Skip to content


       Szűrés lista

"Szerethető állam" - kormányzati kommunikáció 600 millió forintból

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közbeszerzést írt ki médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi, illetve online kommunikációs feladatok elvégzésére, melyet a Bell & Partners Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyert meg, bruttó 600 millió forintos keretösszegből gazdálkodhatnak.

A kormányzati kommunikáció célja, hogy az állam "újra bemutatkozzon" a közössége tagjainak, valamint az értékközpontú kommunikációval a kormányzati döntések és ez által a kormányzat is szerethetővé váljanak - áll a szerződés részét képező kommunikációs stratégiában. Ezt stabil értékrendet közvetítő üzenetekkel kívánják elérni (mint jó állam, erős gazdaság, ügyfélbarát közigazgatás). A kormányzati kommunikáció eddig alapvetően egyirányú volt, nem adott lehetőséget a visszacsatolásra, így számos üzenet nem ért célba, mert ezek a "kinyilatkoztatás" jellegű megnyilvánulások fokozták az emberek passzivitását és növelték a politikától való távolságtartásukat.

A 600 millió forintból 100 ezer gyerek 1 havi ebédje is kijönne, de egy jó kis kormányzati agitprop sokkal fontosabb.

A szerződésből azonban kiderül, hogy hogyan képzeli el a kormányzati kommunikációt 2011-re a kormány:


Három célcsoport van, nézzük kik a szerencsések:
- "regeneráció", a 18-25 éves korosztály. A kormány célja, hogy bemutassa, itthon is megtalálhatják azokat a lehetőségek, amit külföldön, vagyis ne menjenek el külföldre dolgozni.
- "aktív bázis", a 25-44 éves korosztály, a Kormány legszilárdabb bázisa. A cél megakadályozni, hogy az aktív réteg passzivitásba fordulását.
- nők.



A fő feladatnak azt tekintik, hogy az intézkedések köré brandeket építsenek ki, amelyeket az emberek egyértelműen a Kormányhoz kötnek.

1, Meglévő brandek:


 
2, Felépítésre váró brandek:


Az anyag szerint a kormányzati kommunikációnak nyitnia kell az eddig lenézett csatornák felé:
- kereskedelmi tévék és a rádiók használata a fő prioritás. Magyarázat: "Egy olyan országban, ahol a funkcionális analfabéták száma 25-30%, olyan csatornákat is tematizálni kell, amelyen keresztül velük is lehet kommunikálni." =>A "Maunika-só" népét is meg kell fogni.
- bulvársajtó használata. Magyarázat: "Arra kell törekedni, hogy a minőségi bulvársajtóban rendszeresen megjelenjenek a kormányzat egyes képviselői, illetve a kormányzati döntések." => Emlékszünk: 6 oldalas tudósítás az Orbán-családról a Storyban pont a választások előtt.
A nőket itt kell megfogni: Nők Lapja, Story, Éva magazin, Marie Claire.

Csudálatos program ez,  kár, hogy a sok balfaszságot baromi nehéz jól kommunikálni, lásd pl. a Mandiner mai posztját, amiben összegyűjtöttek egy csokorral.

Az meg egyenes vicces, hogy a kommunikáció fő csapásiránya az "aktívak", amikor a kormányzati intézkedések céltáblái éppen ők (táppénz, magánnyugdíj pénzek, munkanélküli segély csökkentése stb.), a 3 millió nyugdíjas pedig érinthetetlen, mint arra pont a mai Véleményvezér poszt mutat rá.

Ui:
A sokadik állami közbeszerzést megnyerő cég honlapja. Bmeg, ehhez képest még ez a blog is fényévekkel igényesebb.

Címkék: fidesz kormány állam

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr1002844409

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MILLA 2011.04.27. 11:01:06

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy "szerethető" viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akció...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kartal (rezervált) 2011.04.21. 15:55:22

@Viktus: egy kicsit hadd árnyaljam az uzsorásokról kialakult képet! Készítsetek be kaját, mert hosszú lesz. Mali Zoltáné a szó:

"A történet 2008 ban kezdődött.

2008 június 10.-én találtam egy családot egy juh akolban. Minden nap kaptak enni keveset és meghúzhatták magukat az állatok között. Gondolhatnánk ez embertelen, de az a derék juhász volt az egyedüli, aki befogadta őket... Én mint hobbiparaszt, mentem a kollégámmal birkát venni és leültem szerencsétlenekhez, néztem a Brankó családot és nem értettem, hogyan jutottak el idáig. Gyerekkel a juhok között élni???? Hazavittem őket és kaptak egy kis átmeneti lakást amit berendeztünk nekik. Másnap megjelent a faluban Gyimesi cigánybűnöző és verőembere a hírhedt gyilkos Sándor Mala. Azt hittem nem fordulhat elő, de megtörtént, megverték őket a költözésük másnapján és arról akarták meggyőzni, hogy vegyenek rá engem arra, hogy ez a lakás is az ő - majd a cigány uzsorás nevére kerüljön, mint eddig a két házuk. A kisgyerek elmesélte, hogy az eredeti édesapja öngyilkos lett és őt is meg akarta gyilkolni- beleölte magát a szaporcai tóba. A gyerket megmentették, de az apa belefulladt.

