Skip to content


       Szűrés lista

"A valódi „bűnöm” az volt, hogy Vona Gáborékkal szemben kiálltam a Magyar Gárdáért"

Két eset lehetséges: vagy a balos sajtó legjobb idei kamujának, vagy az év jobbikos botrányának vagyunk szemtanúi. Esetleg egy sértett ember vagdalkozásának.


"Tekintettel arra, hogy a Magyar Nemzeti Gárda nem járul hozzá, hogy a lemondásom mögött meghúzódó valódi okokat honlapjukon közzé tegyem, úgy döntöttem, a teljes nyilvánossággal megosztom azokat – ha fogcsikorgatva is teszem ezt. Ennél többet viszont az üggyel kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni semmilyen formában – írta lapunkhoz (laspalmas: 168 óra) eljuttatott közleményében Kiss Róbert, a Magyar Gárda lemondott főkapitánya."

 

Olvassuk el, aztán kommentben lehet véleményezni. 

"Mielőtt 2008 őszén a Magyar Gárda főkapitányi posztján az akkor lemondott Dósa Istvánt váltottam, több órán át beszéltem négyszemközt a Jobbik elnökével, Vona Gáborral. Gábor akkor az értésemre adta, hogy Dósának azért kellett mennie, mert szembement a párttal. A Jobbik vezére egy percig sem tagadta előttem, hogy a Magyar Gárda a párt alá tartozik és olyan főkapitányra van szüksége, aki lojális a pártvezetéshez. Mivel én akkor a Jobbikot tartottam az egyetlen hiteles magyar pártnak, ez nem is volt számomra visszatetsző. Ezért is vállaltam el a felkérést, szívvel-lélekkel. Dósával ellentétben én egyetértettem Gáborral abban, hogy a Jobbikot „illeti meg” a Gárda stratégiai irányítása, a főkapitányt pedig az operatív irányítás joga" – írja Kiss Róbert.

Úgy folytatja: "Csakhogy a választások után nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy a Gárdát életre hívó Jobbik nem akarja irányítani azt, sem stratégiai, sem semmilyen szinten. Csak el akarja lehetetleníteni, jelentéktelenné akarja tenni, miután felhasználva a gárda erejét, a párt elérte célját és bekerült a parlamentbe.

Az első komolyabb konfliktusom a pártvezetéssel akkor volt, amikor Vona Gáborék a tiltakozásom ellenére létrehozták a Magyar Nemzeti Gárdát, ami egy gyenge, jelentéktelen változata annak a szervezetnek, amelynek működéséért jómagam és mások is rengeteg erőfeszítést tettünk, szabadidőt, energiát nem kímélve, s amiért sokan még a megalázó büntetőeljárást is vállaltuk. Véleményemet a Magyar Nemzeti Gárda megalapításakor Gábor szemébe is mondtam – erre több tanúm is van. A szemére vetettem, hogy hazudott a párt szimpatizánsainak és a gárdistáknak, amikor arról beszélt, hogy neki szívügye a Magyar Gárda. Az igazság az, hogy csak kihasználta a gárdát politikai célokra, ahogy tette ezt a Jobbik vezérkara is. Emlékeztettem Gábort arra is, hogy nagyon sok gárdista nem lépett be az új szervezetbe, pontosan az előbb említett okok miatt. S miközben a pártvezetéssel viaskodtam, nekem kellett tartanom a hátamat, nekem kellett elviselnem a kilépett gárdisták egyébként jogos bírálatát a másik oldalon.

Érdekes, hogy miután nyíltan szembementem a pártvezetéssel, a nemzeti oldal fórumai – élén a Kuruc.infóval – betámadtak és hazugsággal vádoltak. Szinte ugyanazt „játszották el” velem, mint annak idején Dósa Istvánnal. Először a pornózó Müller Niki ügyében értek támadások, majd felkerült az internetre az a bizonyos videó. Mindkét ügyet az a Kuruc.infó fújta fel jó nagyra. Ha ők nem tették volna, akkor a témával a balliberális sajtó sem foglalkozott volna. Az a Kuruc.info mocskolt be, amelynek a szerkesztője között bizony ott volt egy ismert jobbikos országgyűlési képviselő is. Micsoda véletlen!

Nem áll szándékomban mosdatni magam. Elismerem, hogy hibáztam, amikor Müller Niki ügyét megpróbáltam elsimítani és hibáztam akkor is, amikor viszonyom lett valakivel. Gyarló ember vagyok, mint oly sokan nemzettársaim közül. Azonban ennek a két, engem bemocskolni hivatott ügynek az égvilágon semmi köze nincs a Magyar Gárda jövőjéhez, ahhoz pedig végképp nincs, hogy főkapitányként hogyan végzem, végeztem a dolgom!

A valódi „bűnöm” az volt, hogy Vona Gáborékkal szemben kiálltam a Magyar Gárdáért, amit fontosnak tartottam és fontosnak tartok mind a mai napig is! Ezt a lépésemet „honorálta” meg a Jobbik vezetése azzal, hogy a magánéletemet (ami csakis rám és a feleségemre tartozik) aljas módon kiteregette! Nem gondolom és korábban sem gondoltam, hogy a Gárda főkapitányaként a magánéletem a nyilvánosságra tartozik. Ezért csak a feleségemnek tartozom elszámolással, másnak nem! (Az már csak hab a tortán, hogy Niki „sorsáról” a Jobbik vezetése is tudott. Sőt, áldásukat adták rá, hogy folytathassa a kiképzést.)

