Skip to content


       Szűrés lista

A karakán OVB kielemezte a vasárnapi eseményeket

Lassan összeáll a kép, hogy zajlott le egy átlagos OVB-tag vasárnapi napja:

Az "átlagos OVB-tag" reggel szépen felkelt, megreggelizett, elment szavazni, ahol örömmel észlelte, hogy minden überfaszán megy, pár perc alatt végzett, valószínűleg fontoskodott is egy keveset a választókörben, elvégre ő egy OVB-tag (átlagos). Otthon megnézte ebéd előtt a "Két TestŐR" életmód magazint a TV2-n, a déli híradót azonban kihagyta, ahol már beszámoltak a baszott nagy sorokról, mert be kellett segítenie az asszonynak a rántott hús kisütésében. Délután előbb aludt egy keveset, mert hosszú éjszaka várt rá, majd megnézte 3 órától az olasz bajnokit a Sport1-en. Ezután szépen felöltözött, majd elindult a választási központba, ahol a szintén akkor érkező társaival cseverészett, hogy milyen nyugodt nap volt, nem volt semmi gond...
18:30-tól együtt megnézték az esti Híradót, ahol döbbenten látták, hogy még több ezer ember áll az utcán szavazásra várva, és innentől elszabadultak az események ...
 
Miután több millió néző döbbenetére élő adásban szénné égették magukat (soha éltemben nem láttam élőben ilyen bizottsági ülést, és perceként hüledeztem és röhögtem),  hideg fejjel tegnap megpróbálták megfejteni a Vasárnapi Rejtélyt, ki vagy mi lehet a felelős a történtekért (nem ők), és le mond-e valaki (nem mond).

Lássuk, van-e következménye annak, hogy több ember 04.12-én hétfőn szavazott 6 órás sorban állás után, és hogy 2,5 órás élő "stand up comedy"-t sugároztak a tévék (vagy a Garfieldet, bár a Végtelen történet is be volt készítve!) az eredmények közlése helyett. Na meg hogy aljas szándékkal felfuttatták és lerohasztották a Mandinert és rövid időre a blog.hu-t.

1. Az OVB valamennyi tagja egyetértett, hogy nem az OVB a felelős a történetekért. (Nagykoalíció!!! Nagykoalíció!!! Nagykoalíció!!!)

2. "Felvethető, hogy az OVB vasárnap bizonyos döntések esetében alulinformált volt. Akkor, amikor 16 órakor értelmezte a szavazókörök előterének fogalmát, a testület alulinformált volt, a 19 óra előtt nem sokkal hozott döntést pedig téves információs helyzetben hozta, mivel úgy tudták, a probléma csak néhány szavazókört érint, és ott is egy-másfél órán belül befejeződik a szavazás." - Szigeti Péter

Szigeti úr & tsa., ha nem tudtátok mi a helyzet az országban, akkor azért takarodjatok, ha pedig tudtátok, de lapítottatok, akkor meg azért. Már a déli híradó is ezzel volt tele, minden hírportálon vezető hír volt, Önök úgy supportálják a választást, hogy a Süket Szobában (ahol se TV, se rádió, se fax, se internet, se térerő) ülnek és amőbáznak?

Az pedig külön örömmel tölt el, hogy Önöknek együtt, csapatmunkában sikerült definiálni a "szavazókörök előterének fogalmát". Kemény menet volt, OVB?
 
3. Halmai Gábor sem tudta megállni, hogy ne szólaljon meg: "a vasárnapi 16 órás információ is lényegesen elkésett. Fontosabb az, hogy a választók befolyástól mentesen szavazhassanak, mint hogy este 19 óra után a választók a voksok 2-3 százalékos feldolgozottságát megismerhessék. Ha a voksolás előtt egy héttel tudják, hogy ilyen probléma várható, akkor azt teljes egészében meg lehetett volna oldani."

Nagy mókamester ez az OVB, nem? 18:55-kor úgy döntenek, hogy még tart a kampánycsend, mert még több ezer ember áll a sorban, hogy szavazhasson, majd 22:30-kor ugyanaz az OVB úgy dönt, hogy érjen véget a kampánycsend, mikor ugyanúgy több ezer ember áll még sorban, hogy szavazhasson. Ugyanaz a szituáció, ugyanaz az OVB, két ellentétes döntés. Ilyenkor sajnálom, hogy az egyik OVB-tag nem ragaszkodott jobban a Nagy Ötletéhez, hogy oldják fel a kampánycsendet, de szedjék össze a sorban állóktól a mobiltelefonokat, hogy ne kaphassanak információt.

Azonkívül pontosan lehetett tudni már hetekkel ezelőtt is, hogy gond lesz, csak senki sem rakta össze a az információkat:
a, egy szavazókörre 800-1200 szavazó jut
b, minden igazolással rendelkezőt egy szavazókörre osztottunk (+ a helyi lakosok)
c, több helyen több ezer igazolással rendelkező fog szavazni

Nem sikerült az egyszerű matematikai művelet: a+b+c > 1200.

4. Halmai finoman közölte, hogy jövő vasárnap is ez a helyzet várható, és "javasolta a nyilvánosság tájékoztatását arról, hogy mire számítson a második forduló eredményeinek megismerésénél."

Jelenleg ott tartunk, hogy sorok ugyanúgy lesznek, és az OVB jelenleg az ombudsmannal vitatkozik, hogy mikor lehet eredményt közölni. Az ombudsman azt javasolja, hogy már este 7 órától, az urnazárás hivatalos időpontjától közzé lehessen tenni az eredményeket.

Halmai szerint "az adatvédelmi biztos szakértelem hiányában mondta, hogy sérült a választók közérdekű adathoz való joga a későbbi adatszolgáltatás miatt. Közérdekű adatról akkor beszélünk, amikor a választásnak vége van, amíg nincs vége, addig nem közérdekű adatról van szó, hanem titoksértésről. Amíg nem szavaz le mindenki, nem lehet közzétenni adatokat."

Szegény Jóri, a Google-t pár nap alatt kicsinálta, most meg egy senkiházi Halmai alázza. Gábor, vasárnap is ennek a szellemében történtek az események, ugye? Most akkor ezzel beismeritek, hogy vasárnap este titoksértést követettek el?

