Skip to content


       Szűrés lista

Meggyes és Bayer: közpénzből magánvádas ügyvédi költség

Figyelem: erős vastagbőr tartalom!

Esztergom város önkormányzata eddig már 25 millió forint közpénzt költött Meggyes Tamás (a volt polgármester) és Bayer Zsolt újságíró magánvádas pereinek ügyvédi költségeire.

Októberben Tétényi Évát választották meg polgármesternek, azonban a képviselőtestületben kétharmados többsége van a Fidesznek (Meggyes vezetésével), így hiába készítette el Tétényi a város 2011-es költségvetését, a képviselőtestület a saját, módosított változatukat fogadta el. (Esztergom város adóssága 25 milliárd forint.)

Ebben a Fidesz 3 millió forintot szán árvízi védekezésre (egész évre, miközben a sportcsarnok jelenleg is vízben áll, az 1,7 milliárd forintból épült mélygarázsba pedig befolyik a Duna vize). Vis major alap nulla forint. Zöldterületek és játszóterek gondozására és karbantartásukra nulla forint. Kátyúzásra nulla forint. Ároktisztításra 500 ezer, csatornatisztásra 1 millió forint. Széchenyi tér üzemeltetésére nulla forint. Ellenben 90 millió forintot szavaztak meg az Élményfürdő állagmegóvására (2005-ben adták át) és 90 millió forintot úszásoktatásra, melyet a Pál György fideszes képviselő vezette cég kapott meg.


Tétényi Éva szerette volna felbontani az ügyvédi irodákkal kötött szerződést, hiszen Meggyes Tamás és Bayer Zsolt magánvádas pereihez elég kevés köze van Esztergom városának, önkormányzatának.

A fideszes képviselők egy módosító indítvánnyal a szerződések felbontását megakadályozták, sőt, 2011-re 30 millió forintot szavaztak meg ilyen ügyvédi költségre! Vagyis a saját képviselőjük (Meggyes Tamás) ügyvédi költségeire. Ehhez azért tényleg pofa kell. 

De miért fizette és fizeti Esztergom Bayer Zsolt újságíró magánvádas ügyvédi költségeit?

Az egyik sértett, Cserép János szerint: "Az, hogy miért az Önkormányzat fizeti Bayer ügyvédjét egy rejtély számomra is. De tény, hogy ők fizetik, a kezemben volt ma az előterjesztés, meg Steindl Balázs helyi fidesz elnök által aláírt módosító indítvány is, ami szerint ha ezeket nem fizetnék, akkor az önkormányzat működése kerülne veszélybe."

Bayer Zsolt még 2009-ben írt egy cikket az esztergomi Hídlap című hetilapban, amely ezután a Magyar Hírlapban is megjelent. A cikk állításai miatt jogerős sajtóhelyreigazítási per ítélete szerint is valótlanságot állított. A cikkben érintett három magánszemély azonban feljelentette (az egyik feljelentés szövege) Bayert rágalmazás és becsületsértés miatt. De Bayer nem akart békülni

A legutolsó fejlemény szerint 2010 október 25-én a Pest Megyei Bíróság 3 millió forint nemvagyoni kártérítést ítélt meg Endrédi Józsefnek, akit Bayer cikkében 2 mondatban említ.

Szeretném jelezni Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak, hogy itt lenne mit megvizsgálni: 25+30 millió forint közpénz nem két fillér.

Címkék: politika abszurd meggyes

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr942599798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.20. 13:01:28

2006-2010 között ugyanezt láttuk nagyban. Minél rosszabb az országnak, mi annál nagyobbat akasztunk. Most Esztergomban ez megy kicsiban. Mondjuk meg is érdemlik. A polgit leváltják, de a képviselőtestületi tagoknak meg bőszen ikszelgették a fideszeseket? Mégis mit gondoltak? Demokratikusan voltak hülyék a választók, majd 2014-re tanulnak a dologból.

Magáról a dologról annyit, hogy Meggyesnek már a bíróságra kéne járkálnia, persze rabláncon, de Polt úr sem véletlenül lett 9 évre megválasztva, ő majd kézbe veszi a dolgokat.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2011.01.20. 13:05:32

Az esztergomiak megszívták, októberben azt hitték, hogy csak Meggyessel van a gond, a többi fideszes meg jó lesz. Kiderült, hogy a frászt.

Petrow 2011.01.20. 13:07:25

@Marcellusca: ez az, hogy Esztergom most papíron nem fideszes - papíron ez egy mocskosszemét liberobolsevik összeesküvés áldozatául esett bástya, amit hős védői az utolsó pillanatig tartanak; ha kell, ellenzékből. Az, hogy közben pusztul a város, nem drága.

A polgármester asszony jól látja: arra játszanak, hogy fél éven belül megdöntsék. Nem lesz nehéz - ezzel a költségvetéssel. Kiengednéd a gyereked játszani arra a játszótérre, amin áprilisra tökig fog érni a fű és a kutyasz@r? Bátran autóznál estefelé haza a munkából a kivilágítatlan utcákon a kátyúkat kerülgetve? Elkezdenéd firtatni a hátterét, hogy miért kevés a homokzsák, amikor vízben úszik a házad a zöldárnál? Persze, hogy kiborul a bili.

Aztán jöhet vissza az előző slepp, az állami konszolidációval helyreállított vészköltségvetés. És ez ellen Éva asszony azt teszi, amit tud: a nyilvánossághoz fordul. Blogok, helyi média, nyilvános gyűlések, stb. Nem tudom, ez mennyire lesz elég, de szurkolok neki.

