Skip to content


       Szűrés lista

Régi Irány 2010? - 1.rész

Múltkor átpörgettük a Fidesz első, tetszetős törvényjavaslatait, most következzen egy sokkal kevésbé szimpatikus.

A Matolcsy György és Fónagy János által beterjesztett indítvány az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvényhez benyújtott módosítás.

Tulajdonképpen csip-csup részletekre kiterjedő jogi csűrcsavar az egész, de az Origo kiszúrta a sok sallang közé eldugott lényeget: a törvény elfogadásával gyakorlatilag önkényesen kiiktathatják a versenyt az állami vagyon használatba adásakor és értékesítésekor.

Ugyanis a versenyeztetés mellőzését megengedő kritériumokat kiegészítenék egy gumiszabállyal:


[Mellőzhető a versenyeztetés, ha:]
„társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében
az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a Kormány erre figyelemmel nyilvános
határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről"

 

"Egyéb szempontok"....ezt tulajdonképpen bármire rá lehet húzni.
Kell nekem vagy a havernak? Egyéb szempont.
Meghálálják a döntést? Egyéb szempont.
Bármikor alkalmazható, univerzális megfogalmazás.

Az érintettek reagálásai:

Fónagy János mindössze ennyit mondott róla az Origónak: "a jelenlegi vagyontörvény is megengedi a versenyeztetés nélküli privatizációt"

Bagdy Gábor (KDNP): "Fónagy és Matolcsy törvényjavaslatának fő iránya az átláthatóság, mert világossá és egyértelművé teszi, hogy ki a felelős az állami vagyon kezeléséért"

Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke levélben válaszolt: "a Fidesz azért alkot új szabályozást, mert Magyarországon többé nem fordulhat elő, hogy az állam vezetői a közérdek helyett a magáncélokat és a magánérdekeket helyezzék előtérbe. Ez az állami vagyonnal való gazdálkodásra is vonatkozik. A Nemzeti Ügyek Kormánya véget vet a közvagyonnal történő visszaélésnek, a felelőtlen vagyonkezelésnek. Az új kormány megvédi a nemzet vagyonát"

Vagyis senki az égvilágon nem válaszolt érdemben, csak a cetliről bemagolt mantrát nyomatták. Tulajdonképpen csak vissza nem kérdeztek, hogy "Miért érdekli ez Önt."

Címkék: politika fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr812028946

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az első kormányzati mutyi 2010.05.25. 18:55:23

Orbán Viktor szombaton benyújtotta a "kormányprogramot", vagy ha úgy tetszik a Nemzeti Együttműködés Programját. A program 5 területtel foglalkozik részletesen:  a gazdaság rendbetételével, a közbiztonság helyreállításával,az egészségügy...

Trackback: Orbán: Nem áll vissza a régi rend 2010.05.25. 16:26:02

A kijelölt kormányfő a Parlamentben beszélt az új kormány leendő politikáiról. Orbán Viktor szerint a neoliberális gondolkodás megbukott, a világban mély átalakulás zajlik. Újra megerősítette: megteremti a nemzeti együttműködés rendszerét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.05.25. 16:50:26

@fenehorizont: Te milyen gyakran kapsz zsebre borítékot mint fideszes droid? Hamár Leisztinger... Oligarchaellenes-hadügyminiszter Fellegi úr? Hozzá mit szólsz? Olajügyi, pardon belügyminiszter P. Sándor? Vélemény? Amikor felszúrtad a narancsos kokárdát a mellkasodra megsértetted vele a látóideget is (hogy az agyadról ne is beszéljek). Azért mert az ügyészség Polt Péter óta tíz az egy (száz az egy?) arányban repül rá a szoci mocsokra nem biztos, hogy a másik oldal ártatlan.

Szemléltető példa:
- Zuschlag János (MSZP) 75 milliós különösen nagy kárt okozó csalás. első fokon nyolc és fél év, vagyonelkobzás. (állítólag 50 millió megkerült)
- Várhegyi Attilát (Fidesz) folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben (150 millió forintos nagyságrendű) találta bűnösnek a bíróság, és egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, valamint félmillió forint megfizetésére ítélte.
(A pécsi időközi választáson amúgy már ott volt Páva Zsolt stábjában.)

Figyeld az összegeket és az ítéletet.

Ennyit a jéghegyedről meg a csúcsairól.

acsub 2010.05.25. 16:51:02

@fenehorizont:
Az off-shorozással kapcsoltban meg nézd meg, a Fidesz médi birodalmát, hogy milyen kapcsolati hálókon tulajdonolják. Á, egy se off-shore cég közölük.
Ha jól emlékszem Felleginek is van/volt, aki majd küzd az oligarchák ellen.

Van építkezésben érintett ismerősőm érdekes dolgokat mond Fidesz vezette önkormányzatokról.

Szóval ha mérünk, egyenlő mértékkel mérjük minden oldalt.

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.05.25. 16:52:55

BARMOK VAGYTOK MIND!

tényleg azt akarjátok, hogy

a tőkeerős külföldi simán aláajánlva a magyar pályázónak,

a maradék vagyont is ellopja az országból?

2010.05.25. 16:53:55

@El Topo (Sgt. Elias): Náci? Ezt honnan lehet tudni? Van otthon egy kis gázkamarája, és szombat délelőttönként mellékállásban zsidókat mérgez benne?

@fenehorizont: és ha megírják az újságok, akkor mi van? Semmi. A kutya ugat, a karaván halad. A politikusok tollasodnak, az emberek elszegényednek, és akiknek már se jövedelme, se vagyona, szép csendben disszidálnak angliába wc-pucolónak, vagy szép diszkréten halálra fagynak egy padon. Nem tudom, mit lehetne itt csinálni... "De a rosszban jó, hogy ugatni már szabad, Hogy ugatni már szabad, Hogy ugatni még szabad!"

2010.05.25. 16:57:27

@El Topo (Sgt. Elias): Náci? És ezt honnan lehet tudni? Van otthon egy kis gázkamarája, és derűs szombat délelőttönként zsidókat mérgez benne?

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.05.25. 16:58:56

@Ezt a népet sajnáljam?: a magyar pályázókat lehet segíteni egy ötletes tenderkiírással, amit a külföldiek valamiért nem tudnak teljesíteni, viszont ha nincs pályáztatás, akkor a magyar pályázók közül olyat lehet választani, aki majd leadja a sápot a megfelelő helyen

Ebből elég volt az előző kormány alatt. Most ilyeneknek a lehetőségét is ki kellene zárni, nem újabb alkalmat teremteni rá.

acsub 2010.05.25. 16:59:12

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Ja kirúgták
Belajavítottak egy egyszer már elfogadott cikkébe, ami már megjelent a neten. Ezt kissé zokon vette.
bodoky.blog.hu/

Az idézett kitétel meg arról szólt, hogy Az Orban Videotonos foci lalátóján a spanyol befektető képvselője mellett sűrűmn megfordult az OP vezér Csányi és a Mol vezér is.

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:00:16

@acsub:
jaja, meg van még a szőlőbányája is, tudomtudom. :D
hogyhogy mire vélem a hallgatást. mégis micsináljanak? mondják azt, hogy mutyiztunk, és rakják fel a bilincset a kezükre? énis hallgatnék a helyükben :D
arra valók a médiumok egy demokráciában, hogy ilyen esetekben nyilvánosan leégessék ezen ügyek szereplőit, a rendőrség meg arra, hogy rabláncon vezessék el őket.
egyébként nézd, én attól cseppet sem félek, hogyha a sávolyi esetben találnak valamit, akkor az nem lesz ordítva az index-címlapon, 2 héten keresztül. mondom, az "oknyomozók" most kezdenek csak igazán munkába lendülni.

egyébként meg persze, hogy pártállástól függetlenül kell mindenkit börtönbe csukni, alap.

