Skip to content


       Szűrés lista

Óriásplakátra kívánkozó együttműködés

Kedden tudtuk meg az LMP jóvoltából, hogy milyen két csodás szerződést kötött Budapest 2006-ban. Tartalmat és értéket tekintve olyan igazi ballib stílusúakat (=sok közpénz kb semmiért), de ezt nem egyedül csinálta az MSZP-SZDSZ koalíció. Erős a fideszes vonal a történetben.

Ahogy az LMP írja: "2006-ban a Fidesz kezdeti ellenkezése után, majd – a Mahír csomagba emelése után – annak támogatásával a főváros két, huszonöt évre szóló szerződéssel eladta plakáthelyeinek zömét."

Való igaz, a budapest.hu-n megtalálható a két szerződés rövid leírása:

 

Az LMP részleteket is tud:

"Intermédia Kft szerződése:

  • Szerződés: 25 év, kizárólagosság
  • Fizetendő közterület használati díj: 0 Ft/év
  • Darabszám: 713 utasváró, 2 tábla, 2 oldala
  • 100 City Light
  • 25 db Mini Light
  • még 1500 megállóban lévő utasvárók, további szerződések alapján…

Vállalások:

  • 2 év alatt új utasvárók telepítése – nem teljesült
  • takarítás, tisztítás, graffiti és rongálás kijavítás 3+1 napon belül – nézzük meg a várost
  • Pótlás max. 30 napon belül
  • Megjegyzés: a szerződésből kilépni nem lehet, a nem teljesítést szankcionálni nem lehet.

Mahír Cityposter Kft:

  • Szerződés: 25 év, kizárólagosság
  • Fizetendő közterület használati díj: nettó árbevétel 15 %-a, min. 45 Millió + Áfa /év
  • Darabszám: 621 db hirdetőoszlop
  • 140 db elfedő hirdetőoszlop

Vállalások:

  • Andrássy úton teljes oszlopcsere,
  • 150 db belső világítású hirdetőoszlop
  • műemléki hirdetőoszlop – Hungária körgyűrűn belül
  • 25 db internetes terminál?
  • 5 db légszennyezés mérő oszlop?
  • AWK- 3000 darab/év EU-s plakáthely?
  • 40-60% kedvezmény sport, kultúra célra
  • Megjegyzés: a szerződésből kilépni nem lehet, a nem teljesítést szankcionálni nem lehet."

 

Eddig elég ismerős, nem? 0, vagy nem sokkal több mint 0 forintért óriási haszonhoz juttatni a köz vagyonából egy(két) magáncéget, és a tuti haszon érdekében választásokon átívelő időtartamra megkötni vele a közszopató szerződést, persze felbonthatatlanul.

(Kérem a naridroid olvasókat, hogy csak defibrillátorra kötve olvassanak tovább.)

Ami új meglepő kibukott az elmúlt 8 év történéseihez, sajtótájékoztatóihoz képest, az a kedélyes együttműködés a színfalak mögött.

Az Intermédia Kft. egy csendes cég, csak annyit tudni róla, hogy feljelentette a KétfarkúKutyát plakátrongálásért, a fenti szerződésben vállalt feladatait pedig finoman szólva is gyatrán végzi.

A Mahír Cityposter Kft.-re viszont sok szép találatot dob ki a Google. Cégtörténet az Indexről:

"A Mahir (Magyar Hirdető) Rt-ben 1994-ben lett igazgatótanácsi tag Simicska Lajos nem sokkal privatizációja után (250 millió forintért 88 százalék). A fideszes pártkönyvelő mellett az MDF-es gazdasági vezető, Kollár K. Attila és Tóth Béla lett tulajdonos a cégben, nem sokkal az 1993-as pártszékház-eladási botrány után.

1995-ben a Mahirhoz került három lap, a Magyar Nemzet, az Expressz és az Esti Hírlap kiadói joga a Hírlapkiadó Rt-től. A feltételezések szerint a jobboldal a Horn-kormány alól akarta kimenteni a lapokat, de az év végére visszakerülnek. Kollár és Tóth kiszáll, Gansperger Gyula és Győri Tibor beszáll. A Mahirhoz egyre több vállalkozás kerül.

1998-ban, az Orbán-kormány magalakulása után Simicska Lajos lesz az APEH elnöke, kiszáll a Mahirból, és csak 2001-ben tér vissza, a cég vezérigazgatója Győri Tibor.

2003-ban áramvonalasítják a céget, nyereséget csak két leányvállalata, a Mahir Cityposter Kft, illetve a Szerencsejáték Rt. televíziós show-műsorainak otthont adó stúdióként alapított HI Kft. termel, 105 és 122 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel. A Schlecht Csaba által vezetett vidéki fióktelepek megszűnnek. "

(A mediator.hu-n bárki megnézheti, hogy a Mahír Cityposterben jelentős részt birtokol a Mahír Zrt., aminek vezérigazgatója ma, 2010-ben is Simicska Lajos.)

