Skip to content


       Szűrés lista

Hihetetlen, de működik: Aki lop, azt elítélik

Sárospatak, augusztus vége: 4 túrórudit (nyilván óriásrudit) akart ellopni egy 20 éves férfi. Lebukott, kihívták a rendőröket, akik őrizetbe vették szabálysértés miatt, és azonnal megindult a gyorsított eljárás. A bíró 25 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A 4 rudi értéke 476 forint volt.

Szendrő: A 62 éves nő egy csomag kávét és sertéscombot lopott a boltban, 4 napot ült érte.

Szerencs: Csak augusztus 30-án öt ilyen esetben intézkedtek: Egy taktaharkányi férfi egy helyi napraforgó táblából lopott el majd 30 kilogramm termést, a rendőrök azonban tetten érték őt. Egy mezőzombori nő egy gyümölcsösből lopott szilvát, amit értékesíteni akart, de őt is elfogták a rendőrök. A klasszikus példával élve egy orvhalász is horogra akadt. Egy taktaharkányi férfi pedig az egyik helyi vegyeskereskedés ablakát zúzta be. Tettéért a bíróság előtt fog felelni, akárcsak az a garázda taktakenézi férfi, aki ittasan támadt családtagjaira.

Debrecen: Egy kisboltban egy férfi feltett egy napszemüveget, fogott pár kiflit, majd fizetés nélkül akart távozni. A szabálysértési hatóságként eljáró rendőrség a gyorsított eljárásban 60 napot kért az alig négyezer forint értékű lopásért, végül az ítélet szerint 10 napot kell börtönben töltenie. "Azt vették figyelembe, hogy többszörös visszaeső, de még így is túlzásnak tartom, hogy nem pénzbüntetést kapott egy ilyen kis értékű lopásért" -  nyilatkozta az ügyvéd.


A rendőrök örülnek:
"Eddig az ilyen ügyeknél az elkövetők kinevették a rendőröket, ezentúl már nem fognak nevetni" - Dobi Tamás, BAZ megye, rendőrség. Szerinte ráadásul mindez nem jelent sokkal több munkát a rendőröknek, mert a kisebb ügyek többségénél eddig is intézkedniük kellett. A különbség az, hogy eddig nem nagyon tudtunk velük mit csinálni.

A kriminálpszchológus nem annyira:
Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint a megélhetési bűnözőket nagyon nehéz visszatartani attól, hogy újra megszegjék a törvényt. "A tíz nap hallatán ezek az emberek megvonják a vállukat" - mondta Bilkei, ugyanakkor szerinte azoknál a fiataloknál, akiket valamilyen "csínytevésnek" megfelelő szabálysértésért büntetnek majd meg, kifejezetten káros hatása is lehet a szigornak. "Az új szabályok azt mutatják, hogy mára sem a család, sem az iskola nem tudja megfegyelmezni a fiatalokat, ezért ezt a feladatot az állam veszi át". A kriminálpszichológus szerint azonban az elzárás alatt a környezet a fiatalokat még inkább a bűnözés irányába tereli. "A börtönben majd megtanítják, hogy hogyan csinálja legközelebb, hogy ne kapják el" - mondta. Nem zárta ki, hogy lesznek olyanok, akik kellőképpen megijednek a komolyabb büntetésektől, de szerinte csak hosszabb idő alatt fogják átérezni az emberek, hogy "már ezt sem szabad".

Túlzás 4 rudiért 25 ezer forint pénzbírság, vagy 4 nap zárka? Igen, lehet túlzás ... de mivel olyan szinten elfajult a helyzet, hogy "szétlopnak" mindent, így nagyon helyes, fizessen, üljön. A lopás az lopás. Aki nem lop, nem kerül zárkába. Majd ha csökken a lopások száma, nem lesz évi 100 ezer ilyen eset (amiről egyáltalán tudunk, mert be lett jelenve), akkor lehet enyhíteni a "szigorú" törvényeken.

Amúgy pedig csak azért tűnik "szigorúnak", mert ahhoz "szoktak" hozzá az emberek, hogy 19 999 forintig szabad lopni. Hát kurvára nem "szabad". "Piti lopás" - mondják erre. Piti? Ha naponta csak 3 ember lop a boltból 19 ezer forintért, az a boltnak napi 57 ezer forint kár, az egy hónapban már 1,7 millió forint. Ezt idáig a bolt "benyelte". Cserébe lehet, hogy el kellett küldeni egy dolgozót. Ez így "normális" volt?

Pintér Sándor 10 ezer bírósági ítéletre számít. Nem tudom honnan vette ezt a számot, lehet a paradicsomlevesben jöttek fel a betűtészták, de 2009-ben 87 401 esetben tettek bejelentést 20 ezer forint értékhatár alatti lopás miatt. És ugye az esetek nagy része be sem lett jelentve. Magyarul egy gyors bírósági reform is kellene, mert nem tudom, hogy a bíróságok mennyire fogják tudni tartani a gyorsított eljárást, mikor nem napi 5 eset lesz, hanem 50 vagy 100 ...

És ha a bíróságok kérnek 1 milliárdot, hogy ez a gyorsított eljárás működjön, akkor adjuk oda nekik ezt a pénzt. Megéri. Amúgy is ez aprópénz, százszor ennyi folyik el, ki tudja hová, ki tudja mire.

Mivel a 20 ezer forint érték alatti lopásnak nincs bőrszíne, így teljesen felesleges abba belemenni, hogy kik az elkövetők, a lopás az lopás. Szerencsére Balogh Artúr politológus (!), a Cigány Politológusok és Szakértők Szövetségétől (gigalol!) akik reformjavaslatokat dolgoztak ki a kisebbségi törvényhez (érdemes elolvasni), segít nekünk egy kicsit:

"A Cigány Politológusok és Szakértők Szövetsége reményét fekteti abban, hogy a hazai gádzsó társadalom nem próbál álságos lenni az egyszerű jogszabály módosítások miatt, hiszen alig egy hónapja a cigányságra szabottak törvényeket, amelyek érdekében még az alkotmányt is módosították pl: a 20 ezer forinti lopások esetében, és a büntethetőségi korhatár leszállításával."

Elég magasra sikerült feldobni a labdát Artúr, csak gratulálni tudok ... Már maga a rendőrség léte is a cigányságra van szabva, nem?

Címkék: rendőrség társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr852264269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picur3ka 2010.09.02. 19:08:40

@derelyegrádi szellem:

Na, ez a Teleki eletrajza se semmi, ha van 2 perced.

Meg a katonasagnal is megbukott, vagy hogy lehet 3 evig sorkatonanak lenni?

nyílméregbéka 2010.09.02. 19:11:19

@atila68: @wlakos: vazz, ezt én is _idéztem_ máshonnan. No de tömören, csak három valódi aggályom van:
1. ez az intézkedés az áruházakat védi; a 'kisembereket' ugyanúgy meglopják majd, és büntetlenül, mint eddig. Érted: 4 túrórudiért sitt, de 19.900.- Ft értékben ellopott tüzelőért nyista, mivel nincs tettenérés. Kvázi csak az egyik fajta lopást szankcionáljuk keményen. Persze ez is valami, bőven ideje volt.
2. ahányszor nekem már besípolt valami másmilyen áru a pénztáraknál ahány seggfej őrrel én már találkoztam életemben... Csak egy kicsit akarjon csicskáztatni valamelyik, mert nem tetszel neki, és szabs. őrizetben találod magad 72 órára, mert egybehangzóan ellened vallanak ketten? Nem azt mondom, hogy ez feltétlenül megtörténik, de pl a BKV-ellenőrök is szívesen csesztetik a mondjuk diákokat (szeretik próbálgatni a hatalmukat valszeg); a bolti bizt. őrök ugyanez az típus. Nem kimondottan jó belegondolni, hogy visszaélhetnek az új szabályozással.
3. Ha megtámadnak az utcán, a rendőrökre még kevésbé számíthatunk, mert ők épp a túróruditolvajokat gyűjtik össze az áruházakban. Eddig sem voltak a helyzet magaslatán bűnügyekben, közbiztonságban, most még kevésbé lesznek, mert a TESCO-ba járnak tolvajokat gyűjteni. OK, értem, fontos ez, de én jobb szeretném, hogy ha nekem ront öt ember késsel, elordíthassam magam, hogy RENDŐR!!!, és ott teremjen egy járőrkocsi azonnal.

