Skip to content


       Szűrés lista

Dugóáthelyezés - éles kísérlet az M1-M7 bevezető szakaszán

2009-ben az SZDSZ-es városvezetés egy szuper ötlettel állt elő, ami azonnal hamvába is halt: "Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit.Teljes sávokat zárnának le a nagyobb budapesti utakon, hogy ezzel szorítsák ki a városközpontból az autósokat."

Ugorjunk előre két évet az időben:

Hétfőn elkezdték kiépíteni az M1-M7 bevezető szakaszán, a Budaörsi úton a buszsávot, így a BAH-csomópont felé vezető két sávból egyet "elvettek". Folyamatosan rendőri jelenlét van, a kamerákat most szerelik fel, szóval nem viccelnek. Ez a  lépés azonban sosem látott dugót generált (reggel a sor vége a budaörsi Tesconál van, 10 km-re), a BKK-t elküldték a kedves anyukájába, és újra kiéleződött az agglomeráció-Budapest vita.

Nézzük a részleteket:

Az EU-s projekt „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése – haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton" nevet kapta, 2008. decemberében szavazta meg a Közgyűlés, és igen, valóban 2,5 évbe telt, amíg a jó munkásember odaballagott a Budaörsi úton középre, és egy vödör festék segítségével buszsávot teremtett a semmiből.

BKK:


"Mivel a beáramló túlzott autóforgalmat a belváros nem tudja fogadni – és ez nem is lehet cél –, a relatíve kedvezőbb megoldás az, ha a kialakuló torlódás inkább a külső területeken és a bevezető utakon jelenik meg, és nem a sűrűn lakott Belvárosban. Alapelvünk, hogy ha a torlódás elkerülhetetlen, az olyan szakaszon jöjjön létre, ahol van buszsáv és ahol így a tömegközlekedés előnyben részesíthető. Az intézkedés bevezetése óta a belső városrészek, pl. a Hegyalja út, Erzsébet híd, Kossuth Lajos utca közlekedési helyzete lényegesen javult, a haladás a belső területeken folyamatos lett, ami az intézkedés egyik fő célja is volt. A projekt Európai Uniós támogatással, a 2009-ben megkötött támogatási szerződésben foglaltak szerint valósul meg, és a közösségi közlekedés előnyben részesítését, valamint a városközpont forgalomcsillapítását tűzte ki célul."


Mivel az üzemanyagárak emelkedése miatt érezhetően csökkent az utakon közlekedő autók száma, az elmúlt hónapokban egész jól lehetett közlekedni a BAH-csomópont - Hegyalja út - Erzsébet híd környékén.
Érthetetlen a BKK magyarázata, hogy "a torlódás olyan szakaszon jöjjön létre, ahol van buszsáv és ahol így a tömegközlekedés előnyben részesíthető", hiszen az autópálya bevezető szakaszán nincs buszsáv, így az összes távolsági vagy helyközi járat ott áll a dugóban, valamint az autósok, még ha szeretnék, akkor sem tudnák igénybe venni  a tömegközlekedést. Azonkívül a BKK azt sem árulta el, mennyivel növelte meg a buszsávot igénybe vevő BKV járatok kapacitást. Vajon plusz járatok bevonása nélkül hogyan akarják a BKV-ra esetleg mégis átszálló autósokat bevinni Budapestre? Ja, hogy nincsenek plusz buszok ilyen célra?

Képek: vezess.hu

 


"Az M1/M7-es autópálya felől rendelkezésre áll ajánlott alternatív útvonalként az Egérút – Andor utca, ahol az Andor utcai szakaszon a közelmúltban készült el a 2x2 sávos kiépítés. Így a forgalom egy része a Belvárost elkerülheti. Az elkerülő utak az elmúlt években jelentősen bővültek: kiépült az M0 keleti szektora, folyamatban van a körgyűrű déli szakaszának bővítése és kiépült az Andor utca. Semmilyen indoka nincs tehát annak, hogy az M1-M7 autópályák forgalma akadálytalanul Budapest belvárosára zúduljon rá.


Kivéve, ha valakinek Budapesten van dolga ... ott dolgozik, ott lakik, ott van dolga, vagy csak kiment Budaörsre bevásárolni. Ez a BKK-nak úgy néz, már nehezen érthető.


"A 2008-ban eldöntött projektterv alapján nemrég megvalósult, Budaörsi úti buszsáv esetében a tapasztalatokat értékeljük és ezt követően lehetségesek további intézkedések és korrekciók. Ezekről a megfelelő mennyiségű tapasztalat birtokában lehet dönteni, amelyre megtörténik a következő hetekben. A felülvizsgálat során előzetesen nem zárunk ki olyan módosítást, amely további előnyben részesítést ad a közösségi közlekedésnek (a buszsáv meghosszabbítása az autópálya felől), és olyat sem, amely módosítja a forgalmi rendet, akár rugalmasabbá teszi a forgalomtechnikai rendszert, pl. a vasárnap délutáni távolsági csúcsforgalomban módosítja a sávok használatát."


Vagyis a 4 éves tervet előbb kivitelezték, majd élesben tesztelik ... remekül hangzik, nem? A tapasztalatok alapján máris szeretnék a buszsávot az autópályán kivinni a budaörsi Tesco-ig, a vészsáv elvételével (vajon milyen fejet fog vágni ehhez az autópályakezelő?), vagy az újabb ötlet, hogy vasárnap délután mégis lehessen használni a buszsávot. Hát igen, a BKK arcok is lemennek hétvégén a Balcsira, szar lenne vasárnap délután a saját projektjük miatt szopni a gigadugóban a dög melegben.

Az i-re a pontot azonban az eddig szimpatikus VEKE tette fel:


"A buszsávprojekt egy európai uniós projekt, építési engedéllyel bír, nincs módunkban semmit sem változtatni rajta. Visszacsinálni nem lehet és nem is szabad, ilyet fölöslegesen kérnek rajtunk számon, nem vagyunk illetékes elvtársak.
A városvezetés pedig reméljük nem hajlik meg. Budapesten belül érezhetően jobb lett a közlekedési helyzet, nagyon sokaknak lett ezáltal jobb. A VEKE mindig is tudta és számolt azzal, hogy az egyes intézkedéseknek lesznek kárvallottjai, ám a túlnyomó többség érdekében bizonyos intézkedéseket meg kell hozni. A város megtelt, nincs több hely, büdös van, az itt lakók pedig nem csak munkavégzésre használják a várost, de itt élnek, itt próbálják felnevelni a gyerekeiket. A város elsősorban őértük kell legyen, nekik is vannak jogaik. A város mostani vezetése pedig, ezt szem előtt tartva lefektette alapelveit, hogy miszerint priorizálja a közlekedési módokat. Ezekben első helyen áll a közösségi közlekedés és utolsó helyen az autós közlekedés.
Ez így helyes, ezen nem szabad változtatni, ki kell tartani, akár tetszik, akár nem."


Az Index-nek pedig azt mondták, hogy "tudatos döntés, hogy a tömegközlekedés gyorsítása érdekében szűkítik a bevezető utak áteresztőképességét: Budapest nem azért építi az útjait, hogy azokon külsős autósok várakozzanak. Ha az M1-M7 felől érkező autósok 15 százaléka a tömegközlekedést választja, azt már jelentős eredménynek tartaná. Törökbálintról és Budaörsről vonattal 10 perc alatt Kelenföldön, 15 perc alatt a Déli pályaudvaron lehet lenni, ahonnan expresszbusszal illetve metróval gyorsan be lehet jutni a belvárosba, és ez egyre több embernek jelent ésszerű alternatívát, különösen a növekvő üzemanyagárak miatt is."

A Népszavának pedig: "Ha kimegy valaki az Erzsébet hídra, azt látja, hogy teljesen üres. Ezt akartuk. Az az elsődleges cél, hogy a dugókat kiszorítsák a városokon kívülre. Sokan tévednek abban is, hogy a városon belüli szabad autózást alapvető állampolgári jognak tartják. A valóság ugyanis az, hogy a közterület használatát a városvezetés szabályozza, s ezúttal a tömegközlekedési szempontokat részesítette előnyben. Az eddigi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy amikor kijelölnek egy buszsávot, akkor nem nő a dugó nagysága. A Thököly úton ugyanúgy a Róna utcáig áll az autósor, mint a buszfolyosó kijelölése előtt, de ehhez természetesen szükség volt átmeneti időre is."

Én nem merném 2 (!) autópálya összesített bevezető szakaszát a Thököly úthoz hasonlítani, de hát nekik a szakmájuk a közlekedés...

