféle szovjet veterán előtt kellett állni órákig, míg oroszul magyarázott valamit, amiből senki nem értett egy büdös szót sem. Na ez a fasz Bajnai dettó ugyanezt csinálja. Már csak a nyelvescsók hiányzik valamelyik elvtársával...

sorokinV 2010.02.13. 18:00:06

@Nyomdász:

Ahamm. És ez hol volt? Alternatív univerzum?

loláb 2010.02.13. 18:11:20

@rbbj: Na,megírtam a választ, csak kidobott ez a k. vodafone.
Sorry, de most mennem kell, holnap megpróbálom újra elküldeni.
(Névre kattintva, van olyan lehetőség, hogy üzenetküldés)

loláb 2010.02.13. 18:12:17

@rbbj: Ja, arra az email címre fog menni, amivel regisztráltál.

Disznó Úr 2010.02.13. 18:13:10

Látom sokan visszaemlékeznek. Igen a komcsik imádják azt, ha a dolgozó nép spontán kinyilvánítja szeretetét vezetői iránt. Középiskolásként 1986. május 1-én volt szerencsém felvonulni pártunk és kormányunk (ezt Kádár állati mulatságosan tudta egyébként mondani) színe-java előtt. Előtte több hétig gyakorlatoztunk a művelt munkásőrökkel és egyéb tetűvel. Ja és ugyebár éppen a csernobili atomfelhő alatt vonultunk mosolyogva, mint később megtudhattuk.

Nem azért mondom hogy irigyeljenek, de én a Román Szocialista Köztársaság rendkívül nagyra becsült zászlaját vittem. Közben a hangszóróból ordított, hogy "éljen a Szovjetúnió, az elnyomott népek és a haladás szilárd támasza", melyre dübörgő éééljeeeen ordítást parancsoltak a rendezők. Azóta is sokszor gondolok a Szovjetúnióra, amelyre az elnyomott népek biztosan számíthattak.. Köztük mi is.

na jó ennyi, csak az emlékek kedvéért, bocs

esef 2010.02.13. 18:48:28

@Horizont:
Az "új kor szellemében" kinevezem magam anyukának. Aztán megyek és egy zártszelvénnyel jól pofánb@szom a Gordonka elvtársat. Persze jó férfiasan, még a "régi kor szellemében"...

esef 2010.02.13. 18:54:03

@Horizont:
Akkor Antall elvtársról inkább ne beszéljünk semmit. Nagyban részese annak, hogy ma még mindig itt tartunk...

@zero:
Véletlenül nem a Lenin utcában van? :-P

@Wilbur Nárcisz-11 Swain:
Egy néger kisfiú igazán dönthetne úgy, hogy ő fehér kislány akar lenni... Ez az elvtársak szerint teljesen normális. Tényleg, Kovács Pistike még fiú vagy már lány?

szmoker (Homo Trollicus) 2010.02.13. 19:03:21

@rbbj: tudom. Kicsit sok söröt ittam ikszdé

Horizont 2010.02.13. 19:05:17

@esef: Azt hiszem nem érted miről van szó!Olvasd el még egyszer @szmoker /segílyes/: első két sorát. Nekem igazán nem kell bemutatni miben volt hibás Antall, (ráadásul nekem nem is volt szimpatikus se ő, se a munkássága) részese voltam, nem úgy mint egyes fiatalemberek akik akkortájt születtek. De akkor se beszéljen senki így egy betegségben meghalt emberről.Aki miniszterelnök is volt. Most írhatnék egy csomó mindent miért tartunk itt, nem teszem, de egy kicsit gondolkozhatnátok. Nehogy én érezzem már rosszul magam, hogy szóvá teszek egy ilyent. (Amúgy meg rosszul érzem magam.)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.13. 19:50:44

@Horizont: Egyetértek. Szinte még a Gyulát is szégyellem szidni. Biztos ami biztos, amíg él, addig azért szidom.

esef 2010.02.13. 20:41:06

@Horizont:
Pont azért írtam, hogy akkor inkább semmit. Lassan Gyuláról is elmondhatjuk ugyanezt...

