Skip to content


       Szűrés lista

Aki nincs velünk, az ellenünk

Csak a szokásos: nemes szándék, pocsék kivitelezés, sértődöttség, szánalmas magyarázkodás.

Balsai alkotmánybírójelölt-fideszesképviselő csodálatos törvényjavaslatáról van szó, amely nyomokban alkotmányellenes részeket tartalmazhat.

Az elgondolás nagyon is helyes: jó lenne, ha nem húzódnának évekig a bírósági ügyek. De erre nem hinném, hogy az a megoldás, hogy a gyanúsítottat az ügyvédje nélkül hallgassák ki...

A Helsinki Bizottság, a Magyar Ügyvédi Kamara és a bírók is konkrét pontokat kritizáltak, amelyek szerintük mind a jelenlegi, mind a az új Alkotmányt sértik, erre azonban nem az volt a válasz, hogy igen, hát nem sikerült valami fényesen, átnézzük, egyeztetünk, átdolgozzuk, hanem a szokásos Fideszes sértődöttség, majd ellentámadás.

Senki nem kergette bele e Fideszt abba a kellemetlen szituációba, hogy a hétfőn bejelentett alkotmánybíró jelöltről kedden kiderül, hogy nem ismeri és/vagy magasról szarik az Alkotmányra.

"A javaslat célja a törvényes rend fenntartása és erősítése, valamint a bürokratikus, lassú eljárási rend felgyorsítása. Nem beszélhetünk a közélet tisztaságáról mindeddig, amíg százmilliós vagy milliárdos közvagyonsértések esetében akár 5-10 éves eljárások mögé lehet bújni." - Cser-Palkovicsnak osztották ki a hálatlan feladatot, a magyarázkodást.

Nem merek abba belegondolni, hogy esetleg Cser-Palkovics nem nézte meg a bírósági statisztikákat a sajtótájékoztatója előtt.



2010-ben 17 025 gazdasági ügyben fejeződött be a bírósági eljárás. Ezek közül 315 kezdődött 2007 előtt. Ami 1,8%.

Múlt hónapban voltam éltemben először bíróságon, beidéztek tanúnak. Pesti Központi Kerületi Bíróság, Markó utca. A vicc az egészben, hogy 3 évvel ezelőtt, 2008-ban ellopták a telefonomat, de a tettest még a helyszínen elkapták, a telefonomat is egyből visszaadták a rendőrök. Ennél egyszerűbb ügy a világon nincs, mégis, három év alatt jutott el az a bíróhoz. Mondjuk nem is csodálkozok, mert a Markó utca egy bíróság-gyár, embertömeg és rengeteg bírósági ügy.

Na, de vissza Cser-Palkovicshoz:
"Senkitől sem várható el, hogy visszanyerje az igazságszolgáltatásba vetett hitét mindaddig, míg nem érzékeli azt, hogy ezek az eljárások felgyorsulnak. Minden magyar állampolgár jogos elvárása, hogy a kiemelt ügyekben az eljárások gyorsan folyjanak le, és gyorsan szülessenek meg a bírói ítéletek."

Ez az, majdnem kimondta, hogy a fülkeforradalomban arra adtak felhatalmazást a Zemberek, hogy villámgyors ítéletek legyenek!

"Aki nem támogatja ezt a javaslatot, annak az eljárások szándékos lassítása a célja, és hogy azok ne vezessenek eredményre."
 
Ezzel gyönyörűen összefoglalta: aki nem támogatja, az a bűnözők pártján van, mert ha minden marad így, ahogy van, akkor azzal szándékosan lassítják a bírósági ügymenetet.

Én úgy gondolom, hogy ez megint egy nagy kirakós egy kis darabkája, nem lehet átlátni, hogy mit miért csinálnak.

Én arra gondolok, hogy az elszámoltatás, a Fidesz kevés ígérete közül az egyik legfontosabb kurvára döglődik, nagy halakat még nem sikerült kihalászni, Budai Gyula már pár milliósan összegeken rugózik. Nem véletlenül kerültek a kiemelt ügyek közé gazdasági ügyek, míg az emberölés nem ... eredmény, eredmények kellenek, de sürgősen.

"A védőtől való elzárás szükséges. Ha nincsenek ilyen korlátozó szabályok, az első pillanattól az eljárás lassítása lesz a cél.
A 48 órás korlátozás nem hétköznapi emberekre vonatkozna, hanem a kiemelt ügyek terheltjeire, például közéleti emberekre, pénzmosókra kell gondolni.
" - mondta Balsai.

A Balsai-féle törvényjavaslat utolsó pontját pólóra kellene nyomtatni, olyan szépen mutatja be a Fidesz gondolkodásmódját. A legszebb, hogy egy olyan ember írta, aki saját magáról azt mondta, hogy "amikor személyét jelölte a Fidesz–KDNP frakciószövetség alkotmánybírónak, arról is állást foglalt, hogy alkalmas alkotmánybírónak."

Tényleg tervezni kellene valami fasza pólót :)

 

 

Címkék: fidesz abszurd balsai

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr642991609

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Uzsorások Fekete Napja 2011.06.17. 20:59:47

Újabb uzsorásokat fogtak el BorsodbanMTI, Index.huÚjabb uzsorásokat leplezett le az ózdi rendőrkapitányság, a Putnokon elfogott gyanúsítottakat - két férfit és két nőt - csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte egy hónapra a Miskolci Városi...

Trackback: Madarak, fák, bunkók 2011.06.17. 14:32:09

Magyarországon ma az énekesmadaraknál csak a polgármestereket könnyebb kinyírni. Na nem MC-21 "nyúlkombájn" puskával, hanem jogi úton.A jogosulatlan gazdasági előny megszerzése nevű bűncselekményt ugyanis a magyar önkormányzatok naponta el...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kej 2011.06.17. 11:35:14

annyira jellemző a fidesz megmondóira a tv-javaslat indoklása, jelesül a 48 óra az ügyvéd nélkül. hivatkoznak európai gyakorlatra: csarpalkó, no meg a numeróunó megmondó giró-szász is franciaországot hozza fel példaként. oly gáz.

miután elmeszelte őket a strasbourgi bíróság, április 15-én megváltoztatták azt a passzust, hogy az első 24 órában nem szükséges ügyvéd a kihallgatáskor. nem hiszem el, hogy ezt nem tudták, amikor benyújtották ezt a szart. ha meg tudták, akkor tényleg fusson mindenki amerre lát.

egyébként ritkán értek egyet az lmp-vel, de most dorosz jól mondta: ha az lett volna a cél, hogy az emberi méltóságot, a közérzetet, az embert védjék, akkor bizony a gyilkosság szerepelt volna az első helyen a "kiemelt" ügyek között. így viszont gyakorlatilag egy újabb eszköz a politikai ellenfelek elhallgattatására. és azért ennek is van egy íve: szima letartóztat, diákoknak megtilt a gyűlés, rendőrök berendel, főtisztek kiléptet szakszervezetből, most ez. fasza

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.06.17. 11:39:48

Egyszerűen nem értem: mi van, ha hallgat 2 napig? Megverik, nem hagyják aludni éjszakánként (l. Budaházy), ablak/fűtés nélküli zárkába rakják egyedül (l. Budaházy)? 2 nap után nagyjából ugyanott van az ügy, legfeljebb kicsit megsanyargatják a gyanusítottat addig, amit egyébként is megtehetnek. Hülyék!

R.H. ny. 2011.06.17. 11:41:18

Mocskos liberális szagot érzek itten.

Homeoffice 2011.06.17. 11:42:16

Azt hiszem új vállalkozásba kezdek.
Pólókat fogok gyártani.
A felirat rajta..
Bocs, Rájuk szavaztam....
2 millió potenciális vásárló:)

kej 2011.06.17. 11:43:14

@Attila64: vkinek volt egy vicces megjegyzése: azután kezdődjön a 48 óra, miután el kezdett vallani. csak nehogy komolya vegye vmelyik törvénygyáros fidesz mameluk...

adflexum 2011.06.17. 11:47:58

@kej: "nem hiszem el, hogy ezt nem tudták, amikor benyújtották ezt a szart."
Persze, hogy tudták,(mint, ahogy girószász is), ez lesz az a rész, ahol engedni fognak, amit az ellenzék majd sikerként könyvelhet el.Az igazi cél a "kiemelt" ügyek gyorsított eljárása, és, hogy ezt a folyamatban levő eljárásokra is alkalmazni lehessen. Aztán majd poltpéter fogja megmondani, melyik bíró elé kerüljön a" gyurcsánygate".

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.17. 11:48:18

Belegondoltak abba legények, hogy milyen rossz lesz nekik, amikor majd őket hallgathatják ki úgy az első 2 napban, hogy nem lesz mellettük a védőjük? :DDDD

kej 2011.06.17. 11:54:19

@adflexum: sajna igazságod lehet. ráadásul gyakorlatilag a gyorsításhoz, mint cél egyik eszköz (48 óra, ügyészség jelöli ki a tárgyaló bírót) nem megoldás. az már csak hab a tortán, hogy a legfelsőbb bíróságnak (vagy oit-nek, bocs most nincs kedvem guglizni) most is joga van kiszignálni különböző bíróságokra az első fokú ügyeket.

kej 2011.06.17. 11:56:50

@Seduxen: persze, hogy belegondoltak. éppen azért tettek meg a legfőbb ügyésznek egy olyan teljes mértékben pártfüggetlen, szakmailag és emberileg elismert, és feddhetetlen embert, mint polt péter.