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:02:22

@acsub:
mutass már nekem fidesz-médiabirodalmat, baszod :D

acsub 2010.05.25. 17:03:57

@Ezt a népet sajnáljam?:
Az országot/és engem miért teszi majd boldogabbá, ha Fidesz közeli cégek fogják áron alul megszerezni a nemzeti vagyon maradványait?

Nekem és az országnak az az érdeke, hogy az állami vagyon gyarapodjon( ne privatizálják SEHOGY SE), mert ennek nyeresége elősegíti az adócsökkentést vagy az állam adósság csökkentését.

acsub 2010.05.25. 17:05:59

@fenehorizont:
OK, Fidesz közeli médiabirodalom így jó?
Magyar Hírlap, Heti Válasz, HírTV, stb.

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:09:05

@Valahol Máshol:
ugyanmár, attól, mer a 62 éve országot rohasztó lopcsalistákat szidom, még nem biztos, hogy fideszbérenc vagyok, csak az olyan hülyéknek, akik kétdimenzióban látják a világot, és azonnal oldalakra bontanak mindent. 8 év, folytonosan az 1948 utáni időszakba mintegytökéletesen belecuppanó mszp-kormányzás után vagyunk. értemén, hogy neked akkoris deafidesz, és nem veszed észre, hogy hülye vagy, de hidd el, hogyha évek múltán egy fidesz által mégjobban lerombolt (mondjuk az nehéz lenne) országból írnám a kommentet, ugyanúgy szidnám akkor őket.
perzse ez a fideszezés, meg nácizás olyan ópium, mint a hazaárulózás, meg a zsidózás: kurva nehéz róla leszokni.

fourgee 2010.05.25. 17:09:28

@Tigeri: "Jaaj már ez a rosszindulat!Pedig minden más lesz.:))"

Miért, KISZ tagoktól mit vártál? :)
Remélem feltalálják az időgépet, vissza akarok menni megnézni mit csináltak a KISZ táborokban, mert az onnan kikerült politikusok (mindegy melyik oldalon) profin lopnak és hazudnak. Szánalmas mind...

synthesizer 2010.05.25. 17:12:29

kicsit OFF:

Nézegettem kicsit külföldi oldalakat (BBC, Economist, Retuers), hogyan tudósítanak a szlovák hisztiről. Nem találtam semmit. Eddig még nem érte el az ingerküszöböt :)

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:12:47

@acsub:
háhá:D ezek neked médiabirodalmak? tudod hol vannak ezek szakmailag a kőprofi, régi rendszerben edzett, legutolsó előtt népszabi íróhoz képest? hát megmondomén: sehol. szerencsétlen, kontraproduktív hülyék szerkesztik ezeket, ésha a magyarországi reklámbevételeknek kb a 10%-át zsebreteszik, akkor szerintem sokat mondok. szerintem egy hüvelygomba-reklám kerül annyiba, mint a hetiválasz egész éves bevétele.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.25. 17:14:55

@acsub: Igen, ezt még olvastam. Akkor ezek szerint nem sikerült megegyezni. Kösz.

acsub 2010.05.25. 17:17:11

@fenehorizont:
A vita nem a médiabirodalmak nagysága volt, hanem az, hogy a nagy off-shore-zás közben, azért Fidesz közeli cégeknél is ismerik és alkalmazzák a technikát.
Így meg kissé hiteltelen az off-shorozás.

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:21:24

@acsub: hoogyne ismernék :D bár az évtizedes rutint elég nehéz lesz behozniuk, de persze, hogy ismerik. én egy átlagosan, közép-európai módon korrupt kormánnyal is mán elégedett lennék, csak ne az utolsó szögig lopjank el mindent, hanem legalább 30%-át fektessék be, és forgassák, mint egy jó oligarcha :)

imbalanar 2010.05.25. 17:21:55

vicces, mert pont ilyet tartanék fontosnak, hogy magyar gyártóktól lehessen buszt, satöbbit megrendelni (mert amúgy valamiért sose nyernek). meglep hogy meghúzzák ezt a lépést mégis.
kicsit versenyellenesnek tűnik

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.05.25. 17:23:45

@fenehorizont: Idióta vagy. Csak reagálva a hülyézésedre. A kétdimenziós látásról meg annyit, hogy tőled eddig csak narancsos seggnyalást olvastam itt. Vagy tévedek? No sebaj, téma lezárva részemről. Számokkal tudod alátámasztani, hogy a hüvelygomba-reklám mennyit hoz a szoci médiában és a Heti Válasznak mennyi az éves bevétele, vagy ez csak a szokott mindenttudó droidkodás?

Egyébként pedig nagyon remélem a Fidesz nem kúrja el, mert ha igen akkor a politikusokon meg velük mutyizókon kívül itt mindenki nagyot koppan. A konkrét lépéseket pedig várom (gondolom az önkori választások után), nem a lózungos programokat hanem a mikor? mennyit? miért?, miből? és hasonló dolgokat. Amiből tudjuk merre hány méter.

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:23:48

@fenehorizont: illetve 6 évtizedes rutint, mer az évtizedes rutinjuk már megvan :))

acsub 2010.05.25. 17:24:07

@fenehorizont:
Maradjuk abbban, hogy "CSAk" 10%-ot tegyenek zsebre, nem többet, mint régebben.
Szomorú, hogy ezen kell poénkodnunk.

redriot77 2010.05.25. 17:25:56

@DArchAngel: " Ha ugyanarra a szarra ráírják, hogy "nemzeti", attól még szar marad."

Haha, hányszor mondtam már ezt embereknek én is! Azt hitték sokan hogy nem kell megenni szaros kenyeret. Pedig meg kell, az sovány vigasz, hogy a szarréteg tetejére tettek egy kis Piros Aranyat és pár hagymakarikát, hogy magyaros legyen. :)))

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:33:31

@Valahol Máshol: szerinted pl egy gigabank adósságrendező kölcsönének a törlesztésére felvett szuperelőnyös kölcsön reklámja ér többet, vagy xy, magyar középvállalkozó szekcionált garázskapukat forgalmazó cégének? ehhez nem kell sok ész.

egyébként persze, hogy tévedsz, én már csak tudom, hogy nem nyalom pártok seggét :D

herbert 2010.05.25. 17:33:55

@Ezt a népet sajnáljam?: miért jobb az ha mágnás miska lopja ki a szemem, nem george, iván vagy avram? a pénz így is jégbe hűtött maláj kurvákra megy. Sőt, nekem rosszabb érzés ha egy "nemzeti érzelmű" vállalkozó nyúl le, mert az nem csak tolvaj, hanem hazaáruló is. A mutyit kellene megszüntetni, nem a nokiás dobozt kicserélni ürgebőrre.

Leszarom a nemzetiségét, ez másodlagos szempont. Az első, hogy becsületes legyen a pályáztatás, valódi versennyel, ahol soha többet nem vehet részt aki manipulál vagy szar minőséget szolgáltat, felüláraz, megtagadja a tételes elszámolást. Vásároltuk már nagy tételben a hazait minőségétől függetlenül, úgy hívták hogy szocializmus. Lettek is fasza kis oligarcháink. Komolyan visszasírod?

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.05.25. 17:34:41

Nem ettől a törvénytől fog az állami vagyon haverokhoz vándorolni, hisz az eddig is gond nélkül működött. Akkor kell odacsapni egy k.rva nagyot, ha ez tovább folytatódik.

Kicsit Karcos 2010.05.25. 17:34:42

@fenehorizont: és az RTL Klub, mint Fidesz-érdekeltség (Fellegi "Dávid" Tamás, Stumpf elvtárs) az smafu? Vagy az Ekhó TV? Meg a teljes közmédia, amire szépen ráteszik most a tappancsaikat, mint eddig a mindenkori kormánypártok?

