Skip to content


       Szűrés lista

A Fidesz (titkos) 30. pontja: a Hírcsárda helyrerakása

A Fidesz helyretette a Hírcsárdát, avagy a hónap legnagyobb öngólja.

A Hírcsárda egy kamuhíreket halálos komolysággal megjelentető oldal, és egyszerűen zseniális.

Nézzünk meg pár "hírt" az elmúlt napokból, valószínűleg ezek is mind megtévesztették a minisztériumot:

"Botrányos autóbalesete ellenére is Stohl András játszhatja Janus Pannoniust egy új magyar filmben. Stohl újraértelmezné a szerepét, és a nevét is Herojinos Pannoniusra változtatná."

"Józanul látták Stohl Andrást
„S. Andrást megállítottuk a beléptetőkapuknál, mert gyanúsan viselkedett. Csendben, rendezett külsővel sorban állt, és ez tűnt fel a biztonságiaknak” – számolt be az esetről Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
"

"Az elmúlt hetek személyi változásai után a Fidesz offenzívát indít Schmitt Pál népszerűsítése érdekében – Orbán Viktor sajtótájékoztató keretein belül jelentette be: a júliusi Playboy címlapján és belső oldalain az új köztársasági elnök lesz majd látható.
„Nagyon érdekes volt a Palival együtt dolgozni, eleinte kicsit félénk volt, de a rutinom segítségével hamar levetkőzte a gátlásait” - nyilatkozott a rendhagyó sorozatról a férfimagazin fotósa, Nánási Pál.
"

"A Facebook-on indult mozgalom  szavait meghallva, a kormányzat lemond az augusztus 20-i budapesti tűzijátékról, és azt az árvízsújtotta Felsőzsolcán és Edelényben tartják meg, az ott lakók nehéz helyzetére tekintettel extra lézershowval és DJ Bobóval."

A gaz hírferdítők azonban június 22-án Hoffmann Rózsa államtitkárt vették célba, a Google cache szerint ezzel:


Hoffman Rózsa a focipályán is engedne buktatni 


„A foci olyan mint az élet, ezért ha az iskolában lehet buktatni, lehessen a pályákon is” – nyilatkozta Hoffman Rózsa.

„Az iskolában sem engedjük ezentúl ezt a liberális nyimnyám hozzáállást, hogy majd belejön a gyerek, majd felzárkózik, amikor már másodikban is látszik, hogy buta mint egy vödör sár.  És nálunk sajnos ugyanez az attitűd látszik a focipályákon is: mindenki buta fejjel rohangál, nem tudják mihez is kezdjenek. Hát kezdjék el egymást is buktatni, akkor majd legalább egymás elől elfutnak, ha már a labdával nem tudnak mit kezdeni” – fakadt ki az államtitkár a buktatási törvénytervezetét kritizáló hangok kapcsán.

 


A Hírcsárda aknamunkáját nem nézhették tovább tétlenül a Minisztériumban, így Dobi Ágnes sajtóreferenst bízták meg a Hírcsárda megregulázásával:


Tisztelt Szerkesztőség!

Hoffman Rózsa a focipályán is engedne buktatni címmel megjelentetett anyag az első szótól kezdve az utolsóig hamis tényállítás, ugyanis önök idézőjelben adtak közre egy, az államtitkár által soha el nem mondott szöveget. Az idézőjel használatával azt sugallták, hogy az államtitkár szavait szó szerint idézik. A megtévesztést fokozza, hogy illusztrációként egy létező – megjegyzem szerzői jogi védelem alatt álló – parlamenti ülésen készült képet manipuláltak. A fotó tulajdonosától az Index főszerkesztőjének tájékoztatása szerint a hircsarda.hu nem kért, és értelemszerűen nem kapott engedélyt a felhasználásra, tehát a szövegtorzításon túl ezzel is jogsértést követtek el. Ismételten a leghatározottabban felkérem Önöket, hogy az írást haladéktalanul távolítsák el.

Üdvözlettel:

Dobi Ágnes
a HEFMI Oktatási Államtitkárságának sajtóreferense


A Hírcsárdának az alábbi szöveget kellett volna kitenni, de persze ők kitették az egész levelet:


A hircsarda.hu Hoffman Rózsa a focipályán is engedne buktatni címmel megjelentetett írásában megtévesztő módon, szó szerinti idézetként adott közre egy, az államtitkár által soha el nem mondott szöveget. A jogsértő anyag eltávolításán túl, elnézést kérünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium oktatásért felelős államtitkárától.


#1 Nos, Hoffmann Róza bizony kettő darab "n" betúvel írja a nevét.

#2 Az oktatásért felelős államtitkár a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában van.

# Dobi Ágnes halál komolyan azt mondta az Indexnek, hogy "semmi bajuk nincs a vicces oldalakkal, de a hircsarda.hu szerzőinek jelezniük kellett volna, hogy ez egy viccoldal. Mert azáltal, hogy idézőjelben közöltek badarságokat, mintha azokat valóban az államtitkár asszony mondta volna, sokakat megtévesztettek. Hoffmann Rózsa sajtóosztályának megrendült telefonokra kellett válaszolnia, mert voltak, akik elhitték a hircsárda álhírét. Ezért kértek helyreigazítást."

