Skip to content


       Szűrés lista

Haverok, buli, kisdoktori

A Magyar Köztársaság jelenlegi elnöke 20 évvel ezelőtt csalt és lopott, most, 2012-ben pedig minderről hazudott. És erről az elnök úrnak immáron hivatalos papírja is van.

A kormánypártok szerint ezzel a "Schmitt-ügy" lezárult, pedig dehogy zárult, még csak most kezdődik.
Lassan azért csak tisztul a kép, hogy mi is történt 1992 nyarán ...

1992. július 25-én kezdődött a barcelonai nyári olimpia játékok, ahol mint MOB-elnöknek és NOB-tagnak Schmitt Pálnak volt munkája, nem is kevés.

Nem igazán értem, hogy miért kellett sietni, de az olimpia előtt doktort faragtak Schmittből. Vagy Schmitt úgy gondolta, hogy még gyorsan belefér a doktori ...

1992. május 16-án jelentkezett Schmitt a kisdoktorira a Testnevelési Egyetemen.
1992. június 26-án meg is történt a doktori védés, Pali bácsiból doktor lett.
1992. július 25-én már Barcelonában integetett a magyar sportolóknak.
A bizottság szerint "feltűnő, de nem szabálytalan", hogy a jelentkezés és a védés között csak 1 hónap telt el. Nos, tényleg nincs leírva sehol, hogy mennyi ideig kellene dolgozni egy doktori disszertáción, de "általában" évekig szokott tartani a munka.
Egy hónap még egy szakdolgozatra is kevés, nem is értem, hogy miért töltöttem egy egész tavaszt a levéltárban, amikor a szakdolgozatomat írtam. Én ostoba ...

Mivel egy hónap alatt lezavarták az egész kisdoktorit, így
-nem voltak előbírálatok,
-nem volt témavázlat,
-doktori szigorlati vizsgáról jegyzőkönyv,
-doktori értekezést bíráló bizottság üléséről jegyzőkönyv.

Pedig ez utóbbi hármat az akkori doktori szabályzat előírta.

Bár a Bizottság 3 oldalas kivonatának minden egyes szavát feltehetően az ügyvéd segítségével patikamérlegen méricskélték, azért ez a mondat szemet szúrt sokaknak:
"A doktori eljárás - a fent részletezett hiányosságokkal ugyan, de -  formailag megfelelt az akkor még önnállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának."

Nem jogszabályoknak, gyakorlatának.
A Bizottság ezzel nem kevesebbet állít, hogy akkoriban ez teljesen bevett eljárás volt, hogy egy hónap alatt lezavartak egy doktorit, hogy a bírálat egy vicc volt, hogy ajándékozták a doktori címet. Mármint nem mindenkinek, hanem a haveroknak, főnököknek, párttársaknak, elvtársaknak.

Sajnos a Bizottság összegzése nem tért ki arra, de a jogelőd Testnevelési Főiskola 1985-ben elfogadott doktori szabályzatának 37. (az összeférhetetlenség kérdésével foglalkozó) paragrafusa kimondja, hogy nem vehet részt a doktori disszertáció bírálatában olyan személy, akitől a jelölt munkájának tárgyilagos értékelése nem várható.

Összesen 6 ember vett részt ebben a színjátékban az egyetem részéről, egy témavezető és két opponens, akik részt vettek az 5 tagú bíráló bizottságban is.

1992-ben a doktori bírálatkor az eljárásban részt vevő 6 emberből kettő közvetlen beosztottja volt Schmittnek, másik kettő pedig közvetetten.

Összejöttek, szivaroztak, borozgattak, sztorizgattak, majd gyorsan lezavarták a doktorit a Nagyfőnöknek, a MOB-elnöknek, az olimpiai aranyérmesnek.
Honnan tudhatták volna, hogy a Nagyfőnökből egyszer, 20 évvel később a Még Nagyobb Főnök lesz?

Ennyi az egész, már Móricz is megírta a rokonokban: uram-bátyám, sógor-koma, ezt most nyugodtan ki lehet egészíteni azzal, hogy haverok, buli, kisdoktori.

Matematikailag még így állunk: (Schmitt botránya + Schmitt lojális tolla) (még) kisebb veszteség mint (Schmitt lemondása + új köztársaság elnök ki tudja mennyire lojális tolla).

bíráló_bizottság2.jpg
Friss:
"Szöul, 2012. március 28., szerda (MTI) -
Nem mond le posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő Szöulban szerdán, egy nappal az után, hogy nyilvánosságra hozták a kisdoktorija ügyében született vizsgálati eredmény összefoglalóját, az MTI-Hírcentrum kiküldött tudósítójának elmondta: a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében, így továbbra is posztján marad.

Schmitt Pálnak a bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel". Mint fogalmazott: "egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy 20 évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt". Munkáját ezután is "változatlan felelősséggel" végzi - mondta. "Ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt 20 évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint."

No, uram és hölgyeim, ez az igazi vastagbőr!

Címkék: botrány schmitt doktor

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr394345315

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Különvélemény 2012.03.29. 10:08:26

Spilberg Különvélemény (Minority Report) című filmje óta tudjuk, egyáltalán nem lényegtelen, mit tartalmaz a különvélemény. Dramaturgiai szempontból igen érdekes pillanatban, tegnap este hirtelen felbukkant a Schmitt-ügy különvéleménye olyan állításo...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.29. 09:21:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A király meztelen 2012.03.29. 02:37:28

  A király meztelen2012. március 27. Amellett, hogy ma a tényfeltáró bizottság megállapította, amit már amúgy is tudunk, hogy az egyetem részéről a doktori eljárás formailag megfelel a TF gyakorlatának, míg Schmitt részéről az értekezés ideg...