reKorrekt 2010.02.13. 21:25:15

@esef: gyula egy mocskos pufajkás geci. attól hogy megdöglik, még az marad. nehogymár még tiszteljem is azt akinek egykor semmit nem jelentett az emberélet...
Ettől függetlenül Horizontnak igaza van, ilyesmiről nem beszélünk, de gondolni azért lehet... én is befejeztem.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.14. 00:07:07

eccsém, ehhez azért tényleg kell egy bizonyos pofa :)))
A jobbikos/fideszes balfasz itt sopámkodik - jáj szegény gyereket ideológiailag bánncsák a kammanisták- bezzeg az 5 éves kölköket nagygyűlésre(=közösgyűlölködésre) vinni meg a gárdaóvodába iratni, aaaz bezzeg mekkora frankóság :>
no commet emberek.

mondjuk igaz, ami igaz. nem lehet elég korán kezdeni a gyurcsótányozást, meg a zsidózást. szép új világ lesz ez... mondjuk már az

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.14. 04:53:38

"Szóval ki a politikával az iskolákból, ne öljük már ezzel a szegény gyerekeket ..."
Van is erre törvény pl. nem?
Elvileg egyetemen sem lehet kampányolni. Bár attól még kampányolnak.

"a gyors lépéseknek köszönhetően Magyarország ma Európa egyik legstabilabb országának számít."
Aha! Akkor a németek-franciák-angolok tulajdonképp már megint a szakadék felé tartanak?!

"Nagy forgalmú mellékutak felújítása fejeződött be a napokban Komárom-Esztergom megyében. "
Na és én meg Somogyban, Baranyában egy csomót tudnék mondani amit az elmúlt 15-20 évben is basztak felújítani...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.14. 10:20:28

Azért ez lol. 6 éves gyereket hol érdeke? Fel sem fogja... Azt sem tudja ki az a Bajnai :P

Tündér_Lala 2010.02.14. 11:36:55

@Tündér_Lala: "Egyáltalában az akkori politikai elit minden oldalon különb volt mint a mai. "

Szó esett itt Gyuláról. Nem szerettem, de azt kell mondjam, (a fene gondolta, hogy erre is sor kerülhet) hogy nagyságrendekkel különb ellenfél volt mint a mostaniak. Nagyon más alapról indultunk (pufajkás múlt), de voltak emberi megnyilvánulásai és őszinteségi rohamai (és nem ment az 56-os hősöket ünnepelni és beszédet mondani XD), egy karizmatikus vezető (államférfi) volt aki soha nem engedett volna ilyen virtsaftot, mint ami az utolsó években ment. Ráadásul volt egy szint ami alá nem ment. Például amikor Orbánt a Benes dekrétumokkal kapcsolatban véresen támadták, simán közölte, hogy ha őt kérdezik ugyanazt mondta volna. Hasonlítsuk össze a mai minden alapot nélülöző hazugság áradattal, a kormányzás képtelenséggel, az emberi tisztesség tökéletes hiányával szinte minden szempontból.
Bizony ide jutottunk.

Kartal (rezervált) 2010.02.14. 13:07:07

@sorokinV: És volt "Ki tud többet a Szovjetunióról" vetélkedő is. Most mi van helyette? Ez:
www.teol.hu/tolna/kozelet/auschwitzbol-jelesre-vizsgaztak-272984
:(((

kuki123 2010.02.14. 13:26:58

@Kartal (aki beleszól):
megy az agymosás ...miért nem Soha többé Trianon vetélkedő volt?
hova tovább nem is érdekelne ha a Lauder nyert volna ...

OFF

kampány Fidesz-es cigó módra:

kuruc.info/r/20/55169/

ON

törökszultán 2010.02.14. 13:31:24

@szmoker /segílyes/: Szegénykém, Neked egyik sem volt jó? Akkor ki a jó?

törökszultán 2010.02.14. 13:49:34

A libás gyerekeknek tartott előadásáról mindig az a kép jut eszembe, mikor a rozzant führer gyerekeket küldött a birodalom megmentésére, pedig az oroszok akkor már Berlin állatkertjénél jártak.