"Megrendült telefonok" ... "jelezni kellett volna" ... OMG!
Hogy ássa maga alatt a gödröt a túlbuzgó ostoba sajtóreferens picsa, beszarás.

Bmeg, ezek nem értik a viccet, és nem is szeretik! :-)

Ágnes, javaslom, mindig az impresszummal kezdd: "Ez egy álhíroldal. Tele hírparódiákkal. Az oldalon feltüntetett hírek kizárólag a szerkesztőség álláspontját, vagy annak teljes ellentétét tükrözik."

Amúgy meg tiszta szégyen, de már egy Hírcsárda is megelőzött minket, mert tőlünk még soha sem kértek helyreigazítást.

Ma minden blog egy kicsit Hírcsárda is, veletek vagyunk srácok!

(Holnap újság blog, nehogy elérjen téged is a sótlan narancshenger!)

A fenti sztori nem vicc, sajnos (Szily megerősítette).

Címkék: blog fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr142125156

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbegyenes 2010.07.02. 22:30:59

 Egyenesen az arcunkba, pontosabban arcunkon lévő két érzékszervünkbe. A szemünkkel látjuk, a fülünkkel halljuk a híreket, mit is jelent a gyakorlatban Fidesz-kotmányzás, vagy ahogy ők hívják, a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Eddig is sejtettem,...

Trackback: Pravdácska, vodkácska, szakszervezeti könyvecske, ... 2010.07.02. 20:38:11

Örömteli (!) hír - ha máshol nem is, legalább nemzeti kulturális ökörségünk felvirágoztatása érdekében haladéktalan lépéseket tett a kormány. Ez az első terület, ahol TÉNYLEG haladunk. Ami nekem a Kádár korszak óta hiányzott, az a politi...

Trackback: Hoffmann Rózsa hülye - állítja az Egyenlítő TV 2010.07.02. 18:49:21

Érdekes időket élünk. A kormány vicclaptól kért helyreigazítást. A teljes sztori itt olvasható. Szerkesztőségünk rövid kupaktanács után úgy döntött, hogy ezentúl mi már cikkeink megírásával egy időben helyreigazítjuk magunkat, ezzel időt és pénzt takar...

Trackback: A kormányzat beüzent a Hírcsárdának 2010.07.02. 14:03:39

Nem tudom pontosan leírni azt az érzést, amit éreztem, mikor elolvastam a Képviselő Funky mai posztját. De azt hiszem valami ilyesmi impulzus sújtott le rám: Te jó ég! Bazd meg! Bazd meg! Bazd meg! Áááááááááááááááááááááááááá. Helyreigazítást kértek a ...

Trackback: Rövid hír 2010.07.02. 13:34:17

"Dobi Ágnes - Hoffman(n) Rózsa halálának 6. évfordulóján - megköszönte blogunknak az érdeklődést és az együttérzést, de elhárította kérdésünket, miszerint még meddig kíván Hoffman(n) Rózsa sajtómunkatársa maradni."Izgatottan várjuk a fejlemén...

Trackback: Zavar az erőben 2010.07.02. 13:25:01

Ámokfutás, vagy másként mondva baki baki hátán. Nagyjából így jellemezhető a kormányzati kommunikáció elmúlt egy hónapja. Pedig erősen élt bennem az az emlék és illúzió, hogy a Fidesz legalább ebben jó. Hát a jelek szerint ebben biztosan nem.Gyanakodta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Celtic 2010.07.02. 15:32:58

Es itt van ez az iszonyu hir, mari lehet megrendulten hivni a sajtoosztalyt:
hircsarda.hu/2-bulvar/8899-feloszlik-a-p-a-s-o/

Lúdtalp 2010.07.02. 15:37:18

"Hogy ássa maga alatt a gödröt a túlbuzgó ostoba sajtóreferens picsa, beszarás." Ezt a részt kérem kiigazítani arra hogy "Munkatársnőnk még a köztisztviselők napján is elősegíti a törvényességet".

gauche caviar 2010.07.02. 15:38:13

szerintem a Hoffmar Róza (izé) most iszonyúan el van szörnyedve, látva, hogy milyen feladat várna rá az oktatás területén... Na de aki ezt elhitte, meg még be is telefonált, attól tényleg el kell venni a szavazati jogot, mert közveszélyes.

Sátán meg a Jocó 2010.07.02. 15:40:35

@Marcellusca:
Miazhogynincs?!
Mindigvanelftásak!!!
Azárvizetisisőcsinyázta.
Megeztaspinétisőutasította.
Szeméjjjesen!!!

zsebatya 2010.07.02. 15:48:57

Lassan kezdek hinni a hacket gyanítóknak. Egyszerűen nem lehet, hogy valaki ilyen beosztásban ennyire hülye legyen. Tudom, mit beszélek, három évig vezettem minisztériumi sajtóosztályt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.02. 15:49:06

@Kicsit Karcos:

"Nem tiltja semmilyen törvény valótlanságok állítását, akár vicc az, akár hazugság."

na de majd a médiacsomag elfogadása után....

