Skip to content


       Szűrés lista

Dörzsölt filmproducerek az Összefogás-koncert szervezői

Tegnap megvolt a nagy Összefogás koncert, 100 zenész, 2 helyszínen, fergeteges hangulat, óriási buli, "fékezhetetlen tömeg"....

Ízelítő, hogy miből is maradtunk ki, ez a 40 másodperc bőven elég is:




A hvg.hu-n egy hosszabb is videó is megtekinthető.
Sajnos az államadósságból nem sikerült lefaragni, mivel a 400 000 forintos jegybevételhez legalább 20 milliós kiadás társult, de üsse kő, valaki azért biztos azért jól járt ebből az eseményből (is) ...
Egy neve elhallgatást kérő rendezvényszervező a következőket írta nekünk:

"Az Aréna nincs ingyen, ez súlyos tévedés. Az állam garantál az általa kiválasztott 21 rendezvénynapra ún. ingyenes napot, de ez "csupán" azt jelenti, hogy nem kell terembérleti díjat fizetni. Ebbe viszont nem értendő bele a kötelezően igénybe veendő szolgáltatások díja, mint pl. áramfogyasztás, biztonsági szolgálat, színpad, jegypénztár használat, fűtés, stb. És ilyen állami nap esetén az Aréna ceruzája nem szégyenlős, hiszen a minisztériumi rendezvény nekik csupán veszteség, amit az állam rájuk kényszerít, ezért igyekeznek az egyéb szolgáltatásokon behozni azt, amit a bérleti díjon buknak.  A jégkorongszövetség főtitkára biztos csillogó szemekkel mesélne a napi 1000 euro/ kinyitott pénztár költségükről a tavalyi selejtező kapcsán.
Ezért sincs értelme annak a felvetésnek, hogy mennyit bukott az állam a mai nyitva tartáson. Semennyit. Ők kiadják az utasítást a nyitva tartásra, a magánkézben lévő üzemeltető pedig kinyit és állja a veszteséget.
Egy ilyen rendezvényen az aréna ADS (additional services) számla önmagában 3-4 milló, erre jön meg a technika díja 5-7 millió, reklámozni se árt, minimum 10 millió forint egy Arénás bulin.
Ha Neményi úr ezt 1-2m forintból akarta kihozni az az ő baja, de aki ehhez a nevét adja minisztériumi szinten, az nem normális.  Egy ilyen rendezvényt miért nem a Hungarofest szervez? Nem az ő dolguk?
A 400ezres bruttó bevételből pedig nyugodtan le lehet vonni kb. 37% adót (áfa, ipa, kult.jár, prs)
Az ingyen művész is érdekes dolog. Mikor megy el a művész ingyen játszani? Ha nincs más dolga ahol pénzt kereshetne. Miért nem keres pénzt az ország 80 zenekara egy időben? Mert vasárnap értelmes ember nem tart koncertet.
Ha az a kérdés hogy miért voltak ilyen kevesen, akkor érdemes azt is megkérdezni, hogy a legfontosabb időszakban, a buli előtti pár napban miért nem lehetett sehol venni jegyet? Miért csak a helyszínen árulták buli előtt? A kérdés persze álságos, NAV ellenőr legyen a talpán aki ellenőrzi egy ilyen rendezvény pénztárában a nyugtaadási kötelezettséget. Vasárnap este. Akár be is jöhetett volna nekik."

A koncerteket a BIFF Nonprofit Kft. szervezte, melynek a tulajdonosa a főszervező, Neményi Ádám filmproducer.

Bár ez az információ a rendezvény honlapjáról nem derül, ami a West Balkán-tragédia után egy kicsit "érdekes", illetve azzal sem foglalkozott senki, hogy egy ilyen esemény önköltsége eleve több, mint a várható maximális jegybevétel, ha mondjuk mind a 2 helyszínen telt házzal is számolunk.

A szervező céget tavaly novemberben jegyezték be, és két filmproducer, Barbalics Péterhez és Neményi Ádámhoz köthető.

Tavaly nyáron a HírTV Célpont című műsora foglalkozott azzal, hogy a figyelmeztetések ellenére bűncselekménygyanús ügyekben is érintett producerekre bízná a kulturális államtitkár a több száz millió forintba kerülő Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál rendezését. A műsor szerint "Szőcs Gézának többen is arra hívták fel a figyelmét, hogy a főszervező egyesület két filmes producere, Barbalics Péter és Neményi Ádám gazember, kezdeményezésüket mégis támogatja az államtitkár".

Barbalics volt a Sorstalanság producere, de a 920 milliós állami támogatással készülő mozi három hónap forgatás után leállt, miután Barbalicsot leváltották, mert a londoni székhelyű Film Finance Ltd. vizsgálata 200 millió forintos indokolatlan hiányt talált a költségvetésben. Barbalics amúgy Dávid Ibolya sógora. Három éve már csúnyán bebuktatott egy rendezvényt az akkori cégével, a Magic Media Zrt.-vel, akkor egy balatoni fesztivált hirdetett meg Zánkán Balaton Music Wave néven.

Szőcs Gézát nem izgatta fel túlságosan ez a Sorstalanság-ügy: "Sorstalanság-ügyben számon kérte Barbalicstól azt, amit mindenki számon kért, hogy „hova sikkasztott el 700 vagy 800 millió forintot”. Hozzáfűzte, tud olyan dokumentumot mutatni, amelyben van egy összefoglaló és elszámolás, amely őt meggyőzte."

Neményi Ádám neve a Duna TV-nél eltüntetett többszázmilliós botrány kapcsán merült fel. A Duna TV a Gézengúzok című fikciós sorozatra 231 millió forint értékben szerződött az RAC Produkciós Kft.-vel, amely a szerződést 72 millió forintért tovább adta egy gyártó cégnek, a Next Station Productions Kft.-nek, melynek a tulajdonosa Neményi Ádám. A rendőrség tavaly november óta nyomoz az ügyben.

2011 májusában, a cannes-i filmfesztiválon jelentette be Szőcs Géza, hogy idén ősszel nemzetközi filmfesztivál indulhat Budapest International Film Festival (BIFF) néven. Magyar részről jelen volt a fesztivált szervező Magyar Audiovizuális Producerek Szövetsége képviseletében Neményi Ádám és Barbalics Péter producer, továbbá Szőcs Géza kulturális államtitkár és Bokor Attila főosztályvezető.