arlequin 2010.02.14. 14:06:34

@Horizont:
nem magyar közmondás a 'halottról jót vagy semmit'. hanem latin.
De mortuis nil, nisi bene!
és azt jelenti:
Halottakról semmit, hacsaknem jól!
ez a legközelebbi szó szerinti ÉS értelem szerinti fordítás.
tehát: JÓL és NEM JÓT
érdemes megjegyezni, különben nem lehetne történelemoktatás sem. ezt tessék átgondolni!
na kimorogtam magam, de csak konfucse (konfuciusz) miatt... vö:
"Először a szavak értelmét kell helyretenni"

kuki123 2010.02.14. 14:43:17

@Kartal (aki beleszól):

index.hu/kulfold/2010/02/14/bevandorlok_verekedtek_milanoban/
igazi beilleszkedésre vágyó emberek hogy színesítsék a társadalmat....

index.indavideo.hu/video/Mesterhazy_az_antifasiszta_tuntetesen
a pofám beszakad

na az a 2:20-tól üt nagyon :D

index.hu/gazdasag/vilag/2010/02/14/ujra_meghirdettek_a_horvat_allami_hajogyarakat/

hé nem akarja valaki megvenni?...valami nagy magyarországmatricás :)

Horizont 2010.02.14. 14:45:51

@arlequin: Nagyon köszönöm! Mindig tanul az ember !
Kijavítom, hogy a köznyelv, népnyelv szerint. Vagy úgyse jó?
Annak idején (jó régen) nem tanítottak nekünk ilyeneket. (csak az oroszt). Tényleg köszi:)

arlequin 2010.02.14. 14:52:35

@Horizont: most lehetőség van arra, hogyha valaki keres az tényleg talál. mégha nem is tetszik neki amit talál, de ez utóbbi elkerülhetetlen, ha valóban tanulni akar.
régebben sokkal, de sokkal több időbe tellett. most egyszerre sokkal nehezebb és könnyebb.
szép napot hölgyem, isten megáldja!

Marcellusca 2010.02.14. 15:43:35

@arlequin: Bocsi, de a "bene" az JÓ, JÓT, JÓL is jelent. :)))

Horizont 2010.02.14. 15:57:55

@arlequin:
Óh persze kinyílt a világ és valóban sokat lehet tanulni könnyen, elérhető közelségből! Drága uram csak az a probléma, hogy az én (női) agyam sajnos közben megidősödött, energia szintem csökkent, agyam befogadóképessége szintén, a hétköznapjaimban pedig annyi minden hétköznapi VAN ami kitölti kisebb kapacitású agyamat. Magyarul már nem vagyok már az a hamvas fiatal aki korlátlanul falja az ismereteket. Sima biológia:) Tudom :jó pap holtig tanul! Bár elbizonytalanítottál valóban így van-e a mondás? :)) Hidd el annyi sok új dolgot megtanultam én, ami nektek természetes.( Pl. büszkeségem a számítógép:DDD ) Tehát ne hozz zavarba ilyen latin mondásokkal. Na... :)))

Kartal (rezervált) 2010.02.14. 15:58:03

@volánrulz: kösz, megnéztem, műszaki ember lévén rosszul is lettem. Kenjük be sárral, ne látszon, hogy rozsdás, mi? Avagy építsünk szarból várat magyar módra, aztán mikor a vakolat a nyakunkba potyog, kezdhetünk mosakodni. Az nem is úgy vót, aszt nem is én írtam alá, én szótam, de meglehet ott se vótam... és az örök sláger: parancsra tettem.
Hányok az egésztől.

Kartal (rezervált) 2010.02.14. 16:02:28

@arlequin: jó is lenne a fogalmakat helyre tenni, mert akkor azon az idióta fasizmus ellenes tüntetésen sem szerepelt volna horogkereszt, merthogy semmi köze hozzá...
Egyébként egyetértek ezzel, csak elég hülyén szoktak rám nézni, amikor elkezdem egy-egy fogalom eredeti értelmét magyarázni.