Makk Ász 2010.07.02. 15:52:05

@zsebatya: Én is így vagyok. Azért írtam azt a sok baromságot az előbb. Nem létezik, NEM LÉTEZHET, hogy ez megtörténhet. A legrosszabb rémálmunk válna valóra. A legrosszabb.

zsebatya 2010.07.02. 15:56:58

@Makk Ász: Bakker, de ha mégis?...Nekem volt olyan beosztottam (valakinek a valakije), aki sok baromságra képes volt, de magának a rendszernek képesnek kellene lennie kiszűrni egy ilyen elképesztő melléfogást, már ha tényleg. Ellenkező esetben tényleg nagy a baj. Nagyobb, mint sem hogy jókat kacarásszunk rajta.

baba jaga 2010.07.02. 15:57:24

nyugi,
ez még csak a kezdet.
lesz még itt sírnivaló elég.
ostoba állatok.

Indriq 2010.07.02. 15:57:48

nem olvastam végig a kommenteket, de valaki indítson a facebookon egy "Buktathatóak legyenek a focisták" csoportot. Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy egy netes bűnöző banda megviccelje a kormányunk!!!!!

Marcellusca 2010.07.02. 16:07:14

@zsebatya:
@Makk Ász:
Ennyire naivak vagytok? :)))
Az emberek annál is hülyébbek, mint amennyire el tudjátok képzelni! :DDDD

Makk Ász 2010.07.02. 16:09:13

@zsebatya: Akartam válaszolni, de nem merek. Annyit talán mégis, hogy reméljük ez egy hack. Akkor viszont pazar, mert én is beszoptam. Bár Gubcsi Lajos kinevezésének ismeretében nem lepne meg ha igaz lenne ez is. Még egyszer annyit merek írni: nem szabad, hogy igaz legyen.

Karipapa01 2010.07.02. 16:09:18

Gyerekek! Ti nem tudhatjátok, mi van. Szerintem ez úgy történt, hogy a hivatali beosztott a késő éjszakába nyúló viháncolás kövezkeztében nem tudott kellőképpen a munkájára koncentrálni. Úgy gondolhatta, hogy egy kis mozgással ezt az állapotot fel tudja oldani, ezért a Hírrcsárdán egy kicsit rekeszizomra gyúrt természetesen munkaidő alatt. Közben hirtelen bejött a főnöke, neki pedig valamit mondania kellett. Ez így hangozhatott: nézze meg főnők, mit találtam! Ez a mocskos kommunista oldal milyen alaptalan vádakkal illette a mi szeretett Hoffmann Rózánkat!
A főnők természetesen gratulált a szemfüles beosztottnak és elrendelte, hogy intézkedjenek a helyreigazítás érdekében. Véleményem szerint ez máshogy nem történhetett.

hunyuan 2010.07.02. 16:09:48

ezek a kis csíra fideszesek hülyébbek mint gondoltam..szép új világ?, csak szeretnék a szarkupacok..lesz itt majd pofára esés, nem kicsit, nagyon..

Makk Ász 2010.07.02. 16:11:21

@Marcellusca: Naiv? Anno dacumál én is kaptam olyan agit-propos telcsiket. Mit mondjak, pazar érzés volt. ;)

Marcellusca 2010.07.02. 16:11:39

@zsebatya:
Látod, Te magad megválaszoltad: "Nekem volt olyan beosztottam (valakinek a valakije),..."!
Ha nem az lenne, akkor a rendszer kidobta volna magából.
De nem teheti, mert valakinek a valakije.

James T. Kirk (törölt) 2010.07.02. 16:16:07

ez pont olyan, mint a Jó reggelt, Vietnam-ban a balfasz hadnagy, aki letiltja Cronauert és beül műsort vezetni, vazelinnel kenegetve a száját. neki üzenték (idézet) " a hullák faszáról szopja le az izzadtságot" (idézet vége)

amit megtanultunk (ha ez igaz ugye):
- impresszum = idegen szó (biztos jiddisből származik, gyanús, nagyon gyanús...)
- olvasás ismerete = kommunista trükk
- szövegértés = kommunista trükk
- humorérzék = büntetőjogi kategória
- aczélelvtárs = művelt, intelligens, humanista, műértő kiscserkész
- Dr. Mikola = a legjobb humorérzékkel rendelkező fideszes

smartdrive 2010.07.02. 16:21:59

élő ember még nem kezdte az impresszummal egy site olvasását

és nem is folytatta azzal

zsebatya 2010.07.02. 16:23:56

@Marcellusca: Félreértettél. Én arra gondoltam, hogy még egy akkora hímlengő dolgait is, mint az én kényszerből eltűrt emberemé voltak, egy ellenőrzésre, netán még egyszerű "médiatér-elemzésre" is támaszkodó eljárási rutinrendszer kiszűrte-kiszűrné. Én most éjszakai targoncás vagyok egy multi raktárában, tehát egy szaktárca mai szervezeti és működési szabályzatát potosan nem ismerem, de a hivatalosan, az intézmény nevében született "kiadmányokat" egyszerűen nem köpödhet csak úgy elő egy működő mechanizmus. Ember hibázhat, de a rendszernek ezt fékeznie kéne. Ez a baj, ha nem így van. Hülyék mindig is voltak, de az adminisztrációt egyszer valakik, valahol mégiscsak kitalálták és ez az ő baromságaikat mégiscsak visszafogja. Gondolom én, a hülye targoncás, némi múlttal.