Ha már Budaörsöt és a vonatot említették:
Budaörs az ország leggazdagabb települése, mutatom a vasútállomását. Ami (döbbenet) de már 1884-ben is így nézett ki. Már itt is volt róla poszt, ugyanis csak a mellette lévő restiben lehet jegyet kapni. A vonat amúgy óránként indul Budapest felé, a parkolóba pedig körülbelül 52 autó fér el:

Ja, hogy nincsenek P+R pakolók, pontosan járó MÁV? Kit érdekel?
(A Tesco és Auchan parkolója nem P+R parkoló.)

Budapesten 3380 P+R hely áll rendelkezésre, Bécsben 160 ezer. Érthetetlen, hogy a sok százezer autós miért nem teszi le az autót, és száll át tömegközlekedésre. (Amúgy ha így tennének, egyből összeomlana az egész közösségi közlekedés tákolmánya.)

Az M1-M7 szakasza az egyetlen út Budapestre fél Nyugat-Magyarországnak, így ezt megbolygatni csak nagyon körültekintően szabad, kezdve azzal, hogy előbb kiépítjük az alternatívát jelentő közösségi közlekedést P+R parkolókkal, hogy tudjunk mit felkínálni az autósoknak, mielőtt megnehezítjük a közlekedésüket ilyen buszsávokkal.

A BKV ugyanis jelenleg a havi 10 ezer forintos bérlettel, a 320 ft-os jegyárral, a 60-as éveket időző jegyrendszerrel és a 70-es éveket 2011-ben remekül felidőző járműparkkal nem jelent egy vonzó alternatívát.
 
2010 előtt ilyet nem mertek volna megtenni a Budakeszi úttal, hiszen arra felé lakott a Főpolgármester Demszky úr ... az átlagemberek le vannak szarva, így hétfő óta várom, melyik Nyugat-Magyarországon lakó fejes politikus szopja be a dugót. Szerdán meg is született a nyertes, aki nem más, mint Székesfehérvár fideszes polgármestere Cser-Palkovics András, aki egy nagyon vicces levélben rajzolta körbe Tarlóst:


"Székesfehérvárról Budapestre rendszeresen járó vidéki polgárként felháborodva értesültem róla, majd személyesen is szomorúan tapasztaltam, hogy az Ön által irányított önkormányzat illetékes döntéshozói az elmúlt napokban buszsáv kialakítására hivatkozva egysávosra szűkítették a városba nyugati irányból bevezető legfontosabb közlekedési folyosót, a Budaörsi utat. A lépés eredményét naponta több tízezren érzik a bőrükön: a korábban is zsúfolt útvonal szinte járhatatlanná vált, a csúcsforgalmi időszakban a dugó a korábbi többszörösére növekedett, a sor vége egy átlagos, esőmentes reggelen is Budaörs közepéig nyúlik.

Az eredmény önmagában is felveti a kérdést, hogy milyen szerepet játszik a józan ész a közlekedési, forgalomszervezési döntésekben, de nem emiatt „ragadtam tollat”. Az a stílus és szemlélet háborított fel, amellyel a VEKE és a BKK képviselői a lépést kommentálták. („A buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról”, "Budapest nem azért építi az útjait, hogy azokon külsős autósok várakozzanak", stb.) Szavaikban és a mögöttes jelentéstartalomban jól kitapintható az a lenéző, főváros-sovén szemlélet, amellyel Budapest vezető közlekedési szakemberei a vidéki Magyarországra tekintenek. Tudjuk, hogy a budapestiek döntő többsége nem így gondolkodik, hanem a fővárost és az ország többi részét egymást kiegészítő, egymással kölcsönhatásban élő és segítő egészként szemléli.

(...) igen, ezek az emberek járhatnának tömegközlekedéssel is. Ön szerint miért nem teszik? Miért nem spórolnak a benzinen, miért nem pihennek inkább a vonaton, buszon, villamoson a fárasztó vezetés helyett? A válasz egyszerű: mert a budapesti és környéki tömegközlekedés csak elméletben nyújt alternatívát az autózással szemben, a valóságban mindenki tudja, hogy nem. Ez is egy piac, a piaci törvények uralkodnak. Ha a fogyasztók az autót választják, annak oka van.

Ez az ok pedig az, hogy a főváros határában P+R parkolók csak a látszat kedvéért vannak, az autóval járó nem tudja letenni járművét a város határában. De ha le is tudná tenni, csak egy rosszul szervezett, drága, nap mint nap kellemetlen élményeket nyújtó tömegközlekedéssel mehetnének tovább. Mert mit kínál a „külsősök” adójából is finanszírozott budapesti tömegközlekedés a kigyulladó metró kocsikon, szétszakadó csuklós buszokon, kenderkötéllel kendácsolt HÉV-szerelvényeken, soha el nem készülő négyes metrón túl?

(...) Döntsék el Önök, igényt tartanak-e a főváros címére! Ha nem, semmi gond, van megoldás. A középkorban Szent István egyszer már kijelölte Magyarország fővárosát. Nem Buda volt az. Nyilván akkor is csak egy sáv vezetett be a városba…

Ha Budapest nem akar, vagy nem tud fővárosként működni, készen állok rá, hogy parlamenti képviselőként alkotmány-módosítási javaslatot nyújtsak be. Kérem, jelezze, ha egyetért, és a szövegszerű előterjesztést benyújtás előtt elküldöm Önnek egyeztetésre.

Légipostával, hogy még az új alkotmány januári hatályba lépése előtt odaérjen…"


A VEKE is reagált a Facebookon:

Végül már Vitézy Dávid is kénytelen volt reagálni.

Friss: Tarlós István főpolgármester utasítására haladéktalanul felfüggesztik a Budaörsi úton május 30-án kialakított buszsáv üzemeltetését.

A Főpolgármesteri Hivatal MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint műszaki problémák miatt függesztik fel az üzemeltetést, és ezek megoldásáig mindkét sávot megnyitják a közlekedők előtt.

(A szerző Budapesten lakik, Budaörsön dolgozik, és BKV-val utazik, vagyis nem egy autóbuzi.)

Címkék: budapest bkv botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr392949833

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fontos emberek országa 2011.06.05. 21:25:40

A Buszsáv sokaknál kiverte a biztosítékot, s hogy ne legyen forradalom, végül a főpolgármester szólt le személyesen, hogy visszacsinálják. Most már nehéz lesz visszagyömöszölni azt a bizonyos szellemet a palackba az egész ország az "autóval vagy b...

Trackback: Fehérvár-Budapest csörte 2011.06.02. 12:20:13

Azt mondja Székesfehérvár polgármestere, hogy Tarlós ne szórakozzon a buszsávval és vegye tudomásul, hogy a főváros szereppel együtt jár, hogy márpedig sokan fognak bejárni.Nem állítom, hogy nincs igazság abban, amit állít: arról se vagyok meggyőződve,...

Trackback: Pár gondolat az újbudai gigadugóról 2011.06.02. 09:56:32

Május 27-ére virradó reggel az M1-M7 autópályáról a Budaörsi útra beérkező autósok azzal a felettébb nyugtalanító jelenséggel szembesülhettek, hogy a Dayka Gábor utcai felüljáró után nem szűnik meg a buszsáv, hanem egészen a Nagyszőlős utcáig (egyelőre...

Trackback: Budapest és vidéke, Tarlós vs. Cser-Palkovics 2011.06.02. 09:34:51

  Ahol fővárosiznak, ott fővárosi vagyok, ahol vidékiznek, vidéki vagyok, ahol tarlósoznak, ott Tarlós vagyok – ez járt a fejemben, miközben Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester Főváros??? című nyílt levelét olvastam. A k...

Trackback: Budapest és vidéke, Tarlós vs. Cser-Palkovics 2011.06.02. 09:34:27

  Ahol fővárosiznak, ott fővárosi vagyok, ahol vidékiznek, vidéki vagyok, ahol tarlósoznak, ott Tarlós vagyok – ez járt a fejemben, miközben Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester Főváros??? című nyílt levelét olvastam. A k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicsit Karcos 2011.06.02. 14:30:57

Egyébként nem kellene engedni Budapest további zsúfolását, mert sokszor úgy érzi ott magát az ember, mint egy disznó, akire nem alkalmazzák az ejrópai állatjóléti intézkedéseket.