Kicsit Karcos 2010.05.25. 17:37:18

@Félkupica_Fehér_Főnök: és ki fog odacsapni abból a csapatból, amelyik Pintértől Fellegiig, Pokornitól Rogánig mindenkit lenyel? Csermely Péter? Vagy az 5. számú párttag személyesen? Komolyan érdekel, kiből nézed ki, az ellenzéken kívül?

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:39:57

@acsub: egyébként télleg szomorú, de ez van. optimista vagyok, max pofáraesek :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 17:41:23

@csernaja obca:

Kérlek szépen, onnan lehet tudni, hogy aki a szocialista programot nemzeti alapokra kívánja helyezni, és ezt sovinizmussal, fajgyűlölettel keveri, az fasiszta.

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:47:01

@Kicsit Karcos: 30%-ban vásárolták be magukat az rtl-be. egyébként ezt vártam, mint "médiabirodalom"-ra felhozandó példa. szerintem a netes néphülyítés mellett még mindig, magasan a legjelentősebb befolyásoló ereje a kereskedelmi tévéknek van. ha a kettő együtt vesszük, 100%-nak, akkor ennek az 50%-ának a 30%-a van fideszes kézben, nemde? ésatöbbi? független jótevők kezében, mi? akik a felhőtlen szórakoztatásnak élnek :)
egyébként ez már valóban "médiabirodalom"-nak nevezhető, olyan indexes, tóta w-s nagyításban meg egy egész médiauniverzumnak, pláne az eddigi jóformán semmihez viszonyítva.
(egyébként én örülök, hogy megvette ezt a 30%-ot, legalább nem egyfelől fognak sikamikálni, hanem talán kicsit máshonnan is, ami nem hátrány...azt majd eldöntik az emberek, h kinek hisznek.)
az ekhótévét meg hagyjuk, komolytalan. azok méghülyébbek, mint a hírtévések...

Fenehorizont 667 2010.05.25. 17:55:31

@Kicsit Karcos:
plusz 1948 óta eddig egy darab, mindenkorinak nevezhető kormánypárt volt, 4 év megszakítással, ami molyfing.
(az mdf-es kurváraamatőr balfaszjankókat nem említeném, mert politikai profizmusban az mszmp/mszp-sek cipőjéig nem értek fel. az elvtársak sztem pezsgőt bontottak 1990-ben, mert tudták, hogy a privatizációba úgy belebuknak, hogy öröm lesz nézni, és utána eljön az ő idejük - el is jött.)

plazmakutyaTV 2010.05.25. 17:56:48

Sziasztok!

Én érteni vélem a fidesz lépéseit. Ott még több hülye léhűtő van (arányaiban!), mint a szociknál, ezért ez is egy maszatolgató lépés - míg mások kielemzik, hogy ebben mi a fene nagy ravaszság, szépen áttanulmányozhatják a makroökonómia alapjait :)
Időt nyernek vele + mindenki piszkosul furmányosnak gondolja őket, pedig ez is csak egy "wild guess". :)
Tekintve, hogy Matolcsy eddigi (azaz korábbi önmagával is ellentmondásban álló) megnyilatkozásai alapján bőven le van maradva (nemzetközi) pénzügyekből, van mit bepótolnia (megj.: nem tartom magam szakértőnek e téren, de messze többet tudok ezeknél a bohócoknál - képzeljük el akkor, sokat tapasztalt szakemberek mit tudnak ezekhez képest - ég és föld a különbség).
Az is igaz viszont, hogy a szocik annyi mindent elkúrtak (nem is kicsit... nagyon), hogy nehéz lesz őket alulmúlni, ergo valamelyest azért a fideszesek is bizakodhatnak...
Pláne, hogy a ktgvetés stabilitásában egész jók voltak, amit részben épp úgy értek el, hogy nem építgették az autópályákat - kihagyták a legfőbb mutyi forrását (biztos nem tudtak megegyezni a Strabaggal :) ellenben Csányi papával már akkor is jóban voltak). Röviden: lesz mutyi bőven, de ne temessük az országot, még ha a fejlődési tempó lehetne sokkalta jobb is.

Üdv.

2010.05.25. 18:33:30

@El Topo (Sgt. Elias): fajgyűlölet? és sovinizmus? Nem sütögeted kicsit túl könnyen a bélyegeket? Aki nem fehér az mindjárt fekete, és aki fekete, az nyilván gonosz is? És aki gonosz, arra "megelőző csapást" kell mérni, mi?

@herbert: Igen-igen! A fidesz a magyar nagyburzsoázia pártja, mindig is az volt. MÁrpedig a magyar nagyburzsoázia nem hogy jobb lenne a multinacionális karvalytőkénél, hanem általában sokkal gecibb. Nem véletlen, hogy Magyarországon az álomállások még mindig a multik középvezetői pozíciói, nem a szarevő, politikából meggazdagodott vagy exkomancs ejtőernyős magyar burzsujok csicska állásai. Lehet itt ideológiát gyártani, hogy ha a bkv ikarusz buszokat rendelne demjántól, de az a nagy igazság, hogy még mindig jobb bejelentett brutó 110-ért a multinak rabszolgálni, mint minimálbérért a rohadék magyar despotáknak, akiknek orbán simán lefeküdt: undox.net/blogforum/olvasnivalo/politikai-olvasnival%C3%B3/301-demjan-orbant-gazsulalja-es-protekcionizmust-koevetel.html?ml=5&mlt=system&tmpl=component

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.05.25. 18:42:24

félve kérdezem meg, mert nem tudom, de nem azért van ez módosítás, hogy kulcsfontosságú projektek esetében, ne kelljen évekig baszakodni a versenyeztetéssel? kiválasztják a győztest, a vesztes fél azonnal fellebbez, pénzt követel vagy új eljárást. egy-egy ilyen ügy elhúzódhat évekig is. nem lehet, hogy ezért?

2010.05.25. 19:03:20

@dr. Grünwald Ottó: lehet. De akkor mi értelme az egésznek, ha úgyis Pártunk és Kormányunk fogja kézivezérelni a dolgot? A piripócsi iskola tetőfedés-tenderét majd versenyeztetik (hadd szívjon a sok lúzer kisvállalkozó), ahol meg a nagy pénzek vannak, ott pofátlanul leosztják a kártyákat nyílt színen a csókosoknak?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 19:06:36

@csernaja obca:

Olvastál tőlem ilyesmit, hogy megelőző csapást kéne valakire mérni, vagy csak fantáziálsz?
Egyébként abszolút nem osztogatom könnyen a jelzőket, bélyegeket meg pláne nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.25. 19:07:58

A fityisz sem szent.
Ellenben mondjuk eddig is volt verseny nélküli közbeszerzés, csak illegálisan. A maszop is megoldotta.

Mondjuk én támogatnám is a dolgot, HA nem lennének korrupt képviselők.
De ez egy utópia.

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.05.25. 19:08:30

@csernaja obca: egy ismerősöm mesélte, hogy Debrecenben az új villamosok beszerzésénél vagy az új villamosvonal kivitelezésénél volt valami hasonló. olyanok adták be a pályázatot akiknek nem is volt szándékában nyerni. veszíteni akartak, hogy zsarolni tudjanak. vagy lefizetik őket vagy fellebbeznek és újabb fél évekkel tolódik a kivitelezés. teljesen le voltam döbbenve, hogy ilyen pofátlanul és nyíltan lehet ezt csinálni. bár ezt csak mesélték, pontosan nem tudom mi a helyzet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.25. 19:10:46

@kenájkikit: Az a baj, hogy a maszop miatt már 8 éve röhötgünk, csak sírva.
Ha ők maradtak volna, akkor mi esély lenne arra, hogy jobb lesz?

@Kicsit Karcos: Adóemelés.
Átcsoportosítás kellene.
Azaz minden jobb országban alacson a SZJA, és magas az ÁFA.
Amit kegkeresel,. az a tiéd, de ha valamit fogyasztas, akkor az kerül pénzbe. Pont.

