Skip to content


       Szűrés lista

Válság sújtja Simicskáékat

Biztos sokan összefutottatok már vele, de ezt a képet érdemes többször is megnézni.

media.png

A Kreatív Online cikke itt elolvasható.

A magam részéről csak a Közgépről szólnék pár szót ennek a beszédes képnek, és a Top2 Simicska-Nyerges páros kapcsán.

Nem azt, hogy ismét egy állami megrendelést kaptak, 5 milliárdért építik ki a váci vasútállomás biztosítóberendezéseit.

Nem is azt, hogy a mostani 500 milliárdos után kinéz már a következő, 400 milliárdos vasútfelújítás, amiben vélhetően ismét jelentős részük lesz.

Hanem a Zsolnay-ügy. Az valami egészen csodálatos.

A Közgép 2011 májusában vásárolta meg a Manufaktúra Befektető Kft.-t, és ezzel közvetve annak kisebbségi részesedését a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben. A Közgép az adásvételi szerződésben 500 millió forintos tőkeemelést vállalt, azt azonban nem hajtotta végre.

A Zsolnay tavaly történetének egyik legrosszabb évét zárta, a 2011-es mérlegadatok alapján a társaság nettó árbevétele az előző évhez képest több mint 300 millió forinttal, 838 millió forintra csökkent, üzemi eredménye pedig 226 millió forint veszteséget mutat. (HVG)

A Közgép egy meglehetősen ellentmondásos közleményben jelentette be, hogy megszabadul tőle.


"Miután 400 millió forintot fordított a Zsolnay Porcelánmanufaktúra
megmentésére, jelképes összegért, 1 Ft-ért ajánlja fel a gyárban
szerzett részesedését Pécs városának a KÖZGÉP Zrt. A cég nem üzleti
céllal, hanem a Zsolnay örökségének megőrzéséért fektetett a
manufaktúrába, ennek ellenére alaptalan, nemtelen és durva politikai
és médiatámadások kereszttüzébe került pécsi szerepvállalása óta. A
KÖZGÉP szerint ezért, bár a porcelánmanufaktúra túléléséhez működési
modell-váltásra van szükség, ezt a döntést szakmai befektetőként már
nem hozhatja meg. Az építőipari vállalat nem támaszt igényt a
manufaktúrába eddig invesztált pénzére.

A KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 2011 májusában vásárolta
meg a Manufaktúra Befektető Kft.-t, és ezzel közvetve annak kisebbségi
részesedését a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben. A KÖZGÉP
tulajdonosait nem üzleti célok vezették, amikor a cégünk
tevékenységétől távol álló és már régóta finanszírozási nehézségekkel
küzdő manufaktúra részvényeinek megvásárlásáról döntöttek: elsődleges
szándékuk a Zsolnay egyedülálló örökségének megmentése, a magyar
értékek és a munkahelyek megőrzése volt. A porcelánmanufaktúra
átvilágítása során kiderült, hogy a gyár a vártnál is súlyosabb
helyzetben van, amely már a működőképességét veszélyezteti: 2011-ben
története egyik legnehezebb évét zárta, nettó árbevétele 2010-hez
képest több mint negyedével, csaknem 300 millió forinttal csökkent, és
282 millió forint veszteséget termelt.

Az elmúlt egy évben a KÖZGÉP menedzsmentje és tulajdonosai nemcsak
pénzügyi eszközökkel, hanem teljes szakmai tudásukkal a Zsolnay
mellett álltak. Cégünk 400 millió forintot fordított a manufaktúrára,
saját forrásból biztosította működését, több mint 220 dolgozójának
megélhetését. Mégis voltak, akik szerepvállalásunkat gátlástalan
politikai és sajtótámadásokra használták fel: a Zsolnay megújítására
tett erőfeszítéseinket és szándékunkat kétségbe vonták, a KÖZGÉP-ről
és tulajdonosairól alaptalan rágalmaknak és spekulációknak adtak
teret. A manufaktúra arra is ürügyként szolgált, hogy cégünkön meg sem
hirdetett közbeszerzési pályázatok eredményét próbálják számon kérni,
személyeskedő és nem egyszer nyomdafestéket is alig tűrő hangnemű
cikkekkel már önmagában sértve a KÖZGÉP jó hírnevét.

Mostanra a Zsolnay - Pécs városával közösen elfogadott és a
manufaktúra új pályára állítását szolgáló - üzleti stratégiájának
megvalósítása az elmaradó pályázati lehetőségek és a porcelánpiac
zsugorodása miatt ellehetetlenült. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a
manufaktúrának juttatott források a jelenlegi helyzetben nem
piacbővítést és fejlesztést, hanem pusztán adósságkezelést
szolgálhatnak, és a veszteségeket fedezhetik. A megváltozott
körülmények között teljes működési modell-váltásra van szükség a
Zsolnay Porcelánmanufaktúrában, hogy a piaci tevékenység helyett a
fenntartható értékmegőrzés kerüljön előtérbe. Miután ebben a döntésben
megkerülhetetlen a többségi részvényes, a Pécs Holding ügydöntő
véleménye, a KÖZGÉP Zrt. - úgy, hogy a cég felelős gazdálkodásának
köszönhetően a manufaktúra pénzügyi helyzete stabil - 1 Ft-ért
visszavásárlásra ajánlja fel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben
megszerzett részvényeket Pécs városának illetve a Pécs Holding
Zrt.-nek.



Budapest-Pécs, 2012. július 5.

Kiadó:

Puskár Anett,

puskaranett@kozgep.hu

KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt."

A legszebb pedig Páva Zsolt reagálása:

"Megértjük, hogy a társaság a gazdasági válság, különösen az építőiparban jelentkező válság miatt, nem tudja a Zsolnay további finanszírozását vállalni."

Naná, hogy még mindig Pécs a blog kedvenc városa.

Címkék: pécs abszurd simicska

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr714639221

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemzeti labancok 2012.07.10. 17:11:08

A magyar miniszterelnök válasza a Parlamentben a KÖZGÉP tevékenységét firtató kérdésre: Orbán: "Ha Ön a magyar tőke ellen beszél, labancpolitikát folytat, amit én elutasítok." A magyar nemzeti tőke zászlóshajójának konzorciumi partnerei (magyarán: ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.10. 09:57:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Makkasz 2012.07.10. 15:43:42

@crapman: Mit hirdet az MVM kozteven? Minek hirdet Kozgep kozteven, hirteven? Valaki a reklam alapjan premium minosegu aramot rendel a monopol vallalattol, vagy kedve tamad hidat felujittatni.

Nevetseges szarok.

Kozgep vezetese Zsolnai nyilatkozataval nyilvanvalova tette, hogy cegvezetesre keptelen, impotens (ilyen indoklasu befektetesi dontessel repulniuk kell), rosszabb esetben bunosen sikkasztok, es ez egy tipikus minositett eset, ertekearanytalan vagyonatruhazas, vagynvesztes, ami ellen Simicska ur erdekeben mindent meg kellett volna tenniuk.

Csak fel kell jelenteni oket.

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.10. 15:45:48

@NextGeneration: :/ nézd csak meg, hogyan viszonyulnak azokhoz, akik nem az ő kottájukból játszanak...

és ezek lennének az új rendszerváltók :S vagy legalábbis a szimpatizánsaik... @Dr. Cica75: különösen értékes embernek tűnik, még sokra viheti, ha megszűnik az orbándiktatúra

NextGeneration 2012.07.10. 15:46:24

Amúgy meg simLicska nem a máltai szeretetszolgálat. Aki elhiszi, hogy jófejségből akarta megmenteni a Zsolnayt, az debil! Szedjen gyógyszert!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.10. 15:46:31

@Mj: Ha jól tudom, akkor a legutóbbi állami támogatást már a Hollóházi igazgatójának a cége kapta, amelyik átvette a márkanevet és a dolgozók egy részét a felszámolási eljárás közben.