Azzal vádolnak, hogy hazudtam. Másokkal ellentétben én nem vagyok olyan aljas, hogy hasonlóan piszkos módon támadjak be és leplezzek le hazafiakat. Pedig lenne mit mesélnem azokról a magukat hazafinak, nemzetvédőnek tartó emberekről, akik bizony nap mint nap hazudnak választóiknak, szimpatizánsaiknak és saját karrierjüket építgetve üzleti hasznot húznak ebből a közegből. Tudnék mesélni szír támogatóról, elvtelen Orbán-Vona alkuról, a Kuruc.infót szerkesztő jobbikos országgyűlési képviselőről (aki sunyi módon a mai napig letagadja, hogy milyen szerepet játszott a portál életében!), elhallgatott jobbikos ügyekről, mocskos pártfinanszírozásról, arról, hogy kit és miért is vertek meg a Magyar Szigeten, ki kinek üzent ezzel és ki miért akarja elkenni, elhallgatni ezt a pártügyet (is).

Vagy éppen arról, hogy a Magyar Gárda számla nélkül beszedett tagdíjait hogyan kellett leadnom bizonyos személyeknek. Ha nagyon megerőltetném magamat, még videó-felvételeket is tudnék/tudtam volna készíteni bizonyos személyek kompromittálására – csak én, ellentétben a Jobbik néhány vezetőjével – nem süllyedek le ilyen szintre. Nem teszem, mert van gerincem, és nem támadom be hátulról azokat, akikkel hasonló célokért küzdünk. Azaz csak küzdöttünk, én ugyanis végleg kiszálltam ebből a politikai cirkuszból.

Lemondásom mögött nem a világgá kürtölt „lebukásom” állt, hanem az, hogy elegem lett abból, hogy palira vesznek engem és a gárdistákat! Az üggyel kapcsolatban többet nem szeretnék elmondani. Talán ez is sok(k) volt és talán már azt is megbántam, hogy kiteregettem a szennyest."

"Isten áldjon, Magyar Gárda!" – fejezi be közleményét Kiss Róbert."

 

Frissítés: cáfol a Jobbik a 168 órának

"A Jobbik sajtóosztálya a közleménnyel kapcsolatban arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az írás szerzője nem Kiss Róbert. Az írás egy lejáratókampány része, amelyet hamis e-mail címről küldtek el, hamis információkat tartalmaz, s a közvélemény félrevezetése a célja.

Silhavy Máté, a Jobbik sajtóasszisztense honlapunkkal közölte: az e-mail cím, amelyről a közlemény érkezett, a Dósa Istvánhoz köthető Őrző Magyar Gárdához tartozik. Dósáék csoportja már korábban elhagyta a Gárdát."

Címkék: jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr972227630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.17. 11:48:36

Na,megint a szélsőjobbosok marják egymást!
Vagy a MOSZAT műve!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.17. 11:51:20

@Tigeri:

a stop.hu elküldte a Jobbiknak, úgyhogy majd elolvassuk Dúró reagálását

Tapmancs 2010.08.17. 11:57:12

Itt én nem éreztem semmiféle botrányt eddig:

"Vagy éppen arról, hogy a Magyar Gárda számla nélkül beszedett tagdíjait hogyan kellett leadnom bizonyos személyeknek."

Ha ez igaz, akkor tényleg botrány, ha nem, akkor meg egy sértődött ember vagdalkozása.

eszkep 2010.08.17. 12:00:46

Sajnos igazuk van a románoknak akkor, amikor olyan véleménnyel vannak a magyarokról: "ha három magyar ember leül egy asztalhoz, minimum 2 pártot alakítanak". Nem hiszem el, hogy nincs jobb dolguk, mint egymást marni...

Marcellusca 2010.08.17. 12:01:42

Brühühühühü .... Hol egy zsepi? Hadd sírjam tele! :)

Szánalmas, sírás-rívás egy csalódott senkitől.

Marcellusca 2010.08.17. 12:04:59

@Tapmancs: Ja, meg az. Sértődött ember.
Mer' nem lehetett a fő-fő-főkapitány. Mer' nem sütögethette a maga pecsenyéjét?
Feloszlatták a "gyermekét". Igen. Ezt a politikai lépést kellett megtenni, és új néven újjá kellett szervezni.
Gondolom nem tetszett, vagy dacból ragaszkodott volna az eredetihez.

ádázgalád 2010.08.17. 12:05:41

Jó provokáció, tetszik - ha a Kiss Róbert írta volna akkor már nem létezne, mellesleg tele van féligazságokkal, ahogy jó hamisítványhoz illik, tehát fájdalmas is.
Adjon az Isten szebb jövőt!

Taktikai Atompingvin 2010.08.17. 12:15:33

Már nem elérhető a 168 órán.

cornwall 2010.08.17. 12:15:58

"Ezt a lépésemet „honorálta” meg a Jobbik vezetése azzal, hogy a magánéletemet (ami csakis rám és a feleségemre tartozik) aljas módon kiteregette! "

Az is a gárda melletti kiállás, amikor az egyesület jelszavait szembehugyozva félrekúrunk? Ha egy ilyen méretű, és jelentőségű szervezet vezetője vagy, igenis a nyilvánosságra tartozik a dolog. Gyenge próbálkozás Robika...
Nem más ez mint egy saját hibájából bukó ember siralma, aki még egy kis figyelmet akar, és ezért megpróbálja magával rántani azokat is akik eddig mellette küzdöttek.

cornwall 2010.08.17. 12:19:25

@cornwall: ha meg fake a levél nagy pacsi a 168nak, eddig fel nem tárt mélységekbe sikerül süllyedniük..

Krapulax_ 2010.08.17. 12:20:36

Kezdődik a választási kampány, milyen meglepő.

