Skip to content


       Szűrés lista

Kiskunhalason éjjelente szétlopnak egy házat

Pintér úr (rendőrség), Navracsics úr (igazságügy) és Farkas úr (romaügyek) szíves figyelmébe ajánljuk:

Kiskunhalas, Fecske utca, 2 szintes, 2 generációs, takaros ház.



Az egykori tulajdonos, egy idős hölgy, évekkel ezelőtt egyedül maradt és mivel félt a környéken élő csirkefogóktól inkább eladta a házat.

Az ingatlant hitelre vásárolta meg egy férfi, sokáig albérlők lakták, majd miután a tulajdonos nem tudta fizetni a törlesztő részleteket, fél ével ezelőtt a bank elvette tőle a házat.

"Úgy fél éve nincs gazdája a háznak, azóta éjszakánként üvegcsörömpölésre és a bontás zajaira ébredünk. Volt már, hogy a férjem rájuk szólt, hogy nem kellene széthordani a másét, erre az lett a felelet, hogy a kapunkba borítottak pár talicska szemetet" - szomszéd.

Már ellopták a nyílászárókat, az aknafedeleket, az erkélyek korlátainak nagy részét. A szobák falát emberi ürülékkel kenték ki, a padlót is szemét és bűzölgő kupacok borítják.

- Múltkor a gázcsöveket és a gázórát lopták el, meg a bojlert: majd megszakadt egy tizenéves suhanc, mire kirángatta az utcára - szemtanú.



Ha ez még lenne súlyos, hogy ilyesmi megtörténhet egy 30 ezer lakosú városban, akkor most jönnek a tényleg észbontó kérdések és válaszok:

Az első jogos kérdés a szomszédokhoz, szemtanukhoz, hogy miért nem tesznek bejelentést a rendőrségen?

"-Volt már, hogy betelefonáltunk a rendőrségre, de ők csak a tulajdonos feljelentésére vizsgálódhatnak, mi csak csendháborításért tudunk bejelentést tenni, ha zavar minket a zaj."

Vagyis hiába jelentek egy bűncselekményt, a rendőrség leráz, hogy nem mi vagyunk a tulajdonos?!

Következő válaszadó a Magyar Köztársaság rendőrségének szóvivője, aki valószínűleg teljes mértékben magáénak tudja a "szolgálunk és védünk" szlogent:

"-A rendőrségre nem érkezett még bejelentés ezzel az üggyel kapcsolatban. Várjuk a tulajdonos megkeresését, hogy lépni tudjunk" - mondta Farkasné Wodring Zsuzsanna, a halasi rendőrkapitányság szóvivője.

Azt a cinikus .... na, jó, ezt most nem írom le. Egy ilyen vidéki városban mindenki tud mindent, pontosan tudja a rendőrség is, hogy mi zajlik éjszakánként a Fecske utcában. Csak kényelmesebb az őrsön kávézgatni ügyeletben éjjelente ... a betelefonálókat pedig lerázni.
Apropó, nem rögzítik a telefonbeszélgetéseket? Egy belső ellenőrzés 10 perc alatt ki tudná deríteni, hogy hány hívás érkezett az rendőrségre, és hányszor rázták le őket.

Következő válaszadó a városi Cigány Önkormányzat vezetője, Rostás László. Róla annyit érdemes tudni, hogy 2009. december 18-án a Parlamentben megkapta a Kisebbségekért díjat:


"Rostás László aktív szerepet vállal a cigány családok életkörülményeinek, munkahelyhez jutási esélyeinek javításában. A közreműködésével Kiskunhalason létrehozott utcabizalmi és iskolai szociális segítő hálózat eredményesen csökkenti az oktatás terén jelentkező problémákat. A cigány emberek érdekeinek elkötelezett szószólójaként szélesebb körben is ismertté vált. A Bács-Kiskun Megyei Cigány Érdekképviseleti Szervezet elnöke, az Országos Cigány Önkormányzat képviselője, a Konfliktuskezelő Bizottság elnöke.
Rostás László a közéleti szerepvállalásáért, a cigányság társadalmi integrációjának előmozdítása érdekében végzett tevékenységéért részesült a Kisebbségekért Díjban."


Szóval megkérdezték Rostás urat, hogy az általuk kiépített utcabizalmi rendszer miért nem jelent megoldást erre a problémára?

"-Nem ülhet a ház előtt mindig az utcabizalmi, meg mi nem is tudhatjuk, hogy akik viszik az értékeket azok jogosan teszik-e vagy sem." - mondta Rostás úr.

Így is van Rostás úr, hiszen éjjel a tizenéves suhanc, hátán a 200 literes bojlerrel necces eset, lehet, hogy csak a saját bojlerét viszi a szerelőhöz, hiszen mindenki így szokta javíttatni ...

A szomszédok persze rettegnek, de az sajnos senkit nem érdekel:
"-Már így sem merünk elmenni egyszerre itthonról, nyaralni mondjuk, mert félő, hogy mire visszaérünk nem lesz kerítésünk."

Ezek történnek Kiskunhalason, egy 30 ezer lakosú városban ...

(Forrás: baon.hu)

Címkék: rendőrség megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr902168220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.07.22. 16:21:54

Lehet írta valaki, de mekkora idiótaság már a bank részéről hogy hagyja ezt..mos nem jobban járt volna ha valamilyen szinten még ha nem is rendszeresen de kap valamennyi pénzt érte akár éveken keresztül sőt ha a tulaj el tudja adni valószínűleg több pénzt tud visszatokolni mint egy elárverezés után. Így meg milyen fasza, van egy ház amelynek értéke folyamatosan csökken, míg a végén olyan állapotba kerül hogy max a telek fog érni valamit, amit hülye lesz bárki megvenni, ha vet egy pillantást a házra.
vagy hagyja hogy a tulaj tovább lakjon benne, és megőrzi az állagát. oo tudom naiv vagyok...meg kommunista:D

csárli hárper 2010.07.22. 16:27:26

@Kurt S. Earp: de jó is lenne, istenem, de jó is lenne! az elsők között jelentkeznék "munkatársnak" :)

Kicsit Karcos 2010.07.22. 16:34:04

@DexterMorgan78/Séfbácsi: meglehet, hagyja a bank, hogy tejesen leputtyanjon az egész ház, ellepjék az egerek és a patkányok, aztán kivásárolja a szomszédokat is, utána meg már építi is tengervízbe süllyesztett wellnesszhotelt állami meg EU-s pályázati pénzekből. Mindenki jól jár, a bank is, a cigányok is, a rendőrök is. Vagy majdnem mindenki.