Egyszerűen meg kellene határozni a maximális népsűrűséget adott területen, mert a gond ebből van, nem pedig abból, hogy a bunkó kulák autósok pofátlanul egyedül mennek munkába, miután kitették a gyereket az óvodánál. Egy lakos/dolgozó a későbbiekben sem fog két autóval járni munkába, a két autó abból van, ha még egy lakost/dolgozót sikerül bezsúfolni a városba.

Kicsit Karcos 2011.06.02. 14:33:10

@Seduxen: amíg nem kapnak rencámot, addig így hívom őket.

:)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.02. 14:44:13

@Kicsit Karcos: és ezt hogy gondolod megvalósítani? Páratlan évben a páratlan személyi számú egyedek (1-es, azaz férfi), költözhetnek be a fővárosba, páros évben a páros személyi számúak (a "kettesek" :DD ), szökőévben meg senki? :DDD

Viktus 2011.06.02. 14:48:11

@zero:

Miből gondolod, hogy a Dávid a fene nagy esze miatt van ott ? :D

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.06.02. 14:49:59

@Kicsit Karcos: tirpak jenkiknel kivaloan mukodik. Ugy hivjak, hogy "carpool lane" A savba felvestett rombuszok jelolik.
www.thebuzzmedia.com/wp-content/uploads/2007/10/carpool_lane.jpg
Megsem lazadnak, ha llniuk kell a dugoban, mikozben legbelso sav tokures. Busszal, motorral, vagy olyan autoval lehet rajta menni csucsidoben, amiben egynel tobb ember ul. Ott mukodik par evtizede, es eleg hasznos.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.02. 14:52:54

@Viktus: én úgy tudom, hogy az ideális főnöknek 3 ismérve van:

légy éber
légy stréber
légy héber

:DDD

Viktus 2011.06.02. 15:09:42

index.hu/kultur/2011/06/02/op/ ez ám a demokrácia ... minek mégis még egyáltalán ennyi minisztérium, ha lassan egy falusi műv. ház igazgatójáról is a kedves vezető dönt?

tudi 2011.06.02. 15:54:58

Szerintem Tarlós helyett Bogotá volt polgármestere kellett volna, ő nagyon jól működő buszközlekedést hozott létre.

Rocko- 2011.06.02. 18:41:12

helyes, jól összefoglaltátok fiúk, pont ezekre a kérdésekre nem hajlandóak reagálni se a VEKE, se a BKK részéről.
pedig 2 éve tervezik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.06.02. 19:49:05

@Szabadházi-hegy:

Autópálya leállósávja a vészsáv, az semmi más nem lehet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.02. 20:04:44

@Seduxen:

"Gondolom a derék Bandi sem örülne, ha napi szinten több százezres átmenő forgalom terhelné a becses városát. "
Ott van elkerülő.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.02. 20:12:46

@tothh:

Nagyjából jókat írsz, azt mondd meg, hogy Budaörs-Szentendre viszonylatban merre kellene menni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.02. 20:17:42

@neeskens: 44 db közvetlen járat van a Délibe 1 nap alatt. A menetidő 1:05 és 1:24 között változik.

Kocsival a menetidő 22 és 46 perc között változik.

lyken 2011.06.02. 20:20:02

"Ezekben első helyen áll a közösségi közlekedés és utolsó helyen az autós közlekedés.
Ez így helyes, ezen nem szabad változtatni, ki kell tartani, akár tetszik, akár nem."
Ha holnap az autósok letennék a kocsit Budaörsön, akkor két dolog történne:
- Kurvaanyáznának a bevásárlóközpontok, mert a vásárlól elől Tarlós meg Vitézy miatt lefoglalják a helyeket.
- Mindenki realizálná, hogy csak a pofa volt nagy, mert plusz buszokat nem állítottak be és nem is fognak beállítani. Mert plusz busz nincs.

lyken 2011.06.02. 20:26:08

"A Főpolgármesteri Hivatal MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint műszaki problémák miatt függesztik fel az üzemeltetést, és ezek megoldásáig mindkét sávot megnyitják a közlekedők előtt."
Ja, műszaki probléma... Beszorult a főpógártárs alfelébe a frakcióvezető 43-as cipője a lendületes p*csánrugás után?

fokabacsi 2011.06.02. 20:31:19

@lyken: Megint igazad van!"Ezekben első helyen áll a közösségi közlekedés és utolsó helyen az autós közlekedés.
Ez így helyes, ezen nem szabad változtatni, ki kell tartani, akár tetszik, akár nem." Ez egy akkora baromság , hogy felér a Holdig! De az autósok pénze azért jól jön az államnak, és az önkormányzatnak is ugye? Hogy lehúznak autósonként legalább havi 20 000 Ft-ot! Aztán meg kibaszósdit játszanak velük ?!

tothh · http://polizis.blog.hu 2011.06.02. 20:36:26

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Első blikkre azt mondom, hogy az északnyugati elkerülő (kb. a budapesti olimpiával egy időben adják át, szóval nem számolok vele) átadásáig, a Nagyszőlős utca-budai rakpart vonala még az ami szerintem a legmegfelelőbb.
Bár szép dolog lenne a sokat hivatkozott zöld rakpartok megvalósítása, azt főleg Budával kapcsolatban nem tartom realitásnak. Ott az az útvonal végig megy a városon, és a hegyek miatt nem nagyon lehet elkerülőt építeni. Pest már más tészta, ugyan nem tudom, hogy a Dunához a rálátáson kívül közelebb menni mi lenne annyira kellemes (szerintem még mindig tele van fossal és szeméttel, ergó a fölső rakpartról nézegetve kellemes látványt ad, közelebb viszont már, hm...)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.02. 20:38:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A kocsi menetidőt is a Déliig számoltad? Tényleg, hogy jött ki ez a két szám?

Egyébként -feltéve, hogy van ülőhelyed - a vonaton tudsz olvasni, ez lehet munka vagy lehet kikapcsolódás is. A kocsiban ezzel szemben zene van vagy hírek a rádióból. Szerintem a vonat ebben jobb.

Persze ezek a vonat menetidők ettől még szégyenletesek.

Szabadházi-hegy (törölt) 2011.06.02. 21:58:40

@zero: Nem sikerült a kérdésre válaszoljál, fel se fogtad a dolgot.

SvenH. (törölt) 2011.06.02. 22:03:58

"Én nem merném 2 (!) autópálya összesített bevezető szakaszát a Thököly úthoz hasonlítani, de hát nekik a szakmájuk a közlekedés..."

MAZSOLA!!!
az a 2 autopalya valojaban elobb talalkozik az M0al, utana meg a kovetkezo bejutasi lehetosegek vannak:
1 sav a Torokbalinti uton ott a Szentharomsag szobornal gazdagret felett, elcsapatva a kisfeco es a temeto mellett
4 sav az osztyapenko
2 sav az Eger - Andor
0.5 sav a 41es villamos vonala ott utana meg a Fehervari
0.5 sav a Haros ut Budafokon majd Szeremi/Budafoki

szimplan nem ismered a helyi viszonyokat ami nem gond, kerdezz az okosabbat!!!

SvenH. (törölt) 2011.06.02. 22:05:50

en mint oslakos budapesti orultem ennek a dontesnek

sot KOVETELEM a XV es VI kerulettol is hogy buszsavot rakjon az M3 bejovo szakaszara!!! vagy legalabb egy forgalomcsokkentot kiljebb, mert a Szerencs uton alig birok felhajtani....

SvenH. (törölt) 2011.06.02. 22:10:23

@tothh: "Amúgy meg Cser-Palkovics Úr nem tudom, mit szólna ahhoz, ha SzFV. történelmi belvárosában kétszer háromsávos autópálya lenne, folyamatosan telítve. Akkor nem hiszem, hogy ennyire fennhéjázó stílusban követelőzne."

idiota seggfej jogasznak remelem tarlos es pokorni is visszaszol hogy kussoljon
amugy meg nem kellene a kepviseloknek tamogatni az autozasat, adjanak ingyenes vasuti berletet es menjen azzal, hiszen ha esetleg netalantan cser palko vonatra ult volna akar egyszer is eleteben akkor tortent is volna valami pl. s-bahn...

Silcon 2011.06.02. 23:46:55

Cser levelében van egy kulcsmondat: "Ez is egy piac, a piaci törvények uralkodnak. Ha a fogyasztók az autót választják, annak oka van."
Max. ezentúl nem az X5-re meg az A6-ra lesz kereslet, hanem a kisebb buszokra.

GOLAZ 2011.06.03. 10:24:09

@SvenH.: Kár, hogy ezek egészen másfelé vezetnek.