abandi 2010.07.02. 16:30:38

B+!
peti ismeri zsuzsit, zsuzsi lacit és gabi szereti a fagyit.
És még két sor név és szokásismertetés következne...
Mennyivel egyszerűbb valagba rúgni az elsőt a sorban, mint hagyni, hogy elburjánozzék a dolog?
Másodiknak meg a problémán tökölőt!

tudi 2010.07.02. 16:32:29

Ezt kicsit túlreagálták, előtte tájékozódni kellett volna, hogy mi is ez az oldal egyáltalán. Ez egy súlyos mínusz pont.

lyken 2010.07.02. 16:35:37

@Gunther: "Véleményem szerint nem szabadna egy komoly politikus komoly és fontos döntését ilyen oldalaknak parodizálni."
Hangosan felröhögtem. Túl sokáig álltál a napon, neked leégett az agyad. Marha fontos dolgokkal foglalkoznak, tényleg. Kettős állampolgársági tv, amit csak azok nem akarnak akiknek szánják. iniszteri szintű fizetés az államtitkároknak. Trianon tv, ami nagyjából senkit nem érdekelt. Csinovnyik Pali bácsi kinevezése, az államot ellenőrző szervek vezetőinek cseréje bólogató pubikra. Csupa fontos dolog.
És most majd jól levadásszák a csúnya-csúnya blogokat is.

zsebatya 2010.07.02. 16:36:04

@Makk Ász: Igazad van egyébként, Gubcsin én is majd' beszartam. Nesze neked polgári személyzeti stratégia. Kérdezem én: a Caolás Nagy Imrével mi lesz? Bástya elvtárs már le van szarva?

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.07.02. 16:39:09

Helyreigazítás 2.0.:
Több felháborodott telefont kaptunk, miszerint nem értjük a poént, emiatt visszavonjuk előző helyreigazításunkat és a buktatás mellett bevezetjük jó keresztyéni módszerként a pálcázást is.

jpmjpm 2010.07.02. 16:40:11

Tényleg vannak annyira retardált emberek, akik azt hiszik, hogy Hofmann Rózsa és a mittudoménmilyen minisztérium alakítja a focinak a szabályait? Tényleg van olyan ember akin ennek a hírnek a hallatán átfutott a gondolat, hogy:"Húbazzmeg, te figyelj már, akkor mostantól csak kezezésért jár 11-es? Mi lesz itt az esti meccsen bameg! Megyek oszt felhívom ezt a Rózsát, hogy hogyanis gondolta ezt a dolgot.". És a minisztériumnál is a fejükhöz kaptak, hogy te jó ég, ezek azt hiszik mi irányítjuk a FIFA-t, na gyorsan helyreigazítunk. És mindezt full komolyan, pókerarccal?

GIGALOL

Még jó, hogy a FIFA-nál nem olvasnak Hírcsárdát, mert elég nagy lett volna a riadalom, így a negyeddöntök elött. ;)

Cukorpofa 2010.07.02. 16:40:32

Zseniális! Kérem tisztelettel, ennél nagyon reklámot nem is kaphatott volna az érintett sajtóorgánum.! Bookmarkoltam is :)

Prof. Dr. Simon Templar 2010.07.02. 16:42:40

@insert_click: Bizony, bizony...számtalanszor elmondtam már, ez bizony, már a Kubatov-rendszer. A Hírcsárda szerkesztőit természetesen automatikusan törölték a választói névjegyzékből.

És ezt is tessék halálosan komolyan venni... :D

James T. Kirk (törölt) 2010.07.02. 16:44:43

emlékeztek Moldova miniszterére, aki visszahozatta a kamionsofőrt ausztriából, aki beszólt neki a forgalomban, hogy megmondja " a te k. anyádat" ? na ez a fideszes módi, ezt törvénybe akarják foglalni :-)))))

PR32 (törölt) 2010.07.02. 16:44:54

nekem megrezdült a telefonom a hírek olvasása során. de nem vettem fel.

neurotikk! (törölt) 2010.07.02. 16:53:43

Azon tul hogy arnyekra vetodtek, de kurvara, most mi az a szoveg hogy megrendult telefonokat kaptak? Apam, hat most mar minden lazalommal kuzdo hulyenek a kedvere kell tenni? Jon majd valaki, aki aggodik a lezerkardok miatt, mert gonosz erok hasznaltak azt egy messzi messzi galaxisban, de mar a magyar tv-kbe is begyuruzott? Majd annak is helyreigazitast kell adni, nagybetus felirattal a kepernyon: "EZ EGY KITALALT TORTENET".
Ez az idiotak kormanya lenne, oket kepviseli?
Ehh!

Ahelyett hogy az idiotak kore meg kedvere szervezzuk a dolgokat, jobb lenne az okosok kore, nem?! Aki hulye haljon meg de legalabb veszitse el a szavazojogat.

dany82 2010.07.02. 16:54:47

ok, tudom. nevetséges egy viccoldalt helyreigazításra kötelezni.

De... Akár hiszitek, akár nem, egy vitában már hivatkozott egy ismerösöm egy ott megjelent hirre, mint forrás.

Sajnos tényleg vannak olyan emberek, akik elhisznek ekkora baromságokat. Amennyiben pedig tényleg több megkeresést kapott a minisztérium és az emberek tényleg komolyan vették a baromságot, akkor bizony érthetö a helyreigazítás.