Ekkor eldöntöttem, hogy én ezt a problémát megoldom. Szóltam Komáromi Lacinak, hogy kell délutánra az RTL híradó és akciózunk. 14.- én este lement a Híradóban az a bejelentés , hogy felszámoljuk az uzsorát. Azt hittem ez sok mindent megold. De csak bajunk lett.... Másnap megjelent 2 rendőr helyből, de nem álltam szóba velük, mert tudtam, ha akartak volna akkor már régen léphettek volna. Mondtam, hogy nem beszélek velük, mert eddig sem tudták megkülönböztetni a nyulat a kockabálától, pedig csak az egyik tapsifüles...:)

Rendőrök el, majd kb 20 perc múlva másik rendőrök be és közölte a rend éber őre, hogy házkutatnak a Drávapiski Hivatalban!!!! Egy kb 3 órás rendőri vegzálásnak tettek ki és természetesen máig kussolnak róla. Bár annyit elértem vele, hogy a korábbi cégünket ellehetetlenítették, mert az összes céges zenegép kulcsát elvették tőlem és a MAI NAPIG NEM KAPTAM VISSZA!!!!! Természetesen most amikor lezárult a siklósi rendőrséggel a csörtém beperelem őket egy kis kártérítésre, a törvénytelenségek miatt.

Gondoltam, ha itt ekkora az ellenállás akkor nekem keresni valóm van. Levelet írtam mindenkinek és tanult kollégáimmal letettük az uzsoratörvény alapjait. 2008 decemberében a Magyar Parlament elfogadta az uzsoratörvényt. Itt megjegyezném csak Kóka János és nemzetáruló Szdsz-es bandája szavazott nemmel....

De ne szaladjunk ennyire előre. Azonnal elkezdtem infókat összeszedni és mindenhol a gyimesi bandába botlottam. Arra gyorsan rájöttem, hogy a cigánybűnözőt a rendőrség informátorként használja. Mielőtt bárki ezért a kijelentésemért peren törné a buci fejét, szólok csini felvételünk van róla magától a helyi kapitánytól!!!!!

1996-tól szinte azt csinált a kormos amit akart. De viszonylag egyszerű volt a képlet, a "rendőrök szemet hunytak apróbb cselekmények felett" és ezért cserében Gyimesi szinte szabadon garázdálkodhatott. Elküldte a kis hurkákat betörni, majd a cuccot levette róluk és felfújta őket a rendőrségnek. Mindenki jól járt, mivel a cigó tevékenysége nem rontotta a statisztikát.

2008 augusztusára a sajtó segítségével már akkora hisztériát sikerült csapnom, hogy a rendőrség csak sután magyarázkodott én meg megkezdtem a magam keresztjének cipelését. Én 80- 100 esetről beszéltem, a rendőrség meg 3 elszigetelt cselekményről. Csak és kizárólag személyemben támadtak sokáig, mert azt hitték meghátrálok, tévedtek.. Elkezdtek jönni az ügyek és onnan már nem volt megállás nekünk sem... A rendőrök a sajtó nyomására őrizetbe kezdték venni az uzsorásokat.....

Gyimesi azóta előzetesben van. Majd letartóztatták Sándor Malát, Gojkovicsot és Sztojkát is. Remélem szerdán a bíró bölcs döntést hoz. Talán jellemző a sztorira, hogy az utolsó tanút elő kellett vezetni, mert félt az uzsorástól és nem mert eljönni. Több asszony beszélt a cigány kizsákmányolásáról, gyilkosságok, verések és annyi szörnyűség előkerült ebben az ügyben, hogy egy normál jogállamban ennek az egy századáért is nagy ítéletet kapna az elkövető. Itt nem tudom mi várható, de bizakodó vagyok, mert ez lesz az első és ez példát mutat a többinek."
888.blogter.hu/464112/artatlanul_a_bortonben
---------------------------------------------------------------------------
"Te mit adnál egy uzsorásnak büntetésül? Mondjuk ha bíró lennél, szerinted mennyi lenne az annyi? Ezek családok sokaságát nyomorították meg és gyereklányokat hurcoltak el prostituáltnak a hajuknál fogva. Férjek ölték meg kétségbeesésükben magukat és gyerekek vizeltek az ágyukba félelmükben. Szerinted mit érdemelnek ezek?

Elmesélem a legdurvább sztorinkat:
Egy költöztető cég vezetője kért segítséget tőlünk korábban. Őket hívták költöztetni egy családot, de a kérése a megrendelőnek az volt, hogy 10-12 rakodómunkást vigyen. A megbízók hatan várták őket, kigyúrt cigányok voltak. Bementek pakolni és egy kerekesszékes asszonyt és a kb. 40 kilós férjét találták a lakásban akik nagyon sírtak és remegett minden csontjuk. Elmondták a cégvezetőnek, hogy most erőszakolták meg a cigányok őket, EGYMÁS ELŐTT!!!

De nem ez a legnagyobb baj, hanem a gyerekek...

Mert őket már napokkal korábban elvették tőlük és eladták őket. Most a szülők utolsó vagyonkáját a kis lakásukat akarják elvenni tőlük, de verés hatására aláírták a papírt, hogy tartoznak a cigányoknak egy vagyonnal. Erre a derék költöztetők "le akarták beszélni" a cigányokat a lakás elvételéről, amiből nem kis verekedés lett. Majd napokon keresztül a költöztetők őrizték a családot....és eljöttek hozzánk. Derék cigányainkat rövid úton jobb belátásra térítettük, olyan jámbor lányok lettek belőlük és a rossz nyelvek szerint ma a sándorházi műintézmény legjobb szeretői.

A gyerekek nyomába eredtünk, a kislányt 1 nap alatt megtaláltuk. Akkor 15 éves volt , de már egy 19 éves prosti papírjaival dolgozott egy közeli főúton. A futtatója némi rábeszélésre visszaadta a kislányt , csak nagyobb baja ne essék.. A kissrác nyomait az keleti határig megtaláltuk, de ott elveszett. Egy szervkereskedő banda vette meg. Néha rémálmaimban megjelenik a kisfiú és segítségért könyörög. Pont egyidős volt az én fiammal... Belegondoltam, hogy mi lett volna ha az enyémmel történik meg ez... Máig nagyon bánt a történet, mert nem találtuk meg a kissrácot. De amit a mi kereteink megengednek, azt megtettük, de talán nem eleget...