Trackback: Schmittet kirúgni ingyen van - de a haszna felbecsülhetetlen 2012.03.28. 20:52:33

Nem kérek olyasmit, ami pénzbe kerül. Tudom, hogy nincs. Nem kérem, hogy a köz pénzéből finanszírozzák a tudományos életet, mert - Matolcsyval ellentétben - engem zavarnak a számok és tudom, hogy nincs rá pénz. Nem kérem, hogy ösztöndíjakkal támogassák...

Trackback: Schmitt úr, ez már az ítélet? 2012.03.28. 18:47:30

Elnök úr, nem lesz ez korai? Ma elég magabiztosan azt állította, hogy a bizottság az Ön álláspontját támasztja alá, tehát maradna még egy kicsit mégis köztársasági elnök. Apró probléma, hogy a Magyar Nemzeten meg a Fideszen kívül (bár az ügy szerintük ...

Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.28. 17:02:08

A Hallgatói Hálózat sajtónyilatkozata:  “Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítjá...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 16:54:42

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik vidéki egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A ...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 16:54:42

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik vidéki egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A ...

Trackback: Dr. Magyarország 2012.03.28. 15:28:09

Felbolyduló nap Dr. Schmitt miatt. A kijelölt bizottság nem meri kimondani, hogy plágium (hogy a király meztelen) – körbetekeri a valódit valami igazival, ami most hamis. Dr. Schmitt nem hibás – nem mondták neki 1992-ben a Testnevelési Egye...

Trackback: Dr. Schmitt kedvéért cenzúráztak a Heti Válaszban 2012.03.28. 15:19:28

Hiába dicsérte Stumpf András, a Heti Válasz újságírója Schmittet, hogy neki „tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról". Ezzel ugyanis egy valódi PhD megírására próbálta rávenni az „álam...

Trackback: Nem vállalok semmiféle bírálatot 2012.03.28. 15:14:53

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán."Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. már...

Trackback: Schmitt plágiumügyéért nemzetközi kitüntetésben részesül 2012.03.28. 15:14:47

Szerdán Wolfgang Rumpelstiltskin a neverlandi székhelyű Vásári Szemfényvesztők Nemzetközi Szövetségének (VSZNSZ) elnöke hivatalosan bejelentette, hogy Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét plágiumügyéért a legnagyobb pofátlanságot igénylő, ám...

Trackback: Schmitt plágiumügyéért nemzetközi kitüntetésben részesül 2012.03.28. 15:14:35

Szerdán Wolfgang Rumpelstiltskin a neverlandi székhelyű Vásári Szemfényvesztők Nemzetközi Szövetségének (VSZNSZ) elnöke hivatalosan bejelentette, hogy Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét plágiumügyéért a legnagyobb pofátlanságot igénylő, ám...

Trackback: Mert megérdemeljük 2012.03.28. 15:01:32

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszer...

Trackback: Nem mond le Schmitt Pál 2012.03.28. 12:36:02

Nem mond le posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök. A Szöulban tartózkodó államfő azt mondta: a vizsgálati eredmény megerősítette korábbi döntésében, így továbbra is posztján marad.

Trackback: Schmittgráfia 2012.03.28. 12:04:31

Ugyanez az oktatási rendszer mától szerintem nem mondhat semmit annak a diáknak, aki beadandó dolgozatát, szemináriumi feladatát, témazáróját más források jelöletlen használatával oldja meg. Amíg Schmitt doktor, mindenkinek azonos joga van mások munkáj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kela-bá 2012.03.28. 21:34:57

A plágium = lopás. Na mármost aki lop, mondjon le, de mindenki aki lopott !

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.03.28. 21:45:57

@Dr.Betépett felhasználó: Jól hiszed, de az ellenfele is állt. Mozdulatlanul, előreszegezett pengével. Mindkét csapatnak elég volt a döntetlen. Nos, ez minden, csak nem sportemberi magatartás egyikőjüktől sem. Itt és most azonban nem ezért kap paja bá, hanem azért, mert lopott, alkalmasint más szellemi tulajdonát és elég vastag a bőr a képén, hogy ezt még mindig tagadja. Kíváncsi vagyok, hogy a SE doktori tanácsa miként ítél holnap. Amennyiben szerintük is minden rendben van, akkor ez itt egy közép - európai banánköztársaság.

2012.03.28. 22:05:04

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: szerelem illetve hinta. Kőbán majdnem ráment...:(((

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 22:09:25

@Horizont: 'Nem is értem miért nem engedi el a kezét a "nemzet golyóstollának" ?'

Viktor annyira unortodox, hogy szeretné, ha egy golyóstoll volna az első szeg a koporsójában.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 22:11:42

@Horizont: "politikai tevékenysége összeegyeztethetetlen a segély-szervezet alapvetően katolikus beállítottságával."