Megnevezhetetlenül 2011.06.17. 11:59:56

Ez a statárium szellemisége. Diktatúrákban szokás.
És 48 ára egyedül velük? Bocs, én foglalkozok harcművészetekkel elég régóta ahhoz, hogy tudjam, ez bőségesen elegendő idő. Nincs olyan ember, akit ne lehetne megtörni ennyi idő alatt, hozzá sem kell érni (nem maradnak külsérelmi nyomok), és aláír bármilyen papírt. Ez az egész erről szól.
És lehet nyávogni, el lesz fogadva, akárcsak minden más. Chile, Dél-Afrika, Kína, valaki? Emberek akiket elvittek és bevallottak mindent? Ja neeeeem, a fidesz nem olyan....

Seduxen (már NEM dr.) 2011.06.17. 12:00:18

@kej: az kevés lesz. attól még bevihetik a "bohócforradalmárok", és számításaim szerint 48 óra éppen elég, hogy a szart is kiverjék belőlük, amíg meggyün a sztárügyvéd :DDDD

Asidotus 2011.06.17. 12:03:26

A bírósági ügyintézést lehetne gyorsítani, ha kicsit bővítenék a létszámot. Manapság annyian végeznek jogászként, hogy megvan a hozzá szükséges létszám.
Vagy meddig megyünk, Dredd bíróig?
(Aki esetleg nem ismerné a Stallone által eljátszott cyberpunk képregényhőst, annak: a nem olyan távoli jövőben bírónak nevezett személyek tartanak rendet. Rendőr, bíró és ítéletvégrehajtó egyben. Ott a helyszínen meghozza az ítéletet, pl. ellövi a gyalogjárdán futkározó lábát)

Transylvanianmixedgrill 2011.06.17. 12:03:35

Kicsit ízlelgessük ezt a mondatot, mert ez a lényeg: A 48 órás korlátozás nem hétköznapi emberekre vonatkozna, hanem a kiemelt ügyek terheltjeire, például közéleti emberekre, pénzmosókra kell gondolni." - mondta Balsai.

Még egyszer, szép lassan tessék elolvasni. NEM HÉTKÖZNAPI EMBEREKRE.

Balsai szerint tehát a törvény előtt vannak NEM HÉTKÖZNAPI EMBEREK és vannak HÉTKÖZNAPI EMBEREK, attól függően hogy kit mivel gyanúsítanak meg. Nyilvánvalóan olyan ügyekről beszélünk, ahol az adott ügy még az igazságszolgáltatás elején van, nemhogy itélet, még semmi nincs, max. egy vád vagy gyanúsítás, de Balsai szavai szerint a VÁD és a GYANÚSÍTÁS önmagában MÁR AZ ítélet is, hisz a gyanú alapján ketté lehet választani a vádlottakat NEM HÉTKÖZNAPI és HÉTKÖZNAPI EMBEREKRE, és előbbiekre más eljárás vár, mint utóbbiakra.
Szép új világ helyett a szép ötvenes évek. Bástya elvtárs elismerően csettint!

kej 2011.06.17. 12:08:21

@Seduxen: dehogy viszik be őket. emlékszel még szerencsétlen (és nem kismértékben balfasz) keller lászlóra? az ő vesszőfutása gyakorlatilag tisztán visszavezethető volt arra, hogy a polt-féle ügyészség addig fektette az ügyeket, amíg elévültek. persze az is igaz, hogy a jogászfetisiszta brancs lopni okosabban (ha nem lenne oximoron, azt mondanám jogszerűbben) tudott. elég, ha az elhíresült orbáni mondatra gondolunk a miniszterelnökök meggazdagodását vizsgáló bizottságban, hogy sárazsadányban nem taggyűlés volt, hanem a tagok gyűlése.

(no jó, keller ezen túl gyakran rossz helyen is kapirgált)

Transylvanianmixedgrill 2011.06.17. 12:11:05

@Transylvanianmixedgrill: De lépjünk egy kicsit tovább. NEM HÉTKÖZNAPI EMBERÜNKET ebben a neki járó MÁSIK eljárásba küldik, és az ügy végén megjön az ítélet: mégse bűnös. Azaz NEM HÉTKÖZNAPI EMBERÜNK nem követte el a bűnt, amivel megvádolták. Barátunk tehát abban a pillanatban az ügy szempontjából olyan HÉTKÖZNAPI EMBERRÉ válik, mint bárki más, akinek szintén soha semmi köze nem volt az ügyhöz. Igaz, hogy megbélyegezték, megalázták az eljárással, no de kicsire nem adunk, örüljön hogy felmentették!!!
Ez barátaim már nem is az 50-es évek, ez már a setét középkor...

2011.06.17. 12:30:00

Egy jó viktatúrába statáriális bíóságok is kellenek.

2011.06.17. 12:33:25

@Gunther: ki meri ezt ma már bevallani? ;-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.06.17. 12:35:51

A boldog szojvet időkben Uljanov és Dzsuvásvili eftárs (közismertebb nevükön Lenin és Sztálin) majd kontraszelektált utódaik a "homo szovjeticust" szerették volna kitenyészteni. Más társadalmi bázisról (az orosz muzsik lényegében rabszolga volt), nagyobb lehetőségekkel (Cseka, Nkvd, Gpu, Gulag, ...), iszonyú emberáldozat árán (tízmilliók haláláról beszélünk) 70 évig tartó terrorral, de lényegében sikertelenül.

Ha a "homo fideszikusz" "kitenyésztése" az akarnok intézkedések sorának a célja, ezúton jelzem; nem fog menni!

@Transylvanianmixedgrill: Igen, mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek :-(

@adflexum: " gyurcsánygate"? Hol élsz Te? Egy csapat ez. Csak a színük más. Nem jobb és bal van, hanem fent és lent.

Ja és egy friss, talán ide illő hír:
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=439890

Hogy Hunvald György, volt közszolga bűnös-e, vagy sem, azt nem tudhatom. Az eljárás mindenesetre érdekes.

Virág et. 2011.06.17. 12:47:17

Ennek a szabályozásnak semmi értelme. Az összes ilyen ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága elé kell vinni. Mivel van már precedens, ezért a dolog simán fog menni, a magyar állam, meg fizet, mint a katonatiszt.

Itthon persze el lesz ez is adva balliberális támadásként a haza ellen, a sok hülye meg megeszi, mint eddig mindent.

Virág et. 2011.06.17. 12:53:58

Ezt azért tényleg ízlelgetni kéne:

"A védőtől való elzárás szükséges." Ezt nem egy kocsmai senki vagy egy névtelen Vidéki-kategóriás fórumozó mondta, hanem leendő alkotmánybíró, volt igazságügyminiszter. Egy nappal a Nagy Imre emléknap után. Épp tegnap este ment a Nagy Imre-perről készült propaganda film az m1-en.

"A 48 órás korlátozás nem hétköznapi emberekre vonatkozna, hanem a kiemelt ügyek terheltjeire, például közéleti emberekre, pénzmosókra kell gondolni"

Ez pedig egészen egyszerűen hazugság. Az emberek butaságát használja ki, úgy manipulál. A jogszabálytervezet egyértelműen nevesíti azokat a bcs-eket, amelyekre kiterjed. Idetartozik az adócsalás, a csődbűncselekmény, egyéb gazdasági életben szokásos bcs típusok és az összes nagyobb kárértékű vagyon elleni bűncselekmény (ez egy óriási bcs-halmaz). Az összes. Amit akár a szomszéd is elkövethet, nem közéleti szereplő vagy pénzmosó.
Erre már igazából szavaim sincsenek, ez mindenen túlmutat, amit eddig gondoltam. Ez közép-afrikai tempó, már messze nem is a balkán.

adflexum 2011.06.17. 12:58:43

@rdos: Lehet, de az államadósság és a munkanélküliség túlságosan elvont ellenségképek.
Kell egy valóságos is, és ki képviselhetné ezt jobban? Kezdem azt hinni, hogy Gyurcsánynak nincs esélye. Ez már kezd a személyre szabott törvényekre emlékeztetni. Ha arra kerül a sor, majd ők adják az ügyészt, a bírót, sőt az ügyvédet is.

adflexum 2011.06.17. 13:05:51

@kej: Persze attól még lehet, hogy balsainak az járt a fejében: Ha Tátrait bent tarthattuk volna 48 óráig védő nélkül, utána meg Gyurcsányt ugyanúgy, a főnök milyen elégedett lenne...

csárli hárper 2011.06.17. 13:10:11

@adflexum: ezeket ismerve, már az ítélet is megszületett....

Indriq 2011.06.17. 13:13:56

Javítsatok ki, ha jól értem, akkor lesz itt bizalom az igazságszolgáltatás iránt, ha gyorsan lefolynak a perek, és nem akkor ha jogos/jogszerű (végső esetben akár igazságos is). Gratulálok Lázárnak, Balsainak és Cser-Palkovicsnak. Nergót a szájukba, hogy lássuk ha közelednek.

A másik kérdés ami foglalkoztat, mi van akkor, ha az első 48/24 órás védő nélküli kihallgatás után a gyanúsított panasszal él a bíróságon, hogy kényszerítették a vallomástételre, ne adj isten, még meg is fenyegette az ügyészség. (az ügyészségnek indítéka még volna is rá).
ÉS még van pár dolog, ami így laikusnak feltűnt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.06.17. 13:15:51

A vicc kedvéért megnézném, amint Balsait se szó, se beszéd elhurcolják és csak 48 óra után mondják meg neki egyáltalán, hogy miért tették és utána esetleg ügyvéddel is beszélhet. Aztán beszélnék vele, hogy mennyire tartotta fair eljárásnak...

Cr 2011.06.17. 13:17:50

Ez tulajdonképpen megtörés. 24, 48 , vagy akár 100 órára ügyvéd nélkül van az ember.
Hát, engem nyugodtan próbálhatnak kihallgatni, tuti, hogy egy büdös szót se szólok, akkor se, ha eltelik fél év, amíg az ügyvédemet nem látom. Szerintem, akinek egy kis esze van, ugyanígy tesz. Ennyi.

Picurigor 2011.06.17. 13:18:21

Hogyan is fog kinézni az a bizonyos 24 vagy 48 óra?
Óhatatlanul is a Tanú jut eszembe.

Virág elvtárs egy darab papírt tol Pelikán orra elé és így szól:
- Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs!
- Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet...

Nem is tudom, van-e ennél lejjebb...

preddy 2011.06.17. 13:18:36

Jelentősen gyorsítaná az ügymenetet, ha a letartóztatási paranccsal együtt kézbesítenék a bírósági ítéletet!

Picurigor 2011.06.17. 13:19:54

Ja, és Lázár ma már konkrétabb volt, azt mondta, hogy aki nem ért egyet ezzel a javaslattal, az a szoci pénzmosodákat és bűnözőket védi.

"Az anyádnak a büdös picsáját!" - mondaná erre néhai rokonom...

csoko20 2011.06.17. 13:21:11

"A 48 órás korlátozás nem hétköznapi emberekre vonatkozna, hanem a kiemelt ügyek terheltjeire, például közéleti emberekre, pénzmosókra kell gondolni."

1. Ha közéleti ember vagyok akár 48 órán belül halálra untatom a vallató tisztet a süket rizsával.

2. Ha megátalkodott adócsaló, pénzmosó vagyok, akkor
-nyilván tudom még tartani a pofámat 48 óráig, pláne 100 milliókról van szó
-ha eddig félre tudtam vezetni a NAV-ot, nyilván 2 rendőrzászlóstól se fosom össze magam

3. Bűn-, és üzlettársaimnak feltűnhet, ha 2 napig benn vagyok és eltakarítanak mindent, hogy még véletlenül se tudjak vádalkut kötni.

preddy 2011.06.17. 13:21:11

15 másodpercet késtem...
Na mindegy! A másik megoldás a történelmi múltból ismert rögtönítélő bíróságok felállítása lenne, kivezényelt helyi kivégző osztaggal...

preddy 2011.06.17. 13:25:34

Apropó, ha már bevezetik, mert efelől nincs kétségem, akkor már ennél is kössék meg a következő kormányok kezét, hogy ne tudjanak változtatni rajta!
Édes Istenem, mikor majd az M' és a HírTV egyenesben közvetíti amint Balsait és a szintén nem hétköznapi Viktort rabszíjon vezetik az ügyészségre... :-)

James T. Kirk (törölt) 2011.06.17. 13:26:09

Men in Black. Villant a piros fény.

Ki emlékszik még Várhegyi Attilára, a néhai polgármesterre, aki ellen 1,5 milliárd forintos elkövetési értékben indult eljárás sikkasztás miatt? És ezalatt államtitkár maradt, az ügyészség szépen megvárta, amyg elévültek a nyomozásban szereplő események, és a végén lb. 80ezer forint érték miatt ítélték el.

Vagy Schlecht Csabát a tévé és az újságírók megtalálták, az ügyészség viszont nem, kényelmesen megvárták amíg elévültek az ügyek, pedig ott több milliárdos elkövetési értékről volt szó.

És hány ilyen eset volt(van), amikor eljárás sem indul, mert " a mi emberünk " ?

Wrex 2011.06.17. 13:27:33

Pólót nem kell tervezni, már létezik ideillő szöveggel:
www.cafepress.co.uk/americanapology/137430
"The American Traveler International Apology." on the front and "I'm sorry my president's an idiot. I didn't vote for him." on the back, all in the six official UN languages (Chinese, Spanish, Russian, Arabic, English, French).
Csak ki kell egészíteni a magyar fordítással.

csoko20 2011.06.17. 13:28:11

BREAKING:
Megnevezték a két kiemelt gazdasági nyomozót: Kaya Ibrahim és Joszip Tot. :))

minimalista 2011.06.17. 13:31:59

"Csak a szokásos: nemes szándék, pocsék kivitelezés, sértődöttség, szánalmas magyarázkodás."

Mindig is erős kétségeim voltak a legtöbb politikus "nemes szándékát" illetően, a fidesszel kapcsolatban pedig mostanra eljutottam oda, hogy náluk a jóakarat ilyetén megnyilvánulása - érdek nélkül - egyszerűen nem létezik. Az utóbbi egy évben hozott vérlázító - tudatosan megosztó és alkotmány/alapjog ellenes - törvények sorát (persze előtte is ez ment, de akkor bagoly kussolt volna inkább...) egyszerűen képtelenség bármiféle "nemes szándékkal" magyarázni, vagy ha mégis megpróbáljuk és ebből indulunk ki rá kell hogy jöjjünk: az országot jogi diplomás, de a jog alapvető elveihez sem konyító, legelemibb számtani műveletek megoldására képtelen, a magyar nyelvvel hadilábon álló tudatlan, idióta barmok vezetik, akik ugyan jó szándékúak, de az elbaszott degeneráltságuk miatt valahogy egyik jótétemény sem úgy alakul, ahogyan azt eltervezték.

Szerintem az első verzió sanszosabb, mely a valóságban olykor a másodikkal erősen keveredhet. :D
Egyszóval: a cikk első mondatával nem értek egyet! (a többivel igen...)

csoko20 2011.06.17. 13:32:12

@preddy: Az ítéletet pedig a már jól bevált és sikeres Nemzeti Konzultáció keretében hozzák meg!
Gyanítom azt nem csak 8 % fogja visszaküldeni:)))

Peter T. Sinclare 2011.06.17. 13:33:04

@Seduxen: pláne ha olyan rendőrök meg fegyőrök fognak rájuk vigyázni, akiket 4 éven át szívattak.
"Fiúk, ez is azok közé tartozik, akik miatt még húsz év múlva is itt gályázunk majd. Ne vigyük el sétálni kicsit?"

James T. Kirk (törölt) 2011.06.17. 13:34:22

Újranyíló adózási kiskapuk

hazaeshaladas.blog.hu/2011/06/17/ujranyilo_adozasi_kiskapuk_megis_kinek_az_erdeke?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index

tud valaki egy email címet budai gyuszihoz, szeretném feljelenteni a törvény benyújtóit, és azokat is akik megszavazták

Peter T. Sinclare 2011.06.17. 13:35:35

@James T. Kirk: de erre nem alapvető, több évezredes jogi normával ellentétes, diktatorikus és statáriális törvények meghozatala a megoldás!

spontan · http://erdekessegek.info 2011.06.17. 13:40:22

A következő módosító indítvány az lesz, hogy aki nem hajlandó vallomást tenni az első 48 órában, azt verni is lehet.

Cr 2011.06.17. 13:46:16

@bandika gazdája: Csináltam? Kivel? Mit? Nem értem a kérdést

önk. figyelő 2011.06.17. 13:46:24

Mindenki tudja, hogy a gci ügyvédek adják a tippeket arra, hogy hogyan kell hazudni, mit kell mondani. Nagyon fontos, hogy hirtelenjében mit mond a pali, mert utána úgyis kiokosítják-. Szóval nem hülyeség ez az ötlet.

MiKEY 2011.06.17. 13:47:50

ez az egesz nagyon nem korrekt, nem is lesz belole semmi, vagy csak epphogy vmi.
DE!
vegigolvasva a kommenteket nem ertem miert mindenki artatlan, de elitelt embereket vizional. ez MO, pont h tele van bunos de el nem itelt patkanyokkal. erdekes h vastagboron megis mindenki attol retteg h mi lesz ha megis torveny lesz ebbol a rakas szart se ero otletbol. en nem rettegek: se megvalosulni nem fog, de lopni sem fogok, embert olni se, semmit se. sztem aki betartja a torvenyeket, az ezt a torvenyt ugy ahogy van leszarhatja. rettegjen az akinek van felnivaloja. aztan most johettek a koncepcios perekkel erre valaszul. en meg majd rohogok rajtatok. idiotak.

Marcellusca 2011.06.17. 13:53:31

Statáriumot! Mindenkinek! Azonnal!

A déli m1-es (azaz félhivatalos) Híradóban mondták, hogy mán csak 24 az a 48 óra.

Virág et. 2011.06.17. 13:54:26

Néhány szellemi képességek terén erőteljesen visszamaradott kedvéért:

Nem csak az ártatlant illeti meg a védelem. A védő nem tudo csodát művelni a nyomozás során, az időhúzás legfőbb oka az, hogy az első 30, 60, 90 napban a rendőrség hozzá sem lát a nyomozáshoz, csak az ügyész küldözgeti a határidőhosszabbítókat. Az első érdemi nyomozati lépés 2-3 hónap után szokott lenni.
Meg az, hogy 1-1 bírórr 150-200 ügy van egyszerre kizignálva. Szerintetek mekkora munkateher az?

Az első 24 óráról való kitiltása a védőnek nem gyorsít semmit, ellenben a melegágya a visszaéléseknek, az erőszakkal vagy fenyegetéssel vagy egyszerűen megtévesztéssel kicsikart vallomásoknak.

De nem a címlap miatt idetévedt szellemi óriásoknak kell hogy tetszen a dolog, szerencsére Mo még nem Észak-Korea és a nemzetközi jog expressis verbis tiltja azt, amit ezek az "ecserin diplomázott" kormánypárti jogtudósok kiizzadtak magukból.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.17. 13:55:23

Tisztán látszik ebből a statisztikából is, hogy az elmúttnyócév alatt nagyon elhúzódtak az ügyek. Ezért kell most ezt derék kormányunknak korrigálni! :D:D

Virág et. 2011.06.17. 13:56:04

Ez a "csak a bűnösnek van félnivalója" ez igazi, legszebb Rákosista időket idéző vérkommunista szlogen. Innen gratulálok hozzá, most már hazamehetsz.