Ezután 2011 novemberében be is jegyezték Neményi cégét, a BIFF Nonprofit Kft-t ...

cannes.jpgBarbalics Péter, Szőcs Géza, Bokor Attila és Neményi Ádám Cannes-ban

Szőcs először még úgy nyilatkozott, hogy  "az első években elsősorban állami támogatásból finanszíroznák a fesztivált", de Vajna helyretette, miszerint "a magyar államnak jelen pillanatban nincs pénze támogatni egy nemzetközi filmfesztivált Budapesten."

Ennek ellenére tavaly októberében a kulturális államtitkárság megítélt 24 106 000 forintot Neményi Ádám cégének, a Next Station Productions Kft.-nek: "a támogatás célja a 2012. évi 1. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál előkészítése, valamint ezen belül a 2011. évi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, 2011. május 17-én sorra kerülő sajtótájékoztató előkészítése és megszervezése".

Barbalics neve már a kormányváltás előtt felbukkant, amikor a a Fidesz nevében lobbiztak fideszes képviselőknél.

Egy neve elhallgatást kérő informátorunk szerint, akinek rálátása van az államtitkárság ügyeire, Szőcs konkrétan éhezett a kormányváltás előtti időkben, Barbalics megtudta, hogy államtitkár lesz, és támogatta Szőcsöt, adott neki pénzt időről-időre, fizette a lakását. Közben vállalkozókat azzal hitegetett, hogyha a Szőcs államtitkár lesz, akkor majd rajta keresztül intéz el dolgokat. Szőcs államtitkári kinevezése után egyből elkezdődött a szervezkedés, kínai-magyar kulturális kapcsolatok, a shanghaj-i világkiállítás kapcsán kikerülő magyar záróprogram, a NAVA archívum. A rendezés általuk elképzelt módja egyébként rendszerint az volt, hogy túlpályáztatnak egy összeget a Nemzeti Erőforrás Minisztériumi vagy egyéb állami intézménynél, ahol volt ismerős. A nyertes összegből elvégezték a munkát, a túlpályáztatott összeget pedig elosztották. Az Nemzeti Kulturális Alap pont egy ilyen hely, sajnos Jankovics Marcell nem volt elég "fideszes" NKA-elnöknek, így tavaly ősszel a fideszes országgyűlési képviselőt, a Parlament kulturális bizottságának elnökét, L. Simon Lászlót nevezték ki. L. Simon évi 7 milliárd forint felett rendelkezik.

Ezen az Összefogás-koncerten egy forintot sem buktak a szervezők, sőt  ... csak nem tudjuk, hogyan kapják meg az államtól minimum a veszteség ellenértékét, vagy még többet.

Címkék: fidesz nka szőcs

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr374143327

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: De akkor ki lehet Superman??? 2012.02.21. 08:56:03

Szájer József kimondta azt amitől számosan magukba roskadtak: Orbán Viktor nem Superman! Hosszas kutatások zajlottak már eddig is Superman kilétének felderítése érdekében, és már az is nagy eredmény, hogy ki mondhatjuk valakiről, hogy nem Ő az. - Sejte...

Trackback: L. Simon László, a fideszköltő 2012.02.20. 22:30:49

Kortárs költő, aki nevesMind-mind-mind eszdéeszesKortárs író, aki híresMinket pártol, ebbe míves.- A kontraszelektált ochlokráciában.  A Biszku Bélát feljelentő jobbikos Szilágyi György abszurdnak tartja, hogy egy nyilatkozata, nem pedig tettei mi...

Trackback: Csak a dohány... 2012.02.20. 19:43:27

A végső döntés még nincs meg, de a FIDESZ, úgy néz ki, valóban államosítani fogja a dohánykereskedelmet. A lényeget tekintve ugyanezt tették a magánnyugdíj-pénztárakkal, és ugyanez a képlet a mobiltelefonos parkolás, az étkezési utalványok, é...

Trackback: Édes és selymes halálos gyász 2012.02.20. 15:36:47

Kínos helyzetbe hozta a politikát bizonyos patrióta szalon, amely Kádár János tetemét exhumálta....

Trackback: Államadósság növelő koncert 2012.02.20. 15:34:22

Félreértés ne essék, én is szeretném, ha csökkenne az államadósságunk. Sőt! Tovább megyek, igazából azt szeretném, ha egyáltalán nem lenne. De ahhoz, hogy csökkenjen az adósságunk, nem ilyen baromságokat kellene kitalálni és finanszírozni, mint ez a ko...

Trackback: A 47000-es csapdája 2012.02.20. 15:07:57

A kormánypárti képviselők komoly ellentmondásba keveredtek a, 47000 forintból meg lehet-e élni? szinapszist bizsergető, lassan kardinális gondolati zsánerképzavar kapcsán. Lázár János minden eddigi alapos háttértanulmányt és kutatómunkát, nyilatkozato...

Trackback: Kacsaleaks: Az idegenek már manipulálják az adósság csökkentését is 2012.02.20. 15:01:50

Vasárnap szörnyű felismerésre kellett jutnunk: az adósságcsökkentést elősegítő Összefogás koncert kudarcba fulladt, mi több az előzetes számítások szerint még növelte is az állam adósságot!Kiszivárogtatott információk szerint a földönkívüli megszálló a...

Trackback: Kacsaleaks: Az idegenek már manipulálják az adósság csökkentését is 2012.02.20. 14:31:19

Vasárnap szörnyű felismerésre kellett jutnunk: az adósságcsökkentést elősegítő Összefogás koncert kudarcba fulladt, mi több az előzetes számítások szerint még növelte is az állam adósságot!Kiszivárogtatott információk szerint a földönkívüli megszálló a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2012.02.20. 15:56:00

valaki szóljon már amatőréknek, hogy a BIFF név foglalt úgy 17 éve, ráadásul szintén filmfesztivál (Busan International Film Festival), ráadásul szintén ősszel kerül megrendezésre, ráadásul a piacnak a busan-i eladható, a pesti meg...