Na basszus, mégis szét lesz választva az egyháztól az állam. Ezt megszívta a Vatikán.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 22:20:16

@prof. dr. Dörmögő_Dömötör: "Nos, ez minden, csak nem sportemberi magatartás egyikőjüktől sem. Itt és most azonban nem ezért kap paja bá"

Hááát... azért a páston kívül se árt, ha sportszerűséggel próbálkozik az ember. És most nem feltétlenül arra gondolok, hogy ha nyalják az ember talpát, akkor visszanyall.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 22:21:43

@dr. mesterseges szinezek: Jaj, mielőtt azzal vádolnátok, hogy KE vagyok, gyorsan elmondom, hogy csak egy kis prosztó! Az ll ujjgörcs eredménye, nem álamfői hivatalé!

nápolyi maszti 2012.03.28. 22:46:27

Az ATV-n Lengyel László azt tippelte, hogy most tutira nem mond le, ha szeretne, akkor se teheti, mert Orbán juszt se hagyja -- nehogy már jó legyen az Economistnek meg a többi gúnyolódó világlapnak --, viszont két hónap múlva,- na, nem lelövik, de valami súlyos, vagy legalábbis kellemetlen betegség fogja megtámad, és amiatt visszavonul. Mondjuk kiújul a disgráfiája. Szerintem ez elég sanszos forgatókönyv.

Bee-zony 2012.03.28. 23:34:17

Dr. S. Pál legnagyobb tudományos eredménye az, hogy Dr. O. Viktor társszerzővel együtt bebizonyította, legalább egy helyen a Földön lehet a szarból is várat építeni. Hogy szaga van, és hogy összedől, az meg kit érdekel?
Jelenleg elképzelni is nehéz, hogyan lehet mindezt alulmúlni, és sokan azt gondolhatják, hogy ez már a legalja. Szerintem van még ott kapacitás, Caligula csodalova előtt is. A következő Dr.-k pl. még nem voltak a magyar állami uborkafa csúcsán:
Dr. Akula
Dr. Amaturg
Dr. App
Dr. Asztikus
Dr. Azsé
Dr. Ága
Dr. Áma
Dr. Essz
Dr. Ogos
Dr. Ogéria
Dr. Oid
Dr. Ótos
Dr. Ukker

Az én karácsonyfám, aminek O. Viktor van a csúcsán, S. Pál és a többi bandatag van alatta, ahogy a nyakuknál átkötve ott lógnak, amíg el nem száradnak, aztán kidobjuk az egészet – nem feltétlenül a krisztusi szeretet jegyében, hanem a kiket és miért gyűlöl az Úr rész értelmében, mert látszik, hogy van olyan helyzet, amikor ennek kell lennie.

Zsolt 5,6 Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.
Zsolt 11,5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.
Zsolt 97,10 A kik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő az ő kegyeltjeinek lelkét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket.
Zsolt 119,104 A te határozataidból leszek értelmes, gyűlölöm azért a hamisságnak minden ösvényét.
Zsolt 139,22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!

SztupY · http://sztupy.hu 2012.03.28. 23:43:01

Meglett Fluck Ákos különvéleménye:

index.hu/belfold/2012/03/28/szoveg-azonos_forditasrol_ir_a_schmitt-bizottsag_egyik_tagja/

A NER ellenére le meri írni, hogy a dolgozat valószínűleg nem felel meg a doktori követelményeinek!

sok-sok 2012.03.28. 23:55:07

Kőbán Rita

Visszavonulása után [szerkesztés]

Szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. 1997-ben a Sporttanács és a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumának tagja, valamint a MOB sportolói bizottságának irányítója lett. 1999-ben részmunkaidőben marketing-menedzserként is dolgozott a sportolás mellett.
2000-ben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara etikai bizottságának tagja lett. 2001-ben a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, később elnökségi tagjává választották, mely posztot 2005-ig töltötte be. A MOB-ban a környezetvédelmi bizottságot vezette. Az egészséges táplálkozással foglalkozó könyvet írt és kampányt indított. A Magyar Rádióban vetélkedőt vezetett.

Ádámka Auditore 2012.03.29. 00:19:17

Update:

Itt olvashatjátok a teljes különvéleményt.

mediasarok.sote.hu/wp-content/uploads/2012/03/dr_fluck_kulonvelemeny.pdf

Ennyi a lényeg az egész Plagibá' storyból. Fluck őszinte volt és korrekt, a többi pedig egyértelműen elfogult majom.

sok-sok 2012.03.29. 00:30:16

hoppa, fenymasolas.... mindig van lejjebb...

5.4.7./ Kiemelést érdemel az is, miszerint az értekezésmellékletébenszereplő 1. sz. diagram megegyezik a Gueorguiev tanulmány 10. oldalán található diagrammal. A két diagram részletes összehasonlítása alapjan megállapíthatóvá vri{t, hogy az értekezésezen diagramja a Gueorguiev tanulmány hivatkozott
diagram jának fénymásolata.
A fénymásolás ténye az érlekezés2. sz. diagtamja. valamint a Gueorguiev tanulmány 1 3. oldalán található diagram között is egyértelműen tetten érhető.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.29. 00:39:42

@sok-sok: Nekem meg ez tetszett nagyon:
"Az is egy jellemző elem, hogy Schmitt a 10-es táblázatra hivatkozik a szövegben, miközben nála csak hét táblázat van. A hivatkozott 10-es Georgiev tanulmányában található, ahogy Fluck írja, ez egyértelműen a fordítás tényét alátámasztó fordítási hiba."