Az [origo] archívuma is megőrzött egy apró nüanszot a rendszerváltásnak nevezett katymasz környékéről:

""A közpénzek pártcélú felhasználását bizonyítja, hogy Szalay Gábor SZDSZ-es országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére Járai Zsigmond pénzügyminiszter beismerte, hogy az állam fizette vissza a Fidesz-cégek adósságait, például a Fidesz kampányát finanszírozó Mahir Cityposzter esetében, aminek részvényeit 27-szeres áron, állami pénzekből vásároltatta meg a Fidesz" - áll a Szabad Demokraták Szövetségének közleményében. Járai a napokban küldte meg válaszát Szalay Gábor SZDSZ-es képviselő hozzá intézett kérdéseire. A pénzügyminiszter válaszában így fogalmaz: "A Postabank Rt. korábbi vezetése alatt felhalmozott kétes kinnlévőségeket a bank a Reorg Apport Rt.-nek és saját work out - (felszámoló) - cégének tőkehelyzetének rendezésébe tartozik, amelynek az árát az állam fizette meg." A Mahir Cityposzter Kft. a Mahir Rt. leányvállalata tavaly márciusban - a választások előtt - 380 millió forintos ügyletet kötött a Postabankkal. A Cityposzter 14 millió 700 ezer forintos üzletrészét huszonhétszeres vételáron vette meg a Herczog-Palace nevű Postabank-cég. Az adásvételi szerződésben a Mahir visszavásárlási garanciát adott a Postabanknak, erre azonban nem került sor. Szakértők szerint az ilyen pénzügyi tranzakció valójában hitelnyújtás. A Postabank államosítása után az állam által szavatolt rossz követelések közé sorolták a Simicska Lajos vezette Mahir leányvállalattól megvásárolt üzletrészt. Az adóhatóság élére került Simicska Lajos az ügy kipattanásakor tagadta, hogy valójában kampánypénzről lett volna szó, amely a Postabanktól érkezett a Fideszhez. A pártok és a vállalkozások két külön ügy, a "közelállás" pedig nem jogi kategória - jelentette ki lapunknak Mádi László, a Fidesz-frakció tagja arra a kérdésünkre, hogy a pénzügyminiszter elismerte: a Postabank konszolidációja kapcsán a Fideszhez közel álló Mahir Cityposzter Kft. üzletrészének az árát az állam fizette meg. A politikus leszögezte: a Fidesznek csak egyetlen gazdasági társasága volt a kampány idején is. Simicska úr nem párttag, és semmilyen Fidesz-testülethez nem tartozik - tette hozzá Mádi arra a kérdésre, hogy a választásokig a Mahir élén Simicska Lajos, az APEH jelenlegi elnöke állt, aki a Fidesz korábbi gazdasági vezetője volt."

2005-ben még nem volt teljes az egyetértés az MSZP és a FIDESZ között, igaz akkor 'csak' a cég Belváros-Lipótvárosban kihelyezett hirdetőoszlopainak közterülethasználati jogáról volt szó, amit pályáztatás nélkül 10 évvel meghosszabbított a jobbos többségű képviselőtestület. "Steiner Pál polgármester a bizottsági döntés végrehajtásának felfüggesztését azzal indokolta, hogy pályáztatás esetén jóval nagyobb árat harcolhatna ki magának az önkormányzat. Álláspontját ugyanakkor a belváros jobboldali többsége nem hagyta jóvá és a Jobbik, illetve a MIÉP képviselőivel együtt szavazva tíz évre meghosszabbították a Mahir Cityposter Kft. szerződését."

Aztán győzött a józan ész, belefáradtak a képviselők a harcba, és 2006-ban úgy döntöttek, hogy jobb a békesség, nem érdemes a piszlicsáré kerületeken marakodni, elosztották inkább fifti-fifti az egész fővárost.
Huszonöt évre.

 

Címkék: budapest politika

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr122313774

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kőbánya politikai kaméleonja 2010.09.23. 16:06:16

Bár még harmincas évei közepén jár, mégis kivételes politikai pályát futott be Kucsera Miklós, az MSZP egyik kerületi önkormányzati képviselő-jelöltje. Kucsera jelenleg a Fővárosi Közgyűlésnek bizottsági tagja MDF-es színekben és a párt budapesti válas...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arlequin 2010.09.23. 11:44:26

2006-ban volt már jobbikos önkoris képviselő?

Marcellusca 2010.09.23. 11:45:06

@Seduxen:
@kej:
Hehe!
Én meg sem próbáltam. :)
Elvégre eszkep-ről van/volt szó. :D

Vidéki 2010.09.23. 11:49:10

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken: az LMP.

A leszerepelt Dávid Ibolyás MDF nyomdokait követve az LMP kígyót-békát kiált a többi pártra és sajátmagát jókedvvel, bőséggel púderozgatva pályázik az ország leges-legtisztább pártja címre.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 11:49:37

@arlequin: figyi, Te jól vagy? csak az aggódás kérdezteti ezt velem... tudod a pszichotróp anyagok csúnya dolgokra képesek :))))

kb 1-1.5 órával ezelőtt feltett HASONLÓ kérdésedre válaszoltam :)))

kej 2010.09.23. 11:54:08

laspalmasnak: sokáig tartott keresgélni, de megérte. a korrupciófigyelő szerint a reklám-szerződések összefüggnek a belvárosi utcabútorok beszerzésével, ami ugye egy frankó eleme volt "minden idők legnagyobb hatású fővárosi építkezésének" by rogán tóni. (le se merem írni, hogy mely politikai csoport tagja. rettegek a nemmondjukkianevétől) ami még érdekesebb: az intermédia egy nemzetközi cégcsoport tagja. az epamedia tagjai még: akzet média, magnum megaboard, az outdoor zrt, valamint a multireklám, aminek 2007-ig (a nemmondjukkianevétkedvéért: a szerződéskötés idején) a bonitás 2002. kft révén a többségi tulajdonosa egy bizonyos csányi sándor volt, aki 20 milliárdért passzolta el az üzletrészét. a tranzakciót "élete második legjobb" döntéseként jellemezte...