Ezek azok az ügyek amelyekből erőt merítünk, mert hisszük, hogy alázatos szolgálatunk segít ennek az országnak. Talán ha elolvassátok ezt a kis szösszenetet , akkor megértitek a miértet is. Ezek azok az ügyek , amelyek mellett nem lehet elmenni és vérebekként megyünk minden ilyen ügy elkövetői után. Remélem egyszer belátják a rendőrök is, hogy sokkal jobb lenne nekik is partnerként kezelni minket és nem ellenségként.

Te mit adnál egy ilyen ügy elkövetőinek?"
888.blogter.hu/460948/te_mit_adnal

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.21. 16:04:14

A sokadik állami közbeszerzést nyerő cég honlapja:
bellcsoport.hu/

Mit szóltok? :-)

asmodean 2011.04.21. 16:13:08

@zero:
Feltehetőleg ugyanaz tervezte aki az MNB logot, hol itt a gond? :)
Nem értékeled eléggé a a modern minimalista stílust szerintem :)))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.21. 16:28:21

Már meg is kezdődött a szerethető állam kormányzati kommunikációja, igaz még csak önerőből:
index.hu/belfold/2011/04/21/hetfon_galaestekkel_unneplik_az_uj_alkotmanyt/

Ez is egy néhány millió...

Marcellusca 2011.04.21. 16:35:32

@Jani haverja: Hány lélegeztetőgép?
Hány kisiskolás ebédje???

Kosinva 2011.04.21. 16:37:37

@Kartal (rezervált): Néhány büntetési tételnek kellene úgy kezdődnie, mint a emberkereskedelem, kiskorú futtatása, szervkereskedelem, prostitúcióra kényszerítés, hogy tényleges életfogytiglan. Aztán bekell dobni őket egy kis sötét lyukba, ahonnan csak fekete zsákban lehet távozni. Persze nem emberséges, de ők se voltak azok. Példastatuálásnak kitűnő és jobb mint a halálbüntetés, ott pont a szenvedéstől mentjük meg az elítéltet.
Amúgy a TEK-t és a NNI-t egyesíteni kellene, mert ennek a két szervnek van normális eszköz és emberforrása a szervezetbűnözés és terror elhárításra, utána csak rákell ereszteni őket a nagyhalakra.

InTheGajd 2011.04.21. 16:40:18

Nem mondjatok, hogy egy olyan ceg kapott brutto 600 000 000 jo magyar forintot akiknek ez a weboldala? www.bellcsoport.hu/ A forrasa pedig egy sor: <p allign="center"><img src=bell.jpg></p> Ennyi. Meg az alahuzasok is latszanak a kepen. Nevetseges, ha valoban az o oldaluk. Ha igazam van, akkor mar megint valami kozeli leszarmazotton at jut vissza az illetekesekig a penz egy resze.

asmodean 2011.04.21. 16:44:31

@Tickitucku:
Mondjuk ebbe az egy sorba is sikerült sok hibát ejteni, a leglátványosabb az "allign" :)))))

Jurganov 2011.04.21. 16:45:28

@Kosinva: ez szép volt.ilyesmit utoljára a mórickában olvastam.:) az a bibi az egészben, hogy k. alehandró "roppantul szervezett bűnöző" ugyanannak a csoportnak dolgozik mint kispista jóska TEK-es q7-sofőr/terrorelhárítóspecialista. így azért elég nehéz elképzelni, hogy "ráeresztik őket a nagyhalakra", nem? :)
@zero: mi baj vele? egyszerűen csak csináltak egy olyan honlapot amivel máris kommunikálják a nép felé, hogy " az áLam mindenkitől annyit követel amennyit adni tud"

Agyalap 2011.04.21. 16:48:19

Ne, tudom ezen ki lepődik meg? A Bell egy Fidesz cég - valahogy oda kell adni a pénzt az elvtársaknak...
Gondolom a budapesti városvezetésben is van egy táblaiparban dolgozó honatya, nehogy már a pocsékba menjen az a sok jó utcanév-változtatási projekt...

gyilkos fűegér 2011.04.21. 16:50:37

"Az államnak gyakorlatilag újra be kell mutatkoznia közösségünk tagjainak."

JESSZUSOM, PETIKE ÉS GABIKA MÉG CSAK A KEZDET VOLT???

TBone 2011.04.21. 16:52:40

A választások előtt pont a Fidesz szapulta az MSZP-t, hogy milyen sokat költenek kormányzati kommunikációra...

gyilkos fűegér 2011.04.21. 16:54:10

Szerethető államcsődöt!

Kartal (rezervált) 2011.04.21. 16:57:42

@Kosinva: az a gond, hogy egyetértek Jurganovval. Szerintem a nagyhalak irányítják az országot, annak minden politikusával együtt, szóval elég nehéz elképzelni, hogy a politikusok ráengedik a kommandót azokra, akiktől az extra zsé befolyik a zsebükbe...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.21. 16:58:11

@Marcellusca: A lélegeztetőgépek számát nem tudom megbecsülni, de azt igen, hogy lassanként az egész ország lélegeztetőgépre, és kisiskolai ebédadagokra szorul:(

Dubovánszky 2011.04.21. 16:58:47

Jó hát valahogy csak el kell magyarázni a zembereknek hogy mi miért van. Ilyet a világon minden kormány csinál, a legnagyobb demagóg faszság az ilyet kritizálni.