SvenH. (törölt) 2011.06.03. 12:51:42

@GOLAZ: miert a budaorsi hova vezet?
BAH feluljaro alatt a Moszkva fele -- Torokbalinti
Hegyaljai feluljaro -- Nagyszollos / (Egér + Etele) oszt Bartok

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.03. 19:41:18

@promontor:
A Déliig számoltam, Gugli ad rá 44 percet, azt tudom, hogy a budaörsi tescotól már értem le 15 perc alatt az első fehérvári lejáróig.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.03. 19:42:17

@tothh: Hasonlóan látom. Rendszeresen (naponta) járok Budán, nagyon-nagyon hiányzik a nullás.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.03. 20:03:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hát, nekem a 22-46, mint tartomány, elég optimistának tűnik, hiszen 7 perc a Budaörs-Délire még hétvégén is necces, hétközben meg aztán garantáltan lehetetlen. A Budaörsin a BAH felé reggel buszsáv nélkül is dugó van. Én a guglis 44 percet is csak azzal fogadnám el, hogy lefelé és felfelé is szórhat forgalomtól függően, mondjuk hétközben felfelé többet.. Ez még mindig jobb valamivel, mint a vonat, de messze nem annyival, ráadásul a vonat menetidejét ha jól értem egy felújítás most fogja lecsökkenteni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.03. 20:45:04

@promontor:

Erős idők nagyon, mondjuk a 44 perc dugó nélkül simán hozható. A 22 nem kifejezetten a KRESZ betartására épül.
90 környékén, mikor 139Gy még nem állt meg a Sasadi útig sehol, tachográf a buszokban ismeretlen fogalom volt, akkor a rekord a Déli és Osztapenkó között 3 perc alatt volt.

Az M1 26-os lehajtótól még 15 km az otthonom, Siófokról a kapitányság melletti utcából értem már haza 55 perc alatt.

A vonatot nagyon elverni autópályán tudod, olyan viszonylatokon, ahol a vonat nem agyon megy 120 felett.
a székesfehérvári vonal felujítása egy jó dolog, mert Fehérvár és Tárnok között 160 lez a sebesség, de mennyi olyan guruló eszköz van, amely ezt ki is tudja használni?

Visszatérve az időkre: (44 perc)

Ha nem a pályaudvar mellett laksz, és nem a pályaudvar mellé mész, akkor a vonat nem alternatíva. még a felújítás után sem.

SvenH. (törölt) 2011.06.03. 20:55:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ugy kell alakitani a bejovok idejet hogy mindenkeppen tobb legyen autoval csucsidoben
javaslok egy jo kis zebrat 0 azaz nulla gyaloggal valahol a 7 -8 km kornyeken osztyapenko utan

ha tenyleg csak az a baj, hogy tul gyors az auto hat ugy lehet rola tenni ne legyen igaz...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.03. 20:57:57

@Tóta W. Árpád:

na engemet ez b.sz fel, nagyon:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/03/malev_eu/

a Magyar Nemzet és Nép Légitársosága
akarom mondani Nemzeti Pénznyelője.

HASZNÁLJUK FEL A LEHETŐ LEGOKOSABBAN ADÓFORINTJAINKAT, FORDÍTSUK A NEMZETI REPÜLÉS és DINAMIKA SZIMBÓLUMÁRA,
a Malévre !!!

h miér idegel ez engemet, naddon ?

mert a Nép, az istenadta kb 90%-a sosem ült maléven,
sőt nem is szokott repűlni,
sőőőőt (megkockáztatom) nem is ült utasszállító repülőn.

Aki meg röpül, ha teheti fapadossal repül, óccsón.
A Malév nem fapados.

akkor kié ez a Malév ?

há nem a népé. ha a nép se ingyéé se pézé nem használja..

miért kell a népnek a Malév ?

miééé ?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.03. 20:59:20

nem @Tóta W. Árpád: -nak
hanem ide a vastagbűrre, / ez a kopipésztelés rákfenéje /

bocs.

SvenH. (törölt) 2011.06.04. 01:24:02

amugy a vasutat jo lenne Orbaneknak vegiggondolni mire is kellene hasznalni, igy hogy mar pikk pakk megepultek az aszfaltutak...

mert az hogy egy kis pötsch falucskaban naponta ketszer elmegy a piroska, na annal a vonat tutti nem tud versenyezni az autoval
viszont elovarosi vasutkent hasznalva illetve nagyvarosok kozotti utazasra a vasut sokkal versenykepesebb tudna lenni, es kellene is hogy legyen

idiota Cser Palkovics leirta, a verseny dont, viszont ami az o csokott jogasz agyaig nem jut el az az hogy a VERSENYT az allam TORZITHATJA, es vannak esetek amikor TORZITANIA is KELL

nem vadkapitalizmusban vagyunk hanem az allamnak van szabalyozo szerepe, ami osszekoti a kulonbozo teruleteket, mint pl az egeszsegugy asztmas betegsegekre kiadott penz es a busz sav illetve a behajtasi dij bevezetese
vagy az hogy a keruleti onkormanyzatok hosszu tavon nem az atzudulo autosoknak nyalnak majd be mandulaig, hanem esetleg netalantan az ott lako embereknek probalnak kedvezni, hiszen ok azok akik ott elnek, es egy harmonikus eletteret szeretnenek korulottuk amibe a 2*3 sav nem tartozik bele...

szoval auto vs vasut viszonylatban nem csak a piaci verseny dont, aki ilyet mond kepviselokent vagy polgarmesterkent az nyugodtan adja csak be a lemondasat

Vidéki 2011.06.04. 10:49:20

Rendkívül szellemesen jellemzi zero a szituációt:

„Az EU-s projekt „A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése – haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton" nevet kapta, 2008. decemberében szavazta meg a Közgyűlés, és igen, valóban 2,5 évbe telt, amíg a jó munkásember odaballagott a Budaörsi úton középre, és egy vödör festék segítségével buszsávot teremtett a semmiből.”

Elképesztő pofátlanság volt a Fővárosi közgyűlés részéről, hogy a projektnek „ …– haladási feltételek javítása a Budaörsi és Hegyalja úton" nevet adta.

Ezzel szemben a valóság:

„a BAH-csomópont felé vezető két sávból egyet "elvettek". Folyamatosan rendőri jelenlét van, a kamerákat most szerelik fel, szóval nem viccelnek. Ez a lépés azonban sosem látott dugót generált (reggel a sor vége a budaörsi Tesconál van, 10 km-re),”

Elképesztő, hogy a „Levegő Munkacsoport”-hoz hasonló „civil” szervezetek 2008-ban képesek voltak elvarázsolni a Fővárosi Közgyűlést, akik nem voltak képesek felfogni azt, hogy ha a felfestés miatt jelenleg a Budapest felé vezető sávokban az eddigi kettő helyett a járművek csak egy sávon haladhatnak, az hatalmas torlódáshoz vezet, ami egyáltalán nem csökkenti, hanem növeli a város légszennyezését.

A választói érdekek képviselői nem voltak képesek felfogni, hogy a hatalmas dugóban araszoló járművek motorjai rendkívül rossz hatásfokú tartományban működnek, megnövekedett széndioxid kibocsájtással.

A „Levegő Munkacsoport” tevékenysége éppen az ellenkezőjét érte el annak, amire nevéből következtetnénk a magyar nyelv hagyományos fogalmai szerint.

Karinthy Frigyes szavai ismét beigazolódtak:

"Megrontották a szavak becsületét".

SvenH. (törölt) 2011.06.04. 11:17:58

@Vidéki: tenyleg igazad van eddig nem volt dugo, mndenki heppi volt semmi gond nem volt...

az az egy sav lezarasa mindennek az oka

nem az hogy nehany par szazezer agglomer keletkezett, akiknek olyan seggfej pogimesteruk van, akik sajat maguk is autoval ingaznak, amikor ott az egy oras vonat...

Vidéki 2011.06.04. 11:42:02

@SvenH.:

A főváros határában P+R parkolók csak a látszat kedvéért vannak, az autóval járó nem tudja letenni járművét a város határában.

Például amerre én gyakran járok a Kispest határútnál is volt ilyen parkoló, a pénzéhes önkormányzat azonban magánkézbe játszotta át a területet.

A Kőbánya-Kispest metró végállomásnál is volt régebben egy nagy P+R parkoló, annak a területét is eladták.

Csak pénzért, csak pénzért, naná majd ingyért.

A Nagyvárad téri P+R parkoló annyira túlzsúfolt, hogy nem lehet számítani parkolási lehetőségre.

Előbb elegendő kapacitású P+R parkolót kell létesíteni, a szükséges területeken.

