Nem is hétvége a szombat-vasárnap pihenés, kirándulás, séta nélkül, két kiállításra hívnám fel hát a figyelmet.
1, Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban (Párbeszéd Háza)
A tárlat a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház összefogásával és anyagi támogatásával jött létre. Az Evangélikus Országos Múzeum munkatársai a jezsuita szerzetesrend kulturális intézményében, a Párbeszéd Házában négy termet rendeztek be korhűen, korabeli bútorokkal és a szervezetekről szóló tablókkal, fényképekkel: az MSZMP tanácstermét, egy belügyminisztériumi irodát, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) fogadószobáját és egy börtöncellát. A pártállami időszakban bebörtönzöttek emlékére egy szentélyt alakítottak ki a Párbeszéd Házának kápolnájában, ahol a mártírok fényképeit sorban kivetítik. Ezenkívül egy propaganda faliújságot is kiállítottak, amelyen láthatók egyebek mellett a Ludas Matyi korabeli vicclap egyházakat kipellengérező lapjai, illetve más relikviák - közölte Tabajdi Gábor, a kiállítást és az ahhoz kapcsolódó, azonos című konferenciát szervező Fehér Holló elnevezésű munkacsoport tagja. Megemlítette, hogy a tárlaton megtekinthetők az ÁEH-alkalmazottak fényképei, illetve mintegy száz fotó az állambiztonsági szervek egyházi elhárítási részlegén dolgozó tartótisztekről, akik közül néhányan minden valószínűség szerint még élnek. A történész rámutatott: a kiállítás és a hozzá kapcsolódó konferencia célja egyaránt az volt, hogy az ügynökközpontú megközelítések helyett az egyházüldözés pártállami módszereit mutassa be, annak működési mechanizmusával együtt; ide értve azt is, hogy a tartótisztek milyen parancsokat, útmutatásokat kaptak felettes szerveiktől, és azokat hogyan érvényesítették a gyakorlatban.
A tárlatot Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Balogh Margit egyháztörténész (MTA Társadalomkutató Központjának igazgatója) nyitotta meg, 2010. június 30-ig tekinthető meg vasárnap kivételével minden nap 14-18 óra között.
Nagyon helyes, hogy az egyházak szembenéznek a múlttal (film is készült már a témáról) , hisz köztudott, hogy sok ügynök volt az ő soraikban is, kár lenne titkolni. De a sebeket hagyni kell behegedni, a múltat le kell zárni, és azt csak így lehet: mindent megmutatni, mindent átbeszélni. Akkor nem mardos senkit a kétség és a bizonytalanság, aminél rosszabb nincs. Jézus is megmondta: "megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket."
2, Nem mondhatom el senkinek - Havadtőy Sámuel kiállítása (Nemzeti Színház)
A kiállítást megnyitó Csáki Judit (újságíró, kritikus) felvezetője: "Látunk tizenkettő darab négyzetet és egy oltárt. Lehet gondolkodni, összetartoznak-e, s ha igen, hogyan. Okoz némi fejtörést az is, hogy van csipke és van festék – ezek vajon összetartoznak-e. És vannak betűk, a betűkből szavak – pedig a festő többnyire nem szavakkal beszél.
Lehet, hogy nem is szavak ezek, hanem képek – betű és szó alakú képek.
És mit keres ez az egész egy színházi előcsarnokban – átjáróházban képekkel beszélni, ebben is van valami furcsa.
Egyszerű képeket látunk – és nekem mindig azon kell a legtöbbet törni a fejem, ami ilyen: egyszerű. Ha például a betűkből szavak állnak össze, angol szavak, de olyan egyszerű angol szavak, hogy az is ismeri őket, aki sosem tanult angolul. És akkor neki lehet állni a jelentésnek.