No de ezek az én privát gondolataim.

Sátán meg a Jocó 2010.09.02. 19:17:37

@Rwindx: :)))

@nyílméregbéka: 3. miért, eddig számíthattál a rendőrre, ama alkalmaktól eltekintve, ha fekete nadrág/fehér ing/fekete mellény/fekete spaka kombóban jelentél meg, vagy netántán hiányos volt az izzókészleted?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.02. 19:17:37

@picur3ka/mesterhazymiklospart: egy időben annyi volt a hivatalos sorkatonai szolgálat.

picur3ka 2010.09.02. 19:21:10

@Conv:

A 80-as evekben? Rossz az emlekezetem mar akkor.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.02. 19:21:13

Embereket hatóságilag megbüntetnek, én meg örülök ennek. Sőt, tapsikolok. Minden más helyen a világon ez minősíthetetlen rosszindulat. Mo.-on meg rend és isteni igazságszolgáltatás.

2010.09.02. 19:43:25

@Rwindx:
bocs, de igaza van, mi köze ehhez a libsiknek? Nem fogod elhinni, de bizony a tulajok a felelősek a legtöbb lopásért a magyarországi kereskedelemben. Mondok neked példát(de 100 is tudok):
nagy könyvesbolthálózat - szétlopják - minimálbéren vannak bejelentve az emberek - évente alá akarják íratni, hogy az ott dolgozok felelősek a leltárért - ott dolgozok embert kérnek, mert fizikai képtelenség a vevők kiszolgálása, stb stb elvégzése mellett a tolvajokat figyelni - SZÉTLOPJÁK A BOLTOT, és a tulajok szarnak rá, ahogy az embereikre is, na EZ VAN MINDEN BOLTBAN, kivétel nélkül, az emberek addig dolgoznak ott, amíg nem találnak jobbat. És ez van az élelmiszerboltokban, mindenhol, ezért fos a kiszolgálás, és ha azt hiszed csak a cigányok lopnak, akkor tévedsz, mert minden 2. könyvesboltban elkapott tolvaj egyetemista, na erre varrjál gombot, szóval csak vigyázva ezzel, bár én nagyon megnéznék 1-2 egyetemistát a börtönben, mitagadás

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.09.02. 19:44:11

Babilonban egy tyúk értéke fölötti lopásért akasztottak.
Csak úgy mondom.

Higany 2010.09.02. 19:48:30

Ma jártam Borsodban. Mit ne mondjak, látható a rendőri jelenlét...

2010.09.02. 19:52:10

@Higany:
Miskolcon már látták BATMANT is....

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 19:56:51

@Belpo:
Ja, csak azok csavarlazítót szívtak előtte....

nyílméregbéka 2010.09.02. 20:02:12

@Sátán meg a Jocó: Nem, eddig sem a rendőrök védtek meg,hanem az őrangyalom :-DD de mostantól még ennyi sem lesz.
Aztán meg tutira ezentúl sem a 20 fős TESCO-fosztogató csapatokkal / családokkal fognak keménykedni, hanem inkább a könnyen elkapható, de a statisztikát szépen javító, béna balfaszokkal. Ezt pont jól látni a posztban felsorolt esetekben.
Volt egy Homár-poszt, aholis 6 db rendőr szigorkodott pár sráccal, akik vizelni mertek a siófoki parkban. Egy másik kommentelő meg leírta, hogy ugyanazon éjjel őket megtámadta egy társaság Siófokon, de mit ad Isten, kurvára egy darab rendőr nem volt ott éppen.

Naná, én is könnyebben rúgok bele a sánta macskába, mint a bengáli tigrisbe.

abandi 2010.09.02. 20:03:48

@derelyegrádi szellem:
Leszoktál a "jóarcúva"l fémjelzett Zugügyvédről....
Itt osztod a talmudi jogállamiságot?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.02. 20:07:07

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

akkor már 2 év volt... mondjuk simán lehúzhatott a cigánygyerek három évet, ha közben volt egy év sittje :) vagy bennmaradt továbbszolgáló honvédnek.

Sátán meg a Jocó 2010.09.02. 20:39:57

@nyílméregbéka: na ja.

Kisső erőltetett optimizmusom aszongya: nem lehet mindent egyszerre, kezdjük el, majd meglátjuk.

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.09.02. 20:54:04

Picur3ka!
Az csak úgy lehetett, hogy 1 év büntetőszázad. Már 71-ben is csak két év volt a katonaidő. Vagy pezupált, s egy év után lelépett, nem tetszett neki az őrmesteri rang.

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.09.02. 20:57:17

Conv!
Megelőztél, míg bepötyögtem Picur3kának.

Kartal (rezervált) 2010.09.02. 21:09:04

Másutt is téma ez.
fmh.hu/cimlapon/20100902_piti_tolvajok
A cikk olvasása közben emlékezetem mélyén megszólalt egy hang, egy női hang hamisítatlan cigány kiejtéssel, és azt bizonygatta, hogy ők becsületes emberek, vasazásból és bodzából élnek...

@Belpo: most majd fogod látni őket ott is. Egyébként egyetemista barátaimnak sokszor nem volt mit enni, mert nem volt rá pénzük. Ez a probléma is sokkal összetettebb, mint hogy itt pár szóban meg tudjuk beszélni.

salander 2010.09.02. 21:31:36

Érthető hogy a kis értékű lopások meg egyebek dühítik az embereket, de remélem nem az lesz a vége a dolognak hogy a rendőrség teljes erejével átáll ezekre az "alibi ügyekre". A statisztikát ugye ez is javítja, cserébe gondolkodni meg nyomozni ebben az esetben nem kell, ellentétben ugye például egy lopott autót nehezebb is megtalálni.

qwertzu 2010.09.02. 21:44:49

Helyes. Ugyan nem lett rend két hét alatt, de jó irányba indultunk el.
@nyílméregbéka:
1: Te végigolvastad a bejegyzést?
"Egy taktaharkányi férfi egy helyi napraforgó táblából lopott el majd 30 kilogramm termést, a rendőrök azonban tetten érték őt. Egy mezőzombori nő egy gyümölcsösből lopott szilvát, amit értékesíteni akart, de őt is elfogták a rendőrök. ... ", "Egy taktaharkányi férfi pedig az egyik helyi vegyeskereskedés ablakát zúzta be.", "Egy kisboltban egy férfi feltett egy napszemüveget, fogott pár kiflit, majd fizetés nélkül akart távozni."
Ezek mind kisembereket károsítottak meg.

