Skip to content


       Szűrés lista

Szépségcafeteria az Arcnak

Még eléggé a hónap elején tartunk, de Kiss Norbert után máris van egy újabb jelentkező a havidíjra.

A szende arcú Nagy Anna kormányszóvivő asszonyról (életrajz itt) derítette ki a stop.hu, hogy fodrászát közpénzből fizetik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerződései között található meg: "A kormányszóvivő média megjelenéséhez kapcsolódó fodrászati szolgáltatások ellátása a Megrendelő igényei szerint". 2010.09.01. és 2010.12.31. között, 4 hónapos időtartamra 128.000,- forintot költöttek rá.

Nem, nem irigylem Nagy Annát, hogy havi 32 ezret költ fodrászra, és igen, tudom, hogy bezzeg a szocik ennél sokkal nagyobb összegekkel kerültek kapcsolatba. Tehát csak azok lapozzanak, akiknek ennél fejlettebb az érvrendszerük.

Ugyanis megint nem maga a tény a legnagyobb probléma, hanem az utána következő magyarázat. A kormányszóvivő így nyilatkozott a dologról a Blikknek:

"- Szerintem ez nem egy földtől elrugaszkodott dolog. Sajnos nem vagyok
olyan ügyes, hogy magam készítette frizurával vállaljam a közszerepléseket.

- Nekem a munkámhoz tartozik, hogy kulturáltan jelenjek meg, egyáltalán nem mindegy hogy hogy nézek ki egy sajtótájékoztatón, ország világ előtt, kvázi Magyarország és a kormány arca vagyok. Bár tudom, hogy ez első hallásra nem kevés pénz, nem hiszem, hogy a kormány ettől kevésbé lenne takarékos - fogalmazott.

- Én a saját autómat vezetem, a saját pénzemből tankolok, itt az irodában az asztalomon is a takarékosság miatt nincsen lámpa - hajtogatta a kormányszóvivő. Nagy azt is elmondta havonta 8-10 alkalommal jár a fodrászához, alkalmanként 3-4 ezer forintért, így jött ki 4 hónap alatt a 128 ezer forintos összeg, azaz havi 30 ezer forint.

A szóvivő azt is elárulta: alkalmanként sminkesét is közpénzből fizetik, ez esetenként 4-5 ezer forintba kerül. - Van egy személyes vagy reprezentációs keretem, ebből fizetem a fodrászt is, de például egy munkavacsorát is, vagy a repülőjegyet és a szállodát, ha külföldre kell mennem - tette hozzá. Mint mondta felmerült benne, hogy a Parlament épületében működő fodrászatot válassza, ahogy tanácsokért néhány sztár-fodrászt is felkeresett, de végül úgy döntött hűséges marad ahhoz az üzlethez, ahová már 20 éve jár."

 

Nos, nekem szintén nőként az a véleményem, hogy aki 46 évesen SEM tudja beszárítani a saját frizuráját, az valami roppant fakezű lehet. De Nagy Anna megmutatta a Blikknek, hogy neki ez tényleg nem megy.

Vajon mi volt vele, mielőtt kormányszóvivő lett, és a nettó fizetéséből kellett állnia a fodrászt?
Mert például én is emberekkel dolgozom, kvázi a cégünk egyik arca vagyok, ott is fontos a csinos, ápolt megjelenés, mégsincs körmös-fodrász-kozmetikus a cafeteriánkban.

 

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr872567422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Presszós Laci 2011.01.08. 04:49:27

Nem fodrász kell ide, hanem bakó!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.08. 06:02:53

@Horizont: Te, az a baj, hogy elvileg mi lenénk a középosztály... :S Szóval sajnos én sem látom, hogy olyan nagyon erősítenének minket :(

@majomkutya: Én is ezt mondtam...
...mekkorát röhögnék, ha egy BKV-s főfaszt megvernének az ellenőrök :D

Marcellusca 2011.01.08. 08:51:49

@laspalmas: Ugyanolyan sz@r. :)

@fogash: Őőőő, izé,... hátulról kimondottan fotogénebb, jobban mutat. :DDDD

Marcellusca 2011.01.08. 08:58:03

@laspalmas: MUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAAAAAA!!!!!!
Szép volt!!!

Dejaz több, mint két éve vo't, vaze!
Azóta lezajlott egy fülkeforradalom, NER, NENYI, stb., stb.
Értve? :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.08. 09:28:33

Valaki vagy érti Nagy Anna már-már göndörpistai magasságokba szárnyalását, vagy nem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.08. 09:33:42

@derelyegrádi szellem:

Nem tettem el, nem szokásom az ilyesmi. Egyszerűen kiváncsiságból visszakerestem, hogy ahhoz az emlékezetes, frizurát is tartalmazó posthoz mit szóltál hozzá.
Ellentmondás?

"- Nekem a munkámhoz tartozik, hogy kulturáltan jelenjek meg, egyáltalán nem mindegy hogy hogy nézek ki egy sajtótájékoztatón, ország világ előtt, kvázi Magyarország és a kormány arca vagyok. "

"A haját az ember nem azért csináltatja meg, mert "az emberek elvárják" hanem saját maga miatt, hogy gondozott és ápolt kultúrember benyomását keltse, elsősorban saját magában."

Geza 2011.01.08. 09:41:29

A világ boldogabbik részén (ami nem feltétlenül gazdagabb, mint mi) nem számít luxusnak, hogy az egyszeri irodista munkába menet beül tíz percre a borbélyhoz egy borotválásra, hogy a reggeli kávéját a sarki kávézóban issza, hogy a cipőjét nem maga boxolja, hanem a borbélynál fényesítteti egy erre szakosodott 'magánvállalkozóval', hogy legalább 2-3 naponta elmegy a családdal valami kisvendéglőbe vacsorázni.
Nem azért, mert ilyen burzsujok, hanem azért, mert pl. csak ezzel 4-5 embernek ad munkát, akiknek így lesz módjuk igénybe venni azt, amiből ő kapja a fizetését. (Ezt a mantrát szokás az élénkülő gazdaság reklámozásánál darálni.)

És nem azért teszik ezt, mert öntudatos közgazdász mindenki, hanem azért, mert ez a ki nem mondott társadalmi elvárás. Mert a digóknál pl. nem az számít flancolásnak, ha valaki zakóban (hölgyek esetében: kiskosztümben) megy be az irodába, hanem az számít cikinek, ha kopott farmerben és kinyúlt pólóban. Igénytelen prolitempó ez, kérem...

Az már más kérdés, hogy mindezt -mivel magától teszi, és nem a munkájáért- magánpénzből fizetik, mert pl. megette már a fene, ha a szóvivő asszony magától egy igénytelen trampli lenne, és csak a munkája miatt csináltatja a frizuráját. A fogkrémjét se fizetjük, pedig a büdös száj se jobb a tépett frizurától. Ha nem magától igényes, akkor erre a feladatra alkalmatlan, mert akkor a frizurától függetlenül se lesz oda alkalmas. (Egy segget hiába rúzsoznánk, sehogyse lenne belőle arc.)
Szóval szerintem a bányász-bányászlámpa hasonlat sántít, ez inkább olyan, mintha konditermet fizetnénk a derék vájárnak, hogy elég jó fizikumú legyen a munkájához. Nonszensz, az erős fizikum náluk felvételi követelmény, ahogy a szóvivőnél az ápolt megjelenés is az.

De hogy ne csak ilyen destruktív módon álljak hozzá, van egy konstruktív javaslatom is, amivel közpénzből oldjuk meg a problémát, azzal viszont takarékoskodunk:
Nullásgépet és parókát a szóvivőknek! Egyszeri költség, mert kopaszra letolni magát tényleg mindenki képes (ha nem megy, szívesen elmagyarázom, egy perc az egész), a paróka meg nem kopik, pont olyan tartós esztétikumot ad, mint a műfenyő :).

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.08. 09:52:06

@derelyegrádi szellem:

Igazából mi a hokedli-krumplileves vonal kihangsúlyozására gondoltunk.....