2010.05.25. 19:14:03

@El Topo (Sgt. Elias): Jó, rendben, akkor te szavazz az lmp-re. ;-) A fidesz egy fos, ezt mindenki tudta, aki vissza tud emlékezni tíz év távlatába. Sajnos ilyesztően kevesen tudnak, csak bégettek, hogy "orbán alatt jobban éltünk" - hát most tessék, itt az eredménye, egy gonosz kis törpe teljhatalommal. Ez majd beadja a kegyelemdöfést Magyarországnak. Szomorúúúúú! Az igazságból elveszett... az igazságból elveszett... az igazságból elveszett az "i"

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 19:18:50

@csernaja obca:

Gyönyörű lesz, ami most vár ránk. Pocsék egy ország lesz ez. Most csak egy átlagos balkáni banánköztársaság, de lesz még rosszabb is. Sokkal rosszabb. Olyan kemény jobbos-szélsőjobbos, katolikus restaurációt látok közeledni, hogy attól kódulunk. Majd mondjátok, hogy én mondtam!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.25. 19:22:30

@csernaja obca: A helyesírásod egy fos.

Amúgy meg valahogy az 1998-2002 idején nem volt az a fosás hogy jaj mikor rúgnak ki mert becsődöl a cég.
És a főnököm mutattaa bércetlijét - ő már akkor ott dolgozott ahol én most - hogy akkoriban többet vitt haza mint most.

Arról meg hogy akkor lett elb*va, le lehet szállni, mielőtt elkezdi valaki.
8 év volt a szociknak hogy másfele menjenek. Mondjuk mentek is :S

Rwindx 2010.05.25. 19:22:31

Ma fura időjárás van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.25. 19:23:14

@El Topo (Sgt. Elias): Inkább ez, mint a szocik mutyiköztársasága és az élősködés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.25. 19:23:58

@Rwindx: Na erre húzza rá valaki hogy szélsőbalos / jobbos beszólás :D

2010.05.25. 19:25:11

@ColT: Na ja, csak éppen minden országban alacsonyabb az ÁFA, mint itt. Nem a csóringerek kenyerét meg tejét meg villanyszámláját kell adóztatni, hanem a VAGYONOKAT. A budai villákat, a vidéki kastélyokat, a fekete luxuskocsikat, a gazdasági társaságokban való üzletrészeket, esetleg az egzotikus nyaralásokat, az exclusiv divatcikkeket, úgy, ahogy azt igazságos Gyurcsány Ferenc akarta! Adóztassák a luxusprofitot, ne a bér jellegű kifizetéseket, amelyek sok esetben már most is a létminimum alatt vannak! Ne Caucescu Romániájának életszínvonala legyen már a minta...

Egy kicsit karcos 2010.05.25. 19:25:36

@dr. Grünwald Ottó: lehet, hogy így van, de akkor miért kellett eldugni? És pláne, hol találom azokat a passzusokat, amik a helyieket tolják előtérbe a közbeszerzések esetén?

@ColT: oké, legyen magas az áfa. Na de a 25%-ot már hová emeled (inkább csökkenteném, még mielőtt a tejet is argentin webshopból rendeljük...)? Mert hogy a távfűtés kedvezményes áfáját eltörlik, az oké. Az élelmiszereké is oké, legyen csak egyszerűbb az adórendszer, legyen mindenen ugyanannyi az áfakulcs, de az élelmiszerek megemelendő áfáját már valahogy kompenzálni kellene. Ez így összesen van vagy évi 100 milliárd forint megtakarítás. Ez lenne a fedezete a munkát terhelő adók sökkentésének? De akkor hol az az elv, amivel a Fidesz hitegette az embereket, és amivel én is egyetértek, hogy a munkát terhelő adók radikális csökkentése maga lenne a hosszútávú fedezete a rövid távon kieső bevételeknek?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 19:28:53

@ColT:
Én sírni fogok tőle, mint a fürdős kurva, de ti is!

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.05.25. 19:32:22

@El Topo (Sgt. Elias): ez már kb. annyira szánalmas nyavajgás, mint mikor a kurucok permetelő zsidó honfoglalókat vízionálnak. én nem sírok viszont nagyon nevetek.

2010.05.25. 19:46:34

@ColT: Hagyjuk a helyesírásomat, ez olyan gyerekes. Persze, orbánnak nagy ötlete támadt a második generációs ratkógyerekek eliminálására: minden harmadik magyar zsebibe diplomát. Beiskolázta őket, aztán jól alulfinanszírozta a képzést, az egyetemeken felvettek iszonyat létszámokat, akiket aztán jól megbuktattak (nálunk 150 főből 30 államvizsgázott egy évben), és így aztán ezek a fiatalemberek nem is zavarták a már akkor is telített munkaerőpiacot. Aztán ahogy múltak az évek, vagy végeztek, vagy végleg kibuktak, és 2002 körül elkezdtek életrajzokat küldözgetni, és kialakult az ismert helyzet. Egy nagy szemfényvesztés volt az egész! Ami meg a béreket illeti, én orbán alatt is éhbért (nettó létminimumot) kaptam, most is azt kapok, sem akkor, sem most nem tudtam normálisan fizető állásra szert tenni, szóval mindenre van példa meg ellenpélda, egy példa még nem bizonyít semmit, és különben sem orbán személyesen lökdösi a gazdaság kerekét, ő akkor is a mutyijaival foglalkozott (országimázs, ezüsthajó, happyend, simicska, kaya ibrahim stb), és szemmel láthatóan most is azzal kíván foglalkozni, undorítóan dörgölőzik csányihoz demjánhoz széleshez meg várszegihez meg a többi népnyomorító despotához, közben már csinálja a jogi alapokat a pályáztatás nélkül közbeszerzéshez, és ez még csak a kezdet... pár kis halat mint hagyó meg wieszt látványosan beáldoztak, oszt ennyi. Ezek azt hiszik, ezt az évadot is átlébecolhatják, mint 98-2002-t, aztán majd köd előttem-köd mögöttem eltűnnek a pénzzel.

2010.05.25. 19:57:14

@El Topo (Sgt. Elias): Szerinted mi rosszabbat hozhatnak a jobbosok ennél? Éhínséget? Sáskajárást? Szent inkvizíciót? Tudod, régebben váltig nem értettem, hogy miért mentek el az emberek a második világháborúba lelövetni magukat... most már értem. Hogyne mentek volna el! Civilben nélkülöztek a válságban, megjött a behívó, örömhír volt nekik: lesz új ruha a rongyok helyett, főtt étel a keserű kenyér helyett, az asszony is kap végre munkát a hadianyaggyárban, a háború szépen megoldotta a kis életüket. Akit lelőttek meg kibombáztak, annak nem volt már gondja, aki meg túlélte, kapott munkát az újjáépítési lázban, majd pedig békés, boldog nyugdíjas évekkel zárta a kádári gulyáskommunizmusban.

Egy kicsit karcos 2010.05.25. 19:57:56

OFF

Meg szoktátok nézni a parlamenti felszólalásokat? Én visszanézem esténként a legérdekesebbnek tűnőeket, és a következőket tapasztaltam:

- a parlament.hu-s videók késve kerülnek fel, egy szar program kell a lejátszásukhoz, és lényegében állóképek hanggal
- egyedül a Jobbik-közeli médiumok (kuruc, barikád) büszkék a "sajátjaik" felszólalásaira (ugyanígy volt a választási programmal is), a többiekét is csak legfeljebb a jobbikos médiumok közlik
- már az első ülésnapon üres volt a helyek fele minden frakcióban (bizottsági munka? valami nem oké)
- az általam látott fideszes szónoklatok közül az általam amúgy nem kedvelt Németh Zsolté tetszett a legjobban
- a jobbikosok zömmel vérprofi és tárgyszerű szónokok, Apátitól Volneren át Gaudiig, sokat vártam tőlük, és eddig nem kellett csalódnom, mindig konstruktívak, de ha kell, kőkemények
- a szocik olyanok, mint mindig is voltak
- az LMP-sekről még nem hallottam érdemben

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.25. 19:58:29

@csernaja obca: De azt meg akkor be kéne hajtani! Keményen.
Csak ahhoz meg ugye sok az összefonódás.