Makk Ász 2010.07.02. 16:55:59

@zsebatya: Itt vagyok még, de már tényleg nem merek mondani semmit. Illetve annyit el kívánok mondani, hogy határozottan láttam, hogy a Polákovics pentésnő herfelt a dumóveffel és potálta a pöslét. Ja és igen: ürgebőrbe vart helyreigazítási követelést adott át Zurkániai könnyűbúvár ügynököknek akik ezt a judeobolsevistamozdonyelmozdítóiszakszervezet, ismert és nyílvántartott reakciós szervezeten keresztül eljutatták a hivatkozott, önmagát vicclap fedőnév alatt bujtató söpredékhez, azért hogy aláássák a tényleges rendszerváltáson fáradhatatlanul dolgozó forradalmi vezetésünk öntudatos tagjának/tagjainak heroikus erőfeszítéseit. Továbbá aljas módon megzavarják szorgos népünk mindennapi töretlen erőfeszítését abban, hogy végre történelmi igazság szolgáltassék a becsületes munkásembereknek és az ő bölcs vezetőinek. Mindezt láttam és aláírásommal tanúsítom. Ibolya csavargyár, IV/IV alosztály, dátum, kétfél kevert :D

neurotikk! (törölt) 2010.07.02. 16:57:15

@insert_click: ez jo otlet. Hivom is oket, mert felhaborodtam a helyreigazitason. A logikajuk alapjan igy majd helyreigazitjak magukat is, szuper. Bar lehet velem nem fognak torodni mert nem vagyok idiota, ok csak idiotakkal hajlandoak foglalkozni, a tobbi nem erdekes.

Sátán meg a Jocó 2010.07.02. 17:00:03

@jpmjpm: jaj, ne bántsd őket, olyan gonosz vaaaagy.

Más retardáltak például meg azt hiszik, hogy ha összesen annyit tesznek, hogy négy évenként más színre húzzák az ikszet, akkor változni is fog valami.

Kutya világ ez, kéremszépen.

neurotikk! (törölt) 2010.07.02. 17:01:10

@dany82:
ezt nem mondod komolyan. Tegyunk kedvere az idiotaknak? Te sem vagy ep akkor.
Jon majd valaki aki azt olvasta, hogy Kennedy-t az ufo-k oltek meg, es elhiszi, akkor majd irjuk at a tortenelemkonyveket is talan, irjuk az esemeny melle: '...es a hir, hogy Kennedy-t ufo-k oltek meg nem igaz'? Igy?
Jo lennel sajtoreferensnek. : )

James T. Kirk (törölt) 2010.07.02. 17:01:21

nem tudom mit csodálkoztok, 98 és 2002 között hány ilyen esettel kábították a zembereket hogy "rengetegen" felháborodottan telefonáltak, emaileztek pl a tévébe, vagy valamelyik közintézménybe.

tessék csak visszaemlékezni a napló telefonos szavazására a torgyán ügyben =>>>
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9013490

"Több ezer, összesen 480 ezer forint értékű hívás érkezett tíz telefonszámról a TV2 Napló című műsorának telefonos közvélemény-kutatásában feltett kérdésre - hangzott el a kereskedelmi csatorna Jó estét, Magyarország című műsorában. Az azonos számról érkezett hívások mind igen választ adtak arra kérdésre, hogy a környezetvédelmi miniszter jól végzi-e a dolgát a ciánszennyeződés kapcsán. A környezetvédelmi tárca szóvivője az adás során közölte: nem a minisztérium telefonjairól történtek a hívások. "

mindig van lejjebb...

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.07.02. 17:05:55

Én attól félek, hogy a smittpalis plébojos cikk miatt nem kértek helyreigazítást. Remélem nem azért, mert igaz. Csúnya világ jönne, ha még a férfimagazinokban is a kedves vezető szerepelhetne csak.

zsebatya 2010.07.02. 17:09:43

@Makk Ász: Naggggyon jóóóóó!.......

neurotikk! (törölt) 2010.07.02. 17:13:24

@Marcellusca:
ez jo. : )))
Igaza volt Einstein papanak:
'Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.'

anchor 2010.07.02. 17:17:29

@ketroot: Hát a Patkó Bandi, Bárci Benő hol e vannak?

morbiczer 2010.07.02. 17:18:10

Van, aki elhiszi, hogy akar csak egy felhaborodott hivas is erkezett a miniszteriumba?

De hat valami magyarazat megis csak kellett, mert azt megse mondhattak, hogy az allamtitkar asszony ofomeltosaga dult-fult a duhtol, hogyan mernek ezek az sehonnani intenerhuliganok gunyt uzni az o magassagos szemelyebol.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.07.02. 17:20:38

mentek-mentek eszementek
csere-csere nomenklatúracsere

Az IQ állandó, csak a fejek cserélődnek... seggekre?

Kalmár 2010.07.02. 17:22:17

George Lucast is helyreigazításra kell kötelezni, mert nincsen is lézerkard.
Remélem kibukott az év legnagyobb kormányzati bakija ezzel. Ránkférne.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.07.02. 17:25:38

"Ekkoriban vette fel a „kedves vezető” címet, és ezekben az években kezdte a kormány kiépíteni személyi kultuszát apja, a „nagy vezető” mintájára..." Lehet, hogy ez nem is a népi Koreában játszódik?!