Tudod a postban is benne van, hogy nem a fodrászkodással van a gond, hanem a magaslovas, hülyének néző megmagyarázásra. Arra nagyon allergiás vagyok.

Azt meg tudjuk mindketten, hogy ha mondjuk Vadai hajával lett volna ilyen, akkor te jóízűen, sőt esetleg csöppet még a jóízlés határán túl is poénkodtál volna rajta. Bírlak, de nagy hibád, hogy narivakságban szenvedsz.

bandika gazdája 2011.01.08. 10:14:38

@rotfl: Akarsz miniszterelnök lenni? Én rád szavazok! Csak szójjá hogy Te vagy az!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.08. 10:23:47

@Geza: "Nem azért, mert ilyen burzsujok, hanem azért, mert pl. csak ezzel 4-5 embernek ad munkát, akiknek így lesz módjuk igénybe venni azt, amiből ő kapja a fizetését. "
Ja, csak tudod ott keresnek is annyit, hogy ezt megtehessék, meg a vállalkozó, akié a kisvendéglő, fodrász, stb., befizeti az adót, amiből nem lopnak el annyit, mint itthon.

Ha megnézed, mi pl. kurva sok adót fizetünk (már aki), és nem sok látszatja van. Pedig ha van 3 millió adófzető, számold ki, mennyi folyik be...

Szóval így persze, hogy élénkül a gazdaság.
Amúgy én is megtehetném, hogy kisvendéglőben vacsiznék 2-3 naponta, csak akkor a büdös életben nem lenne pénzem majd nyílászárót cseréltetni a kérón, vagy a 20 éves autómat rendben tartani (pláne esetleg majd másikat venni).
És akkor én még jól keresek (nettó mnimálbér kétszerese).
Szóval amíg itt 70 ezerből élnek az emberek, meg inkább segélyen vannak, mint dolgozzanak, addig nem fog élénkülni semmi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.08. 10:27:42

@laspalmas: Nekem ez a "magam tankolom a saját autóm" duma tette be...
Ne már, hogy egy képviselőnek, szóvivőnek, fejesnek ne legyen pénze munkába járni...

Na jó, ngyenessé tenném nekik a BKV-t :D Hadd tanuljanak :D

2011.01.08. 10:36:46

"az irodában az asztalomon is a takarékosság miatt nincsen lámpa" - ezen csak én akadtam ki? Mindenesetre erre a fodrászra kifizetett összeg kidobott pénz, ahogy elnézem a képeket.

2011.01.08. 10:40:03

@ColT: én nem ingyenessé, kötelezővé tenném nekik a BKV-t ! Főleg erős mínuszos téli reggeleken, 15-20 perc ácsorgást a Nagykőrösi úton, aztán ugyanannyi utazást a fűtetlen buszon.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.08. 11:01:22

Szerintem sem egy akkora tétel lenne ez amin érdemes pörögni, azonban a duma amit tolt a szóvivő asszony az valóban a vastagbőr kategóriát érinti.

A vbőr valóban mindig az ellenzék szerepét tolja, - érthetően a vastagbőrös esetek nagy száma a kormánytól érkezik mindig értelemszerűen, hiszen ők vannak a középpontban, talán ezért.
Azonban az ellenzék hülyeségét pofátlanságát ugyanúgy nem hagyja szó nélkül - csak abból helyzete okán kevesebb van.

Akik keveslik az ellenzék cinkelését és úgy látják van abból is elég, miért kell mindig szegény forradalmi kormányt basztatni, azoknak ajánlom a vastagborblog@gmail.com email címet, lehet jelezni/megírni, akár cikk formájában ezeket, a vbőrös szerkesztőgárda (2 azaz kettő fő érdemben, akiknek munkahelyük van és dolgoznak, nem ebből élnek, nem biztos, hogy elegendő idővel energiával rendelkeznek minden figyelésére, elegendő anyagot szolgáltat bőven a szabadidejük eltöltéséhez a kormány)

Az "indexcímlapról ideirányított látogatók-reklám/kattintás-vastagbőrös szerkesztők jól élnek" vonal idiótáinak pedig csak annyit mondok: Mutasson reklámot az oldalon, aminek a bevétele a vbőré.
Mert a postok alján és a kommentek közt lévő reklám, az bizony az index által MINDEN blogba betett reklám, az index bevétele.

Annyit tennék hozzá a szóvivőasszony frizurájához: kár ezért kifizetni pénzt, hogy ugyanolyan ápolatlanul nézzen ki, mintha simán megfésülködött volna otthon. Kidobott pénz.

guma 2011.01.08. 11:21:27

@laspalmas: @Conv: JÓ! :)

korrekt! :)))))))))

@Marcellusca: csatlakozom :)
(alászaladt!) DDDDDDDD

Paradigma 2011.01.08. 11:22:48

@Fell Bandi: Mert újoncok vagyunk, mint kiderült:)

Nem beszélve arról, hogy ennyit megér egy országnak, hogy ne folyton a Szíjjártó fejét kelljen bámulni ilyen esetekben...

Beer Ninja 2011.01.08. 11:31:58

Szerintem nincs gond ezzel a tétellel. Legyünk már ép eszünknél: tényleg azt vártuk, hogy a Fideszből (meg sem saccolom, hány ezer politikus országos szinten) senki nem fog lopni, közpénzen dőzsölni, netalán fodrászolni?
Mert ha valaki így gondolkodott, azt én csak sajnálni tudom. POLITIKUS nem tud máshogy cselekedni, mint pl. ez a kormányszóvivő.
Részemről annyit vártam a Fidesztől, hogy értelmesebb irányba haladjanak végre az ország dolgai és kevesebbet lopjanak. Nem Kánaánt és politikusi bűnözésmentes övezetet...

szakértői kormány · http://szakertoi-kormany.blog.hu/ 2011.01.08. 12:24:18

@dr. dodó:

Kánaán az nem is lesz sokaknak:

szakertoi-kormany.blog.hu/

Tényleg nem sok 30 ezer forint! Ha kapod.

jardel 2011.01.08. 12:43:14

Tényleg nehéz is lenne hirtelen felsorolni, mennyi gond van a mostani kormánnyal és miben okozott csalódást, stílus és megnyilvánulás terén meg pláne, amiben a KEH viszi a prímet. Ezt a dolgot viszont nem sorolnám oda: a szóvivőtől elvárható a jó megjelenés és ezt egy fodrász tudja a legjobban biztosítani, szerintem inkább igénytelenség lenne, ha nem járna, hanem maga baszkurálgatná reggelente. Ami a gond ebben az esetben, hogy ehhez képest totál tré a haja, de a ruhája főként - 70-es vagy 80-asévek TV-bemondó vagy egy keresztény-konzervatív Lendvai Ildikó. Na ez az, ami gáz.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.08. 12:43:22

az már volt h debezzeg az emeszpéeszdéesz 8 év alatt többet költött fodrászra és emiatt voltak a brrutttális megszorítások?

...nékem hiányzik a Budai Bernadett, nem kicsit :,-(

szakértői kormány · http://szakertoi-kormany.blog.hu/ 2011.01.08. 12:56:31

@jardel:

Gondolom, egy pincérlánytól is elvárod minimálbérért, hogy ne legyen zsíros és csapzott a haja, de egy kormányszóvivő 1 millás béréből nem telik 30 ezerre havonta.
Több millió munkavállaló szerződésében van benne, hogy elvárt a kultúrált megjelenés, és az átlag bér Magyarországon 200k.

jardel 2011.01.08. 13:32:12

@szakértői kormány: az enyémben is benne van, hogy érjek be a munkahelyemre időben, de ettől még nem fizetnek kocsit. Részére szerintem nem az az elvárás, hogy kulturáltan nézzen ki (ne legyen tele a haja ételmaradékokkal, ne legyen lyukas a farmere stb.), hanem, hogy reprezentatívan, mivel az egész kormány imidzsének a része. Nekem ezért nem az a bajom, hogy elkölt a repikeretből 30 rugót fodrászra (el is kajálhatná), hanem, hogy ennek ellenére szarul néz ki. Persze éppen ezért hitelesen jeleníti meg a kormány és általában a politikai vezetés "igényességét".

