Skip to content


       Szűrés lista

Drákói szigor a katonaképző egyetemen

Ó, te jó ég!

Nem tudom felfogni. Hát lehet ilyet?!

Megszigorították a házirendet a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, ettől a tanévtől kezdve az új szabályzat értelmében

- kötelező lesz a reggel 6 órai kelés és az esti takarodó

- bevezették a napi háromszori étkezést

- öltözködési előírások lesznek (pl. nyáron sem lehet rövidnadrágot, vagy ujjatlan pólót viselni)

- ellenőrzik a körletek tisztaságát

- a hallgatónak tisztelegniük kell az elöljáróknak

A megszorítás - az öltözködési előírások kivételével - nem vonatkozik az egyetem mintegy 3500 civil diákjára, csak a tisztképzésben részvevőkre.

A szabályok többsége egyébként eddig is érvényben volt az egyetemen, de mostantól nagyobb hangsúlyt fektetnek a betartásukra – mondta Kecskeméthy Klára, ezredes, az iskola oktatási rektorhelyettese.

Egyetlen kérdésem van csak: Szekeres elvtárs, maguk mi a rossebet csináltak?! Milyen kiképzést kaptak eddig a tisztek, a Magyar Honvédség Tisztjei (!), ha ezeket a katonáktól minimumkövetelménynek tűnő (ó, én naiv) szabályokat sem vették/vetették velük komolyan?

 

Címkék: abszurd honvédség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr182275660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vitaposzt - Új házirend a nemzetvédelmi egyetemen 2010.09.08. 09:16:12

A tegnap egy elég érdekes hír jelent meg az Indexen, amelyből a nagyérdemű arról értesülhetett, hogy kemény idők jönnek ám a magyar katonatisztképzés fellegvárának számító Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóira.Foglaljuk tehát össze röviden, m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2010.09.07. 19:23:15

jah ha már itt tartunk:
kuruc.info/r/2/65577/

igazi abszurdisztános a mentelmi joggal rendelkező személyt megbüntetni

Kicsit Karcos 2010.09.07. 19:29:10

@volánrulz: éppen hogy a hosszú ruha véd meg a napsütéstől, persze nem a bőrnadrágra gondolok pufajkával, hanem vékonyra, lengére, jól szellőzőre. Szerinted az arabok miért nem hávájnadrágban nyomulnak ujjatlan trikóval?

kuki123 2010.09.07. 19:30:56

A pedagógusokra és a többi magyarra nincs pénz, de a zsinagógát támogatni fogják Semjénék

Olyan kedves emberek tűnnek fel az alábbi videón, mint Semjén Zsolt, Csintalan Sándor, Fónagy János vagy Szigetvári Viktor. Semjén a főrabbinak anyagi támogatást is ígért (elvégre sokat köszönhet nekik a nemzet) - a nyári fesztiváljukra adott 36 millió forintnyi közpénz pedig komoly reményekre jogosíthatja fel a hazánkat felvásárló izraelitákat. Köszönjük, "Nemzeti Együttműködés", jó kezekben az adónk.

www.youtube.com/watch?v=QkZwx-ajSQw&feature=player_embedded

gratulálok erre mindig van elbaszható pénz

csak szólnék nem vagyok zsidó, de velem és még vagy 8 millió másik (szándékosan fogalmazok így) szóval másik 8 millió állampolgárral basztok foglalkozni

Kicsit Karcos 2010.09.07. 19:31:29

@Kicsit Karcos: ja és miért forró teát isznak jeges üccsi helyet?

atila68 (törölt) 2010.09.07. 19:32:17

'sztán lőgyakorlaton való részvételt kötelezővé tették é?
Van a YouTube-on jó pár videó az orosz alaki alapkiképzésről.
A többségét "due to violence" (erőszakos tartalom) miatt levették.

Kicsit Karcos 2010.09.07. 19:36:05

@volánrulz: a biboldókra mindig van pénz és figyelem, Schmitt elvtárs is most fogadott egy csapat rabbit. Semjénnél mondjuk azt értékeltem, hogy nem kipában fotóztatta magát a zsinagógában, mint szokták politikusaink, hanem kalapban, pedig az övé az egyetlen parlamenti párt, amelyiknek van zsidó tagozata (szerencsére muszlim még nincs).

trojka 2010.09.07. 20:22:23

Azért tessék már megnezni a második világháborus dokumentum filmeket, pl. Afrika...az angolok is, a németek is rövidnadrágban harcoltak, mert nem voltak bolondok belerothadni olyan cuccba, mint amilyent most adtak a katonáinkra Irakban, vagy adnak Afganisztánban...szép cucc az biztos, de ezt is keresztul lehet löni valamivel...nem hiszem, hogy a Magyar Honvédség fegyelmét a rövid nadrág ingatná (vagy ingatta) meg...löni még bugyogoban is lehet...csak hát, mostmár vissza is lönek... egyebkent, én is láttam közelröl ruszki katonákat, mondjuk Csehben...na, ezek kivagonirozáskor nem orákig tököltek a harckocsikkal...egyszeruen keresztbe fordultak a porekocsin és leugrattak...hogy felborult a vagon, a kutyát nem édekelte...

arlequin 2010.09.07. 20:25:53

@Kicsit Karcos: mi a bajod a muszlimokkal ember? ugyanaz mint a keresztényekkel? mert akkor egyaránt el vagyol setétedve...

2010.09.07. 20:48:17

@Kicsit Karcos: "övé az egyetlen parlamenti párt, amelyiknek van zsidó tagozata (szerencsére muszlim még nincs)."
Inkább muszlim lenne...amíg a törökök itt voltak 150 évig legalább volt fürdő, minarett meg egy csomó minden amit itt hagytak nekünk. Nem volt barátságos a viszony, de a többi elnyomó nép közül (osztrák, szovjet, stb.) talán ők voltak a legnormálisabbak. Ha az izraeliek költöznek be ennyi időre mit hoznak? Kaszinót? Ja, majd ha mennek el majd üzennek hogy légipostával küldjük majd utánnuk....

