Skip to content


       Szűrés lista

Tiszteletbeli konzulok Magyarországon

Gyors meghatározással kezdjük, mi a tiszteletbeli konzul?

"A tiszteletbeli konzul a nemzetközi kapcsolatok egyik szereplője. A saját állampolgárságának megfelelő államban („fogadó állam”), annak hivatalos egyetértésével tevékenykedik egy másik állam („küldő állam”) érdekében, utóbbi állampolgárai és/vagy kereskedelmi érdekei támogatására. Felkérésének alapja általában személyes tekintélye, gyakran vagyona, és bizonyos kötődése a küldő államhoz. Tevékenységéért anyagi juttatásban általában nem részesül."

Már mi is érintettük a "tiszteletbeli konzulok" ügyét, az überpofátlan alpolgármester, Fürst György kapcsán.

A tiszteletbeli konzulok jogait először a Kulcsár-ügy miatt Kovács László nyirbálta meg.  Kulcsár Attila, a K&H brókercégének milliárdos sikkasztással gyanúsított volt munkatársa  olyan igazolással rendelkezett, miszerint ő a budapesti libériai tiszteletbeli konzulátus gépkocsivezetője, és használhatta a kirgiz tiszteletbeli konzul autóját is.

A Külügyminisztérium ezután úgy határozott, hogy a tiszteletbeli konzulátusok a továbbiakban nem használhatnak megkülönböztető rendszámot, nem hozhatnak be vámmentesen gépkocsit az országba, és az üzemanyagban foglalt fogyasztási adó visszatérítésére sem jogosultak, valamint megvonták tőlük azt a lehetőséget, hogy a konzuli képviseletek helyi alkalmazottai számára igazolványt bocsássanak ki.

Jelenleg 42 ország képviseletében 51 tiszteletbeli konzul dolgozik Magyarországon, többségük, mivel országuknak nincs itt nagykövetsége, hazájuknak egyetlen magyarországi képviselője.

A külügyminisztérium április végén egységesítette a Magyarországon kiadott diplomataokmányokat, ezzel lekerült a mentességek listája az igazolvány hátoldaláról. A Külügy szerint a mentességek nem szűnnek meg, mert a mentességeket nem ezzel az igazolvánnyal igazolták eddig sem, hanem azzal, hogy az illetékes hatóság, amellyel éppen dolguk volt, megkérdezte a Külügyminisztériumot, hogy ez a mentesség megilleti őket vagy nem. Ez Fürst esetében is így történt, a rendőrség szépen megkérdezte, hogy tényleg konzul-e?

A Magyarországon akkreditált tiszteletbeli konzuli testület azonban nagyon felháborodott a külügy lépésén.
"Nem használ Magyarország külkapcsolatainak, nemzetközi megítélésének, tovább rombolja a tiszteletbeli konzuli presztízst, és nehéz helyzet elé állítja az új külügyi vezetést.
Nem kiváltságokkal rendelkeznek a tiszteletbeli konzulok. Ezek a jogosítványok arról szólnak, hogy ha hivatalosan jár el és végzi a munkáját, akkor minden olyan könnyítést kell élveznie, amelyeket a fizetett, hivatásos diplomaták is élveznek. Ez az adott ország joghatósága alóli mentességet jelenti."

A külügy eme lépésében valószínűleg közrejátszott, hogy Nemzetbiztonsági Hivatal 2008-as jelentésében az országra veszélyes tevékenységek között említette, hogy "a tiszteletbeli konzulátusok működésének olyan tendenciája látszik meghonosodni, amely gyakran felveti a jogellenes tevékenység gyanúját". Eszerint a visszaélésre törekvők döntően olyan államok tiszteletbeli konzuli címét igyekeznek megszerezni, amelyek nagy távolságra vannak, zavaros belső viszonyok között működnek, ezért "kormányszerveik nem képesek megfelelő ellenőrzés alatt tartani tiszteletbeli diplomatáik státusszerzésének és tevékenységének körülményeit, amelyek így adásvétel tárgyát képezhetik".

