Skip to content


       Szűrés lista

"Kiegyensúlyozott" és "pártatlan" média: számok és tények

Az Országos Rádió és Televízió Testület új szolgáltatást indított a honlapján, amelynek célja, hogy az országgyűlési képviselőválasztás kampányában hetente frissített információkkal lássa el az ORTT oldalának látogatóit a politikusok médiahasználatával, az általuk képviselt üzenetekkel összefüggésben úgy, hogy mindeközben a műsorok nézettségéről, illetve hallgatottságáról is adatokat közöl.

Az érdeklődők interaktív módon nem csupán arról kapnak információkat, hogy melyik párt melyik képviselője vagy jelöltje hol és mikor szerepelt, hanem arról is, hogy ott mely témában szólalt meg, illetve mekkora közönséghez jutott el a mondanivalója.

A vizsgált műsorszámok listája:

  • MTV1: esti Híradó, déli Híradó, Ma reggel, Este, A szólás szabadsága,
  • Duna TV: Híradó, Közbeszéd, Heti Hírmondó,
  • TV2: Tények, Tények este, Mokka, Napló,
  • RTL Klub: Híradó, Házon kívül,
  • ATV: Híradó, Egyenes beszéd, Pont7,
  • Echo TV: Híradó, Heti mérleg,
  • Hálózat TV: Hírháló,
  • Kossuth rádió: 180 perc (hétfőtől péntekig: 6-tól 7 óráig), Déli Krónika (12-12.30), Esti Krónika (17.30-18.00), Ütköző (hétfőtől péntekig 18.00-18.30), Vasárnapi újság (vasárnap 6-8.30),
  • Class FM: Hírek (6.30-6.45),
  • Neo FM: Hírek (6.30-6.45),
  • Inforádió: Reggeli Drive Time (6.30-7.30), Aréna (hétfőtől Péntekig: 19.00-20.00, hétvégén: 17.00-18.00),
  • Lánchíd rádió: Reggeli Expressz (hétfőtől szombatig 6.00-7.00), Szabad gondolat (vasárnap 7.00-9.00),
  • Klubrádió: Reggeli gyors (hétfőtől péntekig 6.00-7.00), Kontra (hétfőtől péntekig: 18.00-19.45), Hetes stúdió (szombat: 15.00-17.00).


Akkor nézzük az 5 miniszterelnök-jelöltet, Orbán Viktort, Mesterházy Attilát, Bokros Lajost, Schiffer Andrást és Vona Gábort, hogy mit dob ki nekik ez a "Politikusi GRP".

A vizsgált időszak: Február 1. - 14.

Orbán Viktor:



Bokros Lajos:




Mesterházy Attila:





Schiffer András:





Vona Gábor:


Ezek után tényleg csak néhány politikus, akik többet szerepeltek, mint a Jobbik elnöke:


Lehet ezt csinálni, kérem szépen, lehet ... hiszen nyáron is ezért jöttetek össze, nem? Kibeszélni, összekacsintani, hogy hogyan NE tudósítsunk a Jobbikról ...

Csak az baj, miközben nézegetem a számokat, hogy ezzel semmit az égvilágon nem sikerült elérnetek.  A szőnyegalásöprés, elhallgatás bizonyítottan nem vált be, mert a Jobbik hónapról hónapra erősödik, pedig ugye a számok nem azt mutatják, hogy a csapból is Vona Gábor folyna, éjjel-nappal, minden hullámhosszon.

Még 44 napig lehet ezt folytatni, hajrá, csak így tovább ...


"Részben épp a fiatalok körében fokozódó aktivitás lehet a magyarázata a Jobbik erősödésének. A radikális jobboldali párt a teljes szavazókorú népesség körében 2, a "biztos" szavazók körében 4, a választani tudó biztos szavazók körében pedig 5 százalékponttal növelte a támogatottságát egyetlen hónap alatt. A növekedés minden korcsoportban megfigyelhető, ám a 30-39 évesek körében eléri a 4, a 30 évesnél fiatalabbak körében a 8 százalékpontot, és ezzel a 40 alatti választói csoportban az MSZP elé kerülve egyértelműen a második legerősebb párt.
(...)
A mostani, nagyobb mintán készült felmérés alkalmas részletesebb földrajzi elemzésre is: a szavazási térképen tisztán kirajzolódik a Jobbik átlagosnál jóval nagyobb támogatottsága az észak-magyarországi régióban, ahol a Jobbikra a választók 19 százaléka, míg az MSZP-re 16 százaléka szavazna." - Median


Erről van szó:



És még két ORTT grafika a barikad.hu-ról, de a többit is érdemes megnézni ...