Két elvárásom van csupán: egyrészt ne a kormányzás helyett csinálják (mint gyurcsányék), illetve az ilyesmi ne csak fedőakcióként szolgáljon a lopásokhoz (lásd előző zárójeles megjegyzést).
Ha ezek teljesülnek, akkor nincs ezzel semmi probléma.

Kartal (rezervált) 2011.04.21. 17:00:19

@zero: uram atyám!
Vállalom a honlap elkészítését napokon belül, a hosztingolást pedig havi egy millióért tárhellyel, domainnal, mindennel együtt a következő négy évre! Na?

Link Elek 2011.04.21. 17:01:41

mindenki aki a fideszre szavazott az tolja le a gatyajat, es dugjon kaktuszt a sajat seggebe.
UFF

gyilkos fűegér 2011.04.21. 17:02:55

"Jó Állam brand"
alpont: kulturált állam"

Ha segíthetek, úgy is mint visszacsatolás egy platformon (mint két kicsi lego), itt a kommunikációt elsősorban Twitter Tomira, a Fesztiválzenekar seggbekúrására, valamint a Torinói lóra építeném. Remélem segítettem. (Most ezért jár nekem valami?)

Ironfist 2011.04.21. 17:09:12

Most olvastam ezt. Röviden: ezek feltámasztják a már egyszer bebukott országblamázsközpontot.

csak ugy 2011.04.21. 17:18:00

Lehet, hogy nem kommunikalni kene e sok szepet es jot hanem?
Esetleg nekiallni es csinalni!!
Ezekutan mar kommunikalni sem kene...
De akkor 600millioval kevesebbet tudnanak kilopni....
a budos ciganyok....

ob.szerver 2011.04.21. 17:22:48

Fölösleges erőfeszítés és pénzkidobás, hiszen mi magunktól is szeretjük az államot illetve annak reprezentánsait. A Szonda szerint a három legnépszerűbb ember sorrendben:

1 Kósa Lajos
2. Schmitt Pál
3. Orbán Viktor

Itt a vége. Meneküljön, ki merre lát.

Kartal (rezervált) 2011.04.21. 17:25:58

@Tigeri: há de pont a nácikat lűttem, te! :D

sas70 2011.04.21. 17:29:46

Országblamázsközpontot nem mertek újra csinálni, de azt érzik, hogy a közszolgálatinak csúfolt kormányszócső nagyon kevés, mert a kutya sem nézi! Most majd nyomatják a búúúlvárban, az okosságot pézzééé!

fidesz = házmesterek pártja 2011.04.21. 17:35:46

Ma hallottam egy réges-régről származó viccet. Nem tudom szó szerint idézni, de közelítőleg:

Szovjetunió. Elvtársék gőzhajót építtetnek, ami a világ legszebb, legjobb etc. gőzhajója lesz.
Eljön az ünnepélyes átadás napja, kurvanagy égés: a hajó nem indul. Óriási balhé, nyugati szakértőket hozatnak, hogy állapítsák meg, mi baja a hajónak.
Elkészül a jelentés: "Minden szép, minden jó, a szerkezet tökéletes, egy dolgot nem értünk: miért vezették az összes gőzt a sípokba?"

Mindehhez a kommentár annyi volt, hogy kolléga úr kb. ugyanezt látja a fidesz kormány működésében: a propaganda (gyk: sípok) kurvára megy, de az érdemi dolgok (gyk: a hajó) környékén nem történik semmi...
Ez a poszt azt hiszem, ugyanezt támasztja alá... :(

ob.szerver 2011.04.21. 17:36:13

@gyilkos fűegér:
Miért ne mernének? Ez őszinte és önzetlen szeretet. lIyen nép, ilyen idolok. Akinek volt esze és megtehette, már elhúzott, most a maradékon a sor.

Kartal (rezervált) 2011.04.21. 17:40:54

Ja, és itt az új hír: "Felveszik a harcot a jobbikos csendőrséggel"
www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/felveszik-a-harcot-a-jobbikos-csendorseggel-372821

A szerethető állam nem a bűnözőkkel harcol, a fenét! Azok hadd raboljanak, gyilkoljanak, uzsorázzanak, tartsanak rabszolgát, senkit nem érdekel! Ők a Szebb Jövőért polgárőrséggel és a csendőrséggel fognak harcolni! Köszönjük, Pintér bá'!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.21. 17:44:32

@Tickitucku:

az "align" egy "l"-el van, még ez is rosszul van a "honlapjukon", ezért nincs középen a kép :-))))

2011.04.21. 17:46:32

Fiidesz politika: az aktívak kenyér helyett lakjanak jól lózungokkal. Basszák meg!

lolperec 2011.04.21. 17:51:55

"Ipari méretű lenyúlás a háttérben" brand

dr. Aullah 2011.04.21. 18:00:09

Az államnak újra be kell mutatkoznia.
Hajrá, kezdjék:
600 milliót kidobtak a haveroknak :O Szép munka! Jó kezdés.

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2011.04.21. 18:00:41

@Jani haverja: Ő az:
A cég fióktelepe(i)
7/2. HU-1025 Budapest, Szépvölgyi út 52.
Hatályos: 2000/12/01 ...

7/3. HU-1025 Budapest, Szépvölgyi út 52.
Hatályos: 2005/06/20 ...