Kicsit Karcos 2010.09.07. 20:56:39

@arlequin:

OFF

Semmi bajom a muszlimokkal, sőt még a vallásukkal sincs, de nem szeretném, hogy meghonosodjon az iszlám Magyarországon, és a követői jelentős létszámbeli vagy hatalmi erősödést érjenek el. Éljenek békességben a saját földjükön, és építsék csodálatos, ám mégis idegen kultúrájukat.

Azért a kereszténydemokrata párt zsidó tagozata mégiscsak pikáns, nem? A muszlim tagozat is az lenne, pedig egy az Isten a három vallásban. Ez azért is baj, mert egyébként - vallástalanként, de nem hitetlenként - a keresztény értékek erősödésében lennék érdekelt, méghozzá az európai keresztényben, nem a közel-keleti-keresztény ötvözetekben.

arlequin 2010.09.07. 21:05:19

@Kicsit Karcos: 1felől igazad van, de a helyedben utánajárnék a rongyos gárda muszlimjai felől, meg a valódi iszlám kapcsán.
és értem én amit mondasz, de jobban kívánnám a muszlim sorsot, mint az agymosott (ezt is aláhúzza a kis egyenfasz - oppá bocsi - program) magyart. mert ez a nép keresztény?! ahhoz még kell egy-két csapás.
attól félek, hogy sem az európai keresztényt, sem a közel-keletit nem ismered.
te pedig pláne nem vagy keresztény, már elnézést. de a bolondnak muszáj őszintének lennie...

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.07. 21:09:03

Öööö, izé. Ez a minimumkövetelmény, vagy ez már a pontvesztés nélküli szint.
S ha jól értem tanársegédtől fölfelé lehet pohosodni, mert az nem vet rossz fényt az intézményre...

Kicsit Karcos 2010.09.07. 21:20:08

@arlequin: valóban, talán ha átlagosnak nevezhetőek a teológiai ismereteim, elsősorban abból ítélem meg a vallásokat, ahogyan a környezetemben látom a követőit, és amit a közéletben az adott vallásra hivatkozók tesznek. A muszlimokról kevés személyes tapasztalatom van, azok is inkább a vallásukat alig gyakorlókkal kapcsolatban (kb. semleges), de Európa iszlamizálódása hasonló borzongást vált ki bennem, mint testvéreik nyomulása, csak az egyik inkább mennyiségi, míg a másik inkább minőségi alapon teszi ezt. A kereszténységgel, illetve a keresztény emberekkel kapcsolatban mélyebbek és sokkal inkább pozitívak a benyomásaim. Azt nem tudom, miből gondolod, hogy keresztény lennék, sosem voltam az, sosem tettem úgy, mintha az lennék. Az őszinteség miatt viszont nem kell mentegetőznöd, sokkal jobban tisztelem az őszinte beszólást, mint a képmutató hízelgést. Röviden, kösz.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.07. 21:36:43

ecsémm!!!..ebből is emeszpí lemez lett ...beszarás :D
Tiszta Bolgárgyuri style csak másik irányból :)

arlequin 2010.09.07. 22:14:32

@Kicsit Karcos: lófaszt gondoltam azt, hogy keresztény vagy. így már érted? 1xűen csak jeleztem 'fenntartásaimat'. öhö.

arlequin 2010.09.07. 22:17:04

röviden ezután meg kbm, meg minden. szívesen. öl-ellek.

2010.09.07. 22:25:38

@Kicsit Karcos: Igazából már mindehol ezzel az "iszlamizálódással" riogatnak mindenkit, de nemhiszem hogy ez Mo.-n gond lenne, van pár muszlim, de nem jelentős a számuk. Nyugaton viszont annál inkább, gondolok itt elsősorban Németországra a sok török bevándorlóval, Franciaországra a sok negrus iszlámmal vagy az angolokra akiknél már ritkaságszámba megy a fehérember. Abban csak eggyet tudok érteni hogy ezeknek az embereknek a saját országaikban kéne élniük, azokat viszont az elmúlt 50-60 évben bacogatták rendesen a nyugatiak, szóval ha más miatt nem hát a béke miatt, de ugye ott van még a magasabb életszínvonal lehetősége vagy az hogy a rokon is ott lakik, stb. Egyébként ha már így Magyaország iszlamizálódása szóba jött, ismerek egy pár itthoni iszlámot, tanárt, orvost és szerintem sokkal jobban képviselik az európai keresztény kultúrát mint a legtöbb magyar. A magyar földre született honfitársunk csak úgy kapta a magyarságát, nem becsüli meg, míg egy normálisabb (ezen van a hangsúly) bevándorló azt szerezte, kiérdemelte valamivel hogy magyar lehessen, és ezt megbecsüli. Persze nem mind, ezt elismerem, minden társadalomban és népben van kissebb-nagyobb szennyréteg. Amúgy meg az iszlám országok sincsennek már annyira lemaradva Európához képest (elsősorban Észak-Afrika vagy Törökország), ha elérnek egy olyan szintet aminél már nem éri meg nekik kiköltözni Európába akkor az áramlásuk jelentős mértékben vissza fog esni, a Közel-Keleten viszont sajnos nem hinném hogy hamar változnának a dolgok, amíg van olaj amin élősködhetnek addig biztos nem. De ha már Közel-Kelet akkor ott van Dubai, Abu Dhabi, Qatar, szerintem örülnénk ha bármelyik ország polgára letepedési jogot kérne kishazánkban. Ezeknek a kis iszlám államoknak sikerült háborúdulta országok közvetlen közelében Paradicsomokat létrehozniuk, de ez már egy másik történet. De amúgy összességében az iszlámok jófejek, legalábbis eddigi tapasztalataim szerint jobbak mint a zsé betűs nép amelyiknek nem írjuk ki a nevét mert akkor rásszisták vagyunk.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.07. 22:32:36