Amúgy ne az áfa abszolút %-át nézd, hanem az ÁFA-SZJA arányt. Nyilván miután itt romokban minden, nem lesz mostanában alacsony adó, akármit is ígr a Fityisz.
ha 4 év alatt valami csökkenés lesz, az már fasza eredmény.

martonx 2010.05.25. 20:01:44

Gyerekek honnan kerül elő ez a sok kommancs? Mióta volt az a hülyegyerek bezuhov, azóta tegnap kellett megint szűrést beállítanom. Ma pedig még egyet. Szegény hülyécske kommancsok, összekeverik a szezont a fazonnal, én pedig élvezettel olvasom a kommenteket (igen, El Topo hozzászólásait is), de mióta a vérprimitív panelproliknak is van pénze UPC-s, meg Tvnetworkös internetre, azóta kénytelen vagyok bizonyos kommenteket szűrni.

Bezuhov legalább a maga módján szórakoztató volt, még ma sem vagyok benne biztos, hogy tényleg ennyire primitív volt vagy csak polgárpukkasztásból játszotta meg magát.

plazmakutyaTV 2010.05.25. 20:02:16

@csernaja obca: azzal együtt is, hogy nem lehet egyet nem érteni a diplomák elinflálásával kapcsolatban, ami hosszú távon talán még többet is árt(ott) az országnak, mint az osztogatás a cigóknak és egyebeknek, azért orbánéknak jó lenne a koncepciója a duális gazdasági berendezkedés megszűntetéséről, csak sajna a kivitelezés xar. de magyarázd el a szűklátókörű cégvezetőnek, hogy a tudása xart sem ér a normál piaci versenyben, és az értelmes dolgokat át kellene vennie a multiktól - nem is kerülne sokba, csak pár kulcspozícióba kell felvenni értelmes embereket (más kérdés, hogy félnek, hogy azok meg kijátsszák alóla a cégét), stb. ennyire ostoba, ultraxarul menedzselt vezetők és cégek kevés országban lehetnek, mint a magyar kkv-k (tisztelet a kivételnek), akiket majd orbánék infúzión akarnak tartani ahelyett, hogy odacsapnának nekik, és tisztességes mikromanagementet tanítanának különféle módokon - de az ugye keméyn munka lenne, sok buktatóval, nincs visszajuttatott finanszírozás, stb. tömören: az nem jó a fityiszéknek. de ha rendbe teszik a ktgvetést, az már valami...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.05.25. 20:04:40

Kommenteket később olvasom el. Egyelőre:
"A Nemzeti Ügyek Kormánya"
WTF?????

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.05.25. 20:05:28

@Egy kicsit karcos: Elnézést, hogy beleszólok, de mintha Matolcsy pont ugyanezt nyilatkozta volna, mármint a munkabért terhelő járulékok (plusz a rezsi) csökkentése, viszont a fogyasztást terhelők növelése. Ezt mai bizottsági meghallgatáson mondta. Tehát az SZJA csökkenhet, viszont ÁFA-emelés várható? Ha eltömíti a fogyasztást, mert az hótziher, hopgy senki sem fog nagyértékű dolgot a mi brutális ÁFA-mértékünk (30%?) mellett venni az miért jó? Majd az autót, nagy értékű elektroonikai eszközt és miegymást megveszi a magyar (már aki megteheti) egy másik EU-s országban, hisz az általános forgalmi adót az EU-ban elég egy helyen kifizetned. Németeknél tán most épp 18%?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.25. 20:07:08

@csernaja obca: Nem szokásom olyan embereket komolyan venni, akik képtelenek helyesen írni felnőttkorukra. Állítólag én teljesen hülye vagyok mégis képes rá. Szóval gyerekes.

"Ami meg a béreket illeti, én orbán alatt is éhbért (nettó létminimumot) kaptam, most is azt kapok, sem akkor, sem most nem tudtam normálisan fizető állásra szert tenni"
Te érdekes, én szert tudtam, a szocik alatt, mégis utálom őket. Ja és nem ismerősön-nyaláson keresztül szereztem, azt hiszem ez nagy szó.
Amúgy pl a bújttott munkanélküliség máig magmaradt. elég, ha annyit mondok, biztonsági őr?

Amúgy mutass nem korrupt politikust... itt is vannak, jobban menő országokban is.
Csak a szocik már olyan szinten nyomták, hogy szétbaszta az egész országot.
Lehetett erre számítani a Fityisznél is, kivéve az idealistákat.

Amúgy a diplomások tömegképzésével én sem értettem egyet, de azért mégsem a miniszterelnök egyszemélyben felelős érte. Én is utálom hogy az "egyetemista" az "ingyenélő"-vel egyenlő, és hogy semmi, de semmi követelményrendszer nincs a felsőoktatásban. Na jó kivéve talán a jog-orvosi-közgaz-építész szakokon.
A többi hely maximum szopatós, de nem igazi követelményrendszer.

Na pá mindenkinek, nekem alvás mert holnap reggel 6kor megyek GDP-t termelni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 20:17:57

@Egy kicsit karcos:

Ne feledkezzünk meg a vérprofi, jobbikos Zagyva György Gyuláról, aki akár többszavas mondatokat is be tud fejezni, ha nem is első próbálkozásra. És idegen szavakat is ismer. Csak még nem tudja, hogy mit jelentenek.

Egy kicsit karcos 2010.05.25. 20:33:04

@El Topo (Sgt. Elias): guglkrómot-e használsz, bátyja?

dirtywindows.ucoz.ru/publ/cikkek/google_chrome_magyar_helyesiras_ellenorzo/2-1-0-112

Nagyon profi helyesírás-ellenőrzőt lehet belehegggeszteni, azt hiszem, pont a Te szakmádba is vág;)) De hogy a hegggesztést miért húzza alá?

Zagyvát már kitárgyaltuk, nekem ő is tetszett, na ő pont egy rossz szónok, na de hát ő a csapat szíve és ökle egy személyben; Simon Tibit sem a nyilatkozataiért szerettük.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 20:39:15

@Egy kicsit karcos:

Azt használok, de nekem még egész tűrhető a helyesírásom, mit kezdjek vele?
Gaudi meg eszelős, Dúró meg suta. Ráadásul kibaszottul kellemetlen a hangja is.

Rwindx 2010.05.25. 20:43:53

Szerintem ne a helyesíráson rugózzatok mert mindenki követ el hibákat. Ezen rugózni nagyon gáz. Igaz ma láttam láttam egy fazont a mandineren, akit szerintem Fekete Pákó megalázott volna. Nehezen fogtam vissza magam hogy beszóljak neki én is, de akkor is.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 20:44:50

@Rwindx:

Nekem is Pákó jutott az eszembe.:) Szerintem ugyanarra a fazonra gondolunk.

