Skip to content


       Szűrés lista

Nincs ingyenebéd, csak ingyenutazás

A poszt első felét H küldte, köszönjük!

A fővárosi közlekedési anomáliák után nézzünk már körül az ország háza táján is ez ügyben. Tavaly március óta regisztrációs jegyet kell váltani a tömegközlekedési  járműveken. A regisztrációs jegyet azért vezették be, hogy tiszta képet kapjanak arról, hányan utaznak a jogosultak közül ingyen. Ebbe a körbe - szociálpolitikai kedvezmény alapján - a 6 év alatti gyermekek, a 65 év felettiek, a hadigondozottak, hadiözvegyek és a menekültek tartoznak, illetve a vasutasok és családtagjaik.

Tavaly március óta mintegy tízmillióan utaztak ingyen a tömegközlekedési eszközökön hazánkban. A pontos szám nem ismert, mivel a vasutasoknak és családtagjaiknak eddig nem kellett regisztrációs jegyet váltaniuk.

Igen jól értettük, 10.000.000 ingyenutazás volt 2010-ben!

A MÁV a VG kérdésére közölte: eddigi adataik szerint az összes eladott jegy 5-6 százaléka regisztrációs – azzal számolva, hogy az elmúlt években 140-150 millió utazás volt évente, ez 7-9 millió új regisztrált utat jelent. Megtudták azt is, hogy a nyugdíjasok jóval többször közlekednek vonaton, mint a szintén ingyen utazó kisgyerekek. Az összes regisztrációs jegy 85 százalékát 65 éven felettiek vették, a hat év alattiak számára pedig az ingyenes jegyek 14 százalékát váltották meg.
Készült kimutatás az utazási távolságokról, ebből kiderült, hogy átlagosan 70-80 kilométert tesznek meg regisztrációs jeggyel. Egy ekkora táv teljes árúval 1470 forintba kerül.

Szarvas Péter a  Körös Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta:
"A bevezetés utáni első hónapokban már látszódott, aztán a pontos adatok ismeretében beigazolódott, hogy háromszor annyian utaznak ingyenesen társaságunk járatain, mint amennyit feltételeztünk. Az állami árkiegészítést is a korábban becsült szám alapján kapjuk, melynek összege tavaly sem változott."

Heves megyében 3 Volán-társaság működik: az Agria Volán, a Mátra Volán és a Hatvani Volán.


"Az eltelt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a díjmentesen utazók száma meghaladja a korábbi becsült értékeinket. Adataink szerint havonta átlagosan több mint ötvenezer ezer utas veszi igénybe díjtalanul helyközi járatainkat" - mondta el Pintér Lajos, az Agria Volán Zrt. személyszállítási üzletág-igazgatója.

"A Mátra Volánnál tavaly március és december között 657 ezer 700 regisztrációs bilétát adtak ki a gépkocsivezetők, azaz az összes utasszám 11,5 százaléka utazott ilyen jeggyel. Az ingyenes utazások közel 78 százaléka nem több 20 kilométernél, 120 kilométeren túlra csupán minden századik regisztrációs jegy szól. Az ingyenes utazások szempontjából a 7- 9 óráig tartó időszak a legnépszerűbb" – tájékoztatott Kiss Tibor, Mátra Volán Zrt. autóbusz-közlekedési vezető menedzsere.


A kormány még január közepén jelentette be, hogy spórolnának a közösségi közlekedésben, amely magában foglalja a kedvezményrendszer és a regisztrációs jegy teljes felülvizsgálatát, ehhez csatlakozik a vasúttársaság a tervezett intézkedésével.
Most pedig kiderült, hogy jóval többen utaznak ingyen a tömegközlekedési járműveken mint gondolták. Érdekes, mi ezt sejtettük. Azt is, hogy ezt a szolgáltatást reggel 7 - 9 között veszik igénybe a legtöbben. Miért is ne a legnagyobb csúcsforgalomban? Azt viszont már meg is állapíthatjuk, hogy kevesellni fogják az állami támogatás 250 milliárdját, ugyanakkor a kormány csökkenteni szeretné még ezt is. Kíváncsiak vagyunk milyen megoldás születik, ha születik egyáltalán.

Még egyszer szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy ingyenes utazás a 6 éven aluli gyerekekre  és a 65 éven felüli nyugdíjasokra vonatkozik. Ebben nincsenek benne az örökifjú, fiatal, erőtől duzzadó nyugdíjasaink. A Volán-buszokon nagyon sokszor tapasztalhatjuk, hogy a járművezetők (tisztelet a kivételnek) nem adnak jegyet. Nem regisztrációst, hanem olyat amiért kifizetik a viteldíjat. Kevesebb pénzt vesz el a sofőr, és nem ad jegyet. Többször tapasztaltam saját magam is, hogy a buszpályaudvaron a forgalmi iroda előtti buszon meg merte ezt csinálni. Olyanról is hallottam, amikor a nyugdíjas elutazott a fővárosba csak azért, mert ott pár forinttal olcsóbb volt a tojás. Ingyen miért ne? Van mindenféle változat, mert a magyar szeret élni a helyzettel.Vagy inkább visszaélni. Kíváncsian várom, hogy a kormány mikor tesz rendet ebben a sok pénzt elszívó ránk maradt rossz rendszerben.

 

laspalmas:
Kedves H és többiek! Ne izguljatok tovább, megszületett a döntés az ingyenes utazások ügyében.


"A nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonása biztosan nem lesz a strukturális reformok között - közölte Szijjártó Péter a kormány pénteki ülése után.

A lehetséges forgatókönyvek között szerepelt a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonása, ám Orbán Viktor miniszterelnök határozott tiltakozása miatt ez a felvetés végleg kikerült a javaslatból - mondta a szóvivő."

 

Ennyit a nagy reformokról, az ígéretekről, Orbán tökösségéről....egy ilyen óriási bázisnak ő sem mert nekimenni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valahol, valakin viszont spórolni kell, hogy talpon maradjon az ország. Ha a nyugdíjasoktól nem, a segélyezettek fizikálisan sokkal erősebb tömegétől még úgyse lesz merszük elvenni bármit is. Lehet tippelni, ki marad...

Igen, az adófizetők. Szerintem nem sok jóra számíthatunk.


"A szóvivő megerősítette: a kabinet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján a pénteki tanácskozáson első olvasatban megtárgyalta a strukturális reformokat.

A kormánytagok több észrevételt tettek az előterjesztéssel kapcsolatban, amelyet második olvasatban jövő héten, valószínűleg szerdán tárgyal a kormány, és ha addigra az előkészítő munkák, valamint az egyeztetések úgy haladnak, akkor aznap akár véglegesen dönthetnek róla - mondta Szijjártó Péter."

 

Ejj, de szép is lesz!

zero:
A 65 éven felülieknek adott kedvezmények az Európai Unió országaiban. Igen, sehol sincs személyi felvillantásával ingyen utazás...

Címkék: politika fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr252664950

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fónagy és a választási ígéret 2011.02.19. 14:00:34

A MÁV nem tudta, hányan utaznak ingyen, ergo azt sem, mennyi a valós üzemeltetési költség. Mivel ez – többek között az állami támogatás miatt – igen fontos, bevezették a regisztrációs jegyet.   Fónagy János – az akkori ellenzék s...