A nyilatkozatban az szerintem nem igaz, hogy a párt hátat fordított a gárdának, mert akkor nem lett volna a mellény mizéria, nem marasztalták volna el Pősze Lajost, nem "könyörögtek" volna Orbánnak annyiszor a gárda miatt. A tagdíjas, a titokzatos támogató és a többi ügy pedig elég komoly vád, azt akkor alá kellene támasztani valamivel, így tényleg csak sértődött vádaskodásnak hat.

Viktus 2010.08.17. 12:23:32

@Tapmancs:

Ebben mi a botrány? pénzügyileg az egész Jobbik egy anarchia ...

@ádázgalád:

Majd kiderül ... sok érdekes dolog van itt mostanság ... az ember már követni sem tudja mi folyik a pártnál.

kovacskoko 2010.08.17. 12:26:28

A lényeg, hogy letelt a két hét és rend van az országban, szolid üzletemberek szórakoznak leadózott jövedelmükből mindenfelé, amerre a szem ellát:
nol.hu/budapest/bandahaboru_a_pesti_kulvarosban__luxuskocsikat_vertek_szet

Kicsit Karcos 2010.08.17. 12:28:06

Nem értem Kiss Róbertet.

Ha nem értett egyet az MNG-vel, akkor miért lett a vezetője?

Ezeket a szennyeseket és "szennyeseket" miért nem akkor próbálta meg kimosni, amikor volt rá lehetősége? Utólag miért vagdalkozik?

Mit akar a kurucon leleplezni? Tevékenységük szinte teljesen átlátható, mint úgy általában a médiumokkal szokott ez lenni, és törvényesen működnek.

Abban igaza van, hogy nőügyeiért a feleségének tartozik elszámolással, másnak nem. Müller Niki ügye annyiban más volt, hogy ő tudta, hogy kamerázzák.

A tagdíjhoz: számlát kellett volna adni róla, ilyennel egy több ezer fős szervezet nem cigánykodhat. A félillegalitásban érthető, hogy nem maradt a befizetésekről dokument.

Mindenesetre azt hiszem, a jobbikos Gárdának ezzel sanyi.

Azt gondolom, hogy mérlegre téve őket jó, hogy zászlót bontottak, sok embernek nyitották fel a szemét, és sok embert biztattak rá, hogy vegyék a saját kezükbe ügyeik intézését a panaszkodás helyett. Biztos vagyok benne, hogy még jó ideig nem megy ki a divatból az, amit ők képviseltek, és sok kis gárda épül majd fel a jövőben.

"Nincs a Földnek még oly drága szeglete,
Mint a délibábos Kárpát-medence,
És hogyha az égen száz villám cikáz,
E szép hazára gárdista vigyáz.

Kopár szirtek ormán a bánat szele fúj,
Védtelenek árvák sűrű könnye hull,
Felébresztjük újra a szunnyadó erőt,
Adjon a Jóisten szebb jövőt!

Boldogasszonyunk, jó égi patrónánk,
Tehozzád könyörgünk, hozzád száll imánk,
Óvd meg ezt a népet, óvd meg nemzeted,
Áldja minden gárdista neved!"

(Kárpátia - Magyar Gárda induló)

www.youtube.com/watch?v=3Gj0GuwxoVw

vviktor 2010.08.17. 12:28:17

Semmi gond!

Nem csak kiteregetni kell a szennyest, hanem ki is kellene mosni!
Ne vagdalkozzon, hanem tényeket, és bizonyítékokat közöljön, és buktassa meg a Jobbikot!
Ha megteszi, akkor igazam lesz és a Jobbik sem különb egyik pártnál sem, ha csak vagdalkozik, akkor is igazam lesz, és a Jobbik (és a tagjai) sem különbek egyik pártnál sem.
Így én csak jól jöhetek ki belőle:)
Én azt mondom: Aki politikával szeretne foglalkozni, azt Mo.-n csak a "húsosfazék" érdekli. Szarik az emberekre lett légyen az Jobbik, MSZP, vagy Fidesz. A sok marha meg bólogat nekik. Köztük én is. Én még mindig azt mondom, hogy a Fidesszel a legkisebb rosszat választottuk!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.17. 12:30:15

Cáfol a Jobbik, szerintük Dósáék címéről érkezett a levél, ami fake, és egy lejáratókampány része.

LiberGon 2010.08.17. 12:30:26

@Marcellusca: @ádázgalád: Tipikusan hívő emberek vagytok, beletettétek a reményeteket a Pártba és nem vagytok hajlandóak tudomásul venni, mikor itt-ott lekopik a cukormáz. Inkább hazug, áruló, zsidó az aki esetleg erre felhívja a figyelmet.

Viktus 2010.08.17. 12:33:50

@laspalmas:

Az ilyen felesleges politikai támadási felületeket már régen kikellett volna iktatni ...

Bánki Donut (törölt) 2010.08.17. 12:35:48

@laspalmas:

Kiss úgyis szól, ha nem ő írta.

Kicsit Karcos 2010.08.17. 12:38:33

@laspalmas: ezt Kiss Róbert tudná megcáfolni.

Egyébként most tényleg kihagytam a megfelelő forráskritikát. Ha kiderül, hogy nem Kiss Róbert írta a levelet, akkor már érteni fogom azt, amit az előbb nem értettem.

vumbi 2010.08.17. 12:46:39

Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy tényleg Kiss Róberté-e a közlemény. Amúgy hihető.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.17. 12:47:14

Hát van ám itt szarkenegetés! Egy valamit kéne megtanulni radjobbosoknak: FEGYELEM! Tessék példát venni az szdszről, még a legvégén sem borult ki a bili, hallgattak a faj- és elvtársak, még a süllyedő hajóról menekülő patkányok is legfeljebb új pártot alapítottak!