gramercy 2010.09.23. 11:55:25

ugyan-ugyan

mindenki tudja hogy LMP = SZDSZ

naridroidok :D

kej 2010.09.23. 11:57:10

@kej: csak tudnám, hogy a létező baloldali és a nem létező jobboldali oligarchák mi a féskes fenéért rajonganak a közterületi reklámokért. hiszen az esma-ra is sok találatot kaphatnánk hasonló tárgykörben.

ps: az említett cég felvásárlása körül egy bizonyos tolvaly ferenc segédkezett. na ő honnan ismerős? hát persze TV2 vezérigazgató volt. konteo-rajongóknak a kör bezárult, de legalábbis négyszögleű lett

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 11:59:50

@eszkep:

"- Az Intermédia szerződéséről ezt írjátok: "Fizetendő közterület használati díj: 0 Ft/év". na most ez kapásból ellentétben áll a screenshot-tal..."

Olvasni is tudni kéne, nem látni......
Ez is ott van ám a PrScr-ben:
"A közterület-használat díjmentes. Az összeg éves ÉRTÉKET jelez."
Vagyis ekkora értéket adtak oda ingyér'.

A nem teljesítés meg nem arra vonatkozik, hogy nem hirdet a cég (mer' nem hülye ám), hanem a mellékelt plusz vállalásait nem teljesíti.
Érted már?

arlequin 2010.09.23. 12:00:01

@Seduxen: valamiért nem láttam a saját hsz-em és a választ se rá. dolgozom, csak néha, kukkantok be.
de azért köszi. nekem elég pszichotróp a VB maga ;-DDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:01:12

@eszkep:

Van, és hagyok időt feldolgozni is...

lyken 2010.09.23. 12:05:03

Az a poén, hogy a valós ügyek elenyésző hányada kerül csak napvilágra. El lehet képzelni, hogy akkor mennyi mocskos biznisz lehet még a málnásban feltáratlanul.
Másik probléma, hogy már ezektől is kezdünk immunisak lenni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:08:10

@eszkep:

"Annak esetleg utánajárhatott volna laspalmas (ehhez már nem lett volna elég a CTRL+C használata), hogy 621 db hirdetőoszlop területhasználati díja piaci körülmények között mennyibe kerülne?"

B+, azt hittem tudsz számolni, elvégre mindig ezzel basztatod Zerot.....
Szóval ott van pl. az első szerződésben, hogy 544.112.000 az értéke (amit odaadtak ingyér'), ezt az összeget nagyon lazán elosztod a szerződésben olvasható darabszámokkal, és máris kapsz egy durva átlagot.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:09:29

@Seduxen:

Reméljük, hamarosan feldobják valahova :)

Sztyopabá 2010.09.23. 12:12:29

Off:@Seduxen: @Kényszerbeteg: Tényleg ő az, köszönöm!

Részemről azt a nettó árbevétel 15%-a, de évente legalább 45 millió dolgot elég érdekesnek találom. Egyrészt, 5-10-20 év múlva mennyit fog érni 45 millió forint? Másrészt, a nettó árbevétel ugye minden költség stb. levonása után keletkezik majd, költségek pedig lesznek dögivel. A végeredmény az lesz, hogy 45 millió forintot kicsengetnek évente és kész. Odafent 621 ilyen és 140 olyan tábla van megemlítve, de számoljunk csak 700 táblával, nem biztos, hogy pontosak az adatok. 45 millió osztva 700 tábla egyenlő (kerekítve) 64 ezer forint. A fentebb belinkelt árlista szerint egy tábla egy hónapban behozhat 100-300 ezer forint közti összeget. Átlagoljuk mondjuk 150 ezerre, nem reális, de itt most csak számolgatok. Az évi 1,8 millió. Aminek a 64 ezer 3.5 százaléka. Tehát alacsonyabb táblaszámmal számolva, mint amit odafent említenek, alacsonyabb összeggel, mint amit egy tábla valóban hoz egy hónapban az jön ki, hogy a bevétel 3.5 százaléka lesz kifizetve a tulajdonosnak a táblák használatáért.
A maradék "vajon" hova kerül?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:13:59

@eszkep:

Persze, mindenki a Holdról jött, csak te vagy helikopter.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 12:17:27

@laspalmas: csak halkan kérdezem:

"laspalmas · vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:01:12
@eszkep:

Van, és hagyok időt feldolgozni is... "

ebből én azt szűrtem le, hogy eszkep "pihenni tért", de akkor minek válaszolgatsz neki?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:20:06

@Seduxen:

Nem bannoltam ki, nem adott rá okot, csak gondoltam hátha elszalad a pártközpontba tanácsot kérni a folytatáshoz :))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 12:21:13

@laspalmas: furcsálltam is, mert igazából csak a formáját hozta :)))

e-mailed "meggyógyult" ?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:21:39

@Geza:

"Én csak egyet nem értek: mi az, hogy ezen szerződések nem bonthatóak fel?"

Én azt sem, hogy köthetnek 25 évre előre. Asszem erre mondják, hogy eladják a jövőt, csakugye nem a magukét....