Komolyan, nagyon kíváncsi lennék, hogy felsőbb párt-szinteken miért fontos ennek a bandának a megtartása, és miért nem tesznek semmit a leváltásuk érdekében.

minimalista 2011.01.20. 13:08:36

Meggyes eddig csak magánvádas eljárásokra járkált. Az, hogy az önkormányzat fizette ügyvédi költségeit szvsz nem vastagbőr, hanem csalás vagy hűtlen kezelés bűntette! Nem kis különbség!
Remélem tökös esztergomi ellenzékiek ezt a magas labdát lecsapják végre egy bűnvádi feljelentéssel. Minden bizonyíték adott.

A mesebeli Döbrögi ezekhez képest ministráns fiúcska. Száradjanak el.

Homeoffice 2011.01.20. 13:13:51

Őszintén?

Nah és akkor mivan?
Szeretném megkérdezni az esztergomiakat, hogy mia büdös fenéért szavaztak Megyes ellen DE pártlistán rá?
Gratu!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.20. 13:22:34

Demagóg banda, sőt populista is!

Biztos van erre valami hihető magyarázata a helyi fidesznek, csak még ők sem tudják mi az :))))

Homeoffice 2011.01.20. 13:24:19

@Seduxen:

Ismétlem.
A polgármester egy dísz ekkor.
Mindenki pofa alapállásba és lehet gondolkozni, hogy miért is szavazott listán is Meggyesre

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.20. 13:27:26

@Seduxen: Várják az ötleteket a pártközpontból :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.20. 13:27:48

@Gunther: én itt most a meggyes-bayer "paktumról" beszélek pubi! :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.20. 13:29:10

@Noname Cowboy: nem irigylem őket :))) ezt kimagyarázni... maradjunk annyiban, hogy a sijjájtópéteji "magasságok" ehhez kevés lesz :)))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.20. 13:31:06

@Seduxen: Kíváncsian várom, hogy Meggyes mikor kezd el ezzel haknizni a Mokkában :)

Secnir 2011.01.20. 13:31:53

asszem Tétényi Évának egy jó húzása lehet: feloszlatja a képviselőtestületet valamilyen indokkal, és kiír időközi választásokat.
Aztán majd Esztergom dönt. Mostmár helyesen, remélhetőleg.
Amúgy kurva békések az Esztergomiak - nálunk ilyenekért már rég heti szintre emelték volna a polgármester megverését...

S.O.A. 2011.01.20. 13:32:29

ez tényleg igazi 5-ös erősségű vastagbőr... a nem vagyoni kártérítést is majd a város fizeti?

BigBlueI 2011.01.20. 13:33:05

@Seduxen: Az a baj, hogy mivel testületi döntés volt (igaz, hogy fidesz-többségi testületi és minden ellenzéki ellene szavazott), törvényes, de nem etikus. Szóval várjuk az adósságrendezési biztos vétóját, hiszen adósságrendezésben csak kötelező feladatot lehet finanszírozni, meggyesbayer perei meg ugyebár nem ez a kategória.

Homeoffice 2011.01.20. 13:34:32

@BigBlueI:

Éppen ez az.
Magyarázd meg légyszíves Esztergom gyönyörű városának lakóinak logikáját....

Homeoffice 2011.01.20. 13:38:03

@Gunther:

Helyesen:
Esztergom gyönyörű városa lakóinak logikáját

Köszi Sedu!

Secnir 2011.01.20. 13:40:39

amúgy erre jó az ilyen blog, hogy az ilyen szarcsimbókokat megismerje az egész világ.

Petrow 2011.01.20. 13:43:50

@Gunther: ott lett elcseszve a dolog, hogy ami működött a polgármesteri szinten, az nem működött a képviselő-testületi listánál. Mindenki ment külön utakon; sokan szavaztak a fidesz lista ellenében, csak épp sokfelé.
"Te is meggyes ellen szavaztál? Igen. Hű de jó, én is!"

Ráadásául kevés helyen volt olyan szoros a dolog, mint MT körzetében, 28 szavazaton múlott, hogy bejusson: valasztas.hu/dyn/ov10/outroot/onktjk3/12/tjk12028.htm
C'est la vie, remélhetőleg tanulnak a hibájukból, ha lesz még alkalmuk rá.

BigBlueI 2011.01.20. 13:44:56

@Gunther: Nem tom. Most jöhetnék azzal én is, mint OV, hogy aki aki megkérdőjelezi az esztergomi fidesz-szavazók épelméjűségét az az összes esztergomit támadja (aki a médiatörvényt támadja, az a magyarokat támadja analógia).

Az egyik körzetben például, ahol az ún. "független" jelölt nyert, az ott él gyerekkorától fogva. A városrészben elég sok a vele egykorú. Ezek együtt gyerekeskedtek, együtt alakítottak kertbarát-kört, nyugdíjasklubot, mittoménmiafütyit, "Á, gyerekkorában milyen jó ember volt a Gyula." felkiáltással odaikszeltek Agyulának. Ezzel együtt a többi jelölt (akik közül hármat jóformán nem is ismert senki) több szavazatot kapott, mint ő, az őskövület.
Meggyes a saját körzetében 26 szavazattal nyert, emellett 35 érvénytelen szavazatot számoltak ott össze.

Marcellusca 2011.01.20. 13:48:02

@Petrow: @Secnir: Attól félek, hogy a helyiek nem fogják ismerni a konkrét okokat.
Csak azt fogják látni, hogy Tétényi megbukott, oszt' megen menni köll szavaznyi.
És a sok birka megint oda teszi az X-et Meggyesre, mer', ugyi a zű idejjjében ...