JohnHenry 2012.02.20. 15:59:19

k. blogmotort ki kéne dobni a fenébe...

leírom mégegyszer zanzásítva: Busan International Film Festival (BIFF), 17 éve rendezik meg ősszel, erre amatőrék kitalálnak egy BIFF nevű filmfesztivált őszi megrendezéssel.

kvadrillio 2012.02.20. 16:04:18

LÁCCIK RAJTUK A SÖRHASÚ JÓLÉT, TALÁN TÚL SOK SZARVASGOMBÁVAL TÖLTÖTT CSIRKELÁBAT ZABÁLNAK.......AZONNAL BLOKKOLNÁM AZ ÖSSZES OFFSHORE ÉS EGYÉB SZÁMLÁJUKAT, MERT TÚL SOK TÁMOGATÁST, KEDVEZMÉNYT NYÚLTAK MÁR LE AZÉHEZŐK-FAGYOSKODÓK KÁRÁRA.....

...KÖZMUNKÁRA VELÜK !

átlátó 2012.02.20. 16:06:49

Ügyes ez mind... :) meg ártatlan. :)

Ironfist 2012.02.20. 16:06:54

@Kandeláber:
Na végre, érthetően fogalmazol. Akkor most érthetően
1.) Ki mondta neked, hogy liberális - vagyis tőled: "liberó" - vagyok? Én biztos nem mondtam neked ilyet, mástól meg nem igazán hiteles azt hallani, hogy én mit gondolok.
2.) Igen, minden vallás követője droid. Ki mondta neked, hogy nem így gondolom? Lásd az egyes pontnál tartott rövidke, egymondatos eszmefuttatást.
3.) Mi köze a mostani témához a buddhistáknak, természetvallásosoknak, meg mohamedánokank? A fidesz per pill azt kommunikálja, hogy ők a mélymagyar jókeresztény konzervatívok (ez persze a széllel változik, mint ismerjük a fideszt), és én most a fideszdroidok keresztvetése kapcsán mondtam, hogy igen, aki keresztet vet, az szimplán is droid. Vagy legyek annyira politikailag korrekt, hogy hozzáteszek egy a témához tökre nem illő kiegészítést, hogy a többi vallásét ugyanúgy? Esetleg kezdjem közben dícsérni a buzikat, hogy őket márpedig nem rekesztem ki? Vagy mégis mit vársz tőlem? Egyébként te, feltételezem, keresztény vagy. Akkor meg nem is értem, mi bajod lenbne azzal, ha kirekesztően viselkedek... jaaaa, hogy az a baj, hogy pont a keresztények rekednek ki most valahonnan? Hát az pech. Újabb példája, miért utálom a keresztényeket (tisztelet a kivételnek, de őket sem a vallásuk miatt nem...), kétszínű, álszent, bigott banda ugyanis. Vagy a szeresd felebarátod kitételbe csak az tartozik bele, aki ugyanolyan vallású/politikai meggyőződésű? A "kis liberó"k már nem felebarátaid, őket gyűlölheted? A zsidókat is lehet gyűlölni? De ha veletek történik valami rossz, azon felháborodtok az egyetemes szeretet nevében?

Undorító, hánynom kell ettől.

Még annyit, hogy igen, miután Magyarország keresztény kultúrájú ország, és én itt élek, ahol a keresztények tartják a legjobban a markukat, így engedtessék már meg, hogy kissé elfogultabb legyek kereszténységutálatban, mint pl muzulmánutálatban, kösz.

átlátó 2012.02.20. 16:08:47

@átlátó: Jut eszembe... meg csupa jóindulat és a segítőkészség. Ne is rohadjon rá a bőrükre a feketerák a bádogtepsiben még éltükben. Így van szükség rájuk, szóval ne változzanak

Kandeláber 2012.02.20. 16:16:09

@Ironfist: Namármost, hogy mit kommunikál a FIDESZ a kereszténységről, az egy dolog.
Mulatságos volt, amikor az EU parlamentben Szájer vitázott Coh-Benditről a honi antiszemitizmusról.
Számomra hiteltelen a FIDESZ keresztény szövege, megalakulásukkor, majd még több évig ugyanis kemény libbancs politikát folytattak, amelybe belefért a pápa látogatását "cápalátogatásnak" aposzrofálni, továbbá szidalmazni az akkori MDF-kormányt, amelyet horthysta reinkarnációnak tituláltak.
A '94-es nagy választási bukta után kezdett a FIDESZ "nemzetivé" válni, felismerte ugyanis, hogy az MDF kiesésével vákuum keletkezett a jobboldalon, ezért arculatot váltott, és '98-ban már egészen új arculattal rukkolt elő.
Meg kell hagyni, akkor sikeres volt, de mára a valódi konzervatívok egy része már felismerte, mi van a paraván mögött.
Amúgy múltkor Cameron a brit alsóházban kijelentette: "Our country is christian".
Mondjuk, ő hitelesebb figura, mint bármely hazai politikus.
Ha nem vagy libbancs, akkor elnézést.

Sicc 2012.02.20. 16:17:58

"Barbalics Péter, Szőcs Géza, Bokor Attila és Neményi Ádám Cannes-ban"

Csak a szokásos újlipótvárosi banda. Te dolgozol, fizeted az adódat, majd ők gondoskodnak arról, hogyan lehet elkölteni. Köpedelem ...
hogy ezt a turhát miért nem tudjuk már levakarni a nyakunkról ....

szmoker (Homo Trollicus) 2012.02.20. 16:26:13

"Sajnos az államadósságból nem sikerült lefaragni, mivel a 400 000 forintos jegybevételhez legalább 20 milliós kiadás társult, de üsse kő, valaki azért biztos azért jól járt ebből az eseményből (is) ..."

Há'de én pontosan ezt írtam, mikor felmerült a dolog.
Lottóznom kéne :)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2012.02.20. 16:28:46

Az a bajotok, hogy nem értékelitek kellőképpen ezt a parádés kezdeményezést!
Szerintem egyszerűen annyira édik, hogy egy ilyen parasztvakítást simán összehoztak a kedvünkért, meg hogy a bevételből faragnák lefele az államadóságot, hiszen így is - úgy is a te torkodra van lenyomva a bré, mert a nép zsebéből lesz kifizetve - ha valaha is, szóval itt legalább meleg van, meg van zene, vagy valami olyasmi próbálkozás...remélem a jogdíjat azért elengedte a Jeszi!
Summa summarum: szerintem legyen szuperkoncert a következő hónapban is!
(...esetleg ott egy blogtali?)

elkoltozott. 2012.02.20. 16:40:06

Egyszerübb azt mondani: Emberek minden egyes állampolgár fizessen havi 1000 HUF-ot az államadóság rendezésére, cserébe 80 magyar zenekar a nap 24 órájában énekel az Arénában és bárki mehet megnézni öket. Plusz Király Linda naponta elénekli a Himnuszt éjfélkor.
Lenne rá igény?