2010.07.22. 16:41:58

@zero: @Kicsit Karcos: Egy értékes ingatlant nem hagy ott az ember csak úgy, még ha csak nyaralni megy is el. Valakit meg kér, hogy ürítse a posta ládát.Még itt Frengisztánban is az a szokás, hogy ha elmennek, akkor - ha nem automata a rolo - akkor megkérik a bejárónőt, hogy húzogassa le meg fel.
@laspalmas: neki csak az volt a fontos, hogy kirakja a tulajt.
@isti77: na, erre nem gondoltam, csak hogy otthon érezzék magukat.

Jurganov 2010.07.22. 16:49:29

Magyarország - ma. ez van.

amúgy meg a sünök el tudnák intézni, de a politikusok nem engedik, szal ha valakit akartok/mertek szidni az don pintér és gazdái :)

Kravitz 2010.07.22. 16:50:47

@Frengi: Sokra mész egy odafigyelő szomszéddal, ha még a rendőrséget sem hívhatja ki.

tudi 2010.07.22. 16:59:01

Azt a mindenit ezek a dolgos norvégok mindig meglepnek engem valami újjal.

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2010.07.22. 17:10:20

A háton vitt bojler ügyében szerintem biztosan készséggel segítene a Magyar Nemzeti Gárda.

tkgabor 2010.07.22. 17:14:19

Most miért cigányoztok itt, lehet eszkimók voltak!

Kurt S. Earp 2010.07.22. 17:16:07

@tudi: @tkgabor: Tuti, hogy nem norvégok voltak. És eszkimók sem. Szerintem ezek cigányok.

2010.07.22. 17:18:57

De mindezektöl függetlenül, nálunk--Magyarországon-- a közbiztonság helyzete kitünö. Na rendben, nem kitünö, hanem jó. Ugy is mondhatnám, hogy jó szar. Vajon csak nem a szocik bénaságát, töketlenségét akarja utánozni a kormány? Mert ha csak a szavak utján tesznek rendet, akkor megint jön, jöhet a Gárda, akiktöl a "mozdonyszökék" még tartanak. Mert a rendöröktöl, és a törvényektöl nem.Vajon mikor akarnak rendet tenni?

Kartal (rezervált) 2010.07.22. 17:41:22

Lassan mondom, hogy mindenki megértse: _ I T T _ N I N C S _ C I G Á N Y B Ű N Ö Z É S ! ! !

Most meg mi a franctól repedt meg a plafon a fejem felett??? Hé, ez le fog szaka

Kartal (rezervált) 2010.07.22. 17:44:30

@jános515: hogy itt közbiztonság helyett mi van, azt inkább nem írom le, mert vulgáris szóhasználat miatt kimoderálnak. Legyen közpiszkosság a neve.

Kartal (rezervált) 2010.07.22. 17:48:54

@zero: cigányügyben fordulj hozzám :DDD

LiberGon 2010.07.22. 18:10:54

Miből gondoljátok, hogy romák az elkövetők?

ruba 2010.07.22. 18:11:27

Nos nem volt időm végigolvasni a kommenteket, szóval lehet valaki már írta, de én azt nem értem, minek kenik össze a házat szarral. Mert annak, hogy szétlopják a házat, még legalább értem az indítékát, de ennek mi értelme? Nekik ez miért jó, hogy a saját bűzös ürüléküket kell magukkal vinni, vagy ott helyben kézbe kinyomni?

groggil 2010.07.22. 18:13:22

Rasszista itt mindenki! Fejeljétek le magatokat!
Nyilvánvalóan szingaléz rákhalászok jártak arra, és a rosszul kivetett hálójuk kihúzta a helyéről a nyílászárókat! Vagy maximum norvég rovarkutatók, akik a keretek mögött élő bogarakat tanulmányozzák, a nyílászárók ideiglenes eltávolítása mellett.

De most komolyan: ez a faszom Fidesz asszem elég világosan elmondta egy párszor (legalább a verbális keménykedés szintjéig eljutott, szemben az előző gittegylettel), hogy "bűn nem maradhat büntetlenül"! Ehhez képest honnan veszi a bátorságot ez a Farkasné Wodring Zsuzsanna, a rendőrségi szóvivő (akinek a szava valamilyen szinten orientálja az állományt is, hisz Kovács2 járőr jogosan mondhatja ezután: "há mer majd a túúúúlaj feljelentési tényállását kell megvárakozni...amúgy meg mi magán ez a fehér ing, he?"), hogy egy ilyen pimasz, cinikus, lelazázó választ ad?? Honnan a bátorsága ehhez a lazázáshoz? Nem fél, hogy repülhet a hozzáállása miatt? Eszem megáll!!! Hát úgy basznám ki, mint macskát kulázni! Az íróasztalát meg utánarúgnám az utcára! Remélem olvassák a hozzászólásokat is rendőrök és remélem elsüllyednek szégyenükben!!! Hát ennyire nyomorékok vagytok, hogy pár db nyílászárót lopó cigányt sem mertek elkapni?? Ekkora nulla szarok vagytok?? Ennyire gyökér pöcsök vagytok?? Vegyetek példát pl. a tűzoltókról, az emberek a valagukat kinyalnák hálából, felétek meg lassan már a légy se jár köpni!

Egyébként meg: vizsgálatot követelek! Volt e valóban több bejelentés?? Ha volt: Farkasnénak repülnie kell nagyívben...lehet menni a Tesco-ba polcot rendezgetni! Vizsgálatot képezzen, továbbá: valóban ez e a jogi helyzet, amit vázol a szóvivő??? Ha nem: repüljön a retekbe!

Amúgy meg Rostás úr addig örüljön, amíg ez a befenyített magyar társadalom nem kap kapára-kaszára, mert utána nem biztos, hogy lesz lehetősége ilyen "utcabizalmikkal" bohóckodni! És ehhez roppant közel a társadalom, ezt elárulom, de nagyon komolyan!! Úgyhogy rázd gatyába a fajtabelieidet, mielőtt megteszi ezt 1millió ember!