A Plagi annyira hülye volt, hogy még a táblázat számozását is az eredetiből fordította:)

kifordított nagyanyó 2012.03.29. 01:31:07

@derelyegrádi szellem: Na,ha nálad is elszakadt a cérna...
De még mindig nem a viktorodat szidod...

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.29. 02:27:33

Nem akarok zavarni, jó a téma, csak közben egy pár csengő pengőt kigurítanak a hátsó ajtón!

Na elég az hozzá, hogy... "Újabb milliárdos megbízást nyert egy Közgép-konzorcium"
"Egyedüli pályázóként nyert el egy többmilliárdos állami megbízást egy olyan konzorcium, amelynek tagja a tulajdonosi hátterét titkoló, viszont nyilvánvaló kormányzati kötődésekkel rendelkező Közgép. A két cégből álló csoport a Győr melletti iparterület fejlesztésére kapott megbízást."

www.origo.hu/itthon/20120328-ujabb-milliardos-megbizast-nyert-egy-kozgepkonzorcium.html

Walter Hartwell White 2012.03.29. 05:31:20

Valahol ez is minősíti ezt az opportunista bájgúnárt, hogy nem mond le.

Morcos Kartal (törölt) 2012.03.29. 07:36:05

Új magyar szó született - a lopás és másolás összevont alakja ezentúl: smittelés :D

@derelyegrádi szellem: azt is picsán kellene rúgni aki kinevezte, nem?! Elég nyilvánvaló, hogy csak a hosszú nyelvének köszönhetően került erre a posztra, és elég nyilvánvaló, hogy azért ő került oda, mert épeszű ember nem vállalta volna el, hogy minden mocsokra rátegye a kézjegyét. Ő a 0000-ás ügynök, neki ez nem okozott problémát.
www.parlament.hu/fotitkar/tvalk/kozt_elnok_ossz.htm

Virág et. 2012.03.29. 08:12:09

@derelyegrádi szellem: Szia derelye

Teljesen igaz. Annyival még kiegészíteném, hogy elsősorban most épp a fidesz érdeke, hogy minél előbb lemondjon Schmitt, mert ő most olyan, mint egy pici Gyurcsány az MSZP élén 2006 után. Azzal a három év vergődéssel többet ártott a pártnak, mint egy előrehozott ártott volna 2006-ban. Ezt jól látod te is, Stumpf is és még a MN is.

Medgyessyvel nekem is rokon figura Schmitt. Mindketten remekül tudnak helyezkedni minden rendszerben, "túlélő" típusú emberek, ami bizonyos körülmények között erény, de a legfőbb közjogi méltóság viselése nem ilyen körülmény.

Geza 2012.03.29. 08:28:12

Szerintem nyugodtan lemondhatna paja bá, még a megélhetésére sem lenne gondja, hiszen kb. két héten belül kérné fel valamelyik fénymásolószalon-hálózat, hogy ugyan lenne már a reklámfigurájuk.
Hoppá: lehet, hogy a nemzetközi hírnévre hajt az öreg, hogy aztán valamelyik fénymásoló-gyártó kérje fel szakértőnek és reklámembernek? Cseles.
Még a végén megéljük, hogy külön termékcsaládot neveznek el az öregről, pl. olyan készüléket, ami a betett írásokat szövegfelismerés után fordítja bolgárról ill. németről magyarra, és a sima lapadagoló tálca helyett rögtön bekötve adja ki magából? Nem is rossz ötlet :) !

ati27 2012.03.29. 09:09:40

@nápolyi maszti:

Azéé Lengyel Lászlót is ha lehet hanyagoljuk.. :D

Homeoffice 2012.03.29. 09:10:22

@derelyegrádi szellem:

Üdv a fronton!
Jó újra olvasni egy mértéktartó jobbos véleményét is:)
(Seggnyalásban milyen vagyok?)

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.:

Banyek. Ezt én küldtem neked:) Látom Plagi Bá nyomdokaiba léptél:))))

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.29. 09:11:48

@derelyegrádi szellem: @Virág et.: "És nagyon kurvára megalázni a TF-en becsületes tisztességes módon doktorit szerzőket" - én még annyival kiegészíteném szellem kommentjét, hogy szerintem NEM 'csak' a TF-en becsületes munkával doktoráltakat köpi szembe a derék Palibácsi, hanem gyakorlatilag MINDENKIT, aki valaha bármilyen felsőoktatási intézmény hallgatójaként diplomázott (doktorált), illetve a leendő vizsgázókat is.

És szerintem ennyit nem hogy Palibácsi, de SENKI sem ér.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.29. 09:13:15

@Gunther: törzsanyaaaaag, törzsanyaaaaag! Csak ennyit szerettem volna mondani. Amúgy az egész az én szellemi termékem! Nem paliz... pagli... izé, na bonyolult szó ez. Szóval nem csináltam "azt". Majd kivizsgálja 1100 oldalon ezt is egy bizottság! Vittoreeeeee segíííííííts :DDDD

Homeoffice 2012.03.29. 09:14:32

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.:

Ugyan, Téged nem bánt senki. Te NER kompatibilis vagy:)

(Ezért kapok valami fennkölt címet?:)

Kék az ég 2012.03.29. 09:22:25

Könyörgöm, itt mindenki lusta utána járni a dolgoknak és egy halottra fogni? HVG nem tette, Index nem tette es most te is?!