2010.05.25. 21:21:41

@ColT: No persze, igazad van, de ha 40%-os lesz az áfa, senki nem fog számlát kérni semmiről, ha meg razziázni kezdenek, simán átjárnak vásárolni a szomszédos országokba. Az SZJA ehhez képest nagyon jól kitalált, egyszerűen lehetetlen lecsalni, mert azt a részét a fizudnak meg se kapod. És igen, (magyar viszonylatban) jól fizető állásra protekció nélkül szert tenni, az bizony nagy szó, érezd magad a kevés kiválasztottak egyikének, irigyellek érte. Engem meg jó 1,5 millió irigyel azért, hogy egyáltalán valamilyen állásom van, és nem tartozom rezsivel és nem korgó gyomorral fekszem le este. És ebben bizony mindenkinek benne van a keze, aki az "ellenzéki kerekasztal" körül ült anno. Állítólag nincs nem korrumpálható politikus. De aki egy erkölcsileg már megbukott politikust újraválaszt, az vagy feledékeny, vagy mazochista, vagy hülye. Ráadásul pont most volt két friss hús is az étlapon, a fidesz-nosztalgiaválasztást épp olyan fantáziátlan proli tahóságnak tartom, mint annó 94-ben a horn-nosztalgiát. Egyébként elmondanád, hogy konkrétan mi a fax bajod van a helyesírásommal? Már csak hogy utána nézhessek, én emlékszek-e rosszul vagy te, netán a szabályok változtak időközben (de rég jártam már suliba)

@plazmakutyaTV: Bizony, a magyar cégek még sokáig nem fognak multinacionálisan terjeszkedni, még keletre sem. Nem biztos, hogy baj. Én a lokális gazdaságok híve vagyok. Szerintem a magyar vállalkozók legjellemzőbb problémája, hogy nem tartanak fenn semmiféle információs csatornát a munkásaikkal, és éppen ezért nem is értik a termelési problémákat, helytelen képük alapján helytelen ítéletet hoznak (mert magyar vállalatban tipikusan minden döntési jogo tulajdonosi privilégium), az eredmény meg egy olyan látványos összeomlás, mint boldogult Herz Szalámigyár esetében.

arlequin 2010.05.25. 21:50:35

@Egy kicsit karcos:
"- az LMP-sekről még nem hallottam érdemben"

nekem eddig kellemes meglepetést nyújtottak. tényleg. alig várom, hogy beléjük forgassam a késes nyelvem, de eddig korrektek voltak a sok zöld rinyálásuk ellenére. schifferen külön meglepődtem.
kívánok nekik (is) minden jót!

Rwindx 2010.05.25. 21:58:47

@csernaja obca:
Szerintem a vállalkozásokhoz sem értesz.
Az SZJA-t a legkönnyebb elcsalni, az ÁFA-t általánosságban nehezebb.
A vállalkozónak nem a munkással kell fenttartania az információs csatornát, hanem a menedzsmenttel, vagy ha ezt ő maga, akkor a középvezetőkkel. A felső szintű döntéseket a középvezetők információi alapján hozza vagy hozzák meg, nem a munkások információi alapján, és ez a helyes. Fura lenne ha pl egy szalámigyárban a tulajdonosnak a hentes magyarázna marketingről, logisztikáról, szerszámkészítésről, stb. A hentesnek is megvan a maga nélkülönözhetetlen feladata, ha ezen felül észrevétele van, akkor a hierarchiában felette állóval kell megosztania. A döntési jog pedig nem tulajndonosi privilégium, hanem menedzsmenti privilégium, ami egy Herz esetében főleg így van. Egy 15-20 fős vállalkozásnál már van egyfajta menedzsment, még ha nem is dedikált, mert másképpen nem lehet egy céget vezetni. Aki azt gondolja hogy a tulajdonosnak kell észrevennie mindent egy cégben, annak fingja nincs az egészről. Mondjuk ha valaki olyan szájából hallom aki burzsoázik állandóan, attól ez nem is ér váratlanul.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.25. 22:00:29

@fenehorizont:

Talán kávéházban vagy biciklitúrán xD

Lobster1978 2010.05.25. 22:02:56

Ami miatt igazából aggasztó, hogy miért vannak eldugva az ilyen javaslatok? A legújabb kedvencem, a közszféra "megtisztítását" lehetővé tevő javaslat... Már ha igaz: www.blikk.hu/blikk_aktualis/veszelyben-a-hivatalnokok-2019256/

Bár kicsit offtopik, de erős a párhuzam, itt is megteremtik a lehetőséget hogy indoklás nélkül kivágjanak bárkit. És ezt sem reklámozzák...

Rwindx 2010.05.25. 22:08:42

@Lobster1978: Jól értem hogy annyi történik itt is hogy a köztisztviselők extra privilégiumait nyirbálják meg, olyanokat amelyekkel "szimpla földi halandó" nem rendelkezett?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.25. 22:16:47

@dr. Grünwald Ottó:

Dehogynem, lehet.
Csak tudod Ferkóék rossz emléke....
Azért persze reménykedek, és szuggerálom magamnak, hogy ez egy másik ország :)

arlequin 2010.05.25. 22:33:01

@laspalmas: ne szuggeráld. felesleges. ott folytatjuk - talán folytatjuk - ahol maradtunk.

plazmakutyaTV 2010.05.25. 22:55:51

@csernaja obca: biztos, hogy baj - a tulajnak és az alkalmazottainak is, sőt nem csak nekik. de nem is a terjeszkedésre gondoltam, csak szimplán a vállalatirányításra. kis létszámú cég irtó hatékonyan tudna működni a vízfejű multikhoz képest, ahol a külföldi tulaj már túlontúl elrugaszkodott a (helyi) realitásoktól, és minden hülye adatot bekér, csak mert "az a szokás", stb. nem sorolnám az anomáliákat, a lényeg úgyis az, hogy az a relatíve kevés cég, amely normálisan és igazán hatékonyan működik idehaza (akár itthon is maradva), sikeres működés esetén komoly potenciált jelentene (tfh. ragadós a példájuk) mind GDP, mind adóbevételek, stb. tekintetében - tehát végső soron mindenki szív, hogy kontraszelektív hatások érvényesülnek a gazdaságban. Multihoz meg nem csak a fizu miatt érdemes bekerülni a tehetségeseknek, hanem mert egyenes út vezet a külföldi munkavégzéshez, ami a hazai viszonyokat (nem csak fizu!) elnézve igazi jutalom tud lenni - az itteni CFO is ilyen, szerintem pikkpakk rendet fog tenni, amilyen okos, tehetséges, nem fog sokat teketóriázni... odakint nem nagyon lehetett ennyi mozgástere, ez lehet a hazai pálya előnye is akár. itthon néha olyan, mintha megállt volna az idő a nyugathoz képest - épp ezért még kísérletezgetni is lehet, bár nem muszáj, nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. a kkv-k épp azért cumiznak folyamatosan, mert "adóoptimalizációra" és egyéb kiskapukra vannak berendezkedve (nem mindig saját hibájukból), folyton okoskodnak, trükköznek, fel akarják találni a spanyolviaszt. ráadásul k..ra okosnak gondolják magukat, mintha az APEH-nál tiszta tökfejek dolgoznának (van olyan is, de több az értelmes-élelmes)
Amúgy ÁFA-t tényleg nem nagy kunszt csalni, de a lebukás esélye és veszélye (VAR) is nagy ám! szóval sikeresen csalni vele az már elég nagy dolog... (leggyakoribb eset az, ha nem ad szlát :) ezzel sztem el is mondtam, hogy mennyire szofisztikáltak a hazai kkv-k adócsalás terén is)
persze divatos a láncszlázás/fiktív szlázás is meg az export... no ezek sem épp haladó tananyag elemét képeznék :)
a jó meló találásához meg kitartást!
az kell leginkább, jobban mondva: képes pótolni a szerencsét (lásd: Bayes-tétel)
a feedback és az önképzés pedig a kapcsolatokat tudja pótolni, plusz segít az egyensúly (szerénység vs. önhittség) megtartásában
...ne add fel, és előbb-utóbb meglesz az álomfizud.