Kartal (rezervált) 2010.07.22. 18:16:37

@ruba: ezt egy nagyon tudós elmagyarázta, hogy vályogvető ősök genetikai hozadéka, vagy mi a szösz. Akkor pl. a cigánykölykök az óvodában kenték össze a falat szarral, ezért kellett magyarázni.

fokabacsi 2010.07.22. 18:17:12

Már megint bevagytok Nátzulva, és átmentetek Gárdistásba !:-)))) Én meg fogom a fejem , mert egy folytában cigányoztok !! :-))) Mert szegínromákok , csak a kátrányos helyzetük miatt lopnak mint az állat !
Szálljatok magatokba, fasisztákok ! :-))

groggil 2010.07.22. 18:23:45

Amúgy meg a rendőrséget nyugadtan át lehet keresztelni valami másra, mivel úgy tűnik, ebben a ciklusban is kiemelt szerepet fog kapni az öltözködésekhez köthető intézkedéseik száma...mintha ez lenne a legnagyobb probléma, főleg ezen post tükrében...
ötletek:
-fehér ing őrség (rövidítve: fingőrség)
-pólóőrség

Várom a további ötleteket!

trojka 2010.07.22. 18:26:20

Tessen már nelem megmondani, hol van a rendörség (tudom, hulye kérdés volt), hol van a Polgár "Jeno" hivatal,, hol van a Pogárörség, es egyáltalán hol vannak a magyar törvények. Ez a gyagyas Rostás mi a francot keres még ebben a városban, ilyen barom kifogásokkal. Ennek kituntetés... egy jo nagyot a valagába...

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.07.22. 18:41:10

@LiberGon: nem gondoljuk, tudjuk. Ezek a sportok mint kerítés lopás, ház szétszedés, szar falra kenése ennek az etnikumnak a jellegzetessége.

BigBlueI 2010.07.22. 18:41:34

@arlequin: "még sokáig kéritek itt a rendet, s olyat kapunk a nyakunkba amihez képest a gulág osztálykirándulásnak minősül."

A helyzet az, hogy én már 56 napja elkezdtem olvasni a Szolzsenyicint. Biztos, ami biztos - tudjam, mire számíthatok::))))) :((((((((

Amúgy mi az, hogy csak a tulajdonos bejelentésére vizsgálódhatnak a rendőrök? Hát nem ők nyilatkozták múltkoriban, hogy nem tudnak mindenhol ott lenni, ezért aztán az utcában lakók is figyeljék egymás értékeit?!!

Egy megoldási javaslat: egy régirégi ismerősöm mesélte, hogy amikor elutazott külföldre néhány hétre a családjával, az átellenben lakó roma család fejét kérte meg, hogy vigyázzon a házukra, míg odalesznek. Nem is történt semmi baj..... :))))) :P

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.07.22. 18:41:53

@Marcellusca:
elküldtem nekik a poszt url-jét, meg pár sürgető szót, hátha.

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.07.22. 18:44:17

@chemicalshop: ja a 1000 méteres 120 literes bojlerrel futást kihagytam

sztrovacsek 2010.07.22. 18:47:46

nemrég jöttünk haza egy kisebb euskörútról, úgy 1000km arrébb, egy turisták által nem látogatott bevásárló központ parkolójában még én is elcsodálkoztam, (pedig már láttam egysmást) szóval, dögmeleg, a parolóautóknak kb egyharmadának az ablaka félig-egészen leengedve, biztos meleg van, gondoltam én.
Majd miközben toltam befelé a bevásárlókocsit nézek jobbra egy autóban benne volt a slusszkulcs, "né' má az idióta benne hagyta", majd jobban körbenézve több autóban is benne láttam a slusszkulcsot. Valahogy ott még nem nyúlnak a máséhoz!
Ja a felségjelek D, A, FL, CH.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 18:52:02

@BigBlueI:
Húgom ahol lakik, szintén van a házban egy tekintélyes méretű indiáner família. Iszonyat nagy gengszterek hírében állnak, viszont a ház lakóinak kocsijaira, értékeire úgy vigyáznak, mintha a sajátjuk lenne.

2010.07.22. 19:34:44

@Kravitz: ez hülyeség, mert ha látom hogy épp kirabolnak egy bankot akkor is kihívom a rendőrséget, pedig nem az enyém a bank.
Ha egy balasetet látok akkor is kihívom a mentőt, ha nem engem csaptak el.

2010.07.22. 19:43:10

@Frengi: ja, mert mintha lenne erre valami törvény is valhol, hogy értesíteni KELL a hatóságokat, de miért pont ezt tartanák be.

Attól még, hogy egy ház lakatlan, nem jelenti azt, hogy gazdája sincs. Az ingatlan az a dolog aminek nem lehet felhagyni a tulajdonlásával.

zsoltix 2010.07.22. 19:48:47

Latjatok, milyen szorgosak a derek orkok? Csak a gonosz nacistasok mondanak olyat, hogy nem szeretnek dolgozni. Annyira szeretik a munkat, hogy meg azokat a hazakat is szetszedik, amikbe bekoltoznek. A rasszistasok nem adnak nekik munkat, ezert igy elik ki a bennuk langolo dolgozhatnekot. Nehez munka vegzesekor meg elofordul, hogy befigyel a kulabacsi a gatyeszba, a nagy cipekedes kozben veletlenul hozzaerhettek a falhoz, csakis ezzel magyarazhato a szeklet a falon. :)

1kutya 2010.07.22. 19:54:57

@neccharisnyás útonálló: ez errefelé (kelet ugye) bevett szólásmondás:

"cigány a szomszédtól nem lop"

apósékna a 3 szomszédból kettő cigó, nem is tűnt még el semmi, pedig van pár tonna fém munkagépek formájában a hátsó udvaron:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 20:01:43

@1kutya:
Egyszerűen más a szociális szerveződésük. Nagy részüknél még él ez a családi / nemzetségi szint, azt gondolom, ha valahogy sikerül beleintegrálódnod vagy neki úgy éreznie, hogy a tiéd része, akkor automatice a te tulajdonod is az óvandó közös része lesz. Gondolom. Mintha valami hasonlót meséltek volna nálam okosabbak.

2010.07.22. 20:34:15

@BigBlueI: Ajánlom figyelmedbe a Rákoszátyt a mestertől. Hogy is modja? Hogy a népért mindent, de hát a lakosság? Na azt már nehéz elviselni.