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 12:23:42

@f.m.j.: szerintem valahol érintett a dologban... így érthető a felindult érzelmi állapot, ami átsüt a kommentjein.

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 12:26:42

@Noname Cowboy: ötven éve ezt hallgatjuk... és attól tartok ötven év múlva is ezt lesz a sláger.

vomit 2010.09.23. 12:27:25

szervezett bunozes anyone?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 12:33:10

@eszkep:

Tessék:
- Mahír oszlop 9,5 nm, city-light 2 nm
- Intermédia citylight 2 nm, midilight 2,8 nm, peronok 42,5×59,5 cm-től 210×100 cm-ig, magnumtábla (960×360 cm) 34,5m2
epamedia.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=51&Itemid=63&lang=hu
www.cityposter.hu/services.html

Számolhat akinek van kedve.

ermi50 2010.09.23. 12:50:41

De gyerekek, annak idején, ha jól emlékszem, már volt róla szó, hogy a fidesz lenyúlta a mahirt, s akkor kidumálták magukat belőle. Most sem lesz másképp, hiába vetette fel újból az lmp. Ez a pártoké lett, az is fog maradni. Piszok szemét csaló banda!

ermi50 2010.09.23. 12:53:06

Azt azért még hozzátenném,: éljen a párt, éljen thürmer elvtárs!

trojka 2010.09.23. 12:55:46

@Kartal (fekete mellényben):
hol is hallottam: "a történelem ismétli önmagát"...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 13:02:09

@Seduxen:

Meg, meg, köszi! Igyekszem reagálni:)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 13:17:14

@Kartal (fekete mellényben): nem akarom én szűrni eszkep-et. ha éppen nem ereszkedik le nála a köd, el lehet vitázni vele. tény, hogy a stílusa néha "elég faragatlan", de evvan :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.09.23. 13:17:18

Sosem értettem, ha mindenki ennyire hülye, funkcionális analfabéta, infantilis, debil und so weiter...akkor minek kell idejönni? :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.09.23. 13:23:45

@Seduxen: igen csillagpatrik, magamnak dobálom a költői kérdéseket.....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 13:33:35

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: téged "ismerve" ez nem is lenne oly' meglepő :))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.09.23. 13:35:50

@Seduxen: patrik sok volt az agancsos kakaó mi? :D Be vagy durvulva :))))

arlequin 2010.09.23. 13:46:35

@Seduxen: nicsak ki beszél... az anyagosbácsi.
mai kötelező elmélkedési penzumod a következő:
"kiállunk a bohóc mellett, avagy beállunk tőle?"

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 13:47:25

@arlequin: vagy BEállunk a bohóc MÖGÉ :)))))

arlequin 2010.09.23. 13:59:23

@Seduxen:
látod?!
gyorsan megoldottad.
akarsz te, ha tudsz!
következő kérdés:
"pillangó vagy Csuang-ce?

eszkep 2010.09.23. 14:01:09

@laspalmas: Ez a felület nagysága, nem a foglalt területé. Gondolom a hirdetőtáblák nem elfektetve vannak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 14:05:00

@arlequin: pillangó! Egyértelmű! És itt gondolhatsz Steve McQueen és Dustin Hoffman főszereplésével készült klasszikusra, vagy a lepke "éjszakai változatára" is :))))

eszkep 2010.09.23. 14:05:21

@laspalmas: a MAHIR-os szerződéssel számoltam a kommentjeimben (bizonyára feltűnt), ez az Internmédiás vonal eleve zavarosabb.

eszkep 2010.09.23. 14:06:33

@laspalmas: Azért Török Gábornak is sikerült ebben a témában összedobnia egy értelmes posztot. Alkalomadtán visszakeresem.

arlequin 2010.09.23. 14:07:07

mikor lett címlapos a poszt?

eszkep 2010.09.23. 14:09:24

@Seduxen: No de ebéd után visszatérek... :-)
Igaz már csak rövid időre, meg holnap úgysem leszek... (Nem kell örülni, jövő héten már biztos leszek!)

arlequin 2010.09.23. 14:12:43

@Seduxen: nem jó a válasz.
tulajdonképpen az eredeti kérdés a becsapós. nem létezik vagy-vagy.
a kettő együtt a valós.
további szép napot mindenkinek!

Marcellusca 2010.09.23. 14:14:28

@Seduxen: A könyvet, bazzeg! :)
Hányszor kell még elmondanom, hogy NE a FILMET nézzétek, hanem OLVASSÁTOK el A KÖNYVET!!! :D
Sokkal jobb, részletesebb, hatásosabb.
A film nagyon sz@rra sikeredett hozzá képest. :(

mojszipupi 2010.09.23. 14:17:49

Valaki írta itt h közömbösek lesznek már az emberek az ilyen hírekre. Sajnos ez igaz és méginkább sajnos a rohadt szemét csaló politikusaink (tisztelet akivételnek) ezt vastagon ki is használják. Pár hét hőzöngés utána csend.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 14:18:40

@Marcellusca: Te olvastál KÖNYVET? Le vagyok döbbenve :))))))))))

@eszkep: szintén zenész :))))

Homeoffice 2010.09.23. 14:33:35

@Seduxen: @Marcellusca:

Már megint offoltok... belezavartok eszkep utóvédharcaiba:)

efhábé 2010.09.23. 14:39:53

@eszkep: Miért mond ellent? Le van írva feketén-fehéren, 0 Ft a közterülethasználati díj. A szerződés éves értéke van még odaírva, de abból a főváros 0 Ft-ot lát...