A nagy kérdés, hogy 2010-ben a Magyar Állam képes-e megoldani, hogy minden állampolgára leszavazhasson 19 óráig, és 19 óra után értesüljön az eredményekről?

Jelenleg "2x nem" a válasz.

Köszönjük szépen OVB!
Felejthetetlen!

Virág elvtárs (OVI) csak jó tanácsokkal tud szolgálni:


 

Címkék: választás botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr561919774

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy jogállam választ 2010.04.14. 14:35:16

Már sokan, sokfelé megemlékeztek az Országos Választási Bizottság vasárnapi heroikus küzdelméről, így hát én nem is vesztegetném arra a szót, hogy újfent leírjam, mi is történt azokban az elhúzódó órákban. Ráadásul, azóta már fejlemények is va...

Trackback: Hülye törvényhozók, hülye végrehajtók 2010.04.14. 09:56:37

Két kérdés a mi kedves sorállásos botrányunk kapcsán:1) Kedves törvényhozók!Mi a fenének kellett (nagyjából) választókörzetenként egy szavazókörre korlátozni az igazolással szavazókat?Az alkotmánybíróság csak azt kifogásolta, hogy a két forduló között ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spiritmonger 2010.04.14. 14:06:00

@derelyegrádi szellem: végre!
Remélhetőleg nem áll meg itt a menet

Marcellusca 2010.04.14. 14:06:02

@quorum:
@zero:
De hát ők egy süket, pánikszobában ücsörögtek egész nap. :)
Honnan tudták volna, hogy mi van az országban? :D

derelyegrádi szellem 2010.04.14. 14:09:46

@Spiritmonger:

emiatt - legjobb tudomásom szerint - nyugodt lehetsz.

Marcellusca 2010.04.14. 14:12:42

@zero:
"Képzeld el ha mire beírják KÉZZEL pl. Nagykomárominé Kanizsai Dorottya, Hódmezővásárhely, Alsóbibalypusztád utca 33. 4 em. 25, ..." - És eközben háromszor-négyszer visszakérdez a bizottsági tag: Kanizsainé?
- Nem! Nagykomárominé Kanizsai Dorottya.
- Bivalypusztád?
- Nem. BiBalypusztád!
- Bi-baly-pusz-ta.
- Nem, nem. BibalypusztÁD!
- Hetedik emelet.
- NEEEEM, vaze, NEGYEDIK emelet!!!!
- Úúúú, ezt már nagyon elcsesztem. Írok egy másikat. Neve?
xD

Marcellusca 2010.04.14. 14:14:29

@Gunther: Hát, hogy nálunk is kolbászból lesz a kerítés. :)
Meg szalonnából a tető. :)))
És eljő a tejjel-mézzel folyó kánaán. :DDDDD

Blogger Géza 2010.04.14. 14:17:23

@cotti: Csakhogy lehet, hogy a békési egyetemista életében nem fog már Békésbe visszaköltözni, mert ide jár egyetemre, aztán itt kap munkát, ide nősül stb. Számtalan olyan ember van, aki életvitelszerűen nem ott él, ahol az állandó lakcíme van. Kollégium, albérlet, lehet, befogadta egy rokon, de azért nem akarja, hogy oda bejelentkezzen stb. A választójog őket is megilleti.

cotti 2010.04.14. 14:18:49

@Horizont: "Vidám" évek várnak ránk, az biztos. Azzal együtt, hogy minden elismerésem Schmitt Pálnak a sportpályafutásáért...hogy fogalmazzak finoman...nem oda való, nem egy észkombájn. :) Elképzelem őt az Elnöki Palotában, Kövér Lászlót a Parlament elnökeként a pulpituson, Pintért a belügy élén, Szíjgyártót szóvivőként, 2/3-os többséggel és küldetéstudattal megspékelve. Tragikomikus. Asszem nem kell attól félni, hogy nem lesz téma a blogon. :D

eszkep 2010.04.14. 14:22:26

OFF
Egy kis májdagasztó:

index.hu/kultur/media/2010/04/14/40_embert_rugtak_ki_a_nepszabadsagtol/

Hja' befellegzett az állami apanázsnak...

reKorrekt 2010.04.14. 14:23:11

@derelyegrádi szellem:
Ha nem csikják le, akkor minimum:
- fokozzák le aljárőrré
- hozzák vissza aktívba
Bár mondjuk szemkilövetésekért kétlem hogy ne börtön járna. A végén még csak igaza lesz a fasiszta csőcseléknek?

arlequin 2010.04.14. 14:24:28

@cotti: érdekes lesz. de passzintsd még hozzá a hegedűs zsuzsát szociálisminiszterként és kész bach-antifúga bontakozik ki lelki szemeink előtt. ;-)

Kicsit Karcos 2010.04.14. 14:25:08

@Marcellusca: vajon ha elírják, akkor az egész könyvet, a hibás adat kivételével le kell másoltatni a kódexmásolókkal, és onnan folytatni? Nem látom amúgy annak akadályát, hogy a - gondolom - elektronikus névjegyzékből a ctrl+p megnyomásával állítsák elő ezt a könyvet, és abban pipálgassák, ki az, aki megjelent, kanizsainézés helyett.

Atrox 2010.04.14. 14:25:35

2 idézet Halmaitól:

" Ha a voksolás előtt egy héttel tudják, hogy ilyen probléma várható, akkor azt teljes egészében meg lehetett volna oldani."

Halmai finoman közölte, hogy jövő vasárnap is ez a helyzet várható, és "javasolta a nyilvánosság tájékoztatását arról, hogy mire számítson a második forduló eredményeinek megismerésénél."

MUHAHAHA!!!!

Most akkor van egy hét még hátra, és bármire elég, vagy jövő ilyenkorra sem lesz megoldás? Ez az ember emlékszik arra, hogy mit mondott pár pillanattal korábban? És egy ilyen tölt be felelős pozíciót, ahol persze végül felelősség nincs (legalábbis elbaszott munka után felelősségre vonás), csak a nagy zseton felvétele.

reKorrekt 2010.04.14. 14:26:24

@reKorrekt: Ja, gergényit is börtönben szeretném látni, ahogy azt is, aki neki adott parancsot (engedélyt) még feljebbről (gyurcsány).
- hatalommal való visszaélés
- foglalkozás közben elkövetett veszélyeztetés
vagy tökömtudja még mik...

suski 2010.04.14. 14:28:03

szerintem nem az OVB-t kell ekézni, a szavazókörökben meg kell szervezni, hogy legyen elég adminisztráló ember, most 2 hét van rá.