7/4. HU-1033 Budapest, Szentendrei út 89-93.
Hatályos: 2005/06/20 ...
www.hunsail.hu/szervezet/tagsag/balatonfoi-yacht-club-vizisport-es-mento-egyesulet-/

dr. Aullah 2011.04.21. 18:05:24

Az a helyzet, hogy ők már április óta bemutatkoztak. Annyira felidegesít, amikor ennyire hülyének néznek és a szemünk előtt osztják szét az ország pénzét.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.21. 18:12:51

@Aullah:

Nettó 362 millió 495 ezer forintért szerződtette a Mahir Kiállítás és Rendezvényszervező Kft.-t a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség saját kiállításai menedzselésére.

index.hu/belfold/2011/04/21/simicska-ceg_epiti_dubaiba_a_magyarok_hiret/

bandika gazdája 2011.04.21. 18:15:11

@zero: Én egy dolgot sose értettem ezzel a kommunikációval, valaki magyarázza már el! Ha nekem eszméletlen jó, akkor minek azt kommunikálni, úgysem érdekel! Ha nekem szar, akkor kommunikálhatnak amit akarnak, úgysem hiszem el!

Én a választásoknál sem értem ezeket a méregdrága óriásplakátokat! Ezt hogy képzelik? Megyünk megyünk az úton, egyszercsak meglátom mondjuk Ferit 10 emeletnyi méretben, azt mondom: "Apjuk, nézd má milyen kurva jóképű embör, én tuti, hogy erre szavazok! De te is, mert nem főzök vasárnap rántotthúst!" Vagy hogy?...

ketroot 2011.04.21. 18:15:54

@Jurganov:

Nálam az "erős állam" sajnos nem a hatékonynak a szinonimája. Főleg, hogy elviekben a fidesz egy jobboldali párt "lenne" (muhaha). Igaz nem értem miért lepődöm meg, amikor Magyarországon nincs igaz jobboldal, se baloldal, helyette valami torz elvtelen valami jött létre.

Link Elek 2011.04.21. 18:15:56

@zero:
ha megnezed a honlap forrasat, akkot az
align="center"
helyett
allign="center"
van, vagyis meg kozepre se kerul. biztos viccpali valamelyik munkatarsa segitett a weboldal kesziteseben

Hoppázó Beléndek 2011.04.21. 18:17:25

T. Propagandaosztály!

Ha nem jön be ez az igazán pompás terv és esetleg megint lesz "ingyenes" Országjáró izé, én nem kérek. Ne állítsátok elő az enyémet. Vegyétek úgy, hogy az árát az adósságcsökkentésre adom, mert jó fej vagyok. Legyen lelketek, nem kell a haveroknak annyi. Komolyan. A további munkához kitartást kívánok, csak így tovább!

álampógár

UI: ha meg tudjátok oldani, hogy macskaalommá változik egy átlapozás után, mégis érdekelne!

Manatwork (törölt) 2011.04.21. 18:18:02

@asmodean: jajj... hát mi a bajod már az allign-nal???? :) Azért mert 2 l-lel írták??? Na és? Működik? Nem! Na és? 2/3 van meg egyébként is az elmúlt8év meg a gyurcsányi monnyon le! :) Bezzeg amikor Pajabácsi 1 l-lel írta az államot akkor meg az volt a baj...
Nektek semmi se jó???? :D
De hogy klasszikust idézzek: eszem, faszom megáll...

bandika gazdája 2011.04.21. 18:19:50

@Hajszás Láncos: Megvagy! Hála Istennek! Egy pár napja itt már keresgettelek!

Gonosz Repülőmókus 2011.04.21. 18:22:43

@Kartal (rezervált): Kaját nem, de egy vodkát azért bedobtam. Hogy az elkövetőknek milyen büntetést adnék, azt tudom. Van egy-két ötlet a tarsolyomban. Az viszont más kérdés, hogy a szemétláda "rendőröknek", aki aktívan asszisztálnak ehhez, azoknak mit adnék. Kezdve sintér pándorral.

bőrmók 2011.04.21. 18:23:26

Hát a "ne a zemberekkel fizettessék meg" brand mikor kerül kiépítésre?

Manatwork (törölt) 2011.04.21. 18:24:46

@zero: ami a legnagyobb poén: 1 rövidke sorocska a forráskód, de a W3C szabványosság ellenőrzője 1 errort és 4 warningot dobott ki rá :) Azt hiszem ez is egyfajta világrekord :)
validator.w3.org/check?uri=http%3A%2F%2Fwww.bellcsoport.hu%2F&charset=%28detect+automatically%29&doctype=Inline&group=0&user-agent=W3C_Validator%2F1.2

Kartal (rezervált) 2011.04.21. 18:32:00

@Manatwork: akkor nézz utána a domainnek is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.04.21. 18:34:29

@ketroot: Ezt már az Index is megírta, be is linkeltem feljebb.

bőrmók 2011.04.21. 18:36:48

@Manatwork: igen, ez azért ciki..:)
de leszarják

ketroot 2011.04.21. 18:37:24

@Jani haverja:

Azt nem láttam, ahogy olvastam a mandineren már linkeltem is.

Manatwork (törölt) 2011.04.21. 18:39:44

@Kartal (rezervált): stimmel: Bell and Partners Kft.
Bizony, bizony.. ez a cég csinálja a 600 milliós kormányzati kommunikációt.
Valamelyik nap olvastam hogy a fidesznek van 300 milliós adóssága. A két infót egymás mellé rakva... hmmm... tudom rossz komcsi vagyok és az elmúlt 8 év miat van ez