És ez be is jött, lásd a lovagrendek és a Fürst-ügyet.
 
Morenth Péter, a Leshotói Királyság Budapesten akkreditált tiszteletbeli konzulja is megerősítette, hogy 2003, a nevezetes Kulcsár-ügy óta még kollegiálisnak sem lehet nevezni a Külügyminisztérium és a tiszteletbeli konzuli testület viszonyát. Morenth szerint valójában minden kedvezménytől elestek, amelyeket a diplomaták jogállásáról szóló bécsi konvenció biztosított.

Leshotói Királyság, ki vágja elsőre?

A Lesothói Királyság Dél-Afrikában, a Dél-afrikai Köztársaság területébe ágyazva található. A 30 ezer km2 területű országnak 1,8 millió lakosa van.

Hány leshotói állampolgár van Magyarország területén, tiszteletbeli konzul úr? Sok a meló?



A Magyar Köztársaságban Akkreditált Tiszteletbeli Konzuli Testület listáján találunk még egy-két húzós országot.

Biztos sok a munkája Fodros István úrnak, aki Sao Tomé és Principe Demokratikus Köztársaság konzula. Várszegi Gábor József úr a hazánkban tolongó grenadai állampolgárok ügyeivel foglalatoskodik. De az afrikai szekció is ott figyel keményen ...

Címkék: közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr821993637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

órarugógerincű felpattanó 2010.05.12. 13:14:30

Vajon mennyi zseton lehet egy ilyen pozíció?

Beer Ninja 2010.05.12. 13:19:22

Én is, én is! Tiszteletbeli konzulként szeretnék a rendőrök és vámosok (meg APEH-osok) arcába hahotázni! :)

movhu 2010.05.12. 13:20:18

Úgy tíz éve egy másik afrikai ország tiszteletbeli konzuljánál jártam, akkor mi szolgáltattunk netet neki egy belső kerületben. Annyi dolga volt, hogy időnként valami vendégeket(befektetőket?) kísért el jutalékért vidéki kirándulásokra. A felesége teniszeni járt a barátnőivel, hazafelé jellemzően drága belvárosi éttermekben/cukrászdákban múlatták az időt. Azóta tudom mit jelent tiszteletbeli konzulnak lenni.

dr. Aullah 2010.05.12. 13:25:02

Azt hiszem ezt is hozzáadom a "mi leszek, ha nagy leszek" listámhoz.

Eddig a lista.
1.Tanácsadó állami cégnél.
2. HR-es egy közlekedési vállalatnál.
3. Tiszteletbeli konzul.

Geza 2010.05.12. 13:30:15

Öööö.... szóval, a lesothói ürge fölött eggyel:
"...dr. Lednitzky András úr, 2007. január 10, 2007, tiszteletbeli konzul, Izrael Állam Konzuli Képviselete..."

Nomármost, ha jól tudom, akkor az orrnehezeknek nemhogy konzulátusuk, hanem nagykövetségük van Magyarországon, akkor tehát mi a (blankolt) f@$znak kell még konzul is, pláne tiszteletbeli?
Ha meg nem tudom jól, akkor mi a (nem blankolt) f@$zért van lezárva a Fullánk utca?!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.12. 13:36:14

Jaj, már megint az a csúnya irigység :))

Ha nem mi fizetjük őket, nekem kb mindegy, csak figyelje a rendőrség, miket ügyködnek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.12. 13:38:11

@Geza:

Izrael konzuli szinten is képviseltetni szeretné magát Magyarországon. Baj?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.12. 13:45:20

@Geza: Jaja! Én is azt szúrtam ki. Meg a többi semmirekellő is.

hoplita 2010.05.12. 13:45:44

@El Topo (Sgt. Elias):
Bajnak nem baj, ez már inkább katasztrófa.:))

Marcellusca 2010.05.12. 13:53:00

Úgy rinyál, mintha annyi dolga/ügyintézése és hozzá kapcsolódó PR/utazási költségei lennének, hogy csak na!
Közben meg (lehet) egyetlen lesothói sem él (még csak túristaként sem) Magyarországon.

kacsa! 2010.05.12. 14:09:43

Elbasztam az életem. Tiszteletbeli konzul akarok lenni.

