Skip to content


       Szűrés lista

Szanyi és az égő kettőskereszt

Tomcat már megint telefon-betyárkodott ...  megnézték, hogy "elég-e néhány kamu telefonhívás ahhoz, hogy "felelős" politikusok országos sajtótájékoztatót hívjanak össze és bármilyen pánikkeltő rémhírt tényként közöljenek a lakossággal?"

Összeraktak egy nem túl bonyolult karaktert: Lákátos Márió, Gyöngyöspatán a Jókai utcában lakik, munkanélküli és nagyon fél.

Először felhívták az LMP-t, majd C-Press roma hírügynökség, akik készségesen megadták Szanyi Tibor számát.

"Lákátos úr" közölte, hogy egy fekete autóbusz érkezését figyelte meg a falu főterén, amelyből fekete egyenruhás férfiak szálltak ki, és bementek egy épületbe. Szanyi azonnal sajtóközleményt, sajtótájékoztatót ígért az ügyben.

Lákátos úr 1 óra múlva megint tárcsázta Szanyit, egy fokkal feljebb kapcsolta a kamu-faktort, már arról mesélt, hogy "maga Zagyva Gyula jött el Gyöngyöspatára, hogy a fekete ruhás gárdistákkal terrorizálja a kisebbséget."

Szanyi 1 óra múlva MSZP sajtóközleményt adott ki:

"Zagyva György Gyula ma is ott volt, tehát egyértelműen a képviselői mentelmi jog mögé bújt jobbikos képviselők szervezik ezt a két hete tartó megszállást. A helybeli cigány lakosság számára de facto kijárási tilalmat vezettek be ezek a "fekete csótányok". A magyar kisebbségek, különösen a cigányok és zsidók nevében felszólítom a kormányt, hogy az Alkotmányból kitakarítani szándékozott kisebbségek helyett a Gyöngyöspatán grasszáló "fekete csótányokat" takarítsa ki az országból és tegyen végre rendet."

A sajtóközleményt teljes magyar sajtó lehozta.


Szanyi megkérte "Lákátos" urat hogy hívja fel ma (vasárnap reggel), hogy történt-e bármilyen esemény az éjszaka.

"Lákátos Márió" be is számolt, hogy "nem is a Gárda, hanem a magyar Ku Klux Klán jelent meg, és égő kettőskeresztet állított a cigánysor közepére."



Szanyi Tibor ezután sajtótájékoztatót tartott:

"Szanyi felszólította a kormányt továbbá, hogy haladéktalanul erősítse meg a közbiztonságot azokon a településeken, ahol hasonló a helyzet. Azt mondta: "a Jobbikhoz köthető paramilitáris alakulatok" egy kettős fakeresztet állítottak fel Gyöngyöspatán. A keresztet meggyújtva "tombolva kiáltoztak" az ott élőknek - tette hozzá. A rendőrség a szocialista politikus szerint "nem csinál semmit" és - mint mondta, "erős a gyanúja", hogy "ez (...) a bizonyítéka annak, hogy igenis egy összjáték van a kormány és a Jobbik között". Azt még nem tudni - tette hozzá, hogy miben játszanak össze, de valószínű, hogy "próbaterepnek" nézik Gyöngyöspatát."
 
Ezután Tomcat felfedte magát, Szanyinak az arca sem rezzent, egy cseppet sem szégyellte magát ...

 
(forrás: Az összes mp3 felvétel a Bombahír-en, máskor egyből a youtube-ra kérjük feltenni, dolgoznom kellett vele:)

Címkék: mszp tomcat szanyi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr102736071

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szanyi-Zagyva mesedélután 2011.03.24. 09:17:34

  A minap egy tüntetésen Zagyva úr azt mesélte, hogy mi lementünk vele a dóci tanyavilágba és ott megláttuk az igazságot, de azt nem mertük közölni. Sőt, megdobáltak minket a cigányok. Tényleg elmentünk Dócra, készítettünk róla fil...

Trackback: Elhatalmasodik a „forradalmi” téboly! 2011.03.16. 07:05:03

  Kezdetben egy kicsit furcsa, de inkább megmosolyogtató kiszólásnak véltem a forradalmi jelzőt a 2010-es választási győzelemre. Úgy gondoltam, hogy majd szépen alábbhagy a hév, és elkezdenek kormányozni, a napi teendőkkel foglalkozni, és maj...

Trackback: Nem akarok nyertes lenni! 2011.03.15. 09:11:57

  Ezért:  További százmillió forintot vonnak el az Országos Mentőszolgálattól. Ez azt jelenti, hogy már nemcsak a gépkocsik beszerzésére szolgáló pénzkeretet, hanem a működési költségeket is csökkentik. Tavaly még azt mondta az egés...

Trackback: CSONTHÜLYE 2011.03.14. 22:37:30

A sok csatornának köszönhetően néha leesik a szíj az agyunkról, annyiszor láthatunk egy- egy filmet egymásután. Legutóbb a keresztségben a Csonthülye címet kapott idétlenség volt ilyen. „Kuvukiland eszetlen királyát, Hekulét megátkozzák. Cso...

Trackback: Anonymus a Bankok Ellen Vonul 2011.03.14. 09:28:03

Hackerek a bankok ellen. Az Anonymus aktivista csoport megjelentette legújabb kiáltványát, amelyben háborút hirdetett a nemzetközi pénzügyi oligarchiák ellen.   A99 Operation Empire State Rebellion - Mi egy decentralizált, nem-erőszakos ellenálló...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsleves 2011.03.14. 16:55:11

@Horizont:
Ja, és hogy mit lehet erre az egészre mondani nekik? Hát először is azokat, amiket Tomcat is elmondott, csak nem egy - a média egészéhez képest - szűk internetes fórumon, hanem teljes nyilvánosság előtt.

Azután meg lehetne még toldani a következőkkel:
- szándékában áll-e hivatalosan elnézést kérni a Jobbiktól és személy szerint Zagyva György Gyulától?
- szándékában áll-e elnézést kérni a FIDESZ-től?
- mi a véleménye a Jobbik által "holokausztipar"-nak nevezett tevékenységről?
- felelős politikusnak tartja magát?
- szavahihetőnek tartja magát?
- lemond-e a mentelmi jogáról, ha ezt kérik tőle?
- ha nem, akkor miféle "képviselői mentelmi jog mögé bújt jobbikos képviselők"-ről is beszél?
- hány cigány és zsidó köszönte meg a gyors és hatékony segítségét?
- mennyit használt ez szerinte a cigányoknak és a zsidóknak?
stb.

A lényeg, hogy sok emberhez eljusson

Húsleves 2011.03.14. 16:59:03

@Horizont:
"Szanyit nem lehet csak úgy eltakarítani!"
Szerintem sem. De legalább le kell járatni, amennyire lehet. Ezért jobb még ma is a baloldal médiája, mert ha ők találnak fogást a jobboldalon, akkor hatékonyan telekürtölik vele a világot.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.14. 17:33:53

@Conv: persze-persze-persze. utólag már nem is oly ronda ez a bizonyítvány :)

Horizont 2011.03.14. 17:50:02

@Húsleves:
Igen lehetett volna nagyon sok mindent kérdezni és mondani. De hiába parlamenti párt a Jobbik nem ad teret nekik a mai magyar média. Csak ha már nagyon nagyon muszáj akkor ad róluk hírt, azt is csak jobbára akkor ha negatív a hír. Most is csak azon rugóznak, hogy milyen hadseregnyi erővel vonult fel a félkatonai szervezetként megjelölt és betiltott Gárda, de azzal már az illetékes helyeken senki nem foglalkozik, hogy mi is történik valójában Gyöngyöspatán! Addig se jutnak el az illetékesek, hogy nem lenne szükségük az embereknek a Gárdára ha ezekre az ügyekre is lenne rendőrségünk. A terrorelhárításra kell még 800 millió forint, mert megnövekedett a terror veszély és meg kell védeni hazánk méltóságait. Csak hazánk méltósága nincs megvédve!

Húsleves 2011.03.14. 17:59:14

@Horizont: igen, sajnos pontosan úgy van, ahogy írtad. De azért a jobbik is lehetne okosabb. Nem kellene olyanokat írkálniuk (néha sem), hogy "büdös cigányok", mert ezzel pont a liberálisok malmára hajtják a vizet, csak következetesen ragaszkodni hozzá, hogy el kell utasítani mindenféle kivételezést, és meg kell védeni bárkit, aki veszélyben van. Ha magyarok vannak veszélyben, akkor azokat.

val 2011.03.14. 18:12:01

@VT22: "EBBŐL SE LESZ INDEX CÍMLAP!!!"
Kint volt. Hétfőn hajnalban. 4:30-ig biztosan, hogy mikor vették le, azt nem tudom, de gondolom, hogy 8 előtt. Méghozzá sürgősen. Azóta fegyveres betyárokról hazudnak, ahogy szoktak. :)

Csigafattyú 2011.03.14. 18:12:12

Na jó estét. Félkatonai témában: az Akadémiai Értelmező Kéziszótár a következőt írja a "félkatonai" definíciójaként:

félkatonai (3) mn sajtó A katonaság szervezeti rendjéhez (, felfegyverzettségéhez) hasonló, de a hadsereg kötelékébe nem tartozó szervezet, mozgalom, egység.

Remélem, feltűnt, hogy a felfegyverzettséget zárójelben említi, tehát nem elengedhetetlen feltétel.

Horizont 2011.03.14. 18:21:03

@Húsleves: Tudod ellenzékben sokkal több mindent megengedhetnek a pártok maguknak. Lásd: Fidesz 8 évig. Nem helyes. Nem szép a "büdös cigány " jelző, de talán ki is érdemlik akikre ragasszák. Nem ezzel van a probléma, hanem jó magyar szokás szerint az általánosítással. Tehát sokan (nem a Jobbik) meg vannak győződve, hogy MINDEN cigány büdös cigány. Pedig ez nem így van. Isten bizony nagyon sajnálom azokat a rendes cigányokat akiknek így kell itt nálunk élnie.Ez lehet az igazán nagy tragédia. A legnagyobb bűnös mindebben a politika amelyik hagyta a végsőkig elfajulni a dolgokat. Innen nem sok visszaút van. Szinte semmi.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 18:23:16

@.Pierre Bezuhov.:

értem én, ha a jobbik rendőrségi közlemény után ugyanazt elmondja cigányról, amit a hivatalos rendőrségi közlemény, akkor az szegénységi bizonyítvány, ha libbant, vagy balos, légből kapott ellenőrizetlen, alapban lehetetlen dolgokat állít, az bölcsesség. :)

@mikmuk:
"tudod, sokan, sokfélét összehordanak a sajókazai iskolával és az ott működő szervezettel kapcsolatosan, többek között te is. Sajnos ebből az derül ki, A) nem jártak az iskolában/a szervezetnél B) jobb híján gyalázkodnak."

ezeket amikről kértem a véleményed, a balos sajtó hozta le és tálalta, nem beszélve a köztársasági elnökről :)

húzd azt a sapit szépen jobban a szemedbe, mert kilóg a trollfül :)

@Húsleves:
"Nem kellene olyanokat írkálniuk (néha sem), hogy "büdös cigányok" "
miért ne mondaná ki valaki a valós jellemzőket?
"el kell utasítani mindenféle kivételezést, és meg kell védeni bárkit"
a gárda cigányokat is menekített már ki (segített a költözésben amikor a segítségüket kérték az uzsorásbanda miatt, a cigányok házait is védték az árvíznél, még akkor is amikor mint a nol és az index is kénytelen-kelletlen megírta, -mert lehetetlen volt a videóból kivágni - a cigányok az épülő védelmi sánc mögül gúnyolták őket, ahelyett, hogy segítettek volna a védekezésben, és persze akkor is amikor egymásnak adogatták a zsákokat, cigányok, gárdisták vegyesen.)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 18:31:03

@Horizont:

fura, én ismerek cigányt aki rendesen dolgozik (együtt dolgoztam vele, ő is informatikus, nem is rossz ) és amikor felmerült a büdös cigány és cigánybűnöző kifejezés a melóhelyen, kellemetlenül éreztem magam és csitítgattam a kollégát, de megnyugtatott, hogy ne legyen lelkifurdalásom, azok akik normálisan beilleszkedtek, pl ő és a családja, elsődlegesen magyarnak vallják magukat és tudják, hogy nem rájuk gondol aki cigánybűnözőket, büdös cigányokat emleget. Ilyenkor eszébe sem jut a dolog, hogy azonosítsa magát azzal a csoporttal, csak mert ő is cigány. Akikre ilyenkor gondolnak, azokhoz neki semmi köze, és ugyanaz a véleménye róluk, mint minden tisztességes embernek: kártékonyak.

Horizont 2011.03.14. 18:33:57

@Conv: Na akkor ez így van jól és ennek én örülök.

mikmuk 2011.03.14. 18:53:51

@Conv: hűha, te aztán nagyon okos vagy!!! ilyen fantasztikus képességgel esetleg többre is vihetnéd, mint hogy hülyeségeket beszélsz itten. Nagy sajnálatodra közlöm, hogy nem vagyok troll, olvasd el a kommentjeimet és akkor láthatod, hogy talán higgadtabban válaszolok sokak hülyeségére (pl a tiédre), mint szokásos, illetve nem gyalázkodok. Tudod, a gárdisták ajnározásától csak szimplán felfordul a gyomrom, de ha neked és itteni barátaidnak ez a troll, akkor még egy kicsit tájékozódjatok. A sajókazai iskolát pedig látogasd meg, akkor talán egyszer érdemben is lehet veled vitatkozni, nem csak vagdalkozni fogsz. A sapkát valóban ki kéne húznod a szemedből, mert nem nagyon látsz tőle:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 19:14:14

@mikmuk:
megnéztem a kommentjeid. nem nehéz, csak itt kommenteltél eddig.
folyamatosan hülyeségeket beszélsz. kezdve a félkatonai szervezettel ami szerinted a gárda.
nem gyalázkodsz csak fekete köcsögözöl (ami nem baj, csak az irányt tévesztetted el)

semmiféle ajnározás nincs a gárdával kapcsolatban, csupán tényeket írtam, miként a sajókazai cigányokkal kapcsolatban is. ezekre a tényekre még mindig nem válaszoltál.
vagy szerinted nem tények, hanem az index, a nol és a köztársasági elnök is hazudozik, rágalmazza a cigányokat?

de győzz meg, mesélj a cigányok jócselekedeteiről és sorold a gárda kiket bántott eddig.
ha csak egy esetet tudsz mondani amikor a gárdisták bántottak egy cigányt, bár mellé esküszöm ezer olyat tudok mondani amikor cigány bántott ártatlan magyart, akár csak azért mert magyar, (fura módon, amióta a nácifasisztarasszista gárda megalakult /rasszista indíttatású/ közösség tagja elleni erőszakkal kapcsolatos büntetőeljárás csak cigányok ellen zajlott le) de még ebben az esetben is megkövetlek és azt mondom, neked van igazad.

fokabacsi 2011.03.14. 19:18:25

@mikmuk" Tudod, a gárdisták ajnározásától csak szimplán felfordul a gyomrom,"
Micsoda kimerítő érv. Arra is gondolj , hogy másvalakinek tőled lehet émelygése. " hogy ma Mo-n büntetlenül masírozik egy félkatonai banda," még mindig nem értem a kínlódásodat !Mi az, hogy masírozik? Aki nem buzi, az elfogadja, hogy a demokráciában akinek olyan kedve van, az menetelhessen, ha neki az tetszik ! Azért demokrácia. A demokráciához az is hozzátartozik, hogy az én demokráciám addig tart míg másnak hátrányára nincs ! Nem olyan hátrányára, hogy nem lehet lopni betörni nyugodtan , mert meglátják ! A Magyar Nemzeti Gárda még egyetlen cigány bűnözőt sem vágott szájon ! Általam eléggé el nem ítélhető módon !!! De cigány bűnözők már törték össze a Gárdisták , vagy az éppen akkor arra járók autóját !! Vagy úgy gondolod nekik ezt is lehet???
Hogy mi lesz, ha az én lépcsőházam előtt menetelnek?? Örülök nekik , rendes becsületes Magyar emberek , és én nem félek, mert nem rablásból lopásból tartom fenn magamat . Akinek meg vaj van a füle mögött az jól teszi ha fél ! Mint az a félcédulás cigány vezér, aki a kis értékű lopások elleni törvény életbe lépésekor kijelentette : megint egy rasszista , cigányellenes törvény ! :-))) NOORMÁÁÁÁLIS???????

Csigorin 2011.03.14. 19:34:09

Olyan egyszeru lenne pedig kihuzni az egesz dolog meregfogat... Csinaljanak riportot nehany gyongyospatai feheremberrel. Akik azt mondjak: nincs kerem semmi szukseg hogy idejojjenek mindenfele felvonulok es megfelemlitseg a falubeli ciganyokat. Ok a szomszedaink, egyutt elunk, jol kijovunk egymassal, hagyjanak bennunket gyongyospataiakat fehereket es ciganyokat egyarant bekeben.

Ennyi lenne a megoldas, es pont is lenne az ugyon. Lehet tanakodni hogy ez miert nem megy :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 19:40:02

@Csigorin:
nem kérdezik meg őket, mert: "fasisztákkal nincs párbeszéd" :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.14. 19:44:12

@fokabacsi: EGyébként a vicces, hogy Miskolcon működött cigánygárda, és azok bizony rendesen pofánvágták a rakoncátlankodó cigányokat. Itt konkrétan arra kell gondolni, hogy "közmunkásként" börtönviselt kigyúrt állatok járták a buszokat, és ha valamelyik csíra elkezdett őrjöngeni a buszon azt lecsapták.

Érdekes is, hogy ebből egyébként semmi balhé nem lett. Gondolom a lakosok örültek, mert legalább rend volt, a libsiknek meg nem fért bele a rasszistázós világképükbe.

Csigorin 2011.03.14. 19:59:38

@Conv: te, nem lehet hogy a ciganyok terjesztik a fasizmust? aki eltolt korulottuk egy hetet valahogy rogton benaczul...

Pistie 2011.03.14. 20:32:17

@kamasuka: "@Pistie:
jobbos sajtó = MTV, TV2, Duna, MTI

Muhaha, már bocs, muhaha!"

Melyikkel nem értesz egyet? Egyébként ott volt még egy ... is a végén, mert -sajnos- a sor nem ér itt véget.

mikmuk 2011.03.14. 20:32:42

@fokabacsi: ezeket az érveidet már hallottuk, köszönjük. Én is csak ismételni tudom magam, ha ennyire szereted őket, és magadénak érzed őket, akkor hajrá költözz össze velük!!! Ettől még felfordul a gyomrom tőlük, akkor is ha neked ez kevés, ugyanis nincs szükségem sem rád, sem az általad nagyra tartott uniformisba bújt, bakancsos szittya vitézekre. A félkatonai kifejezésről elég rendes polémia alakult itt ki, talán olvasd el. Sokat tanulhatsz belőle. De ennél fontosabb, hogy nincs rájuk szükség, esetleg vasárnaponként összejöhettek és lóról nyilazást és egyéb hagyományokat ápolhatjátok (nem erről szól a gárda alapokirata?.....)

Horizont 2011.03.14. 20:38:55

@mikmuk: Csak azt kívánom neked, hogy költözzön köréd 5 iszonyatos alja cigánycsalád, hívd sűrűn a rendőrséget hiába és utána gyere vissza ide kommentelni - ha még az élők sorában leszel!

mikmuk 2011.03.14. 20:53:27

@Conv: akkor még egyszer: ellentétben veled, én egyetlen kommentelőt sem gyaláztam, a gárdáról, és annak tagjairól mondtam véleményt. Talán ezt megérted.....
Még egy dolgot kéne tisztáznunk (remélem utoljára): bűnöket, kisebbet-nagyobbat, cigányok és nem cigányok egyaránt elkövetnek, a nagy számok törvényei alapján a nem cigányok számszerűen többet (vanak elérhető kutatások ebben a témában). Minden bűnt a normál jogi úton kezelni kell, és ha elégedetlenek vagyunk a felderítéssel, egyebekkel, akkor tenni kell valamit a rendőrséggel, ezért fizetjük őket. Ha nem cigányok által elkövetett, és fel nem derített bűnöket ( pl a kocsimat ellopták valszeg nem cigányok, lásd előbb) a gárda akarja valakin megtorolni, ugyanígy tiltakozni fogok. Ugyanígy nem értenék egyet azzal, ha a gazdag pesti agresszív nem cigány gyerekek (mint azt sok barátom panaszolja) problémájára a gárdát hívná bárki segítségül. Ne masírozzanak ezek sehol!!! Talán megérted.....

mikmuk 2011.03.14. 21:01:33

@Horizont: megint elvesztetetted türelmed és a higgadtságod, pedig már olyan jól alakult a mi kis beszélgetésünk:) mint már mondtam előbb, vannak cigány és nem cigány szomszédaim, mindkét társaságban vannak bűnözők, kezelhetetlen gyerekek, stb. Nem félek tőlük, ahogy neked se kívánom (ennél inteligensebbnek tartom magam), hogy nem cigány bűnözők tépjék le fényes nappal a nyakláncodat a forgalmas utcán (sajnos megtörtént, senki nem hívta a gárdát) vagy egyéb szar helyzetbe kerülj, maradj az élők sorában és higgadtan érvelj.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 21:07:29

@mikmuk:

"bűnöket, kisebbet-nagyobbat, cigányok és nem cigányok egyaránt elkövetnek, a nagy számok törvényei alapján a nem cigányok számszerűen többet (vanak elérhető kutatások ebben a témában). "

Tisztában vagyok ezekkel a számokkal és arányokkal, cca 6:4 a magyarok javára a bűnözők aránya. A lakosságé pedig 10:0,7 a magyarok javára.
Nos ezek az arányok.
A számok konkrétabb nyelvére fordítva: 100 magyarból 7 a cigány, a bűnözési arányban 100 bűnözőből 40 a cigány. a lakosság arányait és a bűnözési arányt összevetve;
a cigányok 60-szor gyakrabban követnek el bűncselekményt. Statisztikai adat, mely hivatalos. Ha visszaolvasol a vbőrön, megtalálod a linkeket hozzá.

"Minden bűnt a normál jogi úton kezelni kell, és ha elégedetlenek vagyunk a felderítéssel, egyebekkel, akkor tenni kell valamit a rendőrséggel, ezért fizetjük őket. Ha nem cigányok által elkövetett, és fel nem derített bűnöket ( pl a kocsimat ellopták valszeg nem cigányok, lásd előbb) a gárda akarja valakin megtorolni, ugyanígy tiltakozni fogok. "

Ebben egyetértünk, sajnálatos módon azonban jelenleg nem olyan a helyzet, hogy a rendőrség kezelni tudja a problémát, azonban addig is kell vele kezdeni valamit, míg képes lesz kezelni.

"Ne masírozzanak ezek sehol!!! Talán megérted..... "
Persze, megértem, ha okot is mondasz hozzá, hogy miért ne?
Több joguk van járőrözni, masírozni bűnözők által lakott területeken, mint a bűnözőknek bűnözni.
És a jogkövető állampolgárok számára haszna is több van.
Aki nem bűnöző, nem kell félnie, hogy valamin rajtakapják, vagy megakadályozzák bármiben.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 21:15:18

@mikmuk:
jah, bocsi, kimaradt; ki volt a kommentelő akit gyaláztam?

Ha megtennéd, ha elmondanád végre, hogy mi a bajod a gárdával, vagy egyetlen példát amikor bántottak valakit.

Csalhatsz is, visszakereshetsz a vbőrön, én magam is mondtam már okokat, hogy miért tartom rossznak a gárdát. (azonban szükségesnek)
De végre mondj valami érvet azon kívül, hogy ne masírozzanak, meg fekete köcsögök, és neked nem tetszenek, mert ez így csak azt mutatja, hogy sütét vagy mint az éjszaka, márpedig te azt állítod, ez nem így van.
Ha a nem tetszés elfogadandó érv, akkor fogadd el, hogy a cigányok meg másoknak nem tetszenek, neked hiába tetszenek.

Horizont 2011.03.14. 21:19:19

@mikmuk:
Veled nem könnyű higgadtnak maradni, talán ha egy 20-sal kevesebb lennék még sikerülne is:))
Én nem értelek, te nem értesz! Pedig egyet mondunk másképp. Tehát higgadtan: én sem helyeslem a Gárdát, de mivel a rendőrség nem áll a helyzet magaslatán,én megértem azokat az elkeseredett embereket akik végső helyzetben a gárda segítségét kérik. Ha én ilyen körülmények között élnék nem érdekelne, hogy szabályos-e vagy sem az ő létük, megfélelmíti-e a cigányokat vagy sem. És egész addig ezt érezném erre gondolnék amíg a rendszer, a hatalom nem tud engem, a tízmillióból egy állampolgárát megvédeni. És ebben az esetben nem érdekel már bocs, hogy te hogyan kezeled ha kirabolnak, hogy viszonyulsz a cigány bűnöző szomszédaidhoz. Én azokat az idős néniket nézem akik nem tudnak a templomból úgy kijönni, hogy suttyó gyerekek ne támadják meg őket. Tudod ha azt éreztem volna a kommentjeidből, hogy elítéled a gárdát, de együtt érzel ezekkel az idősekkel, és igenis elítéled, hogy milyenek is egyes cigányok, akkor oké. De nem te csak a Gárdán mantrázol vég nélkül. Bocs a "jókívánságom " miatt, de van amikor elveszítem a vezérfonalam, mert már nem tudom hogyan értessem meg a másikkal mit lát rosszul!
Ja és ha olyan élethelyzetben élnék hálás lennék a Gárdának, mivel a rendőrségnek nem tudok!

mikmuk 2011.03.14. 21:44:31

@Horizont: @Conv: sztem értitek ti, hogy miről van szó, csak könnyebb így megfogni a dolgot. próbálok türelmes lenni: nem akarom, hogy Mo-n egy általam és sokak által félkatonainak tartott szervezet jelenlétével, kijelentéseivel megfélemlítsen bárkit is. Tovább megyek: nem tűröm!!! Ha a gárda tagjai elégedetlenek bármivel, akkor tegyenek meg mindent demokratikus úton. Senki ne jöjjön azzal, hogy a gárda működése demokratikus és jogszerű, mert akkor gyorsan eljutunk oda, hogy adót nem fizetni jogszerű, a politikusok úgyis csak ellopják a pénzt (csak reménykedem, hogy értitek a demagógián túli összefüggést).

Csak ennyi bajom van a gárdával, ez bőven elég. Azt már nem is mondom, hogy hazudnak (lásd hagyományőrzés) és gyerekeket vonnak be a szemétségükbe (lásd 10-12 éves gyerekek felavatása...). De még egyszer: ha nektek ez így ok, akkor csatlakozzatok hozzájuk, ne engem vagy a hozzám hasonlóan gondolkodóakat győzködjétek.

Azt, hogy az idősekről, védtelenekről mit gondolok, majd egy másik poszton. Nem szerencsés prejudikálni, ui nem tudod a véleményem,

Itt egy kis újabb olvasnivaló estére:
mikor-melyiket.blog.hu/2011/03/14/terror_a_ciganysoron?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

Horizont 2011.03.14. 22:05:09

@mikmuk: Abban a blogban az a poszt több mint szánalmas. Már bocs.

Nurrddin 2011.03.14. 22:15:24

@mikmuk: vicces ember vagy te mikmuk...
az űrhajód mikor indul vissza a marsra?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 22:18:05

@mikmuk: dehogy győzködtelek, csak szerettem volna tudni mi a a bajod velük.
de nem tudtam meg, mert semmi újat nem mondtál az eddigi hülyeségeden kívül.

elmondtad megint, hogy szerinted félkatonai szervezet és nem érdekel ha más szerint nem. (jogi és a félkatonai szervezet definíciója szerint sem)
elmondod, hogy nem tűröd, hogy a jelenlétével bárkit megfélemlítsen egy olyan szervezet amelyik soha nem bántott még egyetlen embert sem.
Azt mondod, hogy demokratikus úton tegyen meg mindent a gárda.
Nos mely tevékenysége nem demokratikus, vagy törvénybe ütköző? Mondj egyetlen egyet.

Azt ugye tudod, hogy a gárda amiről Te beszélsz, nem az a gárda miről most szó van?
Az a gárda be van tiltva, a jelenlegi szervezet pedig nincs.
Teljesen jogszerűen mennek bárhova ahol segítséget kérnek tőlük. Mondd el miért ne lenne bármilyen ruhában sétálgatni csoportosan embereknek ahol és amikor kedvük van, ha nem követnek el bűncselekményt azzal, hogy sétálgatnak.

Rendben, velem lehet beszélni, ne beszélj arról, az idősekről és védtelenekről mit gondolsz,
Azonban a már eddig feltett kérdésekre válaszolj légy oly kedves:

- A nol és az index meg a köztársasági elnök rágalmazza a cigányokat és uszít ellenük vagy az az igazság amiket írtak:
A cigány gyerekek nem járnak iskolába, amelyek járnak azok terrorizálják a többi gyereket és a tanárokat, a szüleikkel egyetemben.
- Mondd el a véleményed milyen ember az, aki azért megveri a tanárt mert az hazaküldte a gyerekét, hogy ne fertőzze meg a többit a tetves fejével?
- Mondd el a véleményed, milyen ember az akinek a gyereke csapteleppel veri a tanárt, és milyen az a gyerek?
- Mondd el milyen ember az akinek a gyereke 13 évesen negyedikes és az osztálytársaitól rendszeresen elveszi az értékeiket, és fenyegeti őket?
- Mondd el nekem, mi a véleményed a fentebb leírt valós számokról a cigány és a magyar lakosság bűnözési arányait tekintve. Ez így a normális?
- Mondd el nekem, szerinted miért van több joga nem félni a cigánynak, mint a magyarnak?
Ha nincs több joga nem félni, akkor miért zavarja őket, hogy most ők félnek, nem tőlük fél a magyar lakosság ott helyben gyöngyöspatán pl?
- Mondd el, miért félnek, miért és miben zavarja őket egy olyan csoport melynek tagjai még soha nem bántottak közülük senkit.

Ezeket szeretném tudni mert eddig ezekből egyre sem adtál választ pedig ezek már mind kérdezve lettek.
Tényleg érdekelnek a válaszaid, hiszen te hiszed, hogy igazad van és igazuk van, tehát tudod a válaszokat.
Én nem tudom a válaszokat, ezért nem hiszem, hogy igazuk van. Az én válaszaim az én véleményemet erősítik, de meggyőzhető vagyok észérvekkel, tényekkel az ellenkezőjéről, csak mondj végre érveket, tényeket.

Arról nem kérdezlek, mert megkértél rá, milyen ember az, aki idős embereket és gyerekeket terrorizál az utcán, aki az éjszaka leple alatt ellopja az értékeiket. Erre ne válaszolj.

mikmuk 2011.03.14. 22:46:50

@Conv: Sajnállak. Majd kinövöd. Némi iskolapad még rádférne, hogy például más érveit megértsd és ne a magad hangját hallasd állandóan, de ha így könnyebb, hát legyen. Aludj jól. Vedd le a bakancsot, nyomni fogja a lábad alvás közben.

hülyeségkaszáló 2011.03.14. 23:03:40

Conv,te olyan hülye vagy,minta segg!, Te ne az önbiráskodást éltesd mindarra amit elmondtál, hanam kényszeritsd ki az államtól, hogy igenis rendet tartson,és ne hülyeségekkel
foglalkozzon!!!! (Szent korona-tan,Médiaregulázás,Nyuggerezés)Miért volt az átkosban rend és százszor kevesebb probléma, a romákkal is?
Erre válaszolj nagyokos,vagy fogd be a pofád.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 23:26:39

@hülyeségkaszáló:

:)))))))))

mondj egy példát a gárda önbíráskodására .

Nem volt kevesebb gond a romákkal akkor sem, a bűnözésben akkor is éllovasok voltak, nem véletlen, hogy az akkori kriminológiai tankönyvekből származó szakkifejezés a "cigánybűnözés". (igen, tehát a kommerek is nácik voltak :))
A rend pedig azért volt nagyobb, mert keményebben fogták a munkakerülőket, és az állam munkát adott (ha szart nem ért a tevékenysége, akkor is) minden képzetlen cigánynak is, és keményen vette az iskolakötelezettséget.
Ma egy vállalkozás nem fog képzetlen tolvajokat foglalkoztatni, ezért nincs munkája a cigányoknak. Ez az egyik lényeges különbség az átkos és a mostani közt ezen a téren.
A megoldás pedig az lett volna, hogy a cigányok felismerik, hogy az iskolázottság az amivel felzárkózhatnak, azonban a jóravaló liberális és balos kormányok és törvénykezés lehetővé tette nekik hogy megéljenek munka nélkül, ( jelenleg nem nehéz segílyből és szoc.támogatásból többet összeszedni mint a minimálbér) és ezzel nem ösztönözte őket a felzárkózásra, iskoláztatásra.

Ha valakire haragudnod kell amiatt hol vannak a cigányok, akkor haragudj az szadesz-re maszop-ra és a fityiszre ( bizony a rendszerváltáskor ők is - mielőtt polgári pálfordulatot vettek még a mostani "nemzeti" pálfordulat előtt - liberális párt voltak). Az ő szándékos politikájuk eredménye az, hogy kitermeltek egy szart sem érő, képzetlen élősködő réteget, melynek 90%-át a nemzetiség szerinti cigányok teszik ki a maradékot pedig a mentalitásban cigányok.

megfelelt a válasz hülyeségbegyüjtő?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.14. 23:36:35

@mikmuk:

arról a posztról, amit linkeltél:
csak bemásolom, amit az ottani posztírónak írtam:

"
téged saját szavaid minősítenek:
1.0.:
"Igenám, de ott a társadalom már be van oltva rasszizmus ellen, és nem vonnak le következtetéseket a feketék egészét (vagy akár csak többségét) illetően."

WTF/holy shit ..........
...
ember, ezmiezzz ???
honnan szeded ezt ???

2.0.:
"Ellenkezőleg: ezek a számok ráirányítják a figyelmet a négergettók tarthatatlan szociális és egyéb jellegű helyzetére."

ugyan ilyen erővel itt is lehetne ellenkezőleg értelmezni.
tűpontosan passzol a logika, gondold csak át

tessék:

[
az hogy a cigányok/romák több bűnt követnek el (értsd.:sűrüség, azaz bűntettek számossága/össznépesség, ill adott csoport össznépessége)
...] ...ezek a számok ráirányítják a figyelmet a CIGÁNYgettók tarthatatlan szociális és egyéb jellegű helyzetére.

/ csak behelyettesítettem/kicseréltem a:
négert := CIGÁNY -ra /

na látja, kedves posztíró ??
nem látja ??
ha nem látja, a hiba az ön készülékében van.

pfffff.
" ..(1 helyesÍrási hibát javítottam)

mikor-melyiket.blog.hu/2011/03/14/terror_a_ciganysoron/fullcommentlist/1#c12901420

..mikmuk, érted mit jelent ez ??

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.03.14. 23:38:23

@mikmuk:

@zupasta: "Na jó, bevallom, mindennapjaim során valóban nem találkozom cigányokkal."

Ennyi.

Ez szerinted mit jelent ?
Mire utal ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.14. 23:53:30

@szorokin: hogy fogalma nincs miről ír postot. amint a libbant rajvédők nagy része.

kamuszutra 2011.03.15. 02:16:40

tonket az 5 perc hírnév kiélvezése után kénytelen volt megállapítani, hogy a jobbos és a jobbikos sajtó nem kapta fel eléggé az ügyet, a jobbik pedig csak egy gyenge közleménnyel jött elő.

nahááát, vajon miért alakult ez így, tompika? kicsit nézz vissza a saját múltadba, és rájöhetsz, hogy vállalhatatlan vagy sokak számára, és aki jobbik kommunikációját irányítja, annak pedig bemostál egyet a bíróságon. nincsenek itt fizetett (ki fizetne érted? ugyan már, kicsit túlértékeled magad) bérkommentelők (csak a régi "barátok";) , és nem állítólagos bűnügyek vannak, hanem konkrét eljárások. de tudod te ezt nagyon jól. úgyhogy további jó erőlködést kívánok, erre az 5 perc hírnévre még jó vagy, egyébként meg max. bodoky veregeti meg a vállad, de úgy, hogy ne lássa senki. fogd rá a novákra ezt is, és sírd el a bánatodat pataky bíró úrnak a júniusi tárgyaláson. hehehe.

Csigafattyú 2011.03.15. 04:47:46

Szinte sejthető volt, hogy kamuszutra az Index fórumáról kitiltott egyik szerencsétlen, akinek életcélja, hogy Tomcatet fikázza, ahol csak lehet. Annak idején bemutatta őket a Bombagyáron, a szerencsétlenek (mint ez is itt) még arra sem veszi a fáradságot, hogy a hosszú évek alatt legalább pár szót változtasson a szokásos paneljein. Állítólag Bede Márton az egyik, lehet, hogy pont ez itt.

huncsongor 2011.03.15. 06:33:27

Érdekes, hogy a sok libsi mocsok azon rágódik, hogy a tomcat milyen szörnyű. Ahelyett, hogy belátnák hogy az egész bal és liberális oldal, folyamatosan álhíreket terjeszt, nem létező eseményeket felfúj. Égő kettős kereszt, ilyen hülyeséget is csak egy libsi tud elhinni..lol

Nem is bántja a cigányokat senki magyar országon, nincs is kirekesztés, bár igény lenne rá.

hoplita 2011.03.15. 07:59:57

@Conv:
Muhahahahaha......

Még az anyukája is csak álmodozott a bránerről, amikor én már napi szinten éltem meg a "cigánykérdést".....ahogy akkoriban nevezték a problemet.:))
Egyébként a dumája tipikusan libernyák....egy régivágású kommer túltesz rajtam rászizmusban, azokkal ő sem tud szót érteni ilyenekben.:)
Csak ugye, ott már nincs keresni való, a maszop tűnik fejhető tehénnek.
Ha ez az utánpótlása szanyikapitányéknak, akkor én alapjában véve nyugodt vagyok.:))

kyncza 2011.03.15. 08:11:20

@mikmuk: én fogyok ki az érvekből? Te nem mondasz egyet sem!!

Ha nem tűnt volna fel a fogalmazásomból, én is a tagja vagyok a Gárdának. Büszke vagyok rá, és édesaynám is büszke, hogy önzetlenül segítek másoknak! És amíg homokosok masírozhatnak rózsaszín tangában, addig nekünk is hadd legyen már annyi jogunk, h saját költségünkön(mielőtt még jönne az adóforint, vagy a zsoldos vád) kiállunk más emberekért, eltűrve az olyanok gyalázkodásait, mint te, vagy elviseljük a meghurcoltatást, hiszen nekünk elég bűn az, ha a fűben ülünk, vagy az Árpád-sávos pajzsot látható helyen büszkén viseljük!

hoplita 2011.03.15. 08:29:12

@laspalmas:
Ez azért érdekes, mert a csávó elborult fidesznyik...sőt, a XI. kerületben még valami halljakend is narancsbandánál..
A béközép béközepe.....:))
Aki meg ellentmond neki, az fosprimitív...kedvenc szavajárása szerint.

Középparaszt 2011.03.15. 08:47:05

„A HÍR SZENT, a vélemény szabad”.

Nagyon tömör megfogalmazás, hátránya viszont az, hogy nem segít kibontani az igazság minden szeletét.

Sokak szerint az álhír, rémhír is HÍR, tehát az is SZENT.

Tomcat trükkje jól bizonyította mindezt: Szanyi elvtársnak telefonálta meg az álhírt, aki gondolkodás és ellenőrzés nélkül benyelte, mint kacsa a nokedlit.

Jellemző a magyar "szabad sajtóra" és az MSZP elvadult propagandistáira, hogy minden álhírt ellenőrzés nélkül benyelnek és elharsogják kelettől nyugatig abban a reményben, hogy ezzel ledorongolhatják politikai ellenfeleiket.

Amikor lelepleződnek, nem ég le a vastag rinocérosz bőr képükről.

Arra nem számíthatunk, hogy elnézést kérjenek arcátlan viselkedésükért.

Ők a "szabad sajtó" lovagjai (és lovaginái).

fokabacsi 2011.03.15. 09:53:39

@mikmuk: "ezeket az érveidet már hallottuk, köszönjük. Én is csak ismételni tudom magam, ha ennyire szereted őket, és magadénak érzed őket, akkor hajrá költözz össze velük!!!"

És a te érveiddel mi van? Ezt ismételgeted, mint ahogy én leírtam neked !

Meridian74 2011.03.15. 10:18:03

Hát ez csodás... rég röhögtem ennyire jót és sokat valami.

Innen üzenem Tomcat-nek, még több ilyet! A Bombahír-en nem tok kommentelni, mert nem vagyok és nem is akarok fennlenni a Facebook-on... :)

De csak így tovább, így kell ezekkel a dilettáns barmokkal bánni, csak aztán nehogy történjen valami veled.

eSzTi_2000 2011.03.15. 11:11:46

"mikmuk" nicnevű embernek miért válaszol bárki is itt? Etetitek?

szaktatar 2011.03.15. 11:28:10

@Csigafattyú:
"Mint látod, ebbe igen sok szervezet belefér, például a biztonsági cégek is."

MUHAHAHAHA!!!! biztonsági cégekre vvt. vonatkozik. semmi közük sincs félkatonai szervezetekhez.

szaktatar 2011.03.15. 11:30:31

@Csigafattyú:
"A félkatonaiság legfőbb ismérve éppen a fegyverek és a fegyveres kiképzés jellemző hiánya"

MUHAHAHAHA!!!!
94 szilveszterén azok a csecsenek verték ki az orosz hadsereget, akik előtte a CA-ban szolgáltak sorkötelesként. ergo kaptak fegyveres kiképzést.

szaktatar 2011.03.15. 11:34:43

@Csigafattyú:
"Remélem, feltűnt, hogy a felfegyverzettséget zárójelben említi, tehát nem elengedhetetlen feltétel."

rosszul értelmezed a definíciót.
a zárójel után az áll, hogy hasonló. tehát pl. van gépkarabély, de nem hadseregben rendszeresített típus...

Csigafattyú 2011.03.15. 11:54:56

@szaktatar: Attól, hogy óvodás módon muhaházol, még nem leszel se okosabb, se népszerűbb. A biztonsági cégek félkatonai szervezetek, kérdezz meg bárkit, akinek van személy- és vagyonőr vizsgája. Mint korábban írtam, joghallgató vagyok, ott is elmondják ezt a büntetőjog előadáson. A definíciókkal sem kéne vitatkoznod. Mindennek semmi köze a csecsenekhez.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.15. 12:09:26

@Csigafattyú:
A Zrínyi Miklós Katonai Egyetemi számára készített tankönyvben politikai- stratégiai- hadászati- tankönyvi definíció szerint; félkatonai szervezeteknek, nem kritériuma az egyenruha viselés, de alapvető kritériuma, hogy felfegyverzett és harci feladatok elvégzésére is alkalmas szervezet, amely ha hivatalos állami szervezet is, nem tartozik a reguláris hadsereg kötelékébe.

oszt jónapot.

értelemszerűen a vagyonvédelmi cég lehet félkatonai szervezet, ahogyan egy vadásztársaság is, azonban a fenti alapkritériumokon felül még van egy pár ismérv és feltétel, hogy be legyen sorolható a félkatonai jelző alá.

a gárda semmiféleképpen nem sorolható a félkatonai szervezetek közé.

Roxvox 2011.03.15. 13:10:17

Tomcat röhög, Szanyi meg szét van szopatva, mindkettő ugyanolyan szarházi, nincs jobb dolguk?

hoplita 2011.03.15. 13:26:04

@Csigafattyú:
Én a helyedben szaktatárral nem vitatkoznék olyan témakörben, ami fegyveres dolgokat érint.
Bármennyire is joghallgató vagy. kisöreg..:)
Én ösmérem mán egy ideje, nem szokott ilyenekben marhaságokat mondani.

@szaktatar:
Üdv itt...!

A kéken mi a hézag....tán elerkét elvitték gombolyítani..?:)

tudi 2011.03.15. 14:46:28

Na én erről lemaradtam, de most bepótoltam és én konkrétan hatalmasat nevettem ezen az egészen. Hogy lehet valaki akkora barom, mint Szanyi aki nulla utánanézés nélkül sajtótájékoztatót tart, mert valaki felhívta, hogy cigányokat vagoníroznak Gyöngyöspatán. Bár ez az egész talán nem is vicces, hanem szomorú.

szaktatar 2011.03.15. 19:47:16

@Csigafattyú:
"A biztonsági cégek félkatonai szervezetek, kérdezz meg bárkit, akinek van személy- és vagyonőr vizsgája"

melyik jogszabályra hivatkozva mondták ezt neked?

"Mindennek semmi köze a csecsenekhez."

dehogynem. te állítottad, hogy a félkatonai szervezetek ismérve a fegyverek és fegyveres kiképzés hiánya.
egyetlen példával cáfoltam a hülyeségedet.

szaktatar 2011.03.15. 19:50:01

@hoplita:
"A kéken mi a hézag....tán elerkét elvitték gombolyítani..?:) "

helló!
vagy gombolyítani, vagy o.vinak tapsikolni.
hiányzik? :-)

hoplita 2011.03.15. 20:23:43

@szaktatar:
Piszkosul...:)))))))))
Bejáratos vagyok pár oldalra, összefutok ezzel-azzal, sokféle emberrel....de szinte űberelhetetlen.
Én még arra is gyanakszom, hogy a fideszesek rabolták el....mert több kárt csinál nekik a droidságával, mint amennyi hasznot hajtott.:DD

Horizont 2011.03.15. 22:10:06

"Mintegy 100-150 civil kereste fel délelőtt Gyöngyöspatán a helyi romákat, akik arról számoltak be, hogy minden éjjel előjönnek a környező erdőkben rejtőző gárdisták, akik ostorral kezükben, házaik előtt azt kiabálják: "Meghaltok!" megfélemlítve ezzel a romákat. A rendőrség azonban ekkor már nincs a helyszínen. Egy csapat civil ma este visszatér Gyöngyöspatára "
Na ki tudta meg mindezt? Hát nem más mint a Klubrádió:)
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=124614
Mi folyik ott kérem?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.15. 22:19:59

@Horizont: rosszul tudja a klubrádió.
lángoló ostorral jönnek elő, a temetőből, a három méter magas gárdafantom vezeti őket akinek halálfej van a feje helyén és a szemgödréből lángok csapnak ki.

Horizont 2011.03.15. 22:31:14

@Conv: :DDDDD
Most mond meg! Még azt el is hiszem, hogy a cigányok ezt mondják, de hogyan lehet ekkora marhaságot értelmes tanult embereknek elhinni?Most már komolyan kezdem elhinni, hogy eszement nem normális ország állampolgára vagyok. Nem jó érzés!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.15. 22:36:55

@Horizont: dehát, te nem hiszed el a jóravaló becsületes cigányok szavait?

náczi vagy!

elhatárolódok tőled!

:)

Csigafattyú 2011.03.15. 22:39:15

@szaktatar: A fegyverek és a fegyveres kiképzés JELLEMZŐ hiánya, okostóni! Magyarázd már meg, miért van a posta működését szabályozó jogszabályban leírva, hogy a posta félkatonai szervezet! Ugyanígy a tűzoltóság, a vasút, a mentők. Ezek TÉNYEK, ha a fejed tetejére állsz is (amennyi ész van benne, csodálom, hogy ez nem történik meg), lapozd fel a törvénykönyvet!

Kartal (rezervált) 2011.03.16. 07:19:30

@Horizont: @Conv: IGAZÁBÓL nem is ez történt. Hanem a jobbikosok a falu körüli erőben alien-tojásokat rejtegetnek, és amikor kikelnek az alienek, akkor betanítják őket arra, hogy cigányokat egyenek!!! HALLOTTAM, amikor maga VONA mondta, hogy ezzel le van a gond a szörnyekről is, mert nem bírják a hepatitist meg a gümőkórt! Így aztán a cigányokat felzabálják, és beledöglenek a betegségbe!!!

Szanyiiiiiiiiiiii! Sajtótájékoztatóóót akarok!!!

Kartal (rezervált) 2011.03.16. 07:21:22

@Conv: én úgy emlékszem Csigafattyúnak igaza van. Egy vasutas cimbora ugyanezt mondta, amikor szóba került a félkatonaiság.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.16. 07:35:05

@Kartal (rezervált):
Nem kizárt, ezért kértem valami linket, konkrét forrásmegnevezést.
Mert a katonai tankönyvek szerint pont az ellenkezője a definíció, mint amit mond.
Ha az lesz benne, hogy félkatonai jellegű, vagy a szervezeti felépítésére vonatkozik, akkor bizony hangosan fogok röhögni és erőteljesen javasolni a jogi iskola végzésének megszüntetését, mert nem neki való, inkább menjen bolti eladónak.

trojka 2011.03.16. 08:17:10

@kyncza: Igazad van, megy itt a ködösités rendesen. Ha én most felvennék egy fekete bolti mellényt (natur) fehér inghez és végigmennék a falun, biztosan benne lenne holnap az ujságban, hogy a Gárda megfélelmlitette a szegény romákat. Csakhogy: akkor miért van az, hogyha a gárda megjelenik egy fertözött faluban, a magyar lakosság nem menekul fejvesztetten elöluk, hanem élteti öket és fellélegzik. Öket viszont senki sem kérdezi meg, csak a szineseket! Az ugye jol jön, amikor árviz van és a gárdisták ugyanugy mentik a cigányt, mint a magyart? Ha Amerikában lehet felfegyverzett Nemzeti Gárda és alkalom adtán be is vetik öket, akkor nálunk miért nem lehet még igy sem, fegyvertelenul. Kulöben, mindenkori kormányaink tehetnek rola, hogy idáig jutottunk. az emberek jobban biznak a Gárdában, mint a rendörségben. lehet bármit megmagyarázni, félredumálni, de ez van és kész!

kyncza 2011.03.16. 09:07:12

@trojka: voltunk már pár helyen és mindenhol szívesen láttak minket, kivéve a a falu/község sötétebb utcáit. És az is hazugság, hogy beszólogatunk, meg fenyegetünk, ugyanis szigorúan tilos bármiféle megjegyzés, vagy akár visszaszólás a mi részünkről, és azonnali kizárást von maga után. Tehát kapunk rendesen a cigósorról, de nem szabad reagálni rá.

Az idősebbek általában könnyek között szoktak kérni, h nem menjünk el, olyan jó ez a nyugalom, amit biztosítunk nekik.

EZ MIÉRT NINCS SEHOL LEIRVA "TISZTELT" "MAGYAR" sajtó?

szaktatar 2011.03.16. 09:25:31

@Csigafattyú:
na még 1x, mert nem értetted meg:
posta félkatonai szervezet? idézd a jogszabályt.
őrző-védő cégek félkatonai szervezetek? idézd a jogszabályt.

joghallgatóként ez neked semmiség...

trojka 2011.03.16. 09:41:00

@kyncza: Csak gratulálni tudok. Igy, egyszemélyes pártként is. (Kossuth párt) Szebb Jövöt!

trojka 2011.03.16. 09:44:35

@Kartal (rezervált): Én amikor a vasutnál szolgáltam, mindig azt mondták, hogy a vasut a második hadsereg. Ha jol tudom, háboruk alatt a vasutasokat nem hivták be katonának. Na, nekem is azt mondták, legyek nyugodtan. Nyugodt is voltam-egészen 23 éves koromig, amikor berántottak 2 évre.

szaktatar 2011.03.16. 09:55:52

@hoplita:
biztos vagyok benne, valaki (valakik) szóltak neki, hogy már senki sem veszi komolyan szegénykét.
most a szerelem topikban szédíti a tizenéveseket. >XD

szaktatar 2011.03.16. 09:59:48

@Kartal (rezervált):
"Egy vasutas cimbora ugyanezt mondta, amikor szóba került"

nekem is mondták, hogy a PA-63 a világ legjobb pisztolya. aztán kiderült, soha nem próbált ki más típust, nincs összehasonlítási alapja.
egy szó mint száz: cimbora információk helyett jogszabályi hivatkozás a biztosabb.

derelyegrádi szellem 2011.03.16. 10:30:05

Ezek a kommancsok nem változtak semmit.

Csak néhány hasonló kis közelmúltunkból:

1./ Hanákné esete.

A balliberális sajtó napokig hozta, hogy a szkinhedek késsel megfenyegették, talán meg is szúrták Hanáknét (természetes a származása miatt, mi másért) az ablakán keresztül.

Majd kiderült, a Hanákné a második emeleten lakik, és az ikriminált ablak vagy 8 méter magasan van az utcaszint fölött, ahonnan őt "megtámadták".

A válasz: jó-jó,de megtörténHETETT volna.

2./ Egy zsidó fiatalember esete a Bajcsyn a kirakattal.

Magyar Hírlap (akkor még teljesen szadesz újság, pl a volt Szabad Népes Várkonyival az élen)napokig cikkezett arról, hogy a zsidó fiúnak a szkinhedek (ki más?) beleverték a fejét kirakatba, mert zsidó.

Ebből végül rendőrségi ügy lett, amikor is kiderült, hogy a fiatalember hazudott, összeveszett a barátnőjével, és dühében ő maga fejelte be a kirakatot, csak nem akarta, hogy kifizetessék vele, így inkább kitalálta ezt a mesét.

A valóság kiderülése után a reakció: Na jó-jó, hogy nem úgy volt, de megtörténHETETT volna

Most a Szanyi ugyanezzel, megtörténHETETT volna.

Na jó bazmeg, csak ti nem úgy adtátok ám ezeket közre, hogy ez akár megtörtéHETETT volna, hanem úgy, hogy MEGTÖRTÉNT.

Mondok neked Szanyi egy példát, hogy világos legyen. Én leírom rólad, 10 éves kislányokat/kisfiúkat becstelenítesz meg, aztán mikor kiderül, hogy mégse, akkor azt mondom: megtörténHETETT volna, hiszen kislányok/kisfiúk is vannak, és a Szanyinak - mégha vér nem is nagyon van benne - fasza is van. Érted ezt bazmeg?

fokabacsi 2011.03.16. 11:46:57

"Mondok neked Szanyi egy példát, hogy világos legyen. Én leírom rólad, 10 éves kislányokat/kisfiúkat becstelenítesz meg, aztán mikor kiderül, hogy mégse, akkor azt mondom: megtörténHETETT volna, hiszen kislányok/kisfiúk is vannak, és a Szanyinak - még ha vér nem is nagyon van benne - fasza is van. Érted ezt bazmeg? "
Honnan értené?! Szétmarta az agyát az alkohol ! Egy szerencsétlen hülye. De hadd csinálja ! Még az a néhány aki rájuk szavazott volna, az is letesz róla.

2011.03.16. 14:28:14

Jaj ne bántsátok már ezt a szerencsétlenséget. Minden birodalomban van egy udvari bolond, aki szórakoztatja a nagyérdeműt, az MSZP-ben (MAGYAR SZÉGYEN PÁRT) ez az ember, a mi kedves barátunk Szanyi bácsi, vagy Tibi bá, de lehet, hogy csak egyszerűen be volt rúgva és összekeverte az előre megírt beszédét, a Móricka című viccújsággal.:))))) Tuti, hogy titokban Mórickát és Morbidot olvas, mert ennyi hülyeséget csak ott lehet találni, azoknál megértem, de Tibi bánál nem. :)))))))

eSzTi_2000 2011.03.16. 16:06:09

Nézzük már meg, lássuk át, mi is folyik.Papíron a Fidesz irtja az MSZP-seket, legalábbis ezt publikálják, erőltetik.
Nézzük ezt a konkrét példát: Tomcat (akinek a hangját valaki nem ismeri fel, az ordenáré nagy barom) nagyon csúnyán, és porig lealázta Szanyi "urat"
Mi lenne erre a természetes lépész drága Fideszünktől? Le kellene rá csapni, mint gyöngytyúk a ....
De nem, a hallgatásukkal "védik".
Elgondolkodtató, hogy Tomcat-tól félnek-e ennyire, vagy a "kapitány" tud valamit, illetve valamilyen összefonódás van a két párt között. Esetleg én vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek.

eSzTi_2000 2011.03.16. 16:07:59

Helyesbítek: Tomcat hangját sokan ismerik, még Szanyi úr is, gondolom, az itt kommentezők is. Aki nem, attól bocsánatot kérek.

_Toto_ 2011.03.16. 22:58:05

Elolvastam ezt is meg az eredeti cikket is.
Tomcat qrvanagy csúsztatása abban áll (és a csávó egész kommunikációja az), hogy nem az általa cigány- és zsidóvédő hoaxgépezetről rántotta le a leplet, hanem egy igencsak középszerű pártkatona lassú és buta észjárásán járt túl, méghozzá alaposan.
Ezzel viszont ismét a hazai politikai elit töketlen tohonya balfaszságát bizonyította be, amihez azért gratulálhatunk neki. Ennyire képes az MSZP és a magyar politikai elit, ilyen folyékonyan mismásoló, simabeszédű, kifordítom-befordítom szürke kis egérkéket termel ki magából, akiket egy gyors észjárású provokatív figura két perc alatt átvág.

Csigafattyú 2011.03.17. 00:20:28

@szaktatar: Itt vagyok. Bármily hihetetlen számodra, más dolgom is van, mint itt baszni a rezet egész nap, és eldugott jogszabályokat keresgélni neked. A Posta és a MÁV (illetve ma már MÁV nincs is, hanem szétdarabolták, így azért nem kezeskedem) szolgálati szabályzatában áll, hogy ezek félkatonai szervezetek. Egyik sincs fent a neten, én legalábbis nem találom, a könyvespolcon meg értelemszerűen nem tartok ilyesmit, mert nem vagyok se postás, se vasutas. A tűzoltóságot nem emlékszem, mi szabályozza, de róluk is le van ez írva valahol. (Mert azt ugye nem gondolod, hogy azért vannak egyenruháik meg rendfokozataik, meg azért vannak BM-es alárendeltségben és felelnek katonai ügyészség előtt, ha valamit elkúrnak, mert nem félkatonai szervezet?)

Két dolgot tehetsz most: vagy megkérdezed a legközelebbi postást, vasutast vagy tűzoltót, hogy mi a véleménye, vagy hátradőlsz önelégült vigyorral, és elkönyveled, hogy ismét te győztél. Utóbbi esetben szívből gratulálok, ki-ki igénye szerint élje életét.

Csigafattyú 2011.03.17. 00:24:51

@_Toto_: Mit kellett volna csinálnia, egyenként végigtelefonálni minden egyes személyt, aki a magyarok rágalmazásában rendszeresen részt vesz, és csak akkor jelentheti ki, hogy leleplezte a gépezetet, ha mindegyik maradéktalanul beszopja az előadást?

Igenis leleplezte. Egyetlen telefonhívással (na jó, kettővel) elérte, hogy egy nemcsak megalapozatlan, de teljességgel hihetetlen állítás futótűzként terjedjen szét az országos sajtóban egy vezető politikus sajtótájékoztatója nyomán. Mi kell még? Nemcsak Szanyi volt a gyökér ebben a történetben, hanem az összes faszkalap újságíró, akik még a szemöldöküket sem húzták fel erre a meglehetősen fura történetre, az égő kettőskereszt meséjére. Mindenki tudja, hogy az egész gyűlöletgépezet ilyen és ehhez hasonló mesék szájról szájra terjedéséből táplálkozik, de Tomcat most kristálytisztán megmutatta az egész folyamatot elejétől végéig.

Béla Bácsi 2011.03.17. 11:21:46

@mikmuk: Ez már lerágott csont, de mikor húzza már ki minden cigányfajvédő idióta a fejét a seggéből? Csak akkor fejezik be a pofázást, ha az ő édesanyjukat alázzák, kínozzák, ölik meg?
Itt egy kis ízelítő a szélsőséges Magyarországból:
www.youtube.com/watch?v=zc-YJww4huM

trojka 2011.03.17. 12:48:40

@szorokin: Nem, ök állati okokbol támadnak a magyarra!

hesslerezredes-halálazötvenórára 2011.03.17. 17:40:47

Magyar baka sétál a mezőbe.
Arra megy a Szanyi, tanácsot kér tőle.
Idefigyelj Szanyi, adok egy tanácsot:
Baszd meg a sarlót és a kalapácsot!

matyesz007 2011.03.18. 20:10:43

Tomcat olyan hatékonysággal dolgozik egy telefonnal + mondjuk egy kamerával, ami egyedülálló teljesítmény.

matyesz007 2011.03.18. 20:14:09

Tényleg, végülis szinte csak az indexen nem lehet megtalálni az erről szóló híreket, hehe lúzer indexfanok a kicsi, színes, szagos álomvilágukban.

szaktatar 2011.03.18. 20:36:19

@Csigafattyú:
"más dolgom is van, mint itt baszni a rezet egész nap, és eldugott jogszabályokat keresgélni
"Egyik sincs fent a neten, én legalábbis nem találom, a könyvespolcon meg értelemszerűen nem tartok ilyesmit"

ja, hogy nem találod, +idős sincs utánna nézni... de azért hivatkozol rájuk.
és még te nevezel engem óvodásnak?

"Két dolgot tehetsz most: vagy megkérdezed a legközelebbi postást, vasutast"

szánkón ne húzzalak?
vered itt a nyálad jogszabályokra, szabályzatokra hivatkozva. és még elvárod, hogy én ellenőrizzem a te állításodat?
melyikünk az óvódás, lúzerké?

matyesz007 2011.03.18. 20:55:55

hehe, mszp, padlógázzal a szakadékba. Most jön majd az, hogy robbantsunk ki valamilyen fegyveres konfliktust, hogy megmentsük az életképtelen mszp-t, szdsz-t, mdf-t stb, stb. Kell egy borostás forradalmár arc, médiaszemélyiségek, színészek, költők, meg egy kis lóvét belefeccolni. Kicsit melózni kell vele, háttérsztori, sajtó stb. Ezt megszervezni kb tíz év, és indulhat a banzáj a tehetősebb demokratikus országok támogatásával. Aztán persze új uralkodóréteg kell, mert a régi elpusztult stb, stb. Ismerjük ezt.

trojka 2011.03.19. 06:37:02

Ujsághír: K-n nyertek.
"Az önkormányzat a napokban kapott értesítést arrol, hogy hatmillio forintot nyertek a Vidékfejlesztési Hivataltol arra a célra, hogy községben élö rászoruloknak mezögazdasági alapismereteket oktathassanak. S. L. polgármester elmondta, fontosnak tartják, hogy minél több helybeli muvelje meg kertjét, s ehhez szakmai segítséget is nyujtsanak."
Könyörgöm, 6 milkábol? Micsurinokat képezhetnének, de kiváncsi lennék, hogy ez a pénz hova fog kerulni? Legközelebb gondolom barlangrajzokra, tuzcsiholásra és köbalta készitésre is pályázhatnak majd! Ráadásul, ez már a sokadik probálkozás. Egyszer már kaptak mindenféle vetömagot, azt eladták, a krumpli vetömagot meg még aznap megették. egyébként, ezek a szegény ínségesek hamarabb esznek paradicsomot mit a magyar, aki dolgozik-na nem abbol, amit a foliasátorban termel. (Hajrá, Csodaország!) Szanyi urék az ilyen pályázatokat miért nem reklamálják!?

süti beállítások módosítása