Trackback: Szent bocik 2011.02.19. 12:26:53

Amennyiben a jövőben bárki, pártállástól függetlenül azzal jönne elő, hogy a nyugdíjasok pártja az MSZP, én leszek az első, aki azt fogja mondani, hogy ez MÁR nem kizárólag rájuk igaz.Valóban felülreprezentáltak az idősek az összes szoci szavazót tekin...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehr 2011.02.21. 09:33:29

56 forint pro km.
Ez ugyanaz a játék , mint az új adótábla? Egy ilyen vízfejű mint én nézi-nézi és az esik le,hogy csak 300 ezer bruttó fölött kezd a muki jól járni az egésszel.300 ezer bruttó- a kezdő fizuja az ország házában üldögélőknek, ha olyan hülye hogy nincs bizottságban pl. Aztán majd jön megint az ajvékolás:Az országban csak a nyugdíjasok meg a segélyezettek maradnak. Ja meg a politikusaik.
Én már csak akkor hiszem el hogy történni fog ebben az országban valami, ha újból regisztrálják a tartalékosokat és kiadják a fegyvert,mint Svájcban.Addig megvezetett hülyék vagyunk.Az országnak meg szépen vége lesz.Athénban is ,csak addig lehetett filozofálni, míg a szavak mögött ott állt a hopliták falanxa. Momentán én úgy látom Barbária itt döngeti a kaput Nógrád meg Baz-megye felől és a barbárokat még soha nem állították meg szavakkal.

lehr 2011.02.21. 09:37:55

Ja bocs ,tulajdonképpen csak azt akartam mondani:Ezt a társadalmat kívülről tépik-marják.
erre mit csinálunk mi-derék magyarok??? Marjuk mi is egymást,hogy ki kapott több alamizsnát egy picivel . Jó étvágyat!!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 09:39:40

@eszkep: "Már többször hangoztattam, hogy a jelenlegi nyugdíjakat legalább 30-40, de inkább 50%-al csökkentenie kellene." - ez így mókásan hangzik. Ha egy 50.000-es nyugdíjat "felezel", akár Dunába is lőhetnéd őket.

Többször javasoltam már, hogy szerintem a megoldás a nyugdíj összegének MAXIMALIZÁLÁSA lenne. Arról lehet persze vitatkozni, hogy MILYEN ÖSSZEGBEN kellene maximalizálni, de valahol meg kellene húzni a felső határt. Nonszensz, hogy 300.000-Ft körüli (sőt, FELETTI) nyugdíjakat is fizet az ország.

zrobasé 2011.02.21. 09:41:28

ingyen utazást mindenkinek !
ingyen mindent mindenkinek !
semmit se ne a zemberek fizessenek !
minden otthonba Kun Jánost !
erősebben, magasabbra, triviálisan !

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 09:46:33

@eszkep: "pénzt lopott az államtól, holott 81 éves, és azt sem tudja mi a pénz." - bruhahahaha, ezen besírtam :)

gorillka 2011.02.21. 09:51:17

@Seduxen: elárulom neked, hogy maximálva van, csak nem úgy, mint szeretnéd

a nyugdíjat a szolgálati idő és a befizetett járulék alapján állapítják meg.
A befizetett/levont járuléknak van napi maximuma.

Idén 21.000Ft/nap

gorillka 2011.02.21. 10:00:08

mármint a 21.000,-Ft az a járulékalap
ez kb 640.000,-Ft-os havi fizunak felel meg
Fölötte nem vonnak, viszont a teljes összeg után fizeti a közösbe a munkáltató a járulékot.

eszkep 2011.02.21. 10:18:31

@Seduxen: "Ha egy 50.000-es nyugdíjat "felezel", akár Dunába is lőhetnéd őket."
Ugyanazokat a köröket futjuk... Ok, akkor javaslom az optimális megoldást: a minimálbért márc- 1-től emeljük háromszorosára (nem akartam a reális 4.5-szörös szorzóval túlzásokba esni). Ez reális megoldás?

Marcellusca 2011.02.21. 10:20:01

Úgy látom, nem lesz új poszt, míg ez el nem éri az 1000 kommentet. :(

Úgyhogy gyerünk!
Igen.
Csináljuk meg! Csináljuk meg!

xD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 10:26:18

@gorillka: igen, de a nyugdíjjárulék-fizetés maximuma csak 1992.03.01-től van, míg a keresetek 1988.01.01-től képezik a nyugdíj alapját. Szóval ez olyan maximálva is van, meg nem is.

@eszkep: de érted mi a probléma? Ha egy 200.000-es nyugdíjat felezel (most mondtam valamit), akkor nem ítéled halálra a "nyuggert". De ha egy 60.-70.000-es nyugdíjat... Persze, nem éppen optimális a nyugdíjmegállapítás gyakorlata, de erre nem az a megoldás, hogy amit te javasolsz. Nem tudom mi, de nem ez. (mondjuk kezdésnek azért én az 500.000 körüli öregségi korhatárt még be nem töltött rokkantnyugdíjasokat kapirgálnám egy kicsit...)

matula100 2011.02.21. 10:30:18

@Conv: Szinte egyre jár az agyunk. Én azt mondom pártlista helyett civil szervezetekre szavazni, így pl ha 1,5 millió nagycsaládos a saját civil szervezetére fog szavazni akkor ők a méretükkel arányban lesznek a parlamentben. Tartsák fen magukat a tagdíjból, érdekes módon most is így van a mi nagycsaládos szervezetünk is csak a tagdíjakból él, ha kevés adhatnak még be a tagok, csak baromságokra nem fognak. Választási hirdetésre semmi pénzt, ott vannak a közrádió meg a köztévé, mutogassa ingyen az a szervezetek programjait és terveit. Így nem lenne az, hogy 4 évente harcolnak a szavazatokért, mindenki a súlya arányában képviseltetné magát a parlamentben. Az alkotmányt népszavazással megerősíteni, a köztársasági elnöki székbe meg egy tökös magyart aki valóban a népet képviseli és az is választja meg. Ja és minden egyes személy legyen visszahívható, ha töketlenkedik ne vegye fel a fizetését 4 évig a semmiért. Erős alkotmánybíróság, és a közt elnöknek valóban legyen kontroll szerepe.
Csak sajna ez nem lesz mert a pártok 89-ben a kerekasztalnál lezsírozták, hogy vagy 100 évig senki be ne férjen a hatalomba, ezért lenyomták az emberek torkán a vér nélküli forradalmat.
Olyan ez mint a petting szex, az illúzió megvan, hogy szexeltél csak éppen semmit nem érsz el vele meg a lényeg marad el.

Homeoffice 2011.02.21. 10:33:28

@eszkep:

Mekkora hiszti lenne a sokat magasztalt KKV-knál...
Én egyébként támogatom ezt az ötletet:)

gorillka 2011.02.21. 10:37:47

@Seduxen: mennyire volt általános 88-ban vagy 95-ben az 500.000?-Ft-os fizu?
amiből a tömeges 300000-es nyugdíjakat fizetik?

Édesapám jól keresett, rengeteg különmunkát vállalt, 94-ben ment nyugdíjba és olyan 200ezer környékén kap.

Pár kiemelt nyugdíjas miatt padlóra küldenéd azokat akik rendesen dolgoztak és fizettek a közösbe?

Én is jól keresek, nem kevés járulékot fizettem az elmúlt időszakban, miért nem jár nekem a magas nyugdíj?

Homeoffice 2011.02.21. 10:43:23

@gorillka:

Tudod miért?
Azért bazze, mert "MIndenki nem járhat jól". (Ugye Eszkep,:))
Ezt vágta a pofámba az "adócsökkentéskor" a sok jobban kereső.
Egyébként is. Van olyan dolog hogy öngondoskodás.
Önkéntes nyugdíjpénztárba TE betehetsz pénzt. A nettó 80at kereső meg nem.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 10:49:27

@gorillka: "mennyire volt általános 88-ban vagy 95-ben az 500.000?-Ft-os fizu?
amiből a tömeges 300000-es nyugdíjakat fizetik?" - ez alapján nem vállalok nagy rizikót, ha azt mondom, hogy nem tudod, hogy mi a pontos kiszámítása a nyugdíjaknak, ugye?

Nem, valóban, 1988-ban nem voltak félmillás fizetések, DE! 168/1997. Korm. rendelet mellékletét javasolnám megtekintésre. A varázsszó: valorizáció.

1988. év esetében pl 17X a szorzó, amivel az akkori fizetéseket "felemelik" a mai szintre.

"miért nem jár nekem a magas nyugdíj? " - járni jár, csak majd nem jut. Akár tetszik, akár nem, valamit kell(ene) kezdeni az állami nyugdíjrendszerrel, mert néhány év, és a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve (már ami az összegeket illeti) összeomlik az egész a francba.

www.google.hu/#hl=hu&source=hp&biw=1920&bih=961&q=a+nyugd%C3%ADjbiztos%C3%ADt%C3%A1si+alap+bev%C3%A9telei+%C3%A9s+kiad%C3%A1sai&aq=f&aqi=&aql=&oq=&fp=f7aced20884d4cdc

ez alapján meg lehet nézni, hogy a központi költségvetés mennyivel pótolja ki a nyugdíjalapot, hogy kifizethetőek legyenek az ellátások. ha tetszik, ha nem, ezzel kezdeni kell valamit, mert egyre kevesebb a befizetés, amiből fizetik az ellátásokat.

gorillka 2011.02.21. 10:49:53

@Gunther: a bruttó 1,5 milkós fizum utáni járulék nem elég, ami után semmit nem kapok? Az eddigi évek extra adói nem elég, hogy nettóban kevesebb, mint a felét kaptam meg?
Hogy a teljes összeg után vontak egészségbiztosítási járulékot, de nem a teljes összeg után kaptam volna Tb-t, hogy anno a magas jövedelmem miatt nem voltam jogosult GYED-re?

Szerinted mikor jártam jól?

Nem akarok jobban járni, mint te, hanem ugyanazokat a jogokat, ami után járulékot vonnak, azután kapjak kifizetést.
Ennyi.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 10:54:31

@gorillka: tényleg nem szívózás, csak tegyük tisztába a dolgokat:
1: " bruttó 1,5 milkós fizum utáni járulék nem elég, ami után semmit nem kapok? " vs. "A befizetett/levont járuléknak van napi maximuma." - korábban nagyon helyesen írtad, hogy egy ideje maximalizálva van a nyugdíjjárulék-levonás, ergo egy bizonyos összeg FELETT már nem vonnak a fizetésből nyugdíjjárulékot, ez alapján evidens, hogy ez nem is számít bele a nyugdíjba.
2: keverednek a fogalmak, úgy mint: nyugdíjjárulék, egészségügyi hozzájárulás, és adó. Miután most a nyugdíjakról beszélgettünk, ott irreleváns, hogy mennyi egészségügyi hozzájárulást fizet az ember, hasonlóan a levont szja-hoz.

Homeoffice 2011.02.21. 10:57:00

@gorillka:

Én is ugyanazon jogokat szeretném megkapni. Meg jó páran.
Azt ugye Te(bocsi.. Ön) is belátja, hogy a munkavállalók zöme nem is álmodhat felső (vagy akár) középkategóriás fizetésről... (NEm Ők tehetnek róla... egyszerüen ezt dobta a gép.)
Ismétlem. Ha Ön meg akarja tartani a nyugdíjas korában a magas életszínvonalat. Spóroljon.
Félretehet,
MI nem.

gorillka 2011.02.21. 10:58:44

@Seduxen: valóban nem vállalsz rizikót, mert nem a nyugdíjfolyósítóban dolgozom, de emlékeim szerint van még egy varázsszó:degresszív...

bár utánagondoltam, 88-ban 6e környékén kerestem, a te általad említett szorzóval ez mai értéken 102e kemény forint (emlékeim szerint akkor többet ért)

a jövőmet illetően nincsenek illuzióim, csak addig vagyok jó, míg fizetek

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 11:04:10

@gorillka: "bár utánagondoltam, 88-ban 6e környékén kerestem" - igen, Te ennyit kerestél. De tudod te, hány és hány olyan ellátást megállapító határozatot láttam csak én a két kicsi szememmel, ahol inkább HAVI 60.000ft volt '88-ban? Egészen '92-ig, amíg bejött a járulék-maximum. És azok az összegek nagyon megnyomják ám az ellátás összegét.

Igen, degresszió is van, de ez összességében (magas jövedelem esetén) nem "rontja" le a valorizáció kedvező hatásait.

Nem lelketlenségből, vagy nyugdíjas-ellenességből írom én ezeket (kb bármelyik kommentelőtárs meg tudja erősíteni, hogy zero "antinyugger"-mentalitásának én vagyok az egyik ellenpárja, pláne, hogy mindkét szülőm nyugdíjas :))))

De ettől még komplexen vizsgálva észre lehet venni, hogy valamit kezdeni kellene a nyugdíjrendszerrel, mert ez sehova sem vezet. Illetve, de vezet. Államcsődhöz. Kíváncsian várom, hogy melyik kormány (lesz -e ilyen?) meri felvállalni ennek ódiumát.

eszkep 2011.02.21. 11:05:47

@Seduxen: Értem én mi a probléma, de, hogy kedvenc századparancsnokomat idézze "egyéni szoc. probléma"!
Aki minimálbért keres (papíron 1.3 millió ember, tételezzük fel, hogy ténylegesen 750 ezer emberről van szó!), annak megélhetéséért senki nem aggódik, pedig nincs - témánál maradva - pl. ingyen BKV, ingyen Volán, MÁV)

gorillka 2011.02.21. 11:05:53

@Seduxen: egy dolog a levont járulék és egy másik a munkáltató által befizetett járulék, ami megy a lecsóba/közösbe (a mostani nyugdíjak kifizetésére), ahogy tetszik.

a fogalmak pedig nem keverednek, csak jelezni kívántam, hogy nem keveset teszek a közösbe, sőt százalékosan eddig magasan a minimálbéresek felett teljesítettem és cserébe nagyon sok minden nem "járt" nekem és a családomnak.

eszkep 2011.02.21. 11:07:06

@Seduxen: "keverednek a fogalmak, úgy mint: nyugdíjjárulék, egészségügyi hozzájárulás, és adó"
Igen, ezt az Index-en is szeretik összemosni, keverni :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 11:16:00

@gorillka: ez a rendszer khm, mondjuk úgy, hogy "sajátossága", hogy a nyugdíjbiztosítási járulék, amit az ember után befizet a munkáltatója, az az EGYÉN nyugdíjának összegére SEMMILYEN hatással nem bír.

"a fogalmak pedig nem keverednek, csak jelezni kívántam, hogy nem keveset teszek a közösbe, sőt százalékosan eddig magasan a minimálbéresek felett teljesítettem és cserébe nagyon sok minden nem "járt" nekem és a családomnak." - ez van. vagyunk még így egy páran ezzel :(((( Valahogy úgy működik ez a dolog, hogy a közösbe befizetett lé, és a mire jogosult az ember fia-lánya MINDIG fordított arányban van :)))

@eszkep: na jó baszdki, de azok legalább FIZETÉST kapnak ezért, az ide kommentelők viszont NEM. :))))))

gorillka 2011.02.21. 11:23:01

@Seduxen: de, mint idén megtudtam mégis.
mert hiába fizet utánam a munkáltató, az én nyugdíjam kevesebb lesz, mint azé, aki visszament az állami nyugdíjrendszerbe és hajszálra pontosan annyit keres, mint én (az a fránya szolgálati idő ugyebár, amit jó pénzért megvásárolhatok)
bár az ismeretségi körömben ilyen és hasonló fizetésekkel mindenki maradt a magánban.

a fenti szöveg pusztán fikció, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy mire én nyugdíjas lennék, addigra a mostani nyugdíjrendszer összeomlik

apukám mondogatta mindig, hogy a legjobb biztosítás a gyerek
és milyen igaza volt...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 11:31:29

@gorillka: "mert hiába fizet utánam a munkáltató, az én nyugdíjam kevesebb lesz, mint azé, aki visszament az állami nyugdíjrendszerbe és hajszálra pontosan annyit keres, mint én (az a fránya szolgálati idő ugyebár, amit jó pénzért megvásárolhatok)" - ja kérlek, aki "kiiratkozott" a nemzeti együttböfögés rendszeréből.... :)))

megjegyzem, ha a 20 év szolgálati időd összejött, még "szerencsésnek" mondhatod magad, mert akkor valamekkora összegű állami apanázsra jogosult vagy (jelenleg, mert ugye ki tudja, mit hoz még a jövőőőőő) . Én ugyanis 12 évvel rendelkezem eddig, és ugye ha én is a kiiratkozást választottam volna, akkor ez a 12 év megy a levesbe.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.21. 11:34:35

@toxi27:

Természetesen bármit el lehet mondani, kérdés csak az, hogy igaz-e.
Érdekes, hogy te mind az adófizetőkről, mind a nyugdíjasokról T/3-ban beszélsz, ezek szerint egyik csoportba sem tartozol. Segélyes vagy 13 éves vagy?
És szavazás helyett mit javasolsz? Macskakődobálást?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 11:59:59

@gorillka: na 25 év munkaviszony után - magas havi jövedelemnél - már érdemes volt meggondolni a "kiiratkozást". Ott már lehet, hogy jobb a manyup-rendszer. (bár nekem nincsenek illúzióim, szerintem 1-2 év és tönkreteszik - adminisztratív módon - a "maradékot" is).

gorillka 2011.02.21. 12:01:55

@Seduxen: én is erre számítok
aztán pár év és jön egy "új" rendszer a saját haverokkal

Jurganov 2011.02.21. 12:35:19

@gorillka: nem szívesen szólok bele, valahol igazad is van, de kérlek nézd azt is, hogy amíg a te ~600k-s nettódnál nem annyira számít a 23k-s juttatás(mondjuk elég a pelenkára), míg egy alacsony jövedelmű családnál(vagy éppen egyedülálló anyánál) nagyságrendekkel többet jelent. fenntartom, hogy igazad van, aki többet fizet annak többet is kellene kapnia-optimális esetben- de sajnos nem jut mindenkinek, és akkor már olyan valaki kapja aki jobban rászorul.
@eszkep: ha már itt tartunk akkor a fizetést is csökkenteni kellene. sőt akár dolgozhatnának napi 1 szelet kenyérért+ 1 liter vízért. te is. gondolom akkor boldog lennél. semmiféle ostobaságot, mint orvosi ellátás, közbiztonság, közlekedés meg hasonlók nem kellene az államnak fenntartania, csak beszedni az adót ( közvetlenül a cégektől) és arra költik amire akarják. az lenne ám a kánaán. és ez addig mehetne így, míg meg nem unják, amíg tudnak valami mondvacsinált ürügyet arra, hogy miért nem kaphatunk fizetést.

gorillka 2011.02.21. 12:56:04

@Jurganov: igazad lehet, de tudod, sok kicsi sokra megy és az ember nagyon könnyen kotorászik mások zsebében
nem szeretem, amikor eldöntik, hogy mi számít nekem és mi nem
ebből a bevételből nagyon sok embernek jut
lehet fikázni, de kertész jár hozzánk, takarítónő, külön angol a gyerekeknek, támogatás a vidéki szegényebb rokonoknak
és közben szinte közellenségként vagyok kezelve, mert jól keresek
a 4%-os különadó a mai napig fáj
politikusaink nem arra kíváncsiak, hogy miből telik luxusautóra, házra (mert én mindenről el tudnék számolni), hanem a látható jövedelmeket sarcolják vetésforgóban
20 évig a magas jövedelmet, most az alacsonyat
egyik sem jó
és nem tőlem kéne elvenni, hanem a láthatatlan jövedelmet felderíteni

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 12:59:46

@gorillka: "és nem tőlem kéne elvenni, hanem a láthatatlan jövedelmet felderíteni" - persze, majd pont a saját, és a haverok farkára fognak rálépni, ezt Te sem gondolhatod komolyan :))))

Homeoffice 2011.02.21. 13:10:01

@gorillka:

Tényleg csak gratulálni tudok (Tényleg:)) az eddigi életéhez.
A mostani adócsökkentéssel akkor a kertész .. stb munkahelye biztosított lett.
(+1 elégedett ember)

gorillka 2011.02.21. 13:12:40

@Gunther: ha ön lenne a kertész, nem örülne?

Jurganov 2011.02.21. 13:12:51

@gorillka: mondom:igazad van, és én csak azt mondom, hogy neked kevéssé hiányzik mint mondjuk az ismerős anyukának, 2 gyerekkel, minimálbérrel. nem a zsebedben turkálok, nem döntök el semmit, csak azt mondom, hogy szvsz ez így van.

Homeoffice 2011.02.21. 13:20:08

@gorillka:

Ismétlem:)
A szavaimból hiányzott a cinizmus és az irónia.
Azt azonban megköszönném, ha megértené azt is hogy az azonnali és radikális adócsökkentés az alacsonyabb fizetési kategóriában kicsit (nagyon) pofáraesés volt.
Az az 1000-5000 ft egy hétvégi étel egy család életében.
+ a blogokon a nagyobb keresetüek cinizmusa, ahogy (Hááát nem járhat mindenki jól ,de értsük meg..) dumája még vérforralóbb volt.

a-kis-herceg 2011.02.21. 13:24:19

@Gunther: orbánvezér = aki dolgozik, az dögöljön meg.

gorillka 2011.02.21. 13:25:48

@Gunther: ha utánam olvas, láthatja a véleményemet
már tavaly írtam, hogy a február eleje sok csalódott embert fog hozni
és hogy a 16%-os kulcs célja szvsz nem a magasabb jövedelműek többletpénzhez juttatása miatt volt, hanem, hogy nominál értéken alacsonyabb bérért, de reál értéken magasabbért dolgozhassanak állami vezetőink
ne feledjük a 2 milliós bérplafont

Homeoffice 2011.02.21. 13:56:56

@Marcellusca (I'm happy):

LOL ezek a barmok Tényleg megcsinálták??
Epic!
Jah bazze, elképzelem ahogy felhivom. Jónapot kivánok a Kisfröccs Kft. nem követi és alkalmazza a FülkeForradalom ajánlásait (Követeléseit!)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 13:58:01

@Gunther: "FülkeForradalom " - hijjnye bazze, elsőre FührerForradalmat olvastam, mea culpa :)))))

zrobasé 2011.02.21. 14:05:45

@Marcellusca (I'm happy): ezek ennyire hülyék? vagy nem értenek a gazdasághoz? vagy ennyire hülyék ?

Marcellusca 2011.02.21. 14:06:57

@Seduxen: Hehe!

Hüjjje náczi. :DDDD

zrobasé 2011.02.21. 14:07:13

"Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár most az "ajánl" szó értelmét magyarázza. Szerinte a kormány a társasági adó csökkentésével megteremtette a lehetőséget a béremelésre. Ettől persze a bérmegállapodás még nem lett kötelező erejű. A kormány most információkat gyűjt, és támogatja a Fidesz bérmonitoring bizottságának a működését."
ó baz, mindkettő (hülyék és nem értenek a gazdasághoz)

Marcellusca 2011.02.21. 14:09:33

@Gunther: Meg, baze, megcsinálták. (Legalábbis a cikk szerint, de nem ellenőriztem egy hívással a hír valóságtartalmát.) :(((

@zrobasé: Én az első és a harmadik választ jelölném meg. Egyszerre. :DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 14:14:32

@Marcellusca (I'm happy): lehet, hogy valami "nemzeti szextelefont" lehet hívni, nem 0690-es számot kell tárcsázni?

Rúúúúf miiiiiih áááááán :)))))

Marcellusca 2011.02.21. 14:19:47

@Seduxen: Hááát, ... Lehet, ilyen észkép.féléknek szextelefonként fog működni. :)))

Minden egyes, általuk kezdeményezett hívás kielégülést fog okozni. :D

bandika gazdája 2011.02.21. 14:49:52

@gorillka: Nem a minimálbéresek felett teljesítesz magasan, hanem a minimálbéresek felett keresel magasan! Az nem ugyanaz! Már tegnap elővezettem, hogy a kitűnő díszbádogosunk aki hülyére dolgozta magát és olyat tudott amit ma már csak kevesen 85 ezret vitt haza, ezután kap nyugdíjat, és még örülhetett hogy volt munkahelye!!! (Basszus, megfogadtam, hogy ma nem ugatok bele!)

gorillka 2011.02.21. 15:35:27

@bandika gazdája: nem tudom szándékosan érted-e félre a szavaimat
jelen esetben igen is a minimálbéresek felett teljesítek magasan, méghozzá az államkasszába történő befizetés terén, közben persze semmi munkáért kapom a lét...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.21. 15:53:10

betegen otthon fekszek, de a 988 komment nem semmi ...

toxi27 2011.02.21. 15:57:57

@laspalmas: Hát hiszen te írtad idézlek: a nyugdíjasok se tettek semmit és után olyan dolgokat sorolsz amiket ők is megcsináltak egyszer. Vagy szerinted ők soha nem dolgoztak,soha nem adóztak,soha nem neveltek gyereket,és nem tartották be a társadalmi normákat és a ország törvényeit ? Ha viszont ezeket megcsinálták ők is akkor mért mondod hogy ők nem csináltak semmit ?
Hogy melyik csoportba tartozom a 46 éves 175.000 Ft nyugdíjat kapó feketén őrzővédő típusba. Akire te gondoltál azok a fiaim az egyik 15 éves iskolakerülő a másik 19 éves segélyeken élő szintén feketén dolgozó 2 gyerekes fiam de csak azért mert az én nyugdíjam plusz a őrködés után kapott zsebpénz és az asszony 97.000Ft rokkant nyugdíja nem elég a 115.000 Ft nyugdíjat kapó 72 éves apám ellátásához.
Azt pedig mért nekem kéne megmondani, hogy nektek mit kéne csinálnotok? Látod, megint mástól várod a megoldást, de az is lehet, hogy te is tudod, hogy mit kéne csinálni csak nem mered mert kényelmesebb névtelenül osztani az észt és siránkozni mint kiállni magadért. Igaz azt nehéz ha az ember csak végletekbe képes gondolkodni, és szentül megvan győződve hogy amit ö mond az csak helyes lehet, de hát mit is várjon az ember egy Magyar embertől.

2011.02.21. 16:21:25

@zrobasé: Hülye faszok ezek, mire számítottak, hogy majd ha csökken a társasági adó, akkor a burzsujok boldogan kiosztják a dolgozóik között a megtakarítást? Ezek melyik világban élnek? Nem rimánkodni kell itt, hanem fölemelni a minimálbért, akkor aztán nem lesz kec-mec.

Rwindx 2011.02.21. 16:34:49

990 komment? szép.
Amit Szíjjártó mondott az elég nagy faszság, szó mi szó.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.21. 16:46:06

@toxi27:

Ettől a mondatodtól indult az egész:
"Ugyan mond már meg mit tettél azért hogy téged is számításba vegyenek."
Csűrheted-csavarhatod, de csak a saját szádból csinálsz segget. A nyugdíjasokat nem a múltbeli tetteikért, hanem a jelenlegi puszta létezésük okán kezelik szent tehénként. Mert sokan vannak és könnyen megvezethetők.

Megmondást meg nem vártam, csak kiváncsi voltam, mi a megoldás a te kifordított gondolkodásod alapján, de már nem vagyok, mióta a magyarokat is T/3-ba tetted.
Szóval viszlát.

trojka 2011.02.21. 16:49:13

Szép és meghato képek: munkában megöszult hulye magyarok csokolgátják egy gögös cigány kacsoját. Hajrá Magyaország!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.21. 17:10:04

@laspalmas:

toxy koma egy 46 éves nyugdíjas aki feketén dolgozni jár a rokkantnyugdíjas feleségével, az iskolakerülő 15 éves és a két gyerekes 19 éves segélyen élő fiával, a 72 éves apjával.
mindegyikük jövedelme felette van a tisztességes, nyolc órát ledolgozó fizikai munkásénak.

miért a cigány jutott erről eszembe? persze ez érthetővé teszi a T/3-at.

az itt elmondott jövedelmük tehát 175 ezer nyugdíj 46 évesen plusz 97 ezer rokkantnyugdíj, + 115 ezer nyugdíj és a segílyek plusz a feketemunka ami legyen csak 100 ezer és a gyermekek után járó pénz cca 60 ezer. ezen háttérrel a gyerekek után nem kell fizetniük tankönyvre, étkeztetésre, óvoda, bölcsöde díjra, járnak az utazási és egyéb kedvezmények, és egy halom támogatás.
összesen tehát havi 540 ezer forintot raknak a kasszába havonta minimum. ez a hét emberre fejenként 78 ezer forint. és sír, mert ő szarul él.

vegyünk egy átlagos kétgyermekes családot.
Anya gyesen van. kap 60 ezer forintot, apa dolgozik 120 ezer forintért. összesen van négyükre tehát 180 ezer bevétel ami fejenként 45 ezer forint. nem kapnak támogatást, segílykét, ingyenességet stb.

toxi27 2011.02.21. 17:17:29

@Conv: Én jobban szeretek úgy gondolni magamra mint az ország tönkretevője ha már sokak szerint az vagyok. És te mi vagy ha szabad érdeklődni ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.21. 17:25:18

@toxi27:
Átlagos, bérelt lakásban élő, öt gyermekes dolgozó, adófizető ember vagyok két diplomával, dolgozó feleséggel, nyugdíjas szülőkkel, mindenféle támogatás és segílyke nélkül akinek a gyerekei mind iskolába járnak az egy óvodás kivételével.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.21. 18:04:05

@toxi27: nem tudom ezt miből vontad le, nem panaszkodtam egy szóval sem a helyzetemre :)

mindenesetre jobban szeretek magamra úgy gondolni, mint tisztességes emberre, ha már sokak szerint az vagyok.

trojka 2011.02.21. 18:40:27

Álljunk meg egy szora, itt valami fogalomzavar van: tíz millioan utaztak...talán tiz millioszor, hiszen ma jelentették be,hogy már tizmillioan sem vagyunk...akkor mi ez, a halottak is visszajönnek ingyen utazni?

a-kis-herceg 2011.02.21. 18:45:00

@trojka: 1001 éjszaka meséi...

külföldiekre is áll az ingyenesség, de nem nagyon hiszik el. ilyen nincs sehol a világon:)

trojka 2011.02.21. 18:55:50

@a-kis-herceg: látod, ebben lehet valami. gondoltam is rá, hogy van ilyesmi, de inkább nem írtam le, mert még jol lecsesznek. De gondolom, a bliccelök is benne vannak, ami létszámilag nem is olyan kevés éves szinten. Láttam már olyan kalauzt, aki, amikor ugy 20 fös karavántol kérte a jegyet, egy perc mulva bepucolt a szolgálati fulkébe, bezárta az ajtaját és a végállomásig ki sem mert jönni onnan...

2011.02.21. 20:54:58

@trojka: A bliccelők nem vesznek regisztrációs jegyet.

Geza 2011.02.21. 23:41:51

10 millió utazás * 1470 Ft / 3 millió nygdíjas = 4900 Ft / év / fő = 408.3 Ft / hó / fő. Becslések hibája, stb., kerekítsük fel 450 Ft-ra.
Na, minden nyugdíjasnak havi 450 Ft nyugdíjemelést, az ingyenutazást meg eltörölni a picsába, aztán kerüljön végre minden annyiba, amennyibe tényleg kerül.

A sarkam már megint kivan azzal, hogy kevés a nyugdíjasok nyugdíja (tényleg kevés!), de nem azt emelik, hanem valahol másutt 'kompenzálnak' (== az ingyenes utazáson), ami viszont másnak jelent plusz terhet (= a dolgozóknak), tehát majd erre is 'kompenzálnak' egy kicsit (pl. cafeteriában adókedvezményesen kérhető 'utazási jegy'), aztán viszont az utazási cégeket is 'támogatni' kell, amire a pénzt viszont be kell szedni valahonnan (= adó a dolgozóktól, esetleg a nyugdíj adóztatása), ami terhelés után megintcsak be kell tömni az emberek száját valami újabb 'kompenzációval'.

Hát ez olyan, mintha olyan gyógyszerektől várnánk javulást, amil egy megszüntetett tünet helyett három mellékhatást hoznak a képbe.

Szóval -mint már mondottam- a sarkam kivan ezzel a nagy kompenzálósdival, csak épp erre senki sem kíváncsi, mert mindenki jól elvan azzal, hogy a másik benzincsövét szorongassa, mondván amíg annak nem jut, hátha neki több csorog a csőből. Ami -megjegyzem- lyukas, csak ez ugye senkit sem érdekel.

Na, jóccakát, szép álmokat. (2000 előt Argentínában, de la Rua után, Menem vezetése alatt pont ilyen volt a helyzet. Tessék megnézni a Memoría del saqueo-t.)

Jurganov 2011.02.22. 00:15:45

@Conv: jujj, ebbe nagyon csúnyán belefutottál :) olvasd el megint, hogy mire reagáltál :)
@laspalmas: omg, téged is szívat rendesen :) mondjuk érdemled is, de akkor is szép volt :)
@Hajszás Láncos: ne már, tudják ők mit csinálnak. mivel tulajok, így csökkentették a tulajok adóját és mivel nem melósok felemelték azokét. amúgy meg kb 8 év múlva az emberek örömkönnyel fogadnák vissza gyúrcsányt me-nek, mert akkorára elfelejtik mit tettek :) az meg felemeli majd a társasági adót és akkor örül az eccerű peon, hogy most már annak is rossz :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.22. 00:39:07

@Conv:

"
Ő azt mondta, hogy a mostani nyugdíjasoknak a rendszer akkori felépítése szerint könnyebb volt lakáshoz, munkához, megélhetéshez jutni, mint a mai fiataloknak (igaz az állítás).

Azt mondta, hogy az a pénz már rég nincs meg amit akkor megtermeltek a jelenleg nyugdíjasok, tehát nem a saját befizetéseikből élnek, hanem a jelen adófizetőiéből. (Igaz az állítás)

Azt mondta, hogy az átlag nyugdíj ma magasabb mint a minimálbér, amiért ő dolgozik (igaz az állítás).

Azt mondta, neki nem jár utazási ingyenesség, meg mindenféle kedvezmények, támogatások, míg annak a nyugdíjasnak akinek a megélhetését Ő fizeti, még akkor is járnak ezek, ha magasabb a nyugdíja, mint az övé, aki dolgozik. (igaz az állítás)
"

kösz a gyűjtésedet csernajáról, azaz @Hajszás Láncos: véleményéről
megspóroltál nekem sok olvasást :))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.22. 00:44:50

@Conv:

"
én megnéztem.
ha minden ingyen utazás féláron lenne, akkor ugyanezt a bevételt tudná elérni a máv a jegyekből úgy, hogy 20-25%-al kevesebbe kerülhetnének a jegyek.
"

tiszta beszéd. grat !

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 00:47:33

@Jurganov:

elolvastam.
téged is.
téged nem értelek miről beszélsz. :)

Jurganov 2011.02.22. 01:01:58

@Conv: hogy egy szívatás áldozata vagy :) az ellenfél felsorolt mindent amire haraphatsz ( nyugdíjas, 2 gyereke segélyen, rokkantnyugdíjas asszony,fekete munka a gyerekeknek is, átlag feletti összegek ) és te nem egyszerűen bedőltél neki, hanem beugrottál :) szerintem még most is röhög. főként, hogy utána a balekkel feltette az i-re a pontot. gondolom egy egyetemista :) szerintem szépen csinálta, már bocsi , hogy ezt mondom, de annyira üvölt róla, hogy poén, hogy csak na :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.22. 01:19:07

@Seduxen:

"De tudod te, hány és hány olyan ellátást megállapító határozatot láttam csak én a két kicsi szememmel, ahol inkább HAVI 60.000ft volt '88-ban? Egészen '92-ig, amíg bejött a járulék-maximum. És azok az összegek nagyon megnyomják ám az ellátás összegét. "

na ilyen típusú "időszak-/korszakhatár-/korszak-"okról beszéltem, @tildy:): beszélt egy 2000 körüliről ...
& írtam a sejtésemet 94-98 közötti időszakrúl, azaz a Horn kormányrú

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.22. 01:33:04

@gorillka:

"a fogalmak pedig nem keverednek, csak jelezni kívántam, hogy nem keveset teszek a közösbe, sőt százalékosan eddig magasan a minimálbéresek felett teljesítettem és cserébe nagyon sok minden nem "járt" nekem és a családomnak. "

vissza kellene hozni pár "jogi"/közösségi intézményt pl a patríciusokét.
látom, te kiváló hazaffffyyy lennél, ha patrícius lennél.

patríciusokat mo-ra és az EU-ba, valamint az összes világszervezetbe.
az EU és a világszervezetek amúgy is antidemokratikusan épülnek fel, hát legyen benne
kicsit nagyobb demokrácia, képviseljék ezt a mélyen meg nem értett/elnyomott réteget is.

mi húzzuk fel az átlagfizetéseket, h szebb legyen az átlag, és mi a hála ezért, mi ???

elveszik azt a keveset is, amit megkeresek.
közteherviseléééés ????
miiiiiiiii ????

borzasztó.
aggasztó.
már a komornyikomat sem bírom fizetni; - kénytelen vagyok New Yorki liberális barátaimtól rabszolgát kérni, hát mit tehet az ember... :(((

adó ??? tébéé ??? miiii ??????
1000 sebből vérzik a bankrendszer és még adót is fizessek ???

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.22. 01:38:56

@gorillka:

"a 4%-os különadó a mai napig fáj" ... igen. nincs igazság.

átérzem a fájdalmadat.
mater dolorosa fájdalma lóf4sz, ehhez a fájdalomhoz mérten.

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.22. 01:41:52

@gorillka:

"és nem tőlem kéne elvenni, hanem a láthatatlan jövedelmet felderíteni "

igen, hálistennek, h az állam keze nem ér el még a kajmán szigetekre, a kínai házítanítót is le kellene cserélnünk egy ócska vietkongra v ukránra
...pffff

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.02.22. 02:10:05

@gorillka:

"és hogy a 16%-os kulcs célja szvsz nem a magasabb jövedelműek többletpénzhez juttatása miatt volt, hanem, hogy nominál értéken alacsonyabb bérért, de reál értéken magasabbért dolgozhassanak állami vezetőink
ne feledjük a 2 milliós bérplafont "

jaa nesquik, FOGD RÁ A NYUSZIRA,
csúnya gonosz nyuszi!
ő itta meg a kakaónkat !

nyílván másképp a tisztelt honatyák nem tudnák reálértéken tartani erősen inflálódó jövedelmüket, ezért kellett levinni az SZJA-t.
pfejjjj gonosz politikusok.

á nem, az én másfélmillás bruttómon egy forintot sem segít a 16%-os szja.
csak azokon a csúnya gonosz politikusbácsikon, mindig amúgy is magukfelé hajlik a kezük
[ami persze igaz is].

[A LÉNYEG KB: MERT NEMZETKÖZILEG EZ A SZTENDERD, EZT VÁRJÁK EL A TŐKÉSEK, A VILÁGSZERVEZETEK, A NAGYOK,....
/az egykulcsos adó mai formája egy neoliberális eszme/idea eredménye.
ennyi./ ]

--------
ez ugyanaz a bullshit érvelés - azaz, FOGJUK RÁ A NYUSZIRA -, mint h mennyit lehet spórolni egy kisebb parlamenttel, kevesebb élősködő honatya stb .... hú de jó lenne a költségvetésnek!!

pl
egy 100 főssel a mostani helyett
/ 386-100 = 286, ha havi 2 millát veszek, naivan/kopf , csak, akkor 2*12*286 = 3432*2=6,87 milliárd forint /
azaz kapásból kb 7, HÉT milliárd forint spórolást jelent ÉVENTE.
(havi 2 millával becsülve a tisztelt honatyák finanszírozását)

vö.:

... a MÁV kapcsán 2200 milliárd forintról volt feljebb szó
ld guma "a tanulmányban olvasható – 2006-ban több mint 2200 milliárd forintra volt tehető a közúti közlekedés össztámogatása, míg a vasutaké mindössze 191 milliárdot tett ki." /

www.origo.hu/itthon/20100216-kepviseloi-koltsegteritesszazezres-brutto-beremelest-netto-csokkenest-az-uj-rendszerben.html

[A LÉNYEG A PARLAMENTNÉL: A VÁLASZTÁSI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA, H KIKNEK KEDVEZZEN, V NE]

trojka 2011.02.22. 06:55:40

@Hajszás Láncos: Tényleg...de ök is ingyen utaznak nem?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:37:34

@trojka: igen, viszont nincsenek benne a regisztrációs jegyes utazások 10 milliós listájában.

bandika gazdája 2011.02.22. 09:58:36

@gorillka: Kedves Gorillka! Te meg engem értettél félre! Nem azt mondtam, hogy Te semmiért keresel annyit amennyit! Ha így értetted elnézést kérek! Gondolj bele, hogy egy csipkés templomtorony rézborítást megkovácsolni és (állvány nélkül) felszerelni milyen tudást igényel, mégha az másfajta hozzáértés is mint a tiéd! Én sem 85 ezer forintból éltem, és van is elfogadható nyugdíjam, amiből nem ugrálhatok, meg itazgathatok még ingyen sem, de nem vagyok éhes és nem fázom, és könyvet is tudok venni mégha drágább is az a könyv. Én csak azt akartam mondani (és ezt fenntartom) hogy elképeszető aránytalanságok vannak Magyarországon a fizetések között, és ezek az aránytalanságok szemét módon igazságtalanok, és egész életre kihatnak, mert annak a díszbádogosnak majd a nyugdíja is szar lesz! És hidd el nem annyi értékben a különbség kettőtök közt mint amennyi a jövedelmetek között még akkor sem, ha agysebész vagy, bár ez igen rossz hasonlat mert az agysebész jó ha 170 ezret hazavisz, és ha hiszed, ha nem ismerek olyat aki nem fogad el paraszolvenciát! És még nem beszéltem olyanokról, akiknek a "munkája" 500 forintot sem ér, nálad többet visz haza, és annak a díszbádogosnak az adójából fizetik! Jó napot neked mindennap!

bandika gazdája 2011.02.22. 10:07:56

@Conv: 5 gyereked van? Nagyon tisztellek! Ha rajtam múlna jól élnétek!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 10:24:56

@bandika gazdája: igen öt van. nem élünk nagylábon, vagy "jól", de nem éhezünk, nyomorgunk. szerintem anyagi téren semmivel nincs több problémánk, mint bármelyik bérelt lakásban élő átlagembernek. nem szorulunk támogatásra, segílykére, igaz, nincs a 13 éves gyereknek szupertelefonja, meg rajruhája, és nincs helyimenő bmw-m (sőt semmilyen kocsink) én azt mondom jól élünk.
mások az igényeink valszeg, mint a hasonló anyagi körülményekkel rendelkező jajgatóknak.