plazmakutyaTV 2010.05.25. 23:03:44

@laspalmas: Ferkó is jót akart, aztán mi lett belőle :(
mondjuk őt kurrupt farkasfalka vette körül :)
de vitya nem nagyon akar jót, ahhoz túl kisstílű - pedig tuti szobrot emelne neki a hálás utókor, ha meglépné az igazi reformokat (megfelelően kommunikálva persze, végső soron izaura szemműtétére sem azért gyűjtöttek a zemberek, mert minden tarsolyban kvantumfizikusi képesítés lapul)
különben meg az lesz a magyarsággal is, mint a zsidókkal: szétszóródunk mindenfelé a világban :)
ha ehhez hozzávesszük a kiválasztott nép mivoltába vetett irredenta "gyauri" hitet, még egy párhuzam
na és még egy: vannak elképesztő tehteségek a magyarok közt is, de ők már többnyire elhagyták a szülőföldjüket - ezzel talán ki is merült a hasonlóság :)

plazmakutyaTV 2010.05.25. 23:07:48

@arlequin: ha a magyarok nem tanulják meg, mi is az összefogás, kooperáció - akkor ez minden parlamenti ciklusra igaz lesz (repeat... until ciklusra :) ahol 2 végkifejlet lehet: államcsőd és rálépünk az "európai útra")

órarugógerincű felpattanó 2010.05.25. 23:25:24

@El Topo (Sgt. Elias): Menekülj, jönnek a félelmetes katolikusok :-D

arlequin 2010.05.25. 23:38:00

@órarugógerincű felpattanó: képzeld hogy ezután jön a protestáns ortodoxia orbán vezényletével. máglya, dogmatika és pénzeszköz szenthármasságában. brrr.

akkor inkább topo és lázálmas modernizálása két hegesztés között ;-)))

"ívfényhegesztés turáni áron, ugyanitt gravopapucs eladó"

höhöhö. nem beszélve az ultrahangkéses bőrepilálásról. szép is lenne. szilikonbetétrepatriálással, ajakfeltöltés-kozmetikai kezelése, stb. na elszállok itt mindjárt plasztikában, de olyan izgi... ;-DDD

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.05.25. 23:52:59

basszákmeg, nem tudnának egy kicsit nyugton ülni? még meg se alakultak szinte.
8 év alatt mindenki lement alfába? ezekmindegyformák, stb.

a hűtlen kezelést, mint olyat, a BTK definiálja.

az egyéb ok lehet bármi más, a haverok jóllakatásán kívül. pl stratégiai cél (védekezés a felvásárlás ellen), nemzetbiztonsági indok, stb. vagy csak egyszerűen az, hogy x.y magánbefektető ne akarjon nyereségorientált vállalatot faragni egy állami tulajdonban lévő szolgáltatóból, ahol nekünk a 0szaladó pont elég.

haveroknak kijátszani, hűtlen kezelni bűncselekmény, amely jogállamban nyomozást, vádemelést és büntetést von maga után.

várjuk ki a végét, lássuk hogy seper az új seprű. ne relativizáljunk.
tüntetni az első bukták után is mehetünk.

órarugógerincű felpattanó 2010.05.25. 23:54:11

@arlequin: Már látom is Topo emlékiratait, a Turáni Teokrácia felemelkedése és bukása címmel. :-D

arlequin 2010.05.26. 00:01:18

@órarugógerincű felpattanó:

kár hogy a bukását nem éli meg! ;-DDD
de majd kap egy egész bekezdést "az ipari-eretnekek és anyaghívők egykor burjánzó, mára kiirtott elhajlásai" alatt. VB-idézetekkel tűzdelve természetesen.
lesz még itt kérem plazmaíjászat! hörrr.

no jóccakát mindenkinek

2010.05.26. 07:08:22

@Rwindx: Három magyar munkahelyem volt, mindháromban megvolt a probléma: a döntéshozó vezetőknek fogalma sem volt a valós helyzetről, de a döntési jogkört nem engedték át azoknak a középvezetőknek, akiknek a döntéshez szükséges információk a rendelkezésükre álltak volna (kóros bizalmatlanság?) A végeredmény: egy működésképtelen, gazdaságtalan vállalat volt mindhárom esetben. Lehet, hogy én nem értek hozzá, és a hentes véleménye lófaszt sem számít, de azért a szalámigyár úgy csődbe ment, mint a rütyök, a multiknál meg nagy görcsölés van ötletládákkal, értékelő űrlapokkal, munkaversennyel. Egy Weiss Mamfrédnek, Ganz Ábrahámnak nem derogált szóba elegyedni az utolsó öntő munkással is, nem csak a "marketinggel" meg az adminisztrációval foglalkoztak, hanem a tényleges termelési folyamatokra is volt rálátásuk. A mai cégvezetők ezt hajlamosak mellőzni, fogalmuk sincs, mi történik a vállalatuknál. Ominózus Herzben pl. egyik napról a másikra kiadták a légkondis irodából, hogy az összes nyugdíjast rugják ki a TMK-ból, mert túl sokan vannak. Ja, hogy a vállalat egyetlen liftese és egyetlen targoncása is nyugdíjas volt? Úgy elküldték őket, hogy másnap már nem is kellett jönniük, amit éppen csináltak, az ott maradt félkészen. Ilyenekről beszélek: a vezetőknek fogalmuk sincs róla, hogy mi folyik a termelésben, nem is veszik a fáradságot hogy tájékozódjanak, az íróasztal mögül kitalálják a tutit, aztán csodálkoznak, hogy ha ledöglenek a targoncák és a liftek, és senki se ért hozzájuk, azt se tudják, hol a gépkönyv, hol a biztosíték. Ez csak egy példa, de mondhatnék még jópárat.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.26. 07:13:13

azt hiszem jó sok békát le kell nyelnie a jóérzésű állampolgároknak azért, ha azt akarjuk, hogy a fideszesek kipucolják a kommunista klientúrát a gazdaságból és a szocialista maffiát úgy általában

Zetek 2010.05.26. 07:14:49

Nagyon komoly. Eddig tombolt verseny és milyen jól működött a privatizáció. Ezt tényleg kár lenne veszélyeztetni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.26. 07:35:29

@órarugógerincű felpattanó:

Azt hiszitek ez egy nagy, kövér vicc. De nem az.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.26. 08:03:21

@órarugógerincű felpattanó:

Azt hiszitek, ez egy nagy, kövér vicc. De nem az.

SiKom 2010.05.26. 08:23:57

@Zetek:
"Nagyon komoly. Eddig tombolt verseny és milyen jól működött a privatizáció. Ezt tényleg kár lenne veszélyeztetni."

Hát igen. MSZP-s Wieszt elvtárs is teljesen versenyszerűen rakta zsebre a 10%-ot 2007-ben.

Azok voltak a szép, piacgazdasági, versenyes idők!!

Amúgy illuziónk ne legyen: a Fidesz is fog lopni. Reméljük, kevesebbet. Mondjuk többet már nem lehet, mint a tolvajrekorder MSZP-SZDSZ.

Rwindx 2010.05.26. 08:53:33

@csernaja obca:
A kommunikáció máshol hibázott, nem a vezető-munkás kapcsolatban. Hanem a vezető-középvezető kapcsolatában, vagy a középvezető-munkás kapcsolatban. Lehet beszélni a munkással nem erről van szó, de egy akár többszáz embert foglalkoztató cégnél nem lehet szempont az hogy a felső vezetőség nem tart fent napi szintű kommunikációt a munkással, ugyanis ez nem kis idő, és egy normális cégben van teendőjük elég, azon kívül is hogy sokan csak seggmeresztést vizionálnak. Ezért működtetnek hierarchikus szervezeti felépítést, hogy az egy emberre jutó kapcsolattartási terhet csökkentsék, belátható ha 1 embernek 8-10 embert kell pesztrálnia, az megoldható, ha 2-300-at az nem.
Tehát ilyen esetben az ha a felső vezető közvetlen folyamatos "információs csatornát" tart fent a legalsó szinttel a hierarchiában ugyanolyan rossz a cég számára, mint az ha nincs információáramlás. A felső vezetés elsőrangú felelőssége hogy a középvezetés jól legyen kiválasztva és tegye a dolgát, mert a jó csatornában ott figyel a középvezetés. Ha szar a középvezetés akkor nem jön létre az az információs csatorna, amit hiányolsz. Ez egyébként nem zárja ki hogy szar a felsővezetés, de nem abból kifolyólag amit te írsz.
Másrészt meg 3 munkahelyből a teljes magyarországi cégállományra konzekvenciát levonni, érdekes gondolatmenet.