2. Kamerák. Azokkal nehéz vitatkozni.

3. LOL Eddig:
Tolvaj megfog, rendőrség kimegy, észreveszi, hogy nem tehet semmit, elengedi.
Másnap ugyanez.
Harmadnap ugyanez.
...
Hetednap ugyanez.

Most: Tolvaj megfog, rendőrség kimegy, tolvaj bevisz a rendőrségre.
Másnap ez az ember nem lop a boltból.
Hamadnap ez az ember nem lop a boltból.
...
Hetednap kiengedik, és elgondolkozik rajta, hogy lopjon-e megint. Lehet hogy igen. De a rendőrnek volt 7 olyan napja, amikor ezzel az emberrel nem kellett foglalkoznia.

Nem olyan sok plusz munka, és van eredménye.

A legfontosabb hatás viszont a morál javulása.
Javul a károsultak morálja.Nagyon rossz, ha folyamatosan lopnak tőled, és nem tehetsz semmit.
Javul a rendőrök morálja, nemhiába örülnek a szabálymódosításnak. Saját tapasztalat, hogy nagyon rossz úgy munkát végezni, ha tudod hogy felesleges. Ha emellett még az arcodba is röhögnek, és te nem tehetsz semmit, na az durván frusztráltá teheti az embert.

Rwindx 2010.09.02. 21:47:22

@Belpo:
1. Ezt most általánosítod, vagy a konkrét esetben tudod hogy ez van, ismered a kereskedőt? Ugyanis ez egy konkrét eseten elövetett sírás. Esetleg előítéleteid vannak a boltokkal kapcsolatban?

Ha már általánosságban közelítjük meg:
2. Egy bolt általános minőségéről egyértelműen a bolt és a vezetése tehet. De nehogymár a nyúl vigye a vadászpuskát, és ő tegyen róla hogy x.y ellopott tőle valamit! Ha leteszek a mező közepére egy rakás tüzifát és mellé egy táblát hogy magántulajdon akkor is lopás a lopás. Nehogyd te is kitaláld hogy van ilyen lopás meg olyan lopás, a tolvaj meg a körülmények áldozata!

3."ha azt hiszed csak a cigányok lopnak, akkor tévedsz, mert minden 2. könyvesboltban elkapott tolvaj egyetemista, na erre varrjál gombot," - Őszintén, honnan szedted most a cigányokat? A fenti konkrét esetet sem cigányok követték el. Nehéz megérteni hogy a lopás az bűn és károkozás? Ki a szart érdekel milyen nemzetiségű? Vagy rasszista vagy? Vagy burkoltan engem rasszistáznál? Mire fel? Hogy jössz te ehhez?

4. Nem hinném hogy a társadalomnak szüksége lenne bármilyen kivételezett rétegre, akik bűnelkövetés után ne akarjanak felelősségre vonni a tettéért. Vagy esetleg úgy gondolod hogy be kell vezetni felsőoktatási bűnözés kifejezést a megélhetési bűnözés mellé? Milyen variácók lehetnének még? Mire vezetne mindez? Semmire.

Van egy morális szint aminek két oldala van, alulról: "lopok", felülről: "nem lopok". A többi járulékos információ sallang, max a megítélésen valamilyen irányba eltolhatja az esetet, de attól még lopás marad, akárki akármit vetít. Mindehhez hozzáteszem azt hogy társadalmi elvárás hogy senki ne lopjon, ha meg mégis akkor aki megteszi azt hatóságilag büntessék meg, a kárt térítsék meg. Most van egy olyan törvény ami az eddigi űrt próbálja betölteni.

Rwindx 2010.09.02. 22:07:07

@Rwindx:
Még annyi kiegészítést talán hogy a boltok maximum arról tehetnek hogy könnyű lopni tőlük, de nem okai és felelősei a lopásnak.

Horizont 2010.09.02. 22:14:13

Végre valami jó irányban elmozdult. Remélem rövid időn belül elterjed azokban a körökben ahol kell, hogy mi várható egy - egy lopásért és ez visszatartóerő lesz a többség számára. Lassan csak tisztul majd a levegő a keleti országrészben is.Szerintem a Tescóból egy nap meg lehetne tölteni egy kisebb börtönt azokkal akik végigzabálják az áruházat ingyen:)

I. P. S. 2010.09.02. 22:59:50

A poszt utolsó idézete annyira szúrta a szememet, hogy utánakerestem. Ennek másfél órája. Az internet szerint Magyarországon NINCS büntethetőségi korhatár. Egy jogi tankönyv szerint "a bírói gyakorlat a 12. életévhez köti". Tavalyelőtt sokat cikkeztek arról, hogy leszállítsák-e, de végül nem tették meg, friss infó nincs.

Tehát Balogh Artúr vagy egy ötletről beszélt, vagy nem mondott igazat.

2010.09.02. 23:18:01

@Rwindx:
1. Konkrét eseteket ismerek!!!! - ne menjünk bele, honnan és mi a munkám, és szándékosan nem fogok konkrét cégeket írni(nem vagyok hülye), de nagyon meglepődnél(és bizonyítani is tudnám, de annyira nem érdekel)
2. 1 pontban válaszolva egy részére. Nem igaz, azért van sok lopás(relatív persze, romániában sokkal több van), mert van rá lehetőség(ez nem Dánia sajnos), miért van rá? mert nem vesznek fel embereket akik megakadályozhatnák, ha felvesznek éhbérért dolgoznak, ergo
szarnak rá, ahogy a rendőr is szarik rá x esetben, ahogy a nővér is a kórházban stbstb .....(Pénz érted) aminek elsődleges oka az alulfizetés, ez talán egyértelmű, elég arra gondolni miért állsz órákig sorba sok helyen(nincs ember, aki feladatot elvégezné)
3. az internetről szedtem, honnan máshonnan! ki mondta, hogy rasszista vagy? talán paranoiás esetleg - nagyon egyszerű, ha bemegy egy cigány a boltba, rögtön ráállnak az eladók(ezek tények, nem rasszizmus), khmm, szóval a jól szituált fiatalra pedig nem figyelnek. Így működik - na most elkapnak egy jól szituált fiatalt, a rendőrök egy "ejnyebejnyével" elengedik, és szabály ide szabály oda most is ezt fogják tenni
4. na ebben egyet értünk, mégse így van - miért ne vezethetnénk be, tudtommal a kábítószer fogyasztásért igen sok egyetemista korú fiatal vesz részt elterelésen, ergo bekerültek a rendszerbe, vagyis bűnözők - ez vicc akart lenni, mielőtt félreértenéd - nem fogok ugyanúgy gondolni arra, aki zsömlét, kaját lop, mint arra, aki milliárdokat lop el az államtól, korrupt, autót lop, bankot rabol, naná hogy nem.