Watchman 2011.01.08. 13:57:37

Hát.. azért a proli demagógiának is van határa. És elértétek a blikkel együtt. :) Bár a Blikk gondolom gyakrabban. Mi lesz a következő? Nem kapcsolták le a villanyt?

Kezdjük el nézni, hogy mivel költenek többet, mint Pali bácsi Mucsaröcsögéről... hiszen, ha Pali bácsi meg tudja varrni a nadrágját, akkor a képviselőtől is elvárható. Meg ha a minimálbéres analfabéta prolinak senki nem fizeti a fodrászt, akkor a kormányszóvivőnek sem jár. Világos.

fokabacsi 2011.01.08. 14:46:29

@Watchman: Felcserélted a végbeledet a száddal ! Miért nem telik Mucsaröcsögei értéket elő állítö szakembernek fodrászra, Audira stb? És mennyivel értékesebb egy ilyen idióta , mert, nem tízszer -hússzor azt biztos! Mire fel nem tud busszal , vagy saját gk-val közlekedni mint a húszezer másik? Derogál neki? Menjen dolgozni oda ahol tényleges effektív munkáért értékén megfizetik ! Ja , hogy egyből kiderülne , hogy felkopna az álla??? Tényleg : Az analfabéta cigánynak miért adnak havi kétszázezret, "mert az jár" ???

szakértői kormány · http://szakertoi-kormany.blog.hu/ 2011.01.08. 14:47:41

@Watchman:

Teljesen igazat adok neked, ezt az országot a 20 éve tartó proli demagógia juttatta a balkáni mélységekre és nem a nem proli szakértők miatt nem működik semmi. A zseniális kormányok eredményeit majd a történelem igazolja!

fokabacsi 2011.01.08. 14:53:55

@szakértői kormány: Így igaz ! Szétvert ipar megszüntetett mezőgazdaság, bezárt feldolgozó ipar,megszűnt könnyűipar , eladott ország eladósítva,szétvert oktatással egészségüggyel, és ez az "elit" !! Ha mindet a szél lóbálná már az is késő lenne!!

gyilkos fűegér 2011.01.08. 15:05:56

Az intim-fodrászt ki fizeti? Jogos elvárás, hogy ha valami EU találkozón elkapják, ne égesse muffkutyával a Magyar Népet!

És most énekeljük el a Himnuszt!

dr. Aullah 2011.01.08. 15:08:28

OFF:

Tudom, hogy ez nagyon off, de ezt a fityiszdroid írást olvastátok?

durva.blog.hu/2011/01/07/nem_ertem_a_rinyat

""A Fidesz ellopja a pénzemet""
"Egyfelől nem a Fidesz, hanem a kormány, ami ugye nagy különbség..."

A kommentek nagyon tanulságosak.

ON:

fokabacsi 2011.01.08. 15:10:02

@gyilkos fűegér: Kifelejtetted a költségvetésből a fekete vászonzacskót, amit a fejére kell húzni, mert rondácska szegényke ! :-))))

2011.01.08. 15:14:12

Én a saját autómat vezetem, a saját pénzemből tankolok, itt az irodában az asztalomon is a takarékosság miatt nincsen lámpa - hajtogatta a kormányszóvivő.(Nagy Anna)

azért kedves tőle, hogy így spórol :) azt hiszem, ez is egy rögtönható agyzsibbasztó a jóféle fajtából

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.08. 15:15:59

@.Pierre Bezuhov.: Bettike volt az egyetlen jó dolog a szoci kormányban, az tuti!

@gyilkos fűegér: LOOOOLLLL

gyilkos fűegér 2011.01.08. 15:21:35

@Belpo:

Csak nehogy leverje munka közben a nagykabátja ujjával a viaszgyertyát, mint anno Adrian Mole.

gyilkos fűegér 2011.01.08. 15:24:07

@ColT:

A mostani maszop szóvivő, a Kormos Kata se rossz, sőt!

2011.01.08. 15:30:24

@gyilkos fűegér:

nem ő lesz, aki utoljára lekapcsolja a lápát, az már tuti :)

Kurt S. Earp 2011.01.08. 17:05:31

@gyilkos fűegér: :-DDDDDDD
Csak csatlakozni szertenék azokhoz, akik szerint nem az a baj, hogy az adófizetők állják a fodrász cehjét, hanem az, hogy ez, eddig, Láthatóan ablakon kidobott pénz volt.
Van a falunkban egy fodrászlány, szerintem alkalmanként 30 Ft-ért megfésüli a néni haját, nagyjából a fotókon látható végeredményt kapjuk és ezzel máris gondos odafigyeléssel forgatta a kormányzat a közpénzeket.
Ezen a "nincs az asztalomon lámpa szöveggel" kapcsolatban leszögezhető, hogy az a baj, nyilvánvalóan nem csak az asztalon heverő papírokra és gemkapcsokra borul abban az irodában homály.
Szóvivő.
Végünk van.

Kurt S. Earp 2011.01.08. 17:08:53

@Kurt S. Earp: Mondjuk a szertenék helyett talán magyarosabb a szeretnék, és az a baj, hogy két bekezdésben egy kicsit sok két "az a baj", a többi stimmel. Bazmeg :-(

Marcellusca 2011.01.08. 17:18:00

@gyilkos fűegér: megaLOL, hüjjjjeeeee!!! :DDDDDDDDD

Marcellusca 2011.01.08. 17:22:14

@Kurt S. Earp: Are you alright, Mr. S. Earp? :DDDD

misztikus alfahím 2011.01.08. 18:12:27

Legközelebb szavazzatok arra a pártra, akik deklarálják, hogy kormány alakítás esetén a teljes kabinet csuhában, mezítláb, borotvált fejjel és kis kéregetőtálkával fog megjelenni minden eseményen.

A hajára költött összeget nem sokallom abszolút értékben, az viszont igaz, hogy az elért eredményhez képest sok.

Azt hiszem valahogy így kellett volna működni ennek a dolognak:

- Figyelj, Anna! Ne értsd félre nagyon csinos vagy így ahogy vagy, viszont most mint kormányszóvívő kicsit fel lehetne tuningolni a megjelenésed, mit gondolsz? Választunk neked valami profi, luxus fodrászatot a költségeket persze álljuk!
- Nem, köszönöm maradok Marikánál, már 20 éve ő vágja a hajam. A költségtérítést persze elfogadom.
- Az az igazság, Anna, hogy EZÉRT a hajért nem adunk költségtérítést. Remélem megérted. Ha meggondoltad magad jelezd!

A kommunikáció pedig megint elégséges. Nyilván nem mondhatta azt, hogy "kapjátok be mi a f**sz közötök van hozzá?", de azért lényegében tényleg kár volt ilyen sztorit odavetni a Blikknek. Azt hiszem a kevesebb most is több lett volna:
"Igen, kapok költségtérítést. Több fodrászat ajánlatát is megfontoltuk, de végül takarékossági szempontból ezt választottuk. Úgy érzem a jelenlegi megjelenésemmel is be tudom tölteni a pozíciómat"

Mint írtam én erre a fodrászatra nem adnék költségtérítést, de magyarázatnak jobb lett volna, mint ez a bénázás.

fokabacsi 2011.01.08. 18:15:48

@gyilkos fűegér: Bármilyen csak jótékonyan takarjon !

Frontin 2011.01.08. 18:40:07

Szerintem teljesen normális, hogy egy ilyen munkakört betöltő nőnek sűrűbben kell fodrászhoz járnia. Az összeget sem tartom soknak, sőt!
Az is rendben van, hogy erre kap egy bizonyos keretet.