Marcellusca 2010.09.23. 14:43:21

@Gunther: Irígy vagy marhára, mi? :)))
Mer', Te, csak a pártkönyvedet, azt a vöröset, olvasgatod. :D

colonel pondró 2010.09.23. 14:43:59

@Horizont: Pedig nagyon sok szerződés szól még ennél hosszabb távra is. Nem hallottál mondjuk a tartósbérlet fogalmáról? Az szólhat akár 100 évre is, mert a bérlőnek így éri meg nagy összeget fejlesztésre költeni. Vagy még triviálisabb példa. Aki 25 évre vesz fel lakáshitelt, nagyon sokan vannak így, azok is 25 évre kötnek szerződést. A posztra reagálv az azért nekem is feltűnt, hogy míg az egyik cég, ezekszerint az MSZP-s egy huncut vasat sem fizet, a másik minimum 45 milla plusz áfát évente. Azért ez tetemes különbség.

efhábé 2010.09.23. 14:44:39

@eszkep: Ügyes, nagyon ügyes. Kerületi II. osztályú árakkal kell számolni a FŐVÁROSI szerződést. Tudod te egyáltalán, mi tartozik a főváros és mi a kerületek kezelésébe?
Az az utca, út, amin BKV jár, fővárosi kezelésben van, szerintem ez alapján fuss neki még egyszer az áraknak...

Homeoffice 2010.09.23. 14:44:59

@Marcellusca:

Jamjam... Egyébként is mit olvasni..Csak a képeket nézegetem benne.
Úgyis holnap mennem kell a Tanácshá.. Izéé Polgi hivatalba. Megjött a személyim:))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 14:49:31

@Marcellusca: tudod nagyon boldog most a @Gunther: - gyerek, mert "Megjött a személyi". Úgy érti, hogy megkapta ÉLETE ELSŐ személyi igazolványát :))))) nagy az öröm! :)))))

efhábé 2010.09.23. 14:50:12

@eszkep: Jaja, tényleg, a cég tolja a pénzt az önkormányzatnak. Igaz, hogy ugyanez a cég súlyos bérleti díjakat fizet máshol, itt meg ingyen kapja a területet (a másik meg erőteljesen olcsósítva), de azért a cég tolja a pénzt és nem az önkori a cégbe. Vicces fiú vagy te :)

Homeoffice 2010.09.23. 14:50:45

@Seduxen:

Ne is mondja Sedu bácsi.. mennyit jártam azért, hogy korkedvezményesen megkapjam..:)))

is 2010.09.23. 14:58:50

es en meg tovabbi ilyeneket is tudok. sajnos nem ilyen latvanyosak, csak unalmasan lehet elmondani. aki elhiszi, hogy az MSZP egy centivel is jobb mint a FIDESZ, vagy azt, hogy a FIDESZ egy centivel is jobb, mint az MSZP, az mind hulye. mindekt partot el kellett volna kergetni, egyszerre. mi tortent? kethamradot adtak az egyiknek a hulyek.

colonel pondró 2010.09.23. 14:58:53

@eszkep: Nyílván a Lakitelek Alapítványra és Lezsákra gondolt.

efhábé 2010.09.23. 15:08:04

@eszkep: "Mint jobbikos szavazó annyira nem érdeke a dolog, az viszont zavar, hogy ha LE VAN VALAMI ÍRVA a screenshot-ban, miért kell ellenkezőjét állítani egy bekezdéssel lejjebb?"

Te tényleg súlyos kihívásokkal küszködsz...

A screenshotban az szerepel, hogy az intermédia 0Ft-ot fizet. Ezt írták itt is.

"A 45 milliós éves díjnak pedig már utánanéztünk, hogy reális lehet piaci áron is számítva, sőt a minimális díjat a cégnek kell befizetnie akkor is, ha ezt a forgalma valamiért nem tenné indokolttá, akkor is"

Utánanéztünk, írod, miközben kerületi II. osztályú helyek áraival példálóztál, vagyis hegyi kis utcák árai alapján próbáltad igazolni az összeg helyességét Rákóczi úton, Andrássy úton, Kiskörúton, Nagykörúton, Hungárián stb-stb. elhelyezett hirdetőtáblák esetében. Szép próbálkozás :)

FurMint (törölt) 2010.09.23. 15:15:03

Az Intermédia (IMG) csendes cég? Na ja, nézzetek már utána, neolibcsi offshore...

efhábé 2010.09.23. 15:16:43

@colonel pondró: Viszont az egyik cég sokkal komolyabb fejlesztéseket vállalt, mint a másik. Konkrétan az utasvárók cseréjét. Más kérdés, hogy nem csinálták meg a tetvek.

arlequin 2010.09.23. 15:22:30

@Gunther: és nekem nem is mondtad, hogy az alkalmasságinál én győztem meg az orvost, hogy "ez a gyerek mindössze későn érő típus", a jogsidnál pedig leszóltam a központból, hogy "nem vak a fiú, csak rettenetesen bátor. nézzék mi a hobbija: a háború".