Kravitz 2010.07.22. 20:40:25

@Frengi: Teljesen egyetértek. Elvileg nem is történhetne másképp.
A poszt szerint abszurdisztánban mégsem ez érvényes. Hogy miért, vagy hogyan, az még engem is ledöbbent, pedig én itt élek.

Mindenesetre, ha a 107 kiesik, akkor sem szomszédnak, sem bejárónőnek nem marad a kezében semmi. Azt mégsem várhatod el ugye, hogy a saját élete/szabadsága kockáztatásával védje a tévédet.
Arrafelé a legjobb esetben kiröhögik, és pakolnak tovább.

/Ezért nem örült pár olvtárs az első kommentednek szerintem./

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.22. 20:42:16

Paran itt felvettettek, hogy miert nem hivatkozott a bejelento a gardara. Nos, azt tapasztalatbol mondhatom, hogy a gardara hivatkozas mukodik.

Ihol egy komolyabb eset tavalyrol:
szentkoronaradio.com/belfold/2009_09_19_galgagyork-ujratoltve-mar-a-ciganyok-is-gardatol-varjak-a-segitseget

Adva vagyon harom rendes, konkretan beilleszkedett cigany csalad, valamint a putrilako elosdiek. Ilyen esetben az otvar horda szazszor jobban utalja a dolgos ciganyt, mint a magyart. Konkretan gardistaknak kellet segiteni a harom cigany csaladnak a kikoltozesben, mert az orkok mar a gyerekeiket is eletveszelyesen fenyegettek, napi szinten terrorizaltak.

Aztan hogy, hogy nem, egyszer csak kigyulladt az egyik uresen hagyott haz. Csak ugy, figyelmezteteskeppen. A faluban meg osszeverodott ugy 30-40 kozepesen felfegyverzett ork portyazasi cellal. Hivtak a lakok a rendoroket, akik kello kesedelemmel (cirka 2 ora) kuldtek egy darab jarorkocsit. Azok megszemleltek a hazat (je, tenyleg leegett!), az orkokat (ijnye, de sokan vannak!), majd a helyi hivatali epuletbe menekultek, es vartak, hogy valami tortenjen, ami alapjan erositest hivhatnak, mert az ugye alapbol nem jar.

A lakoknal elpattant a cerna, es hivtak a gardat. A pest megyei szazad reagalt leggyorsabban, de a budapesti szazadokbol is sokan felkerekedtek. Cirka nyolcvanan 30-40 percen belul ott voltak. Az allapotok alapjan kiadtak az orszagos riasztast. Fel oran belul negyszazan voltak uton, es ketszer annyian keszenletben.

Aztan a kapitanyuk felhivta a rendorkapitanyt, es megkerdezte, mit szandekozik tenni. A valasz az volt, hogy amig nem tortenik semmi, addig kotve a keze. Sebaj, mondotta a garda kapitanya, delutan kettore itt rend lesz, csupan az a kerdes, hogy a rendorseg csinalja, vagy a garda. A rendorkapitany azt valaszolta, hogy igy persze azert mas, meglatja mit tehet, addig a gardistak ne csinaljanak semmit. Cirka 25 perc mulva telefonalt, hogy 200 rohamrendor van uton, minden rendben lesz, a gardistak hazamehetnek. A gardakapitany megkoszonte, de azt mondta, hogy addig sajnos nem mehetnek haza, amig rend nincsen, ugyhogy azt azert megvarjak. Mindenesetre a faluba nem mennek be addig se, mert nem akarnak balhet kezdeni ott, ahol meg konkretan nincsen. Az orszagos riasztast azert lefujtak.

Fel oraval kesobb befutottak a rohamrendorok, es mivel igen morcosak voltak a vasarnapi kenyszer kirandulas miatt, ezert aztan ropke tiz perc alatt rendet csinaltak, majd elvonultak. Otthagytak egy szakaszt, amelyik meg egy darabig figyelte, hogy ujra van e gyulekezes, vagy lecsihadtak az orkok. Ekkor a gardistak is hazamentek, mert a rend helyreallt.

Szoval tenyleg gardista kellet, hogy a rendornek legyen urugye. Ez nem az orson kis fizetesert dolgozo kozrendor hibaja. Tobbseguk menne rendet csinalni magatol. Nem tehetik. Mindenki alaposan gondolja at a szavazatait, mert azon is mulik, ki iranyit.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.22. 20:54:55

""A közigazgatási törvény alapján a rendőrségnek minden hozzá befutó bejelentést kezelnie kell, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy a csendháborítással egy időben bűncselekmény vagy szabálysértés is történt" - tájékoztatta a szerkesztőséget az ORFK. "
fogyasztok.hu/cikk/20090819/birtokhaboritas_hang_es_szag_altal

Illetve 2004. évi XXIX. törvény:

"A közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárás
141. § (1) Az állami és helyi önkormányzati szervek a panaszokat és a közérdekű bejelentéseket e törvény szerint kötelesek elintézni.
(2) A panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más - így különösen bírósági, államigazgatási - eljárás hatálya alá.
(3) A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.
(4) Panasszal és a közérdekű bejelentéssel bárki - szóban, írásban vagy elektronikus úton - fordulhat a tárgykörben eljárásra jogosult szervhez. A szóbeli bejelentést az eljárásra jogosult szerv köteles írásba foglalni.
(5) Ha a panaszt, illetőleg a közérdekű bejelentést nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg, azt nyolc napon belül oda át kell tenni. Az áttételről a bejelentőt egyidejűleg értesíteni kell.
142. § (1) A panaszt és a közérdekű bejelentést a beérkezéstől számított harminc napon belül kell elbírálni.
(2) Ha az elbírálást megalapozó vizsgálat előreláthatólag harminc napnál hosszabb ideig tart, erről a panaszost (bejelentőt) a panasz (bejelentés) beérkezésétől számított tizenöt napon belül - az elintézés várható időpontjának egyidejű közlésével - tájékoztatni kell. ..."