SCHMITT TÉMAVEZETŐJE maga az opponens Dr. Takács Ferenc volt!

tf.hu/hallgatoink/intezetek-tanszekek/tarsadalomtudomanyi-tanszek/oneletrajzok/dr-takacs-ferenc/

Egyetemi doktori témavezetés

1983 Aján Tamás
1984 Tomka Jánosné
1990 Surányiné Kovács Ilona
1990 Oliver Spuller
1991 Dedinszky Zsolt

1992 SCHMITT PÁL

1993 Ali Adjodami
1994 Kriston Ferencné
1994 Jakov Sobovitz

Kék az ég 2012.03.29. 09:24:17

Zero, kérlek az elhunyt iránti tiszteletből javítsd ki a képet a honlapon mai napig fenn levő adat alapján!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.29. 09:26:12

"Örülök, hogy Magyarországon működik a demokrácia, örülök, hogy nincs kettős mérce, örülök, hogy az elnökre is ugyanúgy vonatkoznak a szabályok, mint bármely más magyar állampolgárra. Hozzáteszem: nem zavar ez az ügy, kicsit hosszú volt, örültem volna, hogy ha rám is vonatkoznak azok a szabályok, amik úgy hangzik, hogy az ártatlanság vélelme, de most hogy pontot teszünk a dolog végére, azt az egyet mondhatom, hogy a munkámat változatlanul alázattal és szorgalommal fogom végezni, be tartva az alaptörvény rám vonatkozó előírásait".

Hááát tudja kedves Palibácsi, itt most valami cifrát kellene, hogy írjak, de azt hiszem inkább nem... Nem lenne értelme. Ha Ön ezt így gondolja, akkor "lelke" rajta (már ha tudja, hogy ez a - plagizáláshoz hasonlóan bonyolult - szó mit is jelent).

Kék az ég 2012.03.29. 09:26:40

A Bizottság ezzel nem kevesebbet állít, hogy akkoriban ez teljesen bevett eljárás volt, hogy egy hónap alatt lezavartak egy doktorit, hogy a bírálat egy vicc volt, hogy ajándékozták a doktori címet. Mármint nem mindenkinek, hanem a haveroknak, főnököknek, párttársaknak, elvtársaknak.

Igen, már az elképesztő, hogy maga a témavezető lehessen az opponens! Ilyen már akkor se volt szabályos!

Ha pedig Takács hazudna róla (olyan villogna vele alapon) akkor az felveti az oktatasi intézmény mai felelősségét is hogy ott lehet a honlapján.

Kék az ég 2012.03.29. 09:31:30

ja, és a MOSTANI bírálóbizottsági Elnököt , TÓTH MIKLÓS dékánt is oda rakhatod a képre!

Schmitt Pál disszertációjának kivizsgálása közben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki posztját a vizsgálóbizottság egyik tagja, Tóth Miklós

gepnarancs.hu/2012/03/a-vizsgalat-kozben-lett-mob-alelnok-a-schmitt-bizottsag-tagja/

Viktus 2012.03.29. 09:34:19

Azzal kezdtük, Schmitt Pál elmulasztotta a nagy lehetőséget. De a döntését bármikor átgondolhatja. Minél később teszi, annál rosszabb lesz. Neki és nekünk.

mno.hu/vezercikk/elnok-ur-gondolja-at-1064292 már a pártlap is ... ez lényegében a selyemzsinór lenne? vagy csak partizánkodik ott v.ki?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.29. 09:35:59

@Viktus: ha valaki partizánkodott, akkor gondolom ő már zötykölődik egy Q7-es csomagtartójában a Börzsöny felé egy ásó társaságában :DD

Mondjuk ha egyéni akció lenne, akkor éjfél óta csak levették volna, nem? Szóval szerintem ez itt kérlek selyemzsinór a javából...

Viktus 2012.03.29. 09:36:30

@sok-sok:

Az viccesebb, amikor pedig hiányzik fénymásolt diagram viszont hivatkozik rá a szerző :D:D:D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.29. 09:40:10

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.:
Azért döbbenet a Zsenmin Zsipao logója alatt valami igazság is megjelenik. Úgy tűnik ott a jobbertáborban is elég biztosítékot vert ki a dolog.
Köszönjük Hvg!

ComLo 2012.03.29. 10:10:22

Hát... amit el tudtam érni azt elolvastam. Egy másik aspektust szeretnék felvetni hátha valaki otthon van a témában.
Informatikát és közgt- tanultam tudom milyen sokat kell tanulni, és készülni egy diplomamunkához (nem is doktorihoz!!). Emellett szenvedélyes sportrajongó vagyok kiskorom óta. Rengeteget nézek/olvasok sportot, de gondolom ez a férfi társaim 90%-ával így van.
Nos a diszertációban én nem igazán találkoztam olyan témával amit saját kútfőből, esetleg egész minimális utánajárással ne tudtam volna akár én is összeszedni. Erre tényleg akkor (és ma) doktorikat adnak? Ok hogy szinte könyvtár/büfé szak, meg tesis srácok azért vannak hogy a sznob közgés lányokat szórakoztassák, de azért na... Tegyük a szívünkre a kezünket, ezért nem kell suliba járni, szerintem ezt tényleg a sportrajongók 90%-a meg tudná írni.

freeetoaster 2012.03.29. 10:13:34

Ez az egész Schmidt ügy csak terelés, a média nagyon szépen végzi ami a dolga és elvonja a figyelmet a földosztásról, ügynöktörvényről, stb. Gratulálok mindenkinek.