Cutbertus 2010.02.14. 19:49:26

hol van Mo-on fasizmus?
nacionalizmus van.
nem egy idiótaság olyan eszme ellen tüntetni aminek vége 60éve és csak kis létszámú csoportok hirdetik (azok is leginkább külföldön)?
persze ha a lendkerekesildinek az életkorát meg az agyi-kapacitását tekintem akkor ma is élhetnek közöttünk fasiszták,
pl. ő lehet az egyik :))

arlequin 2010.02.14. 21:19:28

@Marcellusca: csak azért sem kezdem el magyarázni, mert minek, mármint a latinban a módhatározó helyét, formáját bla-bla.
ha valaki nem használja kicsi-ép eszét. akkor a 'jóval' rögtön bezavarják. ráadásul egy csuklóból való felmentés minden halottnak. naná, hogy teccik a népnek, meg neked, meg nekem...
de aki egy kicsit is ismeri a latint, a klasszikus írókat (akár latinul, eredetiben, ha muszáj...) az tudja és ismeri, hogy MO-on az egyik leginkább kihasznált kussoltatás, nos, az ez a mondás.
hát arra pedig nincs szükségünk. neked se.
és igenis módhatározóként van és nem lehet félreérteni. ezért hát kommented okafogyott. bocs. csók. légy jó. majd még piszkáljuk egymást.
'aquilea non captat muscas'
mielőtt válaszoltam volna, jó lett volna, ha ezt figyelembe veszem... ;-)))

f.m.j. 2010.02.14. 21:54:49

Most nem olvastam el az összes kommentet, úgyhogy lehet, hogy semmi új rökönyödést nem írok, de hadd jegyezzem meg: azért az is durva, hogy ma még lehet az országban olyan intézményt találni, ami Ságvári Endre nevét viseli... akkor mit is kérünk számon? Nekem személy szerint semmi bajom Ságvári Endrével, nyugodhat akár békében is, ha akar, csak vigye már az emlékét is, a pokolba...

f.m.j. 2010.02.14. 21:55:46

@arlequin: nem úgy van, hogy halottról igazat, vagy semmit? :)

arlequin 2010.02.14. 22:58:52

@f.m.j.: olvass vissza... ;-)))
egyébként a tied is jó meghatározás. ha vagyunk annyira perverzeket és meghatározásokat akarunk. ami persze - ahogy papom mondaná - színtiszta bálványimádás. hehe
jóccakát. bevetem az aknamezőt.

arlequin 2010.02.14. 23:00:41

@Kartal (aki beleszól): fel kell vállalni. nézzenek ránk egész nyugodtan. nem baj. legalább jól alszunk... ennél többet ember nem kívánhat.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 08:39:11

cikkáj náczi söpredék :)))

na tegye fel a kezét aki volt szombaton az anticikkáj felvonuláson!

gondolatébresztőnek 3 vicces hír (sz'tem mindkettő vastagbőr):

index.hu/belfold/budapest/2010/02/14/demszky_nem_szerez_oromet_ellenfeleinek/

index.hu/belfold/2010/02/13/2_evig_maradt_szekeben_gilvanfa_elitelt_polgarmestere/

metropoint.metro.lu/20100215_Budapest.pdf

Itt az 5. oldal: "Gyors netet akar az mszp"

arlequin 2010.02.15. 08:51:28

@Seduxen: dikkmá'shalom herr oberstrundegruppenfahrheitführer!
nem voltam a felvonuláson. miért? a patással meg a táncos cippolával megidéztük kádár szellemét. tudod hol tartjuk a jogos tulajdonunkba visszatért koponyáját? igen, ott. a szentkorona talapzatában...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 08:58:44

@arlequin: aki nem volt ott, az egyértelműen fasiszta! akarom mondani náczi. vagy valami ilyesmi...

Ahogy az ősi kínai közmondás is tartja: Aki náczi az megdöglik

arlequin 2010.02.15. 09:02:55

@Seduxen: figyelj már te!

a patásról tudtuk de, akkor a gyurcsány is náci. szörnyű belegondolni is, hogy 9.999.500 nácikok országa vagyunk. teljes joggal félnek ezek a szegények...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.15. 09:25:27

@arlequin: "de, akkor a gyurcsány is náci."