Koky_ 2012.07.10. 15:46:47

@laspalmas: Kérhetek majd egy elemző posztot erről a wmiki nevű lényről? Komolyan elgondolkoztam rajta párszor, milyen érzelmi szálak fűzhetik Dopeman-hez, hogy minden egyes alkalommal őt emlegeti... Azt is megértem, ha passzolod a kérést :))

NextGeneration 2012.07.10. 15:49:20

@wmiki: Értem, és a kérdésemre mi a válasz?

Koky_ 2012.07.10. 15:49:42

@bgp: Eleget kap ahhoz, hogy síkhülyét csináljon magából mindenki előtt. Csak már kissé unalmas. Ne is etesd a trollt :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.10. 15:49:57

@Mj: Ez igaz.
Csak nekem a legutolsó infóm az volt, hogy mivel nem lehet nagy sorozatot gyártani, így egyedieket csinálnak. Na mindegy, azóta biztos változott a company vision.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.10. 15:51:21

94-ben a neveket nyugodtan ki lehetett volna cserélni MSZP-SZDSZ-esre.

Azt nem gondoltam volna akkor, hogy valaha lesz legalább akkora jobbos média, de lett.

Dr. Cica75 2012.07.10. 15:51:29

@Koky_: Szerintem csak egy izzadt csutakolast szeretne Dopemantol, ha erted hogy mondom.

Koky_ 2012.07.10. 15:52:59

@Dr. Cica75: Én is ilyesmire gondoltam. Rá is férne szerintem :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 15:53:00

@vega2:

Neked ugye nincs gyereked? Vagy apád is pulyának hívott?

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.10. 15:55:18

@NextGeneration:

zavar, hogy olyanban hiszek, ami számodra hihetetlen?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:00:59

@NextGeneration:

Ez a hazám, itt élek, és itt is megtalálom a boldogságot, úgyhogy én nem megyek sehová. Inkább megpróbálom hozzátenni a jóhoz a magam kis részét. Mert azzal mentünk értéket, és nem azzal, ha elhúzunk innen, hogy majd az utolsó lekapcsolja a villanyt.
A bányató nagyon nem tiszta. Már csak azért sem, mert nincs is élővíz, ami tisztítaná, ráadásul a csekély felület miatt le sem tud hűlni, hogy ne tenyésszen benne fű-fa-virág, ezért olyan fertőzéseket kaphatsz el, hogy inkább nem részletezem. Úgyhogy speciel abszolút megértem a razziát, főleg, hogy mindig vannak, akik belefulladnak a vízbe. Abszolúte lebeszélnélek arról, hogy valaha is bányatóban fürödj.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:02:30

@NextGeneration:

Ha a gyerek neked drága hobbi, akkor szerintem még egy darabig ne vállalj gyereket.

vega2 2012.07.10. 16:02:37

Ha már így kötözködsz akkor elmondom, hogy apám engem gyermekemnek hívott és nem Következő Generációnak. :-))))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:04:47

@nu pagagyí:

Azt akarta kiaknázni, hogy a bebundázott közbeszerzésekre saját bónusz nyereségként szállíthatta volna extra drágán a Zsolnay pirogránitot. Nem jöttek össze a közbeszerzések, így nem jött össze a Zsolnay-nyereség, így a Közgép is kiszállt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:06:39

@online távmunkás:

Én úgy emlékszem, hogy a Hollóházi is állami tulajdonba került, és folytatódik tovább a felszámolás.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:08:12

@ColT:

Végülis, minden pillangós dekor is egyedi, van, amelyiken balra csúszik a lepkeszárny, van, amelyiken jobbra, mivel kézzel festik.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:10:04

@vega2:

Engem a nevemen szólított, de mindegy.:) Szóval, ha nem szeretnéd, hogy az ország pulyákkal legyen tele, tessék gyerekeket vállalni.:P Igen, sokba kerül.

vega2 2012.07.10. 16:13:18

@Mj: További szép napot Neked! Egyébként már nem akarok további gyereket vállalni. Elegen vannak így.

vega2 2012.07.10. 16:21:12

Egyébként meg ahogy Virág elvtárs mondta: Erről most nem nyitok vitát. Azonban Borsodban inasnak nevezik a gyereket. (Na erre varrjál gombot....)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.10. 16:24:39

fonyó károly és széles gábor a nagy komcsik, ahogy smitt is az, de orbán és l. simon is ilyen családból jön. szinte az összes vezető is ilyen családból jön a fideszben, mind komcsik.
én nem értem, hogy szavazhat nemzeti érzelmű keresztény ilyenekre.

BKrisz 2012.07.10. 16:36:30

@wmiki:
Na itt a tökéletes példája a szűk látókörnek, mikor óriás mértékű naivitással és arroganciával jár kéz a kézben. Nem úgy szoktak "kivéreztetni" egy céget, hogy eladják az ingóságaikat, meg elviszik azt, ami mozdítható, bár mindenképp beszédes ha vkinek csak ez a megélhetési betörő-módi jut az eszébe. Az eredmény alakulását elnézve akár be is számlázhattak, azokat ki is fizethették, kitalicskázva legalább annyi pénzt, mint az éves veszteség plusz az előző évi nyereség...

Horizont 2012.07.10. 16:40:40

@Mj:
Bocsánat, hogy még nem a témához szólok, de muszáj téged nagy szeretettel üdvözölni:))
Régen "láttalak" erre, de látom sikerült egy kis pezsgést hoznod azonnal:)))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.10. 16:43:13

@Mj: Utánanéztem, hogy pontosan mi történt. A Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. csődbe ment, tart a felszámolás, azonban a vagyontárgyai átkerültek állami Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. tulajdonába és ők viszik tovább a céget.

Egyedül a Herendinek megy nagyon a bolt, nekik tavaly 300 milliós nyereségük volt.

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.10. 16:45:51

@BKrisz: :/ értem, és magasabbra is értékelném a válaszodat, amennyiben nem fröcsögéssel indítottad volna

azért ugye a cash-flow és az eredmény közti különbséget érted? linkelnél egy mérleget és egy eredménykimutatást is, csak hogy tisztábban lássunk

a HVG szerint a netto árbevétel 300 millióval csökkent, az OP -226M. őszintén felvillanyozna, ha rámutatnál hol és mennyit lehetett itt kiszipolyozni. kérlek, az indítékokat is fejtsd ki: egy állítólag 200 milliárdos bizniszt nyúló cég miért kockáztat peanutért

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:49:31

@vega2:

Semmi gond, megkérdezhetem, hogy hány van?:)
Máshol meg cselédnek vagy családnak hívják, nagy ügy.:P Szép napot neked is!:)

h-laci 2012.07.10. 16:51:38

@Mj: ne a magyar piacot nézd, a zsolnay-t itthon az utóbbi 50 évben a lehető legrémesebben pozicionálták. érettségi és nászajándék lett olyan embereknek, akiket a porcelán nem is érdekel. kb 2-3 év alatt lehetne belőle első osztályú nemzetközi brand-et csinálni, ha lenne egyszer egy bátor és tehetséges ember ott, aki felhagyna a szecesszió plagizálásával. ez mind a jelenlegi rossz ízlésű pártelittel, mind az előző rossz ízlésű pártelittel teljesen lehetetlen, az egyetlen remény az lenne ha sikerülne eladni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:52:31

@Horizont:

Én is téged, remélem, minden jól alakul nálad.:) Pár éve "némasági fogadalmat" tettem a Vastagbőr esetére, mert láthatod, hogy mi lesz, ha egyszer elkezdek itt kommentelni.:) Úgyhogy ez a nap a kivétel.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 16:54:46

@online távmunkás:

Én is nagyjából így tudtam. A Herend esetében is, ami a termékei kb. 2/3-át külföldre viszi.

