Skip to content


       Szűrés lista

A West Balkán-Noise Life tragédia háttere és következményei

Ezt a cikket azért írom, mert a történtek fényében szükségét érzem az emberek felvilágosításának. Szakmai szemmel nézve egész más a történet, mint ahogyan azt a kommentelők java (tinik) látják, éppen ezért elsősorban nem is nekik szól ez a cikk (bár tanulságos), sokkal inkább a mérlegelésre képes, idősebb, de még aktívan bulizó korosztálynak, illetve a szülőknek és mindazoknak, akik válaszokat keresnek. Ahhoz, hogy lássuk a végkifejlet okát, látnunk kell a teljes sztorit, több szemszögből is, egészen az elejétől. Elnézést, hogy ilyen terjedelmes, de mivel emberek életéről van szó, nem spóroltam a sorokkal.

A Noise Life felemelkedése:

Mindenki tudja, hogy nincsenek csodák, csak hatékony marketinghúzások, de ezek nem feltétlenül jók, sőt van, hogy kifejezetten rosszak és etikátlanok.

A Noise Life (Kecskés Tamás) és a Robotrock csapata nem találta fel a spanyolviaszt, sőt, zeneileg egy már kitaposott úton indultak el, leutánozva működő, jól futó rendezvénysorozatok zenei világát és reklám stratégiáját. Ez a tinik szemében természetesen nem tűnt fel, de nem is kell, hogy feltűnjön, hiszen ők bulizni akarnak, nem a szakmát elemezgetni.

Kecskés Tamás semmi újszerűt nem tett le az asztalra.  Egyetlen egy dolgot csinált máshogy a többi csapathoz képest, ez pedig a korhatár figyelmen kívül hagyása volt, sőt, kifejezetten a tiniket akarta elérni és ezt soha nem is titkolta.

Szakmai szemmel nézve ezzel több probléma is van. Egyrészt törvénytelen, másrészt nem etikus. Ezt a formulát minden rendezvényszervező ismeri, csak úgy, mint a hátulütőjét is. A képlet egyszerű, a klubokban (pontosabban sehol) nem szolgálhatnak ki alkohollal, vagy dohányáruval 18 év alattiakat, ezért a klubok vezetése nem is szereti beengedni a 18 év alattiakat. Hogy tartózkodhat e 18 év alatti fiatal a szórakozóhelyeken, azt Budapesten az adott kerület dönti el és foglalja rendeletbe, így ahol ez nincs rendeletileg tiltva, ott beengedhetőek a fiatalok.

Már meg is van a jogi hézag, amit ki lehet használni. Kecskés Tamás ezt pontosan tudta, hiszen a szülei mindketten ügyvédek (sőt befolyásos emberek, ami a történet vége szempontjából lesz fontos).

Technikailag hogyan néz ki ez a dolog? A klubnak nem kötelező, de joga van szűrni a közönséget korosztály szerint. Ha már a kapunál beengednek valakit azért, mert vélhetően, vagy bizonyítottan elmúlt 18 éves, akkor a bárpultnál már nincs szükség ismételt szűrésre, ami nagyban felgyorsítja a kiszolgálást. Ha valaki úgy hirdet meg egy rendezvényt, hogy 16 évesek is nyugodtan bemehetnek, akkor a bárpultnál minden alkalommal meg kellene győződni a vendég koráról, hogy ki lehessen szolgálni. Tehát ez nem csak, hogy nem praktikus, de teljesen lehetetlen helyzetbe hozza a bárpultosokat, így az üzemeltetést is. Ez a rendszer a gyakorlatban működésképtelen, így esélytelen, hogy a bárpultnál be legyen tartva a korhatár.

A budapesti szervező csapatok (a tini szerveződések kivételével) ezekkel tisztában vannak, csak úgy, mint a szórakozóhelyek üzemeltetői, és egyiküknek sem érdeke a tinik beengedése.

Üzemeltetői szemmel:
Egy klub üzemeltetése üzleti vállalkozás, amiben számtalan szabálynak kell megfelelni, közben arra törekedve, hogy profitálni lehessen a rendezvényekből. Minden klub minden rendezvény után elvégzi a pofonegyszerű számítást: elosztja a pult bevételének teljes összegét az eladott jegyek számával és már meg is kapta a vendégenkénti (fejenkénti) fogyasztás értékét. Ezzel a számmal mérik, hogy egy rendezvény az ő szemszögükből sikeres volt e, vagy sem. Így a kluboknak nem az az érdeke, hogy teltház legyen, hanem az, hogy maximalizálják a fogyasztást, hiszen a bárpult hozza a pénzt. A tinik saját egzisztenciával nem rendelkező, zsebpénzből bulizó gyerekek, akik kifejezetten kevés pénzt hagynak a szórakozóhelyen, így a kluboknak nem éri meg rájuk alapozni, sőt, csak a saját működési engedélyüket kockáztatják azzal, ha kiszolgálják őket. Egyszerűbben szólva túl nagy rizikó, minimális jövedelemért. Hogy egy példát említsek, a Noise Life rendezvényeken 400 forint / fő körül szokott lenni a fogyasztás, ami a többi rendezvényhez képest (1000 – 1500 Ft / fő fogyasztás) üzemeltetői szemmel kritikán aluli eredmény, magyarul nem éri meg. Egy 18+-os buli (saját keresettel rendelkező közönség) harmad annyi emberrel termel ugyanennyi, de inkább több pénzt, arról nem is beszélve, hogy felelősségteljesebben viselkednek, mint a tinik. Ennek és a kevesebb létszámnak köszönhetően kevesebb kárt is okoznak a wc-kben, és egyéb helységekben, melyek javítása szintén költségekkel jár.

Szervezői szemmel:
Egy szervező csak akkor tud bulit rendezni, ha van hol. A fent említettek miatt egy olyan szervező, aki köztudottan tiniket mozgat meg, egyszerűen nem kap helyet - magára valamit is adó - klubban, így a szervezőnek is érdeke egy olyan közönséget célozni, ami fizetőképesebb.
Van egy másik köztudott tény, ez pedig a tinik és az idősebbek közötti unszimpátia. Elég csak a fórumokon körbenézni, de szervezőként még inkább érezhető az ebből eredő feszültség.
Ha egy szervező kialakított magának egy idősebb közönséget, akkor a tinik beengedése elindítja az ördögi kört: A tini bejön, és pusztán a viselkedésével felidegesíti az idősebbeket. A következő bulira már híre megy, hogy tinik is vannak a rendezvényen, ami az idősebbeket távozásra készteti. A tinik között viszont futótűzként terjed a hír, hogy beengedik őket, ezért tömegével kezdenek el áramlani. Nem kell hozzá sok idő, hogy a (sokszor évek munkájával kiépített közönség) néhány hónap leforgása alatt lecserélődjön, egy fizetésképtelen tinik tömegére … ami természetesen a rendezvénysorozat végét is jelenti, hiszen ezt az új közönséget már nem nézik jó szemmel a klubok. (pedig van olyan is, hogy maga a klub a kiváltó ok.)

Tehát a tinik beengedése a kluboknak, és a szervezőknek sem érdeke.

Itt jönnek képbe az írott és íratlan szabályok, amiért a klubok és a szervezők is idősebb közönséget céloznak, mert mindenkinek érdeke, a fennmaradás és fejlődés, hogy egyre jobb klubok, és minőségi klubestek lehessenek.

Sajnos van egy harmadik szemszög is a szervezőkön és üzemeltetőkön kívül, ez pedig a dealereké. Nekik nem az számít, hogy milyen a hely és a közönség, ők minden emberre potenciális vevőként tekintenek, sőt a felelőtlen tinik mindig jó táptalaj egy drogdealernek. Alapvetően olyan helyekre mennek, ahol tömeg van, de ha a tömeg tinikből áll, akkor az hatványozni tudja a jövedelmüket. Így az olyan klubok ahol a vezetőség nem fordít hangsúlyt a kor szerinti szűrésre (mint pl Almássy Hall, vagy Dürer Kert), a dealerek Mekkájának számítanak, ami szintén köztudott a zenei „szakmában” éppen ezért az értelmesebbek kerülik is ezeket a helyeket. Aki nem foglalkozik ezzel a kérdéssel (vagy netán érdeke is fűződik drogárúsításhoz), az tudatosan is szervez ilyen helyekre. A Noise Life vezetése nem tudom milyen viszonyban állt a drogokkal, ezt majd egy szakértő megmondja, de hogy a bulikban masszív kati szag terjengett mindenhol, azt megint sokan alá tudják támasztani.

Leegyszerűsítve: ha valahol beengedik a tiniket, az beindít egy olyan gépezetet, amit már nehéz megállítani, éppen ezért elindítani sem szabad.

Az utóbbi években kialakult egy rendszer, amiben a szervezők legjobb tudásuk szerint rendezték a bulikat, közben betartva az írott és íratlan szabályokat, tehát nem nyitottak olyan közönség felé, ami csak bajt hoz. Mindenki tudja – hiszen minden voltunk gyerekek - hogy a tinik (13-17 évesek) ki vannak éhezve a bulikra, viszont közben kiszámíthatatlanok is. Ez a korosztály kifejezetten felelőtlenül tud viselkedni akár magával, akár a környezetével szemben.

És akkor kanyarodjunk is vissza A Noise Life „sikeres” üzletpolitikájához.

Kecskés Tamás kimondottan a tiniket célozta, amit ráadásul sosem titkolt, a szórólapokon minden esetben kint volt a 16+-os beengedés, ami egyértelmű felkérés keringőre. (Más országban már önmagában ez is büntetendő lenne.) Egyszerűen csak minél nagyobb mennyiségű fiatalkorút akart megmozgatni, amire a tinik természetesen ugrottak, hiszen máshova nem nagyon mehettek.

A Dürer Kert laza szabályai megengedték neki, hogy több ezer főig dagassza a javarészt tinikből álló közönségét, ami végül a visszájára fordult. A NL kommunikációja szerint azért hagyták ott a Dürer Kertet, mert kinőtték azt. Nos, íme az igazi indok: a Dürer Kert már túlságosan rizikósnak találta a rendezvény kiszolgálását, a folyamatos balhékat, a 13-14 éves merev részeg gyerek veszélyes viselkedését, ezért a saját biztonsága érdekében kivonta magát a történetből és többé nem kívánt asszisztálni a Noise Life rendezvények ilyen jellegű működéséhez.

Kecskés ahelyett, hogy ezt intő jelnek tekintette volna (amit nagyon sokan említettek is neki szakmán kívül és belül egyaránt), folytatta a bulikat a jól bevált séma szerint, de szétszórva a város kisebb szórakozó helyein, még mindig karöltve a másik ugyanezen a mintán felállított csapattal, a Robotrockkal. Voltak jóhiszemű vezetőséggel megáldott klubok, mint pl az A38, vagy a Corvintető, akik megpróbáltak együttműködni, befogadni akár egy-egy rendezvényt, akár csak a DJ-ket, de egy pillanat után (az őket ért károk után, és felmérve a helyzetben rejlő veszélyforrásokat) kapásból kitiltották őket a szórakozóhelyről. Sok klub (mint pl. a Merlin) pedig esélyt sem adtak nekik, tudva azt, hogy ez mivel járhat.

A NL sikeressége inkább anyagi siker volt, mint szakmai siker. Nem tudok olyan fellépőt mondani, akinek ne lettek volna összetűzései, vagy kifizetési problémái Kecskés Tamással, ami megint csak azt támasztja alá, hogy semmibe vette a teljes szakmát és kizárólag a pénzszerzés lebegett a szeme előtt. Szóbeszédek alapján sokszor a saját barátait is átverte, bár ezt alátámasztani ők fogják tudni, ha akarják.

Az eleinte 30-40 kamu / kezdő / fetörekvő dj-vel futó bulik jó reklámnak bizonyultak, ahol szinte minden sarok és folyosó 1-1 „teremként” üzemelt, mellesleg megalázva ezzel sok fellépőt. Aztán láthatóan kezdett csökkenni a fellépők száma, mert senkit, vagy csak számára fontos embereket fizetett ki, amire sokan megorroltak. Ezzel a stratégiával, viszont átlendült a nehezén, összeszedett annyi pénzt, hogy már ki tudta fizetni a drágább neveket, pl. Palotait és Androt, illetve nem kevés pénzt nyomott az akkor még saját bábjaiként használt Robotrockba is, majd jöttek a külföldi fellépők is.

A West Balkán történetét szinte minden 20-30 év közötti bulizó ismeri, komoly múlttal rendelkező vállalkozás, ami sosem vonzotta a bajt. Mikor kitalálták, hogy a Nyugatinál felhúzzák az új WB-t, még nem sejtették, hogy túlvállalják magukat, illetve hogy a tervezettnél sokkal komolyabb tőkére van szükségük a klub teljes felépítéséhez, hangszigeteléséhez. Mindenki emlékszik az „építsük együtt” projectre, ami az anyagi fedezet kipótlásáról szólt. Sajnos ahelyett, hogy a város egyik legjobb klubja lehetett volna, végül a csőd szélére került.

Itt jött képbe Kecskés Tamás, akinek a rendezvényét már kizárták szinte minden szórakozóhelyről. Egyszerűen felkereste a méretében alkalmas, de köztudottan csőd szélén álló West Balkánt, hogy fogadja be a rendezvényét egy kellemes összegért, amire a WB vezetősége rossz anyagi helyzetében természetesen igent mondott, vállalva ezzel egy olyan rizikót, amit nem kellett volna. Ez mintapéldája a kihasználásnak, olyan, mint amikor egy éhező csövesnek pénzt adsz azért, hogy valami törvénytelent végeztess vele.

Szombat este:
A késelés pártiakat el kell keserítenem, mivel nem történt késelés, illetve felesleges a cigányüldözés. A kiszivárgott jegyzőkönyv szerint egy rendőrtiszti főiskolás srác miután barátnője rosszul lett, ki akarta menteni őt a levegőre. Mivel nem talált magának utat a zsúfoltságban, a jelvényét szorongatva elkiáltotta magát, hogy „késelés”, azt remélve, hogy ezzel megnyílik előtte a tömeg és ki tudja vinni a barátnőjét. Sajnos a megrémült tömeg ettől elindult, maguk alá temetve a lépcső alján álló három lányt, akik miután több rétegben feküdtek rajtuk az emberek, a nagy nyomás alatt megfulladtak. Vélhetően ezért csúsztat a rendőrség a tömegpánik kirobbanásával kapcsolatban.

Meglehetősen rossz ötlet volt késelést kiáltani, de mielőtt a romák helyett most a rendőrök torkának ugranátok, azért nézzetek magatokba és gondoljatok bele, hogy ti mit tettetek volna ebben a helyzetben. Itt nem arról van szó, hogy ki hozta a rossz döntést, mert lehetett volna az egy gimnazista diák is. Nem kárt akart okozni, sőt, menteni akart valakit, csak épp nagyon rossz módszerrel.

Viszont nem fogy el a levegő és ájul el egy lány, ha ki van találva a beengedés, illetve, ha rosszul is lesz valaki, akkor kell, hogy legyen annyi hely, hogy ki lehessen őt vinni pánikkeltés nélkül is, ami amúgy nem lehetetlen a West Balkánban.

Vajon miért van az, hogy a zsúfoltság ellenére az ugyanitt megrendezett Kamionosok és Kurvák bulin nem történt ilyen tragédia? Pedig akkor kétszer ennyi ember volt bent órákon át. Egyszerűen azért, mert ott törődtek a szervezéssel, a beengedés ritmusával. Igen, ez a trükk, hullámokban szokás beengedni az embereket, nem egyszerre. Ezen múlt a 3 lány élete. Illetve volt még egy tényező: a Kamionosok és Kurvák bulin idősebb volt a közönség, akik sokkal türelmesebbek, és jobban reagálnak stressz helyzetben, mint a tinik. De miután a Party Zoo fotósa volt olyan rendes és megosztotta egy cikkben az infót, miszerint személyesen hallotta a Noise Life főszervezőjét (Kecskés), ahogy utasítja a beengedőket a non-stop gyorsított beengedésre, így már azt is tudjuk, hogy ki volt a felelős a beengedésért, függetlenül attól, hogy éppen ki szerződtette a biztonságiakat, ezért felesleges a papírokon lovagolni.

Mert ugye nem tudjuk pontosan, hogy ki szerződött a biztonságiakkal, mivel a Noise Life és a West Balkán egymásra mutogat, ráadásul mindketten szerződésre hivatkozva. Azt viszont több százan látták, hogy Facebookon a Kecskés azzal hirdette már a sokadik buliját, hogy saját biztonságiakat hoznak, nem az adott helyszín embereit használják, mert több helyen panasz volt már a kidobókra. Természetesen a kommentek, csak úgy, mint Kecskés Tamás saját profilja egy az egyben törlésre kerültek Facebookról, eltűntetve a bizonyítékokat.

Végeredményben a megalománia, a pénzéhes hozzáállás és a hozzáértés hiánya okozta a tragédiát, elhitetve a tinikkel, hogy ez nekik időszerű szórakozási forma, pedig nem az.
A West Balkán hibás volt abban, hogy engedély hiányában nyitott ki, de gyakorlatban már nem egyszer vizsgázott jól, bizonyítva ezzel, hogy elbír akár 4500 embert is problémamentesen. Tehát ne hagyjuk már, hogy az adminisztrációs vétségük miatt ők legyenek meghurcolva a Noise Life szervezője helyett, aki a tragédia valós felelőse. Nyilván elég energiát fordítanak az érdekeltek arra, hogy a West Balkánra terelődjön a felelősség, de ha józanésszel nézzük, akkor ott van a szemünk előtt az összes bizonyíték.
Kecskés Tamás nem egészen egy éve elindított egy lavinát, ami végül - szó szerint – három lányt temetett be, és ölt meg. De hála a befolyásos szülői háttérnek, nem fogják börtönbe zárni.