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.04.21. 18:40:47

kretén kormány, de azok is akik ezeket választották meg egy éve! Mert én eddig is tudtam, hogy csalók, álszent hatalmaskodók gyülekezete az egész Orbán kör... de hogy a szimpatizánsai mikor jönnek rá arra, hogy kegyetlenül átbaszták őket?! Hát az csak az ő saját kreténségük mértékétől függ... Ugye az sem véletlen, hogy a 45 fölötti (szocialista oktatás minden előnyével bíró - értelmes) korosztály NEM LEHET CÉLKÖZÖNSÉGE - nem hát! Mi vagyunk azok, akik megalakulása óta látjuk, követjük és borzalommal figyeljük, hogy miként ver szét egyetlen idióta utasítására néhány százezer fideszfan... egy egész országot, nemzetet, családokat, életeket, szakmákat, bármit, ami értékes volt : azt a fidesz nem bírja elviselni.
Tehát rohanjon minden tahó a tévé és a bulvár elé, hogy szeresse már végre az államot, amit egy elmebeteg álmodott meg (magának, és senki másnak) - ha nekik ez tetszik? mert nekem nem tetszik! Én ettől hányni szoktam, és más emberek átverésére izgulok fel - értelmi és érzelmi fogyatékos minden fideszes barom.

bőrmók 2011.04.21. 18:42:03

@Manatwork: adósságkezelésben mondjuk jók.. (ld Kaya Ibrahim és ts.)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.04.21. 18:43:00

és NEM más emberek átverésére izgulok fel :) - bocsika!

Manatwork (törölt) 2011.04.21. 18:46:22

@Takony_fősámán: haha.. amikor meg majd ki kéne fizetni a 300 millás párt adósságot akkor kiderül, hogy a fidesz tulajdonosa valami írástudatlan albán (bocsánatot kérek Albániától!) kecskepásztor, aki 2 zacskó kecskeszarért megvette a pártot tokkal-vonóval...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.04.21. 18:51:29

Olyan cég nincs a cégnyilvánrtartásban, hogy Bell & Partners Kft. olyan van, hogy Bell and Partners Kft. kettő is.

2011.04.21. 19:08:47

@bandika gazdája: Nagyon hízelgő... megvagyok, csak közben kitavaszodott, úgyhogy kevesebbet kockulok a monitor előtt. :)

Jurganov 2011.04.21. 19:18:36

@ketroot: hatékonyság.az egy jó szó. megjegyzem. mint fülig jimmy. na, szal a hatékonyság nem minden.jól hangzik, eszik is a zemberek rendesen-mivel ingyen van, de messze nem minden. vannak bizonyos dolgok amiket nem áldozhatunk fel a hatékonyság és a profit oltárán. sajnos a világban egyre kevesebb az az ember aki képes ezt megérteni. őket pedig elhallgattatják. szerinted milyen egy jobboldali párt?
@Manatwork:ne viccelj már, 300 millát a zsebünkből kidobnak, az nem összeg.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.04.21. 19:39:56

Normálisan működő államban erre egy fillért sem kellene költeni. Inkább a gyerekek ebédjét fizessék ki belőle.

kej 2011.04.21. 19:56:33

nincs időm végigolvasni, de gondolom ez szervesen idetartozik:

index.hu/belfold/2011/04/21/simicska-ceg_epiti_dubaiba_a_magyarok_hiret/

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.04.21. 20:10:55

sokkal olcsóbb, ha elvégeznek egy-két tanfolyamot erőszakmentes kommunikáció témakörben...

ketroot 2011.04.21. 20:15:04

@Jurganov:

Akkor lényegében egyről beszélünk! Vannak dolgok, amiknek állami kézben kell maradniuk, ez tény. Arról beszélek, hogy a túlzott állami jelenlét nem feltétlenül jó.

Jurganov 2011.04.21. 20:33:50

@ketroot: nos, a gyenge állam nálam a céges nagykutyák helytartóit jelenti, akik szemrebbenés nélkül aláírnak akármit amit eléjük tolnak-mivelhogy őket nem érinti....
a túlzott állami jelenlétben egyetértünk, nem jó dolog, viszont jelenleg már ott tartunk (és sok más ország is), hogy egy lépés választ el bennünket a klasszikus "céges rabszolga" címtől. ebben a helyzetben én kimondottan támogatnám az erős államot. Pl.: amit például a bankok műveltek a "válság" alatt azt nem lett volna szabad megengedni, az erősebb állam(ok) talán tehettek volna valamit. de így, hogy bábkormányok irányítanak, így csak megyünk lefelé a lejtőn.
régi,régesrégi emlékeim szerint az a jobboldal akik a mágnásokat támogatja és az a baloldal akik a kisemberek érdekeit nézi. itt az mszp-ről még nagyon részegen sem lehet azt mondani, hogy baloldali, ám a fidesz eléggé jobboldalinak tűnik. ezért kérdeztem, hogy milyen egy jobboldali párt szerinted.

eccerüvagyok 2011.04.21. 21:03:25

Mindig azt mondom: ennél már nincs lejjebb.
... Nem győzök tévedni.

Az isten nem baszott még egy ilyen szemét-hazug-tolvaj országot. Illetve politikusokat. Tényleg nem tudom mit kéne csinálni. Agyonlőni mindet? Vagy elhúzni innen a vérbe?

bandika gazdája 2011.04.21. 21:04:38

@Hajszás Láncos: Ez a "kockulok" tetszik! De azé még veszekszünk ugye?

Laibach 2011.04.21. 21:22:38

Anno az átkosban megénekelték már az elvtársak mesterséges, erőltetett propagandájáról a véleményt. Remélem nem lesznek megint aktuálisak. Egy kis nosztalgia:

QSS-Propaganda

www.youtube.com/watch?v=kob66GAS7Xs&feature=related

88-as csoport -Propaganda

www.youtube.com/watch?v=POF-XTQCWFM

2011.04.21. 21:26:56

@eccerüvagyok: Kubában pontosan ugyanez volt a helyzet az ötvenes években. Pontosan. Megtalálták rá a megoldást. Na sokkal jobban azért nem jártak vele, mert egyből büntibe tették őket. Erre bizony akkor is számítani lehetne, ha netán a magyarok emelnék fel a fejüket.