@BigBlueI: Nem úgy van ám, hékás! :)
Mögírták, sk.!!!, hogy amennyiben nem fizetik, veszélyezteti az önkorm. működését. :P
Mellik (fityiszes?) biztos merné felvállalni? :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.20. 13:48:08

@Petrow:

Talán mert Meggyes a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja :)
Valószínűleg tud egy-s-mást ....

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.20. 13:49:46

@Petrow: Jaja. Kb az összes fideszes ilyen 30% körüli eredményt ért el. Meggyes is. Csak ugye mindenhol több induló volt, és "sztájelölt", akivel foglalkozott a média, és az emberek, nem voltak sehol.
A csodálatos választási rendszer pedig ezután kiosztotta az abszolút többséget a Fidesznek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.20. 13:50:13

Amúgy ha a testület egy törvénytelen döntést hoz, akkor azt a Közigazgatási Hivatalnak nem kell megsemmisítenie?
Vagy hogy van ez?

z666 2011.01.20. 13:54:35

@El Topo (Sgt. Elias): "Azért azt ne felejtsük el megjegyezni, hogy Gyurcsány viszont emberek szemét lövette ki! "

Ez a demokráciák szépsége: választhatsz a Redvás Szendvics és a Gennyes Tus között. (South Park)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.20. 13:54:43

@Marcellusca: Szerintem felfogják mi a helyzet, csak eddig gondolom azt hitték, hogy a fidesz ért az "enyhe" célzásokból, mint pl a 2/3ados ellenzéki polgármesterből...
Egyébként annyira nem tudom őket hibáztatni, én is meg voltam győződve, hogy happy and lesz, és a helyi fidesz nem csupa retardált cselédből áll. Hát tévedtem.

Egyébként, ha jól tudom, még Gödöllő volt egy ilyen város, ahol a jobber de nem fidesztag polgi ellen csak elindítottak egy seggnyalót, aki aztán ki is kapott. A közgyűlés meg fideszes többségű, és mégis tudnak rendesen viselkedni.

Nálunk Erzsébeten meg a szoci a polgármester, és fidesz-jobbikos a képviselőtestület, de eddig semmilyen komolyabb botrányról nem tudok, vagyis úgy látszik tudnak együtt dolgozni.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.20. 13:58:12

@zero: a közig. hivatal (most már kormányhivatal!) legjobb tudomásom szerint NEM semmisíthet meg önkormányzati rendeletet, erre csak az Alkotmánybíróságnak van jogköre.

De lehet, hogy tévedek, megkoptak már az emlékek :)))

Rwindx 2011.01.20. 13:59:33

Azért örülök hogy nem Meggyes fodrászszámláiról írtok, ez legalább értelmes és vitathatatlanul jogos.

Tapogatott Kukorica 2011.01.20. 14:02:35

@Tapmancs: "A Zesztergomiak ezt tudják? Nem akarnak valami tüntetésfélét összehozni?"

Éppen ma délután lesz egy népgyűlés, a polgármester asszony kérésére, mivel nem jut dűlőre a tíz fideszes pajtival. Aki teheti, irány Esztergomba a Széchenyi térre!

bandika gazdája 2011.01.20. 14:04:21

Olyat mondok, hogy elájultok! Kecskeméten mind a két oldal normális!! Meg is látszik a városon! Épül, szépül, pont annyi adóssága van amennyit kibír, még kutyaszar sincs az utcákon! (Ahányat találtok, annyi ezrest adok, pedig szegény vagyok mint a templom egere!) de az előzővel ellentétben (na azt hagyjuk!!!) már második ciklusban nem söpör félre semmit csak azért, mert a másik oldal javasolta, és ők sem szavaznak le semmit, csak mert nem ők találtak ki. A helyi tv. egyenesben közvetít minden közgyűlést, és most figyeljetek! Nálunk az is megtörtént, hogy egy képviselő (történetesen MSZP-s) felállt, és azt mondta "elnézést kérek, rosszul tájékozódtam, tévedtem!" De a polgármesternek sem esik nehezére néha azt mondani, hogy bocsánat, félreértettem valamit! És mi a város lakói már tudjuk azt, amit az egész országnak már régen tudni kéne, hogy egymás ellen harcolva mind elpusztulunk, egymással összefogva lehet csak nyerni mindannyiunknak! A választási kampánynak (harcnak) a választások előtt van ideje! A többi idő MUNKAIDŐ mindkét fél részére! Mi ebben olyan bonyolult, hogy pont azok nem értik, akiknek legfőbb kőtelessége lenne! Megmondom mi: sajnos ebben az országban (nem tudom máshol hogy van) a legalja a politikus! Ami az esztergomiakat illeti, pont azt kapják amit megérdemelnek! Én nem voltam náluk szavazni az biztos!!!

Marcellusca 2011.01.20. 14:04:31

@TaTa86.: Ha lesz érdeklődés a holnapi népgyűlésüknek, akkor talán fel lehet nyitni a lakók szemét.
Ott, az ittenihez hasonlóan, fel tudja majd sorolni a polgi asszony ezt az érdekes költségvetést.

Homeoffice 2011.01.20. 14:06:29

@Tapogatott Kukorica:

Egy halhatatlan mondat..