MiKEY 2011.06.17. 13:59:34

@Virág et.: tudtam h lesz egy barom aki ezzel fog jonni. sot lesz meg tobb is. rettegjetek :) a semmitol.

room_101 2011.06.17. 14:01:54

Szerintem akkortól induljon a stopper, mikor az első pofon elcsattan.
Kíváncsi vagyok mikor jut odáig a helyzet, hogy párton belül is elkezdik keresni az ellenséget és pintér elvtárs mondjuk Pokornit pofoztatja szarrá, mint árulót...

tunketiko 2011.06.17. 14:06:26

@Marcellusca: ha 24 óra, az a lényegen nem változtat, nincs védője. A védelem alkotmányos jog. Persze ha Balsain múlik, a végén kikerül az alkotmányból is...

Amúgy azt sem értem, amíg nincs bírói ítélet, addig nem lehet bűnösnek kezelni senkit. Lehet gyanusított, vádlott, de ítélet nélkül nem bűnös senki.
Ha valakinél alkalmaztzák a védő nélküli benttartást, és később ártatlannak mondja bíróság, lehet majd szép kis kártérítési perekre számítani. Mert ép eszű ember, ezt nem hagyná annyiban, ez szerintem az emberi méltósággal is ellentétes. (Ki tudja, lehet ha így haladunk, az emberi méltósághoz való jog is kikerül az alkotmányból...).

Másrészről: Lázár elvtárs is amit csinál, szemfényvesztés. Lehet a Tocsik per, vagy Postabank elhúzódásával példálózni indoklásnak, hogy szükséges a gyorsítás, de azok olyan volumenű ügyek, hogy nem 24, vagy 48 órán múlik a megoldásuk, -ezt egy általános iskolás alsó tagozatos is tudja. Terel a lényegről, ha ezeket hozza fel példának, hogy az ilyenek miatt szükséges.

Nagyon remélem, ha ezt bevezetik, akkor viszont eljön az idő, hogy a saját csapdájukba beleesik Balsai, Viki Király, Lézer Jani...stb. ;)

csoko20 2011.06.17. 14:08:45

Ma már a cigányok is fejből vágják miért mennyit lehet kapni, talán még jobban mint az ügyvédek.

Valaki, aki 100 milliós sikkasztással, pénzmosással, adóellenőrök, vámosok, képviselők, politikusok megvesztegetésével foglalkozik már előre tisztázott mindent az ügyvédjével. Ha beviszik simán kibír 2 napot, hogy ne mondjon valami hülyeséget.

De, ha valami mezei ürgét visznek be kihallgatni csak mert beszélt valakivel, akivel nem kellett volna; vagy belerángatták valamibe, azt 2 nap alatt simán beforgatják. Olyan dolgokat mondathatnak vele, amiről fingja sincs. A sok kis Edmond Dantes elviszi a balhét, ügy lezárva, szépül a statisztika.

Apropó "kiemelt ügyek" ! Ki dönti el, hogy mit jelent a kiemelt ügy? Egy valamire való pénzmosáshoz, áfa csaláshoz kell vagy 3 tucat fantom cég. Míg ezeket feltérképezik -csak a cégeket, nem a magánszemélyek kapcsolatait!- hosszú hónapok is eltelhetnek. Mikor sütik rá, hogy kiemelt ügy???
Ha nem fideszes akkor kiemelt ügy, ha Pl. Káel Csaba akkor nem kiemelt ügy?

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.06.17. 14:09:50

@spontan: Meg lehet még olyan is,hogy elveszik a közeli hozzátartozók mentelmi jogát,aztán lehet egymással zsarolgatni a kint lévő asszonyt meg a bent lévő embert-persze ez még jobb,ha be is viszik "annyukat" egy gyenge száz órásra( a családi nyaralás mintájára,családi fogvatartási csomagokat lehet kidolgozni)

GGG77 2011.06.17. 14:11:16

@önk. figyelő: Kíváncsi lennék, így nyilatkoznál-e akkor is, ha téged vinnének be. Seggfej.

innye 2011.06.17. 14:11:39

@MiKEY:

"erdekes h vastagboron megis mindenki attol retteg h mi lesz ha megis torveny lesz ebbol a rakas szart se ero otletbol. en nem rettegek: se megvalosulni nem fog, de lopni sem fogok, embert olni se, semmit se. sztem aki betartja a torvenyeket, az ezt a torvenyt ugy ahogy van leszarhatja. rettegjen az akinek van felnivaloja. aztan most johettek a koncepcios perekkel erre valaszul. en meg majd rohogok rajtatok. idiotak. "

de gyorsan elfelejtetted 2006-ot, amikor megesett, hogy elég volt rossz helyen lenni.

Jakab Andor 2011.06.17. 14:12:10

@Virág et.:

Minden nap jön valami, amire csak azt tudjuk mondani: elképesztő. Nem találunk szavakat. Előbb-utóbb belefásulunk, megszokjuk, beletörődünk. A legjobban az frusztrál, hogy amikor felháborodás van abból, hogy védelem jogát elveszik egy időre, akkor nem visszavonják ezt a részt, hanem felére csökkentik. Tehát oké, hogy olyan NINCS, hogy a védőtől eltiltjuk, hát akkor legyen 48 óra helyett 24. Tulajdonképpen annyi is elég, hogy a parasztot rommá verjük, és azt mondjuk, hogy ránk támadt, és tanú nélkül megfenyegessük, hogy mi lesz vele, ha nem azt mondja, amit hallani akarunk.

És igen, a T. olvasó ugyanúgy eszi meg "aki nem bűnös, annak nincs semmi félnivalója" dumát, mint a Rákosi rendszerben. A T. olvasó nem fogja fel ésszel, hogy Ő definíció szerint bűnössé válik, amint eljárás alá vonják. Akkor nem lesz félnivalója, ha otthon ül teljes kussban, soha egy forintot nem keres.

Link Elek 2011.06.17. 14:12:42

aki nem náci az bűnöző

kibaszott patkanyok ezek a fideszesek

csoko20 2011.06.17. 14:14:11

@room_101: Ha javasolhatnám, akkor a "központi kihallgató" lehetne megint a Terror Házában? :))

GGG77 2011.06.17. 14:17:58

@James T. Kirk: Régi, szép emlékek. :)

bandika gazdája 2011.06.17. 14:20:43

@Cr: Azt írtad az Istennek sem fogsz megszólalni, míg meg nem jön a védőd! Azért kérdeztem mit csináltál, mert ha semmit, akkor meg én nem értem miből gondolod, hogy neked védő kell?!

MiKEY 2011.06.17. 14:21:21

@innye: @Jakab Andor: a gyanusitastol meg nem leszel bunos, artatlansag velelme, ugye. 'definicio' szerint addig artatlan vagy, amig nem bizonyitjak h nem :) udv, a tisztelt olvaso

a 2006os esemenyeket peldanak hozni kisse meredek, nem gondolod? fejtsd ki h mi a parhuzam egy uj javaslat es egy 5 eve tortent rendori eroszak kozott, aztan reagalok.

jozicsenko 2011.06.17. 14:22:10

@rdos: te még olvasod a népszavát? jómagam leszoktam már a magyarnemzetről, a hirtv-ről, a magyarhirlapról - a másik oldalon meg ott van a népszabó és a népsava, mindkettő pártlap a szememben...
@Link Elek: köszönöm az egybites mszp-s hozzászólást, már ferónál sem csíptem, hogy ha nem lihegek -20 centiről a nyakatokba, akkor csak homofób rasszista bünöző fideszes lehetek...

@James T. Kirk: nomentana, adócsalás, elévült... mindet le kell csukni

mindet...

Cr 2011.06.17. 14:23:40

@bandika gazdája: Ja, hogy oda kellett volna írnom, hogy HA VALAMI MIATT BEVISZNEK?
Ismerek személyesen olyat, aki előzetesben volt nem kevés ideig, mert rosszkor volt rossz helyen. Nem is ismerte az egész ügyet, aminek kapcsán bevitték. Eléggé megváltozott azóta, még kevésbé bízik a zsarukban, mint pl én.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.06.17. 14:24:00

@MiKEY:
kis butus, hatalmasat tévedsz, ha azt hiszed, hogy te biztonságban vagy. A rendőrség úgy működik, hogy amikor "kiemelt" ügy van, akkor a rendőrség politikai nyomás alá kerül. Ilyenkor villámgyorsan letartoztatnak pár embert, hogy megnyugodjon a csőcselék. Aztán az már nem kap akkora nyilvánosságot, hogy utána azokat elengedik és elkezdődik a hagyományos, nem túl látványos nyomozás, hogy megtalálják a valódi felelősöket. Csak az számít, hogy ha _valaki_ elkövetett valamit, akkor _valakit_ meg kell büntetni. Hogy kit, az nem számít.
És bármely ügy kerülhet a nyilvánosság elé. Nagy tudatlanság kell annak feltételezéséhez, hogy ezek elkerülhetőek. Senki nem látja előre, hogy pl. valami barom pánikot okoz a tömegben és több ember meghal, vagy épp akkor ég le a középület, amikor te bérelsz benne valami helyiséget.

zala 2011.06.17. 14:27:27

ZERO: lemondtál az anonimitásról?

bandika gazdája 2011.06.17. 14:27:48

@Cr: Tudom,csak poénkodtam, mert olyan határozottan írtad, mint valami rutinos bűnöző. :-)

Zorgo 2011.06.17. 14:47:09

A közös mutyis pártügyekben úgysem lesz változás az ítélkezés módjában.Lásd a Postabankos,vagy a Kulcsár Attilás történetet.Eltelik 10 év, és a végén már senki sem emlékszik arra,hogy miért lett a vége 6 hónap felfüggesztett büntetés.

A másik részével egyet kell,hogy értsek.Már a gazdaságot, társadalmat bénítja meg az az állapot,hogy vitás ügyeinkben 5-10 év alatt hoznak egy ítéletet.Aki sáros nyugodtan a szemébe nevet a károsultnak, hiszen akár meg sem éri a per végét.

innye 2011.06.17. 14:48:41

@MiKEY: mi meredek ezen? bárki, bármikor bevihet bármilyen koholt szaharral, nem kell lopnod, ölnöd. 2006-ban is, 2011-ben is. senkinek sem szabad ekkora hatalmat adni, mint ami most készülget.