Inkább azért fizetnék hogy ne kelljen menni.:))

csárli hárper 2012.02.20. 16:41:12

azé' Vidéki magyarázatát elolvasnám....

szmoker (Homo Trollicus) 2012.02.20. 16:41:54

Ez a kép a posztban... anyám... hűbazmeg... nem kapok levegőt ilyen arcok láttán.
Mint a döglegyek a szar körül, ők úgy a pénzcsap körül. És jut nekik, bassza meg, ahelyett hogy...

Na nem is folytatom.

mediacapic 2012.02.20. 16:43:47

Erre a 4 alakra egy zacsko romlott tejet sem biznek... Mutyiorszag:((

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.20. 16:44:06

Nekem az tetszett a legjobban, hogy ebbe az alapba 2, azaz kettő képviselő fizetett be! Ki lehet az a két balek?

elkoltozott. 2012.02.20. 16:47:14

Szőcs éhezett. De nem írták meg hogy mire.. Na mire? PÉNZRE.
Ennyi.

Pontos 2012.02.20. 16:53:54

Nincs ebben semmi meglepő. Szerencsésebb lett volna a Békement napidíjakat, buszok bérlésére, élelmezésre stb. fordított összeget az államadósság csökkentésére befizetni.

bohuš 2012.02.20. 17:05:30

@JohnHenry:
:-))
Most mit kell ilyen apróságon fennakadni? A sok kötekedéssel megölöd a kezdeményezőkészségüket. Pedig olyan lelkesek :-)

kunzoo 2012.02.20. 17:12:21

Szőcs Géza foggyon izé monnyon le!

tarackos 2012.02.20. 17:13:06

Hát, Szőcs vagy egy komplett idióta vagy beállt a sorba. Egy biztos, még véletlenül sem oroszlánként küzd a kultúráért ahogy ígérte. Uúgy jár majd mint plagibá, erkölcsi hulla lesz '14-re...

Secnir 2012.02.20. 17:14:43

Jóóóóóóestét Magyarország!!
Üdvözlünk mindenkit az államadósság elleni bulin! Név szerint...

gnme 2012.02.20. 17:14:44

ezeknek az embereknek nem magas a koleszterinjük? eléggé el vannak hízva
esetleg nincsenek keringési / vérnyomás problémáik?
nem cukorbetegek még?

szőcs géza .. az ki?

nu pagagyí 2012.02.20. 17:15:37

Ezzel a bevétellel sem fognak elszámolni soha, mint ahogy az iszapkatasztrófa önkéntes adományaival sem és az elkobzott 3000 milliárdos MNYP pénzzel sem, ami formailag szintén a magyar emberek adománya volt az államadósság csökkentésére, bár ők nem tudtak róla.

Nem Penny hajója 2012.02.20. 17:18:13

Szőcs Géza portré a HVG-ben:
2010. június 9.
"Az otthon kolozsvári, itthon piliscsabai lakásában élő költő egy Lexusszal közlekedik."

A kormányváltás előtt éhezett, pár héttel utána meg már Lexusszal járt?

gnme 2012.02.20. 17:19:34

@Nem Penny hajója: hát elővette a kémény lyukából a pénzt

hol is lakik? hol van az a kéménylyuk? hee' onnan nekem is kéne ám pénz! :-)

pukancs 2012.02.20. 17:27:00

@Prof. Dr. Ásó[Mosó]Maci:

Jujj de viccesek vagyunk

:D

De ott a pont :D
mocsadék banda

Ironfist 2012.02.20. 17:30:33

@Kandeláber:
Elnézés accepted.
Viszont mondták rám gyakran jobbról, hogy liberális vagyok, de balról meg azt, hogy náci. Az viszont az, hogy szerintem a liberális nézőpontra ugyanúgy szükség van az összképben, mint a szélsőségesre. Ugyanis a sok vélemény árnyalásából, és kompromisszumából alakul ki az, ami majd a legtöbb embernek jó lesz. Nem minden esetben pl, mert ha én azt mndom 2+2=4, valaki meg azt, hogy 2+2=6, akkor nem fogunk kiegyezni, hogy legyen 5, de azért van, amiben igen.
Na, csak eltértem a témától. A lényeg az, hogy teszek a polkorrektségre. :D Utálom, hogy nem lehet semmit kimondani ebben az országban/világban, mert rögtön megsértődik rá valaki. A fidesz pedig csak álkeresztény. Egy olyan ember a miniszterelnökünk, aki katolikusnak mondja magát, de a négy gyereke közül négynek más a vallása, és aki történelmi egyházzá nyilvánította a hitgyülit. Aki ebben az emberben hisz, az még nagyobb zombi, mint az, aki a keresztények istenében :) (Csak a te kedvedért jöjjön a polkorrekt rész: és bármilyen más istenben is :D )

Szóval abban megegyezhetünk, hogy a fidesz egyszerűen demagógpárti, semmi több.
szelviktor.blog.hu/

Hertelendi 2012.02.20. 17:30:46

Ők lennének a sztárok? A dagadt disznó tóthvera? Kit érdekel, hogy milyen a hangja, amikor így néz ki?. Meg a király testvérek...És pont egy Whitney Houston számot énekel?? Menjen már az anyjába:(((

gnme 2012.02.20. 17:34:04

aztakurva, rájöttem

szőcs géza az a jurassik park szereplője, tudjátok már .. a puhos doki, a nagy pápaszemes tudós, .. a dínók újrateremtője

ott a felirat mögötte: screen, .... mondom én hogy a jurassik parkból szerződtette a kormány a mandrit

pukancs 2012.02.20. 17:37:02

Kedves Zero!