Egy olyan országban példát statuálni így azért álságos, mert az egész politikai elit nyakig ül a szarban, nincs nap, hogy ne hallanál valami mutyit, nap mint nap hallod a meséket(?!) a rendőri korrupcióról, 32 milliárd megy el évente hálapénzre, stb stb, így egyszerűen odavágnak a legbénábbaknak, ez erről szól. És a másik válaszom neked is szól:
@Kartal (jogsértő fekete mellényben):
"Egyébként egyetemista barátaimnak sokszor nem volt mit enni, mert nem volt rá pénzük. Ez a probléma is sokkal összetettebb, mint hogy itt pár szóban meg tudjuk beszélni. "
szóval érted, kedves rwindx, akkor érthető a lopás, ha nincs mit enni? Én ebben ítélkezni nem akarok természetesen, de jó lenne a milliárdos adócsalókkal hasonló és (ARÁNYOSAN akkor)keménységgel fellépni

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.02. 23:23:56

Én tudom, hogy van olyan, hogy megélhetési bűnözés.
Ebbe a kategóriába tartozik pl. egy ismerősöm.
Ő már második éve bűnöző, a főnökével bűnszövetkezetben követte el a törvénysértést.
Azért követi el el jogsértést, mert valóban az ő és a családja megélhetése múlik rajta, a főnöke pedig ebben segédkezik neki:

3 gyermekes apa, dolgozik, adót fizet, jól keres. majd fél millát visz netto haza. a felesége rákos, nem dolgozik, kórházban van, lehet a jövő évet már meg sem éri. a legkisebb gyerek szintén leukémiás.
Van egy lakótelepi lakásuk, hitellel. Fizeti az apa, nem maradt el a jelenlegi gazdasági helyzetben el törlesztéssel.
Azonban van az előző házasságából is egy gyereke. nem fizeti a tartásdíjat, már lassan két éve. A főnöke pedig nem hajlandó levonni a bíróság által megítélt 30%-ot a béréből, így közösen követik el a törvénysértést.
A volt feleség soha nem dolgozott, jelenleg egy budai villában él a gyerekével és az új pasival, akinek jól menő külkereskedelmi cége van. Nincs szükségük a pénzre, azonban a nő feljelentette a férfit, hogy az nem fizeti a tartásdíjat, közel 150 ezer forintot.

A jelenlegi jogrend szerint mivel van munkahelye, állandó és "jó" fizetése az apának, nincs arra lehetőség, hogy az állam átvállalja a gyermektartási díj fizetését és majd később behajtsa adók módjára, (munkanélküli esetén van erre lehetőség) fizetnie kell, mivel nem teljesíti a kötelezettségét, úgy néz ki, letöltendő büntetést kap, a főnökét pedig nagy bírsággal büntetik.

Nos, ez megélhetési bűnözés.

Az, hogy egy üzletből parfümöt lop, meg ékszereket, az utcai járókelőket kirabolja valaki, vagy a nyugdíjas kertjét feldúlja, megdézsmálja, az nem megélhetési bűnözés.

2010.09.02. 23:30:24

@Rwindx:
Ja, azért nem bírom ki, hogy még ezt ne mondjam el: tehát konkrét nagy cég vezetői az gondolják, hogy a dolgozóik lopnak, miközben a dolgozók állandóan kérik azt, hogy kamerázzák be a boltot, vegyenek föl embert, mert nem tudják a bolti szarkákat elkapni, ezek után minden évben meg akarják fizettetni a hiányt(ami nem 500 forint) a dolgozókkal - szóval ilyen viszonyok között lopni is könnyebb - ja és kb 2 órát kell várni, hogy az elkapott delikvenshez kiérjen egy rendőr....nem részletezem tovább

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.02. 23:32:11

Aki csak bűnözésből akarja magát fenntartani, az nem megélhetési, hanem egyszerűen bűnöző.
Aki megtesz mindent, dolgozik (feketén, hivatalosan, mindegy) és kibújik néhány kötelezettsége alól, vagy ne adj isten diák, és nincs szülői támogatás, bármilyen apanázs, ezért könyvet lop, hogy kajára, szállásra maradjon és tanulni tudjon, hogy később eltarthassa magát, az megint megélhetési bűnöző inkább mint az, ha valaki üzletszerűen végigjárja a boltokat és a szoknyája, kabátja alatt rúd szalámikat, piát lop ki amit aztán az aluljáróban, sarkon, itt ott árul.

abandi 2010.09.02. 23:43:18

@Conv:
A bloggazdák is egyszerű gyógyegerek, akik hisznek a jogállamban, ráadásul atudjukkikkel vannak így, vagy úgy...
Maga, meg egyszerűen szajkózza a mit kéne tennit, de minek szólamot....
Köszönjúk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.02. 23:49:31

@abandi:

te bandi, nem vagy te egy kicsit üldis? :)

a mit szajkózok? :)

abandi 2010.09.02. 23:54:47

@Conv:
Édi-bédi vagy, de Te is csak mondod,hogy ez nem lesz így jó....
Na ennyit a szajkózásről!, amit itt napról-napra elkövet a bloggazda, meg a slepp.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.02. 23:57:14

tündérbogaram, azt hiszem te összekeversz engem valakivel :)

abandi 2010.09.03. 00:13:20

@Conv:
Akkor bocsesz!
Feltehetően rosszul értrlmeztem a mondandódat.

abandi 2010.09.03. 00:48:05

@Conv:
Na, majd visszakérem az iskolapénzt !
(Miután számonkértem anyámat, apámat....is)

Rwindx 2010.09.03. 00:53:43

@Belpo:
1. Nem tudod hogy én min lepődök meg és min nem. Én egy konkrét esetről szóló írás konkrét kommentjét idéztem ami a konkrét esetre vonatkozott. Lásd link. Ha nem akarsz a munkádról beszélni akkor minek emlegeted?
2. Mégegyszer, az hogy valaki lop egy morális szint alul vagy felüllövése. Tökmindegy hogy valaki felügyel-e a tárgyra vagy sem. Aki nem lop nem lop el egy fél mohás téglát sem a szomszéd udvaráról, hanem elkéri. Akkor sem ha nem vigyáz rá egy kommandós egység.
3. "és ha azt hiszed csak a cigányok lopnak, akkor tévedsz," Ezzel az én hitvilágomat feszegeted, erről az Interneten nem találsz anyagot.
4. A lopásról lenne szó még mindig. Azaz értékkel bíró idegen dolog elvétele mástól az eltulajdonítás szándékával.
Az, ha szabálysértéseket, bűncselekményeket büntetik az nem példa statuálás, hanem a dolgok helyes menete, teljesen függetlenül hálapénztől és egyébtől. Mindent meg kell oldani de értelemszerűen a milliárdos lopás eddig is büntetendő volt, de mondjuk gyenge felderítési aránnyal, a kis értékű lopás pedig "szabad" volt. Ez erről szól.

"szóval érted, kedves rwindx, akkor érthető a lopás, ha nincs mit enni?"
Az attól még lopás, nem kell másnak hívni, nem értem ezt miért pont nekem írtad. Ha valaki éhes van ezer más módja az étel beszerzésének, teljesen legálisan.

Írtad a "konkrét" példádat, na most akkor ez alapján a bolt vezetőit kellene elítélni azokért a lopásokért melyeket a tolvajok követtek el? Vagy azt akarod mondani hogy a bolt vezetői ott sárosak hogy a hiányt ellenvetés elfogadása nélkül ráverik a dolgozókra? Nekem ez két bűncselekménynek tűnik, az egyik a BTK, a másik meg mondjuk az MT alá esik. Ha külön választanád a kettőt akkor világosabb lenne a kép, ugyanis ha a te logikádat követjük, akkor valójában az ott dolgozók a hibásak a lopásokért hiszen nem jelentik az MT megsértését az illetékes hatóságoknak, így hagyják a cégvezetőket a kényelmes ám törvénytelen megoldást választani a lopásokból származó károk megtérülésére, ami azt eredményezi hogy nem foglalkoznak a biztonsági rendszerrel, azaz szabad lopási lehetőséget biztosítanak a tolvajok számára.
Ugye milyen marhaság?
Mindennek megvan a maga elnevezése, használjuk azt, ha nyelvünk lehetőséget biztosít rá, ha csak összemossuk a dolgokat, akkor azon túl hogy logikai tévutakra tévedhetünk, még érteni sem fognak az emberek.