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.10. 16:57:15

@BKrisz: ja, és elnézést, ha arrogánsnak, netán lekezelőnek tűntem

nem találtál linket? tűkön ülök, hogy tanulhassak végre egy szakembertől

Horizont 2012.07.10. 16:59:34

@Mj:
Kár, hogy csak kivétel, ugyanis túlsúlyban vannak itt az okos férfiak:))))

Anti Anyag (törölt) 2012.07.10. 17:01:57

@Mj: Vagy 20 éve bányatóban fürdök és szinte minden nap, ha meleg van.

Nem hogy élek, vagy 10 éve nem voltam még csak influenzás sem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 17:01:58

@h-laci:

Szerintem a külföldi piacra való betörés menthetné meg. Tényszerűen nem igaz, hogy a szecessziót plagizálják, konkrétan Rippl-Rónai József volt az, aki évekig a gyárnak dolgozott, és ő volt az ihletője a szecessziós tulipánoknak is. Ezeket a mesterdarabokat csinálják ma is. Lechner Ödön pedig konkrétan akármelyik épületet tervezte, mivel szintén együtt dolgozott Zsolnayékkal, tőlük rendelte az épületkerámiát, amit más eleve nem tudott volna ebben a formában megvalósítani. Úgyhogy a magyarországi szecesszió kifejezetten a Zsolnay által is bontakozott ki. A tetejébe imádják Amerikában, úgyhogy csak be kéne törni a piacokra.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 17:08:54

@Horizont:

Van, akinek dolgozni is kell.:) Bár lehet, hogy a nők csak facebook-oznak.:)

vega2 2012.07.10. 17:10:11

@Mj: De. Miért Neked hány van, már ha nem vagyok Windisgrätz? :-))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 17:17:23

@vega2:

Az sch-val írandó.:P Mivel mind a ketten 25 évesek vagyunk, előbb az esküvő, utána a minimum 3 gyerek. Addig meg vigyázok a 4 nagyobb tesóm egyik-másik gyerekére.:)

vega2 2012.07.10. 17:18:25

@Mj: Én úgy tudom, hogy a Magyar Parlament kerámiái és szobrai is a Zsolnay gyárban készültek.

vega2 2012.07.10. 17:21:58

@Mj: Soha nem voltam jó labancból. Bocsi! Saxon-t tanultam anno meg oroszt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 17:23:59

@vega2:

Jól tudod.:) Írjak róla egy listát, hogy még milyen épületeken van Zsolnay kerámia?:) (Elég hosszú.)

Én meg oroszt nem tanultam a német, angol, francia és latin mellé, pedig most jól jönne Kárpátalján.:-/

h-laci 2012.07.10. 17:26:19

@Mj: a szecesszió korában szecessziót csinálni művészet vagy iparművészet. ezt a világon egyik legjobban csinálni kiemelkedő teljesítmény. ezt tette rippl-rónai és ezt tette zsolnay úr is.

2012-ben szecessziót csinálni plágium, giccs, súlyos félreértése mindennek, amihez köze van a kreativitásnak, művészetnek. ezt csinálja a zsolnay gyár időtlen idők óta. sajnos. a látható sikerrel, és nem véletlenül.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 17:30:47

@h-laci:

Szerinted Herenden mióta csinálnak Viktória dekort?:P Számomra például giccs és semmi újat nem is mond, de ezt veszik. Itt most termelékenységről és profitról van szó, nem pedig arról, hogy melyik gyár miben tud újat mondani. Na ezért érted félre éppen te a jelenséget. (Egyébként a Zsolnay tud újat is, csak azt még elég félénken teszi: tessék megnézni az Ősz vagy a Patrizia Gucci kollekciót.)

2012.07.10. 17:31:37

Ugy látom, hogy a Viktor-féle csapat, ahol már nem tud lopnivalót találni, onnan menekül!
Nem baj, majd az állambácsi feltőkésiti, rendbe szedi és akkor el lehet adni, majd Simicskának és tsainak, 1 ft-ért!
Mocskos banda ez! Mocskosabbak mint anno a szocik voltak!

vega2 2012.07.10. 17:37:39

@Mj: Nem voltam már ott vagy 10 éve, akkor is kétszer útlevél nélkül. De oktatok kárpátaljai gyerekeket. Némelyik elég jó. A múltkor üzleteltek is velem. 1 kg cseresznye = 1200 Ft/Tesco. Azt mondták kifizetik. Mondtam nekik nem kell, inkább egyezzünk meg. 1 kg cseresznye = 1 fonott füstölt sajt (parenyica 18 dkg?). (350 Ft) Mindnek fülig ért a szája. Hozták is.

Horizont 2012.07.10. 17:39:16

Nem bántjuk a Közgépet irgum-burgum. Örülnünk kell és punktum. Megszólalt a kívül belül szőkeségünk Gabriellánk!
"Kedden délután Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője is kiadott egy közleményt, amelyben azt írja, hogy összeállt a "Strabag Olajfa Koalíció". Selmeczi szerint az MSZP, az LMP, és a DK a legképtelenebb vádakat találják ki a Strabag legnagyobb konkurenciája, a magyar tulajdonú Közgép ellen. "A Strabag Olajfa Koalíció pártjaival ellentétben örülünk annak, hogy magyar tulajdonú, Magyarországon foglalkoztató, és Magyarországon adózó cégek nyernek el megrendeléseket egyre nagyobb számban" - zárta közleményét Selmeczi. "
www.origo.hu/itthon/20120710-a-kormany-szerint-a-kozgep-20022010-kozotti-szocialistaszabad-demokrata-idoszakban.html
Most már tudjuk, el vagyunk igazítva!!

kiir 2012.07.10. 17:40:44

@Mj
Nem annyira belső információ ez. A HVG már tavaly novemberben megírta, hogy az Iparművészeti Múzeum felújítása hány milliárd forintra van tervezve, és rögtön mellette állt az is, hogy a Zsolnayt épp az ilyen nagy állami felújítások miatt vehette meg a Közgép.

Egyébként meg így ment ez régen is. Már a Monarchia alatt sok-sok állami építkezésben vehettek részt. Mondjuk akkor még talán szerepet játszott, hogy ők voltak a legjobbak. De azért jól kistafírozták őket állami megrendeléssel.

Aki látta Pécsett a Zsolnay-kiállítást, tudhatja, hogy az 1920/30-as évektől kezdve, beleértve a szocializmust is, már nem a "giccsekből" éltek, hanem főleg erősáramú elektronikai porceláncsigákból. Például ami a például magasfeszültségű távvezetékeken van. A dísztárgyak pont hogy veszteségesek voltak. Nyilván azok ma is. (Kis adalék, hogy 1948-ban az államosítás után le is zúzatta a díszformákat az új munkásigazgató. Úgy kellett utóbb fejből rekonstruálni mindet.)