EZ a sztory kísértetiesen hasonlít egy amerikában megtörtént esetre
Michael Moore dokumentum filmet is készített róla

Helyszín Michigen, Flint
GM leépítés csórók szelemvárosává vált, erre a város vezetés mit csinált?
Vidámparkot múzeummal dollár milliókból, 2-3 hónap után full csőd milliós veszteség

DE hát ezek nem tanulnak semmiből:
Ellopják a pénzt, szarul gazdálkodnak
Aztán még mi fizessük vissza a pénzt (ki tudja már hanyadik bőrlenyúzás után)? mikor kisemmizték az ország lakóit a napi megélhetés a tét

Nem tudom ezek ennyire szánalmasan hülyék? mert úgy tűnik tényleg és ez az oka a a folyamatos csődnek. Egyszerűen síkhülyék és be is bizonyítják.

waze 2012.02.20. 17:42:26

off.
Az is elgondolkodtató hogy a fideszes politikusok mennyit is (nem) fizettek be ebbe az alapba. Fejenként kb 2 MFt / állampolgár az államadósság, összejött 1-200 MFt kb eddig, ha vki tudja írja már ide mennyi.
szóval a nagypofájúak mindenkit csesztetnek h tessék már tóni a lóvét de közben nem hallani arról h lázár, orbán, szijjártó (havi 4MFT fizuval) v akárki nagy csinnandrattával odamenne és betenne pár misit, az ellenzéki milliárdosok is csak kussolnak .....
a leggazdagabb 100-200 emberke ilyenkor hol van? a zöme pénzt úgyis összecsalták legalább vmit csorgassanak már vissza...

flippant 2012.02.20. 17:48:50

Talán ha a Lindussal a Himnuszt énekeltették volna, nagyobb siker lett volna...
Meg ezek az arcok: ránézésre 10 év fegyház fejenként.
Meg eleve: kinek az ötlete volt ez az egész marhaság? Dolgozni kéne efftásak, dolgozni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.02.20. 17:50:10

Hunagrofest, az ugyanilyen simlis banda b+, szerencsére nem közvetlenül, de ismerem őket.

"a főszervező egyesület két filmes producere, Barbalics Péter és Neményi Ádám gazember, kezdeményezésüket mégis támogatja az államtitkár".

Na de az állam is gazemberekből áll, mi itt a csoda? :D

Ja, hogy nincs pénz filmfesztiválokra... Ja, a Filmszemle örülünk hogy volt, erre meg volt pénz. Köszi, Vajna bácsi!

"Közben vállalkozókat azzal hitegetett, hogyha a Szőcs államtitkár lesz, akkor majd rajta keresztül intéz el dolgokat. '
Miért nem lepődök meg...

Hánynom kell ettől a bandától. Ha kicsit is komolyan venné magát a qrmány, akkor az ilyesmit felszámolná.

2012.02.20. 17:53:31

Ilyen előadókért nem fizetnék egy petákot sem, de kérdem én, hogy ez a szerencsétlen koncert hol volt meghirdetve? Sem a tv-ben, sem neten nem futottam felhívásba, ez közrörely

klausztro 2012.02.20. 18:10:24

1. Ennyi állatságot összehordani, mint ami itt olvasható...
2. "Ilyen előadókért nem fizetnék egy petákot sem". Tudod, cimbora, Szakcsiék, Bolykiék, Ferenczi Gyuriék produkciója járja a világot, két hónap alatt tízszer annyian vesznek rájuk jegyet a világ legszínvonalasabb fesztiváljain, mint ahányan öt év alatt megnézik a Torinói lovat és a Csak a szél című filmet. Bebe, Nagy Laci, Bársony Bálint, Némo, Rieger Attila és a többiek pedig köszönik szépen, jól elvannak, a hazai könnyűzenei élet élvonalát képviselik. Te pedig hülye vagy a zenéhez.

trollface 2012.02.20. 18:10:52

@ColT: "Ha kicsit is komolyan venné magát a qrmány, akkor az ilyesmit felszámolná. " az "ilyesmi" a kormány motorja, hogyan számolná már fel???

KosztümHős · http://store24.hu/tutiarak 2012.02.20. 18:15:28

Ahogy ezeket elnézem, négyen nem ajánlatos egy liftbe szállniuk. Itt kérem az adófizetők pénzén felhizlalt mocskos disznókat láthatunk.

Бабаяга 2012.02.20. 18:33:27

@Anima Sound: Ha reklámozzák mondjuk a köztévén, meg a MN-ben MH-ban, és egyéb droid médiában, akkor lehet, hogy többen vesznek jegyet, esetleg lesz belőle haszon, akkor azt tényleg be kéne fizetni arra a számlára. De a cél nem az államadósság csökkentése volt, hanem azon ígéret cunaminak, amit a szervezőkhöz hasonló maffiózók kaptak a jelenlegi kormánytól még a választások előtt. Nekünk még sok milliárdunkba fog fájni, hogy minden esedékessé vált követelést kielégítsenek vityáék a mi zsebünkből.

Netuddki. 2012.02.20. 18:36:10

Koncert az államadósság ellen, mi? Dögkeselyűk ezek nem jótét lelkek...

Vombatus Ursinus 2012.02.20. 18:46:49

@klausztro: Ehhez képest nem nagyon tolongtak a rendezvényen. Mondjuk, aki ilyen államadósság-csökkentő koncertet kitalál, azt is a kötöznivaló bolondok kategóriájába sorolom.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2012.02.20. 18:49:29

Az ötlet ímmel-ámmal, de még elmegy, viszont nem éreztem volna, hogy hihetetlenül meghirdették volna (vagy csak lehet vidéken volt így, mert a napokban nem jártam a fővárosban).

gézukácska 2012.02.20. 18:51:25

Ez már annyira égő, hogy még Trollok sem merészkednek valahogy védeni. Persze nem is lehet, de azért Szíjjasból kinézem, hogy megdumálja.

tudi 2012.02.20. 18:56:59

Na én erről lemaradtam. Kár, hogy nem mentem el a tömegnyomortól be se tudtam volna menni.

rajaram 2012.02.20. 18:58:48

fáj a szívem, amikor látom, hogy ilyen primitív emberek vannak. 2012 forintos jeggyel és egy pár normális dj-vel, simán meg lehetett volna tölteni az arénát. reklám se kellett volna, csak feldobni a facebook-ra.

digitális küllő 2012.02.20. 19:08:19

megint nem jó irányba haladunk, és sajnos ez már hagyomány.

bgp 2012.02.20. 19:08:37

Nem tom miért nem kérték meg Széles bátyámat, hogy hozzon fel pár busznyi narancsot vidékről.