James T. Kirk (törölt) 2011.06.17. 14:52:38

@MiKEY:

megtörtént, nem elméleti eset :
miután ellopták az illető iratait, és használták autóbérléstől kezdve adásvételig, megjelent a független és professzionális rendőrség a munkahelyén, elvitték, oszt jónapot. tanúként halgatták ki az illetőt (felhívják a figyelmet hogy köteles vagy igazat mondani), majd ott helyben meggyanúsították és előzetes. ezt sokszor csinálják a rendőrök. egy teljesen ártatlan embert nyomás alá helyeznek, hogy ne rontsa a statisztikát. otthon a fotelből nézve tényleg mi történhet 48 óra alatt, ügyvéd nélkül...

Hogy is mondta Titánia vezetője? a lakosság felét hagyd mindig szabadlábon :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.06.17. 14:52:42

@James T. Kirk: van neki honlapja guglizd meg

Ne felejtsük el, hogy a bírósági statisztika hónapja a _vádemeléssel_ kezdődnek. Ha egyszer egy ügyben együtt vannak a bizonyítékok már (viszonylag) egyszerű letárgyalni. A nyomozás során meg már most is azt csinálnak az ügyészek amit csak akarnak. Ez a törvényjavaslat csak annyit mutat, hogy az ügyészség még a túlhatalmával és a fideszes hátszéllel sem elég hatékony. Persze hogy nem az, hiszen minden ellopott maszopos forint mellett ott egy fideszes és azt valahogy ki kell kerülni.

banana republic 2011.06.17. 15:00:14

most kimegyek az utcára, de az első embert aki a fideszre szavazott pofánbaszom. meneküljetek!

báró Csekonics 2011.06.17. 15:15:56

sokan idéznek itt filmekből a kommentekben, nekem ez jutott eszembe:
'Szovjetúnióban csak két nap után beszélhet szemétláda ügyvéddel' (Vörös Zsaru)
:-)

Zorgo 2011.06.17. 15:23:45

@personal grata:

Szerintem nyugodtan csapd meg a másodikat, és a harmadikat is. :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.06.17. 15:25:24

Amikor azt hallod hogy "nemes szándék" nagyon messzire menekülj...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.06.17. 15:28:27

Egyébként mi ez a hétköznapi/nem hétköznapi?
Emberek, pl. 50-150 milkás adócsalást egy fél év alatt bármely hétköznapi ember tud rajzolni, alapít 15.000 forintért egy céget, vesz 3.500 forintért tíz számlatömböt, 50 forintért egy tollat és hajrá, számla eladó occsón...

Ianas 2011.06.17. 15:29:48

@önk. figyelő: Nem hülyeség, hanem orbitális faszság. Ez csak egy módszer a pszichikai kínzásra: megvonják a szabadsághoz és a védelemhez való jogát, ami már önmagában is olyan sokkoló, hogy bármit aláír, csak hagyják már. Az pedig másik kérdés, hogy mivel nincs tanú a gyanúsított oldalán, mi akadálya lehet egy kis "csiklandozásnak"? És ki hinné ezt el valakinek, akiről a jobbos sajtó majd hangosan lobogtatja, hogy "de hiszen beismerte, hogy lopott, csalt, és még gyerekeket is molesztált, most meg itt hazudozik, hogy kényszerítették"?

Senki.

Ianas 2011.06.17. 15:33:41

@MiKEY: De nem az a lényeg, hogy bűncselekményt követsz-e el, hanem az, hogy ha valaki bemárt valamivel, akkor mit fogsz csinálni az alatt a 48 óra alatt? (Vagy 24, mit tudom én.)

dzsugasvili82 2011.06.17. 15:45:58

Szerintem itt nem is Cser-Palkovics meg Balsai nyilatkozataival kell foglalkozni, nyilvánvalóan agyukra ment a diktatúra már, meg se próbálják kimagyarázni a dolgot valami csűrés-csavarással, nem is elég okosak hozzá, meg nem is érzik már szükségét 1 év ilyen jellegű vezetés után. Szerintem az sokkal viccesebb, hogy egyértelműen a klasszikus komcsi-korszak módszereihez próbálnak visszanyúlni ilyen lépésekkel, de bizonyos dolgokat ugye nem léphetnek meg még ők se, tehát nem vezethetik be a kínzást a börtönben, nem szüntethetik meg az AB-t, az összes tagját se cserélhetik le, a médiát se cenzúrázhatják tevőlegesen, ezért tesznek ilyen igen látványos, de csak felerészben használható lépéseket, néha egészen drágán (lásd a Médiatahóság felállításánál), de lényegében mindig nevetségessé válnak, mert 48 óra alatt még nem szarja össze magát az ember ügyvéd nélkül, csak még dühösebb lesz, az AB régi tagjai még mindig szavazhatnak ellenük, a jogkörüket se merték rendesen lecsökkenteni, a méditörvényt fel kellett puhítani, stb. Szóval mindig bilibe lógó kézzel ébrednek. Eddig talán a nyugdíjak államosítása volt az egyetlen komolyabb sikerük, de meggyőződésem, hogy később még igen sokat szívnak a kis falusi Elvis/Sztálin őrjöngése miatt. Lehet Vitya mellé is kéne egy pszichiáter, mint Göncz Kinga volt Fletó mellett?

kyncza 2011.06.17. 15:47:26

@Virág et.: az a baj ezzel, hogy a magyar állam, ha fizet, akkor TE fizetsz, meg én!
A politikusoknak van a legkönnyeb dolga a világon. Elszámoltatva igazán még egyik sem lett, bármit csinálnak, fedezet mindenképp van rá, mert az adófizetők pénzéből tellik.

Megbüntetik a rendőrséget? fizetnek...ja, kitől kapják a pénzt? Államtól? Megint az adófizetőknél vagyunk.

Megbüntetik az államot? Na vajon melyik politikusnak kell a zsebébe nyúlnia? Francokat, kiveszik a kalapból.

Majd ha a rendőrségnek, politikusoknak, ügyészeknek, bíróknak személyesen a saját zsebére megy a tévedés, akkor szép, új világ lesz.
Pl. kósa mond valami okos dolgot, amitől a Ft hirtelen kevesebbet ér és ezért kósát kibasszák a francba, plusz elveszik a vagyonát, akkor lesz nemzeti kormány!

Addig a mi fasz..kal verik a csalánt, úgy meg elég könnyű!

morbiczer 2011.06.17. 16:04:03

@önk. figyelő: Tenyleg, ennyi erovel egyaltalan nincsen szukseg ugyvedre. Felesleges penzkidobas.

nem várt fordulat 2011.06.17. 16:06:28

kicsit off: a tegnapi tüntetők részéről egyébként teljesen logikus, hogy ha lehet visszamenőlegesen törvénykezni, akkor lehet visszamenőlegesen másra szavazni, szavazatot visszavonni. elmennek ezek tényleg a búsba. értem én, hogy szarban az ország, és konfrontálódni kell, és bizonyos dolgokhoz, sőt, szinte mindenhez hozzá kell nyúlni, de így?

Alvarez 2011.06.17. 16:10:12

Ennek a 48 órázásnak mi értelme van? Olyan bcs-kre vonatkozik, amit profik követnek el, azokat meg nem lehet csőbe húzni ügyvéd nélkül se. Pótcselekvésnek tűnik az egész, szánalmas, hogy az ügyészségtől csak ennyire futja.

Virág et. 2011.06.17. 16:38:17

@kyncza: Igaz. Mondanám, hogy továbbítsd ezt Balsainak, de ő is pontosan tudja. Csak nem érdekli, a pártérdek az állam és ezáltal a nép érdeke fölött van toronymagasan.

És ebből lesz alkotmánybíró.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2011.06.17. 17:21:56

Nagyszerű! stól (mindennapmosdatommagamvalamivel) buci máris mehet a rács mögé!

abandi 2011.06.17. 17:40:30

Ez is, de szép história!

abandi 2011.06.17. 17:55:32

A magyargyörgy nevű celebügyvéd szerint: több pénz a jogszolgáltatásnak hatékonyabb lenne.
Egy bánáti nevű szerint kimaradt az ölés, mint olyan...
Ez egy nagyon fasza törvénymódosítás...lenne, ha nem ismernénk a fidesz-likud-polgári szövetséget!
Egy szikinger nevű (Budaházy új ügyvédje) még nem nyilatkozott...

Horizont 2011.06.17. 18:21:26

Orbántól kérdezték:
"Ön igen vitatott politikus, bírálatok kereszttűzében áll. Ezt hogyan magyarázza?
– Elismerésnek veszem. Ha politikusként cselekszel, akkor számolnod kell a bírálattal. Csak a döglött hal úszik az áramlattal."
Vicces fiú:(

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.06.17. 18:33:34

Nagyon helyes, aki a NER, ezzel együtt pedig a nemzet felemelkedésének a gátja azt lehet küldeni a munkatáborokba. Akarom mondani közmunkatáborokba a Pintér ÁVÓ-sok izé belügyes hithű fiatalemberek felügyelete alá. Elég komcsi jelleget öltöttek a dolgok.

GyF hazugságbeszédére szétverte egy jókora dühödt tömeg a fél belvárost, bő négy év alatt ennyire Orbán-csicska nép lettünk? Felesleges válaszolni a tények önmagukért beszélnek (2006 ősze vs napjainkban).

abandi 2011.06.17. 18:35:01

@Horizont:
Nem, csak csavar egyet a mondáson...jófajtika szokás szerint!
Ilyen egy igazi politikus!
Bárcsak a magyarok miniszterelnöke lenne...!