@törökszultán: Van ott már nemzetközi tanulmányok elnevezésű képzés is.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.09.08. 02:05:09

@Bermuda: Egyet kell értsek a nézeteiddel. Milyen érdekes, hogy a másik sémi népségnél nyoma sincs a tisztaságnak, a kultúrának, az emberbarátiságnak, a....

kodó tamás 2010.09.08. 08:09:54

a 3szori étkezés minimum vagy maximum, vagy pontosan? de akkor az mér nem hogy pontosan mit és menniyt... a lazaságok miatt tart itt az ország... elhízottak országa lesz, mint ámerika.
azt jelenti, hogy max 3, vagyis nem lehet nassolni napközben?
vagy azt hogy nem szabad fogyókúrázni azaz legalább 3? mert ugye aki csak egyszer eszik egy nap, az nem is ember, az a kutya. hm

kodó tamás 2010.09.08. 08:10:52

és mi van ha háromszor eszek reggelit és utána semmit? vannak kiskapuk?
hogyan van pontosan megfogalmazva?

Kurt S. Earp 2010.09.08. 08:19:55

@Kicsit Karcos: "Semmi bajom a muszlimokkal, sőt még a vallásukkal sincs, de nem szeretném, hogy meghonosodjon az iszlám Magyarországon, és a követői jelentős létszámbeli vagy hatalmi erősödést érjenek el. " Nekem van bajom a muszlimokkal, van bajom a vallásukkal és mindent megteszek, hogy az iszlám ne honosodjon meg Magyarországon és ha követői jelentős létszámbeli vagy hatalmi erősödést érnek el, akkor beszerzek egy atombombát és besétálok vele az egyik mecsetbe, hogy dumcsizzunk egy utolsót.

@Bermuda: ..."Inkább muszlim lenne...amíg a törökök itt voltak 150 évig legalább volt fürdő, minarett meg egy csomó minden amit itt hagytak nekünk. Nem volt barátságos a viszony, de a többi elnyomó nép közül (osztrák, szovjet, stb.) talán ők voltak a legnormálisabbak."
Szentséges Krisztusom, óvd és védelmezd meg ezt a szerencsétlen népet, Önnek pedig azt javaslom tegyen egy kirándulást Bermuda-háromszög felett, úgy hallottam ott most príma az idő.

"... ismerek egy pár itthoni iszlámot, tanárt, orvost és szerintem sokkal jobban képviselik az európai keresztény kultúrát mint a legtöbb magyar. A magyar földre született honfitársunk csak úgy kapta a magyarságát, nem becsüli meg,..." Ez csodás volt. Azonnal kimoderáltam magamat.

@arlequin: "...értem én amit mondasz, de jobban kívánnám a muszlim sorsot, mint az agymosott (ezt is aláhúzza a kis egyenfasz - oppá bocsi - program) magyart. mert ez a nép keresztény?! ahhoz még kell egy-két csapás."
Ha azt mondom, hogy megrendültem, tulajdonképpen visszafogtam magam.

Arlequin úr, kérem, kívánok Önnek sok boldogságot a muszlim sorsban, ahogy elnézem Európát, ezzel hamarosan nem lesz gond, bár a kommentek száma jelentős mértékben meg fog csappanni a Vastagbőrön mikor ezt a retkes Laspalmas nevű hitetlen, tudással és iskolázottsággal rendelkező riherongyot rituálisan megerőszakolják, megkorbácsolják, megkövezik és lefejezik, Zero kollégát tarkón lövik amiért bírálni meri a rendszert, Ericet meg szimplán felkoncolják amiért ócska kurvákról ír posztokat. Csak mellesleg jegyezném meg: ez a nép keresztény. Ez végtelenül sok embert irritál, az egyébként zseniális tollú Tóta W. Árpádtól a selejt Gyurcsány Ferencen át Zoltai Gusztávig akihez a magyar nyelv rémes szegénysége miatt nem tudok jelzőt illeszteni.

Rólam aztán senki sem állíthatná, hogy vaskalapos filoszemita lennék, de soha nem tagadnám le, hogy
Én, a náci
a Jobbikos fasiszta a
Zsidó
Zsélyi Benjámin metélt faszából és az ő Napi Dzsihád blogjából szívtam magamba a muszlimok iránt érzett mély "vonzalmamat", áldassék a neve mindörökre ennek a Zsidó fiatalembernek különösen azért a páratlan mennyiségű kép és videógyűjteményért és háttéranyagért amit összegyűjtött. A nagy kedvencem az a videó amikor a felfegyverzett rendőrök menekülnek London utcáin az örjöngő muszlimok elől. Nem is értettem soha miért írták ki az "Ember gyermeke" című Clive Owen filmre, hogy sciencie-fiction.

Kurt S. Earp 2010.09.08. 08:29:38

@Kurt S. Earp: ja, ez lemaradt.: elviselhetetlen lehet ez a szigor a Zrínyin. Ezek a tisztképzésen részvevő egyetemisták soha nem fogják tudni feldolgozni ezt a példátlan traumát amit itt elszenvednek. Ember nincs, aki kibírna napi háromszori étkezést.

arlequin 2010.09.08. 08:42:02

@Kurt S. Earp: igen? jó. ez legyen a dolgod. de eszembe jutott Mohamed -bv- egyik hadíszja (szájhagyományban fennmaradt 'szent' mondások)
"A zsidók 71 részre fognak szakadni és csak egy tartatik meg belőlük.
A keresztények 72 részre fognak szakadni és csak egy tartatik meg belőlük.
A muszlimok 73 részre fognak szakadni és csak egy tartatik meg belőlük."

amikor vki zsidót/keresztényt/muszlimot szid akkor jó lenne e fenti mondáson elgondolkodnia egy kissé... mellesleg büdös mindenfélék okozzák a legtöbb mindenfélét, ez tagadhatatlan.