Lehet tüntetni a Parlament (most városháza) előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek

Félre ne értsétek. Én is rühellem Meggyest.
De ezt az önkorm. választások előtt kellett volna Normálisan, összefogva megoldani.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.20. 14:08:58

@TaTa86.: Tévedés. Tudomásom szerint Gödöllőn simán bucira lett verve a maszop és a fityisz is. A polgármester helyi csóka, Gémesi György, szerintem már több mint tíz éve ő a polgármester, a képviselőtestületben pedig nagyrészt helyiek ülnek, akik ugyanúgy a Lokálpatrióta mittudoménmi képviseletében jutottak be a testületbe. Kvázi Gödöllő helyi kötődésű maradt, a fideszes kurva akit indítottak leégett, mintahogy a többi is.

Update: Utánanéztem, jól emlékeztem.

www.valasztas.hu/hu/onkval2010/471/471_0_index.html

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.20. 14:13:29

@Valahol Máshol: Félig jó csak a link, ki kell választani a települések között Gödöllőt és akkor már jó.

Két fideszes, egy emeszpés, egy jobbikos meg egy halom Lokálpatrióta. Kvázi megmaradt a helyi kötődés Gödöllőn. Lehet jobban járnak, mint a pártseggnyaló bűnözőkkel. Idővel kiderül.

Tapogatott Kukorica 2011.01.20. 14:14:56

@Rwindx: A bíróság szerint az is jogtalan (igen, tehát jogerős bírósági döntés született róla), hogy Meggyes háza elé közpénzből építettek csónakázó tavat, beléptetőkártyás-sorompós magánút vezet a házához egy olyan környéken, ahol a lakók a mai napig nem jutnak csatornához, vízhez, gázhoz. Azaz de, a Meggyes kúria mindebből részesül. Amit ráadásul egy tűzoltóknak fenntartott erdei útra építettek érvényes építési engedély nélkül. Szintén megjegyzem, hogy a környéken élő többszáz ingatlanra az önkormányzat elővásárlási jogot jegyzett be, ezért senki nem mer-tud-akar megszabadulni az ingatlanjától, ha úgy akarná, csak jóval a piaci ár alatt tehetné meg. Ha mégis megszabadulna tőle, akkor Meggyes barátosnéja, a városszépítészeti osztály vezetője sommás jutalmat markolhat fel (1,5% per ingatlan minden önkormányzati eladás vagy vétel után). Ja igen, Meggyes ingatlanjáról pont levették az elővásárlási jogot, de az csak a véletlen (vagy valamelyik kommunista) műve.
Szóval az ezek miatt született bírósági pereket is mind a zesztergomiak fizették Bayer költségein felül (ej, de gazdagok ők ám!), valamint az ingatlanok értékesítése után járó prémium miatt jelenleg folyó ügy is az ő kasszájukat terheli. Eddig 32 millióval, amit Meggyes kiutalt a barátainak, aztán majd kiderül mennyi lesz a végén.

Jaj, megjegyzés:
Ha valaki Esztergomba jönne a tüntetésre ma délután, ne az önkormányzatnak 1,6 milliárdjába kerülő mélygarázsban parkoljon, mert a kivitelezés silánysága miatt az épület jelenleg életveszélyes, 1200 kiló össztömegnél nagyobb járművet be se engednek. Parkolhat esetleg a belvárosi parkolóban, amit Meggyes lebontott 2 éve, de karácsony előtt a helyi vállalkozók összefogásának köszönhetően lemurvázták, így legalább lehet használni. Ja, de a Meggyes tulajdonában lévő cég fogja beszedni a parkolódíjat, mert ahhoz persze van arcuk.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.20. 14:15:13

@Valahol Máshol: Köszönöm az infót.
Akkor Gödöllőn biztosra mentek, és pártkutyákra nem szavaztak.

@Marcellusca: Remélem sikerül neki.

Tapogatott Kukorica 2011.01.20. 14:20:10

@Gunther: igen, az ellenzékiek ezt mind elég régóta tudják, ezért is készülnek egy szorosabb együttműködésre egy esetleges áprilisi testületfeloszlatás esetére. Sok helyi szerint az események már régen nem csak Meggyesről és Esztergomról szólnak egyébként, ezért is a folyamatos tüntetés gyakorlatilag tavaly október óta, minden héten.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.20. 14:20:19

@Valahol Máshol: Gödöllőn Gémesi már a rendszerváltástól van. MDF-esként kezdte. De ma már az MDF kihalt alóla.

Marcellusca 2011.01.20. 14:22:28

@Tapogatott Kukorica: Őőőő, izé, van ott valami, ami nem az övé, rokonáé, haverjáé?
Ha nincs, akkor kellene egy névváltoztatás: Meggyesgom. (Meggyesgrad???) :D

James T. Kirk (törölt) 2011.01.20. 14:28:42

ez már a sokadik cikk, konkrétumokkal, jogerős bírósági ítéletek referenciáival. elsőre azt mondanám, hogy örülök, hogy nem ott lakom. noha nagyon szeretem a várost, és elég sokat szoktam ott tartózkodni, azt szoktam mondani az ismerősöknek/rokonoknak, hogy megérdemeltétek bazmeg. igen, ez rajtatok múlt. és az senkit nem vigasztal, hogy itt csak azért ekkora a reflektorfény, mert jobban látszik, de ez megy máshol is, és országos szinten is.
pár hónap és jobban fog látszani. kíváncsi vagyok akkor is ilyen durcásan fogják védeni a védhetetlent a rajongók.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.20. 14:29:21

@TaTa86.: Nincsmit. Egyelőre úgy tűnik, helyesen tették.