Pretoryan 2012.03.29. 10:43:42

Lencsés doktor hol vagy? Most mivan? Plagizált skicc pali, várjuk a lélekemelő "tény"-eket, amiket két napja emlegetsz!

Üdv.
AnonimPretoryan

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.29. 10:46:19

@Pretoryan: Sajnos csak anyuka volt tegnap, Pista homokozik, nem ér rá, majd jön :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.29. 10:50:34

giró-szász:

"A kormányszóvivő Orbán Viktor szerepét firtató kérdésre közölte: a miniszterelnök nem mint miniszterelnök, hanem mint pártelnök tett javaslatot az államfői poszt betöltésére, egyetértésben azokkal az országgyűlési képviselőkkel, akik Schmitt Pált erre a posztra javasolták. Megjegyezte: a köztársasági elnöki poszt betöltésére a magyar jogszabályok értelmében az országgyűlési képviselők egyötödének jelölésével lehet javaslatot tenni."

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.03.29. 10:56:04

A felvazolt cimfosztashoz adalek, hogy a Magyar Nemzet vezercikkben keri Pali bacsit, hogy gondolja at: mno.hu/vezercikk/elnok-ur-gondolja-at-1064292

molaris 2012.03.29. 10:59:27

Értékeljük helyén a dolgokat: valahogy elő kell készíteni egy földomlás erejű Jobbik győzelmet '14- re!!
Hajrá Fidesz!!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.29. 11:06:47

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.:
"egykori kommunista sporttitkár, elutazott a pénzünkön a holdig már"
Leestem a székről a röhögéstől ahogy hallgattam :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.29. 11:07:36

@dr. csizsikpizsik - pique takarodj, evra kabbe!: nekem a kedvenc részem az "úgy is meleg lett volna Los Angelesben" :DDDD

"Hogy a Hornak is jó volt Madridba' " :DDDDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.29. 11:11:14

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: Az egész nagyon kemény, gratulálok az elkövetőknek, tökéletes a mű ahogy van :DDDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.29. 11:13:15

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: Nem akarod azt a képed baszod lecserélni? Ahányszor megpillantom migrénroham kerülget.
Még Murinyót is szívesebben látnám.
Vagy Evra seggét.
:D

szmoker (Homo Trollicus) 2012.03.29. 11:25:56

... na kollégák, most már én is doktordoktor... :)

@prof. dr. Caesar Napoleon: az ottani hozzászólások is érdekesek. Orbánc kiállt Smitya mögül?

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 11:26:51

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.:

"Szépnek gondolható gesztus kitartani a valóban mértéket nem ismerő, iróniának hazudott, mocskolódó bírálatok nyílzáporában. "

Akkár hát a [del]dolgozat[/del] másolat bírálóin kívül ludasak még a mértéket nem ismerő, hazug, mocskolódó bírálók.
MaNem, MaNem, te beledöglenél, ha egyszer az életben teljesen korrekt volnál, utánrúgás, utánhörgés nélkül...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2012.03.29. 11:30:50

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: A "kultúrád" csapkodja... Mondatkezdés nagy betű . Ha nem tudsz írni , nem reagálok rád többet. :) ;)

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 11:32:22

@ComLo: "Nos a diszertációban én nem igazán találkoztam olyan témával amit saját kútfőből, esetleg egész minimális utánajárással ne tudtam volna akár én is összeszedni. Erre tényleg akkor (és ma) doktorikat adnak?"

Tíz éve beszélgettem a nemzetvédelmi egyetem egyik tanárával. Aszonta, ha nem járna az 50-en túl, azonnal pályát változtatna, mert nehéz okádás nélkül bírni, ahogy meglehetősen közepes képességű főtisztek doktorálgatnak olyan szintű témákból, mint a gránátdobás elmélete.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2012.03.29. 11:33:28

Elbasztam, a mondatvégi pont elé nem tettem szóközt mint a lencséspumukli. Amúgy ezt a balmenetes kacatbuzit össze kéne kötni az eszkep-pel, és felváltva ismételhetnék a jól betanult szavakat. Így ni:
-triviális
-nem írok többet
-funkcionális analfabéta
-MAGYARORSZÁG-on

Squid 2012.03.29. 11:35:41

Schmitt got Flucked!!!

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 11:36:09

@Pretoryan: Félreértetted Pistát. A TÉNY-ek azok nem olyan dolgok, amiket be kell mutatni, hanem birtokolni kell őket. Akinek TÉNY-e van, annak mindig igaza van, mint Besenyő Istvánnak (vajon véletlen a keresztnevek azonossága?), akár megosztja a TÉNY-t, akár nem, így aztán botorság is volna megosztani, mert akkor kevesebb maradna a TÉNY-ből, ami később akkor is gondot okozhatna, ha az embernek megmaradna a neve, ami szintén van.