Horizont 2010.07.22. 21:18:05

Egy csomó minden fontos az életben. A legfontosabb az egészség persze. De utána a biztonságérzet. Belegondoltam, hogy milyen iszonyatos nagy dráma úgy élni a saját lakásomban, hogy FÉLEK!!! Ez annyira brutális. És annyira sajnálok minden embert, családot akik így élnek rettegve. És egyre többen így élnek. Mindig eszembe jut a miskolci panelben élő kisöregekről készült film.
Nem akarom a rendőrséget védeni, de szerintem nem az a "kisrendőr" tehet sok mindenről, hanem odafenn kéne már rendet rakni (meg a fejekben is). Pintér olyan nagy látványos javulást ígért....
"Két tonna vashulladékot vittek el, földbe ásott kábeleket loptak el
Darabokra bontva akartak ellopni egy víztornyot
Már a biztonsági kamerát is ellopják
Rendőrnőt értek lopáson az áruházban"
Pár rövid hírecske! Van még dolga Pintérnek:)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.22. 21:28:30

@Horizont: Nem fog tenni semmit. Pillanatnyilag part es magansereget epit. Nem er ra torodni a mi tyukszaros eletunkkel. Ez nem vadaskodas. Nem paranoja, nem is osszeeskuves elmelet. Csak rakjatok ossze az elmult ket honap parlamenti es miniszteriumi intezkedeseit. Kulon kulon apro hirek, balfaszsagok, itt-ott egy kozepes "anyatok" szintu hir. Azonban ha egybeolvasod, mindjart leolvad az arcodrol a vigyor.

A nagyuzemi szintu lopasok nem erik el az ingerkuszobot. A gyikossagok felderitesere es/vagy megakadalyozasara nincs kapacitas. Akkor kapjak el a tettest, ha az csaknem szo szerint besetal a rendorsegre, es jelentkezik. Azonban a jobbik es a garda szetcseszeset negyediken szemelyesen iranyitotta Don Alessandro. Ne legyenek illuzioid. Epp a minap nyilatkozta St. Viktorius a nemeteknek, hogy magyarorszagon nincs helye a szelsojobbnak. Kerdezned, azok meg kik? Hat akikre ramutatnak... mindig igy mukodott.

Horizont 2010.07.22. 21:38:16

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Túlzott illúzióim nem voltak Pintérrel kapcsolatban. A Fideszt meg ismerem több mint 20 éve:) 8 éve erre készültek!!?? Csak reménykedtem, hogy ők is látják, hallják amit mi, hogy nagyon nagy a baj! A Rózsadombon kéne a romáknak házat bontani és elhordani akkor tán észbe kapnának!! Ha ...észbe kapnának, vagy inkább hahaha:)
Én lehet, hogy rábíznám a Gárdára a nagytakarítást és aztán bevonulnék (nem fehér lovon:D)

f.m.j. 2010.07.22. 22:54:58

@Horizont:

Szia, írtam elektronikus levélküldeményt :)

Én vagyok 2010.07.22. 23:15:09

Aztán mi fáj ezen nektek ultrajobbosoknak? Büdös bankok bűnhődjenek, nem?

f.m.j. 2010.07.22. 23:38:00

Én vagyok-nak: csak a miheztartás végett. Hátha így megjelenik a sügér kis megjegyzésed (az én gépemen már 20 perce nem, csak oldalt, lehet, hogy még "ő" is érzi)
Tudod, szerintem nincsenek itt semmiféle ultrák, meg egyéb színűek, csak olyanok, akik értik, vagy nem értik ami körülöttük van, próbálják valahogy feldolgozni ezt a sok mocskot, és akkor jössz te, aki még jelzőt sem érdemelsz, és bedobod a taknyodat a közösbe...

groggil 2010.07.22. 23:39:46

@laspalmas:
Szóval abszolút hibás, lerázó, cinikus választ adott volna Farkasné Wodring Zsuzsanna, a helyi dolmányőrség szóvívője?? Végig kéne vinned ezt az ügyet, itt a Vastagbőrőn! Ezt a posztot úgy, ahogy van, bevinni az Országos Dolmányőr Főkapitányságra, megpanaszolni, majd itt végigkövetni a fejleményeket...hidd el, a Vastagbőrt pl. parlamenti képviselők is olvassák, eléggé nagy számban...biztos lenne valami folytatása...ha máshol nem, itt biztosan!

groggil 2010.07.22. 23:44:27

@Én vagyok:
Az fáj rajta, hogy ha és amennyiben a dolmányőrség nem megy ki ehhez a házhoz, akkor nem fog kimenni a nagyanyáméhoz sem, amikor 1-2 hónapon keresztül a kórházban üdül. Továbbá azt gondolom, a helyi falrakábelező kisiparosok sem kérték le a bontás előtt a földhivatalban a tulajdoni lapot. Mindösszesen ennyi!

Rwindx 2010.07.22. 23:48:12

@Én vagyok:
Érdekes elképzeléseid vannak a jobboldalról, nem?
Egyébként meg nem a bankokról van szó, hanem a közbiztonságról. A köz és jogbiztonság a bankokat is megilleti, ahogy ez embereket, illetve azon belül a bankok ügyfeleit. Ha egy bank épületét vagy annak tartozékait büntetlenül (rendőrségi érdeklődés nélkül) el lehet lopni, akkor egy magánember tulajdonával ez ugyanígy megtörténhet. Nem? Vagy ehhez már kombinálni kell?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.22. 23:56:59

Azert kivancsi vagyok, hogy az effajta agynelkuli, rosszindulatu sejt telepek , mint a fenti hozzaboffento, mifele erjesztokadakbol masznak elo, es mikeppen tudjak a tobbe kevesbe humanoid kulalakot eleg hosszan fenntartani, hogy kornyezetuket megteveszthessek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.23. 00:17:11

"Vagyis hiába jelentek egy bűncselekményt, a rendőrség leráz, hogy nem mi vagyunk a tulajdonos?! "

Ha jól értem, a tulajdonos a bank.
De az nem fog szólni.
persze hörögve követelné vissza a cuccait.

Ellenben.
Ha állampolgári bejelntés érkezik egy lopásról, akkor a a rendőrségnek oda nem kell kimenni?
Azért ez meredek lenne!

"pontosan tudja a rendőrség is, hogy mi zajlik éjszakánként a Fecske utcában. Csak kényelmesebb az őrsön kávézgatni ügyeletben éjjelente"
És félnek a rablóktól.
Szolgálunk, baszogatunk, és félünk!