@Noname Cowboy: Mondjuk aki járt Gödöllőn az láthatja, hogy nem rossz hely, tehát a dolog működik az MDF kihalása meg... megérdemelték. Bár cimborám elmondása szerint az "alvégen" elharapódzottak a cigók, de sajnos ez már országos probléma lassan és nem csak Gödöllőt érinti.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.20. 14:34:14

@Valahol Máshol: Érdekes módon lehet várost vezetni botrányok nélkül is. Persze gondolom ott sem lehet mindenki kedvére tenni. S mégis működik. Ott van Kaposvár Ott is hosszú ideje a Szita Karcsi a góré. Még az ügynökmúlttal sem tudták a kommancsok kitúrni. S a város működik. Mindegy milyen kúrmány van hatalmon.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.20. 14:34:25

@Tapogatott Kukorica: De fasza ezt olvasni. Ilyenkor mit szólnak ehhez a drágalátos fideszesek? A mi kutyánk korrupciója, lopása, törvénytelen dolgai már nem büdösek?

Same shit, different day (city).

Iustizmord 2011.01.20. 14:47:55

na majd élő dr-t jól seggberúgom. egy nyóckerben autókat fosztogató illiterátus kancigányt védeni még hagyján, de bayert...

Tapogatott Kukorica 2011.01.20. 14:53:31

@Marcellusca: vagy ez esetleg, Meggyes gyarapodásának programja: 2 éve ugyanígy néz ki.
esztergom.nolblog.hu/files/aquapalace.jpg

Itt forgatta Angelina Jolie a koszovói háborús filmjét pár hónapja.

Tapogatott Kukorica 2011.01.20. 15:09:03

@Marcellusca: meg nem mondhatjuk azt sem, hogy az Eszköz Kft, ami az ország legmagasabb szemétdíját szedi be az esztergomiaktól (kb. háromszorosa az országos átlagnak), és arra kötelezi őket, hogy adataikat adat-ombudsmani rosszallás ellenére (név, cím stb) a kukára ragasszák, SEM Meggyesé. Hanem 40%-ban az édesanyjáé. Az pedig nem ő.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.20. 15:12:59

... én egy valamit nem értek: Esztergomban nem elég sötétek az éjszakák, hogy ööö izé... szóval értitek!

Énbagoly 2011.01.20. 15:49:04

Ez a kiskirályság, amit kiépített magának ez az ember...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.20. 15:50:28

@Seduxen: Pedig sok helyen még közvill sincs mert nincs pénz kifizetni :):):)

Marcellusca 2011.01.20. 15:50:39

@Tapogatott Kukorica: Na, "szépen" vagytok. :)))

(Bocsi, de már nem lehet értelmesen mit hozzászólni.
Kínjában nevet az ember.
És szörnyűlködik, hogy ezeket a dolgokat hagyják az emberek.)

2011.01.20. 16:13:45

Nincs ezzel semmi gond, ez a pénz nem veszett el, mert ha Meggyesnek igaza van, akkor a perköltség visszajut a kasszába.

Na a vastagbőr ahhoz kellene, hogy azt a magánszámlájára kérné utalni.

Hát meg bukta van, akkor meg a képviselő testületnek tessék szives a kasszához fáradni, mert a város pénzét arra érdemtelenre költöttöték.

Majd a bölcs bíróság megmondja az igazságot.

Iustizmord 2011.01.20. 16:24:40

@Frengi: sértetti képviseletnél nincs perköltség.... meg büntetőügyben is csak nagyon indokolt esetben fizetik ki a vádlott védőjét ám...

lomposfarkas 2011.01.20. 16:39:02

De miért fizette és fizeti Esztergom Bayer Zsolt újságíró magánvádas ügyvédi költségeit?
Az egyik sértett, Cserép János szerint: "Az, hogy miért az Önkormányzat fizeti Bayer ügyvédjét egy rejtély számomra is. De tény, hogy ők fizetik, a kezemben volt ma az előterjesztés, meg Steindl Balázs helyi fidesz elnök által aláírt módosító indítvány is, ami szerint ha ezeket nem fizetnék, akkor az önkormányzat működése kerülne veszélybe."

Valaki magyarázza már el az utolsó mondatrészt. Valami nyílt maffiaüzenet ez vagy mi?

Secnir 2011.01.20. 16:48:55

@Frengi:
"Nincs ezzel semmi gond, ez a pénz nem veszett el, mert ha Meggyesnek igaza van, akkor a perköltség visszajut a kasszába.
Na a vastagbőr ahhoz kellene, hogy azt a magánszámlájára kérné utalni."

igen, itt lehetne megfogni Meggyest.
beperelni (vagy megkeresni az egyik futó ügy felperesét/alperesét), és elveszteni a vele szemben lévő pert.
namármost.
ha "átutalódik" a saját számlájára, azonnal betámadni. már mehet is a sittre.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.20. 16:49:42

Az senkinek nem tűnik fel, hogy egész pontosan arról van itt szó, hogy a KÖLTSÉGVETÉSI megszorításokat fizeti a nyugdíjas, a beteg, a munkanélküli - tehát akik egész életükben fizették a járulékot - épp ezekre az esetekre és előre... a meggyes, bayer pedig MAGÁNVÁDI - tehát teljesen személyes ügyeiket a szintén költségvetési intézmény költségvetéséből finanszírozzák?
Emberek! Gondoljátok már végig, hogy hova is megy el az adótok? Matolcsy bácsi és pajtásai úgy osztja vissza a fideszembereknek a pénzeteket, hogy Ti még észre sem veszitek? Arról nem beszélve, hogy mit tett meggyes a városért? 25 egész milliárd adósságba döntötte úgy, hogy ezek után még mindig szabadlábon van és hajlékon kívül, munkahellyel is rendelkezik, ahol akadályozza a közfeladatot ellátó polgármestert...! Ha Te magadnak csinálsz adósságot és nem tudod visszafizetni, és azt a munkahelyeddel közlik is... akkor mi tesznek veled? KIRÚGNAK és tönkremész...
Ezek meg? A kormány engedelmével és segedelmével.... hát tényleg nagyot fog robbanni ez az ország, most már nem kétséges számomra.