Vagyis a kijelentésnek – ezen a tizenkét négyzeten ugyanis egy kijelentés van, bár ebben a kijelentésben sem lehetünk biztosak. Mert mit is jelent ki, aki azt mintázza szép, csipkéből varrott (még jó, hogy nem vert) betűkből, hogy: Nobody knows that I am gay?
Nobody knows – ezt jelenti ki. Meg azt is, hogy I am gay. Egyik meredekebb, mint a másik – lehet akármilyen szabályos a csipkebetű, akármilyen szabályos a négyzet, meg pasztell a pasztell: ez durva, ez kemény, ez erős. Kivált itt és ma – s hogy mennyire szűk az itt és mennyire konkrét a ma, azt a kedves látogatók fantáziájára bízom. (...)
Tizenkét négyzet van itt – én jelvényt csináltatnék belőlük, és föl is tűzném valamelyiket, például a legközelebbi magyar Gay Pride-on, és remélném, hogy ezúttal meleg barátaim is ott fognak vonulni velünk, számosabban, mint tavaly, és rajtuk is lenne jelvény. Én a többszínűt választanám, a vállvonogatósat: tessék, és akkor mi van…
Tizenkét négyzet van – és ha a tizenharmadik tárgy, a szárnyasoltár felől nézem, akkor ez lehetne a tizenkét apostol, bár ez is csak játék; nem tulajdonítanék nagy jelentőséget annak sem, hogy az aranyszínűt nevezzük Júdásnak, és ugyan, melyik másikat Péternek. A szép régi keresztnek sem tulajdonítanék nagyobb jelentőséget, mint amekkorát ezzel a középponti helyével elfoglal itt, a Nemzeti Színházban: legyen írásjel. Egy szép pont egy egyszerű mondat végén."
Ennyi. Egész pontosan semennyi tisztelet a keresztényekkel szemben, és provokatív módon pont egy keresztény ország Nemzeti Színházában. Pedig vannak dolgok, amiket nem illik és nem szokás piszkálni. Mindenkinek joga van eldönteni, hogy hisz-e a szeplőtelen fogantatásban, a Vörös-tenger kettéválásban, a 40 éves vándorlásban, Jézus vízenjárásában, Buddha 49 napjában, vagy Mohamed látomásaiban. Aki nem, de értelmes, kulturált ember, az békén hagyja a hívőket, nem sértegeti őket, elvégre azok se bántják őt. "Élni és élni hagyni". Persze Alföldi Róbert igazgató szerint most is pont erről, a toleranciáról van szó:
"A kiállítás éppen a keresztényi szeretet és elfogadás miatt használ olyan szimbólumokat, amik mindenki számára érthetőek. És az sem véletlen, hogy egy 16. századi, népi kereszt látható a kiállításon, ami határozottan tágabb és általánosabb emberi értékekre és a szeretetre hívja fel a figyelmet. A Kereszt, mint szimbólum, éppen a mindenkinek járó szeretet és elfogadás jelképe. Mint ahogy a keresztényi magatartás alapelve a Biblia tanítása szerint a szeretet.
Pontosan erre szeretne rávilágítani a kiállítás. Szó sincs arról, hogy bárkinek a hitét vagy a meggyőződését sérteni szeretnénk. Csak azt kellene látni, ami van, nem pedig prekoncepciók alapján ítélkezni egy-egy korrektnek nem mondható tudósításból kiindulva.
Semmi gyalázkodó, erkölcstelen, vagy pornográf része nincs a kiállításnak. Határozottan cáfolom, hogy blaszfém lenne."
Talán csak annyiban, hogy a Biblia egyértelműen elítéli a homoszexualitást, és attól, hogy X pap mégis az, és/vagy pedofil bűncselekményeket követett el, az alaptétel nem változik. Alföldiék megtanulhatnák végre, hogy bármennyire is "trendi" mostanában a lazaság, a korlátok döntögetése, vannak tabutémák, amikhez rendesen szocializált ember nem nyúl.
Az utolsó 100 komment: