Skip to content


       Szűrés lista

Rejtélyes amnézia terjed a kormánypártban

dr.Zsiga Marcell még csupán 32 éves, de már Cavintonra szorul a jelek szerint. Vagy valami Fidesz-elvonóra. Szijjártóhoz hasonlóan ugyanis ő is elfelejtkezett arról, hogy két helyről is kap fizetést.

Egyrészt parlamenti képviselőként bruttó 394.230 Ft tiszteletdíjat + 251.076 Ft választókerületi pótlékot + 115.950 Ft lakhatási támogatást.

Másrészt Miskolc alpolgármestereként bruttó 555.000 Ft-ot + 111.000 Ft (20%) költségátalányt.

Csakhogy az OGY képviselők javadalmazásáról szóló törvény kimondja, hogy


"Az a képviselő, aki megyei, fővárosi közgyűlés tisztségviselőjeként, illetve tagjaként, továbbá települési önkormányzat képviselő-testülete tisztségviselőjeként, illetve tagjaként - nyilatkozata szerint - költségtérítésben (költségátalányban) részesül, ennek összegével csökkentett mértékű választókerületi pótlékra jogosult."

 

Miután a Blikk kiszúrta, hogy dr. Zsiga esetében a törvény nem érvényesül, ő természetesen meg tudta magyarázni. Nem is akárhogy!

"– Hónapokkal ezelőtt néhány fideszes képviselőtársammal úgy döntöttünk, hogy költségtérítésünket a devecseri iszapkatasztrófa áldozatainak ajánljuk fel – magyarázta a Blikknek Zsiga. Állítása szerint ezután feledkezett el róla, hogy kap ilyen juttatást."

"– Éppen a múlt héten beszélgettem egy kollégámmal, és hirtelen eszembe jutott, hogy alpolgármesterként az önkormányzattól és képviselőként az Országgyűléstől is költségtérítést kapok mesélte. Ezután – mint mondta – első dolga volt, hogy a parlamentben jelezze a „hibát".

– Intézkedtem, hogy a jövőben levonják a parlamenti pénzemből a miskolci költségtérítés összegét, Miskolcon pedig a havi fizetésemből kezdték el levonni azt a pénzt, amelyet már átutaltak, pedig nem szabadott volna – mondta."

Természetesen arra is volt magyarázata, hogy az idén leadott vagyonnyilatkozatában  +2,8 millió forint megtakarítással és egy WV Passattal több szerepel, mint a tavaly júniusiban.

– Használtan vettem a Passatot, 1,1 millió forintot fizettem érte – magyarázta Zsiga Marcell. A képviselő azt mondta, szüleivel és testvérével él egy háztartásban szerény körülmények között, így jöhetett ki a vagyonnyilatkozatában az említett gazdagodás.

Biztos vagyok benne, hogy életmód-tanácsadóként még nagy karrier vár erre az emberre. Dolgozik és gyarapodik is, mert családjával együtt spórol. Beszép!

Az mondjuk kissé árnyalja a képet, hogy apu és tesó is a miskolci önkormányzatnál kapott állást nemrégiben...., de Matolcsy megnyugodhat, ilyen életvitellel Zsiga Marcell biztos nemsokára tud majd lakást venni. Az lesz az igazi sikertörténet!

Címkék: fidesz pofátlan zsiga

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr972709030

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lukács és tanítványai 2011.03.06. 19:16:43

 "Mi a vörös terror? A hatalomra jutott proletárosztály el­szánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait (ellenforradalom, szabotázs, korrupció, lánckereskedés stb.) eltak...

Trackback: Londoni tanácsadót keresek! 2011.03.06. 11:09:40

  Addig mószeroltam a főnökömnél a földtupírozó emberünket, addig hajtogattam neki, hogy én felkészültem a tupírozásra, ha kell, már másnap nekiállok, és úgy megtupírozom a földet, hogy a világ is a csodájára jár, míg a főnök kirúgta őt és en...

Trackback: Valaki vegye el Matolcsytól a drogot! 2011.03.05. 14:18:04

  Mert biztosan drogozik, ez látható a nyilatkozataiból. Mire is gondolok? Most például azt javasolta mindenkinek, hogy most vegyenek lakást, mert olcsó! Három év múlva már megint drága lesz és nem éri meg.  Józan ésszel ma ilyet ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lyken 2011.03.05. 17:40:14

@Boli: Parlamentben voltam pár hónapja. Fidesz frakció hogy szavaz? Úgy mentek be, hogy fingjuk nem volt róla miről szavaznak. Felállt négy vezérszónok és hangosan mondták, hogy IGEN. A frakciótagok meg szavaztak mint a csorda. Halvány gőzük nem volt miről.
Persze érthető, hiszen aki másképp szavaz annak 100.000 ft-os bünti először, még magasabb másodszor, harmadik meg nincs, mert ilyen esetekben politikailag kinyírják.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.05. 17:43:08

Hogy harácsoltál egy dolog.
Hogy hazudsz másik dolog.
Hogy 32 évesen anyáddal élsz miközben 35ezerért bútorozott albérletet lehet kapni...
És a parlamentben TE szavazol az ÉN jövőmről.?????

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.05. 17:58:20

@csizsikpizsik: Sok-sok pont NÁLAD! Ilyen kis megalúzer politikus pöcsök a jövő zálogai! Igen Viki, megcsináljátok!

sz4sz4 2011.03.05. 18:41:57

@csizsikpizsik: nekem is ez jutott eszembe...

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.03.05. 18:46:46

Érdekes, hogy a Blikk mostanság nagyon ráhajtott a kormány és az állami szervek pénzkiadásaira. Nem mintha gond lenne, ha a fenti túlfizetéseket lepleznek le, de időnként azért túlzásnak érzem az állami zsebben kotorászást.

Egyszer azért szívesen megnézném az újságnál ott dolgozók fizetését is. Nem lepődnék meg, ha a képviselői alapdíjnál magasabb szám jönne ki - sőt, inkább egy alacsonyabbon hitetlenkednék.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.05. 18:57:24

@bulvármédiás =>: Na és aztán ha csillió forintot kap mindenki a Blikknél? A Te adódból fizetik őket? És felesküdtek a Te életed jobbítására? Megígérték hogy 4 évig érted dolgoznak és fáradnak istibizti?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.05. 19:01:51

@Boli:
@sz4sz4:
Komolyan, mi az ilyen "csajunk sose lesz, anyámat délben hívom ma már hatodszorra, eszünk ágában sincs dolgozni, beülünk a HÖK-be és valami pártba magasra sz.pjuk magunkat" alakokat messziről, megvetően kerültük. És b.ssza meg, ezeknek lett igaza, 3 helyről 15 féle pénz, ájpaddal hadonászás mindenféle bizottságban (azon jobbára a Blikk vagy a Playboy fut) és még honatyának is kell nevezni őket...szánalomország...

Horizont 2011.03.05. 19:05:47

@bulvármédiás =>:
A Blikket lehet cikizni, lefitymálni, (a bulvár része tényleg szánalmas) de az biztos, hogy egyedüli újságként mégis csak nyilvánosságra hoz bizonyos dolgokat, és illetékes helyeken feltesz kínos kérdéseket is. Olyan témákban ami a széles tömegeket érdekli.Sok embernél nincs még internet és nem olvasnak sokan blogokat. Marad a Blikk. Jóval több mint a semmi.

Marcellusca 2011.03.05. 19:12:49

@Boli: Hogy Hofi szavaival éljek: "Rohadjak meg, ha kiváltom!"

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 19:21:40

Ja, amnézia, Tunézia:))))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.05. 19:23:50

@csizsikpizsik: Nevezni max. kisköcsögnek. Nem véletlen, hogy a putris cigó a szememben egy szinttel feljebb áll a politikusnál!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.05. 19:25:21

@Marcellusca (I'm happy): Istenen, ha Géza ma élne szétcincálná ezeket a kabaréfigurába illő alakokat! De a mondanivalója örök!

Donna (Cara)mba 2011.03.05. 19:25:54

@csizsikpizsik: Részemről nevezze őket honanyának meg honapának őket a hóhér, amikor a kötél alá szólítja őket;DDD

Jut eszembe: nem megy Orbán a csapatával Líbiába?:)
Egyiptomban volt:)

Jó hely, szép hely Teherán is;) És ott még a feleség se teher ám:)

dr. Aullah 2011.03.05. 19:52:41

OFF:

i54.tinypic.com/160ykp4.jpg

Ezt így most hogy? Csak nekem szúrja a szemem?

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.03.05. 20:04:08

@csizsikpizsik: Csak kár, hogy a blikkesek olyan árnyoldallal mondják, mintha ők, az újságírók a templom egerekén élnének (kötve hiszem). A másik meg hogy tájékoztatást ígérnek, de ez sajnos gyakran manipulációba és népbutításba megy át náluk. Aztán időnként firtatják, hogy egyes vagyonos emberek miért nem adakoznak a saját zsebükből. Ez az ő szívük dolga (én valószínűleg megtenném), de kérdem én: miért nem ők maguk adakoznak?
Oh igen, és ők igen, nem adóból tartják el magukat, hanem a k_rv_s apróhirdetésekből fizetik (évekkel ezelőtt láttam utoljára ilyen újságot belülről, de szerintem ez a rész nem változott). Ami nem lenne baj, ha előtte pár oldallal nem szekálnák a pornósokat, hogy "hú, milyen gusztustalan dolog"...

@Horizont: Mindez nem lenne baj, ha nem lenne benne tényferdítés meg torzítás.
Éppen ezért ha valaki a Blikket jelöli meg nálam forrásként, mosolyogva legyintek: "És te elhitted, amit írtak?"
Hidd el, a média sok szegmense rosszabb, mint a politika!

global001 2011.03.05. 20:15:01

Majd valamelyik köcsög ingyenélő beterjeszti, gogy akárhány helyről fel lehet venni a "kőcségtérítést". És akkor majd minden rendben van !
Az idiótáknak:
"Ne az emberekkel fizettessék meg!"
„Ami jár az jár!”
"Csak a fidesz!"
„Hajrá magyarok, hajrá Magyarország.”
Hülyék.................... ezeknek 2/3-ot adni.

lyken 2011.03.05. 20:59:27

@bulvármédiás =>: "Nem mintha gond lenne, ha a fenti túlfizetéseket lepleznek le, de időnként azért túlzásnak érzem az állami zsebben kotorászást."
Már ne is haragudj, de ha valaki közpénzért a köz javára végez munkát annak minden fillérje legyen átlátható és nyilvános. Mondhatnám, hogy ha valaki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha meg...

"Egyszer azért szívesen megnézném az újságnál ott dolgozók fizetését is. Nem lepődnék meg, ha a képviselői alapdíjnál magasabb szám jönne ki - sőt, inkább egy alacsonyabbon hitetlenkednék. "
Bulvármédia esetében egy adót fizető cég alkalmazottjaként az ujságíró annyit keres amennyit csak jólesik neki. A munkáltatója megfizeti utána arányosan az adót és a járulékokat. Nyilván szívesen látnád a bérpapírját, de az ugye tiszta, hogy semmi közöd hozzá, hogy egy cég mennyit ad az alkalmazottjának? Mert ugye nem közalkalmazott. (Van ugye egy olyan mondatod, hogy "ha én képviselő lennék..." Nos, akkor láthatóan nem különböznél a fidesz/mszp/egyébpárt tagságától. Teszel a magánélet szentségére és mindemellett zavar a közpénzek elszámoltatása. Mindezt pedig nem önmagával indoklod, hanem egy olyan érvvel támasztod alá, hogy szubjektív véleményed szerint a médiások sokat keresnek és manipulátorok.)

"A másik meg hogy tájékoztatást ígérnek, de ez sajnos gyakran manipulációba és népbutításba megy át náluk"
El se hinnéd, de a politikusok is ezt szajkózzák - a blogokról. El kell mondanom, hogy objektív vélemény nincs. Azt valaki megírja és leadja, másvalakik meg elolvassák és verik az asztalt, mert nem tetszik nekik. Indíts ujságot, hátha megírod a tutit, a megtestesült objektivizmust.
Pluszgondolat: A média populista, azt adja a népnek ami nézettséget generál. Dugást meg leszbi showt, móunika showt balázs show-val, nyakonverve győzikével meg úri gellerrel meg friderikusz sanyival meg délamerikai szappanoperákkal. Meg ha cigányt szidnak vagy lelőnek valakit, jól felfújják. Ellenben ha valaki baltával kiirt 5 embert, lehet hogy csak harmadnap lesz hír.

Részemről egy dolog miatt bánom a fentieket: hogy nem a lényeges politikuszsebekben és ügyeikben kotorásznak. Ugyebár a debreceni polgármester úr. Meg az esztergomi. És sorolhatnám, mert vannak bőven...

lyken 2011.03.05. 21:05:20

@bulvármédiás =>: "Mindez nem lenne baj, ha nem lenne benne tényferdítés meg torzítás.
Éppen ezért ha valaki a Blikket jelöli meg nálam forrásként, mosolyogva legyintek: "És te elhitted, amit írtak?""

Még egy kérdéssel zavarnék. A jelen esetnél maradva egyetlen dolgot kérdeznék: Valótlanságot állított ezúttal a Blikk?
Azért kérdezed, mert ráutalva kijelented, hogy minden amit ír egy manipulatív kreáció valós tartalom és tények nélkül. Tehát a kérdés adott.... Valótlanságot állított ezúttal is a Blikk?

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.03.05. 21:20:30

@lyken: Igen, nagyrészt politikusi szemszögből próbálom nézni a dolgokat, de igyekszem nem a kapzsi, önmagára költő, másokat lesz... fajtaként. De sok dologban -sajnos- igazat kell adjak.
Az oké, hogy ilyen dolgok derüljenek ki (lásd Esztergomi alpolgármesterek esete), de azért ne essünk a ló túlsó oldalára se, azaz " a közszolga tök ingyér dolgozon a köz javára, hogy nekünk több pénz jusson" nézetbe se kerüljünk el.
Meg ez a politikusok keresik a legtöbbet egy maradvány, ami rohadtul nem igaz ma már. Jó, sokat keresnek, átlag felett keresnek - de messze nem ők a legtöbbet. Pl. Kóka János is azt mondta egyszer, hogy tisztában volt azzal, hogy mikor vállalkozóból politikusi pályára váltott, csökkent a jövedelme.

"Nyilván szívesen látnád a bérpapírját, de az ugye tiszta, hogy semmi közöd hozzá, hogy egy cég mennyit ad az alkalmazottjának?"
Ez inkább afféle szemet-szemért dolog, vagy pontosabban: olyanok kritizálják-e a sokat kereső közembereket, akik többet kapnak készhez? Mert így elég furcsán venné ki magát.
Ha rendesen fizetik az adót, és nem feketéznek, akkor rendben van - de van egy olyan tippem, hogy ők is szép kenőpénzeket fizetnek bizonyos nem hivatalos/publikus infókért, lásd -nem magyar példa- Sárköziék esete az ellopott laptoppal.
(Sajnos igazat kell adni, hogy nem minden vállalkozás tiszta, mint a hó - de ha te/a tied a kivételt erősíti, akkor légy rá büszke!)

"Valótlanságot állított ezúttal is a Blikk? "
Most úgy néz ki, igazuk van - de én továbbra is fenntartással kezelek minden hírt, ami tőlük ered.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.03.05. 21:22:05

@bulvármédiás =>: Látszik, fáradok - ennyi helyesírási hibát :(
Megyek, fekszem is le.

galambduc (törölt) 2011.03.05. 21:59:58

Úgy két-három héttel ezelőtt láttam, hogy Marcinál nincs valami rendben. (Ez most nem cinizmus, tényleg szoktam vele találkozni, s köszöntjük egymást. Ennyi.)
Feltűnő volt a viselkedése, amikor legutóbb már elnézett felettem. Ez nem volt rá jellemző, tényleg, rendes, jó, szófogadó gyereknek ismertem.
(Mindig mondtam: nincs jó helyen.)
"Nagy hibát követtem el" ... ismeri el a Blikknek adott interjúban.

Adjunk egy esélyt a Képviselő úrnak, amit azzal is megtehet, hogy otthagyja a Fideszt!

Mire is adta a költségtérítést? Hát, a devecseri iszapkatasztrófa áldozatainak, ami nemes gesztus lehetne...

Lehet, hogy már elfelejtettük? A tragédián kívül mennyi megbotránkoztatást okozott a katasztrófa előtti ellenőrzés "MILYENSÉGE"! Azóta tud valaki valamit a felelős/ök/ről? (iszap igazgató asszony a helyén van még?) Vagy valóban egy "settenkedő", "alattomosan" terjedő betegség terjed már régen a FIDESZ PÁRTBAN?!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.05. 22:09:21

@bulvármédiás =>: Újrapróbálom, amíg a Blikk nem adóforintokból teszi amit csinál addig nem értem mire fel kotorásznánk az "újságíróik" zsebében, vagy éppen az íróasztalán hogy miért a témaválasztás.
Viszont minden retkes képviselő a mi adóforintunkból vagy agyonfizetve, na nehogy már ne lehessen megkérdezni tőle néhány dolgot, vagy utánajárni az egyébként kötelezően nyilvános javadalmazásának, ténykedésének, stb.
Jó hogy nem felveted a Blikk kérjen elnézést Marcitól, Janitól meg a többi pofátlan senkiházitól hogy nem az volt a címlapon hogy "Több juttatást, nagyobb Audit nemzetünk felemelőinek, éljen a Párt!"

Hoppázó Beléndek 2011.03.05. 22:18:27

shameless plug :

Benedek rendes magyar állampógár. minimálbéren van bejelentve saját veszteséges cégébe, de amúgy 2 építkezésen dolgozik feketén és Jóska költöztetőcégénél van hétvégenként. Havonta kétszer külföldről hoz be használt sportmotorokat és passzolja tovább. Csurran-cseppen így, nem panaszkodik. Vett is egy totálkárosra papírozott 7-es BMWt, most azzal jár.
Föltűnik ez a Zapehnak, be is híjják Bendedeket.
- "Benedek, nem jön ez ki, hogy te minimálbéren vagy, oszt mégis mid van."
- "De!"
- "Nem jön ez ki Benedek."
- "De!"
- "Nem dolgozol te 2 építkezésen feketén Benedek?"
- "Jaaa. Mintha tényleg. Most, hogy mondja.."
- "És Jóska?"
- "Mi van Jóskával?"
- "Nem költöztetsz nála hétvégenként?"
- "Ja, de. Miért?"
- "És azok a motorok? Abból van a BMW?"
- "Milyen motorok?"
- "Azok ott.. tudod, amiket az udvarodban láttunk!"
- "Ja, eszembe jutott, én hoztam be őket."
- "Akkor jó. Megijedtünk, hogy elfelejtetted. Emkékezz csak Szijjártóra meg a Zsigára. Ők is elfelejtették, hogy csalnak, de szerencsére eszükbe jutott. Így akkor semmi baj, nálad sem Benedek. További jó napot! Viszontlátásra!"
- "Viszlát!"

a párhuzamos fidesz-univerzum.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.03.05. 22:19:42

Mifelénk az ilyen dr. Zsiga gyuszi ügyekre, csak annyit mondanak: fideszes! de ez járja 20 éve... Ausztriában a magyarokra tábla hívja fel a figyelmet: ne lopj magyar! ...
Viktor E. Frankl pedig azt mondja: " Az örömre, illetve a hatalomra való törekvés akkor alakul ki, amikor az értelemre való törekvés frusztrált; más szóval, az örömelv vagy a hatalomelv nem más, mint egy neurotikus motiváció érvényre juttatása." - no ez van a kormányunknál is! neurotikus motiváció - küldjük őket szanatóriumba! Légy szíves!

abandi 2011.03.05. 22:21:54

B+, laspalmas!
Picsogsz bele a világba, mintha nem tudnád az 52%-ságból adódó 2/3-i valóvilágot!
Szórod az aljas rágalmakat és oda sem figyelsz a Honatya nyilatkozatára, amiből egyértelműen kiderül, hogy:
Elfelejtette, ráadásul fölajánlotta az árvák könnyeinek eltakarítására szakosodott bt-nek, és amúgy is sokkal többet loptak a szocionisták, csak soha nem lesznek megbüntetve!
Oszt' jónapot...

tkgabor 2011.03.05. 23:08:31

Nem kell ennyire irigykedni :P :D

MNOP 2011.03.05. 23:17:12

ezt én sem érzem vbőrnek, már olyan magasra került a léc, hogy ezt csak egy vállat vonva elintézhetjük
úgy látszik, hogy készakarva kell rosszat írni; én inkább javaslom legyen 1-gyel kevesebb poszt, de az ütős legyen

Bee-zony 2011.03.05. 23:59:14

A szelektív „amnézia” egy járvány Magyarországon; Gergényi is elkapta már 2006 környékén.
Gergényi semmilyen felelősséget nem érez és semmire sem emlékszik
kuruc.info/r/37/65325/
Azóta is csak terjed a kór, és már jön is az új „amnéziás” generáció, narancsvörös színekben.
Az ábra egyébként egyszerű – lenne: ha Zs. M. hazudik, akkor azért alkalmatlan, ha pedig valóban ilyen szenilis már, akkor azért. Azt viszont nem felejtette el a szelektív „amnéziás”, hogy a kiscsaládot benyomja az önkormányzathoz…
De hát felmérték ők a terepet szerintem; ha lebuknak, akkor is megússzák egy kis ejnye-bejnyével, és megy minden tovább, mintha mi se történt volna. Milyen társaság az, ahol az összes főnök ezt szó nélkül eltűri? „Érdekes”; alakul az új pszichopata nepotista klán narancs színekben…
Persze jó társaságba is becsúszhat egy-két ilyen alak – lehetséges, ha nem jó a szűrés. De hogy lebukás után nem penderítik ki őket, ez alapján csak arra tudok gondolni, hogy ilyen a Fidesz többsége, és az ilyen csókák nem lógnak ki a sorból.
Kezd már aktuális lenni a vekkerórás tüntetés…
Viktor, Viktor! Lopnak, csalnak, hazudnak a Fideszben is! Ébresztő!
Hajrá Fidesz! Erkölcsi hullák indulj, irány a fajansz! Az utolsó húzza magára a fedelet!
Persze, lehet tüntetni – majd megunják, hazamennek.
Hogy tele lesz a bili a Fidesz dolgaival, és megbuknak, afelől nincs kétségem. Viszont mekkora a bili, és hány eset kell még hozzá?!
Általános alakban: a szarból várépítés nem működik, mert a szarvár mindig megroggyan és összedől, és addig is büdös.
Aktuálisan: a Fidesz belső megújulása egy döglött hintaló, és akárhogy is ostorozzák, nem fog életre kelni, szerintem.
Vagy fellázadni, és forradalmat csinálni megfelelő emberekkel és megfelelő módon, vagy lábbal szavazni, ez a két működő út és mód van. Egyik sem könnyű és nem egyszerű, viszont az utóbbi egyéni megoldásként könnyebb.
Tehát van két lehetőség, vagy kivándorol valaki, vagy marad és felkel, és kimegy a térre, ha van jó idő és tömeg, ha nincs, akkor is. Példának ott vannak az arabok; én tanulok tőlük, és közben ég az arcom, hogy nekik sikerült az, ami itt nem. Persze itt meg vannak a 4 évenkénti választások, mint változtatási lehetőség – látható, hogy milyen eredménnyel. Erre a problémára azt látom megoldásnak, hogy az MSZP-Fidesz-Jobbik-LMP-n túl kell egy ötödik politikai erő, amelyik egyértelműen nemzeti, de nem szélsőjobbos, hanem a balos-jobbos, autoriter-liberális négyirányú tengelyen középen áll. Nem tudom, hogy mekkora lenne a támogatottsága, csak azt tudom, hogy erre van szükség a normális országhoz. Nyilván nem fogja ellensúlyozni a baloldali szélsőséget – arra ott van a Jobbik; és amíg ez négyes el van foglalva egymással, és leköti egymást, eközben az ötödik erő függetlenként normális dolgokat tehet.
Volt már egy ál-közép párt a Centrum. Amint leadta a szavazatait az MSZP-nek, meg is bukott, megérdemelten. Már most mondom, hogy semmiféle szavazatátadás szóba sem jöhet, ha lesz ilyen erő pártként, és az összes többi pártnak a saját szavazói által kell bejutni az Országházba vagy kiesni.
A változás és javulás felé első lépésnek megfelel, hogy ami van, az fúj, rossz, és köp; megvolt a felismerés a helyzetről. Utána viszont már annak kell következnie, hogyan kerüljünk ki a rossznak talált helyzetből.
Két megoldás van most, az egyéni, a kivándorlás, és a kollektív, a lázadás, felkelés, forradalom, új rendszer. Az értelem vértelen forradalma a legjobb, és van is róla fogalmam, hogy mit és hogyan kell elérni.
Az első kérdés mindig az, hogy mi az elérendő cél, ami itt és most, nem korrupt, a társadalom egészére vonatkozóan a lehető legigazságosabb, vagyoni és egyéb szélsőségektől mentes, békés és prosperáló, jól szervezett rendszer és ország, természeti és emberi kizsákmányolás nélkül, és élősködők nélkül. Ehhez először is megfelelő emberek kellenek, és olyan rendszer, amelyik nem engedi meg a rossznak ítélt dolgokat.
Visszaugorva a Fideszre, eleve úgy kellett volna kezdeniük a kormányzást, hogy etikai bizottság létrehozása, előre felállított és ismertetett szabályokkal – mint pl. az „amnézia” tiltása – és aki a szabályokat megszegi, az nem maradhat a párt tagja, és nem maradhat az államgépezetben. El tudom képzelni, hogy ezt azért nem csinálta meg Orbán, mert a Lop Stop-os Medgyessy sorsára jutott volna: megpuccsolták volna érte a tolvajbanda párttársai. Ha egy párt eleve simlis módon szerzi a pártpénzeket, akkor ott „öszödi böszme beszéd 2”-nek kellene lennie, az pedig nagyobb bukta lenne a jelenlegi állapotoknál, és a Fidesz-bűnszövetkezet inkább lassan, apránként bukik meg. Viszont akik fedezik a korruptakat, akár csak hallgatólagosan is, azzal, hogy nem lépnek fel ellenük, azok nálam már meg is buktak. De nem én vagyok a többség – akik sokkalta lassabb felfogásúak, és alacsonyabb erkölcsi érzékűek; de a bili telik, és el fog jönni az az idő, amikor már a többség is besokall; miattuk, tőlem függetlenül is.
Ami a konkrét lépéseket illeti, a tüntetés kihagyhatatlan, még ha hazamenés következik is utána; az álláspont, a hibákra rámutatás, az elvárások és követelések kinyilvánítása… ez az egyik megteendő lépés.
Tíz éve már, hogy tüntetést szerveztem, de látom, hogy nem az volt az utolsó. Nem nagyon sürgős a dolog, hadd jöjjön a tavasz, és addig is gyűlnek az ügyek – amiket össze kell írni, hogy ez és ez a probléma, és ez és ez lenne rá a megoldás, és ha nem valósítják meg, akkor méltán buknak meg – és következhet a Szabadság tér, vagy akármelyik másik; szerintem április 10 - május 10 között megfelelő az idő.
(Mentségül mondom, a folyamatos b+ezés miatt megyek a pályára, kényszerpolitikusként, ahelyett hogy nézőként hátradőlve szürcsölném a mangó dzsúzt. Ami van, az annyira rossz, hogy jobb ha beleszólok.)
A létszámról fogalmam sincs, viszont aki tud segíteni a hangosításban, az írjon egy mailt.

VendégTroll 2011.03.06. 07:16:03

@Bee-zony: Én még soha nem vettem részt semmilyen tüntetésen, politikai rendezvényen, de ha most lesz, ott leszek az első sorban, (Persze csak kapucnis pólóban napszemüveg + kendőben, sose lehet tudni.)

@Laspalmas:
-nak egy virtuális kalapemelés a szépen összeszedett, korrekt, tényeken alapuló tájékoztatásért.

A fanyalgóknak pedig üzenem, hogy "nem az a gazdag, aki sokat keres, hanem aki keveset költ". Ti nem olvastok dakota indián közmondásokat, látjátok... ezért van ő ott, és nem ti.

VendégTroll 2011.03.06. 07:25:08

@galambduc:
@Bee-zony:
Az iszapkatasztrófát meg Gerényeit ne keverjük ide, legyünk mi ennyivel többek, hogy nem másra vagy másokra mutogatunk (ősi barbár román szokás), amikor épp van kire - nem hogy rámutatni - hanem egy bazi nagy alumínium merőkanállal homlokon baszni.

2011.03.06. 08:24:41

@TaTa86.: Ugyan már, holmi iktató-koptató aktatologató bárki lehet, akár az apja mega tesója is. Bár csak az lenne a legnagyobb baj a magyar politikusokkal, hogy az állás nélkül maradt rokonaikat az aktuális üresedésekbe elhelyezik... őszintén szólva ha én potentát lennék, én sem lennék gátlásos... a legszarabb dolog barátaink, közeli rokonaink nyomorát és lezüllését tehetetlenül nézni :-(

galambduc (törölt) 2011.03.06. 08:56:55

@VendégTroll:
Zsiga Marcell bevallása szerint úgy döntött pár fideszes képviselőtársával, hogy a devecseri iszapkatasztrófa áldozatainak adják a költségtérítésüket.

Már meg is van az összefüggés.

Tovább is lehet látni, ha akarunk!

A korrupció mocsarában címmel írt a vörös-iszap szennyezésről a Neue Zürcher Zeitung svájci napilap 2010. október 10-én. Megkereshető az mtv Hirado.hu 2010. október 10.16:24 elektronikus lapján.

Sajnálatos, kedves VendégTroll, hogy szemellenzőt használ, s akik még merünk összefüggéseket látni, mert gondolkodunk, Ön ezt ősi barbár román szokásnak nevezi!

Ha az Ön gondolkodása szerint él továbbra is a magyar, nem sokáig lesz önálló magyar!

Más vonatkozásban pedig nagyon sajnálom Zsiga képviselő urat, min ahogy írtam ismerem, féltettem is a jelen helyén való munkálkodástól, sajnos nem tévedtem, mikor azt írtam, hogy nincs jó helyen!

Bee-zony 2011.03.06. 09:15:20

Hogy mik vannak…
A Fidesz etikai bizottsága vizsgálja Zsiga Marcell költségtérítési ügyét
index.hu/belfold/2011/03/05/a_fidesz_etikai_bizottsaga_vizsgalja_zsiga_marcell_koltsegteritesi_ugyet/
Érdeklődve várom, mi lesz belőle – szkeptikus alapállásból, mert nem nézem ki a Fideszből, hogy tényleg felszámolják a polipot a köreikben, amikor eddig se tették. De legalább észlelték, hogy van; és persze nem csak ők, lett nekik szólva… Meglátjuk, merre mennek.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.03.06. 09:41:37

@csizsikpizsik: Értettem már az előbb is, amit mondtál, de ebben e szerint különbözünk: én elfogadom, hogy a képviselők keresete a pozíció miatt magas. Amíg csak százezrekről van szó, addig nincs gond, de ha "különdíjak" címén milliókat tesznek zsebre - no az már baj, és jogos, ha lesújt a népharag (amiket te is felsoroltál).
Ellenben etikai oldalról nagyon tud zavarni, ha olyanok firtatják a képviselők keresetét, akiknek sokkal nagyobb a jövedelmük - most mindegy, hogy azt adóból vagy a fogyasztóiból származtatja.
Amúgy a Blikknek nem szükséges senkitől se bocsánatot kérnie, maximum ha bizonyíthatóan elírtak egy számot - egy olyan újságnál, ami szerint a villám ÁRAMEREJE 200 000 VOLT, nem tartom kizártnak az ilyen bakikat.

Amit meg morgás közben mindenki elfelejt: oké, hogy a képviselők négy évig kapnak fizetést, DE azért a helyért, azokért a szavazatokért is keményen meg kellett küzdeniük. És tudom, hogy a kampány nem egyszerű meg olcsó, és főleg nem békés dolog, még pártszervezeten belül sem...

Bee-zony 2011.03.06. 10:07:24

@Hajszás Láncos: „…a legszarabb dolog barátaink, közeli rokonaink nyomorát és lezüllését tehetetlenül nézni :-(”

Ezt akár Kadhafi is mondhatta volna; ő is csak elhelyezte a rokonait, a barátait, meg a törzsét állami vezető állásokba, hogy ne nyomorogjanak – és mostanra kettészakadt Líbia, és a polgárok egymást lövik és ölik.
A nepotizmus jó alap a polgárháborúhoz, amint az ábra mutatja.

Egyébként van egy rokonom, aki vezető állásban dolgozott egy állami cégnél, ahol megismerte azt a nőt, aki alacsonyabb beosztásban dolgozott ugyanott, és akit feleségül vett, és ezután a nőnek mennie kellett a cégtől egy rosszabb helyre, mert máshol nem volt felvétel – mindezt pont azért, hogy ne legyen nepotizmus, sógor-koma-haver, és kéz kezet mos családi állami vállalat, és ez így van jól, még ha a család szegényebb lett is néhány forinttal emiatt.

Nem is olyan mellesleg, ha a barátainkat és közeli rokonainkat csak az állami pozícióba való helyezés menti meg a nyomortól és lezülléstől, ott azért elég nagy baj van. Családi segítséggel állami csecsen lóg, máskülönben életképtelen? Akkor máris ott tartunk a hétszázezer rokkantnyugdíjasnál, és a nyomorék államnál és országnál, és hogy ez kész, kampec. Tényleg rossz nézni, és még rosszabb benne lenni, azért vándorolnak ki annyian.
Egy korrupt, szétrohadó állam, iszonyatos mennyiségű élősködővel; roncstársadalom, mocsárvilág, féregtenyészet.
Ez nem az, amire vágyom, és nem is vagyok ezzel szolidáris.
Akkor mi legyen velük? Vagy legyenek normálisak és életképesek, vagy haljanak ki.
A vak kistigris is az utóbbit teszi az erdőben; ez a természet szigora és igazsága.
Szar dolog, de mert a vak kistigris nem tudja az anyját követni, se zsákmányt szerezni, így az anyja elhagyja, azért, hogy ő és a többiek fennmaradjanak.
Selejtes, de veszteségmentes társadalom – olyan nem igazán van.

VendégTroll 2011.03.06. 10:13:18

@galambduc:
"Mire is adta a költségtérítést? Hát, a devecseri iszapkatasztrófa áldozatainak, ami nemes gesztus lehetne...
Lehet, hogy már elfelejtettük? A tragédián kívül mennyi megbotránkoztatást okozott a katasztrófa előtti ellenőrzés "MILYENSÉGE"! Azóta tud valaki valamit a felelős/ök/ről? (iszap igazgató asszony a helyén van még?)"

- Ezt nem összefüggés, hanem elterelés.

"Zsiga Marcell bevallása szerint úgy döntött pár fideszes képviselőtársával, hogy a devecseri iszapkatasztrófa áldozatainak adják a költségtérítésüket."

- Ez sem összefüggés, ez irreleváns, és szánalomra építés.

Amúgy költői szófordulatnak szántam a kifejezést, nem sértésnek.

global001 2011.03.06. 10:40:07

Komolyan mondom, ezek rosszabbak mint a másik banda!
Az egyik köcsög jön az S8 miatt "Ami jár az jár dumával", a másik idiótának (Szarrágó) 8 hónapon keresztül nem tűnik fel, hogy 2 milla felett keres, Meggyes közpénzből finanszírozza Bayer ügyvédjét, Selmeczi nem fizeti ki csak cirkusz után az illetéktartozást, Navrasics Pállfy asszonyai körbeülték a húsosfazekat. És ezek akarnak különbek mutatkozni ???

Agyalap 2011.03.06. 10:59:57

Hányok ettől a szar jogász csőcseléktől.

dr. Aullah 2011.03.06. 11:14:33

"Rejtélyes amnézia terjed a kormánypártban"

Jobban szeretnék egy ilyen címet olvasni egyszer...

Rejtélyes, örökölhető halálos járvány terjed a kormánypártban.

Elhatárolódom magamtól.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.06. 11:24:59

13 éves lányom, ránézve a KÉPVISELŐ ÚR képére, egy szóban összefoglalta az egészet: KRETÉN! Ennyi, mi csak túlbonyolítjuk!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.06. 11:58:18

@bulvármédiás =>: "Ellenben etikai oldalról nagyon tud zavarni, ha olyanok firtatják a képviselők keresetét, akiknek sokkal nagyobb a jövedelmük"
Akkor most ezt a gondolati fonalat alapul véve vagyok én multinál vagyok, sokat dolgozom, sokat adózom, sokat keresek fogjam be a mocskos pofámat ha mondjuk látom hogy segélyért sorban állnak azok akik aztán ellopják az autómat/kirabolnak csak azért mert a havi összjövedelmem magasabb, én jogosan nem firtathatom hogy miért teszi ezt, miért nem indul ellene eljárás.
Világos. A bíró nem ítélheti el a tolvaj norvégot mert többet keres.
Egyébként nem fontosak akikhez szól, nemde? Azoknak nincs joga tudni hogy valaki jogtalanul többet kaszál? Fogadok, a Blikk olvasók 99%-a nem keres többet mint az anyucinál lakó képviselő úr, szóval...

pityipalkó 2011.03.06. 11:58:58

Nem a himnuszt kéne elénekelniük,hanem az eskü szövegét elmondani minden nap !!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.06. 12:04:29

@Aullah: Fogadok abból is jól jönnének ki.
1 közbeszerzés a ravatalozási cuccokra (435 millió/halott)
2 párttemető létesítése (3,5 milliárd)
3 temetések lebonyolítása (248 millió/halott)
4 gyászjelentés nyomtatás/riportműsor készítés az özveggyel/árvákkal/unokákkal (127 millió/halott)
5 országszerte megemlékezések (1,2 milliárd/halott)
6 megyénkénti megemlékezések (279 millió/halott)
7 városonkénti megemlékezések (131 millió/halott)
8 emléktábla avatások (79 millió/halott)
9 életbiztosítások beváltása (sokmillió/halott)
Nagyon remélem ezzel ötletet adtam a srácoknak...

dr. Aullah 2011.03.06. 13:09:06

@csizsikpizsik: Hosszútávon... lehet, hogy még jól is járnánk.

Horizont 2011.03.06. 13:11:18

@galambduc:
Kicsit eltúlozva, mondhatnám azt, azért is tartunk itt mert ilyen hozzáállások is vannak mint a tiéd is!
Ismered ezt a Marci gyereket és már elfogult is vagy, már meg is bocsájtasz neki, már magyarázatot és kifogást keresel és találsz is neki, sőt egy újabb esélyt is kérnél szegénynek!A nagy lószart, már bocsánat. Már kapott egy esélyt!! Tudod te milyent? 32 évesen idáig eljutni???? Amikor még szinte semmit nem tett le az asztalra? Milyen esélyt akarsz még neki adni? Amit csinált az meg nem egy olyan eset amit egyszer benéztem véletlenül. A rokonok elhelyezéséről már nem is beszélve. Mit gondolsz mennyi fiatalember rendelkezik kis hazánkban nála nagyobb tehetséggel és nemesebb emberi tulajdonsággal és munkanélküli. Én a magam részéről egy deka esélyt nem adnék neki, nagyobbat vétkezett a szememben mint az "öregek" pont azért mert ő fiatal:((((
(ja és hogy elfogultsággal ne gyanúsíthasson meg senki Zuschlagról ugyanezt gondoltam)

Horizont 2011.03.06. 13:24:59

@Aullah: Ez egy amerikai-angol életrajzi dráma ami 6 Oscar - díj jelölést kapott.
A 127 óra Aron Ralston hegymászó igaz története, aki egy hegyomlás után öt napig csapdába esett egy elszigetelt kanyonban Utah államban.
index.hu/kultur/cinematrix/kritika/2011/03/05/127/

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.06. 13:35:09

@MNOP:

Nem csak az összegek számítanak, hanem a hozzáállás.

galambduc (törölt) 2011.03.06. 14:10:12

@VendégTroll:
Fideszes vezetőkkel beszélgettünk, s elgondolkodtunk azon, hogy ha egy egészséges testben egyszer csak felbukkan egy icipici ráksejt, az egész test elrákosodhat. (Sajnos sokszor csak szimbolikusan fejezhetjük ki magunkat!)
Az általam említett régi esemény és Zsiga képviselő úr költségtérítésének valamely helyre való odaadása jól szimbolizálja egy, vagy többféle "betegség" terjedését a Fideszben!
@Horizont:
Nem kötődöm semmilyen okok miatt a Képviselő úrhoz, (nem vagyok és soha nem voltam elkötelezettje egyetlen pártnak sem), csupán szeretném olyannak tudni, amilyen volt gyermekként, kamaszként. (Elárulom Neked, hogy kemény kritikával szoktam illetni a gazdasági sumákolókat, s megtettem Zsiga Marcell irányában is, másokkal szemben is - különösen akikről konkrétumokat tudok [van ilyen is], - ezért száműzötté váltam régi-közeli ismerőseim köréből!)

Béla Bácsi 2011.03.06. 14:13:48

@Horizont: "Miskolc is ezer sebből vérzik, és egy ilyen alpolgármestere van."
Mielőtt belemelegednék a kurvaannyázásba: Elmagyarázná valaki, hogy miért van szükség "al"polgármesterre egy városnak havi 666 e forintért?
Mi a munkaköre?
Olyan, mint az amerikai vicepresident, aki beugrik, ha véletlenül lelövi valaki az elnököt?
?
Tehát (kicsiny agyam szerint): a polgármester a Jani a városban. Mindenféle osztály gürcöl mindenféle szaron, aztán reggelente hajlongva beviszik a nagyúr íróasztalára az előállított papírmunkát, ő összeráncolt szemmel elolvassa valamennyit, mennydörgő hangon lesúlyt a hibát vétőkre, korrigál, majd Parker tollával alákanyarítja a nevét.
De mi a faszt csinál egy 32 éves "al"polgármester? )
Tudom, hogy semmit, ő Pesten "pártoskodik", építi a karrierjét (szigorúan csakis a választói javát szem előtt tartva!)
De akkor is? Elméletileg...
Mit kéne csinálnia?
Ülni a szomszéd szobában, készenlétben arra, ha valamelyik jobban lebaszott hivatalnok bosszúból Corcano-tipusú távcsöves puskájával lelőné a polgármester urat, akkor ő felpattan és máris kezét a Bibliára vagy a Fidesz szent irományára téve azonnal felesküszik, mint polgármester, hogy nehogy a város egy percig is felesketett vezető nélkül maradjon?
Vagy dualista demokrácia létezik Miskolcon, ahol is a polgármester minden döntését a "szellemharcok tiszta sugaránál" vívja meg ifjú kollégájával, majd a helyesebben érvelő véleménye nyer a közjó javára(!) és munkájuk végeztén nyugodtan kerekehetnek haza VW Passátjukon édesanyjuk nádfödeles kunyhójába...
Szal, miért is "éri meg" Miskolcnak, hogy egy macskatakony kinézetű fiatalembernek odanyom 666 (az ördög száma!) gurtnit?

Horizont 2011.03.06. 14:31:46

@Béla Bácsi:
Gyöngyös 32 ezer lakosú kisváros és kettő azaz 2 db. ALpolgármestere van!!!
Tök igazad van! Reménytelen ez az egész.

Horizont 2011.03.06. 14:36:40

@galambduc:
Én is szeretném Orbánt olyannak tudni, mint amilyen a Hősök terén volt Nagy Imréék újratemetésén:)
Lehet, hogy kemény kritikával illetted Zsigát, el nem tudom képzelni ugyan hol, mert itt véded és esélyt kérsz még neki. Nem a kötődéseddel van baj, hanem az értékítéleteddel:(

Béla Bácsi 2011.03.06. 14:52:47

@Horizont: Na most elkeserítesz, meg megijesztesz egyszerre. Én az hittem, hogy erre van egy logikus magyarázat csak én vagyok naiv és hülye és náci és mittudoménmégmi!
Ha egy város vezetése egy logisztikai operáció, akkor funkciók szerint osztályokra bontjuk: felelős(!) vezető és a részfeladatokat elvégző alkalmazottak (akiket megbíz, ellenőriz és koordinál a fennt említett vezető).
Az osztályok "békeidőben" villanymotorként zümmögve végzik a dolgukat, fennforgás esetén meg amúgy is a "vének tanácsa" kéne, hogy döntsön (természetesen nagy hangsúlyt fektetve az illetékes szakosztály véleményére és javaslatára).
A burgermeister csupán koordinálja az osztályok vezetőit, ill. kezdeményezi a vének tanácsának osszehívását fennforgás esetén. Ill. igyekszik fenntartani a városvezetés kohézióját, ill. a burgermeiterség intézményét (ahogy Krisztus urunk mondotta, "úgy vigyázz a törvényre, hogy abból egy jottányi se veszhessen el!") plusz ezen kívül még személyével reprezentálja a várost (32 ezer ember nem mehet el egy irodába aláírni a szemételszállítási kontraktust egy alvállalkozóval!).
De ez csak reprezentáció(!) a döntést valójában az illetékes tárca (alosztály, stb...) hozta, ő csak reprezentál, "képvisel" a (szó szószerinti értelmében).
Na most, valaki mondja el, hogy ebből a nem túl hízelgő pozícióból hogyan lesz kiskirály? (Lásd Lézer Jani 710 e forintos költségét, ami csak az ide-oda mozgását fizette ki)
Egyáltalán, hogyan lehetséges, hogy széles e hazában még mindig "karrier" a közSZOLGÁLAT?
Ki a fasz szeretne utcaseprő lenni? Ugye senki! A polgármesteri hivatal miért vonzóbb? Csak nem azért, mert "szabad keze" van nagyon nagy KÖZpénzek sorsa felett? Miért engedjük ezt? Miért nincsenek törvényeink az ilyen szélhámos szaralakok azonnali (közszavazással történő) visszahívására és bebörtönzésére?
Mi folyik itt Gyöngyösön?

kacsa! 2011.03.06. 14:58:50

Nem vette észre, hogy két helyről kap fizut. Egyem a kis szívét...
LMPVS

Horizont 2011.03.06. 15:10:54

@Béla Bácsi: na akkor egymást keserítgetjük és ijesztgetjük:))))
Miért vonzóbb a polgármesteri hivatal? Mert teljesítmény nélkül is el lehet lébecolni évekig. 4 évig fix. Természetesen csak a magasabb pozíciót betöltőkről beszélek. Akik felett senki sincs. Aki lenne az sincs, mert párttárs, mert haver, mert gazdasági társulás. Vagy körbe mindenki tud valamit a másikról. Egy 2500 lakosú faluban élek, 3 km-re a várostól. Egyszerűen nem tudom el sem képzelni, hogy a hónap minden munkanapján naponta 8 órára milyen mennyiségű munka juthat a polginak és helyettesének, a jegyzőnek és az 5 képviselőnek. Ja és van még egy alpolgi valami külsőtagként is. De akkor mennyi munkanélküli lenne ha szigorúan felmérnék ténylegesen mennyi emberre van is szükség?

Ironfist 2011.03.06. 15:38:07

Igazából azt nem értem, de nagyon, hogy egy ember, aki másfél milliót keres per hó, miért kap 120k lakhatási támogatást, míg én, aki nem talál munkát mert még tanul, és akinek a szülei előző hónapban ketten nem kerestek 200ezret, nem vagyok rá jogosult, mert nem vagyok rászorulva?

Béla Bácsi 2011.03.06. 15:38:54

@Horizont: Hát igen! Ez a "közhivatal-szindróma": A közhivatalt a közösség hozza létre, hogy elvégesse a közösség fennmaradásához szükséges feladatokat. (szemételhordás, rendőrség, tűzoltóság, útfenntartás, közterületfenntartás, stb...) Erre a létrehozott "testület" Frankenstein szüleménye módjára "élni kezd" és "védeni" kezdi az önnön létét. Ettől fogva a döntések túlnyomó többsége nem a közösség szolgálatában fogan, hanem az azt meghozó testület legjobban felfogott érdekében. Kéne valami arany középút!...

Horizont 2011.03.06. 16:00:01

@Béla Bácsi:
Középút ebből már nem lehet. Kizárt. Csak drasztikus megoldás lehetne.
Ők nem teszik, mi nem merjük. (összefogás hiányában)
Marad a nyakig s.ar. Csak abban tévednek amikor azt hiszik, hogy ez a s.ar nem az ő s.aruk, és őket nem borítja be! Kár, hogy akkor én majd nem tudok kárörvendően röhögni, mert én már mélyen a s.arban leszek, levegő nélkül:)

Béla Bácsi 2011.03.06. 16:12:50

@Horizont: Hát igen! Kaki ügy!
Csak az a baj, hogy ha vigyázó szemünket Amerikára vetjük, ott már túlhaladták ezeket a korrupciós ügyeket (legalábbis a magyar szintet), kicsipegették a "juttatásokat", az egyedi döntést és annak a készpénzre váltásának a lehetőségét, hasonló képességű emberek jobban keresnek a magánszférában: a haza fényre derült, DE
azért a kis pénzért csak négerek jönnek el elvégezni a szar munkát szar fizetésért, ők meg köztudottan nem szeretnének megszakadni az idegsokkos, kapkodós munkában, így az amerikai városok vezetése olyan, amilyen (hogy finom legyek és nőies).
Gyöngyösi cigány polgármester? Szép új világ?

Horizont 2011.03.06. 16:16:18

@Béla Bácsi:
Ne fesd falra az ördögöt! (vagyis a cigányt:D)

Béla Bácsi 2011.03.06. 16:19:48

@Horizont: Há nem űk lesnek a többsígessíg hamarossan?

Horizont 2011.03.06. 16:21:42

@Béla Bácsi: nem biztos, hogy igazán a mennyiséggel van a baj, inkább a minőséggel:))

Béla Bácsi 2011.03.06. 16:30:10

@Horizont: Hát még a kettő kombinációjával!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.06. 19:32:44

""– Hónapokkal ezelőtt néhány fideszes képviselőtársammal úgy döntöttünk, hogy költségtérítésünket a devecseri iszapkatasztrófa áldozatainak ajánljuk fel – magyarázta a Blikknek Zsiga. Állítása szerint ezután feledkezett el róla, hogy kap ilyen juttatást.""

Mennyit? Eg havit?
Akkor nyilván nem gáz, ha azt nem vallja be...

Amúgy meg ja. Ez a nagy spórolás.
Nem ártana, hogy ha több állásuk van, akkor csak egy után kaphassanak fizetést... kiderülne mennyire nélkülözhetetlenek...

f.m.j. 2011.03.06. 20:30:01

@BakoSanyi:

fúj, de undorító... hányás
amúgy szerintem ez nem bőrgyógyászati probléma, inkább pszichiátriai, kissé kényszeresnek tűnik

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 22:13:52

@Ironfist: Mert te gazdag családba születtél, szegény izé...Zsiga, te Zsiga meg rászoruló családba;D

Donna (Cara)mba 2011.03.06. 22:20:30

@f.m.j.: Nem teccik ez a snájdig, aranyos kisfiú?

Ej, beh gonosz vagyol;D

Ui. Én meg hülye.
Jó helyre ikszeltem, nehogy meglegyen az ilyen zsigáknak a 2/3-uk, aztán az elején meg bánkódtam, hogy miért is nem a Zorbánban bíztam eleitől fogva:(

Most már végképp jól megyen sorom:(

Bee-zony 2011.03.06. 22:34:48

Orbán: A bűn felszaporodott
index.hu/belfold/2011/03/06/orban_a_bun_felszaporodott/
Igen, a Fideszben is.
A felismerés kevés, ez csak az első lépés a sorban; a felszámolásig kell eljutni.

Ironfist 2011.03.06. 22:51:05

@Bee-zony:
Amit Orbán itt mondott az semmi más, csak demagóg, populista maszlag. Mint ahogy bármelyik másik beszédjében is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.07. 08:47:44

@Aullah: Ennyi...!

@Bee-zony: B+ ha nálunk is bevezetnék a lebukás utáni harakirit, frankón megszabadulnánk a jelenlegi elittől gyorsan :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.07. 08:58:48

"– Hónapokkal ezelőtt a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy fizetésünk után fizetendő közterheket a saját magunk megsegítésére ajánljuk fel – magyaráztam ÉN. Állításom szerint ezután feledkeztem el róla, hogy megkárosítom az államot.

"– Éppen a múlt héten beszélgettem a zasszonnyal, és hirtelen eszembe jutott, hogy durván adót csalok– meséltem. Ezután – mint mondtam – első dolgom volt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál jeleztem a „hibát".

– Intézkedtem, hogy a jövőben levonják a fizetésemből az elcsalt adót, a havi fizetésemből kezdték el levonni azt a pénzt, amelyet már átutaltak, pedig nem szabadott volna – mondtam."

A NAV sajtóosztálya által kiadott közleményben leszögezték, hogy nem neheztelnek rám a kialakult helyzet miatt, hiszen ilyen tévedés bárkivel előfordulhat. Jó szándékuk jeleként egy Best of Adómanó kiadvánnyal kedveskedtek...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.03.07. 09:36:06

@Seduxen: Érdekes írás. Egyébként a rendszerváltást ezzel kellett volna indítani.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.07. 09:39:55

@Noname Cowboy: kb ja. mert gyanítom, hogy sokaknak volt arra lehetőségük, hogy eltüntessék a róluk szóló aktákat, és ez az idő múlásával egyre több lehetett, szóval anno ezt elkúrták. nem kicsit, nagyon...

amúgy a VV még egész árnyaltan fogalmaz az szt-tisztekkel kapcsolatos... öööö, hogy is mondjam "megoldási javaslatokkal" kapcsolatban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.07. 09:40:07

@Noname Cowboy: Valóban ezzel kellett volna kezdeni, de nyugodtan lehetne egy olyan lusztrációs törvény is, amely kitiltja a közéletből az elmúlt 20 év (1990-2010) politikusait is. Én nem lennék szomorú...

Endrosz 2011.03.07. 09:44:26

OFF: Heller Ágnesről ugye lesz bejegyzés? Mohácsi Viktória-díjas benyögéseket követett el Brüsszelben... Letagadni egy az egyben a 2006 őszi állami terrort, ehhez igen vastag bőr kell.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.07. 09:46:35

@Valahol Máshol: dzsííízisz, először azt olvastam, hogy "kitiltja az életből" az elmúlt 20 év politikusait, már kezdtem gépelni a náczizós-elhatárolódós sablon-kommentet, de szerencsére újra elolvastam a kommentedet :D

Marcellusca 2011.03.07. 10:25:38

@Noname Cowboy: @Valahol Máshol: Az a baj, hogy ezt anno elcseszték. Nem kicsit.
Ahogy ti is mondjátok, azzal kellett volna kezdeni!
Lázár meg mostmár hiába dumál!
Amit nem sikerült '98-'02 között eltüntetni, azzal már végeztek Don Alessandro emberei, az elmúlt 10 hónapban.
Úgyhogy csak "furcsa" eredménye lenne.

@Seduxen: Úgy se lenne rossz megoldás. :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.07. 10:27:58

@Seduxen: :))))))) Délelőtt még nem náczulok, de mindjárt megtekintem a közmunkás posztot és lehet gyorsan változnak a gondolataim....

bandika gazdája 2011.03.07. 10:41:35

@Seduxen: Korán reggel jártam dolgozni 89-90-ben gyalog, saját szememmel láttam, mint vitték teherautószámra a pártbizottságról az iratokat kora hajnalban! Ez ma már ...halottnak a csók!! Csak annyit hagytak meg amennyivel zsarolni lehet egyeseket meg ketteseket! Igaz, Antall Úr? Ha lenézel ránk a bárányfelhőkről tényleg nem szégyelled magad?!

bandika gazdája 2011.03.07. 10:45:11

@Endrosz: Az biztos, hogy 2012 januárban nem kell Vastagbőr szavazást tartani! Heller Ágica "mindent visz"!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.07. 11:23:37

@Marcellusca (I'm happy): náczi!

@Valahol Máshol: az viszont hétszentség. pláne, hogy megjött a pártközpontból is a "hivatalos álláspont" :))))

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.03.07. 11:34:39

@Seduxen: :))) "hivatalos álláspont"... OMG, kihívod magad ellen a NER-t!

2011.03.07. 13:54:05

@Bee-zony: Mi ez a hülyeség hogy én vagyok Kadhafi meg hogy akinek nincsenek felesleges milliói vállalkozni meg nem kap munkát senkitől, az életképtelen és dögöjjön meg? Hú, de felbosszantottál! Nem szoktam rosszakat kívánni másoknak, de neked kívánom, hogy legyél munkanélküli, éld föl a spórolt pénzedet, adogasd el a holmidat, aztán amikor nincs tovább, magyarázza meg neked valami nagyokos, hogy "életképtelen élősködő vagy az állami csecsen" Hülye barom!

Bee-zony 2011.03.07. 17:15:36

@Hajszás Láncos: „Ezt akár Kadhafi is mondhatta volna…” kontra „Mi ez a hülyeség hogy én vagyok Kadhafi...” Bár hülyeségnek is lehet nevezni, de pontosabb megfogalmazásban ez a saját csúsztatásod.

„...meg hogy akinek nincsenek felesleges milliói vállalkozni...” Ezt az érvelési hibát pedig úgy hívják, hogy szalmabáb (straw man, itt van bővebben leírva angolul: en.wikipedia.org/wiki/Straw_man
Tán olyanra kellene hivatkozni, amit én írtam, és nem arra, amit te költöttél hozzá, hogy aztán rajtam próbáld számonkérni.

„…neked kívánom, hogy legyél munkanélküli, éld föl a spórolt pénzedet, adogasd el a holmidat…”
Ez a kívánságod teljesült. Bár ez a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” esete, de ezen nem vagyok meglepve – ilyenből tapasztaltam Magyarországon már rengeteget.
Nelegyenjóneked sehogyse, dögöjjé meg! Akár nemzeti együttműködés keretében is, úgy még jobb… A destruktív kívánságoknak előbb-utóbb van visszahatása is… visszatér a bumeráng ahhoz, aki eldobta.

„…aztán amikor nincs tovább, magyarázza meg neked valami nagyokos, hogy "életképtelen élősködő vagy az állami csecsen"”.
Ez viszont soha nem fog teljesülni, mert amikor nekem már nincs tovább, akkor ez azt jelenti, hogy halott vagyok, és így nincs ember, aki bármit is meg tudna magyarázni; másrészt pedig nem vagyok életképtelen, és nem élősködök az állami csecsen, és nem is áll szándékomban ilyennek lenni, elvből.
Egyébként nem hogy nem kaptam állami támogatást, hanem állami keresztbetevést kaptam, már egész fiatal koromtól kezdve; Hamvas Béla történet 2. Tehát hamar eljutottam oda, hogy a magyar államot képviselők tehetnek egy szívességet (konkrétan: kinyalhatják a seggem), és ez azóta is így van, tekintve, hogy az én életemben a magyar államot képviselők alapvetően kártékony szerepet játszottak; nélkülük jobb lett volna, és nem is kicsit, hanem sokkal. Életem legnagyobb hibájaként tartom számon, hogy nem szöktem meg már az óvodáskorom előtt; és meg is bűnhődtem ezért alaposan: több mint bűn, hiba.

Volt idő, amikor azt hittem, hogy rossz helyzetben vagyok, aztán találkoztam egy féllábúval (hajléktalan házaspárral, akik beásták magukat a földbe, és szereztek el nem múló fagyási sebeket, stb.)
Volt rá módom, hogy a nyomornak olyan fokát megtapasztaljam testközelből, hogy azóta szégyellek panaszkodni, mert amikor késztetésem lenne rá, mindig az igán rossz helyzetben lévők jutnak eszembe.
De ettől függetlenül leírom, hogy van a kihalással a dolog, mert igaz.
Élni életveszélyes, valamint szerencsejáték, és mindenki a maga sorsának kovácsa, ha eltekintünk a kiinduló helyzettől, meg attól a környezettől, amibe beleszületett. Azért van lába, hogy vegye a fáradságot és elmenjen onnan, ha nem jó, és nem is tudja helyben maradva megváltoztatni, nemdebár?
A magyar a jég hátán is megél? Vagy az csak az eszkimó?
Hajléktalannak lenni unalmas és fárasztó, ha esetleg valaki ki akarná próbálni; viszont tudom ajánlani a buddhizmust és Buddha életpályáját a hisztizőknek; ha azt végigcsinálják, vagy valami közel hasonlót, akkor elmúlik a hiszti-állapot. Még csak buddhistának sem kell hozzá lenni, csak végig kell járni egy olyan utat, amit Buddha is.
Meg lehet ám érteni, hogy a természet, és a sors nem kegyetlen, hanem a szigorú és igazságos jelzők illenek hozzá. A természet soha nem fog alkalmazkodni az emberhez, az embernek kell alkalmazkodnia ahhoz, ami éppen van. Ha nem tud hozzá alkalmazkodni, mert pl. ellustult, elpuhult, eldegenerálódott, akkor így kikerült az életképes sávból, és megérdemelten hal ki. Lehet ez ellen mindenféle trükkös módokon védekezni és szembemenni, de az nem lesz tartósan sikeres.
Egy csomó önként választott kihaló életformájú delikvenst ismertem meg időközben. Pl. mentsük meg az alkoholistákat; az nehéz lesz, ha ő sem akarja megmenteni saját magát. Ha viszont meg akarja menteni, akkor ott vannak pl. az Anonim Alkoholisták, a kb. 1%, akiknek sikerült. A liberális szabadosságban pedig kényszerelvonó nincs, csak ha valami bűncselekményt követ el az illető; és így az egyedi ember egy dolgot tud elérni; megismerni a képességei határait, illetve be tud szerezni magának egy masszív kudarcélményt, ha túlbecsülte magát az ügyben.

Ide vonatkozó vicc:
Isten nagyon megharagszik az emberekre a sok civakodásért, háborúskodásért, irigységért. Értesíti a Szovjetunió pártfőtitkárát, az USA elnökét és Izrael állam vezetőjét, hogy özönvízzel elpusztítja a Földet.
– Kaptok két hetet, hogy tudassátok az emberekkel, milyen kínok között fognak meghalni - mondja nekik.
A Szovjetunió főtitkára kiáll a népe elé, és ezt mondja:
– Emberek, két hét múlva világvége, hajtsunk rá, hogy teljesíteni tudjuk időben a terveket.
Az USA elnöke is tájékoztatja a honfitársait:
– Hölgyeim és uraim! A következő két hétben mindenki azt csinál, amit akar. Éljetek, mulassatok, szórakozzatok, ugyanis bekövetkezik a világvége.
Az izraeli miniszterelnök így szól a népéhez:
– Mindenkinek van két hete, hogy megtanuljon úszni!

A helyzethez való alkalmazkodás és túlélés; ebben speciel igazuk van a zsidóknak.

Nekem pedig kétségkívül sikerült rátalálnom egy viszonylag normális ember hiperérzékeny gyenge pontjára. Erről annyit, hogy a hiba az ön készülékében van.

„Hülye barom!”
Köszönöm a bemutatkozást. Rövid, tömör, lényegretörő, több nem is kell. :)

Bee-zony 2011.03.08. 00:36:29

Pénzbüntetést kapott Zsiga Marcell miskolci alpolgármester
index.hu/belfold/2011/03/08/penzbuntetest_kapott_zsiga_marcell_miskolci_alpolgarmester/
"Százötvenezer forint pénzbírságot kapott Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt."

Mellényzsebből kifizeti, aztán hülyíti tovább a népet az amnéziájával, és vigyorogva tovább vakargatja a képét a kamerák előtt.

Fidesz OFF, tüntetés és kivándorlás ON.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.08. 11:12:10

@Bee-zony: Istenem, ez után még szerényebb körülmények között fog élni kedves édesanyjával...Valaki, összedobjuk neki a büntit hogy mielőbb saját lakást vehessen???

fokabacsi 2011.03.08. 13:31:50

@csizsikpizsik: Már elmorzsoltam egy könnycseppet a moslékos vödörbe szegény megnyomorított miatt ! :-)))
A Nyomorult !

Kartal (rezervált) 2011.03.14. 21:15:30

Itt a következő: goo.gl/XGBE5
"Szabó lapunknak azzal védekezett: nem tudott erről. - Első ciklusom ez az Országgyűlésben és Hatvan élén, nem tudtam, hogy tiltják a szabályok, ha mindkét helyről felveszem a költségtérítést - mondta lapunknak Szabó Zsolt."

Ezek alapból ennyire hülyék, vagy edzenek rá???

Kartal (rezervált) 2011.03.14. 21:20:11

@Bee-zony: hé, Te nem akárki lehetsz! :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 21:26:01

@Kartal (rezervált):

le kell váltani, ha nem tudja milyen szabályok szerint lehet országgyűlési képviselő és/vagy polgármester vagy bármi más.
mit keres ott, ha nem tudja a jogszabályi körülményeit a tevékenységének.
...egyáltalán azt tudja mit kell csinálnia?

Kartal (rezervált) 2011.03.14. 22:12:06

@Conv: de szép is lenne, ha így lenne... de akkor hamar elfogyna a 2/3...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 22:22:39

@Kartal (rezervált): kérges a szívem: úgy érzem, engem nem zavarna ha az egész 3/3 elfogyna.

trojka 2011.03.16. 09:47:52

@Kartal (rezervált): nem. ezek alapbol nagyon okosak és minket néznek totálhulyének...

Szúrófény 2013.02.13. 15:29:37

@lyken: „hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve! Ókor Óta tudott!

Amely országban a gonosztevők büntetés nélkül maradnak, gyilkosságok, ragadozások, minden Istentelenségek eláradnak (privatizáció, olajmaffia) , melyekért veszedelemre bocsátja Isten az országot…Mivel sokszor a kis lopót a nagy lopók felakasztják: sokszor aki sokat lop, aranyláncot visel, aki keveset, kenderkötélen függ. Pázmány Péter

süti beállítások módosítása