Sátán meg a Jocó 2010.09.08. 08:44:55

@Bermuda: akkor nézegess ebből a klipből pár képecskét: www.youtube.com/watch?v=47CZsj8X4jM

pusszanatalak téged meg a kecskeb@szó idoljaidat.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.08. 08:47:31

'reggelt náczi söpredék :)))

A ma reggeli "ingyenes újságban" terjedelmes cikk foglalkozott Vitya beszédével. Érdemes megnézni az ellenzéki pártok reagálását. Különöse tekintettel a maszop és az lmp közleményére. Vajon UGYANAZ írta? :)))

metropoint.metro.lu/20100908_Budapest.pdf

2. oldal.

arlequin 2010.09.08. 08:53:50

@Sátán meg a Jocó: benne vannak azok az ungarogárdistákok is! tényleg!

@Seduxen:
shalom sedu, shalom xanax,
vedd be mindet, nem lesz panasz!
szevasz tezsvír! ;-D

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:02:24

Ezen a cikken, mint egykori BJKMF-es hallgató betegre röhögtem magam. Ez '93-ban még így volt a katonai főiskolákon, azóta úgy tűnik elkurvultak picinykét a hallgatók. Mondjuk ehhez kell, aki hagyja őket elkurvulni.

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:03:53

@beavereater: ja, és hol marad a reggeli torna?

drazsé 2010.09.08. 09:08:06

próbáljuk csak meg szigorúan háttérinformációk nélkül értelmezni a hírt:

a bevezetett szigorítások (helyesbítés után: meglévő szabályok _betartatása_!!!!4 WTF????! eddig is volt egy raklap előírás, csak épp "mi" az oktatók és vezetők szartunk rá, hogy is van ez, kéremszépen?) első (és második) olvasatra is -főleg egy katonai intézménynél - trivialitások

- ébresztő és takarodó - jó, én személy szerint szeretek későn kelni és feküdni, szóval rám nézve nem lenne előnyös, de hát istenem...

- napi 3x étkezés - most nem azért, de egy bentlakásos, katonai intézménynél elég alapvetés lenne, hogy legalább megetessék a t. hallgatókat.. oké, hogy "civil" felsőoktatásban megoldja valahogy az ember (kispénzű kollégisták vs zsírosdeszka), de azért mégis - mondjuk, azt azért szeretném látni - szigorúan személyes - hogy a T. oktatói gárda is ott sorakozik minden étkezésnél a T. hallgatókkal együtt, rektori felvezetéssel (csodákat tud művelni az ilyen a konyha minőségével az esetek nagy részében)

- ellenőrzik a körletek tisztaságát - hát, legszebb emlékeim szerint ez - legalábbis pár éve még - civil kollégiumokban is előfordult

- lesz reggeli torna - na, bumm... rendszeres fizikai foglalkozás elégé természetes azért katonáéknél, legyen reggel is - de ugye azért van a hét legalább pár napján napközben is gyakorlópálya meg egyéb "terepmunka", t oktatói kar?

- nyáron sem lehet rövidnadrágot stb. - sportfoglalkozáshoz sem? mert egyébként gondolom előírt öltözet, szóval megint érthetetlen az egész...

- hallgatóknak ezentúl tisztelegni kell - ?????? WTF? de most komolyan
azért civil felsőoktatási intézményekben is szokás a "tiszteletadás" - nevezzük köszöntésnek, szóval nem értem

tehát akkor: ezek alap dolgok
- ha ezek eddig is elő voltak írva, de "nem tartatták be" akkor ki is hibás?
- ha ezek eddig elő sem voltak írva, akkor mit is csináltak ott katonai felsőoktatási intézmény címén?
- ha a t. rektorhelyettes nem tudja miről beszél, csak valami "kurzusnak megfelelő" beszédet akart kipaszírozni magából tanévnyitó alkalmából - rohadtul nem sikerült (aki hallgatott már több évnyitó, évzáró, diplomaosztó etc. beszédet, lehetőelg több helyen, az kb képben van, miről beszélek)

- ha meg ténylegesen arról van szó, hogy ki akarják terjeszteni ezeket a "civil" hallgatókra - noooormááális?

vihar a biliben, kéremszépen

belekotty 2010.09.08. 09:10:52

Diktatúra! Akkor már a parancsokat is teljesíteni kell? Őöööö... a nemzetvédelmi egyetemen civil hallgatók mit is keresnek? Valaki világosítson fel!

belekotty 2010.09.08. 09:12:43

@Seduxen: Én ballib szavazó vagyok. A fent említett két párt arra nem érdemes nálam hogy a nevüket lepötyögjem, nem hogy reagálásaikat olvassam!

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:14:37

@drazsé: azok a hallgatók, akik a tisztképzésben vesznek részt, a honvédség állományában vannak. A honvédség állományának tagjai pedig az alaki szabályzat előírásainak megfelelően az éppen viselt felszerelésnek/tevékenységnek megfelelő módon kötelesek az elöljárójuknak és a feljebbvalójuknak tisztelegni. Megfelelő módon: például rohamsisakban vagy fedetlen fővel _nem szabad_ tisztelegni, ilyenkor a fővetés a kötelező (bár utoljára '96-ban láttam alaki szabályzatot).
Egy kis segítség az értelmezéshez: elöljáró = szervezetszerű "főnök", rendfokozattól függetlenül, feljebbvaló = bármilyen magasabb rendfokozatú katona.

walker57 2010.09.08. 09:15:25

@tesz-vesz:
A Ludovika épülete üresen áll romokban, egy részében iskola működik.
Nem védem a ZMNE-t szeretném előre bocsátani, DE hol kell neked annál nagyobb hazafi, aki élete feláldozására esküszik a haza védelmében (nem pártokra nem szólamokra, hanem a hazára)

Mindegy miről szól egy poszt az első tucat kommentben már zsidó komcsi cigány mondíg van.