Végül, ami a személyes hozzájárulásomat illeti. Szerintem az eozin ronda. Nem is vettem soha. Így aztán én is felelős vagyok azért, hogy ilyen helyzetben van a gyár.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 17:44:31

@vega2:

10 év alatt nagyon megváltozott, Ungvár és Munkács, illetve Munkács és az új Vereckei-hágó között nagyon jó az út, vannak már modern benzinkutak is (bár 76-os benzint még mindig látni:)), közvilágítás is akad, plusz van egy-két nyugatias kávézó és étterem is.:) Egy helyen még angolul is pötyögtek, igaz, az már túl volt a Tatár-hágón.:)
Viszont szomorú, hogy a fiatalok sok esetben elvándorolnak onnan (is).:(

vega2 2012.07.10. 18:01:00

@Mj: Anno voltam Vereckén meg átmentünk a Verhovinába és Huszt felé jöttünk haza. Olyan jó borscsot meg pisztrángot még életemben nem ettem mint Szolyván. (persze szto gramm vodka + 1 üveg bor. Fejenként 50 ft volt.....) Mikor egyetemista voltam szinte minden hétvégén Munkácson voltam. (Business is business :-)) ) A sportpályán üzleteltünk a lengyelekkel. Akkor még a munkácsi vár romokban hevert. Azóta ha jól tudom felújították. Meg jól meg is büntettek a sétálóutca bejáratánál, ahol még macskaköves út volt. Jött valami rendőr és azt mondta, hogy 200 kupon karbovanyec lesz a bünti, mert tilosban parkolunk. Mondom nincs nálam csak forint, de ha megvárja elmegyek a stadionba váltani. Megvárta. Kifizettem. Erre irt valamit ukránul egy olyan papírra amibe az áruházakban szokták csomagolni az árukat. Gondoltam oi bozse moj mi nekem az a 30 ft büntetés.........

NextGeneration 2012.07.10. 18:06:36

@wmiki: Nem zavar, de miért hiszel benne?

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.10. 18:08:59

@NextGeneration: :( hadd találjam ki, mire akarsz rávezetni: azért mert sokkal butább vagyok, mint itt mindenki?

NextGeneration 2012.07.10. 18:13:25

@vega2: Ne szemelyéskedjünk, mert engem se hivott űrszondának az apám! :-P ;-)

h-laci 2012.07.10. 18:13:44

@Mj: a herendinek igaza van, veszik, ezért csinálja. a zsolnay-nak nincs igaza, nem veszik, mégis csinálja.

egyébként a gucci vérciki, a nemzetközi név ugyan jó elképzelés, de nem egy hatodrendű tehetségtelen leszármazottal, hanem valódi dizájnerrel kellett volna kezdeni. pl. agata ruiz, mondjuk, de ez ízlés kérdése.
az ősz valóban gyönyörű, de az sem jön le a szecesszióról. oké, értem én hogy te konzervatív vagy, de könyörgöm, az akkor is száz éve volt. a gyűjtők nagyon veszik, de csak amit 100 éve csináltak, ők sem utánzatokra hajtanak.

amit meg a termelékenységről írtál, hát-hát-hát, el kell dönteni, hogy tömegcikket gyártunk az ikeával, vagy luxuscikket. mert ha hatékonyság, akkor bizony az arcopal-luminarc és a többi francia tányérgyár mindig nyer. valahol értem én ezt a lean dolgot amit a Katalin próbált, de akkor is nagyon nem mindegy, mit gyártunk nagyon hatékonyan. ma a zsolnay gyárból egyszerűen hiányzik a zsolnay szellemiség.

ja, és persze nem akarlak meggyőzni semmiről, ettől te még azt gondolsz a zsolnayról, amit akarsz :-)

NextGeneration 2012.07.10. 18:16:59

@Mj: Hogy te mindig a poénaimon akadsz fenn! :-D

NextGeneration 2012.07.10. 18:19:55

@wmiki: Már elnézést, de vagy magadból indulsz ki, vagy nem tudom, de én nem próbálok vezetni senkit semerre. Nem vagyok én vakvezető kutya! :-D

Csak kíváncsi fajzat vagyok... de, ha ezt te magadra veszed, hát elnézést!

vega2 2012.07.10. 18:22:29

@NextGeneration: Engem sem. egyébként nem akartam személyeskedni. Hidd el ez nagyon távol áll tőlem. Bocsánat a félreírásért! Nem oda szántam.
Have a nice day!

Morcos Kartal (törölt) 2012.07.10. 18:22:31

@Mj: Örülök, hogy újra látlak :)
Most sajna gyereknevelésből kifolyólag nincs időm eszmecserét folytatni, a végletekig leegyszerűsített sablonok (fujj simicska fujj nyerges) meg untatnak... úgyhogy majd legközelebb dumálunk... ha lesz ilyen... de remélem, hogy lesz :)

wmiki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.07.10. 18:24:41

@NextGeneration: amennyiben félreértettem a szándékaidat, úgy elnézésedet kérem

mindamellett oximoronnak tűnt a hitem mögötti racionalitást firtató kérdésed. ez okozhatta a sajnálatos félreértést

lobster thermidor 2012.07.10. 18:25:11

Na végre!
Most legalább a Zsolnay is meg lett mentve, ahogy a munkahelyek, meg a magánnyugdíjpénztári tagok pénzei.

jpmjpm 2012.07.10. 18:38:20

@Mj: de a porcelán nem modern. tudod mi a modern? autók, megújuló energia, űrkutatás pl. és mondjuk az autók témakörön belül lehet találni 100 különböző dolgot, mint pl. gumiabroncsok, üzemanyagcella stb... ezekben sehol sem vagyunk. én ezekről beszélek. és nem azokról a dolgokról, aminknek nincs funkciója.

és ne gyere az udival és a mercedessel, mert azokat rabszolgamunkában gyárjtuk és nem saját know-how.

biztos vagyok benne, hogy a székely vágta is egyedülálló a világon. csak éppenséggel a világ szarik rá.

dr. mesterséges színezék 2012.07.10. 18:49:40

@wmiki: Basszus, Miki, a topicban kiderült (teher alatt nő a pálma), hogy tudsz te értelmesen is beszélni! Miért és mi a búbánatos rozmaringra jó akkor a netszerte legyintést kiváltó oszinátóban posztolgatásod?

trin 2012.07.10. 19:21:56

@h-laci: nagyon menő épületkerámiáik voltak, vannak - és nagyon menőket lehetne csinálni. szerintem a Zsolnay épületkerámia világszínvonalon lehetne.

a dísztárgyak meg, ízlés kérdése. én nem élek velük.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2012.07.10. 19:36:35

@kiir: épp most találtam:

www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek/hazank-kincseskamraja-lesz-az-iparmuveszeti

Ezek szerint mégis lesz felújítás. Vagy csak olyan soká, hogy a Közgép nem tudja kivárni? (Vagy kiszámolta, hogy ha csak 1 év múlva indul, akkor a gyár veszteségei meghaladják a szállítási nyereséget?)
Arra gondolni se merek, hogy a Közgép nem biztos abban, hogy megnyeri a tendert...

lecsó kolbász (törölt) 2012.07.10. 20:06:31

@Horizont: Az tűnt fel, hogy Lencsés kolléga mennyire hangoztatni
szokta, hogy ő NEM anonim, Mj pedig tényleg saját névvel (monogrammal)
vállalja mondandóját. Respect.

vega2 2012.07.10. 20:16:16

Kedves MJ: Még hallani fogsz rólunk és a fiúkróL. Asszem...........

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 20:34:05

@kiir:

"Nem annyira belső információ ez. A HVG már tavaly novemberben megírta, hogy az Iparművészeti Múzeum felújítása hány milliárd forintra van tervezve, és rögtön mellette állt az is, hogy a Zsolnayt épp az ilyen nagy állami felújítások miatt vehette meg a Közgép."

Csakhogy arról nem szólt a fáma, hogy egy idő után nem tudják őket táplálni, így dobják a Zsolnayt.

