Skip to content


       Szűrés lista

"Minden rendben": az utólag aláírt szerződés

Végre minden tisztázódott a március 15-i ünnepségen az Orbán Viktort körül álló 500 fiatal ügyében.
Az Origo szúrta ki március 15-én a sorban álló fiatalokat (videó), akik elárulták, hogy 1500-2000 forintot kapnak a "munkáért".

Mint utólag kiderült, a szervező cég ( Hungarofest Kft.) 1,25 millió forintot fizettek a statisztaszervező cégnek az ötszáz szereplő biztosítására, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság pedig azt közölte, hogy "március 15-i ünnepség nem pártrendezvény volt, hanem végre valódi nemzeti ünnep, amelyet párthovatartozás nélkül ünnepeltek emberek százezrei. a szervezők ezért tudatosan nem pártszimpatizánsokat kértek fel arra, hogy legyenek részei az ünnepi műsor látványának, hanem civileket. Ezt természetesen senki nem kérte tőlük ingyen,éppen az lett volna kivetnivaló, ha kizárólag válogatott kormánypárti szimpatizánsokkal töltötték volna fel” a rendezvényt."

A probléma viszont ott volt, hogy a diákok szerint nem írtak alá semmilyen papírt, szerződést.


Szerencsére ma kiderül, hogy mi a magyarázat erre.
Még egyszer: állami ünnepen, állami pénzen, aláírt papír nélkül 500 fiatal.

Rácz Péter, a Starcast Ügynökség tulajdonosa és vezetője:
"Minden a jogszabályoknak és az előírásoknak megfelelően történt. Az embereket a megbízás alapján életkor szerint válogattuk és nem politikai hovatartozás alapján. A HungaroFest kért tőlünk az ünnepségekre ötszáz fős tömeget, arról eredetileg szó sem volt, hogy politikai rendezvényre kellenek. Starcastnak az állami ünnepséget szervező céggel van szerződése, de minden egyes statisztával is megállapodást kötöttek. A félreértés ott lehetett, hogy az Origo.hu hírportál videósai még a rendezvény előtt szólaltatták meg a fiatal statisztákat, s miután velük a szerződést csak az esemény végén kötötték meg, így hihették azt, hogy „feketén” dolgoznak.
Futtában történt aznap sok minden, mire regisztráltuk a statisztákat, a szervezők már vitték is őket húszas-harmincas csoportokban a múzeum lépcsőjére. Ezért tudtuk csak később aláíratni velük a papírt. De minden rendben, jogszabályszerűen zajlott."

Jelentkezés -> statisztálás -> pénzkifizetés -> szerződéskötés.
És ez szabályos, jogszerű :)

És ha ez egyik fiatal mellélép a lépcsőnek és kitöri a lábát? Munkahelyi baleset? Ha nincs az Origo riport, akkor is lett volna aláírt papíros?
Micsoda rohammunka lehetett az ünnep után a cégnél, mire legyártották az 500 szerződést meg elérték az 500 fiatalt ...

Amúgy ún. megbízási szerződést kellett volna kötni.
"A megbízási szerződés: Ennek alapján a megbízott köteles a rábízott ügyet ellátni, a megbízást pedig a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően teljesíteni. Ebben az esetben tehát egy meghatározott ügyre irányul a kötelezettségvállalás, a munkát ennek érdekében fejti ki a megbízott. Egyértelműen megbízásról beszélhetünk, ha rövidebb időn át, nem meghatározott munkahelyen és munkaeszközzel, nem adott időbeosztásban kell végezni a feladatot, a megbízó nem ad részletekbe menő utasítást, és a feladat elvégzésekor egy összegben díjazza a munkát."

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr112764476

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pénzért tapsoltatja magát Orbán 2011.03.23. 13:21:37

A mai nap eddigi legszebb híre az volt, amikor kiderült, hogy 500 ember kapott 1500-2000 forintot azért, hogy statisztáljon a Nemzeti Múzeumnál - magyarul hogy megtapsolják Orbánt.Öngól. Nem kicsi, nagy. Nem hiszem el, hogy ne tudtak volna összeszedni ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jozicsenko 2011.03.23. 12:10:41

??? mit vártok ???

nem emlékeztek, amikor az elöző kormánynál a munkaügyi főfőnök személyesen intézkedett a hamisitások miatt?? (az m6-os szerződéseinél az alvállalkozók alvállalkozóinak munkavállalóinál?)

bár ami szintén szép: 4 éves határozott idejű szerződés ugyebár az országgyűlési képviselői munka, nem?

határozott idejű szerződésre viszont hogy is jár 6 havi végkielégítés, ha véget ér???

Baldrick68 2011.03.23. 12:12:19

Mit vagytok úgy oda, ezt szavazta meg a zemberek 2/3 -a.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.03.23. 12:14:45

Rohamtempóban kellett, mi? Ezek szerint ez a márcziustizenöt így ad hoc jelleggel kerül megrendezésre, hogy meglepetésként érte őket?

Viktus 2011.03.23. 12:15:31

Ez a kormányzati munkáltatói forradalom? :P

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.23. 12:17:22

@Pál a postoló:

Ja, váratlanul gyorsan csapott le idén a március 15 :)

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.03.23. 12:18:25

@zero: Hallod, a poszt óta konkrétan be vagyok szarva, hogy mi van, ha holnap Karácsony... :P

Gontar 2011.03.23. 12:28:55

Most mit izéltek... a zegymillió munkahelyből máris megteremtettek öccázat egy ideig. :-DDD

Faszom... építőiparban ha csak a gyanúja is felmerül az utólagos szerződéskötésnek valamilyen vizsgálatnál, akkor nemhogy bünti, de okirat hamisítás miatt sitt (nem, nem a Pali :-D) is vár a vállalkozóra... Amúgy teljesen jogosan - de a fasz poltikusoknak, meg a sleppjüknek sem kéne, hogy kivételek legyenek.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.23. 12:29:02

@Pál a postoló:
az hagyján, a karácsonnyal semmi gond, de mi van ha holnap reggel augusztus 20-ára ébrednek váratlanul?

angupapa 2011.03.23. 12:36:03

@Pál a postoló: figyelj nincs ezzel baj, majd akkor fogtok meglepődni, amikor jön a mikulás narancssárga köpönyegben 3-4 FEKETÉN dolgozó kis krampusszal, szabadkozva. Előtte a méltán elismert és nagy befolyással bíró karácsony-ügyi bizottságnak voltak a tagjai, csak menesztették őket, mert javasolták, hogy ne változtassák a télapó subáját narancsra, mert az nem autentikus.

Úgy értem ti majd meglepődtök biztosan. Én már nem.

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.03.23. 12:37:31

@angupapa: a fekete nyilván a krampuszok színét jelöli. más elképzelni se tudok :)

jozicsenko 2011.03.23. 12:50:41

@Pál a postoló: most hogy mondod, lehet hogy idén húsvét karácsony után jön, december 28án

így még 8 hónapjuk van alkotmányozásra... ;-))

minimalista 2011.03.23. 12:51:16

Ebben az országban az állam/állami cég a legnagyobb adós, pénzvisszatartásával, felelőtlen szerződéseivel emberek ezreit, tízezrei juttatta már nehéz helyzetbe/tette földönfutóvá.
Ebben az országban az állam folyamatosan visszaél a joggal, azt rosszhiszeműen használja vagy egyenesen megszegi.
Ebben az országban az állam/országgyűlés és a lobbisták hozzák a jogszabályokat.

Egy normális országban az állam nem hagyja kisemmizni a vele közvetve/áttételesen szerződő feleket!
Egy normális ország élen jár az általa hozott jogszabályok betartásában és betartatásában, hisz kinek a feladata, hogy a jogkövető magatartás elvárható példáját mutassa a társadalomnak, ha nem az államé?!
Egy normális országban a jogszabályokat a parlament széleskörű társadalmi egyeztetés és mindenre kiterjedő előzetes hatásvizsgálatok után, a jogalkotástan tudományos szabályainak legalább minimális alkalmazásával hozza!

Hirtelen ezek jutottak eszembe, miért méltatlan a magyar államnak nevezett rosszindulatú polip a jó értelemben vett "állam" jelzőre.
Az országunkkal kapcsolatban maradjunk inkább a szeretett S.P-unk által alkalmazott "álam" elnevezésnél. Ez gyönyörűen jelképezi mennyire sánta, torz ez a rendszer.
Csak így, egy "l"-el...

GGG77 2011.03.23. 12:52:54

Ebben csak az hihetetlen, hogy sajnos simán találni 500 embert ebben az országban, akik önként, dalolva odaállt volna a Vezér mellé tapsolni. Csak Facebookon 80 ezer rajongója van ennek a f@sznak.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.03.23. 12:53:21

az MSZP sokkal rosszabb volt :)
különben is megy a karaván tovább :D
Indexes csúsztatás vagy is Origos :P
Gyurcsány a hibás ezért is
Zéró megint tévedsz meg csúsztatsz

ezt szokták a Fideszesek leírni mindig, persze még lehet bővíteni :)

mim 2011.03.23. 12:54:28

Eléggé szomorú, hogy a fiatalokat csak így tudják megfogni. Fizetnek nekik, hogy játsszák el lelkes állampolgárt. Hátha a csorda ösztön berántja a többit.
Bár ha bele gondolok, a fizetett tapsolók régi megbecsült szakemberek a világ minden táján. (show műsorok, koncertek, szónoklatok, stb..)

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.03.23. 12:54:54

@jozicsenko: végülis, ha úgy vesszük, az is elképzelhető, hogy a Széll Kálmán-terv bejelentését is hasonló "naptárral" kalkulálták ki :)

dr. Aullah 2011.03.23. 12:56:17

"Ha nincs az Origo riport, akkor is lett volna aláírt papíros? "

Egyértelmű, hogy NEM.

veiszi 2011.03.23. 12:57:24

Nem volt most időm végigolvasni az eddigi kommenteket, úgyhogy lehet, hogy már más leírta helyettem, de a megbízási szerződésnek nem kötelező eleme az írásbeliség. Vagyis ha a rendezvény végén sem íratnak velük alá ilyet, akkor sem jogszabálysértő a dolog. Szerintem.

dr. Aullah 2011.03.23. 12:58:17

@GGG77: Csak? Azt hittem két millióan vannak...

Plaxi 2011.03.23. 12:58:42

@GGG77: 1 éve találtál volna 2 milliót is akár. Amúgy meg nem f@sz, hanem maga a Zördög. (ahogy egy kedves nyugger néni ordította a másik kedves néninek a helyi járaton.)

Apafarkas 2011.03.23. 13:02:27

@veiszi: ha nem kötelező, akkor miért írták meg mégis utólag?

Gontar 2011.03.23. 13:11:56

@Apafarkas: Nyilván mert NEM megbízási szerződést kötöttek a 2000 HUF-okról. :-)

Emiksz 2011.03.23. 13:14:12

Én már egy hete lehoztam a szerződést, senki nem hitt nekem:

emiksz.blog.hu/2011/03/16/18_megbizhat

MazdásPali 2011.03.23. 13:21:20

A hirtelen jött március 15-i ünnepséget futtában kellett leszervezni, mert OV reggel találta ki, hogy biztos ami biztos a saját testőrségen felül 500 fős élő pajzsot is szeretne az ünnepségre, nehogy francia vadászgépek eltévedve egy másik diktátort bombázzanak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.23. 13:27:33

@veiszi:

megbízási szerződés szóban?
Kicsit mered elgondolás ...

Te kötöttél már szóban szerződést?:)

Sátán meg a Jocó 2011.03.23. 13:28:30

.@GGG77: ja, meg aztán... manapság talán csak ezzel lehetett az xboxba/facebookba ragadt agymosott ifjúságot kirángatni a szobából ilyesmire

global001 2011.03.23. 13:31:01

„Ne az emberekkel fizettessék meg!”
„Ami jár az jár!”
„Erre adott a nép felhatalmazást!”
„Csak a Fidesz!”
"Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér.”
„Hajrá magyarok, hajrá Magyarország.”

„Erre adott a nép felhatalmazást!” - ez jó is lesz magyarázatnak. Hülye 2/3.... végülis az csak 2 millió idiótát jelent. 10 millióból az nem rossz arány

dr. Aullah 2011.03.23. 13:33:26

@global001: :D :D :D Ezen jót nevettem.

kej 2011.03.23. 13:35:33

off:

nem tudom, hogy ezzel az újabb gyöngyszemmel találkoztatok-e:

Miközben Tétényi Éva a mai napon (03.22) Gödöllőn vett részt egy EGTC konferencián, távollétében politikai tisztogatás indult meg a Polgármesteri Hivatalban. Baloghné Mezei Rita, akinek kabinetfőnökként a feladata az lenne, hogy a polgármester alá dolgozzon, a mai nap magához hívatta Váczy-Hübschl Istvánt, Tétényi Éva protokollfőnökét és sajtósát, és azonnali hatállyal felmondott neki. Mezei, aki korábban Meggyes Tamás közvetlen munkatársa volt, pár hete állt ismét munkába, ugyanis hónapokig betegszabadságon volt. Visszatérése után egyik első intézkedése politikai alapú tisztogatás megindítása volt a Városházán.

Váczy -aki október eleje óta dolgozik a hivatalban- egyike a Tétényi közvetlen munkatársainak akit még a létszámstop elrendelése előtt fel tudott venni maga mellé. Az továbbra is kérdéses, hogy a polgármester mellett dolgozó sajtóst miért rúgja ki olyasvalaki, aki október óta nem dolgozott együtt vele, és miért mond fel Tétényi bizalmasának a polgármester távollétében.

az egyik helyen utólag kötnek szerződést, a másikon pedig a főnök távollétében bontják fel azokat. ez egyre szomorúbb. :(((

Secnir 2011.03.23. 13:39:12

@zero:
1. megjöttek a leveleim, bocsi amiért munkát adtam :-)
2. mindenki kötött már szóban szerződést. te is.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.23. 13:42:08

@kej: szerintem ennek az - amúgy meglepőnek nem nevezhető, gerinctelennek annál inkább - eljárásnak azért a folytatására kíváncsi lennék. mert az egy dolog, hogy kormánytisztviselőt (már ha olyan státuszban volt a 2 elbocsájtott) indokolás nélkül ki lehet rúgni, de erre tudomásom szerint a polgármester (mint a munkáltatói jogkör gyakorlója) jogosult. Vagy a jegyző, adott esetben, de semmiképpen sem a kabinetfőnök.

lyken 2011.03.23. 13:45:05

Érdekes, hogy amikor egy hasonló esetben 3 éve az MSZP csinált ilyet, akkor a Fidesz kézzel-lábbal kapállódzott.

kej 2011.03.23. 13:51:55

@Seduxen: egyetértek veled. vélhetően a polgármester a munkáltatói jogok gyakorlója és valószínűleg határozott idejű (négy évre szóló) szerződést kötöttek vele. a kormány/köztisztviselői státuszban ugyan nem hiszek, de ugye nem láttam a szerződést, de általában a kommunikációt/tanácsadást leválasztják az ilyen helyeken a köztisztviselői státuszól, mert így más javadalmazás alá esik majd.

ugyanakkor a legfélelmetesebb, ahogy egymásra épülnek a dolgok. nem akarok a ciklus elejére visszamenni, ezért csak címszavakban: AB, KT, önkorm. választási törvény megváltoztatása, médiatörvény, polt élete végéig főügyésszé avanzsálása, földr. bizottság felállítása, egyes tagjainak (civil) munkahelyéről való eltávolítása.

tegnap belinkeltem a minisztérium ez utóbbi ügyre való indexes kérdésekre adott válaszát. félelmetes. röviden: nem azt a döntést hozták, amit a kormány akart, ezért rúgtuk ki őket. most meg egy nímand a nagyfőnök távollétében kirúgja annak közvetlen munkatársát. egyszerűen nem értem, mi történik. illetve - olvasmányaim, tanulmányai alapján - nagyon is értem, de nem akarom elhinni. és mindeközben itt vagyunk, kommentelgetünk jóféle fotelforradalmárokként. azon gondolkodom, hogy minek kell még bekövetkeznie, hogy felálljunk innen.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.23. 13:57:04

@kej: pláne ha ehhez hozzávesszük, hogy Esztergomról van szó. Mert - hogy is mondjam - mindannyian tudjuk, hogy az ottani ex-polgármester korábbi ténykedésének van egy "előélete". Na de nem akarok ebbe nagyon belemenni, mert még "fetserizálja" magát ez a jó Tamás gyerek, és mehetek a bíróságra :)))

kej 2011.03.23. 14:02:25

@Seduxen: jaja. én is tudnék mesélni a mi jó tominkról. mennyit (éééérted) tehetett a szentkirályi utcáért, hogy megtartják?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.03.23. 14:04:57

@kej: szerintem olyan 8-9 számjegyű mennyiségről lehet szó, de még az is lehet, hogy messze alulbecsülöm a jó Tomi "szeretetéhségét" :)))

veiszi 2011.03.23. 14:11:18

@zero: nap mint nap: pl. amikor veszek egy csokit a boltban. De ráutaló magatartással is kötök, amikor felszállok a BKV-ra.

@Apafarkas: mert a szó elszáll, az írás megmarad

sz4sz4 2011.03.23. 14:32:12

@Plaxi: hm, a Zördögöt használja a szomszéd néni is, de ő néha bedobja a "gonosz cigány törpe" kifejezést is. Na, ő nem fülkeforradalmár, de a választások után valamiért lekapta a Zemeszpé matricát a postáládáról...

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.03.23. 14:41:54

Nos:

1. Ez a munka egyértelműen belefér a "megbízás jogviszonyba" (tapsolás, mosolygás utasítás szerint...) . Tehát nem munkaszerződés (ennél KÖTELEZŐ az írásbeliség).

2. A megbízási jogviszony a ptk. szerint jön létre.
3. A ptk. szerint szerződés létrejön szóbeli megállapodással is.
DE:

4. A TB. törvény szerint a megbízási jogviszony is FOGLALKOZTATÁSnak számít.
5. A foglalkoztató (=cég) a foglalkoztatás ELŐTT (akár egy perccel) KÖTELES bejelentést tenni a NAV-nak a megfelelő nyomtatványon a foglalkoztatottat (=itt megbízott).

SZANKCIÓK:
6. KÉSEDELMES bejelentés: 100 000Ft/foglalkoztatott.
7. ELMULASZTOTT bejelentés: 500 000Ft/fő.

A hírek szerint a történet a 6. pontbani szankciókkal sújtható.

Névtelenül is be lehet jelenteni! www.apeh.hu/kapcsolat/kozerd_090616.html

freemind93 2011.03.23. 14:43:43

ha engem kerdeztek, napokon bekerul az alkotmanytervezetbe, hogy NER-es rendezvenyek mentesulnek az art. es a munka torvenykove vonatkozo rendelkezesi alol...

f.m.j. 2011.03.23. 15:08:06

csodálatos országban élek, nap mint nap meggyőz, minden mi él csak ezt hirdeti, hogy itt csudák történnek :P
csak nem szabad elfeledkezni róluk, észben kell tartani, folyton emlékeztetni magamat, hogy értékelni tudjam amikor kell...

prendick 2011.03.23. 15:11:14

@Attila64: Haha, most elképzeltem, hogy az APEH elkezd intézkedni és másnapra szétzavarják mint a Földrajzinév Bizottságot. :))

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.23. 15:21:40

Nem tudom...ez az utólag lepapírozás...
Moszkvai ingatlanbiznisznél ugyanez volt.
Ja, kicsiben mindjárt más...
Az a baj, hogy ennyi amit tudunk.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.23. 15:22:32

@prendick: mocsok egy banda... Mindjárt engem is feloszlatnak:-)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.23. 15:24:20

@global001:

"Rendet rakunk ebben a disznóólban!!!!"
"A munkanélküliek fertőznek..."

A legszebbeket kihagytad!!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.03.23. 15:30:50

@prendick: Na, ha azt megteszik 3/3 a következő választásokon :D

Viktus 2011.03.23. 15:32:49

Nem vagyok elég képzett politikailag, de elárulná v.ki minek kell ez az alkotmányosdi cécó? semmi másról nem szól a fidesz-kdnp minden képviselője mantrázik egy sort az alkotmánytervezetről ... alapból megszavazhatnák helyből ettől a sok rizsától nem változik.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.23. 16:02:51

@Viktus:

Alkotmányos betont kevernek maguknak, és maffiamódszerrel önmagukat....

Ombudsmanyus 2011.03.23. 16:09:16

A nyilatkozó Rácz Péter nem az egykori Fő Úttörő?

hirszerzo.hu/belfold/36274_masfel_evre_iteltek_az_mszp_partigazgatojan

Ha igen, gratulálok a Fidesznek, ismét találtak egy nekik való embert.

dr. Aullah 2011.03.23. 16:21:09

Mai adag:

OFF:

egyenlito.blog.hu/2011/03/23/ujabb_kettos_koltsegteritesek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

"A város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, aki egyben a Fidesz frakcióvezető-helyettese is, országgyűlési képviselőként 568 ezer 155 forint illetményt kap, míg polgármesterként havonta 642 ezerrel gyarapodik a bankszámlája. Ehhez a parlamentben hozzájön némi költségtérítés – amit arrafelé választókerületi pótléknak hívnak – ez 224 ezer 820 forintot tesz ki. Nem lenne még itt semmi baj, vidékről érkezik a képviselő, rendszeresen bejár a parlamentbe. Viszont a fehérvári közgyűlési jegyzőkönyvek alapján otthon is felvesz költségtérítést 192 ezer forint értékben, és még cafeteriát is kap, de az már tényleg mellékes, hiszen juttatásai egyébként is havi 1 millió 626 ezer 975 forintot tesznek ki.

Székesfehérvár fideszes alpolgármestere, Brájer Éva kevesebbet keres országgyűlési képviselőként. 394 ezer 230 forintos illetménye kiegészül alpolgármesteri fizetésével, ami 620 ezer 600 forint. Ehhez még jön a választókerületi pótlék, 354 ezer 807 forint értékben, és még lakhatási támogatást is igénybe vesz, ami 115 ezer 950 forint. Úgy tűnik, mindez neki sem elég ahhoz, hogy el tudja látni a munkáját. Ezért ő is kap költségtérítést Fehérváron, 124 ezer 120 forintot. Összes jövedelme tehát a három költségtérítési tétellel együtt havonta1 millió 609 ezer 707 forint."

prendick 2011.03.23. 16:31:38

@Aullah: Na, megnyugodtam: ezek se fognak éhenhalni. Ne tudd meg, hogy aggódtam eddig értük. :)

bandika gazdája 2011.03.23. 17:18:16

Más: MDF hírek. Az MDF Jet néven újítja meg magát (?!). Az arculatra és a logora pályázatot ír ki, lehet nyerni egy Seat Ibizát. (De jól megy!) Bokros Lajost hívogatják vissza Brüsszelből, de az Istennek sem jön. Azt mondták neki jól van, de akkor adja vissza azt a sok milliót, amit kifizettek a kampányára, oszt ott egye meg a fene Brüsszelben. De erre sem jön. Besz...ok! MDF.hu - ha akartok röhögni. Ami kevésbbé vicces, ezek még mindig belőlünk élnek, a tűzoltók túlórájára meg nincs pénz. (Hogy ne lélegeztetőgépezzek már!) A fene essen mindegyikbe pártsemlegesen!

9mmPara 2011.03.23. 17:21:40

Azért milyen az már, hogy Szfvár polgármestere és alpolgárja is a Parlamentben cseszi az időt? A városban meg ki van?

2011.03.23. 17:26:12

@bandika gazdája: a logópályázatkiírás komoly?!

2011.03.23. 17:26:48

@9mmPara: :D:D:D az Országalma :D

bandika gazdája 2011.03.23. 17:39:00

@Szabó Borka: Mikor hazudtam én?! Nem tudom hogy kell idetenni, de MDF.hu!