Egyébként: Kiss Róbertnek üzenném nagyapám, aki bölcs (alkoholista) parasztember volt, mondását: "Aki marha után megy, szarba lép!"
A kurucnak nem ez az első lejáratási kampánya, és nem is az utolsó. Csak akit éppen nem fúrnak, hanem egekig magasztalnak mekkora hazafi, az mindig kussol.
Sokan jártak már így, Tomcat, Szöőr, Pősze, Fanka és most éppen Kiss...

Másrészről gyönyörű dolog pont a 168 Tórához szaladni a szennyessel. Látszik ám, hogy megbízható emberrel van dolgunk!

"A Jobbik vezére egy percig sem tagadta előttem, hogy a Magyar Gárda a párt alá tartozik és olyan főkapitányra van szüksége, aki lojális a pártvezetéshez."
Ennyi. Megmondták neki előre, hogy szar van a palacsintában, de ő hozzáfogott, hogy megegye!

(Dósa egyébként tök mellékesen benácult és a Pax Hungarikásokkal bohóckodott, innentől kezdve nem nagy meglepetés, hogy a Jobbik nem kért tőle.)

@eszkep: Én ezt 5 párttal ismertem. :)

tkgabor 2010.08.17. 12:56:36

Akár fake, akár igazi: Kiss Róbert elkúrta. Itt most nem a Jobbikról kell szóljon a dolog, hanem róla. Nem besározás meg ügyfelfújás van. Elég mocskos ember magától is, meg az ügy is szép nagy magától. Be lett mutatva, ennyi. Kár terelni a dolgot. Lépjen le és elfelejtjük kész...

nyugatioldal 2010.08.17. 13:01:06

Valaki össze tudná számolni, hogy jelenleg hány Magyar Gárda van?
(egyébként várom Kiss Róbert elhatárolódását Kiss Róberttől)

nyugatioldal 2010.08.17. 13:04:00

@TaTa86.: Na igen, csak a szadesznél csak az maradt, aki benne volt a húsosfazékban, itt meg épp a bejutásért megy a harc.

dr. Aullah 2010.08.17. 13:15:34

"vagy az év jobbikos botrányának vagyunk szemtanúi"

Azt hittem, hogy a faszpumpás volt az év botránya... annyira nyomták.

Amúgy ilyenkor hiába mondja már, hogy maradjon közte meg a felesége között... kis köcsög.

Taktikai Atompingvin 2010.08.17. 13:29:33

@Kicsit Karcos:
"Mit akar a kurucon leleplezni? Tevékenységük szinte teljesen átlátható, mint úgy általában a médiumokkal szokott ez lenni, és törvényesen működnek."
Ezt komolyan gondoltad? Ha a tevékenységük átlátható, akkor kérlek sorold már fel a szerkesztőség tagjait.

Kicsit Karcos 2010.08.17. 13:37:32

@Taktikai Atompingvin: mondom, a tevékenységük. Olvasd el a cikkeiket, és máris látod, hogy mit csinálnak. Arra semmi nem kötelezi őket, hogy felfedjék a szerkesztőik személyazonosságát, ugyanúgy, mint pl. itt a Vastagbőrnél. Ennek ellenére Lipusz Zsolt névvel-arccal ír, a többi meg Johnny Firpo. De ettől nem lesz a tevékenységük kevésbé átlátható.

Ha bemész a boltba, és nincs névtáblás kitűzője az eladónak, akkor szerinted átláthatatlan a tevékenysége?

whitewolf688 2010.08.17. 14:28:02

@Kicsit karcos: az eladó neve kurva mindegy, a tulajdonosnak és a beszállítónak legyen meg a neve. Eladóval hasonlítgatni olyan, mint a kurucon hirdetők nevét követelni...

On topic: annyira tipikus magyar mentalitás ez, hogy már szinte fáj. Bár mit lepődök meg ezen, a magyar ember agyilag leragad ovis szinten. Mindig verekszik, aztán ha veszít, beárul az óvónéninél...aztán a többi gyerek is beszáll a buliba, és kész a tömegverekedés. A szülő meg mossa kezeit, mondván a gyereknek ki kell fejeznie magát. Körülbelül minden második magyar embernek leadnék egy kurva nagy atyai pofont egy "gondolkozzál el kisfiam!" felszólítással, hátha gerince nőne nekik hirtelen. Bár ez már a tündérmese kategóriába tartozik..

Kicsit Karcos 2010.08.17. 14:33:36

"Nem sokkal két óra előtt azonban telefonon jelentkezett a lemondott főkapitány, és megerősítette, hogy a levél hamis, azt nem ő írta. Kérésének eleget téve a levelet és a cikket töröltük."

www.stop.hu/articles/article.php?id=723372

Akkor ez kifújt.

Ettől függetlenül tényleg vannak gondok a Gárdában. Nem egészséges 3 év alatt 2 főkapitányt elfogyasztani.

dr. Aullah 2010.08.17. 14:34:44

Kampány van. Bármilyen hazugságot bedobnak.