"Egyébként meg így ment ez régen is. Már a Monarchia alatt sok-sok állami építkezésben vehettek részt. Mondjuk akkor még talán szerepet játszott, hogy ők voltak a legjobbak. De azért jól kistafírozták őket állami megrendeléssel."

Önmagában az állam támogatása nem bűn. Itt viszont egy hírneves gyárat használtak fel arra, hogy megszedjék magukat.

"Aki látta Pécsett a Zsolnay-kiállítást, tudhatja, hogy az 1920/30-as évektől kezdve, beleértve a szocializmust is, már nem a "giccsekből" éltek, hanem főleg erősáramú elektronikai porceláncsigákból."

Viszont nem a szigetelők meg a keramitlap miatt lettek világhíresek. Ha nem lett volna díszműgyártás, ma nem lenne Gyugyi-gyűjtemény sem, és a Zsolnay sem lenne fogalom. Ha viszont nem lettek volna porcelánszigetelők, akkor nem lehetett volna díszműgyártás sem. Tehát fölösleges kiélezni a minőség és a mennyiség kérdését.

"Például ami a például magasfeszültségű távvezetékeken van. A dísztárgyak pont hogy veszteségesek voltak. Nyilván azok ma is. (Kis adalék, hogy 1948-ban az államosítás után le is zúzatta a díszformákat az új munkásigazgató. Úgy kellett utóbb fejből rekonstruálni mindet.)"

1953-ig nem is volt díszműgyártás, a labrador-máz receptje pedig örökre megsemmisült. Viszont megmaradtak fazon- és dekorkönyvek is, sok a mai napig hányódik valahol. Egyébként már 1900 körül a legszebb, valóban luxusdarabok is külföldre kerültek, mivel a virágzó monarchiában sem volt akkora a piac, a pirogránit megrendelések ellenére.

"Végül, ami a személyes hozzájárulásomat illeti. Szerintem az eozin ronda. Nem is vettem soha. Így aztán én is felelős vagyok azért, hogy ilyen helyzetben van a gyár."

Én azért ajánlom, hogy pörgesd végig mondjuk Virág Judit galériájának Zsolnay fülét a neten, ott vannak gyönyörű eozinok is. Persze de gustibus non est disputandum.

Spacehussar 2012.07.10. 20:35:38

And the country goes to hell.
Nagyon ajánlom ezt a pár oldalt, igen tanulságos:
cantrip.org/stupidity.html

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 20:46:02

@vega2:

"Anno voltam Vereckén meg átmentünk a Verhovinába és Huszt felé jöttünk haza. Olyan jó borscsot meg pisztrángot még életemben nem ettem mint Szolyván. (persze szto gramm vodka + 1 üveg bor. Fejenként 50 ft volt.....)"

Ne is mondd, nem vagyok egy halrajongó, de idén is rá fogok fanyalodni némi pisztrángra, az biztos.:) Sőt, a vodkáért sem vagyok annyira oda, de kötelező lesz.:) Szárított vargányából és somlekvárból pedig ismét föl kell tankolnom.:)
A régi vereckei út meg évről évre romlik, hiszen a magyar turisták miatt minek csinálják meg.:-/

"Mikor egyetemista voltam szinte minden hétvégén Munkácson voltam. (Business is business :-)) ) A sportpályán üzleteltünk a lengyelekkel. Akkor még a munkácsi vár romokban hevert. Azóta ha jól tudom felújították."

Fel bizony. Még a turult is visszaállították egy hatalmas ukrán zászló társaságában.

"Meg jól meg is büntettek a sétálóutca bejáratánál, ahol még macskaköves út volt."

Az még mindig akad. Főleg a harckocsis körforgalom környékén.:) Elég durva is volt eltévedni a közvilágítás nélküli esti, macskaköves, rendes utcanévtáblával ímmel-ámmal rendelkező Munkácson, hogy aztán a város szélén úgy kelljen alkudozni az ellenőrzési ponton lévő, lehúzós rendőrökkel, mint a piacon. Ők persze nem adtak papírt, mondanom sem kell.

"Jött valami rendőr és azt mondta, hogy 200 kupon karbovanyec lesz a bünti, mert tilosban parkolunk. Mondom nincs nálam csak forint, de ha megvárja elmegyek a stadionba váltani. Megvárta. Kifizettem. Erre irt valamit ukránul egy olyan papírra amibe az áruházakban szokták csomagolni az árukat. Gondoltam oi bozse moj mi nekem az a 30 ft büntetés........."

Nekünk 200 euróról kellett lealkudni 200 hrivnyára nuku ukrán/orosz tudással, ami azért pech, mert az őrsön voltak vagy öten, úgyhogy nagy volt a tarifa is.:-/ Ha egyedül szed ki a rendőr - egy méterrel a záróvonal kezdete után váltottunk sávot az idióta táblázás miatt, késő este -, valószínűleg beérte volna egy 500 Ft-nyi összeggel is.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 20:50:19

@h-laci:

Abban abszolút egyetértek, hogy a Zsolnay útkeresése eddig nem kifizetődő, és én sem látom azt a Zsolnay szellemiséget, ami a család irányítása idején olyan meghatározó volt. De azért még nem szeretném temetni őket.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 20:52:46

@Kartal (lemondott dr.):

Gratulálok!:) Engem is végtelenül untatnak, pedig soha nem kellett kiábrándulnom a politikából.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 21:12:20

@jpmjpm:

"de a porcelán nem modern. tudod mi a modern? autók, megújuló energia, űrkutatás pl."

Jé, szerinted miből van az űrrepülők burkolata?:P Csak nem kerámiából?:) Ez az egész szembeállítósdi fölösleges és demagóg.
Egyébként, ha csak az alapján lenne valami értékes - tehát eladható -, hogy mi modern, konkrétan nem lenne művészetünk. És ha nem lenne művészetünk, annyi turista sem jönne ide költeni a pénzét. De ez már messzire vezet.

"és mondjuk az autók témakörön belül lehet találni 100 különböző dolgot, mint pl. gumiabroncsok, üzemanyagcella stb... ezekben sehol sem vagyunk. én ezekről beszélek. és nem azokról a dolgokról, aminknek nincs funkciója."

Teljesen mindegy, hogy egy adott tárgynak van-e funkciója. Az a lényeg, hogy keresik-e, azaz, hogy el lehet-e adni. Egy porcelán vécécsésze például általában rendelkezik egy elég hasznos funkcióval, ezért tökéletesen eladható mondjuk Európa nagy részén, lévén minden egészséges ember naponta többször ürít bele valamit. A világ számos részén viszont más a kultúra, úgyhogy ők nem fogják keresni és megvenni a vécécsészét. Máshol meg milliókat fizetnek érte, mert mondjuk ritka antik darab, és már műtárgyként kezelik.:P

"és ne gyere az udival és a mercedessel, mert azokat rabszolgamunkában gyárjtuk és nem saját know-how."

Itt egyedül te vagy az, aki kocsikkal példálózik, amikor baromira nem erről van szó. Senki sem kérdezett semmit a kocsikról, de még az űrkutatásról se, pedig abból magyarok is kiveszik a részüket, itthonról.

"biztos vagyok benne, hogy a székely vágta is egyedülálló a világon. csak éppenséggel a világ szarik rá."