Horizont 2011.06.17. 19:05:31

@abandi:
"Bárcsak a magyarok miniszterelnöke lenne...!"
Ezt értenem kéne?:DDDD

adflexum 2011.06.17. 19:11:50

@Horizont: Szíjjártó sem semmi:" Ma az emberek, ha tüntetnek, a kormányért tüntetnek."
Ehhez azért kell humorérzék is.

tudi 2011.06.17. 19:17:49

Ezeknek tényleg elvette az eszét a kétharmad.

Horizont 2011.06.17. 19:25:07

@tudi: Csak egynek vette el, de annak nagyon, nagyon!

@adflexum:
Humor Szíjjártóval együtt emlegetve?Vétek!!
Ellenzékben még mást papoltak erről is!

Horizont 2011.06.17. 19:31:37

:DDDDD
Rákosi Mátyás: "Aki nincs velünk, az ellenünk van."
Kádár János: "Aki nincs ellenünk, az velünk van."
Grósz Károly: "Aki ellenünk van, az is velünk van."
Gyurcsány Ferenc: "Aki még mindig velünk van, az nincs magánál.
Orbán Viktor 2011. "Aki nincs velünk, az nincs!"

adflexum 2011.06.17. 19:52:03

@tudi: És ez szó szerint így van. Minél nagyobb hatalom összpontosul, minél kevesebb kontrollal valaki kezében, annál képtelenebb dolgokra képes, mert még ő maga is elhiszi, hogy ez így frankó. Amikor kitalálták az alapító atyák a 2/3 fogalmát, álmukban sem gondolták volna, hogy azzal egy párt fog rendelkezni valaha is, tehát a nagy horderejű törvényekhez, majd mindenképp konszenzus szükséges. Önmagában még az egypárti kétharmad sem lenne gond feltétlenül más párt esetében, csakhogy a fidesz egy vezérpárt. A képviselők szavazógépként funkcionálnak, és szinte nincs már olyan miniszter vagy államtitkár, aki ne tette volna nevetségessé magát, marionett mivoltával. Úgy gondolom, a következő időszakban, egyre valószínűtlenebb dolgoknak leszünk tanúi a kormány részéről.

abandi 2011.06.17. 19:55:41

@Horizont:
"...Orbán Viktor 2011. "Aki nincs velünk, az nincs!" ..."
:-)
Jaj de jó, Nekünk...:
vastagbor.blog.hu/2011/06/17/aki_nincs_velunk_az_ellenunk_1

jenőke 2011.06.17. 21:01:37

Szerintem a jogszerű döntéseké az elsőbbség, ez viszont szakmai kérdés. A gyorsítás erőltetése azonban a szakmaiság rovására megy, tehát növeli a jogszerűséghez szükséges időt. Fellebbezések, új eljárások, perújítás...
Persze, ha csak az ügyésznek lesz joga fellebbezni, gyorsul az ügyintézés.

adflexum 2011.06.17. 21:11:26

@jenőke: "A gyorsítás erőltetése azonban a szakmaiság rovására megy"
Szintúgy, mint a bírói kar lefejezése. A pillanatnyi politikai érdekek miatt, a jogállamiság alapjait kezdik ki.

trojka 2011.06.17. 21:18:20

Igen, Kádárék is azt mondták egy ideig: "Aki nincs velunk, az ellenunk van". Egyszer csak, megvilágosodtak: "Aki nincs ellenunk, az velunk van:" Ezek mikor fognak megvilágosodni?

Vidéki 2011.06.17. 22:23:14

Vastagbőrnek kettős látása van.

1. Egyrészt ezt írja: „Az elgondolás nagyon is helyes: jó lenne, ha nem húzódnának évekig a bírósági ügyek”.
„Múlt hónapban voltam éltemben először bíróságon, beidéztek tanúnak. Pesti Központi Kerületi Bíróság, Markó utca. A vicc az egészben, hogy 3 évvel ezelőtt, 2008-ban ellopták a telefonomat, de a tettest még a helyszínen elkapták, a telefonomat is egyből visszaadták a rendőrök. Ennél egyszerűbb ügy a világon nincs, mégis, három év alatt jutott el az a bíróhoz. „

2. Másrészt hosszasan közöl egy táblázatot aminek a konklúziója:

„2010-ben 17 025 gazdasági ügyben fejeződött be a bírósági eljárás. Ezek közül 315 kezdődött 2007 előtt. Ami 1,8%. „

Ez azt sugalmazza, hogy milyen gyorsan, hatékonyan dolgoznak a bíróságok.

Ennek alapján lehetne azt mondani amit Ferenc József császár és király magyarországi látogatása alkalmából:

„Minden nagyon szép,minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.”

Jó néhány fehérgalléros bűnügy mérhetetlenül hosszú időszükséglete bizonyítja, hogy a magyar szuper jogállam főként az intellektuális bűnözés területén úgy működött, hogy felbátorította az intellektuális bűnözőket.

Az elérhető haszonhoz képest a lebukás és a bűntettel arányos büntetés esélye csekély volt.

Kiváló, jól fizetett ügyvédeknek és „igazságügyi szakértőknek” az időhúzáson túl gyakran sikerült a szerecsen mosdatás trükkjét is megvalósítani.

Traven írta csaknem száz éve: „Egy indián kovács (Mexikóban) olyan ügyes, hogy egy ötperces munkát képes egy napig elhúzni.”

Teljesen igaza van Cser-Palkovicshoznak:

"Senkitől sem várható el, hogy visszanyerje az igazságszolgáltatásba vetett hitét mindaddig, míg nem érzékeli azt, hogy ezek az eljárások felgyorsulnak. Minden magyar állampolgár jogos elvárása, hogy a kiemelt ügyekben az eljárások gyorsan folyjanak le, és gyorsan szülessenek meg a bírói ítéletek."

A védőtől való elzárás szakaszát nem kell úgy tolmácsolni, mintha ezalatt kényszervallatásnak vethetnék alá a gyanúsítottat,

Jogában áll hallgatni.

Nzoltan 2011.06.17. 22:28:21

Engem nem zavarna a dolog, ha elsőnek maga GyF menne a sittre, meg a kamatos és c.önkoris cigányok. De csak álmodik a nyomor. :P

gramercy 2011.06.17. 23:33:02

kádárnak, aprónak, acélnak eleganciája volt
gyilkosok voltak mind és mégse volt szükségük annyi keményítőre mint a fijjúknak a függőleges testtartáshoz

2011.06.18. 10:00:06

@Vidéki: Valamelyik Mikszáth regényben olvastam: "Perelni akar? Csak tessék! Van én nekem olyan fiskálisom, hogy harminc évig is elhúzza az ügyet." Márpedig Mikszáth nem kortárs szerző... százéves, vagy annál is régibb hagyományokat eltörölni alegszebb Maoista éveket idézi számomra. :)

2011.06.18. 10:04:21

@gramercy: Ők valamennyire hittek is abban, amit csináltak. Kádárról példul köztudott, hogy nagyon puitán életet élt, magánvagyona az akkori átlag panelproli szintjén mozgott. A mostani, kapitalista politikusaink viszont jól láthatóan Mannon rabszolgái, a hatalom nem azért kell nekik, hogy bármin is (komolyan) változtassanak, mindössze azért, hogy saját egzisztenciájukat biztonságban tudhassák. Ez a különbség.

2011.06.18. 10:06:46

@trojka: Az "egyszer csak megvilágosodáshoz" előbb szét kellett lőni Budapestet 56-ban. Na ezek is majd akkor fognak megvilágosodni, ha meglincselnek közűlük pár Mező Imrét.

Ironfist 2011.06.18. 10:22:43

@Vidéki: Te amúgy igazi ember vagy?

dr. Aullah 2011.06.18. 17:22:52

OFF:

index.hu/video/2011/06/18/vetomag/

Szegény csak 96ezer segílyt kap.... nem tud megélni a sok porontyával...

Agyamat eldobom.

gyilkos fűegér 2011.06.18. 19:19:28

@Hajszás Láncos:

Hát, Kádár puritanizmusa azért eléggé urban legend, villában lakott, nyugati kocsikkal járt, a vadászat sem a csórók sportja... Abban viszont igazad van, hogy hitt abban, amit csinál, sőt, hogy jó, amit csinál. Gyilkos volt (már tudjuk, hogy az oroszok NEM várták el, hogy kivégeztesse Nagy Imrééket), diktátor volt, de nem volt cinikus, sőt, Utolsó Beszéde arról tanúskodik, hogy mintha némi lelkiismeret is szorult volna a vén Ballonkabátosba.
Orbán viszont a végtelenségig cinikus, semmi egyéb célja nem volt, mint hogy hatalmat szerezzen, de láthatóan képtelen vele az erőszakoskodáson kívül bármit is kezdeni, mert egyszerűen TEHETSÉGTELEN. Buta, félművelt, csökönyös és végtelenül pitiáner, aki mára már pánikban van, mivel halavány ötlete sincs, hogy mi a lófaszt csináljon az országgal, és már kezdi sejteni, hogy valószínűleg 2012 végéig sem húzza.