2011.03.23. 17:43:49

@bandika gazdája: jajmán, nem is mondtam, hogy hazugság esete forgott fenn, csak nem tudom elképzelni, hogy ezek ilyen suták legyenek. ;) én meg grafikus vagyok, de pont egy Seat Ibizibuzibizibával nem tudok mit kezdeni :D (annál inkább étellel, rezsipénzzel :P)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.23. 17:43:57

kikérem ezt a gúnyolódó, kritikus hangot !!
az elmúlt évekhez képest ez igenis előrelépés: eddig azért fizettek, hogy dúljanak és tüntessenek, most legalább kárt nem okoztak :)
meg amúgy is azelmúltnyolcév !

2011.03.23. 17:48:15

@Szabó Borka: (valójában jelentkezem, de pszt, mert ha megnyerem, letagadom. :P)

bandika gazdája 2011.03.23. 18:06:38

@Szabó Borka: Jelentkezzé! Majd eladod, oszt abból fizetheted a rezsit! De buta vagy! Úgyse tudják meg, hogy Te voltál! (Én meg nem szólok semmit.)

2011.03.23. 18:08:58

@bandika gazdája: köszi a diszkréciót :D

Megdobbent 2011.03.24. 04:17:22

Nem kicsit ehesek az emberek, ha egy ilyen ajanlat vonzo:

"Ocsikem, najakkor a NER jegyeben mesz oda tapsolni a csuzliszajunak, ha tha nem kop messzire, a zorban megigerte, hogy AD (es nem elvesz) neked penzt majd, osztan papir miatt majd akkor beszelunk, ha ott van valami teve erted?! Ja, okosba' 3-4 ora, majd meglatom. Utana gyere a peze', tuti ittleszek".

Bazzeg.

Grigorij Pantyelejevics 2011.03.24. 14:46:02

"Futtában történt aznap sok minden ... Ezért tudtuk csak később aláíratni velük a papírt. De minden rendben, jogszabályszerűen zajlott."

Szuper! Mostantól nem kell aggódnia egy feketén foglalkoztató vállalkozásnak sem. Hisz ha jön a Hatóság elég csak ennyit mondani. És hogy merne a Hatóság kötekedni, ha a mi Hőn Szeretett Pártunknak is teljesen elfogadható ez a megoldás.

Adót csak a lúzerek fizetne Fülkeországban! Hurrá!!!!!!

mutant · http://universal.blog.hu 2011.03.24. 16:24:11

Basszus,minket is hívtak,h valami statiszta munka lenne,de én nem értem rá. Mik vannak bakker...

Kara Göz 2011.03.25. 18:29:47

Az alkalmi munkavállalókat a 1041E nyomtatványon a munkavégzést megelőző napig be kell jelenteni. A NAV szigorúan ellenőriz. Most mégis ki hiszi el ezt? Nézzék meg a vonatkozó jogszabályokat és utána mondják, hogy jogszerű.

egerészölyv 2011.03.29. 12:14:55

@zero: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. A kilencvenes évek elejéig MINDEN szerződést meg lehetett kötni KIZÁRÓLAG szóban, azóta kivételt képez az ingatlanszerződés.

egerészölyv 2011.03.29. 12:16:08

@lyken: "kapállózott"? Alelnöknek készülsz?

egerészölyv 2011.03.29. 12:16:49

@Emiksz: hagyd már ezt a silány öncsacsenolást. Nem méltó hozzád.

egerészölyv 2011.03.29. 12:17:50

@.Pierre Bezuhov.: ellövöd a puskaporotokat, demagóg. Fogtok ti még "azelmúlthúszév"-ezni...

egerészölyv 2011.03.29. 12:21:16

Zéró, azt a részt kiretusáltad, amikor arról írtam, hogy te névtelenül gyalázod azt, aki névvel gyaláz téged, a névtelen nullát? Nehéz elhinnem, hiszen te a sajtószabadság szájtépve bömbölő tolték élharcosának tűnsz.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.29. 12:22:39

@egerészölyv: őőőőőőő.... inkább nem mondok semmit.

pont bezunak mondod?
:))))))))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.29. 12:24:02

@egerészölyv:

honnan van retusálva a micsoda? :)

bemutatom neked a blogrendszer sajátosságát: nem lehet egy kommentből részt törölni (retusálni szerinted) csak egész kommentet.

süti beállítások módosítása