Göncz Kinga frizurája jobban tetszett?

fokabacsi 2011.01.08. 18:49:50

@Frontin: A tanárnő, eladónő, pincérnő sem mehet borzasan dolgozni ! Csak velük a lőtéri sánta kutya sem törődik, honnan tartják rendbe a frizurájukat, mivel mennek dolgozni, A(8) ?!!! Nem azzal van a baj neki miért?? A többinek miért nem???

szakértői kormány · http://szakertoi-kormany.blog.hu/ 2011.01.08. 19:42:19

@Frontin:

Figyu, azt a melót szerintem manapság többtízezer magyar dekoratív nő elvállalná és meg is tudná csinálni harmadannyiért, minden további költségtérítés nélkül is. Szóval gondolom, érted, hogy nem a 30 ezer itt a gáz, hanem a dorbézolás és a semmi megfizetése a párthűségért a közösből. Milyen autó az, ami 800.000 forint/hó? Üljön be egy Toyota Yarisba közpénzen. Vagy Volán buszra. De a legjobb az lenne, ha ülne a seggén és nem menne sehová, mert nincs látszata. Vagy hová utazgatnak évente annyit a világba? Mert az sem látszik, hogy eredményt hozna, de ha tudsz ilyen eredményt, elmondhatnád.

szakértői kormány · http://szakertoi-kormany.blog.hu/ 2011.01.08. 20:04:06

Sőt, ma azt is megtanultam, hogy egy törvény attól lesz jó, ha jól kommunikálják és attól rossz, ha rosszul. Hátbazmeg...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.08. 20:11:28

@szakértői kormány: Na meg az orrmányszóvivő mit csinál külföldön?
Az a külögyminiszter, gazdasági miniszter, miniszterelnök... de ne ez...

fokabacsi 2011.01.08. 20:26:42

@szakértői kormány: Ilyeneket mondanak és nem mozdul meg a föld, nem hasad meg a templom kárpitja, és az ég nem szakad rájuk egy darab Istennel !

2011.01.08. 20:29:24

@szakértői kormány: Én tudok: összekalapoztak kb 80mrd dollár kölcsönpénzt húsz év alatt. Kádár jános csak 22 mrd-t tudott összekalapozni ennyi idő alatt, és ez azért volt, mert nem audival járt, csak mercedesszel, és azzal is csak keveset.

szakértői kormány · http://szakertoi-kormany.blog.hu/ 2011.01.08. 20:37:08

@Hajszás Láncos:

Legalább a Torgyán csílei cseresznyéje bejött volna, most szívesen befalnék egy fél kilót. :)

2011.01.08. 20:53:40

@szakértői kormány: hja, kérem, a kapitalista cseresznyét nem a nép ette meg. De vele akarják majd megfizettetni!

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.01.09. 00:22:59

Itt nem az a gond, hogy ez milyen pitiáner ügy, hanem az, hogy ez emberközeli. Más is szeretne havi 32 ezret költeni fodrászra, de néha a kajára sincs neki ennyi. Egy ilyen sokkal jobban felbosszantja az egyszeri embert, mint a több milliárdos lopások.
Erre szeretném felhívni azoknak a kedves kommentelőknek a figyelmét, akik lekicsinylik ezt a posztot. :)

dim 2011.01.09. 03:43:07

Szerintem egy ilyen frizurát rendbe lehetne tartani házilag is, mint ahogy megtette a hölgy, mielőtt fontos emberré vált volna. Havi egy (támogatásmentes) hajvágás bele kell, hogy férjen a minimálbéres dolgozó költségvetésébe is, nemhogy azéba, aki annak a 6-10 szereséből gazdálkodik.
Persze akármekkora is a csóróság, megy még mindig a rongyrázás állami körökben - "ha már odakerültem a tűzhöz, akkor hadd süttessem a valagam pirosra!", hadd nyújtózzak és csacsogjak jólesően a fodrásznál más pénzén.

Csodálkoznék - az egyik kommentező említi: bányásznak bányászlámpát adunk, az útkaparónak pajszert, a vasutasnak egyneruhát (sic!) -, ha a melósoknak, akik előállítják az elherdálandó anyagi eszközöket, havonta (összesen) 300 ezer ficcs jutna csákányra, pajszerre, gázálarcra, munkaruhára, bakancsra + kafetériára. Odavágnak hozzá egy pakkot (mint a sitten) és azt mondják: nesze wazze! Ezt oszd be 4 évre, mert annyi a kihordási ideje. Ha elkopik, akkor gyúrjad az aszfaltot szakadt mackóban meg dorkóban. Ezért látni nálunk annyi snájdig melóst szerte az országban.

Az állami szféra az más… ott lehet tivornyázni. Szeretem látni, pl. amikor a jagellók mulatva a ”járőröznek” a körúton. Dübög a kocsi oldala a zenétől, csápolnak benn ezerrel. Nyári hőségben fel van húzva minden ablak. Miért is ne, hiszen megvettünk nekik a CD-s hifi-t és a klímát is bakker!
No, szóval… lehet itt akármilyen kormány, a számtalan kenetteljes tanácsadó, helyezkedő talpnyaló, haszonleső lakáj és hajlongó bérenc egytől egyig elvarázsolja őket 100 napon belül. Az okosságokhoz - természetesen - az említettek minden esetben, garanciát, használati utasítást, és még előregyártott magyarázatot is szolgáltatnak. Összességében tehát full EU-konform az ügy.

2011.01.09. 05:56:19

Ha egy kormányszóvivő , a saját dolgát ilyen kritikán aluli módon és felháboritóan adja elő, akkor nem kell csodálkozni, hogy bármit tesz a Fidesz, mindenki elküldi a ..csába. Felőlem csináltathat frizurát naponta 5-ször is, ha jólesik neki, meg ha maga fizeti a saját fizujából. Mert azt hiszem, fizut kap. Vagy netán "ingyé" mondja a nagy semmit? Aki pedig a bányászlámpát, a pajszert , az egyenruhát ( ami ugye munkaeszköz, illetve munkavédelmi eszköz) összehasonlitja a kormányszóvivő hajával, az tévuton jár.De ha kell , szivesen vásárolok a szóvivő hölgynek bányászlámpát--akkumulátorost vagy karbidosat kér-- hogy ne vakoskodjon. Végül még egy mondat, egy hölgy, dolgozzon bárhol is, ha jól akar kinézni( nem az ablakon), akkor igenis ad magára, jár fodrászhoz, pedikűröshöz, stb, stb.Ha igényes, akkor nem az számit, hogy mi a beosztása, vagy hogy hol dolgozik.Mert láttam én már a szóvivő hölgytől , okosabbat,csinosabb, ápoltabb és jobb megjelenésü hölgyet, bár nem kormányszóvivő volt és nem az adófizetők pénzéből , hanem saját zsebből finanszirozta a költségeit. Ugyhogy több szerénységet, több alázatot és tisztességet , ha lehet kérni, mindenkitől, aki az adófizetők pénzéből él, és hozzáteszem, nem is rosszul! Mert mint ahogy a mondás tartja--"nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani "!

Megdobbent 2011.01.09. 06:31:52

Wehe, a fidesz nagyon komalja a szepeszeti dolgokat. Orbanne kozmetikusa és a cipésze például állami kitüntetést kapott az elozo orbankormany idejen.

dim 2011.01.09. 07:34:30

@Frontin:
Szerintem a kedves hölgy fizetésében bőven benne van a fodrász, a kezes, a lábas, a gyantázó, a taxis, és még talán a tízórai ára is. Ha tévednék, akkor holnaptól én állom a cechet, sőt meghívom délutánonként egy sörre a "körülszarosba".

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 11:41:14

@jános515:

Én imádom a mindenféle szóvivőket a tvben, a 95%-uk beszélni sem tud, azon szoktam nyerítve röhögni.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.09. 11:43:19

@adflexum:

Ja, nunás, viszont körszakállas, elkelne már egy repis borbély a vastagbőrnek is!

BigBlueI 2011.01.09. 11:53:45

@ColT: Csak, hogy minden MAGYAR tisztában lehessen magával, az országgal, meg honfitársaival is - minden téren:)))))

putritours.blog.hu/2011/01/05/kurvaorszag_2016

derelyegrádi szellem 2011.01.10. 13:14:48

@dr.justice:

Szia.

Ez így van. Csatlakozom.