Fenehorizont 667 2010.05.26. 09:26:18

@Bukowszky:
kommunista? hol láttál te kommunistát itt az elmúlt 20-25 évben? mer én sehol. szerintem már előtte se volt jóideje, csak akkor még nem éltem :)
szerinted az mennyire törekszik a vagyoni különbségek minimalizálására az osztályok között, aki a barátai segítségével hozza a törvényeket, majd ezen törvények kijátszásával milliárdokat offshoreizál egy svájci, vagy akármilyen bankszámlára úgy, hogy a lopott pénzből egy dekát nem hagy a gazdaságban? mennyire bír szociális érzékenységgel az, aki a szarrá lopott ország kongó államkasszáját úgy tölti fel utána, hogy a lerablás miatt már teljes létbizonytalanságban élő nép szociális juttatásait hamar megnyirbálja, mer ez a leggyorsanbb megoldás a luk betömésére? és ezt reformnak hazudja. (és ezekhez a reformokhoz a "baloldali" sajtó felállva gratulál..)
ez a kommunistázás egy intellektuális felnagyítása az egyszerű spekuláns tolvajnak. az olyannak, akiből magyarországon akár miniszterelnök is lehet, és aki leköszönésénél rezzenéstelen arccal hazudja bele a kamerákba, hogy ő "válságkezelt", és tiszta a lelkiismerete. (és persze ehhez a magyar "értelmiség" segget nyalva tapsol, mint pl ez a fasz, itt ni: w.blog.hu/2010/02/23/see_you_later_1)

Beer Ninja 2010.05.26. 09:42:34

Engem nem az érdekel, hogy a fidesz milyen törvényeket hoz, hanem hogy mennyit fognak lopni. Az MSZP alatt is voltak csudajó törvények, közben hazahordták a fél országot. Szóval türelem kedves jobbikosok, mszp-sek. :)

Nem hiszek a demokráciában, a parlamentesdiben, a törvényhozásban. A statisztikákban. Csak a bőrömön érzett végeredményben. 2014-ig még hosszú az idő.

acsub 2010.05.26. 11:27:01

Elutasította a gazdasági bizottság az LMP javaslatát, amely az országgyűlés hatáskörébe utalta volna a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottsági elnökének és tagjainak megválasztását. Az elnökre az Állami Számvevőszék elnöke, tagjaira pedig a parlamenti pártok tettek volna javaslatot.

Nem támogatta a bizottság azt a szocialista javaslatot, amely elhagyta volna a versenyeztetés mellőzésének lehetőségéről szóló passzust a törvénymódosító javaslatból. Ez arról szól, hogy "mellőzhető a versenyeztetés ha a társadalom-, fejlesztéspolitika vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről". Az LMP képviselője viszont kiegészítette volna ezt a passzust azzal, hogy fenntarthatósági vagy igazságossági szempontok szerinti közérdekű cél érdekében lehetne mellőzne a versenyeztetést.

Elutasították azt a - szintén LMP-s módosító javaslatot, hogy az értékesítésről és vagyonátruházásról szóló döntéseket hozzák nyilvánosságra a Magyar Közlönyben. Ugyancsak nem kapott támogatást az gazdasági bizottság vagyongazdálkodási albizottságának létrehozására vonatkozó javaslat sem.

www.mfor.hu/cikkek/Valtozik_nehany_jogszabaly_az_allami_vagyon_kapcsan.html

acsub 2010.05.26. 11:44:58

@ColT: "Azaz minden jobb országban alacson a SZJA, és magas az ÁFA."
25 %-os ÁFA kulcsal az első ötben (vagy háromban) vagyunk Európában, de szerintem a világon is.

acsub 2010.05.26. 11:46:40

@ColT: MIért?
A Fidesz kormány alatt másképpen süt a nap, mi az, hogy fura az időjárás?:-)

2010.05.26. 21:07:25

@Rwindx: Azért ha az igazgató már fél éve nincs beszélő viszonyban az üzemi tanács vezetőjével, még a köszönését sem fogadja, az nem csak a rendkívüli elfoglaltságának jele. ;-) A jelenség sajnos tipikus. Persze kivételek mindig vannak, de csak ismételni tudom magamat: ma Magyarországon nem a magyar vállalatok jelentik az állomállást, hanem a mindenfélének elszidott multik középvezetői pozíciói (a felsővezetés ott ugye full auslander). A magyar vállalatoknál önmegvalósításra, karrierre, létbiztonságra, anyagi és morális megbecsültségre még olyan mértékben sem lehet számítani, mint egy, csak az olcsó munkaerőért idejött hiénánál. Ez van. És én ennek az okát a magyar tőkések arroganciájában, pökhendiségében, tulajdonosi szemléletében látom. Lehet, hogy nincs igazam, de én ezt így látom. És a fidesznél pont ugyanezeket a megnyilvánulásokat vélem felfedezni az ország vezetésével kapcsolatban. Személyi kultusz, ellenvélemények földbe döngölése stb.

Rwindx 2010.05.26. 22:09:17

@csernaja obca: ű
Szerintem nincs igazad általánosságban véve. Akkor sem ha volt ilyen tapasztalatod.

Egyébként valami hiányzik a történetből nekem. Ilyen csakúgy nincs, hacsaknem cél a cég tönkretétele.

2010.05.27. 11:45:05

@Rwindx: nem volt cél a Hertz tönkretétele. Jópár tulajdonosa volt az utolsó években, mindegyik próbálta megmenteni, életben tartani a vállalatot, tették bele a pénzt - és amikor már eleget buktak, és kezdték a csődöt fontolgatni, mindig jött valaki, hogy majd ő megőrzi a nemzeti értéket. Miért is akarták volna tönkretenni? Komoly piaci részesedése már rég nem volt, a gyár területén sem épült lakópark, külföldi árut sem árulnak Herz névvel, semmi látható oka, miért akarta volna valaki direkt tönkretenni. Egyszerűen nyomtalanul megszűnt. Ez van akkor, ha felső vezetői szinten a hülyeség akaratossággal párosul.
De tudok ilyen sztorit programozó vállalattal is, egy haverom dolgozott ott, háromszor volt a válallat a tönk szélén úgy, hogy az egy-két kulcsember kivételével már mindenki el volt küldve, aztán mindig jött egy új tulaj, aki újrakezdte és újra feltöltötte a létszámot, aztán megint szép lassan tönkrement. És ez még 2001-2002-ben volt, amikor még nem volt "válság."

bobo55 2010.06.03. 19:21:35

@Bukowszky: A sok béka közé tartozik a 286 Ft- euró, a zuhanó BUX, a görögországi államcsöd-
del fenyegetés,a Sony kivonulása, brüsszeli hazaárulás ?Ez az ára a komcsik kisöprésének?
Ezt a nagy baromságot ki hiszi el? Ja igen, azok akik elhitték a fidesz választási hazugságait.

Kicsit Karcos 2010.06.03. 22:45:20

Keddre kész lesz a kormányprogram:

Varga Mihály: "Hétvégén elénk tárulhatnak "a csontvázak a szekrényből""

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=7&k=3&i=134065

"Ezt tudomásul véve Orbán Viktor jelezte: átvizsgáljuk az előző kormánytól kapott államháztartási adatokat és "mindegy, hogy azok mit tartalmaznak, azt mondtam a bizottsági elnöknek, hogy 72 órán belül készen lesz egy rövid távú cselekvési tervem és egyéb változtatások, amelyek biztosítják az ország versenyképességének növekedését" - tudósított a Reuters."

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?feed=1&k=3&i=134083&is=1

süti beállítások módosítása