Kicsit Karcos 2010.07.02. 17:26:15

Offli:)

Hajrá fehérzemberek!:))

2-1

zsebatya 2010.07.02. 17:33:22

@Kicsit Karcos: "Fehérzemberek!"????

A multikulti hollandus elegyre gondolsz?

Egyébként Veled vagyok, rájuk ikszeltem a tippmixen, meg különben is.

Tehát: hajrá kapuccsínók!

Makk Ász 2010.07.02. 17:37:10

Asszem lassan bontok egy komenista sört. Go Oranje!

JohnHenry 2010.07.02. 17:45:03

elkezdtem beírni a rákosis viccet orbánra alakítva (tapsolj stöpszli, mert elvisz az ávó!), de a holland-brazil tényleg érdekesebb!!!!

AutosVilli 2010.07.02. 17:52:03

Off
Ági nyomj fel egy baracklekváros üveget és csavard le a tetejét a punciddal, meg tudod tenni?

Fenti irásomnak nincs köze a cikkhez,mivel azt még az elolvasása elött irtam ide,a név beli azonosság csak a véletlen müve.

Kalmár 2010.07.02. 17:52:25

Viva Orange!!

Az Index meg egy ócska vicc, hogy 4!!! címlap blogot ér ez a bulvár szar, súlytalan, hírecske.
Nagy az ínség...

Kicsit Karcos 2010.07.02. 17:52:26

@zsebatya: váhá!:))

Végre, kiesett mindenki, akit utálok. A többi azt csinál, amit akar:)) Azért hajrá németek meg argentinok, igaz, csak az egyik nyerhet, de ha Riquelme kisasszonyt láthatom futkározni, azt sem bánom:))

Remélem, feltetted mindenedet az Oranjéra:)

zsebatya 2010.07.02. 17:55:38

@Makk Ász: Éljen a 3,7-es szorzó! Kár,hogy lassan melózni kell menni... Le van szarva Ágika.

Makk Ász 2010.07.02. 17:59:50

@zsebatya: Így igaz. Hadd üssék egymást. A lényeg: tele a hűtő és hideg a sör. Nem igaz? No jó munkát, jót üzengettünk.

Éljen a bedő, éljen a törentárpödle, éljen a tonásmenásvekernye, éljen a nyefke.

Köszönöm. :D

Intizar 2010.07.02. 18:02:39

Szerény javaslat: ezentúl stand-up és mindenfajta kabaré is csak úgy mehessen, hogy villogó, piros neonbetűkkel kiírják fölébe: TRÉFA.

kubatov_kommunista 2010.07.02. 18:15:10

Ez komoly? Második helyen olvasom, csak nem kamu.
Él még ilyen sötét ember az országban? :)
Hol élnek ezek? Tudják ezek, hogy működik a XXI. század az internet? :)

<OFF> Kiestek a brazilok, jeee </OFF>

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.07.02. 18:25:25

@zero:

A megrendült telefon az olyan, amit miután úgy állítottak be, hogy ne (csak) szóljon, vibráljon is, hívásra megrendül a hívott valamijében (ahol tartja), majd megválaszolásig kitartóan vibrál.

Mindenfélére jó, de örömet nem valószínű, hogy szerez, mert az utalt kitörést csak rossz hangulatban lehet produkálni.

Flatline_ 2010.07.02. 18:31:53

"2010. 07. 2. - ma Ottó és Szifon napja van.
- Ez a Kelet-európai sajtószabadság világnapja.
- 1833. július 2-án alakult meg az Al-Kaida egy reykjavíki kocsma különtermében.
- 148 éve tette le hivatali esküjét az Egyesült Államok 22. elnöke Sir Gerald Etxeberria."

idézet a hircsarda.hu kalendáriumából

Öreg Sam 2010.07.02. 18:47:26

@neurotikk!:
Nono!
Hátrébb az agarakkal!
Einstein papa egy repedt sarkú pajeszes zsidó volt,aki nem átallott biciglivel szálguldozni a campuson!
Viktorunk majd átirja,végülis 2/3-ad sok mindenre jogosit...
Végülis a E=mc2 nem olyan nagy ügy,lehet az 3 is...minek is tökölünk ilyen négyzet/köbre emelésekkel,nem is értem...
Csórikám meghalt valamikor az 50-es évek közepén,de ha sejtette volna,hogy jön méltó utód (OV),akkor hibernáltatta volna magát )

C._de_Berzsián 2010.07.02. 18:49:00

Na és akkor mi van, ha nem csak ez a focibuktatás álhír

Lehet, hogy a zemeszpé nyerte a választásokat (már ha voltak választások)?
Vagy egy színházból követítik a Parlament című szappanoperát?

Lehet, hogy nincs is Viktor, egy John McCalvin nevű angol színész alakítja (Magyar hangja: Láng József)? A híradókat délelőtt editálják...

?????
Ismeri valaki az igazságot (már ha megegyezünk az igazság definíciójában)?

Nagykozári 2010.07.02. 18:51:36

Szűzanyám ! Elmeséltem a történetet a feleségemnek, hasonlóképpen reagált, mint ez a Fidesz Funkcionárius Túllihegő. Adjam be a válópert ? Pont most, amikor kicseréltük a hűtőt ?
A hűtő félbevágva is rendben működik, vagy csak félig fog hűteni ?
INTIZAR-nak lesz igaza: minden vicc fölött narancs és vörös színben villogó TRÉFA feliratot kell megjelentetni, Braille írással és mutogató emberrel együtt, így minden oldalról védve lesz.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.07.02. 19:11:49

Már egyszer leírtam, leírom másképp.