Az afganisztáni támadás során nyilatkozott egyik kint szolgáló, a támadást túlélő és nem hallatszott messzire amit mondott illetve a konkluzió nem tudunk angolul ( kint lévők márpedig a hivatalos katonai nyelv az angol mint ahogy a Ludovikán a német volt)

A pilótáink a NATO repülési norma minimumát teljesítik,mert az alá nem mehetnek.
A Magyar Honvédség hivatásos állománmyának 90%-a nem felel meg a NATO állóképesség vizsgálatán.

Szekeres egy barom, bár a mostani sem egy ász.
Mellesleg nem rajtuk múlik, ugyanis létezik egy egyeetemi autonómia ami ide vezetett azaz az egyeetem balfaszsága miaatt kell helyreállítani a rendet.

Mellesleg meséljen már valaki lát katonatisztet tiszthelyettest, szolgálaton kívül egyenruhában??????????????????????? még szolgálati úton lévőt is láttam sapka nélkül!!
Hol lenne tisztelete becsülete az egyenruhának, ha már a viselői is szégyellik?

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:19:14

@belekotty: a nemzetvédelmi egyetem vannak civil szakok is. Biztonságpolitikai, védelemgazdálkodási, informatika megy egyebek, nézd meg a honlapjukat. Ezzel nincs semmi baj. Évfolyamonként 30-40 tiszti hallgatóért nem érdemes egyetemet fenntartani.

Öltözködés: a civil hallgatóktól is meg lehet követelni normális öltözködést (a vállalatoknál is van dress-code). A baj azzal van, ha egy katonai vezető (tisztképző) szakos hallgató - aki a Magyar Honvédség tagja rövidgatyában-pólóban flangál. A katonák öltözködését az alaki szabályzat pontosan megszabja, évszaknak, időjárásnak, tevékenységnek megfelelően. Ezt be kell tartani. Ha nem tetszik, le lehet szerelni és el lehet menni büfé-ruhatár-strandröplabda szakra máshova.

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:21:09

@walker57: szolgálati úton lévő katona is közlekedhet sapka nélkül. A sapka nem mindig kötelező (például épületben nem, ha jól emlékszem, csak a szolgáltaban lévőknek (ügyal, üti stb.)).

drazsé 2010.09.08. 09:24:02

@beavereater:

ez nekem saccperkb világos volt, amit nem értek, az a helyzet abszurditása a tisztelgéssel kapcsolatosan

még ha úgy is lenne, hogy eddig nem lett volna, de ... áhhh

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.08. 09:24:31

@belekotty: mea culpa, ha már a cikknél ott volt az ellenzéki pártok böfögése, én elolvastam :)))

@arlequin: látom ma sem vetted a fogalmazásgátlót (vagy inkább anti-rímgyártó bogyót) :)))

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:24:42

@walker57: "Hol lenne tisztelete becsülete az egyenruhának, ha már a viselői is szégyellik? "

Az egyenruha viselésének kötelezettségét a valamikor a 70-es évek környékén törölték el, ugyanis rengeteg atrocitás érte a tiszteket (beszólások, esetenként fizikai támadások is). A II. vh előtt ilyenkor a tiszt kesztyűs kézzel lekevert két pofont a delikvensnek, ha ez nem volt elég, akkor kardlappal ráhúzott kettőt és utána átadta a csendőröknek (ha a támadó nem volt párbajképes) vagy kihívta párbajra. Ezt a II. vh után nem engedhették, sőt előírták, hogy ilyenkor ki kell térni a konfliktus elől. Ami egy hatalmas baromság volt, ezért eltörölték a kötelező egyenruha viselést.

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:25:50

@drazsé: mi az abszurd a tisztelgésben? A világ minden hadseregében szokásos (sőt, az amcsiknál például fedetlen fővel is kell/lehet).

ehja 2010.09.08. 09:26:24

Hmmm... Azért meglep, hogy a miniszternek személyesen kellene ellenőriznie a szolgálati szabályzat betartását. A 80-as években sem látogatott el Czinege Lajos a Lenti 26. gépesített lövész (akkor még) ezredhez, hogy megnézze tisztelegnek-e a honvédek. Igaz, ettől függetlenül tisztelegtünk.

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:29:52

@beavereater: meg ha jól emlékszem, ennek az egyetemnek a rektorát vitték el bilincsben valami ostoba zsarolási próbálkozás miatt...

drazsé 2010.09.08. 09:31:45

@beavereater:

akkro nem voltam elég világos:

az az abszurd, hogy egy katonai tanintézményben a tiszteletadás (ami ráadásul ugye hagyományosan elég jól körüljárt és leszabályozott katonáéknál), a tisztelgés megadásának kérdésköre egyáltalán felmerült

EZ az abszurd

ehja 2010.09.08. 09:32:49

@beavereater: Aha...Ismét csak Lenti emléleim. A tisztek nagyrésze legalább egy fejjel volt nálam alacsonyabb és pár hónap kiképzés után kb ugyannivel voltam vállasabb is. Nem hiszem, hogy nagyon lett volna kedvük egy igazi konfliktus helyzetbe kerülni velem. Ja, és mi még jártunk éles lövészetre, magyarul kaptunk fegyvert, éles lőszert sőt kézigránátot is. Tisztában volt minden tiszt azzal, hogy ha valamelyik sorállományúban tényleg elpattan valami akkor abból komoly patakvérfolyás lehet. Persze a harmincas években az úri osztály asszitte, hogy bármit megtehet a birkákkal. És ma is vannak akik ezt hiszik.

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:38:14

@ehja: "Tisztában volt minden tiszt azzal, hogy ha valamelyik sorállományúban tényleg elpattan valami akkor abból komoly patakvérfolyás lehet."