bár a könyvek ára mehetne lentebb, illetve könyvvásárlásra, stb. elfogadnék támogatást, még az sem zavarna, ha kártyán kapnám :)

bandika gazdája 2011.02.22. 15:06:34

@Conv: Nagy tisztelőd vagyok akármit írsz ezentúl (az amúgy sem zavar, ha valaki mást gondol mint én) nekem csak egy volt, az is meghalt sajnos! Mindig nagy családot szerettem volna, (a férjem is) de több nem lett. Fogadtam volna örökbe is (akár cigánygyereket is) most nem mondom el, hogy miért nem sikerült! Isten éltessen sokáig mindőtöket!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 17:45:28

@Jurganov:
figyi, én nem kovács bélát jellemeztem az élősködővel aki a nick mögött van, hanem a felvázolt képet :)
arra pedig helytálló.

egy percig sem gondoltam komolyan, hogy az általa felvázolt háttérrel valaki itt kommentel :)

bandika gazdája 2011.02.22. 18:32:56

@Conv: Van egy nagyon sokkal fiatalabb öcsém (kiskorában én jártam szülői értekezletre) ők kéthetente jönnek családostól, mindennap telefonálnak. Van azért családom hála Istennek. A kislány nagyon szeret itt lenni. Nem vagyok szomorú.

guma 2011.02.22. 19:24:24

@bandika gazdája: üdv a klubban! (vagyunk így egy páran úgy látom. :) DDD)
@Conv: ! te meg minden "macskát" begyűjtesz - nagy kandúr vagy! :))) xD

toxi27 2011.02.22. 20:24:37

@Conv: Persze még hogy nem gondoltad komolyan. Azért írtál olyan kommentet amilyent írtál 2011.02.21. 17:10:04-kor ugye? Engedj meg még egy kérdést:Tényleg csak ennyire futotta 17 óra alatt. :))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 20:31:48

@toxi27:

he? milyen 17 óra alatt? mire?

úgy látom te még nem olvastad a kommentjeim.
mesélj, mi a bajod azzal a kommenttel? arra reagáltam amit írtál, nem rád.
kiscsikó, én már akkor a neten ismertem fel a kamukat, amikor te még a kakaót szopogattad anyu ölében :)
és ezt merem állítani még abban az esetben is, ha véletlenül idősebb vagy az idősebb lányomnál :)

trojka 2011.02.22. 20:42:16

Én is szoktam évente ingyen szabadjegyet kapni, mint nyugdíjas. szívesen lemondok bárki (kivétel ingyenélök) részére, mert ugyan egyáltalán nem szoktam igénybe venni. Nálunk nincs vasut, a busz meg joval késöbb ér oda, ahova menni akarok, mint az szgk. Igaz, ha igy emelkedik a benzinár, lehet, hogy már sehova sem akarok menni. a kajat (tej, zsömle, ásványviz) megveszem a szemközti kisboltban, a házörzö kutyának meg talán telik a maradékbol. A szabadjegyemet felajánlom a kétharmados többségu vezetö pártnak. (a Balu-Balu szigetekre is el kell jutniuk valahogy).

guma 2011.02.22. 20:46:31

@szorokin: jól összeszedted - és a következtetéseddel (meg @Conv: szövegével) csak egyet lehet érteni! :)
ezt a (számtalan ide-oda milliárdokat számolatlanul szóró) kiskapuk tömegét be kell csukni és világos 1-2 pontban meghatározott támogatást adni - ahol indokolt! :)

toxi27 2011.02.22. 22:46:53

Igazad van nem is kellet 17 óra hanem csak 16óra 43perc 30másodperc.Na vajon menyi idő kell mire rájön hogy miről van szó Mr 2 diplomás nem panaszkodom tehát balek se lehetek tisztességes ember. :))

Nekem semmi bajom azzal amit írtál de ha tényleg felismerted volna hogy kamu amit írtam akkor nem lett volna elég annyi amennyit először írtál? Igen te felismertél hogy kamu vagyok de érdekes mikor Jurganov először felhívta rá a figyelmed mégse tudtad miről beszél Idézzelek?

elolvastam.
téged is.
téged nem értelek miről beszélsz. :)

A hozzászólásaid azt mutatják, hogy amíg nem rágták a szádba, hogy miről is volt szó addig halvány lila gőzöd nem volt semmiről. De te egy tipikus Magyar vagy miután figyelmeztetek hogy a király meztelen még akkor is próbálod az ellenkezőjét bebizonyítani pedig tudhatnád már hogy ebből nem tudsz jól kijönni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 23:06:44

bazzeg.
27 éves nagykanizsai férfi vagy, van egy 70 éves nagynénéd akinek a férje 22 éve halt meg és fél gázzal fűteni ezért sokat költ tüzifára a téli időszakban.
Tavaly februárban jártál itt Budapesten, és nézted meg a cinema city arénában az avatart. Iskolai végzettséged hiányosságairól nem ejtenék külön szót, elegendő megnézni a helyesírásod, és a fogalmazási készséged.

Ezt még délelőtt, az első ostoba beszólásodnál fél perc alatt derítettem ki két egérkattintással.

szóval, gondolod megettem a délutáni hülyeségeidet?

toxi27 2011.02.23. 08:17:30

@Conv: Jó reggelt neked is.
Hát igen ha rá kattintottál volna a nevemre és elolvastad volna mindezt akkor mint amikor írod akkor talán nem égeted be magad olyan csúnyán mint ahogy tetted. Tudod nagyon hihető az ha valaki itt ír te egyből rámész az adatlapjára és le ellenőrzöd hogy vajon mit lehet megtudni róla. Mért van az a megérzésem hogy ezeket inkább tegnap este derítetted ki a fent leírt módszerrel mert már nem tudtad hogy mit is válaszolj.
Áruld már el ha nekem kb 4000 hozzászólásom lett volna akkor képes lettél volna átnézni őket csak azért hogy úgy állítsd be magad mint valami profi netező. Tényleg honnan veszed, hogy az vagyok, mint amit leírtál lehet hogy az is csak egy felvázolt kép volt.
Mond csak személyeskedés helyet rájöttél már hogy mire vonatkozott a 16óra 43perc 30másodperc ? Ez egy rámegyek az adatlapodra és utána megmondom ki vagy embernek nem lehet gond :))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.23. 10:07:48

@toxi27: nem jöttem rá még, bár olyan nagyon nem is törtem rajta az agyam :)

esetedben összesen tizenpár hozzászólásról lévén szó, semmi nehézséget nem okozott, és ha olvastad volna már a hozzászólásaim, nem lepne meg amit és ahogyan írtam, miként az sem, hogy mindenkinek az adatlapját megnézem akivel szóba elegyedek, főként a hülyékét .

Nagyjából minden második-harmadik postnál van egy ilyen idióta mint Te, akinek, vagy akinek kapcsán el szoktam mondani, hogy mielőtt bárkivel szóba elegyedik az ember, nézze meg az adatlapot, mert az előző hozzászólásai sokat segítenek megérteni a beszélgetőpartnert, vagy egyáltalán azt, hogy kivel/mivel beszél.

Köszöntem figyelmed, több időt nem pazarolok rá, hogy elmagyarázzam neked a nyilvánvalót, s hidd el, engem nem zavar, ha úgy gondolod, akár laspit, akár engem, ezzel a képzelt, frenetikus humorfricskával átvertél, s milyen ügyes vagy :) Inkább szórakoztat.

Lámpavas 2011.03.02. 14:44:37

Itt is dúl a liberális sajtószabadság. Nyugodtan elmondhatod a véleményedet, amíg az megegyezik a posztolójéval. Különben törölnek. :(===

süti beállítások módosítása