@bandika gazdája: Én nem szeretnék. Idén új életet kezdek. Egy teljesen vadiújat. Már dolgozok is rajta.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.04.21. 21:31:16

Kreatív egy rohadék bagázs ez baszki! Nem csinálnak semmit, de azt jól lekommunikálják. Végülis olcsóbb/kényelmesebb, mint dolgozni, megszorítani, vagy népszerűtlen intézkedésekkel az esélyt csökkenteni újabb x év lopásra.

eccerüvagyok 2011.04.21. 21:32:22

@Kartal (rezervált):
Néha tényleg úgy érzem, hogy istenbizony megtenném. A fene a piszkos kurva anyjukat, hát senkinek nem hiányoznának. Egytől egyig mindet... mocskos gecik.

Marcellusca 2011.04.21. 21:33:30

@térfél: Óóóó, vaze, ilyen szempontból nem is néztem. :(

- A 18-25 közöttiek (koruknál fogva) nem emlékeznek az előző regnálásukra.

- A 25-44 közöttiek már igen, de olyan fiatalok voltak, hogy inkább a csajok/pasik, bulik érdekelték a többséget, mint a politika, azaz nem nagyon emlékezhetnek.
Az idősebbek, ill. akiket kicsit is érdekelt a politika igen.
A szépkorúak meg menthetetlenek. :)
Vagy alapból MSZ(M)P-sek, vagy komcsi gyűlölök, ergo ősfityiszesek. :D

- Na, de a nők, miért külön kategória? :)))

ketroot 2011.04.21. 22:36:58

@Jurganov:

Az mszp nem baloldali számomra. A fideszt sem tartom olyannyira jobboldalinak, mert bizonyos esetekben azt sugallják, hogy majd az állam gondoskodik mindenkiről. Lényegében az a véleményem, hogy az összes párt pénz- és hatalom orientált, elvekről itt már rég nem beszélhetünk. Persze ez mind az én véleményem.

Röviden azt gondolom, hogy jelenleg az Unió ezen formája bizonyos idő múlva csődöt mond. Amíg az alapító tagok voltak benne addig még volt értelme, de mára túlnőtte magát. Régen nincs az, hogy a keleti államoknak ugyanannyi beleszólásul legyen, mint például Németországnak, Franciaországnak vagy Angliának. Nem kell hozzá jó megfigyelőnek lenni, hogy mire megy ki a játék pl. ha az országot nézzük. Ezért nekem az a véleményem, hogy lehet az lenne jobb, ha Közép-kelet Európa létrehozna egy gazdasági egységet, egyfajta Nyugati ellensúlynak egy "Nemzetek Európáján" belül. De ez csak az én naív utópiám.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.04.21. 22:48:20

@ketroot:

Szerintem örülj neki, hogy CSAK a közszolgálati tévék közvetítik élőben és nem szólnak minden tévének, hogy ezt kell adni ...

Artech 2011.04.21. 23:26:26

Vazze, most hívtam a bigyó csoportot (Bell & Partners Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.) nem veszik fel!
Pedig a honlapjuk, (ami a miénk, mert mi szponzoráljuk) azt írja, hogy nagyon szívesen állnak a rendelkezésünkre...
Várj.
Most jut fejembe: asszony, gyermek alszik.
Lehet, hogy ezt látják, hogy egyedül vagyok?

ketroot 2011.04.21. 23:56:01

@zero:

Nemá'! Pedig nagyon remélem, hogy kiadják majd Blu-ray-en (is) eme fontos eseményt, minimum!

2011.04.22. 02:22:59

@ketroot: volt közép-kelet Európai gazdasági egység, úgy hívták, hogy KGST.

ketroot 2011.04.22. 09:11:59

@Hajszás Láncos:

Tudok róla. De én arra céloztam, mintha a jelenlegi viszonyok mellett még jobban együtt működnénk.

Énbagoly 2011.04.22. 10:26:51

Nabasz, ezt csak most olvastam el. Le is állt az agyam ennyi hülyeségtől.

Kartal (rezervált) 2011.04.22. 10:36:50

Szerethető állam, mi?
vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20110421-kkv-ceg-vallalkozas-velemenyek-a-kormany-burokraciacsokkento-csomagjarol.html
www.estihirlap.hu/belfold/1001164-Csokkentenek-a-szabadsagot

Üzenetem a teljes vezérkarnak:
"ti, kik dáridóra vártok,
míg mi vánszorgunk éhesen:
hogy eleget nem köptem rátok,
bocsássátok meg énnekem."

Az új szerethető állam épp a munkatörvénykönyvet írja át. A változtatások, amint ettől a mocskos rohadt bagázstól megszokhattuk már, azzal fognak járni, hogy akik DOLGOZNAK, több műszakban, alsó bérkategóriában, azok ezután még kiszolgáltatottabbak lesznek, még többet fognak dolgozni, még kevesebb pénzért, még kevesebb joggal és védelemmel felvértezve.

Miközben az árak elvitorláztak a csillagos égbe, a kedves szerethető állam azt nézi, hogyan lehetne MÉG KEVESEBB PÉNZÉRT MÉG TÖBB MUNKÁRA KÉNYSZERÍTENI A DOLGOZÓ EMBEREKET!