Felháborító bazzeg!
Viktor, lehet intézkedni! Seggberúgni a rendőröket pl. kezdésnek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.23. 00:18:46

@Én vagyok: Téged raboltak már ki? Mert ezen az alapont a te cuccaiddal is megeshet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.23. 00:19:59

"Az egykori tulajdonos, egy idős hölgy, évekkel ezelőtt egyedül maradt és mivel félt a környéken élő csirkefogóktól inkább eladta a házat."
De hát norvégbűnözés már évekkel ezelőtt sem volt!

turcsány karcsi elvtárs 2010.07.23. 01:01:24

nem is tudtam, hogy a város azon részén még élnek magyarok, rossz lehet nekik.
hát igen, halas rossz közbiztonsága a cigányok miatt van. a belvárosban fényes nappal fenyegetik a járókelőket, hogy elvágják a nyakukat. a szüreti fesztiválra érkező külföldi vendégeket is meg szokták támadni ezek a tetvek, nesze neked országimázs.
a sok cigány és zsidó mellett mi itt már kisebbségben vagyunk sajnos.

turcsány karcsi elvtárs 2010.07.23. 01:11:24

meg az is divat errefelé halottak napjakor, h csapatokban kimennek a retkek a temetőkbe és üvöltöznek a halottaikról megemlékezni szándékozó magyarokkal, ilyeneket óbégatnak: "mocskos magyarok kinyírunk titeket", megöljük az összes magyart".
a rendőrök meg nem csinálnak semmit, csak néznek ki a fejükből

grupi 2010.07.23. 06:23:11

Egyértelmű, hogy a rendőrök még ma sem találják a helyüket, nem tudják a feladatukat.
A cigányokhoz meg nem is mernek hozzányúlni, velük szemben valahogy mindig óvatosak, ellenek nem kezdenek eljárást, csak végszükség esetén.
Számos esetről hallottunk, amikor rendőrautót, vagy rendőröket támadtak meg, velük szembeszegültek, stb. Viszont az ilyen ügyek eljárásairól, végkifejleteiről, a példás büntetésről soha nem jött hír, nem volt elrettentés. Bezzeg, ha egy békés, fehér magyar ember csak passzívan ellenszegül, vagyis nem hódol be nekik és tiltakozik, azt bizony elkaszálják. Ez így nagyon nem méltányos, nagyon nem egyenlő.
Most is miről van szó?
Lopnak, és engedély nélkül idegen tulajdont bontanak. Erre a rendőr hazudik, hogy nincs joga eljárni, mert nincs feljelentő. Ugyan már!
A lopás hivatalból üldözendő. A magántulajdon és a közvagyon társadalmi érdekből védendő tulajdon. A rendőrség nem akar dolgozni, mismásol.
Itt egy másik példa, hogy más esetben hogy, s miként járnak el.
index.hu/bulvar/2010/07/22/darabonkent_loptak_volna_viztornyot_polgardiban/
Szóval nem kell ez a kettősség, ez a tudatzavar.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.07.23. 08:50:17

Ennek a postnak minden egyes szava hazugsag, csusztatas, illetve tenyek hamis szinben valo feltuntetese! Mindenki tudja, hogy ebben az orszagban vegre, nyolc keseru ev utan, immar negyvenharom napja teljes a kozbiztonsag!
Ennek fenyeben ajanlom a postolonak, hogy szalljon magaba es varja meg a kormanykulonitmenyt, amelyik kifuggeszti az ingatlanara a NENYIt, a SZERt, meg a SZARt! Oszt jonapot!

Marcellusca 2010.07.23. 09:26:09

@Before: Héló!
Nem jó' számótá!
56 (érted? ötvenhat!!!) nap az mán. :)

És Viktor Viktorovics Viktorov értékelte is azt. :)
Aszonta, hogy qrva gyó a közbiztonság.
Egyből ez a sztori jutott eszembe.

Ahogy írod, ez biztos csak szemenszedett hazugság. :DDDD

arlequin 2010.07.23. 09:32:54

dikkmáshalom!

ez a POSZT

KURUCéretté változott

kuruc.info/r/35/63119/

lám-lám, reklám, mindig jó, még ha rossz is

Rwindx 2010.07.23. 10:07:49

@Marcellusca:
Nem érted, ő 57 nappal ezelőtt is közel ugyanezt írta volna, csak más hangsúllyal.

Donna (Cara)mba 2010.07.23. 10:10:00

@arlequin: Á, Zero és Palmi még mindig nem jöttek rá, hogy közéleti szereplők;)))))))))
Pedig már ölég rég megmonttam, igaz nem pont ezen szavakkal, de az irányt már akkor is láttam, már meg teljesen világos számomra:
Zeroékra már a hamarosan a Washington Post-ban, a Neue Zürcher Zeitung-ban, a Frankfurter Allgemeine-ban, a Times-ban fognak hivatkozni, mint elsődleges hírforrásra.

Én megmondtam, figyelmeztettem őket, nem vették komolyan.
Íme, kezd beérni munkájuk gyimilse. Ha így folytatják, még azt is megérhetik, hogy bezúzzák a Vbőrt. Hogy hogyan lehet egy online fórumot bezúzni, nem tom, de majd megolgyák a szíájé segíccségével.

Donna (Cara)mba 2010.07.23. 10:11:53

@arlequin: Te is vigyázzál magadra, mert figyelnek.
Engem is figyelnek. Mindőnket figyelnek.