Kicsit Karcos 2010.08.17. 14:38:44

@whitewolf688: ha visszaolvasod az előzményét a hozzászólásomnak, akkor láthatod, hogy @Taktikai Atompingvin: a szerkesztőség tagjaira kérdezett rá, én arra válaszoltam, nem másra.

szkeptikus vagyok 2010.08.17. 14:41:34

@vviktor: Szerintem is a Fidesz kellett nekünk. Az összes cigány szomszéd nagyon "lájkolja", mert végre megint a gárdát szopatják, és ők nyugodtan banda háborúzhatnak, meg ami kell. APEH is csak a régi emberekre vadászik, Győzikéék és társaik önfeledten nyaralnak. A régi komcsik sem csomagolnak olyan tempóban, egy-két kishal (Zuschlag) ugyanis láthatóan elviszi a balhét. A megszorult devizahitelesek is élvezik a forint nyújtotta libikókát.
Már bocs, de mi az, amire elégedetten csettintenem kellene, mert minőségi javulás a szocikhoz képest (és mondjuk nem az a kényszer szülte, hogy a Jobbikról fejtsük le a szimpatizánsokat?)
Amúgy én azóta vagyok benne biztos, hogy Orbánnal nem jártunk jól, mióta a nyugati sajtó néhány alakja vadul dicsérni kezdte. Öregapám mindig azt mondta, hogy ha minket valamiért dicsérnek külföldön, akkor az nagyon rossz nekünk. Lehet, hogy érik Viktornak a következő francia állami kitüntetés? Vajon mi lesz az ára??

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.17. 14:51:48

Felesleges találgatni. Eltelik egy kis idő, alszunk rá párat, és úgyis kiderül az igazság. Vagy egyszerűbb lesz kihámozni.

Taktikai Atompingvin 2010.08.17. 14:52:15

@Kicsit Karcos: Most akkor maradjunk a boltos hasonlatnál. Ha a termékkel baj van, tudom kire küldhetem rá a fogyasztóvédelmet. Ha ők pl megsértik az emberi méltóságomat, vagy kirakják a telefonszámomat, akkor kit tudok feljelenteni?

Kicsit Karcos 2010.08.17. 15:00:08

@Taktikai Atompingvin: a kuruc.infót, mint Drazsé, amire válaszul az amerikai igazságügy-minisztérium visszadobta a feljelentést, mivel az alkotmányuk 1. kiegészítésének védelme alatt követték el azt, amit Dr. Drazsé kifogásolt, és ez így is lesz egészen addig, amíg betartják a törvényeket.

De azt nem érted, hogy attól még átlátható a tevékenységük, hogy nicknéven írnak? Ha törvényt sértenének, akkor sem tartozna Rád a személyazonosságuk, csak a hatóságokra.

Tapmancs 2010.08.17. 15:10:53

@Kicsit Karcos: a posztban lévő link még működik, nem úgy néz ki mint ha törölték volna.

vviktor 2010.08.17. 15:24:18

@szkeptikus vagyok: Nem hiszem, hogy erről vitatkoznunk kéne, és nem hiszem, hogy a vitának lenne értelme. Te sem fogsz meggyőzni engem és én sem téged. Elmondom, és kérlek ne válaszolj! :)))) Köszönöm.

Szerintem a Jobbik ugyanolyan párt, ugyanolyan emberekből áll, mint az összes többi (megkenhető, hatalommániás, korrupt, stb.), csak ők azért hőbörögnek, mert az egyszerű (és ezalatt nem téged értelek, mert midig van kivétel) volt munkásőr szavazóbázisának ez tetszik, és ezzel tudtak bejutni a parlamentbe. Ezt nagyon jól meglátták, és jól kihasználták. Ám még produkálják magukat, mert még többen akarnak a parlamentbe kerülni, és még tovább a húsosfazékhoz férni. Nem látok más célt, és ezeket a hírek is megerősítik. Náluk is ugyanúgy rokon, testvér, barát szinten mennek a dolgok.
Jók a meglátásaik, de a megoldásaik nem tetszenek. Nem szeretem az ilyenfajta radikalizmust. És azt sem szeretném, hogy az ilyenek miatt minden környező, és távoli ország utáljon (ennél jobban) minket. Nem lehet mindenkinek ész nélkül nekimenni, és nem lehet mindig a széllel szemben hugyozni, mert egyszer tuti nyakig pisás leszel.
Mindent sokféleképpen lehet megoldani. Pl bármilyen probléma megoldható egy megfelelő méretű kalapáccsal is, meg műszerész csavarhúzóval is meg rávezetéssel is, meg átvágással is, meg egyezkedéssel is, meg üzleteléssel is... stb. Nem mindegy, mikor melyik eszközt választod.
Valahol az aranyközéputat kéne megtalálni, és szerintem ehhez a Fidesz áll a legközelebb, még akkor is, ha a Fidesz is túl messze van az általam ideálisnak gondolttól.

Ez az én véleményem, én így látom, és kész.

Uff!

VViktor

szkeptikus vagyok 2010.08.17. 16:12:52

@vviktor: Lehet jobb helyekre is születni (Magyarországon belül is), ahol még csak bokáig ér a kaki. EZek az emberek (köztük talán te is) joggal gondolhatják, hogy van még idő próbálkozni, neki lehet futni újból sokszor csődöt mondott programoknak, meg lehet felelni mindenkinek, lehet úgy is rendet tenni, hogy senkinek nem lépünk a tyúkszemére, lehet úgy nemzeti politikát folytatni, hogy a "nyugat" tapsoljon hozzá. Ha jóindulatúan nézem ezt, akkor hívjuk "útkeresésnek". 10-20-30 év múlva már lehet, hogy te is úgy érzed, hogy ez az elvesztegetett idő puszta időhúzás volt, és csak arra szolgált, hogy az elkezdődött negatív folyamatok (demográfia, pénzügyi, nemzetközi, stb) betetőzzenek és visszafordíthatatlanná váljanak. Persze még akkor is lehet majd valamit kapálózni, de sokat csökkennek az esélyek. És persze akkor is lesznek néhányan a budai hegyvidéken, akik szerint kevésbé radikális eszközökkel idővel sikereket lehet elérni...