kisszótár:
lopás = lopás (tolvaj)
felelőtlenség = felelőtlenség (bolt vezető)
munkahelyi visszaélés = munkahelyi visszaélés (bolt vezető)
töketlenség = töketlenség (dolgozó)

stratez 2010.09.03. 05:08:27

Nekem az egészben az tetszik a legjobban, túl azon, hogy a tolvajok mostantól nem röhögnek a rendőrök képébe, amikor a szagértők beleizzadva a logikai bukfencekbe, elmagyarázzák, hogy miért rossz ez így, és miért volt az úgy jó, ahogy idáig volt. Egészen különleges élvezet, ajánlom mindenkinek az ATV-t, ott tömegesen szagértenek az efféle szagértők...

kgbman 2010.09.03. 07:57:49

Arra gondolt már közületek valaki is hogy a bentlakást fizetni is kell??
Meg azt is ha minden ilyen tolvajt betesznek 10 nap nyaralásra? Kap egy cellát és dekkol 10 napot.
Miért nem valami olyan kényszermunkára viszik az ilyet amiből 1 nap is sok, nemhogy 10? Csak hogy legalább a nyaralás árát visszahozza az általa végzett munka.
Márpedig ez nem lesz olcsó és valahonnan el kell venni a lét. És ezek pedig mi leszünk, adófizető állampolgárok. Merthogy a nagy ötlet, hogy segély elvonásból az 1: kevés, 2: egyből mindenféle rohadt fasisztának megbélyegeznék az országot amiért szegény romákat segély csökkentéssel terheli.
Segélyt se adnék csak annak amelyik közmunkát végez és annak is csak a felét pénzben, a másik felét juttatásban.
A lopás szankciójára pedig még mindig a kézlevágós módszert favorizálnám.

trojka 2010.09.03. 09:25:58

Nálunk, a falu szélén lakik egy nyugdíjas tanito néni, öreg férjével (mint a mesében). Mellete van egy több éve elhagyatott, omladozo ház ( mint Magyarországon). szemben veluk lakik egy bizonytalan eredetu, suttyomban betelepitett bunözö cigány család, néha 20 fövel (mint a valoságban). nos, ezek a retkek az elhagyott házat már szétlopták, utoljára a kertben levö gyumölcsfákat vágták ki. a naiv tanito néni, jo állampogárként (mindig erre biztatnak bennunket) bejelentette a lopást a "polgár jenö" hivatalban (csak igy). Természetesen - miért is ne - ezek a poltronok kideritették, hogy ki volt a bejelentö. a tanito néni kutyáját megmérgezték, majd baráti csevejre benyomultak a portájára, s közölték vele, hogy ha mégegyszer pofázni mer, elvágják a torkát. Nos, engem ez a tanito néni még tanitott. Alsoban, írásra, olvasásra, számtanra és emberségre. Milyen világ, ország, társadalom az, amelyik hagyja, hogy egy ilyen ember rettegésben élje le a hátralevö kis életét. a médiák nagybetuvel, fennhangon kurtölik, hogy már a kis áruházi lopásért is sulyos buntetés jár. ezért miért nem: 1. állatkínzás, 2. magánlaksértés, 3. életveszélyes fenyegetés...én még buntetném a többségi társadalomba valo beilleszkedés viszautasitását is...de tessék mondani, ha a tanito néninek valoban baja esik, s mi, volt diákjai dozerbe ulunk, s leradirozzuk ezt a mocsok bandát a föld szinéröl, ugye, mi biroság elé fogunk állni...akinek kellene, miert nem cselekszik...

bryan 2010.09.03. 09:28:36

index.hu/bulvar/2010/09/02/15_eves_lanyokat_zartak_fogdaba_a_rendorsegen/
Kíváncsi vagyok, az intézkedés eddigi támogatói közül lesz-e olyan, aki kifogásolná az eljárást. Nekem kurvára nem tetszik a dolog. A húszezer forintos értékhatár ebben a formában természetesen tarthatatlan, aki nem tudja kifizetni a bírságot ülje le, vigyék a parkba szemetet szedni, akármi. De ez a szabálysértési elzárás ez nagyon nem jó.

Marcellusca 2010.09.03. 09:44:25

@Conv:
@ermi50xn6j2:
Vagy fegyver nélküli szolgálatot választott, (asszem) '96 után.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.09.03. 09:45:34

@bryan: szerintem meg pont kurvára ezt kellett tenni. a 15 éves elkényeztetett heccből lopkodó kiscsajok legközelebb meggondolják majd, hogy mit csinálnak.

nem halnak bele 1-2 elzárásba

John Wayne Gacy 2010.09.03. 09:57:16

@atila68: Nem tömeg-, hanem sorozatgyilkos."The Killer Clown"
sorozatgyilkosok.hu/
(Pedig a pufók emberek milyen bizalomgerjesztőek...) XD

Marcellusca 2010.09.03. 10:03:57

@bryan: Pedig, ezt így kell csinálni!

Kis, hülye, plázacicák ezután meggondolják, hogy unalomból, brahiból lopkodva végigjárják a plázákat.
A piszológusi kezelésen úgyis csak jókat röhögnének.
Nevelés: a "kedves" szülők már elb@szták. Példa rá maga az eset. (Ami lehet, nem is először fordult elő.)

Rwindx 2010.09.03. 10:14:20

@bryan:
Én ezt linkeltem korábban, tehát a válaszom nem, nem kifogásolom.
Nem csak az érintettek nem fognak többet "heccből" lopni, hanem mivel elég nagy médiavisszhangot keltett, sok másik sem fog.

Valakinek hecc meg vidámság, másnak meg a kára.

csavargo 2010.09.03. 11:01:25

@trojka: " s leradirozzuk ezt a mocsok bandát a"

Az a baj, hogy ti is csak hangemberek vagytok, ha akarnátok - mernétek már megtettétek volna...

csavargo 2010.09.03. 11:02:11

@Marcellusca:
pontosan. Nem véletlenül ilyedtek most be ennyire. Eddig jó buli volt, gondolom minden következmény nélkül lehettek "menők". Hát most nem.....

Jason Bourne 2010.09.03. 11:09:06

én a kriminálpszihológussal értek egyet, túlzás a börtön.
kalodába kéne őket zárni pár napra a falu főterén, az nevelőbb hatású lenne meg pénzbe se kerülne az adófizetőknek.

nyílméregbéka 2010.09.03. 11:16:46

@qwertzu:
"2. Kamerák. Azokkal nehéz vitatkozni."

Bizony nehéz.
Ha megvan a felvétel... és nem törlődik le...

Haveromat lopással gyanúsították egy boltban (alapalanul); vitatkozni kezdett az őrrel, kérte a kamera felvételét. Őr röhögve közölte, hogy azt neki nem mutatják meg. Aztán feljelentést tettek, büntiből, "gondolom, a pofázásért külön is" (hogy egy klasszikust idézzek). De mit ad isten, a kamerafelvételt, ami egyértelműen bizonyította az ártatlanságát, addigra már letörölték.

És nem egy sarki picsa boltról van szó, hanem egy nagyobb hálózatról.

trojka 2010.09.03. 11:46:31

@csavargo:
Lehet, hogy igazad van...csak az a baj, hogy akik valoban tehetnének ellenuk valamit, mert "övék az ország, övék a hatalom" ugy csinálnak, mint a három majom: nem látnak, nem hallanak, nem beszélnek...

Rwindx 2010.09.03. 12:21:18

@nyílméregbéka:
Magyarországon továbbra is a bűnösséget kell bizonyítani, nem az ártatlanságot.

John Wayne Gacy 2010.09.03. 12:47:43

@Sátán meg a Jocó: Olvastam, csak naon régen...nem emléxem minden szavára.

Mourinho már nem a király 2010.09.03. 13:02:14

@bryan: index.hu/belfold/2010/09/03/fel_se_fogtam_annyira_szegyelltem_magam/
hát szerintem ez pont annak a példája, hogy innentől soha életében nem jut eszébe lopni. Ezzel szemben ugye ha nem tesznek semmit és elengedik őket, akkor azt gondolják majd, hogy mivel ennek nincsen következménye meg lehet próbálni legközelebb is. Aztán ha nem úgy sikerül az életük, mint ahogy ők elképzelték akkor elkezdik nagyban.
Szóval nekem tetszik az egész, sőt. Nyilvános megszégyenítés kellene, kalodába velük a Kossuth téren.

qwertzu 2010.09.03. 13:19:38

@nyílméregbéka: És? Rendőrök kijöttek? Vádemelés volt? Töltött egy napot is fogdában? Börtönben? Elítélték?

Én is akarok kommentelni 2010.09.03. 13:26:33

@Anthony-Mourinho a király-:
No igen. Ha kivesszük a történetből az esetleges rendőri balfaszságokat, akkor teljesen rendben van a sztori. Amúgy meg a kezét kellene eltörni annak a zindexes újságírónak is aki a cikket elkövette, mert valahogy nekem soha nem jutott eszembe lopni. Ennyit arról, hogy majd' mindenki átesik ezen. Ezután akkor majd' mindenki megismeri a zárkát is. Ennyi.

nyílméregbéka 2010.09.03. 14:03:54

@qwertzu: ez még pár hónapja volt, akkor még nem volt fogdázás. A feljelentés nyomán egy hasonlóan jóindulatú észlény ügyintéző pénzbírságot szabott ki rá, noha sem tanúk, sem videófelvétel nem volt ellene. (Többen elolvastuk azt a határozatot, és a fejünket fogtuk.)
Az ügyintéző szerint például "az semmit nem jelent, ha nem látszik a lopás a felvételen, mert akkor biztos beállt a kamera holtterébe" (!). - Hát én kurvára idegesítőnek tartom, hogy esetleg ilyen hozzáállású emberek döntsenek most már szabadságvesztésről is.
Nem tudom, mi lett azóta; fellebbezést biztosan írt, de majd rákérdezek.
Azért szívből remélem, hogy az ilyesmi ritka dolog; de azt a boltot és azt az őrt mindenki megjegyezte, és kerülik ezerrel. Biztos jót tett az üzletmenetnek.

Szerintem amúgy jobb lett volna, ha egyszerűen leviszik a szabs. értékhatárt, mondjuk, 1.000.- Ft-ra. Afölött bűncselekmény. Az egyértelmű dolog, és nincs ilyen hülyén össze-vissza szabályozva, hogy bíróság-rendőrség-önkormányzat kapkod fűhöz-fához, és senki nem tudja, pontosan mit kellene csinálnia :-/

Anti Anyag (törölt) 2010.09.03. 15:13:11

Az már volt, hogy rasszista a törvény?

Goyo 2010.09.03. 15:18:11

A költségek tételes kiszámolására azért kíváncsi lennék. Ha nincsenek a lányok, akkor nem kell őket átszállítani az V. kerületből a Gyorskocsi utcába, sőt a rendőrségre sem kell őket bevinni. De a többi költség az egyébként is felmerült volna, nyilván nem hívtak be 3 fiatalkorú miatt további rendőröket, például. Szóval ez a több százezer Ft számomra eléggé bullshit-szagú.
Az indexes csóka kezét én is eltörném. Az emberek 90% lop? Ne vicceljünk már!

Zorro2007 2010.09.03. 15:22:13

@Anthony-Mourinho a király-:

Legszemetebb a cikk eleje, nem is olvastam tovább:
" A szokványos történet, amin tízből kilenc fiatalkorú átesik, ekkor fordult rémálomba." Miért szokványos a fiatalkorúaknál egy több ezer forintos lopás??

Nem tudom, de akkor én vagyok akkor 10 a többi kilenc meg itt a fórumon lopott fiatalkorában. Soha sem estem át ilyeneken. Rá se mertem gondolni a lopásra.

Nem tudom mi a baj ezzel, máskor meg sem fogja próbálni. Söt a baratnöi, ismerösei sem...

Fulib 2010.09.03. 15:45:35

Annyit mondok az Index cikkről, hogy Miklósi Gábor, de már csak a monogramját merte odaírni.
Nem tudom ennek a formának mi ment az agyára, de már durván emészti. Ezen a 10-ből 9-en kiakadtam. :@

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.03. 18:50:36

@Goyo: a tételes számolásba vedd bele, hogy naponta 20 ilyen brahiból lopunk volt eddig éveken keresztül, amikor elkapták öket, és cca 150 amikor nem.
hidd el, ezután fele sem lessz. azaz ugyan ki kell szállni a rendőrnek mondjuk naponta 5 helyre, azonban hamarosan ilyen típusú lopás miatt egyhez sem. számolj, eddig napi akár milliós nagyságrendű lopás is volt, összességében, ezután nem lesz százada sem.

és ez csak az anyagi része. a másik , hogy a mentalitás is megváltozik, nem lesz sikk lopni, más értékét, eltulajdonítani, másokat megkárosítani "viccből". és ez ami megfizethetetlen.

Mr. Acid 2010.09.03. 19:14:00

Egyébként az nem lehetséges, hogy a lányokat azért is tartották bent, mert az egyikük esetleg elkottyantotta, hogy nem ez volt az első ilyen stiklijük? Miklósi Gábor meg elég érdekes körökben mozoghatott fiatalkorában.

fokabacsi 2010.09.03. 19:35:44

@Zorro2007: Vagy gondold hozzá, hogy egy kétszemélyes kis boltban a havi lopáskár 37 000 Ft!!!!!
Ezt bevasalják az alkalmazottakon, mert eszement barmok "brahiból" lopnak mint a szarka!! Vagy az a benzinkút, ahonnan kétnaponként meglép egy kisebbségi teletankolva?!?! Gondoljátok fizeti a biztosító??

picur3ka 2010.09.03. 20:02:08

@nyílméregbéka:

Farasztobb kezdel lenni, mint a Tasz, vagy Gusztustalan Peter.