Nem a kocsit kell fogni a ló elé.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.04. 17:49:33

@Vidéki: Dugók most vannak (azaz a kocsi már régen a ló elé van fogva), tehát a megoldás is most esedékes, illetve már régen az lenne.

Az "előbb a város határába P+R-t" az csak az "első védelmi vonal". Ha netán valahol felépítenék ezt a P+R-t, akkor jönne, hogy 2) ellopják belőle az autót 3) nem jár kétésfélpercenként a HÉV/vonat/busz 4) koszos/büdös a BKV 5) drága a jegy 6) nincs rajta légkondi 7) 17 éve, amikor iutoljára buszon utaztam, hirtelen fékezett és kirándult a karom. 8..1234) itakdalse

Lehet, hogy ez a mostani buszsáv nem volt ilyen formában jó ötlet, de az a hozzáállás, hogy előbb legyen nálunk is olyan tömegközlekedés, mint Párizsban/Münchenben/Bécsben, és akkor majd az autósok kegyeskednek tömegközlekedni (talán...), az sajna csak egy tipikus képmutató/időhúzó érv. Aki mondja, az pontosan tudja, hogy ilyen az elkövetkezendő 47 és fél évben nem lesz, tehát remek, megvan az örökörvényes kifogás, hogy miért is ne kelljen az autó helyett másban gondolkodni.

Egyébként nem azt akarom mondani, hogy a jelenlegi körülmények között nem racionális döntés megannyi agglomerációban lakótól az autó: a költség/időtartam/kényelem háromszögében sokak számára egyértelmű győztes az autó. Viszont a közösség számára nem ez a jó megoldás, tehát a közlekedéspolitika feladata az, hogy az arányokat eltolja, méghozzá nem húsz év múlva, hanem most. A magam részéről azt gondolom, hogy a "dugósítás" nem a legszerencsésebb formája az arányeltolásnak, az autós költségek növelése (értsd. dugódíj, parkolási díjak) hatékonyabb lenne.

Persze sopánkodás akkor is lenne ugyanekkora...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.04. 18:07:26

@promontor:

Én a télen buszoztam két hétig. Soha többet.

Úgy kellett állnom másfél órát, hogy a lábaimat éreztem, hogy fagynak el. Kocsival 35 perc. Költségben a kocsi még valamivel jobb is.

lehet dugódíjat szedni, kérdés, ha leteszem a kocsit a díj hatására, akkor mire ülök fel? A metróra? A 22-es buszra, ahol kevesebb kocsi pörög, mint 8 éve, (Akkor 48, most a 222-essel 42 ha jók a számaim),pedig már nyolc éve is 120%-os telitettséggel ment?

Sűrűn járok Münchenbe, ott nem jut eszembe, hogy kocsival menjek a belvárosba, mert van mire felülni. Ha tudom, hogy későn megyek haza (Münchenben), akkor bemegyek a metróig kocsival, mert este azért ott se 5 percenként mennek a buszok.

Az A8-as autópálya bevezetőjére meg nem jut eszébe senkinek buzsávot festeni, mert senki sem akarja, hogy a sor vége Rosenheimben legyen.

Vidéki 2011.06.04. 18:21:54

@promontor:

Mi a ráció abban, hogy ahelyett, hogy több P+R parkolót létesítenének, a már meglévőket is (mint Kispesten) felszámolják?

keria 2011.06.04. 18:37:39

@Vidéki: KöKi-nél épp most építenek egy méretes P+R-t magánberuházásban: a metróállomás minimális felújítása és a P+R része volt az építési engedélynek, ezeket a beruházó önként vállalta.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Münchenben elég jól működik a Schnellbahn, ettől mi még elég messze vagyunk. Természetesen amint ez Budapest környékén is realitás lesz, el lehet hagyni majd a buszokat. Egy példa: ha Budaörsre kimenne a metró (pl. 4-es a felszínen, kvázi villamosként), akkor nem lenne létjogosultsága buszjáratot indítani, mert a kötöttpálya egyszerűen gyorsabb és megbízhatóbb.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.04. 18:55:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Azt megkérdezhetem, hogy milyen járat volt? Egyébként az biztos, hogy a téli autós és buszos közlekedés nagyon másfajta lábbelit igényel... ;-)

A tömegközlekedésen kétségtelenül javítani kell(ene). Ez a jelenlegi körülmények között azonban nyilván nem jelenti rövidtávon a 4-8-as metrók, továbbá az S1-S8 S-bahnok megépítését holnaputánra, tehát egyrészt meglévő (HÉV/MÁV) vonalakon lehet szó sűrítésről, másrészt a BKV/volán buszok sűrítéséről és netán új járatrokról lehet szó. Valószínűleg sokat lehetne optimalizálni a csatlakozásokon és egy tisztességes BKV jegyrendszeren. Ennyit meg lehet(ne) tenni egy ciklus alatt is és arra elég lenne, hogy ne lehessen azt mondani, hogy nincs alternatíva.

2011.06.04. 20:51:02

@zero: Tegyük fel inkább, hogy az illető Etyekről megy Horányba. Mi az alternatíva? A kb. 100km hosszú M0? Vagy biciglivel az etyeki buszmegállóig, onnan sárga busszal az Etele térig, onnan 103-as busszal a Lágymányosi hídhoz, onnan 2-es vilivel a Ferenciek teréhez, 3-as metróval a Újpest Városkapúhoz, és egy másik sárga busszal Dunakeszire, és már csak a kompra kell átszállni, majd a szigeten 5-10-15km-et sétálnia úticéljáig?
Viccesek ezek az autógyűlölő szekták, ezek tényleg azt hiszik, hogy azért evickélnek az emberek Demszkygrád dugóiban, mert ennél jobb időtöltést ki sem tudnak találni maguknak?

SvenH. (törölt) 2011.06.04. 21:00:06

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Úgy kellett állnom másfél órát, hogy a lábaimat éreztem, hogy fagynak el. Kocsival 35 perc. Költségben a kocsi még valamivel jobb is."

szamodra ha lenne a dugodij havonta 20e meg akkor is az auto lenne ilyen feltetelekkel a nyero

es ez OK
viszont van nagyon sok ember, akiknel nem ilyen a korulmeny, azaz naluk mar havi +10e -nel jobban megerne a vonat

ebben az esetben viszont neked a 10e vagy 20e havi befizetesevel is sokkal jobb lenne mivel azok az olcsojanosok eltunnenek az utakrol...

nem is ertem hogy miert nem jo ez a megoldas, win win win win szituacio

SvenH. (törölt) 2011.06.04. 21:02:44

@Vidéki: "Mi a ráció abban, hogy ahelyett, hogy több P+R parkolót létesítenének, a már meglévőket is (mint Kispesten) felszámolják?"

mi a racio abban hogy a tirpak videki pogimesterek nem P+R et csinalnak? hanem scak ugatnak?
hiszen azt az o szavazoi hasznalnak!!!
gondolj bele, felolem akar azt is megvizsaglhatnak hogy az aki igenybe veszi a budaorsit, az csa budaorsi lakos+auto lehessen

vagy te elvarnad hogy en budapestikent meg az eszkort lanyokat is fizessem a naccsagos agglomereknek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.04. 22:14:52

@promontor:
KingLong, Széna tér.

@keria:
Az a baj, hogy a döntéshozók szintén nem is látom, hgy közelíteni akarnának pl egy Münchenben fellelhető színvonalhoz, mindössze rigmusok skandálása a menő, mostanában éppen a Kossuth utca autómentesítése. Önmagában a cél az jó, csak a skandáók azt felejtik el, hogy az Erzsébet híd az egyik legforgalmasabb, és egyben egyik legnagyobb kapacitású dunai átkelő, mellyel Budapest rendelkezik.

Az agglomereknek nem kell escort-hölgyeket fizetni, de ezt a hülye szembenállítósdit se kellene tovább eröltetni, mert észre kellene venni, hogy a város attól lehet sikeres, ha szimbiózisban él az agglomerációjával.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.04. 22:42:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"ezt a hülye szembenállítósdit se kellene tovább eröltetni "

Ebben egyetértünk, de nekem úgy tűnik, hogy az erőltetés mindkét oldalra jellemző. Populista politikusok itt is ott is...

"mert észre kellene venni, hogy a város attól lehet sikeres, ha szimbiózisban él az agglomerációjával."

Most is szimbiózisban él és mégse túl sikeres. Pont azért, mert nem mindegy, hogyan. A hogyanban pedig nemcsak a fővárosnak van sara: ha más nem (de persze más is), akkor pont a posztban emlegetett budaörsi vasútállomás igen ékes példa erre.

Perillustris 2011.06.05. 00:43:39

"Érthetetlen, hogy a sok százezer autós miért nem teszi le az autót, és száll át tömegközlekedésre. (Amúgy ha így tennének, egyből összeomlana az egész közösségi közlekedés tákolmánya.)"

S mi lenne, ha az összes tömegközlekedő kocsiba ülne (ami emberenként csaknem egy autót jelentene)?

Mindenki maradna azon a helyen, ahol éppen beült a kocsijába.

Perillustris 2011.06.05. 00:50:29

@Vidéki: Miért a kispesti önkormányzat viselje a P+R költségeit, amikor a haszonból a belső kerületek és az azt használók részesülnek? A területet, ha nagyon kell, vegyék meg ők és használják kedvükre.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 00:55:51

@Perillustris: Én a BKV sztrájkok alatt is tudtam közlekedni. Helyenként sokkal jobban, helyenként sokkal rosszabbul.

A rosszabb a Kiskörútra és a Ferencvárosra volt jellemző.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 00:57:28

@promontor:
És ismét eljutottunk oda, hogy a budapesti kiskirályok, a települési kiskirályok, a megye, a főváros és az állam. Ezek mind a saját pecsenyéjüket sütögetik.

Perillustris 2011.06.05. 00:59:08

@Perillustris: Mármint külön autóba. Az én akkori cégemnél pikk-pakk összeállt a telekocsi-rendszer, és sokan elővették a bringájukat is, valamint többen taxiztak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 00:59:31

@Perillustris: A kérdést úgy is meg lehet fogalmazni, ha nem hajlandó áldozni rá, akkor szagolja az autókat.
Erre majd jön a válasz, hogy kiszorítja őket. A kiszorítással az a baj, hogy nem lehet külön a kispesti autóknak megnyitni sávokat.

Egyel feljebb említettem a kiskirályságokat.

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 01:56:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Önmagában a cél az jó, csak a skandáók azt felejtik el, hogy az Erzsébet híd az egyik legforgalmasabb, és egyben egyik legnagyobb kapacitású dunai átkelő, mellyel Budapest rendelkezik."

persze mert megszoktad... en is sokmidnent megszoktam, pl. azt hogy az erdiek a sarga busszal jarnak be es nem autoval, es az is valtozott...

a belvarosban lako lehet hogy mast akar... elvegre nehany agglomeracios kis porfeszek sikeresen tudja akadalyoznni az M0 -t ami tole par szaz meterre/ km-re megy, de a belvarosiak akiknek az ablakatol 5 meterre van az autopalya az KUSSOLJON nem?

persze aki meg ott ugat es problemazik az azonnal rogton naci agglomergyulolo...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 02:26:22

@SvenH.:
"persze mert megszoktad."
Ha nem számoljuk a lánc- és Szabadság hidakat, mivel azok illetve a kapcsolódó úthálózatuk járhatatlanok, akkor a maradék 11 sávból 2 sáv+buszsáv megy az Erzsébet hídon, ez majdnem 20%. Ez nem megszokás kérdése, ez tény.

"a belvarosban lako lehet hogy mast akar... elvegre nehany agglomeracios kis porfeszek sikeresen tudja akadalyoznni az M0 -t ami tole par szaz meterre/ km-re megy, de a belvarosiak akiknek az ablakatol 5 meterre van az autopalya az KUSSOLJON nem?"
Kussoljon mindkettő!

"persze aki meg ott ugat es problemazik az azonnal rogton naci agglomergyulolo... "
Itt megjegyzem, hogy az Erzsébet híd generálta forgalom nagyobb része nem agglomerációs, hanem városon belüli forgalom, mivel az egyik legforgalmasabb, központi helyen levő híd.

A Rákóczi-Kossuth utc mentén lakók problémáját ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a gárdonyiak kitalálnák, hogy szűnjön meg a fehérvári vasútvonal, mert hangos.

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 02:47:52

"Erzsébet híd az egyik legforgalmasabb, és egyben egyik legnagyobb kapacitású dunai átkelő, mellyel Budapest rendelkezik."

az M0 az mi? szoval legyunk korrektek...
ha az M0 az nem budapesti, akkor nem budapesti illetosegu a mostani savlezaras sem...
oldja meg a videk az eszaki M0 -t, felolem mehetnek kaszaval kapaval egymas ellen barhogyan, de ne az osztyapenkonal jojjon be

jo is lenne egy kis ujpest ferencvaros jellegu bunyo telki es budaors kozott...

de komolyan, ott van 2 idiota telepulescsoport akiknek a ki nem egyezni valo tudasat en budapesti szopjam meg?
koszi nem...

adjanak ultimatumot az eszaki M0 -ra, hogy addig van a budapestieknek turelmuk, oszt ha letelt, akkor zarjak le csucsidoben a bejovo savoknak a felet a hatarnal

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 03:10:03

nem is tudom min vitazunk mar...

az igazi vastagbort azert a cser palko kepviseli...

szoval neki kellene eppen hogy P+R -t epitenie, oda magahoz Szekesfehervarra a vasut melle es progpagalni hogy a vonat az milyen jo hiszen ALLAMI penzen 40 percre lecsokken a Szekesfehervar Deli kozotti utazasi ido, aminek mint TENYre fel kellene hivnia a sajat allampolgarainak a figyelmet...

e helyett meg irt egy nyilt levelet aminek az a lenyege, hogy:
a., tok korrekt 67 km -re levo varosbol vasut helyett autoval feljonni EGYEDUL, raadasul luxusautoban csapatni, amit az idiota valasztok fizetnek, a vonat az meg kvazi ingyen lenne, hiszen mindig van ures hely...
b., kellene hogy legyen P+R Bp hataran hogy le lehessen rakni az autot
c., ha lenne o akkor se rakna le, mert budos mocskos okadek hugyszagu illetve csovesekkel teli es tetus meg undorito a BKV

a c., ponttal ezzel tobb szazezer budapestit es tomegkozlekedessel ingazot vagott pofan
barcsak en is ugy szajbavaghatnam hogy a szemuvege lerepuljon, arra meg Tarlos Pityu ugralna ra :)))

amugy a c., pontot nem mondta ki egyertelmuen de megis mire gondolhatott? arra nem merek gondolni hogy a magyar jogaszkepzes az annyira selejt lenne, hogy a BKV lassusagara celzott volna, amikor eppen egy buszsav kialakitasa ellen agal...

Vidéki 2011.06.05. 06:45:52

@SvenH.:
Elvárnám, hogy a helyi kiskirályok, olyanok, mint a feudális anarchia korában Csák Máté volt, ne helyezhessék szűk helyi érdekeiket a nagy többség érdekei főlé.

Akkor nem fordulhatna elő az, mint Kispesten, hogy az önkormányzat, ahelyett, hogy a szükségletnek megfelelően bővített volna, két nagy
P+R parkolót megszüntetett.

Miközben ezt teszik, álszent módon eljátsszák a környezetvédelem elkötelezett bajnokainak szerepét is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 10:15:52

@SvenH.:
Az M0 egy elkerülő út, míg az Erzsébet híd városon belüli forgalom miatt terhelt. De t ezt nem érted és csak vagalkozol.

A pestiek meg hétvégén még az omszki tóra se jöhessenek ki!

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 12:37:26

@Vidéki: leirtak, nem hiszem el hogy agyilag ennyire zokni legyel...
a kispesti onkormanyzatnak SEMMI koze az agglomeraciosok hasfajasahoz
az athalado autosok nem is ott szavaznak...

viszont a P+R -t az elovarosi vasut melle kellene epiteni joval kiljebb
ott meg meg lenne az az elonyos helyzet is hogy a SAJAT onkormanyzat a SAJAT lakoinak epitene

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 12:44:02

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "A pestiek meg hétvégén még az omszki tóra se jöhessenek ki! "

ezt miert mondtad, viccnek?
en irtam hogy SENKI ne johessen be?

eredetileg ezt irtad:
"Önmagában a cél az jó, csak a skandáók azt felejtik el, hogy az Erzsébet híd az egyik legforgalmasabb, és egyben egyik legnagyobb kapacitású dunai átkelő, mellyel Budapest rendelkezik."
szerintem ez netto hulyeseg, hiszen a M0s hidakkal is rendelkezik...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 14:48:09

@SvenH.:
Utoljára:

M0 nem Bp-n belüli utazások céljára épült, Óbuda-Ferihegy M0-n 65 kilométerrel hosszab(oda-vissza) mint az Erzsébet hídon, tehát az Erzsébet hídon fogok menni. Ha Bécsből megyek Szegedre, akkor majd igénybe veszem az M0-t.