vviktor 2010.08.17. 16:43:54

@szkeptikus vagyok: Ez az amit írtam.
Nem tartom ideálisnak a Fidesz "útkeresését" sem. De jobbnak látom a Jobbik megoldásainál.
Ez ennyi. És inkább elvesztegetem az időmet a betegágyamon keresve a megoldást, minthogy az (általam vélt) eutanáziát válasszam.
Közelebb áll a szívemhez ez a fajta gondolkodásmód.
Félre ne érts! Sok mindenben egyetértek a Jobbikkal. Pl a bűnözőkkel szemben CSAK a radikális megoldás a jó szerintem is. Szemet-szemért. Pl a segélyeket én is megvonnám egyesektől. És még sorolhatnám. Erre írtam, hogy jó meglátásaik vannak. Azonban a külpolitikájával, a gazdaságpolitikájával nem tudok egyetérteni. Azok szerintem (a megnyilvánulásaik alapján) egyenlőek a teljes öngyilkossággal. És itt ne menjünk bele a részletekbe. Én ezt hallottam, te azt olvastad. Ebben sem fogunk egyetérteni. Én így gondolom és kész! Azt vallom, hogy ahol (még) erősebbek vagyunk, ott kell fitogtatni az erőinket (pl belügyek) és radikálisan lépni, minthogy nekiugrani annak, aki nálunk sokkal okosabb, nagyobb, erősebbnek, befolyásosabb, és ráadásul többen is vannak (külpolitika, makrogazdaság, nemzetközi kapcsolatok, nemzetközi tőke, stb.).
Ha a jobbik csak a belügyekkel foglalkozna, még talán rá is szavaztam volna. Azonban a diplomáciájuk, és a kompromisszumkészségük nulla, főleg ha külföldi áll a másik oldalon. Ezt viszont abszolút elutasítom. Ezért nem tudom támogatni azt a pártot, mert nagyban függünk, függtünk, és függeni i fogunk ÖRÖKRE a külföldtől és nem csak a hitelekre gondolok itt. Ugyanis, ha körülzárjuk magunkat, akkor a saját főztünkbe fogunk belefulladni. Kellenek a nemzetközi piacok, a nemzetközi befektetők, a külföldi árucikkek, a gáz, a kőolaj, az autók, és még sok minden, ami külföldi. Ha szembemegyünk a külfölddel, akkor az (nekem) felér egy öngyilkossággal. Aki csak meg akarja termelni a saját földjében az 1 mázsa krumplit, és megenni, annak tökéletes. Én jobban szeretek külföldi tájakat (is) megismerni, külföldi ételeket is enni, külföldi autókan is utazni, külföldi üzemanyagot tankolni, külföldi oldalakat böngészni, külföldi TV-t nézni, stb....
Nem folytatom.

Még szerencse, hogy ezt a postot már senki nem látogatja!
Mi se tegyük!
Üdv!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.17. 17:12:46

Kiss Róbertnek nem tűnt fel, hogy a Magyar Gárda kb. 1,5 éve nem menetelt sehol? Lófaszt sem csináltak az elmúlt 1,5 évben, mert 2009 nyarán EP választás volt, 2010 tavaszán meg országgyűlési. Semmit nem csináltak, teljesen feleslegesek, főleg, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe.

gramercy 2010.08.17. 18:02:58

igaz magyarok mind egytol-egyig: egy kanal vizben megfolytjak egymast, szarer-hugyer

kuki123 2010.08.17. 18:20:07

@Kicsit Karcos: @zero:

a stop.hu meg a az értékes újságírói munka

remélem azért bepereli hitelrontás miatt

továbbá már indul a jobbik fikázó kampány:
index címlap:
kepviselofunky.blog.hu/2010/08/17/kicsit_beszelni_magyar
ebben még mindig a füves királyon rúgóznak
kepviselofunky.blog.hu/2010/08/11/a_jobbik_a_helyesirast_is_kiverne_a_liberalbolsevikok_kezebol
egyszerűen szánalmas és ez az index egyik szerkesztője
index.hu/belfold/2010/08/17/a_jobbik_es_az_szdsz_kozos_polgarmesterjeloltet_tamogat/ ez meg soha nem lett volna hír ha az egyébként nem létező és sehol nem jegyzett SZDSZ nem kerül szóba..(jah az már nem hír hogy nem létezik a párt csak papíron..)
blog főcímen:
mandiner.blog.hu/2010/08/17/jobbikos_lett_a_kultiplex_vezetoje

áprilisban DETTÓ EZ MENT!
stop.hu, index.hu(+képviselő funky) piroslap.blog, mandiner

ha lehetne fogadni mint Angliában most felraknék vagy 1 milliót hogy meg fog ismétlődni..
naponta lesz cseppentgetve a Jobbik fikázás

ez a Stop.hu-s levél azt mutatja hogy megint tudnak valamiről

még ilyen mocsadék bandát a jó kurva isten nem élt
És a Jobbik is hibás hogy baszott megoldani a problémákat, kivédeni a lehetséges támadási pontokat

figyeljétek majd csak meg a először csak 1-2 aztán majd minden nap csurran cseppen valami az utolsó hétig amikor már semmi nem menthető....de a médiára már nem lehet mutogatni hogy mit csinált...arra az emberek sose emlékeznek csak arra hogy a jobbik az az a párt amelyikre nem szabad és jujj mindenképp a fidesz..az az istenkirályság...szóval ilyenkor már nem az észérvekre halhat a szavazó hanem amit zúg a média...