Kicsit Karcos 2010.04.14. 14:29:34

@reKorrekt: felbujtóként több rendbeli aljas indokból, bűnszövetségben elkövetett súlyos testi sértés?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.14. 14:32:47

Végre egy értelmes Szájbarágó!
index.hu/belfold/2010/valasztas/szavazatturizmus/

-Ha tudták, hogy ilyen sokan jönnek, és ezer perc az tizenhat óra, akkor miért nem állítottak föl több asztalt, hogy párhuzamosan két vagy három embert lehessen adminisztrálni?

-Mert a törvény szerint ezt nem lehetett megtenni. Egy pecsételő van, és egy névjegyzék, így csak egyesével tudták fogadni az igazolással szavazókat.Többen javasolták, hogy névsor szerint állítsák két vagy három sorba a szavazókat, de mivel csak egy névjegyzék van, ezt nem lehetett megcsinálni. Azt egyelőre még az Országos Választási Iroda sem tudja, hogyan lehet majd a második fordulóban gyorsítani a szavazást.

-Ki a felelős azért, hogy ezt így elszúrták?
-Természetesen senki.

Kicsit Karcos 2010.04.14. 14:33:39

Egyébként kezdek arra hajlani, hogy most már maradjon így, és az utolsó ember leszavazásakor érjen véget a kampánycsend - játék közben most már ne változtassuk meg a szabályokat.

Az új országgyűlés pedig az első teendői közé emelje be a választás lebonyolításának ésszerű megszervezését, nem kell kapkodni, van rá összesen fél év, belefér a társadalmi vita is, a gondolkodás is, az illetékesek véleményének bekérése is, a törvényalkotás is, és az esetleges soronkívüli AB-felülvizsgálat is.

cotti 2010.04.14. 14:34:16

@eszkep: Majd megy az apanázs az MH-hoz meg az MNO-hoz, esetleg kirúgott munkatársak is mehetnek oda. :)

@reKorrekt: Gergényit börtönben?! Felejtsd el, Pintér nagy barátja, tuti nem fogja börtönbe dugni. :)

Marcellusca 2010.04.14. 14:34:39

@Kicsit Karcos: Mán korábban írtam: ne várj "csodát"! :)
Főleg Abszurdisztánban ne! :D

Marcellusca 2010.04.14. 14:38:00

@zero: De, vaze, ha a törvény így rendelkezik, hogy egy pöcsét, egy lista, akkor mit csináljanak?
Nincs már senki, aki meg tudná változtatni a törvényt.

Homeoffice 2010.04.14. 14:38:22

@nfgy:

Mindkettő nagyon durva:)

suski 2010.04.14. 14:40:08

@zero: hát akkor nemtom Debrecenben hogy csinálták, de tegnap elmondták a hírtv-ben, hogy ott két sor volt és megoldották a dolgot.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.14. 14:41:03

@Marcellusca:

Ja, ez van, tiszta szopás ....most kiderült, 350 down kóros hülye ül a parlamentben akik minden szart mgszavaznak.

nfgy 2010.04.14. 14:41:29

A második fordulóban csak az szavazhat igazolással,akinek a lakóhelyén men dőlt el a választás.Mivel az EVK-k 2/3-ában eldőlt,így gondolom a tömeg is az 1/3-ra fog zsugorodni.Mindenki menjen el aki még elmehet.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.14. 14:45:04

@Marcellusca: :) Pont törvényhozókat választunk! Olyanok helyére akik nem tudnak törvényt hozni! :)
Kicsit 22-es csapdája

Marcellusca 2010.04.14. 14:49:25

@zero: Őőőő, izé, 386. :)

Homeoffice 2010.04.14. 14:50:38

@Marcellusca:

Zeronak van igaza 350 kényszerűségből ott lévő Down kóros van ott és a MEGFELELŐ EMBER és BELSŐ KÖRE!

Hogy mered szídni? :)

Marcellusca 2010.04.14. 14:52:47

@Noname Cowboy: Hát, igen. Megvan a dolog pikantériája. :)))
De majd Vityáék megóggyák. Úgyis most nyilatkozott, hogy elsők között - mer' egyébkínt ollan jól áll az ország, hogy ez a legfontosabb - a kisebb parlamentrűl fognak szavaznyi. Mer' ezidáig megvót a szándék mindkét ódarrúl, csak nem vót egység. De majd mostan! Figyejjétek meg!
És gondolom a választási törvény eme hiányosságát is kiküszöbölik.

Horizont 2010.04.14. 14:52:51

@zero: Ne sértsd meg a Down kórosakat!

Egy pecsételő van :DDDD Olyan aranyos!

Marcellusca 2010.04.14. 14:54:01

@Gunther: Úúúú, bakker, jobban meg köll gondónom, hogy mikettet írogatok. :)

Kandabula 2010.04.14. 14:55:03

Aki 6 órát hajlandó sorban állni úgy, hogy bizonytalan volt az OVB döntése a 7 órás zárást illetően, azt küldték.

Marcellusca 2010.04.14. 14:55:28

@Horizont: Nem személyre, hanem eszközre utalt Szigeti. :)))

kulup 2010.04.14. 14:57:18

@nfgy: Szerintem ez nem így van, aki mindkét fordulóra kért igazolást pl. a 13. ker -be, az szavazhat a második fordulóban is, függetlenül attól, hogy az állandó lakhelyén van-e második forduló.

www.valasztas.hu/hu/parval2010/356/356_7_2.html

nfgy 2010.04.14. 14:59:01

@kulup:
Nem szavazhat mert lehúzzák a segédlistáról.

eszkep 2010.04.14. 14:59:06

@zero: Látod zero, ez most megint nagy tudatlanságra utal... (és ez vezet az "összes párt egykutya" elmés megállapításokhoz is)
Ha már blogot írsz, igazán tudhatnád, hogy egy törvény nem definiál minden részletet pontosan (akkor még ovlashatatlanabbak és értelmezhetetlenebbek lennének), ezért a törvényekhez általában tartozik VÉGREHAJTÁSI RENDELET (ami olvasatban is teljesen más, mint egy törvényi szöveg, ugyanis éppen arra való, hogy meghatárzza a törvény végrehajtásának PONTOS szabályait és részleteit). Ennek kidolgozása pedig az ileltékes szakminisztérium az illetékes. Nem tudmom most melyik minisztérium (lenne) illetékes, hisz Belügyminisztérium már nics.

Kicsit Karcos 2010.04.14. 15:03:00

@Kandabula: neked még ugye sosem jutott eszedbe, hogy ragaszkodj a jogaidhoz, és ne mondj le róla előre, puszta feltételezések alapján?

Egy vicc jut rólad eszembe, talán ismered, talán nem:

Nyuszikának elromlik a porszívója. Gondolkodik, mi legyen.

Eszébe jut, hogy a medvének van porszívója, talán oda is adná neki. Elindul a medvéhez. Útközben gondolkodik:

- de mi van, ha nincs otthon a medve?
- á, biztos otthon van, de vajon kölcsönadja-e a porszívót?
- kinézem belőle, hogy nem adja ide...
- sőt egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogja ideadni.

Odaér a medvéhez, bekopogtat. Kijön a medve, mondja nyuszika:

- Tudod mit, medve? Baszd meg a porszívódat!!!

kulup 2010.04.14. 15:04:24

@nfgy: Miért húznák le ?

Ez elég egyértelmű, egyik kivétel sem teljesül. Vagy már a valasztas.hu -n is félrevezetnek ? Nem lepődnék meg.

Ha mindkét fordulóra kapott igazolást:
1. az első fordulóban az igazoláson feltüntetett településen, az igazoláson feltüntetett szavazóhelyiségben szavazhat,
2. a második fordulóban az igazoláson feltüntetett településen, az igazoláson feltüntetett szavazóhelyiségben szavazhat, kivéve, ha
a) abban a választókerületben, ahova az első fordulóra kiadott igazolás szólt, nincs második forduló,
b) abban a választókerületben, ahova a második fordulóra kiadott igazolás szól, nincs második forduló.

nfgy 2010.04.14. 15:04:33

@nfgy:
B. Ha csak a második fordulóra kapott igazolást:
1. az első fordulóban a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben (vagy valamelyik külképviseleten) szavazhat
2. a második fordulóban az igazoláson feltüntetett településen, az igazoláson feltüntetett szavazóhelyiségben szavazhat, kivéve, ha
a) a lakóhelye szerinti választókerületben nincs második forduló

Ez a te linkedből van idézve. Figyeld a 2 a) pontot!

eszkep 2010.04.14. 15:04:38

@Gunther: És látod Zero, leírsz egy hülyeséget, 50 retardált ugrik rá...

kulup 2010.04.14. 15:07:06

@nfgy: Igen, ha _CSAK_ a második fordulóra kért igazolást. Én arról beszélek, ha mindkettőre kért, szerintem a többség ilyen.

nfgy 2010.04.14. 15:09:13

@kulup:
A linked www.valasztas.hu/hu/parval2010/356/356_7_2.html
B és C 2-es a) pontja KIZÁRJA azt akinek a lakóhelyén eldőlt a nandátum sorsa!

eszkep 2010.04.14. 15:11:03

@Gunther: Csak úgy kíváncsiságból:
Szerinted a "MEGFELELŐ EMBER és BELSŐ KÖRE" az elmúlt 8 évben hány végrehajtsi rendeletet írt a külömböző minisztériumokban? Pontos számot kérek!

Homeoffice 2010.04.14. 15:14:00

@eszkep:

A múltidőt elnéztem főnök!
:)
Ahogy Sedu mondta itt bent, Viktor elkezdett dolgozni (kisütött a nap) és jó kedvem van.
Nem kell leszedned a fejem:)

Marcellusca 2010.04.14. 15:14:24

@Kandabula: Őőőő, izé, háááááát ....

nfgy 2010.04.14. 15:16:22

@kulup:
Igen ezt benéztem akkor szavazhat.A vicc az.hogy én ezt tegnap megkérdeztem az önkormányzatnál azt a nőtől ,aki ott a szavazást jogilag koordinálja.Azt mondta,hogy NEM szavazhat az akinek a lakóhelyén eldőlt a mandátum.Vicc...

kulup 2010.04.14. 15:18:03

@nfgy: Nem zárja ki.

Ha mindkét körre kértél igazolást, akkor ugye a C. pont lép érvénybe. Itt a 2. a pont, amit írtál :

a) abban a választókerületben, ahova az első fordulóra kiadott igazolás szólt, nincs második forduló,

Tegyük fel én a 13 ker-be kértem igazolást mindkét fordulóra. Ott (ahová "az első fordulóban kiadott igazolás szólt") VAN második forduló, tehát mehetek szavazni.

kulup 2010.04.14. 15:20:02

@kulup: OK, én meg későn nyomtam a send-re. Ezt megbeszéltük, szavazhat :-)

nfgy 2010.04.14. 15:20:07

@kulup: @nfgy:
FIGYELEM! Ha igazolást kap (akár az első, akár a második, akár mindkét fordulóra), a második fordulóban csak akkor szavazhat, ha az első forduló – abban a választókerületben ahol szavazott vagy szavazhatott volna – nem volt eredményes.

De ez is érdekes a legelején,valaki értelmezhetné.

Marcellusca 2010.04.14. 15:22:09

@eszkep: A jelenlegi törvényt 360valahány szavazattal, egyhangúlag elfogadta a parlament.
Ebben Viktorkáék is benne vannak.
És a törvényre hivatkoztak, nem a végrehajtásiutasításra.

Charybdis 2010.04.14. 15:29:17

Azt a bőgőtokba hegesztett, deszkánbaszott, bagolyszemű öreganyját, hogy cuppantaná le a vacogós cápa!