Vagy nem. Amelyik sorállományúban "elpattant valami", az simán ráhajolt a csőszájfékre őrség idején. Sorkatona szerintem egyáltalán nem rendezett ámokfutás a II. vh óta (idősebben javítsanak ki, ha tévedek). A lövészeten meg esélyed sem lett volna semmire, mert lelőttek volna, mint egy kutyát. Tudom, én is voltam lövészeten, vezettem is.

comes 2010.09.08. 09:40:52

Rövid megjegyzés:

Tanárnak, vezetőnek, de mindenkinek, akit ismerünk, illik, sőt kötelező köszönni. Ennek formája a katonánál a tisztelgés, polgári személynél pedig a napszaknak megfelelő köszönönés.

Palkovics Ede 2010.09.08. 09:42:38

" maguk mi a rossebet csináltak?! "

DHl-lel küldözgettek csomagokat.

beavereater [AT] 2010.09.08. 09:47:19

ja, és a poszt címéhez: aki drákói szigornak nevezi ezeket az előírásokat, az olvasson utána a West Point vagy Annapolis hallgatókra vonatkozó szabályainak. Már olvasás közben össze fogja vizelni magát... ;)

aliglajos 2010.09.08. 09:48:50

Tudom, hogy az elvtársozás van olyan jó, mint a reggeli maszturbálás, de azért lehet tájékozódni azoknál, akik értenek is ahhoz, amit írnak.

lemil.blog.hu/2010/09/07/vitaposzt_uj_hazirend_a_nemzetvedelmi_egyetemen

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.09.08. 09:59:56

Aki hatkor kel, az egykor álmos!
Támadás tehát fél kettőkor!

Hungeralien 2010.09.08. 10:00:30

Gyerekkorom óta hatkor - fél hétkor kelek. Hol edzés volt, hol suli, hol munka.
Szegény katonánknak most legalább olyan szar lesz mint egy átlagpolgárnak?
Nagyon sajnálom őket, tényleg drákói ez a szigor...

A magyar hadsereg 500 éve nem nyert háborút, mit vártok tőle?
Kint voltak a gátakon az árvízkor? Nem.
Építkeznek mint a római hadsereg? Nem.
Mit csinálnak akkor??? Semmit.

drazsé 2010.09.08. 10:01:52

@Hungeralien:

kis pontosítás, bizony kint voltak a gátakon, nagyon is jó volt, hogy kint voltak

Iustizmord 2010.09.08. 10:05:58

@Marcellusca: De egy normális "Balra át!"-ot nem tudnak végrehajtani. :)

pláne hogy most jobbra át van, lvileg, gyakolratilag meg hátra arcok sora.

min 2010.09.08. 10:07:17

@csíz: Hát szerintem a grippen programot a balosokkal közösen baszták el...

plb 2010.09.08. 10:10:55

6 órakor kelni? Atya világ!
Én 8 körül szoktam hazaérni a buliból. A piacon eszek frissen sütött pékárút, hazérve leengedem a rolót, majd délutánig alvás. Én kb. 3 órakkor szoktam ébredni.
6 órakor már kidob az ágy. Én nem tudnék 6-ig aludni.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.08. 10:11:07

Hende Csaba - hadügyminiszternek látszó Galla Miklós kinézetű- személy tavasszal Pécsett rohangált a fideszes listájával és kopogtatott be a jó elvtársaihoz.

Nevetséges pojáca, a nyelves munkáért ő is megkapta jutalmát!

comment.blog.hu/2010/09/07/a_tuzzel_jatszik_a_duna_tv#comment-form

Iridium 2010.09.08. 10:12:56

Nemrégiben voltunk II. Erzsébet szokásos szülinapi parádéján, ha jól emlékszem több, mint ezer katona vonult fel, mindenféle századokból. A lényeg, hogy amikor meneteltek, hihetetlen fegyelemben, vagy amikor a lovasok végiggaloppoztak előttünk, hát aszittem beszarok, úgy kirázott a hideg. Szép díszegyenruhában volt mind, egyszerre fordultak balra-jobbra, tekintélyük volt.

Amikor a magyar katonák masíroztak a sivatagi terepruhájukban összevissza, hááát... Inkább kuncogni támadt kedvem, mint felnézni rájuk. Közben olyanokat megengedett a katonai zenekar, mint a "Final Countdown" kiszenekari előadásban meg hasonlók. Tiszteken napszemüveg, egyiken ilyen, másikon olyan ruha, volt amelyik rágózott is.

Egy kis fegyelem, rend talán eszükbe juttatná (a vezetőiknek is), hogy az ő feladatuk, kötelességük a nap minden percében a haza szolgálata és szeretete (na meg tisztelete). Ha ehhez korán kell kelni, tiszta, szép ruhában járni stb. akkor tessék úgy is tenni! A másik nonszensz, hogy katonai egyetemen civilek is tanulnak. Van már kommunikáció-média szak is ott? Akármi pénzbe is kerülne, ezeket illene szétválasztani, mert ez az egész hadseregesdi komédiává változott...

derelyegrádi szellem 2010.09.08. 10:21:02

@aliglajos:

Ezt most Mesteházynak üzented, mert éppen ő "evtársazott" legutoljára Tárjánban, miután egy kicsit Moonwalkerezett, meg bikicsunájozott....:-))

szürke_tag 2010.09.08. 10:25:02

A szekeres semmit nem csinált, mert ha ránézett valaki annak tuti röhögőgörcse lett. Ő nem volt alkalmas erre a posztra. de ezt kapta. Én az utolsó 2 éves csapatba voltam sorkatona. Nem én jelentkeztem rá hanem vittek a rohadékok és ott ezek már akkor alap dolgok voltak. Megáll az eszem ezek eddig parancsnokoknak készültek? Teljesen hiteltelenek és ezek parancsolnak majd? Hát ideje lenne ráncba szedni őket de nagyon.

z666 2010.09.08. 10:28:36

Jaj-jaj, Ennyi szabály már NÁCZIZMUS!!! :)