FIDESZ, ROHADJ MEG!

bandika gazdája 2011.04.22. 10:50:15

@Hajszás Láncos: Úgy is lehet veszekedni, hogy szeretjük egymást! Mint én téged, ha kevésszer is értünk egyet! (De nem soha!!!) Nyugis húsvéti ünnepeket kívánok neked és a családodnak sok jó kajával! MEG MNDENKINEK!

lyken 2011.04.22. 13:49:17

@Marcellusca: Mert te is ugyanolyan mocskos balliberális naplopó vagy, mint mi mindannyian, akik vitatni merjük a Fidesz egyes döntéseit, lépéseit. Ha már él az új alakotmány, akkor valószínűleg hazaárulók is vagyunk kollektíve. Ha nem vagy katolikus, akkor duplán, ha nincs gyereked akkor triplán, ha vonzódsz a saját nemedhez akkor hatványozottan. Ez van, na. Védeni kell a törődött, sajgó nemzettestet.

Marcellusca 2011.04.22. 13:56:22

@lyken: Maradjunk annyiban, hogy duplán. :)))
/Más vallásom se nincsen, még mielőtt valaki lezsidózna. :DD/

Manatwork (törölt) 2011.04.22. 14:01:23

Oppá!!! Úgy tűnik olvassák a Bell csoportnál a Vastagbőrt!!!
Ugyanis kijavították a weblapszerű valami forrásában a legordítóbb hibákat! És a képen sincs már rajta a word helyesírás ellenőrző piros aláhúzása :) Helyes! Igy kell ezt. 600 millióba csak férjen már bele egy rendes weblap. :)
De innen üzenem Belléknek, hogy a W3C validálás szerint még mindig 2 error van! De javul a tendencia, mert tegnap 1 error és 4 warning volt. Ahhoz képest a 2 error egy szimpla kép belinkelésben - bagatell :) Írjanak nekem mailt és kijavítom a hibákat + extraként az email cím is kattintható lesz. Ócsóba megszámítom ezt a hatalmas munkát: legyen mondjuk 600ezer és ebből szokás szerint visszaadok a pártnak 100-at. 100-at meg annak aki lepasszolja nekem a melót :) Magyarország... én így szeretlek :D

Jurganov 2011.04.22. 14:53:55

@ketroot: az a vicc, hogy bizonyos esetekben az államnak kell(ene) gondoskodnia mindenkiről, lévén ez lenne a feladata.amennyiben nem konkretizálunk hanem csak így általánosságban beszélünk róla akkor elmondhatjuk, hogy-egyrészt nem minden jó ami nyugatról jön, vagyis ha ott van mondjuk bandaháború (csak mert nem illik ide) attól az még nem jó, szóval nem kell.és a világon az összes párt/politikus csak és kizárólag pénz és hatalom orientált. :)
a másik dologban sem szeretnék a lelkedbe gázolni, de honnan vetted ezt a "Régen nincs az, hogy a keleti államoknak ugyanannyi beleszólásul legyen..." kezdetű, nos, viccet? az unionak egyetlen oka volt, hogy létrejött az pedig az, hogy az általad felsorolt országok megvegyék az új tagok területeit , piacot nyissanak , és, hogy könnyítsék a kivándorlást (ott is el van öregedve a társadalom). vagyis gyarmatosítottak, csak ma már nem szokás a rabszolgákat láncon vezetni, ezért más módszert alkalmaztak, de az eredmény ugyanaz. ha megnézed az unioval sikerült nekik elérni amit az elmúlt 1000 évben, háborúkkal nem.

Kartal (rezervált) 2011.04.22. 15:30:52

@Manatwork: én teljes ügyintézést vállalok, domain névvel, tárhellyel, honlappal, mindennel. Csak havi egy milkát kérek, mert a jó munkához ugye jó kedv kell... :D

ketroot 2011.04.22. 15:51:18

@Jurganov:

Egyik dologgal sem gázolsz a lelkembe, hiszen teljesen jól látod a dolgokat.

Manatwork (törölt) 2011.04.22. 16:21:33

@Kartal (rezervált): Ugyanmár Kartal barátom... domainjük és tárhelyük már van, honlap is készülget biztos valam baráti cégnél :) Egyébként meg 2 ok miatt sincs esélyed arra a projectre:
1; nem mondtad ki a bűvös mondatot: mennyit osztanál vissza?
2; olcsó húsnak híg a leve: piti 1 millió havonta? Menj már... ennyiért nem lehet rendes munkát végezni :) Szerintük!

Jurganov 2011.04.22. 16:34:18

@Manatwork: pár egyetemista megcsinálja 50k-ért és meg is van oldva.

InTheGajd 2011.04.22. 17:16:20

Bréking nyuuuvsz gyerekek. Módosult a bellcsoport.hu weboldala. Vajon van-e köze ennek ehhez a bloghoz?! Nem tudom, hogy tudjatok-e zero, de mar kisebb fajta hatalom van a kezetekben :)

Kartal (rezervált) 2011.04.22. 22:02:59

@Manatwork: értem én, de azért csak megpróbálom :DDD
Vállalom 2 milkáért! Na? :D

Manatwork (törölt) 2011.04.22. 22:19:53

@Tickitucku: Nem brékingnyúz :) Már délután szóltam erről itt :) Meg a 2 erroról is ami azért benne van még abban a weblapszerűben :) Csak picit kellett volna visszaolvasnod :)

Manatwork (törölt) 2011.04.22. 22:23:27

@Kartal (rezervált): A 2 milka már egész jó ajánlat, de ez legyen nettó 2,5 :) És ajánlj fel belőle felet az államadósságcsökkentő alapba, felet meg a narancsvidéknek :)
De ha megvan a munka akkor azért ne feledkezz meg rólam se!!!! Havi 100-ért átnézem a forráskódot :) Havi 100 menjen a vastagbőr alapba zeronak a posztért :)

Kartal (rezervált) 2011.04.22. 22:34:28

@Manatwork: megbeszéltük. Mikor kezdhetek? :D

süti beállítások módosítása