A fejemben meg hangok feleselnek:(

Marcellusca 2010.07.23. 10:23:29

@arlequin:
@Donna (Cara)mba:
Hát, azé', az a Goldenblog-díj beérett. Egyre inkább igazolódik, hogy nem véletlen kapták.
Lassan valódi véleményformáló portállá válik a V'bőr. :)))

Nekem meg aszonták a hangok, hogy teljesen normális vagyok. :DDDD

Sííva 2010.07.23. 10:56:35

Mit vártok tőlük??? Épp a Vastagből egyik cikkében volt, hogy a TV felvétel idején a gyerek a szoba közepére pottyantott. Ki tanítsa meg, hogy a bilibe, WC-be kell elvégeznie a dolgát, és papírral kell kitörölni a seggét???? A nagymama sem foglalkozik vele, pedig még csak harminc éves, az anya meg kb. 14 és még általános iskolába jár ahol még nem tanulták biológiából, hogyan kell megakadályozni a Hepatitis-t. Így a dolgát ott végzi el ahol rájön, az ujjával kitörli és azt a falba, mert nehogy szaros maradjon a keze! Azt a rohadt fajvédő, felzárkóztató qva anyjukat! Költözzenek már végre közéjük!!!!!!!!!! Akkor legyen nagy pofájuk, ha ők is lehúztak legalább 10 évet köztük!
Egyébként kétlem, hogy a Parlamentbe bejutott politikusok olvasnák a VB-t. Ha tényleg olvasnák, talán képesek lennének megérteni, hogy végre tenni kell valamit, mert hamarosan igaza lesz az előttem szólónak, és kapa, kasza, áram a kerítésbe gyorsan ölő méreg a gyümölcsre stb. stb.
A halasi nem új eset! Kb. 20 éve folyamatos a Tisza menti súlyosan fertőzött falvaknál. Tudom mert kb. 35 évet figyelhettem végig, pedig nem akartam.

Donna (Cara)mba 2010.07.23. 11:19:21

@Marcellusca: Neked aszongyák a hangok? Nekem mondom, feleselnek: egyik azt mondja, nem vagy te normális, másik azt, hogy: és biztos vagy benne? Egyészen biztos? A harmadik meg csak hallgat:)))))))
Nálad(tok) akkor egyetértés van a hangokkal?;-DDDDD

Marcellusca 2010.07.23. 11:31:47

@Donna (Cara)mba: Há', ki vagyok én, hogy vitatkozzam velük? :)))))
Egyhangúan azt mondják, akkor biztos igaz. :)))))))))

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.07.23. 12:10:03

@Marcellusca: nem, en kerlek tokeletesen szamoltam! Azt mondtak, ket het kell a rendrakashoz. Mivel tegnap verte magat a viktor, hogy pont 56 napja hasit, ma van az 57.! Abbol kivontam a 14-et, es igy lett 43!

Marcellusca 2010.07.23. 12:30:53

@Before: Értettem én, nem vagyok (annyira) hülye. :)))

Csak, tudod, a "hivatalos" álláspont ... :DDDDDDDD

groggil 2010.07.23. 13:13:23

Ez se gyengén vastagbőrös:

"Veréssel fizettek az albérletért (Érpatak)
2010.07.23. péntek 09:08
Öten támadtak egy házaspárra lakásukban, mert ki akarták tenni nem fizető albérlőiket
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés, személyi szabadság megsértése és önbíráskodás bűntett miatt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság újfehértói őrse indított eljárást két férfi (20, 28 évesek) két nő (31, 40 évesek) és egy 15 éves lány ellen.

A megalapozott gyanú szerint az öt rokon csütörtök délután rátört a fiatal házaspárra, úgy, hogy egyiküknél vasrúd, egy másiknál seprűnyél is volt. A sértetteket ököllel bántalmazták és fenyegették, valamint többször megakadályozták, hogy kimeneküljenek a lakásból. A támadás oka az volt, hogy a házaspár fel akarta mondani az egyik férfi és élettársa albérleti jogviszonyát, mely alapján addig a ház melléképületében laktak. Az albérlők sem a lakbért, sem a rezsit nem fizették. A támadók életveszélyes fenyegetésekkel nyomatékosítva negyvenezer forintot is követeltek, mert állítólag korábban kifestették a melléképületet. A bántalmazott férfi és felesége könnyű sérüléseket szenvedtek.

A tanúk befolyásolásának, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel az Újfehértói Rendőrőrs valamennyi gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat."
(police.hu)

Hol élnek ezek a drappok, a Holdon? (sajnos nem...) Nem fizetni, utána még terrorizálni?

==T== 2010.07.23. 13:44:02

@zero: nem változik itt semmi sem, csak a máz...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.23. 14:24:55

No, írtam egy levélkét Pintérnek, meg az Orfk-nak.
Jó volt itt veletek :)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.07.23. 14:38:41

A magyar állami cégekben továbbra is tombol a szocializmus: nincs felelős, nincs számonkérés, nincs teljesítménykényszer!
Én látom hogy Orbán igyekszik, de úgy érzem egyedül van, a pártja nem áll mögötte.

Marcellusca 2010.07.23. 14:44:28

@laspalmas: Palmikám, szorítunk! :))))
Azé', ha tudsz adj életjelet! :DDDDDDDD

Télleg, az előzetesesenek lehet vinni csomagot? :DD

Marcellusca 2010.07.23. 14:56:39

@Marcellusca: Na, nem csak a KBM-nek ártott meg a meleg. :)))))))))))))))

Kicsit Karcos 2010.07.23. 14:59:07

@laspalmas: rendesen felbélyegezted, lenyálaztad, ajánlottan adtad fel a levelet? Vagy ilyen újszerű izé, internetes faxot küldtél? Mert azt nem biztos, hogy be tudja olvasni az apparát...

Donna (Cara)mba 2010.07.23. 15:08:46

@laspalmas: Jaj, Palmi! Most majd aggódhatok érted! Nem is tudom kinek az oltalmába ajánljalak? Szűz Mária gyönge ilyen esetekben.
Talán a Cosa Nostra tud megfelelő védelmet biztosítani...
No meg most már lassan a blogotok nemzetközivé való kinövése és ismertsége, mint komoly vélemény- és hangulatformáló tényező Magyarországon. Mit Magyarország? Az egész Kelet-Európai térségben!
Legalább ez utóbbi gondolat ád némi megnyugvást....

Nzoltan 2010.07.23. 15:55:33

Azé' általában a színesek mennek fémet lopni.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.07.23. 16:21:34

Nemértem, hogy miért pont a cigány önkormányzati képviselő magyarázkodik ebben az - ismeretlen tettesről szóló - ügyben. Miért nem mondjuk az örmény, vagy a rétoromán? <értetlen tekintet>

regression 2010.07.23. 17:00:15

@BigBlueI: Érdekes, én is pont Szolzsenyicint olvasok...

Sííva 2010.07.23. 17:15:40

@laspalmas: Sajnálom, ha már ott tart a hazám, hogy az igazságért betöri a saját polgárai fejét!!!!