momo86 2010.09.03. 20:27:18

@Belpo: Részben igazat adok neked, rengeteg bolttulajdonos van, aki profitorientáltan, gátlástalanul kipréseli a szuszt is az alkalmazottaiból és 3 helyett dolgozik egy, DE szerintem ez még nem mentesíti a tollvajokat az alól, hogy bűnt követnek el. Az ő bűnük a munkáltató milyenségétől függetlenül elidegeníthetetlenül az ő bűnük. Miért abból indulsz ki, hogy az a természetes, hogy ha nem figyel a bolti eladó, akkor a vásárlójelölteknek magától értetődően el kell tenniük valamit a zsebükbe? Mintha ezzel azt akarnád mondani, hogy ha leteszem a bringát és nem zárom le, akkor magától értetődik, hogy azt valaki elviszi, mert ez így természetes... ?! Én még abban a világban nőttem fel (pedig ez már bőven a rendszarváltás után volt), amiben otthagyhattam negyed órára a bringát a bolt előtt v. akárhol. Az új szabályok igenis kellenek, mert nagyon elfajzottá és becstelenné vált a magyar társadalom (tisztelet a kivételnek), de ez az állapot nem természetes, ezt szem előtt kell tartanunk, és nem a becstelen világhoz kell állítani a bolti eladók számát, hanem helyretenni a helytelenkedőket! Ha pofonnal már nem lehet, akkor pénzbüntivel vagy elzárással! Nah, arra a hozzászólásodra meg, hogy "ha azt hiszed csak a cigányok lopnak, akkor tévedsz, mert minden 2. könyvesboltban elkapott tolvaj egyetemista" hadd ne varrjak gombot, hogy miért nem cigányok lopnak minden 2. könyvesboltban, mert megszakadok a röhögéstől :D :D :D Ennél kicsit ütősebb érvet is választhattál volna, ha überelni akartad egyes cigányok lopási tevékenységét az egyetemistákéval szemben bizonyos szektorokban. A könyvesbolt az pont nem nyerő szerintem, inkább vicces :D :) De egyébként igyekszem átérezni a helyzet súlyát. Azt hiszem felfogtam, amit mondani akartál!

momo86 2010.09.03. 21:19:21

@Kurt S. Earp: Nem vagyok az erőszak híve, de én is úgy gondolom, hogy valami úton-módon a szülőnek kell megtanítania a gyereknek, először is, hogy ha valamit ami nem a tied csak úgy elveszel, az lopás, és hogy a lopás az bűn! Ezen mindannyiunknak túl kell esnie 14 éves kora előtt jóval, úgy saccolom olyan óvóda környékén, amikoris ugye elkezdünk közösségbe szocializálódni. Innestől kezdve tudatában vagyunk annak, hogy mit csinálunk, ha csináljuk. Ha valakinek kimaradt a "Miért nem vihetem haza a játékot az oviból, mikor az olyan szép és amúgyis én vagyok a világ közepe?" "Hát nem, kisfiam!" című történet, az nagyon sajnálatos. Ez kezdetben a szülő felelőssége. Később, feltételezem a gyerek általában azt engedi meg magának, amit a felnőttektől lát. Talán az lehet a probléma, hogy a felnőttek társadalmától indulva velejéig romlott az egész...?! Hiszen a gyerek nem kap negatív jelzést a lopás fogalmáról egészen 14 éves koráig!..?? Valakinek viszont becsületre kell nevelni a jövő nemzedékét, hogy kicsit visszaforgassuk a mostani tendenciákat! Én nem sajnálgatnám azt a két bizsutolvaj tinit, pszichomókus... ugyan már. Ezzel a csucsujgatással még a megbánás csíráját is kiölik belőlük. Ez olyan, mint a balhés cigányoknak az ombucman. A végén még bebizonyítják, hogy joguk van lopni! Azt hiszem, most elég messzire mentem... :( Na, de tényleg, gondoljuk már végig! Mindentől függetlenül, ha nem a szüleiktől, akkor az egyéb közösségtől, amiben élnek/tek (iskola, ovi stb., amelyek nem tolerálják a lopást), tudniuk kellett, hogy bűnöznek. Az a két gyerek tudatában volt annak, hogy mit csinál, mégis megtette. Ha nem gondolták végig, sorry, majd legközelebb az új normák fényében meggondolják 2-szer is!

momo86 2010.09.03. 21:38:29

@nyílméregbéka: Na, ne már! Gondolkodjunk már! Ne nekem kelljen már bizonyítanom az ártatlanságomat, hanem bizonyítsák ők a bűnösségemet! Ennyi! Az ipari kamera felvételei arra valók, hogy elsősorban a védett terület érdekeit képviselje. Nem volt gyanús a rendőröknek, hogy épp egy "lopási esetet" rögzítő kazit töröltek le? Egy kicsit inverzbe fordult ez az eset... Egyébként a barátod ott szúrta el, hogy nem hívta azonnal a rendőrséget! Ha már egyszer megrágalmazták. A bolt köteles lett volna a bármire bizonyítékként szolgáló kazikat a helyszínen átadni a rendőröknek! Még idejük se lett volna vakerálni vele, hogy hogyan semmisítsék vagy hamisítsák meg a tényeket.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.09.03. 22:13:55

@regression:

"Ráadásul a kriminálpszichológusok nem foglalkoznak a társadalom többi részével. Kb mit fog megtanulni egy normális ember gyereke abból, hogy vannak akiket nem lehet megbüntetni? Másrészt, kb mennyit erodált eddig a rendőri tekintélyen, hogy sok esetben semmit nem tehettek?"

ez semmit sem változtat a nagyokon/példaadókon
ugyanaz marad.
ha keveset lopsz lesittelnek, ha sokat kitüntetnek.

a képlet marad.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.09.03. 22:28:05

@triumphator:

"miskolcon egy fiatalkorú szerelmi szabadfoglalkozású, nem a kaukázusi rasszhoz tartozó kiscsaj b*szott rá a napokban, amikor a kétszázhuszonnyolcadik tettenérés után azt mondták neki a rendőrök, hogy most pedig előállítják és a bíróság le is guggoltatta 10 napra. azelőtt nagy pofával a kiröhögte az intézkedő rendőröket, mert fiatalkorúval nem lehetett mit kezdeni, a törvénymódosításról persze lövése sem volt..."

99% h a rendőrök eddig is rendszeresen INGYEN szopatták (igen, arra utalok, szó szerint).
de így sokkal faszább a helyzet.
qva jó. hurrá. örülj ... jól megkapja a kis picssssa.
fasza.

ahelyett h kilépnénk a NY-i egyezményből és újra csinálnánk bárcásrüfkéket, piros lámpákat, házakat.
de jobb a képmutatás, h ez bűnözés, jaaaaaaaa.

egyébként is -poszt szpontból- ki lopott itten ??

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.09.03. 22:36:13

@jozicsenko:

"azóta a megélhetési jogvédők egyike a rádióban szidta a rendszert, mert a 17 évest ezért lecsukják, de az erőszakos aput aki veri a családot már nem

üzenem neki: majd lecsukják aput is, de a 17 éves kiskurvát eddig elengedték, mostmár minden egyes elfogása után 10 napot ülhet---> vagy lelép itthonról (igen, el lehet menni innen) vagy munkát keres..."

ha ez ilyen egyszerű lenne.....
valami mesében talán igazad lenne.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.09.03. 22:44:00

@harCI BAnyulka: @jozicsenko:

10nap így úgy ...hú de fasza...nem kártékonykodik addig se...
tudjátok mennyibe kerül az államnak 10 napig valaki egy cellában .....
jóval többe, mint amennyit lopott az illető....

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]: "@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]: " vagy csak közmunkára pl 20napra, és azt rendesen betartatni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.09.03. 22:49:26

harCI BAnyulka 2010.09.02. 12:03:25
@mcs: a 17 éves kiskorú. Apa-anya hol van? Felelőssége sincs?