Homeoffice 2010.04.14. 15:43:04

Tényleg az a Navracsics-interjú megvan, hogy megkérdezték, hogy miért van náluk kevés nő?
Válasz: Hát a politika olyan férfias dolog:)
LOL
Azt hiszem MTV1
Eszkepnek külön üzenem, hogy a linket nem tudom:)

Lone Wolf 2010.04.14. 15:43:47

Na, ez is szép! Nem hiszem, hogy az OVB HA AKARNÁ ne tudná megoldani, hogy gyorsabban le lehessen szavaztatni.

Törvény maximalizálja a bizottsági tagok számát? Ebből nem problémát kellene csinálni, hanem megoldást keresni! A törvény megváltoztatására ugyan, 0 sansz van, de ha beszélnének sólyommal, vagy BÁRKIVEL akinek az országgyűlésben komoly befolyása van, vagy lesz, minden további nélkül össze tudnának hozni egy helyileg, és ideiglenesen tekintsünkmárelettőlamarhaságtól típusú megállapodást... De neeem! Az urak inkább maszatolnak hárítanak, ráraknak még egy lapáttal, az amúgy is gázos szitura. És azt állítják hogy nem fognak rajta változtatni,és ők ugyan nem felelősek! Hát jó...

Majd Vikike a fehér lovon megállapítja hogy azok, és nem kell vesződniük a lemondásuk benyújtásával, hanem nemes egyszerűséggel ki lesznek rúgva!

BTW van ezek után bárkinek is a jelenlevők közül problémája az elvtársak fénysebességgel történő eltávolításának, az állami szervekből, és vállalatokból?

Mert nekem valahogy nincsen... SŐT! MEGKÖVETELEM!

geor dar khordak 2010.04.14. 15:50:45

Bocs ha volt már, most láttam az m1-en a ma reggel ismétlését a Süveges porba alázta a Szigetit, zseniális volt gondolom m1-en fent van nézzétek meg!

Lone Wolf 2010.04.14. 15:57:21

Egyébként azt hiszem hogy már mondtam, de szerintem ez az eset Abszurdisztán királyi koronáján az ékkő!

És most már nagyon nagyon szépen megkérném a sorsot, isten, vagy éppen a mindenható, pártot, és a kommunista mennyországba költözött szentjeit, úgy mint Lenin, és Sztálin. Akármelyik is legyen a felelős érte! Hogy ezt a faszságot lehetőleg már ne próbálják meg űberelni. Az már egy kicsit sok lenne...

arlequin 2010.04.14. 16:40:31

@Gunther: csatlakozom, s majd csalatkozom...

InTheGajd 2010.04.14. 16:45:33

Magyarorszag! Mi igy szeretunk! Amikor lassan 2 evtizede a nem megfelelo emberek van a a nem megfelelo poziciokban.

Lone Wolf 2010.04.14. 16:47:07

@arlequin: Sajnos attól tartok, hogy igazad van. Lesznek visszás esetek, és érdekes bürokratikus húzások még ebben az országban bőven. Na de azt komolyan remélem, hogy nem ez lesz az átlagos.

Egyébként néha-néha már azt hiszem, hogy a hülyeség az emberiség természetes állapota. Vagy legalább is a magyarságé.

mérnök_05 2010.04.14. 17:31:51

Egyetértve azzal, hogy az OVB és az OVI talán nem volt szakmailag a csúcsponton, de azért jó lenne, ha belegondolnátok, mi is az alapvető gond, illetve valaki adna egy jó ötletet a megoldáshoz (leszámítva a több névjegyzéket, meg íródeákot). Dióhéjban: a kiidulási prbléma az volt, hogy ha nem egy helyen lehet igazolással szavazni, akkor egy ilyen szavazó - elvileg - kérhet több papírt, és azzal több helyre is elmehet. Ezt nyilván azzal lehet megakadályozni, hogy egy helyen - a lakóhelye szerint illetékes önkormányzatnál - adják ki az igazolást, és feljegyzik, hogy x.y már kapott. Ez bombabiztos, mert a kiadott igazolás nem pótolható... Tehát elvileg biztosított, hogy egy faszi - egy igazolás. DE: nem nagy ügy egy ilyen papírt kratívan kezlni, így ugye mégis lehet az, ami nem lehet... Na, erre kitalálták, hogy ha egy helyen lehet csak szavazni, akkor ott látszik, hogy másodszor próbálkozik a versenyző... Persze, ha kis esze van, akkor másik címen próbálkozik másodszr, így megint lyukas a rendszer. Létezik ugyan egy nyilvántatás meg egy számítógépes rendszer az un. kétszer vagy többször szavazók kiszűrésére", de azzal aza gond, hogy ugye készül minden ilyen igazolásos polgárról egy külön papír - azért is tart sokáig ez a fajta szavazás - és ezeket a papirokat berögzítik és összenézik, hogy szerepel-e valaki többször. ha igen, akkor - elvileg - el lehet kapni a tökét, lévén minden adata megvan (aztán, hogy ilyen történt-e valaha, azt én nem tom). A gond ott van, hogy tudja a szerv, hogy Gipsz Jakab mondjuk kétszer szavazott - a megoldhatatlan problem az, hogy akkor most emlyik szavazatot semmisítsék meg, mert azt ugye nem lehet tudni, hogy az urnában lévő sok-sok szavazat közül melyiket is dobta be a galád... A vegyünk ki egyet, és semmisítsük meg megoldás lehet, de ha ezzel valakinek a mandátuma veszik, akkor biztos, hogy nem fog örülni, és tényleg nem korrekt.... Akkor hogyan is? Lehetne azt is játszani, hoyg mindneki kap egy saját azonosítót - ami nem a személyi száma - aztán azzal leül egy gép elé, beüti, és szavaz, és a gép ezzel az azonosítóval még egyszer nem engedi szavazni, de egyrészt drága, technikailag sem egyszerű, meg lenne felháborodás, hogy nyilvántatják, ki szavazott, meg ki nem... Szóval ilyen komoly gondokkal kell küzdeni - tud valaki jó megoldást? Szerintem az OVB/OVI megköszönné... Bocs a rőfös hozzászólásért!

suski 2010.04.14. 17:40:35

@mérnök_05: az OVB a néphez fordul az egybites probléma megoldása érdekében?? :))) ez jó...
Ott van egy csomó jogász, ezért fizetik ôket, oldják meg, bakker.