 

Címkék: média választás jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr191789251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Homeoffice 2010.02.26. 14:23:23

Ha vörös...Akkor.. Acapulco akciócsoport!
A Sötétvörös nagymellű maca!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:27:17

@Pistu: ááá, ez csak a szokásos "amelyik kutya ugat, az nem harap". itt mindenki rongyol haza asszonyka szoknyájára :)))

szoktam volt mondani, hogy azért, mert nem ebédelünk, az étlapot még megnézhetjük :)))

Homeoffice 2010.02.26. 14:28:28

Nah, hogy egy kicsit visszatérjek a témáhz...Sokunkn ak inkább örömet okozna bármelyik Hölgy szereplése a tvben. :)))
Inkább Ők mint a politikusok:)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:29:41

@Pistu: aha, ő az.

de akkor már:

cdn2.maxim.com/maxim/files/2008/02/05/alison-armitage/Alison-Armitage-gm_l2.jpg

itt tipikusan olyan "gyere, és dugjá' meg" nézése van :)))))

Marcellusca 2010.02.26. 14:30:46

@Seduxen: Szintén MILF a javából. :)
És ja, ja. :)))

@Pistu: Igggen, Ő az! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:31:33

@Gunther: ne OFFolj, bazze :)))

@Marcellusca: hééébazze! azért mert M.I.L.F.-ek is bekerültek a szórásba, azért nem mentünk át "Mature"-ba :)

reKorrekt 2010.02.26. 14:31:36

@Gunther: Amelyik hasonlít a Las Vegas soriban a butácska barna hostessre?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:34:57

@reKorrekt: ha már Las Vegas!

www.wallpaperbase.com/wallpapers/celebs/vanessamarcil/vanessa_marcil_11.jpg

aki megfejti nekem, hogy melyik akciófilmben láthattuk a hölgyet egy forró jelenetben - GUGLI NÉLKÜL - az a vendégem egy bambira! (segítek: egyik főszereplő Nick' Cages. Na jó... a másik Ed Harris)

Homeoffice 2010.02.26. 14:35:55

@Seduxen:

Ez így túl egyszerü... a kedvenc filmem:)

Kisfiam..:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.26. 14:38:43

@Seduxen: És hallgattam a nézésére.Benyúltam a bugyijába és mintha egy lovat etettem volna...

Pistu 2010.02.26. 14:38:50

Ha már, akkor ő az egyik kedvenc pankrátor macám....öööö dívám :) :

wrestlingmania.blogosfere.it/images/FOTO%20KELLY%20KELLY%20%281%29.jpg

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:39:51

@Marcellusca: na mennyé a picsába!

@Gunther: azé' ott lettünk volna Cage-kolléga helyében a kertiszékben, khm :))))

Marcellusca 2010.02.26. 14:40:07

@Seduxen: Majd tíz év múlva másként beszélsz a "hálás negyvenes"-ekről! :DDDD

reKorrekt 2010.02.26. 14:40:09

@Seduxen: Naba, ő volt a felesége?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:45:00

@Pistu: kicsit "baltaarcú", máááá bocsánat :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:46:33

@Marcellusca: de bazze, ő max annyiban "negyvenes", hogy '41-ben született :)))

@reKorrekt: bezony ő :)

reKorrekt 2010.02.26. 14:51:06

Mikor a Koktél ment a moziban, ebbe a picsába egy évig szerelmes voltam:
blogs.tampabay.com/photos/uncategorized/2007/10/06/shue.jpg

Azok a szép dauerolt '80-as évek :) Egyszer se írt vissza.
A ribanc.

picur3ka 2010.02.26. 14:51:28

Ez mi ez? coming out club? Jol szetsunaztak ezt a temat! Kellemes hetveget kedves partkatonak, szolgaljak a dolgozo noket!

Marcellusca 2010.02.26. 14:52:59

@Seduxen: Bocs, aszittem a Sheperd igazgatónőre vonatkozott a megjegyzésed.

Egyébként Ann-Margret azon kevés NŐ közé tartozik - mint pölö S.L. - akik a 6. X után is jól tartják magukat. És a negyvenes évei elején nézett ki a legjobban.