olyan jól bevált rendszer ez hogy a postaládákat az mszp-sek fideszesek már törik is fel, postás táskáját lopják el.

turcsány karcsi elvtárs 2010.08.17. 18:34:01

eddig az ment, h idézem: "fasisztákkal nincs párbeszéd"
most meg levelet közölnek le egyikőjüktől. ejnye no.
nem lennék meglepve, ha kiderülne, dósának sincs semmi köze az egészhez.
egyszerű a képlet, már nem működik az agyonhallgatás, most jön a zavarkeltés, egymásnak ugrasztás.

kuki123 2010.08.17. 18:34:14

és az a legocsmányabb az egészben
stop.hu, index.hu(+képviselő funky) piroslap.blog, mandiner

ezek részről hogy jól kitervelt koreográfia szerint van napra pontosan megtervezve
mert ugyan is aznap semmi nem történt se a nagyvilágba se Magyarországon így a teljes média nekifeküdhetett főcímoldalon a Jobbiknak
tudták előre hogy aznap semmi nem fog történni, nincs betervezve semmilyen nagyobb esemény...

nézd meg a mai napot is teljes punnyadás...aztán HOPP hirtelen mint a most lecsapott villám befutott egy apró hír...a jobbikról...nini hogy mik vannak...
csak a hír megírása sajnos legalább 5-6 órát vett igénybe mert olyan terjedelmes és szövevényes

az átlag olvasó viszont nem látja hogy a lejárató cikk mögött majdnem 2-3 hónapnyi gyűjtő munka volt....
az áprilisi lejáratás mögött pedig egyes estekben legalább 1,5 év gyűjtögető munkája áll
csak azt látja a szavazó hogy jujcsúnya jobbik

ha nem a mindennapi megélhetésemmel kéne foglalkoznom lenne pénzem, utána járnék ezeknek az embereknek szerkesztőknek és írnék egy kibaszott nagy cikket erről a lejárató kampányról

benne a szaftos családi életükkel, mert ezek a szarházik mást nem érdemelnek...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.08.17. 19:23:26

Én már csak a Hírcsárdának hiszek!

wlakos 2010.08.17. 19:24:42

@vviktor: nyugodj meg, látogatják

vviktor 2010.08.17. 19:34:21

@wlakos: MENJETEK INNEN!!!!

:))))))))

smps 2010.08.17. 19:53:47

A faszpumpa csodákra képes.

Kicsit Karcos 2010.08.17. 21:06:47

Egyébként tényleg ennyi tematizálni egy napig, hogy írok egy levelet a haromcsocsu_pornos_kurva@jobbik.hu címről (mint ismert, a feladó címének azt adsz meg, amit akarsz, bármi lehet) egy szaftos kámingáuttal, elküldöm 2 szerkesztőségnek, és egy órán belül áll a bál a teljes magyarországi médiában?

Ennyire igénytelenek / gátlástalanok a "mérvadó" médiumok szerkesztőségei, hogy egy rohadt telefonos megerősítést sem tudnak megvárni publikálás előtt?

==T== 2010.08.17. 21:37:44

" Nem sokkal két óra előtt azonban telefonon jelentkezett a lemondott főkapitány, és megerősítette, hogy a levél hamis, azt nem ő írta. Kérésének eleget téve a levelet és a cikket töröltük. "

www.stop.hu/articles/article.php?id=723372

Dzsentrisvihák 2010.08.17. 21:48:45

@Kicsit Karcos: Ha jó sokszor benne van, hogy Jobbik, árulás, kétes pénzügyek... stb., akkor még a lektorálással sem bajlódnak, már megy is élesbe.

kiralyfiii 2010.08.17. 22:12:17

Már a cikk felénél tudtam hogy ez nem igaz. A Jobbik nem merné ezt megtenné. Képzeljétek el, mennyire felháborodnának a gárdisták meg a drukkerek, biztos hogy másnap Jobbik-fasírt lenne az ebéd a Parlamentben :)

A cikkhez meg ki lehetne írni hogy + Update

Bableves 2010.08.18. 00:14:17

Az ilyen és ehhez hasonló ügyekről:

Gyakorlatilag Magyarországon létezik egy tényleges "felső tízezer", illetve azok családi köre. Ők, már évtizedek óta irányítják és kézben tartják a gazdasági és politikai kulcspozíciókat, sőt van elég erejük azt megtartani. Nincs sok ideológia ebben, az életszínvonaluk megőrzése, a sohasem elég effektus, meg a hatalomvágy dolgozik automatikusan tovább. És mindig lesznek közéjük törekvők is.

Mindez jól ötvöződik és talál egymásra nemzetközi törekvésekkel is, a sok háttérmunka, lejáratás, média-vaskéz alkalmazása még azoknak is szemléletes, akik nem is foglalkoznak ilyesmivel. És amíg a nézősereg boncolgatja a tényeket vagy éppen a hamisított "tényeket", addig ők állandóan több lépés előnyben lesznek velük szemben. Oszd meg, és uralkodj! - ez a mondás rendkívüli módon érvényesül hazánkban. De működik, semmi kétség.