Az omszki tóra sem muszáj autóval menni a kedves budapestieknek, mert dugót csinálnak.

Érveidből süt, hogy nem nagyon ismered a város topográfiai szerkezetét, csak szajkózol mostanában divatos rigmusokat.

--------------------------------------------------

Dugóról jut eszembe, ha a 11-ről szabályosan akarok csúcsban az M0-ra menni, akkor az 20 perc az elbaszott Cora körforgalom miatt, mármint csak ráfordulni.
Békásmegyerre bejőve mindössze 4 perc volt.

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 16:11:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "A pestiek meg hétvégén még az omszki tóra se jöhessenek ki! "

latod latod?
nem kell itt szitani az ellentetet mert mar megvan, csak az ugynevezett szerzett jogotokat(==kocsi a segg ala a napi ingazashoz) kedves agglomerek, amikor veszni latjatok, akkor meg meltatlankodtok a szimbiozissal...
hogy hat ti is ertekesek vagytok meg ti is szeretitek a pöstieket, amugy meg majd nem engeditek be a pöstieket egyaltalan, ki kell oket tiltani tudja meg a proli fajtaja, hogy ti facca gyerekek vagytok!
mi az hogy evente 2szer kimegy hozzatok? pont ugyanolyan serelem ez mint a minden munkanapon valo dugositas!!!

amugy meg szamotokra termeszetes, hogy a budapestiek fizessek a TI P+R -ket, a hule pöstiek ne parkot es jaccoteret epitsenek, hiszen az NEKTEK NEM KELL, nektek van kint a haz mogott kert, hat nektek tenyleg arra semmi szuksegetek ott Budapesten, legyen inkabb meg 3-4 autopalya es legyen az egesz varos egy hatalmas nagy ingyenes P+R persze ugy hogy a vegen a BKVra azert max 1 megallot kelljen csak menni hiszen akkor meg jegy nelkul is ki lehet bliccelni...

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 16:15:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Érveidből süt, hogy nem nagyon ismered a város topográfiai szerkezetét, csak szajkózol mostanában divatos rigmusokat."

mazsi drazsi... olvasd el:
SvenH. 2011.06.02. 22:03:58

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.05. 16:59:59

@SvenH.: Azt kihagytad, hogy az agglomreknek alimit ne 50, hnem 150 legyen Bp területén.

Marha

Vidéki 2011.06.05. 20:39:39

@SvenH.:
Az agglomerek is pozitív céllal jönnek az ország fővárosába,

Az országnak van fővárosa, nem pedig ahogyan azt hozzád hasonló beszűkült agyú budapesti lokálpatrióták képzelik: "A fővárosnak van egy országa".

SvenH. (törölt) 2011.06.05. 21:22:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: kiderult, hogy mennyire intelligensen tudsz ervelni, koszonjuk ezt a melyrehato es oszinte a sajat intelligenciadat megcsillogtato hozzaszolast!!!

Perillustris 2011.06.05. 22:49:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A kispesti - ha van esze - metróval megy. Nem lehet egy forráshiányos önkormányzatra hárítani a P+R költségeit. Vagy te szívesen építnél jó nagy parkolót a saját pénzeden, hogy a szomszéd bolt vásárlói ne a telkeden álljanak meg?

Perillustris 2011.06.05. 22:57:34

@Vidéki: Szóval a kispestiek bővítsenek saját pénzen, a budaörsi önkormányzat pedig számolgassa a pénzt, amit az értékes telkekért kapott, amik helyén ugyebár csodás P+R parkolókat építtethetett volna (a terület biztos alkalmas, hiszen nagy részük most is parkoló. Magántulajdonban).

Vidéki 2011.06.05. 23:27:05

@Perillustris:
Nemhogy bővítettek volna a kispestiek, de két hatalmas P+R parkolót felszámoltak, nem saját pénzen, hanem:

"Csak pénzért?
Csak pénzért?
Naná,
Majd ingyért?"

Vidéki 2011.06.06. 07:20:27

Hyppokratesz orvosokhoz intézett nyomatékos tanács egykor így hangzott:

„Ártani nem szabad!”

Azok az alakok, akik a P+R parkolók ügyében döntési helyzetben voltak és bővítés helyett megszüntetésük mellett döntöttek, nem képesek felfogni az „Ártani nem szabad” elvet.

Ez magas nekik , mint „majomnak a zongora”.

Pénzért akármire képesek.

Amikor még a forint többet ért, az ilyen alakokat így jellemezték:

„Egy forintért egy tetűt elhajt Vácig.”

Érdekes jelenség, hogy mint az akarnok színészek, minden szerepet ők akarnak eljátszani.

Élvezettel játsszák el a pénzéhes kalmár szerepét, de egyidejűleg szívesen tetszelegnének a környezetvédelem páncélos lovagjainak szerepében is.

A kettő nem fér össze.

SvenH. (törölt) 2011.06.06. 12:42:22

@Vidéki: igazad van, betonozzak le a parkokat es a jatszotereket!!!
hiszen neked KELL!!!

ussenek ki nehany hazat is hogy meg tudjanak uj buszsavot epiteni ha meg ugyis mar az utepitesben vannak, huzzanak oda meg 2*3 savot!!!

a te onkormanyzatod meg csak verje a blattot es meltatlakodjon hogy hat ezek a bunkok nem epitik gyorsan azt az utat, pedig hat a szimbiozis...
persze penzt azt ne adjon, hiszen az kell a rekreaciodra hiszen hat autoban kellett ulnod szegenyke!!!

SvenH. (törölt) 2011.06.06. 13:09:21

@Vidéki: szerintem neked fogalmi zavaraid vannak es a parazita - gazdatest fogalmat osszekevered a szimbiozissal...

nezzel utana, azert ez egy nagyon fontos kitetel!!!

Vidéki 2011.06.06. 15:28:32

@SvenH.:
Szerintem neked vannak fogalmi zavaraid:

Írod: "betonozzak le a parkokat es a jatszotereket!!!
hiszen neked KELL!!!"

Nem kellene ilyen szélsőségekbe esned.

Ha a földön járnál észrevehetnéd, hogy nem térhetünk vissza a kőbalta korszakába.

Manapság kiterjedt a munkamegosztás, hatalmas mértékű az áruszállítás, ami a lakosság jobb ellátását eredményezi. A termelés és a szolgáltatás is hatalmas mértékben specializálódott, ami a munkaerő mozgásának hatalmas arányú növekedését teszi szükségessé.

Azt tapasztaljuk, hogy nálunk sokkal sűrűbben lakott országokban is elég jól meg tudják oldani az ezzel összefüggő problémákat, anélkül, hogy lebetonoznák a parkokat es a játszótereket.

Perillustris 2011.06.06. 15:44:28

@Vidéki: "hatalmas mértékű az áruszállítás"

Ez is óriási gond. Mármint a közúti. Növekvő útdíjakkal, korlátozásokkal az áruszállítók is rávehetők a mégjobb optimalizációra, s még az is lehet, hogy nem fogunk decemberben spanyol üvegházi narancsot enni.

SvenH. (törölt) 2011.06.06. 16:37:25

@Vidéki: nem ezt mondjatok?
nem sir a szatok, hogy epitsenek uj savot a busznak?
hogyha megszuntetik a felvonulasi teret, azt miert hiszen mijjen alomszep P+R?
ujpesten nem a magadfajta vinnyogott, hogy miiiieeeeeeeeeeeeeeeert nem lehet ott P+R -tetni?
nem te sivalkodtal hogy kispesten hogy a P+R nek vege?
a Duna partjan a Jaszai -tol eszakra hogy beszuntettek az ingyenes parkolast nem a magadfajtad nyuszitett?

ebreszto!!!
az aki s3gbbe pakolt teged az nem azok az onkormanyzatok hanem a magadfajta "koltozzunk ki a zoldbe oszt asszonnyal egyutt szaladgaljunk befele kocsival hiszen a koloknek belvarosi iskola KELL"
tudod amig meg kevesen voltatok, addig senkinek nem csesztette a csoret hogy pl. Ujpesten elfoglaltok nehany parkohelyet az ujpestiektol, viszont igy hogy nem lehetett mar ott megallni igy lepni kellett...
vagy a mocsok kirekeszto ujpestiek is milyenek, hat hogy mereszelik a sajat piacukat a sajat celjukra hasznalni? hat szimbolika van vagy mi a facc van nem? hat olyan jol leszimbolikaztatok, hogy odaig bejottok otoval...
oruljon az ujpesti hogy egyaltalan odamesz es ott veszed meg a berletet nem? hat a segget verje a foldhoz, hat te nem nem mesz beljebb!!!
ja hogy pontosan miert is nem mesz tovabb?
mert bent mar sikeresen kicsinaltatok a sajat fajtatokat... ott mar 400 HUF/ora a dij ahhoz soher vagy kifizetni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.06. 18:12:40

@Perillustris:

Kádár idejében sem volt mindig narancs.