Dr. No 2011.01.20. 16:53:27

Hol van eszkep? Én az ő magyarázatára vagy értékelésére lennék kíváncsi.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.20. 16:54:55

Már bocs! de ez miben más a bűnszövetkezetben elkövetett csalásnál és nyílt színen való megkárosításánál a város önkormányzatának? Ez szándékosan és előre megfontoltan elkövetett anyagi károkozás önkormányzattal szemben és egy egész város lakóinak kárára és! semmibe vételével, amire pedig fel kellett ennek a mocsoknak anno esküdnie...

cila57 2011.01.20. 16:58:37

Bayer Zsoca nagy mellénnyel kinyilatkoztatta az Echo Tv-ben, hogy a bloggerek aljasak, mert névtelenül irkálgatnak.
Zsoca! Így könnyű "neves" publicistának, lenni, ha a hülyeségeimet is a köz állja!
Melyikünk etikusabb?

Horizont 2011.01.20. 17:14:11

Messze lakom Esztergomtól de azért szeretném megvédeni a város lakosságát. Mi az, hogy ezt érdemlik, meg maguknak köszönhetik? 24 ezer szavazóból 664 fő szavazta be a képviselő testületbe ezt a kretén lelkű kiskirályt. És 4494-en akarták polginak. Tétényit meg 8117 fő. Veszíteni tudni kéne. Meg talán egy egész város fontosabb mint ez a seggfej.13 peres ügye van a 25-ből. Ez azt mutatja amit ő mindig állított, hogy mindenki direkt ellen van, és ő hibátlan mindenben??Érdekes önértékelése van!Hogy ki lehet építeni egy kis királyságot! Mennyien lehetnek a zsebében!
Azt nem értem, hogy a Fidesz miért vállalja be ezt a nyomoroncot? Nem kényelmetlen nekik? Megéri hagyni tobzódni? Most nyernek egy Meggyest és majd nagyon sokat veszítenek!
Minden elismerésem Tértényi Évának de én feloszlatnám az egészet és ha új választáson visszaválasszák ezt a (nem is tudok jelzőt rá) akkor tényleg megérdemli a város ami utána jönne.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.01.20. 18:21:36

Kéne egy-két politikus-kivégzés.
Csak úgy a miheztartás végett.

Mert ezekkel mást tényleg nem lehet tenni.

bandika gazdája 2011.01.20. 18:46:53

@Horizont: Ebből csak az látszik, hogy egyik oldal sem különb a Deákné vásznánál sajnos! Undorító! Csak arra lennék kíváncsi erre mit ugatna Bayer, ha nem hallgatna róla mint a sír!! Ez rendben van ugye?

bandika gazdája 2011.01.20. 18:49:45

@Iustizmord: Bocs, szégyellem, de ezt nem értem! Megmagyaráznád, hogy okosodjak? (Azé vagyok itt!)

lyken 2011.01.20. 19:25:07

@lomposfarkas: "Valaki magyarázza már el az utolsó mondatrészt. Valami nyílt maffiaüzenet ez vagy mi? "
Ha nem fizetnék az ügyvédjét, akkor lecsuknák, ezáltal nem lenne ott. Mivel Bayer úr a fidesz szerint pótolhatatlan, így saját logikájuk szerint veszélybe kerülne a működés. éééértitek...

fokabacsi 2011.01.20. 20:10:00

Tudhat valamit a Bayer, ha nem fizetik akkor kitálal, ami senkinek nem lenne jó e miatt még az önkormi működése is veszélybe kerül!

lyken 2011.01.20. 21:14:07

A Meggyes tud valamit. Valamit, ami miatt Viktor meghagyja a helyén. Nyilván van köze ahhoz, hogy Esztergom Fidesz kifizetőhely volt az ínséges 8 évben.

No comment 2011.01.20. 21:29:58

@zero:

Azért ez sem gyenge:

"..Hússzor perelte be az elmúlt években Pleskó Pált két orosházi szocialista politikus, Fetser János és Varga Zoltán. A korábbi önkormányzati képviselő – aki a testület munkájában jelenleg külső bizottsági tagként vesz részt – a legutóbbi perből is győztesen került ki: a rágalmazás és becsületsértés vádja alól január 18-án felmentette a megyei bíróság..."

oroscafe.hu/2011/01/20/fetser-kontra-plesko/cikk/oroscafe

Sunder 2011.01.20. 21:46:03

A másik nagy vastagbőr-faktor itt a pénzátjátszás arcunkba tolása. Az, hogy a politikusok lopnak, világszerte létező tény, de az, hogy mindezt az emberek képébe tolják, na az Magyarország. Könyörgöm, ha már hűtlen kezelés megy, legalább próbálják meg álcázni, lehetőleg valami fontosnak.