Mert nincs rá kereslet. Egyébként a Pussta-Gulaschsuppe-Tschickosch szentháromság lázában élő német turistáknak tökéletesen eladható lenne ez is, ha jó lenne a reklámja. Speciel a nemzeti vágta egyik szponzora mit ad Isten, Herend volt.:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 21:14:16

@trin:

Ez meg a másik. Konkrétan gyakorlati funkciója van: sokkal ellenállóbb, mint egyéb keménycserepek vagy a terrakotta, az Iparművészeti tetejét például 115 év után cserélték le.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 21:15:46

@lecsó kolbász:

Egy kattintás, és a saját nevemet is láthatod, meg az arcom is ott van az avataromon. Nem is szívesen írnék olyat, amit nem vállalok névvel, arccal.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.10. 21:16:18

@vega2:

Azért remélem, hogy olvasni is.:)

vega2 2012.07.10. 21:44:08

@Mj: Ha jól megnézem, akkor innen látszik a vár, ahol Tamás bátyám (Távoli rokon) a Nagyságos Fejedelemnek a híve is megfordulhatott. Sajnos Nyitrán meghalt, mert ki akarta békíteni a perlekedő kurucokat, de ágyúval közéjük lőttek és meghalt. Ennek már több mint 300 éve.....

vega2 2012.07.10. 21:45:03

@Mj: Tamásnak hívták.

vega2 2012.07.10. 21:47:35

@Mj: 300 évvel előttem született.

jpmjpm 2012.07.10. 21:47:44

@Mj: veled értelmetlen beszélgetni. szerinted a zsolnay, a fajansz-trón (vécécsésze) és az ürrepülőgépek hővédő burkolata egy kalap alá vehető.

én annyit jegyeztem meg, hogy hazánkban nincsen MODERN, eladható, saját know-how-t tartalmazó produktum,

csak egy ilyen zsolnayról tudunk beszélni. a zsolnai az egyik non-plus ultra hazánk gdp-ében. ez mindent elmond. mi lesz 10 év múlva?

vega2 2012.07.10. 21:51:44

@Mj: Van is egy zászló a család birtokában. Kicsit megviselt már. Az van ráhímezve, hogy: Cum Deo Pro patrie et libertate. Szerintem ez a mai napig érvényes kellene, hogy legyen.

lecsó kolbász (törölt) 2012.07.10. 22:17:42

@Mj: Tudom kedves Júlia. Ezért is írtam: respect.

vega2 2012.07.10. 22:22:28

@vega2: Valami ilyesmit jelenthet, hogy Istennel a hazáért és a szabadságért. II. Rákóci nagyon vallásos volt.

vega2 2012.07.10. 22:27:16

Akarom mondani Rákóczi Ferenc.

NextGeneration 2012.07.10. 22:39:35

@Mj: Csak nyugodtan, egy élmény volt! ;-)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.10. 23:17:04

A Közgépes közleményt rövidebben is meg lehetett volna fogalmazni, kb. így:
"Megpróbáltuk ellopni (azaz bagóért megszerezni) a Zsolnayt. Ez tulajdonképpen sikerült is, legalábbis részben. Később rájöttünk, hogy fingunk nincs, hogyan kellene üzemeltetni, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy inkább finanszírozzák a veszteségeket a magyar adófizetők, mint mi. Aki meg beszól emiatt, az kapja be, mi is vesztettünk rajta valamennyi pénzt."

lobster thermidor 2012.07.11. 08:51:50

@wmiki:

Összeadni tudsz-e miki?
Bár a lopást semmi sem menti, de a nyomorgó simicskáéknak 2 év alatt sokszorosan többet adományozott a magyar nép kormánya, mint amennyi budai gyula álmaiban valaha is szerepel.

lobster thermidor 2012.07.11. 08:55:36

@Jani haverja:

Amit vesztettek, azt persze a következő közbeszerzési pályázaton többszörösen kompenzálni fogja nekik a magyar állam néhány megrendeléssel, nehogy a családot kár érje.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.07.11. 12:52:10

@vega2:

Na, utoljára még sorra kerítelek titeket, mert ebédidő van.:)
Szép dolog, az én őseim éppen a Rákócziak szomszédai voltak; Morva falu ugyanis Rákóctól 5 km-re van, a Kelet-Felvidéken, és mind a két család onnan származott el.:) A pontos felirat, a Rákóczi-szabadságharc jelmondata egyébként Cum Deo pro patria et libertate - a fordításod pontos, a vallásosság viszont általános volt akkor -, ami Árpád-sávos zászlókon is megmaradt, és a mai napig érvényes az üzenete. Vigyázz rá jól, mert ha eredeti, múzeumok is versenghetnének érte.:) (Tavaly sorra is jártam a Rákóczi-szabadságharc kárpátaljai helyszíneit.:))

@jpmjpm:

Szerintem is értelmetlen a beszélgetés, mert a Zsolnay pirogránit saját know-how, magas színvonalú és modern is. Már csak PR kellene és kompetens vezetés. Nem tudom mi lesz tíz év múlva, mert a jövő csak hosszabb folyamatok szintjén jósolható. Aki mást mond, az vagy át akar verni, vagy őt is átverték.:)

@lecsó kolbász:

Köszönöm.:) (Egyszer egy ifjú szoci, aki egy blogon politikai okokból haragudott rám, kinyomozta a bejelentett lakcímemet, amit a II. kerületi önkormányzat rakott fel a netre - évek óta már csak az anyám megy föl oda néha, nem lakik ott senki -, becsöngetett kaputelefonon mint futár, és engem keresett. Aztán írt egy bátor levelet, hogy hallotta az anyám hangját.:D Úgyhogy emlékeim szerint ez volt az egyetlen negatív dolog, ami a nevem vállalásából fakadt.:))

@NextGeneration:

Szintén.:)

Cateran 2012.07.12. 04:00:53

@jpmjpm:
Azert ha mar net elott ulsz, kicsit tajekozodhatnal a "modern" magyar eladhato technologiakrol...
pannon-info.hu/oekologia/11-oekologia/157-a-magyar-kormanynak-nem-kell-magyar-elektromos-auto

vagy

www.bitport.hu/megoldasok/vilaghiru-lehet-a-magyar-3d-technologia

vagy

www.trademagazin.hu/ceg-es-szemelyi-hirek/ujabb-magyar-termek-kapott-vilagszintu-elismerest.html

Csak kicsit korul kellene nezni, meg persze nem szarni az egeszbe magasrol a la magyar kurmany

BPO654 2012.07.12. 09:33:43

@Cateran:
Ennek a "kurva országnak" ahogy Fletó mondta, már a transzformátorból kőgazdaggá kellett volna válnia meg a telefon/telefonközpontból. Csak akkor sem és most sem áll rendelkezésre a TŐKE.
A kormány meg valóban nem figyel oda ezekre, az eljárásokra sincs pénze egy feltalálónak.
Az elektromos járművké a jövő erre épülhet a jelen ipara, ebből lehetne duplázni a GDP-t, de nem. Nem megy. Mert csak a külföldieket akarja idehozni.
A Bontino-t a németek már talán gyártják, a Credo Citadell 12-ből épített elektromos csont-buszos is odament. Ez az, h azok résen vannak egyből lecsapnak és azonnal felajánlanak jól fizető állást. Azonnal. Itthon meg az van amit a Bontino megalkotója mondott; mindg tanácskoznak aztán majd lössz vmi, aztán megint összeülünk...:DD.S
www.mommo.hu/media/Ilyen_a_magyar_csodabusz
Mondjuk azt h fentről megtartja a vázszerkezetet azt is az Ikarus találta ki, és megépítette ennek a technikának a segítségével a világ első teljesen alacsonypadlós csuklós buszát 1994-ben; Ikarus 417 volt ez a busz.
Az ü.a.cellás hidrogénes hajtás drága, ennél sokkal olcsóbb amit Zalaegerszegen művelnek.

www.origo.hu/idojaras/20120628-szennyvizbusz-jar-zalaegerszegen-biometan-szennyviztisztitas-szennyviziszap-olcso-uzemanyag.html
Előnyei; nem bonyolult, az alapanyag (xar), folyamatosan pótólható, kifogyhatatlan, nem kell importálni, a biogáz uolyan sűrűségű mint a földgáz tehát CNG motorba tölthető, ilyet az államosított Rába is gyárt. Valóban érthetetlen h mire várnak.
Gyártson e-autót/buszt a Közgép bánom is Én, de az h csak adót emelgetnek ezeken agyalnak közben meg semmi előremutató és tényleg itthon nincs pénz semmire, persze van csak másra 4.mobilcég stb...