@laspalmas:

Hát akkor nézzük:

A visszaidézett véleményem ahhoz a poszthoz szólt, aminek tényállása röviden az alábbi:

A képviselőfeleség azzal indokolta azt, hogy a (nem neki a férjének!!!) azért jár OGY képviselőként ellenőrizetlenül, számla nélkül, bármire elköltve költségtérítés, mert neki (tehát nem a férjének!!) többek között ha bálba mennek, el kell menni fodrászhoz is. Jól elmékszem?

Namármost itt erről szó sincs. Nem jár neki havi egymillió költségtérítés, mert a férjének (tudtommal nincs is neki) kell öltönyt venni, hanem egy alacsony összeg meghatározott célra, dologra. Ami kell a munkájához. Mint pl a köztisztviselőnek a ruha. Amire szintén kap pénzt. Meg a bányásznak a lámpa, amit szintén megkap.

Hol itt a párhuzam? Hol?

Nem vagyok narivak, ha az lennék, örülnék ennek a posztnak, hiszen mondhatnám: ennyit sikerült találni. De nem ezt tettem. Mindegy, ha már te is beszálltál az ilyen Marcelluska szintű narivakozában, akkor az nagyon rossz hír. Mgelepő, viszont nem mulatságos.

De ha már itt tartunk lesz vajon post a jó filózófusokról, akik bizony félmilliárdért írtak mindenféle tanulmányokat Hungarovalentin bábáskodása mellett, néha a tejesítést saját maguknak leigazolva, és utalványozva? Márcsak azért is, mert egy jól körülhatárolható, jellegzetes szokásaikról jól azonosítható csoportocskáról van szó. Lesz? Mert az tényleg vastagbőr. Nem csak a tény, hanem pl Borbély úr magyarázkodása (erre úgy látom kényes vagy :-) ) is rinocérosz középkori bőrpáncélban szintű.

Ha meg mégis inkább Nagyot kívánjátok megtaláni, inkább azért kéne, ahogy ez a média törvény kommmunikáció sikeredett. Az vezérbéna volt, frizura ide, vagy oda. Ha írni akarsz róla segítek, mert az tényleg überszar volt. Vonatkozik ez "félfejemhomlok" Péterre is.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 13:53:25

@derelyegrádi szellem:

Azért hasonlítottam össze a kettőt, mert Anna is azt mondja, hogy neki a munkája miatt fontos az igényes megjelenés (ezt alá is írom), ehhez képest csapzott pulikutya a képeken. Hogy nézhetett ki akkor előtte? Ha most neki EZ az igényes?
Ez egy nagyon ostoba magyarázat volt tőle, inkább maradt volna csendben.
A munkájához egyébként háttéranyagok, laptop, Viktor telefonszáma kell elengedhetetlenül, a csinosság, ápoltság alap. Géza írta, és egyet is értek vele: "szerintem a bányász-bányászlámpa hasonlat sántít, ez inkább olyan, mintha konditermet fizetnénk a derék vájárnak, hogy elég jó fizikumú legyen a munkájához. "
De írtam már fentebb, hogy mitbánomén, ha fizetjük a fodrászt-körmöst egyebet neki, azon már nem múlik, de akkor sajttáj előtt csinálják meg a fejét rendesen, mint a tévé híradósokét, ahogy említetted.
És kormányszóvivő létére ne nyilatkozzon ilyen kislámpás baromságokat, amiken Nyakótól pl nem döbbennék meg.

Az lenne jó, ha mikor a Fideszről van szó, legalább megpróbálnád megérteni, hogy mi nem tetszik az üggyel kapcsolatban másoknak. Akkor ígérem többet nem mondok rád ilyet :)

Médiatv. már tökmindegy, megszavazták, életbe lépett, majd meglátjuk, hogy működik. Péter szegény meg hát olyan, amilyen. :)
Borbélyról lemaradtam, a hírt olvastam, mostmár talán el kéne kezdeni lecsukni az ilyeneket, mert az kevés, hogy minden nap megír egy ilyet az mno a szocikról, mostmár nem ők vannak kormányon.

derelyegrádi szellem 2011.01.10. 14:37:32

@laspalmas:

"ehhez képest csapzott pulikutya a képeken."

Ízlésbeli kérdésekben kár vitát nyitni, már rómaiak is megmondták. Igazuk volt. De nem emlékszem, hogy védelmembe vettem volna az elkészült frizurát. Sőt. Olvasd vissza.

Így vszont még kevésbé vonódik párhuzam (mert nem láttuk a képviselőnő báli haját) és még kevésbé értem, hogy mi a vita. Szar magyrázatot adott, vagy szar a haja, vagy vastagbőr a 120 ropi?

Az egyérteműség kedvéért: én annyi bátorkodtam megjegyzeni (ettől lettem narivak nálad), hogy sem a tényét (kifizetik a fodrászát), sem az összegét (havi 30 E) nem tartom vastagbőrnek. Most már tényleg nem értem akkor.....

"A munkájához egyébként háttéranyagok, laptop, Viktor telefonszáma kell elengedhetetlenül, a csinosság, ápoltság alap"

Ha "alap", akkor végleg igazam van. Viktor száma nem kell hozzá (persze nem árt, ez igaz..), mert az ő szavát a Péter viszi. Szinkrontolmácsolásban, szó szerint. Az mulatságosabb.

"És kormányszóvivő létére ne nyilatkozzon ilyen kislámpás baromságokat, amiken Nyakótól pl nem döbbennék meg."

Yes.

"Az lenne jó, ha mikor a Fideszről van szó, legalább megpróbálnád megérteni, hogy mi nem tetszik az üggyel kapcsolatban másoknak"

Ha összevissza beszélnek, akkor ez nem könnyű feladat. Lásd fentebb.

"Médiatv. már tökmindegy, megszavazták, életbe lépett, majd meglátjuk, hogy működik."

Ez így van. Csak a kommunikátoroknak az dolga, hogy megkommunikálják. Ezért fizetik őket. Hajjal, vagy anélkül.

Rwindx 2011.01.10. 14:55:17

Ha kiveséztétek az irdatlan összegű fodrászköltségeket, akkor esetleg szóba kerülhetnek levezetésképpen könnyebb dolgok, mint pl az M6-os autópálya kivitelezési minősége: inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-405389

Rwindx 2011.01.10. 17:44:42

@laspalmas: ami a hírben van? igen.
Egy kimosásról hallottam korábban. Ennyi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 17:57:02

@derelyegrádi szellem:

Rögtön az elején írtam, hogy a hülye('nek néző) magyarázat nem tetszik. Te azt csak a 3. kommentben említetted meg "Az tényleg baj, Nem a tartalma, hanem a ténye."
Mert hogy őneki jár ez, és ne sajnáljuk tőle. Na erre mondtam, hogy ha már jár, akkor látsszon is meg rajta. :)
Azt hiszem, nagyjából ez volt a beszélgetés vezérfonala. Annyit mindenesetre sikerült elérni, hogy már egyetértesz abban, hogy a kislámpát kár volt benyögni. Ez is valami.

A narivakot az eléggé szembetűnő elfogultságod miatt írtam: .
"Azt meg tudjuk mindketten, hogy ha mondjuk Vadai hajával lett volna ilyen, akkor te jóízűen, sőt esetleg csöppet még a jóízlés határán túl is poénkodtál volna rajta."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.10. 18:00:49

@Rwindx:

Pedig eddig is lehetett hallani, hogy mennyi gond van vele. Gondolj csak a pusztában futó alagutakra. Ez most a minisztérium vizsgálatának eredménye.

derelyegrádi szellem 2011.01.10. 18:34:19

@laspalmas:

Maradjuk a ténykenél, az hasznosabb lenne. Kezdjük a "narivakkal"

Ha jól látom nálad az én narivakságom bizonyítéka egy tőled származó idézet, ami egy feltételezésen alapul ráadásul. Ez bővebb kifejtést nem igényel. Fogalmazzunk finoman: sajátságos.