Én már azon a véleményen vagyok, mindenki mentse az irháját, és rendezkedjen be önellátásra, önvédelemre, a többit meg hanyagolja lehetőleg. Legalulról kell újra felépíteni a társadalmat.

nyugatioldal 2010.08.18. 05:51:06

@volánrulz: Kihagytad ezt: kuruc.info/r/6/64153/ , meg ezt: kuruc.info/r/2/64356/
Vagy már a kuruc is a fideszmaszop lejárató kampány eszköze lett???
Az a baj, hogy a jobbikos fiúk - kihasználva a maszop kiesésével keletkezett űrt - mindenáron a pénzek közelébe akartak jutni, csak hát most hogy ott vannak, mintha megindult volna a marakodás. Egy jó hres meg egyébként is elfért volna náluk...

reKorrekt 2010.08.18. 08:18:52

@zero: "Semmit nem csináltak, teljesen feleslegesek" - ekkora hülyeséget ne írjál már...

reKorrekt 2010.08.18. 08:25:17

@Kicsit Karcos: "Ennyire igénytelenek / gátlástalanok a "mérvadó" médiumok szerkesztőségei, hogy egy rohadt telefonos megerősítést sem tudnak megvárni publikálás előtt? "

Ezt színtiszta lejáratásnak hívják. Még ha nem is igaz a hír, a blogok és egyéb médiumok felkapják és beépül az emberek tudatába. Ez pont olyan újságírói taktika, mint az, hogy annó (és most is) a Jobbik és a Gárda csak olyan szavakkal hangzott el egy mondatban minthogy: újfasiszta, náci, fajgyűlölő, antiszemita, stb. Nem volt konkrét rágalom vagy vád (pláne nem megalapozott) a mondatokban, de az emberek fejében így tudat alatt simán összekapcsolódott a Jobbik/Gárda neve a fenti szavakkal.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.08.18. 09:18:05

@zero: Ha a 168 oran, az indexen es a Nepszabadsagon szocializalodsz, akkor tenyleg nem csinaltak semmit. Mert azoknak az ingerkuszobet csak az uti meg, amivel lejarathato, ami a sajat celjaikra hasznalhato. Ezek szerint neked csak az lenne "valami", ha mondjuk fegyveresen megrohamoznak a parlamentet? Mi az, amit szerinted csinalniuk kellene, de NEM tettek az elmult masfel evben? Ez most nem retorikai vagdalkozas. Valodi kerdes. Arra kerlek, irj par egeszen konkret dolgot, amit szerinted tenniuk kellene, kellett volna. Azutan majd reagalok bovebben, reszletes valasszal.

ádázgalád 2010.08.18. 09:18:08

@Viktus:
Sajnos ahogy írod...utálom a sok "érdekes dolgot"...
Adjon az Isten szebb jövőt!

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.08.18. 09:54:16

Aki látta azt a lebuktatós videót, annak feltűnt hogy nem egy mobillal elkapott felvételről van szó.
Az egy frankó (min DV) kamera volt állványon (vagy az operatőr volt a vaskezű terminátor), nekem nagyon úgy tűnt hogy direkt rácuppantak a srácra és direkt csapdát állítottak neki.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.08.18. 11:58:13

@prostatikus vogon jeltz: Igy van. Amikor az "operator" a varion babralt, lehetett erezni, hogy igen combos zoom van a kepen, azonban meg sem rezzen. Aztan erdekes volt, hogy az "akcio" alatt gyakorlatilag vegig szemben volt a celponttal. Ilyet csak nagyon komoly felszerelessel, alvanyrol lehet csinalni. Azert elkepzeltem a "lesifotost", amint egy HD kameraval a vallan, a haromlabu alvanyat vonszolva "lopakszik" at a susnyason, hogy a "spontan" felvetelt elkeszitse. Ez pont olyan, mint Benko "Chuck Norris" Gyorgy mobiltelefonnal keszult hangfelvetelei. Ha abban az autoban nem volt vagy fel tucat jo minosegu poloska, hat akkor en napszamos vagyok Zsigmond kiraly egyik birtokan, es ezt az egesz kreten 21. szazadot csak almodom. Gondolom itt senki nem annyira naiv, hogy ne tudna, hanyan es milyen modokon figyelhettek es kovethettek folyamatosan a fokapitanyt. Nem az a csoda, hogy "elokerult" egy ilyen felvetel, hanem az, hogy ennel tobbet nem tudtak osszehozni.

Float 2010.08.18. 13:53:08

"- Egy valamit utálunk jobban a rómaiaknál, azt a büdös Júdeai Népfrontot!
- És a Júdeai Nemzeti Frontot is!
- És a Júdea Népe Frontot. A Júdea Népe Frontot. Köpködők!
- Mi vagyunk a Júdea Népe Front!
- Ó. Azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
- Népe Front!
- És mi van most a Nemzeti Fronttal, Reg?
- Ott ücsörög."

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.08.22. 21:15:26

@Tapmancs: nyilván számla nélkül kellett beszedni a tagdíjat...ez egyértelmű...tagdíj után elvileg nem számlát adunk, hanem bevételi pénztárbizonylatot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.23. 08:04:26

nagyon igaznak tűnik, ha nem kissnek perelnie kéne

én a jobbiknak nem sok mindent hiszek el. gerinctelen emberek vannak a pártvezetésében.
novák elődöt meg már rég fel kellett volna kötni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.23. 11:24:57

@Kicsit Karcos: nem értem. nem kéne feljelentést tenni? nem kéne kideríteni, hogy ki volt a tettes.
ez a dósa amúgy nagy paraszt, állítólag a felesége komcsi, v vmi ilyesmit hallottam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.23. 11:28:54

@vviktor: hát nem volt szimpatikus, mikor a majom jobbikosok, volt tán vagy 2-3 ilyen, bekerülve a parlamentbe, első dulguk volt megvenni a legújjabb bmw-t

a haza ugye?
nem inkább karrierhajhászat?

süti beállítások módosítása