Cateran 2012.07.12. 13:58:39

@BPO654: Szerintem a toke rendelkezesre allt volna, csak fontosabb volt/van/lesz a haveroknak elpasszolni, mint kozep es hosszutavu befektetesekbe olni.En annak a hive vagyok (nem kicsit radikalis) amit az egyik ismerosom mondott: a Parlamentben elvenni mindenkitol a mobiljat es akiknek a neve szerepel a keszulekben: vagyonelkobzas es borton vagy kivegzes, termeszetesen a Parlament teljes karaval egyutt.....

Bee-zony 2012.07.13. 23:34:34

Válság sújtja Sim(l)icskalandot? A válság egy fix pont a Kárpát-medencében...
Magyarország (is) korrupt és kriminális ország, és úgy néz ki, hogy ebben már első a térségben; és nem lóg ki abból a trendből, hogy az egész nyugati világ hanyatlik, sőt, jobb az a szó rá, hogy rothad. Sőt, a Távol-Kelet sem marad ki ebből a sorból, mert pl. a Fülöp-szigetek, Indonézia is van olyan korrupt (vagy volt, nem tudom, hogy állnak most), mint Magyarország.

Nekem Kanada a menekülttáborom, és ehhez képest egész jó, sőt, mi az hogy, nagyon is...

Viszonyítás pl.:

Cigányterror a fővárosi 1-es villamoson
kuruc.info/r/35/98527/

Cigánybűnözők garázdálkodnak a fővárosi 1-es villamoson - az utasok tétlenül nézik
kuruc.info/r/20/98664/

Némi illúzió-oszlatás „a szomszéd zöldebb kertjéről”, egy pár szót arról, hogyan rothad Kanada.
Először is, ez a „kert” valóban zöldebb összességében, viszont nem mindig és nem mindenütt... Az egyik nagyvárosában élek most, és nem is nagyon mehetek innen messzire, adminisztratív és pénzügyi okokból. Ha bármiért be kell mennem a városba, majd ezer km-eket fogok utazni oda-vissza, hm...
Az első megállapításom az volt, európai szemmel, hogy ez a város túl van iparosítva, túl sok a mesterséges objektum és produktum. Ez még önmagában nem lenne olyan nagy baj – hanem amivel jár, az, hogy állítólag minden 4-ik kanadai rákban hal meg. Ez már világrekord-magas szám, egy igencsak negatív dologban. Megéri? Szerintem nem.
Aki ebbe született, vagy már régóta ebben él, annak a túliparosodás fel sem tűnik. Már nekem sem tűnik fel, csak én tudom, emlékezetből, hogy mi a helyzet.

A másik, hogy az angolszász puritanizmus még mindig erősen jelen van itt, mint társadalmi meghatározó tényező, és ők szeretnek adni a látszatra. Kívül minden szép, ragyog – ami meg belül van, az már korántsem ilyen jó, és fogjuk rá, hogy puritán: a lakás, (nagy) autó, és az emberek...
Az emberek a legfontosabbak a sorban: mosolyog, udvarias, jól néz ki, vagy kifejezetten szép –, csak éppen együtt, egy fedél alatt élni nem lehet vele, mert arra nem alkalmas.
És megint, a beleszületettség, ők azt hiszik, hogy ez így rendben van. Ha pedig valaki szóvá teszi, hogy nem, nagyon nem, szerintük az a holdkóros. Abban az értelemben valóban az, hogy szemben úszik az itteni árral, a mainstreammel; és még jó hogy máglyára nem küldik, mint annó Giordano Brunot a keresztények... A főáramlatiak megvédik a kényelmes tévhitüket, és a rossz természetüket, naná.
Köztudott – mármint a világ többi táján – hogy milyen borzalmas természetű az amerikai nők többsége; amilyen nehezen házasodik, olyan könnyen válik, és akkor viszi a háztartást is, abban az értelemben, hogy megtartja a házat... Kanada dettó ugyanez, talán még rosszabb is. Itt igen sok nő abban a (tév)hitben él, hogy minden ujjára kaphat egy férfit, mert a férfiak ennyire többségben vannak. Lehet, hogy100 évvel ezelőtt ez így volt, de ma már nincs így, és ezek az orrukat magasan hordó és „nagy arcú” nők téveszmében élnek, egyrészt mert a statisztika azt mutatja, hogy ha nem lenne a sok bevándorló, akkor Kanada népesedése mínuszban lenne, még az itteni ázsiaiak szaporodása mellett is, másrészt pedig sok az import feleség, akikről viszont aligha van ilyen nyilvános statisztika.
Hogy az itteni nők ennyire el lettek kapatva, ahhoz kellett a másik oldal is, az ostoba férfiak; és persze megvan ez is. Jól kibasztak egymással, és saját magukkal, hurrá. Nekem ez nem kell, és a többséggel szemben elutasító vagyok ezen a téren. Nagyjából azt lehet mondani, hogy Európában egyenlőség van férfiak és nők között, Ázsiában és az arab világban férfiuralom van, itt pedig kvázi nőuralom, ahol a nőnek „mindig igaza van”, akkor is, ha nincs. Akkor ki a főnök? A nő. De ez egy öngyilkos társadalom, amit egyrészt a válások, a félárvák, és a gyermeknemvállalások útján tesz, a másik módja pedig a fiatalok nevelése, ami liberális, és döbbenetes mértékben elbaszott, aminek az eredménye az utcai szemetelés, a fejhangon való kiabálás mint kommunikáció, a fuck you-zás, a szenvedélybetegségek, és a növekvő bűnözés... Látványos és viszonylag gyors hanyatlás van itt is.
Közelről tapasztalhatom pl., ahogy egy indiai apa a liberális környezet által „nevelt” fiatalkorú gyermekét próbálja mindezek ellenére normális viselkedésre szorítani... Nagyon nehéz ügy, és amilyen probléma Indiában nincs, mert ott már rég megkapta volna a makarenkói pofonját, amitől pár méterrel arrébb száll, itt meg ez tilos. Meg is van az eredménye, a növekvő számú antiszociális elfuserált gyerekek számában, akik már rég nem a szabadság, hanem a szabadosság mezsgyéjén vannak.
Az sem véletlen, hogy pl. a kínaiak elkülönülnek a fehérektől ezekben az alapvető dolgokban, és pl. inkább kínai iskolába járatják a gyermekeiket – és milyen igazuk van... Ők kevésbé vannak, és lesznek elrontva. Meg is van náluk a gyermekszeretet, a 3-4 gyermek, és a kevesebb válás. A kínai többség pedig meg lesz, az már csak idő kérdése.
A kínai szintén mosolyog, jól néz ki, és nem mondja a fehérek képébe, hogy ti milyen hülyék vagytok... Miért is mondaná, neki jól van így ahogy van. A hülye fehérek kihalnak, a saját hülyeségük saját alanyi jogán, a kínaiak pedig átveszik az uralmat és a helyet, a legcsekélyebb erőszak nélkül, mosolyogva... Ez a jelenlegi dolgok menetrendje.
Az pedig általános érvényű, hogy aki ostoba, az előbb-utóbb kihal. És a jelenlegi helyzet szerint nem a kínaiak az ostobák, de ezt az ostoba fehérek nem fogják fel, és mennek tovább a kihalás útján, mert az szerintük jó.