colonel pondró 2010.09.23. 15:29:59

@efhábé: Nos erről az a vicc jut eszembe mikor Kohn bemegy Grün boltjába és heringet akar venni. Mpondja neki Grün, hogy 40 korona darabja. Kohn felháborodva mondja, hogy ez micsoda pofátlanság, mert szemben a Weisz boltjában csak 20 koronába kerül a hering. Grün kérdi tőle, hogy akkor miért nem ott vásárol? Kohn:mert Weisznél momentán nem lehet heringet kapni. Grün: hja, ha majd nálam sem lehet, akkor nálam is 20 koronába fog kerülni.
Szóval a lényeg, hogy valószínűleg az elején is tudta minden szerződő fél, hogy nem fogja betartani ezt a pontot. Így akár a Gellért hegy Pestre költöztetését is elvállalhatták volna bátran:-).
Na meg az árakat ugyan nem ismerem, de a másik cég vállalásai sem 2 filléres tételek gondolom.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.23. 15:37:49

Felháborító! Megyek gyorsan lemázolom az összes ilyen plakátot barna festékkel.

warbirds 2010.09.23. 15:57:52

Na ja. És nekem ezért kell szakadó esőben áznom a buszmegállóban, ahol az előző balesetveszélyessé vált beállót elbontották (a pala ráesett egy nénire, akit mentővel vittek el), újat viszont az önkormányzat többedszeri megkeresésére sem épít az InterMédia (mint kizárólagos jogosult), mondván, hogy "Nekik nem éri meg, mert nincs akkora forgalom."
Kedvem lenne kiállítani őket sorba esernyővel a kezükben 0-24-ben... Bahh....

Új Nick 2010.09.23. 16:10:23

hmmm a screenshot alapján finoman sincs arányban a két szerződés. hol itt a leosztás? adunk magunknak 100 egységet ingyen és a másik oldalnak 25 egységet féláron, Bukó: 100 vs. 12,5 hogy is van ez?

Kicsit arra emlékeztet, mint amikor a Szuvjetunióval 1 tonna libamájat cseréltünk 1 tonna Zaporozsecre. És a komcsik akkor is meg tudák magyarázni, hogy a két tétel ugyanaz.

vazze... 2010.09.23. 16:22:36

Az adót azért mindenki fizesse be rendesen, mert különben nem marad elég a lopások után a fenntartani ezt az egész kócerájt...

Melchi Zadok 2010.09.23. 16:56:44

azért van abban némi báj, ahogy eszkep -akár a totális beégés árán is- saját magának próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. :-)

Melchi Zadok 2010.09.23. 16:57:41

index.hu/kultur/media/2010/09/23/meszaros_antoniat_szorakoztato_musorba_szamuztek/

azért erről is kellene beszélni kicsit. épül az új kádár rendszer, jancsi bácsi felülről mosolyog.

kej 2010.09.23. 17:11:53

@melchi zadok: a pécsi püspök pedig liberális blődség okán nem ajánlja egy kiállítás megtekintését. részlet az index cikkéből: Mayer Mihály szerint a női szerepeket vizsgáló pécsi tárlat az istentagadó liberálisok legnagyobb blődségén, a "gender ideológián" alapul. A püspök a kiállításról a meghívóból tájékozódott, a képeket nem látta, de a gender mainstreaming-et emberellenesnek tartja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.09.23. 17:15:19

Tegye fel a kezét, aki meglepődött a háttérmutyi kapcsán.

jani888 2010.09.23. 17:24:28

Pintér elvtrs: -BŰNCSELEKMÉNY BÜNTETLENÜL NEM MARAD--! EZ ÍGY IS LESZ! ( pl. bicikli lopás ,0.2 dl-es lopása a közértben,stb, illegális fakivágás,stb... ) REND LESZ!!!!!

trojka 2010.09.23. 17:33:01

@melchi zadok:
Jancsi bácsi nem tud mosolyogni, mert ellopták...jelenlegi tartozkodási helye ismeretlen...nagy erökkel folyik a nyomozás...pár éve...

t0thl 2010.09.23. 18:07:05

Ja hát egy ideje lehet már tudni, hogy a legkomolyabb szervezett bűnöző maffia a politikusaink becses tábora... :)
Néha dobnak egy csontot a médiának és a tömegnek aztán megy minden tovább a régiben.
De nem baj, Magyarország, Mi így szeretünk !

t0thl 2010.09.23. 18:08:23

Intermédia...eleve micsoda név ez. Ennyi erővel lehetne Lófasz Seggdugasz Kft. is.

Templ@r 2010.09.23. 19:00:09

@eszkep: Érdekesen számolsz, mi lenne ha valós adatokkal próbálkoznál? Ellentmondana az érvelésednek?
Egyik fórumtárs által korábban linkelt oldalon (www.cityposter.hu/price.html), a legfapadosabb teljes oszlop ára 82000 Ft 2 hétre.
Azaz az értél valós adatokkal: 82000 Ft * 2 * 12 * 641 = 1.261.488.000 Ft
Mindezt évi 189.223.200 Ft-ért. Még így is bőven több mint egymilliárd Ft-ot kaszál a cég a semmiért.

colonel pondró 2010.09.23. 19:25:21

@Templ@r: Csakhogy ezek a hirdetések ára, a szerződésben pedig területbérleti díj van. Teljesen más tészta.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 20:26:24

@eszkep:

Miért, ha "elfektetve vannak" a hirdetőtáblák, akkor nagyobbak? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.23. 21:13:09

@eszkep:

"Mint jobbikos szavazó annyira nem érdeke a dolog"

ehhez képest ahányszor báncsák a fideszt, te megjelensz, és bármi áron bizonyítani próbálod, hogy a fideszes szar rózsaillatú

éééérdekes

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.23. 21:13:44

@melchi zadok:

és közben jobbikosnak hazudja magát rendületlenül

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.23. 21:15:04

@Fedor:

eszkep mindvégig nyújtózkodott :-D

Kniight 2010.09.23. 22:15:42

Na akkor meg kell nézni, hogy a szerződést budapesti oldalról ki írta alá. Ha ez mind igaz, akkor hűtlen kezelés vádjával eljárást indítani.

zigzeg 2010.09.24. 00:17:55

Nem értem, mi abban a meglepő, hogy önkoris szinten működik a nagykoalíció, és a Zsidesz, a Maszop meg a Szadesz együtt lopja a pénzt... Ez mindig is így volt. Jó reggelt, Vietnám!

Son of White Horse 2010.09.24. 01:51:31

Ezt a szerződést úgy rúgnám fel mint a szart! Közel 0 Ft értékre kötötték! A felmondása sem kerülhet többe!

Hedge_Hugi 2010.09.24. 15:12:18

A kovetkezo kerdeseimre varok ertelmes valaszokat:

1. Egyaltalan miert kell olcsmany szemettel teleaggatni a varost es ezzel inzultalni az embereket, valamint irtozatos modon rombolni a varoskepet?
2. Az emberek miert nem csinalnak SOHA SEMMIT az ilyen disznosagok nyilvanossagra keruleset kovetoen??? Nem csoda h ilyen minosithetetlen es torvenytelen dolgok folynak, ha 2 nap mulva a kutya sem beszel rola. Nem hiaba! Van eleg bulvar cikk ami elnyomja a gondolkodo agyfelteket.

Hedge_Hugi 2010.09.24. 15:18:04

Zigzeg!
Pontosan ez a bajom. MINDIG IS IGY VOLT...ES IGY JO IS LESZ.
Francot sem kell csinalni, mert EZ VAN ES KESZ???
Na ilyenkor csapom ossze a gepemet es rohanok a falnak duhomben.
Nem Neked szolt, ne erts felre, de ha igy fogjuk fel a dolgokat, a budos eletben nem lesz valtozas ebben a sullyedo koszfeszekben amit Magyarorszagnak hivnak.

Legeloszor az emberek fejeben kellene rendet tenni, majd az rendkivul osszetett modon elobb-utobb kivetulne a politikai eletre is, az emberek mosolyara, es egymashoz valo viszonyulasara. Lehet, hogy idealista vagyok, de meg mindig jobb, mint belenyugodni a szarba. Ismet mondom: no offense!

I. P. S. 2010.09.26. 03:30:17

Engem a legjobban az szomorít el ebben a történetben, hogy engedélyezett felbonthatatlan szerződéseket kötni. Gondolj bele, mit eredményezne, ha ezt tényleg gyakorolnák.

Meridian74 2010.09.26. 07:29:31

Vállalások:
# 2 év alatt új utasvárók telepítése – nem teljesült
# takarítás, tisztítás, graffiti és rongálás kijavítás 3+1 napon belül – nézzük meg a várost

Ez kimeríti a szerződésszegés foglamát, mivel többszöri alkalommal rendszeresen történt/ik, nem kell jogásznak lenni, hogy a szerződés felbontható.

A többi "nem szankcionálható" pont még utólagosan egy polgári peres eljárásban felülbírálható, ennek kapcsán pedig személyi felelősöket lehet keresni, akik ellen már BTK-s per indítható...

A céggel soha többé semmilyen szerződést nem kötni, bojkottálni.

na persze mindez nem fog megtörténni, mert "haverok" / rokonok cége...

2010.09.26. 17:07:39

@I. P. S.: Nem lehet felbonthatatlan szerződéseket kötni. Minden szerződés felbontható. Sőt, amelyik szerződés törvénybe ütközik, az minden különösebb felülvizsgálat nélkül meg sem születettnek tekintendő. Az ilyesmi a törvényességnek csak a látszata, olcsó máza.

I. P. S. 2010.09.27. 13:44:09

@csernaja obca: Eddig én is ezt gondoltam, de mérget vehetsz rá, hogy SImicska ért a joghoz, és ő köttette meg ezt a szerződést. Azaz jogilag ez egy védhető papír.

derelyegrádi szellem 2010.09.27. 14:03:48

@csernaja obca:

1./ Amely szerződések jogszabályba ütköznek, azok a semmisség jogkövetkezményével érvénytelenek. Tehát nem "meg sem születettnek tekintendők", mert azok a létre nem jött szerződések.

Nagy különbség van köztük, például jogkövetkezményeik tekintetében is.