Homeoffice 2010.02.26. 14:55:26

Jó hétvégét mindenkinek:)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:55:48

@Pistu: óóó, márijjával szívesen "elbírkóznék" :))))

na jól van náczifaschiszták: "testnedvcserében" gazdag hétvégét kívánok mindenkinek :)))

Homeoffice 2010.02.26. 14:56:44

@Taktikai Atompingvin:

Hát igen:))) KÖSZÖNJÜK EZT A SZÉPSÉGET íGY A VÉGÉRE:))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.26. 14:57:37

@Marcellusca: ez mondjuk igaz. A szomszéd nője filmekben pl igencsak jól nézett ki az isteni Sofijja :)))

@Taktikai Atompingvin: dzsízzisz, mi ez a szörny?

Taktikai Atompingvin 2010.02.26. 15:03:55

@Gunther: @Seduxen: Csak szépen megszívattam mindenkit aki alantas ösztönei közepette gondolkodás nélkül rámegy minden linkre anélkül hogy megnézné, kinek a neve szerepel benne.
Jocelyn Wildenstein, a Macskanő ma már fogalom. Kellemes hétvégét és ésszel böngészni az internetet :))))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.26. 15:05:24

Lehet szemezgetni:D:\Documents\Wallpaper

Kartal (rezervált) 2010.02.26. 15:21:50

A kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatás jegyében olvassátok el ennek a cikknek az alján lévő olvasói levelet, ami a fényképről szól:
kuruc.info/r/35/55845/
Ennyit erről a médiáról! Köpni tudnék, de sajnos nincs a közelben olyan, aki megérdemelné.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.26. 15:28:06

@Lone Wolf: Azér ne ferdüljön már teljesen el a poszt.:))))

Marcellusca 2010.02.26. 15:34:12

@Taktikai Atompingvin: Fúúúúj, bazzeg, Hülyegyerek! :)
/Mer' gondolom Te vagyol az új név alatt. :D/

@Seduxen: Meg Ann is. :)

reKorrekt 2010.02.26. 15:37:00

Ha már szétcsaptuk a posztot, kanyarodjunk vissza "kicsit":
img230.imageshack.us/img230/356/hungaryeu.gif

Horizont 2010.02.26. 15:45:06

Látom hétvégére a politika úgy kiütött benneteket, (vagy a tavasz előszele??) szépen sorban kiütköztek a "megbuggyanás" jelei:DDDDD
A kommentelő FÉRFIVONAL:DDD Gondolkoztam megtörjem-e ezt a vonulatot??

Pistu 2010.02.26. 16:06:45

@Horizont: Dehogy ütött ki, ez csak polgári engedetlenség! Mi így tiltakozunk a pofátlan média ellen. :D

arlequin 2010.02.26. 16:14:29

gyerekek. ez azért több a soknál. ez már elég. ennyi szép hölgy és mindegyik csak a sunázásról beszél. több tisztelettel és őszinteséggel mondja ki a karakán magyar férfiember, hogy: "hölgyem én téged úgy megba..nálak, hogy sírva könyörögnél ismétlésért!"
na csak azért, hogy kiegyensúlyozott és pártatlan legyen a médiám.

reKorrekt 2010.02.26. 16:18:00

@arlequin: Én egy özvegyen maradt, hivatásának élõ, káros szenvedélyektõl mentes, komoly, tudományos munkát végzõ professzor vagyok.
Keresem azt a zeneszeretõ, természetkedvelõ, színházba járó, romantikus lelkû, intelligens, mûvelt, kedves hölgyet, aki leszopna.

arlequin 2010.02.26. 16:24:00

@reKorrekt: alakul. a szent szűz és a szégyentelen ribanc egy tőröl fakad. egyik tanítóm szava még a régi időkből:
"a feleség a társaságban legyen dáma, a konyhában szakácsnő, az ágyban pedig kurva. és nem jó ha a konyhában dáma, a társaságban kurva, az ágyban pedig szakácsnő."
mellesleg kifogástalan úriember volt az illető. nálánál finomabban senki nem tudta elhelyezni a hölgyeknek szánt bókokat, sem pedig elküldeni az anyjába egy ökröt, úgy hogy az még meg is köszönte... ;-)

Pistu 2010.02.26. 16:33:49

ÁÁÁ annyira basz az idegrángás, hogy rossz helyre ment. Bocsánat!

tudi 2010.02.26. 17:25:19

Hogy nem mutatják a médiában, de ennek ellenére népszerű a jobbik ez szerintem bizonyítvány az elmúlt 20 évről és a z elqurásokról.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.26. 17:32:04

Nektek nem érdemes posztot íni, mert csak csetelni jártok ide.