Az áruszálltást nézzük egy kicsit más aspektusból:
Van 6 bolt egymás mellett, oda bizony 6 teherautó jön. Külön-külön mind a 6 bolt szállítása optimalizált.
Persze ha valamelyik bolt többféle terméket árul, akkor oda már esetleg plusz egy teherautó jön.

Vagy csak egy kocsi jön be, de lehet-e egy kocsin vinni a zöldséget, a nyers húst, valamint a hypot?
Vannak önbeszerző boltok, ahol a bolt saját autója végzi a beszerzést, többfajta termék esetén többször fordul az autó, lásd előző.

Az áruszállítók már most is optimalizálnak, mivel jelen üzemanyagárak mellett nem engedhetik meg maguknak az üres kilométert.
Kamionos barátom elmondása alapján leszűrhető, hogy a kombinált szállítás csak folyamatos nagy tételeknél éri meg, eseti fuvarokat sajnos sokkal hatékonyabban és gyorsabban lehet közúton továbbítani. Itthon ezt a jelenséget még pluszban betorzítja a vasút sebessége, minősge, valamint megbízhatatlansága.

Továbbá RoLa terén is igen komoly fejlődni valóink vannak.

Perillustris 2011.06.06. 22:21:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha az EU-s direktívák értelmében növekszik a közúti árufuvarozás ára (www.zoldauto.info/hirek/a-tehergepkocsik-szennyezesenek-koltsege-is-benne-lehet-az-utdijban vagy www.kamionhirek.hu/20101105/uj-eu-dontes-szulethet-kamionok-kornyezetterhelesi-dijarol), akkor előnyösebb helyzetbe kerülhet a vasút is. Nem mellesleg a helyi ipar és termelés is.

SvenH. (törölt) 2011.06.06. 23:13:32

@Perillustris: persze ott is idiotaskodnak hogy ha a teherautokat megadoztatjak a Budapestre valo bejarassal, akkor meg milyen draga lesz
ok legyen...
en a kulvarosban vasarolok, nekem eggyel tobb indok lesz hogy itt is maradjak :)))

amugy ugyanez a kornyezetterhelesi dij is kellene az autosokra, hiszen nem jarja hogy egy kis falucskaban UGYANANNYI az ado mint itt a legzsufoltabb helyen!!!

Vidéki 2011.06.07. 07:28:26

@SvenH.:

Az is sokat segítene, ha az ilyen valóságtól elrugaszkodott alakokat, mint te, keményen megadóztatnák.

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 10:24:50

@Vidéki: kedves unintelligens (ál)Vidéki hozzaszolo!

szoval szerinted en valosagtol elrugaszkodott alak vagyok, ha ezt allitom:
"amugy ugyanez a kornyezetterhelesi dij is kellene az autosokra, hiszen nem jarja hogy egy kis falucskaban UGYANANNYI az ado mint itt a legzsufoltabb helyen!!!"

aham...
nincsen idom vegignezni a hozzaszolasaidat de nem te sirtal mint a furdos kurva, hogy mennnnnyi adot befizettek az autosok?
milyen jogcimen jartattad a szadat a valodi videkiek neveben?
vagy szerinted nagyon korrekt, hogy ARANYÁRBAN levo teruleten bovitsenek a videki autosok adojabol?
azoknak a videki autosoknak az adojabol ahol a busz / vonat napi ketszer jar?
ahol a gepjarmu az ÉLETFELTÉTEL?

lyken 2011.06.07. 12:47:10

@SvenH.: "nincsen idom vegignezni a hozzaszolasaidat de nem te sirtal mint a furdos kurva, hogy mennnnnyi adot befizettek az autosok?"
Attól, hogy mocskosszájú görény stílusba mész át a demagógiából, még nem lesz hangsúlyosabb a mondanivalód.

"milyen jogcimen jartattad a szadat a valodi videkiek neveben? "
A vezetékneve Vidéki, nem az állapota. Te egyébként milyen jogcímen szólsz be neki a vezetékneve miatt?
Ennyi erővel egyébként te milyen jogon kommentelsz ezzel a nickel? Égeted a skandináv térséget ezerrel.

"nincsen idom vegignezni a hozzaszolasaidat"
Ehhez képest hülyeségek irkálására van időd. Bőven van. Miért nem írod le, hogy nem akarod elolvasni a kommentjeit, mert valójában nem is vagy mások véleményére kiváncsi? Inkább írd ide férfiasan, hogy neked van egy véleményed, szerinted aki azzal egyetért az felvilágosult jó fej, aki meg nem, az hülye gyökér. Nem lenne így jobb mindenkinek?

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 13:24:25

@lyken: az erdemi mondanivalora is tudsz reagalni?

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 13:33:49

@lyken: az o neve es a videki autosok kozott jelen esetben csak veletlen egybeeses van, mas hozzaszolo ebben a temaban rugozott azon, hogy eleg sok adot befizetnek az autosok hat epitsenek abbol, na arra a felvetesre reagaltam

de latom teged sem hatott meg a mondandom... esetleg nincsen igazam?

mert azt mondod hogy hulyeseg...

lyken 2011.06.07. 14:48:32

@SvenH.: "az erdemi mondanivalora is tudsz reagalni? "
"mert azt mondod hogy hulyeseg... "

Ha te nem reagálsz érdemben a másikra, akkor miért vgárod el azt, hogy más így tegyen veled szemben? Tiszta sor, hogy a saját mondanivalódat világmegváltónak tartod, amit meg más mond annak nincs értelme úgyse. Írtam fentebb, hogy nyugodtan deklaráld ki nyíltan, hogy nem érdekel más véleménye.

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 16:03:46

ideznem azt amit te frankon demagognak/hulyesegnek minositettel...

"vagy szerinted nagyon korrekt, hogy ARANYÁRBAN levo teruleten bovitsenek a videki autosok adojabol?
azoknak a videki autosoknak az adojabol ahol a busz / vonat napi ketszer jar?
ahol a gepjarmu az ÉLETFELTÉTEL?"

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 16:04:21

@SvenH.: bocsanatot kerek a frankok leszarmazottaitol!!!

Vidéki 2011.06.07. 19:45:40

@SvenH.:

Írod: "nincsen idom vegignezni a hozzaszolasaidat de nem te sirtal mint a furdos kurva, hogy mennnnnyi adot befizettek az autosok?"

Nem én sírtam.

Ha fürdős kurváról van szó az csak te lehettél

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 21:46:38

@Vidéki: tenyleg nem volt idom es kedvem vegignezni :)

de tutti nem?
tehat biztos hogy nem mondtad hogy az autosok eleg sok adot fizetnek es abbol fussa?

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 21:47:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: mazsi drazsi kerjel bocsanatot hogy azt merted allitani hogy nem ertek hozza...

SvenH. (törölt) 2011.06.07. 21:54:51

@Vidéki: elnezest tenyleg nem mondtal semmit az autosok adozasarol...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.06.08. 09:43:19

www.origo.hu/itthon/20110607-a-fovaros-azt-hitte-nem-okoz-majd-dugot-a-budaorsi.html

Azért az elképesztő, hogy két ennyire különböző forgalomszámlálási adat létezhet...

SvenH. (törölt) 2011.06.16. 00:13:46

www.origo.hu/idojaras/20110609-porszennyezes-magyarorszagon-pentekig-kellett-volna-elerni-az-unios-hatarertekeket.html

ugyebar gazuzemu buszok nem lehetnek telire viszont az autokat csak ki lehet tiltani... oszt majd irogasson a 2 vezeridiota az EUs diplomataknak leveleket...

amugy erdekes hogy a levego munkacsoport az itt elegge korrekteket irogatott...

es az is erdekes, hogy a Bpi panelosok altal nem szennyezett levegon zudul ra a sok kis auto az agglomeraciobol, netalantan esetleg nem kene elgondolkodni hogy azoknak az adotartalmabol direkten a panelos tavfutesbe be lehetne adni?

süti beállítások módosítása