Folytassuk az átalad írt poszt nyelvtani elemzésével, mert legutóbb ezt írtad:

" Rögtön az elején írtam, hogy a hülye('nek néző) magyarázat nem tetszik."

Hát nem egészen. A poszt szövege így szól: "Ugyanis megint nem maga a tény a legnagyobb probléma,.." Ez a magyar nyelv szabályi szerint azt jelenti, hogy a ténye (mármint hogy a munkáltatója közpénzből kifizeti a fodrászát, és erre 120 e ment el) IS probléma, csak nem a legnagyobb. Gondolom ezt nehéz lenne másként érteni.

Erre én első hozzászólásomban ezt írtam:

"Én nem látom gondot.

A szővivőnek munkaköri kötessége kultúráltan kinézni, ehhez hozzátartozik a fodrász is.

Az összeg sem eltúlzott.

Nem értem a problémát. "

Mivel poszt azon részével egyetértettem, hoyg ezen nem kéne magyarázkodni, (a "ténye" erre vonatkozik, a magyarázkodás tényére), ezt külön nem említettem meg. De ahogy valaki felhozta (aullah) egyből válaszoltam rá, és megerősítettem, hogy a magyarázkodás ténye gáz.

A lámpa ügy sem úgy volt, ahogy írod, mert nem a végére, hanem rögtön azt írtam (zero felvetésére, miszeritn vegyünk neki egy lámpát ) hogy szeritnem a villanyra próbált utalni, mert az trendi. Nem hinnén, hogy ez "pártoló" megjegyzés lenne.

Ellnőrizd vissza.

Ez az egész nem érne ennyit, de mivel rólad van szó, nem pedog valamelyik "sunáznám", "naridroid" félkegyelműről, így talán nem haszontalan ezt tisztázni.

Egyet kérnék: ha már ilyen markáns véleményed van (narivak, meg mást az izléstelenségig cikiznék vele), azt tedd meg, hogy tényekre alapítod. Az nagyon jó lenne.

Meg az is, ha kapnék arra valami megokolást, hogy az OGY képviselő feleségének a haja (ami miatt szerinte jár a férjének az ellenőrizetlen, adómentes, számla, igazolás nélküli költségtérítés) hogy jön a kormányszóvivő fodrészához (tehát nem a férjének pl az öltönyvásárlásához, mert ezzel az lett volna paralell). Ezt megköszönném, mert ez eskikkadt itt közben. Köszi.

trojka 2011.01.10. 20:17:15

nem vagyok híve a pazarlásnak, de azért, -bocs a véleményemért- szerintem igenis, egy kormányszovivö nézzen ki valahogy. a ráforditott összegröl pedig annyit -politikamentesen- hogy tessék csak egyes TV-s musorok bejátszásánál elolvasni: XY ruháját, cipöjét ez meg ez adta, a pofáját ez meg ez kente, a fenekét ez, meg ez nyalta...de akár utána lehetne annak is nézni, hogy egyes "lédik", kis senki celebek, meg egyéb ingyenélökre mennyi pénz megy el...hát, azért havi 30 ezer forintot ne irigyeljunk már egy kormányszovivötöl...hogy folyamatosan hazudik, az nem ide tartozik...(ha már elvállalta, kötelessége)... Bernadettkével miért nem foglalkoztak?

Rwindx 2011.01.10. 21:55:24

@laspalmas:
Azért az alagút meg viadukt szisztéma az más, azt kitárgyaltuk régen, az is vastagbőr kategória valóban. Viszont itt most az van hogy az "érdekesen" megtervezett autópályát még végig szar minőségben is csinálták meg ami azt okozza hogy, lásd a cikkben.

Ne érts félre nem tartom kötelezőnek ezzel foglalkoznotok, csak nekem furcsa hogy a havi 30ezres fodrászköltség kiveri a biztosítékot, függetlenül attól hogy ezt ki hogy ítéli meg, a nemrég átadott autópálya amit meg pár év múlva lehet felújítani meg említést sem érdemel ahogy kiveszem a szavaidból.

atibud 2011.01.10. 21:56:08

demagog dolog ezen kiakadni. az ilyen koltsegek ehhez a tevekenyseghez hozzatartoznak, ezt el kell fogadni.
van ezen kivul tobb tucat olyan dolog amit lehet kritizalni :)

fokabacsi 2011.01.11. 10:51:26

@atibud: Demagóg dolog ezt a felvetést, érvek helyett demagógnak mondani. Azért kapja a fizetését ! Abból gazdálkodja ki ! Csak ez a közpénzből megy , és semmi sem drága! Ugyanaz a kategória mint a "kiszervezett" munkák , és a pofátlan végkielégítések ! Tessék tudomásul venni , hogy a közpénzzel úgy kell bánni, hogy az erkölcstelen lenyúlásnak még az árnyéka sem vetülhet rá ! Mint az Angol emberek esetében pl. Igaz ott nem 20 éves a "demokrácia" !

derelyegrádi szellem 2011.01.11. 11:33:22

@fokabacsi:

Mindentől függetlenül az "Angol emberek" nagyon jó példa a "közpénzzel úgy kell bánni, hogy az erkölcstelen lenyúlásnak még az árnyéka sem vetülhet rá" kitételre.

Talán egyedül te nem hallottál a másfél évvel ezelötti költségtérítési botrányról, amikor is a képviselők (MPs) pornócsatornákra, saját lakásra amit "béreltek", kacsaházra a tavukon, meg ilynekre vettek fel költségtérítéseket. Az elsőt (egy volt munkáspárti képivselőt) pont tegnap ítélt emiatt az "Angol emberek" bírósága 1.5 év börtönre csalásért.

Remek példa volt....

Nem akarnék itt versenyezni, da az angol demokrácia és a magyar (ez alatt a rendi "demokráciák" értendők) kb egyidős a magyarral. Az angol Magna Charta 1214.-ben a magyar (Aranybulla) pedig 1222-ben keltezett. A különbésg 8 év. Ez ilyen 800 éves távalatból elenyésző.

Agyalap 2011.01.11. 11:55:08

@atibud: Mi ezen a demagógia? Egy ilyen egyenes szálú semmi hajnak nem kell megadni háromnaponta a fodrászt. Otthon mosás, kondicionálás, szárítás fésű. A hetente festésben sem lennék biztos. Igy aztán nem látom a "hozzátartozik a munkájához" részt...
Ha nem tartaná magát alapból karban - fel sem vették volna.

Én olyan munkát szeretnék mondjuk: nem értek a SUN szerverekhez, de ha felvesznek és elküldenek milliós tanfolyamokra, nagyon jól fogom csinálni. Nekem idáig ez nem jött be...
Gondolom Nagy Annát sem így találták...

fokabacsi 2011.01.11. 11:55:23

@derelyegrádi szellem: Vajon mikor lesz magyarországi képviselő leültetve másfél évre, mert jogtalanul vett fel "útiköltség" térítést (lásd Nyakó+ felesége) Véletlenül sem volt véletlen, hogy pont velük példálóztam !!

fokabacsi 2011.01.11. 11:57:12

@derelyegrádi szellem: Majd elfelejtettem : Ott nem volt 60 évig bolsevizmus.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.11. 12:13:04

@fokabacsi: "Ott nem volt 60 évig bolsevizmus" - itt meg is dőlt a mondandód, mert:

1: vagy a hivatalos verzióval számolunk miszerint itt '89-ben rendszerváltás volt, ez esetben nem jön ki a 60 év
2: a módszerváltással nem ért véget kis hazánkban a bolsevizmus (erre szerintem nap, mint nap lehet példákat látni), így az időszámítás továbbra is ketyeg, ez esetben viszont több az, mint 60

:)))))))

derelyegrádi szellem 2011.01.11. 12:31:55

@fokabacsi:

Azt nem tudom, de várom már én is.

Ha szándékosan példálóztál velük, akkor félerértehető volt.

Valóban nem volt ott bolsevizmus, de attól a megzskítástól függetlenül magyar "demokrácia" régi. Nagyon régi. Legyünk büszkék arra, amire lehet.