Üljetek le mind, elégtelen.

arlequin 2010.02.26. 17:48:00

@zero: igazgatói rovót nem osztasz? vagy legalább egy-egy osztályfőnökit? ;-))

derelyegrádi szellem 2010.02.26. 17:52:30

Na akkor ide mert ezt már úgyis szétoffolták:

A hírtv oldalá ezekl a hírek most éppen:

Tömeges megbetegedés a szociális otthonban - tilos a látogatás
17:28 A tűzoltókra támadtak a város cigányok lakta részén (szerintem GÁRDISTÁK)
17:16 Késekkel tartották sakkban a nőt a fiatal banditák (ezek is)
16:53 Lebuktatta a videó a játékost
16:40 697 tyúkot lovasítottak meg (szinte biztos, hogy ezek is)
16:21 Pornográf felvételeket készített a gyerekekről

Gárdistabűnözés pedig nincs, mint tudjuk.....

Pistu 2010.02.26. 18:00:52

@arlequin: Szerintem ne hergeld, mert igaza van :( Na nem mintha én nem vettem volna ki a részem az offolásban.

Valamelyik tech-guru nem tudna javasolni valamit? (Tudom is én, chat-szoba vagy valami újabb találmány.)

arlequin 2010.02.26. 18:02:00

@derelyegrádi szellem: a gárdisták ennyire 'gárdoltalanok' lennének? (csak hogy fájjon ;-)

Rwindx 2010.02.26. 18:02:48

@arlequin: A tanítód bölcs ember :)

picur3ka 2010.02.26. 18:06:07

@derelyegrádi szellem:

Akkor mar csak a hetesi neni temeteserol szolo Nol-os cikket es Herenyi kommunista megemlekezeset olvasd el es kepbe leszel mara. Remelem...

@Pistu:

Szerintem, nyisson nektek a Zero egy sunazo topicot, Marcel cimmel.

derelyegrádi szellem 2010.02.26. 18:13:01

@arlequin: ez tényleg tjáf, nem, ellenkezőleg: fájt...:-)
@picur3ka/beleallos kampany: így készülvén a hétvégére nem akarnék most szívrohamot kapni...:-) herényi jelentőségéről az információt már a neve önmagában hordozza....

Marcellusca 2010.02.26. 18:20:52

@zero: Bocsi, de mán tele a tökünk a politikával. :)

Időnként könnyítenie köll a férfiembernek! :DDDD

Marcellusca 2010.02.26. 18:24:40

@picur3ka/beleallos kampany: Van olyan blog, ahun létezik a blogon belűl egy off-topic poszt. :)
Oda írogatunk mindent, hogy ne az aktuális posztot off-oljuk szét. :D
Na, de ez nem az a blog. :DDDD

arlequin 2010.02.26. 18:33:32

@Pistu: persze igaza vagyon. dehát a zélet könyörtelen és szenvedés, a médiumok pedig pártosak. nem kicsit. mi az hogy! nagyon is!
@derelyegrádi szellem: fight? mer' az minő szívfáj-dalom, fájhat is...

arlequin 2010.02.26. 18:41:57

nem tudom volt-e már:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/26/brusszeli_vizsgalat_indulhat_savoly_ugyeben/
szopóág (vagy valami ilyesmit szoktok ti írni..)

2010.02.26. 18:44:54

Nem tudom, hogy keresett a cikkíró, én a következőket találtam Vonáról ugyanitt:

Vona Gábor Jobbik miniszterelnök-jelölt
A szólás szabadsága (MTV1) (2010-02-21) 1 9 0,510
Reggeli Drive Time (Inforádió) (2010-02-15) 1 109 0,037

Ez se sok, de nem nulla.

Pistu 2010.02.26. 18:46:48

@arlequin: mai napomat szégyelnem kellene, de igen vegyes volt. Felhúztak, megnevetettek, aztán megint felhúztak... Nem akartam neked se beszólni, csak ha pattogok ilyen vagyok.

Marcellusca 2010.02.26. 18:51:44

@iii: Óóóóó, ne mérgelődj! Egész héten ilyen volt.

Mer' ez is a Zorbán miatt van. :)

Pistu 2010.02.26. 18:53:08

@iii: Ott van a képek felett :)

"A vizsgált időszak: Február 1. - 14"

Ezek a kimutatások erről a 2 hétről szólnak :)

2010.02.26. 18:54:51

És még:

Morvai Krisztina Jobbik
Közbeszéd (Duna TV) (2010-02-17) 1 428 0,057
Ma reggel (MTV1) (2010-02-05) 1 315 0,203
Összesen 2 743 0,260