A Fidesz megint készül valamire! Most húzzák elő a nyulat a kalapból, mi meg ámuldozunk.
A bűvészsegéd meg élezi a fűrészt a következő jelenethez, ahova várnak egy önkéntest..

Remélem igazam van, mert ekkora sötét állatok nem lehetnek.

eszkep 2010.07.02. 19:13:57

@laspalmas: Öööö... időnként azért szoktam...
Bár hogy Illetékes elvtársat idézzem: Én értem a viccet, csak nem szeretem.
(Na jó ez nem igaz.)

A történethez hozzátartozik, hogy amikor néztem az oldalt az Impresszumra kattintva nem történt semmi, később az egész oldal elhalt. Merthogy először - logikusan - ezt kerestem.

Meccs után azért újra ránéztem, most működik. Ez még poénos is:
hircsarda.hu/6-sport/8728-bekefenntartassal-biztak-meg-kassai-viktort/
hircsarda.hu/5-techtud/8749-francia-tudosok-a-brit-tudosok-mind-hulyek/

C._de_Berzsián 2010.07.02. 19:14:29

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Miért, mekkora, milyen állatokat szeretnél?

B.-verzió: Dede!

Nagykozári! Nagy a hűtő?

Nagykozári 2010.07.02. 19:16:13

Amúgy Dobi Ágnes újdondász " Hivatalomnál Fogva Hülye Vagyok" asszonynak köszönhetően kedvenceim közé mentettem a Hírcsárdát, amiről eddig még csak nem is hallottam . Köszi Ági !
Ennyire idióták, mint te, az örökbecsű " A Tanú" című filmben lelhetők fel.

eszkep 2010.07.02. 19:18:29

@laspalmas: Mellesleg felvetődik a kérdés: Ha több marha bedőlt neki, mióta van Impresszum, vagy mióta működik?

Öreg Sam 2010.07.02. 19:20:36

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Nincs igazad...
Sajnálatos,de ekkora sötét állatok.
Megszivtuk,nem első a történelmünkben,csak esdekve kérem,rám senki ne hivatkozzon!
Én nem vagyok a NÉP,meg a kétharmad,meg az átlagjózsi,egyszerüen finnyás vagyok,most büdös van! ))

Nagykozári 2010.07.02. 19:26:23

@C._de_Berzsián:
Áh ! Csudát !
Arra vettük, hogy ilyen ökörségek láttán is hideg fejjel tudjunk gondolkodni, így 3000 köbcentiméteres mellett döntöttünk. Kettőnknek elég, de jönne az osztozkodás...

C._de_Berzsián 2010.07.02. 19:30:46

@Nagykozári:
Baj.
Eredetileg azt akartam javasolni, hogy tedd bele a zasszonyt. De így csak a feje fér bele.
A többit pedig egy helyreigazítási felszólítás keretében postázd vissza az anyósnak.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.07.02. 19:33:14

És még azt mondják, hogy több nőt a politikába.
El tudjátok képzelni a sok Szily , Dobi Ágnes, klónt és a többi tyúkot ahogy tiltakoznak a jegesmedve kihalás ellen, mert televizelik fogamzásgátlóval a tengereket?
Vagy tüntetnének az olcsóbb botoxért?
Nem is kellene a Hírcsárda.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.02. 19:36:21

Hírcsárdának ez mekkora piros betűs nap, pedig valljuk be, az eredeti HoffmanN Rózsás cikk nem is volt annyira vicces :-)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.02. 19:37:07

Ja, félig illuminált vagyok, mivel most értem haza, és Hollandia éremért fog játszani !!!!
xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

C._de_Berzsián 2010.07.02. 19:40:59

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Na!
Nem kellett volna azonnal Lendvai Múmia Anyót emlegetni!

Nagykozári 2010.07.02. 19:41:04

Ági Asszony remekelésének eredményeként gyarapodhattunk a Hírcsárda címével, ez is valami !

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.07.02. 19:53:02

@zero: Csak a biztonság kedvéért utalok a VB győztesre:

"A futball egy olyan játék, amit 2x 11-en játszanak és mindig a németek nyernek."

Pakkolo · http://pakolunk.blog.hu/ 2010.07.02. 20:50:28

ma kiderült, hogy nem viccelhetünk népünk vezetőivel, na de ezt olvastátok már?
index.hu/belfold/2010/07/02/holnaptol_ki_kell_fuggeszteni_a_kozepuletekben_a_nemzeti_egyuttmukodes_nyilatkozatat/

holnapután meg majd a Bölcs Vezír képét is ki kell tenni az őt megillető helyekre???
nagyon belehúztak a fiúk, szó se róla, de most már nyaralhatnának egy kicsit. egy kicsit többet.

Barnamaci 2010.07.02. 21:05:01

Ma az egyik rádióadón elhangzott, hogy kötelezővé akarják tenni az oktatási intézményekben feszület kifüggesztését....