Joker mondja a Sötét Lovagban: Tudod, ki vagyok én? Egy autót kergető kutya: fogalmam sincs mihez kezdenék vele, ha esetleg elkapnám. (Már bocsánat, hogy a Főnököt egy mondatban említettem ezzel a kockásöltönyös paraszttal.)

gramercy 2011.06.18. 19:26:53

@Aullah: ja, de cigaretta lóg a zapjuk szájábú

ékszíj ledob

2011.06.18. 20:55:05

@gyilkos fűegér: Na jó, persze, nem a hetedik emeleti panelban lakott az öreg, az igaz, de azért mondjuk caucescuhoz képest nagyon visszafogott volt. Az az életszínvonal, amit ő meghatározott magának, ma is, akkor is bármelyik 5-6 fős Kft tulajának megvan. A moszkovita Nagy Imrét meg, a Rákosi-éra padláslesöprésekről elhíresült mezőgazdasági miniszterét meg inkább ne sztároljuk az egekbe, csak egy nyomorult bohóc volt, aki át akarta menteni a hatalmát az ellenforradalom utáni évekre, és valamiért úgy gondolta, hogy ehhez fordítania kell egyet a köpönyegén. De rábaszott.
Orbánt szerintem jól jellemezted. Kellett neki a hatalom nagyon, de hogy minek, az még nem derült ki. A fidesznek nincs programja, csak úszik az árral. 2/3-al gyakorlatilag teljhatalma van, akár még az államformát is megváltoztathatná, vagy háborút indíthatna, vagy kiléphetne az eu-ból, vagy bármit megtehetne, de nem tesz semmit, csak egy helyben toporog több mint egy éve, tobzódik az önimádatban, de a külsőségeken kívűl semmi sem változik.

adflexum 2011.06.18. 22:31:26

@gyilkos fűegér: Az viszont, szolgálati lakás, szolgálati kocsi, a saját tulajdonában szinte semmi nem volt. Az árverésből nagyjából egymillió ft jött be. Ennyi.
(Vadászni szeretett, az igaz, de ez nagyjából a protokoll része is volt.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.18. 22:38:04

@gyilkos fűegér: @Hajszás Láncos: Én egy autós újságban olvastam,hogy volt egy Mercedese extrák nélkül talán egy párna vagy háttámla volt bent pluszban a dereka miatt.Meg hogy volt szóbeszéd valami törőautóról ami előtte ment de ez nem volt igaz.
@Nzoltan: Meg a gyilkosok.De sajnos igazad van.:((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.18. 22:45:36

@gyilkos fűegér: Az előző kormányzásuk alatt mikor Bokros úgy ahogy kikaparta nekik a gesztenyét,Viktorunk nagy történelmi alak akart lenni,csak elbaszta.De most,hogy egy elbaszott országot örökölt,már nem tudja eljátszani az akkori dolgokat.És most jól látszik,hogy semmit sem tud.Most az Isten se tudja mit akar.
@adflexum:

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.18. 22:47:19

@adflexum: Majdnem egyszerre írtuk meg ,milyen szerény volt az öreg.:))

adflexum 2011.06.18. 22:53:55

@Tigeri: Volt egy 130-as FIAT-ja, de ha nincs úgyis kap egy Zilt, vagy Csajkát. A villa is kell, ha állami vezetőt fogad, nem viheti panelba.Neki jó lett volna az is. Olvastam, hogy amikor leváltották a pártbizottság éléről, összecsomagolt, hogy neki már nem jár a lakás.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.18. 23:04:19

@adflexum: A volt főnököm is mondta,hogy Kádár ezekhez képest puritán körülmények között élt.annak idején Németh Miklósról is volt szó egy műsorban,hogy panelban lakott.
Mifene,még visszasírjuk őket.:)) Bár a hátrányaik mellett megvoltak az előnyeik is.

adflexum 2011.06.18. 23:13:03

@Tigeri: Nem is az életkörülmény a lényeg, hanem hogy mit szerzett meg a pályafutása során.
Ismerek egy olyan politikust, aki soha életében nem dolgozott, mára mégis milliárdos földbirtokos lett.( Tudom, demagóg vagyok...:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.18. 23:23:18

@adflexum: Még csak nem is a lopás a baj.Ha a polgármester lenyúl 500 milliót,akkor a jó édes anyját.De ha ebből a pénzből mondjuk csinálna néhány valódi termelő kisüzemet teremtene 100 munkahelyet akkor az a pénz pár év után visszajönne.De nem csinálják,mert az túl macerás.

Nurrddin 2011.06.18. 23:54:57

OF
Az áLamfő ismét a nyelv védelmére kelt:

kuruc.info/r/1/80760/

Nem sok önkritikája lehet (a) palinak, és a szégyenérzet sem zavarhatja túlságosan!
Én a helyében nagy ívben elkerültem volna Széphalmot, de Pali megint ment, hogy védelmezze a nyelvet.
Pedig talán tőle kéne megvédeni....

Virág et. 2011.06.19. 00:13:27

@Ironfist: Teljesen kizárt, hogy igazi ember lenne, saját véleménnyel. Inkább amolyan szócső, önálló gondolatok nélkül. Nincs a világon olyan fanatikus pártkatona, aki legalább néha ne kritizálná a saját pártját.

2011.06.19. 08:07:03

@Tigeri: Igen, én is így tudom. De hifi-tornya már nem volt, csak egy tesla lemezjátszója, meg ilyesmi. Nem volt anyagias a bácsi. És reálpolitikus volt, kihozta az adott szituból a legtöbbet. Nyilván a Jaltai Békeszerződést ő sem tudta átírni, de azért mégiscsak a mienk volt a legvidámabb barakk.

2011.06.19. 08:10:11

@Nurrddin: Szerintem a pali pont a saját érintettsége miatt döbbent rá, milyen fontos ez az ügy. ;-)

Gyani · http://skypesuli.hu/ 2011.06.19. 08:50:13

Folytatás: Aki nincs ellenünk Velünk van; Aki Velünk van nem normális :)

Marcellusca 2011.06.19. 11:36:29

Nem most hangzott el, de vajon most is érvényes?
Vagy a NER és a NENYI szelleme mindent megváltoztatott?

www.youtube.com/watch?v=V0M_N8nfg10&feature=share

Ironfist 2011.06.19. 12:08:10

@Gyani:
Nem, dehogyis.

Rákosi: Aki nincs velünk, az ellenünk van.
Kádár: Aki nincs ellenünk, az velünk van.
Grósz: Aki ellenünk van, az is velünk van.
Orbán: Aki velünk van, az nincs magánál.

Horizont 2011.06.19. 14:15:35

@Marcellusca:
:DDDDDD Hát ez nagyon jó!:((
Ebből IS (!!!!!!!!!!) látszik, hogy milyen sz@r, szemét,
rohadt, álszent a politika (és a politikusok) itt nálunk!!!

fokabacsi 2011.06.19. 17:22:08

@Hajszás Láncos: Oda értünk 88-ra hogy becsődölt az egész! Lejáratódott idejétmúlt rendszer, amelyik túlélte önmagát! A semmirevaló képviselőivel együtt! Ha mindegyik ellett volna zavarva az elején, ma biztos nem itt tartanánk! Kretén nép, még háromszor visszaszavazza őket?!

2011.06.19. 17:41:11

@fokabacsi: 1988-ban volt 20mrd $ államadósságunk és 100mrd $-ra becsült állami vagyonunk. Hát ez azért éppenséggel nem egy csődhelyzet. Összehasonlításképp: ma van 100mrd $ államadósságunk, és kb. zérus állami vagyonunk. Na ez már egy csődhelyzet, mert az adósság túlnőtte a fedezet értékét. És -érdekesképp- Mo mégse megy csődbe. Nem engedik. Inkább megnyom az imf meg az eu egy kis pénzzel, amiről nagyjából sejthető, hogy soha az életben viszont nem látják, mert kaját vesznek rajta a nyugdíjas rendőrök meg a segélyes munkanélküliek, de nem engedik, hogy csőd legyen, se nálunk, se a görögöknél, se a portugáloknál, se sehol. Valószínűleg az ilyesmi egy globális csődhullámot generálna, azért. A kérdés csak az, hogy meddig mehet ez így? Meddig hajlandóak a német adófizetők védelmi pénzt fizetni a rosszul gazdálkodó tagországoknak? Egyszer náluk is be fog telni a pohár, na és akkor lesz majd államcsőd. Tudod az milyen? Úgy kezdődik, hogy se nyugdíjakat, se közalkalmazotti béreket, se semmilyen állami intézmény fenntartását nem tudják tovább finanszírozni. Megbénul a rendvédelem, a közgyógyellátás, a járandóságukat meg nem kapott éhező tömegek fosztogatni kezdenek, a pályaudvarokat és repülőtereket ellepik a kivándorolni kívánó tömegek, hirtelen elszabadul az infláció, a kp percről-percre kevesebbet ér, fizetőeszközzé a dollár meg az arany válik stb stb. Az, barátom, nagyon csúnya lesz! Szerencsére mi még idáig nem jutottunk el, nem úgy, mint szegény lengyelek vagy argentínok.

Horizont 2011.06.19. 18:00:54

@fokabacsi: Ne viccelj már! Az se volt jó az igaz, de lehet, hogy a seggünket is földhöz vernénk örömünkben ha "csak" olyan lenne most is mint akkor volt!!!!Szigorúan anyagilag gondoltam.

@Hajszás Láncos: De ha így haladunk eljuthatunk:(

lyken 2011.06.19. 21:30:27

Az mennyire fogja lassítani az ítélethozatalt, hogy Viktor lesz megkérdezve itt is mindenről?

Hintz ezredes 2011.06.20. 06:46:09

Bolse Viktor elégedett lehet csipet csapatával...

arlequin 2011.06.20. 09:56:28

OFF

index.hu/belfold/2011/06/19/hoffmann_rozsa_lemondo_levelet_irt_orbannak/

én már csak egy olyan kávét kérek, amit puskatussal is meg lehet keverni.

ON

Marcellusca 2011.06.20. 10:39:35

@arlequin: Lemondott orbánról? :DDDD

arlequin 2011.06.20. 10:47:10

@Marcellusca: egy évbe tellett neki...
azt hitte hogy tényleg csinálhat vmit.