Secnir 2012.02.20. 19:12:19

koncertről annyit: olyan "előadók" voltak, hogy miattuk hajlandó vagyok átkapcsolni a barátok köztre.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.20. 19:15:30

Azé' azt a fenti fotót látva feszít a büszkeség hogy magyar vagyok. Cannesba mi ezeket küldjük, bezzeg a liberálbolsevizmus mételyében fetrengő Amerika meg olyan Bredpitet és Ándzselinádzsolit, pheeee....
Mondjuk a koncerthez annyit hogy egy dolgon bukott el, nem fizettek a megjelenteknek pár ezrest hanem kértek tőlük pár ezrest. Innentől kezdve borítékolható volt hogy nem lesznek az Arénába szervezett buszok és lelkes táblalengetők.

nu pagagyí 2012.02.20. 19:19:52

@klausztro: Most bizonyíthattak. De viccen kívül, különbuszok, ingyen ebéd nélkül ennyi embert sikerült bepalizni egy kormány melletti show műsorra. A 399 000 néző így is szép teljesítmény.

Kandeláber 2012.02.20. 19:24:25

Fásy Ádámra kellett volna bízni, ő a fellépők egy részétől is pénzt kért volna a lehetőségért.
Utána országos körútra mentek volna tanyaközpontokba, majd zs-kategóriás ker. tévéknek elpasszolta volna a felvételt.
Amatőrök ne próbálkozzanak profi feladat megoldására.
Persze Lagzi Lajcsit is be kellett volna vonni.

gnme 2012.02.20. 19:55:41

rájöttem... a nézők azért fizettek, hogy ne kelljen az előadókat végighallgatni

Hobó kellet volna b+ (puska kellett volna b+)

www.youtube.com/watch?v=79-ySK_1Hps

superfrog 2012.02.20. 20:01:07

@Ironfist: sztem úgy néz ki elbeszélünk egymás mellett. neked a fő hangsúly ezek szerint azon volt hogy "jó kezekben az ország" nekem meg azon, hogy ha valaki ima után azt mondja hála az égnek, hogy a maszop eltűnt (sztem nem eléggé) annak eddig a pontig tök igaza van. hát ha utána nem veszi észre a többit az sajnos szomorú. és nem lekezelésből írtam hogy szívesen magyarázom, egyszerűen tényként odaírtam. a saját anyám képtelen felfogni, hogy azért mert a mostani brigád arrogánsan és pökhendien, teljesen hozzá nem értően DE szorgalmasan tömi a zsebét, azért még a maszopot sem kéne isteníteni, mert ugyanaz a szitu, csak kisebb pofa. és tényleg nem érti meg az anyám (sem). én sokkal egyszerűbben látom: a lopás az lopás, és kész. szóval azért magyarázom, mert ez csak egy fórum, amin nem mindig jön át rendesen a szándék. egy krimóban ezt 6 mp alatt lehet kezelni. itt meg nem. nem állt szándékomban megbántani !

Peetee 2012.02.20. 20:03:08

Kitalicskázás narancs-módra. Egyik kutya, másik eb....

diotoro10 (törölt) 2012.02.20. 20:05:09

Ekkora labdát a Jobbiknak le kell csapni!
Össze kell trombitálni az összes nemzeti rock bandát egy hétvégére, csinálni egy komolyabb jobbikos adománygyűjtést egy "szent" ügyért. Hívhatjuk akár erődemonstrációnak is. Az ott összegyűlő tetemes összeget (darabos kis összeg lennel, ismerve a jobbikos mentalitást) meg odaadni a csángóknak, vagy a kárpátaljai magyar egyetemnek Ungvárra. Méghogy államadósság csökkentés...cccc.
Mekkora cumi lenne a fityisznek, ugye?

hétköznapi naplopó · http://hetkoznapinaplopo.blog.hu/ 2012.02.20. 20:09:42

@diotoro10:
"Össze kell trombitálni az összes nemzeti rock bandát egy hétvégére".
inkább ne.

diotoro10 (törölt) 2012.02.20. 20:18:59

@hétköznapi naplopó: Nem is hiányoznál oda, abdullah haveroddal együtt. Megtennénk helyettetek vagy 15000-en.

Guszti bá 2012.02.20. 20:29:32

Irigyek vagytok, az a bajotok. A mi fajtánk jó üzletember. Ezt nem lehet tanulni, erre születni kell.

nu pagagyí 2012.02.20. 20:38:43

A koncert szemléletesen demonstrálta a nemzeti összefogás erejét. Az ország 99,99999 százaléka egységesen kinyilvánította, hogy nem hajlandó összedobni az adósságot.

gnme 2012.02.20. 20:52:15

Surda is fellépett? ... most nézem.

Scala 2012.02.20. 20:52:34

1.) a képet elnézve nehezen hiszem el, hogy szőcs géza éhezett.
2.) ezeknek a dagadt állatoknak a f**át kell szopni ebben az országban a színésznőknek/énekesek, nem csodálkozom a kínálaton, színvonalon
3.) a cannes-i képtől hányingert kaptam (ja ezt már írtam)
4.) szőcs gézát kezdetek óta khm. mérsékelten kedvelem
5.) egy fillért se költsön senki magyar kultúrára, ami film vagy könnyűzenét illeti állami pénzből, ha kérhetem. Egyszerűen nem éri meg. Legyen egy letisztulási, kipusztulási folyamat, még viccnek is rossz, ami jelenleg ebből az egészből látszik. Ahhoz meg drágállom.
6.) Dávid Ibolya sógora, lám-lám...
7.) Előretolt hasú, öntelt hólyagok a képről mars úszni, futni vagy tegyenek egy szívességet 1 gyors infarktussal.

Scala 2012.02.20. 20:56:51

@Ironfist: már nem beszélnek politikáról. Már az a szöveg, hogy "politikáról csak jót vagy semmit" :-D

superfrog 2012.02.20. 20:58:06

a video odab@sz. ehhez képest a sas-kabaré egy unicum. egy dolgot becsülök ezekben az előadókban, (mondjuk a szíjgyártóban is) hogy van ehhez képük, és röhögés nélkül kibírják.
mondjuk a nézők ha nem röhögtek akkor
a., sírtak
b., süketek

tintamin 2012.02.20. 20:58:44

Figyeljetek már.
Ezt a Szőcs nevű hajléktalant honnan a vérveres kotorékból kaparták elő? Kinek a kije? Ki találta? Eléggé barbár módon adják elő ezek (mint mindenhez, amihez a viktorunk bagázsa hozzányúl)

kgyu 2012.02.20. 21:12:04

"... A kérdés persze álságos, NAV ellenőr legyen a talpán aki ellenőrzi egy ilyen rendezvény pénztárában a nyugtaadási kötelezettséget. Vasárnap este. Akár be is jöhetett volna nekik." - Erre csak annyit reagálnék, hogy most vasánap reggeli órákban egy sporteseményt látogattak meg az éber NAV ellenőreink és bőszen bírságoltak is nyugta/számlaadás elmaradása miatt. Még jó hogy ők résen voltak. :)
Ezen már meg sem lepődtem:
www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/karikaturat_es_szerenadot_rendelt_maganak_az_adohatosag.html

dr kíváncsivagyok 2012.02.20. 21:19:35

Ezek szerint ezzel a "jól sikerült rendezvénnyel" nem csökkent,...hanem nőtt az államadósság ? Többet értek volna, ha csendben maradnak és hagyják az államadósság kezelését arra,....aki(k9 előidézték,...: a mindenkori kormány(ok) !!!

zw007 2012.02.20. 21:21:55

A drága kormányunk nagyban ugyan ezt csinálja államadósság csökkentés címén.

fingerbangs 2012.02.20. 21:32:00

micsoda undorító tolvaj emberek ezek, csak azon jár az eszük hogy miből lehet lopni, felhasználnak bármilyen megmozdulást amire rá lehet telepedni, a fidesz saját magát égeti le ha nem lép fel nagyon keményen velük szembe, ezeknek börtön jár
szármilliós csalások és vígan élnek... nevetséges

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.02.20. 21:47:58

Most bocsi,de itt ki fizetett kinek és ki húzott le kit ebben az akcióban?Nekem kissé bonyolult ez.
Seduxen és Csizsikpizsik ne válaszoljanak.!:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.02.20. 21:50:27

A régebbi bulikat értem de ezen a koncerten ki keresett?Vagy hogyan?

Kandeláber 2012.02.20. 21:50:45

Amikor az átkosban katona voltam, és a városba érkeztek különböző névtelen művészek, mindig önként jelentkeztem az előadáson való részvételre. A helyőrségi klubban ugyanis rendkívül olcsó volt az ital, és kezdés előtt fél órával érkeztünk.
A hatás általában frenetikus volt.
Ugyanígy voltam cirkuszban is, ahonnan a kezdés után negyed órával távoztunk - persze észrevétlenül - majd a műsorzárás előtt ugyancsak negyed órával visszaérkeztünk.
Ha most lenne honvédség, meg lehetett volna velük tölteni a csarnokot.
Igaz, hogy a többség aludt volna, de ez lényegtelen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.02.20. 21:53:07

Most olvastam mégegyszer a poszt utolsó mondatát.Egy fokkal világosabb.
Itt inkább az a kérdés kik ezek az emberek és hogy juthattak idáig.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.20. 21:59:10

A koncerteket a BIFF Nonprofit Kft. szervezte, melynek a tulajdonosa a főszervező, Neményi Ádám filmproducer."

a naményi alatti link nem müxik

vénkujon 2012.02.20. 22:10:25

@Kandeláber: jót röhögtem rajtad, hogy miután-droidszokás szerint libsiztél-feltörölték veled a padlót, kiegyeztél egy döntetlenben.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.02.20. 22:14:28

@Tigeri: Ez mocskos rasszista dolog ám hogy nem válaszolhatok, tudod? :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.02.20. 22:22:17

Jó kezekben van az ország na.
Jóéjt!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.20. 22:22:46

szőcs jó elvtárs: rugalmasan alkalmazkodik a felmerülő problémák megoldásához. innovatív, progresszív, gyors. mindig a párt érdekeit tartja szem előtt, még szerencse, hogy a fidesz érdekei egybeesnek az országéval!
EZÉRT NEM FOG az elszámoltatás fogást találni szőcsön, barbaricson, naményin és dávid ibolyán se, helló!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.02.20. 22:28:36

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Mert ha valamit nem értek,estleg jöhetnek a negatív vicceskedő meejegyzések szellemi képességeimről.:))
Most néztem utána a tegnapi meccs végeredményének.A kis csírát idejében fel kellett volna rúgni hogy tudja hol a helye.Negyed óra környékén belenéztem örültem.Tíz perc múlva belenéztem sírtam.Már bánom,hogy valenciában megúszták döntetlennel.Következő meccsen döntetlen kiscsapat ellen?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.20. 22:34:53

Az Nemzeti Kulturális Alap pont egy ilyen hely, sajnos Jankovics Marcell nem volt elég "fideszes" NKA-elnöknek, így tavaly ősszel a fideszes országgyűlési képviselőt, a Parlament kulturális bizottságának elnökét, L. Simon Lászlót nevezték ki. L. Simon évi 7 milliárd forint felett rendelkezik."

nézzük milyen ember is l simon, kb olyan alak aki eljárt demkszivel orgiázni a gellértbe:
kkbk.blog.hu/2011/03/29/szilagyi_gyorgy_interju

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.20. 23:02:35

amúgy ez jó poszt.
ezért szeretjük a vastagbőrt :)

vizsla_barat 2012.02.20. 23:57:28

Ilyenekre mondta egyszeru tanyasi nagybatyam,hogy ranezesre Csillagborton.

Megdobbent 2012.02.21. 00:47:57

"... mert ha nincs penz a drogra, csinalnak nehany rock a drog ellen koncertet ..."

2012.02.21. 05:44:00

@klausztro: Kedves izgatott klausztro!
ÉN nem fizetnék érte, nem azt mondtam, hogy nem jó, nekem nem kell, ennyi, és ezzel úgy tűnik sokan voltak! Biztos van, akinek kell ez a repertoár, egészségükre, de ne izgasd fel magad egy apró egyéni vélemény nyilvánításon! Nem mondtam, hogy értek a zenéhez, így kár kirohanni, hogy mennyire nem értek hozzá! Nyugi!