Kicsit Karcos 2010.09.02. 12:03:33
@mcs: a fiatalkorúak elzárását maximálisan ellenzem. Vannak neki szülei, őket kell elsősorban elővenni a gyerek bűneiért.

karcosnál a pont.
pontosan.
a felelősség legyen jogilag is felelősség.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.09.03. 23:02:30

@Kartal (jogsértő fekete mellényben):

"Ki lehet vándorolni, aztán megnézzük, Angliában vagy Írországban mennyire toleránsak az ilyen tolvajlássokkal."

konkrétan Angliában nem kriminalizálják az elkövetőt, ha élelmiszert lop a családjának.
KOMOLYAN.

bááár, ott nem ilyen (= egész más) a helyzet, a cigányhelyzet, a bűnözési helyzet....

fokabacsi 2010.09.04. 21:12:52

@szorokin: Mennyibe kerül? A cella megvan, ritkán üres !! Nem értem miért kerül olyan horribilis összegbe, ha nem üres cellát hanem foglaltat őriznek. Lopni hazudni csúnya dolog ! Előbb a lányok ,majd a politikusok is megtanulják lassan! 60 év rombolását nem lehet pár év alatt kijavítani.

fokabacsi 2010.09.04. 21:17:18

@Rwindx: Ennyi szellemi fogyatékost egy ekkora városban akkor nem lelehet majd összehívni,
ha az ilyenek (dologtalan buta szrházi ) olyan táborba lesznek zárva ahol a kapu felett a "munka szabaddá tesz" jelmondat fog díszelegni !

trojka 2010.09.05. 08:24:28

Kerecsend és Eger között egész nyáron bugyira vetközött kurvák árulták magukat a 25-ös mellett. Még a törvény életbe lépése után is. A rendörök naponta mentek el mellettuk szgk-val. "Nagypapa - igy a nyolc éves unoka- a néni miért áll bugyogoban az ut szelen-mert melege van, Jozsika."

Kartal (rezervált) 2010.09.05. 10:39:36

@szorokin: olvastam interjút egy hajléktalannal, aki kiköltözött Angliába, mert angolul jól beszél, és éhen halni ott is lehet. Azt hitte, egy másik bolygóra érkezett, annyira más ott a helyzet. Ő mondta azt is, hogy a megélhetési lopás az, ha a teszkóban a kijáratig megeszel három zsömlét, mert különben megdöglesz éhen.
Tudom jól, hogy sokan tényleg azért lopnak, mert egyszerűen nincs más lehetőségük enni, itt az állam felelőssége megkérdőjelezhetetlen. De a felsorolt - és az általam olvasott - esetek közül elenyészően kevés az ilyen. A többi nem azért lop, mert éhezik, és az ilyeneknek jogos a büntetés. Valahol meg kell húzni a határokat, mert ha azok nincsenek, akkor elönt mindent az anarchia, és már nem sok választja el az országot ettől.

Kartal (rezervált) 2010.09.05. 10:45:04

@szorokin: 17 éves NEM KISKORÚ, hanem fiatalkorú. Az teljesen más. 14 alatt kiskorú, 14-18 között fiatalkorú. 14 alatt nem büntethető a gyerek, afölött már igen, így a 17 éves bezárása törvényes, bár vizsgálni kéne a szociális hátteret, és elővenni a szüleit, ebben egyetértünk. DE vannak olyan 17 éves lányok, akik teljesen önként lesznek kurvák, és nem áldozatok - illetve dehogynem, egy bizonyos szempontból mind azok vagyunk, de így túl messzire vezetne.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.09.05. 11:57:31

@Kartal (jogsértő fekete mellényben):

"DE vannak olyan 17 éves lányok, akik teljesen önként lesznek kurvák, és nem áldozatok - illetve dehogynem, egy bizonyos szempontból mind azok vagyunk, de így túl messzire vezetne."

te magad is látod a helyzet ellentmondásosságát.

én csak annyit mondok, mint fentebb:
ki a NY-i egyezményből:
legalizálni. nyílvánosházakat; bárcásrüfkéket.
állami ellenőrzést sőőőt adóbevételt.
/ prágában működik (emlékeim szerint) /

Nebameg 2010.09.05. 13:39:26

Ezek szerint Artúr a kuruc egyik társ szerzője. Külön bónusz a rasszista gádzsózásért.

Kartal (rezervált) 2010.09.05. 15:58:56

@szorokin: jah... ez a "mindannyian áldozatok vagyunk" vezetne túl messzire, nem is megyek bele. Egyébként támogatom az ötletet, igény van, kínálat van, és az állam is jól járna.

trojka 2010.09.05. 18:52:14

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): ...még több válás, még több családi tragédia, még több szerencsétlen gyerek...ezt még a 30-as években el lehetett képzelni, de nem biztos, hogy ma is menne a dolog...azt sem feledjuk el, hogy általában a kupikat a férfiaknak találták ki, nem a feleségeknek...a pénzt igy is viszik a játékgépek, a kártya és a pia...vagy erre is szociális támogatást lehetne kerni...(kérdöjel)

Kartal (rezervált) 2010.09.05. 20:12:24

@trojka: A pénz így is viszik a prostik, csak most teljesen illegálisan... Nem hiszem, hogy nagy baj lenne, ha legalizálnák a piroslámpás házakat.

trojka 2010.09.06. 06:41:30

@Kartal (jogsértő fekete mellényben):
utszéli kurvák akkor is lennének, csak legfeljebb gesztenyesutö nénikének álcáznák magukat...

Kartal (rezervált) 2010.09.06. 10:18:21

@trojka: ...és a kutya nem foglalkozna velük, ha egyszer van orvossal ellenőrzött, rendes körülmények között dolgozó prosti is. Ebben nem fogunk egyetérteni :)))

momo86 2010.09.06. 11:30:07

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Szerintem sem lenne nagy baj, ha legalizálnák a piroslámpás házakat, amennyiben ez nem csak azt jelentené, hogy a férfiak nagy örömére pénzükért teljesen legálisan használhatnák ki nőket illetve legálisan csalhatnák az asszonyt, hanem mondjuk ez magában foglalná a magányos illetve férjükkel elégedetlen nők számára létrehozott giggolófiús bordélyokat is!...

Egyébként a nagy túróslófaszt kell ide bordély! Az emberek már így sem kötődnek semmihez, se családhoz, sem semmilyen hithez. Nem tisztelnek semmit és senkit, főleg nem egymást, és nem hiszem, hogy sokat javítana a helyzeten, ha a társadalom teret engedne annak, hogy egy ember egy másik emberi lényt, mint húsárut kilóra megvehessen! Testüket pénzért árulók voltak, vannak és lesznek, de nem hinném, hogy a normarendszerünket az effajta kínálathoz kellene igazítanunk!

Kartal (rezervált) 2010.09.06. 11:52:18

@momo86: mivel törvényi erővel nem lehet megállítani ennek a fajta szolgáltatásnak a terjedését, azért tettem le a voksom a legális bordélyok mellett. Még mindig jobb, mint a mostani, út széli mocsok. Persze egyáltalán nem jó, hogy erre igény van, de amíg az emberek - a nők is, igen - nem rendelkeznek akkora erkölcsi tartással és olyan egészséges pszichével, ami szükségtelenné tenné a prostik létezését, addig ez az egyetlen mód, hogy valahogy kordában tartsuk, keretek közé szorítsuk a prostitúció terjedését.

"a magányos illetve férjükkel elégedetlen nők számára létrehozott giggolófiús bordélyokat is!" - vannak ilyenek, nem is kevesen, csak nem az út szélén hirdetik magukat... több haver is próbálkozott a szakmával, csak nem volt hozzá gyomruk.

trojka 2010.09.06. 12:15:04

@Kartal (jogsértő fekete mellényben):
Lehet, hogy nem fogunk egyetérteni, de ezen össze sem fogunk veszni...már ismerjuk egymást annyira, hogy ilyen marhaságért ne kapjunk egymás hajába...

süti beállítások módosítása