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 11:38:38

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: A zenedélelőttöt folytassuk egy másik dallal, amit minden hű alattvaló küld a Köztársasági Elnök Úrnak!

www.youtube.com/embed/VRRc4MMAQ3c?rel=0

Bee-zony 2012.03.29. 11:39:46

@kifordított nagyanyó: Látszik, hogy mennyire nem iszok sört. De a kollektív bölcsesség segít. :)
Sőt, már 19:
Dr. Ákó
Dr. Ibli (kockázat, sportban, fociban: csel)
Dr. Omedár (egypúpú teve)
És hogy az angol nyelvterület se maradjon ki:
Dr. Ón
Dr. Ink

Bee-zony 2012.03.29. 11:41:56

Ők már tudnak valamit…
Tiszteletbeli öregdiák lett Schmitt Pál Koreában
www.origo.hu/nagyvilag/20120329-tiszteletbeli-oregdiakka-valasztottak-schmitt-palt-koreaban.html
„Magyarul tanuló koreai diákokkal találkozott a szöuli Hankuk Egyetemen csütörtökön a magyar államfő.” (...) „Schmitt Pál az első magyar államfő, aki meglátogatja a magyar tanszéket, ebből az alkalomból tiszteletbeli öregdiákká választották.”
A nagy társasjátékos plagizálással lebukott; indulás újra a Start mezőről.

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 11:43:43

@Gunther: Huba... egy biztos, aki ennyire aki így bekerül a folklórba, annak reszeltek.

debreceni.blog 2012.03.29. 11:46:09

Az elnöki dopping és a törvény előtti egyenlőség

Ha utólag vissza lehet venni érmeket, akkor vissza kell venni a címeket is.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1963_elnoki_dopping_schmitt_pal

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.29. 12:01:38

Török Gábor szerint Game Over.
Kezdek kíváncsi lenni...:)

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 12:26:43

Picit visszatérve a bizottság többségi véleményére: kitűnik belőle, hogy milyen gyorsan változik a nyelv, főként, ha Fideszes tempó hajtja. Az a részt ugyanis, amely azt taglalja, hogy miért a bírálók hibásak azért, ha Pali bá szokatlanul nagy terjedelemben átemel, 15 éve úgy hangzott volna, hogy "hülyének lenni alkotmányos jog".

groggil 2012.03.29. 12:34:18

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.:
""akkor a sima egyetemi diplomához amivel rendelkezem ugyan mi kellhet? A színezőfüzetben a vonalakon belül maradni?" - ajjaj, akkor bele sem merek gondolni, hogy a főiskolai diplomáról hogyan vélekedhetnek :DDDD /díszítősor rulez :DD / "

Ha fénymásolás közben nem csöppent rá az orrod, vagy nem fostad le a bokád, akkor megfelelő...

groggil 2012.03.29. 12:46:24

Egyébként a kutyát sem érdekelné különösebben Smit Ernö (vagy Ede, nem emlékszem pontosan) doktorija, ha legalább egy (azaz 1!!) kikúrt törvényt nem írt volna alá, vagy legalább egy nyomorult törvényt visszaküldött volna az elmúlt 1,5 évben (jó, tudjuk ezt a szoftvert nem telepítették az aláíróprogram és a zongorasimogató program mellé). Mert így én igazándiból a gerinctelen orbáncsicska bukásának örülök, Smit Ernö személye nem jelentős. Olyan köztársasági elnöke van az országnak, akit az ember inkább arrébrúgna, mint megkerülne, ha előtte téblábol egy golyóstollal a kezében.
Az eszem megáll: mi az, amit OV irányításával nem kúrt még el a fideszmaffia, amihez csak hozzányúlt? Kokárdaviselés, közt. elnöki intézmény, alkotmánybíróság, bíróság...soroljam még?

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 12:46:47

Úgy érzem, ezen aggályos pillanatokban minden magyar állampolgár kötelessége segítenie a Miniszterelnök Urat átlendülni a presztízsválságon. Jómagam azzal tudok hozzájárulni, hogy tanulmányai és példaértékű családi élete folytán a schmitti hagyományokhoz méltó karaktert javaslok a köztársasági elnöki címre. Dr. Deutsch Tamásra gondolok.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.29. 12:51:18

@groggil: "Az eszem megáll: mi az, amit OV irányításával nem kúrt még el a fideszmaffia, amihez csak hozzányúlt? Kokárdaviselés, közt. elnöki intézmény, alkotmánybíróság, bíróság...soroljam még?" - Rövidebb lista lesz, ha azt soroljuk, amit NEM. Az általad megkezdett lista kb a végtelenségig folytatható.

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 12:56:03

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: Most már igazán jelentkezhetne az is, akiről az érettségin másolt.

Homeoffice 2012.03.29. 12:57:01

@dr. mesterseges szinezek:

Az én jelöltem.
Egy olyan politikus, aki szintén nagy sportember, illetve nagykaliberű önálló gondolatiság jellemzi.
TömjénZSÓTI

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 13:06:46

@Gunther: Elismerem, a vadászati eredményei, és ezzel kapcsolatos unortodox véleménye kiemelik az átlagból.

lyken 2012.03.29. 13:27:41

@dr. mesterseges szinezek: "Elismerem, a vadászati eredményei,"
???
Nem az a one shot, one man típusú sniper...

lyken 2012.03.29. 13:29:01

@dr. mesterseges szinezek: Sorry, szóval helyesen nem az a one shot, one szalonka típusú sniper...

öregember a kocsmából 2012.03.29. 14:29:38

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: Most erre mit lehet mondani.Vajon a tartalomjegyzék valódi vagy azt is Ctrl+V Ctrl+V ? Egyszerűen nem hiszem el hogy rendbe ha már az országgal nem foglalkozik és magasról tojik rá hogy milyen következtetéseket vonnak le ebből mások de hogy öt is egy nagy 0 fogják tartani ezek után minden szinten és még mindig nem érdekli hogy most már teljesen le alázzák ezzel a dologgal ha tovább marad.Menyivel egyszerűbb lett volna neki egyből lemondani és most nem trükközni hogy ne nyomják a fejét a f..ba.Vajon mit tudhat a Viktor róla hogy még most se mer lemondani.