Virág et. 2012.02.21. 08:40:43

@klausztro: Tehát a művészfilmek értékmérője a nézőszám. Értem. Akkor az Alkonyat: Hajnalhasadásnak kellett volna vinni az Aranymedvét. József Attila sincs sehol például Stephanie Meyerhez vagy Dan Brownhoz képest. Ki vesz ma önszántából József Attila verseskötetet? Javasolnám még a múzeumlátogatók számának összevetését az Auchan-ban bevásárlók számával és mindjárt kiderül, hogy nem múzeumok, hanem élelmiszerboltok kellenek ide.

Azt a részt, hogy ki is itt a hülye és mihez, azt javaslom gondold át. Főleg annak tükrében, hogy könnyűzenei elődadókat sikerült hasonlítani művészfilmekhez.

Kelletteznekem? 2012.02.21. 11:44:50

Továbbra is azt mondom, hogy nem pénzbefizetéssel, hanem állampapír vásárlással kellene a felelős állalmpolgárnak finanszírozni az államot, ez Olaszországban már bejött. Ennek bizony lenne is értelme, mert :
Állampolgár befizet, kamatot kap érte. Kamat magas, mert a külföldi befektető kockázati prémiumot követel, így kb ha külföldi veszi az állampapírt, akkor még nőhet is a magas kamatok miatt az adósság. (A 9% kamatot is hitelből kell fizetni), Akkor már kapja a magyar állampolgár, tudniillik az a kamat "házon belül" marad, azaz egyszerűen plusz jövedelem, amit a gazdaságba fektethet, fogyasztást növelheti, vagy még több állampapírt vehet a user. Ja és adóval elvonható (ami rossz hír, de az adót mindenkitől szedik, aki legalább magas kamatot kap, az kicsit jobban jár). Ha sokan veszünk állampapírt, akkor lemegy a hozam, kisebb lesz a kitettség külföldi befektetők felé, ezért a külföldi által követelt kamat is kisebb lesz, azaz "saját hajunknál fogva" húzzuk ki magunkat a szrból. Ez pedig úgy lehet, hogy ez a hitel biznisz a hitelességről, a hitről és a bizalomról szól. Ha a magyar bízik a saját államában, akkor mindenki kicsit jobban bízik majd, és fordítva, ha a magyar se bízik, akkor gáz van.

molaris 2012.02.21. 11:51:44

@Virág et.:
Azért ennek a szintnek az elérésében jelentős szerepet vállalt a ballib értelmiség, és az ő oktatási koncepciója!!
Különben helyesen: Dale Brown!- na az Ő könyvei korrektek és olvashatók.XDXD
De Dan???- ne nevettess!

Scala 2012.02.21. 18:07:13

@Ironfist: Én úgy tudtam a Viktor református, az asszon rom.kat., de tök mindegy.

Ironfist 2012.02.21. 18:56:19

@klausztro:
" 1. Ennyi állatságot összehordani, mint ami itt olvasható..."

Konkrétan? Melyik volna az állatság?

"2. "Ilyen előadókért nem fizetnék egy petákot sem". Tudod, cimbora, Szakcsiék, Bolykiék, Ferenczi Gyuriék produkciója járja a világot, két hónap alatt tízszer annyian vesznek rájuk jegyet a világ legszínvonalasabb fesztiváljain, mint ahányan öt év alatt megnézik a Torinói lovat és a Csak a szél című filmet."

Mi köze ennek ahoz a szutyokhoz, amit sikerült erre a koncertre összehordani?

" Bebe, Nagy Laci, Bársony Bálint, Némo, Rieger Attila "

Ezek kik?

"és a többiek pedig köszönik szépen, jól elvannak, a hazai könnyűzenei élet élvonalát képviselik. "

Ezek képviselik az élvonalat? Jó ég, milyen lehet, nem is a sereghajtó, milyen lehet csak a második vonal akkor?

"Te pedig hülye vagy a zenéhez."

Mondja ezt az, aki ezekért a szánalmakért rajong. De, hogy ne halj meg hülyén, elmondom neked, hogy a felsoroltak zenéje nem saját termés, ezt nekik a producerek hozzák össze, majd miután kifutottak (értsd: már nem termelik azt a hasznot, amit a producerek elvárnak), akkor szépen kispadra küldik őket, és jöhet a megasztárok újabb nemzedéke, amit a sok tévé előtt nyálcsorgató idióta úgyis a rajongásig fog imádni, és úgyis megvesz tőle minden szart, ami kijön az ő nevével - amit pár év múlva elfelejt, mert addigra úgyis az aktuális celebet fogja imádni, az anno vett cd meg csak azért van, hogy aktuálisan lejátssza kétszer, aztán eldobja.

De cáfolj meg légy szíves, cáfolj meg, ha nem így van!

@Scala:
"Én úgy tudtam a Viktor református, az asszon rom.kat., de tök mindegy."

Pláne. A gyerekeik meg mind más vallásúak.

Nzoltan 2012.02.21. 21:52:29

Most akkor ismét nagyobb lett az államadósság?

Ha fellép még néhány ilyen kaliber, akkor megbuktatják a kormányt, bedöntik az országot. -----> államcsőd.

:-D

Király (akinek csak azért van nagybetűvel írva a neve, mert a mondat elején van) linda elénekelte a végén a himnuszt?

Scala 2012.02.21. 22:04:36

@Ironfist: Nem tudtam a gyerekekről. Nagyon komolytalanul, vagy hogyismondjam opportunistán hangzik! Fúj! :-(

Pernahajder Viktor 2012.02.22. 09:36:20

Ezt tudta felmutatni a fidesz?
Mégis, mitől mások mint az elzavart rablóbanda?

Ironfist 2012.02.22. 11:49:54

@Pernahajder Viktor:
Ki mondta, hogy mások? Ezt maximum fideszdroidoktól, és fideszbérencektől hallhatod, aki nem egy gennyes áruló, vagy egy vak idióta, az a vlóságot mondja neked, hogy még a szociknál is jóval rosszabbak.

vomit 2012.03.01. 16:08:37

meg egyszer, a lassan ebredoknek
Debt = Money, Money = Debt
theeconomiccollapseblog.com/archives/debt-money-money-debt
Each time a loan is made by a bank, more money is created and more debt is created.
Most people will never wake up until a complete and total economic collapse happens. By then, it will be far too late.

süti beállítások módosítása