Balczó Zoltán Jobbik Heti Hírmondó (Duna TV) (2010-02-14) 1 151 0,024

Gaudi-Nagy Tamás Jobbik
Híradó 21 (Hír TV) (2010-02-17) 1 12 0,000
RTL Klub Híradó (2010-02-17) 1 23 1,447
Összesen 2 35 1,447

arlequin 2010.02.26. 18:55:19

@Pistu:
ÓFF:
ó.
én sokkal rosszabb vagyok ennél.
és zero-t sem sajnálom.
szerintem úgy általában örül, hogy írhat és mások kommentálnak. ez fontos. mégha olykor tükörbe is pillant, ahogy mindnyájan.
és tényleg sok-sok értelmes hsz és érdekes illetve fontos adat gyűlik itt össze. vegyes a társaság, szinte minden szakmára jut 1-2 fő, de többnyire sokoldalú ez a nácifaszista (ez a 'faszista' ma nagyon kijött ;-))) .
ráadásul saját különbejáratú bolondotok is van... kettő is. "ugye király uram?" "persze bolond, persze"
továbbá ez a blog nem 'kiegyensúlyozott és pártatlan'. ez is jó. én akkor bukkantam rá amikor az év blogjává választották. előtte nem 'blogoltam' sehol. utána is csak olvasgattam, majd be-(bele)szóltam. s ragadtam.
és nekem is vastag a bőr a képemen, ráadásul sok szép színes álarccal rendelkezem. ;-)

szép estét mindenkinek!

2010.02.26. 18:55:41

@Pistu: Ja, elnéztem én 25-nek láttam a végét valamiért.

2010.02.26. 18:57:35

@Pistu: Nem, nem, mégiscsak jól láttam. Vonára febr. 1 és 25 között keresett.

2010.02.26. 19:01:00

@Pistu: de nem, mégse néztem el, Vonára febr. 1-25 között keresett a beillesztett kép szerint.

arlequin 2010.02.26. 20:14:40

ON
"A Hír TV jogásza elismerte, több hónapig szándékosan meg sem említették a Jobbik nevét"
kuruc.info/r/52/55890/
OFF

2010.02.26. 20:24:11

@arlequin: Ezen nem csodálkozom. A HírTV Fidesz-TV, ők _ma már_ ellenérdekeltek Vonáék forszírozásában.

kuki123 2010.02.26. 20:43:09

@zero:
XD

ugye holnap lesz Szekeres elvtárs: "Már pedig nem mondok le" ügy?
a Hírtv-én jó kérdést tettek fel a szóvivőnek.....már csak azt kellett volna mondani hogy az ügyben a hadbíróság fog dönteni és nem szekeres úgyhogy nyugodtan lemondhatott volna :D
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=310744
(egyébként ilyenkor pont azért kell lemondani mert ezzel biztosítják a kivizsgálás tisztaságát ..érintetlenségét....valamint azért is kell lemondani, mert szarul működik az általa működtetett rendszer amit ő felügyelt...ő tartozik felelősséggel.....de hát ez egy következmények nélküli ország....)

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=310832
állás halmozás....zsíros jutalék ...vastagpofa

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=310840
nem is abszurdisztán lenne ha nem itt történne... 2 hivatal egymásra vár...amíg elévül az ügy gondolom

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=310747
ennek az a pikantériája hogy az állam/ adófizetők pénzén lett megsemmisítve, de csak 300e Ft-kellett fizetni...sanszos hogy nem ennyibe került

2010.02.26. 20:55:38

Még valami: azt se felejtsük el, hogy a Jobbik folyamatosan gyalulja a két kertévét, miért rohannának őket népszerűsíteni? Az RTL-ben most szerepelt Morvai és onnan kiderül, hogy csak hosszabb és élő adásban lett volna hajlandó szerepelni.

(Volt) favoritjuk, Budaházy meg az MTV megostromlására buzdított. Igaz, akkor még a Hírtv-ben forradalmárok voltak.

2010.02.26. 20:57:03

@volánrulz: kicsit egyoldalú a médiafogyasztásod. ;-) Ettől még persze igaz lehet.

Pistu 2010.02.26. 21:15:13

@iii: Akkor én kérek elnézést! Bocs!

kuki123 2010.02.26. 21:48:55

@iii: :)
időnként végig megyek egyes hírforrásokon...de mindig megszoktam hallgatni

@zero: felejtsd el amit előbb mondtam..van ennél jobb sztory is a többit majd később írd:

kuruc.info/r/2/55901/
„Az, hogy a kommunizmus áldozatává vált valaki, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát ő erről dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett” – közölte Herényi Károly egy rádióinterjúban. Az önmagát „konzervatív párt”-ként meghatározó MDF képviselője szerint

ez már erősen túllövi az antianyagos vastagbőrt is....
kb annyit mondott ezzel hogy: mi a fasznak szarakodtunk '56-ban inkább hagytuk volna leigázni magunkat...
de valójában nem erről van szó hanem arról hogy a Sztálin elvtárs vezénylete alatt csak úgy pár millióan haltak meg...