Marcellusca 2011.06.20. 10:56:53

@arlequin: Szegín ásszony! :)
Aszitte, hogy jobban tuggya, csináhattya, mint pokornyi eftárs? :DD

arlequin 2011.06.20. 11:44:53

@Marcellusca: ez a pokorni emberfajta teszi tönkre a zországot. ugyanazt a pusztítást vite végbe, mint előtte ungarovalentin, csak jobb volt a sajtója. 'visszafogott, úriember, kulturált, csendes, jólfésült, szemüveges, értelmiségi', apja miatt krokodilkönnyeket ejtő szürkepatkány. emléxem mit művelt az első orbán-kormány alatt. tipikus szépen beszél, csúnyán cselekszik.

derelyegrádi szellem 2011.06.20. 12:02:22

zero

"De erre nem hinném, hogy az a megoldás, hogy a gyanúsítottat az ügyvédje nélkül hallgassák ki..."

Ezzel a javaslattal én sem értek egyet, de te teljesen félreértetted. Ugyanis a 48 óráig nem talákozhat ügyvédjével, nem azt jeleti, hogy ügyvéd nélkül hallgatják ki, hiszen nem köteles 48 órán belül (egyébként utána sem) vallomást tenni. Annyit mond, majd az ügyvédemmel. Ehhez eddig is, ezután is joga van és lesz. Ha vallomásra kényszerítik az eddig is, ezután is egy súlyos bűncselekménynek minősül (kényszervallatás bűntette).

Egyébként pont ezért nem értek vele egyet, hiszen semmi értelme, csak arra jó, hogy te meg másikak ezt félreértsék, azt hihessék, hogy most aztán az első vallomást ügyvéd jelenléte nélkül kell megtenni. Meg arra, hogy ez a Bánáti is vadbaromságokat beszéljen, de ő nem féreérti, hanem vagy hülye (nem az), vagy szándékos nála ez (ez utóbbi a helyzet)

Marcellusca 2011.06.20. 12:11:37

@arlequin: Én is emlékezém. :(

A "legjobb" és, ami leginkább jellemzi az egész fityisz pereputtyot az az a jelenet, mikor elmenekült Kálmán Olga kérdései elől. :DDDD
www.youtube.com/watch?v=SgsJTDoSH_M

Meg, mikor kósának nem tetszik a kérdés és ki akarja oktatni Olgát, hogy mikor, miről tegyen fel kérdést.
www.youtube.com/watch?v=rQQlqEd9N7k&feature=related

Szánalmas, nevetséges. Sőt! Nevetségesen szánalmas!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.20. 12:40:45

@derelyegrádi szellem: Zero demagóg,Index stílus..ja ez eszkep szövege.:))
Egyébként ritkán jársz erre.Sajnálom,hogy csalódnod kellett.Csak nem a család menekülését készíted elő?:))

derelyegrádi szellem 2011.06.20. 14:09:36

@Tigeri:

Üdv.

De. Honnan tudtad? :-)

Nem értetted meg mondanivalóm lényegét , de ez lényetelen.. :-)

Virág et. 2011.06.20. 16:26:40

@derelyegrádi szellem: Szia derelye!

Téged is látni?

"Ugyanis a 48 óráig nem talákozhat ügyvédjével, nem azt jeleti, hogy ügyvéd nélkül hallgatják ki, hiszen nem köteles 48 órán belül (egyébként utána sem) vallomást tenni."

Őrizetben lévő terheltet 24 órán belül ki kell hallgatni. Abban igazad van, hogy nem köteles vallomást tenni, de ha nincs védő, csak a Jóisten tudja, hogy mi történik és mit iratnak vele alá a kihallgatáskor. Lázárral ellentétben én elolvastam a törvényjavaslatot és látom, hogy messze nem csak a politikusokra fog ez vonatkozni. Nem mindenki olyan ravasz, hogy ne lehessen megvezetni.
Az biztos, hogy értelme nincs, nem javítja a büntetőeljárások minőségét sem.

arlequin 2011.06.20. 17:39:06

@Tigeri: voltam? szegény vb-sek alig tudtak vmi igazi aljasat összevakarni. :-(
@derelyegrádi szellem:
szevasz kollega!

derelyegrádi szellem 2011.06.20. 18:31:18

@Virág et.:

Hello.

Ki kell hallagatni, Tudom, de "kihallgatni" azt lehet aki vallomást tesz. Ma már nincs olyan hülye, aki vallomást tesz anélkül, hogy az ügyvédjével konzultátl volna. CSak az, aki tudja később se lesz ügyvédje. Annak meg mindegy, hoyg ez 24, 48, vagy 5000 óra.

Konklúzió: Ügyvéd nélkül kihallgatni az új szabály mellett is csak azt lehet, aki HAJLANDÓ ügyvéd nélkül vallomást tenni Pont mind eddig. Ezért semmi értelme ennek, csak arra jó, hogy még Bánáti is, meg a legifjabb Bárándy vadbaromságokat beszéljen. Az utóbbi mellett csak az szól,hogy ez neki "munkaköri kötelessége".

Egyébként egyetértek.

@arlequin:

szia!

Virág et. 2011.06.20. 22:47:40

@derelyegrádi szellem: Értelmes, de legalábbis tapasztalt vagy ravasz terheltekből indulsz ki. Azt viszont Te valószínűleg nálam is sokkal jobban tudod, hogy sok ember (tehát sok bűnöző) nem ilyen. Mivel pl az összes nagyobb értékű vagyon elleni bcs kiemelt ügy lesz, ezért az is álságos érvelés a kormány részéről, hogy ez csak a politikusokra fog vonatkozni. Ennél sokkal szélesebb lesz az érintetti kör.

Te meg én tudjuk, hogy meg kell majd tagadni a vallomástételt az első 24 órában. De ha csak egy olyan ember lesz, akit azzal meg lehet vezetni, hogy elfelejtik közölni vele, hogy gyanúsított és nem tanú és "csak ott meg ott írja alá" lesz, vagy esetleg közlik vele, hogy ha szépen elmesél mindent, amit hallani akarnak, akkor este már otthon alhat, amúgy az egész 120 órát őrizetben töltheti (bármelyiket és még ennél sokkal rosszabbat is kinézek a rendőrségből) - akkor máris régen rossz.

Nem véletlen, hogy a right to counsel az egyik legalapvetőbb eljárási jog minden civilizált országban. Nem véletlen, hogy az angol legfelsőbb bíróság épp egy éve törölte el a skót igazságszolgáltatás hazaihoz hasonló, 6 órás védő nélküli őrizetét, vagy hogy a belgáknál az egész ilyen intézményt helyezték hatályon kívül és hogy Franciaországot napi szinten támadják, kritizálják emiatt (bár ott terroristák ellen lehet csak alkalmazni, "ha ketyeg a bomba" kategóriás esetekre). A nemzetközi bíróságok is eléggé egyértelműen és világosan fogalmaznak ezzel kapcsolatban.
Nagyon jól tudod, hogy az eljárás elhúzódása a legkevésbé a védőnek róható fel az esetek 90%-ban, ahol az érdemi nyomozást meg sem kezdi a rendőrsége a rendes nyomozati határidőben és innentől csak rosszabb lesz a csúszás. Ahol pedig mégis a védő húzza az időt, ott ez a 24 óra nem oszt, nem szoroz. A Tocsik-üggyel meg a Kulcsárral példálózni nemcsak álságos, hanem egyenesen nyílt hazugság is a fideszes politikusok részéről. A stílust meg nem is minősíteném, az maga az ember (ezúttal Lázár János, akit nem kell bemutatni senkinek).

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.20. 23:19:05

@derelyegrádi szellem: Látod itt:@Virág et.: elmondta mire gondolok.Engem mezei prolit,aki nincs tisztában a jogaival és elhitte,hogy orbán maga a patásördög (ezt azóta már tudom) lehet meg tudnának szívatni.Hát ha még egypár TEK-es legény is van a helyiségben könnyen meggyőznek bármiről.:))

derelyegrádi szellem 2011.06.21. 12:44:33

@Virág et.:

Értem én ezt az egész lamentet, csak azt mond már meg mi a változás?

Akit meg lehetett vezetni így, azt 24 óra alatt is meg lehet, akit nem, azt 48 óra alatt se. Érted végre?

Minedezekkel együtt pont ezért nem értek ezzel egyet, mert értelmetlen. Meg azért sem, mert rendőrség nem fog komoly előzetes felderítő munkát végezni, azt gondolják, hogy na majd behozzuk a csávót, 48 óráig nem láthatja ügyvéd, aztán majd jól megmondja ő maga mit is csinált. És ebből pofáraesés lesz, mert nem fogja magától megmondani, megvárja az ügyvédet, megbeszélik, döntenek, azt csinálják. Vagy majd visszavonja a vallomását mint Tocsik "bevoltamgyógyszerezve" Márta. Ez így hatástalan, ennélfogva értelmetlen, felesleges.

Annyi értelem van csak, hogy mi itt ketten dumálunk róla. Ennyi bazmeg! :-)

@Tigeri:

Annak nagyon ideje lenne végre... :-)

Virág et. 2011.06.21. 19:26:44

@derelyegrádi szellem: Ha csak egy esetben is tévedsz és eredményes lesz a rendőrség általad is leírt taktikája, akkor mi lesz?

Nemcsak hogy értelmetlen (ebben egyetértünk), de kifejezetten káros, sőt, rossz emlékű ez a módosítási javaslat. Emlékszünk még olyan időkre, amikor szépen, gyorsan lefolytak a büntetőperek. Csak a terheltek többnyire már nem tudnak ezekről nyilatkozni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.22. 07:13:42

Ez ugye megvan:
index.hu/belfold/2011/06/17/csokkentik_a_vedo_nelkuli_fogva_tartas_idejet/

Tényleg semmi értelme, avagy mit is akarnak pontosan ? Csak a vakítás megy?

lyken 2011.06.22. 08:34:35

@laspalmas: "...mit is akarnak pontosan ? Csak a vakítás megy?"
Dobálják a gumicsontokat, hogy ne foglalkozzunk olyasmivel ami valóban kényelmetlen lenne nekik. És működik.

süti beállítások módosítása