Következmények:

A Noise Life jelenség senkinek sem kedvezett, sőt csak mindenkinek károkat okozott. Működése alatt felrúgott minden szabályt és gátlástalanul gázolt át mindenkin, illetve vert át mindenkit. És gondoljunk csak bele, hogy most mi fog történni. Átvizsgálják az összes klubot (és párat be is fognak zárni), mindenhol megpróbálják majd betartatni a megítélt maximális létszámot… méghozzá valószínűleg a tűzoltói engedélyben szereplőt.
Ugyanis egy helyszínnek két módon szokás meghatározni a befogadóképességét. Az egyik, hogy hány ember fér be fizikálisan (ésszerű határok között), a másik pedig a tűzoltósági, amely a menekülési lehetőségek szerint van meghatározva. Adott idő alatt hány ember tud kimenekülni a helyszínről az adott menekülési útvonalakon. Gondoljunk csak egy Corvintetőre, ahol elfér 1000 ember is gond nélkül, de ha a menekülési útvonalat nézzük, akkor kb.  400 ember lehetne bent, ugyanez a Merlinnel és még sorolhatnám. Egy Kecskés Tamás miatt milyen jól fog kinézni a szerdai Rewind félházzal, ugye?

A szervezők meg kénytelenek lesznek hanyagolni a több ezer eurós külföldi fellépőket, mivel a létszámstop miatt nem lesz rentábilis ilyen bulikat szervezni, illetve az eddig megszokotthoz képest csak többszörös jegyárral, ebbe beleértve a magyar fellépős bulikat is.

De a tinik szintén rosszul jártak, mert ez után fix, hogy személyit kérnek majd a klubok ajtajában, nem lehet majd kikönyörögni, hogy 17 évesen bemehessenek. Azok a klubok, akik eddig figyeltek a kor szerinti szűrésre, már nem külső alapján engednek majd be, hanem személyi alapján. Hiába néz ki valaki 16 évesen 22-nek, nem fog bejutni.
Aki még mindig Noise Life rajongó, az gondolkozzon el ezeken a dolgokon, mert egy olyan embert tartanak menőnek, aki semmi tiszteletet sem mutat a közönsége, vagy a szakma és a DJ-k iránt.

A Robotrock (mondanom sem kell szintén anyagiak miatt) már korábban összeveszett K. Tamással, így nagy szerencséjükre a tragédia előtt kiléptek a bábjátékból, de ez azon nem válzottat, hogy a közönségük java azonos, ugyanazokból a tinikből áll. Így a klubok érthető okokból valószínűleg őket sem fogják nyugodt szívvel (vagy épp sehogy) befogadni, tehát nekik is meg lesz még a böjtje a történteknek.

Mindent összevetve:

Szakmai körökben mindenki tudta, hogy valami előbb utóbb történni fog, sőt sokan jelezték is, hogy ez így nem jó, de senki sem sejtette, hogy emberek életébe is fog kerülni Kecskés Tamás eszetlen törtetése. A brigád és pártfogoltjai működésük alatt több klubot leamortizáltak, DJ-ként az „én mindent megtehetek” hozzáállásukkal több klub berendezését is tönkretették, ami végül oda vezetett, hogy nemkívánatosak lettek, csak erről a közönség nem tudott semmit. A West Balkán anyagi helyzete miatt kénytelennek érezte az együttműködést, ami ahelyett, hogy segített volna rajtuk, talán végérvényesen is a vesztüket okozta.

A legszebb a történetben, hogy ezek után a normális szervezőcsapatokon és klubokon fog csattanni az ostor, mivel szét lesznek kapva a tragédia miatt. Kíváncsian várja mindenki, hogy a Kecskés mellett elköteleződött DJ-k most mit fognak lépni. Ha továbbra is csak a pénz érdekli őket, akkor a jövőben is asszisztálni fognak a parti kultúra szétbombázásához, de talán észhez térnek és nem járatják le magukat mégjobban…

Kecskés Tamás pedig szabadlábra kerül, mert apunak jók a kapcsolatai, és a szemét módon összeszedett pénzből gerinctelenül csinálja tovább amit eddig. Kérdés, hogy lesz e klub, ami engedi neki az ámokfutást? Lesz e fellépő, aki adja a nevét olyan bulihoz, amiben ott van a Kecskés? És persze kérdés, hogy a tiniknek felnyílik e a szeme, de erre van a legkevesebb esély.

A Shinobi Blog írója jól fogalmazott az üggyel kapcsolatban, csak idézni tudom: „Amíg a hippiknek az altamonti tragédia jelentette a szubkultúra végét, addig az egyre erősödő hazai elektronikus zenei életnek lehet a West Balkan lesz az utolsó tánca. Valami kibaszottul véget ért.”

Gratulálok Kecskés Tamás, évek munkáját tetted tönkre alig egy év alatt. Ahelyett, hogy haladnánk a nyugat felé, megöltél három embert és visszarántottál mindenkit a balkánba.

(A cikket egy rendezvényszervező írta.)

Címkék: vendégszerző

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr952601792

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amatőr.... 2011.01.21. 15:24:23

  "A West Balkán nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be, mondta Hassay Zsófia terézvárosi polgármester, miután szombat éjjel három fiatal lány halt meg [1], amikor a tömegb...

Trackback: Európa vagy nyugat-balkán? 2011.01.21. 14:33:05

Ténytár A közigazgatás mozgástere a szórakozóhelyek felügyelete kapcsán   A vonatkozó európai uniós szabályozá

Trackback: Új a nap alatt 2011.01.21. 13:56:55

A három életet követelő szombati diszkóbalesetért nemcsak a szervezői felelőtlenség, hanem a középiskolások körében elharapózó esztelen szórakozási formák is okolhatók – írja a HVG.                 &n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lakohaz 2011.01.21. 16:51:31

A fizikai befogadóképessége egy helynek nem vehető figyelembe, a "tisztességes kluboknak" eddig is a menekülési útvonalak átbocsátóképességét kellett volna figyelembevenni. Nem viccből van a tűzoltóság szakhatósági állásfoglalása. Természetesen jó nagy biztonsági szorzókkal játszanak, ami nekem is fejfájást okoz néha tervezés során...

tejcsokoládé (törölt) 2011.01.21. 16:51:56

escéhával kell egyetértsek. mi a francot keresnek 12-13 éves kölkök részegen, bedrogozva az éjszakában. hol vannak a szüleik? miért nem nézik meg, hogy hova engedik el a gyerekeket?
egy 12 éves még nem tudja mi a veszélyes, nem véletlenül kiskorú.
az egy más kérdés, hogy a szervezőket, bérbeadókat, be és kidobó embereket dutyiba kéne zárni. de én is tartok tőle, hogy 2-3 hónap után elül a hiszti, és őket meg majd szépen kimosdatják...

2011.01.21. 16:53:45

@fedibeka: pont így csináltam ugyanott Tankcsapdán, útban a ruhatárhoz, olyan heringtömegben, ami a négyeshatost megszégyenítette volna csúcsidőben. Azonnal méter széles út nyílt. Amúgy tényleg kellett, és kint sor is került rá :D

Somik 2011.01.21. 16:53:48

Kecskés Tomi nem törölte magát a FB-ról, ez a prof. linkje: www.facebook.com/profile.php?id=100000309675031 - csak letiltotta a kereshetőséget.
Még a buli előtt ide posztolt a köv. buliját hirdetve: www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=184416314909500&id=274989040939

Dr. Bélus___ 2011.01.21. 16:55:01

Csudás. Mindjárt elsírom magam, hogy szegény "klubboknak" csak annyi embert lehet majd beengedni, amennyi ki is tud jutni, ha netalántán tűz üt ki. Szörnyű. Lehet én vagyok már maradi, betokosodott vén 28 éves, de ha ilyen helyre megyek szeretném, ha jó eséllyel akkor sem égnék halálra/fulladnék a füstbe, ha véletlenül tűz üt ki, még úgy sem, hogy a 45 kilós barátnőmet is menekítenem kell.

[c] 2011.01.21. 17:00:13

"ez után fix, hogy személyit kérnek majd a klubok ajtajában, nem lehet majd kikönyörögni, hogy 17 évesen bemehessene"

Látszatmegoldás. 18 évesen nem taposhatnak agyon? Vagy húszévesen? Vagy akkor már olyan érett, felnőtt, okos ember vagy, hogy el tudod kerülni az agyontapostatást?
Ez nem igaz, a felnőtt emberek NEM viselkednek másképp tömegpánik esetén, mint a fiatalok, erre van számtalan példa:

www.fmh.hu/kulfoldi/20101017_agyontapostak_egymast
index.hu/kulfold/2010/11/22/szaz_embert_agyontapostak_kambodzsaban/
www.origo.hu/nagyvilag/20100308-rendorsegi-toborzason-agyontapostak-egy-embert-indiaban.html

Ugyanolyan szemellenzős ostobaság az életkorra fogni a tragédiát, mint a drogfogyasztásra. Azt nem állítanám, hogy egyáltalán nincs szerepük benne, sőt, valószínűleg van - nyilván nagyobb eséllyel taposnak agyon, ha drogoztál, mint ha nem, de nem ez a tragédia oka, hanem az, hogy háromszáz ember helyett háromezret engedtek be a szórakozóhelyre.

bandika gazdája 2011.01.21. 17:07:02

Kolontáron meg Devecseren hányan haltak meg?! Oszt hányan vannak sitten?! Nem kell itt aggódni, csak sajátmagunkért! A saját kölkünkre meg jó lesz ha magunk vigyázunk, mert a pénzbeszedő gépek nem fognak az tuti! Ha most mérges mert nem mehet oda, majd megérti ha neki lesz gyereke!

M. Vasarhelyi 2011.01.21. 17:07:23

A rendőrtiszti fősulisoknak van jelvénye? Nem tudom, kérdezem.
Ezt leszámítva logikusnak, összeszedettnek tűnik a cikk.

BennyPP 2011.01.21. 17:08:35

messze a legjobb. legkorrektebb, és szerintem egyben legigazabb cikk az egészről! grat!

cveki 2011.01.21. 17:23:57

@BennyPP: ez annyira igaz és korrekt, mint a kínai demokrácia.
de hogy a legjobb? bele se merek gondolni ez előtt miket olvashattál és kiknek a tollából.

melika 2011.01.21. 17:28:42

Kedves "szervező"! Cáfolnom kell azt az állításodat mely azt taglalja h nem volt késelés mert van aki a Frizbi nevű műsorban vallott és még a rendőrségen is. Az meg már egy másik dolog h a rendőrség azt állítja nem volt tanú vallomás!!! Kuruc.info oldalon el lehet olvasni de szerintem a tv-ben is sokan látták az adást. Köszönöm.

mJOOOOOOO 2011.01.21. 17:35:05

Jobban oda kéne figyelni a gyerekekre, fegyelmet és tiszteletet tanítani nekik, és főleg: szeretni őket sokkal jobban. Ez az én véleményem,. Egyébként mennyiből állt volna ha a gyerek nem hazudik hanem inkabb azt kialltja el hogy: ORVOST!!! ? Szerintem elkerulheto lett volna a tragedia. Pláne ha azok akik lattak hogy mar amugyis tele van a hely nem nyomultak volna be ugy hogy meg plusz pénzt is fizettek... 800 ft azert hogy kitorjon a nyakam, fulldokoljak, lereszegedjek, vagy egy attanult ejszaka hogy jobb melot kapjak suli utan... ez is egy fontos kerdes... Szerintem nem vadaskodni kene, hanem mindenki surgossen nezzen magaba, és ez mindenkire vonatkozik. nem veletlenul jarnak a tinik piallni, valamiert ez okoz oromet es kielégulset nekik... az okot kene megszuntetni, és nem lenne ilyen tragedia... de amig ennyi szar hely lesz, olcson, mert persze minel olcsobb annal kiralyabb a hely... addig ne varjunk csodat.... engem szuleim 18 eves koromig sehova se engedtek... ki maradtam valamibol? egy nagy hanyos partybol? nemi eroszakbol? drogozasbol? hat jobb is hogy lemaradtam errol... bar nekem is voltak gorbe esteim... mégis igy 27 evesen baromi halas vagyok h szigoruan fogtak... nem engedtek el a kezem. Mert sokszor rossz dontest hoztam volna... orulok hogy a szuleim tamogattak a sulimt is, és nem hulyesegeket vettek nekem, hogy oruljek... hanem gondoskodtak a jovomrol... ezek a fiatalok, nem becsulnek senkit es semmit... hatalmas atneveles kene , es a szuleikre is raferne egy alapos tanacsadas... nem mindig az olcso a jó... sot.. sokszor rosszabbul jarunk az olcso megoldassal... igenyesseget , és célokat kéne mutatni a fiataloknak... nem a kretén viselkedést.. és hozzaallast...

rajaram 2011.01.21. 17:36:50

Kiegészíteném egy-két dologgal:

- A tragédia azért következett be, mert Kecskés mögé beállt egy Circus Maximus nevezetű társaság, akik nagyzási mániába szenvedtek. Mániájukká vált, hogy ők lesznek a legnagyobbak. Ők szervezték az Almássyn és a WB-ban a több helyszínes partykat, ahol gyakorlatilag nem kerestek egy vasat sem, de rengetegen voltak. A WB bérleti díja az ominózus estén 1,6 M volt, az egész party kb. 6 M-be került, tehát kb 5000-nél lettek volna nullán. A Ciircus Maximus ráadásul aláhamisította a barátom nevét és pecsétjét a szerződésen, aki emiatt 3 napot a rendőrségen töltött bilincsben. Katasztrófa, hogy egy pár elmebeteg 10 perc alatt tönkretette a 20 éve jól működő underground szcénát.

2. Az underground szcéna 20 éve jól működik, túl jól ............. ez sokaknak szúrta a szemét. No comment

3. A szülők felelőssége. Ezen elgondolkodtam. Személy szerint ismerek nem egy anyukát, 6-7 éves gyerekkel, akik pár éve még nagy partyarcok voltak. A mostani 14-16 éveseknek a szülei is mások mint a mieink voltak.

lorenne 2011.01.21. 17:43:38

Egyszerűen nem értem, persze ízlés dolga: én nagy bulizós voltam anno, de már akkor sem bírtam a tömeges szórakozóhelyeket. Azt gondoltam, ez biztos klausztrofóbia vagy tömegiszony, most viszont azt gondolom, hogy a legnormálisabb reakció. A szívem szakad meg a lányokért, akik még gyerekek voltak, és sajnálom, hogy ez jelenti ma a szórakozást. Az underground világ sem sokkal különb, már hál'istennek abban sem veszek részt. RIP.

tudi 2011.01.21. 17:45:52

Jó és összeszedett cikknek tűnik, végre egy másik álláspont is elhangzik. Ha tényleg így van, akkor Tomikának elég komoly a felelőssége a balhéban, végülis maximalizálta a profitot és talán reménykedett, hogy nem lesz semmi. Voltam én 1 pár komoly buliba, de ott mindig komolyan átvizsgáltak mindenkit, volt, hogy én a táskámban esernyőt vittem (esős idő volt) a szekuritis szólt is érte, hogy ezt a ruhatárban tegyem le. Ha pedig drog is volt a bulikon, akkor tuti, hogy a szervezőknek is "csurrant -csöppent" belőle egy kevéske.

khmm... 2011.01.21. 17:46:36

Bocsánat, ha már lett volna, de kiderült, hogy ki ennek a Kecskésnek az apja-anyja, hogy "megúszhatja"....?

drazsika 2011.01.21. 18:05:38

@Cool Story, Bro
Ha trollkodni akarsz, legalább ne angolul. De ha csakazértis angolul, akkor nézz utána, hogy van értelme a mondatodnak...

BennyPP 2011.01.21. 18:05:43

@cveki: igazabb alatt azt értem h az igazságot fedi. Mert szerinted mitörtént?