„Az, hogy a kommunizmus áldozatává vált valaki, az részben az ő döntése volt."
kész ezt érti valaki? mert az én agyam képtelen feldolgozni...ez így ebben a formában felvállalhatatlan...

és ezek Magyaroknak Demokratáknak és Szabadnak vallják magukat és ezeknek van Normális Magyarországért nevű programjuk.....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.26. 22:04:16

@zero: Bazdmeg Zero! Szerinted állva gépelünk? :))

Pistu 2010.02.26. 22:07:15

@volánrulz: Ha nem érted, akkor te nem vagy konzervatív! Ennyi. Ez egy epikus méretű végső bukás. Ha lenne gerince, akkor pisztolycsőre harapna, hogy mentse a nemlétező becsületét!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.26. 22:25:42

@volánrulz: @Pistu: 1. ez hülye 2. no comment 3.A cigányok és politikusok esetében mindig azt gondolja az ember,hogy ennél már nincs lejjebb.Aztán rájön,hogy de van.:((

kuki123 2010.02.26. 22:54:58

@Tigeri: mandiner.blog.hu/2010/02/26/maguknak_kerestek_a_bajt_az_ellenforradalmar_tetvek

egyébként nem értem miért nem lehet egy szintre hozni: mind a 2-nél a törvény az adott esemény megtörténésének tagadását büntette volna....nagy nyilvánosság előtt...
szóval szánalmasak

" Húsz éve más sem történik, minthogy megpróbáljuk ezt a két történelmi tragédiát egy szintre hozni, de ez - még egyszer mondom - nem egy szintű, mert az egyik egy népirtás, a másik pedig egy olyan politikai diktatúra negatív következménye és eredménye, ami a történelem folyamán sajnos előfordul, sokkal sűrűbben. A népirtás az hál' Istennek ritkább dolog. De ez nem két azonos fajsúlyú ügy, nem egy törvénybe való.”
ha jól értelmezem akkor a kommunizmus alatt nem halt meg senki....szerintem ajánlom neki ezt a könyvet:
hu.wikipedia.org/wiki/A_kommunizmus_fekete_k%C3%B6nyve

egyébként Zero ilyenkor hol van? alszik már vagy mi? még csak 22:40 van én ilyenkor ébredek mondjuk XD

ZöldMarci 2010.02.27. 00:49:45

A posztba egy olyan keresőképet másoltál be, ami elvileg február 1-25-re keres Vona Gábor találatot, de nem talál. Ezzel szemben két találat is van ebből az időszakból:

Vona Gábor Jobbik miniszterelnök-jelölt
A szólás szabadsága (MTV1) (2010-02-21) 1 9 0,510
Reggeli Drive Time (Inforádió) (2010-02-15) 1 109 0,037

adattar.ortt.hu/index.php?act=show&p=pol_grp&evFrom=2010&hoFrom=2&napFrom=1&evTo=2010&hoTo=2&napTo=25&musor=&tema=&politikus=Vona+G%E1bor+Jobbik+minisztereln%F6k-jel%F6lt

Kérlek a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatás érdekében javítsd ki.

misztikus alfahím 2010.02.27. 08:04:30

A bolhacirkusz című rádió műsorban Hajós András mondta egyszer (nem pontosan idézem, de ez volt a lényeg)
A pártok programjairól szerettünk volna beszélni, de az nincs. Az MSZP botrányairól pedig már nem érdemes, felesleges borzolni a kedélyeket, fokozni az indulatokat (stb)

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az MSZP esetében a kevesebb nyilvánosság direkt jó. Ha nézel egy TV műsort amiben egy MSZP-s arc szerepel ugyan mi az első kérdés ami az eszedbe jut? Hol a pénz? :) Az ellenmédia nyilván fel is tenné a kérdést, a baráti meg úgy érzi ezt a szart már nem lehet lemosni kamerák előtt, tehát nem erőltetik a szereplést.