Mit tudom én, a polgármesteri hivatal informatikai hálózatának átdrótozása (falakon belül), vagy parkosítás (úgyis nő gaz), vagy területrendezés, ami fontosnak hat és jól hangzik. De úszóedzés, ismétlem, baszd meg, úszóedzés?! :-D
Hol tanultak az elvtársak sikkasztani? Ráadásul mindenféle köztes cég nélkül, egyenesen a fidesznyik képviselő cégéhez? Édes Istenem, ezekből látszik, hogy itt nincsenek következmények. Amikor már a látszatra SEM adnak.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.01.20. 21:59:56

OFF BAZMEG!!

Na ez a bicskanyitogató!!

portal.c-press.hu/201101187806/videogaleria/orkenyi-diakok-videoval-is-elmondjak-a-verest.html
A kommentekről nem is beszélve..
A legszebb mondat, amiben egy kis utasítást is érzek az előkészített provokációra látva a Déli- Svéd fejét: "Ha kidob gyere vissza!"

Legyen szavazás! Megérdemelte a lefejelést, vagy sem?

dr. Aullah 2011.01.20. 22:33:24

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Rohadt kölykök...
Provokálják a tanárt, aztán felveszik.
A mi sulinkban is volt egy ilyen, ahol az egyik legkedvesebb, legjóarcabb tanáromat széndékosan provokálták, aztán rögzítették. Volt is anno hír a TVben. Ott kellett nyilatkoznia én meg csak szégyeltem magam mindenki nevében, hogy ilyet képesekk tenni vele. Nagyon jó arc.

dr. Aullah 2011.01.20. 22:39:37

Amúgy nem csodálkozom, hogy egy ilyen kaliberű hírnél csak ennyi komment lett. A naridroidok nem igazában voltak ma formában, egyedül topo dolgozott, próbálta elbagatelizálni, elpoénkodni az egészet...
Engem tényleg érdekelne, hogy mit gondolnak a fityiszesek erről... hogy mi a véleményük... de inkább csöndben maradtak és duzzogtak a sarokban.

Kukurusnyák Rémus 2011.01.20. 22:42:33

Kicsit off:

A Magyar Hírlapról mondták már páran hogy igazából egy jobboldali bulvárlap..nos, a holnapi főcím: "Orbán Viktor megvédte az országot"

Kell ennél jobb?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.01.20. 22:49:45

@Aullah: Remélem a tanárod is lenyomott egy-két jogos lángost a kispöcsöknek.

Esztergom a Fidesz foga fehérje. Szépen kimutatva.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.01.20. 22:54:05

@Kukurusnyák Rémus: Nincs kedvem mélyebben belemenni, de egy kis (mondom kis!) igazság azért van benne.
És örülök, hogy pedofilokkal nem ráz kezet.

terensz szpenszer 2011.01.20. 23:01:50

Jól tette aki ezt nyilvánosságra hozta. Legalább most kiderül, hogy komolyan gondolják-e amit mondanak, hogy mostantól aztán...így meg úgy.
Ha nem hajítják ki ezt a fickót a pártból és nem vizsgálják ki az ügyeit akkor nincs se remény se igazság.

Kukurusnyák Rémus 2011.01.20. 23:20:31

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Arra nem tudok (nem akarok )mondani semmit, engem pusztán a stílusok b.nak fel agyilag..de találtam a címlapnál gázabb dolgot is:)

Marcellusca 2011.01.21. 07:52:11

Érdeklődnék: Van-é-e valami fejleménye a tegnapi népgyűlésnek?

Marcellusca 2011.01.21. 07:58:30

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Most, reggel láttam a "hírt".
Kicsit felb@sztam magam.
Nem is igazán az eseten, hanem a tálaláson.

Hogyaszongya, a rendőrségnek tudomására jutott az interneten is terjedő vidijó és hivatalból megindították a nyomozást.
Bazzeg, ha már ennyire figyelik a netet, mijaf@szér nem lehetett vizsgálódni a WB ügyében is, már a meghírdetésekor???

Marcellusca 2011.01.21. 08:10:56

@Kukurusnyák Rémus: Engem ne védjen OV!!!
Nem engem "bántottak", kritizáltak.

f.m.j. 2011.01.21. 08:11:31

ezt a Meggyest nagyon agyon kéne verni... az a baj, hogy valószínűleg helyi szinten mindenhol ez megy,-mondjuk itt a legdurvább- ahol valamelyik többségben van (lásd Fót)
miért gondolják egyesek, hogy egy város őértük van?
na és a Bayer, meg külön gusztustalan, addig bírtam valamennyire, amíg ellenzékből pofázott
juj, mostantól a Gréczyt kell bírnom valamennyire? ... :):))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.21. 09:30:07

bocs az offért, de ezen beszartam:

index.hu/belfold/budapest/2011/01/21/milliokat_ertek_pavel_kezzel_irott_tanacsai/

"„Minden próbléma az önkorira húlik vissza” – így fogalmazott egyik, kézzel írt „téma javaslatában” Dudoglo Pavel, a kerület volt közterületi parkolási tanácsadója, akit a helyi önkormányzat tisztségviselői soha nem láttak, a nevét sem hallották."

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.21. 10:07:07

@zero: tudom, hogy nem egy komolyabb tétel, de annyira pofátlan, hogy az már hihetetlen.

amúgy kicsit megnyugtat a tudat, hogy a kedves ex-szadeszes, ex-polgármester "urat" (W. Leonárd) is meginvitálták már az ügyészségre Hunvald-ügyben.