Valamint van a „jól működő” Kanada, amikor a 2x3 sávos úton a gyalogos jelzőlámpa nem hajlandó pirosról zöldre váltani. Az állandó piroson úgy kel át az ember, hogy figyeli, hogy a párhuzamos autóforgalomnak mikor van zöld, és akkor átmegy: ha viszont rosszul időzít, akkor jól elüti a keresztező forgalom... Valamint az se „piskóta” amikor az aktuális tömegközlekedési csúcstechnika romlik el balesetveszélyesen, de ezt már le sem írom, mert könnyen megfejthető lenne, hogy hol vagyok helyileg, és ezt most nem akarom.
Ami elromolhat, az el is romlik, legyen szó technikai eszközökről, vagy egész civilizációkról.
Tanulság, hogy minél inkább biztosat, bolond-biztosat kell építeni mindenből, ami fontos.
És az így is biztos, hogy nem Kanada lesz a nyugati világ első nagy csődje, mert vannak arra sokkal komolyabb „versenyzők”.
Valamint Kanadánál ott van a lehetőségeknek az a skálája, hogy ha nem tetszik a nagyváros, akkor van választék a kisvárostól a (szinte) érintetlen vadonig. Akinek ilyen széles választék-skála nem elegendő, abban van a hiba.

A kanadai tapasztalat arra tanít, hogy ne ragadj le az utadon, és főleg ne ragadj le a rosszban, hanem haladj a kitűzött elérendő céljaid felé.
Tehát ne ragadj le ott, hogy jé, „szar van az úton, jé még egy, és még egy...”. Fogd fel gyorsan, hogy milyen utak vannak imitt-amott, és szerteszét, és ezután már ne ezzel foglalkozz, és ne vesztegesd el erre az idődet, hanem az életed legfontosabb céljaival foglalkozz, és érd el azokat, olyan külső körülmények között, amilyenek éppen vannak.
Munkamegosztás által működik jól a világ, és ha már van „szarszámláló”, akkor neked ezzel már nem kell foglalkoznod, se rágódnod rajta.

Ami Magyarországot illeti, a jelenlegi állapota nagyon megalapozott társadalmi (valamint gazdasági) csőd, és az alapozása legalábbis évszázados múltra tekinthet vissza. Hogy a kisebbség változtatni tudna a többség mentalitásán és hozzáállásán – hogyan? – én erre nem látok jó és működő megoldást. Így a megoldás az, hogy el kell különülni a többségtől, amennyire csak lehet. Az egy országgal odébb költözés már megoldja a gondot. A sok országgal távolabb költözés még jobban megoldja ezt a gondot, csak ott viszont jelentkezik egy másik gond, hogy az a távoli ország nagyon más, az időjárástól kezdve a mentalitásig, és ahhoz alkalmazkodni kell, ami viszont az életkor haladtával egyre nehezebb. Távoli ország a fiataloknak jó, időseknek kevésbé, mert sokkal jobban megszenvednek azzal az átállással, amit a fiatalok egészen jól viselnek.

Mély válságoknak már nincs könnyű és egyszerű megoldása, hanem komoly erőfeszítés, erőpróba kell minden működő megoldáshoz.
Minél mélyebb a gödör, annál nagyobb erőfeszítés kell a belőle való kijutáshoz.

A magyarországi gödörből egyénileg és családosan még ki lehet jutni: fizikailag, országhatáron kívülre. Ami a többséget illeti, ők nem kijutnak a gödörből, hanem ők ássák, minél mélyebbre, a korrupcióval, a bűnözéssel, és ezek eltűrésével.
A kisebbség, aki nem korrupt és nem bűnöző, és nem is tűri – az menjen el.
Hadtudomány, hogy ha az ellenség kb. ötszörös túlerőben van, ott már nem igazán lehet nyerni, és más taktikát és (élet)stratégiát kell választani.
Kb. 3 lehetőség van: vagy otthagyni az egész csatamezőt a fenébe, és a (nem tisztelt) harcolók csináljanak egymással amit akarnak, vagy elmenni olyan helyre, ahol nem ők a többség, és ellen-csapatot, harcoló csapatot szervezni, mint az emigráns kormányok a II. vh.-ban (vagy mint a Pál utcai fiúk, kontra vörösingesek), vagy pedig a gerillataktika, rejtőzik, bujkál, és időnként lecsap, mint a partizánok a nácik ellen, és mint a tálibok a megszállók ellen.
Szerintem Magyarország már elérte Afganisztán szintjét korrupcióban, bűnözésben, és megszállásban, csak a megszállás nem annyira nyilvánvaló.
Ahogy annak is nyilvánvalónak kellene már régen lenni, hogy a cigánybűnözőkkel szemben csak a tényleges életfogytiglan és a halálbüntetés a megoldás, mert más nem állítja meg őket, az ejnye-bejnyét és a pár évet bekalkulálják, és le(se)szarják.

Én a békés megoldásra csak azt a lehetőséget látom, hogy a nem korrupt és nem bűnöző kisebbség különüljön el a korrupt és bűnöző többségtől, fizikailag is, és alakítsanak zárt közösségeket, ahol a bekerülés alapvető feltétele, hogy az illető nem korrupt és nem bűnöző, és a tartózkodási státusza nem végleges, hanem feltételes, csak a ha-akkor feltételek teljesülése esetén van meg – tehát ha valaki valahogy mégis korrupt és kriminális, akkor kívül tágasabb – és mindezt inkább normálisabb országok területén kell tenni, mert ahol korrupt és kriminális kormány az úr, az nagyon kellemetlen tud lenni. Mint EU-tagok, telepedjenek le Ausztriában, Finnországban... ahol azért (viszonylag) normális kormányok és normális többség van. Mint távolra menekültek, ahol a biztonság kedvéért van jobbról-balról egy-egy óceán is, erre itt van pl. a hideg, nem fenékig tejfel, de azért élhető Kanada...
Mivel ezt ilyen jól kitaláltam, a következő dolgom, hogy 10 oldalban megírjam a rendszer alapvetéseit és elvárásait. És ha már elvárás az, hogy nem korrupt és nem kriminális, akkor egy füst alatt ki kell tisztítani belőle mindent, ami a Nyugat, és a civilizációk romlásához vezetett, vezet, vagy vezethet.
A tökéletességre, és ezen belül is az isteni tökéletességre kell törekedni, ez is egy alaptétel.
A rendszer célja, és a rendszerrel és a tagokkal szembeni elvárások... most már ez kell hogy következzen.
Aki nem teljesíti az elvárásokat, az nem lehet tag vagy eleve nem, vagy a továbbiakban nem, tehát akkor sem, ha a feltételek nem teljesítéséig előzőleg az volt.
Az is nyilvánvaló, hogy ilyen rendszerben csak kevesen lesznek. Űrhajósból is csak kevés van; ebben a rendszerben se legyenek többen, csak azok és annyian, akik megfelelnek a követelményeknek.
Hogy egy ilyen rendszert nem lesz könnyebb összehozni – és jól működően – mint egy űrhajót, az is igaz.
És szerintem az is igaz, hogy űrkutatásban jobban áll az emberiség, mint normális, jól működő rendszerben, társadalomban, és civilizációban, úgyhogy nagyon ideje van már erre is koncentrálni.

süti beállítások módosítása