Kicsit Karcos 2010.05.12. 14:10:29

Magyarország tiszteletbeli konzulja Etiópiában: Dawit Teklahaimanot
Etiópia tiszteletbeli konzulja Magyarországon: dr. Ashaber Wanna úr (OFF úgy látszik, csak más országok képviselői az urak, a mi képviselőink nem)

Nem értem, hogy a két tiszteletbeli konzul helyett miért nem két igazi van, akik azt az országot képviselik, amelyiknek az állampolgárai.

órarugógerincű felpattanó 2010.05.12. 14:21:35

Egyébként hogy a gyíkomba lehet pályázni ilyen tiszteletbeli konzulságra?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.12. 14:23:08

Tetszik az állás ugye, naplopók gyülekezete ...xD

derelyegrádi szellem 2010.05.12. 14:29:19

@El Topo (Sgt. Elias):

Nem. Most, hogy Eörsi Matyi meg még páran nem képviselik Izrael Államot a magyar Parlamentben, érthető a dolog. Eljött a tiszteletbeli konzul úr ideje. :-)

derelyegrádi szellem 2010.05.12. 14:31:07

@órarugógerincű felpattanó:

az úgy kezdődik, felhívod topot, hogy van egy lopott vödörduzzasztód....A többi meg már megy magától.

derelyegrádi szellem 2010.05.12. 14:34:03

@El Topo (Sgt. Elias):

Hát persze. Gondolom Fürst Gyuri tucatszám ismert Közép-afrikai négereket.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.12. 14:35:47

@derelyegrádi szellem: pláne olyanokat akiknek az érdekeit itt nálunk képviselni kellene.

derelyegrádi szellem 2010.05.12. 14:39:50

@Noname Cowboy:

olyanokat százával, ezek közül több ezer van, aki konkrétan tudja, ha valami kínjuk van a Fürst Gyurit kell keresni itt, mert ő a konzul...:-)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.12. 14:45:58

Én Szomália tiszteletbeli konzulja vagyok. Most nevezett ki N'goro hadúr, Szomália jelenlegi elnöke. Minden második szerdán ő az elnök, felváltva M'Butu hadúrral.
Aki nem hiszi, egész nyugodtan utazzon el Mogadishuba, és tanulmányozza a levéltárat.
Szóval: DIPLOMÁCIAI MENTESÉÉÉÉÉG!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.12. 14:49:02

@derelyegrádi szellem: "Hát persze. Gondolom Fürst Gyuri tucatszám ismert Közép-afrikai négereket. "

ha mást nem is, de ilyet bizonyára :)))

www.beszamolok.hu/lap/szexpartner/index.php?lid=185033&htelefon=+36 70 / 221-0091&nev=afrika gyöngye

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.12. 14:50:11

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: idefigyelj Te lúúúúzer! Ha lenne egy csöpp eszed, akkor még gyorsan M'Butu hadúrral IS kinevezteted magad tiszteletbeli konzullá. A kettő még is csak jobb, mint az egy :))))

tudi 2010.05.12. 15:05:00

Na ez nem is rossz állás, hány afrikai országnak nincs még képviselete hazánkban (előnyben azok, ahol polgárháború tombol)? Én vállalom.