Rwindx 2011.01.21. 12:10:48

@Tapogatott Kukorica:
Ezt miért is nekem írtad? Remélem nem a "jogos - jogtalan" szópáros a kulcs.

@Valahol Máshol:
Ha egy bírálatot olvasol és az embert eláltal automatikusan besorolod a "nem fideszesek" közé, akkor meglehetősen hamis és félrevezető eredményt fogsz kapni.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.01.21. 12:26:43

A valódi Meggyes untergang videó, október 3 estéjén:

www.youtube.com/watch?v=mKN1lEL722Y

vontod75 2011.01.21. 17:44:22

@cserepj: Szép. Különösen a nem nyilvános rész.

Horizont 2011.01.21. 18:37:38

@cserepj:
Ez hihetetlen.Döbbenten hallgattam végig. Ennek az embernek komoly mentális problémái vannak. Már csak kardot kellett volna rántania és azt üvölteni, hogy utánam...Ezerrel látszik rajta a vérig sértettség, hogy nem választották meg polgármesternek. És látszik, hogy se megbocsájtani se feledni, se feldolgozni nem tudja ezt. Nehéz feladni a kis királyságot. Azok is felelősek ezért a kialakult helyzetért akik éveken át asszisztáltak neki, hagyták tobzódni ebben, és még tapsoltak is neki a produkcióért, majd a markukat is tartották. Most meg nem lehet visszagyömöszölni a palackba a szellemet.....Vissza fog ez még ütni a Fideszre!

Meridian74 2011.01.21. 23:39:04

Bazze' Zero, ez a posztod részedről zéró következettességre vall... ha gyurcsány ferkót eddig nem számoltatták el, akkor majd pont a saját ebeiket fogják baszogatni? Na, neee....! Ugye ezt te sem gondoltad komolyan...?

Meridian74 2011.01.21. 23:40:59

@Aullah: ezért szavaztam a Jobbikra. Tudtam hogy a fidesznek csak a pofájuk nagy.

kamasuka 2011.01.22. 13:31:00

@Aullah:
Az egyik commented alapján mipéniszt csodálkozol, hogy nem állnak veled szóba?

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2011.01.23. 00:27:50

@Aullah: "naridroidok nem igazában voltak ma formában, egyedül topo dolgozott, próbálta elbagatelizálni, elpoénkodni az egészet...,"

topo mint naridroid? ez vicc vagy nem ismered topo-t?

fokabacsi 2011.01.23. 10:03:40

@kamasuka: Én úgy gondolom, értelmes ember értelmes emberrel vitázik. Aullah nem tartozik ezek közé .

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.01.23. 14:55:55

@James T. Kirk: Én már rühellem azt a várost azért, mert a minap hazalátogattam, és Meggyes alatt és óta sem tudott változni semmi, továbbra is kelet-Ukrajna jut eszembe, ha át kell menni rajta. A lepusztultság, ami a főutat övezi, a megkezdett projectek amik sehová sem tartanak, a fél város lebontva és elparavánozva, a volt szocreál szemétrakás a város közepén viszont még mindig áll. Az útburkolat minősége még bolgár szemmel nézve is botrányos, a szemétdíjak igazságtalanok, az utcák mocskosak és általános nyomottság ül az emberek képén (akik esztergomiként valamiért felsőbbrendűnek képzelik magukat, csak tudnám mire a nagy arc...). Az a város a gyökerétől a koronájáig beteg. Miért kéne szeretni? Már csak a Főszékesegyház és a Keresztény Múzeum ér valamit is abban a szarhalomban, a többit elcseszték...

atila68 (törölt) 2011.01.24. 10:34:41

Mit akartok diktatúrát?
A demokrácia költséges dolog, főleg ha a polgármester-asszony látványpékségként kezeli Esztergom város vezetését.
Nem, nem szeretem az előző vezetését a városnak, de az újnak ideje lenne végre tennie is valamit nettó kommunikáció helyett!

cyberlolita400001 2011.01.24. 11:03:19

Bayer egy fosszájú. Senkiházi, félművelt, elfogult véresszájú "újságíró". Embertelen és büdös. De szopkodjátok csak a korrupt vesszőjét, mélymagyarok... Takarodjon a kimívelt Magyar Hírlapból (is)!!

lyken 2011.01.24. 18:09:07

@atila68: "Nem, nem szeretem az előző vezetését a városnak, de az újnak ideje lenne végre tennie is valamit nettó kommunikáció helyett!"

Akkor idézném Meggyes Tamást: "A polgármesterség egy színpad, messze nem dőlt el a város jövője, a 10 képviselői hellyel tovább tudunk menni, nincs semmi sem veszve, nálunk van az erő, a hit és az ész... ne adjátok fel, meg fogunk akadályozni mindent"

Itt a video, hogy ne képzeld, hogy hibás az idézet: meggyesahibas.blog.hu/2011/01/23/eltitkolt_meggyes_beszed_a_bukas_napjarol

Légyszíves áruld el, hogy mit tegyen, ha a fideszes többség szándékosan akadályozza? Láthatod, hogy Meggyes lenyilatkozta a tutit: keresztbe kell tenni mindenhol. Azt írod, hogy kéne tennie valamit Tétényi polgármester asszonynak. Klassz. Írd meg kérlek, hogy mit, mert sokunkat érdekel, hogy ha a döntéshozó többség akadályozza az előrejutást, akkor hogyan lehet bármit tenni a jog adta keretek közt megmaradva. Persze az is elég sokatmondó, ha nem írsz semmit...

süti beállítások módosítása