Biztos hogy ezt akartátok?

kej 2010.07.02. 21:12:19

és akkor a slusszpoén mára:

A kormányszóvivő szerint most is zajlik az egyeztetés, a bankszövetség azonban azt közölte a Híradóval, hogy elmaradt a mára tervezett megbeszélés

www.hirado.hu/Hirek/2010/07/02/12/Elmaradt_az_egyeztetes_a_bankadorol_.aspx

a teljes cikk linkje. na'on vicces. vaj'h ki hazudik? és vajon hivatalból?

fedélzeti kompót 2010.07.02. 21:18:53

@Barnamaci: nem, de majdnem index.hu/belfold/2010/07/02/holnaptol_ki_kell_fuggeszteni_a_kozepuletekben_a_nemzeti_egyuttmukodes_nyilatkozatat/

szanaszét kerestem, de nem találom a linket, hogy ez a hírcsárdáról volna, de ugye onnan van?

ja, a kurucinfóról van

Samott 2010.07.02. 21:25:09

Az indexen is lejott... b+ husegesku Viktornak mikor lesz? Es minden nap kell majd, vagy eleg lesz hetfonkent? Ezeknek frankon elment az eszuk. :(

tintamin 2010.07.02. 23:54:59

MUHAHAHAHA:))

Sírni fogunk, gecók, meglátjátok, sírni fogunk..

Kicsit Karcos 2010.07.02. 23:57:07

@Pakkolo: egyre szebbek az öngólok, ezt például tizenegyesből lőtte a Fidesz.

Apropó, tizenegyesek, bravó Uruguay, elképesztő lelki erejük van. Forlán a hátán viszi a csapatot, nem lehetne ő a miniszterelnökünk?

Valami ilyesmi kapitánynak jobban örülnék, mint akinek a nevét kell skandálni, miközben nagy gólörömmel kísérve rúgja az öngólokat egymás után a kapunkba...

Amúgy Hegedűs Lórántné neve hogy került rá a mintakiáltványra, amit méltó minőségben kell sokszorosítani? És miért nem kell akkor már 1-2 fényképet vagy festményt is kitenni, mint anno Szabó Jánosról?

Kicsit Karcos 2010.07.03. 00:04:37

Mi is volt a mai termés?

- kiderült, hogy a kormány humorra fokossal válaszol
- Farkas Flórián felügyeli az ún. romapénzeket
- ki kell függeszteni az Emberek kiáltványát a közintézményekben

Jó, persze, lehet fanyalogni, hogy csak 3 ilyen volt ma, de hát péntek van.

Remélem, nem akarnak hétvégézni is...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.03. 00:07:44

@Kicsit Karcos: Ez csak a fidesz-féle száz lépés program kezdete.Ne aggódj van még ott ötlet ahonnan ezek jöttek.:))

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2010.07.03. 03:07:27

"szerzői jogi védelem alatt álló parlamenti ülés"

:)

kamasuka 2010.07.03. 08:23:35

@zero:
Ha mégsem igaz a hír, kamu az egész, mint a hírcsárda, akkor lesz cáfolat? Az lenne az igazi. :D

Miért nem hívjátok fel a minisztériumot TI és kérdeztek rá ti is, hogy tényleg ennyire hülye volt a t. sajtós?

Eddig a képviselő funky alapján szórja a média az infokat, de igazából mindenki cseszett felhívni az illetékeseket.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.03. 08:48:31

Megvallom őszintén , titokban abban bízom hogy ez a helyreigazítási kérelem is valami kamu.
Jaj nekünk ha kiderül hogy ez igaz, a minisztériumban ilyen mucsai lábszagú döbrögik vannak akikből délben is dől a sötétség.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.03. 08:50:57

Mondjuk szegény Fidesz droidoknak lehet nehéz.
Mert ugye ha kamu akkor a nagy büdös semmit kellett védeniük körömszakadtáig.
Ha meg kiderül hogy mégsem kamu.... Azért a szervilitásnak is van határa...

Hungaro Sapiens 2010.07.03. 11:45:56

A narancssárga mindennapok alaposan kitágították az emberi hülyeség határairól eddig bennem kialakult képet.

A Fidesz különös érzékenységgel viseltetik a média világa felé. Sajnos a káderállomány elég szegényes, így pozitív visszhangot kiváltó előremutató kormányzás helyett látszatintézkedésekkel operálnak, amire még rásegítenek hatalmi eszközökkel. Nyilván érzik, hogy balfaszkodással ők is könnyen a szocik sorsára juthatnak akár 4 év alatt is, de ha ezt el tudják fedni egy 100%-osan lojális médiával, akkor korlátlan ideig újrázhatnak.

20 évvel a rendszerváltás után hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a demokrácia nem magától értetődő az állampolgártól elidegeníthetetlen jog. Folyamatosan védeni kell, mert könnyen leamortizálódik.

Kov 2010.07.04. 16:57:45

A Fidesz alatt nem lehet humorizálni, mert az állami monopólium.

Csak rajtuk lehet röhögni.

derelyegrádi szellem 2010.07.05. 18:37:21

@laspalmas:

Ezt azért ilyen határozottan nem állítanám, de az tény, hogy a Hírcsárda "megtalálása" elég nagy hülyeség.

Meg ráadásul viccesek is.

Nálam ez rövidhír viszi el a pálmát a maga tömörségében:

"Stohl Andrást józanul látták"

XDDD

süti beállítások módosítása