@Seduxen:

ebben is van igazság, de maga a bolsevizmus végetért. A bolsevizmus ugyanis egy hatalomtechnikai módszer (tehát nem ideólógia, vagy társasdalomszemlélet). Az végetért. Csak maradtak az ott szocilizálódott emberek. És most Blikket olvasnak, tréfálkozhatnék, de nincs kedvem.

atibud 2011.01.11. 12:50:04

@Agyalap: en mindossze azt mondom, hogy nem erdemes ilyen "apropenzeken" zsortolodni. a szovivo dolga annyi, hogy kommunikalja a kormany intezkedeseit/terveit/stb. a munkajahoz szukseges "korulmenyeket" a munkaltatonak kell biztositania. az epitkezesen dolgozo segedmunkastol sem varjak el, hogy maga vegye meg a vedosisakot, vagy egyeb mas specialis, a munkahoz tartozo eszkozt. igy szerintem egyszeru parhuzam vonhato azzal, hogy az atlagos fodraszati es egyeb "szepseg" szolgaltatasokon tuli (amit mondjuk tekintsunk havi egyszeri alkalomnak) alkalmakat teritse a munkaltato. ezzel nem gondolom, hogy barmi baj lenne, altalaban igy mukodnek a dolgok, a normalisabb munkahelyeken.
persze szakmailag is lehet talalni kifogasolni valot az "Arc" munkajaban, de ez mas kerdes..
osszessegeben azt gondolom, hogy onmagat jaratja le az, aki ilyen "apro" teteleken akad fenn, ahelyett, hogy a kormany egyeb, nyilvanvaloan dilettans intezkedeseit biralna.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.11. 13:01:01

@derelyegrádi szellem: igen tudom, blikket olvasnak (olvasUNK, nem ezt akartad írni? :))) ), és Nagy Anna fodrász-számláján dudogunk.

Na de befejeztem, mert ez vagy az előző vita folytatása, vagy egy új kezdete lenne, de momentán egyikhez sincs sok kedvem :)

derelyegrádi szellem 2011.01.11. 13:26:48

@Seduxen:

ha azt akartam volna írni, azt írom. :-)

lapointe 2011.01.11. 23:29:12

A helyzet az, hogy ha szabadon dönthet a reprezentációs kerete felhasználásáról, én megértem, ha a gyakori fodrász mellett voksolt. Itt nem arról van szó, hogy 46 éves létére nem tudja mosni-beszárítani a haját, hanem egyszerűen sajnálja az erre fordítandó időt. Hasonló korú, vékonyszálú hajú nőként én is ezt tenném, ha lenne rá keretem. A vezető beosztású barátnőim közül van aki hajnali fél hatkor kel, hogy mire a gyerekeit kelti-reggelizteti ,készen legyen a mindennapi friss "frizurája", ő ezt szereti, csak ilyenkor van egyedül, átgondolja aznapi feladatait, tervezget, stb.. Mások ha megfeszülnek, másfél órái munkával sem tudják azt az eredményt elérni, mint a fodrász 20 perc alatt, ezért kétnaponta ott kezdenek törzsvendégként. Várakozás közben dolgoznak, telefonálnak, olvasnak. Valószínűleg a hölgy már korábban is ezt tette, de mióta kormányszóvivő, már a repikeretből.Kövezzetek meg, de ezért nem kéne "fakezű"-nek titulálni. Engem pl. sokkal jobban zavarna, ha böhöm állami autóval járna, korlátlan benzinpénzzel.Gondolom, ő is erre akart utalni. Járjon inkább naponta fodrászhoz!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.12. 13:25:42

@derelyegrádi szellem:

Ez a téma tényleg nem ér ennyit, de ha már belementünk, folytassuk. Bár túl sokáig nem kéne, mert nagyon nem szeretnék veled, pont veled összeveszni, elegen vannak az "ellenség padsorai"ban...

Nézzük akkor:
Valóban egy elképzelt szituációt csatoltam a narivaksághoz, ez igaz. A véleményem viszont (ugyan nem dokumentált, és 100 millákból finanszírozott, csak emlékbeli) statisztikai összegzésen alapult, vagyis hogy az MSZP-SzDSZ bagázsról szóló postoknál sziporkázó szellemességgel (:)) kommentelsz, a Fideszt viszont általában védelmedbe veszed (kivéve Pétert és a kommunikációjukat, de ezek tényleg védhetetlenek, így felesleges is lenne, megértelek), kevesebb a poén, több a feszesség, szigorúság a hozzászólásaidban.

De valószínűleg tényleg nem vagy narivak, mert eszembe jutott apuci kislánya Adrienn, és hogy ott egyetértettél a többségi véleménnyel, nem védted őket. Szóval maradjunk annyiban, hogy véleményem szerint (!! ,, ez még Annamáriának is megfelel, így remélem neked is) elfogult vagy Viktorékkal. Természetesen erre nincs bizonyítékom ügyvéd úr, nem tudok pártkönyvről, közös fociedzésről, csak egy (meg)érzés Nevezheted nőinek is. :)

Probléma-témakör: beteszem ide Zeroval folytatott levélváltásomat, hogy lásd, hogy kezdődött ez a post. Picit megrezzent a szemöldökünk, de hagytuk a fenébe, 128 rugón nem bukik a költségvetés. Másnap olvastam a hülye nyilatkozatot, és utána írtam csak meg, amiatt. (Alulról felfele kell olvasni)
"2011/1/4 laspalmas <laspalmas@>:
> pont ezt mondom én is....megint elvi hibába estek odafent
>
> 2011. január 4. 13:59 zero írta, <zero@>:
>>
>> ezzel az erővel a körmösét és a szoláriumát is fizetnie kellene a
>> minisztériumnak ...
>>
>> 2011/1/4 laspalmas <laspalmas@>:
>> > reggel olvastam, és árban annyira nem veszélyes: 128k/4 hónap= havi 32,
>> > amit egy mesterfodrász biztos szemrebbenés nélkül elrak, én csak ilyen
>> > normálhoz járok :))
>> > Viszont . Nyilván keres Annácska annyit, hogy teljen belőle ilyesmire.
>> > Vagy
>> > ez valami újféle cafeteria? :)
>> >
>> > 2011. január 4. 13:38 zero írta, <zero@>:
>> >>
>> >> www.stop.hu/articles/article.php?id=800852
>> >>
>> >> ebben te vagy a szakértő, nekem 1800-ért vágják le a hajamat :))"

A lámpás kommentedet olvastam, de "nem jött át", bocs. Megnyugodtam.

Az OGY képviselő feleségének a haja úgy jön ide Annához, hogy mindketten azt mondták, mások (elvárásai) miatt kell megcsináltatni a hajukat. Csak ennyi.

Bár a bányászlámpás mondatot elegánsan (?) figyelmen kívül hagytad, engedd meg, hogy tanácsot adjak ezzel kapcsolatban. Legközelebb azzal érvelj, hogy a tanárokat is elküldjük továbbképzésre, és a rendőröknek is tartunk edzéseket.

derelyegrádi szellem 2011.01.12. 17:05:10

@laspalmas:

Narivak kérdés - részemről - lezárva. Válaszod elegáns, elfogadom.

Az OGy képviselő feleségének haján még egy kicsit rugózok. Mert válaszodból a lényeg sikkadt el:

A képviselő feleség azért tartotta jogosnak a FÉRJE ellenőrizetlen, számla nélküli, milliós költségtérítést mert NEKI fodrászhoz kell mennie, meg tombolát vennie. Hát nem. Az oldja meg maga. A férj öltönye rendben van (hisz ő a képviselő), csak hozzon róla számlát.

Ezen logika mentén az lenne a gond, ha Annának azért járna 1 milliós számla, meghatározott cél nélküli költségtérítés, mert a férjének (barátjának, lovagjának) szép cipőben kell járnia, ha fogadásra mennek.

Átjön az ordító különbség?

u.i. a rendőr edzése meg tanár továbblképzése szerintem nem jó példa, annál már bányászlámpa is jobb. Bár - ez igaz -, mint minden példa egy kicsit az is sántít.