Nzoltan 2010.07.23. 17:40:54

Mindenki aki egyszer bűnözött, attól DNS mintát kellene venni már akár 10 év fölött. Aztán mikor van valami balhé, akkor a minta alapján azonosítani lehet az elkövetőt. A költséget pedig ugyanúgy a többi kár és büntetés értékével együtt ledolgoztatni építkezésen vagy gyárba. Én nem értem miért nem taligával építenek autópályákat a több 10000 elítélttel.hamár úgy is etetjük őket.

Nzoltan 2010.07.23. 17:45:45

Kolláth Gyuribá még nem mondott semmit a bojlercipelő jogairól?
Hogy a parasztok álltak és nézték az egészet, basztak segíteni. Majdnem megszakadt az ártatlanja. Ezzel megsérültek az egészséghez való jogai a szerencsétlennek. Ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi....

trojka 2010.07.23. 22:47:40

@Nzoltan:
Szinesnek szinesfémet...

Kartal (rezervált) 2010.07.24. 08:47:24

@Nzoltan: kb. 16-18ezer elítélt van Magyarországon. Az arányokat tilos ismerni, de van olyan börtönőr, aki állítja, hogy náluk 95% a színes tücskök aránya. Persze ez nem reprezentatív felmérés, mert az megtiltották a szabad gondolat hívei (elfordul és KÖP).

@trojka: támogatom. Rézköpenyes, acélmagvas, 7.62...

Kartal (rezervált) 2010.07.24. 09:07:03

@Sííva: a hazugságot sokkal könnyebb tolerálni. Egyszer komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy megalapítom a Magyar Halál és Hazugság Pártját. A vezetés csak és kizárólag hazugságokat nyilatkozhatott volna, és törekednie kellett volna a lehető legrosszabbat tenni a magyar népnek. Aztán rájöttem, hogy ha így tennénk, pontosan ugyanolyan párt lennénk, mint az összes többi, semmi nem különböztetne meg tőlük...

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Te sem érted? Pedig mindn ilyen esetben előszednek különböző vajdákat, akik bizony nincsenek is:
ciganyokrol.blog.hu/2010/07/14/a_szentkuti_vajdak

@laspalmas: ezt komolyan? Hát reménykedek, nem lesz bajod. Azért jelezd légyszi, hogy még szabadon vagy. Egyébként igazad van.

@groggil: váááá! Köszi a cikket!

@Donna (Cara)mba: á, nálam a hangok egyértelműen megmondták, hogy hüjje vagyok. Na innentől kezdtem megijedni, mert ha már azok is igazat mondanak, akkor nagy a baj...

@1kutya: nem egy esetet ismerek, amikor bizony lop a szomszédtól. Jó az avatarod :D

@minimalista: itt mindent megtalálsz: ciganybunozes.blog.hu/

FAbian 2010.07.24. 13:58:49

Hívjátok fel éjjel a beszari,cigánypátyolgató sündőrséget,hogy gárdistákok gyülekeznek a Fecske utcában.
Lesz ott rend - ahogy OV mondaná!

emzperx 2010.07.24. 14:44:21

Ezt a hírt most vesd össze ezzel:

kuruc.info/r/26/63185/

"...az Új Magyar Gárda országos sportnapra készült a magánterületen lévő tanyán, amikor rendőrök szállták meg a területet és bombariadóra hivatkozva kiürítették a tanya udvarát, s volt, akit bilincsbe verve vittek el.
Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatott, hogy: a Békéscsabai Rendőrkapitányság ügyeletét ma reggel 3 perccel háromnegyed 7 előtt telefonon felhívta egy ismeretlen férfi. Közölte, hogy egy nagyréti, a Bandika fánál lévő tanyán robbanóanyag lehet. ..."

tothmari 2010.07.24. 21:38:42

[link]http://www.panasztestulet.hu/index.php?link=hu_kezdolap.htm[/link]

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.25. 10:48:02

Tényleg megírtam ám a levelet, nem kamuzok. Rendes névvel, mint a blog egyik szerkesztője. De URL-t nem írtam, így talán van még remény a megmaradásra :))

Donna (Cara)mba 2010.07.25. 14:36:51

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): A hangokkal csak csínján:))))
Hol igazat mondanak, hol hazudnak, de sohasem lehet kideríteni, mikor mondanak igazat és mikor hazudnak;-DDDDD
Ha meg ilyet mondanak, mint neked, azt úgy köll venni, hogy hazudnak.

A hangoknak én azt feleselem, ha lehülyéznek: okos vagyok, szép vagyok, sikeres vagyok, és én vagyok Monica Belucci és Sophie Marceau egyszerre, egyszemélyben. Erre már nem tudnak mit mondani:)))))))))))) Elkussolnak. Egy röpke időre:(

Donna (Cara)mba 2010.07.25. 14:42:22

@laspalmas: Nyaralás alatt majd fogom az CNN-ent, hogy lássam, nem esett-e bántódásod. Igaz, már a tévét is elfelejtettem, hogy köll bekapcsolni, de maj' segítenek a recepción. Megmondom hogy Hungariből gyüvök, máris megértik a helyzetet, mer' eddig valahol az Andokban helyzetek el bennünket:(((((((((

Mer' akkor az egész blog kivonul zöld pólóban, és a zellenség megtévesztésére szivárványszínű bugyikában;-DDDD, négyszer vágott piros-ezüst csipkeszegéllyel:)

Hidd el, nagyon megnehezítenénk a rendőrök sündőrök dolgát:)))

Szólva aggódólak gondolok rád!

trojka 2010.07.26. 18:24:56

@Kartal (jogsértő fekete mellényben):
Azért kitalálhatnál valami teljesen legálisat...benne vagyok...

Sííva 2010.07.27. 15:44:54

@groggil: Gondolom ezek sem napon barnultak voltak!!!!! Már színnel születtek!

Kandabula 2010.07.27. 17:30:30

Én szívesen elszámoltatnám a bankokat vagy a végrehajtókat azzal kapcsolatban, hogy mi történik a lefoglalt lakásokkal, épületekkel. Biztosítják-e azt, hogy azok forgalmi értéke ne csökkenjen, hiszen a dolog lényege, hogy azokat eladva káruk megtérüljön. Amennyiben ez nem áll fenn, az egész nem más, mint az állampolgár sima ellehetetlenítése. Van apropó is: a nehezen, vagy egyáltalán nem eladható ingatlanokat felajánlották az árvízkárosultaknak?

süti beállítások módosítása