Nézzük, milyen órák a legfontosabbak a katonai és rendőri előmenetelhez:
-alkoholismeret elmélet és gyakorlat
-nyelv-technikák elmélet és gyakorlat
-családfa ismeret (pl. apu államtitkár)
-ideológia óra (marxizmus-leninizmus, liberalizmus, egalitáriánizmus, idiotizmus, alkoholizmus)

walker57 2010.09.08. 10:43:13

@beavereater:
egyetértek, tudom hogy nem kötelező, de ha választottam és büszke vagyok arra,hogy alkalmasnak találtak a viselésére, akkor a viselése részemről nem annak függvénye,hogy kötelező vagy nem.
Én még akkor viseltem,mikor a kapuügy kérte a zsebkendőt a cérna és tűkészletet, 10 forint aprópénzt :) megnézte a frizurát a ruha állapotát a cipőt stb. de jártam laktanyában akkor is, mikor a napos egy sor civilben slamposan ballagó "katonát" vezetett a kapuhoz kimenő címén.

anchor 2010.09.08. 10:43:51

@beavereater: Ez így igaz, de a farkától kezdik pucolni.

kenya5 2010.09.08. 10:46:50

Szekeres elvtárs ha katona lett vna a maga idejében akkor tudná ez nem szigor ez alap voltt annó katonáéknál:DD

walker57 2010.09.08. 10:52:05

@neccharisnyás útonálló: tudj arról,hogy a nemzetközi tanulmányok és a nemzetközi kjapcsolatok címszó: hirszerzést és elhárítást takar :)
a balfasz felsőoktatási törvény miatt történt (hogy a ZMKA egyáltalán fennmaradhasson) ki kellett egészíteni polgári szakokkal, illetve katonapolitikai valamint egyes nemzetvédelmi nemzetbiztonsági szakokra civileket is felvesznek.
Közben ugye oda integrálták a volt kossuth és a volt Zalka főiskolát is mint ttudományi karokat (főiskolai)

Más szóval csináltak egy mesterséges káoszt és mos tmeg nem tudják ki kicsoda is ott.

walker57 2010.09.08. 10:55:34

@kenya5: Hende Csaba sem volt katona mégis tartalékos honvéd ezredes, több katonai kitüntetés bírtokosa.

tundrazuzmo (törölt) 2010.09.08. 10:57:25

Nagyon jó ez a blog, én is akarok autotaggelt kommentet!

Szűrés

walker57 2010.09.08. 10:59:22

@Iridium: majdnem sírva fakadtam,mikor a halott katona koporsóját lehozták a repülégről és a koporsókísérők nem tudtak egyszerre lépni.
Mekkora barom lehetek én, mert majd 60 évesen ha egy induló szól a térzenén valahol szinte lépést váltok :))

2010.09.08. 11:00:46

@walker57:
"a nemzetközi tanulmányok és a nemzetközi kjapcsolatok címszó: hirszerzést és elhárítást takar"
Ezt mondd, honnan szülted?

"Más szóval csináltak egy mesterséges káoszt"
A káosz már adott volt, nem kellett csinálni. Csak újra kavartak egyet rajta. Egy időben felröppent az a hír is, hogy a ZMNE HTK visszaköltözik Szentendére. A jóég tudja hány millióba került a költöztetés így is, de... hosszú.
A Honvédségen belül mindig is a lehető legnagyobb káosz volt, amit csak ember elképzelhetett. Bár egy előnye megvan: rendkívüli helyzetekben a magyar katona nem lepődik már meg az egymásnak ellentmondó parancsnokon, a feladat elvégzéséhez szükséges feltételek hiányán meg hasonlókon. Megszokta már. :)

2010.09.08. 11:02:55

@walker57:
Piszok jó lenne, ha egyszer egy háborúban embereket bíznának rá, nem? Egy egész ezredet! :)
(...vinne a halálba :S )

walker57 2010.09.08. 11:05:38

@csíz: "is" takar maradjunk ennyiben.
Emlékezz a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetére.
Én még Szentendrére jártam, akkor költözött oda, a Zách utcából :))

walker57 2010.09.08. 11:06:33

@csíz: ha vinne, benne lennék hátha megúszon....de sajnos nem vinne, hanem KÜLDENE!!

uni1002 2010.09.08. 11:14:17

Egyenruha becsülete...
Nagyapám, aki az első világháborúban örmesterségig vitte, minden nemzeti ünnepen mint tartalékos frontharcos, díszőrséget állt az országzászló alatt kifogástalan egyenruhában. Nem kötelessége, joga volt hozzá.

beavereater [AT] 2010.09.08. 11:15:46

@walker57: "tudj arról,hogy a nemzetközi tanulmányok és a nemzetközi kjapcsolatok címszó: hirszerzést és elhárítást takar :)"

Tudj arról, hogy csacskaságot beszélsz. A "D tagozat" nem itt van, és oda csak tiszteket vesznek fel.

átlátó 2010.09.08. 11:25:50

Nem hiszem, hogy a Szekeres elvtárs egyedül és egy személyben felelős a kialakult helyzetért, szóval ezt "globálisabb" problémának tekintem. Ha az orrától bűzlik a hal szempontokat is figyelembe veszem,- akkor pedig a szándékosságot is felfedezem a tohonya hadsereg felépítéséért. Az, hogy a Stern-féle vérvonal hangsúlyos itt Magyarországon, nem először fordul elő a történelemben, amikor kicsike kis problémák támadtak itt. Kettő hirtelen eszembe is jutott, egyik az 1919-es Kohn féle probléma, a másik az 1956-hoz vezető Rosenfeld-féle problémácska. Bár mindkettő főhősnek (és ennek a Sternnek is) voltak hithű segítői, most megjegyzem, hogy a Rosenfeldnek az ÁVH. vezetőjeként az Eisenberg nevű izé volt a jobbkeze, akinek a jobbkeze egy Princz Gyula nevű ezredesizé volt, akinek a fia egy Princz Gábor nevű izé, aki most már Bécsben nem él rosszul és vidáman. Hát így folynak itt a dolgok már régóta, egyik kézből, a másikba....nem érdekes.... csak a Győzike legyen a tv-ben. Ott mintha egy Kolosi nevű lenne az izé. :)