Sеntа' (törölt) 2011.01.21. 18:12:30

Óriási köszönet ezért a cikkért!

litababa 2011.01.21. 18:20:40

erdekes cikk. meg van benne olyan is amivel egyetertek. pl. 16 alattiak kritikan aluli modon tudnak viselkedni, 29 eves vagyok, nem oreg, nem prud, szeretek mulatni is meg, de nem az a buli, h 11kor matt reszegen fetrengenek a hanyasukban es ocsmany modon beszelnek.(lanyok fiuk egyarant) viszont nagyon trendi cuccokat vetetnek az osokkel, ha belegebednek akkor is, es ha mondjuk az anyukajuk a nyugatihoz tevedve belefutna a haveri korbe, olyan egyformak, h konkretan meg sem ismerne ki is az o kicsiny szemefenye. felreertes ne essek, borzasztoan sajnalom a 3 lanyt, akik meghaltak. a sajat "barataik" oltek meg oket gyakorlatban. jelenleg ugy all a helyzet, h a korlathoz nyomtak oket... tehat, nem atgyalogoltak rajtuk? mellmagassagban nyomtak oket a korlathoz? egy percig moccanas nelkul folyamatosan? nem vagyok orvos, nem is ertem. a szervezo hibas, az uzemelteto is, az onkormanyzat is sorolhatnank... mindenki tudja, egymasra mutogatnak ugyanugy kiskapukat keresnek, mint elotte. Kecskes elcseszte az tuti, kellett hozza asszisztalni is. ezen az esten az osszes "elkoveto" hibaja egyszerre allt rossz iranyba. veletlen??? lehet. itt egy link, erdemes megnezni, az artatlan tinik, egy tavalyi Noise bulin, amikor telthaz miatt nem engedtek be oket. mit muvelnek, masznak fel a korlatra, falra, csatornara. verik az ajtot, dontik egymast es kozbe szepen uvoltenek:
www.youtube.com/watch?v=U23Pm90BxKg

a WB elott kb. ugyanez volt 11 ora magassagaban. ott voltam. Palotai b2b Ludmilla - garantaltan jo buli, aki szereti oket. en igen. odaertunk 11re meglattuk EZT a minosithetetlen nem tudom mit, az ovival egyutt es ugy dontottunk, koszi kihagyjuk inkabb corvinteto. elindutunk a villamoshoz par perc es jottek a rendorok, meggyozodesem volt, h kint volt vmi balhe. de jo, h eljottunk. aztan a villamoson egy srac odajott, h kerjen cigit. kivolt, elegge, de se betepve nem volt se reszeg nem volt. aztan kiderult, h bentrol jott ki es nagy balhe lesz, mert mellette egy csajrol le volt tepve a ruhaja es bazira verzett. erdekes. de mar kezdem feladni, h kideruljon mi is volt. de ez kozvetlenul meg az osszes urban legend elott volt. mindegy is mostmar. a 3 lany meghalt, h pontosan hogyan soha nem fog kiderulni. de az h egy "darab" partyfotos tartozkodott volna ott 11kor azt nagyon ketlem. a masik kerdes kie a partyzoo? csak kerdes megint. ugye nem a Vizoé? nem tudom, tenyleg. azert kerdezem. Vizoviczki László most akar biztonsagos szorakozas egyesuletet alapitani. es ennek ellenere a corvinos eheti buli, amit lemondtak kegyeleti okokol, azt nala tartjak... a studioban. az indexen a minap mondta meg a tutit a rendezvenyszervezesrol, mintha o nem igy kezdte volna. kb. az ossza az eszt, aki az osszes klubbot, rendezvenyt megprobalja kicsinalni, ami neki nem hodol be? rohej. nyilt titok, h maffia a budapesti ejszakaielet ezen resze. kisdiktatura :) vagy inkabb :(
"Egy Kecskés Tamás miatt milyen jól fog kinézni a szerdai Rewind félházzal, ugye?" a rewind az rewind 10 eve, Palotai a legelismertebb magyar dj. furcsa is h nem szolalt meg a WB kapcsan, ott volt. valoszinuleg bolcsebb ennel es nem veletlen...
nem tudom valaha ki fog e derulni, valojaban mitol tort ki a panik... nem egy elcseszett razzianak indult? a masik a penz, akarhogy is szamoljuk a rendezveny osszbevetele nem lehetett volna tobb 3-4 millional, nagyon max. persze ez most igy huuu milyen sok, de ez nem a netto. ez a brutto keremszepen, ebben egy felkarszalag sincs kinyomva es egy negyzetcm hely sincs kifizetve egy fel uveg kola se, semmi. nem egyedul K.T szervezte a bulit, tehat a haszon is eloszlik es az mennyi lehetett volna? nem mondom, h keves, de havi 2 bulibol egyik sem fog hu de meggazdagodni, sztem... azt meg nem hallottam, h nem fizettek ki embereket, ez mondjuk itthon nem divat. nekem is van kint rengeteg penzem, amit soha nem fogok megkapni, pedig szerzodesem is van. a magyar narancs januar 6an lekozolt egy cikket a WBrol, akit erdekel olvassa el. a WB egy "marka" volt azert azt ne felejtsuk... tonkretettek kisse. kivancsi lennek tenyleg a valodi valaszokra. es akkor talan osszeallna a kep. de azt hiszem ez soha nem fog kiderulni. a media meg azt es ugy mondd ahogy akar es ugy manipulal ahogy akar. a 3. lanyrol alig esik szo, az gondolom azert feltunt.
egy hete ilyenkor meg tele voltak elettel. eljetek ugy mindennap, mintha az utolso napotok lenne. (van benne vmi) szebb napokat mindenkinek!

litababa 2011.01.21. 18:34:49

@EzVan:):
yeeep! erre: "a poszt tele prekoncepcióval, alaptalan állítássokkal, a nyelvezete is eléggé jellegzetes (kik rendeznek "klubestet"?). valamelyik érdekében sértett stakeholder érződik ki mögüle."

kovácske 2011.01.21. 18:35:58

érdekes írás a partikultúráról.
de 1, miféle jelvénye van egy RTF-nak, vagyis diáknak, aki még nem rendőr, csak esetleg majd lesz?
2, a cikkíró kesergése, hogy majd ezentúl betartják a tűzvédelmi tervben adott létszámhatárt: "jól fog kinézni a szerdai Rewind félházzal"...WTF. ettől az egész cikk teljesen hitelét veszti, mert az annyira ekézett kecskés tamás is pont ezt mondta, "hogy nézne már ki a buli félházzal", mielőtt beengedte volna az életveszélyes méretű tömeget. meg egyébként is milyen cikk már az, ami szerint az a jó világ, mikor senki nem tartja be a törvényt és csak az a baj, hogy most majd ellenőrzik a betartását.
ennyit a "partiszakmáról" és érdekérvényesítő képességéről: ha képtelenek megakadályozni a noise life-féle szemétségek virágzását, akkor ez a pesti partiszervező szubkultura ebben a mai formájában a probléma része és megérett a tönkremenetelre.

noway 2011.01.21. 18:44:19

Őszinte leszek egy ilyen tragédia esetén egy emberre tolni a felelősséget, mint "gyújtópont", meglehetősen fura elképzelés és legalább annyira téves is, mint Kecskés úr vélt, vagy valós üzletpolitikája. Ennek semmi köze üzletpolitikához, vagy egy zenekarhoz. Ez szín tisztán az emberi hülyeségről szól. Semmi sem kötelező ugyebár. Nem kötelező koncertre menni, sem nyomorogni lapjával, se betonra inni magunkat és így tovább.
A szabályok pedig azért születtek, mert néhány érzéketlen állat, aki képes volt hideg fejel gondolkodni, rájött, hogy az emberek már pedig hajlamosak felelőtlenül dönteni, főként, ha tömegben vannak.
A törvényeket és a szabályokat betartatni kellene...jah, hogy ez nem áll senki érdekében?
Akkor lehet, hogy nem is a buli környékén vannka az igazi felelősök.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.21. 18:52:33

Mostan vóút' a csigástévékettőűn', hogy a cikk ezen része mese, a rendőrség cáfolta:

"Szombat este:
A késelés pártiakat el kell keserítenem, mivel nem történt késelés, illetve felesleges a cigányüldözés. A kiszivárgott jegyzőkönyv szerint egy rendőrtiszti főiskolás srác miután barátnője rosszul lett, ki akarta menteni őt a levegőre. Mivel nem talált magának utat a zsúfoltságban, a jelvényét szorongatva elkiáltotta magát, hogy „késelés”, azt remélve, hogy ezzel megnyílik előtte a tömeg és ki tudja vinni a barátnőjét."

Lubega 2011.01.21. 19:15:37

Kedves Vendégblgr! Néhány dologban persze igazad van,de a Kecskés Tomi szüleit aki ismeri,tudja hogy nagyon rendes emberek és egyikőjük sem jogász.Persze biztos,hogy segítenek a fiuknak azzal,hogy fogadnak egy jó nevű ügyvédet,mert szükség lesz rá.Ezt bárki megteszi akinek lehetősége van rá.Szerintem ez a targédia szörnyűség,ezt mindenki így érzi.Az egész ország érdéke,hogy az igazság és csakis az igazság kiderüljön és mindenki a felelőssége arányában megkapja a büntetését.Kérlek hagyd békén a szülőket,nélküled is van elég bajuk.köszi

DeToXXX 2011.01.21. 19:33:35

szóval ez akkor nem a kecske is jól lakik meg a káposzta esete :P

BennyPP 2011.01.21. 19:37:15

@الله أكبر: persze hogy nem volt botrány, szimplán azért mert nem történt semmi. mellesleg 2004ben volt, és ott voltam

mozirozi 2011.01.21. 20:33:00

Azt hiszem egy dolgot elfelejtünk.... Ha valaki összeseik előttem segítek felállni... Tudom, tudom sokan voltak és a tömeg nyomta egymást... Itt a bibi! Addig a pillanatig, amíg szarba se vesszük EGYMÁST lehet bármilyen szigor, bárhol... Még akkor is, ha a drogok, vagy más önhibája miatt perifériára kerül valaki, bele kell rúgni????? Gondoljatok/janak csak bele, zokszó nélkül nekitoljuk a boltokban a bevásárlókocsit a másiknak, figyelmetlenségből, vagy csak egyszerűen a sorbaállás során... A hiba a rendszerben van: ami ebben az esetben maga a társadalom! Én is voltam fénykoromban (nem is oly rég) olyan szórakozóhelyen aminek a befogadó képessége 3000 fő volt, s mégis 5-6 ezres buliról számoltak be végül... Tény, sokan voltak, DE NEM NYOMTUK AGYON EGYMÁST! Ezt kellene a fiatalokkal is megértetni, s erre ránevelni őket...
Az hogy kinek mennyi nyeresége származik egy-egy buliból: a két sarki közértes is viaskodik... ez a piaci verseny... csak ők a paradicsom kilóját, vagy a tojás árát verik egymás alá s nem a fő/kvóta számít!
Összefüggések vannak... de hogy valóban mi történt talán sosem tudjuk meg... De nem is ez a lényeg - azoknak akik nem voltak ott és nem ismerték személyesen a lányokat -, hanem az, hogy többé ilyen ne forduljon elő!

körúti kis vörös 2011.01.21. 20:48:50

@melika:
betegre röhögöm magam, atyavilág! a _Frizbi_ című _kereskedelmi_ _tévé_műsor, valamit a kurucinfo, mint hiteles forrás???
a Frizbivel pl csak 4-5 probléma van:
1) bulvárműsor. ergo az anyját eladná egy jó kis szaftos sztoriért, amit be lehet etetni az egyszerű néppel. szerinted a producereknek mennyi pénze bánja, hogy valakinek a szájába adjanak egy izgalmasabb sztorit a valóságnál? segítek, jóóóó sokba. a bulvárnak nem célja a tájékoztatás, és semmilyen retorzió nem éri, ha valótlan dolgokat állít, tekintve hogy erről szól.
2) a vezetője, akinek nem kevés pénze szintén benne van, a Hajdu Péter az egyik leggazdagabb ember ebben az országban, és hát hogy is mondjam... nem éppen a szavahihető közéleti személyiségeink egyike, hanem egy senki, egy bohóc.
3) kereskedelmi tévében fut. szerintem nem kell nagyon magyaráznom, ez miért jelenti hogy bizonyos fenntartásokkal illik kezelni mindazt amit mutat. pláne egy szórakoztató bulvárműsorban.
4) tévé... ember, amit a tévében mondanak, az úgy van? szegény.

a kurucinfot meg talán hagyjuk is. ha esetleg nem tudod, most ezt is megsúgom: az sem épp a hiteles forrás kategória.

remélem, ma ismét tanultál valamit. hacsak nem a tévében kerested ma is az igazságokat.

máskülönben köszi a cikket. nem azért, mert úgy gondolom, hogy hibátlan vagy teljes, hanem egyszerűen a nézőpontokért, illetve a gondolatébresztésért.

Nancy Botwin 2011.01.21. 21:08:28

Annyira egyet értek a blogbejegyzéssel. Nem tudom valaki írta már vagy sem, de ma már a Király utcában megvolt az első ellenőrzés és nyilván találtak hiányosságokat.... ettől függetlenül remélem a hazai elektronikus élet megmarad és nem adja fel!

Nancy Botwin 2011.01.21. 21:17:20

@mozirozi: én nem tudom, h voltál-e már olyan rendezvényen ahol nagyon sokan vannak. Én a Stones koncertren fogadtam meg, h soha többé nem állok egy koncerten a dühöngőbe mert úgy megtolt hátulról a tömeg, mikor bejött a zenekar, h ha ott elesek, nem sokan fognak felsegíteni, mert tolnak hátulról mindenkit és vagy elesik több ember vagy próbál talpon maradni. Az ösztön pedig először a saját magad védelmére irányul. Itt is ez volt a gond és persze az, h gyerekek voltak ott, akik még teljesen máshogy reagálnak ilyen helyzetekben.

Nancy Botwin 2011.01.21. 21:18:49

@Nancy Botwin: jah és ott mondjuk olyan 20-30ezer ember állt lent

mozirozi 2011.01.21. 21:28:40

@Nancy Botwin: ahogy írtam: 3000 befogadóképességgel 5-6 ezren voltak... Az nagyon soknak számít ha falak között van az ember?
De éppen erről beszélek én is... Valaki elkezdi nyomni a másikat és ez generálja magát... Értelme pedig 0-a!

rajen 2011.01.21. 21:35:41

Nagyon jó cikk, köszönet érte!

Nancy Botwin 2011.01.21. 21:38:08

@mozirozi: persze nulla. épp az a baj, h a tömegben valaki pánikot kelt és generálja a többit ill. a tinik jelenléte még nagyobb baj. a tévében is volt riport és ott azt mesélték, h volt olyan NNL buli ahol egy fiú az asztalon állva ön kielégített.
én azt mondom, hogy az a réteg, aki tényleg szereti a minőségi elektronikus zenét ilyen buliba be nem tenné a lábát már csak a tinik és az előbb felsorolt események miatt. szóval ez egy szomorú dolog mert meghalt 3 lány, teljesen értelmetlen, felelőtlenség miatt. és ezért az egész elektronikus zenei szekciót büntetni fogják, pedig semmi közük ehhez és el is határolódtak ettől a rendezvénytől.

Köszörűs 2011.01.21. 22:54:34

Tisztelt hozzáértők és laikusok!
Hogy miért fontos amit a Tűzoltók mondanak? Miért fontos a szervezők, üzemeltetők, rendezők, stb... felelőssége?
Javaslom nézzétek meg az alábbi két felvételt!
www.youtube.com/watch?v=gxCU0o4WtpE
www.youtube.com/watch?v=Zy5NOr_yhAk&feature=related
Persze csak azok akik az elektronikus zenén kívül mást is bírnak!

Tara 2011.01.21. 23:10:45

@fedibeka: ezt én is tanúsithatom, h működiik. egy 10 ezres tömeg közepéről sikerült az első sorba jutnom egyszer ezzel a szöveggel, ahol kiemeltek a biztonságiak. Hozzátenném, az áltagéletkor ott is 17 év lehetett, én voltam vagy 13.

Félőrült 2011.01.22. 00:37:51

Szörnyű, hogy három fiatal meghalt. Nem tudom, az emberek miért várnak arra, hogy majd a hatóságok tesznek valamit. Nem fognak, ahogy eddig sem. A felelősök megússzák pénzbüntetéssel meg felfüggesztettel. Nekünk civileknek kéne összefognunk a kultúrált és biztonságos szórakozóhelyekért. Azt sem tudom, hogy 18 év alatti emberek, gyerekek mit keresnek az éjszakában. Lázadoznak egyesek (nem feltétlen itt), hogy nincsen szükség drograzziákra, mert akkor félni fognak az emberek. De, van, és sokkal nagyobbakra, mint amiket most rendeznek, viszont hatásosabb drogprevencióra is szükség van. Az meg, aki hülyeséget csinál, csokizzon, hogy lekapcsolják.
Emlékszem, 9. osztályban letudták a drogról a felvilágosítást azzal azzal, hogy monoton, érdektelen hangon ledarálták az ismertebb drogok neveit és hatásait, meg megnézették velünk a Trainspotting c. filmet. Se füle, se farka nem volt a dolognak. Tudom, hogy mi megy a szórakozóhelyeken, legalja csehótól a legelitebb klubig. Ennek, ami most divat, sürgősen véget kell vetni.

Furamadár 2011.01.22. 01:32:58

Azért tegyünk hozzá még valamit a vesztesek/nyertesek kérdéséhez:

Ez az ügy nem csak a tinik által látogatott helyeknek tesz be, hanem kb minden szórakozóhelynek, azoknak is, ahol NINCS drogfogyasztás, sőt, részeg embert is csak elvétve látni: A valódi táncos helyek, ahova a huszas és főleg harmincas, valódi szórakozásra értelmes és tartalmas időtöltésre vágyó emberek járnak.
Ezeken a helyeken ugyanúgy be fogják tartani mostantól a tűzoltóság által megadott max létszámot, ami persze rentábilitás szempontjából egy rossz vicc, így vagy óriási áremelések lesznek, vagy egy csomó hely szórakozóhely egyszerűen bedől.

És igen, köszönhetjük mindezt egy drogos pöcsnek.

Részvétem a családoknak.

Kicsit Karcos 2011.01.22. 03:54:17

Lennék az ördög ügyvédje.

"Egyetlen egy dolgot csinált máshogy a többi csapathoz képest, ez pedig a korhatár figyelmen kívül hagyása volt, sőt, kifejezetten a tiniket akarta elérni és ezt soha nem is titkolta."

Ki a szart akarjon elérni egy 21 éves kiscsákó, ha nem a tiniket? És ha neki felhánytorgatjuk, akkor mit mondjunk a Tokyo Hotelre, Britney Spearsre és a többi tinibandára, meg akik az ő koncertjeiket szervezik? Vagy ott csak Bambit árulnak?

"Hogy tartózkodhat e 18 év alatti fiatal a szórakozóhelyeken, azt Budapesten az adott kerület dönti el és foglalja rendeletbe, így ahol ez nincs rendeletileg tiltva, ott beengedhetőek a fiatalok.

Már meg is van a jogi hézag, amit ki lehet használni."

Semmilyen jogi hézag nincs itt, a világ legtermészetesebb dolga, hogy 17 évesek bulizni járnak a barátaikkal. Miért, mit csináljanak péntek este, legózzanak, vagy matekleckét írjanak? Olyan is van, meg ilyen is. Ez teljesen komoly, hogy valaki ezt "jogi hézagként" látja, hogy 17 évesek bemehetnek egy szórakozóhelyre?

"Ha valaki úgy hirdet meg egy rendezvényt, hogy 16 évesek is nyugodtan bemehetnek, akkor a bárpultnál minden alkalommal meg kellene győződni a vendég koráról, hogy ki lehessen szolgálni. Tehát ez nem csak, hogy nem praktikus, de teljesen lehetetlen helyzetbe hozza a bárpultosokat, így az üzemeltetést is. "

Ezt már előttem is írták, egyetlen pecséttel vagy karszalaggal elintézhető az egész. Ez valóban új egy rendezvényszervezőnek?

"A budapesti szervező csapatok (a tini szerveződések kivételével) ezekkel tisztában vannak, csak úgy, mint a szórakozóhelyek üzemeltetői, és egyiküknek sem érdeke a tinik beengedése."

Nem tudom, Budapesten miféle emberek élnek, lábasfejűek talán, de mifelénk azt engedik be ilyen helyekre, akik megfizetik a belépőt, és nem is tehetnek mást, ezért valószínűleg nem is agyalnak rajta, hogy érdekükben állna-e egy megvalósíthatatlan alternatíva, mint pl. a potenciális vendégek egy részét kizárni (a nyilvánvaló bajkeverőkön kívül). Én nem ismerek olyan embert, aki szerint a 17 évesek nyilvánvaló bajkeverők.

"Minden klub minden rendezvény után elvégzi a pofonegyszerű számítást: elosztja a pult bevételének teljes összegét az eladott jegyek számával és már meg is kapta a vendégenkénti (fejenkénti) fogyasztás értékét. Ezzel a számmal mérik, hogy egy rendezvény az ő szemszögükből sikeres volt e, vagy sem."

Ez is kiad egy minden bizonnyal érdekes számot, de én a bevételből vonnám ki a kiadást, ha a rendezvény sikere érdekelne.

"Hogy egy példát említsek, a Noise Life rendezvényeken 400 forint / fő körül szokott lenni a fogyasztás, ami a többi rendezvényhez képest (1000 – 1500 Ft / fő fogyasztás) üzemeltetői szemmel kritikán aluli eredmény, magyarul nem éri meg."

Nem ettől függ, hogy megéri-e, hanem hogy a bevétel - kiadás nagyobb 0-nál, vagy nem. Ennyi erővel 1 megabites internetet szolgáltatni sem éri meg, hiszen lehetne 120-asat adni drágábbért.

"Egy 18+-os buli (saját keresettel rendelkező közönség)"

Bizonyára rengeteg saját keresettel rendelkező rajongója van Palotainak és a műfaj többi ászának, véletlenül sem tinik, fősulisok, egyetemisták. Kicsit kuplungszagú ez a félmondat.

"Itt jönnek képbe az írott és íratlan szabályok, amiért a klubok és a szervezők is idősebb közönséget céloznak, mert mindenkinek érdeke, a fennmaradás és fejlődés, hogy egyre jobb klubok, és minőségi klubestek lehessenek."

Nem ilyen egysíkú a világ. Ha kinövi magát egy vállalkozás, akkor becsúsznak alá az új, feltörekvő kicsik, ez a természetesen dinamikája a dolgoknak. Egy rendezvényszervező bizonyára tudna erre példákat is mondani.

"Nekik nem az számít, hogy milyen a hely és a közönség, ők minden emberre potenciális vevőként tekintenek, sőt a felelőtlen tinik mindig jó táptalaj egy drogdealernek."

Ez is egy érdekes dolog, én teljesen abban a hitben voltam eddig, hogy jellemzően a kuncsaft hívja fel a dílerét, és nem a kapucnis díler pisszegi le a gyanútlan vendégeket.

"Leegyszerűsítve: ha valahol beengedik a tiniket, az beindít egy olyan gépezetet, amit már nehéz megállítani, éppen ezért elindítani sem szabad."

Hát igen, ezek a tinik már csak ilyenek, a legjobb lenne kitenni mindet valami lakatlan szigetre.

"Kecskés Tamás kimondottan a tiniket célozta, amit ráadásul sosem titkolt, a szórólapokon minden esetben kint volt a 16+-os beengedés, ami egyértelmű felkérés keringőre. (Más országban már önmagában ez is büntetendő lenne.)"

Más országban csador nélkül ki sem léphet a fél lakosság az utcára, de Magyarországon a magyar törvényeket kell betartani, és egyáltalán nem ördögtől való, hogy egy 16-17 éves gyerek elmehessen bulizni a barátaival, ha a szülei elengedik.

"13-14 éves merev részeg gyerek veszélyes viselkedését"

Biztos volt ilyen is, de ha a 16-os karika nem fogta meg őket, akkor a 18-ast hiába tesszük ki nekik. Mellesleg kire, mire jelent a többieknél nagyobb veszélyt egy 13-14 éves merev részeg gyerek önmagán kívül?

"A NL sikeressége inkább anyagi siker volt, mint szakmai siker."

Felteszem, Palotai felléptetése nem számít szakmai sikernek, pláne, ha egy ilyen 21 éves kis drogos takonypóc lépteti fel. Csak akkor esetleg, ha egy komoly 45 éves, kopaszodó, pocakos könyvelő-kinézetű absztinens rendezvénymanager viszi el 50-es, 60-as közönségének.

"Az eleinte 30-40 kamu / kezdő / fetörekvő dj-vel futó bulik jó reklámnak bizonyultak, ahol szinte minden sarok és folyosó 1-1 „teremként” üzemelt, mellesleg megalázva ezzel sok fellépőt."

Hát igen, ezek a kamu, névtelen DJ-k. Palotainak biztos Debreczeni -Joó a vezetékneve, így születése óta DJ Palotaiként emlegetik, sosem volt "kamu DJ", pláne nem olyan, akit megaláztak vele, hogy nem Glastonburyben meg a Sziget nagyszínpadán léptették fel már az első buliján, hanem valami külvárosi iskola aulájában.

"Meglehetősen rossz ötlet volt késelést kiáltani, de mielőtt a romák helyett most a rendőrök torkának ugranátok, azért nézzetek magatokba és gondoljatok bele, hogy ti mit tettetek volna ebben a helyzetben."

Magamba néztem, és arra jutottam, hogy azt ordítottam volna, hogy rosszul van a barátnőm, hátha arra hamarabb szétnyílik a tömeg, vagy legalább pár körülöttem álló előremegy utat törni, mintha késelést kiáltok, amire még a mögöttem lévők is megindulnak. Persze utólag könnyű okosnak lenni, de azért csak inkább ilyesmiben gondolkodtam volna.

A West Balkán hibás volt abban, hogy engedély hiányában nyitott ki, de gyakorlatban már nem egyszer vizsgázott jól, bizonyítva ezzel, hogy elbír akár 4500 embert is problémamentesen.

Eddig elbírta, most nem bírta el, és minden bizonnyal a következő "nem egy" bulit is elbírná. Ez egy ilyen bicikli. Érdekes egyébként, és itt lóg ki a legjobban a lóláb, ennél a mondatnál. Kecskés Tamás eddig "nem egyszer" vizsgázott jól?

"Gondoljunk csak egy Corvintetőre, ahol elfér 1000 ember is gond nélkül, de ha a menekülési útvonalat nézzük, akkor kb. 400 ember lehetne bent, ugyanez a Merlinnel és még sorolhatnám. Egy Kecskés Tamás miatt milyen jól fog kinézni a szerdai Rewind félházzal, ugye?"

Milyen érdekes, kilóg a másik lóláb is. A NNL hogy nézett volna ki félházzal ("félházzal")?

"A szervezők meg kénytelenek lesznek hanyagolni a több ezer eurós külföldi fellépőket"

Itt a ló harmadik lába. Miért is lesznek kénytelenek hanyagolni őket? Ők nem önálló keresettel rendelkező 18 év felettiekre építettek eddig, maradéktalanul betartva minden előírást? Akkor milyen költségük is emelkedik, vagy milyen bevételük csökken, hadd halljam csak?

"Szakmai körökben mindenki tudta, hogy valami előbb utóbb történni fog, sőt sokan jelezték is, hogy ez így nem jó, de senki sem sejtette, hogy emberek életébe is fog kerülni Kecskés Tamás eszetlen törtetése. A brigád és pártfogoltjai működésük alatt több klubot leamortizáltak, DJ-ként az „én mindent megtehetek” hozzáállásukkal több klub berendezését is tönkretették, ami végül oda vezetett, hogy nemkívánatosak lettek, csak erről a közönség nem tudott semmit."

Hogy-hogy nem tudott erről semmit a közönség, ha a szakma így kirekesztette magából Kecskést? Titokban bojkottálták? Negyedik lóláb?

"Gratulálok Kecskés Tamás, évek munkáját tetted tönkre alig egy év alatt. Ahelyett, hogy haladnánk a nyugat felé, megöltél három embert és visszarántottál mindenkit a balkánba.

(A cikket egy rendezvényszervező írta.)"

Ez pedig az ötödik lóláb.

****

Az írás a maga nemében valóban egy mestermű. Mintha csak a Der Standard vagy a Süddeutsche Zeitung jeles tollforgatóit olvasnám.

Waszlavik "Gazember" László talán nem is sejti, mennyire a fején találta a szöget a Kossuth tér Induló szövegével. www.youtube.com/watch?v=PUR6VPMXMyo

Aki értette, miről írtam, az megtalálja, hogy melyik szövegrészletre gondolok.

Kicsit Karcos 2011.01.22. 04:15:32

Én a rendezvényszervező vagy a megbízója helyében lapítanék inkább, nem mintha jobban tartanom kellene valamitől, mint Kecskésnek kellett úgy egy hete, csak úgy betyárbecsületből.

A cikk amúgy remek, úgy értem, olvasmányos.

Kurt S. Earp 2011.01.22. 07:39:36

@Kicsit Karcos: Én azt értem, hogy ön az ördög ügyvédje, Karcos úr kérem, szinte mindennel egyet is értek, no de HÉTSZER?
Mint a gonoszok? XD

Viner Spicli 2011.01.22. 09:49:24

Egy dolog ütött szöget a fejembe: ha tényleg tömegpánik alakult ki, akkor hogy hogy csak 3 szerencsétlenül járt ember van? Hol vannak a sérültek? Akárhány tömegpánik (stampede - en.wikipedia.org/wiki/Stampede) volt eddig a világon, sose úszták meg ilyen kevés sérülttel...

A másik, hogy Kecskés esetén én a bíró helyett meghúztam volna azt a döntést, hogy házi őrízetet vagy lakhegyelhagyási tilalmat kapjon. Mivel, hogy ő is, és a cége is Újhartyánra a Szegfű utcába vannak bejelentve, ami egy putri a riportok alapján.
Innentől feltételezhető az is, hogy eleve "rossz" szándékkal alakították a céget. Mivel ha majd baj van vele, vagy sok adót kéne fizetni, akkor ott egyszerűen eltűnik, soha nem látta őket senki, az ügyvezető meg ott elérhetetlen.
De szép lett volna, ha a kis drogkazánnak a tanyán kell kivárnia a 3hónapos házőrizetet ;)))))

Horizont 2011.01.22. 11:25:13

@Viner Spicli:
Szerintem ilyen esetben nagyfokú tényező a szerencse avagy a szerencsétlenség! Szegény lányok szerencsétlenül jártak de a többiek nagyon szerencsések voltak.Több fiú is mondta, hogy többen ráestek, de nem lett bajuk. A lányok meg olyan kis vékonykák voltak lehet az is közrejátszott. Rengetegen is meghalhattak volna, több ilyen eset is volt a nagyvilágban sajnos.
A bírók?Külön posztot is érdemelnének! Néha olyan hajmeresztő dolgokat produkálnak, még nekünk laikusoknak is felháborító.Nem bírálják felül a főnökeik?

Viner Spicli 2011.01.22. 11:32:09

@Horizont: Jelen esetben szegény lányok rossz helyen voltak rossz időben. Tényleg tiszta szerencse, hogy eddig semmilyen tragédia nem történt eddig ezeken a bulikon. Magam is dolgoztam az éjszakában, voltak üzleteim, csináltam rendezvényeket, de ilyen fokú amatőrséggel, mint amiket mostanában látni a bulikon soha nem találkoztam. Az összes ilyen bulin, ami volt, ugyanezeket a hibákat követték el. A tinédzser szervezőknek se szakértelmük, se tapasztalatuk nem volt, csak a pénz lebegett a szemük előtt. Ez kapzsiságból, nyereségvágyból elkövetett magas fokú szabályáthágás.

A magyar jogrendszert meg hagyjuk, úgy szar, ahogy van. Akinek nem kéne, az csücsül, akinek meg kéne az szabadlábon grasszál. A bíró 1emberként dönt mindenről, ő dönti el mit vesz figyelembe...

Vérgyesznó 2011.01.22. 12:04:50

Hm, rég olvastam ilyen klasszikus példáját a "toljuk_a_szart_egyvalakire_közben_mi_mosakodjunk_ezerrel"-nek...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.01.22. 13:22:13

Nyugtassatok meg, hogy nem minden jövendő rendőrnövendék ennyire hülye. Hogy lehet akkora fasz, hogy késelést kiált?* Nem hiszem, hogy a "barántnőm elájult és meggfullad" felkiáltásra olyan szőrösszívűen reagálna mindenki. Vagy a mai fiatalokban már ennyire nincs empátia...?

*Egyáltalán milyen jogi következménye van ennek? Mert ez ugyebár valótlan állítása, rémhírterjesztés, stb. Nem ismerem ennek jogi definicíóját.

Mondjuk cimboráim voltak fent a rendőrtisztin röpimeccsen és más velül találkozók is arról számoltak be, hogy kőbunkó faszkalapok járnak oda túl nagy számban...

Horizont 2011.01.22. 13:33:56

@Viner Spicli:
Sok megdöbbentő dologra figyeltem fel csak úgy amatőr módon:) Én ezerrel azon drukkolok, 3 felnőtt anyjaként is, meg amúgy is, hogy a fiataloknak adjuk át a helyet, kapjanak teret a bizonyításra, tudjanak dolgozni, alkotni és természetesen a teljesítményhez normális bér is tartozzon. De elfigyeltem ezt az 5 fiatalembert.Érdekesek. Negatívan. Főleg a 21 éves gyereket (őt hívják Kecskésnek?) és felfoghatatlan, hogyan juthat egy ilyen takony senki kis ficsúr (aki belőve röhögve nyilatkozik egy videón) egy ekkora munkához, ekkora bevételhez. Mohó kapzsiságában bevállalta, be merte vállalni ennyi ember "szórakoztatását". Nem volt ott senki azt mondta volna neki, ácsi kisfiú, te még csak inas lehetsz itt, figyelj, tanulj, és ha kellően érett leszel a feladathoz, bedobhatod magad a mély vízbe!Mégse egy kis falu lepukkadt műv. házában szervezett egy diszkót 30 embernek. A pénz utáni vágyban nemcsak a politikusok veszítik el "emberi arcukat" ezek szerint.
Más. Megértem ha a Sportarénába elmegy 12 ezer ember egy koncertre. De hogyan lehet jól érezni magukat olyan buliban ahol 4-5 ezer társuk van. Olyan mintha a személytelenségre törekednének ezek a nagyon fiatalok. (lehet nem jó látom).
Más. A kevés biztonsági őr. Itthon az a szokás, hogy az élet minden területén az emberi munkaerővel spórolnak. Csökkenteni, csökkenteni. Spórolni. Ezzel.
Megszeretnélek kérdezni, én az ebben a világban járatlan öreglány(:DD), ha már volt vállalkozásod az éjszakai szórakoztató "iparban", hogy egyáltalán maradhat ott tisztességes valaki? Vagy választhat: bedarálják vagy megszökik?

hardenberg 2011.01.22. 17:26:29

Nem olvastam el a posztot, sem a hozzászólásokat. Sokkal egyszerűbb a dolog, radikális megoldást kell alkalmazni, betiltani ezeket a bűntanyákat, lecsukni a drogos geci szervezőket, jól elpicsázni azt a kölköt aki ilyen helynek a közelébe is megy. Voltak olyan egészséges idők a magyar történelemben, amikor este 8 óra után az ilyen takonypócoknak tilos volt kint tartózkodni az utcán, meg egyáltalán az egyetlen fellelési helyük az otthon volt.

Norris74 2011.01.22. 18:19:12

Az ilyen "Kecskés Tamások" nem okozói a problémáknak, hanem eklatáns végtermékei egy velejéig romlott, saját kardjába dőlni készülő (világ)rendnek. Vagy inkább mondanék szívem szerint világ-káoszt.
Mindennek a csúcsán a pénz, és az érte folytatott, etikátlan, kegyetlen harc áll. Egy farkastörvényeken alapuló világban, ahol a jelenlegi rendszer fennmaradásához kódolva van, hogy kellenek vesztesek, olyanok, akik kihullanak, akkor ne legyünk meglepettek, hogy ilyesmik történnek. Ahogy a blog írója is jelzi, előre sejthető volt, hogy be fog következni előbb-utóbb egy ilyen tragédia.
Ne az okozatok gumicsontjain rágódjunk, ha a tüneteket kezeljük, hanem magát a kiváltó betegséget, és akkor talán idővel nem kell, hogy ilyesmik történjenek. Talán nagy szavak ezek egy ilyen szörnyűség kapcsán, de gondoljatok csak jobban bele, hogy tényleg mindennek a csúcsán a "verseny" a "kikényszerített verseny" és a "pénzért folyó örökös harc" áll.

bimbabumb 2011.01.22. 18:34:05

mióta lezajlott a west balkanos történet, nagyon sok helyen hallgattam végig sok ember véleményét, olvastam a blogokat, meghallgattam a barátaimat és az Öcsémet akik ott voltak a bulin. aki egy kicsit is próbált volna az igazság után kutatni, és nem a rasszista vágyait kiélni, vagy a rendőrellenes felkelés lehetőségeit feszegetni, vagy akármilyen egyéb a témához nem kapcsolódó politikai, vagy faji meggyőződését érvényesíteni, az nagyon egyszerűen rájöhetett vilna az igazságra az eset után következő pár órában ha figyeli a közösségi oldalakra felkerült kommeneteket..a gond az hogy nagyon jó táptalaj ez az egész arra hogy aki cigányellenes az azokat hibáztassa, aki a tiniket utálja az azokon csámcsogjon, a rendőrgyűlölők is tudtak min élcelődni, és még sok hasonló meggyőződés mellett és ellen lehet érvelni..ez a tipikus példája hogy azt látom amit látni akarok.. na meg nagyon sok idióta ,,katasztrófaturista" örül h végre valamiben bemárthatja azt amit éppen nagyon utál..így akar rájönni a magyar nép arra hogy mi is történt valójában?(taps) mikor amúgy is az egésznek a gyökere az hogy olyan társadalmi szakadásponthoz érkezünk el szép lassan aminek a megoldásán sajnos azt kell mondjam hogy a ,,felnőttebb korosztály" nagyon nem gondolkodik. pár éve voltam én is tini..és elkezdtem figyeli magam h úristen úgy hepciáskodok mint egy öregasszony miközben alig vagyok pár évvel idősebb náluk..és én is voltam olyanok mint ők..és körülbelül féltékeny vagyok arra agondtalan, önfeledt időszakra az életemből..csak arra nem gondolnak a szülök tanárok..a sok okos öregember hogy egyre nagyobb szakadék tátong amit őszintén szólva ők generáltak..mert biztos h nem az a 14éves id.:merevrészeg gyerek; aki félholtan bulizik minden pénteken meg szombaton. azonkívül kedves rendezvényszervező úr... szégyelnivaló az ahogy pár alapvető igazság felsorolásával szépen elrejtve a saját igazát próbálja belepumpálni a hallgatóközönségbe..kicsit ásson mélyebbre magában, és gondolkodjon el azon hogyha a maga gyereke halt volna meg eltűrne e ilyesféle manipulációt. és hacsak nem volt ott és látta az egész történetet ne próbálja meg úgy előadni mint kizárólagos igazságot.. és ha már itt tartunk minimum bocsánatkéréssel tartozik mindenki aki hazudozik a történtekről a lányok családjának és barátainak. gyanítom nem dobálózna ilyen kijelentésekkel ha az ön párja vesztette volna életét.
ja igen tudom hogy csak a számat koptatom mert ezzel világot megváltani nem lehet, de aki tényleg az igazságra vágyik az pontosan tudja h az olyan politikailag, és fajilag érdektelen emberek első beszámolóit kell visszaolvasni akik ott voltak. és amúgy meg minden besavanyodott nagyon okos sznoboskodó ,,felnőtt" embernek még annyit hogy talán ennek az országnak a kezelhetetlenné tételében nem a most cseperedő korosztály a hibás..én nem tudom mit várnak tőlük..de nevetséges hogy hogy kezelik őket, az elvileg érett gondolkodásúak.. talán rájuk kéne odafigyelni ha az idősebb generációk a konzervatív gondolkodásukkal, és a no tisztelet mert kicsi és biztos nagyon buta meg hülye is gondolkodásukkal már úgyis veszett kapa nyele..ezekkel a dolgokkal érik el csak még jobban hogy ők is majd így viselkedjenek a saját gyerekeikkel.. bár ahogy elnézem úgyis valami önmegsemmisítő folyamat része az emberiség.. és vicc hogy huszonéves fejjel érettebben gondolkodnak most az emberek mint 30-40-50..de hát menjen csak így ez tovább..lesz egy olyan új generáció aki még a mostaninál is becstelenebb és ocsmányabb lesz.. gratulálok a szülőknek az ország vezetésének..gratulálok a blogozóknak, a tanároknak..az szervezőknek.. gratulálok azoknak akik hazudtak..az előző generációnak..köszönjük annak hogy az ország nagy része csicska és a magyar közszolgálati televízióknak hogy főműsoridőben győzikét meg mónikashowt adnak.. érdekes hogy azok az emberek akik a legnagyobb fizikai lelki és szellemi próbáknak vannak kitéve kialakult komplett elképzelésük van arról hogy mit hogy lehetne jobban megoldani...csak épp -és itt taps a magyarországi felső tízezernek akik nevelik a következő évtizedek orbánjait gyurcsányjait - ezek ez emberek nem kapnak szót, se lehetőséget. utoljára még 'A' rendezvényszervezőnek: szagolj egy kis életet, és az arcodat szereld le az 5 tengelyes kamionról és próbáld kicsit kisebbre venni hogy elbírd.

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2011.01.22. 18:44:43

Ott lakik tomika, ahová a cége be van jegyezve, anyuka oviban melózik, apukáról pedig: www.valasztas.hu/dyn/ov10/outroot/onktjk3/14/tjk14161.htm
Neve alapján apuka nem abból a faluból való. Szerintem. Kis kutatómunkával.

Roxvox 2011.01.22. 18:59:07

Tomika inkább azt a foglalkozást űzhetné, amire a neve utal.

megvető 2011.01.22. 19:09:17

elég sz** cikk...a mondatok egymást ütik, tiszta paradoxon az egész...gagyi ,,egy rendezvény szervezőtől". kicsit karcoséba több fantázia és józan ész van

fokabacsi 2011.01.22. 19:10:00

@bimbabumb: Mondatkezdésről, nagy betűről hallottál-e már?? Mi ez az egybe zagyva róna??? Ne blogolj, iratkozz be második általánosba.

fokabacsi 2011.01.22. 19:12:19

@bimbabumb: Iratkozz be második általánosba ! Mondat kezdésről , nagy betüről hallottál-e?? Neked nem írogatni kell, hanem tanulni ! Sokat !

Horizont 2011.01.22. 19:32:23

@bimbabumb:
Kicsit zavarosan írtál, de próbáltam kihámozni a lényeget. Értem én mi bánt téged. 56 éves nő vagyok. Generációs különbség mindig volt és lesz is. Mi is háborogtunk a felnőttek hülyesége ellen anno.. '70-es évek első felében. Szerinted mi is felelősek vagyunk. Talán igen. De akkor te is és mindenki más is. Képzeld el a mi korosztályunk rémülten élte át azt a folyamatot ami végbe ment és megy most is. A világ rossz irányt vett. Magyarország különösen rosszat. Én 35 évet éltem a szocializmusban és 21 évet a kapitalizmusban. Az a véleményem, hogy sok ember nem "ért" meg a demokráciára nekik diktatúra kéne. Mi szigorú rendben nőttünk fel, ami csak innen tűnik kibírhatatlannak, benne élve jó volt. Sokunknak ezért tetszett a Jobbik rendre való törekvése. A rosszul értelmezett liberalizmus sokat rontott mindenen. Akinek most 14 éves a gyereke (és ott tombol a bulikon) az a szülő kb. 36 vagy 39 éves (csak saccra). Már 21 évet a rendszerváltás után éltek. Tehát kb. 15 éves korától. Na itt van a kutya eltemetve. Amúgy meg ebben a nyomoronc világban is lehet azért elvek szerint nevelni a gyerekeinket, csak iszonyatosan óriási energiába kerül ( nem is biztos, hogy sikerül) lenyesegetni a gyerekünket ért negatív dolgokat. Amikor a gyerek azzal érvel, de hát mindenki ott van mindenkit elengednek csak pont ti nem?? Nagyon nehéz kőkeménynek lenni. Nem is sikerül sok szülőnek. Még ott van a sok csonka család is. Én gyerekem, te gyereked, mi gyerekünk. Tavaly ő volt az apukád idén egy másik és jövőre a következő.
A rémhírterjesztést nagyon könnyű ma kivitelezni a technikai kütyük segítségével.
Összetett kérdés ez az egész. Egy puskaporos hordón ülünk, sokan, túl sokan gyújtogatják a zsinórt, ki kéne számolni az égési időt a robbanásig. Sok idő nincs az tuti....

terensz szpenszer 2011.01.22. 21:47:40

Én még mindig azt nem értem, hogy nem tűnt fel a rendőröknek, hogy annyi fiatal(korú) álldogál egy szórakozóhely előtt éjjel. Bezzeg ha öt fehér inges, fekete mellényes egyént láttak volna, az egész terrorelhárítás két percen belül ott terem.

H.Talán 2011.01.23. 02:19:09

Egy másik 2000 fős rendezvényszervezőtől tanulságul.

Részvétem az áldozatok hozzátartozóinak, belegondolni is fájdalom a történtekbe.
Megdöbbenve olvasom nem csak a hírt magát, hanem ezt a cikket és a hozzászólásokat is.
Az elején írom a lényeget, hogy ne kelljen vesződnötök a végigolvasással.

Szvsz ott van elb@szva ez az egész, hogy Ti olyan világot favorizáltok, ahol az emberi szükségletek a piac egy részeként jelennek meg. A tini korosztály bulivágya emberi szükséglet, nem piaci szegmens. Nálatok okoskáknál az alapvetés ott indul, hogy "Egy klub üzemeltetése üzleti vállalkozás." Innen kezdve érveltek a különféle érdekeltek, a klubok, a szervezők szerepéről, jó realitásérzékkel nem kihagyva a dealereket, mint a harmadik pillért. És veszik el a lényeg, mert „a tinik beengedése a kluboknak, és a szervezőknek sem érdeke”.

Az egyetem első féléve után kerültem be egy klub 7 tagú vezetőségébe. Onnan majd minden szombat estém vasárnap ért véget a hajnali buszra várakozva - öt éven át. A párszáz fős buliktól a 2200 fős nagyrendezvényekig nyomtuk (ennyit bírt az épület). Az öt év alatt voltam sima rendező, takarító, beengedő, pultos, büfévezető, minden, így rendezői főrendező is.

Addig is ismert klub volt, de nem A legjobb. Nekünk pedig ez volt az elhatározott célunk, a legjobbak akartunk lenni. Pár év alatt elsők lettünk a legjobb budapesti klubok között.
A TINIK és a szakma felé nyitottunk.

Úgy indult, hogy betiltottuk az alkoholt. Se behozni, se árulni nem lehetett se töményet se sört a nagyközönség részére. Minden klub, így a mi korábbi vezetésünk is szélesre mosolyodott az amatőrizmus ezen megnyilvánulásán, hiszen az ájert, a feelinget a kiömlött felesektől ragadó pult és a félhomályban a fal mellé állított üres sörösüvegekbe botlások jelentették akkoriban. És igazuk volt, kőkemény negatív mérlege lett az első buliknak – de rövid ideig. Addig, amíg az új rend híre el nem terjedt és nem kezdett el áramolni az a réteg, aki tényleg szórakozni, bulizni akart.

A TINIket a rájuk (is) szabott programokkal vonzottuk be. Röhejesen hangzik ma már, de pl. elsőként indítottunk nyilvános, ovációba torkolló John Travolta táncversenyt, elsőként indítottunk a zenekar mellett egyidejűleg több DJ-t az épület különböző szintjein és részeiben, nálunk lehetett először kapni az akkor még általánosan nem ismert melegszendvicset a büfében, szóval belevittünk egy kis innovációt.
A szakmát különleges bánásmóddal, elkülönített klubrésszel, számukra létrehozott klub a klubban rendszerrel nyertük meg. Meg lehet kérdezni még ma is az akkori nagy neveket, akik pedig annak idején SEM INGYEN léptek fel, extra gázsi járt akkor is a jó névért ! De szívesen lépett fel nálunk a Lokomotív GT, a Skorpió, a Neoton és sorolhatnám az akkori kis zenekarokig…

Hogy a WC-t szétverték-e a tinik ? Szét. Megcsináltattuk, aztán több rendezővel jobban odafigyeltünk. Hogy kértünk-e igazolványt a beléptetésnél ? Kértünk. Sorolhatnám az okosságokat a szervezésről, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az egész úgy ahogy van, rentábilis volt, sőt, de NEM üzleti vállalkozás. Qrvára nem ! Ott b@sszátok el, hogy ma társadalmi elismerést és Kossuth díjat kap az emberi szükségletekre alapozott haszonszerzés.

A kisebbik fiam 16 éves, jónevű gimnázium tanulója és nem értem, hogy piálhat a fél osztály a hatkeres krimókban éjfélkor – miközben tavaly még az önkormányzati „szigorúság”, a „csendrendelet” ellen ment a hepaj az indexen, a közösségi portálokon és tüntetgettek a jóakarók a Jókai téren.

Ez már nem szervezői, ez társadalmi kérdés, amit azon a szinten kell rendezni.

üdv:
a hetvenes évek második felében működő KEK (Kertészeti Egyetem Klubja) egyik vezetője.

shg 2011.01.23. 02:32:07

egy szó: propaganda

(valószínűleg a west balkán tollából való a cikk. és kézmosás a célja, de ne legyen igazam)

triple_sec 2011.01.23. 03:56:37

Alapos és gondosan megírt cikk, nekem mégsem tetszik. Úgy érzem, az érvelés egyszerre hív boszorkányüldözésre és szerecsenmosdatásra.

Szerencsenmosdatás, hiszen ezek szerint Kecskés Tamáson kívül senki nem (vagy csak érintőlegesen) felelős: 1. Szegény "csöves" WB, "kénytelenek" voltak beengedni a Noise Life-ot. Nyilván puskatussal a hátuk mögött fenyegették őket, hogy tovább futtassanak egy veszteséges vállalkozást. 2. A rendőrtiszti főiskolás srácot (akinek, ha ez igaz, véleményem szerint rémhírterjesztés alapos gyanújával már szintén előzetesben kellene ülnie) ne bántsák, ő csak a csaját akarta menteni. 3. Az ezután várható hatósági túlkapásokra és buli- és szórakozóhely-ellenes közhangulatra a cikkíró, azt látom, adottságként tekint, mintegy széttárja a kezét, mintha ezek rendben lennének vagy legalább is meg lehetne őket érteni. (Személy szerint helyeslem, hogy a WB úgy döntött, végleg bezár; döntésük és közleményük szerintem korrekt és tiszteletre méltó. Nyilván lesznek teljesen ésszerű szigorítások is. Ugyanakkor attól félek, hogy a megrendültség és düh átjárta közvélemény kiszolgálására a hatóságok példátlan és a szükségesen messze túlmutató vegzatúrákban fogják részesíteni az éjszakai élet résztvevőit.) 4. A tinik kivétel nélkül és minden körülmények között csak felelőtlenek lehetnek, szüleik meg nincsenek, akik vigyáznának rájuk.

Miután mindenki mást tisztáztunk, velük szemben Kecskés Tamás ügye védhetetlen, ő egy pénzéhes, gátlástalan, felelőtlen gyilkos. Gyilkosa a három lánynak, a budapesti elektronikus partikultúrának, Magyarország nyugatosodásának. Ezt én nem tudom elfogadni. Bár remélem, a cikkírónak abból a szempontból nem lesz igaza, hogy Kecskés végül megkapja méltó és kellően kemény büntetését a tragédiában való felelősségéért, ugyanakkor ilyen elementáris erejű bűnbakképzést ritkán látni. Sőt arra gyanakszom a cikkben elő-előforduló homályos utalások alapján, hogy a cikkíró ellenszenve K.T. iránt nem pusztán a tragédiában viselt felelősségével magyarázható, hanem inkább régóta húzódó szakmai vita és/vagy személyes ellentét áll a háttérben. Ha ez így van, akkor a gyász ürügyén elátkozni a riválist nemcsak túlzó, hanem ízléstelen is.

dauer 2011.01.23. 04:55:00

Azért én megemlítenék még egy fontos dolgot, ami felett egy kicsit hamar elfutottál!! Nois buliban legalább a az embeerek 50-70 % használ drogot és nem a fűre gondolok! SPURI és a divatos KATI ról!!és ezek nem olyan hű de drágákák!nem mintha máshol nem nyomják, pl a coronita, studio tele van vele, de ott az idősebb generáció van túlsújban, akik már rendelkeznek "használati" ismerettel. De itt a fiatalok naivan, egészen más mentalítással mulatnak főleg ha az átlag életkor 17-18. A lényeg, hogy adrogok is tudnak pánikot okozni, amikor talán nem is kéne...............

triple_sec 2011.01.23. 05:00:56

Bocsánat, csak egyszer akartam posztolni. A többit töröljétek, légyszi.

lifelike 2011.01.23. 12:25:35

azért ez a cikk így ebben a formában nem korrekt, bántja az erkölcsi érzékem

Agyalap 2011.01.23. 13:38:34

@triple_sec: Ne tisztázzunk mindenki mást, és Kecskés Tamás ügye tényleg védhetetlen.
A WB is kapja meg a magáét - ha már bevállalta a rizikót, nyelje is be a békát. Ez most nem jött be, a legszomorúbb, hogy három ember halála lett az eredmény.
Igenis legyen ellenőrzés a szórakozóhelyeken, ha találnak bent 18 alatti tinit - zárassák be a kapukat büntiből mondjuk fél évre. Legyen már érdeke a klubnak is, hogy ne engedjen be 13-14 éves csitriket. Tudom, ezzel a probléma nem oldódik meg, de egy kicsit nehezítsünk már a drog/alkohol fogyasztás terjedésén.

pucros 2011.01.23. 13:40:19

Az a megoldás, ha építenek olyan helyeket, ahol sokan elférnek úgy, hogy a tűzoltóság szerint is mind könnyen kijuthatnak, ha kell.
(Tulajdonképpen eleve ezzel kellett volna kezdeni, nem?)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.01.23. 14:14:23

@triple_sec: Ne bántsák? Azért ez elég vicces? Leközelebb meg vacsővel verhet utat magának valaki, mert baj van...? Már bocs, de egy elvben leendő rendőrnek illet volna alapbóé felismerni, hogy

ad1. Nem megyünk be ekkora tömegbe
ad2. Nem így menjük a kedvest.

Mics Bjukenen hadnagy 2011.01.23. 15:51:41

Hát ha egysze valamiért megállapítanak egy biztonságos létszámot (szakhatóság), akkor azt be kell tartani, nem kell több embert beengedni, ettől az esettől függetlenül, szóval emiatt nem kell okolni a kis szarházit! Meg kell oldani a menekülési lehetőségeket rendesen és akkor nem fél házzal fog üzemelni a klub! Mi van ha tűz van és menekülni kell, akkor még több embert fognak összetaposni és még néhányan bent is fognak égni! Amelyik klub nem tudja ezt biztosítani, az ne szervezzen ekkora bulit, vagy ne csodálkozzon, ha félházzal megy a buli! Ne játszanak az életünkkel, aztán meg csak sajnálkoznk és nagyon megértőek és iszonyatosan magukba néznek, meg a lelkiismeretüket emlegetik, de kérdem kit hat ez meg? Esetleg feltámasztja a halottakat, mert különben marhára leszarom mi éreznek most! A többiben egyetértek...
Szerencsétlen gyerekek! :(

SPYD3RM4N 2011.01.23. 16:30:13

Az asszem '96-os Szigetes Faith No More-on volt, hogy viszonylag hátul álltam, és láttam, hogy a kb 50 "sorral" előttem lévő elesés közeleg. Bár a Sziget Nagyszínpad ugye nyitott hely, de semmi esély nem volt, hogy a közeledő elesés elől elmeneküljön bárki is, pedig lassan terjedt az eleséshullám. Röhögtek az egymáshoz préselődött emberek, már előre bocsánatot kértek a mellettük állóktól, hogy hát most itt egymásraesés lesz. Lett is, durva volt. Nagy nehezen lehetett, összedolgozva a rád esettekkel kikecmeregni egymás alól. Pedig, mondom, szabadtéren voltunk, nem pedig falak közé préselődve. Összesen legalább több százan estek el, ha nem ezren.

Szóval nem kell túlmisztifikálni itt a drogozást, az elektronikus zenei szubkultúrát, vagy a helyszínt. Sok embernél ez megtörténhet egy bulin, koncerten, mindentől függetlenül.

Hogy ki a felelős a halálesetekért? Szerintem ők:

- Legkézenfekvőbb, biztos első helyezettek a jegyszedők és a beengedő biztonsági őrök, akik ugye valójában a helyre rátelepedett, "védelmi pénzt" szedő brutál maffiózók. Közvetlenül ők, azok az emberek, akik aznap este fizikailag ott álltak az ajtóban, ők az első számú felelősök azért, hogy beengedtek ennyi embert. Voltam csütörtökön a Gödörben, az ottani jegyszedők és biztonsági emberek már eleve szűrték a vendégsereget, nem engedtek be X embernél többet (csak elővételes jeggyel lehetett bemenni, elővételben fix számú jegyet adtak el; akinek nem volt, azt visszafordították). Szóval a közvetlen felelősök a jegyszedők és a biztonsági emberek, akikkel a helyszínen legelőször találkozol, akik ott állnak a jegyszedésnél. Nekik lett volna a dolguk, hogy visszafordítsák az embereket. Nem tették. Nem tudom, hogy a WB-s esetnél ki szedte a jegyeket: a hely, vagy a koncertszervező csapat, esetleg valami harmadik, megbízott fél. Aki a "biztonságos befogadóképesség +1." jegyet (és utána a többit) eladta, az felelős a tömegnyomorért.

- A helyszínnek (tulajdonosoknak vagy bérlőknek, nem tudom, hogy üzemeltetik a WB-t) akkor van felelőssége a történtekért, ha nem mondták meg a jegyszedőknek, hogy maximum mennyi jegyet adhatnak el. Szerintem ezt a nagyon fontos részletet tisztázni kell: tudtára adták-e a limitet a jegyszedőknek vagy sem? Pontosan mekkora limitet mondtak? Ha a biztonságos befogadóképesség értékét mondták, akkor szerintem a WB-nek semmi felelőssége nincs az ügyben. Ha ennél magasabb értéket mondtak, akkor ugyanolyan felelősök a tömegnyomor kialakulásáért, mint az első két csoport. Ezt ki kell deríteni. Kötelező egy ilyen értéket egyébként a szerződésben rögzíteni vagy sem? Gondolom nem, tehát ezt nagyon nehéz lesz megállapítani. Gondolom a WB azt mondja, hogy megmondták a limitet, a jegyszedők/szervezők meg azt állítják majd, hogy százezres limitet mondtak nekik.

- Részletkérdés, de nagyon fontosnak tartom: a WB egy giga nagy hely, több ezer fős bulikat tartanak ott már egy ideje minden gond nélkül. A 300 fősre és este 10-re limitált engedélynek SEMMI értelme, nem reális. NEM ennek a túllépése okozta a lányok halálát. A WB akkora hely, hogy van, hogy 300 ember az csak épp a pultoknál áll, vagy a vécékben van. A már többször említett "biztonságos befogadóképesség" tehát nem ez, hanem egy ennél biztosan magasabb érték. Ezt az értéket lehet tudni? Pontosan ki határoz erről, pontosan ki állapítja meg egy (bármilyen) hely befogadóképességét? Azt tudom, hogy olyan szabályok vannak, hogy pl. mennyi vécének kell lennie X főre számítva. Tehát valaki hivatalos szerv megállapít egy ilyen hivatalos értéket, az biztos.

-

Amúgy érdekes kérdés: ha a Szigetes sztorinál, szabadtéren halt volna meg valaki - mint a Slipknot koncerten pár éve, Sportszigeten - tömegnyomorban, kit okolnánk? A koncertszervezőt? Vagy a Hajógyári sziget tulajdonosát? Vagy a beengedő embereket?

SPYD3RM4N 2011.01.23. 16:42:51

@SPYD3RM4N: "Ha a biztonságos befogadóképesség értékét mondták, akkor szerintem a WB-nek semmi felelőssége nincs az ügyben. Ha ennél magasabb értéket mondtak, akkor ugyanolyan felelősök a tömegnyomor kialakulásáért, mint az első két csoport."

Bocsánat, ezt elírtam. Tehát: ha a WB-sek nem mondtak limitet, vagy a biztonságosnál magasabb limitet mondtak a jegyszedőknek/biztonsági maffiának, akkor csak és kizárólag WB a hibás. Az első két csoport nem. Természetesen itt sem minden egyes WB-s, hanem egész pontosan az a felelős, akinek ez a dolga volt/lett volna a WB részéről. Ez nem tudom, pontosan kicsoda: aki a szerződést aláírta? Aki fogalmazta? Vagy nincs köze a szerződéhez, hiszen ez szóbeli dolog? Vagy a jegyszedést intézőknek, a szervezőknek kellett volna utánanézniük ennek az infónak, hogy hány embert engedhetnek be hivatalosan? (Nem hinném.)

Mindezzel természetesen nem mentegetni akarom ezt a szerencsétlen, antipatikus drogos buliszervező csávót, de szerintem csak akkor van felelőssége, ha közvetlenül ő intézte a jegyszedést ÉS tudtára adták előtte a valós limitet.

otto77 (törölt) 2011.01.23. 16:49:37

Én több dolgot nem értek: egyrészt, hogy hogyan merül fel egyáltalán az underground jelző egy olyan rendezvénysorozat kapcsán, ami 3000-4000 tinit mozgat meg olyan helyeken mint a Studio, vagy a Nyugati tér kellős közepén lévő WB? A ténylegesen underground szcénákon belül azért nem hallhatunk hasonló halálesetekről, mert ott függetlenül attól, hogy ki milyen állapotban van, és hányan tartózkodnak egy rendezvényen, jobban odafigyelnek egymásra az emberek. Többek között azért is, mert nem 14 évesek. És ha már távolról sem volt underground a rendezvény, hogy a picsába nem tűnt fel egy hatóságnak sem soha Budapest frekventált helyein a több ezer, hulla kész, törő-zúzó tini? Másrészt értem én, amit a bejegyzés szerzője ír a rendezvényszervezőkről, és több ponton valószínűleg igaza is van, de azért nehogy már a hely üzemeltetőjét felmentsünk mindennemű felelősség alól. Itt most nem is arról beszélek, hogy 300 embernél nem fújtak létszám stoppot, mert 300 ember a WB-ban 50 méteres távolságból nézegethetné egymást, hanem egy ekkora tömeg közlekedéséhez szükséges útvonal biztosításáról, (úgy hallottam az ominózus lépcsősorból kettő található a helyszín két végében, amiből csak az egyiket nyitották meg a bulira, azt ahol meg is törént a tragédia) 2000-3000 tini terelgetéséhez elegendő létszámú biztonsági szolgálatról, stb. stb. A WB üzemeletetői vélhetőleg jól tudták, hogy más helyekről milyen félelmektől vezérelve tessékelték ki a rendezvénysorozatot, ezért ha már ők bevállalták, úgy vélem jobban fel kellett volna készülniük rá, jó néhány év éjszakában eltöltött év után, és a rendezvény szervezőinél jóval több szakmai tapasztalat birtokában látniuk kellett volna a veszélyforrásokat. Ha a bérleti díjból szántak volna még némi pénzt + 10 biztonsági őrre, és felügyelték volna a szakaszos beengedtetést, nyugodtabb lelkiismerettel élhetnék le életük hátralevő részét, mert nem hinném, hogy ezt valaha meg fogják bocsájtani maguknak, még akkor sem, ha nyilván valóan nem volt céljuk bárkinek is ártani. Persze azokkal a véleményekkel sem értek egyet, amelyek a szervezők, üzemeltetők vérét akarják, hiszen nem szándékos veszélyeztetésről beszélünk, de mindenképpen felelőtlenségről és felkészületlenségről, (ez egyébként a budapesti szórakozóhelyeket ellenőrző, illetve valójában nem ellenőrző hatóságokra is igaz) és valószínűleg még néhány egyéb szerencsétlen körülményről is, melyek így együttesen 3 ember halálát követelték. Aki annak a híve, hogy mostantól 18 éves kor alatt tiltsák be a szórakozást, annak javasolnám, hogy emlékezzen vissza, hogy 16-17 éves korában milyen harcokat vívott meg a szüleivel, hogy elmehessen bulizni, és azóta csak felgyorsult és változott a világ, tetszik vagy nem tetszik a fiatalok mindent előbb kezdenek el csinálni mint néhány generációval korábban, és ez ellen tenni nem lehet semmi, viszont felkészülni lehet rá, és kell is. Ebben a helyzetben nem az olyan szintű idiotizmus segít, mint nemzetünk fittnes büszkesége, Norbikánk petíció pontjai, mint pld: "pénzbüntetést az olyan szülőknek akinek a kiskorú gyermeke drogozott". Kíváncsi vagyok, hogy mennyi bírságot róna ki magára a barom, majd amikor kicsi Larácskája tinivé cseperedik, és a radikális szülői tiltással csak azért is szembeszegülve, korosztályában az elsők között fogja kipróbálni a tiltott szereket. Könnyű okoskodnia olyanoknak, akiknek még nem volt tinédzser korú gyerekük...A 3 kislány sajnálatos tragédiája szerintem arra hívja fel a figyelmet, hogy az embereknek igenis jobban oda kell figyelniük egymásra, a gyerekeknek meg tanítanunk hogyan figyeljenek másokra, és magukra, a felnőtteknek pedig, hogy hogyan figyeljenek mások gyerekeire is.

otto77 (törölt) 2011.01.23. 17:01:41

És még annyit fűzni hozzá, hogy persze azért mert úgy látom, hogy egy 16-17 éves gyereket kellő felkészítés mellett el lehet engedni szórakozni, még nem gondolom azt is, hogy 12-14 éves gyerekeknek is az éjszakában a helye. Hiába néhány évről beszélünk csak, a tinédzser korban 1-2 év is nagyon sokat számít a felelősségtudat, problémakezelő készség terén.

SPYD3RM4N 2011.01.23. 18:07:04

Még soha nem láttam olyan cikket, amit 9ezren lájkoltak volna.

Duroy 2011.01.23. 18:07:32

Őszintén sajnálom a lányokat. Amint hallottam róla, első dolgom az volt, hogy felhívtam a hasonló korú unokahúgomat...

"az vesse rá az első követ..."

@Vendégblogger: Szép összefoglalás, DE mégis részrehajló.
A nyugati mintát pedig fel se hoztad volna! Szerinted a UK wave-eknek (szabadtéri buliknak) véletlenül lett vége? A Love Parade-nek? A nyugat Budapestre jár a 80-as évek óta, mert minden progresszív zenei irány legyen szó rock-ról, vagy elektronikus zenéről itt tömegesedett el a leghamarabb, amit a nyugati producerek, zenészek, illetve dj-k csodaként éltek meg. Persze már ez is változik a távol-keleti érdeklődő közönség számának ugrásszerű megnövekedése miatt.
Lehet az emlékezeted dinamikusan változik. Hogy értsd az előbbi mondatom: az én generációm olyan bulikon nőtt fel, mint a mára legendásnak számító törökbálinti Napkatlanok, vagy a Frankhegyek, amikor pedig jött a hideg tél, behúzódtunk a Fáklyába, az akkor még VOX névre hallgató kávézó Tilos Rádió partijaira, az Almássyi térre ugyancsak Tilos bulikra. Végig néztük és megéltük, ahogy a partik ez utóbbi helyről a PeCsába költöztek és láttuk, ahogy a fiatal Tilos dj generációk kiváltak és elindították saját szervezésű estjeiket. Megéltük az első BC bulit a múltszázadban, előbb a belvárosban a The Club-ban a Bladerunnaz jóvoltából, majd sorra a többit a Royalban, ami mára Corinthia Grand Hotel és a partik színterén lobbik és ebédlők vannak már. Végignéztük, ahogy a pénteki hip-hop estekből d n'b estek lettek a Jailhouse-ban, ahogy beindultak a nowsound!-ok és ahogy életveszélyes gyárépületekből más szempontból veszélyes sznob helyekre kerültek át és lett végük. A felsorolt összes helyen és partin minden résztvevő meghalt egy kicsit... Mindegyikhez van legalább egy olyan saját, vagy ismerőstől, baráttól hallott sztorim, amelyben a szerencse játszott szerepet, hogy túléltük. S közben az évek alatt felnőttünk. Sajnos akkor is volt már, aki sajnos nem nőtt velünk fel, csak nem lett belőle médiaügy.
Mi akkor "tinik" voltunk. Pont ugyanúgy kinéztek bennünket az "idősebbek" ahogy mi tettük aztán az utánunk érkező generációval:
Az éjszakai élet megélése nem kor kérdése Budapesten és az elmúlt években az éjszakai járatok átszervezésével (javításával) a helyzet fokozódott; a szerencsének minden korábbi időszaknál nagyobb szerepe van a "túlélésben", már egy útvonal, vagy szórakozóhely sem kiszámítható biztonság szempontjából. De valljuk be... az éjszakai élet amióta történelem a történelem, sohase szólt biztonságosságról.
A buliszervezőkről még röviden. Sohase volt egy party "charity movement". Ellenben üzleti vállalkozás. Csak a véletlennek köszönhető, hogy ez a tragédia nem egy évtizeddel, vagy másféllel korábban történt. Nem védem Kecskés Tamást, de ha megpróbálják egyes egyedül ráhúzni a vizes lepedőt, akkor szolidaritás gyanánt üljön vele az elmúlt 2 dekád összes szervezője, akik a Tilos és Frankhegy bulikon ugyanúgy nem fizették ki a DJ-ket, ugyanúgy nem terveztek előre vis major helyzetekre, és a ma 30 körüli, utánuk érkező szervezők is, akik ugyanúgy hibáztak, amikor engedély nélküli helyekre szerveztek bulikat...
Elgondolkodtató: Tegyük fel történik egy tragédia, egy Nirvana rajongó 17 éves megöli magát. A Nirvana tagjai érte a felelősök? Vagy a Sex Pistols és a Rolling Stones tagjai is, akik nélkül nem lett volna Nirvana?!
Szerintem nincs egy felelős. Felelősök vannak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.23. 18:18:31

@otto77:
1, a wb tudta, hogy nem lehetne ott egy ember sem, mert nincs engedélyük.
2, a szervező kölyök tudta, hogy be kellene jelentenie a rendezvényt, de nem tette.
nem véletlenül. tudta, hogy nem tarthatna rendezvényt, ha bejelentené.
3, a rendezvény biztosításáért felelős a szervező / wb utasításait követi. vagy ha nem, nem kapja meg a pénzét.

4, 18 év alatti kölöknek semmi keresnivalója este 10 után szórakozóhelyen felnőtt kisérete nélkül
5, 18 év alattit nem szolgálhatnak ki cigarettával, alkoholos itallal. sem a wb-ben sem a környező non-stop boltban,. abc-ben büfében, stb.

Ha rajtam múlna;
1, az összes szülőt elővenném akinek a 18 év alatti kölke ott volt.
2, a 16 év alattiak szüleit meg is büntetném.
3, a wb és a szervező mehet a sittre,
4, a biztonsági cég és emberei elvesztik a vagyonvédelmi kamarai tagságukat, vagyonvédelmi igazolványukat, a cégvezető fizet mint a katonatiszt.
6, a környékbeli összes alkoholt árusító helyet 500 méteres körzeten belül adóellenőrzésnek és próbavásárlásoknak vetnék alá hónapokig random időnként, és milliókra büntetném, ha kiskorút kiszolgálnak.
7, a nyugati téren posztoló járőröket leszerelném/lefokoznám a feletteseiket lefokoznám fizetést csökkentenék, mert látták előre mi a pálya és mégsem léptek semmit a 13-18 éves surmók haza zavarására.
8, az önkormányzat illetékeseit (ellenőrzési osztály, engedély kiadások, közterület felügyeletesek) mind megbüntetném.

no de ez én vagyok, nem pedig a végrehajtó/kivizsgáló szerv.

Horizont 2011.01.23. 20:43:07

@Conv:
Igazán szívből sajnálom, hogy nem te vagy a bíró (vagy más végrehajtószerv)!!!
Mind az 5 + 8 pontot megcsináltatnám! És utána " további" pontokat is!

Kicsit Karcos 2011.01.23. 22:16:07

"4, 18 év alatti kölöknek semmi keresnivalója este 10 után szórakozóhelyen felnőtt kisérete nélkül"

Én semmi problémát nem látok benne, ha egy 17 éves elmegy bulizni a barátaival, én is elmentem. Úgy értem, a gyerekemet is elengedném, ha más szülő nem engedné el, akkor ne engedje el. Mindezt ugyanazon az elvi alapon, mint ahogy biciklizni is elengedném egyedül a kölköt 14 évesen, ami legalább olyan veszélyes statisztikailag, mint bulizni. Meg kell tanítani vigyázni magára, nem lehet 18 éves koráig burokban tartani, mert az - szerintem - később még nagyobb veszélyekhez vezethet. Azt is megértem, ha másnak más nevelési elvei vannak, de azt nem szeretném, ha rám lennének kényszerítve ilyen jellegű elvek. Igen, pezsgővel is megkínálnám 17 évesen, ha úgy látom, hogy nem fog megártani neki.

Inkább a rossz arcok felől fognám meg a kérdést, pl. verekedés kezdeményezése létszám / erőfölényben (éjjel is, nappal is), kés megvillantása, vagy akár durva verbális aggresszió = súlyos testi sértés kísérlete -> drákói megtorlás. Szerintem ez a valódi veszélye az éjszakának, amit a szülők magukban nem tudnak lekezelni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.23. 23:29:25

@Kicsit Karcos:

természetesen a szülő felelőssége mit enged meg a gyerekének, tegye amit jónak lát. azonban este 10-ig pontosan elegendőt tudnának bulizni a kölykök.
én olyan szórakozóhelyekről beszélek ahová felnőttek járnak inni, szórakozni.
nem vagyok biztos benne, hogy arra gondoltál amikor azt mondod menjen bulizni a 17 éves gyereked, hogy olyan helyekre járjon ami este 10-kor nyit éjfélkor kezdődik az igazi buli és addigra betolt az arcába már hat sört hat felessel minden második ember.
az éjszakai bulikban bizony ott vannak azok akikre ebben gondolsz:
"erekedés kezdeményezése létszám / erőfölényben (éjjel is, nappal is), kés megvillantása, vagy akár durva verbális aggresszió = súlyos testi sértés kísérlete"
Én nagyon komolyan azt gondolom sokat javítana a morálomn, ha nem lehetnének kölykök az éjszakai szórakozó helyeken. 16 éves kor alatt pedig még az utcán se nagyon legyenek este 10 után.

nemcsodálokozó (törölt) 2011.01.24. 00:08:38

Úgy tűnik, hogy rossz utcába hajtottam. Vagyis Nem Budapesten vagyok, hanem Monokon, Rácz Bertalan rom.kat.pap falujában.
Zay Andrea balra helyett jobbra navigált! Pedig Ő a navigálásban még nem tévedett!

Akkor mi ez a a nagy tömeg, keresünk valakit? mégis, Budapesten? Visítás, ordítozás, rendőrök, mentők... Keresztapa, kiált Andrea, s nem győzőm nyugtatni, hogy mindjárt Monokon leszünk Rácz Bertalan róm.kat,pap.. keresztapjánál. Nyugi-nyugi... Csak rémálom.
Andikám megnyugszik, Balázskával beszél.... szóval, álmodtam...

Jó nekem, de végtelenül sajnálom az elhunyt fiatalokat, szüleiket. Mi történtik ebben az országban! Azért bennem is felsajdul a kérdés. Mi lesz még ITT?!

Gyalogfenyő (törölt) 2011.01.24. 00:22:29

@H.Talán: Kedves H. Talán, de örülök, hogy olvashattalak! :) Én vagyok az élő tanú rá, hogy az utolsó szóig igaz, amit írtál! Nagyon sok, és nagyon-nagyon jó emlékeim vannak azokból az időkből, onnan, a KEK-ről, a '70-es évek végéről. Egy fogalom volt. És tini voltam, és éjfélre haza kellett érnem, alig múltam 16.
A több termet is Ti csináltátok meg, és ugyan nem voltam pl. Zorán vagy Frenreisz (Skorpió) rajongó, de jó volt ezektől az emberektől 5 méterre lenni. Mindig telt ház volt, de mindig lehetett táncolni. (A nagy diszkólázban.)
A KEK az egy legendává vált hely :)
Üdv.: Gy.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.01.24. 00:37:47

@bimbabumb: Kedves Bimbabumb, igazad van sok dologban. Nekem a lányom nemrég esett át ezen a korszakon, és én még szerencsés vagyok, mert elég őszinte volt, sokat mesélt, igaz, pár hónappal később, de még a fűvet is megtudtam. Én is elég hülye tini voltam, mindig próbáltam a saját emlékeim előszedni, hogy ne legyek túl hülye szülő. De néha azért halálra aggódtam magam :)
Nagyon sajnálom a lányokat, és kár a szüleiket hibáztatni, mert egy határon túl a szülő a kortárs csoporttal szemben alulmarad. Nem könnyű a tiniknek sem, az tény.

Kicsit Karcos 2011.01.24. 00:42:38

@Conv:

"nem vagyok biztos benne, hogy arra gondoltál amikor azt mondod menjen bulizni a 17 éves gyereked, hogy olyan helyekre járjon ami este 10-kor nyit éjfélkor kezdődik az igazi buli és addigra betolt az arcába már hat sört hat felessel minden második ember."

Máshonnan közelíteném meg.

Egy rock / metálkoncertre például simán elengedném a 17 éves gyerekemet, mert úgy gondolom, hogy ott vigyáznának rá azon felül is, amennyire magára tud vigyázni. A rockerek jó arcok, és ebbe a szkinhedeket és a nem teljesen elborult punkokat is beleértem.

A diszkó az többnyire nem ilyen hely (tapasztalatból mondom), meg úgy általában azok, ahová kúrni mennek az emberek elsősorban, és nem a zenéért. Ilyen helyre csak úgy engedném el, ha van vele valaki, akinek az épeszűségében és a fellépésében maradéktalanul megbízom, de valójában azt remélem, hogy ilyen döntést soha nem kell meghoznom, mert nem lesz rá igénye, mint ahogy nekem sem volt.

Ugyanakkor például simán elengedném egy hétvégére egy üdülőfaluba, ha nagyobb társasággal van (Budapestre és cigányos városba / faluba viszont nem), ahol ha van diszkó, akkor szerintem (most úgy gondolom) nem félteném.

Elengedném fősulis / egyetemista buliba is, ahol ezen az alapon szűrik a vendégeket, vagy eleve olyan a zene, a helyszín stb., ami ilyen jellegűvé teszi a helyet.

"Én nagyon komolyan azt gondolom sokat javítana a morálomn, ha nem lehetnének kölykök az éjszakai szórakozó helyeken. 16 éves kor alatt pedig még az utcán se nagyon legyenek este 10 után."

Szerintem ez nagyban függ az adott település általános közbiztonságától. Egy vidéki egyetemi városban szerintem ez nagyon messze nem olyan veszélyforrás, mint a bűnnel fertőzött Budapesten, ahol én magam sem szívesen sétálnék az utcán egy rakás környéken éjszaka, és elsősorban éppen azokon, ahol ezek a bulik vannak.

Én inkább a tettleges bűnözőket vonnám ki nagyon szigorúan a forgalomból, ettől többet remélnék, mint a potenciális áldozatok felőli megközelítéstől. Már egy könnyű testi sértésnél is vagy 5 évre GPS-es karperecet tennék az elkövetőre, és kijárási tilalom alá vonnám őket napnyugtától napkeltéig, leszámítva, ha a bejelentett munkahelyére előzetes útvonalengedély alapján. Megszegi -> börtön.

killerloop 2011.01.24. 01:23:41

Sokan teljes amnéziában szenvednek és elfelejtik, hogy ők mikor kezdtek el szórakozni járni. Nem 30! évesen. Igen, mióta világ a világ a tinik eljártak bulizni. 25 éve B. Tóthra a Csillagfénybe, ma Noise-ra a WB-be vagy akárhova.
A "Szülői riadólánc" hamvába holt ötlet. Tilthatják a kölyköket, legfeljebb elszöknek. Bármibe lefogadom, hogy akár NNL akár más, de ugyanúgy lesznek hasonló partik.
A blogíró remélem megkapta a fizut Győzőtől a WB-mosdatásért. Ember, tényleg ki kéne húzni a fejed a seggükből.
És ne legyen tévedés. A WB nem kegyeleti okokból zár be. Senkinek nem tűnik fel, hogy félig sincs kész? Elfogyott a lé és a történtek után esély sincs rá, hogy bármilyen formában ŐK tovább üzemeltessék. Tessék csak besétálni, vagy megnézni a képeket: 10 vagy 100 milliók hiányoznak a befejezéshez. Ez a zárás oka, nem pedig a bűnbánat. Persze nem azt mondom, hogy ezt akarták, vagy nem bántja őket. De igen. Lehet. Csakhogy nem ez az ok.
Ott bukott el a dolog, hogy LÉPCSŐ van a helyen. Ennyi az egész. Földszintes helyszínen nem következett volna be ilyen könnyen a tragédia. Lehet hogy egyszerűnek hangzik...az is. Ha valaki volt pl. Balaton Soundon mondjuk a partiarénában David Guetta bulin az tudja: kb 5000 ember volt bent és egy tűt nem lehetett leejteni. És lehetne sorolni a hasonló tömegrendezvényeket.
A szerző ahogy le is írja szintén partiszervező. Csak ott a bibi, hogy kevésbé sikeres. És ez csipi a szemét. A NNL igenis feltalált valamit. Indulásakor terjedt el szélsebesen a Facebook és jó érzékkel használta ki azt. Szinte más reklámot nem is alkalmazott. De a FB-ot viszont profin.
A jegyzet befejezése pedig nagyon jól minősíti az egészet. Acsarkodó, és ordít a részrehajlástól.

popkiler 2011.01.24. 01:27:06

Jó lenne látni azt a jegyzőkönyvet,de ha igaz,akkor tényleg volt késelés kiabálása,meg vmi féle pánik,amit eddig tagadtak,de mért van az,hogy elhiszem ezt a verziót,télleg csak egy rendőr lehet ilyen hülye,pedig ez még nem is volt az.Nem voltam ott,de sztem 1db cigány se volt a helyen,nem igen komálják azok az ilyen zenét,vagy ha voltak más miatt(drog vagy kurvák futtasása mittomén).Nemrég volt tvbe,hogy csak hétvégente kb300milliót forgalmaznak drogból,mármint az illegálisból a dealerek.Ugyhogy buzi kecskés nélkül is virágozni fog ez az iparág sajnos.kecskés mindenképp bünös,de bünös a west balkán tulaja is,mert ha enyém lenne az a kupleráj,és tudom,hogy ott tinik lesznek főleg,ráadásul kurva sokan,akkor én szereznék oda biztonsági szolgálatot,és a végén kiszámláznám nekik,nem csak odaadnám,hogy csináljatok amit akartok,annak tudatába,hogy a hellyel sincs rendbe sok minden.Láttam én is a flyert,meg reklámot a buliról,baszki mondom 30dj+vmi külföldi fellépő és 800 a beugró?Az a special guest igaz,hogy nem 1 Digweed,de biztos szép pénzt kértek.Az meg nekem teljesen uj,hogy a dubstepet a 14 évesek szeretik,komolyan azt hittem,ez a komolyabb szinte zenebuzik müfaja,hisz teljesen belassult,szétesett music,ez maga a drog,erre ha felpörgeti magát ekivel,katival,érdekesen kaphatja el az ütemet a kis szaros.Akkor Palotai papa,meg Ludmilla is tiniknek nyomja?Nekik ez az életük állandóan kutatják a legfrissebb zenéket,és kis szarosoknak játsszák le?Hol érdekel egy 15 éves kiscsajt,hogy pl ami megjelent 1 hete Londonban,azt már egy arra igényes dj-től itt Pesten hallhatja?És ezeknek a szülei is hibásak,mert én agyonszurnám magam,ha nem tudnám,hol a picsába jár a takony kölyköm,ne adj isten kik kurják,vagy csak kik akarják megkurni,és nehogy már csak akkor derüljön ki egy apukának,anyukának,hogy drogos a gyereke,mikor Zacher doki hivja őket a kijózanitóba.

Odin88 2011.01.24. 05:56:11

Aki ezt a baromságot elhiszi az elkiáltotta részről az még soha nem járt ilyen helyen. Akkora hangzavarban senki sem hallotta volna meg.

agrippina 2011.01.24. 08:18:19

Nem egyedi, nem az első, remélhetőleg egy jódarabig az utolsó. Szeptemberben pl. Bonobon a Gödörben méltatlan helyzet volt, rosszul lettek, szervezetlen volt, csak szerencséjük volt. Akkori írás: A körülbelül 1000 nm-es térben, a felső, kisebb terem hangosításával megrendezett koncertet a parasztvakítás kategóriába sorolom. Mintegy másfél órás késéssel terelték le a két kis ajtón keresztül a több mint 700 fős publikumot a pincébe. Mi vártunk még néhány barátra, így csak később mentünk le így csak hátul jutott nekünk hely. Mindössze két hangfal volt a nézőtéren elől, tehát hátul nemhogy semmit nem láttunk,d e nem is hallottunk.
Talál az első 200 ember élvezte és hallotta, de a terem végéből élvezhetetlen volt a koncert. Igen szomorú volt ez, ugyanis a jegyek 4000-6000 között voltak, akárhová vette is az ember. Sokan próbáltak a lépcsőn megállni, de az oszlopok miatt onnan sem lehetett látni.
Jó sok fű volt, szóval azzal nem volt gáz, szívtunk is eleget, bár nem vettünk, volt aki rosszul lett. Irdatlan tömeg volt, és arra gondoltam, hogy mi lenne, ha tűz ütne ki lent, mert egyetlen menekülési útvonal van, az a két kis ajtó, ahol bejutottunk. Erre az óriási térre el sem hiszem, hogy ez szabályos.
A sör és minden szokásos áron, nem értem azt sem, hogy a Gödör hogy bírja ilyen jól ezek mellett az árak mellett, mindennesetre én a közelébe sem mennék egyéb esetekben olyan undorító tömeg van, és arctalanság.
A koncert élvezhetetlen volt, ki is jöttünk a feléről, kint söröztünk, aztán
a végére visszanéztünk, ócska minőségben meghallgatni, amit közben
itthon kényelmesen élvezek a CD játszómról. Mindenkinek üzenem, jobban tettétek,
hogy nem fizettetek, és nem álltatok sorba. Egyébként meggyőződésem, hogy kb
másfélszer annyi jegyet adtak el, mint szabályosan tehették volna.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 08:52:54

@Kicsit Karcos:
igen, így érthető a dolog, és nagyrészt egyetértek.

nem is a koncertekre gondoltam , hanem az ilyen "disco" típusú szórakozóhelyekre.

Eszembe sem jutott a koncert és a gimnáziumi buli. ezek egyértelműen más kategória mint az állandó hétvégi-hétközbeni nyitvatartású éjszakai szórakozóhelyek.
Igen, én is jártam koncertekre fiatalkorúként, és én is úgy látom a rock koncertek (de bármilyen koncert) közönsége és rendezvénybiztosítása, akár a fiatalkorúakra való figyelem terén teljesen más. Valószínűleg a "szubkultúra" képviselőinek mentalitása miatt. No meg a látható és állandó rendőri jelenlétnek, a rendezvénybiztosításra kiválasztott cégek szakmai követelményeinek köszönhetően is.

A főiskolások már azért nagykorúak, mire elkezdik a fősulit :)

dankov 2011.01.24. 09:55:24

@BIGK: Szerintem rendőrtisztis főiskolásnak is lehet jelvénye, ha valamelyik rendészeti szakközzép vagy OKJ-s rendőr képzés után megy oda. Mint valszeg legtöbben...

cveki 2011.01.24. 14:27:52

szerény elképzelésem szerint itt tévedés van.
Van 5 gyanúsított és ebből 2 nem nagyon kerül képbe de miért? nézzük:
- 2 fő WB tulajdonos
- 1 fő NNL rendezvénysorozat tulajdonosa
-2 fő a WB-ben tartott rendezvény szervezői !!!
és ők utóbbiak azon Diesel 2000kft tagjai, akik az NNL nevet bérelték hogy egy bulit rendezhessenek. A NNL szerepvállalása itt a fellépők leszervezésére történt. Szerintem booking tevékenységért legritkább esetben varrnak be valakit.
A másik ami gyanús, akárki is ment oda a WB-hez tárgyalni, nemhinném hogy elküldték azzal hogy ide csak 300 ember fog beférni.
A harmadik és ezt csak azért hogy tükröt állítsak a cikkírónak : A West Balkánnak már akkor vége lett amikor elköltözött a kopaszi gátról.

manager2008 2011.01.24. 14:51:58

@otto77: "Aki annak a híve, hogy mostantól 18 éves kor alatt tiltsák be a szórakozást, annak javasolnám, hogy emlékezzen vissza, hogy 16-17 éves korában milyen harcokat vívott meg a szüleivel, hogy elmehessen bulizni, és azóta csak felgyorsult és változott a világ, tetszik vagy nem tetszik a fiatalok mindent előbb kezdenek el csinálni mint néhány generációval korábban, és ez ellen tenni nem lehet semmi, viszont felkészülni lehet rá, és kell is."

Igazad - lenne, ha .. de nincs.
Természetesen lehet ez ellen tenni, bár az is igaz hogy a szülő egyedül viszonylag esélytelen ha nem akar őskövületnek látszani az utód szemében, de inkább legyen az.
Ha van szigorú szabályozás, ami súlyos pénzbüntetésre ítéli az éjszakában kóborló gyermek szüleit, akkor a gyermek is megérti hogy ez nem gazdaságos dolog és kockáztatja a családi költségvetést.
Az autóddal sem azért vánszorogsz 50-el városban, mert párméteren belül nem tudnál megállni a négy tárcsafékkel, hanem mert félsz hogy megbüntetnek, akit nem érdekel az ott is száguldozik.
Nincs helye kiskorúaknak az utcán éjszaka és hajnalban. ezer okból. A rá leselkedő veszélyek valószínűsége nem csekély, és itt nem csak a halál esetekre kell gondolni. Az elkábított tinik ellen elkövetett nemi erőszakos bűncselekmények 1 %-a sem kerül nyilvánosságra, mert az eleve hazugságban lévő gyermek nem fog otthon dicsekedni azzal hogy a szülőnek lett igaza.
Európában százezres nagyságrendű az emberrablások száma és a prostitúcióra kényszerítés, ami ellen egy tini semmit sem tud tenni ha éppen rá kerül a sor (ő a legjobb árú a piacon).

De természetesen minden szülő szabadon eldöntheti, hogy ha nincs erre szankció, hogy otthon rettegve várja az utódot, vagy maga is merev részeg, és csak egy hét múlva veszi észre hogy nem mászkál a gyermek körülötte.

Ergo: aki bátor menjen tömegrendezvényekre és próbálja ki milyen az ha átgyalogol rajta pár száz ember. A legfőbb felelős a szülő, aztán a gyermek és végül a hely, mert a jelenlegi helyzetben és szabályozási környezetben ez felér egy afrikai kalandtúrával, ahol senki sem tudja garantálni hogy nem esz meg az oroszlán séta közben. De nagyon izgalmas és menő.

BárányKolléga 2011.01.24. 15:26:23

Nem olvastam el minden kommentet, ezért előre is bocs, ha olyat írnék, amit más már leírt előttem. Szerintem 13-14 éves gyerekeknek este tízkor otthon a helyük, és akkor még elég megengedő voltam. Mi az, hogy bulizni járnak éjnek évadján?! Hol vannak a tisztelt szüleik, miért engedik el őket? Egy 13-14 éves ifjú még gyerek, akármilyen felnőttnek akar is látszani. Jó lenne, ha a 13-14 éves (és egyébként még a 16-17 éves) ifjak is tudomásul vennék, hogy gyerekek, és így is viselkednének. Az, ha egy 16 éves úgy néz ki, mintha 22 lenne, nem érdem, hanem inkább szomorú. Mert 30 éves korára már kiélt és kiégett lesz.
Félreértés ne essék, nem a normálisan szórakozni vágyókat ítélem el, akik időnként elmennek egy-egy bulira, hanem azokat a tizenéveseket (és szüleiket), akik minden hétvégén valami diszkóban fetrengenek, berúgva meg betépve. A West Balkánban elhunyt három lány közül is kettőnek a szervezetében drogot találtak. 17-18 évesek voltak. Nagyon sajnálom őket, a családjukat, de megkérdem: miért éltek így? Hogy lehet, hogy valakinek a 17-18 éves gyereke hétvégenként betépve bulizni jár? Mire nevelték a t. szülők, ha azt hitte, hogy ő ettől különb, szebb, jobb, felnőttebb lesz? Tudom, a korcsoport vonzereje nagyon nagy: ha a barátnő vagy barát azt mondja, hogy ez így jó, egy tizenéves a legritkább esetben mond ellent, nehogy a csoport kirekessze. Így aztán iszik, akár drogozik is, akár meggyőződése ellenére is, mert nem akar kilógni a társaságból. (Rosszabb, ha meggyőződéssel teszi.) Ámha azt a tizenévest normálisan nevelik, nem fog ilyen helyzetbe kerülni.

manager2008 2011.01.24. 15:46:58

@BárányKolléga: "A West Balkánban elhunyt három lány közül is kettőnek a szervezetében drogot találtak. 17-18 évesek voltak. Nagyon sajnálom őket, a családjukat, de megkérdem: miért éltek így? Hogy lehet, hogy valakinek a 17-18 éves gyereke hétvégenként betépve bulizni jár? Mire nevelték a t. szülők, ha azt hitte, hogy ő ettől különb, szebb, jobb, felnőttebb lesz? "

A szülőkkel kapcsolatban az is felmerül (tapasztalat) hogy erre az időszakra már nem felhőtlen a két szülő közötti viszony sem, és az is lehet hogy elváltak vagy pláne válófélben vannak évek óta (ami még rosszabb).
Ha a két szülő között nincs egyetértés a gyerekek viselkedésének szabályozásában, mert az egyik szülő megengedőnek szeretne látszani és ezáltal magához közelebb szeretné tudni az utódot a másik szülő kárára, akkor ezt a gyerek is kihasználja. A megengedő szülő lesz a jó szülő a másik aki reálisabb és a lehetőségekhez képest igyekszik a veszélyek ellen tenni valamit ő lesz a "rég múlt idők hangja", az ős.
Ha megengedő szülőnek (általában az anya) egyébként sincs fogalma mi zajlik az éjszakában, mert húsz éve nem járt ilyen helyen, akkor a gyermek bead valami mesét és az akár titokban megszerzett engedéllyel lepattan. Utána meg hazudozik össze vissza hogy hol volt (mozi, "barátnőnél aludt" - ez a legelterjedtebb országos szinten elterjedt kamu).
Ha a szülők hétvégén egyébként is elfoglaltak, mert telekre, vidéki üdülőhöz, vagy barátokhoz mennek, akkor az alkalom is szüli a tolvajt.

Ezek a dolgok régen is megvoltak de a szórakozó helyek kevésbé voltak ilyen veszélyesek a drog nem létezett, és alkohol is kevésbé volt jellemző a tiniknél. A rendszerváltás előtt a rendőrséggel konfliktusba kerülni nem volt menő, mert hosszan tartó problémákat tudott okozni, amit értelmes ember nem vállalt fel. Ez is megváltozott,a tiniket nem érdekli a rendőrség.
Most a határok is nyitottak, a "menjünk ki Bécsbe bulizni", vagy távolabb akár, a sportkocsival rendelkező menő apukás kis fickóknak nem nagy dolog.

Egy két ilyen kirívóan súlyos eset csak a jéghegy icipici csúcsa, a többit meg nem látja senki.

BárányKolléga 2011.01.24. 17:12:10

@manager2008:
Igen, mindenben tökéletesen igazad van. A két szülő közti kapcsolat-megszakadásban is, aminek a gyerek issza meg a levét – mint látjuk, szó szerint. Az elvált szülők között ide-oda vándorló gyerekekre a kutya nem figyel. Viszont ha valaki olyan környezetben nő fel, ahol pozitív példákat kap, még a szülők válásának ellenére is tudja, hol a határ. Nem próbálja meg kijátszani egyik szülőjét sem, nem használja ki a lehetőséget, hogy hülyeségeket csináljon. Ezek a lányok állítólag úgymond jó családból származtak, de ezt csak ilyen-olyan mendemondákból hallottam. Egy szilárd értékítéletű család gyereke megnézi, milyen helyre megy bulizni és kikkel.

Mellesleg csak annyi jutott még eszembe ennek az egésznek a kapcsán: Woodstockban négyszázezer betépett jóember ült három napig a füvön, mégse tapostak halálra senkit. A Wight-szigeti rendezvénynél úgyszintén, pedig ott még kerítésdöntögetős-ingyen bejutós sztori is volt. Ha az akkori filmfelvételeket megnézi az ember – Woodstockból van egy jó pár –, még közvetlenül a színpad előtt se volt lökdösődés és tülekedés, akkor se, ha pl. Hendrix játszott, és mindenki látni akarta. (Altamont az más eset, ott se a nézőkkel volt a baj, úgyhogy ez már külön történet, nem keverem ide.) Nem lehet, hogy a mai világgal valami alapvető nagy baj van? A 60-as évek zenéi gondolkodásra akarták serkenteni a hallgatót. Drogoztak ugyan a népek, de figyeltek egymásra. A mai világban meg légy egyéniség, légy törtető, különben más viszi a pálmát. A gyerekek csak azt hallják, nehogy lemaradjanak valamiről, kimaradjanak valamiből. A bulikon az a lényeg, hogy minél előbb kiüssék az agyukat, hogy felejtsenek. Meg is van az eredménye.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.01.24. 19:23:28

De a legnagyobb igazságot mégis a Titkolt Ellenállás mondja ki:

www.youtube.com/watch?v=goj3j6E4n4I

Ez a legnagyobb igazság...

plastik02 2011.01.24. 21:24:49

"A tinik saját egzisztenciával nem rendelkező, zsebpénzből bulizó gyerekek, akik kifejezetten kevés pénzt hagynak a szórakozóhelyen, így a kluboknak nem éri meg rájuk alapozni,..."

"Alapvetően olyan helyekre mennek, ahol tömeg van, de ha a tömeg tinikből áll, akkor az hatványozni tudja a jövedelmüket. "

most akkor mi van??

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 22:44:47

szórakozóhelyen 100 fős szórakozóhelyen 300 fő - fiatal, 300 fő kevesebbet fogyasztó.
4000 fő fiatal ha egyenként kevesebbet is fogyaszt, összességében többet mint az előző hely fogyasztása. a nettó bevétel pedig még több, mert a fiatalt át fogják verni a harmadik korsó sör után, vagy ha látják, hogy eleve beállva ment be, már az első sörnél.
ha drogos közönségről, üdítőről van szó, még nagyobb a bevétel. egy üveg sörön kevesebb haszon van mint két deci ásványvízen vagy főleg üdítőn.

hát ez van

m01ra 2011.01.25. 11:13:16

1) a szervezők természetesen számítottak a tinik fogyasztására, senki sem jótékonyságból engedte be őket, hiszen senki sem a maga ellensége, és nem hinném, hogy a tinik kevésbé költenének. Nyilván lehetetlen ellenőrizni mindenki személyijét a pultnál tolongó tömegben. Láttál mostanában péntek vagy szombat este szórakozóhelyekről kiokádó, kihugyozó tini bandákat? Nem ritkaság, a női mosdókban mindenütt bele lehet futni rókázó 14-16 éves lányokba, úgyhogy cudarul fogyasztanak. Talán még jobban is, mint a felnőttek. Mióta kinőttem a tinikorból, és nehezen bírom a másnapot, harmadannyit sem iszom, mint fénylő kamaszkoromban, nem beszélve arról, hogy fogalmuk sincs arról, hogy 10 000 Ft mennyi pénz. A tinik igenis kiváló közönség - anyagi szempontból.

2) minden helyre beengednek 18 év alattiakat, még ha nem is szánt szándékkel, hisz mindenkit nem lehet egyesével ellenőrizni. Ismét felteszem a kérdést; voltál az elmúlt években Instantban, Dürerben, Morrison'sokban, Macskafogóban, West Balkánban, Corvintetőn? Amikor nagyobb tömeg halad befelé lehetetlen mindenki személyijét alaposan megnézni, kivitelezhetetlen. Szélesebb bejárat kéne, nagyobb türelem, több biztonsági őr... ez meg ugye nem mindenhol fér bele.

3) "Végeredményben a megalománia, a pénzéhes hozzáállás és a hozzáértés hiánya okozta a tragédiát, elhitetve a tinikkel, hogy ez nekik időszerű szórakozási forma, pedig nem az." kezdetű bekezdéssel maximálisan egyet értek, csak azzal nem, hogy a WB nem hibás. Az, hogy korábban a WB csinált már ennél nagyobb bulikat is, és ott nem halt meg senki, az csak mázli. Nem véletlenül találják ki a menekülési útvonalat, és hogy mennyien tartózkodhatnak a szórakozóhelyen ahhoz, hogy biztonságban ki tudjanak menekülni. Nyilván a 307 ember vajmi kevés, de mindent meg kellett volna tegyenek azért, hogy a hely biztonsági szempontból magasabb színvonalú legyen. Azért, mert 3x átfutottál az autópályán keresztben, és nem haltál meg, az nem jelenti azt, hogy nem lehet meghalni az autópályán. Elég, ha csak egyszer lett volna tűzeset, és ott vélhetőleg százak haltak volna meg, akkor is azt mondanád, hogy, jé, pedig korábban nem volt tűz...? A menekülési limit nem játék. Pl.: Schönherz Zoltán Kollégiumban 3-4 éven át azon voltak, hogy a tűzbiztonsági limitet megnöveljék, több és nagyobb bejárat, biztonságosan lezárható folyosók, minden szinten plecsni a konyhában az ablakon, hogy innen szed majd ki a tűzoltóautó. És amíg ezek nem készültek el, nem engedtek semmiféle nagyobb bulit vagy nagy tömeget. Konkrétan, amíg egy nem jött ki, nem mehetett be a következő.

4) az, hogy a továbbiakban nem engednek be annyi embert a szórakozó helyekre, nyilván anyagilag elsőre nem tűnik túl jónak. De ha belegondolsz, van egy igényesen szórakozó, keresőképes réteg, aki csak és kizárólag azért nem megy a cikkedben szereplő szórakozóhelyekre, mert nagy a tömeg, sok a kölyök, és azt gondolja, hogy szívesen kifizetné a belépőjegy árának dupláját is, ha elférne, és nem kéne látnia, ahogy 14-15 évesek a földön fekszenek hullarészegen, nem beszélve arról, hogy nem csak az akciós piát venné meg. Szóval hosszútávon megéri majd. Másfelől igenis örülnie kéne minden szórakozóhelynek, hogy velük ez nem történt meg, mert gyakorlatilag ez bárhol megtörténhetett volna. Az elmúlt években nem volt olyan szórakozóhely (vagy talán a nagyon drágák, magas belépővel), ahol ne éreztem volna azt, hogy megnyomorodik a bulihangulatom a tömegtől, folyamatosan úgy kell közlekednem, hogy bocsi, bocsi, bocsi, egy kerek órát kell állni a pultnál, és a sörömet nem tudom felemelni, mert annyira sűrűn állunk. Örüljenek az ellenőrzésnek, mert így egy újabb tragédiától, és a börtön és a meghurcolás szelétől menekülnek meg, és remélem, hogy rendszeresen lesznek ellenőrzések, a szórakozóhelyek érdekében, a kortársaim érdekében, a saját érdekemben és a leendő gyerekem érdekében, és sokkal jobb szívvel megy oda az igényes közönség is, ha tudja, hogy el fog férni, és nem fog meghalni az este végére. A nagy feladat úgy kalkulálni az árakat, hogy ezt a közönséget bevonzzák, és megtartsák. De rajta, szurkolok, hogy ezt sikerüljön megteremteniük, én biztos célközönség lennék.

5) ha a probléma gyökerét nézzük, tulajdonképpen bele kellene gondolni abba, hogy miért olyan pénzéhes ez a Kecskés Tamás, hogy minden szabályt felrúg, vagy hogy a WB miért állt a csőd szélén, és volt kénytelen elfogadni ezt a "rémes ajánlatot", vagy hogy a fiataloknak miért nincs egy olyan szórakozóhelyük, ahova csak 18 év alattiakat engednek be. Nyilván azért nincs, mert ha nem kaphatnának szeszt, Bambit biztos nem vennének, inkább előtte jól bereccsentenek az éjjelnappaliban vásárolt szesztől. Talán a belépő árán kéne elgondolkodnia a helyeknek. Egy elég egyszerű példa: Sziget Fesztivál. A jegyárak rémületesen magasak, mégis minden évben teltházas. Annyi a különbség, hogy az Ifjúságkutató Intézet mérései alapján itt vannak a legműveltebb és legjobban kereső fiatalok. És a cég jövedelmez. Nyilván ha nem jövedelmezne, nem működne.
Meg kell fogni azt a széles réteget, akik igényesen szeretnének bulizni, igényes italokat szeretnének fogyasztani, szívesen költenének végre egy olyan bulira, ahol jól érzik magukat, de mégsem vágynak a Művészetek Palotája vagy a Millenáris steril közönségére.

6) a kivételekről ne feledkezzünk meg; minden olyan tinitől szeretnék elnézést kérni, aki szerencsés családból származik, tudja, mik a határai, nem az a célja, hogy a berúgassál nullára redukálja az észlelését, felelősségteljesen és korához képest éretten tud gondolkodni. Ezenfelül pedig láttunk mindannyian magasan kvalifikált, jó anyagi hátterű, jó családból származó 30-asokat, akik egy-egy alkalommal butábbra itták magukat, mint a legbutább tinédzserek. És ne feledkezzünk meg a szórakozó helyekről, ahol ugyan piszkosan drága egy éjszaka, 6-700 Ft a sör, de el lehet férni, kulturáltan lehet szórakozni, igényes zene szól, és hajnal négyig sem unatkozik az ember.

piha 2011.02.05. 21:36:20

A rendőrség feltűnően gyorsan zárja le a nyomozást. Miért?

süti beállítások módosítása