eszkep 2010.04.14. 17:44:22

@Marcellusca: Te most komolyan funkcionális analfabéta vagy??? Ok, te sem tudod, mi fán terem az államigazgatás, úgyhogy egy példa: A Közösségi Vámkódex alapján (Az Uniós vámjogszabály) alapján nem lehet vámkezelni, egy szó sincs benne, arról, hogy nézzen ki egy vámokmány, hogyan kell kitölteni, mert az EP ezzel nem fog foglalkozni. A törvények végrehajtásáról szólnak a Végrehajtási Rendeletek (meglepő név mi???), ami azt szabályozza, hogy kell végrehajtani az adott jogszabály rendelkezéseit (nem várt fordulat, mi???). Vagy szerinted és Zero alapján a képviselőknek kellene megtervezni, hogyan nézzen ki egy CDPS okmány??? Erre valók a szakminisztériumok ügyebár... Az, hogy az illetékes szakminisztérium nem szabályozta ennek a 3 éves törvénynek a pontos végrehajtását, az konkrétan nem az Országgyűlés mulasztása, ezen nincs mit szépíteni.
Azt egyébként megértem, ha valaki nem tanult államigazgatást, de ha már leírtam mire való egy végrehajtási törvény,akkor legalább annyi kevés eszecskéd lehetne, hogy utána olvasol interneten... Vagy az már nem megy??? Vagy ez valami passzió, hogy hülyeséget beszélsz??? Zero is jól tudja használni a netet, ha akarja... Hihetetlen minek ír le akkor ilyen fatális hülyeséget??? Ezt fel is jegyzem Zero legnagyobb baromságai közé, a "bruttó-nettó államadósság fogalomzavar mellé...)

tudi 2010.04.14. 17:45:18

Ez kabaré, igaz én nem néztem a 11.-i műsort, mert az igazak állmát aludtam, ezt lehet egy jó koncert szervezó jobban oldotta volna meg mint az egész OVB. Franz Kafka elsírná magát ezen abszúrd helyzetek hallatán.

suski 2010.04.14. 17:52:44

@eszkep: na jól van, de minisztérium most is van, dolgoznak már az ügyön?

eszkep 2010.04.14. 18:05:50

@suski: Elvileg eddig is kellett lennie, bár a "szakértői kormányzás" címszó alatt sokmindent el tudok képzelni... Szigetvári egyébként már rebesgette, hogy nem lesz változtatás.

suski 2010.04.14. 18:08:55

@eszkep: a fidesz miért nem nyilatkozik, hogy mit kellene csinálni? ( én nem hallottam legalábbis)

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2010.04.14. 18:11:07

Lehet, hogy ezt már előttem felvetette valaki, de:
Adott a szituáció:
Egy csendes vasárnapi nap van, véletlen választás, az egyik szavazókörben elkezd gyűlni a tömeg, majd sor alakul ki. Eljön a du. 3 óra kinézek, és még mindig azt látom, hogy k@rva nagy a sor. Normális esetben egy kis találékonysággal-->vészmegoldás, szólunk az ovb-nek, kérünk embereket, akik jönnek és segítenek bővíteni a szavazófülkéket és a személyzetet, akik segítenek a szavazópolgáraoknak a regisztrációban, hogy lényegesen gyorsabban menjen a sor. És lesz@rjuk, hogy ki a felelős, hogy és miként sikerült ezt ily szépen elintézni, esetleg aznap gondolkodott valaki a megoldáson ujjal mutogatás nélkül??? Lehet, hogy amit írtam nem jó ötlet, de ha akarnak, valamit biztos tudnak csinálni a nagy okosok, persze a cikkből kiderül, hogy már az összeadás és relációk sem erősségük, mit is várok...

Kartal (rezervált) 2010.04.14. 18:22:21

@zero: az még hagyján, de utána velünk etetik meg.

suski 2010.04.14. 19:37:30

@eszkep: na várj , a kérdésem arra vonatkozott, hogy a szavazási káoszt hogyan lehet elkerülni 2 hét múlva, azzal kapcsolatban mit kellene csinálni.
Ezt a sajtótájékoztatót láttam.

Donna (Cara)mba 2010.04.14. 20:07:05

@Marcellusca: Nem mondod? Hiszem most beül 386 ogy képviselő a patkóba, a következő választás meg - ha nem történik semmi rendkívüli, például önként lemond a kormány és időközi választást írnak ki - akkor tényleg, nem éren még rá ez a törvény? Hiszen nem léphet hatályba 2014 tavaszáig:-)
Vagy már megint nem tudok számolni és gondolkodni?

Hát ez vicc! Előterjesztik a törvénytervezetet, persze előtte különféle bizottságokban megrágják, kiköpik, mehet a parlament elé. Ott vitáznak róla a frakciók, benyújtanak 1225 darab módosító indítványt, aztán elrendelik a szavazást, persze, ha nem lesz előtte "házszabály, házszabály" bekiabálás, elkezdik nyomogatni a gombokat, amire kijön úgyis aminek ki kell jönnie 2/3-ad esetében. Kb. röviden valahogy így néz ki egy törvény megalkotása.

Persze, hogy legyen kisebb a parlament, nem mossa már az Adria partjainkat, nem koszorúzza a Kárpátok vonulata országunkat...

Ha a mentelmi jogról folytatnának vitát, na annak lenne bizony sürgősen értelme!!!!!!!!! Hogy leszokjanak a lopkodásról jó előre...

És: másodikként nem a gazdaság gatyába rázásával kellene folytatni? Pénzügyi források után nézni, amivel esetleg lehetne pörgetni a gazdaságon? Elszámoltatni a GDP-tolvajokat?
Ez mind ráér? Tényleg komolyan úgy gondolják?

Nem, ez csak vicc, ugye?