A Jobbik is jobban jár, ha nem szerepel. Most még eljátsszák a lázadó pártot a valódi LehetMásaPolitikát, de ha bekerülnek ők is hamar odatelepednek a fazék köré. Ezen túlmenően vízióimban szerepel egy hír ami arról tájékoztat, hogy a Jobbikból kivált egy radikális csoport mert szerintük a Jobbik már nem eléggé radikális. Nem is lesz az. A parlamentben semmiképp. Morvai Krisztina próbálja mutatni milyen egy "tökös" jobbikos az EP-ben, de ott is inkább csak egyszerűen hülyét csinál magából és belőlünk is. Köztársasági elnöknő, mi? Az finom lenne. :(

A sok szerepléssel a FIDESZ sem nyerhet. Ha nagyon eluralkodik a biztos befutó érzés a választókban sokan lehet el sem mennek szavazni. Az "erőszakos, mohó" kopogtatócédula gyűjtés is a tüzet hivatott életben tartani.

Ez egy olyan kampány lesz ahol az "nyer" aki kevesebbet lesz szem előtt. Ide jutottunk.
Senkiháziak kezében van a politikusi szakma. Eszem, faszom megáll.

Marcellusca 2010.02.27. 08:59:46

@kill004: Bazzeg, ezt végig sem tudtam olvasni.
Annyi kamu és csúsztatás van benne, hogy a harmadánál feladtam.

Már az elején rosszul indít.
Ovis Polgári Kör mióta egyenlő a Zsidesszel? (Ha már ezt a kifejezést használja ez az idióta.)
A Kuruc.infó mióta egyenlő a Jobbikkal?!
Az, hogy egy társaságban (Turul-kö) (??????) töltik az időt, miért kell, hogy feltétele legyen, hogy mindenben egyetértsenek?

Auris 2010.02.27. 10:00:19

@kill004: Na azt biztosra veszem, hogy erre a nyílt levélre meglesz a Vona válasza!!!
Kíváncsi már csak arra vagyok, az is lejön-e majd a Magyar Hírlapban!

Egyébként szerintem az ilyen cikkek inkább használnak a jobboldalnak, mint ártanak.
Élesen elválik a radikális jobboldal és a jobbközép. Ennélfogva szélesebb a jobboldal spektruma, többen megtalálhatják a választók közül az egyértelműen nekik tetsző irányzatot.

És az ilyen cívodás azt mutatja, hogy a két irányzat nem működik együtt. Ez középről még sokakat bevonzhat a Fideszhez, akiket jelenleg a baloldal azzal riogat, hogy a Fidesz és a nácik egy húron pendülnek. Ez, a fő cél (MSZP-SZDSZ-MDF klientúra leváltása) elérése szempontjából mindenkinek jó. Ha együttműködő hangot ütnének meg, máris hozná a die Welt, hogy hazánkban az egész jobboldal náci.

A választások után meg úgyis tejesen más politikai inerciarendszerben mozog majd mindenki!

Auris 2010.02.27. 10:43:54

@Auris: Na talán ez is aláhúzza amit fentebb kifejtettem:

www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=618509

Gyurcsány hosszú idő után színre lépett, a Szabadegyetemen mondott beszédet. Ebben hangsúlyozta:

""A Fidesz és a Jobbik között nincs érdemi elhatárolódás. A Fidesz nem tudta pacifikálni a Jobbikot, inkább a Jobbik fertőzte meg a Fideszt, amelynek történelmi bűne, hogy az elmúlt négy évben a rendetlenség és a káosz apostola lett" - hangoztatta a szabadegyetemen."

És erre jön Bayer Zsolt és belerúg egy hatalmasat a Vonába..... He-he-he...

Cogito ergo sum......

Roxvox 2010.02.27. 16:50:01

Akik még nem szereltek annyit a médiákban, mint a többiek, azokat kényszeríteni kellene hátrányuk behozására. :((( Egy nagy lófaszt, így sincs más abban a kurva Tv-ben, csak politika. Tudom ez egy ilyen időszak.

eszkep 2010.02.27. 17:13:53

Azt mondjuk megértem, ha a ballib média megmondóemberei leizzadnak, amikor ilyenek vannak képernyőn:

www.youtube.com/watch?v=y17-6MF19cE
www.youtube.com/watch?v=MvTodgScvfE&feature=related

Izzadjanak csak, tavasztól lesz rá alkalmuk bőven!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.27. 17:21:22

@picur3ka/beleallos kampany:

Lesz ám mocskosorbánozás a 40-50-60%-os emelés után ------>1000 pont a maszopnak
Viszont az sem elhanyagolható, hogy hányakat fognak kilakoltatni, mer' nem bírja fizetni?
Irtó nagy baj lesz ebből......és az a hibás, aki bevezette, ők szopatták meg a zembereket, ráadásul duplán.

picur3ka 2010.02.27. 17:39:28

@laspalmas:

1000 pont??? Hat ezek a mocskos gecik meg soha semmiert nem vallaltak a felelosseget.
Ok csak ne pontszerezzenek, hanem menjenek el a verbe vegre.