Rugózzunk még ezen? Mert van egy olyan érvem is, ha igazatok van, akkor bizony bányásznak csak sötétben látókat lehet felvenni, hiszen a kormányszóvivőnek is csak az alkalmas, aki maga is tud frizurát csinálni (alkalmazási feltétel, munkaköri leírásba is beleríni!), vagy magától ápolt és jó a tolla. (tudom hogy Annáé fodrásszal sem jó, nekem se tetszik, de most nem ez a lényeg)

derelyegrádi szellem 2011.01.12. 17:12:24

@laspalmas:

ja igen. Te valóban elegánsan átrugottad ezt a részt:

" "Rögtön az elején írtam, hogy a hülye('nek néző) magyarázat nem tetszik."

Hát nem egészen. A poszt szövege így szól: "Ugyanis megint nem maga a tény a legnagyobb probléma,.." Ez a magyar nyelv szabályi szerint azt jelenti, hogy a ténye (mármint hogy a munkáltatója közpénzből kifizeti a fodrászát, és erre 120 e ment el) IS probléma, csak nem a legnagyobb. Gondolom ezt nehéz lenne másként érteni."

Nos? :-)

Rwindx 2011.01.12. 22:47:22

@laspalmas:
A legfrissebb konkrét írás áprilisi amiben ennyi derül ki:
"A közlekedési hatóság közölte: az útnak a beszakadt része még építés alatt lévőnek számít, a vízelvezető rendszer teljes egészében nem épült meg. Az út egyébként két hónapja, az utolsó pillanatra készült el úgy, hogy legalább ideiglenes forgalomba helyezési engedélye legyen, átadása előtt két nappal még több mint ötven hibát találtak rajta a közlekedéshatóság szakértői.
(...)
"a vízelvezető rendszert is magába foglaló teljes keresztmetszet még nem került forgalomba helyezésre", miután "a koronaélen kívüli részek vonatkozásában még építés alatt lévőnek számít az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakasza" (a koronaél az útpadka külső szélének vonala)."

Ellenben most már ott tart a dolog (nem csak ott ahol a bemosás volt, hanem ez a pálya általános minősítése!):
"A műszaki, minőségi követelmények teljesülését ellenőrző átvilágítás eredményeinek kiértékelése megtörtént. Általánosságban megállapítható, hogy a koncessziós társaság az építés során a koncessziós szerződés számos pontját megszegte. Súlyos hiányosságok, hibák mutathatók ki az építési folyamatra, annak dokumentálására, a helyszíni kivitelezési munkákra és a minősítésekre vonatkozó előírások betartásában. "

"Az aszfaltvizsgálat helyszíni és laboratóriumi ellenőrző mérései szerint az aszfalt vastagsága és minősége sok helyen nem megfelelő. A feltárt hibák együttes fennállása az útburkolat várható élettartamának jelentős rövidülését eredményezheti. "

"A dokumentációk és a megépített útszakasz vizsgálata, összevetése alapján számos hiba és hiányosság mutatható ki, egyebek mellett a felhasznált, beépített anyagok minőségében és a munkavégzés feltételeinek teljesülésében is. A szakértők eltéréseket találtak a megvalósulási tervekben foglaltak és a helyszínen tapasztaltak között (műtárgyak, útburkolat geodéziája). Az építési naplók tartalmi szempontból hiányosnak és helyenként formailag is szabálytalannak bizonyultak."

"A koncessziós társaság az autópálya egyes elemeire úgy épített rá, hogy az eltakart munkarészek (például alsóbb aszfaltrétegek, műtárgyak szerkezeti elemei) előzetes mennyiségi és minőségellenőrzése nem történt meg. A beépített anyagok, a keverékek és a bedolgozás megfelelősége bizonyos esetekben kellő pontossággal, roncsolás nélkül már nem vizsgálható. A minőségellenőrzési műszaki szabályozásokat nem tartották be maradéktalanul."

"A feltárt hiányosságok és hibák számszerűsített hatása több milliárd forint. Mielőbbi kijavításuk, illetve pénzügyi ellentételezésük érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felveszi a kapcsolatot a koncessziós társasággal"

A kettő szerinted ugyanaz? Szerintem távolról sem.
Na mindegy.

Rwindx 2011.01.12. 22:48:37

@Rwindx: májusi az az áprilisi.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.12. 23:21:01

@Rwindx: szerintem ha az autópálya és máv, bkv, építőipar témát mindig frissentartanák az aktuális fejleménynek megfelelően laspalmasék, akkor a vastagbőr blog lehetne mondjuk bkv-máv-autópálya-ingatlan blog, mert másra nem lenne kapacitás. No meg ha most megírrnak egy újabb postot belőle, akkor cca 3db új hozzászólás lenne tartalmilag az előző postokhoz képest. ha nem hiszed, nézd meg mennyien reagáltak a hozzászólásodra.

felesleges újratupírozni a témát, hogy legyen 27db "Én ezt megmondtam már februárban" 64db "LMPVS" és "Qrvanyád" meg hasonló hozzászólás.

Fel lett vetve a téma, látod, nincs rá érdeklődés. nem mert nem felháborító, hanem mert nem meglepő és nem új. Tavaly február óta ezt mindenki tudja, csak most lett hivatalos.

Horizont 2011.01.12. 23:31:01

2011. 01. 07. 15:01 és 2011. 01. 12. 23:29 között vajon Annácska hányszor járt fodrásznál?:DDDDD
Azóta "él" a róla alkotott poszt:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.13. 08:39:27

@Rwindx:

"Olcsón kell gázolaj, beton vagy cement? Irány az M6-os építése!"
2008.07.25.
A mottó: "Mi ezen a meglepő, maga szerint van olyan ember az országban, aki ne tudna ezekről a bizniszekről?"

Ezért kérdeztem az elején, hogy neked ez új? Mert én abszolút nem lepődtem meg.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.13. 08:45:03

@derelyegrádi szellem:

A képviselőné hajával kapcsolatban nekem az a lényeg, amit leírtam. Azt hasonlítottam össze, nem az anyagi hátteret, mert tisztában vagyok vele, hogy az alma és a körte két külön gyümölcs.

Bányászlámpát továbbra sem tartom jó példának, de nincs már kedvem és időm ezzel foglalkozni.

Nem ugrottam át, írtam róla "Probléma-témakör:" kezdettel. :)

isti77 2011.01.15. 13:48:11

Hatalmas ráfordítás csekély eredménnyel.
A kormánnyal szembeni egyik bírálat a sok közül, hogy nagyon kevés a nő. Komolyan több ilyet szeretnének?

Scala 2011.01.15. 20:52:28

@isti77: Nem. Ilyet nem szeretnénk. Több nőt azonban igen.
A nagy hímsovinizmus közepette sajnos, normális oda se kerül.
Mindig ilyen jellegtelen arcúakat, ostobákat vesznek fel, elnyomott háziasszonyokat, ez kell az egójuknak. Pelczné óta ez az arcszerkezet a módi.
Önkormányzati szinten is döbbenetes ez a szemlélet, ez egy fidesz szósz.
Látens meleg mind, egyenrangú kapcsolatuk nővel tuti nem volt. De sztem büszkék, hogy őket nem nő irányítja, mint GyF-et. Tessék kérem, lehet választani.

Vissza kérnénk Borókai Gábort, ő legalább nem jópofizna a Blikknek a hajkefével + mórkálná magát folyamatosan.

Angel70 2011.01.25. 14:37:12

Szeretnem elkerni a fodrasza szamat!

Angel70 2011.01.25. 14:54:34

@Angel70: de nem azert ,mert annyira bejon a balfasz haj....

kukac50 2011.02.24. 22:03:39

Ha nem szép a frizurája vagy nincs sminkelve akkor nem tud beszélni?
Vagy akkor igazat,értelmeset mondana?
Hivatalba is emberek vannak azoknak se jár.Menjen fodrászhoz saját pénzen.
Megszorítások vannak. Vagy csak a szegényekre vonatkozik?

süti beállítások módosítása