Donna (Cara)mba 2010.04.14. 20:22:54

@eszkep: Én sem tanultam államigazgatást, lehet, funkcionális analfabéta és diszlexiás vagyok eccere;-D

Találkoztál te már a való életben egyértelmű Végrehajtási Rendelettel? Nekem eddig alig sikerült, pedig nem sok dolgom van vele:) Egy egyszerű Apeh igazolás kiadása mondjuk egy Széchenyi kártyához olyan fejtörést okozott mind a Kamaránál, mind az Apehnál, hogy meguntam az ide-oda küldözgetést, és felhívtam saját telefonomon a kamarai ügyintézőt és átadtam a telefont az apehes ügyintézőnek, ugyan interpretálják már a vonatkozó jogszabályt együtt. Jól elordibáltak a saját telefonköltségemen, mire elértem, hogy egy olyan fecnit adjanak, amit a kamarai ügyintéző megigérte az apehosnak, hogy azt már úgy elfogadja:-DDDD Szomorú, mindennapos LOL
Pedig mindegyiknek ugyanabban a tárgykörben ugyanaz a Végrehajtási Rendelete, nem? Vagy szelektív, mint a hulladék gyűjtés?

Tudod mit mondok: ügyvédek képesek ezeken az általad nagybetűvel írt szent tehénszerűségekről vitázni, mert annyira nem egyértelműek.

Magyarország, mi így (is) szerettünk!

Ja, szakértők! Lassan nálam ez a szó a komplett idiotizmust szinonimája lesz.

Én nem vagyok szakember, kikérem magamnak a rágalmat előre is bárkitől, aki ezzel vádolna;-D
Én csupáncsak dolgozok (remélem, jól).

Marcellusca 2010.04.14. 20:28:01

@eszkep: Nem vagyok alfabéta. :)
Arról ugatok, hogy nem a végrehajtási rendeletre/utasításra hivatkoznak, hanem a választási törvényre.
És a törvények is sokmindent pontosan szabályoznak. Azért erősek.
Különben mindent meg lehetne támadni, mert csak egy miniszteri végrehajtási szabályozza.

Nem kellen ám mindenkit egyből lehülyézni, azért, mert nem ért veled egyet!

Donna (Cara)mba 2010.04.14. 20:33:02

@Marcellusca: "Nem vagyok alfabéta. "
Ez teccik:-D

Marcellusca 2010.04.14. 20:38:48

@Donna (Cara)mba: Nem, nem, Drága Donna.
Eztetet nyilatkozta a Nagyvezír, bele a kamerába.

Tudod, Te, mint szavazó, kisvállalkozó már nagy ívben le vagy .... sajnálva.
Szinte már tuti a 2/3, úgyhogy ennyi.
Csá, Bébi!

Én a mai hírekben is felfedeztem egy elgondolkodtató nyilatkozatot.
Ige, persze, megint Fityisz. :)
Aszongya a Szájtátó Petike, hogy a kormány már most felélte a "spájz" tartalmát, azaz szinte elértük az éves hiánykeretet.

Bennem felmerült egy kérdés: Mikor hazudtak/hazudnak?
A kampányban azt mondták, hogy nem tudnak konkrét gazdasági programot prezentálni, mert nem tudják, hogy milyen állapotban van a kassza, a gazdaság. Nem tudnak számokat.
Most meg ez a nyilatkozat, hogy tudják, hogy a kormány a seggére vágott a pénznek.

Mosmiva?
Mi az igazság?
Az, hogy nem tudnak számokat vagy az, hogy pontosan tudják, hogy a hiány 3/4-ét elérte a kormány?

Éjjenek az egybites szavazók!!!!

Donna (Cara)mba 2010.04.14. 20:39:17

@eszkep: Tudod milyen az ilyen törvény és annak végrehajtási rendelete? Amilyenek azok, akik összemontírozták és azok, akik ezt a marhaságot megszavazták, miközben halvány fogalmuk nem volt arról, hogy fog ez kinézni alkalmazása során.
Na ez a baj. Hogy ilyen törvény-szövegezőink és ogy.képviselőink voltak (remélem már kevesebb ilyenek lesznek azért az új ciklusban, és jól átgondolnak egy törvényt valamint annak végrehajtási módját, lehetséges hatásait is megvizsgálva, és csak akkor szavazzák meg, ha világos és egyértelmű mint a 2x2.)

Vagy hiú ábránd?

Donna (Cara)mba 2010.04.14. 20:41:49

@Marcellusca: Jó, éljenek, de ne túl sokáig;-DDDDDDDDDD

suski 2010.04.14. 21:04:03

@Marcellusca: az csak 1 adat. Azonkívül még van egypár...

suski 2010.04.14. 23:10:04

@vomit: majdnem összejött az is, nem álltunk messze tôle..

suski 2010.04.15. 04:00:55

"Tóth Zoltán hozzátette: az Országos Választási Iroda akkori vezetője tiltakozott a módosítás ellen, és benyújtott egy olyan javaslatot, hogy új szavazókört lehessen nyitni ott, ahol az igazolással szavazók száma 30 százalékkal meghaladja az eredeti szavazóköri létszámot. Ezt a pártok elutasították, így állt elő az a törvényi helyzet, hogy egy választókerületben egy szavazókörben lehet csak voksolniuk az igazolással rendelkezőknek. "

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-346174

suski 2010.04.15. 05:13:55

"Tóth Zoltán hozzátette: az Országos Választási Iroda akkori vezetője tiltakozott a módosítás ellen, és benyújtott egy olyan javaslatot, hogy új szavazókört lehessen nyitni ott, ahol az igazolással szavazók száma 30 százalékkal meghaladja az eredeti szavazóköri létszámot. Ezt a pártok elutasították, így állt elő az a törvényi helyzet, hogy egy választókerületben egy szavazókörben lehet csak voksolniuk az igazolással rendelkezőknek."
www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-346174

eszkep 2010.04.15. 08:21:42

@Donna (Cara)mba: "Találkoztál te már a való életben egyértelmű Végrehajtási Rendelettel"

Amit én ismerek (ismertem) az a régi Vámtörvény (1995 évi C törvény) végrehajtási rendelete teljesen jó volt. A mostani (A Vámkódexé) egyébként egy tragédia.

"Pedig mindegyiknek ugyanabban a tárgykörben ugyanaz a Végrehajtási Rendelete, nem?"
Ezt nem egészen értem, de ha a kérdés arra irányul, hogy egy törvényhez egy végrehajtási rendeletet készítenek, akkor álltalában igen. Egyébként az APEH-nél átalában egy "mezei" ügyintéző képtelen egy indokolást megírni, csak előre elkészített formahatározatokból képesek dolgozni... No comment.

eszkep 2010.04.15. 08:26:07

@Donna (Cara)mba: Tehát mégegyszer: a végrehajtási rendeletet nem szavazza meg senki, azt a törvény elfogadása után az illetékes szakminisztérium készíti el.