Roxvox 2010.05.12. 15:26:28

Mennyit lehetne onnan kommentelni munkaidőben!
Akinek meg így is lehet, az már most is tiszteletbeli konzul, csak nem tud róla.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.12. 15:53:18

Már megint ez a fúúúszbááálll-lájkolás, ejnye Viktor, nem lesz ennek jó vége :)))

index.hu/belfold/2010/05/12/orban_viktor_is_ott_lesz_gera_focidontojen/

ketroot 2010.05.12. 16:44:00

Mikor indul az okj-s tiszteletbeli konzul képzés, nem tudjátok?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.05.12. 16:49:34

Én azon csodálkozom,hogy az égitestek még nem játszanak.Vagy inkább ne adjak ötleteket?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.12. 16:56:42

@Seduxen: Te tudtad, hogy Mussolini is nagy láblabda-rajongó volt? Na, most lebukott ez a mocskos Viktor! Úgy tudtam!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.05.12. 16:59:08

@Jack/rendetteremt/: Ráadásul égitestből sokkal több is van, mint oszágból.

Üdvözlettel:
Kiss Béla
A Wolf359 magyarországi tiszteletbeli konzulja

Kicsit Karcos 2010.05.12. 17:02:42

@ketroot: nem tudom, én kártyán nyertem ilyet valami afrikai csókáktól a múlt héten. Hogy nekik honnan volt, azt nem mondták. Egészen pontosan egy teljes készletet nyertem az Ász-Tízzel: diplomata-rendszámos zöldségesmercit útlevéllel, offshore bankkártyával, konzuli papírokkal.

Disznó Úr 2010.05.12. 18:02:06

Pedig az elv szép és biztosan sok helyen működik is, így pl. nyilván jól jön egy magyarnak, ha bármilyen gond esetén segítséget kérhet egy távoli kis országban valakitől. Sok külföldön élő magyart is kineveztek annak idején, éppen ezért.

Ehhez képest bűnözők tényleg jól ráéreztek a lehetőségre. A fene egye meg, ebből látszik a teljes életképtelenségem, amikor ilyen ötletekről, vagy pénzügyi trükkökről hallok, mindig csodálkozom, hogy nekem ez eszembe sem jutott volna.

Szerintem nekünk más rugóra jár az agyunk (azt mégsem gondolhatom, hogy tiszta hülye vagyok, mert meghasonlanék). Ez a behozzuk, kivisszük, levámoltatjuk, visszaigényeljük, úgy csinálunk mintha stb. mentalitás, az ehhez való affinitás jellemző vonás a hogyishívjákoknál.

delano 2010.05.12. 18:14:47

@Geza: dr Lednitzky-t ne bántsd. Lehet, hogy konzul, de közben a szegedi orvosegyetem rektori hivatalát vezeti, és ha jól tudom tanít is ott. Ez a konzulkodás csak mellékállás.

derelyegrádi szellem 2010.05.12. 18:36:28

@Seduxen:

csak a fű miatt megy. Szereti ha szép! :))

vomit 2010.05.12. 19:19:54

leshoto amugy jo hely lehet. magas hegylancok olelik korbe, ez a termeszetes vedelme. tengerszint feletti magassaga 1000+ meter. mondjuk az emberek 40 szazaleka hiv fertozott.
www.drakensberg-tourism.com/lesotho-tourism.html
hu.wikipedia.org/wiki/Lesotho

picur3ka 2010.05.12. 19:34:25

@vomit:

Akkor meg se annyira vedett.

Kartal (rezervált) 2010.05.12. 23:46:18

@Seduxen: mondd csak Sedu, milyen oldalakon mászkerálsz Te, amikor az asszony nem figyel??? xDDDD

Marcellusca 2010.05.13. 08:22:44

@Disznó Úr: Szerintem a neveltetésünkkel van a baj. :)))

Marcellusca 2010.05.13. 09:01:48

SEDUXEN!!!

Mennyé a zindexre, most könnyen tájékozódhatol a rovatokban. :))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.13. 09:40:48

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: @derelyegrádi szellem: az egy dolog, de ugye senkinek sincs kétsége afelől, hogy miért is veszített tegnap a Fulham!? Úgy van, a "fűnyíróember" miatt, mi mást is mondhatnék: orbááántakarooooogy :))))

@Kartal (morcos): a gugli a barátod :)

süti beállítások módosítása