Pretoryan 2012.03.29. 15:12:25

@dr. csizsikpizsik - pique takarodj, evra kabbe!: Oh, nem is tudtam!

@dr. mesterseges szinezek: Igaz, bocsánat! Lencsés doktortól könyörgöm egy megváltó sepukuért!

derelyegrádi szellem 2012.03.29. 17:06:02

@kifordított nagyanyó:

miért ő plagizált? Mi köze ehhez viktornak. Egy esetben van, ha tudott arról, hogy a Pali igazából Plagi, de ezt nem hiszem.

@Gunther:

abban jó :-) Ha tudsz fénymásolni (fényschmittelni) is akkor adok egy-két telefonszámot, vagyis dehogy, majd felhívnak ők téged Elnök úr.. :-)

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: a ph d közé ne tegyél pontot A (a ph. a filózófia latin nevének kétbetős rövidítése) , mert így azt hihetik, hogy te vagy a Pali bá, és azt se tudod mi az, csak használod...

A TF dokotorait nem a Pali alázta meg, hanme a Bizottság. Egyébként egyetértünk.

@Virág et.:

egyetértünk.

@Geza:

:-))))

ez nagyon nagy, besírtam rajta.....

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 17:41:32

@derelyegrádi szellem: "Mi köze ehhez viktornak."

Ha minden mástól eltekintesz, ő kézivezérli azt az egész pártot, amelyik két és fél hónapja tagadja a tagadhatatlant és védi a védhetetlen - persze hevesen komonistázva, meg hazafiatlanságozva, mert a párthagyományt követni kell.

derelyegrádi szellem 2012.03.29. 18:26:49

@dr. mesterseges szinezek:

ha viktor kézivezérelte '92-ben a Paját, hogy egy bulgár csávó írását másolja le, és így legyen doktor, akkor igazad van.

és arra sem emlékszem, hogy ő védte volna védhetetlent, ami egyébként mindeki számára (kivéve Paja, ő biztosan tudja már '92 óta) csak tegnap óta nyilvánvaló és védhetetlen.

Olvasd el MN-t, abból nekem nem úgy tűnik, mintha itt nagy "megvédés" készülne....

Mondjuk a bencsiknek azért szólhatott volna valaki, hogy ne csináljon magából teljesen hülyét
:-)

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 18:35:50

@derelyegrádi szellem: "Olvasd el MN-t, abból nekem nem úgy tűnik, mintha itt nagy "megvédés" készülne.... "

Elkerülte a figyelmedet, hogy kb. 80 nap telt el maszatolással.
... és az is, hogy a Fideszben semmi, nem, nagybetűvel SEMMI nem történhet (megtorlatlanul), amit Viktor nem rendel el, vagy nem hagy jóvá.

dr. mesterséges színezék 2012.03.29. 19:17:09

Na, mégis csak működik még, illetve elkezdett valami működni már, ahogy annak kell, ebben a zországban.

Csak a Fidesz fideszoid töretlenül.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.29. 20:32:04

@derelyegrádi szellem: Igen kisköcsög.A viktorkád felelős mindenért ,nem tudtad?Na meg a gyurcsány.:))
Egyébként pont ma gondolkodtam el ezen,hogy 20 éve ki a fasz gondolta volna,hogy pali lesz a K E

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.29. 20:34:37

@derelyegrádi szellem: Azért öcsém,mert kiket vesz maga mellé.
Amúgy üdv megint köztünk.Fura hogy itt vagy,mert nem cigányos és nem gyurcsányos a poszt.:))
Amúgy a nagyanyó is én vagyok.

Hiteltelen007 2012.04.01. 08:38:45

Több évtizedes munkahelyem megszűnt. kénytelen voltam más kereset után nézni. Ekkor találtam rá a KEH által kínált lehetőségre, melyet szívesen ajánlok mindenkinek a mellékelt honlapon:
keh.hu/phd/negertkeresunk

pukancs 2012.04.01. 18:24:41

BREAKING NEWS:

index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/

A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. "Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak" - mondta.

Mi ez ha nem színtiszta diktatúra!
Rosszabb mint az átkos KOMCSI rendszer!
Itt az idő, most vagy soha.

Ha ezt lenyeljük, akkor megérdemeljük.

TÜNTETÉS A REKTOR MELLETT, A DIKTATÚRA ELLEN!

Egyetemisták, főiskolások MINDENKI! itt az idő, tüntetés amíg meg nem bukik a kormány!

UTCÁRA EMBEREK!
TÜNTETÉS AMÍG A KORMÁNY MEG NEM BUKIK!

Kék az ég 2012.04.02. 09:54:18

@Kék az ég: Zero,

azért most hogy végre valahára az index/HVG is utánajárt miután az NSZ megírta ( igaz csak azután, hogy az ELHUNYT FIA TILTAKOZOTT !!) a képet átjavíthatnád, nem hiszem annyira bonyolult.

index.hu/belfold/2012/03/31/schmitt_temavezetot_valtott/

különösen, hogy ha utánanéznek a többi doktorinak akkor egy másik híres ember előjöhet Takács témavezetése kapcsán !

süti beállítások módosítása