"remélem már kevesebb ilyenek lesznek azért az új ciklusban"
Nem akarlak elszomorítani, de egy választás eredményét nem lehet utólag, törbvénnyel "módosítani". Ha elfogadják a törvényt a képviselők számának meghatározásáról (csökkentéséről), annak csak a 2014-ben felálló új parlamentre lesz hatása.

eszkep 2010.04.15. 08:30:40

@Marcellusca: "És a törvények is sokmindent pontosan szabályoznak."
Persze, hogy (elvileg) az a feladatuk, de talán érthető, hogy van egy hiearchikus rend: az országgyűlés mint legfőbb jogalkotó szerv, megmondja MIT kell csinálni, a szakminisztériumok pedig kidolgozzák, HOGYAN kell csinálni.

Marcellusca 2010.04.15. 09:12:25

@suski: De nagyon nem elhanyagolható adat.
Sőt!
Szinte az egész költségvetés alapja.

Most akkor tudnak számokat vagy nem?

Donna (Cara)mba 2010.04.15. 11:42:17

@eszkep: Kedves Eszkep! Mindezt bizisten a magam eszétől is felfogom! Te nem értetted, mit mondtam. A parlamenti képviselők létszámának csökkentése persze, hogy 2014-ben lép hatályba! Illetve ha lesznek időközi választások akkor előbb. Ez annyira evidens, bocs, hogy olyan, mintha hülyének néznéd azt, akinek magyarázod.

A törvényekkel kapcsolatban meg azt a reményemet fejeztem ki, hogy teljesen egyértelműek lesznek, nem lesznek benne különféle jogértelmezésekre módot adó hézagok, mert éppen ezek azok a kiskapuk, ahol az ördög jár-kél;-D
Ki s bé!

A törvény érvényesítésének mikéntjére alkotott végrehajtási rendeletek ennek következtében meg még sokkal közérthetőbbek lesznek. Erre céloztam.
Na, talán most érthető, amit leírtam...(vagy mégse?:(

Kicsit Karcos 2010.04.15. 13:17:26

Ez volt már?

barikad.hu/sites/barikad.hu/files/jegyzokonyv.pdf

Itt van a jegyzőkönyv az ötpárti egyeztetésről Lamperth-tel, Rytkó Emíliával arról, hogy mi legyen az átszavazókkal.

Kicsit Karcos 2010.04.15. 13:46:38

nopaste.voric.com/paste.php?f=fat557

itt van a fenti jegyzőkönyv online OCR-rel szöveges formátumba konvertált változata.

Jegyzőkönyv: barikad.hu/sites/barikad.hu/files/jegyzokonyv.pdf
OCR: www.cvisiontech.com/online-conversion/general/main.html
Nopaste: nopaste.voric.com

nevemszep 2010.04.15. 16:32:51

a cikk írójától kérdezném, hogy Virágnak mégis mit kellett volna tennie azon kívül, amit tett és tesz?
- gyorsan valahogy átírni a törvényt?
- nem betartani a törvényt?
- pár hónap alatt (nemrég nevezték ki ugyanis, mikor Emília nyugdíjba ment) megoldani azt amit évek alatt nem oldottak meg az illetékesek, és gyorsan átalakítani a választási szisztémába ágyazott informácisó csatornákat?
- nem kivárni az OVB döntést vasárnap? (tehát ez ügyben törvényt szegni?)
- esetleg az OVB helyett dönteni? (ismét tvt szegni)
- egyszerre ott lenni az összes választókörzetben és a helyiek helyett felmérni a szitut, átnyálazni minden jogszabályt és bemászni minden kiskapun, és a jegyző jogkörét magára húzva helyi intézkedéseket tenni?
- más egyéb ötlet?

nevemszep 2010.04.15. 16:37:36

félre értés ne essék. affelől nincs kétségem, hogy ismer minden vonatkozó jogszabályt. épp azért szapullod, mert betartja őket. gratula:)))

Lone Wolf 2010.04.15. 18:50:31

Nocsak! mégsem reménytelenül hülyék ezek. csak az a baj, hogy előre kellett volna gondolkozniuk.

mandiner.hu/cikk/20100415_megeloznek_a_szavazokori_tulekedest

nevemszep 2010.04.15. 19:51:03

Lone Wolf, segíts megértenem, miért áll olyan nehezen össze a kép pl neked is?

előre gondolkodtak. már amikor a 2/3-os tv-t megszavazta a parlament, többen javaslatokkal, észrevételekkel álltak elő. de nem ment át egy módosítás sem a két év alatt, és az OVI vezetője fogta magát és nyugdíjba vonult pár hónappal ezelőtt. Az, hogy a jelenlegi OVI rendeletmódosítási dokut nyújt be, azt jelenti, hogy a jelek szerint két hét alatt rendezik azt, amit a kedves politikusoknak két év alatt nem sikerült.

tehát baromi logikus, hogy azokat fikázzuk, akik dolgoznak is.

suski 2010.04.15. 21:55:42

@Marcellusca: nézd, Heim Péter mondta az Index-en, hogy egy hónap kell mire átvizsgálják ( nem ô, hanem a fidesz) az adatokat, szerzôdéseket és utána lehet cselekedni. Azt gondoltad, hogy a hiányadattal már neki is lehet esni vminek?

Marcellusca 2010.04.16. 08:07:09

@suski: Nem érti, Kedves! :)
Engem nem konkrétan a hiányadat érdekel (az is, de ez most mellékes), hanem az, hogy egyszer azt nyilatkozzák, hogy mindent jól át kell nézni, számolni, mert NEM TUDNAK adatokat (pedig a gazd. és költségvetési biz. eln. Varga Mihály), majd pár nap múlva kész tényeket közölnek.
Most akkor melyik az igaz?
Tudják vagy nem tudják? :)

arlequin 2010.04.16. 08:12:07

@Marcellusca: mindkettő igaz. olyan, mint a hazugság: van is, meg nincs is.

süti beállítások módosítása