Szelid sunmalac 2010.09.08. 11:28:05

@walker57: A picsaba! En is azt vegeztem, aztna errol nem szolt senki egy szot sem! Engem itten atvertek, kerem szepen!

csoko20 2010.09.08. 11:35:30

Akkor most kéne elgondolkodni, hogy milyen hamar menekítjük ki a magyar G. I. Joekat Afganisztánból, mert ilyen kiképzés meg miliő után csoda, hogy bárkit is oda mertek küldeni....

végbélsérv 2010.09.08. 11:48:13

Csak a tisztánlátás végett:

Eddig is 6 órakor volt ébresztő, reggelente testnevelés, kiképzés óta kötelező tisztelegni az elöljáróknak, minden áldott reggel van szemle, tehát a körletek tisztasága minden nap ellenőrizve van.
A drága Ezredes asszony lehet hogy túl keveset tartózkodik szeretett munkahelyén, vagy csak simán hobbiból beszél ostobaságokat, mindenesetre nyugodjon meg mindenki, ezek létező, a tisztjelöltek mindennapi életében megjelenő tevékenységek, már évek óta.

Ezek nem újítások, és a hallgatók sem értik, hogyan jelenhetett meg ilyen cikk!!!

beavereater [AT] 2010.09.08. 12:05:27

@végbélsérv: "A drága Ezredes asszony lehet hogy túl keveset tartózkodik szeretett munkahelyén, vagy csak simán hobbiból beszél ostobaságokat,"

Mondjuk bőven elképzelhető ez a forgatókönyv is...

szép új világ 2010.09.08. 12:10:57

Laspalmas,

annyit nyalsz a fidessnek, hogyhogy nem kaptál még valamilyen posztot?

belekotty 2010.09.08. 12:20:25

@beavereater: Erre minek fenntartani egy egyetemet? Ezek elférnének más egyetemeken. Évente 30-40 tiszt jön ki az oskolából? Ne már!

stuccer (törölt) 2010.09.08. 12:22:30

basztak gruppenbe, mi mást csináltak volna?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.08. 12:28:53

Nagyon sok egyetemet összevontak vagy átneveztek az utóbbi időben. Ideje lenne átnevezni ezt az egyetemet is: Kelj, fel Jancsi Nemzeti Erőforrás Védelmi Egyetemmé!

diktatorikus kleptokrácia 2010.09.08. 12:35:39

lapos, szenzációhajhász, populista fos a poszt. erre ugrani? gratula, így tovább

okostojgli (törölt) 2010.09.08. 12:42:04

"Egyetlen kérdésem van csak: Szekeres elvtárs, maguk mi a rossebet csináltak?! Milyen kiképzést kaptak eddig a tisztek, a Magyar Honvédség Tisztjei (!), ha ezeket a katonáktól minimumkövetelménynek tűnő (ó, én naiv) szabályokat sem vették/vetették velük komolyan?"

Igazad van, négy debil meg is döglött Afganisztánban mert ismerte az ébresztőórát! Úgy kell nekik.

(Hogy te milyen demagóg faszfej vagy)

Anyád a baráthal 2010.09.08. 12:49:40

"- öltözködési előírások lesznek (pl. nyáron sem lehet rövidnadrágot, vagy ujjatlan pólót viselni)"

Biztos vagyok benne, hogy még télen is lehet rövidnadrágot viselni (bár akkor fáznának emiatt).
Az persze más kérdés, hogy még nyáron sem szabad. Ezt azonban jobb lenne nem összekeverni.

átlátó 2010.09.08. 13:41:59

@okostojgli: Hát nekem az jutott az eszembe, hogy nem csak az ébresztőórát kell ismerni...csak hozzád hasonló logikával válaszolok, - szóval te se vegyél komolyan engem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.08. 16:55:39

@walker57: Hú, basszus, ha ezt tudom!!! Mindig is kém akartam lenni! Fogtömésben vihettem volna a mikrofilmeket. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.08. 17:13:17

@belekotty:

Ballib szavazóként itt? Nemsemmi :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.08. 17:58:35

@okostojgli:

Te meg egy érzéketlen barom, de sebaj.

turcsány karcsi elvtárs 2010.09.08. 18:08:24

@volánrulz: semjéntől mit vársz? közülük való

trojka 2010.09.09. 07:06:11

@ehja:

Hello Bajtárs. Kapora jöttél, nem tudom, figyelemmel kiséred-e a "Lenti-katonasag"-on zajlo levelezéseket. elég sokan összejöttunk, jövöre tervezunk Zajdán egy nagyszabásu találkozot mi, volt egyszeru sorkatonák. Kérlek, ha van kedve, kapcsoodj be a kommentezésbe, de azok is, akik esetleg itt Lentiben voltak katonák.
udv

trojka 2010.09.10. 11:26:35

Kaptam a honlapomra "apadseszeret" urtol, elég mocskolodo szöveggel. Uzenem neki: igenis, voltam katona, két évet huztam le Lentiben, 1972-töl 1974-ig. Tudom, mi a foka, mi az, ha "berepult a golya" és mi az a harckocsi akadály az ágy alatt. Nem dolgozom sem ovodában, sem iskolában, egy fegyveres testulet tagja voltam nyugdijba vonulásomig. amikor én "szolgáltam a hazát", még nem panaszkodtak a nagyik, hogy az "édeskének" korán kell kelnie és télen is ki kell menni neki örségbe. Mi itt kommentezunk, mindenki elmondja a véleményét nyiltan, és a másik honlapjára nem kuld gyalázkodo uzeneteket. Ha nem birsz ember modjára gondolkodni és viselkedni, maradj magadnak..."bunkocska te drága"...

süti beállítások módosítása