Jelentem, én már semmit nem értek :))))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 09:47:10

@laspalmas: Ságvári Endre dövid élete méltó a követésre???
Hát ez LOL

arlequin 2010.02.15. 09:47:10

@Seduxen: miért nem érted? ő maga mondta, hogy ő egy nemzeti szocialista... nem emlékszel?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 09:59:57

@arlequin: A BKV botrányról is van egy jó latin mondás:
Similis Simili gaudet

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 10:01:40

@arlequin: Egyébként aquila, nem aquilea. Aquilea egy latin város volt, amit a Hunok felégettek. A mai velence mellett volt, az Aquileai lakosok bemenekültek a mocsárba, és ott alapították meg Velencét.

arlequin 2010.02.15. 10:05:05

@Ásómaci: simlis a simlist dícséri ;-)
igazad vagyon sasesetben, tiéd a pont, de oly régen voltak már azok a latinórák...
a városról: nevét egyébként a sasról kapta. sorsáról pedig: etele nagykirály megadást kínált fel nekik először. igazi 'humanista' volt

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 10:13:13

@arlequin: :D. Attila megelőzte a korát. A humanizmus élő legendája, igazi emberszerető, emberjogi harcos volt. Harcolt a Római Birodalomból való kirekesztés ellen. :D

arlequin 2010.02.15. 10:32:48

@Ásómaci: jó tudni hogy ilyen elődeink vannak ;-)
mellesleg atillára tényleg felnézek. hihetetlenül jó vezető és stratéga volt

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 10:36:55

Kicsit visszatérve az eredeti sztorira. Szánalmasnak tartom, hogy Libajnai büszkén, szinte a mellét verve mondta, hogy előnyben vagyunk a válságban a többi országgal szemben, mert mi tudjuk, hogyan kell válságot kezelni! Hogy szarnának sünt! Hasmenésük legyen tőle!
Tel van a tököm a váságkezelésükkel!! Hogy válságkezelés címén hogyan tették tönkre ezt az országot! És még büszkék is rá. Ezek tényleg beteg emberek!
@arlequin: Hogy Attila az elődünk lenne, ezt egy kicsit vitatnám, de ez az én véleményem.

arlequin 2010.02.15. 10:39:55

@Ásómaci: emészd lassan amit most leírok: szittya-hun-avar-magyar folytonosság.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 10:43:50

@arlequin: A Szarmatákat, a gepidákat és a Vandálokat kihagytad!

arlequin 2010.02.15. 10:44:56

@Ásómaci: hát ebbe most nem megyek bele ;-)))
vandálok pedig voltak, vannak és lesznek...

arlequin 2010.02.15. 10:54:04

vandálok voltak, vannak, lesznek, de kihalt népekkel nem tárgyalok! ;-)))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 10:57:49

@arlequin: Sőt! Kihagytad a Fésűs-gödröcskés kerámiák népét is :-))))

elfelejtette 2010.02.18. 01:56:04

Egy másik blogon épp azt írta a blog gazda, (aki persze a független értelmiség táborát erősíti, Igen, azt a sok hülyét) hogy milyen okos döntés volt Bajnaitól kimaradni a kampányból, és hogy micsoda nagyformátumú politikus lesz Gordonból 2014-re. De ez a Gordon ez katasztrófa. Amikor olvastam el a posztot, nekem nem az jutott eszembe, hogy ejnye, iskolában kampányol, hanem "ez hülye, alsósoknak uniós forrásokról meg válságkezelésről mesél". De ez a Gordon, ez tényleg ilyen naív idióta, mint amilyennek látszik, vagy tudatos döntés lehet?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.21. 11:22:24

Betettem a hivatalos galériákat a post végére, fantasztikus képeket készítettek az iskolában.........mintha visszarepültünk volna 50 évet az időben.

Kartal (rezervált) 2010.02.21. 11:47:58

@laspalmas: és tessék mondani, az elmúlt 8 évben - kampányt kivéve - hányszor látogattak meg kórházat, iskolát, bármit? És miért nem? Ilyenkor fontosak a szavazóautomaták, mi? De menet közeben megfagyhatunk, éhen dögölhetünk, senkit nem izgat a sorsunk.
@elfelejtette: Gordon üzletember, ahhoz ért, politikához szerintem hülye.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.02.24. 11:39:11

@laspalmas: Egyébként Gordon nekem alapvetően rokonszenves. :D
Vennék tőle autót.

süti beállítások módosítása