Es mennyi cirkuszt fognak generalni! Ha a Jobbik veluk fog kooperalni mint ellenzekkel, ez meg igen rut tud lenni... Gyurcsnyt meg le kene kapcsolni mar, azt hiszem.

ZöldMarci 2010.03.01. 10:19:11

@zero: Zero!

Két napja már írtam, jó volna ha javítanád az alábbi "hibát":

A posztba egy olyan keresőképet másoltál be, ami elvileg február 1-25-re keres Vona Gábor találatot, de nem talál. Ezzel szemben két találat is van ebből az időszakból:

Vona Gábor Jobbik miniszterelnök-jelölt
A szólás szabadsága (MTV1) (2010-02-21) 1 9 0,510
Reggeli Drive Time (Inforádió) (2010-02-15) 1 109 0,037

adattar.ortt.hu/index.php?act=show&p=pol_grp&evFrom=2010&hoFrom=2&napFrom=1&evTo=2010&hoTo=2&napTo=25&musor=&tema=&politikus=Vona+G%E1bor+Jobbik+minisztereln%F6k-jel%F6lt

Mivel a cikkben csak egyszer szerepel, hogy a vizsgált időszak február 1-14, így ez az 1-25 keresőkép megtévesztő lehet.
Kérlek a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatás érdekében javítsd ki.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.01. 13:56:52

@ZöldMarci:

Javítva! A poszt írásakor (02.25-én) ezt dobta ki a kereső. Vagyis a semmit.

MÁV tulaj 2010.03.01. 16:35:31

Az, amit a magyar média a Jobbikkal tesz, egész egyszerűen vérlázító. Egyetlen előnye van: azt hiszem, minden értelmes ember látja ezt, s talán elgondolkodik, hogy MIÉRT csinálja mindezt a magyar média, politikai hovatartozástól függetlenül. Mert FÉLNEK. S nyilván van is rá okuk. A kereskedelmi csatornákat kevésbé ítélem el, ők – jórészt – magánpénzekből gazdálkodnak, s bár az engedélyük kiadásakor írásba adták, hogy kiegyensúlyozott hírműsorokat sugároznak, ezt persze nemigen tartják be. A közpénzből – többek között a Jobbik-szimpatizánsok adóforintjaiból – eltartott csatornáknak azonban – álláspontom szerint – kutya kötelességük lenne (ha nem is mm-re centizve) valamiféle arányosság biztosítása. Remélem, lesz módja az új országgyűlésnek arra, hogy mindezért ALKALMATLANSÁG miatt kirugdossa e szerkesztőket, hírszerkesztőket és csatorna-vezetőket (tehát nem sokmilliós végkielégítésekkel, hanem egyetlen fillér ilyesmi nélkül).
Ez legyen a minimális program.
Illetve az, hogy ha baloldali érzelmű vagy, akkor lásd most, hogy ki a kisemmizett, tehát szavazz a Jobbikra! Ha liberális vagy, lásd, hogyan tiporják lábbal a Jobbik jogait, tehát szavazz a Jobbikra! Ha pedig közömbös vagy a politika iránt, akkor csak azért is szavazz a Jobbikra, hadd essen le az álluk a szemforgató képmutatóknak!

fokabacsi 2010.03.01. 17:04:02

Remélem lesz végre annyi intelligenciája a választóknak, hogy olyat kap a hazug tolvaj csaló , hazaáruló mindenkit eladósító "baloldal" , hogy a másikat a fal adja. Mégis miért kell az ország népét fogyatékosnak nézni ?? Semmirevaló hitvány egyedek szerepelnek reggelente és hazudoznak szemrebbenés nélkül, akire egy szamarat nem bíznék ??! Olyanok szerepelnek a képernyőn , mint az agg Csurka ??? Szenilis vén szerencsétlen, ma reggel láttam azt sem tudja mit beszél. Bárki bármilyen folyósnyálú idióta, csak nehogy a Jobbik képernyőre kerüljön mert egyből kilóg a lószerszám ! :-)))) Nem hiszem el, hogy nincsen parancsba adva, hogy a jobbik nem kerülhet képernyőre !!! Vagy a Civil Mozgalom például. Múlt csütörtökön 3 perc ! Mennyi lehet ennek a tolvaj maffiózó hordának a számláján, hogy ennyire rettegnek az elszámoltatástól??

süti beállítások módosítása