2./ Felbonthatatlan szerződések vannak (amiknek felbontása fogalmilag kizárt), amivel kevered az a felmondhatatlan. Olyanok tényleg nincsenek. Minden szerődés felmondható, persze nem jogkövetkezmények nélkül.

dessert eagle 2010.09.27. 15:20:45

@derelyegrádi szellem: Habár a józan ész elsőre azt diktálja, hogy minden kötelemből ki lehet lépni, de a határozott időre szóló szerződések, ha a másik fél szerződésszerűen teljesít, sosem nem mondhatók fel a határozott időtartam lejárta előtt.
Itt két dolgot lehet tenni: megtagadni a teljesítést és feltűnő értékaránytalanságra hivatkozni kifogásként (a megtámadási határidő ugye már lejárt), illetve, lehet bírósági szerződésmódosítást kérni a körülmények változása okán. (Utóbbi indoklását azért szívesen meghallgatnám a vagyonkezelő jogászaitól :))))

derelyegrádi szellem 2010.09.27. 17:21:25

@dessert eagle:

"Habár a józan ész elsőre azt diktálja, hogy minden kötelemből ki lehet lépni, de a határozott időre szóló szerződések, ha a másik fél szerződésszerűen teljesít, sosem nem mondhatók fel a határozott időtartam lejárta előtt."

Nem akarok itt kötelemi jogi órát tartani, de ez nem így van. Ha ismernéd az ezirányú bírói gyakorlatot, akkor tudnád, hogy a határozott időre kötött szerződés is felmondható a meghatározott idő eltelte előtt. Csak kártérítési kötelezettséget keletkeztet. Annak minden alkalmazási szabályával, amiből leglényegesebb a másik fél kárenyhítési kötelezettsége, és káronnyerés tilalmának alkalmazása. Eddig Kb 10 ilyen perem volt. 10 gyakorlatilag egyforma ítélettel.

A többi nagyjából stimmel.

dessert eagle 2010.09.27. 17:47:40

@derelyegrádi szellem: Én sem akarok kötelmi jogi órát tartani, de a felmondás az egy egyoldalú jognyilatkozat. Kétlem, hogy másképp gondolnád. Egyoldalú jognyilatkozattal tudtál a határozott időtartamú kötelmekből szabadulni? Ugye, hogy nem. Ezért került sor a pereidre.

dessert eagle 2010.09.27. 18:05:48

@derelyegrádi szellem: Egyébként egyetértek azzal, hogy senkit nem lehet akarata ellenére egy kötelemben tartani, és azt szerződésellenesen meg lehet szüntetni. Esetedben is erről volt szó, hogy jogellenesen szüntettétek meg a kötelmet, ezért is kellett kártérítést fizetni.
Az alapfelvetés azonban az volt, hogy jogszerűen meg lehet-e szüntetni felmondással a határozott idejű jogviszonyt, és nem az, hogy jogellenesen meg lehet-e szüntetni, hiszen jogellenesen bármit meg lehet tenni, akár még embert is ölni is lehet.

derelyegrádi szellem 2010.09.27. 18:49:04

@dessert eagle:

Ez nem egészen van így. A jogkövetkezményét tekintve nem kell teljesítenie szerződést. Csak a másikat ezért ért kárt (ami máshonnan nem térült vagy térülhetett volna meg) meg kell fizetni. Tehát szerzdőés femondható, hisz nem annak teljesítésre kötelezik a felmodót (mert a jog elismeri, hogy minden szerződés felmondható), csak a felmondás szerződésellenessége (nem ebben állapodtak meg a megkötésekor) miatt kártérítést kell fizetnie.

Példa, hogy világos legyen. Kötök egy 10 éves hat. idejű bérleti szerződést bérlőként. Majd egy év múlva errre szolgáltató jogos ok nélkül felmondom. Ennek nem az a jogkövetkezménye a bíróságon, hogy teljesítenem kell a 10 éves szerződést (ha a szerződés "femondhatatlan" lenne, akkor ennek kellene lennie verdiktnek), hanem az, hogy amíg nem tudta, vagy tudta volna másnak bérbe adni, arra az időre a bérleti díjjal egyező mértéjű kártérítést kell fizessek (ez bérlemények esetén 6-12 hó között szokott lenni átlagos esetben)

Világos ez a defferencia dogmatikailag?

"Egyoldalú jognyilatkozattal tudtál a határozott időtartamú kötelmekből szabadulni? Ugye, hogy nem."

A fentikeből jól látható, hogy igen. Szabadulok a kötelemből némi kártérítés árán, de nem kell teljesítenem a szerződést. Ez a döntő érv. Érted ezt?

Az emberölésnek meg nem a jogkövetkezménye alapvetően, hogy kártérítést kell fizetni, és már szabadultam is a "kötelemből" úgyhogy azt ne keverjük ide.

dessert eagle 2010.09.27. 23:37:51

Valamit valamikor nagyon félreérthettél….
A kötelemből akkor szabadulhat bármelyik fél, ha a másik megengedi, egyébként nem. A szerződés megszegője sosem dönthet arról, hogy mi legyen a kötelemmel. Jól is néznénk ki. Javaslom a Ptk. teljesítés megtagadása és kötelezett késedelme alcímek megtekintését. „313. § Ha a kötelezett a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja, a jogosult választhat a késedelem és a lehetetlenülés következményeinek alkalmazása között.” Tehát választhatja a késedelem jogkövetkezményét: „300. § (1) A jogosult - függetlenül attól, hogy a kötelezett késedelmét kimentette-e - követelheti a teljesítést, vagy ha ez többé nem áll érdekében, elállhat a szerződéstől.” Tehát választhatja a teljesítést, ha neki úgy tetszik.

És igen, a keresethez kötöttség elve miatt a bíróság sem térhet el a jogosult igényétől, azaz, ha ő teljesítést kért, akkor arra fogja a kötelezettet kötelezni, mégha ez 10-15 éven keresztüli teljesítést is jelent.

süti beállítások módosítása